Meghívó - Két Kor Között: pszichiátriai problémák a gyermek- és a felnőttkor határánA gyermek- és felnőttkor határán megjelenő pszichiátriai problémákat, ill. ezek diagnosztikus és terápiás vonatkozásait körbejáró konferenciasorozatunk indul november 30-án. A „már nem gyerekek” és „még nem felnőttek” esetében ugyanazon tünetek más-más értelmezést és terápiát igényelhetnek.
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
Időpont: 2012.11.30.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház

Workshop - Alternatív családmodellek A MCSE tisztelettel meghív minden kedves érdeklődőt soron következő workshopjára, melynek címe Alternatív családmodellek – a szexuális orientáció és nemi identitás kérdései a terápiás térben.
További részletek a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2012.12.05. 10:00 : 2012.12.05. 16:00

: 1081 Budapest, II. János Pál pápa (volt Köztársaság) tér 6. II. em.
Dinamikus Rövidterápiás Egyesület és Alkotó Műhely (DREAM) X. KonferenciaA kétévente megrendezendő, idén X. konferenciát 2012. december 14-én 10 órától tartjuk Pécsett a Művészetek és Irodalom Házában. Kettős ünnep számunkra, hiszen 20 éves lesz az Egyesület, illetve ez a 10. konferencia.
A konferencia témája: Életciklusaink - álmaink
Jelentkezési határidő: 2012. október 31.

: 2012.12.14. 10:00 : 2012.12.14. 16:00

: 7624 Pécs, Művészetek és Irodalom Háza
A rendezvény Web oldala: http://dreamterapia.mlap.hu
Workshop - Vallás a terápiában és terápia a vallásbanTisztelettel meghívunk minden kedves érdeklődőt soron következő workshopunkra.
Előadók: dr. med. Balogh Klára és dr. teol. Hézser Gábor
Részvételi díj: 5.000,-Ft (a helyszínen fizetendő!)
További információkért kattintson IDE .
: 2013.01.16. 09:30 : 2013.01.16. 16:00

: 6700 Szeged, Tisza Lajos krt. 97., I.számú Rendelőintézet
A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület 2013. első félévi akkreditált képzései Relaxációs és szimbólumterápiás módszerspecifikus képzés, 1 félév 30 óra
SE-TK/2013.I./00027 Kreditpont: 50
Termékeny életpálya meditációs Műhely 1 félév, 30 óra
SE-TK/2013.I./00028 Kreditpont: 50
Óradíj: 1800 Ft
A tanfolyamokról részletek a honlapon találhatók!
Jelentkezés: dr.Németh Mariettánál (nemethmarietta@freemail.hu) 2012. január 15-ig
Időpont: 2013.01.18.
Kategória: Képzés

:
A rendezvény Web oldala: http://www.relaxacio.hu
Hipnózis a gyógyításban - hipnoterápiás módszerbemutatóKedves Kolléga!
Meghívjuk Önt a A MAGYAR HIPNÓZIS EGYESÜLET „HIPNÓZIS A GYÓGYÍTÁSBAN – HIPNOTERÁPIÁS MÓDSZERBEMUTATÓ” című rendezvényére.
Részletek a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2013.01.18. 16:00 : 2013.01.18. 19:30

: 1064 Budapest, Izabella u. 46. I. em. 116., A Magyar Hipnózis Egyesület székhelye; ELTE PPK Pszichológiai Intézet

Magyar Pszichiátriai Társaság XVIII. VándorgyűléseTisztelt Kollégák!
A Magyar Pszichiátriai Társaság 2013.01.23-01.26. között tartja Győrött a XVIII. Vándorgyűlését.
Városunk korábban 1995-ben és 2000-ben rendezte előző Vándorgyűléseinket. Otthonunk, Győr, Budapest és Bécs között félúton, szelíd környezetben fekvőpatinás, sokszínű szépségeivel és látványosságaival minden leendő résztvevőt szertettel vár.
A "3 folyó városa" évek óta jelentős hazai és nemzetközikonferenciákat, fesztiválokat és sporteseményeket sikeresenbonyolított le.
Győrt a folyóvizek mentén szövi, öleli át a természet.A tervezett Vándorgyűlés tudományos programja nagyszámú érdeklődőkolléga aktivitását várja, sőt köszönettel venné bármely barátunk javaslatát a főtémára.
Dr. Feller Gábor
pszichiáter osztályvezető főorvos
Dr. Ostorharics-Horváth György Ph.D.
pszichiáter osztályvezető főorvos
: 2013.01.23. : 2013.01.26.
Kategória: Társasági rendezvények
: Győr,
Szakmai nagycsoport, MPT vándorgyűlés 2013. - "Ismeretlen ismerős"Mire jó, mit ad, hogyan működik ez a szakmai nagycsoport? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához is közelebb vihet a konferencián tartandó három alkalom.
A Meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.
: 2013.01.24. 14:15 : 2013.01.25. 15:45
: Győr,
Vallás a terápiában és terápia a vallásban című workshop Az nagy érdeklődésre való tekintettel Debrecenben megismételjük a
Vallás a terápiában és terápia a vallásban című workshopot.
Várunk minden érdeklődő, családokkal foglalkozó szakembert!
A debreceni családterapeuták nevében: Balogh Klára és Streit Marianna

: 2013.02.06. 10:00 : 2013.02.06. 16:00

: 4031 Debrecen, Bartók Béla u. 2-26., Kenézy Kórház Rendelő Intézet Kápolnája
A rendezvény Web oldala: http://www.csaladterapia.hu
ELME MATER - Drótos Gergely: Akadályverseny a számokkal – a tudományos közlés buktatóiFolytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.
: 2013.02.13. 14:30 : 2013.02.13. 16:30

: 6726 Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme.

CME képzések a Semmelweis Egyetemen - A figyelemzavaros hiperaktivitás zavar (ADHD) gyermek és felnőtt korbanProgram:
Az ADHD epidemiológiai és diagnosztikai kritériumai - Prof. Bitter István
A gyermek és serdülőkori ADHD terápiája - dr. Balázs Judit
Felnőttkori ADHD kezelésének tapasztalatai a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikán - dr. Angyalosi Anna, dr. Balogh Lívia, Prof. Bitter István, dr. Mersich Beatrix, dr. Pulay Attila
A tanfolyamon a részvétel ingyenes.
Tisztelt Kolléga!
Örömmel értesítjük, hogy elindítottuk a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány által közösen szervezett és bonyolított szakorvosok folyamatos továbbképzésének honlapját, ahol informálódhat képzéseinkről és regisztrálhat tanfolyamainkra.
Kérjük látogassa meg honlapunkat és regisztráljon képzéseinkre!

: 2013.02.19. 14:00 : 2013.02.19. 16:15

: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
A rendezvény Web oldala: http://www.cmepszichiatria.hu

Gyermekpszichológia NapAz ELTE PPK Pszichológiai Intézet Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia Tanszéke és a Magyar Pszichológiai Társaság Fejlődéslélektani Szekciója szeretettel vár minden kollégát és hallgatót csütörtök délutáni rendezvénysorozatára.
Következő előadás: prof. dr. KURIMAY TAMÁS - pszichiáter, családpszichoterapeuta
A család és hálózatterápiák lehetőségei a gyermekekkel folytatott klinikai munka során.
: 2013.02.21. 16:00 : 2013.02.21. 18:30
: 1065 Budapest, VI. ker., Izabella u. 46. 301. terem, ELTE PPK Pszichológiai Intézet

FŐPSZICHE márciusi összejöveteleProgram:
9h- Közgyűlés (határozatképtelenség esetén megismételt időpontban).
9.30 h Szimpózium.
Dr. Szekeres György, PhD: ( Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház, Pszichiátriai osztály) „Xeplion: új antipszichotikum havonta egyszer a szkizofrénia kezelésére”
10.30 h Dr. Fadgyas Ildikó: A Katathym Imaginativ Pszichoterápia bemutatása.
11.30h Közgyűlés (megismételt): Beszámoló (elnök), Alapszabály módosítás, Új vezetőségi tag választása.
12.h Büfé
További információ a Kapcsolódó dokumentumban olvasható.
Időpont: 2013.03.13.
:
ELME MATER - Prof. Dr. Füredi János: Egy pszichiáter vallomásaiFolytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.
: 2013.03.13. 14:30 : 2013.03.13. 16:30

: Budapest,
Vadaskert Alapítvány Tanfolyamai - 2013. I félévSzeretnénk figyelmükbe ajánlani a Vadaskert Kórházban 2013. év I. félévében megrendezésre kerülő továbbképzéseket.
Bővebb információért kattintson ide.
: 2013.04.04. : 2013.06.09.

: Budapest, Lipótmezei út 1-5.
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu
A Magyar Családterápiás Egyesület XXVII. Vándorgyűlése - Fókuszban a párterápiaA különböző szemléleti keretek között végzett modern párterápia története egyidős a rendszerszemléletű családterápiával és napjainkban világszerte a reneszánszát éli. Hazánkban is egyre nagyobb igény mutatkozik a párkapcsolati problémák szakszerű kezelésére, de a „kínálati” oldalon, főként egy laikus számára egyre nehezebb az eligazodás. Számtalan kérdés merül fel a szakma szempontjából is…
További információ a Meghívóban olvasható, ide kattintva.
: 2013.04.05. : 2013.04.07.

: 8360 Keszthely, Fő tér 3., Balaton Színház
Lélekemelő Live
: 2016.03.18. : 2016.03.20.
:
Lélekemelő Live
: 2016.03.18. : 2016.03.20.
:
ELME MATER - Dr. Horváth Szatmár: FŰ-VÉSZ!? Elmezavarhoz vezet-e a kannabisz használat? Folytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.
: 2013.04.10. 14:30 : 2013.04.10. 16:30

Pszinapszis - Budapesti Pszichológiai Napok 2013.A rendezvény szervezéséről, határidőkről hamarosan tájékozódhat honlapunkon.
: 2013.04.12. : 2013.10.14.

