Képzőművészetterápiás konferencia2010. 09. 16-án 9.30-16.30-ig Civil Közösségek Házában (Pécs, Szent István tér 17.) kiállítással egybekötött képzőművészetterápiás konferenciát rendez a Csontváry Képzőművészeti Stúdió Egyesület, a Pécsi Gyermekotthon és a Civil Közösségek Háza a Baranya Megyei Múzeumokkal közösen.
Képzőművészetterápiával foglalkozó Csontváry Képzőművészeti Stúdió Egyesület 1998-ban alakult a Pécsi Gyermekotthonban. Jelenleg két alkotóműhelyt működtet, egy érzelmileg sérült serdülőkből álló, és egy mentálhigiénés jelleggel működő felnőtt csoportot.
Konferencia elnöke: dr. Aknai Tamás művészettörténész, Pécsi Tudományegyetem tanára
Program:
9.30 - 9.50 Dr. Sasváriné Szabó Klára képzőművészet-terapeuta, Pécs, SK RELAX Művészetterápiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke ,,A fel nem ismert érdek, művészetterápia a belső harmóniánkért." címmel az Alapítvány művészetterápiás törekvéseiről tart előadást.
9.50 - 10.00 Hozzászólások
10.00 - 10.50 dr. Aknai Tamás művészettörténész Nyers művészetek című előadása
10.50 - 11.00 Hozzászólások
11.00 - 11.15 Szünet
11.15 - 12.05 Komáromi Erzsébet művészetterapeuta a budapesti Heim Pál Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Osztályon folyó képzőművészet-terápiás tevékenységet, az ott alkalmazott módszereket mutatja be előadásában
12. 05 - 12.15 Hozzászólások
12.15 - 13.15 Ebédszünet
13.15 - 14.00 Bocz Bea művészetterapeuta, a budapesti Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztályon működő képzőművészet-terápiás csoportot mutatja be előadásában
14.00 - 14.10 Hozzászólások
14.10 - 14.40 Sztipanov Mariann művészetterapeuta , gyógypedagógus Budapest Művészetterápia speciális helyzetben című előadása
14.40 - 14.50 Hozzászólások
14.50 - 15. 00 Szünet
15.00 - 16.15 Platthy István művészetterapeuta a Csontváry Képzőművészeti Stúdióban és a Pécsi Gyermekotthonban folyó művészetterápiás tevékenységet mutatja be előadásában
16.15 - 16.30 Hozzászólások, a konferencia zárása
A részvétel ingyenes és bárki számára nyitott.
Szervező: Platthy István művészetterapeuta.
Jelentkezés, érdeklődés: platthy@csontvarystudio.hu,
Mobil: 06-30-9164713,
Postacím: Pécsi Gyermekotthon, 7621 Pécs, Megye utca 24.
Időpont: 2010.09.16.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Pécs, Szent István tér 17., Civil Közösségek Háza
III. Magyar Evészavar KongresszusKedves Kollégák!
2006-ban rendeztük az első hazai evészavar kongresszust, amelyet két év múlva követett a második. Továbbra is tartjuk a kétéves ritmust, azaz 2010. szeptemberében a harmadik rendezvényre kerül sor. Örömteli meglepetés volt mindkét alkalommal a részt vevők nagy száma és érdeklődése. A tudományos program színvonala magas volt, mindegyik alkalommal két külföldi vendéget is meghívtunk plenáris előadásra. Ezúttal Rachel Bryant-Waugh, kitűnő londoni gyermek pszichiáter és Eric van Furth (Hága), az Academy of Eating Disorders nevű tudományos szervezet elnöke lesz a vendégünk.
Az evés zavarai iránt változatlanul fokozódik az érdeklődés. Mind több kutatási beszámolót hallunk a különböző szakmai rendezvényeken, sok fiatal választja ezt a témakört egyetemi szakdolgozatok tárgyául. Ahogy csökken az európai határok jelentősége, úgy szaporodnak a nemzetközi együtt mûködések is.
A kongresszus szervezése, illetve hagyományainak folytatása mellett szól a médiumok érdeklődése: a nagyközönség ki van éhezve (hogy stílusosak legyünk...) az evés - zavarokról szóló információk megszerzésére. Ezt a kíváncsiságot a pszichoedukáció jegyében ki kell elégítenünk, mégpedig hiteles szakmai tájékoztatással.
Öröm számunkra, hogy a téma multidiszciplináris jellegénél fogva számos szakterület képviselői eljöttek eddigi rendez vényeinkre. A betegek kezelésében ez a komplex szemlélet segít a legtöbbet az összefogásban bízhatunk.
Szeretettel várjuk tehát a kedves érdeklődőket a III. Magyar Evészavar Kongresszus reményeink szerint igen érdekes programjaira.
: 2010.09.17.
: 2010.09.18.

: 1088 Budapest, Rákóczi út 43-45., Novotel Budapest Centrum
A rendezvény Web oldala: http://www.congressline.hu/mez2010
Klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és gyermek szakpszichológus szakképzésSemmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológiai Tanszék felvételt hirdet a klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és gyermek szakpszichológus szakképzés 2011/2012-es tanév első évfolyamára a 66/1999. (XII. 25.) EÜM. rendeletnek megfelelően.
A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti és gyakorlati részből áll. Minden félévben az elméleti képzés (50 óra) egy hetes tömbösítésben valósul meg a félév elején, a gyakorlati képzésekre pedig (bázisgyakorlat, 40 óra, várhatóan 8 alkalom; és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, várhatóan 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot hallgatóink igényét respektálva igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a pszichodinamikus, kognitív viselkedésterápiás és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. A jelöltek elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésben részesülnek, lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.
: 2011.04.11.
: 2011.05.31.
Kategória: Képzés

Szervező: Vizúr Éva, oktatásszervező
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék
Tel: 06 (1) 459-1493
E-mail: pszichotanszek@med.semmelweis-univ.hu
: 1083 Budapest, Tömő utca 25-29. III. emelet, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék
Kapcsolódó dokumentumok (1)

A kognitív viselkedésterápia fejlődéseA tanfolyam célja, hogy kognitív viselkedésterápiában jártas, illetve ezzel a módszerrel dolgozó szakemberek számára továbbképzési lehetőséget nyújtson a kognitív módszerek széles skáláján, elsősorban a súlyosabb pszichés zavarok kognitív modelljének és kezelési módszereinek megismerésén keresztül
Tematika: kognitív esetkonceptualizálás; diszfunkcionális attitűdök feltárása, újraértékelése; viselkedési kísérletek megtervezése és alkalmazása; szociális szorongás és önértékelési zavarok kezelése; szuicid veszélyállapotok kognitív terápiája; személyiségzavarok; a korai maladaptív séma fogalma, kialakulása, módosítása. A képzés fő jellemzője, hogy az elméleti előadásokat aktív részvételen, saját élményeken alapuló helyzetgyakorlatok egészítik ki és teszik szemléletessé.
Olyan résztvevők jelentkezését várjuk, akik a pszichoterápiás helyzet és kommunikáció alapfogalmaival tisztában vannak, ismerik és alkalmazzák az alapvető kognitív viselkedésterápiás módszereket (szocializálás, gondolatnapló, átstrukturálás).
A képzésen való igazolás megszerzésének feltétele írásbeli vizsga, esettanulmány benyújtása.
Kreditpont érték: 21 pont
Szervező intézmények: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
Időtartam: 4 nap (21 óra: 7 óra elmélet, 14 óra gyakorlat)
Időpont: 2011. április 12-15.
Kezdés: április 12 kedd, 10.00 óra
Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25-29. Szemészeti Klinika épülete
Minimális maximális létszám: 20-30 fő
Részvételi díj: 30 000 Ft
Jelentkezés: Ruzicska Rozália, 459-1493, klinpszicho@kpt.sote.hu és az OFTEX honlapon
: 2011.04.12.
: 2011.04.15.
Kategória: Képzés
Szervező: Ruzicska Rozália
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
Tel: 06 (1) 459-1493
E-mail: klinpszicho@kpt.sote.hu
: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék, Szemészeti Klinika épülete

Magyar Hipnózis Egyesület XXII. TalálkozójaKedves Kolléga!
Szeretettel meghívjuk Önt a Magyar Hipnózis Egyesület XXII. Találkozójára:
MISZTIKUS-E AZ UGRÁS A LÉLEKBŐL A TESTBE? TESTI TÜNETEK LÉLEKTANI HÁTTERE A HIPNÓZIS TÜKRÉBEN.
Szeretettel várjuk:
Varga Katalin, az MHE elnöke
Füzér Gábor, a szervezőbizottság elnöke
Bányai Éva, a programbizottság elnöke
: 2011.05.20.
: 2011.05.22.

: Dobogókő, Hotel Manréza, Walden Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.hipnozis-mhe.hu

A pszichiátriai gondozó jövője III. A jövő gondozójaA tudományos konferencia programja, valamint a jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumokban.

: 2053 Herceghalom, Gesztenyés út 3., ABACUS Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (2)

A Pannónia Pszichiátriai Egyesület XXV. NagygyűléseVeszteségeink és örökségünk címmel rendezi meg idén a Pannónia Pszichiátriai Egyesület XXV. Nagygyűlését.
Bővebb információk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2011.05.27.
: 2011.05.28.

: 7570 Barcs, Bajcsy Zs.u.9., Móricz Zsigmond Művelődési Központ
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Könyvbemutató: Párbeszéd a halálról - Az eutanázia a jogrend pereménA Literatura Medica Kiadó örömmel tudatja, hogy megjelent a PÁRBESZÉD A HALÁLRÓL - AZ EUTANÁZIA A JOGREND PEREMÉN című, bővített magyar és német nyelvű konferenciakötet.
A könyv bemutatója 2011.június 9-én 15.30-tól lesz a Nyitott Műhelyben.
Kakuk Péter (DEOEC) és Bánfalvi Attila (DEOEC) beszélget a kötet szerkeszesztőjével Filó Mihállyal (ELTE).
Időpont: 2011.06.09.

: 1123 Budapest, Ráth György utca 4., Nyitott Műhely

CME (Szakorvosok Folyamatos Továbbképzése) kötelező szinten tartó tanfolyamKérjük, a szervezés érdekében jelezze előzetes részvételi szándékát 2011. március 31.-ig.
: 2011.09.21.
: 2011.09.24.
Kategória: Képzés
Szervező: Ott Péter
Munkahely neve: PTE ÁOK KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Címe: 7623 Pécs, Rét u. 2.
Tel: 72 535-951
Fax: 72 535-951
E-mail: peter.ott@aok.pte.hu
: Pécs, Hotel Laterum

Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - November 23. A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, online rendezett alábbi programjára:
OFTEX Kód: SE-TK/2022.II./00192 pontszám: 18
Regisztráció:
- Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
- érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük
Kezdés: du. 14:00-tól
2022. november 23.
Dr. Juhász Gabriella Funkcionális mágneses rezonanciás képalkotó vizsgálatok a fájdalom kutatásban.
Dr. Kökönyei Gyöngyi Krónikus fájdalom a kognitív, az affektív és a szociális idegtudomány perspektívájából.
Dr. Hegedűs Katalin Lehetőségek és döntések az élet végén. A fájdalomcsillapítás etikai vonatkozásai (terminális palliatív szedáció, eutanázia, életvégi tervezés)
Vizsga:
- Pontszerzők: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.
Várjuk Önöket!
Dr. Major János főorvos
Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus szakorvos, fájdalomterapeuta
Bethesda Kórház Gyermekbelgyógyászati Osztály, Fájdalomkezelő ambulancia
és
Dr. Zsombók Terézia Ph.D.,
nyugd. ideg- elmegyógyász
SE Neurológiai Klinika
Időpont: 2022.11.23.
Kategória: Képzés
: online

MEGHÍVÓ FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA III. - GYÓGYÍTÁS ADATVÉDELMI INCIDENS NÉLKÜLONLINE (ZOOMON) zoom linket küldünk legkésőbb az előadás napján
du. 12:30-tól, várható befejezés 17:00 után
Kód: SE-TK/2022.II./00257 (OFTEX) pontszám: 14
A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.
Regisztráció:
Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
Érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben
További információ a kapcsolt dokumentum alatt!
Időpont: 2022.11.16.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem

Pszichoterápiás HétvégeA Magyar Csoport pszichoterápiás Egyesület 16. alkalommal rendezi meg az újratöltött Pszichoterápiás Hétvégét.
Azok figyelmébe ajánljuk, akik csoportvezetést terveznek
A PsziHé keretében minél szélesebb skálán kívánjuk megjeleníteni a hazai pszichoterápiás közösség értékeit, munkamódszereit. A tervezett kiscsoportokban 11-12 tanórás csoportfolyamat végigvitelére van lehetőség.
Az eseményről bővebben ide kattintva olvashat.
: 2022.11.11.
: 2022.11.13.
: Siófok, Beszédes J. sétány 72., Hotel Magistern***

A PSZICHO-ONKOLÓGIA SZÜLETÉSE EMLÉKKONFERENCIA2022. november 9. (szerda) 14:00
Idén 100 esztendeje, hogy megszületett Polcz Alaine író, pszichológus, tanatológus, a hospice meghonosítója. Tudományos és írói öröksége, bölcs meglátásai máig hatnak, velünk vannak. Munkássága előtt tisztelegve születésének 100. évfordulója alkalmából Emlékkonferenciát szervezünk.
CME pont: az akkreditáció folyamatban van
Részvételét kérjük válasz e-mailben, az alábbi e-mail címen jelezze 2022. november 4-ig: polczalaine2022@gyerekklinika.com
Szeretettel hívunk és várunk mindenkit, aki Polcz Alaine-t szerette és tisztelte.
A program megtekinthető a kapcsolt dokumentum alatt!
Időpont: 2022.11.09.
: 1094 Budapest, Tűzoltó u. 7-9., Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Tanterem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyarországi Fájdalom Társaság KongresszusaTisztelt Kollégák!
Tisztelettel szeretném a MOTESZ azon tagjainak a figyelmébe ajánlani a Magyarországai Fájdalom Társaság idei kongresszusát, akiket a fájdalomterápia vagy a fájdalommal kapcsolatos elméleti kutatások, legújabb eredmények érdekelnek.
Konferenciánkat 2022, november 4-5-én, Szegeden, a Hotel Novotelben rendezzük.
Tisztelettel várjuk az érdeklődő kollégák jelentkezését.
Üdvözlettel
Budai Erika FIPP
MOFT elnök
Program és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentum alatt!
: 2022.11.04.
: 2022.11.05.
: Szeged, Hotel Novotelben
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Pszichoterapeuta szakképzés DebrecenbenA képzésre azon klinikai szakpszichológusok, alkalmazott egészségpszichológusok, neuropszichológusok és bármely alapszakvizsgával rendelkező szakorvosok, valamint szakfogorvosok jelentkezését várjuk, akik már alkalmaznak terápiás gyakorlatukban pszichoterápiás megközelítéseket, vagy ezután kívánják a pszichoterápia módszereit beépíteni munkájukba, és céljuk a pszichoterapeuta szakképesítés megszerzése.
A képzés 2022-23 tanévben keresztfélévvel indul, első oktatási nap 2023.02.10. Havonta egy alkalommal, pénteken kerül sor az oktatásra. Előadás, szeminárium, készségfejlesztés, módszerdemonstráció, szupervízió.
Propedeutika, Klinikai I., Klinikai II. fázis: 180 ezer Ft/félév
A módszerspecifikus képzést a hallgatók az általuk választott akkreditált módszerspecifikus képzőhelyen végzik, ennek képzési díját az adott képzőhely állapítja meg.
Jelentkezési határidő meghosszabbítva 2022.11.30-ig!!!
Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!
: 2022.11.04.
: 2022.11.30.

MEGHÍVÓ FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA II. - AZ IGAZSÁGÜGYI PSZICHIÁTER SZAKÉRTŐI VIZSGÁLAT SZEMPONTJAI 2022-BENKezdés: du. 13:30-tól lehet beregisztrálni a pultnál, 14:00-tól kezdés
Kód: SE-TK/2022.II./00217 (OFTEX) pontszám: 14 szakorvosok folyamatos továbbképzése (CME)
A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.
Regisztráció: Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
Érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben
További információ a kapcsolt dokumentum alatt!
Időpont: 2022.10.26.

ELTE Sikerek: Bányai ÉvaHírneves, az ELTE falai közül kikerült volt hallgatók beszélnek munkásságukról és jelen törekvéseikről, ELTE-s kötődéseikről, valamint sikerről, értékekről és karrierépítésről azon az előadás-sorozaton, amelyet ELTE Sikerek címmel rendez az ELTE Alumni Központ.
Bányai Éva, Széchenyi-díjas pszichológus és hipnóziskutató, Egyesületünk örökös tiszteletbeli elnöke 2022. október 19-én, 18:30-kor fog előadást tartani az ELTE Egyetem téri épületében, az Aula Magnában.
A rendezvény ingyenes, és regisztrációhoz kötött. Az előadásra helyszíni- és online részvételre jogosító jegy is foglalható. A regisztráció az alábbi linkre kattintva érhető el, az oldal alján található Részt vesz az eseményen gomb rákattintásával.
https://www.alumni.elte.hu/event/elte-sikerek-banyai-eva/2022/10/19/933
Az online jegy linkjét a regisztrált érdeklődők az előadás előtti napon kapják meg e-mailben (utólag is megtekinthető).
: 2022.10.19. 18:30
: 2022.10.19. 20:00
: 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3., ELTE Egyetem téri épülete
A rendezvény Web oldala: https://www.alumni.elte.hu/event/elte-sikerek-banyai-eva/2022/10/19/933

Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - PSZICHOSZOMATIKAA Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében rendezett alábbi programjára, melyen a jelenleg érvényben lévő egyetemi szabályzás szerint személyesen szükséges részt venni.
Kód: SE-TK/2022.I./00207 pontszám: 8
A tanfolyamról hang és kép anyag nem készül.
Kezdés: du. 13:30-tól lehet beregisztrálni a pultnál, 14:00-tól kezdés
Regisztráció:
- Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
- Érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben
További információ akapcsolt dokumentum alatt!
Időpont: 2022.10.18.

Magyar Pszichiátriai Társaság XXV. VándorgyűléseELNÖKSÉGI KÖZLEMÉNY
MPT 2022. évi konferenciája IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
Az MPT Elnöksége és a 2022. évi konferencia Szervező Bizottsága 2021. december 14-én rendkívüli ülést tartott. Ezen a legutóbbi időszak fejleményeit és az aktuális információkat (a járványhelyzet alakulása, a kollégák leterheltsége és kapacitása, a kongresszus költségvonzatai) értékelve többségi döntés született a 2022.03.30.- 2022.04.02. között személyes jelenléttel megtartandó konferencia elhalasztásáról. Mivel a jövő évi vándorgyűlésünket - a lehetőségek szerint - mindenképpen szeretnénk személyes részvétellel megtartani, ezért az Elnökség egyhangúlag úgy döntött, hogy az MPT 2022. évi Vándorgyűlését Budapesten, szeptember 28. - október 1. között tervezi megrendezni, személyes részvétellel. A döntés következtében természetesen módosulnak a jelentkezési-, absztrakt leadási határidők, melyekről a honlapon és a Hírlevélben folyamatosan tájékoztatjuk a tagságot. A regisztrációs felület jelenleg nem elérhető, amint az új helyzetnek megfelelően elkészül, újra megnyílik. Erről az említett felületeken -honlap, Hírlevél, TENSI-konferenciainfó - szintén értesítünk minden érdeklődőt.
Budapest, 2021.12.14.
Prof. Dr. Balázs Judit
MPT elnök
Prof. Dr. Unoka Zsolt
MPT főtitkár
Dr. Szekeres György
MPT leendő elnök
: 2022.09.28.
: 2022.10.01.
: Budapest, Hungexpo
A rendezvény Web oldala: http://www.mptpszichiatria.hu/mpt2022

CBT INTENZÍV KÉPZÉS 1. FÉLÉVKedves Kollégák!
Örömmel értesítünk mindenkit, hogy 2022 őszére meghirdetjük 1+1 éves intenzív kognitív viselkedésterápiás képzésünket, amelyben a második év szupervíziós év lesz a CBT készségek jobb megszilárdulása érdekében. Célunk, hogy ez a ma már világszerte alkalmazott pszichoterápiás módszer minél szélesebb körben megtanulható és a páciensek számára elérhető legyen. Már MA végzettséggel rendelkező pszichológusokat is várunk a képzésbe, hiszen sokan sajnos elkezdenek rendelni megfelelő kompetenciák nélkül.
Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 20.
Maximális létszám: 40
Részvételi díj: 250.000 Ft
Jelentkezés: jelentkezési lap beküldésével a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen.
A jelentkezési lap a Tanszék honlapján található (https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/).
Kreditpont igénylése esetén az OFTEX portálon (www.oftex.hu) is be kell jelentkezni.
További információkat a kapcsolt dokumentumban olvashatnak.
Időpont: 2022.09.21.
Kategória: Képzés
: 1091 Budapest, Üllői út 25., Semmelweis Egyetem AOK Klinikai Pszichológia Tanszék

Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezetői képzésA képzés formája blokkos, tanévente 6 péntek-szombati képzési alkalom: 2022.szeptember 16-17., november 18-19., 2023. január 20-21., március 10-11., május 5-6., június 9-10., szeptember 15-16., november 17-18.
A képzés óradíja 3000 Ft/óra. A tandíj évente két részletben fizetendő.
A CSAKIT képzésbe lépés egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával (ingyenes).
A sajátélményű csoportba kerülést első interjú előzi meg Fekete Karolina csoportvezetővel, melynek díja 14000 Ft.
Jelentkezés és részletes információk:
https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/
A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.
Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!
Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10.
Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com
Időpont: 2022.09.16.
Kategória: Képzés
: Budapest, II. János Pál pápa tér 6, CSAKIT székhely

Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezető képzés-sajátélményA Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2022 szeptemberében 160 órás sajátélményű csoportot indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára.
A csoport beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe.
Az önismereti csoport a CSAKIT blokkos képzésébe tagozódva indul, melynek időpontjai: 2022.szeptember 16-17., november 18-19., 2023. január 20-21., március 10-11., május 5-6., június 9-10., szeptember 15-16., november 17-18.
Csoportvezető: Fekete Karolina kiképző csoportanalitikus pszichoterapeuta
A képzés óradíja: 3000 Ft/tanóra. A tandíj évente két részletben fizetendő.

A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél
és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

: Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT székház

Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezető képzés-elméleti szemináriumA képzés része 160 óra önismereti sajátélményű csoport és 100 óra csoport elmélet.
A képzés óradíja 3000 Ft/óra. A tandíj évente két részletben fizetendő.
A CSAKIT képzésbe lépés egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával (ingyenes).
Jelentkezés és részletes információk:
https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/
A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!
Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10.
Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com
Időpont: 2022.09.16.
Kategória: Képzés
: Budapest, II. János Pál pápa tér 6, CSAKIT székhely
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezetői képzésA képzés formája blokkos, tanévente 6 péntek-szombati képzési alkalom: 2022.szeptember 16-17., november 18-19., 2023. január 20-21., március 10-11., május 5-6., június 9-10., szeptember 15-16., november 17-18.
A képzés óradíja 3000 Ft/óra. A tandíj évente két részletben fizetendő.
A CSAKIT képzésbe lépés egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával (ingyenes).
A sajátélményű csoportba kerülést első interjú előzi meg Fekete Karolina csoportvezetővel, melynek díja 14000 Ft.
Jelentkezés és részletes információk:
https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/
A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.
Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!
Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10.
Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com
Időpont: 2022.09.16.
Kategória: Képzés
: Budapest, II. János Pál pápa tér 6, CSAKIT székhely
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XIII. kongresszusa A nagy érdeklődésre való tekintettel a kongresszus HIBRID módon, online és személyes jelenléttel ötvözve kerül megrendezésre.
Személyes jelenléthez kapcsolódó jelentkezéseket már nem tudunk fogadni, a létszám betelt.
Az online részvételre való regisztrációhoz kérem kattintson ide.
Az online regisztráció tartalmazza a 1 fő akkreditációját és online részvételét a tudományos programon, letölthető programfüzetet. Az online részvétel Zoomon keresztül fog történni.
A részletes tudományos programhoz kérem kattintson ide.
További információkat a kapcsolódó dokumentumokban vagy ide kattintva olvashat.
: 2022.09.09.
: 2022.09.10.
: 8600 Siófok, Residence Balaton Conference Hotel
A rendezvény Web oldala: https://www.nexusconference.hu/matt2022/

Kognitív viselkedésterápiás (CBT) módszerspecifikus képzésA Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület kognitív viselkedésterápiás módszerspecifikus képzést indít a módszer iránt érdeklődő pszichoterapeuták, pszichiáterek, klinikai szakpszichológusok részére. A képzés ideje: 24 hónap. Részletekért kérjük, keresse fel honlapunkat.
Időpont: 2022.09.07.
Kategória: Képzés
Tudományos információ: dr. Simon Lajos
Munkahely neve: VIKOTE
Címe: ,
Tel: +36302696558
E-mail: simon.lajos@med.semmelweis-univ.hu
Szervező: Gróf Ágnes
Munkahely neve: VIKOTE
Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
Tel: +36205574377
E-mail: kepzes@vikote.hu
: 1083 Budapest, VIII. kerület, Baross utca 119/A., VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/cbt-szakpszichoterapeuta-kepzes/

Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia POPKE módszerspecifikus képzésA Semmelweis Egyetemnél akkreditált képzés indul a 2022-23-as tanévben.
Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 15.
A Pszichoanalitikusan Orientált Pszichoterápiás és Kiképző Egyesület (POPKE) Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia módszerspecifikus képzést indít 2022. szeptemberében a Semmelweis Egyetem szakvizsgára felkészítő Tündérhegyi Pszichoterápiás Képzéssel közösen. A képzés a szakvizsgára felkészítő pszichoterápiás képzés módszerspecifikus fázisa. A teljes képzés elvégzése a szakvizsga letételéhez szükséges. A szakvizsgán a jelölt a POPKE tételsor alapján vizsgázik. A képzés, mint módszer választható, a klinikai képzéssel párhuzamosan indul. A Tündérhegyi Pszichoterápiás Képzés klinikai fázisához bármely módszer társítható.
A képzésről bővebben ide kattintva olvashat.
Időpont: 2022.09.01.
Kategória: Képzés
PTE KK Pszichiátria és Pszichoterápiás Klinika - klinikai fázis képzés 2022Örömmel értesítünk, hogy a PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján 2022 őszétől a pszichoterapeuta szakvizsgára való felkészítés négy féléves klinikai fázisa indul.
Jelentkezési határidő: 2022. július 31.
A képzés havi egy alkalommal (félévente 5 alkalom) szombati napon 9-17 óráig tart. A képzés féléves díja 150.000 Ft
A képzés tartalmazza az elméleti oktatáson túl a különböző pszichoterápiás módszerek gyakorlatával való ismerkedést, illetve a csoportos esetmegbeszéloket. A szemeszterek zárása írásbeli és interaktív szóbeli beszámolók formájában tõrténik.
A képzés vezetője: Prof. Dr. Tényi Tamás
További információkat ide kattintva olvashat.
Időpont: 2022.09.01.
Kategória: Képzés
: Pécs, PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

Pályázati Felhívás - SE ÁOK Klinikai Pszichológia TanszékA Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék pályázatot hirdet rezidensi álláshelyek betöltésére klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus szakképzésben.
Jelentkezési határidő: 2022. július 1. 12:00
A pályázati feltételekről bővebb információt a kapcsolódó dokumentumokban olvashat.
Időpont: 2022.07.01.
Kategória: Képzés
: Semmelweis Egyetem AOK Klinikai Pszichológia Tanszék
Kapcsolódó dokumentumok (3)

Szakképzési Felhívás - SE ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉKSemmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológiai Tanszék felvételt hírdet felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2022/2023. tanév első évfolyamára
Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 19. péntek, 12:00

Időpont: 2022.06.28.

FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás KépzésAz SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi Pszichoterápiás Grémium szakmai irányításával pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2022/2023-es tanévben, Szegeden.
A képzésre való jelentkezés határideje: 2022.június 2.
A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE-SZAOK/2022.II/00076
A képzésről bővebben a kapcsolódó dokumentumokban vagy ide kattintva olvashat.
Időpont: 2022.06.02.
Kategória: Képzés
: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika, SZTE oktató termei

A Pszichoterápia folyóirat 16. konferenciája, Kialakítottuk a Pszichoterápia 16. konferenciájának főtémáját: Lélek-fraktálok Önhasonló rendszerek a terápiában, tanácsadásban Főcímünk magába sűríti mindazt, amivel kapcsolatban következő konferenciánkon érdemesnek tartjuk közös gondolkodásra invitálni a széles szakmánkat. Nem kívánunk új szakkifejezést meghonosítani, s vállaljuk, hogy a geometriához éppen csak annyira értünk, mint egy mezei/közönséges/városi pszichoterapeuta, de a fraktálok végtelenül komplex önhasonlósága megihletett bennünket. A fraktál egyes alkotóelemei egymással és az általuk alkotott egésszel is hasonlóságot mutatnak. 16. éves konferenciánk címét és témáját teljesen újragondoltuk, miután az eredetileg 2020-ra tervezett Érések és érkezések" témát 2021-ben online konferenciánkon jártuk körül. Kerestük, hogy mi lehet az a közös élmény, ami összeköt minket a járványügyi helyzet elszigetelő hatása mellett is. És szerettük volna tágítani is a perspektívát hogyan illeszkedik az elmúlt két év a nagy egészbe, mi tükröződik, ismétlődik az ez idő alatt hozott döntéseinkben és tapasztalásainkban egyéni, egyesületi, széles szakmai, akár társadalmi szinten.
A Pszichoterápia előfizetői a folyóirat konferenciáin kedvezménnyel vehetnek részt. Pszichoterápia folyóirat előfizetés: http://www.mentalport.hu/a-folyoirat/elofizetes/
A konferencia előkészítéséről, programmal jelentkezésről folyamatosan tájékoztatást adunk a honlapon: www.mentalport.hu
Pach Judit titkár telefonon elérhető hétfőtől csütörtökig 9-14 óra között a +36 1 789-8054 számon.
E-mail címek változatlanul: szerkesztoseg@pszichoterapia.hu, konferencia@pszichoterapia.hu, mentalport@mentalport.hu
Üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint program- és szervezőbizottság:
Barna Mária, Benkő Henrietta, Berger Noémi, Bokor László, Kiss Tibor Cece, Pál Krisztina, Takácsy Márta, Tiringer István, Valkó Lili szerkesztők, és Pach Judit titkár
: 2022.05.13.
: 2022.05.14.
: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.mentalport.hu/pszichoterapia-konferencia/2022-es-konferencia/

Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) - Csoportvezető képzésA Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2022 májusában 160 órás sajátélményű csoportot indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára.
A csoport a képzés blokkos rendszeréhez a szemináriumokon és a nagycsoportokon való részvétellel kapcsolódik. Induló szemináriumhoz 2022 szeptemberében van lehetőség csatlakozni.
A csoport beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe. Az önismereti csoport heti rendszerességgel, dupla tanórában csütörtökönként 18:00-19:30 között lesz.
Első alkalom: 2022. május 12. 18:00
Csoportvezető: Lovas Zsuzsa kiképző csoportanalitikus pszichoterapeuta
A képzés helyszíne: XII. kerület, Diós árok 32/b.
A képzés óradíja: 2500 Ft/tanóra. A tandíj évente két részletben fizetendő
Jelentkezési határidő: 2022.04.25.
A csoporttag egyúttal csatlakozik a CSAKIT blokkos képzéséhez, melynek nagycsoportján is részt vesz. A CSAKIT képzéshez való csatlakozás egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával (díjtalan). A sajátélményű csoportba kerülést első interjú előzi meg Lovas Zsuzsa csoportvezetővel, melynek díja 14.000Ft
Jelentkezés és részletes információk: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/
A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.
Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék! .
Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com
Időpont: 2022.05.12.
Kategória: Képzés
: Budapest, XII. kerület, Diós árok 32/b.
A rendezvény Web oldala: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

Cselekvőképtelen állapot vizsgálata konzílium keretében - CME képzésA Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, a járványügyi rendelkezésekre való tekintettel online rendezett tanfolyamra.
Várjuk Önöket!
Dr. Réthelyi János egyetemi tanár, igazgató
Dr. Baran Brigitta a Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoport vezetője
A meghívót ide kattintva találja, amely részleteket tartalmaz a jelentkezésről, az online oktatásról és a vizsgáról.
Időpont: 2022.04.26.
Kategória: Képzés
: Online,

Menopauza egy elhanyagolt tényező, amely befolyásolja a nők mentális egészségét - EPA webinárium
Kérjük, csatlakozzon az EPA online webináriumhoz, amely a nők mentális egészségének folyamatos szakmai fejlődését célozza pszichiáterek és pszichiátriai gyakornokok számára Európa-szerte.
A webinárért CPD/CME pontok kaphatóak.
Regisztráció és további információ ide kattintva található.
: 2022.03.10. 14:00
: 2022.03.10. 15:00
: ONLINE,

Kognitív viselkedésterápiás testsúlycsökkentő módszerekJELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ 2022. február 20.
A továbbképzést min. 12 fő esetén indítjuk, a résztvevők max. létszáma 30 fő.
RÉSZVÉTELI DÍJ 45.000,- Ft
Érvényes VIKOTE tagsággal rendelkező tagoknak 37.000,- Ft
Amennyiben további kérdése van a képzéssel kapcsolatban, kérjük, keresse Veress Alettát a +36 1 781 6889-es telefonszámon, vagy a titkarsag@vikote.hu e-mail címen.
: 2022.03.04.
: 2022.03.05.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ

A Problémamegoldó tréning sokrétű alkalmazásaA tanfolyamot tartja: Ajtay Gyöngyi klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta
Kreditpont érték: 32 pont
Részvételi díj: 50.000 Ft
Maximális létszám: 25 fő
Jelentkezés: Az OFTEX honlapon vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2022.02.25.
: 2022.02.26.
Kategória: Képzés
: 1091 Budapest, Üllői út 25. I.em., Semmelweis Egyetem, Klinikai Pszichológia Tanszék

Magyar Pszichiátriai Társaság 12. Webináriuma - JANUÁR 25. 18.00 - 19.30Az egészségbiztosítási jogviszony anomáliái és azok hatékony tisztázása
Interaktív webinárium egészségügyi szakjogásszal és a hallgatóság bevonásával
Moderátor:
Dr. Hal Viktor - a MPT alelnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház Pszichiátriájának vezetője
Előadó:
Dr. Nemes Ferenc - egészségügyi szakjogász, a Bajai Szent Rókus Kórház vezető jogásza
A rendezvény időpontja:
2022. január 25. 18.00 - 19.30
A webinárium a linken az adást követően 7 napig megtekinthető!
Az interaktív előadásokra a belépést biztosító linket külön e-mailben, az esemény napján küldjük meg a MPT tagjainak. A nem MPT tagok részvételi szándékukat a pszichiatriai.tarsasag@gmail.com címen jelezzék!
A Magyar Pszichiátriai Társaság munkáját a Lundbeck Hungaria Kft. támogatja.
A COVID 19 pandémia mélyreható változásokat indított el a pszichiátriai ellátásban. A Lundbeck Hungaria Kft. nevében köszönjük azt a szakmai elkötelezettséget és odaadó munkát, ami lehetővé teszi, hogy a pszichiátriai zavarokban szenvedő betegek ebben a nehéz időszakban is ellátáshoz juthassanak. Támogatásunkkal szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy ez az ellátás a naprakész információk birtokában minél szakszerűbben legyen megvalósítható, fórumot teremteni ahhoz, hogy a felmerülő nehézségek megoldását a kollégák megbeszélhessék egymással, és nem utolsó sorban ahhoz, hogy a betegek ellátásában résztvevő kollégák saját lelki egészsége megőrizhető legyen.
![](/upload/pszichiatria/newsimage/lundbeck_20201215.jpg)
Időpont: 2022.01.25.
: online,

A Dialektikus viselkedésterápia (DBT) alkalmazása borderline személyiségzavarral élő kliensek kezelésébenA Dialektikus viselkedésterápia (DBT) komplex terápia, több részből, többek között egyéni pszichoterápiából és szociális készségfejlesztő tréningből. Integratív jellegű, többek közt meditatív elemeket is tartalmazó, de lényegét tekintve kognitív viselkedés terápiás módszer. Specifikusan illeszkedik viszont a borderline és más impulzuskontroll zavaros betegek sajátosságaihoz, ezért több vonatkozásban különbözik is a hagyományos kognitív viselkedésterápiás megközelítésektől. A készségfejlesztő tréning alapgyakorlata a belső élmények tudatosítására irányul, a többi gyakorlat az érzelemszabályozás és a stresszkezelés fejlesztését valamint az interperszonális kapcsolatok tudatosabb és hatékonyabb irányítását célozzák meg, konkrét lelki és viselkedési technikák megtanításával és begyakoroltatásával.
: 2021.11.20.
: 2021.11.27.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: dr. Ratkóczi Éva
Munkahely neve: VIKOTE
Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
Tel: +3617816889
E-mail: titkarsag@vikote.hu
Szervező: Veress Aletta
Munkahely neve: VIKOTE
Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
Tel: +3617816889
E-mail: titkarsag@vikote.hu
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3cwJW5r

MIPE XXV. VándorgyűléseAz előadások, műhelyek absztraktjait 2021. október 15-ig várjuk a mipevandor@gmail.com e-mail címre.
A meghívó és a jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumok alól.
: 2021.11.19.
: 2021.11.20.
:

Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) - Csoportvezető képzésA Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2021 novemberében 160 órás sajátélményű csoportot indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára. A csoport beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe. Az önismereti csoport a CSAKIT blokkos képzésébe tagozódva indul, melynek időpontjai: 2021. november 19-20, 2022. január 14-15, március 18-19, május 6-7, június 10-11, szeptember 16-17, november 18-19, 2023 blokkjai Csoportvezető: Hosszú Éva A képzés helyszíne: CSAKIT székhely Budapest, VIII. kerület, II. János Pál pápa tér 6. A képzés óradíja: 2500 Ft/tanóra. A tandíj évente két részletben fizetendő. A csoporttag egyúttal csatlakozik a CSAKIT blokkos képzéséhez, melynek nagycsoportján is részt vesz. A CSAKIT képzéshez való csatlakozás egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával. A sajátélményű csoportba kerülést első interjú előzi meg Hosszú Éva csoportvezetővel, melynek díja 14000 Ft. Jelentkezés és részletes információk: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/ A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék! Információ: Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com

A fájdalom tudományaA Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája és Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, 2021. november 10-én, szerdán, ONLINE rendezett A fájdalom tudománya című programjára.
Program kezdés: du. 14 órakor
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Időpont: 2021.11.10.
: ONLINE
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Biológiai Pszichiátriai Társaság XXXII. konferenciájaCíme: A Biológiai pszichiátria korszerű eredményei
A tanfolyam díja előzetes regisztrációval 25.000 Ft,
helyszíni jelentkezés esetén 30.000 Ft.
A szállást a résztvevők egyénileg intézik.
A részvételért 42 kreditpont jár.
Jelentkezési határidő: 2021. november 9.

: 2021.11.10.
: 2021.11.12.
: 1013 Budapest, Krisztina Körút 41-43., Hotel Mercure Buda

A mindfulness megjelenése a különböző pszichoterápiás irányzatokbanA mindfulness alapú módszerek -gyökerek, evidenciák és távlatok rendezvénysorozat idei, harmadik eseménye a mindfulness megjelenését mutatja be különböző pszichoterápiás irányzatokban (MBCT, ACT, DBT, MTC, séma terápia)
Időpont: 2021.10.15.
Tudományos információ: Nyitray Kornélia
Címe: ,
E-mail: mindfulnellyjelentkezes@gmail.com
Szervező: Nyitray Kornélia

: , online
A rendezvény Web oldala: https://mindfulnelly.hu/a-mindfulness-megjelenese-a-kulonbozo-pszichoterapias-iranyzatokban

Semmelweis SzalonRészletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Időpont: 2021.10.11.
: 1085 Budapest, Üllői út 26., 1. emelet 108.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Pszichoterápiás Propedeutika képzésA Pécsi Pszichoterápiás Képzőhely (PPK) 1 éves Pszichoterápiás Propedeutika képzést indít 2021. őszén. A propedeutika fázis a pszichoterápiás szakvizsga-képzés részeként tartalmazza az elméleti és gyakorlati követelményeket nem-pszichiáter szakorvosok, neuro-pszichológusok és alkalmazott egészség-pszichológusok számára. A képzés a pszichoterápia elméleti és módszertani alaptételeibe nyújt betekintést, hangsúlyt fektet a pszichoterápiás kapcsolat jellemzőire, a pszichoterápiás irányú kivizsgálás és betegvezetés gyakorlatára. A képzés során a résztvevők megismerkedhetnek a pszichoterápia alapjaival, valamint betekintést kapnak a pszichoterápiás munkafolyamatokba. A pszichoterápiás alapfogalmak, a pszichoterápia főbb módszereinek alapjai, a pszichoterápiás folyamat főbb jellemzői, a pszichoterápiás kapcsolat, a pszichoterápiás etika, a pszichopatológiai alapismeretek mellett az első interjú, a pszichoterápiás kivizsgálás és betegvezetés gyakorlati elsajátítását is magában foglalja a képzés. A képzés blokkosított formában zajlik, havonta 1 pénteki napon (08:00-tól 17:00 óráig). A képzési napok elméleti előadásokból, szemináriumokból, készségfejlesztő, szupervíziós foglalkozásokból, pszichoterápiás osztályos hospitálásból, klinikai gyakorlatokból és esetmegbeszélő csoportokból épülnek fel. A képzés komplex vizsgával (írásbeli és szóbeli, illetve esettanulmány leadása és védése) zárul, melynek sikeres teljesítését követően a propedeutika fázis elvégzéséről Tanúsítványt állítunk ki. Nem-pszichiáter szakorvosok, neuro-pszichológusok és alkalmazott egészség-pszichológia szakvizsgával rendelkező kollégák számára a propedeutika fázis sikeres teljesítése az alapja a klinikai fázishoz történő csatlakozáshoz. A képzés helyszíne: PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, 7623 Pécs, Rét utca 2. A képzést a járványhelyzet mindenkori figyelemmel kísérése mellett személyesen tartjuk, indokolt esetben online képzési formára váltunk. A képzőhely vezetője: Prof. Dr. Tényi Tamás, egyetemi tanár. A képzés vezetője, tanulmányi felelőse: Dr. Vörös Viktor, egyetemi adjunktus (voros.viktor@pte.hu). Kapcsolattartó: Ott Péter (ott.peter@pte.hu). A képzés díja: 80.000 Ft/félév (összesen 160.00 Ft, mely a vizsgadíjat és a Tanúsítvány kiadását is magában foglalja). A képzéssel kapcsolatban érdeklődni, illetve a képzésre jelentkezni a fenti email címeken lehetséges. Jelentkezési határidő: 2021.09.20. Első képzési nap: 2021.09.24.
: 2021.09.24.
: 2021.10.15.
Kategória: Képzés
: 7623 Pécs, Rét utca 2., PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

Metakognitív módszerek a klinikai gyakorlatbanA klinikai kutatások egyértelműen alátámasztják a metakognitív terápia (Wells, 1994) hatékonyságát a terápia rezisztens depressziós és szorongásos zavarok valamint a rekurrens állapotok esetében. Jó klinikai tapasztalatok vannak nemcsak a hipochondriasis és a krónikus kényszerbetegségek kezelésében alkalmazott metakognitív módszerekkel kapcsolatosan, de a szomatizációs kórképek kezelésében is egyre jobb eredmények születnek, de ezeket a módszereket nemcsak a klinikai súlyosságú zavarok kezelésében, hanem minden olyan esetben lehet alkalmazni, ahol a ruminációnak és aggodalmaskodásnak nagy szerepe van a pszichés distressz fennmaradásában.
: 2021.09.10.
: 2021.09.11.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Ajtay Gyöngyi
Munkahely neve: VIKOTE
Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
Tel: +36203860033
E-mail: ajtay.gyongyi@gmail.com
Szervező: Veress Aletta
Munkahely neve: VIKOTE
Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
Tel: +3617816889
E-mail: titkarsag@vikote.hu
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3cu1OOj

FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás KépzésAz SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi pszichoterápiás grémium szakmai együttműködésével pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2021/2022-es tanévben, Szegeden.
A képzés vezetői: Terenyi Zoltán, Tóth Erika, oktatói: Kelemen Oguz, Krékits József, Rudisch Tibor, Andó Bálint, Árkovits Amaryl, Égerházi Anikó, Domján Nóra, Ormay István, Rosu Anett, Sarungi Emőke, Szél Erzsébet, tanácsadók: Horváth Klára, Imre Gabriella, kutatás: Andó Bálint, Kovács Ildikó, Kókai Andrea, adminisztráció: Kovács Beáta.
A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE-ÁOK/2021.II/00078.
Információ: szegedikepzes@gmail.com
Jelentkezés: Jelentkezési lap 2021
A képzés módszersemleges, nem köteleződik el egyetlen irányzat mellett sem, nagy hangsúlyt fektet az elméleti és gyakorlati képzés mellett a pszichoterapeuta identitás és a reflektivitás kialakulásának segítésére.
A propedeutikai fázis egy éves. Kötelező neuropszichológiai és alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus és nem pszichiáter szakorvos képesítés esetén. Tartalmazza az elméleti, gyakorlati és módszertani alapokat a pszichopatológia, a pszichoterápiás kivizsgálás, exploráció, tanácsadás, betegvezetés körében.
A klinikai fázis két éves. Kötelező pszichiáter és gyermekpszichiáter szakorvosok, klinikai szakpszichológusok számára illetve a propedeutikai fázist sikeresen teljesítő szakorvosok, neuropszichológiai és alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológusok számára. Az első év célja a pszichoterápiás klinikai munkamód, ezen belül a diagnózisalkotás, az indikáció állítás, a terápia előkészítés, az első interjú gyakorlatának elsajátítása. A második év célja a módszertani és elméleti felkészültség elmélyítése, a pszichoterápiás kapcsolat kialakításának és a terápiás folyamat fenntartásának, továbbá az egyes betegségekkel küzdő páciensek kezelési specifikumainak az elsajátítása, a szupervízió adekvát használata. A klinikai fázishoz bármely akkreditált pszichoterápiás módszer kapcsolható. A képzés szerves részét képezi egy a pszichoterapeutává válás folyamatának mélyebb megismerését célzó kutatási program, amelyről a jelentkezőknek részletes tájékoztatást adunk.
A programot havonta kétnapos blokkokban szervezzük: egy péntek és az azt követő szombat. A képzési alkalmak összetevői: elmélet, aktív szeminárium, integráló és reflektív célú színterek, gyakorlat, szupervíziók, FÉSZEK ESTEK.
A képzés félévente vizsgával zárul, eredményes lezárásához sikeres elméleti vizsga és esettanulmány megvédése szükséges. A képzés tervezett költsége 2e Ft/tanóra, 140e Ft/félév, a végleges összeg az esetleg változó feltételek mellett módosulhat.
A képzésre való jelentkezés határideje: 2021. június 4.
A felvételi elbeszélgetés időpontjáról e-mail-ben értesítjük a jelentkezőket.
A képzés kezdete: 2021.szeptember 3., helyszíne: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika.
Időpont: 2021.09.03.
Kategória: Képzés
: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika

![](image/icon/pdf_ikon.gif) 0,136 Mb | 2021.05.07. |

Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő tanfolyam (VIKOTE)A szakképzés magába foglalja mindazokat a szakaszokat (propedeutikai-, klinikai-, módszerspecifikus fázis, és klinikai gyakorlat), melyek sikeres teljesítése esetén a kiadott tanúsítvány birtokában a jelölt bejelentkezhet pszichoterapeuta szakvizsgára.
Jelentkezés határideje: 2021. június 15.
Felvételi beszélgetés: 2021. július
Képzés kezdete: 2021. szeptember 17.
Időpont: 2021.06.15.
Kategória: Képzés
Tudományos információ: dr. Simon Lajos
Munkahely neve: VIKOTE
Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
Tel: 302696558
E-mail: simon.lajos@med.semmelweis-univ.hu
Szervező: Gróf Ágnes
Munkahely neve: VIKOTE
Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
Tel: 205574377
E-mail: kepzes@vikote.hu
: 1083 Budapest, Baross utca 119/a, Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/pszichoterapeuta-szakvizsgara-felkeszito-tanfolyam/

Magyar Pszichiátriai Társaság XXIV. online VándorgyűléseTovábbi részletek a rendezvény oldalán!
Fontos határidők
Absztrakt beadási határidő: 2021. március 16.
Kedvezményes részvételi díj befizetési határidő: 2021. március 16.
A Fiatal Előadók Szekció díjmentességre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. március 16.
MPT tagok részvételi díj csökkentésre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. április 30.
A jelentkezés és a részvételi díj beérkezésének végső határideje: 2021. május 24.
: 2021.06.09.
: 2021.06.12.
: Online,
A rendezvény Web oldala: http://mptpszichiatria.hu/mpt2021
Gyógyító szavak erejeA segítő munka során a beteg egyetértését elérni, motivációját hosszabb távon fenntartani elsősorban kommunikációs eszközökkel, ill. egyes pszichoterápiás technikákkal lehet. Ezeknek a technikáknak a hatékonysága fokozódik, ha a segítőknek van ismerete arról, hogy a kliens érzelmi és motivációs problémái mögött milyen pszichés háttértényezők állnak. Az együttműködést segíti a segítő személy és a kliens között megjelenő erősebb érzelmi kapcsolat, melyet a segítő tudatosan kontrollálva képes visszaforgatni a segítő kapcsolatba a pozitív-viselkedésváltozás érdekében. Ez a pszichoterápiás attitűd határozza meg az segítő személy specifikus készségeit, amik arra szolgálnak, hogy a klienst képessé tegye a változásra és az együttműködésre.
: 2021.06.07.
: 2021.06.22.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Ajtay Gyöngyi
Munkahely neve: VIKOTE
Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
Tel: +36203860033
E-mail: ajtay.gyongyi@gmail.com
Szervező: Veress Aletta
Munkahely neve: VIKOTE
Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
Tel: +3617816889
E-mail: titkarsag@vikote.hu
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/2PI9ljK

Tudatos jelenlét (mindfulness) a klinikai gyakorlatban workshopA tudatos jelenlét (mindfulness) olyan speciális figyelmi állapot és tudati beállítódás, amely ítélkezés mentesen, elfogadó módon, a jelen pillanatra fókuszálva megnöveli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot. Ez a tudatos jelenlét fontos egészségvédő hatással bír, mert kizárja a múlton való rágódást és a jövővel kapcsolatos aggodalmaskodást, így csökken a depresszió, a szorongásos problémák kialakulásának veszélye, javul a jelen és önmagunk elfogadásának képessége, a figyelmi kapacitás és a megküzdő képességünk is.
Jelen workshopunkban a bizonyítékon alapuló pszichoterápiás alkalmazás felől közelítjük meg a tudatos jelenlétet, és a résztvevőknek lehetősége lesz a gyakorlatok során saját tapasztalatot szerezni a módszer használatába.
: 2021.05.28.
: 2021.05.29.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Samu Nagy Ádám
Munkahely neve: VIKOTE
Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
E-mail: titkarsag@vikote.hu
Szervező: Veress Aletta
Munkahely neve: VIKOTE
Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
Tel: +3617816889
E-mail: titkarsag@vikote.hu
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3cuajJ4
Emberi jogok érvényesülése a pszichiátriai betegellátásban? Bizonyítékokon alapuló igazságügyi pszichiátriai szakértés? A pszichiátriai betegellátás és a forenzikus pszichiátria kihívásai a XXI. században.Kód: SE-TK/2021.I./00292 pontszám: 6
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
1. foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) | 2. foglalkozásegészségügy | 3. geriátria | 4. gyermek- és ifjúságpszichiátria |
5. háziorvostan | 6. igazságügyi elmeorvostan | 7. igazságügyi klinikai pszichológia | 8. igazságügyi pszichiátria | 9. neurológia | 10. neuropszichológiai szakpszichológia | 11. orvosi pszichológia | 12. oxyológia és sürgősségi orvostan | 13. pszichiátria
Dr. Szuromi Bálint: A korlátozó intézkedések nemzetközi gyakorlata a pszichiátriában
Dr. Kussinszky Anikó: A pszichiátriában alkalmazott korlátozó intézkedések emberi jogi aspektusa
Dr. Dósa Ágnes: A korlátozó intézkedések alkalmazásával kapcsolatos jogi panaszok, perek tapasztalata
Időpont: 2021.04.20.

Korlátozó intézkedések szakszerű és jogszerű alkalmazásával kapcsolatos kihívások és jó gyakorlatok - esetmegbeszélésekKód: SE-TK/2021.I./00291 pontszám: 4

1. addiktológia | 2. belgyógyászat | 3. geriátria | 4. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 5. igazságügyi elmeorvostan | 6. igazságügyi pszichiátria | 7. klinikai szakpszichológus | 8. neurológia | 9. oxyológia és sürgősségi orvostan | 10. pszichiátria | 11. toxikológia
Kussinszky Anikó dr., Dósa Ágnes dr., Baran Brigitta dr., Szuromi Bálint dr., Zsigmond Réka Ildikó dr., Szabó-Ferenc Ádám dr.: A korlátozó intézkedések szakszerű és jogszerű alkalmazásával kapcsolatos kihívások és jó gyakorlatok. Konkrét esetmegbeszélések.

Autizmus spektrum zavar felnőttkorbanKód: SE-TK/2020.II/00185 pontszám: 8

1. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 2. igazságügyi pszichiátria | 3. klinikai szakpszichológus | 4. pszichiátria | 5. pszichoterápia
Előadó felkérés alatt: Autizmus spektrum zavar felnőttkorban: nemzetközi és magyarországi körkép
Dr. Farkas Kinga: A kognitív funkciók jellegzetességei felnőttkori ASD-ben
Dr. Szuromi Bálint: Pszichiátriai komorbiditás és dfferenciáldiagnosztika autizmus spektrum zavarban felnőttkorban
Németh Krisztina: Az autizmus spektrum zavar szűrése, diagnosztikája felnőttkorban. Lányok, nők az autizmus spektrumon.
Időpont: 2021.04.13.
Kategória: Képzés
:
A rendezvény Web oldala: https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/

SzkizofréniaKód: SE-TK/2021.I./00142 pontszám: 8
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
1. igazságügyi pszichiátria | 2. klinikai szakpszichológus | 3. neurológia | 4. pszichiátria
Dr. Kéri Szabolcs: A Huber féle bázistünetek jelentősége a szkizofrénia kezelésének tervezésében
Dr. Bitter István: A szkizofrénia negatív tüneteinek értékelése (meghatározása) az új kutatási eredmények tükrében
Dr. Csukly Gábor: Az antipszichotikus kezelés optimalizálása plazmaszint meghatározás segítségével (esetismertetések)
Időpont: 2021.03.02.
Kategória: Képzés
:
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Telemedicina a pszichiátriábanKód: SE-TK/2021.I./00083 pontszám: 8
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
1. háziorvostan | 2. klinikai szakpszichológus | 3. pszichiátria | 4. pszichoterápia
Dr. Réthelyi János: Telemedicina: Hogyan változik az pszichiátriai ellátás?
Dr. Bokor László: Telemedicina a pszichoterápiás magánrendeléseken
Dr. Simon Viktória: Irányelvek a telepszichiátria alkalmazásáról
Dr. Baran Brigitta: Etikai és jogi megfontolások a telemedicina alkalmazásával a pszichiátriában
Időpont: 2021.02.02.

Tündérhegy 30 éve, ünnepi konferenciaAz Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztályaszeretettel meghívja Öntaz osztály 30 éves évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő ünnepi konferenciára.
A konferencia Szervező Bizottsága
Harmatta János, Horváth Klára, Kiss Tibor Cece, Dávid József
A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Időpont: 2014.12.06.
: 1121 Budapest, Szanatórium u. 19., Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI)

A családterápia legújabb eredményeiA Magyar Családteráiás Egyesület szervezésében a Bethesda Gyermekkórház munkatársai tartanak előadásokat a családterápia alkalmazásáról az egészségügyi ellátásban.
Program:
8:30 - 9:00 regisztráció
9:00 - 10:30 Dr.Csiky Miklós (Bethesda Gyermekkórház, ADHD Ambulancia): Mitől más a terápiás munka egy ADHD-s családdal vagy párral?
11:00 -12.30 Zsindely Katalin és Hadházi Éva (Bethesda Gyermekkórház, KIDs): A korai sérültek családjaival folyó munkáról
12:30 13:30 ebédszünet
13:30 - 15:30 Dr. Hirsch Anikó, Dr. Komlósi Piroska, Sorompó Anett (Bethesda Gyermekkórház, Pszichoszomatikus Részleg): A pszichoszomatikus gyermekek családjaival folyó team- munkáról
Időpont: 2014 december 10. szerda 9-tól 15:30-ig
JELENTKEZÉS elektronikus űrlapon IDE KATTINTVA
Részvételi díj: 4000 Ft
MCSE aktivitás: 8 pont
CME: 16 pont
Időpont: 2014.12.10.
: 1056 Budapest, Váci u. 47. III. emelet

A daganatos fájdalom csillapítása és a terminális állapotú rákbetegek palliatív ellátásaA SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára
Részletek >>
SE-TK/2015.I./00014 / 14 kredit pont
Célcsoport: onkológia, belgyógyászat, aneszteziológia, gerontológia, háziorvostan, tüdőgyógyászat, stb.
Részvételi díj: 15.000 Ft
Időpont: 2015.02.06.
: 1089 Budapest, Orczy út 6., Tanácsterem
A pszichoszomatika elmélete és gyakorlataA SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára
Részletek >>
SE-TK/2015.I./00147 / 48 kreditpont
Célcsoport: belgyógyászat, csecsemő-gyermekgyógyászat, háziorvostan, klinikai szakpszichológus, pszichiátria
Részvételi díj: 36.000 Ft
: 2015.02.11.
: 2015.02.13.
: 1086 Budapest, Nagyvárad tér 4., Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb
FŐPSZICHE következő összejöveteleKedves Főpsziche tagok és érdeklődők!
Egyesületünk 2015. február 11-én tartja következő összejövetelét.
Helyszín: Forrásház (XIX. Dobó Katica u. 18.) Megközelítés: Határ úttól (3. Metró áll.) 2 megálló a 42.-es villamossal, vagy 2 megálló az 50-es villamossal.
Program:
09 h - Megnyitás
09.30 h - Dr. Filetóth Zsuzsa Új aktualitások az Egisnél.
10.00 h - Dr. Szakolczai Zsuzsa Pszichiáter a háziorvos bőrében, avagy háziorvos a pszichiáter bőrében.
11.00 h - Büfé
11.15 h - Beszélgetés háziorvosokkal
Kérjük, hogy a Gondozókban bekövetkezett személyi vagy egyéb változásokat, új elérhetőségeket közöljék a vezetőséggel!
Dr. Magyar Iván György
elnök
Időpont: 2015.02.11.
: Budapest, Dobó Katica u. 18., Forrásház

Az analitikus pszichológia alapjai2015 februárjában az SE pszichoterapeuta szakképzés módszerspecifikus és a 52/2003 (VIII.22.) ESZCSM rendelettel szabályozott folyamatos továbbképzés keretében szabadon választható elméleti tanfolyamot indítunk Az analitikus pszichológia alapjai címmel(SE-TK/2015.I./00374, CME 40 pont!) A tanfolyam során a jungi analitikus pszichológia különböző területeinek neves szakmai képviselői tartanak előadást.
A tanfolyam időpontjai: 2015. febr.14., márc.14., ápr. 11., máj. 16., jún. 06. szombatonként 10 órás kezdéssel (8 tanóra alkalmanként)
Néhány előadás a programból:
- Narancsik Gabriella: Az analitikus pszichológia eredete
- Dr. Szombati Ágnes: Jung személyisége és életpályája
- Dr. Antalfai Márta: A komplexusok fenomenológiája és autonómiája
- Dr. Süle Ferenc: A neurózis és a pszichózis értelmezése
- Gilyén Judit: Lélektani típusok
- Szautner Erika: A pszichés energia megnyilvánulási formái: a tünet és a szimbólum
Dr. Antalfai Márta: Archetípus és szimbólum a jungi pszichológiában
A szabadon választható tanfolyam országosan kerül meghirdetésre, bármely orvosképző egyetemhez regisztrált jelentkező (pszichoterápia, addiktológia, háziorvostan, klinikai szakpszichológia, psychiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció) számára ajánljuk.
A tanfolyam az OFTEX portálon megtalálható (www.oftex.hu). Információ és jelentkezés az info@cgjung.hu e-mail címen vagy online MAPE honlapján: http://www.cgjung.hu
A tanfolyam a jungi analitikus pszichológia 2 éves elméleti alaptanfolyamának első féléve. Korlátozott számban olyan nem orvos és nem pszichológus felsőfokú végzettséggel rendelkezők jelentkezését is elfogadjuk, akik szeretnének az egyesületünk rendes tagjai lenni, mivel ennek feltétele a 2 éves Az analitikus pszichológia alapjai tanfolyam elvégzése.
: 2015.02.14.
: 2015.06.06.
Kategória: Képzés
: 1085 Budapest, Kálvin tér 8.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Tájékoztatás és beleegyezés a mindennapi betegellátásban - etikai és jogi szempontokA SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára
SE-TK/2015.I./00016 / 20 kreditpont
Célcsoport: onkológia, aneszteziológia, családorvostan stb.
Részvételi díj: 25.000 Ft
Részletek >>
: 2015.02.20.
: 2015.02.21.

