Köszöntő
Kedves Kollégák!
A XI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége (KDH) 2019. október 10-12. között első alkalommal kerül megrendezésre Békéscsabán.
A kétévente összehívott KDH kezdetben kétnapos program volt, és elsősorban a keleti régió munkacsoportjainak adott lehetőséget személyes találkozásra, eszmecserére, gyakorlati problémák megbeszélésére. Az évek során a rendezvény háromnapossá vált, egyre több továbbképző jellegű előadással, speciális (pl. szakdolgozói, dietetikai) szekcióval gazdagodott, jellege regionális helyett ma már inkább országosnak mondható.
A 2019-es rendezvény célja, hogy a diabetológiával és határterületeivel kapcsolatos legújabb tudományos eredmények bemutatása mellett a mindennapi gyakorlat szempontjából fontos témákat (pl. diabetes és műtét, diabetes és terhesség, életmódterápia stb.) járjon körbe. A diabetológusok mellett számítunk a háziorvos és belgyógyász kollégák jelenlétére is, számukra klasszikus továbbképző szekciót szervezünk, ahol összefoglaljuk a 2-es típusú cukorbetegség aktuális kezelési elveit, a ma használatos antidiabetikumok jellemzőit és a modern inzulinkezelés alapjait. Természetesen 2019-ben is lesz gyermekdiabétesz szekció, valamint szakdolgozói blokk is.
Az 1999-ben Miskolcon tartott első KDH egyik elkötelezett támogatója Dr. Gyimesi András volt, aki 15 éves békéscsabai tevékenysége során megreformálta a diabetológiai gondozást, inzulinpumpa centrumot, diabeteses láb ambulanciát indított, megalapozta a felnőtt endokrin ellátást, és bevezette a diabetes ambulancia és háziorvosok együttműködésével megvalósuló ún. „megosztott gondozási modellt”. A betegellátás mellett Főorvos Úr iskolát is alapított, kitanított egy orvosgenerációt, akik közül többen szereztek diabetológus szakképesítést, és folytatják munkájukat a Békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórházban. A Magyar Diabetes Társaság vezetőségének jóvoltából most ez a békéscsabai fiatal és lelkes kollektíva kapott felhatalmazást a XI. KDH megszervezésére.
Kollégáim és a szervezőbizottság nevében szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődő kollégát a rendezvényre!
Dr. Taybani Zoltán,
A KDH2019 program- és
szervezőbizottságának elnöke
Kongresszus védnökei
Dr. Becsei László
főigazgató főorvos, Békés Megyei Központi Kórház
Prof. Dr. Kempler Péter
az MDT elnöke
Programbizottság
Elnöke
Dr. Taybani Zoltán
osztályvezető főorvos
Békés Megyei Központi Kórház, Dr. Réthy Pál Tagkórház,
3. Belgyógyászat, 1. Endokrinológia, Békéscsaba
Bizottsági tagok
Prof. Dr. Lengyel Csaba
tanszékvezető egyetemi tanár
Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ,
I. sz. Belgyógyászati Klinika
Prof. Dr. Várkonyi Tamás
egyetemi docens, SZTE Diabetológiai Grémiumvezető
Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ,
I. sz. Belgyógyászati Klinika
Dr. Bótyik Balázs
adjunktus
Békés Megyei Központi Kórház, Dr. Réthy Pál Tagkórház,
3. Belgyógyászat, 1. Endokrinológia, Békéscsaba
Szervező Bizottság
Dr. Taybani Zoltán
Dr. Bótyik Balázs
Dr. Fehértemplomi Katalin
Dr. Veres-Bali Agneta
Dr. Nyitrai Ferenc
Dr. Szerencsi Regina
Dr. Csatári Gergő
Akkreditáció
A konferencia orvosok részére SZTE-ÁOK/2019.II/00072-es kódszámon akkreditált. Sikeres tesztírás esetén az orvos résztvevők 50 kreditpontot szerezhetnek, a következő szakképesítéseknél szakma szerinti pontszámként kerül jóváírásra: aneszteziológia-intenzív terápia, belgyógyászat, diabetológus, dietetika, endokrinológia és anyagcsere-betegségek, érsebészet, gastroenterológia, háziorvostan, kardiológia, nefrológia, neurológia, oxyológia és sürgősségi orvostan, rehabilitációs medicina, reumatológia, sebészet, szemészet, szülészet-nőgyógyászat, urológus szakorvosok és szakdolgozók.
A rendezvény a "63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól 6.§ (1)" szerint szabadon választható elméleti továbbképzésnek minősül.
Ennek megfelelően a rendezvény pontértéke szakdolgozók számára: 20 pont. Az igazolást a szakdolgozói pontjóváíráshoz szükséges személyes adatok előzetesen vagy helyszínen történő regisztrációját követően állítjuk ki.