Nem mindegy, ki ad kardiológiai tanácsot
Egy dolgot biztosan tudok: sok-sok évnyi egészségügyi szakújságírói munkám után sem vagyok annyira tájékozott kardiológiai problémák megítélésében, hogy bárkinek terápiás javaslatot mernék tenni – és ez így helyes, így etikus. Mégis, számtalan embert ismerek, akik az általános iskolai, esetleg középiskolai tudásuk birtokában (vagy tejesen más területen szerzett diplomával a zsebükben) tanácsot mernek adni arról, hogy valamilyen, az orvosa által előírt gyógyszert ne szedjen be valaki, valamilyen terápiának mondjon nemet, helyette pedig „természetesnek” és „évszázadosnak” titulált gyógymódokat ajánl. Ez akkor is bűn, ha anyagi érdek nélkül teszik, hát még akkor, ha ebből hasznuk is származik!
Tisztában vagyok azzal, hogy a beteg ember sokat akar. Mindent akar. Gyógyulást akar gyorsan, kíméletesen. És ez persze emberileg érthető, magam is így vagyok ezzel. Ám azzal is tisztában vagyok, hogy egészséges szervezettel sokáig élni akkor van a legnagyobb esélyem, ha a betegség kialakulásának már a kockázatát is lecsökkentem, amennyire csak lehet.
Gyerekként ezt a feladatot a szüleink vállalták magukra (amennyiben birtokában voltak az információnak, hogy mit kell csinálni), kamaszként gyakran senkire sem figyeltünk, mert a szüleinkre már nem hallgattunk, saját tapasztalásaink pedig még nem vittek rá a felelősségteljes gondolkodásra. Felnőttként előbb mások tragédiáin döbbentünk meg, majd amikor kezdtek jelentkezni a saját panaszaink, akkor vált hirtelen fontossá, hogy a testünket védeni, gondozni kell ahhoz, hogy még sokáig kényelmes legyen benne lenni.
Igazi, hiteles információra van szükségem!
Kedves olvasó, ha ezt a cikket olvasod, bizonyára már eljutottál Te is erre a pontra, hogy szeretnél vigyázni erre az egyetlen életedre. Talán már évek, évtizedek óta próbálsz is egészségesebben élni, ám minduntalan elbizonytalanodsz: jól csinálod-e, amit csinálsz. Hiszen valahol olvastad, hallottad, hogy így kell – majd nemsokára máshonnan az ellenkezőjét zúdítják Rád. Kinek higgy? Kinél van az igazság?
A tudományt épp az különbözteti meg az áltudományoktól, hogy a tudomány fejlődik, és ha változást tapasztal, akkor arra reagál, korrigálja a tanait, nézeteit, eszközeit. Új kutatási eredmények után új tanácsokat ad, új eszközökkel vizsgálja a problémákat és új hatóanyagokat tesztel évekig, évtizedekig, hogy aztán biztonságos módon használni lehessen ezeket a gyógyításban. És a tudomány sosem állítja azt (ellentétben számtalan áltudományos csodaszerrel), hogy mindent képes meggyógyítani. Orvosaink világszerte mondják, hogy gyógyítani csak akkor tudnak, ha a beteg is gyógyulni szeretne, együttműködik, és képes tenni is a gyógyulása érdekében. Sokat tenni. Informálódni (hiteles körökből), beszélgetni a családdal arról, hogy ehhez milyen változásokra van szükség.
A Magyar Kardiológusok Társasága által életre hívott Szívderítő arra vállalkozik, hogy kapocs legyen az orvosok, a tudomány és az emberek között. Nem kevesebbet szeretnénk, mint azt, hogy mindazok, akiket kardiológiai betegséggel diagnosztizálnak, akiknek a családjában ilyen beteg van, vagy akik tudatosan megőriznék keringési rendszerük épségét, azok itt tájékozódnának.
Betegeknek és hozzátartozóiknak is segítünk
A hozzátartozókat abban fogjuk segíteni, hogy megtudhassák: milyen változások segítik családon belül a szívbeteg életét, hogyan lehet könnyebbé tenni a felépülését betegségéből, miként lehet csökkenteni a kockázatát a visszaesésnek.
A tájékozott beteg ugyanis könnyebben hoz tudatos öntést az élet minden területén, és az egészségét védő szokásai mellett ki is tart. Ha tudja, hogy mit miért fontos megtennie, akkor az belső motivációvá válik számára. Ha elmondják neki, hogy mi mivel jár, a döntései hova vezetnek, milyen terápia miben segít és esetleg mit kell mellé cserébe elviselnie, akkor a pozitív gondolkodása, a gyógyulásba vetett hite segíti abban, hogy a lehető leghatékonyabban használja ki azokat a lehetőségeket (orvosság, eszközös terápia, pszichoterápiai, életmódváltás) amelyeket az orvosa ajánl.
– Az álhírekkel kapcsolatos küzdelem számunkra is prioritás, de emellett fontos beszélnünk a keringési rendszerünk egészségének megőrzéséről is, hiszen a szív- és érrendszeri betegségek 70-80%-ban életmódi eszközökkel megelőzhetők!
Hívja fel a figyelmemet dr. Csanádi Zoltán, a Magyar Kardiológusok Társasának (MKT) elnöke.
Nem az a baj, ha a beteg utánanéz, hanem az, hogy esetleg rossz helyen teszi!
Az orvosok egyre gyakrabban találkoznak olyan páciensekkel, akik Google-betegek: az ilyen emberek gyakran állítanak fel öndiagnózist az orvos helyett, az internetes keresők használatával. Emberi mentalitás kérdése, melyik orvos hogyan reagál egy-egy ilyen helyzetre.
– Az a legfontosabb, hogy a beteg az egyéb forrásból érkező információkról beszéljen az orvosával! Az sem baj, ha téves információra kérdez rá, de mindig legyen szakmai konzultáció, kontroll. Ha az orvostól hallott és a szakmailag korrekt internetes információ egymást erősíti, az hosszú távon segítheti a beteget abban, hogy együttműködjön a kezelésben. A Szívderítő oldal alkalmas arra, hogy alapvető tényeket tisztázzon és új, tudományosan bizonyított terápiákról adjon hírt - mondta nekem az MKT elnöke.
– Hiszek abban, hogy a tájékozottság segíti a beteg mihamarabbi gyógyulását. Hiszek az edukáció erejében: a jól felkészült, a betegsége alapjait ismerő betegnek sok esetben elég csak a hangsúlyokat kiemelni a kezelési stratégiából, érteni fogja, hogy mit kér tőle az orvosa. Nem szabad elfelejteni, hogy egy adott kezelés elkezdése és végigvitele döntően a betegen és környezetén, családtagjain múlik! - tette hozzá dr. Járai Zoltán, az MKT főtitkára.
Az egészségügyi szakember (orvos, vagy éppen nővér) csak javasolhat a beteg számára megfelelő alternatívákat, de a végső döntést a betegnek kell meghoznia: mi pedig ehhez fogunk segítséget nyújtani a Szívderítő oldalon.
Az oldal főszerkesztőjeként kívánom, hogy olyan okos döntéseket hozzunk életük minden területén, amelyek az egészségünk megőrzésében, helyreállításában is segítenek. Mindig számíthat ránk, ha hiteles információra van szüksége!