SZEMINÁRIUM: dr. Koltai Mária és dr. Balogh Klára: Párkapcsolati diagnosztika és terápia Szeretlek, mint anyját a gyermek
A párkapcsolat fejlődése a szerelembe eséstől az újraközeledésig
Párkapcsolati diagnosztika és terápia
A műhelymunkában a párkapcsolati fejlődés lépéseit, a fázisok jellegzetességeit, a fejlődési elakadásokat és a lehetséges terápiás irányelveket vesszük számba.
A műhely vezetői több évtizedes tapasztalataikat , az együttműködésük során kimunkált elméleti tudnivalókat, kérdőíveket , párterápiás eseteik tanulságait osztják meg a szeminárium résztvevőivel, és mindezt rajzos-irodalmi-művészeti illusztrációk felhasználásával színesítik.
Kérjük, hogy a résztvevők az alábbiakat hozzák magukkal:
ˇ A saját genogramjukat, amelyet előzetesen gondoljanak át a többgenerációs párkapcsolati mintázatok szempontjából.
ˇ Saját családjukat, rokoni vagy baráti kapcsolatukat érintő esküvői fényképeket (max. 3 darabot).
A szemináriumra készülve javasoljuk, hogy kérdezzék meg szüleiket, rokonaikat vagy a baráti körükbe tartozó párokat az alábbiakról:
ˇ Mi vonzotta őket egymáshoz?
ˇ Mi volt a legnagyobb kihívás vagy nehézség számukra, amivel meg kellett küzdeniük a párkapcsolatuk kezdetén?
Ugyancsak előzetes átgondolásra javasoljuk az alábbiakat:
ˇ A homoszexuális párok számára melyek lehetnek a legfőbb leküzdendő nehézségek az együttélésük kezdetén?
FONTOS: A szeminárium teljes időtartama alatt a részvétel elvárt! (későbbi érkezés/korábbi távozás sem elfogadható)
A műhely vezetői: dr. Balogh Klára (Debrecen) és Koltai Mária (Pécs) kiképző családterapeuták
Részvételi díj: 1300 Ft/óra
Jelentkezési űrlap IDE KATTINTVA >> elérhető.
Fontos tudnivalók a szemináriumokról:
Az MCSE új képzési rendje szerint a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevőinek a 200 órás elméleti és módszertani alapképzés mellett, kötelező 50 óra elméleti és módszertani szemináriumon való részvétel is. A most meghirdetett 10 óra szeminárium már beszámítható ebbe az új képzési követelménybe.
A szemináriumokon a résztvevők maximális létszáma: 20 fő.
A jelentkezéseknél előnyt élveznek a 2014. szeptember 10. után indult 200 órás elméleti és módszertani képzések résztvevői, de az általuk be nem töltött helyekre szívesen látjuk a régi képzési rend szerint képződő (vagy a már sikeres vizsgát tett) MCSE tagokat is, akiknek a részvétel 8 MCSE aktivitási pontot jelent.
Ugyanazt a szemináriumot nem lehet elszámolni a szemináriumként és MCSE aktivitásként! (Azaz a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevői csak szemináriumi tanúsítványt kaphatnak, és azok, akik 2014. szeptember 10-e előtt kezdték az alapképzést, csak MCSE aktivitási pontokról kaphatnak igazolást. Kivételt az sem jelent, ha valakinek már megvan az 50 óra kötelező szemináriuma!)
Amennyiben egy adott témában nagyon sok az érdeklődő, a szemináriumokat megismételjük.
: 2015.03.05. 09:30
: 2015.03.05. 18:00
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1068 Budapest, Benczúr utca 6., II/12

Szépség, etika, jog a pszichiátriában és a pszichoterápiákbanRésztvevők: pszichiáterek, pszichoterapeuták, orvosok, klinikai szakpszichológusok, betegszervezetek
Jelentkezés: info@lelekbenotthon.hu
Témák
- A gyógyítás etikai szabályai
- Beteg- és pácienstájékoztatás
- Pénzügyi kérdések, számla és finanszírozás
- Szakértői tevékenység és etikai eljárás. Ki hoz határozatot, mi alapján?
- Adatvédelem
- Betegvédelem, betegjogok
- A megbélyegzés és a pszichiátriai, pszichoterápiás kapcsolat.
Időpont: 2015.03.07.
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.lelekbenotthon.hu/2014/08/konferencia-szepseg-etika-jog-a-pszichiatriaban-es-a-pszichoterapiakban/

A gondolatok bántanak engemet, avagy a depresszió kognitív szemléletbenA rendezvény a Magyar Pszichiátriai Társaság által akkreditált program, amely szabadon választható szakmai képzésnek minősül.
A képzés ingyenes.
A részvételért 12 kredit pont jár, amely a záróvizsga elvégzéséhez kötött.
Helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
Jelentkezését Kovács Éva részére küldje el az alábbi email címre:
evt@lundbeck.com
Jelentkezési határidő: 2015. március 3.
A program megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!
Időpont: 2015.03.10.

: Budapest, Andrássy út 98., MagNet Ház

A munkahelyi stressz kezelésének lehetőségeiA SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára
SE-TK/2015.I/00229 / 12 kreditpont
Célcsoport: egészségügyi szervezés, foglalkozásegészségügy, munkahigiéné, pszichiátria stb.
Részvételi díj: 5000 Ft
Részletek >>
Időpont: 2015.03.12.
: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4

Az orvos-beteg kapcsolat kulturális sajátosságai. Alkalmazott klinikai orvosi antropológiaA SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára
SE-TK/2015.I./00239/ 30 kreditpont

Részvételi díja: 25.000 Ft
Részletek >>
: 2015.03.20.
: 2015.03.21.
: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4., SE XX. emelet, a Magatartástudományi Intézet könyvtára

VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért - 2015. I. félévAz élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok)
Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
: 2015.03.20.
: 2015.03.22.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

Családterápia Országos rezidens továbbképzési nap09:30 - 09:55
Regisztráció, érkezés
09:55 10:00
Dr. Németh Attila: rezidensnap megnyitása
10:00 10:30
Prof. Dr. Füredi János: Bevezetés Gyakorlati alapok
10:30 - 11:15
Dr. Fehér Boróka: A narratív szemlélet
11:25 13:15
Dr. Moretti Magdolna, Dr. Kovács Miklós: Video esetek két csoportban
13:15-14:15
Ebédszünet
14:15-15:00
Dr. Baráth Katalin: A rendszerszemlélet
15:00 16:30
Kerekasztal (Dr. Németh Attila, Prof. Dr. Füredi János, Prof. Dr. Kurimay Tamás, Dr. Kapusi Gyula, Prof. Dr. Túry Ferenc)
16:30 17:00
Zárómegbeszélés
Időpont: 2015.03.25.

Jelentkezési határidő: 2015. március 19.

Időpont: 2015.03.26.
: Pécs, Rákóczi út 2., PTE Megyei Kórház
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Psychiatric Times KépzésA program 3 modulból áll.
A modulok végén megjelenő 24-24-24 tesztkérdés 75%-ának helyes megválaszolásakor ön modulonként 8 kreditpontot szerezhet, amely a beküldési határidő lejárta után jelenik meg az Oftex rendszerben.
Az így megszerzett kreditpontok pszichiátria szakképesítés esetén szakképesítés szerinti pontként, minden más esetben szabadon válaszható elméleti pontként számolhatók el. Sok sikert a tesztmegoldáshoz!
A továbbképzés időszaka: 2015. április 01. - 2015. október 30.
A továbbképző előadás sorozat a TEVA Gyógyszergyár Zrt. támogatásával készült.
További részletek a képzésről a kongresszus weboldalán!!
: 2015.04.01.
: 2015.10.30.
Kategória: Képzés
:
A rendezvény Web oldala: http://hirlevel.olo.hu/2015/pszichiatria/2015_05_15_teva

Asszertív (szociális kompetencia) tréning segítő hivatású szakemberek számáraA szociális kompetencia az egyénnek az a képessége, hogy a szociális kapcsolatok terén felmerülő legkülönfélébb problémákat oly módon kezeli, hogy közben a kapcsolat fenntartására, megőrzésére törekszik. A szociális készségfejlesztő tréning rendkívül hatékonyan felhasználható a legkülönfélébb pszichés problémákkal küzdő személyek kapcsolati problémáinak kezelésében, valamint egészséges személyek számára is hasznos lehet. A tréning célja, hogy a résztvevők megtanulják megkülönböztetni a társas viselkedés négy alapformáját: a passzív, az agresszív, a passzív-agresszív és az asszertív viselkedést, visszajelzést kapjanak saját viselkedésük másokra gyakorolt hatásáról, fejlődjenek a segítő hivatás szerepköréhez tartozó kommunikációs készségekben és szociális kompetenciában, képesek legyenek hatékonyan kezelni az indulataikat.
A képzés várható pozitív hatása a személyes hatékonyság és a kommunikációs készségek fejlődésén túlmenően az, hogy a résztvevők alkalmazni tudják a tanultakat kapcsolati problémákkal, szorongásos zavarokkal küzdő neurotikus és hiányos szociális készségekkel rendelkező pszichotikus páciensekkel.
A képzés interaktív jellegű, a résztvevők aktív részvételén alapul. Az elméleti bevezetést helyzetgyakorlatokon alapuló szociális kompetenciát fejlesztő, szisztematikus tréning követi, melynek során a cél az egyes készségek begyakorlása (pozitív érzelmek, negatív indulatok kifejezése, kritika kezelése, nemet mondás, kompromisszumkötés, stb.)
Időpont: 2015. április 24-25.
Helyszín: SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, Budapest
Szakmai vezető: Ajtay Gyöngyi
Akkreditációs kód: SE-TK/2015.I./00307
Akkr.pont: 32
A képzés óraszáma: 20 óra
Tanfolyam részvételi díja: 30.000,- Ft
VIKOTE tagoknak: 25.000,- Ft
A tanfolyam díját kérjük az alábbi számlaszámra átutalni 2015. április 10.
A közleménybe kérjük írja be nevét és a ASZKT elnevezést.: VIKOTE 10200823-22214775
Jelentkezés:
telefonon: +36 20 825 0237,
e-mail-en: vikote.titkarsag@gmail.com, vagy a
www.oftex.hu honlapon.
: 2015.04.24.
: 2015.04.25.
: Budapest, SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
A gyerek hangja, zaja, csendje a családban és a családterápiában - WorkshopProf. Dr. Peter Rober klinikai szakpszichológus, a Leuven-i Egyetem professzora (Catholic University of Leuven - Institute for Family and Sexuality Study - Belgium) 2015. május 6-án Debrecenben, 2015. május 7-én Budapesten
tart workshopot.
A 2015. május 6-án, szerdán 10-16 óráig, Debrecenben tartandó workshop témája: A gyermek aktív bevonása a családterápiás folyamatba
A kutatások szerint sok családterapeuta vagy nem hívja meg, vagy nem vonja be aktívan a gyermekeket a családterápiás folyamatba. Ezen a workshopon azt a kérdést járjuk körbe, hogyan tud a családterapeuta teret adni a gyermekek történeteinek az ülések folyamán. A párbeszéd fontos elvi eszköz lehet, mely segíti a terapeutát a gyermekek aktív részvételének elősegítésében. Az előadó különös hangsúlyt fektet a biztonságos terápiás tér, a megfelelő kontextus megteremtésére a gyermekek számára, és sok figyelmet fordít a nonverbális elemekkel mint például a gyermek rajzai és játékai való párbeszédes munkára az ülések folyamán.
Helyszín: Debrecen, Kenézy Gyula Kórház és Rendelő Intézet Konferenciaterme, 4031. Debrecen Bartók Béla u. 2-26. Főbejárat.
Részvételi díj: 8.000 Ft (A kórház dolgozóinak ingyenes.)
MCSE aktivitási pont: 8 pont
Jelentkezés: IDE KATTINTVA
- honlapunkról is elérhető elektronikus űrlapon
Időpont: 2015 május 6. szerda 10-16 óra között
Regisztráció: 9:30-tólTolmácsolást biztosítunk!
A 2015. május 7-én, csütörtökön 10-16 óráig, Budapesten tartandó workshop témája: Meghallani a gyermekek hangját és meghallani a hallgatásukat
A családterápiás párbeszédek folyamán mindig akad némi feszültség a beszéd és csendben maradás között. Bármi is hangzik el az ülésen, az csak egy része annak, ami elhangozhatott volna. Ennek a nyíltság és zártság, feltárás és elfedés közti dialektikának rengeteg formája és megjelenése van. A családterapeuta számára ez a feszültség érzékelhető azon keresztül, ahogy a család tagjai az ülést közösen kezelik, valamint annak koreográfiájából, ahogy a beszéd és a csend pozícióit váltogatják. Különösen a gyermekek részesíthetik előnyben a hallgatást a szavakkal szemben. Ez kihívás lehet a családterapeuta számára.A workshop gyakorlatorientált. Eltöprengünk azon, hogyan kezelheti a családterapeuta annak dialektikáját, ami elhangzott, ami még nem hangzott el, és a beszéddel kapcsolatos hezitálást. Például megvizsgáljuk a terápia kezdetét és azt, hogyan jelenik meg a beszéd és a csendben maradás dialektikája a családokban; különös hangsúllyal figyeljük meg a gyermekek helyzetét mindebben. Megvitatjuk a családi titkok összetettségét, mint az elmondott történetek dialektikáját, amelyek lefedik az el nem mondott történetek közti réseket.
Helyszín: Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont (Lurdy Ház emeletén), 4-es terem
1097 Budapest, Könyves Kálmán Krt. 12-14.
Részvételi díj: 8.000 Ft
MCSE aktivitási pont: 8 pont
Jelentkezés: IDE KATTINTVA - honlapunkról is elérhető elektronikus űrlapon
Időpont: 2015 május 7. csütörtök 10-16 óra között
Regisztráció: 9:30-tólTolmácsolást biztosítunk!CME pontot igénylők a helyszínen igényelhetnek CME pontot (16 pont - egyszeri alkalommal)
Dr. Balogh Klára, az MCSE kiképző család-pszichoterapeutájának ajánlása: Az előadót azért hívtuk meg Magyarországra, mert nagy tapasztalattal rendelkező családterapeuta, aki nem csak végzi, hanem kutatja is a családterápia gyakorlatát. Fontosnak tartja a gyermekek jelenlétét a terápiás üléseken, valamint aktív bevonásukat is az érettségüknek megfelelő szóhasználattal és eszközökkel. Arra törekszik, hogy az üléseken elsősorban ne csak beszéljenek a gyerekekről, hanem a felnőttek hallják meg, értsék is meg a gyerekek hangját, zaját, csendjét, viselkedését. Így megindulhat egy valódi dialógus a szülők és a gyerekek között. Hangsúlyozza, hogy a terapeuta egyik eszköze ebben a folyamatban az ülések alatt a saját komfort- és diszkomfort érzéseire fordított figyelem, az ezzel kapcsolatos belső párbeszéd.A workshopokat nemcsak családterapeutáknak, hanem valamennyi gyerekekkel foglalkozó szakembernek is ajánljuk. Várjuk a pszichológiát és különböző terápiás módszereket tanuló érdeklődőket, tanulni vágyó szakembereket.
Cikkei és videói elérhetők az alábbi linkeken:
ˇ http://peterrober.blogspot.be
ˇ http://www.researchgate.net/profile/Peter_Rober
ˇ Institute for Family and Sexuality Studies, KU Leuven, Belgium, Context, UPC KU Leuven, Belgium http://www.uzleuven.be/context
: 2015.05.06.
: 2015.05.07.

Pszichoterápia konferenciaHiszem, amit látok?
A Pszichoterápia folyóirat 11. konferenciája,
2015. május 8-9.
konferencia@pszichoterapia.hu, www.pszichoterapia.hu
MOM Kulturális Központ, 1124 Budapest, Csörsz u. 18.
Kedves Kollégák!
Végéhez közeledik a konferenciára benyújtott programjavaslatok szerkesztése. Kisebb változások még történhetnek címben, szereplőben, s még kerül néhány program a felsoroltak mellé. Az előzetes azért képet adhat arról, mi minden szerepel majd a konferencián, s segít dönteni a jelentkezésben.
http://www.pszichoterapia.hu/konferencia/pszichoterapia-folyoirat-2015-os-konferenciaja/jelentkezesi-lap
A konferencia akkreditált, értéke 32 pont.
Szívélyes üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint programbizottság nevében
Szőnyi Gábor
Pszichoterápia előfizetés, előfizetés megújítás: http://www.pszichoterapia.hu/elofizetes/
Az előfizetők a konferencia részvételi díjából kedvezményt kapnak.
Nyitóelőadás
Hiszem, amit látok? Engem az előre megírt szöveg akadályoz
(Kornis Mihály író, rendező és tanár)
Péntek, 10:00-11:15
Előadás
ˇ Móló avagy terápiás hatótényezők egy szociális intézményben (Justin Móni, Pádvai Imre) Szombat, 9:00-10:30 szekció
ˇ Hiszem, mert látom hiszem, mert működik. A spiritualitás megjelenése a 12 lépéses mozgalmakban és a Minnesota-modellben (Tóth András, Tremkó Mariann) Szombat, 11:00-12:30 szekció
ˇ Vak düh, láthatóvá váló szelf (Dobossy Anna) Szombat, 9:00-10:30 szekció
A gyermekkel, a szülőkkel és a családdal végzett munka az integratív játékterápiában (Eigner Bernadett) Péntek, 11:30-13:00 szekció
ˇ Megújuló csúcsteljesítmény kiégés nélkül? vezetői stressztükör és fejlesztési lehetőségek (Máté Barbara, Ács Eszter) Szombat, 13:30-15:00 szekció
ˇ Érzelmi elhanyagolás, hospitalizáció, szimbiotikus állapotok, érzelmi labilitás (Platthy István) 11:30-13:00 szekció
ˇ Az elfogadás- és elköteleződés terápia (acceptance and commitment therapy ACT) bemutatása (Szondy Máté) Szombat, 13:30-15:00 szekció
ˇ A meddőségi kezelésének etikai dilemmái (Higi Vera) Péntek, 14:30-16:00 szekció
ˇ Szülő_kép_más_kép/p az elég jó szülő_képző te is lehetsz elég jó szülő! (Hada Zsuzsa) Péntek, 14:30-16:00 szekció
ˇ A láthatatlan megjelenítése - hipnoterápia miokardiális infarktust elszenvedett betegekkel (Dávid Tamás) Szombat, 11:00-12:30 szekció
Esetbemutatás vitával
ˇ Hogy is volt ez valójában? (Roszik-Volovik Xénia, Adrigán Erzsébet) Péntek, 14:30-16:00
ˇ Akikkel sosem találkozunk a rendelőnkben (Lovas Zsuzsa) Szombat, 11:00-12:30
ˇ A múlt alkalommal voltunk a csúcsponton! (Tóth Erika) 11:30-13:00
ˇ Ezo-spiro-pszicho? (Kácsándi Elvira) Szombat, 13:30-15:00
Teambemutatkozás esetbemutatás akvárium módszerrel
ˇ A terapeuta igazat mond (Dávid József, Együd Péter, Harmatta János, Horváth Klára, Kiss Tibor Cece, Milák Piroska, Rubovszky György Zsolt) Szombat, 13:30-15:00
Módszertani sokszemközt
ˇ Pinokkió pszichoterápiába jár (Barcy Magdolna, Eörsi Dániel, Fekete Karolina, Horváth Klára, Mondok Árpád) Szombat, 9:00-10:30
ˇ Hiszünk a pszichoterápiás álommunkában (Erdélyi Ildikó, Árkovits Amaryl, Campos Anna, Gáti Ágnes, Krékits József, Nagy Tímea) 11:30-13:00
Kerekasztal
ˇ Testünk kérdései és válaszai a pszichoterápiás munkában, avagy mit hisznek az egyes pszichoterápiás megközelítések a testről? (Miklós Barbara, Adrigán Erzsébet Csúsz Klára, Harrach Andor, K. Szilágyi Adrienn, Szemerey Márton, Merényi Márta) Szombat, 9:00-10:30
ˇ Kapcsolatok, kapcsolódások a pszichoonkológia területén (Kiss Tibor Cece, Bányai Éva, Kegye Adrienn, Muszbek Katalin, Szabó Eszter) Szombat, 11:00-12:30
ˇ Hit: segítség vagy gát a terápiában, tanácsadásban? (Molnár Judit, Pető Csilla, Sinkovics Andrea, Süle Ferenc, Szőnyi Gábor) Péntek, 14:30-16:00
ˇ Mit hiszek a tudattalanról? (Tornyossy Mária, Bokor Judit, Indries Krisztián, Mondok Árpád, Ormay Tom, Ormay István, Szautner Erika) 11:30-13:00
Műhely
ˇ A kutató csoport (Terenyi Zoltán, Kardos Tímea, Sallay Viola, Hardy Júlia, Seres Imola) Szombat, 13:30-15:00
ˇ Mi a státusza a pszichoterápiás szcénában azoknak a módszereknek, amelyek a testet közvetlenül bevonják a terápiás folyamatba? (Merényi Márta, Simon Judit) Péntek, 14:30-16:00
ˇ Ez van? (Adrigán Erzsébet, Campos Anna, Ledniczki Ildikó) Szombat, 11:00-12:30
ˇ Alakot ölt, ami van, és ami nincs (Sáfrán Zsófia, Perczel Erika, Beleznai Györgyi, Bartus Zsuzsanna) Szombat, 9:00-10:30
Tematikus nagycsoport
Egy szakma vagyunk? (Vezetik: Milák Piroska és Terenyi Zoltán) Péntek, 16:30-18:00
Záró viadal
Csal a látszat? (Viadalvezető: Csáky Krisztina) Szombat, 15:30-16:30
Állítások, melyek mellett a csapatok érvelnek:
a) A látszat csal
b) A látszat nem csal
: 2015.05.08.
: 2015.05.09.
: 1124 Budapest, Csörsz utca 18., MOM Kulturális Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.pszichoterapia.hu/konferencia/pszichoterapia-folyoirat-2015-os-konferenciaja/konferencia-temahttp://www.pszichoterapia.hu/konferencia/pszichoterapia-folyoirat-2015-os-konferenciaja/konferencia-tema

Hippokratész Specialista Hétvége (2015.05.09-10.)Mindennapi affektusaink: Betegen és egészségesen
A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány amely immár két évtizedes múltra tekint vissza a korábbi Orvostovábbképző Egyetem Pszichiátriai Tanszéke munkájának segítésére jött létre. Az egyetem megszűnése után is folytatta tevékenységét, melyben a legfőbb cél az ismeretek bővítése és a naprakész gyakorlat elsajátítása. Az Alapítvány olyan rendezvények tudományos programját alakítja ki, melyekben az előadásokon résztvevők egyrészt új ismereteket szerezhetnek, másrészt a tudományos ismeretek sajátos kontextusba helyezése által azokat hatékonyan el is sajátítják, ezen kívül gyakorlati kérdések és tapasztalatok megvitatására is van lehetőség. Az Alapítvány felkéri együttműködésre a szintén nagy hagyományokkal bíró Hippocrates folyóirat kiadóját (Dzéta Kft.) annak érdekében, hogy magas színvonalú képzést nyújtson a pszichiáterek számára, hazai élvonalbeli előadók közreműködésével. A szóban forgó képzés a Hippocrates Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége a Pszichiátriában elnevezéssel akkreditált konferencia. Bízunk abban, hogy az elhangzó előadások, viták, valamint a szünetekben történő szakmai párbeszédek minden résztvevő számára egyaránt hasznosak lesznek.
Részletek a kapcsolódó dokumentumokban!
: 2015.05.09.
: 2015.05.10.
: Galyatető, Galya Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia módszerspecifikus képzésA Semmelweis Egyetemen és az Európai Pszichoterápiás Szövetségnél akkreditált képzés indul a 2020-21-es tanévben
A Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia Módszerspecifikus Képzést indít szeptemberben. A képzés a szakvizsgára felkészítő pszichoterápiás képzés módszerspecifikus fázisa. A teljes képzés elvégzése és a szakvizsga letétele után megszerezhető az ECP, az Európai Pszichoterápiás Diploma.
A képzés célja:
A propedeutikai illetve klinikai fázisokra épülő, pszichodinamikai elméleti háttéren alapuló fókuszált egyéni pszichoterápia elméletének és gyakorlatának elsajátítása; korszerű elméleti ismeretek és terápiás gyakorlat közvetítése.
A jelentkezés feltételei:
A Tündérhegyi képzés sikeres elvégzése után 5 éven belül lehet jelentkezni a Fókuszált Dinamikus Pszichoterápia módszerspecifikus képzés elméleti és gyakorlati részére. A sajátélmény a Propedeutikai és Klinikai fázissal párhuzamosan végezhető, melyre a TH képzés által elfogadott kiképző terapeutánál lehet jelentkezni.
A kiképzők: A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület, a Pszichoanalitikusan Orientált Képző Egyesület és a Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés kiképzői.
Jelentkezés rövid szakmai önéletrajzzal: Dr. Harmatta János harmattj@t-online.hu
Információ: Bagotai Tamás bagotait@gmail.com T: 30 390 3418
Részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2020.09.01.
: 2021.06.15.

PSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ KÉPZÉST INDÍT a Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI), Budapesten 2020. szeptemberbenA képzést a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta.
A képzés hangsúlyt helyez a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munka elsajátításának biztosítására.
A képzés helyszíne:
Budapest: OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), 1121 Budapest/Budakeszi, Szanatórium u. 19. és a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye, 1021 Bp., Hűvösvölgyi út 75/A.
Az oktatók a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés kiképzői.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával: Dr. Harmatta János, harmattj@t-online.hu
Információ: Bagotai Tamás, bagotai@enternet.hu ,T: +36 30 390 3418
A képzésre a végzett szakorvosoknak és klinikai- alkalmazott egészségpszichológiai- és neuro szakpszichológiai szakpszichológusoknak egyidejűleg a Semmelweis Egyetem Dékáni Hivatalában is be kell iratkozniuk szeptember 1.-ig. Egyidejűleg a Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápiás-, vagy más módszerspecifikus képzésbe is be kell iratkozni.

Lehel(etnyi) tudomány - 2020. június 24.Tudományos program:
Prof. Dr. Janka Zoltán (egyetemi tanár, az MTA doktora): Nyomelemek az agyban és a zenében
2020. június 24. szerda 13.30 Nyírő OPAI, "B" épület, II. emelet, Tanácsterem
Kedves Barátaim! Kedves Kollégák!
A járvány miatti korlátozások miatt elmaradtak a Leheletnyi tudomány ülései is, de örömmel jelentem, hogy a júniusi, évadzáró eladásunk megtartásra kerül. Az eredeti programhoz képest két héttel később tartjuk meg, addig remélhetőleg további feloldások lépnek életbe. Mindenesetre a június 24-én érvényben lévő óvintézkedéseket megtesszük, és ennek figyelembe vételével fogadjuk minden érdeklődőnket.
üdvözlettel,
Németh Attila
főigazgató
Időpont: 2020.06.24.
: Nyírő OPAI, B épület, II. emelet, Tanácsterem
Csoportvezetői képzés csoportozás, csoportanalízis iránt érdeklődőknekA Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2020 márciusában induló kétéves csoportvezetői képzése a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára. A képzés része 160 óra önismereti sajátélmény csoport és 100 óra csoport elmélet.
Jelentkezési határidő: 2020. január 31.
A képzés beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe. Az önismereti csoport és az elmélet külön-külön is választható.
Az önismereti csoportot Lovas Zsuzsa, az elméleti szemináriumot dr. Terenyi Zoltán vezeti.
A képzés formája blokkos, tanévente 5 péntek-szombat illetve egy egynapos képzési alkalom.
A képzés óradíja 2200 Ft/óra.
Részletesen tájékozódni a CSAKIT honlapjáról lehet.
A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.
Kérjük, a jelentkezéseket a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!
Információ: dr. Horváth Klára csakitkepzes@gmail.com
Időpont: 2020.06.19.
Kategória: Képzés
: 1086 Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT-székhely
A rendezvény Web oldala: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/
Csoportvezetői képzés, III. évfolyamA Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2020 márciusában induló csoportvezetői képzésének 3. évfolyama azok számára, akik a kétéves csoportvezetői szintet elvégezték és tovább mélyítenék ismereteiket a csoportozás, és a csoportanalízis terén.
A képzés része 160 óra önismereti sajátélmény csoport és 100 óra csoport elmélet. A képzés beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe. Az önismereti csoport és az elmélet külön-külön is választható.
Az önismereti csoportot vezeti: Lovas Zsuzsa
Az elméleti szemináriumot vezeti: dr. Horváth Klára és Valkó Lili

ELHALASZTVA! Korlátozó intézkedések a pszichiátriábanELHALASZTVA!
Kód: SE-TK/2020.I./00245
pontszám: 6
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. addiktológia | 2. belgyógyászat | 3. geriátria | 4. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 5. igazságügyi elmeorvostan | 6. igazságügyi klinikai pszichológia | 7. igazságügyi pszichiátria | 8. klinikai szakpszichológus | 9. neurológia | 10. oxyológia és sürgősségi orvostan | 11. toxikológia
Dr. Szuromi Bálint: A korlátozó intézkedések nemzetközi gyakorlata a pszichiátriában
Dr. Kussinszky Anikó, ombudsmani hivatal jogi főreferense: A pszichiátriában alkalmazott korlátozó intézkedések emberi jogi aspektusa
Dr. Dósa Ágnes, egyetemi docens, eü szakjogász, iü orvos: A korlátozó intézkedések alkalmazásával kapcsolatos jogi panaszok, perek tapasztalat
Részletek és részvételi szándék jelzése: www.oftex.hu
Időpont: 2020.04.07.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Belgyógyászat, Geriátria, Neurológia, idegsebészet, Oxyológia
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Semmelweis Egyetem

A problémamegoldó tréning szerepe a szuicid prevencióbanJelentkezési határidő: 2020. február 21.
Az öngyilkosságok megelőzése fontos társadalmi feladat. Ebben kiemelt jelentősége van a módosítható kockázati tényezők (ezen belül a negatív hangulat, a reménytelenség, a negatív gondolkodás) befolyásolásának. Caplan híres definíciója szerint "a krízis olyan helyzet, amikor a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető helyzettel, külső körülményekkel szembenézni, azonban a fennálló helyzetet szokásos problémamegoldó eszközeivel sem megoldani, sem elkerülni nem tudja". A problémamegoldó képességek alacsony szintjét a szuicid veszélyeztetettség kialakulásában számos klinikai vizsgálat igazolta, ezért ezeknek a fejlesztésére nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésben.
A problémamegoldó tréning olyan hatékony készségfejlesztő módszer, amelyet a kilencvenes évektől kezdődően egyre nagyobb arányban használnak világszerte az egészségügyi ellátás különböző szintjein kiegészítő vagy önálló kognitív pszichoterápiaként a szuicid prevencióban depressziós páciensek, szkizofréniával élők valamint szenvedélybetegek körében.
A problémamegoldó tréning (PMT) strukturált, rövid idő alatt elsajátítható, a szuicid prevencióban elengedhetetlenül fontos. Tematikája könnyen illeszthető a segítő szakemberek már meglévő tudásához. Célja a pszichés probléma hátterében álló problémák felismerése, a problémákhoz való adaptív hozzáállás illetve a problémamegoldó készségek fejlesztése. A PMT egyéni vagy csoportos formában alkalmazható, vizsgálati eredmények szerint háziorvosok, a tréningre képzett szakápolók, szociális munkások, pszichológusok, pszichiáterek hasonló hatékonysággal végzik.
A képzést kiemelten olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során gyakran találkoznak öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett személyekkel.
Kreditpont érték: 32 pont
A tanfolyamot tartja: Ajtay Gyöngyi klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta
Időtartam: 2 x 8 óra
Kezdés: 2020. március 20., 10 óra
Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
Jelentkezés: az OFTEX honlapon vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen
: 2020.03.20.
: 2020.03.21.
Kategória: Képzés
: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. emelet, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék

Csoportvezetői képzés, III. évfolyamA Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2020 márciusában, 3. évfolyamot indít azok számára, akik a kétéves csoportvezetői szintet elvégezték és tovább mélyítenék ismereteiket a csoportozás, és a csoportanalízis terén.
Jelentkezési határidő: 2020. január 31.
A képzés része 160 óra önismereti sajátélmény csoport és 100 óra csoport elmélet. A képzés beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe. Az önismereti csoport és az elmélet külön-külön is választható.
Az önismereti csoportot vezeti: Lovas Zsuzsa
Az elméleti szemináriumot vezeti: dr. Horváth Klára és Valkó Lili
A képzés formája blokkos, tanévente 5 péntek-szombat illetve egy egynapos képzési alkalom.
A képzés óradíja 2200 Ft/óra.
A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.
Kérjük, a jelentkezéseket a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!
Információ: dr. Horváth Klára csakitkepzes@gmail.com
: 2020.03.20.
: 2020.03.21.
Kategória: Képzés
: 1086 Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT-székhely
A rendezvény Web oldala: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/
A problémamegoldó tréning szerepe a szuicid prevencióbanJelentkezési határidő: 2020. február 21.
Az öngyilkosságok megelőzése fontos társadalmi feladat. Ebben kiemelt jelentősége van a módosítható kockázati tényezők (ezen belül a negatív hangulat, a reménytelenség, a negatív gondolkodás) befolyásolásának. Caplan híres definíciója szerint "a krízis olyan helyzet, amikor a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető helyzettel, külső körülményekkel szembenézni, azonban a fennálló helyzetet szokásos problémamegoldó eszközeivel sem megoldani, sem elkerülni nem tudja". A problémamegoldó képességek alacsony szintjét a szuicid veszélyeztetettség kialakulásában számos klinikai vizsgálat igazolta, ezért ezeknek a fejlesztésére nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésben.
A problémamegoldó tréning olyan hatékony készségfejlesztő módszer, amelyet a kilencvenes évektől kezdődően egyre nagyobb arányban használnak világszerte az egészségügyi ellátás különböző szintjein kiegészítő vagy önálló kognitív pszichoterápiaként a szuicid prevencióban depressziós páciensek, szkizofréniával élők valamint szenvedélybetegek körében.
A problémamegoldó tréning (PMT) strukturált, rövid idő alatt elsajátítható, a szuicid prevencióban elengedhetetlenül fontos. Tematikája könnyen illeszthető a segítő szakemberek már meglévő tudásához. Célja a pszichés probléma hátterében álló problémák felismerése, a problémákhoz való adaptív hozzáállás illetve a problémamegoldó készségek fejlesztése. A PMT egyéni vagy csoportos formában alkalmazható, vizsgálati eredmények szerint háziorvosok, a tréningre képzett szakápolók, szociális munkások, pszichológusok, pszichiáterek hasonló hatékonysággal végzik.
A képzést kiemelten olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során gyakran találkoznak öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett személyekkel.
Kreditpont érték: 32 pont
A tanfolyamot tartja: Ajtay Gyöngyi klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta
Időtartam: 2 x 8 óra
Kezdés: 2020. március 20., 10 óra
Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
Jelentkezés: az OFTEX honlapon vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen
: 2020.03.20.
: 2020.03.21.
Kategória: Képzés
: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. emelet, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék
Csoportvezetői képzés, III. évfolyamA Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2020 márciusában, 3. évfolyamot indít azok számára, akik a kétéves csoportvezetői szintet elvégezték és tovább mélyítenék ismereteiket a csoportozás, és a csoportanalízis terén.
Jelentkezési határidő: 2020. január 31.
A képzés része 160 óra önismereti sajátélmény csoport és 100 óra csoport elmélet. A képzés beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe. Az önismereti csoport és az elmélet külön-külön is választható.
Az önismereti csoportot vezeti: Lovas Zsuzsa
Az elméleti szemináriumot vezeti: dr. Horváth Klára és Valkó Lili
A képzés formája blokkos, tanévente 5 péntek-szombat illetve egy egynapos képzési alkalom.
A képzés óradíja 2200 Ft/óra.
A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.
Kérjük, a jelentkezéseket a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!
Információ: dr. Horváth Klára csakitkepzes@gmail.com
: 2020.03.20.
: 2020.03.21.
Kategória: Képzés
: 1086 Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT-székhely
A rendezvény Web oldala: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/
A problémamegoldó tréning szerepe a szuicid prevencióbanJelentkezési határidő: 2020. február 21.
Az öngyilkosságok megelőzése fontos társadalmi feladat. Ebben kiemelt jelentősége van a módosítható kockázati tényezők (ezen belül a negatív hangulat, a reménytelenség, a negatív gondolkodás) befolyásolásának. Caplan híres definíciója szerint "a krízis olyan helyzet, amikor a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető helyzettel, külső körülményekkel szembenézni, azonban a fennálló helyzetet szokásos problémamegoldó eszközeivel sem megoldani, sem elkerülni nem tudja". A problémamegoldó képességek alacsony szintjét a szuicid veszélyeztetettség kialakulásában számos klinikai vizsgálat igazolta, ezért ezeknek a fejlesztésére nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésben.
A problémamegoldó tréning olyan hatékony készségfejlesztő módszer, amelyet a kilencvenes évektől kezdődően egyre nagyobb arányban használnak világszerte az egészségügyi ellátás különböző szintjein kiegészítő vagy önálló kognitív pszichoterápiaként a szuicid prevencióban depressziós páciensek, szkizofréniával élők valamint szenvedélybetegek körében.
A problémamegoldó tréning (PMT) strukturált, rövid idő alatt elsajátítható, a szuicid prevencióban elengedhetetlenül fontos. Tematikája könnyen illeszthető a segítő szakemberek már meglévő tudásához. Célja a pszichés probléma hátterében álló problémák felismerése, a problémákhoz való adaptív hozzáállás illetve a problémamegoldó készségek fejlesztése. A PMT egyéni vagy csoportos formában alkalmazható, vizsgálati eredmények szerint háziorvosok, a tréningre képzett szakápolók, szociális munkások, pszichológusok, pszichiáterek hasonló hatékonysággal végzik.
A képzést kiemelten olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során gyakran találkoznak öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett személyekkel.
Kreditpont érték: 32 pont
A tanfolyamot tartja: Ajtay Gyöngyi klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta
Időtartam: 2 x 8 óra
Kezdés: 2020. március 20., 10 óra
Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
Jelentkezés: az OFTEX honlapon vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen
: 2020.03.20.
: 2020.03.21.
Kategória: Képzés
: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. emelet, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék
Pszichoterápia kötelező szintentartó tanfolyamKód: SE-TK/2020.I./00164
Pontszám: 50
Részletek és részvételi szándék jelzése: www.oftex.hu
: 2020.02.27.
: 2020.02.29.
Kategória: Képzés
: Budapest, Semmelweis Egyetem
Új lehetőségek a pszichiátriai betegségek kezelésében - fókuszban a depresszióKód: SE-TK/2020.I./00137
Pontszám: 6
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
1. addiktológia | 2. geriátria | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. neurológia | 5. neuropszichológiai szakpszichológia |
6. pszichiátria | 7. pszichoterápia
Dr. Réthelyi János: Ketamin és esketamin alkalmazása terápiarezisztens depresszióban: neurobiológiai alapok és klinikai vizsgálatok
Dr. Erőss Lóránd: Szterotaxiás idegsebészet pszichiátriai kórképekben
Dr. Csukly Gábor: Noninvazív, repetitív transcranialis mágneses stimuláció (rTMS): Új lehetőség a terápiarezisztens depresszió kezelésében
Részletek és részvételi szándék jelzése: www.oftex.hu
Időpont: 2020.02.18.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Geriátria, Neurológia, idegsebészet, Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Semmelweis Egyetem
Tudatos Jelenlét (Mindfulness) Alapú Kognitív TerápiaA képzés elvégzése után a résztvevők tanúsítványt kapnak, amely feljogosítja őket az MBCT alkalmazására a képzettségüknek megfelelő populációval.
Kreditpont érték: 50 pont
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2020.02.14.
: 2020.06.19.
Kategória: Képzés
: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

Borderline személyiségzavar sématerápiájaBorderline személyiségzavar sématerápiája Sématerapeuta képzés II. modul.
Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
Előadó: dr. Unoka Zsolt
Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00286
: 2019.12.06.
: 2019.12.07.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/borderline-szemelyisegzavar-sematerapiaja/
Távterápia online videó konzultáció a pszichoterápiábanKurzusunk során a résztvevők betekintést nyerhetnek a videokonferencia alapú (VoIP) távpszichoterápia jelenlegi gyakorlatába, tudományos kutatások eredményeibe és az alkalmazás szakmai kérdéseibe és lehetőséget kapnak egy biztonságos online pszichiátriai és pszichoterápiás konzultációs rendszer (PszichOnline) megismerésére és kipróbálására.
Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
Előadó: dr. Simon Viktória, dr. Simon Lajos
Időpont: 2019. november 29 30. (péntek szombat) 09:00-17:00 óra
Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00059
Kreditpont: 32
: 2019.11.29.
: 2019.11.30.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/kepzes-a-relaxacio-az-imaginacio-es-a-szimbolumok-alkalmazhatosaga-a-pszichoterapias-munkaban-2-2/
Biológiai Pszichiátria Konferencia: 2019.11.27.
: 2019.11.29.
: Budapest, Hotel Mercure

Mindfulness elméletben és gyakorlatban, a hétköznapokban és a klinikumbanVezeti: Prof. Dr. Füredi János, Csigó Katalin PhD, Dr. Németh Attila PhD, Dr. Nyitray Kornélia, dr. Moretti Magdolna
Csoportlétszám: minimum 20, maximum 50 fő
Ár: 18.000 Ft.
Jelentkezés: mindfulnelly@gmail.com
ŐSI GYÖKEREKBŐL EREDŐ MODERN IRÁNYZATOK A PSZICHOTERÁPIÁBAN
A program vázát a vezetett meditációk adják, így saját élményű ízelítő nyerhető a mindfulness meditációkból. Emellett az előadások áttekintik a mindfulness alapú és mindfulness technikákat alkalmazó módszerek elméleti alapjait, alkalmazási területeit a hétköznapi életben, részletesen kitérve a klinikumban való alkalmazás lehetőségeire és speciális területeire.
Az esemény végén arra is lehetőség nyílik, hogy a Téged leginkább foglalkoztató kérdéseket megbeszélhesd az előadókkal. Az esemény pszichiáterek és pszichológusok számára 12 CME pontttal akkreditált képzésnek minősül, emellett bárki (nem kizárólag a segítő szakmában dolgozók) számára nyitott. (Oftex kódszám: SE-TK/2019.II/00257, címe: Mindfulness módszerek a klinikumban sajátélményű gyakorlattal ötvözött továbbképzés)
További részletek a kapcsolt dokumentumban.
: 2019.11.21. 10:00
: 2019.11.21. 16:30
: 1135 Budapest, Lehel u. 59.

The Transformational Chairwork Psychotherapy ProjectWorkshop with DR. SCOTT KELLOGG
Transformational Chairwork is centered on the belief that there is a healing and transformative power in: Giving voice to ones inner parts, modes, and selves; and Enacting or re-enacting scenes from the Past, the Present, or the Future. The Transformational Chairwork Training is designed to introduce therapists to the practice of Chairwork, in an active, creative, and clinically-useful manner using clinical story-telling, role-plays, and live demonstrations.
Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
Előadó: dr. Scott Kellogg (New York, USA)
A workshop nyelve angol, magyar tolmácsolással.
: 2019.11.16. 09:00
: 2019.11.16. 17:00
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/the-transformational-chairwork-psychotherapy-project/
Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika - /OPD-2/ TanfolyamA tanfolyam CME akkreditációja folyamatban van.
Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály /Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
Részvételi díj: 22.000.- Ft
Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP)
A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása.
Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.
Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.
Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./ www.lelekbenotthon.hu / A könyvre a munkához szükség van, kérjük előre beszerezni és elhozni a képzésre. E-book: www.orioldbooks.com
A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.
Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.
Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén: 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: harmattj@t-online.hu
Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, e-mail: bagotai@enternet.hu
A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő.
: 2019.11.16.
: 2019.11.17.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5., a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

Döntések és konfliktusok élményalapú megközelítése a Kognitív- Viselkedés- és Sématerápiában A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület KongresszusaA Magyar Viselkedés-, Kognitív- és Sématerápiás Egyesület 2019. évi Kongresszusának fő témája a Döntések és konfliktusok élményalapú megközelítése a Kognitív- Viselkedés- és Sématerápiában. Választott témánknak megfelelően igyekszünk bemutatni azokat az élményalapú technikákat, amik széleskörű terápiás alkalmazhatóságuk mellett segítséget nyújthatnak mind a terápiás, mind a tanácsadói munkában a nehézséget okozó döntési folyamatok támogatásában, és külső, vagy belső konfliktusok feloldásában. Kongresszusunkon idén kifejezetten hangsúlyt kívánunk fektetni az élményalapú technikák és újabb generációs kognitív módszerek bemutatására, és akár gyakorlásának lehetőségére is műhelymunka keretében, amellett, hogy a kognitív pszichoterápiákkal kapcsolatos hazai, magas színvonalú kutatásokat és eredményeiket is bemutatjuk. Az élményalapú technikákra történő gyakorlati fókuszálással szeretnénk azt a kognitív terápiás szcénában észlelhető progresszív és integratív folyamatot támogatni, ami az utóbbi évekre kifejezetten jellemző, és véleményünk, valamint a jelenleg elérhető kutatási eredmények alapján is a kognitív terápia hatékonyságát növeli és terápiás hatókörét kiterjeszti. Részletes információkkal és gyakorlati bemutatókkal, műhelyekkel szeretnénk az érdeklődőknek bemutatni ezeket a relatíve újonnan a kognitív terápia gyakorlatába integrált, a napi gyakorlatban kiválóan használható élményalapú technikákat.
Szervező: Convention Budapest Kft.
Tudományos szervezőbizottság: dr. Simon Viktória, Samu-Nagy Ádám, dr. Vankó Tünde
Akkr.kód: a kongresszus akkreditáció alatt
: 2019.11.14.
: 2019.11.15.
Kategória: Képzés
: 1113 Budapest, Tas vezér u., Danubius Hotel Flamenco
A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/VIKOTE19/hivogato

A polgári jogi szempontból releváns mentális képességekProgram:
1. dr. Jekkel Éva: A betegjogok gyakorlásához és a mindennapi jogügyletekhez szükséges mentális képességek komplex pszichológiai és pszichiátriai vizsgálata
2. dr. Dósa Ágnes: Belátási képesség a pszichiátriai gyakorlatban
3. dr. Szemán Felicitász: A mentális képességekre vonatkozó szakorvosi/ szakpszichológusi és igazságügyi szakértői vélemények értékelése a bírósági eljárásokban
Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján, a www.oftex.hu oldalon.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2019.II/00207
Pontszáma: 6
Időpont: 2019.10.29.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. em., Tanácsterem

A relaxáció, az imagináció és a szimbólumok alkalmazhatósága a pszichoterápiás munkábanA továbbképzés célja, hogy betekintést adjon a relaxációs módszerekbe és az imaginációkkal, szimbólumokkal való munkába, vázolva a tudományos hátterüket is. A gyakorlat során pedig személyes élményt szerezhetnek a résztvevők.
Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
Előadó: dr. Bátfai Ágnes
Időpont: 2019. október 25-26. (péntek, szombat) 10:00 17:30 óra
Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00050
Kreditpont: 32
: 2019.10.25.
: 2019.10.26.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/kepzes-a-relaxacio-az-imaginacio-es-a-szimbolumok-alkalmazhatosaga-a-pszichoterapias-munkaban-2/
Autizmus, a világ egy másik szemszögből nézveAz "Akarunk róla beszélni!" ismeretterjesztő előadássorozat őszi programjának fő témája "Amikor a közösségi lét nehéz. Az előadásokkal körbejárjuk azokat a mentális zavarokat, amikor a személynek problémát okoz a közösséghez való alkalmazkodás. Az egyes - olykor egymástól meglepően különböző - autizmussal élő személyek közös vonása, hogy nagyobb erőfeszítést kell tenniük, hogy a környezetükben élő személyekkel kapcsolódjanak.
Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
Előadó: dr. Farkas Kinga
: 2019.10.22. 18:00
: 2019.10.22. 20:00
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/dr-farkas-kinga-autizmus-a-vilag-egy-masik-szemszogbol-nezve/

Neurológiai betegségek pszichiátriai vonatkozásaiProgram:
1. dr. Bereczki Dániel: Agyi keringési zavarokhoz társuló pszichés zavarok
2. dr. Ertsey Csaba: A fejfájás differenciál diagnosztikája
3. dr. Takáts Annamária: A Parkinson kórhoz társuló pszichés zavarok
Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján, a www.oftex.hu oldalon.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2019.II/00198
Pontszáma: 6
Időpont: 2019.10.22.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. em., Tanácsterem
Magyar Pszichofarmakológusok Társasága (MPPT) KongresszusaHatásmechanizmus alapú neuropszichofarmakológia a klinikumban
A rendezvény akkreditálása megtörtént (OFTEX)
Tudományos (CME) szimpózium: 14 pont
Kongresszus: 32 pont
A tervezett program a kapcsolódó dokumentumok alatt érhető el.
: 2019.10.10.
: 2019.10.12.
Tudományos információ: Dr. Faludi Gábor, Dr. Kovács Gábor, Dr. Péter László, Dr. Makkos Zoltán, Dr. Lazáry Judit
: Tihany,
A rendezvény Web oldala: https://mppt.hu/

Türelmetlen halogatók: figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (ADHD)Az "Akarunk róla beszélni!" ismeretterjesztő előadássorozat őszi programjának fő témája "Amikor a közösségi lét nehéz. Az előadásokkal körbejárjuk azokat a mentális zavarokat, amikor a személynek problémát okoz a közösséghez való alkalmazkodás. Az előadás során bemutatjuk hogyan különböztethető meg az ADHD-s működés a normál működéstől, milyen módon súlyosbíthatják az ADHD tüneteit különböző kognitív és viselkedési változók, és milyen kezelési lehetőségek állnak a terapeuták, orvosok rendelkezésére, hogy hatékony segítséget tudjanak nyújtani a rászorulóknak.
Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
Előadó: dr. Pulay Attila
: 2019.10.08. 18:00
: 2019.10.08. 20:00
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/dr-pulay-attila-turelmetlen-halogatok-figyelemhianyos-hiperaktivitas-zavar-adhd/

SCID-5-PD/CV Strukturált klinikai interjú használata a terápiás gyakorlatban workshopA SCID-5-PD/CV a DSM-5 diagnosztikai kritériumrendszer változásához adaptált mérőeszköz. A SCID-5-CV a klinikumban előforduló DSM-5 diagnózisok legnagyobb részét lefedi, és többféle módon alkalmazható, az egyes betegek vagy betegpopulációk vizsgálatára éppúgy, mint a klinikusok és pszichológus, pszichoterápiás képzésben résztvevők diagnosztikus interjú készségeinek fejlesztésére. A Strukturált Klinikai Interjú a DSM-5Ž Személyiségzavarok Vizsgálatára (SCID-5-PD) a klinikusok és kutatók számára kidolgozott félstrukturált diagnosztikus interjú a DSM-5-ben szereplő 10, A-, B- és C- klaszterbe tartozó, valamint az egyéb meghatározott személyiségzavar vizsgálatára. A SCID-5-PD kidolgozásakor alapvető szempont volt a rapport kialakítása, és segítségével felállítható a személyiségzavarok kategorikus (fennáll vagy nem áll fenn), illetve dimenzionális diagnózisa.
Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00141
Kreditpont: 16
A workshop időpontja (2x4 óra)
2019. október 03. (csütörtök) 16:30 -19:45
2019. október 17. (csütörtök) 16:30-19:45
: 2019.10.03. 16:30
: 2019.10.17. 19:45
Tudományos információ: Fogdné Nemecz Ágnes
Munkahely neve: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
Címe: ,
Tel: +36206663697
E-mail: titkarsag@vikote.hu
Szervező: Fogdné Nemecz Ágnes

: 1083 Budapest, Baross utca 119/a, Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/scid/

Pszichiátriai Kötelező Szintentartó TanfolyamJelentkezés az OFTEX portálon keresztül.
A tanfolyam kódszáma: SE-TK/2019.II/00165
Pontszáma: 50
Díja: 50.000 Ft.
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2019.09.30.
: 2019.10.02.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Nagyvárad tér 4., Semmelweis Egyetem, Nagyvárad téri Elméleti Tömb, Díszterem

Testi bajban lelki baj van? A szomatizáció és az egészségszorongás pszichológiájaAz Akarunk róla beszélni! ismeretterjesztő előadássorozat őszi programjának fő témája Amikor a közösségi lét nehéz. Az előadásokkal körbejárjuk azokat a mentális zavarokat, amikor a személynek problémát okoz a közösséghez való alkalmazkodás. Ez a helyzet érinti a közösség többi tagját is, és alkalmanként nekik is nehézséget, szenvedést okoz.
Az előadássorozat őszi programjának első előadásán bemutatjuk az egészségszorongás színes jelenségvilágát és kezelésének legmodernebb, bizonyítottan hatékony, kognitív pszichoterápiás kezelési lehetőségeit.
Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
Előadó: Prof. Perczel-Forintos Dóra
: 2019.09.24. 18:00
: 2019.09.24. 20:00
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http:// http://vikote.hu/programok/testi-bajban-lelki-baj-van-a-szomatizacio-es-az-egeszsegszorongas-pszichologiaja/
Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezető képzés
A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2019. szeptemberében kétéves csoportvezetői képzést indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára. A képzés része 160 óra önismereti sajátélmény csoport és 100 óra csoport elmélet.
A képzés beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe.
Az önismereti csoport és az elmélet külön-külön is választható. Az önismereti csoportot dr. Görbe Katalin, az elméleti szemináriumot dr. Sarungi Emőke vezeti. A képzés helyszíne: CSAKIT-székhely Budapest, VIII. kerület, II. János Pál pápa tér 6.
A képzés formája blokkos, tanévente 5 péntek-szombat illetve egy egynapos képzési alkalom.
A képzés óradíja 2200 Ft/óra.
Részletesen tájékozódni lehet a CSAKIT honlapjáról: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes-szupervizio/
A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.
Kérjük, a jelentkezéseket a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!
Jelentkezési határidő: 2019. május 30.
Információ: dr. Horváth Klára csakitkepzes@gmail.com
: 2019.09.01.
: 2019.09.02.
Kategória: Képzés
: Budapest, II. János Pál pápa tér 6.
Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzést indít a Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés (2019. szeptember)A képzést a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta.
A képzés hangsúlyt helyez a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munka elsajátításának biztosítására.
A képzés helyszíne:
Budapest: OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), 1121 Budapest/Budakeszi, Szanatórium u. 19. és a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye, 1021 Bp., Hűvösvölgyi út 75/A.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával: Dr. Harmatta János, harmattj@t-online.hu
Információ: Bagotai Tamás, bagotai@enternet.hu ,T: +36 30 390 3418
: 2019.09.01.
: 2020.06.15.
Kategória: Képzés
: Budapest,
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzésSE ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2019/2020. tanév első évfolyamára
A szakképzés integratív szemléletű, kognitív viselkedésterápiás hangsúlyú, a bizonyítottan hatékony gyógyítás elveinek megfelelően. A képzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel is. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie (22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet).
A jelentkezési lap letölthető IDE KATTINTVA!
Jelentkezési határidő: 2019. augusztus 31. péntek, 12h
- A jelentkezéseket postai úton kell beküldeni vagy személyesen leadni a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszékre (1091 Budapest, Üllő u. 25. 1. emelet).
- Felvételi beszélgetés ideje: 2019 szeptember elsőfele, melyről a pályázók emailben kapnak értesítést.
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt
: 2019.09.01.
: 2020.06.15.
Kategória: Képzés
:
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Pszichiátriai Szakdolgozók XX. Országos Jubileumi Kongresszusa2019. június 24-26. között a Velencei-tónál kerül megrendezésre a Pszichiátriai Szakdolgozók XX. Országos Jubileumi Kongresszusa, melynek mottója: Pszichiátria - együtt a jövőért.
Mottónk jelentése és üzenete többszintű. Egyrészt szeretnénk minél több szakmabelit a rendezvényen látni, hiszen jó lenne hallani mindenki tapasztalatairól, meglátásairól és tudományos/szakmai eredményeiről, melyek a jövőben segítségül, tanulságul szolgálhatnak mindannyiunknak.
Másrészt a jubileumi rendezvény alkalmat ad arra, hogy a szakma minden képviselője összegyűljön, és közösségként előremozdítsa az elméleti és gyakorlati folyamatokat, megteremtse az összetartozást.
Harmadrészt a jelen határait lebontva a jövő fejlesztési lehetőségeiről, újabb eljárások alkalmazásairól is hallani fogunk.
A Kongresszus alatt több workshopot is tervezünk, melynek előkészületei javában zajlanak.
Kollégáink szép és változatos feladatköre egyre bővül, változik, de a változás közepette is a legfőbb feladatunk változatlan marad: tudásunk legjavát adva, emberséggel ellátni a ránk bízott pácienseket.
A Kongresszus helyszíne a Velencei-tó partján, csodálatos környezetben lévő, az ország egész területéről jól megközelíthető Vital Hotel Nautis, amely nemcsak a tudományos, de a társasági programok lebonyolítására is kiválóan alkalmas.
Bízunk abban, hogy vendégeink között köszönthetjük Önöket. Jegyezzék fel naptárukba az időpontot és helyszínt, várjuk jelentkezésüket!
Együttműködését köszöni a Tudományos és Szervezőbizottság:
Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet
Üdvözlettel:
Dr. Németh Attila PhD
Főigazgató főorvos
Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai
és Addiktológiai Intézet
Sallai Zsuzsa
Ápolási igazgató
Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai
és Addiktológiai Intézet
: 2019.06.24.
: 2019.06.26.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Sallai Zsuzsa
Munkahely neve: Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet
Címe:
E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
Szervező: Kuti Renáta
Munkahely neve: Márkaépítés Profin Kft.
Címe: 6000 Kecskemet, Munkácsy u. 37
E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
: 2483 Gárdony, Holdfény sétány 9., Vital Hotel Nautis
A rendezvény Web oldala: http://kongresszusok.hu/pszichiatria/

NyírőOPAI sorozat - Lehel(etnyi) tudomány: Hálózatok az agyban, zenés kísérettelProf. Dr. Janka Zoltán (Orvostudomány Kandidátusa, MTA doktora): Hálózatok az agyban, zenés kísérettel
Időpont: 2019.06.05.
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI
A Magyar Szexuális Medicina Társaság VI. konferenciájaSzeretettel hívjuk Önöket a szexuális medicina sokszínű és izgalmas világáról szóló konferenciánkra!
Rendezvényünk interdiszciplináris, egyaránt érinti az urológia, a nőgyógyászat, a pszichiátria, a pszichológia, a családorvoslás, a belgyógyászat, az endokrinológia, a bőrgyógyászat területét.
A továbbképzés pszichiátereknek és pszichoterapeutáknak 16 CME pontra akkreditált, a konferencián való részvétel 12 pontot ér.
Szeretettel várjuk Önöket rendezvényeinken!
: 2019.05.31.
: 2019.06.01.
: Szeged, Forrás Hotel
A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MSZMT19/Koszonto

Általános Séma és Módmodell Sématerápia I. modulVárjuk a sématerápia iránt érdeklődő kollégák jelentkezését, akik most szeretnének elmélyedni a sématerápiában. A tanfolyam témái: Koncepció és eset megfogalmazás, sématerápiás technikák, élményen alapuló technikák, házi feladatok és viselkedéses stratégiák. A gyakorlatok során gyakorolni fogják a limitált szülői gondoskodást, Gyermek-sémamódokkal való munkát, a diszfukcionális szülő sémamódok és a diszfunkcionális megküzdési módok leküzdését, az empatikus konfrontációt, a képzeletvilág és a terápiás kapcsolat felhasználását.
Továbbképzés vezetője: dr. Vankó Tünde, dr. Unoka Zsolt
: 2019.05.16.
: 2019.05.18.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/semamodmodell/

NyírőOPAI sorozat - Lehel(etnyi) tudomány: Bioetika III. részProf. Dr. Kovács József (Orvos, filozófus, bioetikus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, MTA doktora): Bioetika III. rész
Időpont: 2019.05.15.
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI
Asszertív (szociális kompetencia) tréningA képzés interaktív jellegű, a résztvevők aktív részvételén alapul. Az elméleti bevezetést helyzetgyakorlatokon alapuló szociális kompetenciát fejlesztő, szisztematikus tréning követi, melynek során a cél az egyes készségek begyakorlása (pozitív érzelmek, negatív indulatok kifejezése, kritika kezelése, nemet mondás, kompromisszumkötés, stb.)
A képzés vezetője: dr. Simon Lajos
: 2019.05.10.
: 2019.05.11.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/asszertiv/

NyírőOPAI sorozat - Lehel(etnyi) tudomány: A változó kor kihívásai nőknélDr. Gyovai Gabriella (Nőgyógyász): A változó kor kihívásai nőknél
Felkért hozzászóló: Prof. Dr. Rihmer Zoltán (Pszichiáter professzor)
Időpont: 2019.04.17.

Csoport sématerápia 2.Joan M. Farrel és Ida A. Shaw a csoport-sématerápia kifejlesztői és a Nemzetközi Sématerápiás Egyesület (ISST) kiképzői haladó csoport sématerápiás képzést tartanak Budapesten. Ez a workshop séma csoportterápiás technikák tanítását és gyakorlását célozza csoportos szerepjátékokon és készségfejlesztő gyakorlatokon keresztül. A képzés megfelel az ISST 18 órás haladó csoport sématerápiás képzés 18 órás követelményének.
: 2019.04.04.
: 2019.04.06.
Kategória: Képzés
:
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/sema2/

Mindfulness-Based Cognitive Therapy (MBCT) sajátélmény csoportA tanfolyam az Oxford Mindfulness Center protokollja szerint kerül megvalósításra. A 8 hetes sajátélmény csoport az Oxford Mindfulness Center magyar nyelvre adaptált munkafüzetével és meditációs hanganyagával dolgozik, melyet a csoporttagok megkapnak. A sajátélmény kurzus elengedhetetlen része, hogy a csoporttag lehetőleg mind a 8 alkalmon személyesen részt tudjon venni, illetve vállalja, hogy a 8 hét alatt napi 40-60 percet önállóan gyakorol. Az MBCT sajátélmény remek kiegészítése az egyéni terápiás munkának és más sajátélmény megtapasztalásnak is.
Tanfolyam vezetője: Samu-Nagy Ádám
: 2019.03.27.
: 2019.05.15.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/mbct/

Psychoeducatio-Hippocrates Specialista Hétvége: 2019.03.23.
: 2019.03.24.
: Gárdony, Nautis Hotel

Sématerápia III/B modul 'C' clusterAz obszesszív-kompulzív, dependens és elkerülő személyiségzavar jellemzői, diagnosztikája, sémamód konceptualizációja és sématerápiás kezelése.
Továbbképzés vezetője: dr. Vankó Tünde, dr. Unoka Zsolt
: 2019.03.08.
: 2019.03.09.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/sema-c/

Tudatos jelenlét (mindfulness) a klinikai gyakorlatbanA Tudatos jelenlét (Mindfulness) azt jelenti, hogy szándékos, érdeklődő tudatosságot viszünk abba, amit éppen csinálunk, miközben csináljuk: képesnek lenni ráhangolódni arra, ami a testünkbe, az elménkben, és ami a külvilágban történik pillanatról pillanatra.
Tanfolyam vezetője: Samu-Nagy Ádám
: 2019.02.15.
: 2019.02.16.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/tudatos/
Egy páciens, két diagnózis, egy terápia: 2019.02.14.
: 2019.02.15.
: Pécs, Tudásközpont
Kapcsolódó dokumentumok (1)
NyírőOPAI sorozat - Lehel(etnyi) tudomány: A nyugalmi neuronális hálózatról és neuropszichiátriai vonatkozásairólProf. Dr. Kálmán János (Tanszékvezető egyetemi tanár, Orvostudományok Doktora): A nyugalmi neuronális hálózatról és neuropszichiátriai vonatkozásairól
Időpont: 2019.02.13.
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI
Pszichiátria a gyermekkortól a felnőttkorba érve című tanfolyamA Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében szervezett tanfolyamra.
Program:
1. Balázs Judit: Az idegrendszer fejlődési zavarai átlépve a felnőttkorba a legfrissebb klasszifikációs rendszerek - DSM-5, BNO-11 alapján
2. Csorba János: Értelmi fejlődési zavar átlépve a felnőttkorba
3. Ferenczi-Dallos Gyöngyvér: Idegrendszer fejlődési zavarai átlépve a felnőttkorba: esetismertetések
Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján, a www.oftex.hu oldalon.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2019.I/00063
Pontszáma: 6
Időpont: 2019.02.12.
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. em., Tanterem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia (2019. február-június)A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, PhD, tanszékvezető egyetemi tanár klinikai szakpszichológus, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta
Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék
Időtartam: 42 óra (9x4 óra + 1x6 óra), kéthetente péntek 9.00-13.00, a hosszú nap: 9-15 óráig; első alkalom: 2019. február 08.
Maximális létszám: 15 fő
Részvételi díj: 180 000 Ft
Tanfolyam jellege: szabadon választható
Jelentkezési határidő: 2019. január 5.
e-mailben: klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu, a kitöltött jelentkezési lap és motivációs levél elküldésével.
További információk: e-mail-ben, vagy a 06 (1) 459-1493-as telefonszámon
Tandíj (teljes összegű) befizetésének határideje: 2019. január 31.
Lemondási feltételek: 2019. február 1. után nem lehetséges. A tandíj visszafizetésére lehetőség nincs, kivéve, ha más személlyel feltölti a megüresedett helyet. 2019. január 1-ig történő lemondás esetén 20.000 Ft eljárási díj kerül levonásra.
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2019.02.08.
: 2019.06.15.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Tömő u. 25., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

Tudatos jelenlét (mindfulness) gyakorlásA tudatos jelenlét tréningek lényegi eleme az időről időre történő elvonulás és egész napos gyakorlás. Erre ad lehetőséget ez a csendes nap. Az alkalomra való jelentkezés feltétele korábbi mindfulness alapképzettség, minimálisan korábbi 8 hetes sajátélmény csoporton való korábbi részvétel. Az egész napos gyakorlás magában foglalja a korábbi gyakorlatok egy részének átismétlését, benne egy evésmeditációt is, ezért a jelentkezőktől kérjük, hogy hozzanak magukkal hideg ebédet.
A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, tanszékvezető egyetemi tanár, klinikai szakpszichológus, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta, MBCT tanár

Időpont: 2018.12.01.