Mentálhigiénés csoport vezetése kognitív viselkedésterápiás elvek alapjánA tanfolyam jellege: szabadon választható
Szervező:Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület (VIKOTE)
Akkr. pont: 44

: 2013.04.12. : 2013.04.13.

: SE Pszichiátria és Pszichoterápiás Klinika
Bálint - hétvége 2016Kedvezményes jelentkezés május 8-ig!
Űrlap igénylése és a kitöltött űrlapok küldése csatolt file-ként: balinttarsasag@gmail.com
Május 31. utáni fizetés kizárólag a helyszínen készpénzben lehetséges!!!
Örökös tagjaink számára a rendezvényen való részvétel díjmentes, azonban kérjük, hogy töltsék ki ők is a jelentkezési űrlapot.
Honlapunkon beléphet a Társaságba, tagsága a 2016-os évi 6000, illetve kedvezményesen (nappali tagozatos egyetemista, nyugdíjas) 3000 Ft tagdíj átutalásával válik érvényessé, ezt követően, illetve ezzel együtt lehetőség van a kedvezményes díj fizetésére.
A Bálint-hétvége Meghívóját, amely tartalmazza a programtervet és a regisztrációs díjakat, illetve a Jelentkezési lapot letöltheti a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2016.06.03. : 2016.06.05.
: 2030 Érd, Tárnoki út 11., Ciszterci Kolostor
A rendezvény Web oldala: http://www.balinttarsasag.hu/
Cognition and Action: The Jagiellonian-Rutgers Conference in Cognitive Science 2014 (CogSciJR14)During the Jagiellonian-Rutgers Conference in Cognitive Science we shall focus on the current state of research on cognition and action, looking more deeply into the links between the two. For more details please visit our website. Contact person : Boleslaw CzarneckiDeadline for abstracts/proposals : 31st January 2014 Check the event website for more details.
: 2014.06.25. : 2014.06.29.
: Poland, Krakow,

16th International Conference for Philosophy, Psychiatry and Psychology - Neuroscience, Logics and Mental DevelopmentOrganizers : 1) International Network for Philosophy and Psychiatry, Balkan Academyfor PPP "Athena Pallada" 2) Medical University of Plovdiv, Faculty of Medicine; Plovdiv University "Paisii Hilendarski"Collaboration : Royal College of Psychiatrists (Philosophy Special Interest Group)Contact : Professor Drozdstoj (Drossi) StoyanovE-mail : drozdstoj@uni-plovdiv.bg Website : http://www.inpp2014.com/index.html
: 2014.06.26. : 2014.06.29.
: Bulgaria, Varna,

Ahol a művészet és a tudomány találkozik: a kihívások és a változások feltárása - 16th European Group Analytic Society International SymposiumA GASI – Nemzetközi Csoportanalitikus Társaság 16. szimpóziumát 2014.július 28-augusztus 1. között tartja Lisszabonban. A programban számos vezető teoretikus és gyakorlati szakember előadása, workshopja szerepel, sajátélményű csoportok és kb 600 fős nagycsoport teszi teljessé a rendezvényt. A GASI elnökének invitáló szavai alább szerepelnek. További inormációkért kattintson ide .
: 2014.07.28. : 2014.08.01.
: Portugália, Liszabon,
3rd International Conference and Exhibition on Addiction Research & TherapyAfter the success of previous conferences on Addiction Therapy (2012 & 2013) held at Las Vegas, USA, this time special interest and theme of this conference is Shaping Addiction Treatment with Research for Advancing Technology Contact person : Nick Johnson Check the event website for more details.
: 2014.08.04. : 2014.08.06.
: United States of America, Chicago, Illinois,
Szupervíziós csoport - csoportvezető és csoportanalitikus jelölteknek és gyakorló csoportozóknakSzupervíziós csoport indul Hosszú Éva kiképző csoportanalitikus vezetésével 2014 elején.
A tervezett időkeret: összesen 60, havi egyszer 5 tanóra időtartamban, szombati napokon, 10:00-14:00 között.
Az első alkalom 2014.február 22-én lesz
Óradíj: 1600 Ft/tanóra
Jelentkezni lehet: ehosszu@t-online.hu , +36 30 471 3356
: 2014.02.22. 10:00 : 2014.02.22. 14:00
: Budapest, VIII., Corvin sétány 2/D. IV.em.
Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 5A Kincskereső Meseterápia Módszeréről. A mesék-mondák szerepe a régmúltban és napjainkban. A csoporttagok kedvenc meséinek megismerése. A mesék feldolgozása, imaginációra épülő egyéni alkotás, és ennek közös elemzése. Akkreditációs pontszáma : 40Akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I/00192Akkreditált szakképesítés : addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápiaAjánlott szakmák : orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkásA képzés alapítója és a Műhely vezetője : Dr. Antalfai MártaA képzés felelőse : Lelki Egészségvédő AlapítványA képzést vezeti : dr. Kalóczkai Andrea, pszichoterapeuta és meseterapeutaA képzés időtartama : 4 napÓraszám : 40 akadémiai óraA képzés helyszíne : Lelki Egészségvédő Alapítvány, 1149 Budapest Bosnyák tér 17. Csoportlétszám : 6 - 10 fő További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.02.22. 10:00 : 2014.02.22. 19:30
: 1149 Budapest, Bosnyák tér 17., Lelki Egészségvédő Alapítvány
Magyar Individuálpszichológiai Egyesület XVIII. VándorgyűléseA Magyar Individuálpszichológiai Egyesület szeretettel meghívja Önt és munkatársait Kisebbértékűség – önérték – lelki értékek című XVIII. Vándorgyűlésére.
További információ, valamint a program a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2013.10.11. : 2013.10.12.
: 6720 Szeged, Dóm tér 6., Gál Ferenc Főiskola
A rendezvény Web oldala: http://www.mipe.hu/
Pszichoterápiás kötelező szintentartó tanfolyam - Új, evidenciákon alapuló ismeretek a pszichoterápiás gyakorlat és kutatás területénSzervezők:
- SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
- Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület
Képzési napok száma: 3
Tanfolyami órák száma: 28
Akkr. pont: 50
A résztvevők maximális létszáma: 110 fő
A továbbképzés szakmai vezetője: Prof. Tringer László, egyetemi tanár
Részvételi díj: 42.000,- Ft
További hasznos információkért és a részletes programért kattintson ide
: 2013.11.21. : 2013.11.23.
: 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14, I. emelet 4-es terem, Lurdy Ház
Lélekemelő Live A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány rendezésében.
További információk hamarosan a honlapon.
: 2013.11.22. : 2013.11.23.
: Budapest, Margit-sziget
Hippocrates - Psychoeducatio Specialista HétvégeKedves Doktornők, Doktor Urak!
A pszichiátriában a továbbképző rendezvényeken való részvétel emlékezetes marad minden résztvevő számára. A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány olyan rendezvények tudományos programját alakítja ki, melyekben az előadásokon résztvevők egyrészt új adatokat ismerhetnek meg, másrészt a tudományos ismeretek sajátos kontextusba helyezése által azokat hatékonyan el is sajátítják, ezen kívül gyakorlati kérdések és tapasztalatok megvitatására is van lehetőség. Ennek a rendezvénynek a tudományos programját is a Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány alakította ki, amely immár két évtizedes múltra tekint vissza – a korábbi Orvostovábbképző Egyetem Pszichiátriai Tanszéke munkájának segítésére jött létre. Az egyetem megszűnése után is folytatta tevékenységét, melyben a legfőbb cél az ismeretek bővítése és a naprakész gyakorlat elsajátítása.
Készséggel működünk együtt az alapítvánnyal, hogy a hazai élvonal előadóinak lehetőséget nyújtsunk. Bízunk abban, hogy az elhangzó előadások, viták, valamint a szünetekben történő szakmai párbeszédek minden résztvevő számára egyaránt fontosak lesznek.
Prof. Dr. Füredi János
a tanfolyam szakmai koordinátora
Az esemény weboldala elérhető ide kattintva .
Az részletes program megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.
: 2013.11.30. : 2013.12.01.
: Gárdony, Nautis Hotel
Pszichodráma Önismereti CsoportPszichodráma Önismereti Csoport indul a Magyar Pszichodráma Egyesület keretében.
A csoportba egyaránt várunk életviteli, párkapcsolati és egyéb nehézséget leküzdeni kívánó-, valamint képzési igénnyel jelentkezőket.
A csoport módszertanilag ötvözi a Mérei féle csoport-centrikus és a Moreno féle protagonistacentrikus pszichodráma elemeit.
A csoportot 250 órára tervezzük, havi egy alkalommal, vasárnapi napokon, de. 9,30 – 18,30 óra között fog működni, alkalmanként 10 tanórában.
Elvégzése beszámítható a pszichodráma asszisztensi képzés előfeltételeként, beszámítható a klinikai szakpszichológus-képzésbe, a pszichoterapeuta képzésbe, a családterápiás módszerspecifikus képzésbe és más szakképzések önismereti részeként is.
Csoportvezetők:
Bagotai Tamás klinikai szakpszichológus, kiképző pszichodráma pszichoterapeuta
Linzenbold Ildkó klinikai szakpszichológus, pszichodráma asszisztens
Jelentkezés: +36 30 390 3418, bagotai@enternet.hu
Időpont: 2013.12.08.
: 1088 Budapest VIII., II. János Pál pápa /volt Köztársaság/ tér 6.
Nyírő-OPAI Multidiszciplináris szakmai délután - Módosult időpontban!Felhívjuk minden kedves érdeklődő figyelmét, hogy a Nyírő-OPAI Multidiszciplináris szakmai délután december 4-re tervezett rendezvénye módosult időpontban, december 11-én kerül megrendezésre!
Program:
Dr. Petke Zsolt PhD: Magas küszöbű addiktológiai ellátás a kutatási eredmények tükrében
Felkért hozzászóló:
dr. Kiss Krisztián, neurológus
: 2013.12.11. 13:30 : 2013.12.11. 15:00
: Budapest, Nyírő Gyula Kórház - OPAI

