Az ünnepi megemlékezésre a diabéteszes gyermekek, családok és a szakemberek igen gazdag programmal készültek. Az ünnepélyes megnyitón először a pécsi Bagi Flóra barokk furulya szólóját, Telemann I. fantáziáját hallgattuk meg, majd ezt követték a köszöntő beszédek. Elsőként Dr Szabó Attila professzor, az. I. számú Gyermekklinika igazgatója, klinikai rektorhelyettes köszöntötte az egybegyűlteket, majd Dr Körner Anna, az MDT-MGyT közös gyermekdiabétesz szekciójának elnöke, Dr Tóth-Heyn Péter igazgatóhelyettes, Dr Luczay Andrea osztályvezető és Kocsisné Gál Csilla, a Szurikáta Alapítvány kuratóriumi elnöke szólt a résztvevőkhöz. Külön örömünkre szolgált, hogy ezúttal Dr Szabó László szombathelyi főorvos, a Gyermekdiabétesz Nap ötletgazdája is velünk tudott ünnepelni, és üdvözölte a résztvevőket.
Ezt követően több helyszínen, párhuzamosan zajlottak a programok; míg az előadóteremben a diabéteszről szóló orvosi előadásokat lehetett megtekinteni, az aulában elkezdődött a diabéteszes gyerekek és fiatalok gazdag műsora (sportbemutató, tánc, riportok) Dr Nagy-Szakáll Zsuzsanna gyermekorvos, Magyar Márton riporter és Boros Ádám középiskolai diák moderálásával.
Az ebédet követően a Dr Luczay Andrea és Dr Erhardt Éva (Az MDT-MGyT közös Gyermekdiabétesz Szekció titkára) által moderált Civil Fórum keretei között bemutatkozott a 11 szervezetet tömörítő 1-es típusú Diabétesz Szövetség. A szövetség jelenlevő tagjai egyenként mutatkoztak be; a fórum fő témái a diabétesz edukáció és a táboroztatás voltak. Ezt követte a Dr Körner Anna által moderált szülő-szakember kerekasztal, ahol a hallgatóság által felvetett kérdéseket a jelen levő gyermekdiabetológusok válaszolták meg.
A szülőknek lehetőségük volt egyéni pszichológiai konzultációra is Máté Orsolya (I. sz. Gyermekklinika) és Szakmáry András (Szurikáta alapítvány) pszichológusokkal. A felhőtlen mulatozás, arcfestés, lufihajtogatás, ügyességi játékok, társasozás, kézműveskedés, zöldségfaragás, ajándékozás, Diab totó, gyerek foglalkozás a NEO Segítőkutya Egyesület tagjaival, táncház, stb. mellett a résztvevők neuropathia (Dr Blatniczky László) és fogászati (Dr Végh Dániel) szűrésen is részt vehettek, valamint az Ilcsi Szépítő füvek standjánál bőrápolási tanácsadásban részesültek. Az ételkóstolókról a Dia-Wellness palacsintázó és az Eisberg salátázó gondoskodott.
Az MDT-MGyT közös Gyermekdiabétesz Szekció vezetősége nevében szeretnénk köszönetet mondani a diabeteses gyermekeknek és szüleiknek, az összes szereplőnek és nem utolsósorban a nagyvonalú szponzoroknak, akik lehetővé tették a XIV. Gyermekdiabétesz Nap sikeres lebonyolítását.
Dr Körner Anna
az MDT-MGyT közös gyermekdiabétesz szekciójának elnöke