Március 23-án rendezik a DiaEuro Nemzetközi Diabétesz Labdarúgó-bajnokság hazai válogatóját, ahová a szervezők továbbra is várják cukorbeteg sportolók jelentkezését. A válogatón résztvevő legkiválóbb játékosokból áll majd össze a magyar cukorbeteg futsal-válogatott, közülük tízen képviselik majd Magyarországot 2014. szeptember 1-5. között a balatonfüredi nemzetközi tornán. Hazánk annak köszönhetően nyerte el a sportesemény rendezési jogát, hogy a tavalyi válogatott aranyérmet szerzett Horvátországban.
A válogatóra olyan 18 éven felüli (felső korhatár nincs), cukorbeteg lányokat és fiúkat várnak, akik szeretnek sportolni – elsősorban focizni – és szívesen képviselnék Magyarországot. A magyar csapat edzője a cukorbetegségben szintén érintett Hevesi Tamás, aki a csapatválogató szakmai vezetője is.
A kezdeményezés célja az, hogy felhívja a figyelmet a cukorbetegség által érintettek egyre növekvő körére Európában, és hangsúlyozza: a sportban sincs helye a diszkriminációnak. A DiaEuro Nemzetközi Diabétesz Labdarúgó-bajnokság teljes körű hazai megrendezését a magyar válogatottat a kezdetektől segítő 77 Elektronika Kft. és a Sanofi Magyarország vállalta magára. A Diabetes újság, illetve a Magyar Diabetes Társaság szakmai partnerként segíti a munkát, de a Magyar Labdarúgó Szövetség is a kezdeményezés mellé állt.
Az egyre népszerűbb sportesemény rendezési jogát Magyarország annak köszönhetően nyerte el, hogy a tavalyi tornán először szereplő hazai válogatott – a döntőben legyőzve Portugália csapatát – aranyérmet szerzett Zadarban. Az idei torna talán a tavalyinál is nagyobb kihívást jelent majd a résztvevők számára, hiszen a szervezők négy országgal több (összesen 16) jelentkezését fogadják el, és a 2013-ban szereplő nemzetekhez már csatlakozott Oroszország, de érkezett érdeklődés Brazíliából és az Egyesült Államokból is.
A magyar csapat 2014. március 23-án, vasárnap 10.30 órakor az Építők SC csarnokában (1101 Budapest, Vajda Péter u. 38.) tartja nyilvános válogatóját, előzetesen jelentkezni a
www.diaeuro.org oldalon keresztül lehet.
A szervezők sok szeretettel várnak minden érdeklődőt és szurkolót!