PSZIHÉ - Pszichoterápiás HétvégeA Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület 12. alkalommal rendezi meg az újratöltött Pszichoterápiás Hétvégét.
A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
A legkedvezményesebb jelentkezés határideje: 2018 július 22.
Jelentkezés >>
Mindenkit várunk szeretettel!
: 2018.11.09.
: 2018.11.11.
: Siófok, Beszédes J. sétány 72., Hotel Magistern***
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Asszertív kommunikáció tréning/Út az önmagunkat és másokat egyaránt tiszteletben tartó gondolkodásmód és magatartásmód felé/
Hogyan érhető el, hogy állandó szorongás nélkül, kellő önbizalommal érvényesítsük magunkat de közben másokat ne bántsunk meg? Hogyan léphetünk igényeink kielégítése érdekében úgy, hogy egyre ritkábban legyünk dühösek, idegesek, lehangoltak? Hogyan tudjuk megőrizni nyugalmunkat, úrrá lenni feszültségeinken, megbántódásainkon, tehetetlenség érzésünkön nehéz emberekkel, nehéz helyzetekben, konfliktusok esetén?
Ennek a gondolkodás - és viselkedésmódnak a megtanulását kínálja a tréning.
Aktívan léphetünk igényeink kielégítése érdekében úgy, hogy közben másokat sem sértünk meg.
A különböző élettereinkben, emberi kapcsolatainkban megvalósítható a kiegyensúlyozott, konstruktív együttműködés, ami az asszertív magatartás legfontosabb eleme.
A segítő szakmában dolgozó szakemberek eszköztárában igen fontos ez a képesség, amelynek segítségével professzionális szinten tudják kielégítően jól működtetni az emberi kapcsolatokat.
A tréninget kifejezetten ajánljuk pszichológusoknak, családorvosoknak, védőnőknek, gyermekorvosoknak.
Kreditpont érték: 32 pont
A tanfolyamot tartja: Dr. Felleginé Takács Anna, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta
Időtartam: 2 x 8 óra
Időpont: 2018. november 09.-10. Kezdés: 2018. november 09. 10 óra
Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25-29), 118-as terem
Részvételi díj: 30. 000 Ft
Létszám: 15-18 fő
Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
Jelentkezés módja: www.oftex.hu vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen
További információk: 459-14-93; klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu
Jelentkezési határidő: 2018. október 1.
Fizetési határidő: 2018. október 15.
: 2018.11.09.
: 2018.11.10.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék, 118-as terem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Lélekemelő Live Egiszüret: 2018.10.05.
: 2018.10.07.
: Zamárdi, Hotel Wellamarin
Lélekemelő Live Egiszüret: 2018.10.05.
: 2018.10.07.
: Zamárdi, Hotel Wellamarin
Lélekemelő Live Egiszüret: 2018.10.05.
: 2018.10.07.
: Zamárdi, Hotel Wellamarin
Lélekemelő Live Egiszüret: 2018.10.05.
: 2018.10.07.
: Zamárdi, Hotel Wellamarin
Lélekemelő Live Egiszüret: 2018.10.05.
: 2018.10.07.
: Zamárdi, Hotel Wellamarin
Lélekemelő Live Egiszüret: 2018.10.05.
: 2018.10.07.
: Zamárdi, Hotel Wellamarin
Lélekemelő Live Egiszüret: 2018.10.05.
: 2018.10.07.
: Zamárdi, Hotel Wellamarin
CME Akkreditált MBCT (Mindfulness Alapú Kognitív Terápia) tanárképzésKépzési napok (tanfolyami órák) száma: 21 (120)
Képzés díja: 2 x 200.000 Ft (Az 1. részlet 2018.-ban, a második részlet 2019.-ben esedékes)
Jelentkezési határidő: 2018. szeptember 15.
Jelentkezés: jelentkezes@mindfulnessegyesulet.hu
A képzés célcsoportja: elsősorban klinikai szakpszichológusok és pszichiáterek
CME kreditpontok száma: 20
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2018.10.03.
: 2019.09.01.
Kategória: Képzés
: 1056 Budapest, Váci u. 47., Pannon Kincstár Humán Szakképző Központ

100 éves Jubileumi Konferencia MTA2018. szeptember 28-án az MTA Székházában egynapos konferenciát szervez a Ferenczi Sándor Egyesület abból az alkalomból, hogy éppen 100 éve ebben az időben került sor az MTA Székházában a V. Nemzetközi Pszichoanalitikus Kongresszusra.
A részvétel a konferencián bárki számára díjmentes, de regisztrációhoz kötött.
Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze: mtacentkonf@congressline.hu

Időpont: 2018.09.28.
: MTA Székház

Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia módszerspecifikus képzésA Semmelweis Egyetemen és az Európai Pszichoterápiás Szövetségnél akkreditált képzés indul a 201819-es tanévben.
A Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia Módszerspecifikus Képzést indít szeptemberben. A képzés a szakvizsgára felkészítő pszichoterápiás képzés módszerspecifikus fázisa. A teljes képzés elvégzése és a szakvizsga letétele után megszerezhető az ECP, az Európai Pszichoterápiás Diploma.
Jelentkezés rövid szakmai önéletrajzzal:
Dr. Harmatta János harmattj@t-online.hu
Információ:
Bagotai Tamás bagotai@enternet.hu T: +36 (30) 390 3418

: 2018.09.01.
: 2019.06.15.
Kategória: Képzés
:
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Semmelweis Egyetem és a Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE), 2018. szeptembertől pszichoterapeuta szakképzést indítKÉPZŐ SZERVEZET
Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
A KÉPZÉS SZAKMAI VEZETŐJE
Prof. Tringer László egyetemi tanár
A KÉPZÉS VEZETŐJE
dr. Simon Lajos egyetemi docens
KAPCSOLATTARTÓ
Gróf Ágnes
Tel: +36 1 781 6889
E-mail: kepzes@vikote.hu
A pszichoterapeuta szakképzés az EMMI 22/2012. (IX.14) az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről rendelete alapján kerül megszervezésre és lebonyolításra.

Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzést indít a Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI)Budapesten, 2018. szeptemberben
A képzést a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta.
A képzés hangsúlyt helyez a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munka elsajátításának biztosítására.
A képzés helyszíne:
Budapest: OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), 1121 Budapest/Budakeszi, Szanatórium u. 19. és a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye, 1021 Bp., Hűvösvölgyi út 75/A.
Az oktatók a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés kiképzői.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával:
Dr. Harmatta János, harmattj@t-online.hu
Információ:
Bagotai Tamás, bagotai@enternet.hu, T: +36 30 390 3418

Tudomány és meditáció - Mindfulness - Együttérzés - Etika KonferenciaKIKNEK AJÁNLJUK?
- meditáció iránt érdeklődőknek (buddhista, keresztény, jóga és más hagyomány szerint)
- mindfulness iránt érdeklődőknek
- pszichiátereknek, pszichológusoknak
- orvosoknak, ápolóknak és egészségügyi szakembereknek
- pedagógusoknak
- coach-oknak, trénereknek
- egyéb szakembereknek
A felhívás elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2018.08.24.
: 2018.08.26.
: Budapest, Pázmány P. sétány 1/a., ELTE Lágymányosi Campus
A rendezvény Web oldala: http://mindfulnessegyesulet.hu/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Pszichiátriai Szakdolgozók XIX. Országos KongresszusaTisztelettel és szeretettel meghívunk minden érdeklődőt a Bács-Kiskun Megyei Kórház és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezetének nevében a Pszichiátriai Szakdolgozók XIX. Országos Konferenciájára. Kórházunk nagy örömmel és megtiszteltetéssel tesz eleget a szakmai program megszervezésének. A kecskeméti pszichiátriai osztály 1986-ban alakult Dr. Szűcs Attila professzor vezetésével, modern terápiás elveknek megfelelően, betegségcsoportok szerinti szektor rendszerben épült fel és működik jelenleg is, nagy hangsúlyt fektetve a pszichiátriai betegek ellátására, és a szakma színvonalának emelésére. A rászoruló embertársainkon való segítés, mások önkéntes szolgálata sokak hivatással végzett munkája. A pszichiátriai betegek gyógyítása összetett és hosszú folyamat, éppen ezért felkészült és elhivatott szakdolgozók nélkül kivitelezhetetlen az eredményes gyógyítás. A konferencia lehetőséget teremt tapasztalatok, gondolatok cseréjére, egymás munkájának megismerésére, kikapcsolódásra. Nagy szeretettel hívjuk és várjuk Kecskemétre, a Hírös városba a pszichiátriai ellátás különböző színterein dolgozó kollégákat. A program helyszínéül egy csendes, alföldi jellegzetességekkel bíró tanyát választottunk. Végtelen csendjével, friss, tiszta levegőjével reményeink szerint hozzájárul ahhoz, hogy feltöltődve, feledhetetlen élményekkel térjenek haza.
: 2018.06.21.
: 2018.06.23.
Tudományos információ: Tóth Mónika
Munkahely neve: Bács-Kiskun Megyei Kórház Pszichiátriai Osztálya
Címe: 6000 Kecskemét, Nyíri út 38.
E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
Szervező: Kuti Renáta
Munkahely neve: Márkaépítés Profin Kft.
Címe: 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 4.
E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
: 6041 Kerekegyháza, Kunpuszta 150., Varga Tanya Hotel, Konferencia Központ
A rendezvény Web oldala: http://kongresszusok.hu/pszichiatria/
A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiájaRészvételi díj: 16.000 Ft
Rövid tájékoztató: A képzésen az ADHD viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe. Viselkedésterápiás program eszközökkel, szülőtréning. Gyakorlatorientált, videódemonstráció.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
Időpont: 2018.06.08.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-hiperaktivitas-figyelemzavar-viselkedesterapiaja-2/

A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényébenRészvételi díj: 19.000 Ft
Rövid tájékoztató: Új terápiás lehetőségek bemutatása, esetismertetés, esetmegbeszélő csoport.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
Időpont: 2018.06.08.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-csecsemokisdedkori-funkcionalis-zavarok-eredete-es-gyogyitasi-lehetosegei-a-perinatalis-tudomany-es-a-szulocsecsemo-pszichoterapia-fenyeben-2/
A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiájaRészvételi díj: 16.000 Ft
Rövid tájékoztató: A képzésen az ADHD viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe. Viselkedésterápiás program eszközökkel, szülőtréning. Gyakorlatorientált, videódemonstráció.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
Időpont: 2018.06.08.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-hiperaktivitas-figyelemzavar-viselkedesterapiaja-2/
Magyar Szexuális Medicina Társaság V. Tudományos ÜléseA szexuális problémák kezelésének aktuális kérdései
Tisztelt Kolléga!
A MSZMT társaság ötödször rendezi meg nagysikerű multidiszciplinális konferenciáját, melyen valamennyi szexuális gyógyításban érintett terület képviselve lesz.
Urológusok, nőgyógyászok, belgyógyászok, háziorvosok, pszichiáterek, pszichológusok, bőr és nemigyógyászok, esztétikai-plasztikai sebészek aktív részvételével zajlanak majd a megbeszélések.
A rendezvény fő témái:
A szexualitás társadalmi, lelki és organikus vonatkozásai
A gyakorló orvos és a szexuális problémák kezelése
A szexualitás bőrgyógyászati-esztétikai vonatkozásai
Szakmai konszenzus a szexuális zaklatást illetően illetve az együttműködés koordinálása a transzszexuálisok kezelésében
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2018.06.08.
: 2018.06.10.
Szervező: Huba Stefánia, Papp-Vid Melinda
Munkahely neve: CongressLine Kft.
Tel: 06 (1) 429 0146, 06 (1) 312 1582
Fax: 06 (1) 429 0147
E-mail: huba@congressline.hu
: Visegrád, Thermal Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Lehel(etnyi) tudomány - A humor idegtudománya Humorvétel agybani piacon komolyzenei alkuvalElőadó: Prof. Janka Zoltán DSc
Időpont: 2018.06.06.
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI
Testre BízvaA Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület (MMTE) fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából,
2018. június 1-jén és 2-án kétnapos konferenciát szervez Testre Bízva címmel. Szeretettel várjuk közvetlen kollégáinkat, más terápiás egyesületek, valamint a társszakmák képviselőit, humán szakembereket, illetve mindenkit, akit érdekel a rendezvény. A konferencián előadások, gyakorlati műhelyek, kerekasztal beszélgetések, saját élményt nyújtó workshopok segítségével szeretnénk összegezni, hol tart, hová érkezett az egyesületünk, és a magyarországi mozgás- és táncterápia az elmúlt 25 év során.
Együttgondolkodásra, tapasztalatcserére hívunk mindenkit, akit érdekel a mozgás és általában a test szerepe a pszichoterápiás munkában. Várjuk azoknak a kollégáknak a jelentkezését, akik a rendezvény címéhez kapcsolódó előadással vagy műhellyel szeretnének részt venni a konferencián.
Plenáris előadók: Merényi Márta pszichodinamikus kiképző mozgás-és táncpszichoterapeuta és Bokor László kiképző pszichoanalitikus. A konferencián beszélgetünk Enyedi Ildikó filmrendezővel, a Testről és lélekről című filmje kapcsán.
A konferencia akkreditált, pontértéke: 16.
: 2018.06.01.
: 2018.06.02.
Tudományos információ: Dr. Szili Katalin
Munkahely neve: MMTE
Címe: ,
E-mail: szili_kata@yahoo.com
Szervező: Nagy Orsolya
Munkahely neve: MMTE
Címe: ,
E-mail: mmtekonferencia2018@gmail.com
: 1088 Budapest, Múzeum u. 9, Harmónia Palota
A rendezvény Web oldala: http://mozgasterapia.net/konferencia/

Tanulási, figyelem-, kontroll, hiperaktivitás és autizmus zavar közös neurológiai háttere és a 3 labdás zsonglőrtechnika megelőző valamint terápiás hatása gyakorlati és módszertani alapok 1.Részvételi díj: 26.000 Ft
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
: 2018.05.25.
: 2018.05.26.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia,
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/harom-labdas-kaszkad-dobas-a-neurologiai-alapu-teljesitmenyzavarok-kezeleseben-1-egyenre-szabott-alkalmazas-es-csoport-vezeto-kepzes-2/
PSZICHIKAI - Magyar Pszichiátriai Társaság Női szekciója - ReBellesA rendezvény moderátora: Dr. Váradi Enikő
A részvétel regisztrációhoz kötött az alábbi címen:
https://goo.gl/forms/HnLl9Fzhhf6oW9Z73
Részletes program a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Időpont: 2018.05.25.
: 1112 Budapest, Németvölgyi út 136., Jardinette Kertvendéglő
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Tanulási, figyelem-, kontroll, hiperaktivitás és autizmus zavar közös neurológiai háttere és a 3 labdás zsonglőrtechnika megelőző valamint terápiás hatása gyakorlati és módszertani alapok 1.Részvételi díj: 26.000 Ft
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
: 2018.05.25.
: 2018.05.26.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia,
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/harom-labdas-kaszkad-dobas-a-neurologiai-alapu-teljesitmenyzavarok-kezeleseben-1-egyenre-szabott-alkalmazas-es-csoport-vezeto-kepzes-2/
Szorongós csoport vezetése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elméletRészvételi díj: 22.000 Ft
A programhoz tartozó tananyag CD-n megvásárolható, ára 5000 Ft
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
Időpont: 2018.05.24.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/gyermekkori-kenyszerbetegseg-kezelese-kognitiv-viselkedesterapias-program-kereteben-modszertan-es-elmelet/
2nd International Conference on Sleep Spindling and Related PhenomenaÖrömmel értesítek minden potenciális érdeklődőt a soron következő, alvási orsókra fókuszáló konferenciáról, melyre Budapesten kerül sor 2018. május 24-26 között:
http://sleepspindles.akcongress.com/
Neves keynote előadóink listája impresszív és még bővülőben van:
https://sleepspindles.akcongress.com/index.php/conference/keynote-speakers
A regisztrációs felület megnyílt:
https://sleepspindles.akcongress.com/index.php/registrationhttps://sleepspindles.akcongress.com/index.php/registration
Ingyenes regisztráció ill. 50%-os kedvezmény elnyerésére van lehetőség a Sleep Spindles & Cortical Up States című online, open-access folyóiratban való közlés révén:
http://akademiai.com/loi/sscus
: 2018.05.24.
: 2018.05.26.
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: https://sleepspindles.akcongress.com/
A Pszichoterápia folyóirat 14. konferenciája - REND: A BONTÁS RONTÁS? (Megújulás terápiában, tanácsadásban)Kedves Kollegina!
Kedves Kolléga!
Az alakuló elképzelések program javaslattá (absztrakttá) szervezéséhez kívánunk segítséget nyújtani az alábbi Google táblázattal, ha olyan témában/műfajban szeretne részt venni, amely több irányzatot, területet érint.
Kapcsolódhat az egyesületi összekötőkön keresztül vagy közvetlenül.
A táblázatba közvetlenül lehet beleírni, s egyúttal lehet menetközben is látni a közös szervezéseket.
https://docs.google.com/spreadsheets/d/1OuCmc-IhNzXDbU3RjDxiDPSIQaamhzb1TpdOmKL9E1I/edit?usp=sharing
Üdvözlettel a program- és szervezőbizottság: Berger Noémi, Bokor László, Kiss Tibor Cece, Pál Krisztina, Szőnyi Gábor, Takácsy Márta, Tiringer István, Valkó Lili szerkesztők, Pach Judit titkár
Egyesületi összekötők, Pszichoterápia folyóirat 14. konferenciájához
Aktív-analitikus Pszichoterapeuták Egyesülete - Bodnár Csilla - akape2014@gmail.com
C.G. Jung Analitikus Pszichológiai Egyesület - Szautner Erika - eriszautner@gmail.com
Csoportanalitikus és Kiképző Társaság - Görbe Katalin - gorbekati@gmail.com
Dinamikus Rövidterápiás Egyesület és Alkotóműhely - Herke Móni - herkemoni@gmail.com
Integrált Kifejezés- és Táncterápiás Egyesület - Perfalvi Zobor Tünde - perfalvi@gmail.com
Integratív Pszichoterápiás Egyesület - Kácsándi Elvira - elvira.kacsandi@gmail.com
Magyar Családterápiás Egyesület - Árkovits Amaryl - amaryleszter@gmail.com
Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület - Linzenbold Ildikó - linzenboldildiko@gmail.com
Magyar Daseinanalitikus Egyesület - Krékits Jószef - magyar.dasein@gmail.com
Magyar Gestalt Egyesület - Mondok Árpád - arpad.mondok@gmail.com
Magyar Hipnózis Egyesület - Benczúr Lilla - lillabenczur@gmail.com
Magyar Individuálpszichológiai Egyesület - Oláh Ibolya - oibolya@hotmail.com
Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület - Szűcs Mónika - szucsmoni@freemail.hu
Magyar Művészetterápiás Egyesület - Valachiné Geréb Zsuzsanna - gerebzsuzsa@gmail.com
Magyar Pszichiátriai Társaság Gyermekpszichoterápiás Szekció - Csák Annamária - csak.annamaria@freemail.hu
Magyar Pszichoanalitikus Egyesület - Lőrik Dóra - lorikdora@gmail.com
Magyar Pszichodráma Egyesület - Móra László Xavér - mora.laszlo@ppk.elte.hu
Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület - Kövesdi Andrea - andikovesdi@gmail.com
Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület - Kovács Dóra - kovacsdoracsilla@gmail.com
Magyar Szomato-Pszichoterápiás Egyesület - Miklós Barbara - miklos.barbara@gmail.com
Magyar Szupervizorok és Szupervizor-coachok Társasága (MSZCT) - Kálmán Márta - kalman.marta@gmail.com
Magyar Tranzakcióanalitikus Egyesület - Rosta Teodóra - rostateo@gmail.com
Magyar Zeneterápiás Egyesület - Varga Ágnes - vvagnes@gmail.com
Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság - Farkas Kinga - farkas.kinga12@gmail.com
Pszichoanalitikusan Orientált Pszichoterápiás és Kiképző Egyesület- Fazekas Ágnes - fazekas.agnes@chello.hu
Szervezetfejlesztők Magyarországi Társasága - Cserey Miklós - belsoero@belsoero.hu
Magyar Viselkedés-tanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület - Tölgyes Tamás - tolgyestamas@gmail.com
Magyar Pszichiátriai Társaság Pszichoszomatik Szekció - Harrach Andor - andorh41@gmail.com
Magyar Transzperszonális Egyesület - Orosz Katalin - oroszkati.tp@gmail.com
: 2018.05.18.
: 2018.05.19.

Érzelmi-És Viselkedészavarok Kezelése Játékterápiával. Elméleti És Módszertani Alapismeretek, Korai Intervenció (Modul 1)Részvételi díj: 28.000 Ft
Rövid tájékoztató: A játékterápia gyermekközpontú módszer, melyben a játék az elsődleges, a beszéd a másodlagos médium. A játékterapeuták olyan gyermekekkel játszanak, akik pszichés nehézségekkel és nehéz élettapasztalatokkal küzdenek beleértve például a depressziót, szorongást, magatartászavarokat, ADHD-t, egyéb emocionális és viselkedési problémákat, zavarokat, a válást, a családon belüli erőszakot, a kríziseket, traumákat.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
: 2018.05.18.
: 2018.05.19.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/erzelmi-es-viselkedeszavarok-kezelese-jatekterapiaval-elmeleti-es-modszertani-alapismeretek-korai-intervencio-modul-1/

Az autizmus spektrum zavar aktuális kérdéseiTisztelt Kolléga!
A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt Az autizmus spektrum zavar aktuális kérdései című továbbképzésére.
A programon a részvétel ingyenes.
Program:
Dr. Gallai Mária: Autizmus spektrum zavar diagnosztikája felnőttkorban. Korai anamnézis jelentősége.
Dr. Szuromi Bálint: Autizmus spektrum zavar differenciáldiagnosztikája felnőttkorban. Biológiai terápiák.
Dr. Farkas Kinga: Pszichoszociális intervenciók autizmus spektrum zavarban felnőttkorban.
Kérjük, hogy részvételi szándékát mindig jelezze a tanfolyamok adatlapján történő regisztrációval, a www.oftex.hu honlapon.
A programokon a részvétel ingyenes.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2018.I/00220
Vizsga: teszt Pontszáma: 6
: 2018.05.08. 14:00
: 2018.05.08. 16:15

Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 2. modul (A csoportvezetői kompetenciák fejlesztése)Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
: 2018.05.04.
: 2018.05.06.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-2-modul-a-csoportvezetoi-kompetenciak-fejlesztese/

A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztáraRészvételi díj: 19.000 Ft
Rövid tájékoztató: Háttérben álló tényezők, elméleti megközelítések, új terápiás technikák, megközelítések.

Időpont: 2018.04.26.

A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-mesterseges-megtermekenyitestol-a-szules-utani-depresszioig-a-szuleszet-pszichologiai-pszichiatriai-problemai-es-terapias-eszkoztara/

Simonton tréning daganatos betegek pszichoterápiájaIdőpont: 2018. 04. 20-21 és 04. 27-28.
(két hétvége, péntek-szombati napok)
Részvételi díj: 40.000 Ft
Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.

: 2018.04.20.
: 2018.04.28.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia,
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/gyogyito-kepzelet-forras-c-simonton-trening-segitoknek/

A Tourette-szindróma és tic zavarok diagnózisa és terápiás protokolljaRészvételi díj: 15.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
Rövid tájékoztató: Klinikai háttér, legújabb kutatási eredmények, modern terápiás megközelítések. Gyakorlatorientált, videodemonstráció, esetmegbeszélés.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
Időpont: 2018.04.19.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-tourette-szindroma-es-tic-zavarok-diagnozisa-es-terapias-protokollja/
Lehel(etnyi) tudomány - Az onkológia aktuális kérdéseiElőadó: Prof. Bodoky György DSc
Időpont: 2018.04.18.

Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elméletRészvételi díj: 36.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza
(CD formátumban a képzés anyaga + Nyomtatott feladatgyűjtemény)
Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
: 2018.04.13.
: 2018.04.14.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/onismereti-csoport-vezetese-serdulok-reszere-sajat-elmeny-es-elmelet-3/

Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiája (CBT1)Részvételi díj: 22.000 Ft
A programhoz 2 terapeuta kézikönyv és 2 gyermekek számára kidolgozott munkafüzet is tartozik, melyek szintén megvásárolhatók. Kinyomtatott formátumban: 12.500 Ft, vagy Cd formátumban: 5000 Ft.
Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.
AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT2-n már részt vett korábban.

: 2018.04.12.

Kulturális pszichiátriaTisztelt Kolléga!
A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a Kulturális pszichiátria című továbbképzésére.
A programon a részvétel ingyenes.
Program:
Dr. Szilágyi Gyöngyi: Kultúra és pszichiátria kapcsolata
Dr. Purebl György: Terápia a világhálón - kulturális különbségek az e-pszichiátriában
Dr. Hamvas Szilárd: a hagyományos kínai orvoslás és a pszichoszomatika kapcsolata
Dr. Lajtai László: Mentális betegségek és gyógyítás a biomedikális szektorban Mauritiuson
Kérjük, hogy részvételi szándékát mindig jelezze a tanfolyamok adatlapján történő regisztrációval, a www.oftex.hu honlapon.
: 2018.04.10. 14:00
: 2018.04.10. 17:15
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. em., Tanácsterem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

Hippocrates-Psychoeducatio Specialista HétvégeA program elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2018.04.07.
: 2018.04.08.
: Mátraháza, Lifestyle Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Országos Rezidens Továbbképzési NapIdőpont: 2018.03.28.
: Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet B épület II. emelet tanáscsterem

JÁTÉK HATÁROKKAL Megközelítések a gyermek-pszichoterápiában A Serdülő- és gyermek-pszichoterápia folyóirat II. konferenciája2018. március 24-én második alkalommal rendezzük meg a Serdülő- és gyermek-pszichoterápia folyóirat konferenciáját. A konferencia célja, hogy teret adjon a gyermekekkel, fiatalokkal és hozzátartozóikkal terápiás munkát végző szakemberek, illetve az általuk alkalmazott módszerek képviseletének.
A címadás egyrészt utal a gyermek-pszichoterápia sajátos formájára és nyelvére, a játékra, és arra, hogy minden módszer szükségképpen kialakítja saját belső határait, szemléleti keretét, amely megkülönbözteti más módszerektől, és amely segíti a tájékozódást a terápiás munka során. A konferencia másrészt felveti a kérdést, hogy miként gondolkodunk az egyes módszerek közötti játéktérről: milyen viszonyban vannak a különböző megközelítések; mely területek mennyire határolódnak el egymástól; mely esetekben érhetnek össze, láthatunk-e akár közöttük átfedést, közös területet?
Ahogy az áprilisban újra megjelenő Serdülő- és gyermek-pszichoterápia folyóirat, úgy reményeink szerint a hozzá kapcsolódó konferencia is fórumként szolgálhat a szemléletmódok közötti párbeszédhez, és ahhoz, hogy a színes mozaikdarabokból egy nagyobb és teljesebb képet alkothassunk a szakma egészéről.
A részletes program ide kattintva olvasható!
Időpont: 2018.03.24.
: 1075 Budapest, Kazinczy utca 23-27., ELTE PPK
Lehel(etnyi) tudomány - Az antipszichotikumok egy lehetséges, új hatásmechanizmusa: a nem-kanonikus beta-arrestin jelátviteli rendszer Előadó: Prof. Kéri Szabolcs DSc Az antipszichotikumok egy lehetséges, új hatásmechanizmusa: a nem-kanonikus beta-arrestin jelátviteli rendszer - akadémikus
Időpont: 2018.03.21.
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI
Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modulRészvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
: 2018.03.09.
: 2018.03.11.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-1-modul-bevezetes-elmeleti-alapok-2/

Három labdás kaszkád dobás a neurológiai alapú teljesítményzavarok kezelésében 1. - egyénre szabott alkalmazás és csoport vezető képzésRészvételi díj: 36.000 Ft
Rövid tájékoztató:
Ajánlott: A neurológiai alapú teljesítményzavarokkal küzdő gyermekek , fiatalok és felnőttek orvosi, pszichológiai, és pedagógiai ellátásának területén dolgozó diplomás szakemberek részére
Célkitűzés: a képzésen résztvevő szakemberek ismerjék meg és sajátítsák el a 3 labdás kaszkád dobás technikai, módszertani alapjait, terápiás hatásait, alkalmazási lehetőségeit /egyéb terápiákba építhető, vagy azokat kiegészítő módszertani, gyakorlati lehetőségeit
Várható eredmények: A képzésen részt vett szakember ismeri és érti a három labdás kaszkád dobás hatásmechanizmusait, alkalmazási lehetőségeit. Tudja és képessé válik a technika alapjainak átadására egyénre szabott és csoportos formában. Az új tudás beépül szemléletébe , mint terápiás módszer, melyet hatékonyan fel tud használni terápiás lehetőségeinek gazdagítására.

: 2018.02.16.
: 2018.02.17.

A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/harom-labdas-kaszkad-dobas-a-neurologiai-alapu-teljesitmenyzavarok-kezeleseben-1-egyenre-szabott-alkalmazas-es-csoport-vezeto-kepzes/

Lehel(etnyi) tudomány - Hipertóniás szívbetegségek multidiszciplináris megközelítéseElőadó: Dr. Szauder Ipoly PhD
Célcsoportok:
Addiktológia, belgyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai addiktológiai szakpszichológia, klinikai farmakológia, klinikai szakpszichológus, neurológia, orvosi rehabilitáció területén, pszichiátria, pszichoterápia
Részvételi díj: 1000 Ft (csak azoknak, akik kredit pontot igényelnek)
Időpont: 2018.02.14.
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI
A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiájaRészvételi díj: 16.000 Ft
Rövid tájékoztató: A képzésen az ADHD viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe. Viselkedésterápiás program eszközökkel, szülőtréning. Gyakorlatorientált, videó demonstráció.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.
Időpont: 2017.12.08.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-hiperaktivitas-figyelemzavar-viselkedesterapiaja-2/
A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiájaRészvételi díj: 16.000 Ft
Rövid tájékoztató: A képzésen az ADHD viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe. Viselkedésterápiás program eszközökkel, szülőtréning. Gyakorlatorientált, videó demonstráció.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.
Időpont: 2017.12.08.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-hiperaktivitas-figyelemzavar-viselkedesterapiaja-2/
Hippokratész Specialista Hétvége: 2017.12.01.
: 2017.12.03.
: Siófok, Yacht Hotel

TanulástechnikaRészvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.
: 2017.11.24.
: 2017.11.25.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/tanulastechnika-2/
A Magyar Elhízástudományi Társaság 25. éves Jubileumi Kongresszusa25 éves az elhízástudomány - Az elhízás elmélete, klinikai gyakorlata és a megelőzés lehetőségei címmel kerül megrendezésre 2017. november 24-25-én a Magyar Elhízástudományi Társaság XXV. Jubileumi Kongresszusa.
Kiemelt témák:
Mindkettő számít: öröklés és környezet
Fókuszban a kezelés: Metabolikus és mentális zavarok elhízásban
Kezelhető az elhízás az egészségügyi ellátórendszer keretein belül (Kerekasztal konferencia)
Bejelentett előadásra lehetőséget biztosítunk.
Absztrakt beküldési határidő: 2017. november 5.
További részletek a rendezvény honlapján >>
: 2017.11.24.
: 2017.11.25.
: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1., Magyar Sport Háza
A rendezvény Web oldala: http://gmrt.hu/elhizastudomany-2017/
Gyermekkori kényszerbetegség kezelése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elméletRészvételi díj: 16.000 Ft
Rövid tájékoztató: A gyermek-, és felnőttkori kényszerbetegség sajátosságai, az alkalmazható kognitív viselkedésterápia főbb területei, részletes betekintés a már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe, működésébe. Esetmegbeszélés.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.
Időpont: 2017.11.23.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/gyermekkori-kenyszerbetegseg-kezelese-kognitiv-viselkedesterapias-program-kereteben-modszertan-es-elmelet/
Az ADHD a gyermekkortól az időskorigTisztelt Kolléga!
A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében szervezett Az ADHD a gyermekkortól az időskorig című tanfolyamra.
Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján a www.oftex.hu hon- lapon 2017. november 13-ig.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2017.II/00130
Pontszáma: 8
: 2017.11.21. 14:00
: 2017.11.21. 16:30
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. em., Tanterem

A Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XI. kongresszusaKedves Kollégák!
November 17-18-án kerül megrendezésre a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XI. kongresszusa a lajosmizsei Geréby Kúrián. A kongresszusnak különleges jelentőséget ad az is, hogy az Alvástársaság idén ünnepli alapításának 20. évfordulóját.
A kongresszus fő témakörei:
- Alvásfüggő légzészavarok extrém obezeknél
- A narkolepszia és a nyugtalan láb szindróma aktualitásai
- Újdonságok a hazai alváskutatásban
- Alvászavarok gyermekgyógyászati vonatkozásai
- Az alvási apnoe betegség ellátásának fül-orr-gégészeti vonatkozásai
- Háziorvosok tapasztalatai a gépjárművezetői egészségügyi alkalmasság új szabályainak (OSAS vizsgálata) alkalmazása terén
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A kongresszus szervezői:
Dr. habil. Szakács Zoltán PhD.
Elnök
Alvástársaság
osztályvezető főorvos
Neurológiai Osztály
Honvédkórház, Budapest
Dr. habil. Faludi Béla PhD.
Főtitkár
Alvástársaság
egyetemi adjunktus
Neurológiai Klinika
PTE KK, Pécs
: 2017.11.17.
: 2017.11.18.
: Lajosmizse, Geréby Kúria Hotel
A rendezvény Web oldala: https://pcongress.hu/Congress/index/73

Jogi problémák a mindennapi ellátás során avagy forenzikus pszichiátriaTisztelt Kolléga!
A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoportja tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében szervezett Forenzikus pszichiátriai című tanfolyamra.
Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján 2017. november 6-ig, a www.oftex.hu oldalon.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2017.II/00127,
Pontszáma: 42.
Díja: 30.000.- Ft. Lehetőség van 1 napra is regisztrálni!
A befizetésről a tájékoztatót lsd. az OFTEX portálon
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2017.11.16.

Lehel(etnyi) tudomány - Pánikbetegség és mitralis prolapsus - A kardiológia és a pszichiátria határterületeElőadó: Prof. Rihmer Zoltán DSc
Kreditpont*: 20 pont
Jelentkezés: faragohi@nyiro-opai.hu
Akkreditációs díj: 1000 Ft
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. addiktológia | 2. belgyógyászat | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. háziorvostan | 5. igazságügyi orvostan | 6. klinikai addiktológiai szakpszichológia | 7. klinikai szakpszichológus | 8. neurológia | 9. orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén | 10. psychiátria | 11. pszichotherápia
* Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Lehel(etnyi) tudomány akkreditált képzés egy rendezvénysorozat, mely összesen 4 előadásból áll. A képzésért járó 20 kredit pontot csak abban az esetben tudjuk jóváírni, ha a résztvevő legalább 3 alkalmon részt vesz
: 2017.11.15. 13:30
: 2017.11.15. 16:00
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., B épület II. emelet
Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ TanfolyamA CME: 30 pont SE-TK/2017. II./ 00100
Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály / Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
A Magyar Pszichiátriai Társaság székhelyén (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5.)
A tanfolyam szombaton 09.00-18.00, vasárnap 09.00-17.00 óráig tart. Részvételi díja 22.000.- Ft
Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP)
A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása.
Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.
Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.
Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./www.lelekbenotthon.hu / A könyvre a munkához szükség van, kérjük előre beszerezni és elhozni a képzésre. E.book: www.orioldbooks.com
A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.
Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.
Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: harmattj@t-online.hu
Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, E-mail: bagotai@enternet.hu
A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő.
: 2017.11.11.
: 2017.11.12.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye
Koragyermekkori fejlődési, érzelmi, viselkedésszabályozási és kapcsolati zavarok klasszifikációs rendszerei a nemzetközi gyakorlatbanJelentkezési határidő: 2017. október 4.
A tanfolyam díja:
12000 Ft, amely tartalmazza a képzés díját, a képzés tananyagából készült jegyzetet, valamint a délelőtti kávészünetben kávé, tea, ásványvíz és teasütemény fogyasztását.
Akkreditáció:
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta (kódszám: SE-TK/2017.II/00097).
Akkreditált pontok száma: 16.
A program és a jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2017.11.04. 08:30
: 2017.11.04. 17:00
Kategória: Képzés
: Budapest, Lurdy Konferenciaközpont, 1-es terem
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Eljut-e a pszichoterápia a rászorulókhoz? Nemzetközi konferenciaVárjuk a jelentkezéseket a info@lelekbenotthon.hu mail címen.
Előzetes program
Jogi alapok Vizi János, osztályvezetőfőorvos, Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet Jogi és Forenzikus Osztály
Az idegtudományokon alapuló öngyilkoság elleni pszichoszociális beavatkozások Philippe Courtet, pszichiáter, CHU Montpellier
"Miért nehéz hozzáférni a biztonságos pszichoterápiákhoz hazánkban, ha kereslet és kínálat is van? - A Layard model adaptálhatósága" Perczel- Forintos Dóra
Nem teljesülő igények a depresszió kezelésében Európában Purebl György, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke
A tanácsadás pszichológiájának gyakorlata a lélekben és anyagilag rászorulókért - Bakó Eszter a Jó Lélek Pszichológiai Alapítvány elnöke
OEP finanszírozott osztályos pszichoterápiás ellátás a Semmelweis Egyetem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás osztályán Unoka Zsolt, osztályvezető főorvos SOTE Pszichiátriai Klinika
Göröngyös út. Pszichoterápiás osztályok egészségügyi intézményben Harmatta János, a Tündérhegyi Klinika Igazgatója
Hogyan van, ami nincs? Pszichoterápiás ellátás Ferenczy Sándor szülővárosában Urbán Éva szakfelügyelő, klinikai szakpszichológia és pszichoterapeuta klinikai szakpszichológia állandó (országos) minőségügyi szakterületi vezetője; szakpszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus, jogi szakokleveles pszichológus
A becsempészett pszichoterápia Pap László, pszichoterapeuta
Az öngyilkosságra utaló magatartás, valamint a poszttraumás stresszzavar (PTSD) pszichoterápiája Guillaume Vaiva, Jogi és Egészségügyi Egyetem Lille 2, Pszichiátria Kar
: 2017.10.27. 09:00
: 2017.10.27. 17:00
: Budapest, Fő utca 17., Budapesti Francia Intézet, I. emelet, Auditorium
A rendezvény Web oldala: http://www.lelekbenotthon.hu/2017/08/eljut-e-a-pszichoterapia-a-raszorulokhoz-konferencia/
Dr. Jakubovits Edit: Napról napra egyre jobban és jobban... A szuggesztiók természeteJelentkezési lap >>
Kedves Pszichológus/ Pszichoterapeuta és Orvos Kolléga! Kedves Diákok!
Fogadja meghívásunkat a Magyar Hipnózis Egyesület soron következő workshopjára, melynek címe:
Napról napra egyre jobban és jobban... A szuggesztiók természete.
A háromórás műhelyt Dr. Jakubovits Edit aneszteziológus, pszichoterapeuta tartja. Minden érdeklődő kollégát, diákot szívesen látunk!
Dr. Jakubovits Edit tapasztalatai alapján kerül áttekintésre és megvitatásra a szuggesztió fogalma, hatásai és törvényei. Az emberi létezés kezdetétől jelenlévő hatások, mint szuggesztív tényezők alakítják ki azt a mély, belső mag-hitrendszert, mely segít eligazodni és túlélni az adott környezetben. A koragyermekkorban spontán felvett negatív szuggesztiók interiorizálódnak, ennek révén autoszuggesztióként működnek tovább. A hipnózis, vagy bármiféle pszichoterápia csak akkor tud valódi változást hozni, ha elérik ezt a belső mag-hitrendszert. Így minden külső szuggesztió csak átmeneti hatással bírhat, és egy lehetőséget adhat ahhoz, hogy az egyén létrehozhassa saját maga változását, és végre önmaga lehessen.
Minden érdeklődő kollégát, diákot várunk szeretettel!
az MHE Vezetősége és Tanulmányi Bizottsága
Fontos tudnivalók:
A képzés akkreditált, a CME pont igazolás a helyszínen kiosztásra kerül.
Dátum: Időpont: 2017. október 27. 16:00
Helyszín: ELTE PPK 1064 BP, Izabella utca 46. 301 terem.
Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000 Ft (MHE tag: 3000), Helyszínen 4500 Ft (MHE tag: 3500).
Időpont: 2017.10.27.
: 1064 Budapest, Izabella utca 46., ELTE PPK, 301. terem
A rendezvény Web oldala: http://www.hipnozis-mhe.hu/
Őszi Pszichiátriai NapokŐSZI PSZICHIÁTRIAI NAPOK akkreditált tudományos rendezvény, a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Psychoeducatio Alapítvány közös szervezésében, idén 24. alkalommal.
Program:
Péntek
15:00 Bevezetés
15:15 Előadások
Terapeuta és páciens közötti intimitás (Dr. Pilling János)
A bor kultúrtörténete (Dr. Haraszti László)
Borgőzös tudomány bordalokkal (Prof. Janka Zoltán)
Szombat
9:30 Bevezető gondolatok
9:45 Előadások
Luxuria az ókorban (Dr. Péter Orsolya)
A bujaság története (Dr. Németh Attila)
Kerekasztal az élvezetekről - Résztvevők: Dr. Haraszti László, Dr. Péter Orsolya, Dr. Németh Attila, Dr. Vizi János
Részvételi díj:
1 ágyas szobában: 55.000 Ft + ÁFA (szállás, étkezések, regisztrációs díj)
2 ágyas szobában: 45.000 Ft + ÁFA (szállás, étkezések, regisztrációs díj)
Szállás nélkül: 30.000 Ft + ÁFA (étkezések, regisztrációs díj)
(A részvételi díj bruttó 6.375,- Ft/nap közvetített vendéglátó szolgáltatást tartalmaz.)
Regisztrációs díj: 20.000 Ft + ÁFA (szállás és étkezések nélkül)
: 2017.10.27.
: 2017.10.28.
Szervező: Geró Kata
Tel: 06 (30) 531 0620
E-mail: gerokata@t-online.hu
: Kecskemét, Four Points by Sheraton Konferencia Központ

A problémamegoldó tréning szerepe a szuicid prevencióbanKreditpont érték: 32 pont
A tanfolyamot tartja: Ajtay Gyöngyi
Időtartam: 2 x 8 óra
Időpont: 2017. október 26.-27. Kezdés: 2017.október 26. 10 óra
Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25-29), 118-as terem
Részvételi díj: 24 000 Ft
Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
Jelentkezés: Boncz Adrienn titkárságvezetőnél, klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu vagy az OFTEX honlapon vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu-n.
Az öngyilkosságok megelőzése fontos társadalmi feladat. Ebben kiemelt jelentősége van a módosítható kockázati tényezők (ezen belül a negatív hangulat, a reménytelenség, a negatív gondolkodás) befolyásolásának. Caplan híres definíciója szerint "a krízis olyan helyzet, amikor a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető helyzettel, külső körülményekkel szembenézni, azonban a fennálló helyzetet szokásos problémamegoldó eszközeivel sem megoldani, sem elkerülni nem tudja". A problémamegoldó képességek alacsony szintjét a szuicid veszélyeztetettség kialakulásában számos klinikai vizsgálat igazolta, ezért ezeknek a fejlesztésére nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésben.
A problémamegoldó tréning olyan hatékony készségfejlesztő módszer, amelyet a kilencvenes évektől kezdődően egyre nagyobb arányban használnak világszerte az egészségügyi ellátás különböző szintjein kiegészítő vagy önálló kognitív pszichoterápiaként a szuicid prevencióban depressziós páciensek, szkizofréniával élők valamint szenvedélybetegek körében
A problémamegoldó tréning (PMT) strukturált, rövid idő alatt elsajátítható, a szuicid prevencióban elengedhetetlenül fontos. Tematikája könnyen illeszthető a segítő szakemberek már meglévő tudásához. Célja a pszichés probléma hátterében álló problémák felismerése, a problémákhoz való adaptív hozzáállás illetve a problémamegoldó készségek fejlesztése. A PMT egyéni vagy csoportos formában alkalmazható, vizsgálati eredmények szerint háziorvosok, a tréningre képzett szakápolók, szociális munkások, pszichológusok, pszichiáterek hasonló hatékonysággal végzik.
A képzést kiemelten olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során gyakran találkoznak öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett személyekkel.
: 2017.10.26.
: 2017.10.27.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék, 118-as terem

A neuropszichiátria újabb eredményeiTisztelt Kolléga!
A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezett A neuropszichiátria újabb eredményei c. tanfolyamra.
Program:
Dr. Barsi Péter: Organikus hátterű pszichiátriai állapotok és demenciák neuroradiológiai kivizsgálása
Dr. Csukly Gábor: Mágneses rezonancia képalkotás szerepe a pszichiátriai betegségek jobb megértésében
Dr. Réthelyi János: Az Anti-NMDA receptor encephalitis a pszichiátriai osztályon
Kérjük, hogy részvételi szándékát 2017. október 10-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2017.II/00092
Pontszáma: 6 pont
: 2017.10.24. 14:00
: 2017.10.24. 16:30
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. em., Tanterem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A neuropszichiátria újabb eredményeiTisztelt Kolléga!
A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezett A neuropszichiátria újabb eredményei c. tanfolyamra.
Program:
Dr. Barsi Péter: Organikus hátterű pszichiátriai állapotok és demenciák neuroradiológiai kivizsgálása
Dr. Csukly Gábor: Mágneses rezonancia képalkotás szerepe a pszichiátriai betegségek jobb megértésében
Dr. Réthelyi János: Az Anti-NMDA receptor encephalitis a pszichiátriai osztályon
Kérjük, hogy részvételi szándékát 2017. október 10-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2017.II/00092
Pontszáma: 6 pont
: 2017.10.24. 14:00
: 2017.10.24. 16:30
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. em., Tanterem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiáiRészvételi díj: 12.000 Ft
Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.
Időpont: 2017.10.20.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/ovodas-es-kisiskolas-koru-gyermekek-kortars-kozossegben-tapasztalhato-magatartasproblemainak-hatekony-megoldasi-strategiai-3/
MEGHÍVÓ - A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XXIV. konferenciájáraKedves Kollégák!
Felhívjuk figyelmüket a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület "A tükör másik oldalán" címmel 2017. október 13-14-én rendezendő konferenciájára.
Absztraktok leadási határideje: 2017. június 15.
konferencia meghívója a kapcsolt dokumentum alatt.
Üdvözlettel
A Szervezők
: 2017.10.13.
: 2017.10.14.
: Budapest, Hegyalja út 34-36, Hotel Bara
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Lehel(etnyi) tudomány - BIOETIKA II.Előadó: Prof. Dr. Kovács József DSc
Célcsoportok:
Addiktológia, belgyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai addiktológiai szakpszichológia, klinikai farmakológia, klinikai szakpszichológus, neurológia, orvosi rehabilitáció területén, pszichiátria, pszichoterápia
Részvételi díj: 1000 Ft (csak azoknak, akik kredit pontot igényelnek)
: 2017.10.11. 13:30
: 2017.10.11. 16:00
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI
Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-1-modul-bevezetes-elmeleti-alapok-2/
: 2017.09.29.
: 2017.10.01.
Kategória: Képzés
Szervező: Vadaskert Alapítvány
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
EURÓPAI CBT PSZICHOTERAPEUTA szakképzés - DebrecenSemmelweis Egyetem (SE) és a VIKOTE - EURÓPAI CBT PSZICHOTERAPEUTA szakképzést hirdet Debrecenben.
Képző szervezet: SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika - Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
A képzés szakmai vezetője: Prof. Tringer László egyetemi tanár
A képzés vezetője: Simon Lajos egyetemi docens/Dr. Égerházi Anikó egyetemi docens
Kapcsolattartó: Fogdné Nemecz Ágnes
Tel.: +36 20 666 3697
E-mail: titkarsag@vikote.hu
A képzés ideje (22/2012. (IX.14) EMMI rendelet):
A teljes képzés 36 hónap (6 félév), vagy 24 hónap (4 félév) a képzés alkalmanként 10 15,30 óráig tart.
Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 31.
Jelentkezés a VIKOTE honlapján >>
További részletek a kapcsolódó dokumetumok alatt.
Időpont: 2017.09.20.
Kategória: Képzés
: 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., DE KK Pszichiátriai Klinika

EURÓPAI CBT PSZICHOTERAPEUTA szakképzés - BudapestA Semmelweis Egyetem (SE) és a VIKOTE - EURÓPAI CBT PSZICHOTERAPEUTA szakképzést hirdet Budapesten
Képző szervezet: SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika - Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
A képzés helyszíne:
SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika (1083 Budapest, Balassa u.6.)
VIKOTE- Kognitív és Sématerápiás Központ (1083 Budapest, Baross u.119/A)
A képzés szakmai vezetője: Prof. Tringer László egyetemi tanár
A képzés vezetője: dr. Simon Lajos egyetemi docens
Kapcsolattartó: Fogdné Nemecz Ágnes
Tel.: +36 20 666 3697
E-mail: titkarsag@vikote.hu
A képzés ideje (22/2012. (IX.14) EMMI rendelet):
A teljes képzés 36 hónap (6 félév), vagy 24 hónap (4 félév) a képzés alkalmanként 10 15,30 óráig tart.
Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 31.
Jelentkezés a VIKOTE honlapján >>
Időpont: 2017.09.20.
Kategória: Képzés
: Budapest,
Kapcsolódó dokumentumok (1)
EURÓPAI CBT PSZICHOTERAPEUTA szakképzés - DebrecenSemmelweis Egyetem (SE) és a VIKOTE - EURÓPAI CBT PSZICHOTERAPEUTA szakképzést hirdet Debrecenben.
Képző szervezet: SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika - Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
A képzés szakmai vezetője: Prof. Tringer László egyetemi tanár
A képzés vezetője: Simon Lajos egyetemi docens/Dr. Égerházi Anikó egyetemi docens
Kapcsolattartó: Fogdné Nemecz Ágnes
Tel.: +36 20 666 3697
E-mail: titkarsag@vikote.hu
A képzés ideje (22/2012. (IX.14) EMMI rendelet):
A teljes képzés 36 hónap (6 félév), vagy 24 hónap (4 félév) a képzés alkalmanként 10 15,30 óráig tart.
Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 31.
Jelentkezés a VIKOTE honlapján >>
További részletek a kapcsolódó dokumetumok alatt.
Időpont: 2017.09.20.
Kategória: Képzés
: 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., DE KK Pszichiátriai Klinika
Kapcsolódó dokumentumok (1)
EURÓPAI CBT PSZICHOTERAPEUTA szakképzés - DebrecenSemmelweis Egyetem (SE) és a VIKOTE - EURÓPAI CBT PSZICHOTERAPEUTA szakképzést hirdet Debrecenben.
Képző szervezet: SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika - Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
A képzés szakmai vezetője: Prof. Tringer László egyetemi tanár
A képzés vezetője: Simon Lajos egyetemi docens/Dr. Égerházi Anikó egyetemi docens
Kapcsolattartó: Fogdné Nemecz Ágnes
Tel.: +36 20 666 3697
E-mail: titkarsag@vikote.hu
A képzés ideje (22/2012. (IX.14) EMMI rendelet):
A teljes képzés 36 hónap (6 félév), vagy 24 hónap (4 félév) a képzés alkalmanként 10 15,30 óráig tart.
Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 31.
Jelentkezés a VIKOTE honlapján >>
További részletek a kapcsolódó dokumetumok alatt.
Időpont: 2017.09.20.
Kategória: Képzés
: 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., DE KK Pszichiátriai Klinika
Kapcsolódó dokumentumok (1)
EURÓPAI CBT PSZICHOTERAPEUTA szakképzés - DebrecenSemmelweis Egyetem (SE) és a VIKOTE - EURÓPAI CBT PSZICHOTERAPEUTA szakképzést hirdet Debrecenben.
Képző szervezet: SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika - Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
A képzés szakmai vezetője: Prof. Tringer László egyetemi tanár
A képzés vezetője: Simon Lajos egyetemi docens/Dr. Égerházi Anikó egyetemi docens
Kapcsolattartó: Fogdné Nemecz Ágnes
Tel.: +36 20 666 3697
E-mail: titkarsag@vikote.hu
A képzés ideje (22/2012. (IX.14) EMMI rendelet):
A teljes képzés 36 hónap (6 félév), vagy 24 hónap (4 félév) a képzés alkalmanként 10 15,30 óráig tart.
Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 31.
Jelentkezés a VIKOTE honlapján >>
További részletek a kapcsolódó dokumetumok alatt.
Időpont: 2017.09.20.
Kategória: Képzés
: 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., DE KK Pszichiátriai Klinika
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápiaAz Oxford Mindfulness Center 8 hetes SAJÁTÉLMÉNY csoport Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék képzése.
A tudatos jelenlét olyan speciális figyelmi állapotot, tudati beállítódást jelent, amely a jelenre fókuszál, növeli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot, az események, gondolatok ítéletmentes megfigyelését, elfogadását javasolja. A standard kognitív terápiától eltérően, a mindfulness nem akarja megváltoztatni az emocionális distresszt kiváltó negatív gondolatokat, hanem az azoktól való távolságtartásra bátorítja az egyént. A depresszióban, szorongásos állapotokban megjelenő negatív gondolatok pusztán tudattartalmak, amelyek lehet, hogy igazak, de lehet, hogy nem: azonban semmiképpen sem azonosak a személlyel. A tudatos jelenlét meditáció hatékonyságát számos vizsgálat alátámasztja a krónikus fájdalom, a krónikus stressz hatékony vagy a súlyos rekurrens depresszióban a visszaesések megelőzésében, kezelésében. Az MBCT népszerűségét az adja, hogy nemcsak a mentális betegségekben, hanem a mindennapi élet nehézségeivel való megküzdésben is alkalmazható, mert az elvárások helyett elfogadás, ezáltal feszültségcsökkenés, pozitívabb önkép, jobb életminőség alakul ki.
A 8 héten át tartó sajátélmény program strukturált, hétről-hétre egymásra épülő gyakorlatokból áll, ezért a minden alkalmon való részvétel és az intenzív otthoni gyakorlás, (ami legalább 40-60 percet kíván naponta) minden alkalommal fontos. Kérjük, hogy a csoportba olyanok jelentkezzenek, akik ezt az elköteleződést odaadással tudják vállalni. A csoportba olyanok is jelentkezhetnek, akik egyéni terápiában dolgoznak, dolgoztak már magukon.
A sajátélmény csoportra építhető a kiképző csoport, de önmagában a sajátélmény csoport nem jogosít fel a módszer használatára.
A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, PhD, tanszékvezető egyetemi docens, klinikai szakpszichológus, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta
Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék
Időtartam: 16 óra (8 x 2 óra), péntekenként 14.00-16.00h
Kezdési időpont: 2017. szeptember 8.
Maximális létszám: 20 fő
Kreditpont: 32
Részvételi díj: 4000 Ft / óra (összesen: 64 000 Ft)
Tanfolyam jellege: szabadon választható
Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 20., az www.oftex.hu honlapon keresztül.
Tandíj (teljes összegű) befizetésének határideje: 2017. augusztus 30.
: 2017.09.08.

Felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzésA szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot hallgatóink igényét respektálva igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a kognitív viselkedésterápiás, pszichodinamikus és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. Emellett a jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.
Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 25. péntek
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2017.09.01.
: 2018.06.15.
Kategória: Képzés
: SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület 2017. első félévi akkreditált képzéseiRelaxációs és szimbólumterápiás módszerspecifikus képzés, 1 félév, 30 órában
(autogén tréning, meditáció)
SE-TK/2017.I./00085
Kreditpont: 50
Gyermek-, serdülőkor és gyermekvárás relaxációja, 1 félév, specializáció (100 órás alapképzés elvégzését követően), 45 órában, blokkos formában
SE-TK/2017.I./00091
Kreditpont: 50
Óradíj: 2100 Ft
Az egyes tanfolyamokról a részletes információk (tárgy, oktatók, időpontok, jelentkezés menete stb.) rövid idő múlva a honlapon is megtalálhatók! (www.relaxacio.hu
), a Képzések oldalon
: 2017.09.01.
: 2017.12.31.
Kategória: Képzés
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.relaxacio.hu/

Pszichoterapeuta képzés 2017-2019Kedves Kollégánk
Örömmel értesítjük, hogy a Pécsi Pszichoterápiás Klinikai Képzőhelyen 2017. szeptemberétől pszichoterapeuta szakvizsgára való felkészítés négy féléves klinikai fázisban indul.
A képzés vezetője: Prof. Fekete Sándor
Jelentkezni szakmai önéletrajzzal a képzés tanulmányi felelősénél Dr. Árkovits Amarylnál lehet az amaryleszter@gmail.com e-mail címen 2017. április 30-ig
Részletek a kapcsolt dokumentum alatt!
: 2017.09.01.
: 2019.09.01.
Kategória: Képzés
: Pécs,
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzésA szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot hallgatóink igényét respektálva igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a kognitív viselkedésterápiás, pszichodinamikus és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. Emellett a jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.
Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 25. péntek
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2017.09.01.
: 2018.06.15.
Kategória: Képzés
: SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiájaRészvételi díj: 16.000 Ft
Rövid tájékoztató: A képzésen az ADHD viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe. Viselkedésterápiás program eszközökkel, szülőtréning. Gyakorlatorientált, videódemonstráció.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/a-hiperaktivitas-figyelemzavar-viselkedesterapiaja-2/
Időpont: 2017.06.16.

Leheletnyi tudományakkreditált képzés 1000 Ft
A mentális rugalmasság idegtudománya
Előadó: Prof. Dr. Janka Zoltán
Időpont: 2017.06.14.

A Magyar Pszichológiai Társaság XXVI. Országos Tudományos NagygyűléseAz évenként megrendezett Nagygyűlés Magyarország legnagyobb pszichológiai tudományos fóruma, mely lehetővé teszi az ország különböző pontjairól származó szakemberek találkozását, új kutatási eredményeik bemutatását, valamint a határon túli szakemberek és a társszakmák eszmecseréjét, együttműködését.
A Nagygyűlésen csak regisztrált személyek vehetnek részt.
További információ a csatolt dokumentumban.
: 2017.06.01.
: 2017.06.03.
Tudományos információ: Dr. Dúll Andrea
Szervező: Dr. Szabó Éva Zsuzsanna
: 6722 Szeged, Egyetem u. 2., Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar
A rendezvény Web oldala: http://www.mptnagygyules.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Pszichológiai Társaság XXVI. Országos Tudományos NagygyűléseAz évenként megrendezett Nagygyűlés Magyarország legnagyobb pszichológiai tudományos fóruma, mely lehetővé teszi az ország különböző pontjairól származó szakemberek találkozását, új kutatási eredményeik bemutatását, valamint a határon túli szakemberek és a társszakmák eszmecseréjét, együttműködését.
A Nagygyűlésen csak regisztrált személyek vehetnek részt.
További információ a csatolt dokumentumban.
: 2017.06.01.
: 2017.06.03.
Tudományos információ: Dr. Dúll Andrea
Szervező: Dr. Szabó Éva Zsuzsanna
: 6722 Szeged, Egyetem u. 2., Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar
A rendezvény Web oldala: http://www.mptnagygyules.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Pszichológiai Társaság XXVI. Országos Tudományos NagygyűléseAz évenként megrendezett Nagygyűlés Magyarország legnagyobb pszichológiai tudományos fóruma, mely lehetővé teszi az ország különböző pontjairól származó szakemberek találkozását, új kutatási eredményeik bemutatását, valamint a határon túli szakemberek és a társszakmák eszmecseréjét, együttműködését.
A Nagygyűlésen csak regisztrált személyek vehetnek részt.
További információ a csatolt dokumentumban.
: 2017.06.01.
: 2017.06.03.
Tudományos információ: Dr. Dúll Andrea
Szervező: Dr. Szabó Éva Zsuzsanna
: 6722 Szeged, Egyetem u. 2., Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar
A rendezvény Web oldala: http://www.mptnagygyules.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
TanulástechnikaRészvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/tanulastechnika-2/
: 2017.05.26.
: 2017.05.27.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiáiRészvételi díj: 12.000 Ft
Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/ovodas-es-kisiskolas-koru-gyermekek-kortars-kozossegben-tapasztalhato-magatartasproblemainak-hatekony-megoldasi-strategiai-3/
Időpont: 2017.05.20.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiáiRészvételi díj: 12.000 Ft
Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/ovodas-es-kisiskolas-koru-gyermekek-kortars-kozossegben-tapasztalhato-magatartasproblemainak-hatekony-megoldasi-strategiai-3/
Időpont: 2017.05.20.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiája (CBT1)Részvételi díj: 22.000 Ft
A programhoz 2 terapeuta kézikönyv és 2 gyermekek számára kidolgozott munkafüzet is tartozik, melyek szintén megvásárolhatók. Kinyomtatott formátumban: 12.500 Ft, vagy Cd formátumban: 5000 Ft.
Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.
AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT2-n már részt vett korábban.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/gyermekkori-depresszio-es-szorongas-kognitiv-viselkedesterapiaja/
Részletes tájékoztató megtekinthető a kapcsolt dokumentum alatt!
: 2017.05.18.
: 2017.05.19.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elméletRészvételi díj: 36.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza (CD formátumban a képzés anyaga + Nyomtatott feladatgyűjtemény)
Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/onismereti-csoport-vezetese-serdulok-reszere-sajat-elmeny-es-elmelet-3/
: 2017.05.12.
: 2017.05.13.