ELME MATER - Dr. Kiss-Szőke Anna: Test és lélek határainFolytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.
Téma : Test és lélek határain
Előadó : Dr.Kiss-Szőke Anna egyetemi adjunktus
Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika
A rendezvényre munkatársaival (és esetleges rezidens, szakvizsga előtt álló kollégáival, ill. Ph.D. hallgatóival) együtt tisztelettel meghívjuk. Az előadás szakorvosok folyamatos továbbképzési (CME) programjának számít és a részvételt kredit pontokkal ismerik el. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A továbbképző program előadásainak témái és időpontjai elérhetők interneten.
További információkért kattintson ide .
Janka Zoltán
tanszékvezető egyetemi tanár
: 2013.12.11. 14:30 : 2013.12.11. 16:30
: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme
A Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának összejöveteleKedves Kollégánk, Barátunk! Örömmel értesítünk, hogy a Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő összejövetele 2013. december 12-én, csütörtökön 19 órakor lesz.
Ez alkalommal ismét olvasókört tartunk. Irvin D. Yalom közelmúltban megjelent A magyar macska átka című könyvéről beszélgetünk. Kérünk mindenkit, olvassa el a könyvet!
A beszélgetés gondolat-ébresztői: Harkány Éva, Osváth Péter, Árkovits Amaryl és Stark András
Szeretettel várunk a Pécs, Ferencesek utcája 8. szám alatt (kék kapualj, a kapucsengőn „Pszichoterápia” felirat)!
Technikai újítás: a program utáni közös falatozást, beszélgetést "batyusbulivá" változtattuk; ehhez szívesen fogadunk finom falatokat, italt vagy pár forintot a malacperselybe.
Időpont: 2013.12.12.
: Pécs, Ferencesek u. 8.
MacroTrend Conference on Health and Medicine: Paris 2013We invite the submission of high quality articles (abstracts) discussing the broad trends and themes in academic research and practice within all areas of health and medicine. Publication opportunity in Journal of MacroTrends in Health and Medicine.Organized by : MacroJournals Check the event website for more details.
: 2013.12.20. : 2013.12.21.
: France, Paris,
ELME MATER - posztgraduális tudományos továbbképző programTéma : Pszichiátriai gyógyszerek mellékhatásai graviditásbanElőadó : Dr.Gáspár Róbert tanszékvezető egyetemi docens (Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerhatástani Intézet) A rendezvényre munkatársaival (és esetleges rezidens, szakvizsga előtt álló kollégáival, ill. Ph.D. hallgatóival) együtt tisztelettel meghívjuk. Az előadás szakorvosok folyamatos továbbképzési (CME) programjának számít és a részvételt kredit pontokkal ismerik el. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A továbbképző program előadásainak témái és időpontjai elérhetők interneten. A meghívó megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.
: 2014.01.08. 14:30 : 2014.01.08. 16:30
: Szeged, Semmelweis u. 6., Úk Klinikai Tömb, földszinti tanterem
Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 2A szimbólum egészségvédő szerepe – híd a tudat és tudattalan között. Esetismertetések. Párkeresés - pártalálás a mesék világában.A szimbólum, archetípus és komplexus kapcsolata a csoporttagok által alkotott mesékben. Akkreditációs pontszáma : 50Akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I/00074Akkreditált szakképesítés : addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápiaAjánlott szakmák : orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkásFelelőse : Lelki Egészségvédő AlapítványA képzés időtartama : 4 napÖssz-óraszám : 40 akadémiai óraCsoportlétszám : 8 - 10 főA képzést vezeti : Dr. Antalfai Márta PhD, ECP, kiképző pszichoterapeuta, művészeti és meseterapeuta További inrormációk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2014.01.19. 09:00 : 2014.01.19. 16:00
: Budapest, IX. kerület, Ráday u. 33/b 6. em. 1., 61-es kapucsengő (LEA felirat), Lelki Egészségvédő Alapítvány
Magyar Pszichiátriai Társaság VIII. Nemzeti KongresszusaFőtéma: „Ép lélekben ép test”
További a kongresszusi honlapra >>
: 2014.01.22. : 2014.01.25.
Kategória: Társasági rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, Kongresszusi Központ
Integration of Psychiatry into Primary Health CareThis is the first shared care focused conference held in Kuwait! The theme, Integration of Psychiatry into primary health care, was selected to focus on the critical importance of managing mental in a primary care setting. Contact person: Dr Mariam Al Al Awadhi Check the event website for more details.
: 2014.01.26. : 2014.01.28.
: Kuwait,
A Magyar EMDR Egyesület ünnepélyes bemutatkozása és taggyűléseProgram: 10.00 - 11.00 Regisztráció11.00 - 13.00 Bemutatkozás és köszöntők: - Dr. Havelka Judit, klinikai szakpszichológus, családterapeuta, EMDR terapeuta,a Magyar EMDR Egyesület elnöke - Prof. Dr. Bagdy Emőke, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szupervízor, Professor Emeritus a Károli Gáspár Református Egyetem Személyiségés Klinikai Pszichológiai Tanszékén - Prof. Dr. Erős Ferenc, az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének doktora, a Pécsi Tudományegyetem Elméleti Pszichoanalízis Doktori Programjának vezetője, Professor Emeritus a PTE BTK Pszichológia Intézetében, az Imágó Egyesület elnöke - Dr. Mészáros Judit, pszichoterapeuta, kiképző pszichoanalitikus, a Ferenczi Sándor Egyesület elnöke - Dr. Oravecz Róbert, pszichiáter, pszichoterapeuta13.00 - 14.00 Szünet14.00 - 15.00 Új tagok felvétele, taggyűlés rendes és támogató tagok részvételével15.00 - 15.15 Szünet15.15 - 16.45 Bizottságok alakulása aktív tagok részvételével16.45 - 17.00 Zárszó További információk: info@emdr.hu , www.emdr.hu Az esemény meghívója és további információ található a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2014.01.30.
: Budapest, VII. kerület, Kazinczy utca 37-41., Kőleves Vendéglő konferenciaterme
1st International Meeting: Reflections on Clinical Psychiatry and PsychopharmacologyOrganizer society : International Society on Quality Medicine and ISNPCollaboration : WPA Section on Private PracticeContact person : Dr. K. N. Fountoulakis and Dr. D. PrelipceanuE-mail : kostasfountoulakis@gmail.com Website : www.psychiatry.gr
: 2014.01.30. : 2014.02.01.
: Romania, Bucharest,

Nyírő-OPAI Multidiszciplináris Tudományos délutánA Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait tudományos programjára.
Program:
Dr. Makkos Zoltán : Kannabiszt használó és szerhasználattól mentes szkizofréniaspektrum-zavarban szenvedő páciensek vizsgálata
felkért hozzászóló:
Dr. Olasz Anna pszichiáter
: 2014.02.05. 13:30 : 2014.02.05. 17:00
: Budapest, könyvtár, Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet
Alvás- és pszichés zavarok szomatikus betegségek esetében - VII. Interdiszciplináris továbbképző szimpóziumTisztelt Kolléganő, Kolléga! Ezúton tisztelettel meghívjuk VII. Interdiszciplináris továbbképző szimpóziumunkra.
A tanfolyam szakmai felelőse:
Dr.Radics Judit
Célcsoport:
szakorvosok, kiemelten : pszichiáter, sebész, idegsebész, urológus kollégák ) és szakdolgozók.
A rendezvény teszt vizsgával zárul.
A továbbképzés formája:
szakmai továbbképzés szimpózium formájában.
Bővebb információért kattintson ide.
: 2014.02.05. 14:00 : 2014.02.05. 20:00
: Győr, Hotel Kálvária
Csoportanalitikus és Kiképző Társaság Téli WorkshopA csoportvezető mozgástere
(különböző képzettséggel és célkitűzéssel vezetett csoportoknál)
Program
10:00-11:00 Társas álom csoport – vezeti Ormay Tom
11:20-12:20 Horváth Klára:
Csoportvezetői aktivitásaim jellemzői és dilemmái a különböző típusú csoportterekben
12:20-13:20 Unoka Zsolt:
A Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Pszichoterápiás osztályán folyó osztályos csoportterápiás munka bemutatása
13:20-14:20 Ebédszünet
14:20-15:20 Terenyi Zoltán:
Beavatkozom, tehát vagyok? – a mozgásteret egyengető konfliktusokról
15:30-16:10 Kegye Adrienne:
A csoport-pszichoterápia lehetősége az onkológiai betegek rehabilitációjában és hospice-palliatív ellátásában. Egy modell-program eredményei
16:10-16:50
Devecsery Ágnes:
Előkészítés és lemorzsolódás – nehézségek, tapasztalatok
17:00-18:00 Záró nagycsoport – vezeti Bagotai Tamás
CME: 14 ponttal az akkreditáció megtörtént
klinikai szakpszichológusok, pszichiáterek, pszichoterapeuták számára,
tanfolyam kódszáma: SE-TK/2014.I./00147
Részvételi díj: 6000 Ft, a helyszínen fizetendő.
Jelentkezés: Bagotai Tamás, bagotai@enternet.hu
Jelentkezési határidő: 2014. január 30.
: 2014.02.08. 10:00 : 2014.02.08. 18:00
: 1081 Budapest, II.János Pál pápa tér 6., CSAKIT székhely
Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 3„Az égig érő fa” c. mese elemzése. A magyar népmesei elemek lelki vonatkozásai.Imaginációra épülő alkotás. Akkreditációs pontszáma : 50Akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I/00074Akkreditált szakképesítés : addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápiaAjánlott szakmák : orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkásFelelőse : Lelki Egészségvédő AlapítványA képzés időtartama : 4 napÖssz-óraszám : 40 akadémiai óraCsoportlétszám : 8 - 10 főA képzést vezeti : Dr. Antalfai Márta PhD, ECP, kiképző pszichoterapeuta, művészeti és meseterapeuta További inrormációk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2014.02.08. 10:00 : 2014.02.08. 19:00
: Budapest, IX. kerület, Ráday u. 33/b 6. em. 1., 61-es kapucsengő (LEA felirat), Lelki Egészségvédő Alapítvány
Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 4A mese egészségvédő és gyógyító szerepe. Esetismertetések.A mesehős labirintusjárása. A „halál és újjászületés” terápiás vonatkozásai. Saját kincseink felismerése a közösen alkotott mesében. Akkreditációs pontszáma : 50Akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I/00074Akkreditált szakképesítés : addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápiaAjánlott szakmák : orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkásFelelőse : Lelki Egészségvédő AlapítványA képzés időtartama : 4 napÖssz-óraszám : 40 akadémiai óraCsoportlétszám : 8 - 10 főA képzést vezeti : Dr. Antalfai Márta PhD, ECP, kiképző pszichoterapeuta, művészeti és meseterapeuta További inrormációk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2014.02.09. 09:00 : 2014.02.09. 16:00
: Budapest, IX. kerület, Ráday u. 33/b 6. em. 1., 61-es kapucsengő (LEA felirat), Lelki Egészségvédő Alapítvány
ELME MATER - Frecska Ede: DMT: endogén hallucinogén, mint a születés és elmúlás hírnökeFolytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.
: 2014.02.12. 14:30 : 2014.02.12. 16:30
: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme
ELME MATER - Frecska Ede: DMT: endogén hallucinogén, mint a születés és elmúlás hírnökeFolytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.
: 2014.02.12. 14:30 : 2014.02.12. 16:30
: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme
The 4th Mind-Body Interface International Symposium - One Step Ahead: Prevention and Prediction in Mental HealthThe theme for this year is 'One Step Ahead: Prevention and Prediction in Mental Health'. Updated knowledge/research in basic science or clinical research in mental health are greatly welcome. Overseas travel award is provided. Contact person : Ms. Yi-Jin ChenDeadline for abstracts/proposals : 30th November 2013 Check the event website for more details.
: 2014.02.21. : 2014.02.22.
: Taiwan, Taichung,

