Köszöntő
Kedves Kolléganők, Kollégák! Kedves Barátaink!
Sok szeretettel köszöntünk minden résztvevőt az MGYT és MDT közös Gyermekdiabetes Szekciójának 2019. évi 35.Tudományos ülésén, Győrben.
Nagy öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy a Szekció vezetősége ismét bizalmat szavazott nekünk és 1999, 2010 után immáron harmadik alkalommal Győrben megszervezhettük ezt a kongresszust. Nagy megtiszteltetés egy konferencia szervezését elnyerni, hisz a feladat talán a nálunk folyó szakmai munka színvonalának az elismerését is jelenti.
Nagy izgalommal várjuk az előadás bejelentéseket, az abstractokat. Azt gondoljuk, hogy ez évben is a „kemény” elmélettől a mindennapok gyakorlatáig széles lesz a paletta. A tudományos ülés egészen biztosan teljesíteni fogja a Szekció mindenkori céljait: képezni, továbbképezni a tagokat, valamint a nemzetközi színvonalnak megfelelő trendek ismertetésével és befogadásával egységesíteni az országos gyermekdiabetológiai hálózat munkáját.
A társasági programokat igyekeztünk úgy összeállítani, hogy abban a kulturális művészeti élmények, városunk és egyben az ország egyik legfejlettebb ipari komplexumának megismerése, valamint kulináris élmények is helyet kapjanak benne.
Kívánom, hogy ittlétük során minden szempontból maradandó élményeket szerezzenek, friss tudományos eredményekkel feltöltődve térjenek haza, de ismerjék meg gyönyörű városunkat is, és Ránk, mint vendéglátókra szívesen emlékezzenek vissza még akkor is, ha esetleg a szervezésben itt-ott igyekezetünk ellenére is hiba csúszott.
A helyi rendezőbizottság nevében:
Dr. Niederland Tamás, főorvos
a szervezőbizottság elnöke,
a Szekció vezetőségi tagja
Kongresszus fővédnökei
Dr. Velkey György
az MGYT elnöke
Prof. Dr. Kempler Péter
az MDT elnöke
Kongresszus védnökei
Borkai Zsolt
Győr Megyei Jogú Város polgármestere
Dr. Tamás László János
a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Főigazgató Főorvosa
Kongresszus Elnöke
Dr. med. habil Körner Anna
A Gyermekdiabetes Szekció Elnöke, MTA doktora
Szervező Bizottság
Cukorbeteg Gyermekeket Támogató Egyesület Győr, vezetősége
Szervező Bizottság Elnöke
Dr. Niederland Tamás
mobil: +36 20 949 5785
e-mail: niederlandt@petz.gyor.hu
Szervező Bizottság Tagjai
Horváthné Pintér Edina
mobil: +36 20 579 6897
e-mail: reklam.joci@gmail.com
Tuifel Andrea
mobil: +36 20 333 7802
e-mail: tuifel.andrea@gmail.com
Tóthné Sebestyén Tímea
mobil: +36 30 577 5361
e-mail: sebestyent@petz.gyor.hu
Akkreditáció
Orvosoknak utó akkreditáció folyamatban.
Szakdolgozóknak akkreditáció folyamatban.
Minden résztvevőt szeretettel várunk!
Dr. Niederland Tamás,
A Szervező Bizottság Elnöke