A kiindulási HbA1c-érték (<7,5%, 7,5–9,0%, >9,0%) alapján a terápiaválasztási lehetőségek bővültek (ennek megfelelően monoterápia, primer kettős, sőt primer hármas kombinációs kezelés is lehetséges az útmutatók alapján). A hazai gyakorlatban inkább a terápiás sikertelenség vezet a többes kombinációkhoz. A szóba jövő antidiabetikumok együttadásának hatékonyságát és biztonságosságát (a liraglutid és az empagliflozin kardiovaszkuláris előnyét) randomizált, kontrollált vizsgálatok bizonyítják, de a mindennapi gyakorlatban való alkalmazásuk eredményességéről kevés adat áll rendelkezésre. A szakmai ajánlások alapján az SGLT-2-gátlók metformin-monoterápia után második szerként vagy hármas kombinációban (akár inzulin mellett is) alkalmazhatók 2-es típusú diabetesben. Az SGLT-2-gátlók választásakor a glikémiás hatáson túlmutató előnyöket is érdemes minden esetben mérlegelni. Idetartozik a testsúly és a vérnyomás csökkenése, a jó kombinálhatóság, a tablettás kiszerelés, a kedvező mellékhatásprofil, a biztonságosság és – a legújabb adatok alapján – az előnyös kardiovaszkuláris és nefroprotektív hatás.
A terápiás algoritmusokban szintén dobogós helyen szerepelnek a GLP1- receptor- agonisták, amelyek kardiovaszkuláris hatásairól szóló metaanalízisek igazolták azok kardioprotektív szerepét, jelezve, hogy a hatástani csoportba tartozó szerek egyike sem növeli a szívelégtelenség miatti hospitalizáció kockázatát.
Számos bizonyíték van arra vonatkozóan is, hogy 2-es típusú diabetes esetén a kombinált terápia meghaladja a monoterápia hatékonyságát a vércukorszint elérésében és fenntartásában, hangsúlyozva a korai kombinált kezelés lehetséges előnyeit. A különböző hatásmechanizmusok kiegészítik egymást, esetenként összeadódnak, késleltetik a betegség progresszióját, illetve a szövődmények megjelenését, valamint csökkenthetik azt a klinikai tehetetlenséget, ami gyakran megfigyelhető a hagyományos terápiavezetés mellett.
Újdonság a terápiás palettán a bazális inzulin/GLP-1-receptor-agonista kombináció (degludec inzulin/liraglutid és a glargin inzulin/lixisenatid), valamint a megnövelt hatástartamú bázisinzulin (degludec), amelyek szélesebb körű alkalmazásával a jövőben szerezhetünk tapasztalatokat.
Az előírt gyógyszeres kezelés fajtájától függetlenül az életmódváltás elengedhetetlenül szükséges a diagnózis felállításának pillanatától. Ez a legnehezebben megvalósítható (és a páciens gondozását végző csapat legtöbb kudarcélményét adó) része a 2-es típusú – legtöbbször súlyfelesleggel küzdő – betegek ellátásának. Még a társbetegségek miatt korlátozott fizikai aktivitású betegben is az életmód átalakításával drámai életminőség-javulás és jelentős inzulinigény-csökkenés érhető el – amennyiben sikerül a beteg motiválhatóságát megismerni és azt tartósan fenntartani.
Megfigyelések szerint óriási szakadék tátong a hatékonyságot illetően a klinikai vizsgálatok és a hétköznapi gyakorlat között. A 2-es típusú diabetes kezelésében a klinikai vizsgálatok és a real-world vizsgálatok eredményei, a betegcentrikusság és a hosszú távú holisztikus szemlélet képezi a személyre szabottan tervezett terápiás döntések alapját. A kezelés sikerességéhez azonban nélkülözhetetlen szempont a beteg együttműködése, amelynek javításához komplex terápiás programok kidolgozására van szükség.
Dr. Földesi Irén
PÁLYÁZATOK 