Önismeret-fejlesztés komplex művészeti terápiávalEGÉSZSÉGFEJLESZTÉS ÉS PREVENCIÓ A KATARZISZ KOMPLEX MŰVÉSZETTERÁPIA MÓDSZERÉVEL®
A képzés a Semmelweis Egyetem által akkreditált.
Jelentkezési határidő: 2014. január 27.
Időpont: 2014.02.22.
: Budapest IX. kerület, Ráday u. 33/b., Lelki Egészségvédő Alapítvány
Szupervíziós csoport - csoportvezető és csoportanalitikus jelölteknek és gyakorló csoportozóknakSzupervíziós csoport indul Hosszú Éva kiképző csoportanalitikus vezetésével 2014 elején.
A tervezett időkeret: összesen 60, havi egyszer 5 tanóra időtartamban, szombati napokon, 10:00-14:00 között.
Az első alkalom 2014.február 22-én lesz
Óradíj: 1600 Ft/tanóra
Jelentkezni lehet: ehosszu@t-online.hu , +36 30 471 3356
: 2014.02.22. 10:00 : 2014.02.22. 14:00
: Budapest, VIII., Corvin sétány 2/D. IV.em.
Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 5A Kincskereső Meseterápia Módszeréről. A mesék-mondák szerepe a régmúltban és napjainkban. A csoporttagok kedvenc meséinek megismerése. A mesék feldolgozása, imaginációra épülő egyéni alkotás, és ennek közös elemzése. Akkreditációs pontszáma : 40Akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I/00192Akkreditált szakképesítés : addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápiaAjánlott szakmák : orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkásA képzés alapítója és a Műhely vezetője : Dr. Antalfai MártaA képzés felelőse : Lelki Egészségvédő AlapítványA képzést vezeti : dr. Kalóczkai Andrea, pszichoterapeuta és meseterapeutaA képzés időtartama : 4 napÓraszám : 40 akadémiai óraA képzés helyszíne : Lelki Egészségvédő Alapítvány, 1149 Budapest Bosnyák tér 17. Csoportlétszám : 6 - 10 fő További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.02.22. 10:00 : 2014.02.22. 19:30
: 1149 Budapest, Bosnyák tér 17., Lelki Egészségvédő Alapítvány
Zuglói Tavaszi Tudományos DélutánTudományos délután a Zuglói Egészségügyi Szolgálat Tanácstermében.
Üléselnök:
- Dr. Németh Attila PhD - Nyírő Gyula Kórház-OPAI főigazgató
- Dr. Révai Tamás PhD - Zuglói Egészségügyi Szolgálat főigazgató
Előadások:
- Dr. Németh Attila: Az új Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet megkezdte működését a Nyírő Gyula Kórházban - Új szakambulanciák és osztályos profilok
- Dr. Váradi Enikő: A szkizofrénia neurokognitív terápiája - kognitív tudomány a gondozási gyakorlatban
- Dr. Rózsavölgyi Éva: ADVERSO FLUMINE - Jelenetek egy pszichiátriáról( kávészünet )
- Dr. Magyar Iván György: Jogban jártasan?
- Dr. Bajza Yvonne: Diabétesz és depresszió
- Dr. Szécsi Katalin: A pánikbetegség társadalomlélektani háttere
: 2014.03.06. 13:00 : 2014.03.06. 15:30
: 1146 Bp., Hermina u 7. II.emelet, ZESz Tanácsterem
Túlsúlycsökkentő és dohányzásról leszoktató kognitív viselkedésterápiás csoport módszerekA képzést orvosoknak, pszichológusoknak, szociális munkásoknak, szakápolóknak ajánljuk, akik munkájuk során a fenti problémákkal találkoznak és ilyen (testsúlyproblémákkal küzdő és/vagy dohányzó) páciensekkel dolgoznak. A képzés gyakorlatorientáltan mutatja be azokat a korszerű szempontokat, amelyeket a gyakorló szakember fel tud használni a testsúlycsökkenést / leszokást támogató munkája során. Kreditpont érték : 16 pontAkkreditációs kód : SE-TK/2014.I./00224Tanfolyam vezetők : Dr. Perczel Forintos Dóra, Dr. Urbán RóbertIdőtartam : 2 x 8 óra (2014. március 7-8.)Részvételi díj : 24 000 FtTanfolyam jellege : kötelezően választhatóJelentkezés : Mátyás Krisztina, 459-1493, klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu vagy az OFTEX honlapon. További hasznos információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.03.07. : 2014.03.08.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem, Klinikai Pszichológia Tanszék
Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 7Az archetípusok (ősképek) és szimbólumok kapcsolata, szerepük az életünkben. A nap leánya című mese feldolgozása. Saját mese írása. Akkreditációs pontszáma : 40Akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I/00192Akkreditált szakképesítés : addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápiaAjánlott szakmák : orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkásA képzés alapítója és a Műhely vezetője : Dr. Antalfai MártaA képzés felelőse : Lelki Egészségvédő AlapítványA képzést vezeti : dr. Kalóczkai Andrea, pszichoterapeuta és meseterapeutaA képzés időtartama : 4 napÓraszám : 40 akadémiai óraA képzés helyszíne : Lelki Egészségvédő Alapítvány, 1149 Budapest Bosnyák tér 17. Csoportlétszám : 6 - 10 fő További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.03.08. 10:00 : 2014.03.08. 19:30