Simonton tréning daganatos betegek pszichoterápiája(két hétvége, péntek-szombati napok)
Részvételi díj: 40.000 Ft
Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/gyogyito-kepzelet-forras-c-simonton-trening-segitoknek/
: 2017.05.05.
: 2017.05.06.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Korunk lelki betegségei - a depresszió és a borderline szindrómaAz előadás első részében a depresszió témakörét szakemberünk, dr. Fridél Mária pszichiáter bontja ki, és többek között az alábbi kérdésekre adja meg a válaszokat:
- Mi vezet a depresszió kialakulásához?
- Mi utalhat arra, hogy valaki depresszióban szenved?
- Milyen fajtái vannak?
- Milyen a párkapcsolat, vagy egyéb kapcsolat egy depresszióban szenvedővel? A környezete miképpen tudja gyógyulását segíteni?
- Végérvényesen meg lehet gyógyulni belőle? Hogyha igen, akkor milyen eszközökhöz célszerű a gyógyulás érdekében folyamodni?
Egy rövid szünetet követően, előadásunk második részében a borderline szindróma problematikáját járjuk körbe dr. Keresztes Zoltán pszichiáterrel.
- Milyen a borderline szindrómában szenvedő ember?
- Mikor és minek következtében alakul ki a szindróma?
- Mi a gyakori lefolyási folyamata?
- Hogyan kezelhető?
- Miképpen tud a borderlineos környezete a felépülésében segédkezni?
Az előadás utolsó részében pedig Kneszl Beáta Carmen, az Én, a megbélyegzett című sikerkönyv írója beszél személyes, borderlineosként átélt tapasztalatairól.
Belépő: 1200 Ft
Jegyvásárlás a helyszínen.
A rendezvényre nincs regisztráció, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik!
Együttműködő partnerünk a Mikola Studió Kft.
__________________________________________________
A Jog és Pszichológia folyóirat célja, hogy mindenki számára elérhetővé tegyen olyan fontos gyakorlati információkat a jog, a pszichológia, a pszichiátria és a mediáció témakörében, amelyek az emberek hétköznapjai során gyakran felmerülő problémákra adnak választ, és amelyeket legfőképpen költséges tanácsadás vagy mediációs eljárás során szerezhetnének meg.
: 2017.04.25. 18:30
: 2017.04.25. 20:30
Tudományos információ: dr. Kundrák Villő
Címe: ,
E-mail: kundrakvillo@hotmail.com
Szervező: dr. Kundrák Villő
Munkahely neve: Jog és Pszichológia folyóirat
Címe: ,
Tel: 06307331911
E-mail: kundrakvillo@hotmail.com
: 1085 Budapest, Üllői út 2-3/ Baross utca 1. (a Kálvin térnél), Premier Kultcafé
A rendezvény Web oldala: http://www.jogespszichologia.hu

Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa (VIKOTE 2017)Szervezőbizottság:
elnök: Vizin Gabriella vizin.gabriella@ppk.elte.hu
Ajtay Gyöngyi ajtay.gyongyi@gmail.com
Hajduska-Dér Bálint hajduska-der.balint@med.semmelweis-univ.hu
A kongresszus fő témája a kutatás és a kognitív-, viselkedés- és sématerápiás gyakorlat találkozási pontjainak feltérképezése és bemutatása, különös tekintettel a kognitív pszichológiai kutatások és a hatékonyságvizsgálatok eredményeire és terápiás gyakorlatba történő átemelésükre.
Meghívott előadóink:
- Arnoud Arntz
- Demetrovics Zsolt
- Perczel Forintos Dóra
- Németh Dezső
- Unoka Zsolt
- Simon Lajos
- Steinberg Johanna
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2017.04.21.
: 2017.04.22.
Szervező: Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület
Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
E-mail: vikote.titkarsag@gmail.com
: 1061 Budapest, Paulay Ede u. 9., Paulay Terem
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Leheletnyi tudomány - Fertőző bolondságainkAkkreditált alatt
Előadó: Dr. Kovács Gábor - infektológus főorvos
Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu
Időpont: 2017.04.19.
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI
Pszichózisok és affektív zavarokAz Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI)
és a Krka közös rendezvénye.
A rendezvény utólag kerül akkreditálásra.
: 2017.04.07.
: 2017.04.08.
: 3176 Hollókő, Sport utca 14., Hotel Castellum

Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretekAkkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek!
Akkreditáló szerv: Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK)
4 alkalom / 9 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel)
Részvételi díj: 20.000 Ft
Rövid tájékoztató: A képzés célja, pszichés tünetekkel küzdő személyekkel foglalkozó szakemberek számára elméleti és a mindennapokban hasznosítható praktikus ismeretek átadása. A képzésre egyetemi, főiskolai hallgatókat is várunk.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=285&Itemid=276⟨=hu
Időpont: 2017.03.24.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5
Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok)Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza.
Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-1-modul-bevezetes-elmeleti-alapok-2/
: 2017.03.24.
: 2017.03.26.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Mindfulness: a biológiai alapoktól a pszichoterápiás alkalmazhatóságig - elméleti és gyakorlati képzésAkkreditált képzés 16.000 Ft
Délelőtt:
9.30-10.00 Dr Németh Attila, az orvostudományok Kandidátusa, az Országos Pszichiátriai és Addictológiai Intézet Főigazgatója: A pszichoterápia jelentősége az OPAI működésében. (ELŐADÁS)
10-10.45 Boross Viktor Klinikai szakpszichológus: A mindfulness szerepe az újabb kognitív terápiás irányzatokban (MBCT, DBT, ACT) és a klinikai gyakorlatban (ELŐADÁS)
10.45-11.30 Dr Rajkai Csaba PhD II. Pszichiátriai osztály, kutatásvezető: Mindfulness biológiai háttere (ELŐADÁS)
11.30-12.30 Dr Kara Borbála: Mindfulness csoport a résztvevők számára (GYAKORLATI FOGLALKOZÁS)
Ebéd szünet (12.30-13.30)
Délután:
13.30- 14.00 Prof Dr Füredi János Országos Pszichiátriai és Addictológiai Intézet Oktatási Igazgatója: A tudatosság szerepe a pszichoterápiákban
14.00-14.30 Dr Szegő Orsolya: Mindfulness terápia szerepe az OCD kezelésében (ELŐADÁS)
14:30-15.15 Boross Viktor, Dr Csigó Katalin PhD: Mindfulness esetdemonstráció (ESETBEMUTATÁS)
15.15-16.00 Dr Harsányi András PhD Osztályvezető főorvos: Mindfulness eredete a Buddhizmusban (ELŐADÁS)
16.00-16.30 TESZTVIZSGA (15 kérdéses kérdőíves módszerrel)
16.30-17.00 Dr Németh Attila, az Orvostudományok Kandidátusa Dr Harsányi András PhD osztályvezető Főorvos: Zárómegbeszélés, diszkusszió
Időpont: 2017.03.23.
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI
WADD & V International Congress 20171st World Congress of the World Association on Dual Disorders (WADD) and the 5th International Congress of the Sociedad Espanola de Patologia Dual (SEPD)
ABSTRACTS SUBMISSION HAS BEEN EXTENDED
Symposia&Workshops 26 September
Orals&Posters 1 November
Submit your proposal
: 2017.03.23.
: 2017.03.26.
: Spain, Madrid,
A rendezvény Web oldala: http://www.icdd-congress.com/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiáiRészvételi díj: 12.000 Ft
Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk.
A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/ovodas-es-kisiskolas-koru-gyermekek-kortars-kozossegben-tapasztalhato-magatartasproblemainak-hatekony-megoldasi-strategiai-3/
Időpont: 2017.03.17.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
A társas kirekesztettség csökkentése és önvédelmi stratégiák gyermekek számára A COOL-élés törvényei szociális készség fejlesztő tréningRészvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.
Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem.
A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/a-tarsas-kirekesztettseg-csokkentese-es-onvedelmi-strategiak-gyermekek-szamara-a-cool-eles-torvenyei-szocialis-keszseg-fejleszto-trening-2/
Időpont: 2017.03.10.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5
AZ ELÉVÜLHETETLEN INDIVIDUÁLPSZICHOLÓGIA
Részvételi díj: 3500 Ft egyesületi tagoknak: 3000 Ft
A program 12 ponttal akkreditált orvosok és pszichológusok számára!
A magyar nyelvű fordítás mind az előadáson, mind a műhelyen BIZTOSÍTOTT!
Szeretettel várjuk az érdeklődőket, hogy szakmai találkozónk elődeink hagyatékának
méltó gondozása lehessen!
MIPE elnökség
: 2017.03.04. 11:00
: 2017.03.04. 14:00
: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor. 39, Vakok Általános Iskolája és Diákotthona - Nádor terem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Pszichózisok és affektív zavarok az Országos Pszichiátriai és Addiktolódiai Intézete és a KRKA közös rendezvénye: 2017.03.03.
: 2017.03.04.
: Hollókő, Castellum Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Leheletnyi tudományakkreditált képzés 1000 Ft
Kávé és szív-érrendszeri kockázatok
Előadó: Dr. Alföldi Sándor
Felkért hozzászóló: Dr. Masszi Gabriella PhD
Időpont: 2017.03.01.

Háziorvosok Pszichiátriai és Pszichoszomatikus Akadémiája III. A rendezvény végleges programját 2016. október 20-ig küldjük elektronikus levélben, ezért kérjük, a regisztrációs lapon adja meg e-mail címét.
A HOPPA célja az, hogy segítse a kollégákat a pszichiátriai, pszichoszomatikus, pszichoszociális kórállapotokkal kapcsolatos legújabb ismeretek megszerzésében, illetve segítse a szakmák közti párbeszédet és együttgondolkodást.
A Háziorvosok Pszichiátriai és Pszichoszomatikus Akadémiája Magyarország első családbarát orvostovábbképző konferenciája.
A továbbképzés a következő szakvizsgával rendelkező orvosok: gyermek-gyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, gyermekpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi elmeorvostan, iskolaegészségtan és ifjúságvédelem, klinikai farma-kológia, megelőző orvostan és népegészségtan, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichotherápia, illetve klinikai szakpszichológusok számára akkreditált.
Várható kreditpont-értéke: 50 pont
Meghívó, jelentkezési lap és részletes program a kapcsolt dokumentum alatt!
: 2017.02.16.
: 2017.02.18.
Tudományos információ: Dr. Pászthy Bea
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem, I. Gyermekgyógyászati Klinika
E-mail: paszthy.bea@med.semmelweis-univ.hu
Szervező: Bagdi Károly
Munkahely neve: Convention Budapest Kft.
E-mail: kbagdi@convention.hu
: 8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c, Hotel Azúr
A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/HOPPA2017
Kapcsolódó dokumentumok (3)
MEGHÍVÓ - Matti Isohanni: Lifespan development of schizophreniaTisztelt Kollégák!
a Semmelweis Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt Matti Isohanni: Lifespan development of schizophrenia c. előadására.
A programon a részvétel ingyenes.
A program végével büfével kedveskedünk vendégeinknek.
: 2017.02.09. 13:00
: 2017.02.09. 14:00
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. em., Tanácsterem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Leheletnyi tudományakkreditált képzés 1000 Ft
Az egészségügyi kártérítések aktuális kérdései
Előadó: Dr. Kovácsy Zsombor
Felkért hozzászóló: Dr. Vizi János
Időpont: 2017.02.08.
: 1135 Budapest, Lehet u. 59., Nyírő-OPAI
MEGHÍVÓ - Nemi különbségek pszichiátriai betegségekbenTisztelt Kolléga!
a Semmelweis Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezett Nemi különbségek pszichiátriai betegségekben c. tanfolyamra
Program:
Dr. Rihmer Annamária: Nemi különbségek a pszichiátriai betegségekben
Dr. Mersich Beatrix: Pszichiátriai betegségek kezelési lehetőségei terhességben és a szoptatás időszakában
Dr. Kurimay Tamás: A Szent János Kórházban működő baba-mama program bemutatása
Kérjük, hogy részvételi szándékát 2017. január 31-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2017.I/00119
Akkreditációs pont: 3
A programon a részvétel ingyenes.
: 2017.02.07. 14:00
: 2017.02.07. 16:30
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. em., Tanterem
Alternatívák a zárt osztályon túl - filmvetítés és kerekasztalA nem-önkéntes pszichiátriai gyógykezelés emberi jogi problémáiról szervez filmvetítést és kerekasztal-beszélgetést a TASZ.
Milyen esetekben és hogyan lehet bekerülni a zárt osztályra? Ez az intézkedés valóban a személy és környezetének védelmét szolgálja? Szükséges és arányos eljárás a szabadság ilyen mértékű korlátozása? Milyen jogi garanciák vannak ebben a kiszolgáltatott helyzetben? Milyen lehetséges alternatívák lehetnek a segítségnyújtásban?
Az esemény célja, hogy több szempontból járja körül a sürgősségi és kötelező gyógykezelés problémakörét és hogy párbeszédet tudjon kezdeményezni a pszichiátriai osztályokon jelenleg zajló és ehhez képest alternatív megoldások lehetőségéről.
REGISZTRÁCIÓ
Az eseményen való részvétel ingyenes. Ahhoz, hogy mindenképpen legyen helyed a kávézóban, kérjük, regisztrálj az alábbi linken.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
: 2017.01.30. 17:30
: 2017.01.30. 21:00
Szervező: TASZ
E-mail: www.tasz.hu
: 1082 Budapest, Baross u. 86., Térkép elrejtése Nem Adom Fel Cafe & Bar
A rendezvény Web oldala: https://www.facebook.com/events/390593547999399/
Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. VándorgyűléseFontos határidők
Díjmentességre vonatkozó pályázat beadási határidő: 2016. október 31.
Kedvezményes regisztrációs és fizetési határidő: 2016. október 31.
Absztrakt leadási határidő meghosszabbítva: 2016. november 15.
Szállásfoglalás határideje: 2016. december 9.
További információk a rendezvény oldalán: www.mptpszichiatria.hu/mpt2017
: 2017.01.26.
: 2017.01.28.
Tudományos információ: Osváth Péter, Ostorharics Horváth György
Szervező: Jónák Éva
Munkahely neve: TENSI Kft.
Címe: 1023 Budapest, Komjádi Béla u. 1.
Fax: +36 (1) 345 1544
E-mail: mptinfo@tensi.hu
: 8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c, Hotel Azúr
A rendezvény Web oldala: http://www.mptpszichiatria.hu/mpt2017

Rendszerszemléletű intervenciós technikák pszichiátriai betegek és családjuk számáraElőadó: Dr. Moretti Magdolna
Kreditpont: 16 pont
Részvételi díj: 12.000 Ft
Kreditpont megszerzése vizsgához kötött
Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu
Célcsoport: addiktológia, belgyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai addiktológiai szakpszichológia, klinikai szakpszichológus, neurológia, orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén, pszichiátria, pszichoterápia (Max: 30 fő)
: 2017.01.13. 09:30
: 2017.01.13. 16:00
Kategória: Képzés
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., B épület II. emelet (Könyvtár), Nyírő-OPAI
Leheletnyi tudományakkreditált képzés 1000 Ft
Homo addictus, avagy a szenvedélybetegségek margójára
Előadó: Dr. Rigó Péter
Időpont: 2017.01.11.
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI
150 órás sajátélményre épülő, rendszerszemléletű családterápiás önismeretRadnay Gábor kiképző család-pszichoterapeuta vezetésével 2017 januárjában 150 órás sajátélményre épülő, rendszerszemléletű családterápiás önismereti csoport indul a Magyar Családterápiás Egyesület képzési keretein belül.
A családterápiás önismeret a családterapeuta képzésbe, illetve a klinikai szakpszichológusi és a pszichoterapeuta képzés kötelező önismereti részébe beszámítható.
Gyakorisága: havonta egy hétvége, 9.00-18.00 óráig (10 tanóra/nap).
Időpontok: 2017. január 7-8., a további időpontokat az első alkalommal együtt beszéljük meg.
A képzés befejezése várhatóan októberben lesz.
Képzési díj: 1400,-Ft/tanóra. Fizetés lehetőleg alkalmanként, legkésőbb az utolsó alkalomig.
A megengedett hiányzás az óraszám 15%-a, a hiányzás óráit is fizetni kell.
A csoport létszáma: maximum 14 fő.
A képzés helyszíne: 1025 Budapest, Gyergyó utca 4.
A jelentkezés feltételei:
rövid szakmai önéletrajz
rövid bemutatkozó levél, amelyben térjen ki a képzéssel kapcsolatos terveire és a családterápiával való kapcsolatára
felsőfokú végzettséget igazoló okmányok másolata
előzetes személyes interjún való részvétel
A tanfolyam résztvevőivel a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendjével összhangban képzési szerződést kötünk. A képzés teljes időtartama alatt egyesületi tagnak kell lenni, és fizetni kell a mindenkori éves MCSE tagdíjat, mely jelenleg 5.000,-Ft/év, diákoknak és nyugdíjasoknak 3.000,-Ft/év.
A jelentkezés határideje: 2016. november 15.
A jelentkezést elektronikus úton lehet beküldeni, ami akkor érvényes, ha a fent felsoroltak hiánytalanul szerepelnek benne. A regisztráció a beérkező levelek sorrendjében történik.
Radnay Gábor, klinikai gyermek-szakpszichológus, kiképző család-pszichoterapeuta
E-mail: radnaykepzes@gmail.com
Telefon: +36-70-433-7640
A képzésről részletes információk az MCSE Képzési Rendjében találhatók:
http://csaladterapia.hu/csaladterapeuta_kepzesi_rend
: 2017.01.01.
: 2017.10.30.
Kategória: Képzés
: 1025 Budapest, Gyergyó utca 4.
A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiájaRészvételi díj: 16.000 Ft
Rövid tájékoztató: A képzésen az ADHD viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe. Viselkedésterápiás program eszközökkel, szülőtréning. Gyakorlatorientált, videódemonstráció.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=268&Itemid=276⟨=hu
Időpont: 2016.12.09.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Lehel(etnyi) tudomány - Öngyilkosság a statisztikában és az operábanElőadó: Prof. Dr. Rihmer Zoltán
Akkreditálás alatt.
Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu
Időpont: 2016.12.07.
: OPAINyírő B épület II. emelet

MET XXIV. KongresszusXXIV. éves Kongresszusunk amely egyben a III. Konszenzus Konferencia az elhízásról célkitűzése a legújabb obezitológiai valamint a társszakterületek idevonatkozó kutatási eredményeinek felhasználásával előkészíteni az elhízás jelenleg alkalmazásra javasolt diagnosztikai, kezelési és megelőzési protokolljait, valamint a Budapesten megrendezett 5th Central European Congress on Obesity konklúziói szellemében megfogalmazni a területet érintő újabb kihívásokat.
: 2016.11.25.
: 2016.11.26.
Tudományos információ: Halmy Eszter
Munkahely neve: Magyar Elhízástudományi Társaság
Tel: +36 20 929-2472, +36 28 404-010
E-mail: eszter@halmy.hu
Szervező: G-Management Zrt.
Címe: 1135 Budapest, Kerekes u. 9.
Tel: +36 1 320 4848, +36 1 320 5016
E-mail: rendezveny@gmrt.hu
: 3300 Eger, Eszterházy tér 1., Eszterházy Károly Egyetem
A rendezvény Web oldala: http://gmrt.hu/elhizastudomany/
MET XXIV. KongresszusXXIV. éves Kongresszusunk amely egyben a III. Konszenzus Konferencia az elhízásról célkitűzése a legújabb obezitológiai valamint a társszakterületek idevonatkozó kutatási eredményeinek felhasználásával előkészíteni az elhízás jelenleg alkalmazásra javasolt diagnosztikai, kezelési és megelőzési protokolljait, valamint a Budapesten megrendezett 5th Central European Congress on Obesity konklúziói szellemében megfogalmazni a területet érintő újabb kihívásokat.
: 2016.11.25.
: 2016.11.26.
Tudományos információ: Halmy Eszter
Munkahely neve: Magyar Elhízástudományi Társaság
Tel: +36 20 929-2472, +36 28 404-010
E-mail: eszter@halmy.hu
Szervező: G-Management Zrt.
Címe: 1135 Budapest, Kerekes u. 9.
Tel: +36 1 320 4848, +36 1 320 5016
E-mail: rendezveny@gmrt.hu
: 3300 Eger, Eszterházy tér 1., Eszterházy Károly Egyetem
A rendezvény Web oldala: http://gmrt.hu/elhizastudomany/
MET XXIV. KongresszusXXIV. éves Kongresszusunk amely egyben a III. Konszenzus Konferencia az elhízásról célkitűzése a legújabb obezitológiai valamint a társszakterületek idevonatkozó kutatási eredményeinek felhasználásával előkészíteni az elhízás jelenleg alkalmazásra javasolt diagnosztikai, kezelési és megelőzési protokolljait, valamint a Budapesten megrendezett 5th Central European Congress on Obesity konklúziói szellemében megfogalmazni a területet érintő újabb kihívásokat.
: 2016.11.25.
: 2016.11.26.
Tudományos információ: Halmy Eszter
Munkahely neve: Magyar Elhízástudományi Társaság
Tel: +36 20 929-2472, +36 28 404-010
E-mail: eszter@halmy.hu
Szervező: G-Management Zrt.
Címe: 1135 Budapest, Kerekes u. 9.
Tel: +36 1 320 4848, +36 1 320 5016
E-mail: rendezveny@gmrt.hu
: 3300 Eger, Eszterházy tér 1., Eszterházy Károly Egyetem
A rendezvény Web oldala: http://gmrt.hu/elhizastudomany/
Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretekAkkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek!
Akkreditáló szerv: Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK)
4 alkalom / 9 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel)
Részvételi díj: 20.000 Ft
Rövid tájékoztató: A képzés célja, pszichés tünetekkel küzdő személyekkel foglalkozó szakemberek számára elméleti és a mindennapokban hasznosítható praktikus ismeretek átadása. A képzésre egyetemi, főiskolai hallgatókat is várunk.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=285&Itemid=276⟨=hu
Időpont: 2016.11.25.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Biológiai Pszichiátria KongresszusAkkreditált rendezvény: 40 pont
: 2016.11.23.
: 2016.11.25.
Munkahely neve: Congressline
: 1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43., Mercure Buda

Pszichiátriai zavarok gyermek és ifjúkorbanProgram:
Gádoros Júlia: Szkizofrénia gyermek és ifjúkorban
Vetró Ágnes: Affektív zavarok gyermek és ifjúkorban
Mészáros Gergely: Önsértő viselkedés gyermek és ifjúkorban
Akkreditáció: folyamatban
Képzés díja: ingyenes
Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.
A képzések listája és további információk megtekinthetőek a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2016.11.22. 14:00
: 2016.11.22. 16:30
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

TESTVÉRTERÁPIA szeminárium 2 napos TESTVÉRTERÁPIA szeminárium
Magyarországon még kevéssé ismert a családi rendszerszemlélet keretén belül jól értelmezhető és alkalmazható testvérterápia. Nyugati országokban és az Amerikai Egyesült Államokban azonban már önálló terápiás műfajként létezik.
Időpont: 2016. november 22. kedd és december 13. kedd
Részvételi díj: 30.000 Ft
A két nap témája összefüggő, ezért csak mindkét napra lehet jelentkezni.
Jelentkezés elektronikus űrlapon ide kattintva
: 2016.11.22. 09:00
: 2016.11.22. 18:00
Kategória: Képzés
: 1068 Budapest, Benczúr u. 6. II/12., Magyar Családterápiás Egyesület
Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elméletRészvételi díj: 32.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=271&Itemid=276⟨=hu
: 2016.11.18.
: 2016.11.19.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Magyar Orvostudományi Napok 2016A klinikai idegtudomány új eredményei
Jelentkezési határidő: 2016. november 3.
Jelentkezés: A rendezvényen való részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, a jelentkezés a www.motesz.hu oldalon online, vagy e-mailben az info@motesz.hu
címen.
A részvételi díj előzetes megfizetése a rendezvényen való részvétel feltétele.
Részletes Tájékoztató, Program és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentumok alatt!
: 2016.11.11.
: 2016.11.12.
: Budapest, Széchenyi István tér 9., Magyar Tudományos Akadémia Nagyterem
A rendezvény Web oldala: http://www.motesz.hu/
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésévelRészvételi díj: 30.000 Ft
A tanfolyam tananyaga CD-n megvásárolható, ára: 3500 Ft
Rövid tájékoztató: Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=269&Itemid=276⟨=hu

Magyarországi Fájdalom Társaság Konferenciája 2016A Magyarországi Fájdalom Társaság Szegeden rendezi meg 2016. évi konferenciáját.
A KONFERENCIA FŐ TÉMÁI:
-Ízületi fájdalmak
-A fájdalomkutatás legújabb hazai eredményei
-Fájdalom szindrómák neurológiai kórképekben
-Szabadon választott témák
-Poszter szekció
Szabadon választott témában: lehetőség van 20 perces előadások bejelentésére. Az érdeklődőket kérjük, küldjék meg az előadás címét és max. 200 szavas összefoglalóját Dr. Szok Délia e-mail címére (dszok@ hotmail.com) 2016. május 31-ig.
A beérkezett előadás-javaslatok közül a MOFT vezetősége választja ki a szóbeli előadás formájában elhangzókat, a többiek számára poszter bemutatási lehetőséget ajánl fel.
A rendezvény továbbképzési akkreditációja folyamatban.
További információ és program a kapcsolódó dokumentum alatt!
: 2016.11.11.
: 2016.11.12.
: 6721 Szeged, Maros u. 1, Hotel Novotel
A rendezvény Web oldala: http://congress-service.hu/2016/fajdalom/index.html
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésévelRészvételi díj: 30.000 Ft
A tanfolyam tananyaga CD-n megvásárolható, ára: 3500 Ft
Rövid tájékoztató: Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=269&Itemid=276⟨=hu
: 2016.11.11.
: 2016.11.12.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Őszi Pszichiátriai NapokProgram:
2016. november 11., péntek
12.0013.30 Regisztráció
13.3017.30 PSZICHIÁTRIA ÉS DIVAT
Moderátor Moretti Magdolna
Radics Judit és Rózsavölgyi Éva: Tükröm, tükröm
Görög Ibolya (protokoll szakértő, címzetes főiskolai docens): Az orvos hitelessége a viselkedés tükrében
2016. november 12., szombat
10.0013.00 AZ ORVOS, A BETEG ÉS AZ OLVASÁS
Moderátor: Németh Attila
G. Tóth Anita: Az irodalom "érzéki gyönyöre" (Faludy György)
Osváth Péter: Kultúra- nyelv - identitás
Kerekasztal
Résztvevők: Gerevich József, Moretti Magdolna és az előadók

Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoport forenzikus pszichiátriai tanfolyamaKérjük, hogy részvételi szándékát 2016. november 5-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2016.II/00133, akkr. pont: 46
díja: 30 000.- Ft.
Dr. Baran Brigitta egyetemi docens
a Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoport vezetője
szervező
Részletes program a kapcsolt dokumentum alatt!
: 2016.11.10.
: 2016.11.12.
Szervező: Dr. Baran Brigitta
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. em. Tanácsterem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok)Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza.
Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=274&Itemid=276⟨=hu
: 2016.11.04.
: 2016.11.06.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok)Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza.
Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=274&Itemid=276⟨=hu
: 2016.11.04.
: 2016.11.06.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok)Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza.
Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=274&Itemid=276⟨=hu
: 2016.11.04.
: 2016.11.06.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiáiRészvételi díj: 12.000 Ft
Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=288&Itemid=276⟨=hu
Időpont: 2016.10.28.

A problémamegoldó tréning szerepe a szuicid prevencióbanAz öngyilkosságok megelőzése fontos társadalmi feladat. Ebben kiemelt jelentősége van a módosítható kockázati tényezők (ezen belül a negatív hangulat, a reménytelenség, a negatív gondolkodás) befolyásolásának. Caplan híres definíciója szerint "a krízis olyan helyzet, amikor a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető helyzettel, külső körülményekkel szembenézni, azonban a fennálló helyzetet szokásos problémamegoldó eszközeivel sem megoldani, sem elkerülni nem tudja".
A problémamegoldó képességek alacsony szintjét a szuicid veszélyeztetettség kialakulásában számos klinikai vizsgálat igazolta, ezért ezeknek a fejlesztésére nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésben.
A problémamegoldó tréning olyan hatékony készségfejlesztő módszer, amelyet a kilencvenes évektől kezdődően egyre nagyobb arányban használnak világszerte az egészségügyi ellátás különböző szintjein kiegészítő vagy önálló kognitív pszichoterápiaként a szuicid prevencióban depressziós páciensek, szkizofréniával élők valamint szenvedélybetegek körében.
A problémamegoldó tréning (PMT) strukturált, rövid idő alatt elsajátítható, a szuicid prevencióban elengedhetetlenül fontos. Tematikája könnyen illeszthető a segítő szakemberek már meglévő tudásához. Célja a pszichés probléma hátterében álló problémák felismerése, a problémákhoz való adaptív hozzáállás illetve a problémamegoldó készségek fejlesztése. A PMT egyéni vagy csoportos formában alkalmazható, vizsgálati eredmények szerint háziorvosok, a tréningre képzett szakápolók, szociális munkások, pszichológusok, pszichiáterek hasonló hatékonysággal végzik.
A képzést kiemelten olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során gyakran találkoznak öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett személyekkel.
Kreditpont érték: 32 pont
A tanfolyamot tartja: Dr. Perczel Forintos Dóra és Ajtay György
Időtartam: 2 x 8 óra
Időpont: 2016. október 27.-28. Kezdés: 2016.október 27. 10 óra
Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25-29), 118-as terem
Maximális létszám: 30 fő
Részvételi díj: 24 000 Ft
Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
Jelentkezés: Kisné Hillier Cecilia titkárságvezetőnél, klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu vagy az OFTEX honlapon
: 2016.10.27.
: 2016.10.28.
Kategória: Képzés
Tudományos információ: Dr. Perczel Forintos Dóra és Ajtay György
Szervező: Kisné Hillier Cecilia titkárságvezető
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
Címe: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29.
E-mail: klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu
: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., 118-as terem

Hippokratesz Specialista Hétvége - Pszichiátria, hangulat és határterületekA tanfolyam várható kreditpont értéke: 12.
A tanfolyam szakmai védnöke: Prof. Füredi János, a Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány kuratóriumának elnöke
A tanfolyam szervezője: Puber Anikó lapigazgató, Hippocrates folyóirat
Technikai információ, regisztráció, étkezés és szállás kapcsán további felvilágosítás: hippoc@t-online.hu
Jelentkezési lap: www.hippocrateslap.hu
Költségek:
Regisztrációs díj: 12.700 Ft/fő
Szállás egyágyas szobában: 22.700 Ft/fő
Szállás kétágyas szobában: 15.300 Ft/fő
Étkezés: 8.610 Ft/fő/két nap
Kísérő költsége: 16.510 Ft/fő
További részletek, program a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2016.10.15.
: 2016.10.16.
: 8600 Siófok, Vitorlás u. 11., Azúr Hotel

Rendszerszemléletű intervenciós technikák pszichiátriai betegek és családjuk számáraAkkreditálás alatt
A rendezvény időpontja: 2016. 10.14. 09.30 16:00
Jelentkezés:rekainemz@nyiro-opai.hu
Javasolt kreditpont: 16 pont
Részvételi díj: 14.000 Ft
Kreditpont megszerzése vizsgához kötött!
Célcsoport: Klinikai szakpszichológus, pszichiátria, pszichoterápia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén, addiktológia, belgyógyászat, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, neurológia, orvosi rehabilitáció
Időpont: 2016.10.14.
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., B épület II. emelet
Simonton tréning daganatos betegek pszichoterápiája2016.10. 14-15.
Részvételi díj: 36.000 Ft
Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=277&Itemid=276⟨=hu
: 2016.10.14.
: 2016.10.15.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyam (2016.10.10-12.)A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Szak- és Továbbképzési Igazgatóság tisztelettel meghívja Önt a pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyamára, melyet a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezünk.
A részletes program az OFTEX oldalon található.
Kérjük, hogy részvételi szándékát 2016. október 4-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2016.II/00062
Akkr. pont: 50
A program díja 50.000 Ft
: 2016.10.10.
: 2016.10.12.
Kategória: Képzés
: 1097 Budapest, Könyves K. krt. 12-14., Lurdy Ház, I. em. 6-os terem

Simonton tréning daganatos betegek pszichoterápiájaRészvételi díj: 36.000 Ft
Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=277&Itemid=276⟨=hu
: 2016.10.07.
: 2016.10.08.

MPE Konferencia - Járt és járatlan utakAbsztrakt leadási határidő: június 15.
Korai befizetés határideje: július 1.
Előadói Regisztráció: ITT
Jelentkezni: Jelentkezési lap
További részletes információk (részvételi díjak, CME-pontok, határidők, kedvezmények) hamarosan a honlapon
(www.psychoanalysis.hu/) is olvashatók lesznek.
A konferencia facebook-oldalán (www.facebook.com/mpekonferencia) szintén folyamatosan frissülő információkat találhat.
Esetleges kérdéseivel Szabó Annamáriához fordulhat az info@psychoanalysis.hu címen.
Lélekelemzés c. folyóiratra előfizetési lehetőség:
www.psychoanalysis.hu/lelekelemzes/lelekelemzes_megrendeles
Részletes információ és Program a kapcsolt dokumentum alatt!
: 2016.10.07.
: 2016.10.08.
: Budapest, Hegyalja út 34., Hotel Bara
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XXIII. konferenciájáraMÁR LEHET JELENTKEZNI AZ MPE XXIII. KONFERENCIÁJÁRA!!!!!!!!!
Jelentkezési lap kitöltése ITT!
absztraktok műfajai:
1. Előadás
2. Szakmai közösségek bemutatkozása
3. Műhely
4. Kutatási beszámoló (90 perc)
5. Esetbemutatás, felkért hozzászólóval (90 perc)
6. Klinikai szeminárium
7. Vitaülés
8. Kerekasztal
9. Szupervízió a gyakorlatban
10. Könyvbemutató
11. Könyvbemutatás poszterrel
absztrakt beküldés: június 15-ig
A konferencia akkreditációja folyamatban van.
Bővebb információ a kapcsolt domunetum alatt!
: 2016.10.07.
: 2016.10.08.
: Budapest, Hegyalja út 34., Hotel Bara,
A rendezvény Web oldala: http://www.psychoanalysis.hu/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A pszichiátriai zavarok biológiai alapjai pszichoterapeutáknak és pszichológusoknakA rendezvény időpontja: 2016.10.06. 09.00 16:30
Akkreditálás alatt!
Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu
Javasolt kreditpont: 16 pont
Részvételi díj: 14.000 Ft
Kreditpont megszerzése vizsgához kötött!
Program:
9:00 10:00 Regisztráció
10:00 10:50 Szkizofrénia és más pszichotikus zavarok - Dr. Szekeres György, Dr. Németh Attila)
11:50 12:00 Hangulatzavarok (bipoláris és unipoláris affektív zavarok) Dr. Rajkai Csaba, Dr. Németh Attila
12:00 - 13:00 Ebédszünet
13:00 14:00 Szorongásos zavarok (pánik, fóbiák, kényszerbetegség) Dr. Harsányi András, Dr. Németh Attila
14:10 15:00 Addiktológiai kórképek (jutalomhiányos szindróma, alkoholizmus, játékszenvedély)
15:00 16:00 Spektrum szemlélet integratív megközelítés
16:00 16:30 Tesztvizsga
Célcsoport: Klinikai szakpszichológus, pszichiátria, pszichoterápia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén, addiktológia, belgyógyászat, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, neurológia, orvosi rehabilitáció, klinikai farmakológia
Időpont: 2016.10.06.
Kategória: Képzés
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., B épület II. emelet
Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia módszerspecifikus képzés 2016/2017A Semmelweis Egyetemen és az Európai Pszichoterápiás Szövetségnél akkreditált képzés indul a 2016 2017-es tanév októberében.
A Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia Módszerspecifikus Képzést indít. A képzés a szakvizsgára felkészítő pszichoterápiás képzés módszerspecifikus fázisa. A teljes képzés elvégzése és a szakvizsga letétele után megszerezhető az ECP, az Európai Pszichoterápiás Diploma.
A képzés ideje:
(kivéve a sajátélmény részt és az egyéni szupervíziót) 1 tanév, rendszerint kéthetente, pénteki napokon, 10-15.30-ig.
A Tündérhegyi képzés sikeres elvégzése után 5 éven belül lehet jelentkezni a Fókuszált Dinamikus Pszichoterápia módszerspecifikus képzés elméleti és gyakorlati részére. A sajátélmény a Propedeutikai és Klinikai fázissal párhuzamosan végezhető, melyre a TH képzés által elfogadott kiképző terapeutánál lehet jelentkezni.
Jelentkezés rövid szakmai önéletrajzzal:
Dr. Harmatta János
harmattj@t-online.hu
Információ:
Bagotai Tamás
bagotai@enternet.hu
+36/30 390 3418
Részletek a kapcsolt dokumentum alatt!
: 2016.10.01.
: 2017.06.30.
Kategória: Képzés
: 1121 Budapest, Szanatórium u. 19.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület VI. Országjáró KonferenciájaAlaptéma: Térhódítás a belső világban, eligazodás a külső térben
A tér szüli az időt, az idő szüli a történeteket
A konferenciát a 2012-ben alakult Közép-dunántúli Tagozat rendezi meg ebben az évben egy különleges helyen, Pápán, a Bakony szívében.
: 2016.10.01.
: 2016.10.06.
Kategória: Képzés
Szervező: dr. Sinkovics Péter
E-mail: relaxkonferencia20106@gmail.com
: Pápa,

Lélekemelő Live-Egiszüret: 2016.09.30.
: 2016.10.02.
:
Lélekemelő Live-Egiszüret: 2016.09.30.
: 2016.10.02.
:
Rendszerszemléletű Családterápiás SzupervízióA Magyar Családterápiás Egyesület keretei között, 50 órás rendszerszemléletű családterápiás szupervízió indul Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus vezetésével 2016. szeptember végi kezdéssel.
A képzés a családterapeuta képzés része. A képzés a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendje szerint zajlik. A szupervízióra csak a Családterápiás Alapképzésüket 2014. augusztusa előtt megkezdők jelentkezhetnek.
A csoport létszáma legalább 8 és legfeljebb 12 fő.
A tanfolyam 2017 februárig tart. Az alkalmak csütörtökönként, 16:00 20:00 között lesznek, alkalmanként 4 képzési órában.
A tanfolyam óradíja 1500 forint, azaz összesen 75000.-, mely két vagy négy részletben fizethető, a tanfolyam idején arányosan elosztva.
További információ és Jelentkezni:
daniel@kozmavizkeleti.hu
Az első részlet a tanfolyam indulásakor esedékes.
Hiányozni legfeljebb 5 órát, azaz egy alkalmat és még egyszer egy órát lehet.
: 2016.09.29.
: 2017.02.09.
Kategória: Képzés
: Budapest, Radnóti Miklós utca 25.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Pszichózisok és affektív zavarokAz Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) és a Krka közös rendezvénye.
A rendezvény utólagosan kerül akkreditálásra.
: 2016.09.23.
: 2016.09.24.
: 3233 Mátraháza, Üdülőtelep 2., Residence Ózon Conference & Wellness Hotel
Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő programjaÖrömmel értesítünk, hogy a Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő programját 2016. szeptember 22-én, csütörtökön 19 órakor tartjuk.
Szeretettel várunk a Pécs, Ferencesek utcája 8. szám alatt (kék kapualj, a kapucsengőn Pszichoterápia" felirat)! A program utáni közös falatozást, beszélgetést "batyusbulivá" változtattuk; ehhez szívesen fogadunk finom falatokat, italt vagy pár forintot a malacperselybe.
Időpont: 2016.09.22. 19:00
: Pécs, Ferencesek utcája 8.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Lehel(etnyi) tudomány - Dysmorphophobia a plasztikai sebész aspektusábólA rendezvény időpontja: 2016.09.21. 13:30
Előadó: Dr. Végh Miklós
Felkért hozzászóló: Dr. jur. et med. Vizi János
akkredtitált képzés
A részvétel ingyenes az akkreditációs igazolást kérőknek 1000 Ft az adminisztrációs költségek miatt.
Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu
Időpont: 2016.09.21.
: 1135 Budapest, Lehel utca 59. B épület 2. emelet, Nyírő Gyula -OPAI
Csoport a fejekbenA Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület X. Konferenciája
Idei, immár X. alkalommal meghirdetett konferenciánk címe abból az elgondolásból indít, hogy az ember társas lény. Nem tudunk a többi ember nélkül lenni, érezni és gondolkodni. Születés után az anya-gyerek kettősből növünk bele a családba, majd fokozatosan a tágabb társadalmi és kulturális közösségekbe. A fejünkben folyton ott van a másik, ott vannak a különböző csoportok, mint vonatkoztatási rendszer, ezek határozzák meg önmagunkhoz, a másikhoz és a világhoz való viszonyunkat. A csoport válhat biztonságos, megtartó szociális hálóvá, vagy félelmekkel teli, akár fenyegető közeggé. A csoport megadja a valahová tartozás élményét és az elhatárolódás lehetőségét is. Egyéni terápiákban is külső és belső kapcsolatokban, áttételekben gondolkodunk, ezek a külső és belső kapcsolatok elevenednek meg a csoportterápiás térben is.
Jelentkezés:
www.macsope.hu
https://www.facebook.com/events/1188938124452798/
Időpont: 2016.09.17.
Tudományos információ: Gál Béla
Munkahely neve: Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület
Címe: 7400 Kaposvár, Mikszáth K. 12
E-mail: bela.gal.jr@gmail.com
Szervező: Linzenbold Ildikó

Tel: 30-9689007
E-mail: linzenboldildiko@gmail.com
: 1065 Budapest, Révay 16., Bálint Ház

Juhász Pál EmlékkonferenciaTovábbi részletek, program a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2016.09.16.
: 2016.09.17.
: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Központ
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Homeopata Orvosok Egyesülete és a MOTESZ interdiszciplináris fórumaA Magyar Homeopata Orvosok Egyesülete és a MOTESZ közös szervezésében 2016. szeptember 9-én 10.00 órai kezdettel interdiszciplináris fórum megrendezésére kerül sor az Aesculap Akadémián
Antibiotikum: barát vagy ellenség? Lehetőségek a rezisztenciakrízis küszöbéncímmel.
Program:
10.00. - 10.20. Köszöntő
Dr. Velkey György (főigazgató, MRE Bethesda Gyermekkórház)
10.20. - 10.45. Adatok a hazai antibiotikum felhasználásról
Dr. Szilágyi Emese (főosztályvezető helyettes, OTH Járványügyi és Kórházhigiénés Főosztály)
10.45. - 11.10. Az infektológus álláspontja a rezisztencia okairól és megoldási lehetőségeiről
Dr. Ludwig Endre (infektológus, belgyógyász, tudományos és oktatási igazgató, Egyesített Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézet)
11.10. - 11.35. Háziorvosi, házi gyermekorvosi előadás Dr. Sal Péter, dr. Hargitai Réka (előadó felkérése folyamatban)
11.35. - 12.00. Az orvos-beteg kapcsolat az antibiotikum adás során
Dr. Barabás Katalin (docens, intézetvezető 1998-2015., SZTE Magatartástudományi intézet)
12.00. - 13.00. Kerekasztal megbeszélés
Dr. Barabás Katalin, dr. Hargitai Réka, dr. Ludwig Endre, dr. Sal Péter, dr. Velkey György
13.00. - 13.45. Szünet
13.45. - 14.10. Antibiotikum rezisztencia probléma vagy áldás?
Dr. Karoliny Anna (gyermek- gasztroenterológus, Heim Pál Gyermekkórház)
14.10. - 15.00. Dr. Peter Fischer (Clinical Director and Director of Research at the Royal London Hospital for Integrated Medicine
15.00. - 15.20. Az antibiotikum felhasználás csökkentése egy libatelepen homeopátia alkalmazásával
Dr. Farkas Rita (állatorvos, Magyar Állatorvosi Kamara Alternatív Állatgyógyászati Tagozat, Magyar Homeopata Orvosi Egyesület Állatorvosi Tagozat
15.20. - 15.40. A fitoterápia lehetőségei az infekciók kezelésében
Babulka Péter (népi növényismeret, népi orvoslás, etnofarmakológia szakértője, fitoterapeuta, egyetemi oktató)
15.40. - 16.00. Kérdések, zárás
Jelentkezési lap és a meghívó a kapcsolt dokumentum alatt
Időpont: 2016.09.09.
: Budapest, XI. Halmi u. 20-22., Aesculap Akadémián
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Lehel(etnyi) tudomány - Tévedések és kegyes hazugságok a klinikai idegtudományokbanA rendezvény időpontja: 2016.09.07. 13:30
Előadó: Dr. Szirmai Imre
Időpont: 2016.09.07.
: 1135 Budapest, Lehel utca 59., B épület 2. emelet, Nyírő Gyula -OPAI
A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiája (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj: 16.000 Ft
Rövid tájékoztató:
A képzésen az ADHD viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe. Viselkedésterápiás program eszközökkel, szülőtréning. Gyakorlatorientált, videódemonstráció.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
Időpont: 2016.06.24.

Brixia International Conference 2016Aim of the Congress is to present the most updated research results on the treatment of different psychiatric conditions as schizophrenia, major depression, bipolar disorder and anxiety disorders. Moreover, some specific issues relevant to treatment will be addressed.
Among these, will be analyzed:
1. the clinical management of treatment-resistant schizophrenia and treatment-resistant depression;
2. lifestyles and wellness in schizophrenia and mood disorders;
3. the recognition of pathological outcomes of gaming and other addictive behaviors as well as the biological bases and principles of treatment of pathological gambling;
4. the issue of personalized treatment in psychiatry, also from the geneticperspective;
5. the social and economic correlates of suicide in Europe
The congress has been accredited for the following categories:
CHEMIST (hospital pharmacy)
PSYCHOLOGIST (psychotherapy; psychology)
PHYSICIAN (neurology; infant neuropsychiatry; psychiatry; pharmacology & clinic toxicology; general medicine family doctor)
*the CME credits will be awarded to the participants that will fullfill all the obbligations under the program of Continuing Medical Education
: 2016.06.09.
: 2016.06.11.
: Olasz, Berescia,
A rendezvény Web oldala: http://brixia2016.eu/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Lehel(etnyi) Tudomány - Nyírő Gyula OPAIelőadó:
Prof. Dr. Janka Zoltán
előadás címe:
Sejtés Selye után: Életünk a paranoia
Időpont: 2016.06.08.
: 1135 Budapest, Lehel utca 59. B épület 2. emelet, Nyírő Gyula - OPAI
Gastaldo szemináriumAz Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület meghívására június elején a vendégünk lesz Giovanni Gastaldo és Miranda Ottobre, akik az olasz autogén terápiás gyakorlat jeles képviselői, iskolaalapítók. Az Egyesület tavalyi, VI.Nemzetközi Kongresszusán, az általuk kidolgozott, schultz-i életelvűségre épülő 4 szakaszos terápiás programjuk ismertetése nagy szakmai érdeklődést keltett. A kialakult személyes kapcsolat folytán az Egyesület meghívására 12 órás (napi 2 x 6 óra) továbbképzést tartanak, ahol tapasztalatcserére és kérdésekre is lesz lehetőség.
A képzés nyelve olasz, szinkron magyar fordításról az Egyesület gondoskodik.
A 2 napos képzés díja: 10 ezer Ft (május 10-ig utalva)
12 ezer Ft (május 30-ig utalva)
14 ezer Ft (május 30. után, illetve a helyszínen fizetve)
A helyszín korlátozott befogadóképessége miatt a jelentkezés regisztrációhoz és befizetéshez kötött, melynek elfogadása a beérkezés sorrendjében történik.
: 2016.06.03.
: 2016.06.04.
Kategória: Képzés
: 1088 Budapest, Szentkirályi utca 10.
A rendezvény Web oldala: http://goo.gl/forms/PAm2LBNVi6
Tanulástechnika (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
Rövid tájékoztató:
Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2016.06.03.
: 2016.06.04.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Tanulástechnika (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
Rövid tájékoztató:
Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2016.06.03.
: 2016.06.04.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A társas kirekesztettség csökkentése és önvédelmi stratégiák gyermekek számára A COOL-élés törvényei szociális készség fejlesztő tréning (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.
Rövid tájékoztató:
Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem. A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
Időpont: 2016.05.27.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Pszichiátriai Társaság XX. VÁNDORGYŰLÉSE NEMZETKÖZI RÉSZVÉTELLEL Főtéma:
A pszichiátria jövője - utazás térben és időben
Fontos határidők:
Az absztraktok leadásának határideje meghosszabbítva: 2016. március 20.
Kedvezményes regisztrációs és fizetési határidő: 2016. március 15.
Szálláshely foglalási és fizetési határidő: 2016. április 10.
: 2016.05.25.
: 2016.05.28.
: Budapest, Budapesti Kongresszusi Központ
A rendezvény Web oldala: http://mptpszichiatria.hu/mpt2016

Szorongós csoport vezetése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elmélet- (CBT2) - (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj: 22.000 Ft
A programhoz tartozó tananyag CD-n megvásárolható, ára 5000 Ft
Rövid tájékoztató:
Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.
AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT1-n már részt vett korábban.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2016.05.19.
: 2016.05.20.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Tudatos Jelenlét (Mindfulness) KépzésA mindfulness képzést olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során pszichés problémákkal küzdő, szorongásos és depressziós páciensekkel, krónikus fájdalmakban, daganatos megbetegedésben, stressz eredetű szív-, emésztési és légzőszervi problémákban szenvedő páciensekkel dolgoznak.
Kreditpont érték: 8 pont
Előadók: Dr. Perczel Forintos Dóra és Ajtay Gyöngyi
Időtartam: 8 óra
Részvételi díj: 25 000 Ft
Tanfolyam jellege: szabadon választható
Jelentkezés:
telefonon: 459-1493
e-mail-en:pszichotanszek@med.semmelweis-univ.hu vagy a www.oftex.hu honlapon.
Időpont: 2016.05.06.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest,, Tömő u. 25., Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék
A rendezvény Web oldala: http://www.oftex.hu

A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj:
- orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft,
- szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft
Rövid tájékoztató:
Háttérben álló tényezők, elméleti megközelítések, új terápiás technikák, megközelítések.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
Időpont: 2016.04.22.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Alzheimer's Disease International 31. Nemzetközi Konferenciája 2016Előregisztráció: 2016. április 12-ig
Regisztráció és fizetés a fenti határidő lejárta után csak a helyszínen lehetséges.
A konferenciára a demencia témáján alapuló, plenáris és szekció ülésekből, valamint interaktív workshopokból és poszter előadásokból álló változatos programot állítottunk össze.
http://www.adi2016.org/hu/tudomanyos-program.html
A Konferencia akkreditációja folyamatban van.
A rendezvény nyelve az angol. A plenáris üléseken lesz magyar tolmács is. Április 23-án (szombaton) magyar nyelvű szekció ülések is lesznek.
Az esemény Meghívóját, amely tartalmazza a Programtervet is a kapcsolódó dokumentumok alól töltheti le!
: 2016.04.21.
: 2016.04.24.
Szervező: ADI 2016 c/o TENSI Ltd.
Címe: 1023 Budapest, Hungary, Komjádi Béla u.1.
Tel: +36 1 3451 557
E-mail: adi2016@tensi.hu
: 1123 Budapest, Alkotás u. 63-67., Kongresszusi Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.adi2016.org/hu

Országos rezidens továbbképzési napPRANOIDITÁS, PARANOIA
A személyiségzavartól a pszichózisig
Program:
9.30 9.45 Regisztráció, érkezés,
9.45 - 10.00 Megnyitó, felvezetés Dr. Németh Attila Ph.D.
10.00 11.00 A paranoiditás forenzikus vonatkozási - Dr. med et jur Vizi János
11.00 11.10 Kérdések, vita
11.10 11.55 Kognitív szemlélet a paranoiditás vonatkozásában - Dr. Haraszti László ov.főorvas
11.55 12.05 Kérdések, vita
12.05 - 13.00 Ebédszünet
13.00 -13.45 A paranoiditás analitikus megközelítése - Dr. Harmatta János Ph.D.
13:45-14:00 Kérdések, vita
14.00-15.00 Paranoid tünetek és a paranoid pszichózis manifesztációja - Dr. Németh Attila Ph.D.
15.00 -16.00 Kerekasztal a diagnosztikáról és a terápiákról Prof. Dr. Frecska Ede és az összes előadó, moderátor: Dr. Németh Attila
16:00-16:30 zárómegbeszélés
: 2016.04.20. 10:00
: 2016.04.20. 16:00
: 1135 Budapest, Lehel út 59, Nyírő Gyula - OPAI
Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok) - (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
Rövid tájékoztató:
Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2016.04.15.
: 2016.04.17.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Hippokratesz Specialista HétvégeIdén Galyatetőn kerül megrendezésre a Hippokratesz Specialista Hétvége
A tanfolyam szakmai védnöke: Prof. Füredi János, a Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány kuratóriumának elnöke
A tanfolyam szervezője: Puber Anikó lapigazgató, Hippocrates folyóirat
A tanfolyam várható kreditpont értéke: 10
: 2016.04.09.
: 2016.04.10.
: 3234 Galyatető, Kodály Zoltán sétány 10., Galya Hotel
A Magyar Hipnózis Egyesület következő akkreditált képzéseKedves Orvos- és Pszichológus/Pszichoterapeuta Kolléga!
Meghívjuk a Magyar Hipnózis Egyesület soron következő akkreditált képzésére, A hipnoterápia lehetőségei pszichogén mozgászavarok és post-stroke depresszió pszichoterápiás megközelítésében címmel.
A 3 órás műhelyt Dr. Vértes Gabriella ECP, kiképző pszichoterapeuta szakorvos tartja.
A hipnoterápia amellett, hogy bizonyítottan eredményes módszer a pszichogén mozgászavarok kezelésében, segíti a pontos kórisme megállapítását is.
Post-stroke depresszió rehabilitációjában a módosult tudatállapot adta lehetőségek szakszerű kiaknázása érzelmi állapotok mobilizálása, tudatosítása, szabályozása, képzeleti tevékenység fokozódása, testi érzék- szervi élmények intenzívebb megélése - sikeres pszichés állapotváltozás elérését ígéri.
A tárgyalt kórképek összefoglaló ismertetése után az előadó eseteken keresztül szemlélteti ezek hipnoterápiás lehetőségeit és hatékonyságát. Ezt a téma interaktív megbeszélése követi.
A képzés időpontja: 2016. április 8. (péntek) 10:00-13:00
Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000 Ft, Helyszínen 4500 Ft.
Jelentkezés: www.hipnozis-mhe.hu
Minden résztvevőt szeretettel várunk!
az MHE Vezetősége és Tanulmányi Bizottsága
Időpont: 2016.04.08.
Kategória: Képzés
: 1076 Budapest, Péterfy Sándor utca 8-20, Péterfy Sándor Utcai Kórház Tanácsterem
A rendezvény Web oldala: http://www.hipnozis-mhe.hu/
Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiája (CBT1) - (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj: 22.000 Ft
A programhoz 2 terapeuta kézikönyv és 2 gyermekek számára kidolgozott munkafüzet is tartozik, melyek szintén megvásárolhatók. Kinyomtatott formátumban: 12.500 Ft, vagy Cd formátumban: 5000 Ft.
Rövid tájékoztató:
Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.
AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT2-n már részt vett korábban.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2016.03.31.
: 2016.04.01.

Lélekemelő Live: 2016.03.18.
: 2016.03.20.
:
Személyiségzavarok - továbbképzésProgram:
Balázs Judit: Személyiségzavarok gyökerei gyermekkorban
Unoka Zsolt: Személyiségzavarok korszerű szemlélete
Vizin Gabriella: Borderline személyiségzavarok pszichoterápiája
Akkreditáció: SE-TK/2016.I/00110
Akkr. pont: 6
Képzés díja: ingyenes
Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.
A képzések listája és további információk megtekinthetőek a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2016.03.01. 14:00
: 2016.03.01. 16:30

A Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő programjaÖrömmel értesítünk, hogy a Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő programját 2016. február 10-én, szerdán 19 órakor tartjuk. Az est témája:
Füst Milán: Boldogtalanok beszélgetés egy színházi előadás születéséről, a rendezés és a szerepformálás folyamatáról
A beszélgetés résztvevői: Funk Iván, az előadás rendezője és Darabont Mikold, a darab főszereplője.
Szeretettel várunk a Pécs, Ferencesek utcája 8. szám alatt (kék kapualj, a kapucsengőn Pszichoterápia felirat)! A program utáni közös falatozást, beszélgetést "batyusbulivá" változtattuk; ehhez szívesen fogadunk finom falatokat, italt vagy pár forintot a malacperselybe.
Részletek a kapcsolódó dokumentum alatt!
Időpont: 2016.02.10.
: Pécs, Ferencesek utcája 8.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
GYERMEKPSZICHIÁTRIAI SZAKMAI NAPOK (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)Időpont: 2016.02.04., 03.03., 05.05. (3 alkalom, csütörtöki napokon)
Részvételi díj: 1.000 Ft / előadás
Rövid tájékoztató:
2016.02.04.: Klasszifikáció: Kategóriális-dimenzionális szemlélet,
2016.03.03.: Életminőség,
2016.05.05.: Amit ma tudunk a Tourette szindrómáról
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2016.02.04.
: 2016.05.05.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Lehel(etnyi) tudomány - a Nyírő-OPAI multidiszciplináris továbbképző délutánjaAz előadás címe: A bioetika aktuális kérdései - a belgyógyászat, a neurológia, az intezív ellátás, a pszichiátria és az addiktológia területén.
Előadó: Dr. Kovács József, Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet
: 2016.01.27. 13:30
: 2016.01.27. 15:00
Kategória: Képzés
: 1135 Budapest, Lehel utca 59. B épület 2. emelet, Nyírő Gyula - OPAI
Multidiszciplináris tudományos ülésA rendezvény időpontja: 2016. január 27. 13:30
Dr. Kovács József
A bioetika aktuális kérdései - a belgyógyászat, neurológia, intenzív ellátás, pszichiátria és az addiktológia területén
Időpont: 2016.01.27.
: Budapest, Nyírő-OPAI B épület II. emelet

A társas kirekesztettség csökkentése és önvédelmi stratégiák gyermekek számára A COOL-élés törvényei szociális készség fejlesztő tréning (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)Időpont: 2015.12.04. (péntek)
Részvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.
Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem. A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
Időpont: 2015.12.04.

