Meghívó
Szeretnénk szíves figyelmébe ajánlani a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő DiabKupa - Családi Sportnap rendezvényt, amelyre szeretettel invitáljuk Önöket és az érintett családokat.
A Sportos Cukorbetegek Egyesülete és a DiaEuro SE – a magyar cukorbeteg futsalválogatott szervezője – közös sportnapjának célja, hogy az ország különböző részein élő cukorbeteg gyerekek, fiatal felnőttek és családjaik egy játékos sportesemény keretében találkozzanak egymással. A rendezvény fontos üzenete a társadalomnak, hogy felhívja a figyelmet a sport jótékony hatására, és megmutassa: a diabétesszel élő gyermekek és felnőttek megfelelő kezelés mellett teljes életet tudnak élni és a sportban kiemelkedő eredményeket érhetnek el.
Tervezett programjaink között szerepelnek különböző játékos sportversenyek, edukáció és tapasztalatcsere. A játékos sportfeladatokat ügyesen megoldó gyermekek érmet és ajándékcsomagot kapnak. Cukorbeteg gyermekek számára kispályás focibajnokságot rendezünk, és a legjobbakat több kategóriában is díjazzuk. Lehetőség lesz megtekinteni a Hevesi Tamás által vezetett felnőtt válogatott DiaEuro SE edzését, így a gyerekek és a szülők láthatják majd, hova vezethet a komolyan focizó gyerekek útja. A Sport-táplálkozástudományi Központ dietetikusai – a több éve tartó szoros szakmai együttműködés keretében – ismét tanácsadással, játékos feladatokkal várják az érdeklődőket. A standoknál lehetőség lesz találkozni több civil szervezet képviselőivel is. Számos gyártó, forgalmazó kiállítja termékeit és kedvezményes vásárlási lehetőséget, kóstolást biztosít.
Az elmúlt évekhez hasonlóan - Nyíregyháza és a Bókay Klinika után - idén új gazdát keres a DiabKupa vándorserleg, melyet az a diabétesz gondozó vihet el, ahonnan a legtöbb család vesz részt a programon. Kérjük, hogy szervezetén belül, illetve kezelt paciensei körében Ön is hirdesse meg az eseményt, hogy minél többen tudjanak csatlakozni! Jelentkezés: a csatolt melléklet szerint.
A rendezvényen való részvétel ingyenes. Az első eseményről készült összefoglaló itt található. A rendezvényről a facebookon fogunk további információkat megosztani.
Médiapartner a Diabetes és a Diabetes Junior magazin. A rendezvény fő támogatója: Családbarát Magyarország.
Budapest, 2023. április 24.
Muskát Erika
elnök
Sportos Cukorbetegek Egyesülete