The MacroJournals Conference on Medicine, Science, and Technology - Monte Carlo, Monaco 2014The MCMST Monaco 2014 is our 2nd major academic conference on topics broadly related to health and medicine, applied science, technology and innovation, as well as general sustainability. Contact person : Dr. Damir Tokic Check the event website for more details.
: 2014.03.09. : 2014.03.10.
: Monaco, Monte Carlo,
Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 8A különböző kultúrák meséinek közös gyökere. Közös és eltérő szimbólumok megjelenése a mesében. A világ teremtése című indián legenda feldolgozása, elemzése. A kollektív tudattalan és az egyéni sorsok kapcsolata a mesék tükrében. Akkreditációs pontszáma : 40Akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I/00192Akkreditált szakképesítés : addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápiaAjánlott szakmák : orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkásA képzés alapítója és a Műhely vezetője : Dr. Antalfai MártaA képzés felelőse : Lelki Egészségvédő AlapítványA képzést vezeti : dr. Kalóczkai Andrea, pszichoterapeuta és meseterapeutaA képzés időtartama : 4 napÓraszám : 40 akadémiai óraA képzés helyszíne : Lelki Egészségvédő Alapítvány, 1149 Budapest Bosnyák tér 17. Csoportlétszám : 6 - 10 fő További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.03.09. 10:00 : 2014.03.09. 16:30
: 1149 Budapest, Bosnyák tér 17., Lelki Egészségvédő Alapítvány
Memory and the Brain in Health and DiseaseOur conference will bring together internationally renowned neuroscientists, clinicians and trainees to address the cognitive and neural basis of memory in health and disease. Contact person : Paula FerreiraDeadline for abstracts and proposals : 15th January 2014 Check the event website for more details.
: 2014.03.10. : 2014.03.11.
: Canada, Ontario, Toronto,
ELME MATER - Bodóné Rafael Beatrix: Mit veszünk a szívünkre? Az iszkémiás szívbetegség pszichoszociális háttértényezőiFolytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.
: 2014.03.12. 14:30 : 2014.03.12. 16:30
: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme
Freud és Heidegger nyomdokain a magyar daseinanalitikai egyesület megmutatkozásaA DREAM Egyesület, a Pannónia Pszichiátriai Egyesület és a Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ szeretettel meghívja Önt a Freud és Heidegger nyomdokain a magyar daseinanalitikai egyesület megmutatkozása című konferenciára. A 30 perces előadásokat 10 perces diszkusszió követi. Részvételi szándékát nevének, foglalkozásának és munkahelyének feltüntetésével 2014. február 28-ig jelezze az amaryleszter@gmail.com e-mail címen.Részvételi díj : 3000 Ft/ fő, diákoknak 1500 Ft/fő melyet a DREAM Egyesület számlaszámára kérjük befizetni: OTP 11731001-20215660. A részvételi szándékot a befizetés érvényesíti.A részletes program és az esemény meghívója megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2014.03.14.
: Pécs, Széchenyi tér, Művészetek Háza
American Association for Geriatric Psychiatry 2014 Annual MeetingThe AAGP Annual Meeting is the premier educational event in geriatric mental health care, providing the latest information on clinical care, research on aging and mental health, and models of care. Contact person : Kate McDuffie Check the event website for more details.
: 2014.03.14. : 2014.03.17.
: United States of America, Orlando, Florida,
Nyírő-OPAI Multidiszciplináris Tudományos délutánTisztelt Orvos Kollégák!
Tisztelettel meghívjuk Önöket a következő Nyírő-OPAI Multidiszciplináris Tudományos ülésre.
Program
1. A droghasználat patologiai vonatkozásai egy eset kapcsán - Intenziv Osztály+ dr Masszi Gabriella+ dr Jeckel Márta
2. Érdekes endoszkópos biopsziás esetek - dr Sipos Valéria, dr Takacs Szabolcs
3. Beszámoló a Patologiai Osztály működéséről. Fejlesztések, tervek - dr Járay Balázs.
: 2014.03.19. 13:30 : 2014.03.19. 16:00
: Budapest, Nyírő-OPAI "B" épület, II. emelet, Könyvtár
Pain Medicine for the Non-Pain SpecialistThis multidisciplinary course targets the integration of pain services across disciplines to address the national and international movement toward improved pain control in acute, chronic, and cancer pain populations. Contact person : Mayo School of Continuous Professional Development Check the event website for more details.
: 2014.03.20. : 2014.03.22.
: United States of America, Florida, Marco Island,
Akkreditált továbbképzési nap az OPAIbanA Nyírő Gyula Kórház Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait az akreditált továbbképzési napra. 09:00 – 09:50 Regisztráció, érkezés 09:50-10:00 Ünnepélyes bevezető, üdvözlése az érkezőknek (Dr Németh Attila PhD)1/ OCD Klinikum 10:00-10:30 OCD: Diagnozis-alkotás, Tünettan (Y-BOCS), Komorbiditás, OCD spektrum betegségek (Dr Harsányi András PhD) 10:30-11:00 OCD: Funkcionális agyvizsgálatok (MR, fMR, PET), genetikai vizsgálatok (Dr Rajkai Csaba PhD) 11:00-11:30 OCD: Neuropszichológia: Mérőskálák, Executív működések vizsgálata OCD-ben, Gátlási paradigmák, Eye Track vizsgálat. (Dr Demeter Gyula PhD) 11:30-12:00 OCD: Farmakoterápiája (Dr Németh Attila PhD)2/ OCD esetbemutatás 12:45-14:15 - Egy nehezebb (terápiarezisztens) kényszerbeteg bemutatása ("poor insight" alcsoport), esetleg DBS (Deep Brain Stimuláción áteset beteg ismertetetése-bemutatása). (Dr Harsányi András PhD) - Egy könnyebb, pszichoterápiásan jól demonstrálható eset bemutatása, közös betegvizsgálat. (Dr Csigó Katalin PhD)3/ OCD kezelése 14:15-14:50 OCD: Deep Brain Stimulation / Mélyagyi Stimuláció (Dr Harsányi András PhD) 14:50-15:20 OCD: Pszichoterápia (Dr Csigó Katalin PhD)4/ Kérdések és válaszok, közös diszkusszió 15:20-16:00 (Dr Németh Attila PhD, Dr Harsányi András PhD, Dr Csigó Katalin PhD, Dr Rajkai Csaba PhD, Dr Demeter Gyula PhD)
Időpont: 2014.03.20.
: Budapest, Nyírő OPAI tanácsterem
Diagnózis és terápia fejlődési pszichopatológiai nézőpontból - Kötelező szintentartó továbbképzésKedves Érdeklődő! Kötelező szintentartó továbbképzésünket „Diagnózis és terápia fejlődési pszichopatológiai nézőpontból” az alábbi szakvizsgákhoz kötődően hirdetjük meg: 1. gyermek- és ifjúságpszichiátria 2. igazságügyi klinikai pszichológia 3. klinikai addiktológiai szakpszichológia 4. klinikai szakpszichológus 5. neuropszichológia 6. psychiátria 7. pszichotherápia A továbbképzésre kötelezettnek a továbbképzési időszak alatt egy kötelező szintentartó továbbképzésen történő részvétel térítésmentes , amelyre vonatkozó költségvetési támogatás a intézmény számára utólag kerül biztosításra. Az OFTEX portálon keresztül nyilatkoznia kell minden jelentkezőnek, hogy szeretné felhasználni a térítésmentességet. Amennyiben a térítésmentességet már felhasználta egy előző kötelező szintentartó továbbképzéséhez, a költségtérítés összege 40 000,- Ft.Az esemény programját és további hasznos információkat talál a kapcsolódó dokumentumban.
: 2014.03.24. : 2014.03.26.
Kategória: Képzés
: 7624 Pécs, Ifjúság útja 6.

ACP2014 - The Fourth Asian Conference on Psychology and the Behavioral SciencesThis international, intercultural and interdisciplinary academic conference on psychology is organised by IAFOR in conjunction with our global partners, including Waseda University (Japan), London University (UK), Virginia Tech (USA). Contact person : Kiyoshi ManaDeadline for abstracts/proposals : 1st February 2014 Check the event website for more details.
: 2014.03.27. : 2014.03.30.
: Japan, Osaka,
Current Psychiatry/ AACP 2014 Psychiatry UpdateThe Current Psychiatry/AACP Psychiatry Update is a highly interactive, learning-focused CME meeting where nationally renowned experts share best practices and provide solutions to your most difficult clinical challenges. Contact person : Kathleen Wenzler Check the event website for more details.
: 2014.03.27. : 2014.03.29.
: United States of America, Chicago, Ilinois,
KAPSZLI Szakmai Napok 2014 – Lelkünk (Sz)árnyaiA 2014-es Szakmai Napok a KAPSZLI fennállásának 10. évfordulójával esik egybe, március 28-30-ig. Rendezvényünkön ezúttal a TERÁPIÁK és KÓRKÉPEK témát járjuk körül előadásainkon és workshop-jainkon, azaz a testi-lelki egyensúlyi állapotból való kibillenést, és az oda visszavezető utat szeretnénk ismertetni.
A Szakmai Napokon szeretnénk bemutatni:
• a betegségeknek és a traumáknak a gyerekkorban és más életszakaszokban hordozott szerepét és jelentőségét – a születés körüli problémákat, tervezett és nem tervezett, erőszakból született és örökbefogadott gyerekek helyzetét és fejlődését, a fogyatékossággal való megküzdést, a transzgenerációs megakadásokat, és a gerontopszichológiát;
• a napjainkban is előforduló különböző komolyabb és enyhébb pszichés zavarok jellemzőit, tüneteit és veszélyeit – személyiség- és szorongásos zavarokat, önsértéssel, öngyilkossággal kapcsolatos témákat, a szexualitással kapcsolatos kórképeket, testképzavarokat, gyakori függőségeket;
• végül a betegségből kivezető megannyi utat, terápiát, gyógyító módszert – például a pozitív pszichológia megközelítését, az onkológiában és a szomatikus orvoslás más területén megjelenő pszichés gyógyító munkát, a különböző szemlélettel dolgozó szakemberek ember- és betegségképét, a szeretet gyógyító erejét, a mentális higiénia szerepét.
Idén még az eddigieknél is több műhelyfoglalkozást szeretnénk programunkba építeni – a születésélménnyel és gyászfeldolgozással, szuggesztív technikákkal és mindfulness-szel, hipnózissal és transzélménnyel, testorientált módszerekkel és rajzokkal. Az előadásainkon bemutatnánk, hagyományainkhoz híven a pszichológia határterületéhez tartozó gondolatokat, elméleteket. Rendezvényeinken minden évben szerepelnek olyan témák, felmerülnek olyan kérdések, melyek ma is éles vitát váltanak ki, idén például, a pszichiátriai kezelés és a pszichoterápiás kezelés problémáját feszegetjük.
Mindez csupán ízelítő a rendezvény tervezett programjából.
Facebook oldalunk >>
Promó videó >>
Sok szeretettel várunk mindenkit idén is Magyarország legnagyobb ingyenes pszichológiai konferenciáján!
KAPSZLI
: 2014.03.28. : 2014.03.30.
: Budapest, Bécsi út. 324., V. épület
A rendezvény Web oldala: http://www.krekapszli.hu

