Azt hiszem, nem vagyok egyedül, ha azt mondom az elmúlt évben sajnos sok kevésbé, vagy nem is várt eseménnyel kellett szembe néznünk. Amellett, hogy a gazdasági válság mintha nálunk időzne legtovább, egyre fokozódó fenyegetettségként érzékeltük a szomszédos háborús eseményeket, terrorcselekményeket, a geopolitikai és fegyveres történések eredményeként bekövetkezett, példátlan méretű menekült és migráns áradatot. Sokan, sokféleképpen értékeltük 2015. évét, az viszont bizonyosra vehető, hogy kevesen érzékelték úgy az elmúlt esztendőt, mint amely a prosperitás és a nyugalmas fejlődés éve lett volna. Sajnos sokan látjuk, hogy hazánkban kiterjedt régiókban a szociális és gazdasági leszakadás egyre nagyobb tért hódít. Sokan szembesülünk nap mint nap a súlyos nélkülözésben élő embertársainkkal, miközben saját problémáink sem oldódnak meg egykönnyen. Így aztán magyarázhatónak tűnik a társadalmi szolidaritás és kohézió gyengülése. Mindezek kapcsán eszembe jutott, hogy pár évtizeddel ezelőtt a délszláv háború alatt egy családja nélküli, menekülő muszlim kislányt sodort intézetünkbe a sors ketoacidosis állapotában, melynek rendezését követően sem tudtunk vele érdemben semmilyen nyelven kommunikálni, de az látszott milyen hálás a gyermek. Két év múlva német nyelvű levelet kaptam tőle Németországból melyben háláját és köszönetét fejezte ki a segítség okán. Vajon mi játszódhatott le abban a gyermekben akkor? Nem lehet kérdés, érdemes volt-e segíteni akkor, nem lehet ez kérdés ma sem úgy gondolom. De vajon mindannyian így gondoljuk? A legutóbbi vezetőségi ülést a festői szépségű Cserehát egyik falujába szerveztük. Többen ott szembesültek azzal, hogy azon a vidéken a lakosság 98%-a roma és munkanélküli. Vajon hogyan gondolkodhatnak az ott élő emberek? Nem tudjuk, de nem lehet kérdés, az is Magyarország. De vajon mindannyian így gondoljuk?
Szűkebb házunk táján, az egészségügyben sem alakultak kedvezően a folyamatok. Azt érzékeljük, hogy a magyar társadalom továbbra sem kívánja értékén kezelni az egészségügyet, annak költségeit nem kevesli. Uniós forrásból továbbra is történtek építészeti- és műszerfejlesztések, de a „humánerőforrás" fejlesztése elmaradt. A megbecsültség hiányának érzésével, a romló munkakörülmények okán az egészségügyi dolgozók továbbra is tömegesen hagyják el munkahelyüket és az országot. Ma már korábban a legvonzóbb fővárosi osztályoknak számító munkahelyek is orvos- és szakdolgozó hiánnyal küszködnek. Ki gondolta volna valamikor, hogy ez megtörténhet? Egyre kevesebben érzik úgy, hogy ez így rendjén van, de vajon mikor fogják ezt elegen úgy érezni, hogy változás történjen?
Hazaiabb vizekre, a társaság háza tájára evezve azonban elmondhatjuk, hogy lehetőségeinkhez mérten megfelelően tettük a dolgunkat 2015-ben is. Sikeresen megszerveztük a XXIII. Országos Kongresszusunkat, a társaság életében először Budapest helyszínnel. Első alkalommal az MDT regionális rendezvényeként került megszervezésre a Kelet-Magyarországi Diabetes Hétvége, Egerben, mely az alapítók és szervezők mellett társaságunk nevét is méltán öregbítette. Az elmúlt évben megalakult a „Diabeteses láb" Munkacsoport, mely az ősz folyamán első összejövetelét is megszervezte. Sikeres volt az Inzulinumpa Munkacsoport Ülése, mely javaslatokat fogalmazott meg az egészségpolitika irányítói számára. Ülésezett a Gesztációs Munkacsoport, a Gyermekdiabetes Szekció megrendezte XXXIII. Tudományos Ülését és a Gyermekdiabetes Napot, továbbá sikeresen lezajlottak a nyári diabetes edukációs gyermektáborok társasági támogatással. A Háziorvosi Munkacsoport két Továbbképző Konferenciát is szervezett és színvonalasan lezajlott a X. Jubileumi Szakdolgozói Kongresszus, a Fiatal Diabetológusok Fóruma és az MDT-77 Elektronika „Diabetes hajó" rendezvények. Több évtizedes igényként fogalmazódott meg a diabeteses láb-specialista képzése hazánkban, mely az elmúlt évben révbe ért és szeptemberben elindult a felsőfokú podiáter képzés első évfolyama az MDT szakmai szervezésével, irányításával. Az elmúlt évben is több pályázatot hirdettünk meg a tagság részére hazai és nemzetközi kongresszusi részvételekre (MDT, EASD stb.), mellyel jelentős számban éltek munkatársaink, aki így transzparens módon, szakmai teljesítmény alapján juthattak el a legrangosabb tudományos rendezvényekre. Az elmúlt év végén a diabetológiai témájú kutatások támogatása céljából a formálisan működő Doktori iskolák számára írtunk ki pályázatot, melynek lehetőségével ugyancsak számos munkacsoport élt. Szaklapunk, a Diabetologia Hungarica színvonalasan működött, honlapunk az elmúlt év elején formailag megújult.
Az előzőekben a részletesség igénye nélkül felvillantott társasági teljesítmény tükrében azt gondolom, hogy a nem túl biztató nemzetközi, hazai és az egészségügyi körülmények ellenére az MDT tevékenysége, saját munkánk eredményei bizakodásra adhatnak okot. A vezetőség nevében elmondhatom, hogy jó úton járunk, megfelelően tettük a dolgunkat. A hazai diabetológia fejlődése, a betegellátás színvonala, a kutatás és fejlesztés, a képzés és továbbképzés érdekében megteszünk minden tőlünk telhetőt. A visszajelzések alapján úgy érezzük, hogy a tagság is így látja ezt és a teljes „diabetes társadalom" (ellátottak és ellátók, támogatottak és támogatók) értékeli azt a munkát, melyet közösen végzünk. A 2016. évben az országos kongresszuson, a közgyűlésen értékelni fogjuk teljesítményünket és új vezetőséget fogunk választani. Kérem a tagságot, hogy éljen a jelölés és részvétel lehetőségével, minél többen legyünk ott a közgyűlésen annak érdekében, hogy mind az eddigi munka megítélése, mind a jövő megtervezése és az új vezetőség megválasztása a teljes tagság véleményét és akaratát tükrözhesse.
A Magyar Diabetes Társaság vezetősége és a magam nevében békés, boldog, szakmai eredményekben gazdag újesztendőt kívánok minden tagunknak és minden általuk kezelt, gondozott cukorbetegnek!
Prof. Dr. Barkai László
az MDT elnöke
EDUKÁCIÓ
TELJES ÉLET, 
