Tisztelt Tagtársak!
A Magyar Diabetes Társaság Elnöke, Kempler Péter professzor úr a COVID-19 járvány miatt a cukorbetegeket érintő szervezési változtatásokkal kapcsolatban három levéllel kereste meg az egészségügyi hatóságokat, melynek eredményeként elsősorban adminisztratív könnyítések történtek.
A 2020. március 13-i keltezésű levél Lengyel Csaba professzor úr javaslata alapján íródott dr. Bidló Juditnak, a NEAK Főigazgató-helyettesének, a szakorvosi javaslatokkal kapcsolatban. (A Magyar Közlönyben rendelet szabályozza a felírási javaslat meghosszabbítását a veszélyhelyzet végét követő 90 napra).
A 2020. március 19-én Dr. Szabó Bálint főosztályvezető úrnak címzett levélben Elnök úr és Főtitkár úr kéri, hogy a gyógyászati segédeszközként forgalmazott tesztcsíkok is kerüljenek be az EESZT rendszerébe, hogy vény felírására betegeinknek ne kelljen személyesen megjelenniük a rendelőben.
A 2020. március 26-án kelt, szintén Főigazgató helyettes asszonynak címzett levélben telemedicina útján történő távvizit finanszírozásával kapcsolatos javaslatok voltak.
Tájékoztatás céljából a leveleket változatlan formában közzé tesszük.