PRIORITY SETTING AND DECISION MAKING IN HEALTH CAREElőadók:
Francesco Paoluccni (Murdoch University, Australia, University of Bologna, Italy), Manuel García-Goñi (Complutense University of Madrid, Spain), Emmanouil Mentzakis (University of Southampton, UK)
A részletes program a http://hecon.uni-corvinus.hu/?page_id=504&lang=hu
oldalon található meg.
A konferencia nyelve angol.
Előzetes regisztráció nem szükséges.
: 2015.12.01. 15:30
: 2015.12.01. 17:30
: 1093 Budapest, Fővám tér 8., Budapesti Corvinus Egyetem, E3005-ös terem

Őszi - Lendületben RendezvényA rendezvény fő témája: PSZICHOSZOMATIKA / TÁRSBETEGSÉGEK
A rendezvény programterve megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.11.27.
: 2015.11.28.
: Balatonfüred, Hotel Flamingó
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Pszichiátriai Gondozók XXIII. Szakmai HétvégéjePszichiátriai Gondozók XXIII. Szakmai Hétvégéje a Pécsi Tudományegyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika rendezvénye
Szakmai program
November 26. csütörtök
12.00 órától Regisztráció
17.15 Megnyitó: Füredi János
17.30-19.00 Stark András: A hétköznapi őrület történetei Eszeveszett mesék - filmesszé
19.00 Vacsora
November 27. péntek
Elnök: Fekete Sándor
9.00 10.00 Herold Róbert: Meghalok, hogyha rám nézel avagy Rossz, aki rosszra gondol: a metakogníció szerepe a pszichózisok etiopatogenezisében és terápiájában
10.00-10.30 Janssen Szimpózium
Fehér László: Ami késik, az múlik: a relapszus-prevenció kihívása és eszközei a szkizofrénia kezelésében
10.30- 11.00 Szünet
11.00-13.00 Az eredményes gondozás tényezői: esetismertetések szkizofrén betegek gondozásáról
Moderátor: Füredi János
Csonka Andrea
Molnár Gábor
Blazsek Péter
13.00- 15.00 Ebéd
15.00- 17.00 Bánfalvi Attila: Sok bába közt elvész a lélek? A pszi-komplexum dilemmái előadás és workshop
17.00-17.30 Szünet
17.30-19.30 Nyelv-terápia műhely
Moderátor: Koltai Mária
19.30 Vacsora
November 28. szombat
Elnök: Balczár Lajos
9.00- 11.00
Silling Tibor: A pszichiátriai gondozás aktuális kérdései
Területi beszámolók, jó gyakorlatok:
Váradi Enikő, Gulácsi István, Magyar Iván
Pászthy Bea: HOPPA - A háziorvosok pszichiátriai továbbképzéséről
11.00-11.30 Szünet
11.30 13.00 Jogi aktualitások
Kerekasztal
Fodor László, Vizi János
13.00 Zárás, ebéd, hazautazás
: 2015.11.26.
: 2015.11.28.
: Tapolca, Hotel Pelion
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Természettudományi Társulat Jubileumi konferenciájaAz 1841-ben alapított Magyar Természettudományi Társulat 1990. évi újraalakulásának 25. évfordulója alkalmával, az MTA Magyar Tudomány Ünnepe rendezvény-sorozat részeként 2015. november 20-án (pénteken) ünnepi, jubileumi konferenciát szervezünk Egészséges természet + egészséges élelmiszer = egészséges ember (biodiverzitás élelmiszerlánc-biztonság, népegészségügy)"címen.
A Konferencia fővédnöke dr. Áder János úr, Magyarország Köztársasági Elnöke.
Szeretettel várjuk Önöket rendezvényünkön és kérjük, jelentkezési lapjukat mielőbb (ha egy mód van rá, postafordultával) juttassák vissza hozzánk.
A Meghívót, a Jelentkezés lapot és a Programtervet a kapcsolódó dokumentumok alatt tekinthetik meg!
Időpont: 2015.11.20.
: 1054 Budapest, Alkotmány u. 9-11., Budapesti Gazdasági Főiskola, V. előadó

Tanulástechnika (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)Időpont: 2015.11. 20-21. (péntek-szombat)
Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2015.11.20.
: 2015.11.21.
Kategória: Képzés
:
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Biológiai Pszichiátriai Konferencia: 2015.11.18.
: 2015.11.20.
: Budapest, Mercure Buda Hotel

A reprodukció aktuális kérdései, különös tekintettel a születendő utódok nemére című konferenciaA Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, a Magyar Természettudományi Társulat Orvos-egészségügyi Szakosztálya és Biológiai Szakosztálya A reprodukció aktuális kérdései, különös tekintettel a születendő utódok nemére címmel konferenciát rendez, amelyre tisztelettel meghívja.
Időpontja: 2015. november 18. 14:00-17:00
A rendezvény helye: Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet, Johan Béla konferenciaterem
A terem korlátozott befogadóképességére tekintettel kérjük, részvételi szándékát november 11-ig szíveskedjék jelezni az mtt.titkarsag@mtt.t-online.hu e-mail címünkön.
A konferencia programtervét a kapcsolódó dokumentumok alatt érheti el!
Időpont: 2015.11.18.
: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. XXI. emelet, Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet

Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ TanfolyamAz OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály / Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelyén (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5.)
A tanfolyam szombaton 09.00-18.00, vasárnap 09.00-17.00 óráig tart. Részvételi díja 22.000.- Ft
Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP)
CME akkreditációs száma SE-TK 2015 II./00242, pontszám: 30
További információk a kapcsolódó dokumentumokban!
: 2015.11.14.
: 2015.11.15.
: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/a

Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Szeged)A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.
A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.
A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.11.13.
: 2015.11.14.
Kategória: Képzés
: Szeged,
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Őszi - Lendületben Rendezvény A rendezvény fő témája: PERINATÁLIS PSZICHIÁTRIA
A rendezvény programterve megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.11.13.
: 2015.11.14.
: Felsőtárkány, Bambara Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Őszi - Lendületben Rendezvény A rendezvény fő témája: PERINATÁLIS PSZICHIÁTRIA
A rendezvény programterve megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.11.13.
: 2015.11.14.
: Felsőtárkány, Bambara Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (1)
PSZIHÉ - Pszichoterápiás HétvégeA program sajátosságai:
- szakmai nagycsoport, sajátélményű módszerdemonstrációs kiscsoportok és az informális közeg integrációja intézményi pszichoterápiás tapasztalatszerzésre is alkalmas;
- lehetőséget és teret biztosít különböző irányultságú, szakmai identitású szakemberek találkozásához, a különböző pszichoterápiás, csoportterápiás módszerek megismeréséhez;
- segít megtapasztalni szakmai közösségünkben az összetartozás, a megbecsülés, a fejlő-dés forrásait;
- hozzájárul a pszichoterápia értékteremtő, értékőrző jellegéhez: a pszichoterápiát mint kul-turális értéket igyekszik felmutatni a segítők, a társszakmák képviselői, az értelmiség szá-mára is;
- a résztvevőknek feltöltődést nyújt, segítség a kiégés megelőzésében.
További részletek, valamint a jelentkezési lap megtalálhatóak a kapcsolódó dokumentumokban!
: 2015.11.06.
: 2015.11.08.
: Siófok,
Kapcsolódó dokumentumok (2)
A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiája (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)Időpont: 2015.11.06. (péntek)
Részvételi díj: 16.000 Ft
Rövid tájékoztató: A képzésen az ADHD viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe. Viselkedésterápiás program eszközökkel, szülőtréning. Gyakorlatorientált, videódemonstráció.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:honlapunkon:
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
Időpont: 2015.11.06.
Kategória: Képzés
:
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiái (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)Időpont: 2015.10.30. (péntek)
Részvételi díj: 12.000 Ft
Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
Időpont: 2015.10.30.
Kategória: Képzés
:
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Tudományos ülés az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben a Fény éve jegyébenAz ülés programja:
1. Rihmer Zoltán, egyetemi tanár, az MTA doktora: A fény és a fényterápia helye a pszichiátriai zavarokban
2. Jakab László, egyetemi tanár, MTA doktora, BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar, Elektronikai Technológia Tanszék: Természetes és mesterséges fény
Az ülés elnöke: Németh Attila és Kéri Szabolcs
: 2015.10.28. 13:30
: 2015.10.28. 15:00
: 1135 Budapest, Lehel u. 59 Főépület, Tanácsterem, Nyírő Gyula Kórház-OPAI Budapest

Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Debrecen)A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.
A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.
A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.10.16.
: 2015.10.17.
Kategória: Képzés
: Debrecen,

A pszichiátria és más orvosi szakmák együttműködése a diagnosztikában és terápiában - KonferenciaA Pozitron - Diagnosztika Központ a Magyar Pszichofarmakológusok Társaságának partneri közreműködésével A pszichiátria és más orvosi szakmák együttműködése a diagnosztikában és terápiában címmel konferenciát rendez amelyre tisztelettel meghívja Önt és munkatársait.
Helyszín: Pozitron - Diagnosztika Központ
1117 Budapest Hunyadi J. út 9.
Időpont: 2015 október 16, péntek
Program
10.00. Diagnosztikai és terápiás biomarkerek, alkalmazhatóságuk a pszichiátriában Péter László PhD főorvos 10.45. A PET működése és klinikai alkalmazása (bemutatóval egybekötve) Lengyel Zsolt PhD főorvos
11.30. A PET szerepe a gyógyszerfejlesztésben Berecz Roland PhD
12.15. Büfé ebéd 13.00. A pszichiátriai és kardiológiai betegségek komorbiditása Sidó Zoltán PhD főorvos
13.45. Kardiológiai diagnosztika napjainkban (Cardio-CT bemutatásával) Kerecsen Gábor PhD főorvos
14.30. Pszichofarmakonok és kardiológiai gyógyszerek kölcsönös hatásai Kovács Gábor főorvos
15.15. Diszkusszió - Vizsga
A rendezvény akkreditálásra került: 12 kreditpont (Célcsoport: pszichiáter, neurológus, kardiológus)
A részvétel 50 fő részére lehetséges, a jelentkezés sorrendjében.
Regisztrálás az OFTEX honlapon, kódszám: SE-TK/2015.II/00179
A tanfolyam ingyenes.
Parkolást biztosítunk
Időpont: 2015.10.16.
: 1117 Budapest, Hunyadi János út 9., Pozitron - Diagnosztika Központ
Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Debrecen)A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.
A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.
A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.10.16.
: 2015.10.17.
Kategória: Képzés
: Debrecen,
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Főpsziche - 2015. október 14.Program:
9.15h- Dr. Szilágyi Simon (Péterfy S. u. Kh. Krízisintervenció és Pszichiátriai Osztály): Új krízis kezelési lehetőségekről az osztályon.
9.30 h Dr. Filetóth Zsuzsa (Egis): Kezünkben a döntés.
10.15 h Szünet, büfé az Egis támogatásával.
10.30h Nyírő-OPAI-XIII.ker. Pszichiátriai Gondozó (szeptemberről elmaradt) előadásai:
- Dr. Blazsek Péter (Gondozóvezető főorvos): A XIII. ker. Pszichiátriai Gondozó megújult működése (koncepció, eddigi megvalósulás).
- Bodicsi Beáta (Vezető asszisztens): Metabolikus paraméterek monitorozása.
- Dr. Blazsek Péter (Gondozóvezető főorvos): A kockázatelemzés jelentősége a pszichiátriai ellátásban.
Kérjük a kedves tagokat, hogy pontosan érkezzenek!
Meghívóinkat, leveleinket elektronikus úton juttatjuk el tagságunknak, és a fővárosi pszichiátriai gondozóknak, szakrendelőknek. Összejöveteleinkről az MPT honlap is tájékoztat.
November 11.-én Közgyűlés lesz az Alapszabály módosításról, valamint izgalmas kerekasztal a Merényi ügyről (OPCAT jelentés)!
A Meghívó megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Időpont: 2015.10.14.
: 1191 Budapest, Dobó Katica u. 18., Forrásház
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Győr)Az esemény szervezés alatt áll még, a helyszín és az időpont módosulhat!
A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.
A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.
A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.10.09.
: 2015.10.10.
Kategória: Képzés
: Győr,

MEGHÍVÓ a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület 22. konferenciájáraA Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XXII. Konferenciájának címe: IDENTITÁSAINK
Időpont: 2015. okt. 9-10.
Helyszín: Rubin Hotel, Budapest XI., Dayka Gábor utca 3.
A konferencia akkreditációs pontértéke: 32.
Az alábbi linkekre kattintva olvashatja a konferenciával kapcsolatos részletes információkat:
Jelentkezési lap
Előadói regisztráció
Az absztraktok leadásának határideje: május 31.
Az absztrakt útmutató, valamint a meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumok menüpont alatt!
: 2015.10.09.
: 2015.10.10.
: Budapest, Dayka Gábor utca 3., Rubin Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Győr)Az esemény szervezés alatt áll még, a helyszín és az időpont módosulhat!
A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.
A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.
A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.10.09.
: 2015.10.10.
Kategória: Képzés
: Győr,
Kapcsolódó dokumentumok (2)
EGIS-szüret - Lélekemelő LiveRendező: Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány az MPT támogatásával A rendezvény akkreditálása az 52/2003 ESzCsM rendelete alapján elbírálás alatt áll.
: 2015.10.02.
: 2015.10.04.
: 8621 Zamárdi, Eötvös u. 15/1., Hotel Wellamarin
Kapcsolódó dokumentumok (1)
GYERMEKPSZICHIÁTRIAI SZAKMAI NAPOK (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)Előadások (csütörtökönként 10:00-13:00)
2015.10.01.: Aktuális kérdések a gyermekpszichiátriában (Dr.Gádoros Júlia PhD)
2015.11.05.: Érzelemfelismerés (Dr.Halász József PhD)
2015.12.03.: Információ a gyermekpszichiátriában (Dr.Nagy Péter)
2016.02.04.: Klasszifikáció: Kategóriális-dimenzionális szemlélet (Dr.Balázs Judit PhD)
2016.03.03.: Életminőség (Dr.Kiss Enikő PhD, Dr.Dallos Gyöngyvér PhD)
2016.05.05.: Amit ma tudunk a Tourette szindrómáról (Dr.Tárnok Zsanett PhD)
Minden előadást egy közös megbeszélés követ, ami két részből áll: reflektálás az előadásra + az elmúlt hónapban felmerült gyermekpszichiátriát érintő kérdések megbeszélése.
Moderátor: Dr.Balázs Judit Phd
AKKREDITÁCIÓ:
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta
Részvételi díj: 6.000 Ft
PONTSZÁM:
első 3 előadás 24 pont (akkreditálva)
második 3 előadás előreláthatólag 24 pont (akkreditáció folyamatban)
PONTSZÁM elszámolás:
Szakma szerinti szabadon választható pontszámként elszámolható:
1. gyermek- és ifjúságpszichiátria
2. igazságügyi klinikai pszichológia
3. iskolaegészségt., ifjúságvéd.
4. klinikai szakpszichológus
5. neuropszichológia
6. psychiátria
7. pszichotherápia
8. rehabilitáció
Szabadon választható pontszámként számolható el az OFTEX portálon pontszerző többi szakmacsoportnak (nem célcsoportként feltüntetetteknek).
Pontszámként nem elszámolható, de a tanfolyam elvégzéséről igazolást kap: minden egyéb területen dolgozó szakember, egyetemi, főiskolai hallgató, illetve mindenki, aki a tanfolyamon részt vesz.
HELYSZÍN:
Vadaskert Kórház és Szakambulancia, 1021 Budapest, Lipótmezei út 5.
Széll Kálmán tértől 61-es villamossal, Széll Kálmán tér (Csaba utcától) 129-es busszal, vagy az Árpád hídtól (Szentlélek térről) 29-es busszal.
JELENTKEZÉS:
Online jelentkezés: Honlapunkon keresztül is tudnak jelentkezni, a következő linkre kattintva:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276%E2%9F%A8=hu
BEFIZETÉS:
1, Átutalással a Vadaskert Alapítvány bankszámlaszámára: 10102244-09370306-00000004
Kérjük, a közlemény rovatba írják be, hogy Szakmai napok+Saját név
2. Ettől eltérő befizetési igény esetén jelezze a jelentkezési lapon, vagy Kisné Ricsóy Mártánál a kepzes@vadaskertalapitvany.hu e-mail címen.
A befizetett képzési díjat (igazolt betegség kivételével) nem áll módunkban visszautalni! A teljes összeg, az adott éven belül, másik tanfolyamra átcsoportosítható.
Érdeklődni Kisné Ricsóy Mártánál lehet a kepzes@vadaskertalapitvany.hu e-mail címen, vagy az Alapítványi Irodában a 06-70-370-8500 telefonszámon.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a tanfolyami helyek száma korlátozott, ezért a jelentkezés és a befizetés sorrendjében biztosítjuk a tanfolyami helyeket. A tanfolyamon való részvétel regisztrációhoz kötött, melyet a jelentkezési lap visszaküldésével lehet megtenni.
Várjuk jelentkezésüket!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2015.10.01.
: 2016.05.05.
Kategória: Képzés, Egyéb rendezvények
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Kapcsolódó dokumentumok (1)
FELHÍVÁS - SE-VIKOTE pszichoterapeuta szakképzésreJelentkezési határidő: 2015. szeptember 1.
Felvételi beszélgetés: 2015. szeptember 11. 13 óra
Képzés kezdési időpontja: 2015. október 1.
A teljes képzés 3 éves (6 félév), egy félévben 9 képzési nap van, a képzés alkalmanként 10 18,30 óráig tart.
Képzés díja: 135.000,- Ft / félév + 20.000,- Ft / hó klinikai gyakorlat, szupervízió (nem pszichoterápiás munkahelyen dolgozók számára).
A képzésről bővebben a kapcsolódó dokumentumok alatt tájékozódhatnak!
Időpont: 2015.10.01.

NyírőOPAI Multidiszciplináris FórumIdőpont: 2015. szeptember 30. (szerda) 13:30-15.30
Az 1994-es ruandai népirtás mentális egészségre gyakorolt hatása: a PTSD konstruktuma, validitása.
Kéri Szabolcs, tudományos igazgató: Néhány adat a jelenlegi menekült problémához
Témája: Post Traumás Stressz Zavar
Előadó: Fodor Kinga, pszichológus
Felkért hozzászóló: Kroó Adrienn, pszichológus, a Cordelia Alapítvány munkatársa
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Időpont: 2015.09.30.
Kategória: Képzés
: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Nyírő Gyula Kórház OPAI, B épület II. emelet Tanácsterem
Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Budapest)A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.
A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.
A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.09.25.
: 2015.09.26.
Kategória: Képzés
: Budapest,
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Budapest)A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.
A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.
A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.09.25.
: 2015.09.26.
Kategória: Képzés
: Budapest,
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Pécs)A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.
A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.
A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.09.18.
: 2015.09.19.
Kategória: Képzés
: Pécs,
Kapcsolódó dokumentumok (2)
MŰVÉSZET ÉS PSZICHOANALÍZIS2015-2016-ban is folytatódik a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozataa Károlyi-palotában (Bp. V. Károlyi u. 16.). - olvasható az irok.terasz.hu oldalán.
A tizennegyedik évad programja:
2015. szeptember 18.
MOLNÁR ESZTER EDINA muzeológus (Budapest):
Hősiesség vagy hiúság?
Az untauglich Balázs Béla hadba vonulása
ERŐS FERENC szociálpszichológus (Budapest):
Kínzás vagy gyógyítás?
Pszichiátria és pszichoanalízis az első világháborúban
(és utána)
Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész (Budapest)
A két előadás a Petőfi Irodalmi Múzeum Maradni szégyen, veszni borzalom Magyar írók az első világháborúban című kiállításához kapcsolódik. Megtekinthető 2016. jan. 10-ig.
2015. október 16.
VERES ANDRÁS irodalomtörténész (Budapest):
A P. Howard-i humor önvédelmi hatásmechanizmusa
Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész (Budapest)
2015. november 20.
VARGA ZSUZSANNA pszichoanalitikus (Budapest):
Több szólamban az előítéletek ellen
Schönberg és Einstein küzdelme az emberi és alkotói egyenjogúságért
2015. december 11.
MIKLÓS BARBARA pszichológus (Budapest)
TAKÁCS MÓNIKA irodalomtörténész (Budapest):
Kiáltok Tehozzád, / hal(l)j meg, Isten!
Babits Mihály Jónás könyvének pszichoanalitikus meghallgatása
Közreműködik: ŐZE ÁRON színművész (Budapest)
2016. január 15.
NÉMETH ATTILA pszichiáter (Budapest):
Az alkotó pszichiátriai zavarának tükröződései
Hölderlin, Juhász Gyula és Rilke alkotásaiban
Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész (Budapest)
2016. február 19.
E. TÓBIÁS SÁRA pszichológus (Budapest)
A rettegés édes íze avagy miért szeretjük a horrort?
Gondolatok a The Walking Dead és az Iszonyat című film, illetve
E. T. A. Hoffmann Az ördög bájitala című regénye ürügyén
Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész (Budapest)
2016. március 18.
BÁRKÁN GYÖRGY pszichológus, esztéta (Budapest):
József Attila a személyiség, a világegész és a kozmosz
Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész (Budapest)
2016. április 15.
SZILÁGYI JUDIT irodalomtörténész (Budapest):
Egy kegyetlen szerelem
Kádár Erzsébet és Illés Endre kapcsolata
Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész (Budapest)
2016. május 20.
RITA LEIBINGER ideg-elmegyógyász szakorvos (Stuttgart):
Meztelen igazság és igazi meztelenség
Az ÉN átrendeződése és a szexualitás térhódítása
a századvég intellektuális forradalmában,
illetve a jugendstil alkotásaiban
Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész (Budapest)
2016. június 17.
FÜLÖP MÁRTA pszichológus (Budapest):
A freudi óceáni érzés halálos hívogatása
Gyerekkori barátok szokatlan versengése Luc Besson
A nagy kékség című filmjébenA sorozatot szerkeszti és a műhelybeszélgetéseket vezeti:
VALACHI ANNA irodalomtörténész (Budapest)
Az előadásokat 18-20 óra között a Petőfi Irodalmi Múzeumban hallgathatják meg az érdeklődők. A belépés ingyenes.A tizenkettedik évad programjáról a József Attila Társaság és a Ferenczi Sándor Egyesület honlapján is tájékozódhatnak az érdeklődők.
Mindenkit szeretettel várunk!
: 2015.09.18.
: 2016.06.17.
: 1053 Budapest, Károlyi utca 16., Károlyi-palota
Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia módszerspecifikus képzésA Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia Módszerspecifikus Képzést indít. A képzés a szakvizsgára felkészítő pszichoterápiás képzés módszerspecifikus fázisa. A teljes képzés elvégzése és a szakvizsga letétele után megszerezhető az ECP, az Európai Pszichoterápiás Diploma.
A képzés célja:
A propedeutikai illetve klinikai fázisokra épülő, pszichodinamikai elméleti háttéren alapuló fókuszált egyéni pszichoterápia elméletének és gyakorlatának elsajátítása; korszerű elméleti ismeretek és terápiás gyakorlat közvetítése.
A képzés ideje (kivéve a sajátélmény részt és az egyéni szupervíziót) 1 tanév, rendszerint kéthetente, pénteki napokon, 10-15.30-ig.
Jelentkezés: Dr. Harmatta Jánosnál harmattj@t-online.hu rövid szakmai önéletrajzzal.
Információ: Bagotai Tamás bagotai@enternet.hu
A képzést kellő számú jelentkezés esetén indítjuk.
A képzésről bővebben a kapcsolódó dokumentumok alatt olvashat!
: 2015.09.01.
: 2016.06.30.
Kategória: Képzés
: Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség
Kapcsolódó dokumentumok (1)
2015 Summer Global Nursing SymposiumThe symposium will provide a valuable opportunity for nurses from different cultural backgrounds and diverse fields to changing role of nurses, to promote the generation and implementation of evidence based practice in community and home nursing.
Contact person: Conference Coordinator
Deadline for abstracts/proposals: 10th July 2015
Check the event website for more details.
: 2015.07.17.
: 2015.07.18.
: United States of America, Los Angeles, California,
22nd International Association for Child & Adolescent Psychiatry and Allied ProfessionsMeet fellow attendees, exchange ideas and experiences, learn from a comprehensive scientific program, promote and advocate for your research and ideas, and enjoy all that Calgary, Alberta and Canada has to offer.
Contact person: Sea to Sky Meeting Management Inc.
Check the event website for more details.
: 2015.07.16.
: 2015.07.21.
: Canada, Calgary, Alberta,

Gondozói Hétvége: 2015.06.04.
: 2015.06.06.
:
PANNÓNIA PSZICHIÁTRIAI EGYESÜLET - Mindenki függ valamitől - XXIX. VÁNDORGYŰLÉS2015. május 29. (péntek)
10.00-tól Regisztráció a Vándorgyűlés helyszínén 13.30-14.00
Köszöntő:
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere
Baracskai Józsefné, a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezetének igazgatója
Megnyitó:
Halász Gabriella, a Zala Megyei Kórház főigazgatója
Sipos Zsófia, a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályának vezetője
Stark András, a Pannónia Pszichiátriai Egyesület elnöke
További részletek a programról a kapcsolódó dokumentumokban!
: 2015.05.29.
: 2015.05.30.
: Pécs,
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság - V. Bálint-csoport HétvégeTársaságunk immár hagyományosan Bálint-csoport Hétvégét szervez abból a célból, hogy az intenzív közös csoportmunka során a résztvevők minél mélyebben megtapasztalhassák a módszer hatásait. Hétvégénkre várunk mindenkit, akit érdekel a módszer, és aki legalább a péntek-szombati blokkra elköteleződik.
Időpont: 2015. május 29-31.
Helyszín: Érd, Tárnoki út 11. Ciszterci Kolostor
Kedvezményes Jelentkezés Április 30-ig!!!
További részletek a kapcsolódó dokumentumokban!
: 2015.05.29.
: 2015.05.31.
: Érd, Tárnoki út 11., Ciszterci Kolostor
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Pszichológiai Társaság XXIV. Országos Tudományos NagygyűléseFelhívjuk a figyelmet, hogy a rendezvényre hallgatóságként a regisztráció továbbra is nyitott, május 25-ig a Nagygyűlés honlapján várjuk a jelentkezéseket!
http://www.mptnagygyules.hu/
: 2015.05.28.
: 2015.05.30.
: 3300 Eger, Eszterházy tér 1., Eszterházy Károly Főiskola, Tanárképzési és Tudástechnológiai Kar
A rendezvény Web oldala: http://www.mptnagygyules.hu/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
MCSE Szeminárium - Budapest Előadók:
dr.Moretti Magdolna, kiképző családterapeuta, pszichiáter főorvos, Eger
dr.Németh Attila pszichiáter, Phd, az OPAI igazgatója, Budapest
Témája: a pszichiátriai betegségek megjelenése a családban: tünetek, családterápiás személetben, intervenciós technikák (esetvignettákkal és filmbetétekkel illusztrálva).
1./ Dr.Moretti Magdolna: Bipoláris zavar, szkizofrénia, depresszió, szorongásos kórképek
2./ dr.Németh Attila: Kényszerbetegség, addiktológiai kórképek
Résztvevők száma. max. 20 fő.
Időpont: 2015. május 15. péntek 9-18 óra között
Helyszín: Nyírő Gyula Kórház-OPAI, Igazgatóság, II. emelet, Könyvtárszoba (Budapest, Lehel út 59.)
Részvételi díj: 15000 Ft
Jelentkezés elektronikus űrlapon IDE KATTINTVA.
FONTOS: A szeminárium teljes időtartama alatt a részvétel elvárt! (későbbi érkezés/korábbi távozás sem elfogadható)
Fontos tudnivalók a szemináriumokról:
Az MCSE új képzési rendje szerint a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevőinek a 200 órás elméleti és módszertani alapképzés mellett, kötelező 50 óra elméleti és módszertani szemináriumon való részvétel is. A most meghirdetett 10 óra szeminárium már beszámítható ebbe az új képzési követelménybe.
A szemináriumokon a résztvevők maximális létszáma: 20 fő.
A jelentkezéseknél előnyt élveznek a 2014. szeptember 10. után indult 200 órás elméleti és módszertani képzések résztvevői, de az általuk be nem töltött helyekre szívesen látjuk a régi képzési rend szerint képződő (vagy a már sikeres vizsgát tett) MCSE tagokat is, akiknek a részvétel 8 MCSE aktivitási pontot jelent.
Ugyanazt a szemináriumot nem lehet elszámolni a szemináriumként és MCSE aktivitásként! (Azaz a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevői csak szemináriumi tanúsítványt kaphatnak, és azok, akik 2014. szeptember 10-e előtt kezdték az alapképzést, csak MCSE aktivitási pontokról kaphatnak igazolást. Kivételt az sem jelent, ha valakinek már megvan az 50 óra kötelező szemináriuma!)
Amennyiben egy adott témában nagyon sok az érdeklődő, a szemináriumokat megismételjük.
: 2015.05.15. 09:00
: 2015.05.15. 18:00
Kategória: Képzés
: Budapest, Lehel út 59., Nyírő Gyula Kórház- OPAI Igazgatóság
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Hippokratész Specialista Hétvége (2015.05.09-10.)Mindennapi affektusaink: Betegen és egészségesen
A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány amely immár két évtizedes múltra tekint vissza a korábbi Orvostovábbképző Egyetem Pszichiátriai Tanszéke munkájának segítésére jött létre. Az egyetem megszűnése után is folytatta tevékenységét, melyben a legfőbb cél az ismeretek bővítése és a naprakész gyakorlat elsajátítása. Az Alapítvány olyan rendezvények tudományos programját alakítja ki, melyekben az előadásokon résztvevők egyrészt új ismereteket szerezhetnek, másrészt a tudományos ismeretek sajátos kontextusba helyezése által azokat hatékonyan el is sajátítják, ezen kívül gyakorlati kérdések és tapasztalatok megvitatására is van lehetőség. Az Alapítvány felkéri együttműködésre a szintén nagy hagyományokkal bíró Hippocrates folyóirat kiadóját (Dzéta Kft.) annak érdekében, hogy magas színvonalú képzést nyújtson a pszichiáterek számára, hazai élvonalbeli előadók közreműködésével. A szóban forgó képzés a Hippocrates Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége a Pszichiátriában elnevezéssel akkreditált konferencia. Bízunk abban, hogy az elhangzó előadások, viták, valamint a szünetekben történő szakmai párbeszédek minden résztvevő számára egyaránt hasznosak lesznek.
Részletek a kapcsolódó dokumentumokban!
: 2015.05.09.
: 2015.05.10.
: Galyatető, Galya Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Pszichoterápia konferenciaHiszem, amit látok?
A Pszichoterápia folyóirat 11. konferenciája,
2015. május 8-9.
konferencia@pszichoterapia.hu, www.pszichoterapia.hu
MOM Kulturális Központ, 1124 Budapest, Csörsz u. 18.
Kedves Kollégák!
Végéhez közeledik a konferenciára benyújtott programjavaslatok szerkesztése. Kisebb változások még történhetnek címben, szereplőben, s még kerül néhány program a felsoroltak mellé. Az előzetes azért képet adhat arról, mi minden szerepel majd a konferencián, s segít dönteni a jelentkezésben.
http://www.pszichoterapia.hu/konferencia/pszichoterapia-folyoirat-2015-os-konferenciaja/jelentkezesi-lap
A konferencia akkreditált, értéke 32 pont.
Szívélyes üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint programbizottság nevében
Szőnyi Gábor
Pszichoterápia előfizetés, előfizetés megújítás: http://www.pszichoterapia.hu/elofizetes/
Az előfizetők a konferencia részvételi díjából kedvezményt kapnak.
Nyitóelőadás
Hiszem, amit látok? Engem az előre megírt szöveg akadályoz
(Kornis Mihály író, rendező és tanár)
Péntek, 10:00-11:15
Előadás
ˇ Móló avagy terápiás hatótényezők egy szociális intézményben (Justin Móni, Pádvai Imre) Szombat, 9:00-10:30 szekció
ˇ Hiszem, mert látom hiszem, mert működik. A spiritualitás megjelenése a 12 lépéses mozgalmakban és a Minnesota-modellben (Tóth András, Tremkó Mariann) Szombat, 11:00-12:30 szekció
ˇ Vak düh, láthatóvá váló szelf (Dobossy Anna) Szombat, 9:00-10:30 szekció
A gyermekkel, a szülőkkel és a családdal végzett munka az integratív játékterápiában (Eigner Bernadett) Péntek, 11:30-13:00 szekció
ˇ Megújuló csúcsteljesítmény kiégés nélkül? vezetői stressztükör és fejlesztési lehetőségek (Máté Barbara, Ács Eszter) Szombat, 13:30-15:00 szekció
ˇ Érzelmi elhanyagolás, hospitalizáció, szimbiotikus állapotok, érzelmi labilitás (Platthy István) 11:30-13:00 szekció
ˇ Az elfogadás- és elköteleződés terápia (acceptance and commitment therapy ACT) bemutatása (Szondy Máté) Szombat, 13:30-15:00 szekció
ˇ A meddőségi kezelésének etikai dilemmái (Higi Vera) Péntek, 14:30-16:00 szekció
ˇ Szülő_kép_más_kép/p az elég jó szülő_képző te is lehetsz elég jó szülő! (Hada Zsuzsa) Péntek, 14:30-16:00 szekció
ˇ A láthatatlan megjelenítése - hipnoterápia miokardiális infarktust elszenvedett betegekkel (Dávid Tamás) Szombat, 11:00-12:30 szekció
Esetbemutatás vitával
ˇ Hogy is volt ez valójában? (Roszik-Volovik Xénia, Adrigán Erzsébet) Péntek, 14:30-16:00
ˇ Akikkel sosem találkozunk a rendelőnkben (Lovas Zsuzsa) Szombat, 11:00-12:30
ˇ A múlt alkalommal voltunk a csúcsponton! (Tóth Erika) 11:30-13:00
ˇ Ezo-spiro-pszicho? (Kácsándi Elvira) Szombat, 13:30-15:00
Teambemutatkozás esetbemutatás akvárium módszerrel
ˇ A terapeuta igazat mond (Dávid József, Együd Péter, Harmatta János, Horváth Klára, Kiss Tibor Cece, Milák Piroska, Rubovszky György Zsolt) Szombat, 13:30-15:00
Módszertani sokszemközt
ˇ Pinokkió pszichoterápiába jár (Barcy Magdolna, Eörsi Dániel, Fekete Karolina, Horváth Klára, Mondok Árpád) Szombat, 9:00-10:30
ˇ Hiszünk a pszichoterápiás álommunkában (Erdélyi Ildikó, Árkovits Amaryl, Campos Anna, Gáti Ágnes, Krékits József, Nagy Tímea) 11:30-13:00
Kerekasztal
ˇ Testünk kérdései és válaszai a pszichoterápiás munkában, avagy mit hisznek az egyes pszichoterápiás megközelítések a testről? (Miklós Barbara, Adrigán Erzsébet Csúsz Klára, Harrach Andor, K. Szilágyi Adrienn, Szemerey Márton, Merényi Márta) Szombat, 9:00-10:30
ˇ Kapcsolatok, kapcsolódások a pszichoonkológia területén (Kiss Tibor Cece, Bányai Éva, Kegye Adrienn, Muszbek Katalin, Szabó Eszter) Szombat, 11:00-12:30
ˇ Hit: segítség vagy gát a terápiában, tanácsadásban? (Molnár Judit, Pető Csilla, Sinkovics Andrea, Süle Ferenc, Szőnyi Gábor) Péntek, 14:30-16:00
ˇ Mit hiszek a tudattalanról? (Tornyossy Mária, Bokor Judit, Indries Krisztián, Mondok Árpád, Ormay Tom, Ormay István, Szautner Erika) 11:30-13:00
Műhely
ˇ A kutató csoport (Terenyi Zoltán, Kardos Tímea, Sallay Viola, Hardy Júlia, Seres Imola) Szombat, 13:30-15:00
ˇ Mi a státusza a pszichoterápiás szcénában azoknak a módszereknek, amelyek a testet közvetlenül bevonják a terápiás folyamatba? (Merényi Márta, Simon Judit) Péntek, 14:30-16:00
ˇ Ez van? (Adrigán Erzsébet, Campos Anna, Ledniczki Ildikó) Szombat, 11:00-12:30
ˇ Alakot ölt, ami van, és ami nincs (Sáfrán Zsófia, Perczel Erika, Beleznai Györgyi, Bartus Zsuzsanna) Szombat, 9:00-10:30
Tematikus nagycsoport
Egy szakma vagyunk? (Vezetik: Milák Piroska és Terenyi Zoltán) Péntek, 16:30-18:00
Záró viadal
Csal a látszat? (Viadalvezető: Csáky Krisztina) Szombat, 15:30-16:30
Állítások, melyek mellett a csapatok érvelnek:
a) A látszat csal
b) A látszat nem csal
: 2015.05.08.
: 2015.05.09.
: 1124 Budapest, Csörsz utca 18., MOM Kulturális Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.pszichoterapia.hu/konferencia/pszichoterapia-folyoirat-2015-os-konferenciaja/konferencia-temahttp://www.pszichoterapia.hu/konferencia/pszichoterapia-folyoirat-2015-os-konferenciaja/konferencia-tema
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Pszichoterápia konferenciaHiszem, amit látok?
A Pszichoterápia folyóirat 11. konferenciája,
2015. május 8-9.
konferencia@pszichoterapia.hu, www.pszichoterapia.hu
MOM Kulturális Központ, 1124 Budapest, Csörsz u. 18.
Kedves Kollégák!
Végéhez közeledik a konferenciára benyújtott programjavaslatok szerkesztése. Kisebb változások még történhetnek címben, szereplőben, s még kerül néhány program a felsoroltak mellé. Az előzetes azért képet adhat arról, mi minden szerepel majd a konferencián, s segít dönteni a jelentkezésben.
http://www.pszichoterapia.hu/konferencia/pszichoterapia-folyoirat-2015-os-konferenciaja/jelentkezesi-lap
A konferencia akkreditált, értéke 32 pont.
Szívélyes üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint programbizottság nevében
Szőnyi Gábor
Pszichoterápia előfizetés, előfizetés megújítás: http://www.pszichoterapia.hu/elofizetes/
Az előfizetők a konferencia részvételi díjából kedvezményt kapnak.
Nyitóelőadás
Hiszem, amit látok? Engem az előre megírt szöveg akadályoz
(Kornis Mihály író, rendező és tanár)
Péntek, 10:00-11:15
Előadás
ˇ Móló avagy terápiás hatótényezők egy szociális intézményben (Justin Móni, Pádvai Imre) Szombat, 9:00-10:30 szekció
ˇ Hiszem, mert látom hiszem, mert működik. A spiritualitás megjelenése a 12 lépéses mozgalmakban és a Minnesota-modellben (Tóth András, Tremkó Mariann) Szombat, 11:00-12:30 szekció
ˇ Vak düh, láthatóvá váló szelf (Dobossy Anna) Szombat, 9:00-10:30 szekció
A gyermekkel, a szülőkkel és a családdal végzett munka az integratív játékterápiában (Eigner Bernadett) Péntek, 11:30-13:00 szekció
ˇ Megújuló csúcsteljesítmény kiégés nélkül? vezetői stressztükör és fejlesztési lehetőségek (Máté Barbara, Ács Eszter) Szombat, 13:30-15:00 szekció
ˇ Érzelmi elhanyagolás, hospitalizáció, szimbiotikus állapotok, érzelmi labilitás (Platthy István) 11:30-13:00 szekció
ˇ Az elfogadás- és elköteleződés terápia (acceptance and commitment therapy ACT) bemutatása (Szondy Máté) Szombat, 13:30-15:00 szekció
ˇ A meddőségi kezelésének etikai dilemmái (Higi Vera) Péntek, 14:30-16:00 szekció
ˇ Szülő_kép_más_kép/p az elég jó szülő_képző te is lehetsz elég jó szülő! (Hada Zsuzsa) Péntek, 14:30-16:00 szekció
ˇ A láthatatlan megjelenítése - hipnoterápia miokardiális infarktust elszenvedett betegekkel (Dávid Tamás) Szombat, 11:00-12:30 szekció
Esetbemutatás vitával
ˇ Hogy is volt ez valójában? (Roszik-Volovik Xénia, Adrigán Erzsébet) Péntek, 14:30-16:00
ˇ Akikkel sosem találkozunk a rendelőnkben (Lovas Zsuzsa) Szombat, 11:00-12:30
ˇ A múlt alkalommal voltunk a csúcsponton! (Tóth Erika) 11:30-13:00
ˇ Ezo-spiro-pszicho? (Kácsándi Elvira) Szombat, 13:30-15:00
Teambemutatkozás esetbemutatás akvárium módszerrel
ˇ A terapeuta igazat mond (Dávid József, Együd Péter, Harmatta János, Horváth Klára, Kiss Tibor Cece, Milák Piroska, Rubovszky György Zsolt) Szombat, 13:30-15:00
Módszertani sokszemközt
ˇ Pinokkió pszichoterápiába jár (Barcy Magdolna, Eörsi Dániel, Fekete Karolina, Horváth Klára, Mondok Árpád) Szombat, 9:00-10:30
ˇ Hiszünk a pszichoterápiás álommunkában (Erdélyi Ildikó, Árkovits Amaryl, Campos Anna, Gáti Ágnes, Krékits József, Nagy Tímea) 11:30-13:00
Kerekasztal
ˇ Testünk kérdései és válaszai a pszichoterápiás munkában, avagy mit hisznek az egyes pszichoterápiás megközelítések a testről? (Miklós Barbara, Adrigán Erzsébet Csúsz Klára, Harrach Andor, K. Szilágyi Adrienn, Szemerey Márton, Merényi Márta) Szombat, 9:00-10:30
ˇ Kapcsolatok, kapcsolódások a pszichoonkológia területén (Kiss Tibor Cece, Bányai Éva, Kegye Adrienn, Muszbek Katalin, Szabó Eszter) Szombat, 11:00-12:30
ˇ Hit: segítség vagy gát a terápiában, tanácsadásban? (Molnár Judit, Pető Csilla, Sinkovics Andrea, Süle Ferenc, Szőnyi Gábor) Péntek, 14:30-16:00
ˇ Mit hiszek a tudattalanról? (Tornyossy Mária, Bokor Judit, Indries Krisztián, Mondok Árpád, Ormay Tom, Ormay István, Szautner Erika) 11:30-13:00
Műhely
ˇ A kutató csoport (Terenyi Zoltán, Kardos Tímea, Sallay Viola, Hardy Júlia, Seres Imola) Szombat, 13:30-15:00
ˇ Mi a státusza a pszichoterápiás szcénában azoknak a módszereknek, amelyek a testet közvetlenül bevonják a terápiás folyamatba? (Merényi Márta, Simon Judit) Péntek, 14:30-16:00
ˇ Ez van? (Adrigán Erzsébet, Campos Anna, Ledniczki Ildikó) Szombat, 11:00-12:30
ˇ Alakot ölt, ami van, és ami nincs (Sáfrán Zsófia, Perczel Erika, Beleznai Györgyi, Bartus Zsuzsanna) Szombat, 9:00-10:30
Tematikus nagycsoport
Egy szakma vagyunk? (Vezetik: Milák Piroska és Terenyi Zoltán) Péntek, 16:30-18:00
Záró viadal
Csal a látszat? (Viadalvezető: Csáky Krisztina) Szombat, 15:30-16:30
Állítások, melyek mellett a csapatok érvelnek:
a) A látszat csal
b) A látszat nem csal
: 2015.05.08.
: 2015.05.09.
: 1124 Budapest, Csörsz utca 18., MOM Kulturális Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.pszichoterapia.hu/konferencia/pszichoterapia-folyoirat-2015-os-konferenciaja/konferencia-temahttp://www.pszichoterapia.hu/konferencia/pszichoterapia-folyoirat-2015-os-konferenciaja/konferencia-tema
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A gyerek hangja, zaja, csendje a családban és a családterápiában - WorkshopProf. Dr. Peter Rober klinikai szakpszichológus, a Leuven-i Egyetem professzora (Catholic University of Leuven - Institute for Family and Sexuality Study - Belgium) 2015. május 6-án Debrecenben, 2015. május 7-én Budapesten
tart workshopot.
A 2015. május 6-án, szerdán 10-16 óráig, Debrecenben tartandó workshop témája: A gyermek aktív bevonása a családterápiás folyamatba
A kutatások szerint sok családterapeuta vagy nem hívja meg, vagy nem vonja be aktívan a gyermekeket a családterápiás folyamatba. Ezen a workshopon azt a kérdést járjuk körbe, hogyan tud a családterapeuta teret adni a gyermekek történeteinek az ülések folyamán. A párbeszéd fontos elvi eszköz lehet, mely segíti a terapeutát a gyermekek aktív részvételének elősegítésében. Az előadó különös hangsúlyt fektet a biztonságos terápiás tér, a megfelelő kontextus megteremtésére a gyermekek számára, és sok figyelmet fordít a nonverbális elemekkel mint például a gyermek rajzai és játékai való párbeszédes munkára az ülések folyamán.
Helyszín: Debrecen, Kenézy Gyula Kórház és Rendelő Intézet Konferenciaterme, 4031. Debrecen Bartók Béla u. 2-26. Főbejárat.
Részvételi díj: 8.000 Ft (A kórház dolgozóinak ingyenes.)
MCSE aktivitási pont: 8 pont
Jelentkezés: IDE KATTINTVA
- honlapunkról is elérhető elektronikus űrlapon
Időpont: 2015 május 6. szerda 10-16 óra között
Regisztráció: 9:30-tólTolmácsolást biztosítunk!
A 2015. május 7-én, csütörtökön 10-16 óráig, Budapesten tartandó workshop témája: Meghallani a gyermekek hangját és meghallani a hallgatásukat
A családterápiás párbeszédek folyamán mindig akad némi feszültség a beszéd és csendben maradás között. Bármi is hangzik el az ülésen, az csak egy része annak, ami elhangozhatott volna. Ennek a nyíltság és zártság, feltárás és elfedés közti dialektikának rengeteg formája és megjelenése van. A családterapeuta számára ez a feszültség érzékelhető azon keresztül, ahogy a család tagjai az ülést közösen kezelik, valamint annak koreográfiájából, ahogy a beszéd és a csend pozícióit váltogatják. Különösen a gyermekek részesíthetik előnyben a hallgatást a szavakkal szemben. Ez kihívás lehet a családterapeuta számára.A workshop gyakorlatorientált. Eltöprengünk azon, hogyan kezelheti a családterapeuta annak dialektikáját, ami elhangzott, ami még nem hangzott el, és a beszéddel kapcsolatos hezitálást. Például megvizsgáljuk a terápia kezdetét és azt, hogyan jelenik meg a beszéd és a csendben maradás dialektikája a családokban; különös hangsúllyal figyeljük meg a gyermekek helyzetét mindebben. Megvitatjuk a családi titkok összetettségét, mint az elmondott történetek dialektikáját, amelyek lefedik az el nem mondott történetek közti réseket.
Helyszín: Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont (Lurdy Ház emeletén), 4-es terem
1097 Budapest, Könyves Kálmán Krt. 12-14.
Részvételi díj: 8.000 Ft
MCSE aktivitási pont: 8 pont
Jelentkezés: IDE KATTINTVA - honlapunkról is elérhető elektronikus űrlapon
Időpont: 2015 május 7. csütörtök 10-16 óra között
Regisztráció: 9:30-tólTolmácsolást biztosítunk!CME pontot igénylők a helyszínen igényelhetnek CME pontot (16 pont - egyszeri alkalommal)
Dr. Balogh Klára, az MCSE kiképző család-pszichoterapeutájának ajánlása: Az előadót azért hívtuk meg Magyarországra, mert nagy tapasztalattal rendelkező családterapeuta, aki nem csak végzi, hanem kutatja is a családterápia gyakorlatát. Fontosnak tartja a gyermekek jelenlétét a terápiás üléseken, valamint aktív bevonásukat is az érettségüknek megfelelő szóhasználattal és eszközökkel. Arra törekszik, hogy az üléseken elsősorban ne csak beszéljenek a gyerekekről, hanem a felnőttek hallják meg, értsék is meg a gyerekek hangját, zaját, csendjét, viselkedését. Így megindulhat egy valódi dialógus a szülők és a gyerekek között. Hangsúlyozza, hogy a terapeuta egyik eszköze ebben a folyamatban az ülések alatt a saját komfort- és diszkomfort érzéseire fordított figyelem, az ezzel kapcsolatos belső párbeszéd.A workshopokat nemcsak családterapeutáknak, hanem valamennyi gyerekekkel foglalkozó szakembernek is ajánljuk. Várjuk a pszichológiát és különböző terápiás módszereket tanuló érdeklődőket, tanulni vágyó szakembereket.
Cikkei és videói elérhetők az alábbi linkeken:
ˇ http://peterrober.blogspot.be
ˇ http://www.researchgate.net/profile/Peter_Rober
ˇ Institute for Family and Sexuality Studies, KU Leuven, Belgium, Context, UPC KU Leuven, Belgium http://www.uzleuven.be/context
: 2015.05.06.
: 2015.05.07.
:
A gyerek hangja, zaja, csendje a családban és a családterápiában - WorkshopProf. Dr. Peter Rober klinikai szakpszichológus, a Leuven-i Egyetem professzora (Catholic University of Leuven - Institute for Family and Sexuality Study - Belgium) 2015. május 6-án Debrecenben, 2015. május 7-én Budapesten
tart workshopot.
A 2015. május 6-án, szerdán 10-16 óráig, Debrecenben tartandó workshop témája: A gyermek aktív bevonása a családterápiás folyamatba
A kutatások szerint sok családterapeuta vagy nem hívja meg, vagy nem vonja be aktívan a gyermekeket a családterápiás folyamatba. Ezen a workshopon azt a kérdést járjuk körbe, hogyan tud a családterapeuta teret adni a gyermekek történeteinek az ülések folyamán. A párbeszéd fontos elvi eszköz lehet, mely segíti a terapeutát a gyermekek aktív részvételének elősegítésében. Az előadó különös hangsúlyt fektet a biztonságos terápiás tér, a megfelelő kontextus megteremtésére a gyermekek számára, és sok figyelmet fordít a nonverbális elemekkel mint például a gyermek rajzai és játékai való párbeszédes munkára az ülések folyamán.
Helyszín: Debrecen, Kenézy Gyula Kórház és Rendelő Intézet Konferenciaterme, 4031. Debrecen Bartók Béla u. 2-26. Főbejárat.
Részvételi díj: 8.000 Ft (A kórház dolgozóinak ingyenes.)
MCSE aktivitási pont: 8 pont
Jelentkezés: IDE KATTINTVA
- honlapunkról is elérhető elektronikus űrlapon
Időpont: 2015 május 6. szerda 10-16 óra között
Regisztráció: 9:30-tólTolmácsolást biztosítunk!
A 2015. május 7-én, csütörtökön 10-16 óráig, Budapesten tartandó workshop témája: Meghallani a gyermekek hangját és meghallani a hallgatásukat
A családterápiás párbeszédek folyamán mindig akad némi feszültség a beszéd és csendben maradás között. Bármi is hangzik el az ülésen, az csak egy része annak, ami elhangozhatott volna. Ennek a nyíltság és zártság, feltárás és elfedés közti dialektikának rengeteg formája és megjelenése van. A családterapeuta számára ez a feszültség érzékelhető azon keresztül, ahogy a család tagjai az ülést közösen kezelik, valamint annak koreográfiájából, ahogy a beszéd és a csend pozícióit váltogatják. Különösen a gyermekek részesíthetik előnyben a hallgatást a szavakkal szemben. Ez kihívás lehet a családterapeuta számára.A workshop gyakorlatorientált. Eltöprengünk azon, hogyan kezelheti a családterapeuta annak dialektikáját, ami elhangzott, ami még nem hangzott el, és a beszéddel kapcsolatos hezitálást. Például megvizsgáljuk a terápia kezdetét és azt, hogyan jelenik meg a beszéd és a csendben maradás dialektikája a családokban; különös hangsúllyal figyeljük meg a gyermekek helyzetét mindebben. Megvitatjuk a családi titkok összetettségét, mint az elmondott történetek dialektikáját, amelyek lefedik az el nem mondott történetek közti réseket.
Helyszín: Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont (Lurdy Ház emeletén), 4-es terem
1097 Budapest, Könyves Kálmán Krt. 12-14.
Részvételi díj: 8.000 Ft
MCSE aktivitási pont: 8 pont
Jelentkezés: IDE KATTINTVA - honlapunkról is elérhető elektronikus űrlapon
Időpont: 2015 május 7. csütörtök 10-16 óra között
Regisztráció: 9:30-tólTolmácsolást biztosítunk!CME pontot igénylők a helyszínen igényelhetnek CME pontot (16 pont - egyszeri alkalommal)
Dr. Balogh Klára, az MCSE kiképző család-pszichoterapeutájának ajánlása: Az előadót azért hívtuk meg Magyarországra, mert nagy tapasztalattal rendelkező családterapeuta, aki nem csak végzi, hanem kutatja is a családterápia gyakorlatát. Fontosnak tartja a gyermekek jelenlétét a terápiás üléseken, valamint aktív bevonásukat is az érettségüknek megfelelő szóhasználattal és eszközökkel. Arra törekszik, hogy az üléseken elsősorban ne csak beszéljenek a gyerekekről, hanem a felnőttek hallják meg, értsék is meg a gyerekek hangját, zaját, csendjét, viselkedését. Így megindulhat egy valódi dialógus a szülők és a gyerekek között. Hangsúlyozza, hogy a terapeuta egyik eszköze ebben a folyamatban az ülések alatt a saját komfort- és diszkomfort érzéseire fordított figyelem, az ezzel kapcsolatos belső párbeszéd.A workshopokat nemcsak családterapeutáknak, hanem valamennyi gyerekekkel foglalkozó szakembernek is ajánljuk. Várjuk a pszichológiát és különböző terápiás módszereket tanuló érdeklődőket, tanulni vágyó szakembereket.
Cikkei és videói elérhetők az alábbi linkeken:
ˇ http://peterrober.blogspot.be
ˇ http://www.researchgate.net/profile/Peter_Rober
ˇ Institute for Family and Sexuality Studies, KU Leuven, Belgium, Context, UPC KU Leuven, Belgium http://www.uzleuven.be/context
: 2015.05.06.
: 2015.05.07.
:
Asszertív (szociális kompetencia) tréning segítő hivatású szakemberek számáraA szociális kompetencia az egyénnek az a képessége, hogy a szociális kapcsolatok terén felmerülő legkülönfélébb problémákat oly módon kezeli, hogy közben a kapcsolat fenntartására, megőrzésére törekszik. A szociális készségfejlesztő tréning rendkívül hatékonyan felhasználható a legkülönfélébb pszichés problémákkal küzdő személyek kapcsolati problémáinak kezelésében, valamint egészséges személyek számára is hasznos lehet. A tréning célja, hogy a résztvevők megtanulják megkülönböztetni a társas viselkedés négy alapformáját: a passzív, az agresszív, a passzív-agresszív és az asszertív viselkedést, visszajelzést kapjanak saját viselkedésük másokra gyakorolt hatásáról, fejlődjenek a segítő hivatás szerepköréhez tartozó kommunikációs készségekben és szociális kompetenciában, képesek legyenek hatékonyan kezelni az indulataikat.
A képzés várható pozitív hatása a személyes hatékonyság és a kommunikációs készségek fejlődésén túlmenően az, hogy a résztvevők alkalmazni tudják a tanultakat kapcsolati problémákkal, szorongásos zavarokkal küzdő neurotikus és hiányos szociális készségekkel rendelkező pszichotikus páciensekkel.
A képzés interaktív jellegű, a résztvevők aktív részvételén alapul. Az elméleti bevezetést helyzetgyakorlatokon alapuló szociális kompetenciát fejlesztő, szisztematikus tréning követi, melynek során a cél az egyes készségek begyakorlása (pozitív érzelmek, negatív indulatok kifejezése, kritika kezelése, nemet mondás, kompromisszumkötés, stb.)
Időpont: 2015. április 24-25.
Helyszín: SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, Budapest
Szakmai vezető: Ajtay Gyöngyi
Akkreditációs kód: SE-TK/2015.I./00307
Akkr.pont: 32
A képzés óraszáma: 20 óra
Tanfolyam részvételi díja: 30.000,- Ft
VIKOTE tagoknak: 25.000,- Ft
A tanfolyam díját kérjük az alábbi számlaszámra átutalni 2015. április 10.
A közleménybe kérjük írja be nevét és a ASZKT elnevezést.: VIKOTE 10200823-22214775
Jelentkezés:
telefonon: +36 20 825 0237,
e-mail-en: vikote.titkarsag@gmail.com, vagy a
www.oftex.hu honlapon.
: 2015.04.24.
: 2015.04.25.
: Budapest, SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Psychiatric Times KépzésA program 3 modulból áll.
A modulok végén megjelenő 24-24-24 tesztkérdés 75%-ának helyes megválaszolásakor ön modulonként 8 kreditpontot szerezhet, amely a beküldési határidő lejárta után jelenik meg az Oftex rendszerben.
Az így megszerzett kreditpontok pszichiátria szakképesítés esetén szakképesítés szerinti pontként, minden más esetben szabadon válaszható elméleti pontként számolhatók el. Sok sikert a tesztmegoldáshoz!
A továbbképzés időszaka: 2015. április 01. - 2015. október 30.
A továbbképző előadás sorozat a TEVA Gyógyszergyár Zrt. támogatásával készült.
További részletek a képzésről a kongresszus weboldalán!!
: 2015.04.01.
: 2015.10.30.
Kategória: Képzés
:
A rendezvény Web oldala: http://hirlevel.olo.hu/2015/pszichiatria/2015_05_15_teva
Psychiatric Times KépzésA program 3 modulból áll.
A modulok végén megjelenő 24-24-24 tesztkérdés 75%-ának helyes megválaszolásakor ön modulonként 8 kreditpontot szerezhet, amely a beküldési határidő lejárta után jelenik meg az Oftex rendszerben.
Az így megszerzett kreditpontok pszichiátria szakképesítés esetén szakképesítés szerinti pontként, minden más esetben szabadon válaszható elméleti pontként számolhatók el. Sok sikert a tesztmegoldáshoz!
A továbbképzés időszaka: 2015. április 01. - 2015. október 30.
A továbbképző előadás sorozat a TEVA Gyógyszergyár Zrt. támogatásával készült.
További részletek a képzésről a kongresszus weboldalán!!
: 2015.04.01.
: 2015.10.30.
Kategória: Képzés
:
A rendezvény Web oldala: http://hirlevel.olo.hu/2015/pszichiatria/2015_05_15_teva
Psychiatric Times KépzésA program 3 modulból áll.
A modulok végén megjelenő 24-24-24 tesztkérdés 75%-ának helyes megválaszolásakor ön modulonként 8 kreditpontot szerezhet, amely a beküldési határidő lejárta után jelenik meg az Oftex rendszerben.
Az így megszerzett kreditpontok pszichiátria szakképesítés esetén szakképesítés szerinti pontként, minden más esetben szabadon válaszható elméleti pontként számolhatók el. Sok sikert a tesztmegoldáshoz!
A továbbképzés időszaka: 2015. április 01. - 2015. október 30.
A továbbképző előadás sorozat a TEVA Gyógyszergyár Zrt. támogatásával készült.
További részletek a képzésről a kongresszus weboldalán!!
: 2015.04.01.
: 2015.10.30.
Kategória: Képzés
:
A rendezvény Web oldala: http://hirlevel.olo.hu/2015/pszichiatria/2015_05_15_teva
A gondolatok bántanak engemet, avagy a depresszió kognitív szemléletbenA rendezvény a Magyar Pszichiátriai Társaság által akkreditált program, amely szabadon választható szakmai képzésnek minősül.
A képzés ingyenes.
A részvételért 12 kredit pont jár, amely a záróvizsga elvégzéséhez kötött.
Helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
Jelentkezését Kovács Éva részére küldje el az alábbi email címre:
evt@lundbeck.com
Jelentkezési határidő: 2015. március 19.
A program megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!
Időpont: 2015.03.26.
: Pécs, Rákóczi út 2., PTE Megyei Kórház
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Családterápia Országos rezidens továbbképzési nap09:30 - 09:55
Regisztráció, érkezés
09:55 10:00
Dr. Németh Attila: rezidensnap megnyitása
10:00 10:30
Prof. Dr. Füredi János: Bevezetés Gyakorlati alapok
10:30 - 11:15
Dr. Fehér Boróka: A narratív szemlélet
11:25 13:15
Dr. Moretti Magdolna, Dr. Kovács Miklós: Video esetek két csoportban
13:15-14:15
Ebédszünet
14:15-15:00
Dr. Baráth Katalin: A rendszerszemlélet
15:00 16:30
Kerekasztal (Dr. Németh Attila, Prof. Dr. Füredi János, Prof. Dr. Kurimay Tamás, Dr. Kapusi Gyula, Prof. Dr. Túry Ferenc)
16:30 17:00
Zárómegbeszélés
Időpont: 2015.03.25.
:
Az orvos-beteg kapcsolat kulturális sajátosságai. Alkalmazott klinikai orvosi antropológiaA SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára
SE-TK/2015.I./00239/ 30 kreditpont
Célcsoport: onkológia, aneszteziológia, családorvostan stb.
Részvételi díja: 25.000 Ft
Részletek >>
: 2015.03.20.
: 2015.03.21.
: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4., SE XX. emelet, a Magatartástudományi Intézet könyvtára
Az orvos-beteg kapcsolat kulturális sajátosságai. Alkalmazott klinikai orvosi antropológiaA SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára
SE-TK/2015.I./00239/ 30 kreditpont
Célcsoport: onkológia, aneszteziológia, családorvostan stb.
Részvételi díja: 25.000 Ft
Részletek >>
: 2015.03.20.
: 2015.03.21.
: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4., SE XX. emelet, a Magatartástudományi Intézet könyvtára
VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért - 2015. I. félévAz élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok)
Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
: 2015.03.20.
: 2015.03.22.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért - 2015. I. félévAz élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok)
Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
: 2015.03.20.
: 2015.03.22.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért - 2015. I. félévAz élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok)
Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
: 2015.03.20.
: 2015.03.22.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért - 2015. I. félévAz élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok)
Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
: 2015.03.20.
: 2015.03.22.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
A munkahelyi stressz kezelésének lehetőségeiA SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára
SE-TK/2015.I/00229 / 12 kreditpont
Célcsoport: egészségügyi szervezés, foglalkozásegészségügy, munkahigiéné, pszichiátria stb.
Részvételi díj: 5000 Ft
Részletek >>
Időpont: 2015.03.12.
: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4
A munkahelyi stressz kezelésének lehetőségeiA SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára
SE-TK/2015.I/00229 / 12 kreditpont
Célcsoport: egészségügyi szervezés, foglalkozásegészségügy, munkahigiéné, pszichiátria stb.
Részvételi díj: 5000 Ft
Részletek >>
Időpont: 2015.03.12.
: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4
A gondolatok bántanak engemet, avagy a depresszió kognitív szemléletbenA rendezvény a Magyar Pszichiátriai Társaság által akkreditált program, amely szabadon választható szakmai képzésnek minősül.
A képzés ingyenes.
A részvételért 12 kredit pont jár, amely a záróvizsga elvégzéséhez kötött.
Helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
Jelentkezését Kovács Éva részére küldje el az alábbi email címre:
evt@lundbeck.com
Jelentkezési határidő: 2015. március 3.
A program megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!
Időpont: 2015.03.10.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, Andrássy út 98., MagNet Ház
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A gondolatok bántanak engemet, avagy a depresszió kognitív szemléletbenA rendezvény a Magyar Pszichiátriai Társaság által akkreditált program, amely szabadon választható szakmai képzésnek minősül.
A képzés ingyenes.
A részvételért 12 kredit pont jár, amely a záróvizsga elvégzéséhez kötött.
Helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
Jelentkezését Kovács Éva részére küldje el az alábbi email címre:
evt@lundbeck.com
Jelentkezési határidő: 2015. március 3.
A program megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!
Időpont: 2015.03.10.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, Andrássy út 98., MagNet Ház
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A gondolatok bántanak engemet, avagy a depresszió kognitív szemléletbenA rendezvény a Magyar Pszichiátriai Társaság által akkreditált program, amely szabadon választható szakmai képzésnek minősül.
A képzés ingyenes.
A részvételért 12 kredit pont jár, amely a záróvizsga elvégzéséhez kötött.
Helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
Jelentkezését Kovács Éva részére küldje el az alábbi email címre:
evt@lundbeck.com
Jelentkezési határidő: 2015. március 3.
A program megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!
Időpont: 2015.03.10.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, Andrássy út 98., MagNet Ház
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A gondolatok bántanak engemet, avagy a depresszió kognitív szemléletbenA rendezvény a Magyar Pszichiátriai Társaság által akkreditált program, amely szabadon választható szakmai képzésnek minősül.
A képzés ingyenes.
A részvételért 12 kredit pont jár, amely a záróvizsga elvégzéséhez kötött.
Helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
Jelentkezését Kovács Éva részére küldje el az alábbi email címre:
evt@lundbeck.com
Jelentkezési határidő: 2015. március 3.
A program megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!
Időpont: 2015.03.10.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, Andrássy út 98., MagNet Ház
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A gondolatok bántanak engemet, avagy a depresszió kognitív szemléletbenA rendezvény a Magyar Pszichiátriai Társaság által akkreditált program, amely szabadon választható szakmai képzésnek minősül.
A képzés ingyenes.
A részvételért 12 kredit pont jár, amely a záróvizsga elvégzéséhez kötött.
Helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
Jelentkezését Kovács Éva részére küldje el az alábbi email címre:
evt@lundbeck.com
Jelentkezési határidő: 2015. március 3.
A program megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!
Időpont: 2015.03.10.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, Andrássy út 98., MagNet Ház
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A gondolatok bántanak engemet, avagy a depresszió kognitív szemléletbenA rendezvény a Magyar Pszichiátriai Társaság által akkreditált program, amely szabadon választható szakmai képzésnek minősül.
A képzés ingyenes.
A részvételért 12 kredit pont jár, amely a záróvizsga elvégzéséhez kötött.
Helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
Jelentkezését Kovács Éva részére küldje el az alábbi email címre:
evt@lundbeck.com
Jelentkezési határidő: 2015. március 3.
A program megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!
Időpont: 2015.03.10.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, Andrássy út 98., MagNet Ház
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Szépség, etika, jog a pszichiátriában és a pszichoterápiákbanRésztvevők: pszichiáterek, pszichoterapeuták, orvosok, klinikai szakpszichológusok, betegszervezetek
Jelentkezés: info@lelekbenotthon.hu
Témák
- A gyógyítás etikai szabályai
- Beteg- és pácienstájékoztatás
- Pénzügyi kérdések, számla és finanszírozás
- Szakértői tevékenység és etikai eljárás. Ki hoz határozatot, mi alapján?
- Adatvédelem
- Betegvédelem, betegjogok
- A megbélyegzés és a pszichiátriai, pszichoterápiás kapcsolat.
Időpont: 2015.03.07.
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.lelekbenotthon.hu/2014/08/konferencia-szepseg-etika-jog-a-pszichiatriaban-es-a-pszichoterapiakban/
Szépség, etika, jog a pszichiátriában és a pszichoterápiákbanRésztvevők: pszichiáterek, pszichoterapeuták, orvosok, klinikai szakpszichológusok, betegszervezetek
Jelentkezés: info@lelekbenotthon.hu
Témák
- A gyógyítás etikai szabályai
- Beteg- és pácienstájékoztatás
- Pénzügyi kérdések, számla és finanszírozás
- Szakértői tevékenység és etikai eljárás. Ki hoz határozatot, mi alapján?
- Adatvédelem
- Betegvédelem, betegjogok
- A megbélyegzés és a pszichiátriai, pszichoterápiás kapcsolat.
Időpont: 2015.03.07.
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.lelekbenotthon.hu/2014/08/konferencia-szepseg-etika-jog-a-pszichiatriaban-es-a-pszichoterapiakban/
Szépség, etika, jog a pszichiátriában és a pszichoterápiákbanRésztvevők: pszichiáterek, pszichoterapeuták, orvosok, klinikai szakpszichológusok, betegszervezetek
Jelentkezés: info@lelekbenotthon.hu
Témák
- A gyógyítás etikai szabályai
- Beteg- és pácienstájékoztatás
- Pénzügyi kérdések, számla és finanszírozás
- Szakértői tevékenység és etikai eljárás. Ki hoz határozatot, mi alapján?
- Adatvédelem
- Betegvédelem, betegjogok
- A megbélyegzés és a pszichiátriai, pszichoterápiás kapcsolat.
Időpont: 2015.03.07.
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.lelekbenotthon.hu/2014/08/konferencia-szepseg-etika-jog-a-pszichiatriaban-es-a-pszichoterapiakban/
SZEMINÁRIUM: dr. Koltai Mária és dr. Balogh Klára: Párkapcsolati diagnosztika és terápia Szeretlek, mint anyját a gyermek
A párkapcsolat fejlődése a szerelembe eséstől az újraközeledésig
Párkapcsolati diagnosztika és terápia
A műhelymunkában a párkapcsolati fejlődés lépéseit, a fázisok jellegzetességeit, a fejlődési elakadásokat és a lehetséges terápiás irányelveket vesszük számba.
A műhely vezetői több évtizedes tapasztalataikat , az együttműködésük során kimunkált elméleti tudnivalókat, kérdőíveket , párterápiás eseteik tanulságait osztják meg a szeminárium résztvevőivel, és mindezt rajzos-irodalmi-művészeti illusztrációk felhasználásával színesítik.
Kérjük, hogy a résztvevők az alábbiakat hozzák magukkal:
ˇ A saját genogramjukat, amelyet előzetesen gondoljanak át a többgenerációs párkapcsolati mintázatok szempontjából.
ˇ Saját családjukat, rokoni vagy baráti kapcsolatukat érintő esküvői fényképeket (max. 3 darabot).
A szemináriumra készülve javasoljuk, hogy kérdezzék meg szüleiket, rokonaikat vagy a baráti körükbe tartozó párokat az alábbiakról:
ˇ Mi vonzotta őket egymáshoz?
ˇ Mi volt a legnagyobb kihívás vagy nehézség számukra, amivel meg kellett küzdeniük a párkapcsolatuk kezdetén?
Ugyancsak előzetes átgondolásra javasoljuk az alábbiakat:
ˇ A homoszexuális párok számára melyek lehetnek a legfőbb leküzdendő nehézségek az együttélésük kezdetén?
FONTOS: A szeminárium teljes időtartama alatt a részvétel elvárt! (későbbi érkezés/korábbi távozás sem elfogadható)
A műhely vezetői: dr. Balogh Klára (Debrecen) és Koltai Mária (Pécs) kiképző családterapeuták
Részvételi díj: 1300 Ft/óra
Jelentkezési űrlap IDE KATTINTVA >> elérhető.
Fontos tudnivalók a szemináriumokról:
Az MCSE új képzési rendje szerint a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevőinek a 200 órás elméleti és módszertani alapképzés mellett, kötelező 50 óra elméleti és módszertani szemináriumon való részvétel is. A most meghirdetett 10 óra szeminárium már beszámítható ebbe az új képzési követelménybe.
A szemináriumokon a résztvevők maximális létszáma: 20 fő.
A jelentkezéseknél előnyt élveznek a 2014. szeptember 10. után indult 200 órás elméleti és módszertani képzések résztvevői, de az általuk be nem töltött helyekre szívesen látjuk a régi képzési rend szerint képződő (vagy a már sikeres vizsgát tett) MCSE tagokat is, akiknek a részvétel 8 MCSE aktivitási pontot jelent.
Ugyanazt a szemináriumot nem lehet elszámolni a szemináriumként és MCSE aktivitásként! (Azaz a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevői csak szemináriumi tanúsítványt kaphatnak, és azok, akik 2014. szeptember 10-e előtt kezdték az alapképzést, csak MCSE aktivitási pontokról kaphatnak igazolást. Kivételt az sem jelent, ha valakinek már megvan az 50 óra kötelező szemináriuma!)
Amennyiben egy adott témában nagyon sok az érdeklődő, a szemináriumokat megismételjük.
: 2015.03.05. 09:30
: 2015.03.05. 18:00
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1068 Budapest, Benczúr utca 6., II/12
SZEMINÁRIUM: dr. Koltai Mária és dr. Balogh Klára: Párkapcsolati diagnosztika és terápia Szeretlek, mint anyját a gyermek
A párkapcsolat fejlődése a szerelembe eséstől az újraközeledésig
Párkapcsolati diagnosztika és terápia
A műhelymunkában a párkapcsolati fejlődés lépéseit, a fázisok jellegzetességeit, a fejlődési elakadásokat és a lehetséges terápiás irányelveket vesszük számba.
A műhely vezetői több évtizedes tapasztalataikat , az együttműködésük során kimunkált elméleti tudnivalókat, kérdőíveket , párterápiás eseteik tanulságait osztják meg a szeminárium résztvevőivel, és mindezt rajzos-irodalmi-művészeti illusztrációk felhasználásával színesítik.
Kérjük, hogy a résztvevők az alábbiakat hozzák magukkal:
ˇ A saját genogramjukat, amelyet előzetesen gondoljanak át a többgenerációs párkapcsolati mintázatok szempontjából.
ˇ Saját családjukat, rokoni vagy baráti kapcsolatukat érintő esküvői fényképeket (max. 3 darabot).
A szemináriumra készülve javasoljuk, hogy kérdezzék meg szüleiket, rokonaikat vagy a baráti körükbe tartozó párokat az alábbiakról:
ˇ Mi vonzotta őket egymáshoz?
ˇ Mi volt a legnagyobb kihívás vagy nehézség számukra, amivel meg kellett küzdeniük a párkapcsolatuk kezdetén?
Ugyancsak előzetes átgondolásra javasoljuk az alábbiakat:
ˇ A homoszexuális párok számára melyek lehetnek a legfőbb leküzdendő nehézségek az együttélésük kezdetén?
FONTOS: A szeminárium teljes időtartama alatt a részvétel elvárt! (későbbi érkezés/korábbi távozás sem elfogadható)
A műhely vezetői: dr. Balogh Klára (Debrecen) és Koltai Mária (Pécs) kiképző családterapeuták
Részvételi díj: 1300 Ft/óra
Jelentkezési űrlap IDE KATTINTVA >> elérhető.
Fontos tudnivalók a szemináriumokról:
Az MCSE új képzési rendje szerint a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevőinek a 200 órás elméleti és módszertani alapképzés mellett, kötelező 50 óra elméleti és módszertani szemináriumon való részvétel is. A most meghirdetett 10 óra szeminárium már beszámítható ebbe az új képzési követelménybe.
A szemináriumokon a résztvevők maximális létszáma: 20 fő.
A jelentkezéseknél előnyt élveznek a 2014. szeptember 10. után indult 200 órás elméleti és módszertani képzések résztvevői, de az általuk be nem töltött helyekre szívesen látjuk a régi képzési rend szerint képződő (vagy a már sikeres vizsgát tett) MCSE tagokat is, akiknek a részvétel 8 MCSE aktivitási pontot jelent.
Ugyanazt a szemináriumot nem lehet elszámolni a szemináriumként és MCSE aktivitásként! (Azaz a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevői csak szemináriumi tanúsítványt kaphatnak, és azok, akik 2014. szeptember 10-e előtt kezdték az alapképzést, csak MCSE aktivitási pontokról kaphatnak igazolást. Kivételt az sem jelent, ha valakinek már megvan az 50 óra kötelező szemináriuma!)
Amennyiben egy adott témában nagyon sok az érdeklődő, a szemináriumokat megismételjük.
: 2015.03.05. 09:30
: 2015.03.05. 18:00
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1068 Budapest, Benczúr utca 6., II/12
Tájékoztatás és beleegyezés a mindennapi betegellátásban - etikai és jogi szempontokA SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára
SE-TK/2015.I./00016 / 20 kreditpont
Célcsoport: onkológia, aneszteziológia, családorvostan stb.
Részvételi díj: 25.000 Ft
Részletek >>
: 2015.02.20.
: 2015.02.21.
: 1089 Budapest, Orczy út 6., Tanácsterem
Tájékoztatás és beleegyezés a mindennapi betegellátásban - etikai és jogi szempontokA SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára
SE-TK/2015.I./00016 / 20 kreditpont
Célcsoport: onkológia, aneszteziológia, családorvostan stb.
Részvételi díj: 25.000 Ft
Részletek >>
: 2015.02.20.
: 2015.02.21.
: 1089 Budapest, Orczy út 6., Tanácsterem
Az analitikus pszichológia alapjai2015 februárjában az SE pszichoterapeuta szakképzés módszerspecifikus és a 52/2003 (VIII.22.) ESZCSM rendelettel szabályozott folyamatos továbbképzés keretében szabadon választható elméleti tanfolyamot indítunk Az analitikus pszichológia alapjai címmel(SE-TK/2015.I./00374, CME 40 pont!) A tanfolyam során a jungi analitikus pszichológia különböző területeinek neves szakmai képviselői tartanak előadást.
A tanfolyam időpontjai: 2015. febr.14., márc.14., ápr. 11., máj. 16., jún. 06. szombatonként 10 órás kezdéssel (8 tanóra alkalmanként)
Néhány előadás a programból:
- Narancsik Gabriella: Az analitikus pszichológia eredete
- Dr. Szombati Ágnes: Jung személyisége és életpályája
- Dr. Antalfai Márta: A komplexusok fenomenológiája és autonómiája
- Dr. Süle Ferenc: A neurózis és a pszichózis értelmezése
- Gilyén Judit: Lélektani típusok
- Szautner Erika: A pszichés energia megnyilvánulási formái: a tünet és a szimbólum
Dr. Antalfai Márta: Archetípus és szimbólum a jungi pszichológiában
A szabadon választható tanfolyam országosan kerül meghirdetésre, bármely orvosképző egyetemhez regisztrált jelentkező (pszichoterápia, addiktológia, háziorvostan, klinikai szakpszichológia, psychiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció) számára ajánljuk.
A tanfolyam az OFTEX portálon megtalálható (www.oftex.hu). Információ és jelentkezés az info@cgjung.hu e-mail címen vagy online MAPE honlapján: http://www.cgjung.hu
A tanfolyam a jungi analitikus pszichológia 2 éves elméleti alaptanfolyamának első féléve. Korlátozott számban olyan nem orvos és nem pszichológus felsőfokú végzettséggel rendelkezők jelentkezését is elfogadjuk, akik szeretnének az egyesületünk rendes tagjai lenni, mivel ennek feltétele a 2 éves Az analitikus pszichológia alapjai tanfolyam elvégzése.
: 2015.02.14.
: 2015.06.06.
Kategória: Képzés
: 1085 Budapest, Kálvin tér 8.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A pszichoszomatika elmélete és gyakorlataA SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára
Részletek >>
SE-TK/2015.I./00147 / 48 kreditpont
Célcsoport: belgyógyászat, csecsemő-gyermekgyógyászat, háziorvostan, klinikai szakpszichológus, pszichiátria
Részvételi díj: 36.000 Ft
: 2015.02.11.
: 2015.02.13.
: 1086 Budapest, Nagyvárad tér 4., Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb
FŐPSZICHE következő összejöveteleKedves Főpsziche tagok és érdeklődők!
Egyesületünk 2015. február 11-én tartja következő összejövetelét.
Helyszín: Forrásház (XIX. Dobó Katica u. 18.) Megközelítés: Határ úttól (3. Metró áll.) 2 megálló a 42.-es villamossal, vagy 2 megálló az 50-es villamossal.
Program:
09 h - Megnyitás
09.30 h - Dr. Filetóth Zsuzsa Új aktualitások az Egisnél.
10.00 h - Dr. Szakolczai Zsuzsa Pszichiáter a háziorvos bőrében, avagy háziorvos a pszichiáter bőrében.
11.00 h - Büfé
11.15 h - Beszélgetés háziorvosokkal
Kérjük, hogy a Gondozókban bekövetkezett személyi vagy egyéb változásokat, új elérhetőségeket közöljék a vezetőséggel!
Dr. Magyar Iván György
elnök
Időpont: 2015.02.11.
: Budapest, Dobó Katica u. 18., Forrásház
A pszichoszomatika elmélete és gyakorlataA SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára
Részletek >>
SE-TK/2015.I./00147 / 48 kreditpont
Célcsoport: belgyógyászat, csecsemő-gyermekgyógyászat, háziorvostan, klinikai szakpszichológus, pszichiátria
Részvételi díj: 36.000 Ft
: 2015.02.11.
: 2015.02.13.
: 1086 Budapest, Nagyvárad tér 4., Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb
A daganatos fájdalom csillapítása és a terminális állapotú rákbetegek palliatív ellátásaA SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára
Részletek >>
SE-TK/2015.I./00014 / 14 kredit pont
Célcsoport: onkológia, belgyógyászat, aneszteziológia, gerontológia, háziorvostan, tüdőgyógyászat, stb.
Részvételi díj: 15.000 Ft
Időpont: 2015.02.06.
: 1089 Budapest, Orczy út 6., Tanácsterem
A családterápia legújabb eredményeiA Magyar Családteráiás Egyesület szervezésében a Bethesda Gyermekkórház munkatársai tartanak előadásokat a családterápia alkalmazásáról az egészségügyi ellátásban.
Program:
8:30 - 9:00 regisztráció
9:00 - 10:30 Dr.Csiky Miklós (Bethesda Gyermekkórház, ADHD Ambulancia): Mitől más a terápiás munka egy ADHD-s családdal vagy párral?
11:00 -12.30 Zsindely Katalin és Hadházi Éva (Bethesda Gyermekkórház, KIDs): A korai sérültek családjaival folyó munkáról
12:30 13:30 ebédszünet
13:30 - 15:30 Dr. Hirsch Anikó, Dr. Komlósi Piroska, Sorompó Anett (Bethesda Gyermekkórház, Pszichoszomatikus Részleg): A pszichoszomatikus gyermekek családjaival folyó team- munkáról
Időpont: 2014 december 10. szerda 9-tól 15:30-ig
JELENTKEZÉS elektronikus űrlapon IDE KATTINTVA
Részvételi díj: 4000 Ft
MCSE aktivitás: 8 pont
CME: 16 pont
Időpont: 2014.12.10.
: 1056 Budapest, Váci u. 47. III. emelet
A családterápia legújabb eredményeiA Magyar Családteráiás Egyesület szervezésében a Bethesda Gyermekkórház munkatársai tartanak előadásokat a családterápia alkalmazásáról az egészségügyi ellátásban.
Program:
8:30 - 9:00 regisztráció
9:00 - 10:30 Dr.Csiky Miklós (Bethesda Gyermekkórház, ADHD Ambulancia): Mitől más a terápiás munka egy ADHD-s családdal vagy párral?
11:00 -12.30 Zsindely Katalin és Hadházi Éva (Bethesda Gyermekkórház, KIDs): A korai sérültek családjaival folyó munkáról
12:30 13:30 ebédszünet
13:30 - 15:30 Dr. Hirsch Anikó, Dr. Komlósi Piroska, Sorompó Anett (Bethesda Gyermekkórház, Pszichoszomatikus Részleg): A pszichoszomatikus gyermekek családjaival folyó team- munkáról
Időpont: 2014 december 10. szerda 9-tól 15:30-ig
JELENTKEZÉS elektronikus űrlapon IDE KATTINTVA
Részvételi díj: 4000 Ft
MCSE aktivitás: 8 pont
CME: 16 pont
Időpont: 2014.12.10.
: 1056 Budapest, Váci u. 47. III. emelet
Tündérhegy 30 éve, ünnepi konferenciaAz Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztályaszeretettel meghívja Öntaz osztály 30 éves évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő ünnepi konferenciára.
A konferencia Szervező Bizottsága
Harmatta János, Horváth Klára, Kiss Tibor Cece, Dávid József
A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Időpont: 2014.12.06.
: 1121 Budapest, Szanatórium u. 19., Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI)
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Tündérhegy 30 éve, ünnepi konferenciaAz Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztályaszeretettel meghívja Öntaz osztály 30 éves évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő ünnepi konferenciára.
A konferencia Szervező Bizottsága
Harmatta János, Horváth Klára, Kiss Tibor Cece, Dávid József
A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Időpont: 2014.12.06.
: 1121 Budapest, Szanatórium u. 19., Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI)
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Tündérhegy 30 éve, ünnepi konferenciaAz Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztályaszeretettel meghívja Öntaz osztály 30 éves évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő ünnepi konferenciára.
A konferencia Szervező Bizottsága
Harmatta János, Horváth Klára, Kiss Tibor Cece, Dávid József
A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Időpont: 2014.12.06.
: 1121 Budapest, Szanatórium u. 19., Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI)
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Tündérhegy 30 éve, ünnepi konferenciaAz Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztályaszeretettel meghívja Öntaz osztály 30 éves évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő ünnepi konferenciára.
A konferencia Szervező Bizottsága
Harmatta János, Horváth Klára, Kiss Tibor Cece, Dávid József
A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Időpont: 2014.12.06.
: 1121 Budapest, Szanatórium u. 19., Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI)
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Tündérhegy 30 éve, ünnepi konferenciaAz Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztályaszeretettel meghívja Öntaz osztály 30 éves évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő ünnepi konferenciára.
A konferencia Szervező Bizottsága
Harmatta János, Horváth Klára, Kiss Tibor Cece, Dávid József
A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Időpont: 2014.12.06.
: 1121 Budapest, Szanatórium u. 19., Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI)
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Tündérhegy 30 éve, ünnepi konferenciaAz Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztályaszeretettel meghívja Öntaz osztály 30 éves évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő ünnepi konferenciára.
A konferencia Szervező Bizottsága
Harmatta János, Horváth Klára, Kiss Tibor Cece, Dávid József
A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Időpont: 2014.12.06.
: 1121 Budapest, Szanatórium u. 19., Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI)
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Pszichodráma önismereti csoportPszichodráma önismereti csoport indul 2014. november 29.-én a Magyar Pszichodráma Egyesület keretében
A csoportba egyaránt várunk életviteli, párkapcsolati és egyéb nehézséget leküzdeni kívánó-, valamint képzési igénnyel jelentkezőket.
A csoport módszertanilag ötvözi a Mérei féle csoport-centrikus és a Moreno féle protagonistacentrikus pszichodráma elemeit.
A csoportot 250 órára tervezzük, havi egy alkalommal, szombati vagy vasárnapi napokon, de. 10 19 óra között fog működni, alkalmanként 10 tanórában.
Elvégzése beszámítható a pszichodráma asszisztensi képzés előfeltételeként, beszámítható a klinikai szakpszichológus-képzésbe, a pszichoterapeuta képzésbe, a családterápiás módszerspecifikus képzésbe és más szakképzések önismereti részeként is.
Csoportvezetők: Bagotai Tamás klinikai szakpszichológus, kiképző pszichodráma pszichoterapeuta, Janda Zsuzsa pszichodráma vezető
Jelentkezés: +36 30 390 3418, bagotai@enternet.hu
: 2014.11.29.
: 2015.04.19.

