Megnyílt az online regisztráció!
Az absztraktok beküldési határideje: 2025.02.15. 23:59
A Velkey László Gyermekegészségügyi Központ Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Osztálya idén 40 éve, 1985-ben vált önálló osztállyá. Legutóbb 9 éve adott otthont a rendezvénynek a lillafüredi Palotaszállóban, amit Társaságunk már kinőtt, a résztvevők létszáma évről-évre számottevően gyarapszik. Így esett a választás a térségi tudományos és kulturális központként is funkcionáló Miskolci Egyetemre és Miskolctapolcára, mint helyszínre. Az Egyetem díszaulája alkalmas lesz a tudományos előadások meghallgatására, a workshop-ok lebonyolítására és a díszvacsorára, a tapolcai egymás mellett található szállodák pedig szeretettel várják vendégeiket, az üdülőövezet megújított sétányai, jó hangulata felüdülés lesz a tudományos program után.
Az MGYAITT vezetősége által összeállított szakmai program idén is kiváló lehetőséget kínál a hazai és nemzetközi aktualitások megbeszélésére, színes előadásokat várunk az ország minden szegletéből, számítunk a társszakmák részvételére és a szakdolgozók aktív jelenlétére is. A tavaly kirívó sikerrel megrendezett workshop-okkal idén is igyekszünk elmélyíteni a betegágy melletti gyakorlati tudást, (POCUS kardiológia, vérgázelemzés, légútbiztosítás, pszichológiai témakörök, stb.) nemcsak a fiatal kollégák-szakdolgozók, hanem az újra mindig nyitott szakemberek tudáséhségének is eleget téve.
A referátumok, előadások az anesztézia és intenzív terápia terén egyaránt aktuális témákkal (Pertussis, myasthenia, autismus, delírium, inhalációs gyógyszerterápia, digitális lázlap és aneszteziológiai jegyzőkönyv, donáció anesztéziája, pszichológus szerepe, transzfúziológia, stb.) jelentkeznek.
A Miskolci Egyetem a tudományos programban is részt vesz, egy szatellita szimpóziummal készül, legfőbb témája a mesterséges intelligencia, de lesz előadás képalkotó diagnosztika, gazdaságpolitika és jogi témakörökben is.
Ismét hangsúlyozva nagy szeretettel várjuk a társszakmák résztvevőit, felnőtt ellátásban dolgozó „testvéreinket”, a gyermekmentésben résztvevőket, orvosokat, szakdolgozókat.
Bízunk benne, hogy tovább bővülő létszámban, baráti légkörben találkozunk újra, ismereteinket bővítve magas színvonalon, jó hangulatban – Miskolcon.
További részletes információk, online jelentkezés és absztraktbejelentés a rendezvény weboldalán: https://gyermekaneszteziologia.szerviziroda.hu/
Ormay Cecília osztályvezető főorvos
Velkey László Gyermekegészségügyi Központ
Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Osztály
MGYAITT vezetőségi tag, szervező