A jelenleg Európában és hazánkban is használatos pumpákban a pumpa dugattyújától egy hosszabb-rövidebb (60-90 cm) műanyag infúziós szereléken keresztül jut el az inzulin a beadás helyére. Ennek az a hátránya, különösen a sokat mozgó kisgyermekeknél, hogy a szerelék bármibe beleakadhat, a kanül kimozdul a helyéről és nem jut a szervezetbe inzulin. A folyamatos bőralatti infúzió elvén működő pumpakezelésnél ez hamar veszélybe sodorhatja a beteget, hiszen nincs a bőr alatti szövetekben tartalék, „depó”, mint a hagyományos fecskendős vagy pen-es kezelésnél.
Az Amerikai Diabetes Társaság idei kongresszusán (San Francisco, 2008. június 6-10.) bemutatták azt az amerikai fejlesztésű és ott már forgalomban lévő készüléket, ami kiküszöböli az infúziós szerelék használatát. A kb. hosszában kettévágott tyúktojásnyi méretű és kagyló alakú szerkezet bárhol a bőrre ragasztható és magában foglalja az inzulin tartályt, az infúziós motort és az elektronikát valamint az automata kanül-belövő készüléket. Infúziós szerelék nincs, az inzulin közvetlenül a felragasztott pumpa alatti bőr alá kerül. A bázis és bólus adag beállítása (és a bólus beadása) távvezérléssel történik. A mintegy mobiltelefon méretű távirányitó egyben vércukormérő készülék is. A pumpát fürdéskor sem kell levenni. Háromnaponként eltávolítandó és egy új készülékre cserélendő. A gyártó számításai szerint - mivel maga az „eldobható készülék” ára csak töredéke a hagyományos pumpákénak és szerelék költség sincs - négy éves távlatban a költségek hasonlóak lehetnek (a betegbiztosító hozzájárulásától függően) a hagyományos pumpákéhoz.
Dr. Soltész Gyula