Első fogadalom: akármennyire is nehézkes, igyekszem mielőbb orvoshoz fordulni panaszaimmal!
El sem hiszik, hányszor kapják válaszul a kérdésre: „mióta vannak tünetei?”, hogy hónapok óta, évek óta…
Az az igazság, hogy minden betegséget könnyebb még korán diagnosztizálva gyógyítani, vagy legalábbis a romlást megakadályozni. Tudjuk, sokszor nagyon nehéz orvoshoz jutni, gyakran a várólista is elképesztően hosszú, de minél később jelentkezünk be, annál tovább fogunk szenvedni. Ugyanez az igaz a szűrésekre is: ha az életkorunk vagy alapbetegségünk miatt szükségünk van bizonyos vizsgálatokra, akkor azokra szánjuk rá magunkat. Írjuk be a naptárba, melyik nap melyik helyre szerzünk beutalót/időpontot.
Ha a szív nem egészséges, akkor minden más is veszélyben van
A kijelentés talán nem is szorul magyarázatra: ha a keringési rendszer beteg, akkor az minden szervre kihat. Épp ezért a szívünk egészségére nagyon oda kell figyelni.
Mivel a szívünk egészsége több olyan állapoton múlik, amely nem okoz tüneteket, egyszerűen nincs más lehetőségünk a védelemre, mint az, hogy a lehető legegészségesebben élünk, ahogy csak tudunk, illetve ellenőriztetjük néhány paraméterünket.
Mérje tehát rendszeresen és helyesen a vérnyomását még akkor is, ha úgy tudja/gondolja, hogy normális.
Ismerje meg lipidértékeit (összkoleszterin, triglicerid, ártó- illetve védőkoleszterin), vércukrát! Ehhez évente egy laborvizsgálat elég, vagy az ingyenes szűrőnapokon is megmérik és felírják Önnek egy papírra az eredményt.
Óvja szíve egészségét testmozgással, a túlsúly elkerülésével, a megfelelő stresszkezeléssel, hogy ne kelljen betegként orvossal találkozni!
Ha mégis erős mellkasi, szorító fájdalmat, légszomjat érez, zsibbad a karja, halálfélelem lesz úrrá önön, akkor hívjon mentőt! Inkább legyen egy felesleges riasztás, mint hogy elmaradjon a segítségnyújtás!
Végre elfogyott a rengeteg ünnepi kaja
Ha már nincs több édesség, és kedvenc étel, akkor az új bevásárlásnál álljunk vissza az ünnepek előtti szokásokra – már persze, ha azok jók voltak!
A következő hetekben fogyasszon több élelmi rostot tartalmazó élelmiszert (gyümölcsöt, zöldséget, teljes kiőrlésű lisztből készült termékeket, a savanyú káposzta és a fermentált zöldségek kifejezetten jót tesznek ilyenkor).
Csökkentse zsíros húsok, felvágottak fogyasztását, főzéskor, sütéskor részesítse előnyben az olyan konyhatechnológiai eljárásokat, amelyekkel kevesebb zsír hozzáadásával is finomat főzhetünk. Újra divatja van a cserépedénynek, rengeteg recept van sütőzacskóval, a legtöbb ételnek már létezik diétásabb verziója is.
Csökkentse a hozzáadott konyhasó fogyasztását.
Nem vagyunk egyformák, nekünk nem ugyanazok a módszerek válnak be feltétlenül, ami egy másik embernek. Próbálkozzunk, tanácskozzunk szakértővel, olvassuk, hallgassuk szakemberek ajánlásait.
Ne feledje: még a mesékben is nehézségekkel kell szembenéznie a főhősnek, ne várja el magától, hogy diadalmenetben gyalogol a célig, az ideális testsúlyig! Ha néha eltér a helyes útról, mindig újra rátalálhat.
És mi lesz a nyeremény?
Az, amire a talán a legjobban vágyunk: egészségesebb test és elme. Akik képesek korábbi káros életmódjukon változtatni, például leszoknak a dohányzásról, bevezetik a rendszeres testmozgást az életükbe, gyógyszereiket rendszeresen szedik, azoknál a betegeknél a koszorúér betegség romlása megállt, sőt sok esetben a plakkok kisebbednek az érben! Megéri még a betegség kialakulása után is változtatni a korábbi rossz gyakorlaton!