Madácsy László Szegeden született, az orvosi egyetemet is itt végezte el. A szegedi Gyermeklinikán helyezkedett el gyakornokként, majd a gyermekgyógyász szakvizsga megszerzését követően a Városi Gyermekkórházban Szórády István professzor mellett folytatta gyógyító munkáját. Szakmai érdeklődése már ekkor a gyermekkori diabetes és szövődményei felé fordult, melynek eredményeként Barta Lajos professzor aspiránsaként kandidátusi fokozatot szerzett. A 60-as és 70-es években jelentős szerepet játszott a hazai gyermekdiabetes szakellátó hálózat megszervezésében, az egységes gondozási rendszer elterjesztésében. A hetvenes években a Miskolcon felépített és megnyitott, nemzetközi mércével is a legkorszerűbb, polivalens gyermekintézetbe, a Gyermekegészségügyi Központba vezetett útja, ahol osztályvezető főorvos, igazgató helyettes és egyben az Orvostovábbképző Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Tanszékének docense lett. A 90-es évek elején Budapestre költözött, ahol a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinikáján folytatta munkáját egyetemi docensként, majd egyetemi tanárként és igazgató helyettesként.
Madácsy László már Szegeden intenzív kutatómunkát végzett, Szórády István professzor irányításával bekapcsolódott a farmakogenetikai kutatásokba. Barta Lajos professzor témavezetésével a gyermekkori diabetes microangiopathiás szövődményeinek kutatásával foglalkozott, melyet későbbi pályafutása során is folytatott. Miskolcon munkacsoportjával a korai retinopathia, nephropathia és neuropathia területén elért tudományos eredményei nemzetközileg is elismertté váltak, melyekkel intézetében megalapozta a mértékadó tudományos munkát. A szövődmények kutatásán kívül hazai úttörője volt az új kezelési lehetőségek, az intenzív inzulinkezelés elterjesztésének, a ketoacidosis intezív terápiás protokollja kidolgozásának. Emellett nemzetközi kollaborációban az 1-es típusú diabetes genetikai és autoimmun háttérének, valamint a prevenció lehetőségeinek feltárásában is maradandót alkotott. Ezekben az években a hazai tudományos együttműködések mellett kiváló nemzetközi kapcsolatokat alakított ki Bruno Weber professzorral (Nyugat-Berlin), Johnny Ludvigsson professzorral (Linköping), Hans Akerblom professzorral (Helsinki), Alan Drash professzorral (Pittsburgh), akikkel a közös munkák eredményeként egyik alapítójává, majd vezetőségi tagjává vált az ISGD-nek (International Study Group for Diabetes), a mai ISPAD (International Society for Pediatric and Adolescent Diabetes) jogelődjének.
Budapestre kerülését követően Barta Lajos professzor méltó utódjaként munkatársaival új lendületet adott a klinika diabetológiai irányú betegellátó, oktató és tudományos tevékenységének. Irányításával a Gyermekklinika is bekapcsolódott a nemzetközi szakmai-tudományos életbe, melyek munkatársai előmenetelét is kiválóan segítették. Témavezetésével PhD munkák értek sikeresen révbe, mellyel párhuzamosan Madácsy László egyetemi tanári kinevezést és akadémiai doktori fokozatot szerzett és igazgatóhelyettesként is szolgálta intézetét.
Madácsy László fiatalon vezetőségi tagjává vált a Magyar Diabetes Társaságnak. Munkássága jelentős részeként a Gyermekdiabetes Szekció egyik alapítója, majd 1986-2000 között annak elnöke volt. A Magyar Diabetes Társaság elnökévé 2000 évben választották, ebben a minőségében 2002-ig irányította a társaságot. Időközben az IDF (International Diabetes Federation) Executive Board tagjává választották, 2003-tól az IDF Európai Régió vezetőségi tagja lett, mely minőségben a közép-európai munkacsoport vezetőjeként tevékenykedett.
Madácsy László munkásságát számos díjjal ismerték el. A Magyar Diabetes Társaság Hetényi Géza pályadíjjal, Magyar Imre díjjal és Pro Diabetologia díjjal, a Magyar Gyermekorvosok Társasága Bókay János emlékéremmel és Schöpf-Mérei emlékéremmel tüntette ki. A Finn Gyermekorvos Társaság és a Szlovák Gyermekorvos Társaság is tiszteletbeli tagjának választotta. 2010 évben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.
Madácsy professzor a Semmelweis Egyetemről vonult nyugdíjba, de ezt követően is fáradhatatlanul foglalkozott betegeivel, oktatott és kutatott, napra készen követte a szakirodalmat. Továbbra is aktív szereplője volt a hazai diabetológiának, vezetőségi tagként bölcs tanácsaival, iránymutatásával segítette a Magyar Diabetes Társaság mindenkori elnökségének munkáját. Engedtessék meg nekem, hogy a szomorú hír hallatán a hazai diabetológia jelenlegi prominenseitől megfogalmazott néhány spontán megnyilvánulást szó szerint idézzek ehelyütt:
„Nagy veszteség a magyar diabetológia számára a kiemelkedő gyermekgyógyászok egyikének elvesztése. Amellett, hogy kiváló szakember volt, egyúttal egy régivágású úriember is volt.” (K.P.)
„Nagyon kedveltem Professzor Urat. Nyugodjék békében, az emlékét megőrzöm.” (W.I.)
„Nagyon sajnálom, óriási veszteség, régi családok közötti barátság is összekötött bennünket, kiváló ember volt.” (V.T.)
Tisztelt Professzor Úr! Kedves Laci! A szomorú hír azokat, akik személyesen ismertek Téged nagyon fájdalmasan érintette. Jómagam azok közé tartozom, aki tanítványodként, majd munkatársadként, később barátodként is megtisztelve érezhette magát. Bár az utóbbi években munkahelyeink távolabb kerültek egymástól, de a kapcsolatunk szinte mindennapos és élő volt, a betegek érdekét, ellátását szolgáló közös tudományos gondolkodás és munkálkodás összekötött minket. Veled minden szakmai és emberi kérdést meg tudtam vitatni, kezdő orvos koromtól megszokássá vált, hogy kikérem véleményedet. Mindig önzetlen támogatást kaptam, útmutatásod mindig személyes és időszerű volt, amiért örök hálával tartozom. Amikor a hír eljutott hozzám, elővettem utolsó közös munkánkat, a Gyermekdiabetológia kézikönyvét, melyet együtt szerkesztettünk és egy ismeretlen szerző gondolata jutott eszembe:
„A barátok olyanok, mint a csillagok, nem látjuk őket mindig, de tudjuk, hogy ott vannak.”
Emlékedet kegyelettel, őszinte és tiszteletteljes szeretettel megőrizzük.
2025. november 21.
Dr. Barkai László
a Magyar Diabetes Társaság főtitkára
PÁLYÁZATOK 
