|
Magyar Gyermekorvosok Társasága |
|
Cochrane Magyarország Tanszék Továbbképző Kurzusa |
Rendezvény kezdete: 2025.10.10. | Rendezvény vége: 2025.10.11. |
Helyszín: 6000 Kecskemét, Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház |
Tisztelettel meghívjuk az érdeklődőket következő továbbképző kurzusunkra, melyet a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházban szervezünk „A klinikai kutatások eredményeinek gyors hasznosítása a betegellátásban” címmel 2025. október 10-11-én.
A Cochrane és ezzel együtt Tanszékünk legfőbb törekvése, hogy az egészségügyi döntések minden egyes beteg esetében a legjobb, legmagasabb szintű információkon alapuljanak. Ennek a célnak a megvalósulását az orvostudomány különböző területein lefolytatott kutatások eredményeinek szisztematikus összegzésével, valamint minél szélesebb körben való elfogulatlan ismertetésével kívánjuk támogatni. Ennek a tevékenységnek képezik részét továbbképző kurzusaink.
A korábbi évhez hasonlóan, az idén is szeretnénk a magyar orvosképző helyek mellett, orvosi szakmai körökön túl a gyógyszerész szakma képviselőit is a lehető legszélesebb körben bevonni.
A képzés az OFTEX és GYOFTEX rendszerében akkreditált kurzusként fut. OFTEX: PTE ÁOK/2025.II./00185 kódszámon érhető el GYOFTEX: PTE GYTK/2025.II./00016 kódszámon érhető el A kurzus pontértéke: - Belgyógyász, csecsemő- és gyermekorvos, gyermeksebész, klinikai onkológus, megelőző orvostan és népegészségtan, sebész, sugártherápia, valamint kórházi klinikai szakgyógyszerészek számára 12 szakma szerinti tanfolyamon megszerzett pont. - Más szakvizsgával rendelkező szakorvosok számára 12 szabadon választható tanfolyami pont. - PhD hallgatók számára az egyetemük erre vonatkozó szabályzata alapján számoltatható el kreditpont. A kurzuson való részvétel díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött. A kurzus programja és jelentkezési lapja Tagozatunk weboldalán elérhető: https://hungary.cochrane.org/hu. A kitöltött jelentkezési lapokat a cochrane@pte.hu e-mail címre várjuk.
További információk a "kapcsolódó dokumentumok" alatt. |
|
|
 |
|
Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság |
|
XXXI. PECH |

Helyszín: Sopron, Hotel Sopron |
Kedves Kollégák!
Örömmel értesítjük, hogy a XXXI. PECH 2025. október 10-11-én a Sopron belvárosához közeli fekvésű, színvonalas, gyönyörű panorámájú Hotel Sopronban kerül megrendezésre.
Korai regisztrációs határidő: szeptember 1.
Regisztrációs határidő: szeptember 15.
Regisztráció, információ, szállásfoglalás: https://www.nexusconference.hu/pech2025/
A KONFERENCIA FŐ TÉMAKÖREI:- elhízás: kommunikáció és kezelés szempontjából
- lypodystrophia
- ritka betegségek a calcium anyagcserében, illetve mellékvese daganatok terén
- tartós steroid kezelés hatása
- ionzavarok
- GH – gyermekkorban
- infertilitás
A tudományos program híven tükrözi az endokrinológia sokszínűségét, aktuálisan felkapott témákról hallhatunk előadásokat, ritka kórképeket is érintünk majd. Külön szekciót szentelünk a gyermekgyógyászoknak, illetve az érdekes endokrinológiai esetek bemutatásának. A tudomány mellett természetesen nagy hangsúlyt fektetünk a társasági programokra is. A PECH színház ismét meglep minket egy előadással, majd ízletes vacsorával zárjuk az estét. A szombati fakultatív program keretében ellátogatunk a sopronbánfalvi kolostorba, ahol borkóstolóval egybekötött nívós vacsorával, vezetett körsétával készülnek vendéglátóink. AKKREDITÁCIÓ: Orvosoknak minősített, szakma szerinti 15 pont, a szakdolgozóknak 8 pont. Szeretettel várjuk minden kedves érdeklődő kolléga és szakdolgozó jelentkezését! Kellemes és hasznos időtöltést kívánunk!

