Onkostream 2023 tanfolyam (Szeged, 2023. október 6-7.)
Tisztelt Kollégák!
A pandémia után végre személyes részvétellel szervezünk szabadon választható
multidiszciplináris onkológiai tanfolyamatot Szegeden, visszacsábítva a
hallgatóságot szépséges városunkba.
Ebben az évben főleg olyan határterületi témákat helyezünk a tanfolyamunk
középpontjába, mely ritkán kerül közösen tárgyalásra a társszakmákkal.
A bőr- és lágyrészdaganatok komplex ellátása, az invazív radiológiai
intervenciók újdonságai, valamint a központi idegrendszeri daganatok és a
számos szakmát érintő szupportáció kérdése is megtárgyalásra kerül a
programon belül. Természetesen a gyakori daganatok kezelésének legfontosabb,
elsősorban a társszakmák számára nélkülözhetetlen tudásanyagát is tervezzük
megosztani az emlőrákok és az emésztőrendszer daganatainak vonatkozásában.
A rendezvény nem titkolt célja, hogy a daganatos betegek ellátásában résztvevő
szakmák képviselőit egy terembe ültetve előre lepéseket tegyünk az Onkoteamek
működésének javítása, az onkológiai betegek eredményesebb gyógyítása érdekében.
Igyekszünk kellemes színteret biztosítani a résztvevők számára a szakmai
programon kívül is a megújult konferencia helyszínnel baráti beszélgetésekhez,
relaxációhoz.
Üdvözlettel:
Prof. Dr. Oláh Judit
a tanfolyam elnöke
Online regisztráció és további információk:
https://www.congress-service.hu/rendezveny/onkosztream2023
Részletes program:
https://www.congress-service.hu/files/files/2023/ONKOSZTREAM_2023_program.pdf
Kapcsolat:
info@congress-service.hu
Tudományos kérdések:
Prof. Dr. Oláh Judit
SZTE Onkoterápiás Klinika
6720 Szeged, Korányi fasor 12.
Tel.: +36-62/545-404
E-mail: office.onko@med.u-szeged.hu