Egészségfejlesztés és prevenció a katarzisz komplex művészetterápia módszerével 2Tavasz, megújulás, megtisztulás, Húsvét szimbolikája. Alkotások relaxációban zene-vershallgatás után. Az életút egy kiválasztott részlete. Húsvét, áldozat és újjászületés. Mag, rügy, fejlődés, növekedés. Megbeszélés, reflexiók. Akkreditációs pontszáma : 40Akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I/00194Akkreditált szakképesítés : addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápiaAjánlott szakmák : orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkásA képzés alapítója és a Műhely vezetője : Dr. Antalfai MártaA képzés felelőse : Lelki Egészségvédő AlapítványA képzést vezeti : Harkácsi Judit kiképző pszichoterapeuta, művészeti terapeutaA képzés időtartama : 4 napÓraszám : 40 akadémiai óraA képzés helyszíne : Lelki Egészségvédő Alapítvány, IX. kerület, Ráday u. 33/b.Csoportlétszám : 6 - 10 fő További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.03.29. 09:00 : 2014.03.29. 17:30
: Budapest, IX. kerület, Ráday u. 33/b., Lelki Egészségvédő Alapítvány
World Bipolar DayPlace : Various International LocationsOrganizer : 1) International Society for Bipolar Disorders (ISBD), 2) International Bipolar Foundation (IBPF) 3) Asian Network for Bipolar Disorders(AND)Collaboration : International Society for Affective DisordersContact : Mr. Chad DaversaE-mail : daversacd@upmc.edu Website : www.isbd.org
Időpont: 2014.03.30.
Psychology and Psychiatry ConferenceThis event is a one-day conference on psychology, psychiatry, ASEAN, and related areas.Contact person : Norris Smith, PhD Deadline for abstracts/proposals : 14th March 2014 Check the event website for more details.
Időpont: 2014.04.04.
: Thailand, Bangkok,
2014 Spring Global Symposium for Psychology ProfessionalsThe symposium will provide a valuable opportunity for psychology professionals from different cultural backgrounds and diverse fields to explore the global impact of psychology as a field of practice on community and individual mental health care. Contact person : Conference CoordinatorDeadline for abstracts/proposals : 28th March 2014 Check the event website for more details.
: 2014.04.04. : 2014.04.05.
: United States of America, California, Los Angeles,
16th International Neuroscience Winter ConferenceThemes Learning-related dynamics in neuronal circuits in vivo From circuits to behaviour: Sensorimotor interactions in neural processing Nanophysiology of presynaptic Ca2+ signaling Cellular trafficking in the brain et al. Contact person : Christiane RiedlDeadline for abstracts/proposals : 18th February 2014 Check the event website for more details.
: 2014.04.08. : 2014.04.12.
: Austria, Sölden,
Fővárosi Pszichiátriai Gondozók Egyesületének összejöveteleKedves Főpsziche tagok és érdeklődők! A Fővárosi Pszichiátriai Gondozók Egyesülete minden hónap második szerdáján összejövetelt szervez.A következő összejövetel időpontja : 2014. április 9.Helyszín : Forrásház (XIX. Dobó Katica u. 18.)Megközelítés : Határ úttól (3. Metró állomása) 2 megálló a 42.-es villamossal, vagy 2 megálló az 50-es villamossal.Program : - 9h Dr. Silling Tibor (MPGRE): Tudományos értekezlet, mint a stresszkezelés hatékony módja. - 10h Farkas Dalma (Félsziget Klubház): Közösségi Pszichiátria – USA tapasztalatok. - 11h Dr. Ohár Andrea: TEVA CNS - A hatékonyság a legfontosabb. Büfé A TEVA támogatásávalAz esemény meghívója megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2014.04.09.
: Budapest, XIX. Dobó Katica u. 18., Forrásház
2014 WPA Regional Congress, Ljubljana, SloveniaDear Colleagues, Friends,We would like to extend the best wishes for the forthcoming Holidays and an invite you to the next year’s meeting – the WPA Regional Congress. We would like to inform you that all submission deadlines – for Symposia and Workshops, Oral com¬mu¬nica-tions and Posters, New research reports – were postponed. Now you can submit your abstracts via this online submission form till 5 January, 2014. More information please find at the official website of the Congress: click here We look forward to meeting you in charming city of Ljubljana, Congress Secretariat
: 2014.04.09. : 2014.04.12.
: Slovenia, Ljubljana,
WPA Regional Meeting - Addressing mental health needs in the Alps-Adria-Danube Region: Stigma,Community Based Care, Stress and SuicidalityOrganizer : Psychiatric Association of SloveniaContact : Dr. Peter Pregelj / Dr. Jurij BonE-mail : peter.pregelj@psih-klinika.si / jurij.bon@pb-begunje.si Website : www.wpaljubljana2014.org
: 2014.04.09. : 2014.04.12.
: Slovenia, Ljubljana,
ELME MATER - Arany Zoltán: Designer drogok, a szenvedélybeteg kezelés új kihívásaiFolytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.
: 2014.04.09. 14:30 : 2014.04.09. 16:30
: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme
Akkreditált Eye Movement Desensitization and Reprocessing alap tréning (Level I)A pontos helyszínt a későbbiekben pontosítjuk.
További hasznos információ olvasható és a jelentkezési lap letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.
: 2014.04.10. : 2014.04.13.
: Szeged,
Magyar Gyermek- és Ifjúságpszichiátria és Társszakmák Társaság KongresszusaBővebb információ hamarosan!
: 2014.04.11. : 2014.04.12.
: Baja,
Asszertív (szociális kompetencia) tréning segítő hivatású szakemberek számára A szociális kompetencia az egyénnek az a képessége, hogy a szociális kapcsolatok terén felmerülő legkülönfélébb problémákat oly módon kezeli, hogy közben a kapcsolat fenntartására, megőrzésére törekszik. A szociális készségfejlesztő tréning rendkívül hatékonyan felhasználható a legkülönfélébb pszichés problémákkal küzdő személyek kapcsolati problémáinak kezelésében, valamint egészséges személyek számára is hasznos lehet. A tréning célja, hogy a résztvevők megtanulják megkülönböztetni a társas viselkedés négy alapformáját: a passzív, az agresszív, a passzív-agresszív és az asszertív viselkedést, visszajelzést kapjanak saját viselkedésük másokra gyakorolt hatásáról, fejlődjenek a segítő hivatás szerepköréhez tartozó kommunikációs készségekben és szociális kompetenciában, képesek legyenek hatékonyan kezelni az indulataikat. A képzés várható pozitív hatása a személyes hatékonyság és a kommunikációs készségek fejlődésén túlmenően az, hogy a résztvevők alkalmazni tudják a tanultakat kapcsolati problémákkal, szorongásos zavarokkal küzdő neurotikus és hiányos szociális készségekkel rendelkező pszichotikus páciensekkel. A képzés interaktív jellegű, a résztvevők aktív részvételén alapul. Az elméleti bevezetést helyzetgyakorlatokon alapuló szociális kompetenciát fejlesztő, szisztematikus tréning követi, melynek során a cél az egyes készségek begyakorlása (pozitív érzelmek, negatív indulatok kifejezése, kritika kezelése, nemet mondás, kompromisszumkötés, stb.)Szakmai vezető : dr. Perczel Forintos Dóra Akkreditációs kód : SE-TK/2014.II./00325Akkreditációs pont : 30A képzés óraszáma : 20 óraTanfolyam részvételi díja : 30.000,- FtVIKOTE tagoknak : 25.000,- Ft A tanfolyam díját kérjük az alábbi számlaszámra átutalni 2014. áprlis 3-ig. A közleménybe kérjük írja be nevét és a ASZKT elnevezést.: VIKOTE 10200823-22214775Jelentkezés : - telefonon: +36 20 825 0237 - e-mail-en: vikote.titkarsag@gmail.com , vagy a www.oftex.hu honlapon. SE ÁOK Klinikai szakpszichológusi szakképzésben részt vevőknek: 15 000,- Ft Jelentkezés: telefonon: 459 1493, e-mail-en: klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu (Mátyás Krisztina)
: 2014.04.11. : 2014.04.12.
Kategória: Képzés
: Budapest, VIII. ker. Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiájaNapjainkban egyre nő a depressziós és szorongásos panaszokkal küzdő gyerekek és serdülők száma, akikkel mindennapi munkánk során gyakran találkozunk. Hatékonyságvizsgálatok alapján ezeket a tüneteket a kognitív viselkedésterápiás intervenciók hatékonyan enyhítik. Két ilyen, angolból adaptált, magyarországi vizsgálatok alapján is hatékonynak talált, gyermekek és serdülők kezelésére kidolgozott terápiás program megtanulását célzó tréninget szervezünk a Vadaskert Kórházban.
A fenti terápiák előnyei: rövid időtartamúak (10-15 ülés), hatékonyak, gyermekek számára érthetőek, könnyen követhetőek; a gyermekek adaptív coping stratégiákat sajátítanak el, amelyeket a későbbiekben is alkalmazni tudnak.
A tanfolyam elméleti szemináriumokat, sajátélmény jellegű gyakorlatokat, videodemonstrációkat, szupervíziós lehetőségeket foglal magába. Mindkét programhoz tartozik egy terapeutáknak szóló kézikönyv ill. a gyermek számára készült munkafüzet, amelyet a résztvevők a helyszínen kaphatnak meg.
Előadók:
Bognár Emese – klinikai szakpszichológus
Németh Laura – klinikai szakpszichológus
Dr. Nagy Péter – gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
Bővebb információ a honlapon olvasható!
: 2014.04.17. : 2014.04.18.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/

