Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 
Legfrissebb hírek

Érrendszer és szív: a csoda, ahogyan még sohasem láttuk!

Általános 2024.04.05. MHT, Dr. Ábrahám György, Kéky Kira

Izgalmas történet következik! Eláruljuk, hogy miként, mi miatt lett ilyen óriási csőrendszer bennünk? És miért van más élőlényeknek ennél jóval egyszerűbb keringési rendszerük? És hogyan alkalmazkodott a szervezet az egyre nehezebb, bonyolultabb körülményekhez?

A nagy kérdés: a folyadék kívül vagy belül van?

Ott kezdődött a történetünk, hogy voltunk mi, a vízben élők, akár teljesen szilárd formában is, mint a csigák, rákok…, a víz pedig a testünkön kívül volt – maga az ősóceán.


Ez egy boldog időszak volt! Mindössze a víz ránk ható nyomásával kellett megküzdenünk valamiféle burkolat segítségével, egyébként a szükséges tápanyagok, ionok és minden más ott úszott körülöttünk, minden rendelkezésre állt.

Aztán valamilyen oknál fogva eljött az a pillanat, amikor valamelyik ősünk kíváncsi volt arra, hogy mi van az ősóceánon kívül, és kijött a partra. Onnantól fogva a helyzet alapvetően megváltozott. Attól fogva a víz, azaz a folyadék belülre került. Ez a folyadék (esetünkben leginkább vér) körülbelül a testünk 70 százalékát teszi ki.

Mégis ugyanazoknak az élettani folyamatoknak kellett lezajlaniuk, mint amikor a testünk az ősóceánban volt, ahol még korlátlanul rendelkezésünkre állt minden, különösebb erőfeszítés nélkül.

Nagyon gyorsan kiderült, hogy ha a folyadék belül van, akkor azt még akkor is nehéz megvédeni, van rajtunk egy szilárd burkolat. (Kültakaró.) A folyadéknak a külső védelmi vonalon túl még egy külön védőrendszerre is szüksége volt.

A szükségletekre az evolúció válaszol – még ha lassan is

törzsfejlődés során egyszer csak ez a második védőrendszer is kialakult, mégpedig csövek formájában, amelyben a folyadék biztonságban lehet, mert nem folyik el, nem folyik ki.

Ám ebben a csőrendszerben önmagában a gravitáció nem volt elég arra, hogy a benne lévő folyadékot mozgásban is tartsa! És nehezítette helyzetet, hogy a folyadék sűrűsége, a viszkozitása nagyobb volt annál, mint amit egyébként passzívan lehetett hagyni ide-oda áramlani.

Ezért megjelent egy pumpa, amely elkezdte mozgásba hozni, keringetni a folyadékot. A pumpa különféle finomításokon, javításokon, korszerűsítéseken ment keresztül az évmilliók során. Volt egyes verzió, kettes verzió – ez a szívüregek számára utal. És nagyjából abban az időben, amikor az emberi törzsfejlődés elindult, már megjelent a négyüregű szív.

 Evolúcióját tekintve a halaknak kétüregű szívük van. A kétéltűek (amphibia) háromüregű szívvel rendelkeznek. A hüllőknél (reptalia) csak a legalacsonyabb rendűeknél van háromüregű szív, a kígyóknakgyíkoknak és krokodiloknak már négyüregű szívük van.

A vér tele volt a sejtjeink számára nélkülözhetetlen tápanyagokkal és bomlástermékekkel is, ahogyan a sejtek el- és felhasználták a tápanyagokat, oxigént.

Szükség volt tehát egy stabil oxigenátorra is - nevezzük ezt tüdőnek. A rendszer logikus volt: a kisvérkörön megkapjuk az oxigént a tüdőből és kiadjuk a szén-dioxidot.

nagyvérkörnek pedig az volt a feladata, hogy a szervezetbe szertevigye ezt az oxigénnel teli vért. De nem csak odajuttatni kellett a vért, hanem vissza is! A bonyolult feladatot az artériás rendszer, a verőérrendszer és a vénás rendszer oldotta meg kis segítséggel: a nyirokerek támogatásával.