Magyar Neuroszonológiai Társaság |
|
2025 World Neuroscience and Psychiatry Conference (2025WNPC) |

Tudományos információ: Morris Silvia |
Címe: Singapore, |
E-mail: neuroscience@episirus.org |
Szervező: Morris Silvia |
Címe: Singapore, |
E-mail: neuroscience@episirus.org |
Helyszín: Singapore, Aloft Singapore Novena 16 Ah Hood Rd, Singapore 329982, Episirus Scientifica |
Episirus Scientifica welcomes you to attend 2025 World Neuroscience and Psychiatry Conference (2025WNPC) held during October 10-11,2025 in Singapore with the theme “Shaping the Future of Mental Health and Neuroscience”. This international meet anticipates hundreds of participants including keynote speakers, Oral presentations by renowned speakers and poster presenters besides delegates around the world. This conference is perhaps a giant event that creates an ideal platform to share expertise addressing current advancements involved in Neuroscience, Psychiatry and Neurology. It will be a wonderful opportunity for all the delegates as it provides an international networking opportunity to collaborate with the world-class Neurology, Mental Health and Medical Associations.
Scientific Sessions:
Neuroscience and Neurology
Mental Plasticity & Development
Stress Neuroscience and the Neurobiology
Neurosurgery
Brain Injury
Stroke and Trauma
Neurochemistry
Neuropharmacology
Neuroendocrinology
Neuroimaging
Controversies in Neurology
Psychiatry
Neurological Disorders
Pediatric Neurology
Psychology
Adult Neurogenesis and Cell Biology
Ageing and Dementia, Alzheimer Disease
Target Audience
• Neurologists, Neurosurgeons, Neuroscientists, and Researchers
• Neurology Faculty and Students
• Doctors and Scientists
• Universities, Associations, and Societies
• Students and Research Scholars
• Business Delegates
• Product Manufacturer
• Psychiatrists and Psychologists |

Magyar Fejfájás Társaság |
|
2025 World Neuroscience and Psychiatry Conference (2025WNPC) |
Rendezvény kezdete: 2025.10.10. 09:00 | Rendezvény vége: 2025.10.11. 05:00 |
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet, Haematologia, haemostaseologia, Gyógyszertan, klinikai farmakológia, Orvosi informatika |
Tudományos információ: Morris Silvia |
Munkahely neve: Episirus Scientifica |
Címe: USA, 19803 Wilmington, |
E-mail: neuroscience@episirus.org |
Szervező: Morris Silvia |
Címe: USA, |
E-mail: neuroscience@episirus.org |
Helyszín: Singapore, 329982 Singapore, 16 Ah Hood Rd, Singapore 329982, Episirus Scientifica |
A rendezvény Web oldala: https://neuroscience.episirus.org/ |
Episirus Scientifica welcomes you to attend 2025 World Neuroscience and Psychiatry
Conference (2025WNPC) held during October 10-11,2025 in Singapore with the theme
“Shaping the Future of Mental Health and Neuroscience”. This international meet anticipates
hundreds of participants including keynote speakers, Oral presentations by renowned speakers
and poster presenters besides delegates around the world. This conference is perhaps a giant
event that creates an ideal platform to share expertise addressing current advancements involved
in Neuroscience, Psychiatry and Neurology. It will be a wonderful opportunity for all the
delegates as it provides an international networking opportunity to collaborate with the world
class Neurology, Mental Health and Medical Associations.
Scientific Sessions:
Neuroscience and Neurology
Mental Plasticity & Development
Stress Neuroscience and the Neurobiology
Neurosurgery
Brain Injury
Stroke and Trauma
Neurochemistry
Neuropharmacology
Neuroendocrinology
Neuroimaging
Controversies in Neurology
Psychiatry
Neurological Disorders
Pediatric Neurology
Psychology
Adult Neurogenesis and Cell Biology
Ageing and Dementia, Alzheimer Disease
Target Audience
Neurologists, Neurosurgeons, Neuroscientists, and Researchers
Neurology Faculty and Students
Doctors and Scientists
Universities, Associations, and Societies
Students and Research Scholars
Business Delegates
Product Manufacturer
Psychiatrists and Psychologists |
|
|
 |