Figyelem!
A megtekinteni kívánt tartalom inaktív.
Húsz év az MDT szolgálatában2016.05.10. | MDT Web-szerkesztőség | Hírkategória: Általános Az 1996-os év választása során kerültem be az MDT vezetőségébe. Fövényi József tanár úr épp akkor mondott le pénztárosi megbízásáról, és az élelmes, már tapasztalt vezetőség, kihasználva az „új hús” megjelenését, megbízott a pénztárosi feladatokkal, amit meglepve ugyan, de elfogadtam. Noha egészségügyi menedzserképzésben vettem részt, mégis a pénztárosi feladat lett az igazi, nagy iskola. Szerencsére olyan „tanárt” sikerült szereznem Gőz Istvánné könyvelőnk személyében, aki a mai napig – mindig naprakész információkkal – irányítja, javítgatja azt a munkát, amit tőlem a pénzügyi feladatok megkövetelnek. Húszéves tapasztalat már elegendő ahhoz, hogy e téren is lássam a jelenségeket, tendenciákat. Mivel társaságunk nem ÁFA-körben lévő, az idő teltével valóban kezdett érvényesülni az a cél, aminek a végén majd egyszer tényleg söralátét méretben is megtörténhet az adóbevallás. Csakhogy! A bürokrácia dinamikus, mondhatni exponenciális növekedésével ma eljutottunk oda, hogy a számviteli fegyelem betartásához szükséges feladatok lepedőnyi méreten sem férnének el
A tartalom csak bejelentkezés után látható.