Országos rezidens továbbképzés az OPAI-banOrszágos Rezidensnap a Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben.
A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
: 2014.11.12. 10:00
: 2014.11.12. 16:00
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Nyírő Gyula Kórház -OPAI

Magyar Individuálpszichológiai Egyesület XIX. VándorgyűléseKEDVES ÉRDEKLŐDŐK!
A MAGYAR INDIVIDUÁLPSZICHOLÓGIAI EGYESÜLET SZERETETTEL INVITÁLJA ÖNÖKET XIX. VÁNDORGYŰLÉSÉRE!
Téma:
Szimbólumok és individuálpszichológiai elvek szerepe a pszichoterápiában és a tanácsadásban
A módszerek kézfogása jegyében meghívott vendég:
Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület
Az előadásokat, posztereket, műhelyeket a megadott témakörben 2014. szeptember 15-ig várjuk.
A MIPE szervezőbizottsága
Az akkreditáció folyamatban van!
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható!
: 2014.11.07.
: 2014.11.08.
: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor. 39., Vakok Általános Iskolája és Diákotthona - Nádor terem
Kapcsolódó dokumentumok (2)
PSZICHÉ - Pszichoterápiás HétvégeA Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület 8. alkalommal rendezi meg az újratöltött Pszichoterápiás Hétvégét.
A program sajátosságai:
- szakmai nagycsoport, sajátélményű módszerdemonstrációs kiscsoportok és az informális közeg integrációja intézményi pszichoterápiás tapasztalatszerzésre is alkalmas;
- lehetőséget és teret biztosít különböző irányultságú, szakmai identitású szakemberek találkozásához, a különböző pszichoterápiás, csoportterápiás módszerek megismeréséhez;
- segít megtapasztalni szakmai közösségünkben az összetartozás, a megbecsülés, a fejlődés forrásait;
- hozzájárul a pszichoterápia értékteremtő, értékőrző jellegéhez: a pszichoterápiát mint kulturális értéket igyekszik felmutatni a segítők, a társszakmák képviselői, az értelmiség számára is;
- a résztvevőknek feltöltődést nyújt, segítség a kiégés megelőzésében.
Ajánljuk a részvételt azoknak a szakembereknek, akik
- ismerkednek a szakmával és keresik a számukra megfelelő módszert, irány-zatot;
- már tapasztalattal rendelkeznek a segítő szakmában és kíváncsiak más kollégák munkájára, a sajátélmény új rétegeire, a szakmai nagycsoport ta-pasztalatára;
- a szakmai közösséghez tartozás meg-erősítő élményére vágynak.
Csoportvezetésre jelentkezési határidő: 2014. július 13.
További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.11.07.
: 2014.11.09.
: Siófok, Beszédes J. sétány 72., Hotel Magistern***
A rendezvény Web oldala: http://www.macsope.hu
Kapcsolódó dokumentumok (3)
XIII. Psychiatric Days of Bosnia and Herzegovina - Suicidal Behavior, Suicide Prevention and SuicideOrganizer: Psychiatric Association of Bosnia-Herzegovina
Collaboration: Department of Psychiatry, University Clinical Hospital Mostar
Contacts: Prof. Dragan Babić, MD, PhD / Dr. Goran Račetović, MD
E-mail: dragan.babic@tel.net.ba / gracetovic@yahoo.com
Website: www.upubih.com
: 2014.11.07.
: 2014.11.08.
: Bosnia and Herzegovina, Mostar,
17th Asia Pacific Regional Conference of Alzheimer's Disease InternationalDear Colleagues,
Population aging is a global phenomenon. The fastest growth of the aging population is taking place in China, India and other countries of South Asia Region.
As ageing is the single most important risk factor for dementia, the largest numbers of persons with dementia are living in this region. Out of the estimated 36 million persons living with dementia worldwide, nearly 60% live in developing countries and this figure is likely to reach 70% by 2050.
The magnitude of dementia and its impact on the institutions of society is being recognised and realised in many of these countries only recently. With increase in life expectancy and the ageing population, the problems associated with dementia will also rise.
So, while it is important to develop policies and strategies for action at national level, it is also important for countries to join hands to improve understanding and share expertise and experience.
The health systems in this region exhibit great diversity in their functioning. Only a handful of countries in this region are effectively addressing the issue of dementia with the governments recognising it as a public health issue with adequate allocation of financial and human resources. In most countries, there is little awareness on dementia, which is often assumed as a natural consequence of aging. The lack of awareness causes stigmatisation, dehumanisation, delayed diagnosis and adverse physical, economic and emotional consequence for the family and care givers.
This conference Emerging challenges of dementia in the Asia Pacific Region is being organised to bring together medical professionals, care providers, nursing and paramedical professionals; social and health organisations; and governmental agencies to deliberate on issues related to risk factors, preventive strategies, advocacy and policies for better facilities for diagnosis and care.
We extend a cordial invitation to all to attend the conference. We hope that we can collectively create a better environment for dementia care and bridge the gap between availability and need of resources for dementia care.
Abstract submission date has been extended till July 31, 2014.
For further information please click here.
: 2014.11.07.
: 2014.11.09.
: India, New Delhi, India Habitat Centre

MOTESZ Magyar Orvostudomány NapokTisztelt Kolléganő/Kolléga Úr!
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ), a tavalyi nagy sikerű rendezvényre való tekintettel ismét Magyar Orvostudományi Napokat rendez.
A Szövetségünk ezirányú hagyományaira épülő, rangos eseményen magasan kvalifikált vezető szakemberek, multidiszciplináris klinikai megközelítéssel, közérthető formában rövid áttekintést adnak a legfontosabb betegségek naprakész elméleti és gyakorlati ismereteiről. A kongresszus az MTA által szervezendő Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részét képezi. A 42 kreditpontot jelentő rendezvényen mintegy 250-300 kolléga részvételére számítunk. Az előzetes tudományos program megtalálható a honlapunkon itt.
Frissítse fel Ön is általános és szakirányú orvosi tudását háromnapos rendezvényünkön, és a medicina legújabb ismereteinek elsajátításával végezze napi gyógyító munkáját! Várjuk mielőbbi jelentkezését a honlapon található jelentkezési lapon. Az előadóterem limitált befogadóképessége miatt a regisztráció elfogadásakor a jelentkezések sorrendjét vesszük figyelembe.
Prof. Dr. Poór Gyula
egyetemi tanár
a MOTESZ elnöke
A részletes program megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.
: 2014.11.05.
: 2014.11.07.
: Budapest, Hotel Novotel
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Tinnitus Egyesület komplex fülzúgás kezelési programja /TRT/A fülzúgás,fülcsengés mint tünet egyre több embert érint. Magyarországon közel 0,5 millió akinek már többször jelentkezett problémaként. A Magyar Tinnitus Egyesület megnyerte a hazai kiváló szaktekintélyeket,hogy akkreditált előadás keretében ismertessék e tünet okait és a gyógyítás lehetséges komplex terápiáját.
Időpont: 2014.10.31.
Tudományos információ: Dr. Szalai László
Munkahely neve: Magyar Tinnitus Egyesület
Címe: 1031 Budapest, Nánási út 2/c 3/64
Tel: 06-20-955-4678
E-mail: drlszalai@gmail.com
Szervező: Pap Csilla
Munkahely neve: Magyar Tinnitus Egyesület
Címe: 1031 Budapest, Nánási út 2/c 3/64
Tel: 06-20-452-3840
E-mail: csillapp@gmail.com
: 1062 Budapest, Andrássy út 37., Amplifon Hallásközpont
A rendezvény Web oldala: http://www.tinnitus.hu
NyírőOPAI Multidiszciplináris FórumA Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait tudományos programjaira.
KEREKASZTAL A DROGBETEGEK KORSZERŰ ELLÁTÁSÁRÓL
Résztvevők: Prof.. Gerevich József DSc, Dr. Szemelyácz János, Dr. Csíszér Nóra, Dr. Rigó Péter, Dr. Olasz Anna
Moderátor: Dr. Németh Attila
: 2014.10.29. 13:30
: 2014.10.29. 16:00
: Budapest, Lehel utca 59. Főépület, Nyírő-OPAI, II. emelet, Tanácsterem

Tea és MűvészetMűvészettörténeti előadássorozat játékosan teával.
Belépő: 1000 Ft, amivel a Moravcsik alapítványt támogatod
Az estet vezeti: Kurdi János
: 2014.10.18. 18:00
: 2014.10.18. 20:00
: Budapest, Üllői út 60-62., BAB Galéria
A rendezvény Web oldala: http://www.artbrut.hu/

Szenvedély és közöny - A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület 21. konferenciájaTisztelt Kollégák!
Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XXI. konferenciájára.
A konferencia akkreditált, a 32 CME pontra a konferencián történő személyes regisztráció továbbra is kétnapos részvétellel lehetséges.
További részletes információk a honlapon (www.psychoanalysis.hu) és a konferencia Facebook-oldalán (www.facebook.com/mpekonferencia) találhatóak folyamatosan frissülő tartalmakkal.
További részletek a kapcsolódó dokumentumokban olvashatóak.
: 2014.10.17.
: 2014.10.18.
: Budapest, XI. Dayka Gábor u. 3., Hotel Rubin
Kapcsolódó dokumentumok (6)
XXXI. Epileptológiai Továbbképző MunkakonferenciaCélcsoport:
neurológusok, gyerek neurológusok, pszichiáterek és pszichológusok
: 2014.10.16.
: 2014.10.18.
: 9027 Győr, Budai u. 4-6., Famulus Hotel

2014 FALL GLOBAL PSYCHOLOGY SYMPOSIUMThe symposium will provide a valuable opportunity for psychology professionals from different cultural backgrounds and diverse fields to explore the global impact of psychology as a field of practice on community and individual mental health care.
Contact person: Conference Coordinator
Deadline for abstracts/proposals: 3rd October 2014
Check the event website for more details.
: 2014.10.10.
: 2014.10.11.

XVI. Magyar Neuropszichofarmakológiai Kongresszus - Egyénre szabott neuropszichofarmakológiai terápiaTisztelt Kolléga,
szíves figyelmébe ajánljuk a Tihanyban megrendezésre kerülő XVI. Magyar Neuropszichofarmakológiai Kongresszus programját, melynek részleteiről a www.mppt.hu című honlapon tájékozódhat.
Amennyiben a program felkeltette érdeklődését, kérjük, jelezze részvételi szándékát, vagy közvetlenül a Szervezőtitkárságnak, vagy annak a cégnek, amellyel kapcsolatban áll, és mielőbb juttassa el kitöltött jelentkezési lapját a szervezes@mppt.hu címre.
Értesítjük továbbá, hogy a rendezvényen a továbbképzést 48 ponttal regisztrálták.
Szívélyes üdvözlettel,
A szervezők
: 2014.10.09.
: 2014.10.11.
: Tihany, Hotel Club Tihany

Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia módszerspecifikus képzésA Semmelweis Egyetemen és az Európai Pszichoterápiás Szövetségnél akkreditált képzés.
A Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés a 2014-2015 tanévben Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia Módszerspecifikus Képzést indít. A képzés a szakvizsgára felkészítő pszichoterápiás képzés módszerspecifikus fázisa. A teljes képzés elvégzése és a szakvizsga letétele után megszerezhető az ECP, az Európai Pszichoterápiás Diploma.
A képzés célja:
A propedeutikai illetve klinikai fázisokra épülő, pszichodinamikai elméleti háttéren alapuló fókuszált egyéni pszichoterápia elméletének és gyakorlatának elsajátítása; korszerű elméleti ismeretek és terápiás gyakorlat közvetítése.
A képzés részei: sajátélmény, elmélet, szupervízió.
Sajátélmény:
250 óra egyéni sajátélmény a TH képzés által elfogadott sajátélmény kiképző terapeutánál,
vagy
150 óra csoport-sajátélmény (hozott) és
100 óra egyéni sajátélmény a TH képzés által elfogadott sajátélmény terapeutánál.
A hozott csoport-sajátélmény:
A Pszichoterápiás Tanács tagságával és a Tanácsnál elfogadott képzési programmal rendelkező módszerspecifikus szakegyesületek csoport-sajátélményét elfogadjuk abban az esetben, ha folyamatosan és kiképző terapeutánál történt és az illető egyesület tanulmányi szabályzata szerint is befejezett sajátélménynek számít. A módszerhez ajánlott a csoportanalitikus (CSAKIT)-sajátélmény csoport.
Az elméleti képzés
120 óra elmélet (ebből 60 óra beszámítás a TEPKI képzésből)
A korszerű elméleti ismeretek elsajátítása szemináriumi munkával és szemináriumi dolgozatok elkészítésével történik.
Szupervízió:
80 óra csoportos szupervízió (ebből 10 óra beszámítás a TEPKI képzésből)
10 óra egyéni szupervízió
A képzés során minimum 3 eset folyamatos párhuzamos vezetése szükséges, mint esetmunka. Ezekből 2 esetet csoportos szupervízióba, 1 esetet külső egyéni szupervízióba (min. 10 óra) kell vinni a képzés által elfogadott kiképző terapeutához. A képzés esetvizsgával zárul.
A képzés ideje (kivéve a sajátélmény részt és az egyéni szupervíziót) 1 tanév, rendszerint kéthetente, pénteki napokon, 10-15.30-ig.
A jelentkezés feltételei:
A Tündérhegyi képzés sikeres elvégzése után 5 éven belül lehet jelentkezni a Fókuszált Dinamikus Pszichoterápia módszerspecifikus képzés elméleti és gyakorlati részére. A sajátélmény a Propedeutikai és Klinikai fázissal párhuzamosan végezhető, melyre a TH képzés által elfogadott kiképző terapeutánál lehet jelentkezni.
A kiképzők: A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület, a Pszichoanalitikusan Orientált Képző Egyesület és a Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés kiképzői.
Jelentkezés: Dr. Harmatta Jánosnál harmattj@t-online.hu rövid szakmai önéletrajzzal.
Információ: Bagotai Tamás bagotai@enternet.hu
A képzést kellő számú jelentkezés esetén indítjuk.
: 2014.10.01.
: 2014.10.31.
Kategória: Képzés
:
A rendezvény Web oldala: http://tunderhegy.hu/
Pszichoterapeuta képzés DebrecenbenA Debreceni Egyetem ÁOK Pszichiátriai Klinika és az NK Magatartástudományi Intézet közös szervezésében 2014 októberében pszichoterapeuta szakképzés indul D E B R E C E N B E N.
A képzésre azon klinikai szakpszichológusok, alkalmazott egészségpszichológusok, neuropszichológusok és bármely alapszakvizsgával rendelkező szakorvosok jelentkezését várjuk, akik már alkalmaznak terápiás gyakorlatukban pszichoterápiás megközelítéseket, vagy ezután kívánják a pszichoterápia módszereit beépíteni munkájukba, és céljuk a pszichoterapeuta szakképesítés megszerzése.
Propedeutika:
Az első évben a pszichoterápia alapjait és a pszichopatológia témaköreit oktatjuk. A pszichiáter szakorvosok és a klinikai szakpszichológusok az első év elvégzése alól mentességet kapnak.
Klinikai fázis:
A második és harmadik évben a legfontosabb pszichoterápiás iskolák elméleti alapjai, módszerei és alkalmazási területei kerülnek ismertetésre.
Módszerspecifikus fázis:
A klinikai fázissal párhuzamosan az alábbi irányzatok közül választhatnak a résztvevők: kognitív viselkedésterápia, módosult tudatállapotban végezhető pszichoterápiás eljárások, pszichodráma, individuálpszichológia, családterápia.
Klinikai gyakorlat:
24 hónap pszichoterápiás klinikai gyakorlat elvégzése szükséges a klinikai és módszerspecifikus fázissal egyidőben. Minimális követelmény: legalább 3 hónap egybefüggő hospitálás + 21 hónap legalább heti kétszer fél nap ambuláns pszichoterápiás rendelés.
A képzés 2014. októberében indul, ezt követően havonta két alkalommal, pénteken kerül sor az oktatásra. 10-19 óráig előadás, szeminárium, készségfejlesztés, módszerdemonstráció, szupervízió, illetve önismereti csoport igény szerint. A képzés önköltséges, alapdíja szemeszterenként 138 ezer Ft, amely a választott módszerspecifikus irányzattól függően módosulhat.
Vizsga:
A résztvevők minden félév végén vizsgát tesznek. A képzés végén záróvizsgára kerül sor. A képzés minden elemének teljesítése után, a vizsgára bocsátó határozat birtokában lehet jelentkezni pszichoterapeuta szakvizsgára.
A képzés a családorvosi és klinikai szakorvosi, valamint klinikai szakpszichológus továbbképzésben pontszerző!
Jelentkezni lehet:
DE KK Pszichiátriai Klinika
Kézi Sándor kezis@med.unideb.hu
Tel/Fax: 52/255 240 vagy 52/411 717 mellék: 56430 vagy
DE NK Magatartástudományi Intézet
Nagyné Farkas Anita farkas.anita@sph.unideb.hu
Tel: 52/255-594, Fax: 52/255-723
A képzés szakmai vezetői:
Dr. Égerházi Anikó pszichiáter, kiképző pszichoterapeuta egerhazi@med.unideb.hu
Dr. Kuritárné Dr. Szabó Ildikó klinikai szakpszichológus, kiképző pszichoterapeuta
Időpont: 2014.10.01.
Kategória: Képzés
: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
8th World Congress on the Promotion of Mental Health and the Prevention of Mental and Behavioural DisordersOrganizer: The Clifford Beers Foundation
Collaboration: Imperial College
Contact: Mr. Michael Murray
E-mail: michael@cliffordbeersfoundation.co.uk
Website: www.worldcongress2014.org
: 2014.09.24.
: 2014.09.26.
: UK, London,

Pszichiátriai ellátás, oktatás és kutatás a 20. század elején Magyarországon - Fischer Jakab emlékülésTisztelt Kolléga! A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a Pszichiátriai ellátás, oktatás és kutatás a 20. század elején Magyarországon - Fischer Jakab emlékülés című, a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezett programra.
Program:
Előadás
- Bitter István: A hazai pszichiátriai iskolák folyamatossága
- Fischer János: Fischer Jakab élete
- Kapronczay Károly: Ideg-, elmegyógyászat Magyarországon a 19/20. század fordulóján
- Katarina Pekarova: Fischer Jakab és a Pozsonyi Orvos-Természettudományi Egyesület
- Baran Brigitta: Fischer Jakab munkássága
Kerekasztal
- Baran Brigitta, Kapronczay Károly, Katarina Pekarova, Kiss László
Pszichiátriai ellátás, oktatás és kutatás a 20. sz. elején Magyarországon
Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a www.cmepszichiatria.hu, vagy a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.II/00123
Akkreditációs pont: 6
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: addiktológia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, gyermekpszichiátria, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, igazságügyi pszichiátria, pszichoterápia
A rendezvényen a részvétel ingyenes.
: 2014.09.23. 14:00
: 2014.09.23. 17:30
Kategória: Képzés
: Budapest, VIII. ker. Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

Fiatal Pszichiáterek HétvégéjeSzeretettel meghívunk Benneteket a Magyar Pszichiátriai Társaság Fiatal Pszichiáterek Szekciója, a Debreceni Egyetem Pszichiátriai Klinikája, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája, a Szegedi Egyetem Pszichiátriai Klinikája, a Pécsi Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája és az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet támogatásával a Psychodeucatio-Léleknevelés Alapítvány szervezésében 2014.09.19-21. között megrendezésre kerülő Fiatal Pszichiáterek Hétvégéjére!
Az egyben hagyományőrző, valamint hagyományteremtő hétvége célja többszörös; amellett, hogy többféle workshopon vehetünk részt, kötetlen programokon keresztül ismerkedhetünk meg egymással. A korábbi horányi Fiatal Pszichiáterek Fóruma hasonló alapokkal indult évtizedekkel ezelőtt, ennek megújítását tűztük ki most célul. Fontosnak tartjuk, hogy a workshopokon olyan témákat tudjunk körbejárni, melyek képzésünk során kisebb hangsúlyt kaptak, de hasznosak a mindennapi gyakorlatban.
A hétvégére e-mailben lehet jelentkezni a fiatalpszichiaterekhetvegeje@gmail.com e-mail címen 2014. szeptember 17-ig.
Résztvevő lehet minden olyan kolléga, aki már képzésben van, illetve szakvizsgája óta legfeljebb 4 év telt el. Előreláthatólag kb. 50 fő részvételére van lehetőség, a szállás és ellátás költségeit szponzorok támogatják, egy 3000 Ft-os önköltség mellett. A helyeket egyenlő arányban igyekszünk szétosztani a 4 régió között (Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged vonzáskörzete).
A jelentkezésben kérjük, hogy az alábbi adatok szerepeljenek: név, elérhetőség (mobil, email), munkahely, képzésben eltöltött idő, képzőhely (egyetem), szakvizsga megszerzésének időpontja, esetleg speciális érdeklődési kör.
További részleteket hamarosan az MPT honlapján találtok!
Várjuk jelentkezéseteket!
Hajduska-Dér Bálint
MPT Fiatal Pszichiáterek Szekció titkára
Szendi István
MPT főtitkár helyettes
: 2014.09.19.
: 2014.09.21.

14. Alzheimer VilágnapSzeretettel várjuk a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága, a Jazz And More, a Játszóház Projekt és a Magyar Vöröskereszt közös koncertjére és játszóházába.
Részletek a kapcsolódó dokumentumban.
A Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága tisztelettel meghívja Önt, illetve szerkesztőségének képviselőjét a 14. Alzheimer Világnap alkalmából tartandó sajtótájékoztatójára.
Időpont: 2014. szept. 19., 10.30
Helyszín: Gerbeaud Kávéház - Arany Szalon

Pszichoterapeuta szakképzés
Szervező: Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület
Szervező partner: SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
A képzés szakmai vezetője: Prof. Tringer László egyetemi tanár
A képzés vezetője: dr. Simon Lajos egyetemi docens, pszichiáter, pszichoterapeuta
Kapcsolattartó: Kovács Emese
Tel: +36 20 825 0237
E-mail: vikote.titkarsag@gmail.com
Kiknek ajánljuk a képzést:
Klinikai szakpszichológusoknak, neuropszichológusoknak, alkalmazott egészségpszichológusoknak, és szakorvosoknak, akik már alkalmaznak terápiás gyakorlatukban pszichoterápiás megközelítéseket, vagy ezután kívánják a pszichoterápia módszereit gyógyító repertoárjukba beépíteni, és céljuk a pszichoterapeuta szakképesítés megszerzése.
A képzés ideje: A teljes képzés 3 éves (6 félév), félévente 9 képzési nap
A tanfolyamunkat 2014 szeptemberében indítjuk.
Jelentkezési határidő: 2014. augusztus 20.
Felvételi beszélgetés: 2014. szeptember 3.
A képzés helyszíne: SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika (1083 Budapest, Balassa utca 6.)
Mit nyújt a képzés:
A hároméves képzés magába foglalja mindazokat a szakaszokat (propedeutikai-, klinikai-, módszerspecifikus fázis), melyek sikeres teljesítése és a szakvizsgára vonatkozó, törvényben előírt előfeltételek megléte esetén, be tud jelentkezni pszichoterapeuta szakvizsgára, és megkérheti az Egyesületen keresztül, az Európai Viselkedés- és Kognitív Terápiás Szövetségtől (EABCT) az Európai Uniós CBT terapeuta diplomát. Ezzel a nemzetközi diplomával jogosulttá válnak az Európai Unió területén CBT terapeutaként pszichoterápiás munkát végezni és a nemzetközi magatartásterapeuta címet használni.
A képzés tematikája:
A tanfolyam előadásokból, készségfejlesztő, szupervíziós osztályfoglalkozásokból, valamint egyéni vagy csoportos önismereti foglalkozásokból áll.
- Első félévben a pszichoterápiás propedeutikát oktatjuk.
- Második félévben a személyközpontú pszichoterápia és az autogén tréning módszeréből nyújtunk alapszintű képzést.
- Az első évben a pszichiátria szakvizsgával nem rendelkezők számára, pszichopatológiából kiemelt képzést és vizsga lehetőséget biztosítunk.
- Második és harmadik évben a viselkedés- és kognitív terápia elméletével és gyakorlatával ismertetjük meg a résztvevőket, lehetőséget biztosítunk egyéb módszerek, ill. alkalmazási területek (családterápia, hipnózis, asszertív tréning és rövid dinamikus terápia) megismerésére is. Fontos tematika a két év klinikai fázisban a kognitív és viselkedésterápiák új módszereinek bemutatása (mindfullness, metakognitív terápia, dialektikus behavior terápia).
- A hatodik félévében a hallgatók pszichoterápiás gyakorlatának folyamatos szupervízióját biztosítjuk és az előadásokon a pszichoanalízis elméletével foglalkozunk.
Akkreditáció:
A tanfolyam akkreditálásra került a Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központjánál és az Európai Kognitív és Viselkedésterápiás Szövetségnél (EABCT).
A képzés tandíja: 135.000,- Ft/félév
A szakképzésre jelentkezni a www.vikote.hu honlapon lehet, ahol tanfolyamainkról, a pszichoterápiás szakvizsgáról és a nemzetközi CBT diplomáról is olvashatnak további információkat.
: 2014.09.17.
: 2014.09.30.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa utca 6.), SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

ADOS diagnosztika a felnőtt pszichiátriai ellátásbanA képzés célja: az autizmus spektrum zavar diagnosztikájában dolgozó szakemberek képzése. Elsősorban a felnőtt-, másodsorban a gyermekpszichiátriai ellátás területén dolgozó szakemberek jelentkezését várjuk sztenderdizált diagnosztikus eljárások alkalmazásáról szóló, OFTEX rendszerben akkreditált, 50 pontot adó képzésünkre. Az ADOS (Autizmus Diagnosztikus Obszervációs Séma) egy félig strukturált, press-típusú eljárás, kiegészítve az ADI-R-rel (Autizmus Diagnosztikus Interjú Javított változat) együttesen teljes autizmus-diagnosztikus eljárást adnak. Az ADOS készletet biztosítjuk a résztvevők számára.
A képzésben való részvétel ingyenes.
A képzésen résztvevők maximum létszáma: 10 fő
Résztvevők kiválasztási folyamatának szempontjai a formai megfelelésen kívül:
Az Európai Unió által támogatott program előírásainak, valamint a program akkreditációjának megfelelve a képzésre jelentkezhet elsősorban felnőtt pszichiáter, másodsorban gyermekpszichiáter, de akár klinikai szakpszichológus is. A felnőtt pszichiátrián dolgozó jelentkezők a bírálat során előnyben részesülnek. A jelentkezések bírálata során további szempont a jelentkezés (elektronikus és papír alapú) beérkezési időpontja.
A jelentkezők a képzésre történő felvételről szeptember 2-ig szóbeli és írásbeli értesítést kapnak.
Csoportos képzési időpontok (Csoportos képzésben az FSZK székhelyén valósul meg):
2014.09.05. péntek
2014.09.06. szombat
2014.10.20. hétfő
2014.10.21. kedd
2014.10.22. szerda
2014.11.21. péntek
A képzés teljes óraszáma magába foglalja az egyéni, támogatott tanulást és felkészülést.
A képzéssel kapcsolatosan további információ kérhető:
Békefi Éva képzési koordinátor (TÁMOP 5.4.11-12/1 Nyolc Pont kiemelt projekt)
Telefon: (1) 450-3230/105
Mobiltelefon: (30) 756-7187 Fax: (1) 450-3235
E-mail: bekefi.eva@fszk.hu
Jelentkezési lap >>
Részletes felhívás >>
: 2014.09.05.
: 2014.11.21.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1071 Budapest, Damjanich u. 4., FSZK székhelye

Felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés - IDŐPONTVÁLTOZÁSSEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2014/2015-ös tanév első évfolyamára a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendeletnek megfelelően.
A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot hallgatóink igényét respektálva igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a kognitív viselkedésterápiás, pszichodinamikus és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. Emellett a jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.
További tudnivalókért kattintson ide.
: 2014.09.05.
: 2014.12.31.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Tömő utca 25-29., Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék

ADI-R diagnosztika a felnőtt pszichiátriai ellátásbanA képzés célja: az autizmus spektrum zavar diagnosztikájában dolgozó szakemberek képzése. Elsősorban a felnőtt-, másodsorban a gyermekpszichiátriai ellátás területén dolgozó szakemberek jelentkezését várjuk sztenderdizált diagnosztikus eljárások alkalmazásáról szóló, OFTEX rendszerben akkreditált, 50 pontot adó képzésünkre. Az
ADI-R (Autizmus Diagnosztikus Interjú Javított változat) egy félig strukturált, kérdező alapú interjú, kiegészítve az ADOS-szal (Autizmus Diagnosztikus Obszervációs Séma) együttesen teljes autizmus-diagnosztikus eljárást adnak. Az ADI-R készletet biztosítjuk a
résztvevők számára, az ingyenes képzés amerikai oktatóinak (Fiona Miller és Jennifer Olson) előadásain szinkrontolmácsolást biztosítunk.
A képzésen résztvevők maximum létszáma: 20 fő
Résztvevők kiválasztási folyamatának szempontjai a formai megfelelésen kívül:
Az Európai Unió által támogatott program előírásainak, valamint a program
akkreditációjának megfelelve a képzésre jelentkezhet elsősorban felnőtt pszichiáter, másodsorban gyermekpszichiáter, de akár klinikai szakpszichológus is. A felnőtt pszichiátrián dolgozó jelentkezők a bírálat során előnyben részesülnek. A jelentkezések bírálata során további szempont a jelentkezés (elektronikus és papír alapú) beérkezési
időpontja.
A jelentkezők a képzésre történő felvételről szeptember 2-ig szóbeli és írásbeli értesítést kapnak.
Csoportos képzési időpontok:
2014.09.05. péntek
2014.09.06. szombat
2014.09.22. hétfő
2014.09.23. kedd
2014.09.24. szerda
2014.11.07. péntek
A képzés teljes óraszáma magába foglalja az egyéni, támogatott tanulást és felkészülést.
Jelentkezési lap >>
Részletes felhívás >>
: 2014.09.05.
: 2014.11.07.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1071 Budapest, Damjanich u. 4., FSZK Székhelye
TEPKI Pszichoterapeuta Szakvizsgára Felkészítő KépzésPSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ KÉPZÉST INDÍT a Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) Budapesten 2014. szeptemberben
A képzést a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta.
A képzés hangsúlyt helyez a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munka elsajátításának biztosítására.
További részletek a kapcsolódó dokumentumban!
: 2014.09.01.
: 2014.09.30.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, Budapest/Budakeszi, Szanatórium u. 19. ÉS Hűvösvölgyi út 75/A., OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy) és a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Személyre Szabott Medicina Társaság V. KongresszusaSzeretettel meghívjuk Önt A Magyar Személyre Szabott Medicina Társaság V. kongresszusára Transzláció jelentősége a személyre szabott medicinában címmel.
Jelentkezési határidő: 2014. július 31.
A konferencia pontszerző tanfolyamnak minősül, mind a szakorvosok, mind a PhD hallgatók számára:
OFTEX pontértéke: 32 pont
GYOFTEX pontértéke: 36 pont
A konferencia fő témái:
- A transzlációs és személyre szabott medicina az interdiszciplinaritás tükrében
- Transzlációs kutatás lehetőségei különös tekintettel a képalkotó eljárásokra
- A személyre szabott kezelések szerepe a tradicionális orvoslásban
- A SZSZO globális és hazai finanszírozásának lehetőségei
- A big data kezelése az egészségügyben
A kongresszussal kapcsolatos egyéb információt, jelentkezési lapot hamarosan az MSzMT honlapján (www.mszszmt.hu) találhat.
További információkat talál a kapcsolódó dokumentumban.
: 2014.08.29.
: 2014.08.30.
: 2481 Velence, Béke utca, Resort & Spa
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Ahol élünk - Hazai művészetterápiás műhelyek - kiállításmegnyitó, díjátadóTisztelettel meghívjuk az Ahol élünk - Hazai művészetterápiás műhelyek című kiállítás megnyitójára és pályázatának díjátadójára.
A megjelenteket köszönti Dr. Horváth Szabolcs, a Gyógyfoglalkoztatásért Alapítvány kuratóriumi elnöke.
A kiállítást megnyitja Tóth Eszter, művészettörténész.
A tárlat megtekinthető 2014. szeptember 14-ig.
: 2014.07.03. 17:00
: 2014.07.03. 18:00
: 1092 Budapest, Hőgyes Endre u. 2.
16th International Conference for Philosophy, Psychiatry and Psychology - Neuroscience, Logics and Mental DevelopmentOrganizers:
1) International Network for Philosophy and Psychiatry, Balkan Academyfor PPP "Athena Pallada"
2) Medical University of Plovdiv, Faculty of Medicine; Plovdiv University "Paisii Hilendarski"
Collaboration: Royal College of Psychiatrists (Philosophy Special Interest Group)
Contact: Professor Drozdstoj (Drossi) Stoyanov
E-mail: drozdstoj@uni-plovdiv.bg
Website: http://www.inpp2014.com/index.html
: 2014.06.26.
: 2014.06.29.
: Bulgaria, Varna,
VII. Nemzetközi Román-Magyar Pszichiátriai Konferencia és VIII. Országos Romániai Pszichiátria SzimpóziumA Román Pszichiátriai és Pszichoterápiás Társaság, a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Cry for Help alapítvány szervezésében kerül sor a VII. Nemzetközi Román-Magyar Pszichiátriai Konferenciára és a VIII. Országos Romániai Pszichiátria Szimpóziumra az Affektív és szorongásos zavarok; Öngyilkos magatartás; Vallás, szellemiség, interdiszciplinaritás a pszichiátriában stigma témakörökben.
Tisztelettel hívom kollégáimat, barátaimat konferenciánkra, melynek témáját a hargitai pszichiáterek a megyeszékhelyen megrendezett eddigi országos rendezvényeink címszavává emelték.
Folytatjuk hagyományunkat a 2013-ban Győrben tartott konferenciánk után megjelent kötetek és szerzőik bemutatásával valamint a rezidensek által előadott legjobb 3 dolgozat díjazásával.
Reményeink szerint, pangó gazdasági körülményeink dacára, előző találkozóinkon való részvételük élményei bátoritják visszatérési szándékukat hozzánk, a Hargita aljára szervezett találkozónkra, jelenlétükkel hozzájárulva konferenciánk sikeréhez.
További információkat és a jelentkezési lapot megtekintheti a kapcsolódó dokumentumokban.
: 2014.06.26.
: 2014.06.29.
: Románia, Csíkszereda-Csíksomlyó, Jakab Antal Tanulmányi ház konferenciaközpont
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Cognition and Action: The Jagiellonian-Rutgers Conference in Cognitive Science 2014 (CogSciJR14)During the Jagiellonian-Rutgers Conference in Cognitive Science we shall focus on the current state of research on cognition and action, looking more deeply into the links between the two. For more details please visit our website.
Contact person: Boleslaw Czarnecki
Deadline for abstracts/proposals: 31st January 2014
Check the event website for more details.
: 2014.06.25.
: 2014.06.29.
: Poland, Krakow,
4th International Regional "Stress and Behavior" Neuroscience and Biopsychiatry Conference (North America)An annual international event gathering scientists and psychiatrists from around the world to share an interest in stress-evoked brain disorders in both humans and animals.
Contact person: NA Nutsa
Deadline for abstracts/proposals: 30th April 2014
Check the event website for more details.
: 2014.06.22.
: 2014.06.24.
: United States of America, New Orleans, LA,
8. Bajai Pszicho-open - a pszichiáterek országos teniszbajnoksága: 2014.06.21.
: 2014.06.22.
: Baja,

A bajai pszichiátria felújított épületének avatása és Pszichiátria és interdiszciplinaritás szakmai továbbképzésTisztelettel meghívom a bajai pszichiátria felújított épületének avatására!
2014. június 20-án (péntek) a Bajai Szent Rókus Kórház Tudományos Bizottsága szervezésében kerül sor. Ennek keretében 11:00-tól lehetőség lesz a felújított pszichiátria épületének bejárására a Bajai Szent Rókus Kórházban (6500 Baja, Rókus u. 10.). Ezt követően a Bácskai Kultúrapalotában (6500 Baja, Szentháromság tér 3.) kerül megrendezésre a Pszichiátria és interdiszciplinaritás című szakmai továbbképzés, melynek részletes programját alább olvashatja.
Szakmai program:
- 13:00-13:30 Megnyitó és köszöntők
- 13:30-13:45 Dr. Tamási Ildikó (Bajai Szent Rókus Kórház, Pszichiátriai Osztály): A bajai pszichiátria története.
- 13:45-14:15 Prof. Dr. Janka Zoltán (tanszékvezető egyetemi tanár, az MTA doktora, SZAOTE Pszichiátriai Klinika): A lélek kötőszövete az agy.
- 14:15-14:40 Dr. Hal Viktor (o.v. főorvos, Bajai Szent Rókus Kórház, Pszichiátriai Osztály): Az ejakuláció praecox pszichiátriai vonatkozásai.
- 14:40-15:05 Dr. Tóth Gábor (főigazgató főorvos, Bajai Szent Rókus Kórház): Az ejakuláció praecox innovatív kezelési lehetősége.
- 15:05-15:35 Szünet
- 15:35-16:05 Prof. Dr. Rihmer Zoltán (Széchenyi-díjas egyetemi tanár, az MTA doktora, SOTE Klinikai és Kutatási Mentálhigiénés Osztály): A halfogyasztás jelentősége pszichiátriai (egészségügyi) szempontból.
- 16:05-16:35 Prof. Dr. Tényi Tamás (egyetemi tanár, POTE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika): Ritka pszichiátriai szindrómák.
- 16:35-16:45 A rendezvény zárása
- 16:45- ÁllófogadásA rendezvény akkreditálása folyamatban van!
A rendezvény teljes programja az MPT honlapján (http://mptpszichiatria.hu) , illetve a Bajai Szent Rókus Kórház honlapján (www.bajakorhaz.hu) is megjelent!
Kérek mindenkit, aki szivesen Bajára látogatna, jelezzen vissza nekem 2014. június 15-ig!
Szakmai Szervező:
Dr. Hal Viktor
Bajai Szent Rókus Kórház Pszichiátria
e-mail: haldoc1@gmail.com vagy e-mail: haldoc@freemail.hu
tel.: +36-30/205-1349
Üdvözlettel:
Dr. Hal Viktor
Bajai Szent Rókus Kórház Pszichiátriai Osztály o.v. Főorvos
Időpont: 2014.06.20.
: 6500 Baja, Rókus u. 10.