The 10th International Conference on Psychiatry “Psychiatric Models; Biological and Psychological perspectives”Recently there has been a growing awareness of the importance of Biological and Psychological models in Psychiatry; thus this congress will highlight these important issues. Contact person : Dr Mohamed KhaledDeadline for abstracts/proposals : 1st December 2013 Check the event website for more details.
: 2014.04.17. : 2014.04.19.
: Saudi Arabia, Jeddah,
21st International Sexual Health CongressDear Colleagues, We are pleased to announce that the 21st Meeting of the International Sexual Health Congress which is held by Association of Sexual Health Institute (C?SED) and German Society for Social Scientific Sexuality Research (DGSS) will meet in Antalya, Turkey on April 17-20th at the Su Hotel. The theme of the congress will be Advances in Treatment of Sexual Dysunctions and Sexology. The main speakers at the congress will address advances in our understanding of the treatment of selected sexual dysfunctions. There will be longer invited lectures of around 45-60 minutes with well-known figures in the field, poster and short oral presentation sessions, workshops, and discussion sessions. Each presenter will have the option to submit a short article which will be published in the Proceeding of the Conference. In addition, presenters will also have the option to submit their presentation in PowerPoint files (in ppt. extension) which will be posted on our website for 5 years. The International Sexology Conference (DGSS Conference - www.sexologie.org ) is being organized by the Congress Organizing Committee and the Congress Scientific Committee. We invite you to submit proposals that will be selected by these committee?s for the short oral presentations, workshops, and discussion sessions. Please see our website for details about the submission process. (http://www.sexualhealthcongress.org/ ) Antalya, Turkey is considered the pearl of Turkey and a tourist paradise. All participants and their friends, spouses, and colleagues will be able to enjoy the Mediterranean sun, the ancient ruins of Antalya, spectacular social programs, and a traditional Dionysus Spring Festival will conclude the congress. The congress will be structured to allow scientists, clinicians, and academicians to meet in formal and informal ways to exchange ideas. We hope that mental health professionals and physicians will take advantage of this unique educational opportunity during one of the most beautiful seasons of Antalya. Sincerely,Gerald R. Weeks , Ph.D., ABPP President, 21st Congresswww.cised.org.tr www.sexologie.org www.cinselsaglik2014.org Prof. Dr. Jakob PASTÖTTER Co-chairwww.sexologie.org Further information can be found here .
: 2014.04.17. : 2014.04.20.
: Turkey, Antalya,

EGATIN Study Days 2014Az Európai Csoportanalitikus Kiképző Intézetek Hálózata (amelynek a CSAKIT is tagja) következő konferenciáját 2014 áprilisában Belgrádban tartja "Csoportanalitikus identitás és képzés" címmel. A 25 éves szervezet ezt az alkalmat arra szánja, hogy a csoportanalízis és a képzés reflexiójának teret adjon. A viszonylag közeli színhely lehetővé tenne népesebb magyar részvételt is, kelet-európaiaknak kedvezményes a részvétel. Várjuk azok visszajelzését, akiket érdekelne a program! További információkért kattintson ide .
: 2014.04.25. : 2014.04.27.
: Belgrade,
Magyar Családterápiás Egyesület XXVIII. VándorgyűléseAz elmúlt két év hagyományait folytatva most is egyetlen főtémát választottunk, olyat, amely kellőképpen tág teret adhat a családokban felnövő vagy éppen a családokon kívül nevelkedő gyermekekkel foglalkozó szakembereknek arra, hogy megosszák egymással tapasztalataikat. Minden gyermekkel kapcsolatos téma fontos lehet, ezért szeretettel várunk minden gyermekekkel és családokkal foglalkozó érdeklődőt, és előadót.Az elmúlt két év hagyományait folytatva most is egyetlen főtémát választottunk, olyat, amely kellőképpen tág teret adhat a családokban felnövő vagy éppen a családokon kívül nevelkedő gyermekekkel foglalkozó szakembereknek arra, hogy megosszák egymással tapasztalataikat. Minden gyermekkel kapcsolatos téma fontos lehet, ezért szeretettel várunk minden gyermekekkel és családokkal foglalkozó érdeklődőt, és előadót. A jelentkezésről, részvételi díjakról, szállásfoglalásról és az előadás-kivonatok formai és tartalmi követelményeiről részletes információk találhatók az egyesület weboldalán .Az absztraktok leadási határideje : 2014. február 28.Az esemény meghívója megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.
: 2014.04.25. 14:00 : 2014.04.27. 13:00
: 3300 Eger, Szálloda út 1-3., Hotel Eger & Park
Burn-out és kiutak az egészségügyben és a szociális gondozásban KonferenciaAz ÉBREDÉSEK ALAPÍTVÁNY, a SE Magatartástudományi Intézete és az Állami Tiszti Főorvosi Hivatal meghívja Önt a Burn-out és kiutak az egészségügyben és a szociális gondozásban című konferenciára.
Meghívott előadók:
Michael KAPLAN, pszichológus, Oregon. USA
Dr. Győrffy Zsuzsa PhD, SE Magatartástudományi Intézet
Dr. Balczár Lajos, pszichiáter főorvos, Veszprém
Bartákné Csáky Mária, klinikai szakpszichológus, Veszprém
Dr. Veres Zsuzsa, pszichiáter, Veszprém
Kristóf Róbert, szervezetfejlesztő szakközgazdász, Ébredések Alapítvány
Részvételi díj:
2014. április 20-ig: 4.500 Ft
2014. április 21-től: 7.000 Ft
Helyszíni regisztráció: 10.000 Ft.
A konferencia utóakkreditálásra kerül.
Bővebb információért kattintson ide!
Időpont: 2014.04.29.
: 1096 Budapest, Nagyvárad tér 2., Országos Tisztifőorvosi Hivatal – Fodor terem (Heim Pál Kórházzal szemben)
Workshop a Magyar Családterápiás Egyesület szervezésében - A kapcsolat megteremtése és a kötődés helyreállítása Előadó: Judith Kellner (USA) Regisztráció 8:30-tól Részvételi díj (2 nap): 15.000,-Ft Napijegy: 10.000,-Ft A részvételi díj befizetése a helyszínen is lehetséges, de a korlátozott számú férőhelyek miatt javasoljuk, hogy regisztrációját minél előbb erősítse meg a részvételi díj átutalásával a Magyar Családterápiás Egyesület bankszámlaszámára: 11702036-20635408-00000000 MCSE aktivitási pont (2 nap): 12 pont; (1 nap): 6 pont A két napos workshop elméleti és gyakorlati bevezetést nyújt az Érzelem Fókuszú Terápiába (ÉFT). A Dr. Susan Johnson által alapított humanisztikus-élménycentrikus, rendszerszemléletű megközelítés, a kötődés elméletekre épül, különleges fókusszal az érzelmekre. A párterápia területén az irányzat eredményességét empirikusan igazolt kutatások támasztják alá és napjainkban ez az egyik leginkább megalapozott megközelítés. Az ÉFT párterápia célja nem csupán a kapcsolati zavar csökkentése, hanem egy új, biztonságos érzelmi kapcsolat kiépítése. A workshop első napján röviden átismételjük a kötődés elméletet és az érzelmek természetét, megismerjük az ÉFT folyamat-térképének 3 szakaszát és 9 lépését. Az intervenciók ismertetése után a gyakorlatban is kipróbálhatjuk a tanultakat. A második nap megtanuljuk, hogy az ülések során hogyan mélyíthetjük el a pár tagjai közötti érzelmeket, a jobb, biztonságosabb kapcsolat elősegítése érdekében. Foglalkozunk a terapeuta személyiségének kérdésével is, és hogy ez hogyan befolyásolja a terápiát. Az interaktív workshopot ÉFT terápiás üléseken készült videók, sajátélményű gyakorlatok és élő párterápiás bemutató is színesíti. A workshop dinamikus tanfolyami környezetben nyújt bevezetést az ÉFT párterápiába kezdő és tapasztalt terapeutáknak egyaránt. Az előadó Judith Kellner, magyar származású Amerikában élő, pszichoterapeuta, család- és párterapeuta, akkreditált ÉFT terapeuta és szupervízor. A magyar és angol nyelvű workshopon tolmácsolást biztosítunk!A jelentkezéshez kattintson ide .
: 2014.05.07. : 2014.05.08.
: 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14., Lurdy Ház
EFCAP Congress 2014Our congress programme strives for scientific rigour and to lead the way in developing clinical excellence and promoting best practice. Contact person : Rosanne BrakeDeadline for abstracts/proposals : 3rd January 2014 Check the event website for more details.
: 2014.05.07. : 2014.05.09.
: United Kingdom, Manchester,
A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára.A Vadaskert Kórház és Szakambulancia baba-mama rendelőjében sok éve folytatunk terápiás munkát a szüléshez kapcsolódó érzelmi-hangulati zavarok esetén nőkkel, anyákkal, baba-mama párokkal, családokkal.
Előadók:
Dr. Frigyes Júlia – pszichiáter, diplomás szülésznő, dúla
Molnár Judit Eszter –klinikai szakpszichológus, kiképző pszichoterapeuta, jungi analítikus, hipnoterapeuta, perinatális, csecsemő terapeuta
„A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig” című, akkreditált képzésünket azoknak a szakembereknek – háziorvosoknak, szülész-nőgyógyászoknak, szülészeknek, védőnőknek, bábáknak, klinikai és ált. pszichológusoknak, stb. - ajánljuk, akik a mindennapi munkájuk során leendő anyákkal, baba-mama párokkal, ill. családokkal foglalkoznak, és szívesen kiegészítenék meglévő tudásukat új terápiás lehetőségekkel.
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
Bővebb információ a honlapon olvasható!
Időpont: 2014.05.09.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/
International Review of Psychosis & BipolarityOrganizer : International Forum on Psychosis and BipolarityCollaboration : 1) WPA Section on Private Practice 2) International Society on Neurobiology and PsychopharmacologyContact person : Dr. KN FountoulakisE-mail : kostasfountoulakis@gmail.com Congress Website : http://www.irbd.org / http://www.ifpb.info/join-ifpb.php
: 2014.05.09. : 2014.05.12.
: Greece, Athens,

