2013 után idén ismét aranyéremmel zárta a Nemzetközi Diabétesz Futsal Európa-bajnokságot a magyar cukorbeteg-válogatott: a döntőben szétlövéssel 3–1-re győzött a hazai pályán játszó lengyelek ellen. A tornát három év kihagyás után kilenc ország csapatának részvételével rendezték meg, hogy bizonyítsák, a sport mindenkié.
A csoportkör első mérkőzésén szintén a házigazda Lengyelországot győzte le 2–0-ra a magyar együttes, majd a csoportkörben Szlovákia és Írország felett aratott 4–0-s győzelmet. Ezt követően az elődöntőben a Nagy-Britannia elleni 3–1-es sikerrel jutott tovább a döntőbe, ahol szétlövéssel nyert ismét Lengyelország ellen.
A világjárvány okozta több éves kihagyás után a válogatott megújult lendülettel készült március óta az idei tornára azzal a céllal, hogy az eddigi négy ezüst, valamint egy aranyérem után idén ismét a legjobb lehessen.
„Magyarként most másképpen dobog a szívünk, hiszen tíz éve nyertük meg legutóbb az Európa-bajnokságot, és most itt, Varsóban a magyar diabétesz futsalválogatott ismét megnyerte az Eb-t. Hihetetlen ezt átélni, büszke vagyok a játékosaimra. Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, aki szurkolt nekünk, hitt bennünk. Köszönöm, hogy ismét itt lehettem, és ezt a megtiszteltetést átélhettem a saját játékosaimmal karöltve. Köszönjük a 77 Elektronikának, a Dcont® vércukormérő készülékek magyar fejlesztőjének és gyártójának, valamint a Sanofinak is a támogatást. Nélkülük ez nem sikerült volna” – mondta Hevesi Tamás, a magyar cukorbeteg futsalválogatott edzője.
A magyar csapat győzelme azonban nem az egyetlen siker, amit hazánk képviseletében elértek a válogatott tagjai, ugyanis Sánta Attila, a nyírbátori NB 1-es futsal csapat tagja lett a DiaEuro 2023 legjobb játékosa.
„Számomra különösen nagy élmény, hogy Európa-bajnokságon vehetek részt, ez az egész torna során egy motiváció volt a számomra. Azt gondolom, hogy a pályán és azon kívül is egy remek csapat gyűlt össze, meccsekről meccsekre tudtuk egymást segíteni. Leírhatatlan ez az érzés, amit ez a pár nap nyújtott. A többiek már megéltek több nagy sikert, nekem ez a legelső, ami rögtön álomszerű. Szavakkal el sem lehet mondani, hogy mit érzek most. Nemcsak, hogy a csapat magasba emelhette a végén a trófeát, hanem mellé kaptam egy külön elismerést is, ami a bajnokság legjobb játékosának jár. Tettem is ezért, de a csapat nélkül ez nem jött volna össze” – nyilatkozta Sánta Attila, akinél februárban diagnosztizálták a cukorbetegséget, és március óta oszlopos tagja a magyar futsal keretnek.
A 2012-ben indult DiaEuro célja a megfelelő terápiára, a gyakori vércukormérésre, valamint a testmozgásra való figyelemfelhívás: ezek betartásával a cukorbetegek életének is része lehet a sport. Az aktív életmód azonban betegségmenedzsment oldaláról is kihívást okozhat az érintettek számára. A diabétesszel élőknek a hipoglikémia elkerülése érdekében a sport típusát, a vércukormérések időzítését, a meghatározott glükózcéltartományt, a táplálkozást, valamint az inzulin adagolását is szem előtt kell tartaniuk: megfelelő bázisinzulin alkalmazásával, illetve kis odafigyeléssel azonban ők is teljes életet tudnak élni.
A magyar csapat eredményeiről részletesen, összefoglalókkal a válogatott saját Facebook oldalán olvashatnak.