Hogyan oldotta meg a természet a (vér)keringetést?

Egy átlagembernél a vérmennyiség körülbelül 5 litert jelent. Ez kering ebben a bizonyos csőrendszerben.

Az első rendszerben, a törzsfejlődés korábbi szakaszában még merev fala volt ezeknek a testen belül elhelyezkedő csöveknek, és nagyjából mind ugyanolyan átmérőjű volt. De kiderült, hogy ha a csőrendszer azonos átmérőjű és merev falú, akkor abban folyamatos áramlást fenntartani - mindig, mindenkor, minden körülmények között nem lehetséges.

Ezért az erek fala rugalmassá vált, olyan rugalmas falú csőrendszerré, amelyben az említett követelményeknek megfelelően öt liter vérnek kell keringenie, rendezetten, a funkciónak megfelelően.

Egyébként, ha valakiben a teljes érrendszert ellazítanánk, tehát minden ér egyszerre lenne a maximális tágulás állapotában, akkor egy emberben 25 liter folyadékigény merülne fel, amivel ezt a rendszert fel lehetne tölteni. Ehhez képest ennek az egyötöde, az öt liter vér úgy tud viselkedni a szervezetünkben, hogy a kisebb mennyiség ellenére is tökéletesen eljuttatja a kívánt anyagokat a megfelelő helyre.

Ez pedig csak úgy tud működni, hogy egy vezérlőközpont által az érrendszernek a meghatározott szakaszai kellő módon összehúzódnak. De nem is csupán ennyire volt szükség. Az átmérő, a kaliber változtatásán kívül különféle elágazásokra volt szükség, melyekben osztják, gyűjtik, összesítik a vért.

A kihívás: ha a folyadék nem megy össze, akkor bizony a csőnek, érnek kell tágulnia

Mivel a vér alapvetően folyadék, és a mi metafizikánkban a folyadékot összenyomhatatlannak tekintjük, ezért jobb híján csak az erek tudtak összenyomódni, kitágulni. A keringésszabályzó központ felelős azért, hogy ez megtörténjen. Amikor a rugalmas erek ráfeszülnek a folyadékra (vérre), annak mérhető ereje van. A ráfeszüléskor az ér falára ható nyomást nevezzük vérnyomásnak.

De a szisztolés és diasztolés érték más-más jellemzőt mutat.

Szisztolés értéknél azt a nyomást tudjuk megmérni, ami akkor keletkezik, amikor a szív a legnagyobb erővel löki ki a vért a főartériába, azaz az aortába.

A visszereknek, ereknek és a szívnek vannak kis szelepei, zsilipkapui, ezek a (szív)billentyűk. Ezek arra szolgálnak, hogy megakadályozzák a vér visszafelé áramlását. A folyadék ugyanis mindig az alacsonyabb nyomású hely felé igyekszik, márpedig a bal pitvar kisnyomásúvá válik abban a pillanatban, hogy kilökte a vért: ilyenkor ugyanis elernyed. De hiába keletkezik itt hirtelen alacsonyabb nyomás, az aortabillentyű már bezárult: nem tud a vér oda, (tehát a momentán alacsony nyomású helyre) folyni. Az aortabillentyű akadályozza meg tehát a visszafelé folyást. Így a vér – jobb híján – az aortába, onnan pedig a verőerekbe, majd végül a hajszálerekbe áramlik.

Attól, hogy a vér (a kisebb nyomás miatt) a kamrába akar „visszazuhogni”, másként mondva az aorta eredésénél, a billentyű felett visszafolyni, a szívben létrejön egy bizonyos nyomás. Ennek az értéke pedig a diasztolés vérnyomás.

Hát így alakult ki az életünk működéséhez alapvetően szükséges és zseniális szisztéma, a zárt keringési rendszerünk.