Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a világon 1,1 milliárd ember túlsúlyos és 310 millió elhízott, a magyar felnőtt lakosságon belül a nők 29, a férfiak 38 százaléka túlsúlyos, a népesség további 20 százaléka elhízott.
A 2-es (régebbi elnevezéssel időskori) típusú cukorbetegek száma az elhízással együtt növekszik, a Nemzetközi Diabétesz-szövetség becsült adatai szerint tavaly a betegséget megelőző kórfolyamatok világméretű előfordulási aránya 7,5 százalék (308 millió ember), a diabéteszé 6 százalék (246 millió fő) volt. 2025-re egyes földrészeken 60 százalékos növekedéssel kell számolnunk. Az elhízás és a mozgásszegény életmód vezet mai ismereteink szerint a cukorbetegség kialakulásához. Szomorú paradoxon, hogy a föld lakosságának jelentős része éhezik, míg százmilliók egészsége a túltápláltság következményei miatt károsodik.
A 2-es típusú diabétesz progresszív, korai szív-ér rendszeri eredetű halálozást okozó megbetegedés, globális, járványszerű növekedési üteme ijesztő méreteket ölt. Az ebben szenvedők 80 százalékának legalább egy társbetegsége is van (elhízás, magas vérnyomás, zsíranyagcsere-zavar), közel 80 százalékuk szív-ér rendszeri szövődmények miatt hal meg. A diabéteszes szövődmények hatásának ellátása (vakság, veseelégtelenség, szívbetegség kezelése, érbetegségek miatti amputáció) óriási terheket ró a szolgáltatókra, átlagosan a teljes egészségügyi költségvetés 5-8 százalékát emészti fel. A kezelés költségei az érszövődmények fennállása esetén 5,5-szeresükre emelkednek. A cukorbetegség helyes kezelése jelentős mértékben hozzájárul a vezető halálokként nyilvántartott szív-ér rendszeri kórképek megelőzéséhez. A szövődmények megelőzése, a jó terápia így nem csak sok százezer embertársunk életminőségének a javításához járul hozzá, de milliárdos megtakarítást eredményezhet az egészségbiztosító és végeredményben a társadalom – mindnyájunk – számára.
A cukorbetegség korai stádiuma tünetmentes. A köztudatban elterjedt panaszok és tünetek – a fokozott folyadékfogyasztás és vizeletürítés, a jó étvágy melletti fogyás, fáradékonyság, bőrviszketés, gombás bőrfertőzések, a szellemi tevékenység mérsékelt romlása és az impotencia – a kór későbbi, előrehaladott stádiumára jellemzők. A tünetekkel és panaszokkal jelentkező páciens szervezete gyakran már maradandóan károsodott.
A betegség időben történő felismerése, a veszélyeztetettek szűrővizsgálata sok beteg életminőségét javíthatná, és társadalmi szinten hatalmas megtakarítást eredményezne. Hazánkban e téren egyelőre a gondos háziorvosi tevékenység a legfőbb segítség. A diabétesz kialakulásának kockázati tényezői: a családban előforduló cukorbetegség, túlsúly és elhízás, negyven év feletti életkor, magas vérnyomás és kóros vérzsírértékek a kórelőzményben, valamint nőknél 4000 g-nál nagyobb magzat szülése, illetve terhességi cukorbetegség, ha a családban relatíve fiatal korban előfordult szívinfarktus vagy más szív-ér rendszeri betegség.
A kór gyakoribb előfordulásához a késői diagnózison kívül a prevenció teljes hiánya, a helytelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód és az egészségtudatos magatartás hiánya is hozzájárul. A szokások, az életmód megváltoztatása azonban igen nehéz és hosszú folyamat, társadalmi összefogás és követendő példák híján meglehetősen reménytelen.
Annak ellenére, hogy a magas vércukorszint kezelésére elérhető szerek viszonylag széles választéka áll rendelkezésre, a páciensek jelentős része nem képes elérni és megtartani az ajánlott célértéket, pedig annak tartós fennállása esetén a diabétesz szövődményeinek a kockázata lényegesen alacsonyabb. Európában és az USA-ban végzett vizsgálatok adatai szerint a betegek csupán mintegy 31-36 százalékánál találtak ideális szénhidrát-anyagcserét. Összefoglalva: a jelenleg rendelkezésre álló terápia mellett nem vagyunk képesek tartósan megfelelő anyagcserehelyzetet elérni a 2-es típusú cukorbetegeink jelentős részénél.
