A Szonda Ipsos országos, reprezentatív felmérést készített a cukorbetegek körében, mely elsősorban a betegséggel kapcsolatos tudásszintre kívánt rávilágítani.
A kérdéssorozat fókuszában a HbA1c szintről való tájékozottság, a vércukorszint ingadozása és a szövődmények kialakulásának kockázati tényezői álltak.A meglepő és olykor megdöbbentő eredményt hozott felmérést Dr. Vándorfi Győző, a Magyar Diabetes Társaság Vezetőségének tagja sajtótájékoztatón ismertette. A diabétesz az egyik legtöbbet publikált téma, mégis vannak olyan területek, ahol a betegek ismerethiánya állapotuk romlását okozhatja.
A megkérdezettek számára talán a legnehezebb a HbA1c érték meghatározása volt. Csupán 12%-uk tudta, hogy mit takar ez a megnevezés, és 68% nem is hallott erről az értékről! A betegek kevesebb, mint a fele tudta, hogy az inzulinadagolások között ingadozhat a vércukor szintje. 42%-uk egyáltalán nem tudott az erre vonatkozó kérdésre válaszolni! Az ingadozások elkerülésével a szövődmények kialakulásának kockázata jelentősen csökkenne.
A válaszok alapján megdöbbentő tényre derült fény, a megkérdezettek 21%-a nem tudta megmondani, hogy cukorbetegsége 1-es, vagy 2-es típusú!A felmérés rámutatott arra, hogy komoly hiányosságok vannak még a diabétesz-kommunikációban. Létfontosságú, hogy a betegekhez eljussanak az alapvető információk és tanácsok. Ennek érdekében indított országos mozgalomról, melynek mottója
"Egészségesebben" az egészségeseknél - cukorbetegen??? - ideális értékek, egyenlő esélyek - Hevesi Tamás számolt be. "Ez a mozgalom a betegek elé teljesíthető célokat igyekszik kitűzni, mely nagyban befolyásolja az életkilátásukat. A betegnek önmagának kell saját életét kézbe vennie, hiszen megfelelő odafigyeléssel "egészségesebben" élhetnek, mint az egészséges társaik." A mozgalom tervezett állomásai: Győr, Zalaegerszeg, Pécs, Budapest, Debrecen és Gyula.
A mozgalom sikerében Kincses János, a MACOSZ elnöke, a betegszervezetek szerepét kiemelten fontosnak tartotta, hangsúlyozta, hogy a mozgalom ugyan a Diabetes Világnappal záródik, de az üzenet értékének tovább kell élnie.
A mozgalom eseményeiről Web-rendszerünk Betegtájékoztató oldalain [ www.diabet.hu/beteginfo ], illetve a Diabetes és a Cukorbeteg Élet magazinokban az érdeklődők folyamatos információt kaphatnak.