VIKOTE Kongresszus - Pszichoterápiás integráció a kognitív fordulatot követőenSzervező: Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület
Akkreditáció: a kongresszus akkreditációja folyamatban van
Jelentkezés: a www.vikote.hu oldalon.
A kongresszus a kognitív fordulatot követő pszichoterápiás integrációs folyamatra helyezi a hangsúlyt. Az előadások tematikusan követi egymást. Egy-egy témában a két előadás hasonló területet ölel fel a különböző terápiás szemléletek megvilágítására, majd vita követi az előadásokat.
Az alábbi témákról lesz szó: CBT és személyközpontú terápia, pszichoanalízis, családterápia, coaching, pszichodráma, hipnózis, imagináció-relaxáció, élményterápia, Gestalt terápia. A kongresszus fő témájához szorosan kapcsolódik Wendy T. Behary plenáris előadása a sématerápia újabb fejleményeiről. Wendy T. Behary a Nemzetközi Sématerápiás Egyesület Elnöknője (International Society of Schema Therapy (ISST)). A kongresszus alatt sématerápiás haladó workshopot is tart angolul.
Nemzetközi Sématerápiás Egyesület Képzési Programja Wendy T. Behary által tartott workshop a Magyarországon elinduló, a VIKOTE és a Nemzetközi Sématerápiás Egyesület közös sématerápiás képzésének haladó csoportja.
Wendy T. Behary több könyv, könyvfejezet szerzője, pl., "Disarming the Narcissist...Surviving and Thriving with the Self-Absorbed".
Bővebb információkért kattintson ide, vagy tekintse meg a kapcsolódó dokumentumot.
: 2014.06.06. 10:00
: 2014.06.07. 17:00
: 1083 Dudapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Kapcsolódó dokumentumok (1)
TanulástechnikaNapjainkban egyre gyakrabban hallunk arról, hogy a gyermekek tanulási hatékonysága nem megfelelő. Ez több okból adódhat (tervezés hiánya, szorongás, motivációhiány, nem megfelelő tanulási stratégiák alkalmazása stb.). Ezért fontosnak tartjuk, hogy minél több tanuló megismerje és elsajátítsa a hatékony tanulás titkát, az ehhez tartozó technikákat. Így a Vadaskert Alapítvány által szervezett tanfolyam célja, hogy a szakemberek is megismerjék ezeket a módszereket és klienseiknek, illetve tanítványaiknak továbbadhassák, akár hasonló tanulástechnikai tanfolyam formájában.
A tanfolyam során a résztvevők megismerkedhetnek a különféle szűrővizsgálati tesztekkel, tanulási motivációt növelő feladatokkal, teljesítményszorongást csökkentő módszerekkel, figyelem- és memóriafejlesztő stratégiákkal, hatékony problémamegoldási és tanulási technikákkal, specifikusan tantárgyak megtanulásához kapcsolódó trükkökkel, és végül, de nem utolsó sorban a tanulás 5 lépcsős módszerével, amely egy átfogó tanulási stratégia.
A tanfolyam elméleti szemináriumokat, gyakorlatokat, videodemonstrációkat, szupervíziós lehetőségeket foglal magában.
Előadók:
Dr. Tárnok Zsanett PhD klinikai szakpszichológus, neuropszichológus
Németh Laura klinikai szakpszichológus
Kisné Ricsóy Márta gyógypedagógus
Bognár Emese klinikai szakpszichológus
Lukics-Kiss Ildikó klinikai szakpszichológus
Farkas Luca klinikai szakpszichológus
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
Bővebb információ a honlapon olvasható!
: 2014.06.06.
: 2014.06.07.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/
11. Nemzetközi Dívány a Dunán KonferenciaTisztelt Támogatóink, Barátaink! Szeretettel meghívjuk a 11. Nemzetközi Dívány a Dunán Konferenciára.
A konferenciára a belépés díjtalan.
Az eseményhez két nemzetközi művészetterápiás kiállítás is kapcsolódik, melyre várunk minden érdeklődőt szeretettel!
- 2014. május 27., kedd, 18 óra, Francia Intézet
- 2014. május 28., szerda 18 óra, Tárt Kapu Galéria
A részletes program a mellékletben olvasható.
: 2014.05.27.
: 2014.05.30.
: Budapest, Budapesti Francia és Olasz Intézetben illetve külsős helyszínek

11th Research Training Seminar in Child and Adolescent PsychiatryOrganizer: International projects for the Foundation Child
Collaboration:
1) SOPSI Italian Society of Psychopathology
2) WPA section on Child and Adolescent Psychiatry
Contact: Prof. Ernesto Caffo / Ms. Martina Lagatta
E-mail: info@fondazionechild.it
Website: www.fondazionechild.it
: 2014.05.25.
: 2014.05.30.
: Italy, Camposampiero, Padova,
A depresszió kezelésének aktuális kérdéseiTisztelt Kolléga! A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a A depresszió kezelésének aktuális kérdései című, a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezett továbbképzésre.
Program:
- Purebl György Cirkadián ritmusok és depresszió
- Szily Erika Gyakori komorbid betegségek depresszióban: differenciál-diagnosztikai dilemmák
- Baran Brigitta Depresszió és szomatikus betegségek komorbiditása: terápiás megfontolások
Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a www.cmepszichiatria.hu honlapon történő regisztrációval.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.I./00385
Akkreditációs pont: 6
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: gyermek- és ifjúságpszichiátria, gyermekpszichiátria, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció
A tanfolyamon a részvétel ingyenes.
Az esemény meghívója megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.
: 2014.05.20. 14:00
: 2014.05.20. 17:00
: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. emeleti tanterme

Társadalom és művészet szekciói a IX. Szimbiózis Kulturális Antropológiai Fesztiválon
Outsider art | Részvétel és együttműködés a kortárs művészetben
Előadások, bemutatók:
- Tóth Eszter: Az outsider art társadalmi vonatkozásai
A társdalom peremén élők művészetének megközelítési lehetőségei
Az outsider art a XX. század második felétől a kortárs képzőművészet élénk, kiegészítő eleme. Társadalmilag és kulturálisan is kívülálló alkotók és a társadalom sérülékeny csoportjaihoz tartozó személyek lenyűgöző, faragatlan művei.
Az outsider art művészeti-kulturális, egészségügyi és szociális területek találkozási pontja, metszete. Megmutatja, hogy az izolált élethelyzetek az alkotás egészen más perspektíváit nyitják meg. E művek érzékenységükkel képesek intenzív érzelmi viszonyt megteremteni a közönséggel is. Előadásomban holisztikus szempontok szerint vizsgálom a társadalom peremén élők művészetét, megközelítési lehetőségeit, kiemelten fókuszálva a társadalmi kontextusra és a befogadói attitűdökre.
Kapcsolódó, ráhangoló művészeti program 14:30-tól az Alkotóműhelyben: "Képzőművészet, outsider art és mi"
- Csatlós Judit: Együttműködés és részvétel a kortárs művészetben
Előadásomban együttműködésen és részvételen alapuló kortárs művészeti gyakorlatokat mutatok be. Értelmezésem szerint ezek a kezdeményezések a művészet lehetséges társadalmi szerepét a demokrácia és a részvételi kultúra viszonyában határozzák meg.
További információkért kattintson ide.
: 2014.05.17. 16:30
: 2014.05.17. 17:45
: Moziterem - kiállítótér (Fogasház - földszint)
Egészségfejlesztés és prevenció a katarzisz komplex művészetterápia módszerével 3Május szimbolikája. Szerelem, párkapcsolat, életút. Alkotások relaxációban zene és vershallgatás után. Fájdalmas párkapcsolat, búcsú, veszteség. Boldog párkapcsolat, szerelem. Délután közös múzeum-látogatás, kapcsolatok, nőiesség témában képzőművészeti alkotások kiválasztása, lerajzolása. Megbeszélés, reflexiók.
Akkreditációs pontszáma: 40
Akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.I/00194
Akkreditált szakképesítés: addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápia
Ajánlott szakmák: orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkás
A képzés alapítója és a Műhely vezetője: Dr. Antalfai Márta
A képzés felelőse: Lelki Egészségvédő Alapítvány
A képzést vezeti: Harkácsi Judit kiképző pszichoterapeuta, művészeti terapeuta
A képzés időtartama: 4 nap
Óraszám: 40 akadémiai óra
A képzés helyszíne: Lelki Egészségvédő Alapítvány, IX. kerület, Ráday u. 33/b.
Csoportlétszám: 6 - 10 fő
További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.05.17. 09:00
: 2014.05.17. 17:30
: Budapest, IX. kerület, Ráday u. 33/b., Lelki Egészségvédő Alapítvány
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Tourette-szindróma és tic zavarok diagnózisa és terápiás protokolljaA Vadaskert Kórház és Szakambulancia keretein belül immár 10 éve foglalkozunk speciálisan a Tourette szindróma és tic zavarok diagnosztikájával és terápiás megközelítésével. Emellett számos nemzetközi kutatásban veszünk részt, melyek a zavar hátterében álló genetikai és viselkedési faktorokat térképezik fel. A Tourette-szindróma és tic zavarok diagnózisa és terápiás protokollja című képzésünket azoknak a szakembereknek (pszichológus, pszichiáter, neurológus, gyermekgyógyász, háziorvos) ajánljuk, akik találkoznak tic zavarokkal a mindennapi gyakorlatuk során. A tanfolyamon részletesen hallhatnak a zavar klinikai hátteréről, a modern kutatási eredményekről, a legújabb biológiai- és pszichoterápiás megközelítésekről. Képzésünk gyakorlati szempontú, külön workshop keretében mutatunk videodemonstrációkat, esetmegbeszélést és részletes terápiás protokoll ismertetést.
Előadók:
Tárnok Zsanett PhD. klinikai szakpszichológus, neuropszichológus
Dr. Nagy Péter gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
Farkas Luca klinikai szakpszichológus
Dr. Kenézlői Eszter - gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
Bognár Emese klinikai szakpszichológus
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
Bővebb információ a honlapon olvasható!
: 2014.05.15. 09:00
: 2014.05.15. 16:30
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/
Congress of World Association for Dynamic PsychiatryMultidisciplinary Approach to and Treatment of Mental Disorders: Myth or Reality?"
ORGANIZER: World Association for Dynamic Psychiatry
CONTACT: Dr. Maria Ammon, General Secretary WADP
E-MAIL: DAPBerlin@aol.com
: 2014.05.14.
: 2014.05.17.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Russia, St.Petersburg,
A rendezvény Web oldala: http://www.wadp-congress.de

Recent Advances in Neuropsychiatric, Psychological and Social SciencesIt is our great pleasure to invite you to participate in the 19th International Conference of the A.P.P.A.C., the 9th of the series on Recent Advances in Neuropsychiatric, Psychological and Social Sciences (CME/CPD accredited).
Contact person: John Kouros
Check the event website for more details.
: 2014.05.13.
: 2014.05.16.
: Greece, Athens,

A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára.A Vadaskert Kórház és Szakambulancia baba-mama rendelőjében sok éve folytatunk terápiás munkát a szüléshez kapcsolódó érzelmi-hangulati zavarok esetén nőkkel, anyákkal, baba-mama párokkal, családokkal.
Előadók:
Dr. Frigyes Júlia pszichiáter, diplomás szülésznő, dúla
Molnár Judit Eszter klinikai szakpszichológus, kiképző pszichoterapeuta, jungi analítikus, hipnoterapeuta, perinatális, csecsemő terapeuta
A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig című, akkreditált képzésünket azoknak a szakembereknek háziorvosoknak, szülész-nőgyógyászoknak, szülészeknek, védőnőknek, bábáknak, klinikai és ált. pszichológusoknak, stb. - ajánljuk, akik a mindennapi munkájuk során leendő anyákkal, baba-mama párokkal, ill. családokkal foglalkoznak, és szívesen kiegészítenék meglévő tudásukat új terápiás lehetőségekkel.
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
Bővebb információ a honlapon olvasható!
Időpont: 2014.05.09.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/
Workshop a Magyar Családterápiás Egyesület szervezésében - A kapcsolat megteremtése és a kötődés helyreállítása
Előadó: Judith Kellner (USA)
Regisztráció 8:30-tól
Részvételi díj (2 nap): 15.000,-Ft
Napijegy: 10.000,-Ft
A részvételi díj befizetése a helyszínen is lehetséges, de a korlátozott számú férőhelyek miatt javasoljuk, hogy regisztrációját minél előbb erősítse meg a részvételi díj átutalásával a Magyar Családterápiás Egyesület bankszámlaszámára: 11702036-20635408-00000000
MCSE aktivitási pont (2 nap): 12 pont; (1 nap): 6 pont
A két napos workshop elméleti és gyakorlati bevezetést nyújt az Érzelem Fókuszú Terápiába (ÉFT). A Dr. Susan Johnson által alapított humanisztikus-élménycentrikus, rendszerszemléletű megközelítés, a kötődés elméletekre épül, különleges fókusszal az érzelmekre. A párterápia területén az irányzat eredményességét empirikusan igazolt kutatások támasztják alá és napjainkban ez az egyik leginkább megalapozott megközelítés. Az ÉFT párterápia célja nem csupán a kapcsolati zavar csökkentése, hanem egy új, biztonságos érzelmi kapcsolat kiépítése.
A workshop első napján röviden átismételjük a kötődés elméletet és az érzelmek természetét, megismerjük az ÉFT folyamat-térképének 3 szakaszát és 9 lépését. Az intervenciók ismertetése után a gyakorlatban is kipróbálhatjuk a tanultakat.
A második nap megtanuljuk, hogy az ülések során hogyan mélyíthetjük el a pár tagjai közötti érzelmeket, a jobb, biztonságosabb kapcsolat elősegítése érdekében. Foglalkozunk a terapeuta személyiségének kérdésével is, és hogy ez hogyan befolyásolja a terápiát. Az interaktív workshopot ÉFT terápiás üléseken készült videók, sajátélményű gyakorlatok és élő párterápiás bemutató is színesíti. A workshop dinamikus tanfolyami környezetben nyújt bevezetést az ÉFT párterápiába kezdő és tapasztalt terapeutáknak egyaránt.
Az előadó Judith Kellner, magyar származású Amerikában élő, pszichoterapeuta, család- és párterapeuta, akkreditált ÉFT terapeuta és szupervízor.
A magyar és angol nyelvű workshopon tolmácsolást biztosítunk!
A jelentkezéshez kattintson ide.
: 2014.05.07.
: 2014.05.08.
: 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14., Lurdy Ház
EFCAP Congress 2014Our congress programme strives for scientific rigour and to lead the way in developing clinical excellence and promoting best practice.
Contact person: Rosanne Brake
Deadline for abstracts/proposals: 3rd January 2014
Check the event website for more details.
: 2014.05.07.
: 2014.05.09.
: United Kingdom, Manchester,
Burn-out és kiutak az egészségügyben és a szociális gondozásban KonferenciaAz ÉBREDÉSEK ALAPÍTVÁNY, a SE Magatartástudományi Intézete és az Állami Tiszti Főorvosi Hivatal meghívja Önt a Burn-out és kiutak az egészségügyben és a szociális gondozásban című konferenciára.
Meghívott előadók:
Michael KAPLAN, pszichológus, Oregon. USA
Dr. Győrffy Zsuzsa PhD, SE Magatartástudományi Intézet
Dr. Balczár Lajos, pszichiáter főorvos, Veszprém
Bartákné Csáky Mária, klinikai szakpszichológus, Veszprém
Dr. Veres Zsuzsa, pszichiáter, Veszprém
Kristóf Róbert, szervezetfejlesztő szakközgazdász, Ébredések Alapítvány
Részvételi díj:
2014. április 20-ig: 4.500 Ft
2014. április 21-től: 7.000 Ft
Helyszíni regisztráció: 10.000 Ft.
A konferencia utóakkreditálásra kerül.
Bővebb információért kattintson ide!
Időpont: 2014.04.29.
: 1096 Budapest, Nagyvárad tér 2., Országos Tisztifőorvosi Hivatal Fodor terem (Heim Pál Kórházzal szemben)
Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológiai Tanszék kötelező szintentartó tanfolyam2014 tavaszán az 52/2003 (VIII.22.) ESZCSM rendelettel szabályozott folyamatos továbbképzés keretében kötelező szinten tartó (50 pont) tanfolyamot indítunk. A tanfolyam során a klinikai pszichológia különböző területeinek neves szakmai képviselői tartanak előadást.
A kötelező szinten tartó tanfolyam országosan kerül meghirdetésre, bármely orvosképző egyetemhez regisztrált jelentkező számára ajánljuk.Az akkreditációs eljárás után a tanfolyam az OFTEX portálon megtalálható. A tanfolyamról folyamatos tájékoztatást adunk az intézet honlapján.
További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.04.22.
: 2014.04.25.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Tárogató út 2-4., IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola

The 10th International Conference on Psychiatry Psychiatric Models; Biological and Psychological perspectivesRecently there has been a growing awareness of the importance of Biological and Psychological models in Psychiatry; thus this congress will highlight these important issues.
Contact person: Dr Mohamed Khaled
Deadline for abstracts/proposals: 1st December 2013
Check the event website for more details.
: 2014.04.17.
: 2014.04.19.
: Saudi Arabia, Jeddah,

21st International Sexual Health CongressDear Colleagues,
We are pleased to announce that the 21st Meeting of the International Sexual Health Congress which is held by Association of Sexual Health Institute (C?SED) and German Society for Social Scientific Sexuality Research (DGSS) will meet in Antalya, Turkey on April 17-20th at the Su Hotel. The theme of the congress will be Advances in Treatment of Sexual Dysunctions and Sexology. The main speakers at the congress will address advances in our understanding of the treatment of selected sexual dysfunctions.
There will be longer invited lectures of around 45-60 minutes with well-known figures in the field, poster and short oral presentation sessions, workshops, and discussion sessions. Each presenter will have the option to submit a short article which will be published in the Proceeding of the Conference. In addition, presenters will also have the option to submit their presentation in PowerPoint files (in ppt. extension) which will be posted on our website for 5 years.
The International Sexology Conference (DGSS Conference - www.sexologie.org) is being organized by the Congress Organizing Committee and the Congress Scientific Committee. We invite you to submit proposals that will be selected by these committee?s for the short oral presentations, workshops, and discussion sessions. Please see our website for details about the submission process. (http://www.sexualhealthcongress.org/)
Antalya, Turkey is considered the pearl of Turkey and a tourist paradise. All participants and their friends, spouses, and colleagues will be able to enjoy the Mediterranean sun, the ancient ruins of Antalya, spectacular social programs, and a traditional Dionysus Spring Festival will conclude the congress.
The congress will be structured to allow scientists, clinicians, and academicians to meet in formal and informal ways to exchange ideas. We hope that mental health professionals and physicians will take advantage of this unique educational opportunity during one of the most beautiful seasons of Antalya.
Sincerely,
Gerald R. Weeks, Ph.D., ABPP
President, 21st Congress
www.cised.org.tr
www.sexologie.org
www.cinselsaglik2014.org
Prof. Dr. Jakob PASTÖTTER
Co-chair
www.sexologie.org
Further information can be found here.
: 2014.04.17.
: 2014.04.20.
: Turkey, Antalya,
Nyírő-OPAI Multidiszciplináris Tudományos délutánA Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait tudományos programjára.
Program:
Vizi János: Az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépése - újabb púp a hátunkra?
: 2014.04.16. 13:30
: 2014.04.16. 17:00
: Budapest, Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet - könyvtár
Asszertív (szociális kompetencia) tréning segítő hivatású szakemberek számára
A szociális kompetencia az egyénnek az a képessége, hogy a szociális kapcsolatok terén felmerülő legkülönfélébb problémákat oly módon kezeli, hogy közben a kapcsolat fenntartására, megőrzésére törekszik. A szociális készségfejlesztő tréning rendkívül hatékonyan felhasználható a legkülönfélébb pszichés problémákkal küzdő személyek kapcsolati problémáinak kezelésében, valamint egészséges személyek számára is hasznos lehet. A tréning célja, hogy a résztvevők megtanulják megkülönböztetni a társas viselkedés négy alapformáját: a passzív, az agresszív, a passzív-agresszív és az asszertív viselkedést, visszajelzést kapjanak saját viselkedésük másokra gyakorolt hatásáról, fejlődjenek a segítő hivatás szerepköréhez tartozó kommunikációs készségekben és szociális kompetenciában, képesek legyenek hatékonyan kezelni az indulataikat.
A képzés várható pozitív hatása a személyes hatékonyság és a kommunikációs készségek fejlődésén túlmenően az, hogy a résztvevők alkalmazni tudják a tanultakat kapcsolati problémákkal, szorongásos zavarokkal küzdő neurotikus és hiányos szociális készségekkel rendelkező pszichotikus páciensekkel.
A képzés interaktív jellegű, a résztvevők aktív részvételén alapul. Az elméleti bevezetést helyzetgyakorlatokon alapuló szociális kompetenciát fejlesztő, szisztematikus tréning követi, melynek során a cél az egyes készségek begyakorlása (pozitív érzelmek, negatív indulatok kifejezése, kritika kezelése, nemet mondás, kompromisszumkötés, stb.)
Szakmai vezető: dr. Perczel Forintos Dóra
Akkreditációs kód: SE-TK/2014.II./00325
Akkreditációs pont: 30
A képzés óraszáma: 20 óra
Tanfolyam részvételi díja: 30.000,- Ft
VIKOTE tagoknak: 25.000,- Ft
A tanfolyam díját kérjük az alábbi számlaszámra átutalni 2014. áprlis 3-ig. A közleménybe kérjük írja be nevét és a ASZKT elnevezést.: VIKOTE 10200823-22214775
Jelentkezés:
- telefonon: +36 20 825 0237
- e-mail-en: vikote.titkarsag@gmail.com, vagy a www.oftex.hu honlapon.
SE ÁOK Klinikai szakpszichológusi szakképzésben részt vevőknek: 15 000,- Ft
Jelentkezés: telefonon: 459 1493, e-mail-en: klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu (Mátyás Krisztina)
: 2014.04.11.
: 2014.04.12.

Fővárosi Pszichiátriai Gondozók Egyesületének összejöveteleKedves Főpsziche tagok és érdeklődők! A Fővárosi Pszichiátriai Gondozók Egyesülete minden hónap második szerdáján összejövetelt szervez.
A következő összejövetel időpontja: 2014. április 9.
Helyszín: Forrásház (XIX. Dobó Katica u. 18.)
Megközelítés: Határ úttól (3. Metró állomása) 2 megálló a 42.-es villamossal, vagy 2 megálló az 50-es villamossal.
Program:
- 9h Dr. Silling Tibor (MPGRE): Tudományos értekezlet, mint a stresszkezelés hatékony módja.
- 10h Farkas Dalma (Félsziget Klubház): Közösségi Pszichiátria USA tapasztalatok.
- 11h Dr. Ohár Andrea: TEVA CNS - A hatékonyság a legfontosabb. Büfé A TEVA támogatásával
Az esemény meghívója megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2014.04.09.
: Budapest, XIX. Dobó Katica u. 18., Forrásház
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Medicine for Psychiatrists ConferenceA Continuing Medical Education conference on the most pertinent medical aspects and common comorbidities of psychiatric conditions. The conference content is clinically focused and broad enough to appeal to all psychiatric specialties and generalists
Contact person: JD Jurgens
Check the event website for more details.
: 2014.04.03.
: 2014.04.04.
: New Zealand, Auckland,
KAPSZLI Szakmai Napok 2014 Lelkünk (Sz)árnyaiA 2014-es Szakmai Napok a KAPSZLI fennállásának 10. évfordulójával esik egybe, március 28-30-ig. Rendezvényünkön ezúttal a TERÁPIÁK és KÓRKÉPEK témát járjuk körül előadásainkon és workshop-jainkon, azaz a testi-lelki egyensúlyi állapotból való kibillenést, és az oda visszavezető utat szeretnénk ismertetni.
A Szakmai Napokon szeretnénk bemutatni:
a betegségeknek és a traumáknak a gyerekkorban és más életszakaszokban hordozott szerepét és jelentőségét a születés körüli problémákat, tervezett és nem tervezett, erőszakból született és örökbefogadott gyerekek helyzetét és fejlődését, a fogyatékossággal való megküzdést, a transzgenerációs megakadásokat, és a gerontopszichológiát;
a napjainkban is előforduló különböző komolyabb és enyhébb pszichés zavarok jellemzőit, tüneteit és veszélyeit személyiség- és szorongásos zavarokat, önsértéssel, öngyilkossággal kapcsolatos témákat, a szexualitással kapcsolatos kórképeket, testképzavarokat, gyakori függőségeket;
végül a betegségből kivezető megannyi utat, terápiát, gyógyító módszert például a pozitív pszichológia megközelítését, az onkológiában és a szomatikus orvoslás más területén megjelenő pszichés gyógyító munkát, a különböző szemlélettel dolgozó szakemberek ember- és betegségképét, a szeretet gyógyító erejét, a mentális higiénia szerepét.
Idén még az eddigieknél is több műhelyfoglalkozást szeretnénk programunkba építeni a születésélménnyel és gyászfeldolgozással, szuggesztív technikákkal és mindfulness-szel, hipnózissal és transzélménnyel, testorientált módszerekkel és rajzokkal. Az előadásainkon bemutatnánk, hagyományainkhoz híven a pszichológia határterületéhez tartozó gondolatokat, elméleteket. Rendezvényeinken minden évben szerepelnek olyan témák, felmerülnek olyan kérdések, melyek ma is éles vitát váltanak ki, idén például, a pszichiátriai kezelés és a pszichoterápiás kezelés problémáját feszegetjük.
Mindez csupán ízelítő a rendezvény tervezett programjából.
Facebook oldalunk >>
Promó videó >>
Sok szeretettel várunk mindenkit idén is Magyarország legnagyobb ingyenes pszichológiai konferenciáján!
KAPSZLI
: 2014.03.28.
: 2014.03.30.
: Budapest, Bécsi út. 324., V. épület
A rendezvény Web oldala: http://www.krekapszli.hu
Current Psychiatry/ AACP 2014 Psychiatry UpdateThe Current Psychiatry/AACP Psychiatry Update is a highly interactive, learning-focused CME meeting where nationally renowned experts share best practices and provide solutions to your most difficult clinical challenges.
Contact person: Kathleen Wenzler
Check the event website for more details.
: 2014.03.27.
: 2014.03.29.
: United States of America, Chicago, Ilinois,

Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 8A különböző kultúrák meséinek közös gyökere. Közös és eltérő szimbólumok megjelenése a mesében. A világ teremtése című indián legenda feldolgozása, elemzése. A kollektív tudattalan és az egyéni sorsok kapcsolata a mesék tükrében.
Akkreditációs pontszáma: 40
Akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.I/00192
Akkreditált szakképesítés: addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápia
Ajánlott szakmák: orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkás
A képzés alapítója és a Műhely vezetője: Dr. Antalfai Márta
A képzés felelőse: Lelki Egészségvédő Alapítvány
A képzést vezeti: dr. Kalóczkai Andrea, pszichoterapeuta és meseterapeuta
A képzés időtartama: 4 nap
Óraszám: 40 akadémiai óra
A képzés helyszíne: Lelki Egészségvédő Alapítvány, 1149 Budapest Bosnyák tér 17.
Csoportlétszám: 6 - 10 fő
További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.03.09. 10:00
: 2014.03.09. 16:30
: 1149 Budapest, Bosnyák tér 17., Lelki Egészségvédő Alapítvány
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Túlsúlycsökkentő és dohányzásról leszoktató kognitív viselkedésterápiás csoport módszerekA képzést orvosoknak, pszichológusoknak, szociális munkásoknak, szakápolóknak ajánljuk, akik munkájuk során a fenti problémákkal találkoznak és ilyen (testsúlyproblémákkal küzdő és/vagy dohányzó) páciensekkel dolgoznak. A képzés gyakorlatorientáltan mutatja be azokat a korszerű szempontokat, amelyeket a gyakorló szakember fel tud használni a testsúlycsökkenést / leszokást támogató munkája során.
Kreditpont érték: 16 pont
Akkreditációs kód: SE-TK/2014.I./00224
Tanfolyam vezetők: Dr. Perczel Forintos Dóra, Dr. Urbán Róbert
Időtartam: 2 x 8 óra (2014. március 7-8.)
Részvételi díj: 24 000 Ft
Tanfolyam jellege: kötelezően választható
Jelentkezés: Mátyás Krisztina, 459-1493, klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu vagy az OFTEX honlapon.
További hasznos információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.03.07.
: 2014.03.08.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem, Klinikai Pszichológia Tanszék

Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 6A szimbólumok szerepe a mesékben. Szerencsés János, Zöld Péter, Holle anyó cimű mesék közös elemzése. A feldolgozott mesék megjelenése az életünkben, imaginációra alapozó egyéni alkotás, és ennek közös elemzése.
Akkreditációs pontszáma: 40
Akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.I/00192
Akkreditált szakképesítés: addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápia
Ajánlott szakmák: orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkás
A képzés alapítója és a Műhely vezetője: Dr. Antalfai Márta
A képzés felelőse: Lelki Egészségvédő Alapítvány
A képzést vezeti: dr. Kalóczkai Andrea, pszichoterapeuta és meseterapeuta
A képzés időtartama: 4 nap
Óraszám: 40 akadémiai óra
A képzés helyszíne: Lelki Egészségvédő Alapítvány, 1149 Budapest Bosnyák tér 17.
Csoportlétszám: 6 - 10 fő
További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.02.23. 10:00
: 2014.02.23. 16:30

ELME MATER - Frecska Ede: DMT: endogén hallucinogén, mint a születés és elmúlás hírnökeFolytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.
: 2014.02.12. 14:30
: 2014.02.12. 16:30
: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme

Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 4A mese egészségvédő és gyógyító szerepe. Esetismertetések.A mesehős labirintusjárása. A halál és újjászületés terápiás vonatkozásai. Saját kincseink felismerése a közösen alkotott mesében.
Akkreditációs pontszáma: 50
Akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.I/00074
Akkreditált szakképesítés: addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápia
Ajánlott szakmák: orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkás
Felelőse: Lelki Egészségvédő Alapítvány
A képzés időtartama: 4 nap
Össz-óraszám: 40 akadémiai óra
Csoportlétszám: 8 - 10 fő
A képzést vezeti: Dr. Antalfai Márta PhD, ECP, kiképző pszichoterapeuta, művészeti és meseterapeuta
További inrormációk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2014.02.09. 09:00
: 2014.02.09. 16:00
: Budapest, IX. kerület, Ráday u. 33/b 6. em. 1., 61-es kapucsengő (LEA felirat), Lelki Egészségvédő Alapítvány
Kapcsolódó dokumentumok (1)
1st International Meeting: Reflections on Clinical Psychiatry and PsychopharmacologyOrganizer society: International Society on Quality Medicine and ISNP
Collaboration: WPA Section on Private Practice
Contact person: Dr. K. N. Fountoulakis and Dr. D. Prelipceanu
E-mail: kostasfountoulakis@gmail.com
Website: www.psychiatry.gr
: 2014.01.30.
: 2014.02.01.
: Romania, Bucharest,
Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 1A Kincskereső Meseterápiás Módszeréről. A monda és mese szimbolikája analitikus pszichológiai megközelítésből. A csoporttagok által hozott mesék elemzése. Önmagunk felfedezése a mesében. Imaginációra épülő alkotás.
Akkreditációs pontszáma: 50
Akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.I/00074
Akkreditált szakképesítés: addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápia
Ajánlott szakmák: orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkás
Felelőse: Lelki Egészségvédő Alapítvány
A képzés időtartama: 4 nap
Össz-óraszám: 40 akadémiai óra
Csoportlétszám: 8 - 10 fő
A képzést vezeti: Dr. Antalfai Márta PhD, ECP, kiképző pszichoterapeuta, művészeti és meseterapeuta
További inrormációk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2014.01.18. 10:00
: 2014.01.18. 19:00
: Budapest, IX. kerület, Ráday u. 33/b 6. em. 1., 61-es kapucsengő (LEA felirat), Lelki Egészségvédő Alapítvány
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 1A Kincskereső Meseterápiás Módszeréről. A monda és mese szimbolikája analitikus pszichológiai megközelítésből. A csoporttagok által hozott mesék elemzése. Önmagunk felfedezése a mesében. Imaginációra épülő alkotás.
Akkreditációs pontszáma: 50
Akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.I/00074
Akkreditált szakképesítés: addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápia
Ajánlott szakmák: orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkás
Felelőse: Lelki Egészségvédő Alapítvány
A képzés időtartama: 4 nap
Össz-óraszám: 40 akadémiai óra
Csoportlétszám: 8 - 10 fő
A képzést vezeti: Dr. Antalfai Márta PhD, ECP, kiképző pszichoterapeuta, művészeti és meseterapeuta
További inrormációk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2014.01.18. 10:00
: 2014.01.18. 19:00
: Budapest, IX. kerület, Ráday u. 33/b 6. em. 1., 61-es kapucsengő (LEA felirat), Lelki Egészségvédő Alapítvány
Kapcsolódó dokumentumok (1)
MacroTrend Conference on Health and Medicine: Paris 2013We invite the submission of high quality articles (abstracts) discussing the broad trends and themes in academic research and practice within all areas of health and medicine. Publication opportunity in Journal of MacroTrends in Health and Medicine.
Organized by: MacroJournals
Check the event website for more details.
: 2013.12.20.
: 2013.12.21.
: France, Paris,
A Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának összejöveteleKedves Kollégánk, Barátunk! Örömmel értesítünk, hogy a Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő összejövetele 2013. december 12-én, csütörtökön 19 órakor lesz.
Ez alkalommal ismét olvasókört tartunk. Irvin D. Yalom közelmúltban megjelent A magyar macska átka című könyvéről beszélgetünk. Kérünk mindenkit, olvassa el a könyvet!
A beszélgetés gondolat-ébresztői: Harkány Éva, Osváth Péter, Árkovits Amaryl és Stark András
Szeretettel várunk a Pécs, Ferencesek utcája 8. szám alatt (kék kapualj, a kapucsengőn Pszichoterápia felirat)!
Technikai újítás: a program utáni közös falatozást, beszélgetést "batyusbulivá" változtattuk; ehhez szívesen fogadunk finom falatokat, italt vagy pár forintot a malacperselybe.
Időpont: 2013.12.12.
: Pécs, Ferencesek u. 8.

Pszichodráma Önismereti CsoportPszichodráma Önismereti Csoport indul a Magyar Pszichodráma Egyesület keretében.
A csoportba egyaránt várunk életviteli, párkapcsolati és egyéb nehézséget leküzdeni kívánó-, valamint képzési igénnyel jelentkezőket.
A csoport módszertanilag ötvözi a Mérei féle csoport-centrikus és a Moreno féle protagonistacentrikus pszichodráma elemeit.
A csoportot 250 órára tervezzük, havi egy alkalommal, vasárnapi napokon, de. 9,30 18,30 óra között fog működni, alkalmanként 10 tanórában.
Elvégzése beszámítható a pszichodráma asszisztensi képzés előfeltételeként, beszámítható a klinikai szakpszichológus-képzésbe, a pszichoterapeuta képzésbe, a családterápiás módszerspecifikus képzésbe és más szakképzések önismereti részeként is.
Csoportvezetők:
Bagotai Tamás klinikai szakpszichológus, kiképző pszichodráma pszichoterapeuta
Linzenbold Ildkó klinikai szakpszichológus, pszichodráma asszisztens
Jelentkezés: +36 30 390 3418, bagotai@enternet.hu
Időpont: 2013.12.08.
: 1088 Budapest VIII., II. János Pál pápa /volt Köztársaság/ tér 6.
Magyarországi Fájdalom Társaság KongresszusaA Kongresszus témái: a visceralis és a vascularis fájdalom.
Örömmel várunk pszichiátereket, pszichológusokat is!
A jelentkezési lehetőségekről a későbbiekben tájékozóhat honlapunkon.
: 2013.11.15.
: 2013.11.16.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
:
A rendezvény Web oldala: http://www.fajdalom-tarsasag.hu
PSZICHÉ - Pszichoterápiás HétvégeA Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület 2013-ban 7. alkalommal rendezi meg az újratöltött Pszichoterápiás Hétvégét.
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2013.11.08.
: 2013.11.10.
: Siófok,
Kapcsolódó dokumentumok (1)
PSZICHÉ - Pszichoterápiás HétvégeA Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület 2013-ban 7. alkalommal rendezi meg az újratöltött Pszichoterápiás Hétvégét.
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2013.11.08.
: 2013.11.10.
: Siófok,
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A forenzikus pszichiátria aktuális kérdései - Igazságügyi pszichiátria szakvizsga előkészítő tanfolyamTisztelt Kolléga!
Szeretettel meghívjuk a "Forenzikus pszichiátria aktuális kérdései - Igazságügyi pszichiátria szakvizsga előkészítő tanfolyam" című továbbképzésünkre.
Szervező: SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Akkr. pont: 50
A programm akkreditációs kódszáma: SE-TK/2013.II./00273
Részvételi díj: 30.000,- Ft
Napijegy: 8.000,- Ft (a helyszínen fizetendő)
A napijeggyel résztvevő kollégáknak nem tudjuk biztosítani a vizsgán való részvételt és a kreditpontok jóváírását.
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: addiktológia, egészségbiztosítás, gyermek- és ifjúságpszichiátria, gyermekpszichiátria, igazságügyi elmeorvostan, igazságügyi klinikai pszichológia, igazságügyi orvostan, igazságügyi pszihiátria, klinikai addiktológiai szakpszichológia, klinikai írásszakértő pszichológia, klinikai szakpszichológus, neuropszichológia, orvosi psychológia, psychiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichotherápia Képzési időtartama (óraszáma): 38 óra (22 óra elmélet, 16 óra gyakorlat) A továbbképzés szakmai vezetője: Prof. Bitter István, egyetemi tanár
A programról bővebben ide kattintva olvashat.
Üdvözlettel:
Kovács Emese
képzési koordinátor
+36 20 825 0237
SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
1083 Budapest, Balassa utca 6.
: 2013.11.04.
: 2013.11.08.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság Tudományos Napja1. Bálint-csoport ülés
2 .Dr. Barcy Magdolna, professzor emeritus: Mi változik egy csoport hatására egy emberben?
Előadás és diszkusszió
3. Bálint-csoport ülés
: 2013.10.26. 10:00
: 2013.10.26. 15:30
: Budapest, Nagyvárad tér, SE Budapest, Nagyvárad téri egyetemi tömb, 20. emelet, Magatartástudományi Intézet könyvtára
Személyiségfejlesztés komplex tematikus művészeti terápiával (szombat)Kedves Jelentkezők! A képzés 2013. október 13-án indul (és nem az eredeti, szeptember 7-i időpontban). A többi időpont változatlan. Az első félév utolsó alkalma a csoporttal való egyeztetés alapján alakul.
Az első félév időpontjai: 2013. (szept. 7. volt) okt. 13. (vasárnap!), nov. 2. dec. 21. - egy órás ebédszünettel
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban.
: 2013.10.13. 10:00
: 2013.12.21. 18:00
Kategória: Képzés
: Bp. IX., Ráday u. 33/b 6. em. 1., Lelki Egészségvédő Alapítvány, 61-es kapucsengő (LEA felirat)

2nd congress on Treatment in PsychiatryOrganizer: Czech Psychiatric Association
Contact: Prof. Jiri Raboch, M.D.
Email: lecbavpsychiatrii2013@guarant.cz
: 2013.10.10.
: 2013.10.13.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Czech Republic, Ostrava,
A rendezvény Web oldala: http://www.lecbavpsychiatrii2013.cz
ELME MATER - Dr.Szendi István: (Ülünk a tűznél): Én és az IdőFolytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.
: 2013.10.09. 14:30
: 2013.10.09. 16:30
: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme
Meseelemző akkreditált meseterápiás képzésA 2013 2014 es tanévben 60 órás, két féléves, meseterápiás képzés indul,
amelyet az Oktatási Hivatal A személyiség komplex fejlesztése a Kincskereső Meseterápiás Módszerrel -meseelemző-képzés (I. blokk) címen akkreditált. A képzés a Kincskereső Meseterápia Módszerre Ž épül.
Az első félév tervezett időpontjai: 2013. október 5; október 26; november 23; december 14, valamint 2014. január 25.
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban.
: 2013.10.05. 10:30
: 2014.01.25. 17:00
Kategória: Képzés
: Budapest XIV., Bosnyák tér 17. fsz. 2., Lelki Egészségvédő Alapítvány, (LEA kapucsengő)

Magyar Individuálpszichológiai Egyesület pszichoterápiás- módszerspecifikus továbbképzéseA MAGYAR INDIVIDUÁLPSZICHOLÓGIAI EGYESÜLET (MIPE) szeretettel várja képzésére azokat a kollégákat/hallgatókat, akik még nem ismerik a mélylélektani módszerek közül az adler-i terápiás spektrumot, mely alkalmazható felnőtt és gyermek páciensnél, valamint egyéni-, pár-, család- és csoport helyzetben.
150 ÓRA ÖNISMERETI CSOPORT indul 2013 szeptemberétől vagy októberétől BUDAPESTEN akkreditált képzés keretében. Ami megegyezés szerint és elegendő jelentkező esetén tovább folytatható még plusz 100 óra önismereti élménnyel.
További részletek és a Jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2013.10.01.
: 2013.10.31.
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.mipe.hu
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület VI. Országjáró KonferenciájaFő téma: Ember-környezet kapcsolat harmonizálása - A belső harmónia kisugárzása
Bővebb információért kattintson ide.
Időpont: 2013.09.28.
: 5600 Békéscsaba, Bajza u. 33., Szent István Egyetem
Kapcsolódó dokumentumok (3)
X. Nemzetközi Autizmus KongresszusTisztelt Hölgyem/Uram!
Az Autism-Europe (AE), mely az autizmussal érintett személyek, családjaik és az őket képviselő szervezeteket tömörítő európai szervezet, háromévente rendezi meg a valamennyi érdekeltet mozgósító Nemzetközi Autizmus Kongresszust. Különösen fontos állomás a 2013 szeptemberében megrendezendő kongresszus, mivel több szempontból is jubileumi. Ez a tizedik ilyen nagy európai összejövetel és egyben 2013-ban ezzel a rendezvénnyel ünnepli az Autism-Europe megalapításának 30. évfordulóját is. Azért is más ez a rendezvény, mint az eddigiek, mert soha nem nyerte még el közép- vagy kelet-európai ország a rendezés jogát.
Fontos határidők:
Regisztráció 2013. június 1. 2013. augusztus 31.
Kései regisztráció 2013. szeptember 1. 2013. szeptember 15.
2013. szeptember 15. után a regisztráció és kifizetés csak a helyszínen lehetséges.
Szállásfoglalás 2013 augusztus 23.
Az előadás kivonatok leadási határideje lejárt. Köszönjük a nagy számban beérkezett előadás vázlatokat.
Várjuk jelentkezését,
Üdvözlettel:
Autisták Országos Szövetsége
(Autism-Europe)
: 2013.09.26.
: 2013.09.28.
Szakterület(ek): Plasztikai sebészet
: 1123 Budapest, Alkotás u. 63-67., Budapest Kongresszusi Központ
A rendezvény Web oldala: http://autismcongress2013.eu/
Új utak a XXI. század pszichiátriájában és addiktológiájában - Kerekasztal-beszélgetésA kerekasztalban a hazai helyzetet, a nemzetközi tapasztalatokat, a pszichedelikus szerek hatását, veszélyeit és lehetséges előnyeit járják körbe. A kerekasztal célja a szakmai párbeszéd elindítása a témában.
A beszélgetés résztvevői:
Dr. Máté Gábor, magyar születésű, Kanadában élő orvos. (súlyos addiktív betegekkel, ADHD-val, valamint a függőségek kutatásával és kezelésével foglalkozik)
Dr. Frecska Ede, a Debreceni Tudományegyetem Pszichiátriai Klinikájának igazgatója
Dr. Kapócs Gábor, ideggyógyász, a Lege Artis Medicinae főszerkesztője, egészségpolitikus
Dr. Rácz József, az Addiktológiai Társaság leköszönő elnöke
Dr. Szemelyácz János, a Baranya Megyei Drogambulancia vezetője
Dr. Szummer Csaba, a KRE BTK Pszichológiai Intézetének docense,
moderátor: Bokor Petra, az MTPK elnökégi tagja
A kerekasztal szervezői: KRE BTK Pszichológiai Intézete és MTPK (Multidiszciplináris Társaság a Pszichedelikumok Kutatásáért), Bokor Petra
Belépő díj: 1000,- Ft
: 2013.09.20. 15:00
: 2013.09.20. 17:00
: 1088 Budapest, Reviczky u. 4., KRE BTK díszterem
Személyiségfejlesztés komplex tematikus művészeti terápiával (péntek)2013 őszi - 2014 tavaszi, két féléves képzés
Első félév időpontjai: 2013. szept. 20., okt. 4., okt. 18., nov. 8., nov. 22., dec. 6., dec. 13.;
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban.
: 2013.09.20. 15:00
: 2013.12.13. 19:15
Kategória: Képzés
: Bp. IX., Ráday u. 33/b 6. em. 1., Lelki Egészségvédő Alapítvány, 61-es kapucsengő (LEA felirat)
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XIII. Alzheimer-kór Konferencia és a Magyar Neuropathológiai Társaság 2013. éves KongresszusaKözponti téma: Fókuszban a megelőzés
Bővebb információ >>
: 2013.09.20.
: 2013.09.21.
Kategória: Egyéb rendezvények
: 4032 Debrecen, Thomas Mann u. 42., DAB Székház
Kapcsolódó dokumentumok (4)

EPA Academia Summer School 2013.Applications for the 3rd EPA Summer School on "Comorbidity between mental and physical disorders" are now being accepted. This 3rd edition will take place 7-10 June 2013 in Strasbourg, France, under the auspices of the Secretary General of the Council of Europe, Mr Thorbjørn Jagland.
The EPA Summer School is tailored for psychiatrists and other medical specialists who are either trainees or within 2 years of completion of specialist training, and who are residing in Europe. The 25 best applicants will be selected by the Jury to attend the Summer School.
Deadline for applications: 28 February 2013.
: 2013.06.07.
: 2013.06.10.
: France, 67000 Strasbourg, 15 Avenue de la Liberte

Fiatal Pszichiáterek FórumaA rendezvény szervezéséről, határidőkről hamarosan tájékozódhat honlapunkon.
: 2013.06.07.
: 2013.06.08.
: Mátrafüred,
EPA Academia Summer School 2013.Applications for the 3rd EPA Summer School on "Comorbidity between mental and physical disorders" are now being accepted. This 3rd edition will take place 7-10 June 2013 in Strasbourg, France, under the auspices of the Secretary General of the Council of Europe, Mr Thorbjørn Jagland.
The EPA Summer School is tailored for psychiatrists and other medical specialists who are either trainees or within 2 years of completion of specialist training, and who are residing in Europe. The 25 best applicants will be selected by the Jury to attend the Summer School.
Deadline for applications: 28 February 2013.
: 2013.06.07.
: 2013.06.10.
: France, 67000 Strasbourg, 15 Avenue de la Liberte
Az MPT Igazságügyi Pszichiátriai és Pszichológiai Szekciójának szakmai műhelyprogramjaSzeretettel meghívjuk Önt a Magyar Pszichiátriai Társaság Igazságügyi Pszichiátriai és Pszichológiai Szekciója által rendezett szakmai műhelyprogramra.
Bővebb információ >>
Időpont: 2013.06.04.
Kategória: Társasági rendezvények
: Budapest, VIII., Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika tanácsterme

Új távlatok a mentális egészség kutatásábanSzeretettel meghívjuk Önt az Európai Agykutatás Hónapja keretében rendezett Új távlatok a mentális egészség kutatásában című konferenciánkra.
A konferencián való részvétel ingyenes.
Kérjük, hogy részvételi szándékát május 14-ig jelezze a www.cmepszichiatria.hu honlapon történő regisztrációjával.
A Program a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2013.05.17. 10:00
: 2013.05.17. 14:00
: 1051 Budapest, Arany János u. 6-8., Emberi Erőforrások Minisztériuma
A rendezvény Web oldala: http://www.cmepszichiatria.hu

Méltóság terápia: Új lehetőségek az életvégi palliatív ellátásbanA Magyar Hospice Alapítvány és az ELTE Affektív Pszichológia Tanszék szeretettel meghívja Harvey Max Chochinov Ph.D. pszichiáter Dignity Therapy: New Opportunities in Palliative End-of-Life Care (Méltóság terápia: Új lehetőségek az életvégi palliatív ellátásban) címmel tartott nyilvános előadására és az azt követő beszélgetésre.
A részvétel ingyenes, de REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT.
Regisztráció
: 2013.05.10. 14:00
: 2013.05.10. 17:00
: 1064 Budapest, Izabella utca 46., II. emelet 216., ELTE Pszichológiai Intézet
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Quintess Tudásközpont - továbbképző tanfolyamokA Quintess Tudásközpont akkreditált, pontszerző továbbképző tanfolyamai orvosok, szakorvosok, fogorvosok, gyógyszerészek részére 2013. első félévében.
Egy továbbképző nap előadásainak akkreditált pontszáma: 16, a három részből álló sorozat akkreditált pontszáma: 48 pont.
A sorozat címe:
Egészségmegőrzés, Előrejelző (prediktív) diagnosztika, Egyéni kezelés: Új szemlélet az orvostudományban
Bővebb információ olvasható IDE kattintva, valamint a kapcsolódó dokumentumban.
: 2013.04.19. 08:30
: 2013.04.20. 15:30
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Völgy utca 5, Quintess Tudásközpont
A rendezvény Web oldala: http://quintess.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Mentálhigiénés csoport vezetése kognitív viselkedésterápiás elvek alapjánA tanfolyam jellege: szabadon választható
Szervező:Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület (VIKOTE)
Akkr. pont: 44
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2013.04.12.
: 2013.04.13.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: SE Pszichiátria és Pszichoterápiás Klinika
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Fővárosi Pszichiátriai Gondozók összejöveteleEgyesületünk 2013. április 10-én tartja soron következő összejövetelét.
További információért kattintson IDE.
: 2013.04.10. 09:00
: 2013.04.10. 12:30
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1192 Budapest, XIX., Dobó Katica u. 18., Forrásház

A Magyar Családterápiás Egyesület XXVII. Vándorgyűlése - Fókuszban a párterápiaA különböző szemléleti keretek között végzett modern párterápia története egyidős a rendszerszemléletű családterápiával és napjainkban világszerte a reneszánszát éli. Hazánkban is egyre nagyobb igény mutatkozik a párkapcsolati problémák szakszerű kezelésére, de a kínálati oldalon, főként egy laikus számára egyre nehezebb az eligazodás. Számtalan kérdés merül fel a szakma szempontjából is
További információ a Meghívóban olvasható, ide kattintva.
: 2013.04.05.
: 2013.04.07.

: 8360 Keszthely, Fő tér 3., Balaton Színház

Vadaskert Alapítvány Tanfolyamai - 2013. I félévSzeretnénk figyelmükbe ajánlani a Vadaskert Kórházban 2013. év I. félévében megrendezésre kerülő továbbképzéseket.
Bővebb információért kattintson ide.
: 2013.04.04.
: 2013.06.09.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, Lipótmezei út 1-5.
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu
Magyar Pszichoonkológiai Társaság XI. Konferenciája Kedves Kollégák!
A Magyar Pszichoonkológia Társaság örömmel tájékoztatja Önt és munkatársait az MPOT 10 éves fennállása alkalmából 2013. március 22-én és 23-án megrendezésre kerülő konferenciájáról.
Az alábbi linkre kattintva letölthető a konferencia programja és a jelentkezési lap.
Program letöltése
Jelentkezési lap letöltése
Várjuk Önöket szerettel a rendezvényre!
A Magyar Pszichoonkológiai Társaság
a Szervezők
: 2013.03.22.
: 2013.03.23.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, International Business School

Gyermekpszichológia NapAz ELTE PPK Pszichológiai Intézet Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia Tanszéke és a Magyar Pszichológiai Társaság Fejlődéslélektani Szekciója szeretettel vár minden kollégát és hallgatót csütörtök délutáni rendezvénysorozatára.
Következő előadás: prof. dr. KURIMAY TAMÁS - pszichiáter, családpszichoterapeuta
A család és hálózatterápiák lehetőségei a gyermekekkel folytatott klinikai munka során.
: 2013.02.21. 16:00
: 2013.02.21. 18:30
: 1065 Budapest, VI. ker., Izabella u. 46. 301. terem, ELTE PPK Pszichológiai Intézet

CME képzések a Semmelweis Egyetemen - A figyelemzavaros hiperaktivitás zavar (ADHD) gyermek és felnőtt korbanProgram:
Az ADHD epidemiológiai és diagnosztikai kritériumai - Prof. Bitter István
A gyermek és serdülőkori ADHD terápiája - dr. Balázs Judit
Felnőttkori ADHD kezelésének tapasztalatai a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikán - dr. Angyalosi Anna, dr. Balogh Lívia, Prof. Bitter István, dr. Mersich Beatrix, dr. Pulay Attila
A tanfolyamon a részvétel ingyenes.
Tisztelt Kolléga!
Örömmel értesítjük, hogy elindítottuk a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány által közösen szervezett és bonyolított szakorvosok folyamatos továbbképzésének honlapját, ahol informálódhat képzéseinkről és regisztrálhat tanfolyamainkra.
Kérjük látogassa meg honlapunkat és regisztráljon képzéseinkre!
A Meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.
: 2013.02.19. 14:00
: 2013.02.19. 16:15
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
A rendezvény Web oldala: http://www.cmepszichiatria.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
CME képzések a Semmelweis Egyetemen - A figyelemzavaros hiperaktivitás zavar (ADHD) gyermek és felnőtt korbanProgram:
Az ADHD epidemiológiai és diagnosztikai kritériumai - Prof. Bitter István
A gyermek és serdülőkori ADHD terápiája - dr. Balázs Judit
Felnőttkori ADHD kezelésének tapasztalatai a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikán - dr. Angyalosi Anna, dr. Balogh Lívia, Prof. Bitter István, dr. Mersich Beatrix, dr. Pulay Attila
A tanfolyamon a részvétel ingyenes.
Tisztelt Kolléga!
Örömmel értesítjük, hogy elindítottuk a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány által közösen szervezett és bonyolított szakorvosok folyamatos továbbképzésének honlapját, ahol informálódhat képzéseinkről és regisztrálhat tanfolyamainkra.
Kérjük látogassa meg honlapunkat és regisztráljon képzéseinkre!
A Meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.
: 2013.02.19. 14:00
: 2013.02.19. 16:15
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
A rendezvény Web oldala: http://www.cmepszichiatria.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Őszi Pszichiátriai NapokA tudományos bizottság által összeállított 2 napos program a pszichiátriai és más tudományok (pl. idegtudományok, szociológia, pszichológia stb.) határterületeit érinti.
A Konferencián kizárólag plenáris ülések lesznek, melynek fő témái:
- pszichiátria és fotográfia,
- az orvos, a beteg és a téveszme.
: 2012.11.23.
: 2012.11.24.
Kategória: Társasági rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 2481 Velence, Tó utca utca 4-6., Velence Resort & Spa****
A rendezvény Web oldala: http://mptpszichiatria.hu/hirek.aspx?nid=22243#2

Biológiai Pszichiátriai Egyesület XXIII. KonferenciájaTisztelt Kolléga, Kolléganő!
Örömmel hívjuk meg a Biológiai Pszichiátriai Egyesület XXIII. továbbképzésére,amely A biológiai pszichiátria korszerű eredményei címmel kerül megrendezésre.
Jelentkezési határidő: 2012. november 5.
További részletek és a jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumokban található.
: 2012.11.21.
: 2012.11.23.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1013 Budapest, Krisztina akrt.41-43., Hotel Mercure Buda
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Pszichiátriai Gondozók XVII. Szakmai HétvégéjeA Pécsi Tudományegyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája 2012 őszén megrendezi a Pszichiátriai Gondozók XVII. Szakmai Hétvégéje konferenciát pszichiáter szakorvosok számára. A konferencia idõpontja: 2012. november 8-10.
A konferencia tudományos programja áttekintést ad a hazai ellátó helyeken folyó pszichiátriai gondozás gyakorlatáról, valamint a szervezeti, finanszírozási és jogi aktualitásokról.
A rendezvény akkreditációja folyamatban van.
Regisztráció és további információ:
Szervező Iroda - FÁMA PR KFT.
1034 Budapest,
telefon: +36-21 380-03-10
fax: +36-21 380-03-11
email: hajdu@famapr.hu vagy office@famapr.hu
: 2012.11.08.
: 2012.11.10.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 2025 Visegrád, Fekete-hegy, Hotel Silvanus
A rendezvény Web oldala: http://psychiatry.pote.hu/
The International Conference on Clinical Practice in Alzheimer - CPADCPAD aims to bring to families, patients researchers and clinicians the cutting-edge technologies, data and practical lore that are needed in clinical practice.
The conference will focus on the challenges of preventing, diagnosing and managing AD.
We hope to create with your help a meeting that will be interactive and each participant will contribute his/her experience in a series of workshops, plenary sessions and presentations.
Conference Topics
MCI - should we bother?
Diagnosis - by whom and how?
Rare Dementias - how do you spot them?
Treatment of Depression in Dementia - do the drugs really not work?
Treatment of Behavioral Problems in Dementia - what works and what is safe practice?
National Strategies for Dementia - and they any use?
Dementia in Care Homes - who cares?
: 2012.11.08.
: 2012.11.11.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.cpadconference.com

'Mestereink' sorozat első találkozójaA Mestereink sorozat első találkozóján:
A Mester: Prof.Tringer László
A kíváncsi, kérdező Tanítvány: Lehóczky Pál
Beszélgetés a szakmáról, és egy kicsit többről, ami könyvekben, cikkekben nem, vagy nem így tetten érhető.
A terem korlátozott befogadó képességére való tekintettel kérjük jelezze előre részvételi szándékát az MPT titkárságán:
Cím: 1021, Budapest, Hűvösvölgyi út 75/a.
Telefon: (1) 200-6533
E-mail: titkarsag@mptpszichiatria.hu
A beszélgetésről felvétel készül, így kérjük a pontos megjelenést.
: 2012.11.07. 17:00
: 2012.11.07. 20:00

: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/a., MPT Székház

C.G. Jung Komplex-pszichoterápiás Egyesület és a Kenézy Kórház Pszichiátriai Osztály Pszichoterápiás Részleg KonferenciájaA konferencia címe: Árnyék, destrukció, megszállottság
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
Időpont: 2012.10.27.

: 4031 Debrecen, Bartók Béla u. 2-26., Kenézy Kórház Konferenciaterme
A rendezvény Web oldala: http://www.cgjung.hu

Neuropathológiai továbbképző kurzusKépzés neuropathológus, pathológus, neurológus, pszichiáter rezidenseknek és szakorvosjelölteknek.
A jelentkezést a neuropathologia@med.unideb.hu e-mail címre kérjük eljuttatni.
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2012.10.13. 10:30
: 2012.10.13. 14:30
Kategória: Képzés
: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Pathológiai Intézet
Kapcsolódó dokumentumok (1)
III. Interdiszciplináris Orvosi Hetilap KonferenciaA III. Interdiszciplináris Konferencia nagy előnye, hogy széleskörű témaválasztása (gyermekgyógyászat, klinikai genetika, kardiológia, hipertónia-kezelés, szülészet-nőgyógyászat, reumatológia, gerincsebészet, gyógyszertan, hepatológia, transzplantáció kérdései) révén 2 nap alatt megismerhetők a legújabb és legfontosabb eredmények. Azt gondoljuk, hogy a betegek kezelése akkor a leghatékonyabb, ha a kezelőorvos nem csak a szűken vett szakterületén, hanem más területeket illetően is tájékozott.
: 2012.09.28.
: 2012.09.29.
Kategória: Egyéb rendezvények
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.konferencia.orvosihetilap.com/

A Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület IV. KonferenciájaIdén negyedik alkalommal rendezi meg konferenciáját a Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület.
Idei konferenciánk áttekintést kíván adni arról, hogy hol tartanak jelenleg a testélmény alapú, valamint a különböző mozgás- és táncterápiás iskolák, és hogy ezek a módszerek milyen módon képesek erősíteni a személyes autonómiát, illetve az egyének közötti együttműködést és ezáltal a közösségteremtést.
A program részeként folytatódik az immár hagyománnyá vált esti műsorok sora, így az idén is készülünk előadással annak jegyében, hogy az alkotás, az önkifejezés és a látvány befogadásának folyamata a test- és táncterápiák szerves része.
Az előző alkalmakhoz hasonlóan most is célunk a felszabadult, inspiráló légkör megteremtése, mely lehetőséget ad vitákra, beszélgetésekre, találkozásokra.
A részletes program és bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2012.09.21.
: 2012.09.22.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ
Kapcsolódó dokumentumok (1)
International Sandor Ferenczi ConferenceFaces of Trauma
: 2012.05.31.
: 2012.06.03.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Mészáros Judit
E-mail: juditmeszaros@t-online.hu
Szervező: Golovanova Bea
Munkahely neve: CongressLine Ltd.
Címe: 1065 Budapest, Révay köz 2.
Tel: +36 1 429 0146, +36 1 312 1582
E-mail: golob@congressline.hu
: 1061 Budapest, Váci út 1-3., Hilton Budapest WestEnd
A rendezvény Web oldala: http://www.ferencziconference2012.com/
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Magyar Pszichológiai Társaság XXI. Országos Tudományos NagygyűléseAz évenként megrendezett Nagygyűlés Magyarország legnagyobb pszichológiai tudományos fóruma, mely lehetővé teszi az ország különböző pontjairól származó szakemberek találkozását, új kutatási eredményeik bemutatását, valamint a határon túli szakemberek és a társszakmák eszmecseréjét, együttműködését.
A Nagygyűlést a doktoranduszok konferenciája és találkozója előzi meg Szombathelyen 2012. május 30-án délelőtt.
A Nagygyűlés főszervezője a Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kara
A Nagygyűlés védnökei:
Prof. Dr. Gadányi Károly elnök-rektorhelyettes
Prof. Dr. Faragó Sándor rektor
Dr. Puskás Tivadar polgármester
Jelentkezés kizárólag a Nagygyűlés honlapján lehetséges.
Az aktív részvétel módjai tematikus előadás:
- új, eddig még nem publikált empirikus kutatási eredmények, az elméletalkotás új megközelítéseinek bemutatása
- előadások szimpóziumban: egy nagyobb empirikus kutatásban elért új eredmények, kutatócsoportban kidolgozott új elméletek bemutatása konkrét kutatás vagy téma köré szervezett előadásokkal
- egyéni poszterbemutató: egy adott témakörben végzett kutatás eredményeinek, problématerületének áttekintő bemutatása posztertáblán
- tematikus poszterműhely bemutató: kutatócsoportok, műhelyek közös témakörben végzett kutatásainak együttes bemutatkozása posztertáblákon
- műhelybemutató: szakmai képzések, technikák, iskolák, szakmai szervezetek bemutatkozása ötletes, egyéni módon kis termes műhelyekként vagy kerekasztal beszélgetés formájában.
Egy regisztrált résztvevő legfeljebb két prezentációban lehet első szerző, továbbálegfeljebb egy-egy szimpózium, illetve tematikus poszterműhely szervezője (elnöke) lehet. Bármely típusú szakmai bemutató első szerzőjének regisztrált résztvevőnek kell lennie.
A szimpózium szervezője elnököli a szimpózium ülését. Egy személy egy szimpóziumban legfeljebb egy előadást tarthat, abban az esetben is, ha a szimpózium szervezője. A szimpózium legfeljebb négy, a tematikus poszterműhely pedig legfeljebb öt prezentációból állhat.
A szimpóziumok és a tematikus ülések előadásainak időtartama a szimpózium, illetve a tematikus ülés elnökének és az előadóknak a döntése alapján átlagosan kb. 15 perc, amit rövid megbeszélés és vita követ. A szimpózium, illetve tematikus poszterműhely opponense (diszkutánsa) segíti elő, hogy aktív tudományos eszmecsere alakuljon ki az ülésen, illetve műhelybemutatón. Az opponensnek is regisztrált résztvevőnek kell lennie.
A regisztráláskor megadott prezentációs adatait (cím, szerzők, kivonat, kulcsszavak stb.) március 15-ig bármikor módosíthatja, javíthatja.
: 2012.05.30.
: 2012.06.01.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 9701 Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.

A Magyar Tinnitus Egyesület komplex fülzúgás kezelési programjaA Magyar Tinnitus Egyesület 2012. május 24-én A fülzúgás komplex kezelése címmel továbbképző tanfolyamot rendez.
A képzés orvosok és pszichológusok részére akkreditált (7 kredit pont)
További információk és részletes program a kapcsoldódó dokumentumok alatt olvasható.
: 2012.05.24. 10:00
: 2012.05.24. 14:00
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1131 Budapest, József Attila tér 4., Angyalföldi József Attila Művelődési központ "Rubin" terme

PszichoArénaA rendezvényt 28 pontra akkreditálták.
további részletek és program a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2012.05.11.
: 2012.05.12.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Mórahalom, Hotel Colosseum
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióigA szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára.
A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig című, akkreditált képzésünket azoknak a szakembereknek háziorvosoknak, szülész-nőgyógyászoknak, szülészeknek, védőnőknek, bábáknak, klinikai és ált. pszichológusoknak, stb. - ajánljuk, akik a mindennapi munkájuk során leendő anyákkal, baba-mama párokkal, ill. családokkal foglalkoznak, és szívesen kiegészítenék meglévő tudásukat új terápiás lehetőségekkel.
Orvos, pszichológus: 19.000 Ft
Szakdolgozó, érdeklődő: 17.000 Ft
Akkreditációs kódszám orvosok, szakpszichológusok számára: SE-TK/2012.I./00288
Akkreditált pontok száma: 20.
Háttérben álló tényezők, elméleti megközeltések, új terápiás technikák, megközelítések
: 2012.04.20. 09:00
: 2012.04.20. 18:00
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház

Hippocrates-Psychoeducatio Specialista Továbbképző HétvégeRészletes program a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2012.04.14.
: 2012.04.15.
Kategória: Egyéb rendezvények, Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Mátraháza, Ózon Hotel és Konferenciaközpont
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Neuropszichológiai napokSzabadon választható
Pontszáma: 6
Kiknek akkreditált:
orvos, klinikai szakpszichológus
Kiknek ajánlott még:
orvosok, pszichológusok, szociálpedagógusok, szociális munkások, pedagógusok
Időpont: 2012.04.12.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276&lang=hu

Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésévelKötelezően választható
Pontszám: 30
Kiknek akkreditált:
1. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 2. igazságügyi klinikai pszichológia | 3. klinikai szakpszichológus | 4. neuropszichológia | 5. psychiátria
6. pszichotherápia

: 2012.03.30.
: 2012.03.31.

Művészetterápiás önismereti csoport vezetése serdülők részéreKötelezően választható
Pontszáma: 26
Kiknek akkreditált:
1. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 2. gyermekpszichiátria | 3. igazságügyi pszihiátria | 4. kilinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológia | 5. klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológia
6. klinikai szakpszichológus | 7. neuropszichológia | 8. psychiátria | 9. pszichotherápia

: 2012.03.02.
: 2012.03.03.