Ez utóbbi diabétesz progreszszív betegség, a diagnóziskor a hasnyálmirigy inzulintermelő képességének mintegy 50 százaléka már kiesett, és évente átlagosan 6 százalékkal csökken. A jelenlegi terápiás lehetőségek hosszú távon nem képesek befolyásolni a diabétesz progresszióját. Pácienseinknél – a kombinációs kezelés ellenére – általában romlik az anyagcserehelyzet. A 2-es típusú cukorbetegek vércukorszintjének a kezelésére gyakran egymást kiegészítő hatásmechanizmusú gyógyszerekből álló kombinációs terápiára van szükség. Mivel nagy részüknél nem sikerül elérni és fenntartani a megfelelő egyensúlyi állapotot, folyamatos az igény olyan új gyógyszerre, amely kombinációban alkalmazható, és segítségével a cukorháztartás egyensúlyban tartása több beteg számára válik elérhetővé és fenntarthatóvá.
Mivel az elmúlt tíz évben nem volt igazi áttörés a tablettás kezelési lehetőségek terén, nagyon várjuk az új, innovatív szerek hazai bevezetését. A béta-sejt inzulintermelő képességére ható, azt serkentő gyógyszerek közül az úgynevett „inkretin” csoportba tartozók a leginkább ígéretesek. A terápia elméleti alapja dióhéjban: a vékonybélben termelődő ún. „enterohormonok” közül a legfontosabb a glucagonszerű peptid-1 (GLP-1) és a glucose dependens inzulinotrop polipeptid (GIP). A GLP-1 elválasztása a vékony- és vastagbélben, a GIP a vékonybélben étkezés hatására jelentősen megnő, amelyet az inzulintermelés és a sejten belüli inzulinszintézis fokozódása, valamint a vércukorszint-emelő glucagon hormon szintjének a csökkenése követ. A terápiában a GLP-1 kedvező hatását igyekszünk kihasználni. A hatás rövid ideig tart, mert a hormont egy enzim, a dipeptidil-peptidáz-4 (DPP-4) gyorsan lebontja. Hatásának farmakológiai hasznosítására három elvi lehetőség van: a szervezetben termelődő GLP-1 hatástartamának növelése a lebontását végző enzim, a DPP-4 gátlásával, a DPP-4 enzim hatásának ellenálló GLP-1 analógok előállítása, illetve a GLP-1 hatását utánzó GLP-1 receptoragonisták szintetizálása. A gyógyszerfejlesztés mindhárom úton elindult és sikerrel járt.
A DDP-4 gátlása a GLP-1 hatásfokozók felfedezését eredményezte. Ezen inkretin hatásfokozók ma ismert képviselőit nevük közös utótagja alapján gliptineknek hívjuk. Két képviselőjük a sitagliptin és a vildagliptin, hazai bevezetésük reményeink szerint ez évben várható. A második elképzelés a GLP-1-gyel rokon szerkezetű vegyületek előállításához vezetett. A harmadik út a GLP-1R agonisták kifejlesztése. Az Európában regisztrált, injekció formájában adható exenatid is hamarosan elérhető lesz. A legtöbb tapasztalat az elsőként kifejlesztett DDP-4-gátlók alkalmazásával kapcsolatban áll rendelkezésünkre.
A DPP-4-gátló terápiás csoport elsőként törzskönyvezett képviselője az elvégzett klinikai vizsgálatok alapján hatékonyan mérsékli az étkezés utáni vércukorszintet. Ezzel együtt csökken az átlagos vércukorszint háromhavi átlagát tükröző, ún. glikált hemoglobinérték is, amely gondozásunk egyik legfontosabb laboratóriumi jelzője. A készítmény önmagában és más szerekkel együtt eredményesen alkalmazható cukorbetegek kezelésére. Súlyos mellékhatást a vizsgálatok alatt nem regisztráltak. Metforminnal történő kombinációja látszik jelenleg a legígéretesebbnek. Szerintem az inkretin készítmények helye a metforminterápia elégtelensége esetén, a „diabéteszkarrier” korai szakaszában lesz.
A kísérleti, nem humán adatok biztatók. Az inkretin készítmények adagolásának alapfeltétele, hogy a betegnek legyenek még működő béta-sejtjei. Ezért is indokolt a korai alkalmazás a terápiában. Reményeink szerint az inkretinalapú kezeléssel fegyvertárunk új hatásmechanizmusú, hatékony, jól tolerálható, biztonságosan adagolható szerekkel bővül, ugyanakkor hangsúlyozni szeretném a nem gyógyszeres, életmódi kezelés fontosságát, amely a helyes táplálkozás és rendszeres testmozgás, valamint a kívánatos testsúly megtartását jelenti cukorbetegek és egészséges személyek számára egyaránt.
A szerző a Magyar Diabétesz Társaság főtitkára, a Győri Petz Aladár Kórház diabetológiai osztályának főorvosa
Forrás: Világgazdaság Online > Medicina (2008. 06. 11.) http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=226465
PÁLYÁZATOK 
