Szülővárosában, Győrben érettségizett, a Semmelweis Egyetemen kapott orvosdoktori diplomát. Sokat tett azért, hogy elnyerje a" Jó tanuló, Jó sportoló " címet. Első munkahelye az Élettani Intézet volt, majd a Szabadsághegyi, későbbi nevén Svábhegyi Gyermekgyógyintézetben dolgozott, ahol 3 szakvizsgát szerzett. 25 évig, haláláig dolgozott a Kispesti Egészségügyi Intézetben, mint gyermek pulmonológus és allergológus és, mint felnőtt allergológus.
Kispest 3 intézetében iskolaorvosi feladatokat is ellátott. Munkáját mindig magas szintű szakmai tudással, igényességgel és alázattal végezte. Kis betegeit nagy empátiával gyógyította, akik szerették közvetlen , megértő stílusáért. A mosolygós doktornénitől nem félt senki. A kerület vezetése 2021-ben a Kispestiek egészségéért tett áldozatos munkáját Semmelweis díjjal jutalmazta.
Pótolhatatlan űrt hagyott maga után, mind a munkahelyén, mind a családjában. Márti büszke volt traumatológus férjére, kézsebész lányára, de nagyon boldoggá tették fia sikerei is. Rajongással szerette 4 unokáját, akiknek soha nem tudott nemet mondani. Fáradhatatlanul dolgozott, precízen, pontosan össze tudta egyeztetni a munkahelyi, a házastársi, a gyermeki, az anyai és a nagyszülői kötelességeit. Kikapcsolódást számára a férjével együtt űzött mindennapi sport jelentett. Igazi közösségi ember volt. Rá mindig lehetett számítani.
Kedves Márti! Sokunknak már most nagyon hiányzol. Mindig vidám, élettel teli lényedet szívünkbe zárjuk.
Megkülönböztetett szeretettel búcsúzom, Isten Veled, Nyugodj békében!
A Kollégák és a Munkatársak nevében:
Dr. Viczián Magdolna