Pszichológia Napja, DebrecenA Magyar Pszichológiai Társaság Kelet-magyarországi Tagozata, a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem 2012. február 23-án, csütörtökön a Debreceni Református Kollégiumban A spiritualitás lélektani és teológiai dimenziói címmel tartja a PSZICHOLÓGIA NAPJA rendezvényét, amelyre tisztelettel meghívjuk!
Program:
13.30-14.00 Érkezés
14.00-14.10 Köszöntés:
Dr. Fekete Károly, DRHE
Dr. Bóta Margit, MPT Kelet-magyarországi Tagozat
14.10-15.10 A spiritualitás mélylélektana és patológiája - Dr. Süle Ferenc, pszichiáter, főorvos
15.10-15.45 Megbeszélés
15.45-16.10 Kávészünet
16.10-16.45 A gyülekezet spiritualitása - Dr. Szabó Lajos, egyetemi tanár (Evangélikus Hittudományi Egyetem)
16.45-17.10 Megbeszélés
17.10-17.30 Lelkipásztori hivatás és spiritualitás - Dr. Bodó Sára, egyetemi docens (Debreceni Református Hittudományi Egyetem)
17.30-18.00 Plénum-beszélgetés
moderátor: Dr. Bugán Antal, DEOEC Mag.Tud.Intézet
A részvétel ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!
: 2012.02.23. 14:00
: 2012.02.23. 18:00
Kategória: Egyéb rendezvények
: Debrecen, Kálvin tér 16., Debreceni Református Kollégium Díszterme
A terápiás együttműködés javításának lehetőségei a mindennapi orvosi gyakorlatbanSE-TK/2012.I./00133 / 16 kreditpont
Kötelezően választható: orvosok és klinikai szakpszichológusok számára
62 szakképesítéshez akkreditált a részletes listát ld. a tanfolyam adatlapján a www.oftex.hu oldalon
Részvételi díj: 15.000 Ft
Időpont: 2012.02.18.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, SE Magatartástudományi Intézet
A rendezvény Web oldala: http://www.magtud.hu/files/oktatas/kepzes/terapias_egyuttmukodes_2012.pdf
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A daganatos fájdalom csillapítása és a terminális állapotú rákbetegek palliatív ellátásaSE-TK/2012.I./00104 / 14 kredit pont
Kötelezően választható: onkológia, belgyógyászat, aneszteziológia, gerontológia, háziorvostan, tüdőgyógyászat stb.
Részvételi díj: 20.000 Ft
Időpont: 2012.02.03.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet
A rendezvény Web oldala: http://www.magtud.hu/files/oktatas/kepzes/daganatos_fajdalom_csillapitasa.pdf

TanulástechnikaKötelezően választható
Pontszáma: 30
Kiknek akkreditált:
1. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 2. gyermekpszichiátria | 3. klinikai szakpszichológus | 4. neuropszichológia | 5. psychiátria 6. pszichotherápia
Kiknek ajánlott még:
orvosok, pszichológusok, szociálpedagógusok, szociális munkások, pedagógusok
Időpont: 2012.01.03.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276&lang=hu
Magyar Individuálpszichológiai Egyesület XVI. Vándorgyűlése100 évesek lettünk! Régi elmélet, új generáció
További részletek a programról és a jelentkezésről a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2011.12.02.
: 2011.12.03.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Szervező: Istvánffy Gabriella
Tel: 06-20/4919-235
E-mail: istvanffygabi@freemail.hu
: 9022 Győr, Czuczor G. u. 17A, Bartók Béla Megyei Művelődési Központ
Kapcsolódó dokumentumok (2)
A Tourette-szindróma és tic zavarok diagnózisa és terápiás protokolljaAkkreditált pontok száma: 16
Részvételi díj: 10.000 Ft
További információk a Vadaskert Alapítvány honlapján >>
Időpont: 2011.11.25.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A Tourette-szindróma és tic zavarok diagnózisa és terápiás protokolljaAkkreditált pontok száma: 16
Részvételi díj: 10.000 Ft
További információk a Vadaskert Alapítvány honlapján >>
Időpont: 2011.11.25.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A Tourette-szindróma és tic zavarok diagnózisa és terápiás protokolljaAkkreditált pontok száma: 16
Részvételi díj: 10.000 Ft
További információk a Vadaskert Alapítvány honlapján >>
Időpont: 2011.11.25.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A Tourette-szindróma és tic zavarok diagnózisa és terápiás protokolljaAkkreditált pontok száma: 16
Részvételi díj: 10.000 Ft
További információk a Vadaskert Alapítvány honlapján >>
Időpont: 2011.11.25.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ TanfolyamAz OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály / Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében, a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelyén (autóval 1021 Budapest, Versec sor 5.).
A tanfolyam a szakorvosok és szakpszichológusok kötelező továbbképzésében 30 CME-pontot ér.
A tanfolyam szombaton 09.00-18.00, vasárnap 09.00-17.00 óráig tart. Részvételi díja 22.000.- Ft
Képzők: Dr. Harmatta János (ECP) és Bagotai Tamás (ECP)
A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása.
Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.
Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.
Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007. /www.lelekbenotthon.hu/ A könyvre a munkához szükség van, kérjük előre beszerezni és elhozni a képzésre. E.book: www.orioldbooks.com
A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.
Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.
Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: harmattj@t-online.hu
Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, E-mail: bagotai@enternet.hu
A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő, vagy átutalható a Magyar Pszichiátriai Társaság Tündérhegyi Képzés 11600006-00000000-39117584 sz. számlájára, OPD megjelöléssel. Az átutalási bizonylat másolatát kérjük a helyszínen átadni.
: 2011.11.19.
: 2011.11.20.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye
Forenzikus pszichiátria napjainkbanMegrendezésre kerül igazságügyi pszichiáterek, szakorvosjelöltek és szakpszichológus szakértők, valamint pszichológusok és pszichiáterek részére "Forenzikus pszichiátria napjainkban" című rendezvény.
A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
: 2011.11.14.
: 2011.11.18.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Szervező: Tabányi Adrienne
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
Fax: 06 (1) 210 0336
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika (tanácsterem)

Gondozói Hétvége - 2011.Ebben az évben Visegrádon kerül sor a Gondozói Hétvégére.
Rendező: a PTE ÁOK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Részvétel: csak meghívásra.
További információk hamarosan!
: 2011.10.20.
: 2011.10.22.

: 2025 Visegrád,

Neuropszichológiai NapokA különböző pszichiátriai kórképekben végzett neuropszichológiai vizsgálatok évek óta a kutatási trend élvonalába tartoznak, ugyanakkor nagyon nagy értékű műszerezettséget nem igényelnek. A kutatni vágyó fiatal és kevésbé fiatal pszichiátereknek javasoljuk a 2011. október 13.-án, a Vadaskert kórházban megrendezendő egynapos Neuropszicholgiai tanfolyamot, amely megfelelő érdeklődés és motiváció esetén lehetőséget biztosíthat neuropszichológiai kutatócsoportokba történő csatlakozáshoz.
Dr. Németh Attila, szakmai igazgató
Prof. Dr. Kéri Szabolcs, tudományos referens
Akkreditált pontok száma: 16
Részvételi díj: 4.500.- Ft
További információ a Vadaskert Alapítvány honlapján olvasható >>
Bővebb információk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
Időpont: 2011.10.13.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Dr. Gádoros Júlia PhD.
Szervező: Németh Laura, Dotzi József, Pető Nóra, Ricsóy Márta
Munkahely neve: Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért
Tel: (+36 1) 392-1400
Fax: (+36 1) 392-1401
E-mail: info@vadasnet.hu
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Az élmény-pedagógiától az élményterápiáig 2. modul A csoportvezetői kompetenciák fejlesztéseAkkreditált pontok száma: 48
Részvételi díj: 38.000.- Ft
További információ a Vadaskert Alapítvány honlapján olvasható >>
: 2011.10.07.
: 2011.10.09.

Címe: H-1021 Budapest, Lipótmezei út 5.

XIV. Magyar Neuropszichofarmakológiai KongresszusA NEUROPSZICHOFARMAKONOK ÉS A BETEG
Látogassanak el honlapunkra (www.mppt.hu), ahol tájékozódhatnak a Magyar
Pszichofarmakológusok Társaságának 2011. október 6-8. között, Tihanyban megrendezésre kerülő kongresszusának programjáról.
: 2011.10.06.
: 2011.10.08.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Tihany,
A rendezvény Web oldala: http://www.mppt.hu/kongresszus.html
Művészet és pszichoanalízis rendezvénysorozat 1.2011-2012-ben is folytatódik a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozata a Károlyi-palotában.
RIGÓ BÉLA költő, irodalomtörténész (Budapest)
Múzsakarrierek és karrier-múzsák.
Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor,
József Attila és mások életműve az ihlető nők szemszögéből
Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész
Időpont: 2011.09.30.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest V., Károlyi Mihály u. 16.
A rendezvény Web oldala: http://irok.terasz.hu/valachi.anna/index.php?id=1101
Művészet és pszichoanalízis rendezvénysorozat 1.2011-2012-ben is folytatódik a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozata a Károlyi-palotában.
RIGÓ BÉLA költő, irodalomtörténész (Budapest)
Múzsakarrierek és karrier-múzsák.
Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor,
József Attila és mások életműve az ihlető nők szemszögéből
Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész
Időpont: 2011.09.30.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest V., Károlyi Mihály u. 16.
A rendezvény Web oldala: http://irok.terasz.hu/valachi.anna/index.php?id=1101
CME (Szakorvosok Folyamatos Továbbképzése) kötelező szinten tartó tanfolyamKérjük, a szervezés érdekében jelezze előzetes részvételi szándékát 2011. március 31.-ig.
: 2011.09.21.
: 2011.09.24.
Kategória: Képzés
Szervező: Ott Péter
Munkahely neve: PTE ÁOK KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Címe: 7623 Pécs, Rét u. 2.
Tel: 72 535-951
Fax: 72 535-951
E-mail: peter.ott@aok.pte.hu
: Pécs, Hotel Laterum
Kapcsolódó dokumentumok (1)
CME (Szakorvosok Folyamatos Továbbképzése) kötelező szinten tartó tanfolyamKérjük, a szervezés érdekében jelezze előzetes részvételi szándékát 2011. március 31.-ig.
: 2011.09.21.
: 2011.09.24.
Kategória: Képzés
Szervező: Ott Péter
Munkahely neve: PTE ÁOK KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Címe: 7623 Pécs, Rét u. 2.
Tel: 72 535-951
Fax: 72 535-951
E-mail: peter.ott@aok.pte.hu
: Pécs, Hotel Laterum
Kapcsolódó dokumentumok (1)
CME (Szakorvosok Folyamatos Továbbképzése) kötelező szinten tartó tanfolyamKérjük, a szervezés érdekében jelezze előzetes részvételi szándékát 2011. március 31.-ig.
: 2011.09.21.
: 2011.09.24.
Kategória: Képzés
Szervező: Ott Péter
Munkahely neve: PTE ÁOK KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Címe: 7623 Pécs, Rét u. 2.
Tel: 72 535-951
Fax: 72 535-951
E-mail: peter.ott@aok.pte.hu
: Pécs, Hotel Laterum
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Könyvbemutató: Párbeszéd a halálról - Az eutanázia a jogrend pereménA Literatura Medica Kiadó örömmel tudatja, hogy megjelent a PÁRBESZÉD A HALÁLRÓL - AZ EUTANÁZIA A JOGREND PEREMÉN című, bővített magyar és német nyelvű konferenciakötet.
A könyv bemutatója 2011.június 9-én 15.30-tól lesz a Nyitott Műhelyben.
Kakuk Péter (DEOEC) és Bánfalvi Attila (DEOEC) beszélget a kötet szerkeszesztőjével Filó Mihállyal (ELTE).
Időpont: 2011.06.09.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1123 Budapest, Ráth György utca 4., Nyitott Műhely
Könyvbemutató: Párbeszéd a halálról - Az eutanázia a jogrend pereménA Literatura Medica Kiadó örömmel tudatja, hogy megjelent a PÁRBESZÉD A HALÁLRÓL - AZ EUTANÁZIA A JOGREND PEREMÉN című, bővített magyar és német nyelvű konferenciakötet.
A könyv bemutatója 2011.június 9-én 15.30-tól lesz a Nyitott Műhelyben.
Kakuk Péter (DEOEC) és Bánfalvi Attila (DEOEC) beszélget a kötet szerkeszesztőjével Filó Mihállyal (ELTE).
Időpont: 2011.06.09.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1123 Budapest, Ráth György utca 4., Nyitott Műhely
A Pannónia Pszichiátriai Egyesület XXV. NagygyűléseVeszteségeink és örökségünk címmel rendezi meg idén a Pannónia Pszichiátriai Egyesület XXV. Nagygyűlését.
Bővebb információk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2011.05.27.
: 2011.05.28.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 7570 Barcs, Bajcsy Zs.u.9., Móricz Zsigmond Művelődési Központ
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Hipnózis Egyesület XXII. TalálkozójaKedves Kolléga!
Szeretettel meghívjuk Önt a Magyar Hipnózis Egyesület XXII. Találkozójára:
MISZTIKUS-E AZ UGRÁS A LÉLEKBŐL A TESTBE? TESTI TÜNETEK LÉLEKTANI HÁTTERE A HIPNÓZIS TÜKRÉBEN.
Szeretettel várjuk:
Varga Katalin, az MHE elnöke
Füzér Gábor, a szervezőbizottság elnöke
Bányai Éva, a programbizottság elnöke
: 2011.05.20.
: 2011.05.22.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Dobogókő, Hotel Manréza, Walden Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.hipnozis-mhe.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A pszichiátriai gondozó jövője III. A jövő gondozójaA tudományos konferencia programja, valamint a jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumokban.
: 2011.05.20.
: 2011.05.22.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 2053 Herceghalom, Gesztenyés út 3., ABACUS Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Magyar Hipnózis Egyesület XXII. TalálkozójaKedves Kolléga!
Szeretettel meghívjuk Önt a Magyar Hipnózis Egyesület XXII. Találkozójára:
MISZTIKUS-E AZ UGRÁS A LÉLEKBŐL A TESTBE? TESTI TÜNETEK LÉLEKTANI HÁTTERE A HIPNÓZIS TÜKRÉBEN.
Szeretettel várjuk:
Varga Katalin, az MHE elnöke
Füzér Gábor, a szervezőbizottság elnöke
Bányai Éva, a programbizottság elnöke
: 2011.05.20.
: 2011.05.22.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Dobogókő, Hotel Manréza, Walden Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.hipnozis-mhe.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A pszichiátriai gondozó jövője III. A jövő gondozójaA tudományos konferencia programja, valamint a jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumokban.
: 2011.05.20.
: 2011.05.22.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 2053 Herceghalom, Gesztenyés út 3., ABACUS Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (2)
A kognitív viselkedésterápia fejlődéseA tanfolyam célja, hogy kognitív viselkedésterápiában jártas, illetve ezzel a módszerrel dolgozó szakemberek számára továbbképzési lehetőséget nyújtson a kognitív módszerek széles skáláján, elsősorban a súlyosabb pszichés zavarok kognitív modelljének és kezelési módszereinek megismerésén keresztül
Tematika: kognitív esetkonceptualizálás; diszfunkcionális attitűdök feltárása, újraértékelése; viselkedési kísérletek megtervezése és alkalmazása; szociális szorongás és önértékelési zavarok kezelése; szuicid veszélyállapotok kognitív terápiája; személyiségzavarok; a korai maladaptív séma fogalma, kialakulása, módosítása. A képzés fő jellemzője, hogy az elméleti előadásokat aktív részvételen, saját élményeken alapuló helyzetgyakorlatok egészítik ki és teszik szemléletessé.
Olyan résztvevők jelentkezését várjuk, akik a pszichoterápiás helyzet és kommunikáció alapfogalmaival tisztában vannak, ismerik és alkalmazzák az alapvető kognitív viselkedésterápiás módszereket (szocializálás, gondolatnapló, átstrukturálás).
A képzésen való igazolás megszerzésének feltétele írásbeli vizsga, esettanulmány benyújtása.
Kreditpont érték: 21 pont
Szervező intézmények: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
Időtartam: 4 nap (21 óra: 7 óra elmélet, 14 óra gyakorlat)
Időpont: 2011. április 12-15.
Kezdés: április 12 kedd, 10.00 óra
Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25-29. Szemészeti Klinika épülete
Minimális maximális létszám: 20-30 fő
Részvételi díj: 30 000 Ft
Jelentkezés: Ruzicska Rozália, 459-1493, klinpszicho@kpt.sote.hu és az OFTEX honlapon
: 2011.04.12.
: 2011.04.15.
Kategória: Képzés
Szervező: Ruzicska Rozália
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
Tel: 06 (1) 459-1493
E-mail: klinpszicho@kpt.sote.hu
: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék, Szemészeti Klinika épülete
A kognitív viselkedésterápia fejlődéseA tanfolyam célja, hogy kognitív viselkedésterápiában jártas, illetve ezzel a módszerrel dolgozó szakemberek számára továbbképzési lehetőséget nyújtson a kognitív módszerek széles skáláján, elsősorban a súlyosabb pszichés zavarok kognitív modelljének és kezelési módszereinek megismerésén keresztül
Tematika: kognitív esetkonceptualizálás; diszfunkcionális attitűdök feltárása, újraértékelése; viselkedési kísérletek megtervezése és alkalmazása; szociális szorongás és önértékelési zavarok kezelése; szuicid veszélyállapotok kognitív terápiája; személyiségzavarok; a korai maladaptív séma fogalma, kialakulása, módosítása. A képzés fő jellemzője, hogy az elméleti előadásokat aktív részvételen, saját élményeken alapuló helyzetgyakorlatok egészítik ki és teszik szemléletessé.
Olyan résztvevők jelentkezését várjuk, akik a pszichoterápiás helyzet és kommunikáció alapfogalmaival tisztában vannak, ismerik és alkalmazzák az alapvető kognitív viselkedésterápiás módszereket (szocializálás, gondolatnapló, átstrukturálás).
A képzésen való igazolás megszerzésének feltétele írásbeli vizsga, esettanulmány benyújtása.
Kreditpont érték: 21 pont
Szervező intézmények: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
Időtartam: 4 nap (21 óra: 7 óra elmélet, 14 óra gyakorlat)
Időpont: 2011. április 12-15.
Kezdés: április 12 kedd, 10.00 óra
Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25-29. Szemészeti Klinika épülete
Minimális maximális létszám: 20-30 fő
Részvételi díj: 30 000 Ft
Jelentkezés: Ruzicska Rozália, 459-1493, klinpszicho@kpt.sote.hu és az OFTEX honlapon
: 2011.04.12.
: 2011.04.15.
Kategória: Képzés
Szervező: Ruzicska Rozália
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
Tel: 06 (1) 459-1493
E-mail: klinpszicho@kpt.sote.hu
: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék, Szemészeti Klinika épülete
Klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és gyermek szakpszichológus szakképzésSemmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológiai Tanszék felvételt hirdet a klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és gyermek szakpszichológus szakképzés 2011/2012-es tanév első évfolyamára a 66/1999. (XII. 25.) EÜM. rendeletnek megfelelően.
A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti és gyakorlati részből áll. Minden félévben az elméleti képzés (50 óra) egy hetes tömbösítésben valósul meg a félév elején, a gyakorlati képzésekre pedig (bázisgyakorlat, 40 óra, várhatóan 8 alkalom; és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, várhatóan 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot hallgatóink igényét respektálva igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a pszichodinamikus, kognitív viselkedésterápiás és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. A jelöltek elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésben részesülnek, lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.
: 2011.04.11.
: 2011.05.31.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Szervező: Vizúr Éva, oktatásszervező
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék
Tel: 06 (1) 459-1493
E-mail: pszichotanszek@med.semmelweis-univ.hu
: 1083 Budapest, Tömő utca 25-29. III. emelet, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és gyermek szakpszichológus szakképzésSemmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológiai Tanszék felvételt hirdet a klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és gyermek szakpszichológus szakképzés 2011/2012-es tanév első évfolyamára a 66/1999. (XII. 25.) EÜM. rendeletnek megfelelően.
A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti és gyakorlati részből áll. Minden félévben az elméleti képzés (50 óra) egy hetes tömbösítésben valósul meg a félév elején, a gyakorlati képzésekre pedig (bázisgyakorlat, 40 óra, várhatóan 8 alkalom; és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, várhatóan 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot hallgatóink igényét respektálva igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a pszichodinamikus, kognitív viselkedésterápiás és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. A jelöltek elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésben részesülnek, lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.
: 2011.04.11.
: 2011.05.31.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Szervező: Vizúr Éva, oktatásszervező
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék
Tel: 06 (1) 459-1493
E-mail: pszichotanszek@med.semmelweis-univ.hu
: 1083 Budapest, Tömő utca 25-29. III. emelet, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és gyermek szakpszichológus szakképzésSemmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológiai Tanszék felvételt hirdet a klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és gyermek szakpszichológus szakképzés 2011/2012-es tanév első évfolyamára a 66/1999. (XII. 25.) EÜM. rendeletnek megfelelően.
A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti és gyakorlati részből áll. Minden félévben az elméleti képzés (50 óra) egy hetes tömbösítésben valósul meg a félév elején, a gyakorlati képzésekre pedig (bázisgyakorlat, 40 óra, várhatóan 8 alkalom; és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, várhatóan 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot hallgatóink igényét respektálva igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a pszichodinamikus, kognitív viselkedésterápiás és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. A jelöltek elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésben részesülnek, lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.
: 2011.04.11.
: 2011.05.31.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Szervező: Vizúr Éva, oktatásszervező
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék
Tel: 06 (1) 459-1493
E-mail: pszichotanszek@med.semmelweis-univ.hu
: 1083 Budapest, Tömő utca 25-29. III. emelet, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és gyermek szakpszichológus szakképzésSemmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológiai Tanszék felvételt hirdet a klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és gyermek szakpszichológus szakképzés 2011/2012-es tanév első évfolyamára a 66/1999. (XII. 25.) EÜM. rendeletnek megfelelően.
A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti és gyakorlati részből áll. Minden félévben az elméleti képzés (50 óra) egy hetes tömbösítésben valósul meg a félév elején, a gyakorlati képzésekre pedig (bázisgyakorlat, 40 óra, várhatóan 8 alkalom; és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, várhatóan 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot hallgatóink igényét respektálva igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a pszichodinamikus, kognitív viselkedésterápiás és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. A jelöltek elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésben részesülnek, lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.
: 2011.04.11.
: 2011.05.31.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Szervező: Vizúr Éva, oktatásszervező
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék
Tel: 06 (1) 459-1493
E-mail: pszichotanszek@med.semmelweis-univ.hu
: 1083 Budapest, Tömő utca 25-29. III. emelet, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék
Kapcsolódó dokumentumok (1)
IV. PET/CT Multidiszciplináris Nemzeti Konszenzus KonferenciaIdőpont: 2011.03.30.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, XII. Ráth György utca 7-9., 14. Épület (Diagnosztika) III. emelet Eckhardt terem

Közös nyelvünk a csoport...CSOPORTOS KIÉGÉS CSOPORT-BURNOUT (műhelykonferencia)
A segítő szakmában dolgozó személyeket, teameket egyaránt frekventáltan érintő, napjainkban is aktualitással bíró témát a csoportszemlélet felől közelítjük meg.
Időpont: 2011. február 25. 9-18h
Részvételi díj: 3000 Ft, MaCsopE tagoknak, nyugdíjasoknak és diákoknak: 2500 Ft
A program előakkreditációja megtörtént szabadon választható tanfolyamként orvosok, pszichológusok számára.
14 pont, SE-TK/2011.I./00311
Várjuk az érdeklődők jelentkezését.
Részletes program és jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok között olvasható.
Időpont: 2011.02.25.

Munkahely neve: MAGYAR CSOPORT-PSZICHOTERÁPIÁS EGYESÜLET
E-mail: macsope@gmail.com
: Budapes, VIII. ker., Köztársaság tér 6. II/29

Pszichodráma önismereti csoportPszichodráma önismereti csoport indul 2011. január 9-én a Magyar Pszichodráma Egyesület keretében.
A csoport módszertanilag ötvözi a Mérei féle csoport-centrikus és a Moreno féle protagonistacentrikus pszichodráma elemeit.
A csoportot 250 órára tervezzük, havi egy alkalommal, vasárnapi napokon, de. 9:30 18:30 óra között fog működni, alkalmanként 10 tanórában.
Elvégzése beszámítható a pszichodráma asszisztensi képzés előfeltételeként, beszámítható a klinikai szakpszichológus-képzésbe, a családterápiás módszerspecifikus képzésbe és más szakképzések önismereti részeként is.
Csoportvezetők: Bagotai Tamás klinikai szakpszichológus, kiképző pszichodráma pszichoterapeuta, Hazag Anikó klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, pszichodráma asszisztens
Helyszín: V., Veres Pálné u. 12.
Jelentkezés: Bagotai Tamás, +36 30 390 3418, bagotai@enternet.hu
: 2011.01.09.
: 2011.02.10.
Kategória: Képzés, Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, V., Veres Pálné u. 12.
A rendezvény Web oldala: http://mptpszichiatria.hu

Konferencia az öngyilkosság megelőzésének témakörébenBővebb információ és program a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2010.11.29.
: 2010.11.30.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1115 Budapest, Halmi út 20-22., Aesculap Akadémia
Kapcsolódó dokumentumok (1)
MPT Budapesti Tagozata szakmai programjaAz MPT Budapesti Tagozata 2010. szeptember 22-én (szerda) 17:00 órai kezdettel rendezi meg szakmai programját.
Helye: Múzeum Kávéház (1088 Bp. Múzeum krt. 12.)
Program:
Dr. Danics Zoltán: Demokrácia a pszichiátriában, pszichiátriai a demokráciában
Dr. Haraszti László: Quasimodo-szimdróma -avagy torzképzetek és kezelésük
Dr. Stark András: A depresszió és a szorongás arcai Ingmar Bergman filmjeinek tükrében
Megtisztelő jelenlétére feltétlenül számítunk!
dr. Takács Andrea, elnök
dr. Vajda Julianna, titkár
Előzetes telefonos regisztrációját az alábbi telefonszámon ill. e-mail címen kérem:
Kökényesi Gabriella: tel.: 0630/4919308; e-mail: gabr@lundbeck.com
dr. Takács Andrea: e-mail: anader3@freemail.hu
Időpont: 2010.09.22.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1088 Budapest, Múzeum krt 12., Múzeum Kávéház
MPT Budapesti Tagozata szakmai programjaAz MPT Budapesti Tagozata 2010. szeptember 22-én (szerda) 17:00 órai kezdettel rendezi meg szakmai programját.
Helye: Múzeum Kávéház (1088 Bp. Múzeum krt. 12.)
Program:
Dr. Danics Zoltán: Demokrácia a pszichiátriában, pszichiátriai a demokráciában
Dr. Haraszti László: Quasimodo-szimdróma -avagy torzképzetek és kezelésük
Dr. Stark András: A depresszió és a szorongás arcai Ingmar Bergman filmjeinek tükrében
Megtisztelő jelenlétére feltétlenül számítunk!
dr. Takács Andrea, elnök
dr. Vajda Julianna, titkár
Előzetes telefonos regisztrációját az alábbi telefonszámon ill. e-mail címen kérem:
Kökényesi Gabriella: tel.: 0630/4919308; e-mail: gabr@lundbeck.com
dr. Takács Andrea: e-mail: anader3@freemail.hu
Időpont: 2010.09.22.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1088 Budapest, Múzeum krt 12., Múzeum Kávéház
MPT Budapesti Tagozata szakmai programjaAz MPT Budapesti Tagozata 2010. szeptember 22-én (szerda) 17:00 órai kezdettel rendezi meg szakmai programját.
Helye: Múzeum Kávéház (1088 Bp. Múzeum krt. 12.)
Program:
Dr. Danics Zoltán: Demokrácia a pszichiátriában, pszichiátriai a demokráciában
Dr. Haraszti László: Quasimodo-szimdróma -avagy torzképzetek és kezelésük
Dr. Stark András: A depresszió és a szorongás arcai Ingmar Bergman filmjeinek tükrében
Megtisztelő jelenlétére feltétlenül számítunk!
dr. Takács Andrea, elnök
dr. Vajda Julianna, titkár
Előzetes telefonos regisztrációját az alábbi telefonszámon ill. e-mail címen kérem:
Kökényesi Gabriella: tel.: 0630/4919308; e-mail: gabr@lundbeck.com
dr. Takács Andrea: e-mail: anader3@freemail.hu
Időpont: 2010.09.22.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1088 Budapest, Múzeum krt 12., Múzeum Kávéház
MPT Budapesti Tagozata szakmai programjaAz MPT Budapesti Tagozata 2010. szeptember 22-én (szerda) 17:00 órai kezdettel rendezi meg szakmai programját.
Helye: Múzeum Kávéház (1088 Bp. Múzeum krt. 12.)
Program:
Dr. Danics Zoltán: Demokrácia a pszichiátriában, pszichiátriai a demokráciában
Dr. Haraszti László: Quasimodo-szimdróma -avagy torzképzetek és kezelésük
Dr. Stark András: A depresszió és a szorongás arcai Ingmar Bergman filmjeinek tükrében
Megtisztelő jelenlétére feltétlenül számítunk!
dr. Takács Andrea, elnök
dr. Vajda Julianna, titkár
Előzetes telefonos regisztrációját az alábbi telefonszámon ill. e-mail címen kérem:
Kökényesi Gabriella: tel.: 0630/4919308; e-mail: gabr@lundbeck.com
dr. Takács Andrea: e-mail: anader3@freemail.hu
Időpont: 2010.09.22.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1088 Budapest, Múzeum krt 12., Múzeum Kávéház
MPT Budapesti Tagozata szakmai programjaAz MPT Budapesti Tagozata 2010. szeptember 22-én (szerda) 17:00 órai kezdettel rendezi meg szakmai programját.
Helye: Múzeum Kávéház (1088 Bp. Múzeum krt. 12.)
Program:
Dr. Danics Zoltán: Demokrácia a pszichiátriában, pszichiátriai a demokráciában
Dr. Haraszti László: Quasimodo-szimdróma -avagy torzképzetek és kezelésük
Dr. Stark András: A depresszió és a szorongás arcai Ingmar Bergman filmjeinek tükrében
Megtisztelő jelenlétére feltétlenül számítunk!
dr. Takács Andrea, elnök
dr. Vajda Julianna, titkár
Előzetes telefonos regisztrációját az alábbi telefonszámon ill. e-mail címen kérem:
Kökényesi Gabriella: tel.: 0630/4919308; e-mail: gabr@lundbeck.com
dr. Takács Andrea: e-mail: anader3@freemail.hu
Időpont: 2010.09.22.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1088 Budapest, Múzeum krt 12., Múzeum Kávéház
III. Magyar Evészavar KongresszusKedves Kollégák!
2006-ban rendeztük az első hazai evészavar kongresszust, amelyet két év múlva követett a második. Továbbra is tartjuk a kétéves ritmust, azaz 2010. szeptemberében a harmadik rendezvényre kerül sor. Örömteli meglepetés volt mindkét alkalommal a részt vevők nagy száma és érdeklődése. A tudományos program színvonala magas volt, mindegyik alkalommal két külföldi vendéget is meghívtunk plenáris előadásra. Ezúttal Rachel Bryant-Waugh, kitűnő londoni gyermek pszichiáter és Eric van Furth (Hága), az Academy of Eating Disorders nevű tudományos szervezet elnöke lesz a vendégünk.
Az evés zavarai iránt változatlanul fokozódik az érdeklődés. Mind több kutatási beszámolót hallunk a különböző szakmai rendezvényeken, sok fiatal választja ezt a témakört egyetemi szakdolgozatok tárgyául. Ahogy csökken az európai határok jelentősége, úgy szaporodnak a nemzetközi együtt mûködések is.
A kongresszus szervezése, illetve hagyományainak folytatása mellett szól a médiumok érdeklődése: a nagyközönség ki van éhezve (hogy stílusosak legyünk...) az evés - zavarokról szóló információk megszerzésére. Ezt a kíváncsiságot a pszichoedukáció jegyében ki kell elégítenünk, mégpedig hiteles szakmai tájékoztatással.
Öröm számunkra, hogy a téma multidiszciplináris jellegénél fogva számos szakterület képviselői eljöttek eddigi rendez vényeinkre. A betegek kezelésében ez a komplex szemlélet segít a legtöbbet az összefogásban bízhatunk.
Szeretettel várjuk tehát a kedves érdeklődőket a III. Magyar Evészavar Kongresszus reményeink szerint igen érdekes programjaira.
: 2010.09.17.
: 2010.09.18.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1088 Budapest, Rákóczi út 43-45., Novotel Budapest Centrum
A rendezvény Web oldala: http://www.congressline.hu/mez2010
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Képzőművészetterápiás konferencia2010. 09. 16-án 9.30-16.30-ig Civil Közösségek Házában (Pécs, Szent István tér 17.) kiállítással egybekötött képzőművészetterápiás konferenciát rendez a Csontváry Képzőművészeti Stúdió Egyesület, a Pécsi Gyermekotthon és a Civil Közösségek Háza a Baranya Megyei Múzeumokkal közösen.
Képzőművészetterápiával foglalkozó Csontváry Képzőművészeti Stúdió Egyesület 1998-ban alakult a Pécsi Gyermekotthonban. Jelenleg két alkotóműhelyt működtet, egy érzelmileg sérült serdülőkből álló, és egy mentálhigiénés jelleggel működő felnőtt csoportot.
Konferencia elnöke: dr. Aknai Tamás művészettörténész, Pécsi Tudományegyetem tanára
Program:
9.30 - 9.50 Dr. Sasváriné Szabó Klára képzőművészet-terapeuta, Pécs, SK RELAX Művészetterápiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke ,,A fel nem ismert érdek, művészetterápia a belső harmóniánkért." címmel az Alapítvány művészetterápiás törekvéseiről tart előadást.
9.50 - 10.00 Hozzászólások
10.00 - 10.50 dr. Aknai Tamás művészettörténész Nyers művészetek című előadása
10.50 - 11.00 Hozzászólások
11.00 - 11.15 Szünet
11.15 - 12.05 Komáromi Erzsébet művészetterapeuta a budapesti Heim Pál Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Osztályon folyó képzőművészet-terápiás tevékenységet, az ott alkalmazott módszereket mutatja be előadásában
12. 05 - 12.15 Hozzászólások
12.15 - 13.15 Ebédszünet
13.15 - 14.00 Bocz Bea művészetterapeuta, a budapesti Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztályon működő képzőművészet-terápiás csoportot mutatja be előadásában
14.00 - 14.10 Hozzászólások
14.10 - 14.40 Sztipanov Mariann művészetterapeuta , gyógypedagógus Budapest Művészetterápia speciális helyzetben című előadása
14.40 - 14.50 Hozzászólások
14.50 - 15. 00 Szünet
15.00 - 16.15 Platthy István művészetterapeuta a Csontváry Képzőművészeti Stúdióban és a Pécsi Gyermekotthonban folyó művészetterápiás tevékenységet mutatja be előadásában
16.15 - 16.30 Hozzászólások, a konferencia zárása
A részvétel ingyenes és bárki számára nyitott.
Szervező: Platthy István művészetterapeuta.
Jelentkezés, érdeklődés: platthy@csontvarystudio.hu,
Mobil: 06-30-9164713,
Postacím: Pécsi Gyermekotthon, 7621 Pécs, Megye utca 24.
Időpont: 2010.09.16.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Pécs, Szent István tér 17., Civil Közösségek Háza
Az analitikus pszichológia alapjaiÚj évfolyam 1. félév!
A négy féléves blokkosított képzés során a résztvevők a jungi pszichológia tematikusan felépített elméleti anyagát hallgatják.
A tanfolyam akkreditációja folyamatban van: SE-TK/2010.II/00170
A tanfolyam a jungi analitikusi módszerspecifikus képzés elméleti blokkjának része. A négy féléves elméleti alapképzés az analitikus pszichológia gerinc anyaga, a módszerspecifikus pszichoterápiás képzés keretében vizsgaköteles. A pszichoterapeuta képzésbe jelentkezőkön kívűl javasoljuk a C. G. Jung pszichológiája iránt érdeklődő, arról mélyebb ismereteket szerezni kívánó kollégáknak is.
A képzés részletes tematikája megtalálható a www.cgjung.hu oldalon a képzések rovatban. A tanfolyam díja: 51.000 Ft
Jelentkezési határidő: 2010.aug.31.
Időbeosztás:
10:00 - 13:00 előadás
13:00 - 14:00 ebédszünet
14:00 - 18:00 előadás
Tematika | Előadás napja | Előadás címe |
1. | 2010.09.11. szombat | De: Az analitikus pszichológia eredete: freudi pszichoanalízis. A pszichodinamikai felfogás. Du: Az analitikus pszichológia legfontosabb fejezetei, fogalmai. (Film) |
2. | 2010.10.09. szombat | De: Jung személyisége és életpályája. Du: A jungi személyiségmodell és strukturális elemei. |
3. | 2010.11.06. szombat | De: A komplexusok fenomenológiája és autonómiája. Du: Archetípus és szimbólum a jungi pszichológiában. |
4. | 2010.12.04. szombat | De: A tudat működése. A jungi tipológia felépítése. A lélektani típusok I. Du: A lélektani típusok II. |
Időpont: 2010.09.11.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Szervező: Ambrusz Renáta
Tel: 30 398 2112
E-mail: info@cgjung.hu
: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/a, Magyar Pszichiátriai Társaság székháza, előadóterem

Klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és gyermek szakpszichológus szakképzés, 2010/2011FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIAI TANSZÉK felvételt hirdet a klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és gyermek szakpszichológus szakképzés 2010/2011-es tanév első évfolyamára a 66/1999. (XII. 25.) EÜM. rendeletnek megfelelően.
Tudnivalók:
- A szakképzés időtartama 4 év (azaz 8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti és gyakorlati részből áll. Minden félévben az elméleti képzés (50 óra) egy hetes tömbösítésben valósul meg a félév elején, a gyakorlati képzésekre pedig (bázisgyakorlat, 40 óra, várhatóan 8 alkalom; és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, várhatóan 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot hallgatóink igényét respektálva igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie.
- A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a pszichodinamikus, kognitív viselkedésterápiás és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. A jelöltek elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésben részesülnek, lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.
A szakképzésre jelentkezés feltételei, ill. a jelentkezési laphoz csatolandók:
- MA fokozatú egyetemi pszichológus diploma
- Klinikai pszichológiai és/vagy mentálhigiéniai, egészségügyi teljes vagy félidejű munkaviszony igazolása
- A munkáltató hozzájárulása, javaslata (e célra rendszeresített űrlapon)
- Munkaköri leírás, rögzített klinikai pszichológiai és/vagy mentálhigiéniai szakfeladatokkal
- Szakmai önéletrajz
- Két szemeszter teljesített pszichodiagnosztikai stúdium, a MAWI, MMPI és Rorschach tesztekben szerzett alapfokú jártasság igazolása (a leckekönyvi bejegyzés másolatának benyújtásával), amennyiben ilyennel rendelkezik.
- Tájékoztatásul közöljük, hogy 150 óra önismeret a szakvizsgára bocsátás feltétele, amelyet a 4 év során teljesítenie kell.
- Motivációs levél, amely alapján képet alkothatunk a jelöltek rátermettségéről, szakmai tájékozottságáról, előképzettségéről. Szeretnénk tájékozódni arról, hogyan szándékoznak ezt a szakképzettséget hasznosítani hosszú távú munkájukban. A felvételi vizsga beszélgetés formájában történik, amelynek alapja ez a motivációs levél.
A szakképzés önköltséges, díja 150.000 Ft / félév, amely az infláció mértékének megfelelően változhat.
A jelentkezési lap letölthető: www.kpt.sote.hu és/vagy személyesen a Tanszéken kérhető.
Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 03. (péntek)14 óra
A felvételi beszélgetésekre szeptember második hetében kerül sor, amelyről a jelentkezők e-mailben kapnak értesítést.
Budapest, 2010. május 12.
Dr. Perczel Forintos Dóra s.k.
Tanszékvezető, habil. egyetemi docens
: 2010.09.01.
: 2010.10.01.
Kategória: Képzés
Szervező: Vizúr Éva / oktatásszervező
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem ÁOK, Klinikai Pszichológiai Tanszék
Tel: 06 (1) 459-1493; 06 (20) 825-1737
E-mail: pszichotanszek@kpt.sote.hu
: 1083 Budapest, Tömő utca 25-29. III. em., Semmelweis Egyetem ÁOK, Klinikai Pszichológiai Tanszék
Jelentkezési felhívás pszichoterapeuta képzésre![](upload/pszichiatria/kepzesek/vikote_logo.png)
MAGYAR VISELKEDÉSTANULMÁNYI ÉS KOGNITÍV TERÁPIÁS EGYESÜLET
HUNGARIAN ASSOCIATION FOR BEHAVI0UR AND COGNlTlVE THERAPY (HABCT)
H-1083 Budapest, Balassa u. 6. Tel./fax: (36-1) 210-0330/1224
Emailcím: vikote@psych.sote.hu
SzámlaszámlCredit: K&H 10200823-22214775
(2010-2013)
A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája és a Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület (VIKOTE) közös szervezésében és bonyolításában 2010 szeptemberében hároméves pszichoterapeuta képzés indul. A képzésre azon pszichológusok és orvosok jelentkezését várjuk, akik már alkalmaznak terápiás gyakorlatukban pszichoterápiás megközelítéseket, vagy ezután kívánják a pszichoterápia módszereit gyógyító repertoárjukba beépíteni, és céljuk a pszichoterapeuta szakképesítés megszerzése.
A foglalkozásokon való részvétel egész napos elfoglaltságot jelent (10-18.30 óráig). A hároméves képzés magában foglalja mindazokat a szakaszokat (propedeutikai-, klinikai-, módszerspecifikus fázis), melyek sikeres teljesítése esetén (minden félévet vizsgával zárunk) és a tanfolyamzáró vizsga után kiadott tanúsítvány birtokában be lehet jelentkezni pszichoterapeuta szakvizsgára.
A tanfolyam előadásokból, készségfejlesztő, szupervíziós osztályfoglalkozásokból, valamint egyéni vagy csoportos önismereti foglalkozásokból áll. Az első félévben a pszichoterápia alapjait oktatjuk, a második félévben a személyközpontú pszichoterápia és az autogén tréning módszeréből nyújtunk alapszintű képzést. Az első évben lehetőséget biztosítunk a pszichiátria szakvizsgával nem rendelkezők számára, hogy pszichopatológiából levizsgázhassanak. A második és harmadik évben a viselkedés- és kognitív terápia elméletével és gyakorlatával ismertetjük meg a résztvevőket, lehetőséget biztosítunk egyéb módszerek, ill. alkalmazási területek (családterápia, hipnózis és rövid dinamikus terápia) megismerésére is. A tanfolyam utolsó félévében a hallgatók pszichoterápiás gyakorlatának folyamatos szupervízióját biztosítjuk és az előadásokon a pszichoanalízis elméletével foglalkozunk.
Sikeres pszichoterapeuta szakvizsga letétele után a SE-VIKOTE képzésben résztvevőknek lehetőségük van egy kognitív- vagy viselkedésterápiás esetet beadni a Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesülethez és annak sikeresen megvédését követően megkaphatják az Egyesülettől a magatartásterapeuta (szakpszichoterapeuta) címet, ill. jelentkezhetnek a gyermek-pszichoterapeuta szakképzésre, ami plusz 1 éves (2 félév) képzés, aminek elvégzése és a sikeres záróvizsga letétele után gyermek-szakpszichoterapeuta címet kapnak.
A képzés szakmai vezetője: dr. Tringer László egyetemi tanár
A képzés vezetője: dr. Simon Lajos egyetemi docens
Jelentkezési határidő: 2008. augusztus 31.
: 2010.09.01.
: 2010.10.01.
Kategória: Képzés
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.vikote.sote.hu

VIKOTE gyerek PT képzés![](upload/pszichiatria/kepzesek/vikote_logo.png)
MAGYAR VISELKEDÉSTANULMÁNYI ÉS KOGNITÍV TERÁPIÁS EGYESÜLET
HUNGARIAN ASSOCIATION FOR BEHAVI0UR AND COGNlTlVE THERAPY (HABCT)
H-1083 Budapest, Balassa u. 6. Tel./fax: (36-1) 210-0330/1224
Emailcím: vikote@psych.sote.hu
SzámlaszámlCredit: K&H 10200823-22214775
A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület (VIKOTE) közös szervezésében és bonyolításában 2010. szeptemberében 1 éves kognitív viselkedésterápiás szemléletű gyermek-pszichoterapeuta képzés indul.
A képzésre azon pszichológusok, pszichiáterek, pszichoterapeuták jelentkezését várjuk, akik rendelkeznek pszichoterápiás alapképzéssel.
A képzés időtartama:
1 év (két félév) 20 alkalom, melynek megoszlása: kéthetente 5 óra. Két óra elmélet, három óra gyakorlat, pénteki napokon.
Az lmélet célja: a kognitív viselkedésterápia gyermekekre adaptált módszereinek bemutatása a gyermek- és serdülőkori pszichopatológia területén (szorongás, depresszió, kényszer, pervazív zavarok, funkciózavarok, agresszivitás és magatartászavarok, tanulási nehézségek stb.)
A gyakorlat célja: az elméletben elsajátítottak klinikai gyakorlati alkalmazása. Esetreferálások, esetmegbeszélések.
Vizsgakötelezettség: félévenként két eset írásbeli leadása, valamit szóbeli vizsga.
Tanúsítvány: a képzés elvégzését tanúsítvány igazolja.
A képzés helye: kihelyezett képzés, Heim Pál Gyermekkórház, Bp. 1089 Üllői út 86.
Szakmai vezető: Pálmai Katalin
A képzés a kötelező folyamatos szakmai továbbképzés keretében kötelezően választható, félévenként 50 kreditpontot ér.
Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 1.
További információk a www.vikote.sote.hu honlapon.
: 2010.09.01.
: 2010.10.01.
Kategória: Képzés
: 1089 Budapest, Üllői út 86., Heim Pál Gyermekkórház
A rendezvény Web oldala: http://www.vikote.sote.hu
A Pszichoterápia folyóirat hatodik konferenciájaMit kapunk a képzéstől? Mit adunk tovább a terápiában, tanácsadásban? A Pszichoterápia folyóirat hatodik konferenciája 2010. május 14-15.
Kedves Kollegina, kedves Kolléga!
Szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy a konferencián számos érdekes, tartalmas és éles, a szakemberek bőrére menő kérdést kívánunk feszegetni. Ahogy a lap hasábjain is találkozik számos vitával, állásponttal az olvasó (friss példaként az iskolapszichológia helye, lehetőségei, képzések és a szakmai gyakorlat jogosultságai, a nagycsoport funkciói, sajátélmény a konferenciákon, etikai kérdések, tanácsadás és pszichoterápia), a konferencián is a különböző álláspontok, szakterületek képviselőinek találkozásának, nyitott vitájának igyekszünk teret adni. Fontosnak tartjuk, hogy a különböző helyzetben lévők hosszú gyakorlattal rendelkezők és kezdők, pozícióban lévők és csak praktizálók, képzők és tanulók ütköztethessék tapasztalataikat nézeteiket.
A szervezésben támogatjuk a több szereplőt kívánó témák viták, kerekasztalok összehozását.
A honlapon rendszeresen feltüntetjük a már felmerült és a folyamatosan befutó témákat.
http://www.pszichoterapia.hu/temak.php
Szívesen vesszük, ha javaslataival Ön is hozzájárul a szervezéshez. Felvethet témát, jelezheti, hogy egyik vagy másik témához kit, illetve milyen terület, milyen szakegyesület képviselőjét látná szívesen.
Számos kedvező jelentkezési lehetőség van, érdemes ezek között időben tájékozódni, mielőtt érvényüket vesztik:
http://www.pszichoterapia.hu/konferenciajelentkezes2010.php
Az absztraktok beküldési határidje 2010. február 20. Az absztrakt formai-tartalmi szempontjairól tájékozódhat a honlapon:
http://www.pszichoterapia.hu/absztrakt.php
Ha saját témával kíván jelentkezni, akkor kérjük, vegye figyelembe a választható műfajokat:
http://www.pszichoterapia.hu/mufajok.php
A Pszichoterápia előfizetői kedvezménnyel vehetnek részt a konferencián:
http://www.pszichoterapia.hu/elofizetes2010.php
: 2010.05.14.
: 2010.05.15.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1121 Budapest, Normafa út 54., Hotel Agro Konferenciaközpont
A rendezvény Web oldala: http://www.pszichoterapia.hu
VII° European Meeting for Psychiatry and PsychoanalysisVII° European Meeting for Psychiatry and Psychoanalysis
VII° Colloque Européen de Psychiatrie et de Psychanalyse
VII. európai pszichiátriai és pszichoanalitikai találkozó
VII° Convegno europeo di psichiatria e di psicoanalisi
A couch on the Danube - Un Divan sur le Danube
Egy Dívány a Dunán - Un divano sul Danubio
Budapest, 2010 May 12th -14th - Budapest, 12-14 mai 2010
Budapest, 2010. május 12-14. - Budapest, 12-14 Maggio 2010
Ethnopsychiatry & Transcultural psychiatry, DeinstitutionalisationEthnopsychiatrie & Psychiatrie transculturelle, Désinstitutionalisation
Etnopsichiatria és transzkuturalis psichiatria, az intézményesítés leépítése
Etnopsichiatria e psichiatria transculturale, deistituzionalizzazione
Hommage à Géza Róheim et à Georges Devereux
Laccès au Colloque est entièrement libre et gratuit The Congress is free for access and free of any charge Ingyenes és szabad Kongresszus Ingresso libero e gratuito
Mardi 11 mai 2009 18 h : Vernissage dœuvres des Ateliers dArt-thérapie à lInstitut français Fö utca, 17. 1011 Budapest Tél: (00 36) 1 489 42 00 (M° Batthyanyi ter) www.inst-france.hu
Mercredi 12 mai 2009 (10-16 h) : Journée à/ Giornata a Közössegi Psichiatriai Centrum
(Semmelweis Egyetem and Ebredesek Alapitvany), Kalvaria ter, 5 Budapest (VIII°).
Accès par le Bus 83 depuis Pipa utca (à côté du grand marché, Fövam ter)
http://www.sote.hu/intezetek/?inst_id=51
10.00 Rencontre avec les patients et les équipes sous la forme dune grande réunion. Incontro con i pazienti e lequipe del Centro di psichiatria communitaria di Kalavaria ter (traduction, traduzione, forditas).
11.30 Visite des lieux
13.00 Ebéd - Déjeuner sur place Pranzo Lunch (1000 Ft/pers., soit 4 euro, boissons comprises).
14.30 16.30 Reprise des échanges
Jeudi 13 mai 2009 (9-17 h) : Journée dexposés et déchanges à lInstitut italien de culture à Budapest Langues : pour les exposés, italien et hongrois avec traduction (forditassal), français. Echanges libres en anglais et en français.
Italian Institute, Brody Sandor utca, 8. 1088 Budapest +36 1 483-2040 www.iicbudapest.esteri.it
9.00 : Apertura megnyito
9.30 Relazioni Elöadasak (forditas olaszbol magyarra magyarbol olaszra, traduzione italiano-ungherese, ungherese-italiano) Modérateur : Jean-Yves Feberey (Nice-Pierrefeu-du-Var)
Pietro Cipriano (Roma), Letnopsichiatria è democratica ?
Marie Pavan (Lyon) e Grazia Mirante (Auxerre/Sens) La Famiglia e la Malattia A Csalad és a betegseg
Imre Lazar (Budapest) Mental health aspects of pastoral care among Roma population (in Hungarian)
11.00 Pausa - Szünet
11.30 Relazioni Elöadasak - Modérateur : Mirante Grazia (Auxerre/Sens)
Patricia Gazel (Cannes), Le patient, le psychologue, le symptôme et linstitution Il paziente, il psicologo, il sintomo e listituzione.
Gaetano Interlandi Dallospedale psichiatrico giudiziario alle residenze territoriali dei servizi di salute mentale : le esperienze del dipartimento di salute mentale di Caltagirone,
Paul Lacaze (Montpellier, Président Alfapsy), Clinique désaliéniste sous éclairage transculturel
Patrick Stoessel (La Celle St Cloud, Alfapsy), Psychothérapie transculturelle en psychiatrie privée
13.30 Pausa pranzo Ebéd szünet - Pause déjeuner - Lunch
15 h : Proiezione dello film/Mozielöadas/ Projection du film : Si puo fare / Megoldható, di Giulio Manfredonia (Italia,2008) http://index.hu/kultur/musor/adatlap/106746 http://videokereso.info
18 h : Vernissage dœuvres des Ateliers dArt-thérapie à Ť Bem6 ť - Kiallitas megnyito Bem rakpart, 6 (Francia Intezetnel/close to French Institute) - 1011 Budapest Tél. (00 36) 1 201 03 24 http://www.bem6.hu/
Vendredi 14 mai 2009 (9-18 h) : Journée dexposés et déchanges à lInstitut français de Budapest Langues : hongrois-français, magyar-francia (traduction simultanée, forditas), anglais et italien (pour les échanges avec la salle)
Fö utca, 17. 1011 Budapest Tél: (00 36) 1 489 42 00 (M° Batthyanyi ter, trams 19 ou 41)
9.00 Ouverture
9.30 Exposés Elöadasak Modérateur : Zoltan Danics (Budapest)
Christian Boulard (Pierrefeu-du-Var), De lethnopsychiatrie à la psychiatrie transculturelle : de lAbbaye-Psychiatrie à Nice à Pierrefeu-du-Var (témoignage dun psychiatre de service public)
Laszlo Tringer (Budapest), Une expérience de secteur psychiatrique en Hongrie : le 8ème arrondissement de Budapest
Catherine Gransard (Paris), Mineurs isolés étrangers en souffrance : une approche ethnopsychiatrique
11.00 Pause - Szünet
11.30 Exposés Elöadasak Modératrice : Grazia Mirante (Sens)
Zoltán Danics Démocratie et autocratie dans la psychiatrie hongroise - Democracy and autocracy in the hungarian psychiatry
Krisztian Indries (Budapest), Reconsideration of Róheims psychoanalytical anthropology
Gyöngyi Szilagyi (Budapest), Lorsque la psychiatrie embrasse la culture Amikor a pszichiátria és a kultúra találkozik
Marie-Jo Bourdin (Paris), Compétences culturelles loffre de soins au centre Françoise Minkowska
13.30-14.30 Pause déjeuner Ebéd szünet
14.30 Exposés Elöadasak Modérater : Jean-Yves Feberey (Nice-Pierrefeu-du-Var)
Judit Harangozo (Budapest), Demokracia és psichiatria Magyarorszagon Démocratie et psychiatrie en Hongrie Henri Malausséna (La Rochelle) Instituer/destituer
Carla van der Werf (Pierrefeu-du-Var), Le rôle de l'art dans un processus de soin psychiatrique transculturel
16.00 Pause
16.30 Exposés Elöadasak Modératrice : Judit Harangozo (Budapest)
Lucien Hounkpatine (Paris), Entre lEtat-Nation et les ancêtres : prise en charge ethnopsychiatrique des jeunes issus de limmigration
Ivan Szegö (Budapest), Ť Széchenyi és Deák mentális problémák és politikai dilemmák ť Van-e összefüggés a XIX. Század politikai eseményei és a két vezető magyar politikus mentális problémái között ? (Szechenyi et Deak problèmes mentaux et dilemmes politiques Est-ce quil y a des corrélations entre les événements politiques du 19ème siècle et les problèmes mentaux des deux leaders hongrois ?)
Jean Feissel (Rixheim, France) Lethnocentrisme et le communautarisme
Instituts accueillant le Colloque à Budapest
Olasz Kultúrintézet Budapest - Istituto Italiano di cultura Budapest A Magyarországi Francia Nagykövetség Együttműködési és Kulturális Osztálya támogatásával Ambassade de France en Hongrie Service de Coopération et dAction culturelle www.inst-france.hu
Nous remercions très vivement lInstitut italien de culture et le Service de coopération de lAmbassade de France pour leur soutien très actif dans lorganisation de cette rencontre.
Associations partenaires :
Association Piot-Tchaadaev (Versailles, France), MoDESM, Ébredések Alapítvány (Budapest) http ://www.ebredesek.hu/
Lelki Egészség Fóruma (Budapest) http ://www.lefnet.hu/, Magyarországi Frankofón Orvosok Társasága (Budapest)
Magyar Pszichiátriai Társaság MPT (Budapest) http://www.psycomp.hu/ ,Cercle Menahem-Taffel (Strasbourg)
ALFAPSY http://www.alfapsy.org/
Contact : Association Piotr-Tchaadaev, 9, rue du Parc de Clagny, 78000 Versailles (France) piotr-tchaadaev@wanadoo.fr
Dr Jean-Yves Feberey (Nice, Pierrefeu-du-Var) Téléphone (heures de bureau) : +33 (0)4 94 33 18 33
Nous recommandons vivement aux participants de se munir à lavance de leurs titres de transports en commun, aucune vente nétant possible à bord (carnets de tickets en vente à lhôtel Gellert, billets de 3 et 7 jours aux guichets).
: 2010.05.12.
: 2010.05.14.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1011 Budapest, Fö utca 17.
Önismereti csoport150 órás ÖNISMERETI CSOPORT indul 2010. májusban
A csoport a Csoportanalitikus és Kiképző Társaság keretében szerveződik, elvégzése beszámítható a klinikai szakpszichológus-képzésbe, a pszichoterapeuta-képzésbe és a családterápiás képzésbe is.
A csoport blokkos formában, havi egy alkalommal, szombaton vagy vasárnap, alkalmanként 10 tanórában fog működni.
Beszámítható a CSAKIT módszerspecifikus képzésébe is, melyet a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség akkreditált.
Jelentkezés: Bagotai Tamás kiképző csoportanalitikus, pszichoterapeuta, bagotai@enternet.hu , T: 06 30 390 3418
: 2010.05.01.
: 2010.06.01.

Magyar Individuálpszichológiai Egyesület (MIPE) XV. Ünnepi VándorgyűléseA MIPE "Sérülés, trauma, krízis jóvátétel, terápia" című, XV. Ünnepi Vándorgyűlése kerül megrendezésre.
Bővebb információk és jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumokban.
: 2010.04.16.
: 2010.04.17.

Wesley János Lelkészképző Főiskola - Komplex művészeti terapeuta szakképzésAz alkotásnak mint az önkifejezés kreatív formájának nemcsak az egészségmegőrzésben van lényeges szerepe, hanem az egészséges személyiség megismerésében is. Ezért a művészeti terápiás műhelyek egyben a lelki alkímia színterei is, mivel a gyógyításon túl a személyiség mélyebb megismerését is szolgálják. A művészetterápia az emberi növekedést támogató tanulási módszerként is eredménnyel hasznosítható, mivel előmozdíthatja a kreatív potenciálok kibontakoztatását.
A képzés során elsajátítandó kompetenciák, tudáselemek, megszerezhető ismeretek:
- a képzőművészeti technikák kreatív alkalmazásának készségszintű elsajátítása;
- a rosszul beidegződött konfliktuskezelési minták felismerése és újrastrukturálása;
- egyéni fejlesztési terv készítése, figyelembe véve az érintettek heterogenitását.
Sajátélmény: komplex művészeti és meseterápia. A hallgatók a képzés során végig csoportos formában átélik, értelmezik és megtanulják használni a gyógyítás érdekében a komplex művészeti terápia módszerét és technikáit.
A kurzus művészeti előképzettséget nem igényel: A kreativitás bennünk él.
: 2010.03.01.
: 2010.04.01.
Kategória: Képzés
: Wesley János Lelkészképző Főiskola
A rendezvény Web oldala: http://www.wesley.hu

A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióigA mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig című, akkreditált képzésünket azoknak a szakembereknek háziorvosoknak, szülész-nőgyógyászoknak, szülészeknek, védőnőknek, bábáknak, klinikai és ált. pszichológusoknak, stb. - ajánljuk, akik a mindennapi munkájuk során leendő anyákkal, baba-mama párokkal, ill. családokkal foglalkoznak, és szívesen kiegészítenék meglévő tudásukat új terápiás lehetőségekkel. A Vadaskert Kórház és Szakambulancia újabb képzése.
További információk a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2010.02.26.
Kategória: Képzés
: Budapest, Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház és Szakambulancia

Hospice képzés, 2010.A Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet és a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület továbbképzést szervez orvosok számára Terminális állapotú rákbetegek palliatív ellátása. Haldoklás és gyász kérdései az orvosi gyakorlatban címmel.
Részletes információk a kapcsolódó dokumentumban.
: 2010.02.12.
: 2010.07.07.
Kategória: Képzés
: Budapest,
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület 2010. első félévi akkreditált képzései
Relaxációs módszerspecifikus képzés, 30-30 óra, 1 félév, autogén tréning vagy imagináció 3 fázisa. A képzés jellegétől függően hetenként, 2 hetenként 2-4 órában
Kreditpont: 50
Reg. szám: SE-ÁOK/2010.I./00101
Célcsoport: pszichológus, orvos, egyéb humán diplomás
Gyermek-, serdülőkor és gyermekvárás relaxációja, 45 óra (blokkos formában, hétvégeken)
Kreditpont: 50
Reg. Szám: SE-ÁOK/2010.I./00224
Célcsoport: 100 órás relaxációs alapképzést végzettek speciális továbbképzése
EEG és biofeedback, 45 óra (blokkos formában, hétvégeken)
Kreditpont: 50
Reg. szám : SE-ÁOK/2010.I./00258
Minimum: relaxáció sajátélményt végzettek
Relaxációs és szimbólumterápiás szupervízió, 30 óra, 2 hetenként
Kreditpont: 25
SE-ÁOK/2010.I./00109
Célcsoport: relaxációs vagy imaginációs alapképzést végzettek számára
Jelentkezés 2010. január 15-ig:
dr.Németh Marietta szervezőnél: nemethmarietta@freemail.hu
: 2010.01.01.
: 2010.06.30.
Kategória: Képzés
:
A rendezvény Web oldala: http://www.relaxacio.hu

Szkizofrénia Akadémia X.Genetikai kutatások szkizofréniában- Szkizofrénia: mi- hol- hogyan működik másképp?- Megváltoztatható-e a szkizofrénia lefolyása? A korai felismerés és intervenció hatása
: 2009.03.19.
: 2009.03.20.
Szakterület(ek): Genetika, Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Dr. Bitter István
Címe: 1083 Budapest, Balassa u. 6.
Tel: 210-0336
Fax: 210-0336
E-mail: bitter@psych.sote.hu
Szervező: Tabányi Adrienne
Munkahely neve: SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Címe: 1083 Budapest, Balassa u. 6.
Tel: 06-30-30-21-329
E-mail: atabanyi@psych.sote.hu