Örömünkre szolgál, hogy a számos nehézséget okozó pandémiás helyzetet követően arról adhatunk tájékoztatást, hogy az Alapítvány táboroztatási rendszere és Támogatási Irányelvei alapján 2020-ban ismét biztosítottá válhatnak az Önök gyakorlata szerinti korábbi, vagy esetlegesen újonnan szervezett diabétesz táborok, amelyeket az Alapítvány továbbra is az adományokból finanszíroz, tekintettel arra, hogy a befolyt összegből még rendelkezésre áll fedezet.
A fent említett külsős ottalvós és külsős napközi Diabétesz Erzsébet-táborok révén, az Önök együttműködésével az 1-es típusú diabéteszes gyermekek 2020-ban is felejthetetlen tábori élményekkel gazdagodhatnak – az Önök által megjelölt időpontokban, a jelenlegi helyzet alapján akár ősszel is[1] –, biztosítottá válhat számukra a napi megfelelő mennyiségű és minőségű étkezés (pótétkezések is), a programok és kirándulások, valamint táboroztatáshoz szükséges egyéb eszközök is beszerezhetők. Ezek részleteiről a jelentkezési felhívásokban és azok mellékleteiben foglaltak szerint nyújt az Alapítvány tájékoztatást, illetve e-mailen keresztül is készséggel állunk rendelkezésre minden felmerülő kérdésük esetén.
( [1] A pandémiás helyzettel összefüggő hatályos rendelkezések értelmében, így az Alapítvány önhibáján kívül, a táborok időpontja, megvalósításának lehetősége változhat.)
Kérjük, hogy amennyiben Önök 2020-ban tervezik a táboraik megszervezését az Erzsébet Táborok rendszerén keresztül, úgy kérjük, hogy az alábbi linken elérhető Részvételi és igényfelmérési űrlap-ot a kért alapadatokkal szíveskedjenek kitölteni!
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a gyermekek speciális ellátása és a szükséges egészségügyi óvintézkedések mellett a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre tekintettel 2020-ban még nagyobb hangsúlyt szükséges szentelni a táborok szervezésénél és a lebonyolításánál a biztonságra, az egészség megóvására, kérjük, hogy már a szervezés első pillanatától vegyék figyelembe az érvényben lévő egészségügyi és járványügyi előírásokat.
Bármilyen kérdésükkel, forduljanak bizalommal az Alapítvány munkatársaihoz a diabetesz@erzsebettaborok.hu e-mail címen.