A pályázat meghirdetője az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyi Államtitkársága. A betegek idén nyolcadik alkalommal küldhetik be történeteiket háziorvosukról a www.evpraxisa.hu portál ajánló oldalára, http://www.evpraxisa.hu/ajanl hiszen a pályázat a közre, a betegre bízza annak eldöntését, hogy kit tart a legjobbnak.
Az alapellátást végző gyógyítók itthon és a határon túl is megkülönböztetett figyelmet érdemelnek, amit a határokon átnyúló pályázat is biztosít is számukra.
Az eddig beküldött történetek többek között Erdélyből, Kárpátaljáról, Pécsről, Napkorról, Egerből, Debrecenből, Nyíregyházáról, Kecskemétről, Mezőkövesdről, Békésről, Budapestről, Miskolcról, Kővágószőlősről, Szolnokról és Esztergomból érkeztek. Az ajánlók között a hálás páciensek mellett szerepel Pécs Megyei jogú Város Önkormányzata, de a Házi Gyermekorvosok Egyesülete is.
Az ajánlások meggyőzően bizonyítják, hogy mennyi remek háziorvos és fantasztikus teljesítmény létezik a hazai és a határon túli egészségügyben, s hogy a praxisok sokasága nem csak szakmailag kiemelkedő, hanem emberileg is. A történeteknek olyan szereplői vannak, mint például a debreceni háziorvos, ő addig vizsgálgatta melleire panaszmentes betegét, amíg beigazolódott gyanúja. Melleltávolítás, kemoterápia, sugár, és a hálálkodó kisgyermekes anyuka, aki, ha nem ilyen kitartó háziorvosa, nem írhatja meg történetét. Az empatikus nyíregyházi orvos, miközben nagy tudású szintén háziorvos édesapja nyomdokait követi: nem fogad el hálapénzt! A fiatal újszilvási doktornőhöz 30 kilométeres távolságból is hordják a szülők beteg gyermekeiket, vagy a mezőkövesdi orvos , aki a vasárnapi kerítésfestés mellől ugrik a beteg kisfiúhoz. A kárpátaljai orvosok számára a megmaradás a legfontosabb, tudásukat továbbra is otthon óhajtják kamatoztatni. A lényeg a szakma ismerete mellett: a partneri kapcsolat, az orvos-beteg bizalom, a türelem, az odafigyelés, az empátia, és a szolgálat.
A legjobb történetek szereplői közül az Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár vezette tizenegy tagú zsűri választja majd ki azt a 10 magyarországi, illetve 10 határon túli háziorvost és csapatát, akikre május 20-tól június 2-ig az internetes portálon szavazhatnak majd a betegek.
A zsűri tagjai Berszán Lajos atya, gyimesfelsőloki plébános, Béres Klára a Béres Gyógyszergyár kommunikációs igazgatója, a Béres Alapítvány elnöke, Tóth Róbert az Egis kereskedelmi igazgatója Dr. Horváth Ildikó Dr. Farsang Csaba Dr. Kásler Miklós és Dr. Rurik Imre professzorok, Debreceni Mihály az MTVA felelős szerkesztője, Sztankó Péter a Webbeteg ügyvezető igazgatója.
A díjátadón a nyertes háziorvosok az erkölcsi megbecsülésen túl értékes orvosdiagnosztikai eszközöket vehetnek át a pályázatot támogató cégek felajánlásainak köszönhetően.
Egy-egy életmentő, vagy éppen hétköznapi történet megírásával és elküldésével a páciensek mellett , polgármesteri hivatalok, idős otthonok, iskolák, könyvtárak, de plébániák, szakmai és civil szervezetek , szerkesztőségek is ajánlhatják háziorvosukat május 10-ig itthonról, de Erdélyből, a Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból is!