Tudatos Jelenlét (Mindfulness) KépzésA mindfulness meditáció a kognitív terápia harmadik hullámának rendkívül érdekes, meglepően hatékony új területe. Legjobban a „tudatos jelenlét” kifejezéssel lehet lefordítani: olyan speciális figyelmi állapotot, tudati beállítódást jelent, amely a jelenre fókuszál, növeli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot, a gondolatok kíváncsi megfigyelését és elfogadását javasolja. A standard kognitív terápiától eltérően nem akarja megváltoztatni az emocionális distresszt kiváltó negatív gondolatokat, hanem az azoktól való távolságtartásra bátorítja az egyént. Fő üzenete az, hogy a személyiség több és gazdagabb, mint gondolatainak összessége. A depresszióban, szorongásos állapotokban megjelenő negatív gondolatok pusztán tudattartalmak, amelyek lehet, hogy igazak, de lehet, hogy nem: de semmiképpen sem azonosak a személlyel. A jelenben való létezés és pl. a kényszergondolatoktól való távolságtartás nagyon hatékony a stresszel kapcsolatos betegségek megelőzésében. A mindfulness meditáció hatékonyságát számos vizsgálat alátámasztja: míg korábban jó eredménnyel használták a krónikus fájdalom és krónikus stressz kezelésében, ma már a súlyos rekurrens depresszióban is segít a visszaesések megelőzésében.
A mindfulness képzést olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során pszichés problémákkal küzdő, szorongásos és depressziós páciensekkel, krónikus fájdalmakban, daganatos megbetegedésben, stressz eredetű szív-, emésztési és légzőszervi problémákban szenvedő páciensekkel dolgoznak.
Kreditpont érték: 8 pont
: 2014.05.09. 10:00 : 2014.05.09. 15:00
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (Szemészeti Klinika épülete)
5th Global Conference: Storytelling: Global Reflections on NarrativeStorytelling: global reflections on narrative, will provide a space in which stories about story can be told, and in which the use of stories in the widest possible range of aspects of human life, can be examined. Contact person : Rob FisherDeadline for abstracts/proposals : 6th December 2013 Check the event website for more details.
: 2014.05.10. : 2014.05.13.
: Portugal, Lisbon,
Recent Advances in Neuropsychiatric, Psychological and Social SciencesIt is our great pleasure to invite you to participate in the 19th International Conference of the A.P.P.A.C., the 9th of the series on “Recent Advances in Neuropsychiatric, Psychological and Social Sciences” (CME/CPD accredited). Contact person : John Kouros Check the event website for more details.
: 2014.05.13. : 2014.05.16.

Annual International Conference Cognitive - Social, and Behavioural Sciences (icCSBs 2014)Virtual Posters' Abstracts can be read in the formal online program and in the Cognitive proceedings and will be a fully-qualified scientific presentation. The presentation will be citable as such. Contact person : Prof. Dr. W.C.M. (Willibrord) Weijmar SchultzDeadline for abstracts/proposals : 1st April 2014 Check the event website for more details.
: 2014.05.14. : 2014.05.17.
: Turkey, Mersin,
Congress of World Association for Dynamic Psychiatry“Multidisciplinary Approach to and Treatment of Mental Disorders: Myth or Reality?"
ORGANIZER: World Association for Dynamic Psychiatry
CONTACT: Dr. Maria Ammon, General Secretary WADP
E-MAIL: DAPBerlin@aol.com
: 2014.05.14. : 2014.05.17.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Russia, St.Petersburg,
A rendezvény Web oldala: http://www.wadp-congress.de
A Főpsziché Egyesület következő összejöveteleKedves Főpsziche tagok és érdeklődők! Egyesületünk 2014. május 14-én tartja következő összejövetelét.
Program:
- 9h- Dr. Filetóth Zsuzsa: Újabb vaklicit után.
- 10 h Dr. Haszmann Andrea: Igazságügyi kérdések – új PTK (gondnokság, sérelemdíj …)
- 11. h Dr. Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász a magyar egészségügy helyzetéről.
Büfé
Figyelem! Kérjük a kedves tagokat, hogy minél többen és pontosan érkezzenek!
Tájékoztatás:
Meghívóinkat, leveleinket elektronikus úton juttatjuk el tagságunknak, és a fővárosi pszichiátriai gondozóknak, szakrendelőknek. Összejöveteleinkről az MPT honlapja ad tájékoztatást!
Kérjük, akinek nincs e-mail elérhetősége, jelezze vezetőségünknek!
Kérjük, hogy személyi vagy rendelési időben, e-mail címben történt változásokat közöljék a vezetőséggel!
Dr. Magyar Iván György
elnök
: 2014.05.14. 09:00 : 2014.05.14. 12:00
: XIX. Budapest, Dobó Katica u. 18., Forrásház
ELME MATER - Kovács József: A neuroetika néhány újabb kérdéseFolytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.
: 2014.05.14. 14:30 : 2014.05.14. 16:30
: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme
A Tourette-szindróma és tic zavarok diagnózisa és terápiás protokolljaA Vadaskert Kórház és Szakambulancia keretein belül immár 10 éve foglalkozunk speciálisan a Tourette szindróma és tic zavarok diagnosztikájával és terápiás megközelítésével. Emellett számos nemzetközi kutatásban veszünk részt, melyek a zavar hátterében álló genetikai és viselkedési faktorokat térképezik fel. A Tourette-szindróma és tic zavarok diagnózisa és terápiás protokollja című képzésünket azoknak a szakembereknek (pszichológus, pszichiáter, neurológus, gyermekgyógyász, háziorvos) ajánljuk, akik találkoznak tic zavarokkal a mindennapi gyakorlatuk során. A tanfolyamon részletesen hallhatnak a zavar klinikai hátteréről, a modern kutatási eredményekről, a legújabb biológiai- és pszichoterápiás megközelítésekről. Képzésünk gyakorlati szempontú, külön workshop keretében mutatunk videodemonstrációkat, esetmegbeszélést és részletes terápiás protokoll ismertetést.
Előadók:
Tárnok Zsanett PhD. – klinikai szakpszichológus, neuropszichológus
Dr. Nagy Péter – gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
Farkas Luca – klinikai szakpszichológus
Dr. Kenézlői Eszter - gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
Bognár Emese – klinikai szakpszichológus
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
Bővebb információ a honlapon olvasható!
: 2014.05.15. 09:00 : 2014.05.15. 16:30
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/
Hitelesség vagy tekintély? Hitelesség és tekintély? - Pszichoterápia folyóirat 10. konferenciájaKedves Kollegina! Kedves Kolléga! Az ünnepek nyüzsgése, izgalma, netán konfliktusai áthangolják az embert. Kikerülve a mindennapi rutinból érdemes rátekinteni és elgondolkodni a Pszichoterápia soros konferenciáján, fontolgatni témát, műfajt, ébredező kíváncsiságot. Az absztraktok leadásáig (2014. február 20.) ugyan még van két hónap, de a konferencia nem csak egyéni kezdeményezéseknek, hanem közös témák köré építkező programoknak is szívesen helyet ad. A konferencián a szokott módon különböző részvételi kedvezményeket biztosítunk (előfizetői, korai jelentkezési, csoportos jelentkezési, nappali hallgatói). Már érdemes jelentkezni, mert érvényes az igen korai jelentkezés, ami előfizetéssel kombinálva 2013. december 31-ig különösen pénztárcakímélő árat jelent. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a regisztrálás csak a befizetéssel együtt válik érvényessé.Tájékozódás a konferenciáról : kattintson ide Konferencia jelentkezés : kattintson ide Pszichoterápia előfizetés, előfizetés megújítás : kattintson ide Kellemes karácsonyi ünnepeket, eredményes és boldog Újévet kíván a Szerkesztőség! Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.05.16. : 2014.05.17.
: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ
Tudatos Jelenlét (MINDFULNESS) képzés A mindfulness meditáció a kognitív terápia harmadik hullámának rendkívül érdekes, meglepően hatékony új területe. Legjobban a „tudatos jelenlét” kifejezéssel lehet lefordítani: olyan speciális figyelmi állapotot, tudati beállítódást jelent, amely a jelenre fókuszál, növeli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot, a gondolatok kíváncsi megfigyelését és elfogadását javasolja. A standard kognitív terápiától eltérően nem akarja megváltoztatni az emocionális distresszt kiváltó negatív gondolatokat, hanem az azoktól való távolságtartásra bátorítja az egyént. Fő üzenete az, hogy a személyiség több és gazdagabb, mint gondolatainak összessége. A depresszióban, szorongásos állapotokban megjelenő negatív gondolatok pusztán tudattartalmak, amelyek lehet, hogy igazak, de lehet, hogy nem: de semmiképpen sem azonosak a személlyel. A jelenben való létezés és pl. a kényszergondolatoktól való távolságtartás nagyon hatékony a stresszel kapcsolatos betegségek megelőzésében. A mindfulness meditáció hatékonyságát számos vizsgálat alátámasztja: míg korábban jó eredménnyel használták a krónikus fájdalom és krónikus stressz kezelésében, ma már a súlyos rekurrens depresszióban is segít a visszaesések megelőzésében. A mindfulness képzést olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során pszichés problémákkal küzdő, szorongásos és depressziós páciensekkel, krónikus fájdalmakban, daganatos megbetegedésben, stressz eredetű szív-, emésztési és légzőszervi problémákban szenvedő páciensekkel dolgoznak.Kreditpont érték : 8 pontA tanfolyamot tartja : Dr. Perczel Forintos Dóra és Ajtay GyöngyiIdőtartam : 8 óra Időpont: 2014. május 16., 10.00 óraHelyszín : Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25- 29. Szemészeti Klinika épülete)Maximális létszám : 30 főRészvételi díj : 20 000 Ft SE ÁOK Klinikai szakpszichológusi szakképzésben résztvevőknek: 10 000 FtTanfolyam jellege : kötelezően választhatóSzervező intézmények : Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia TanszékJelentkezés : telefonon: 459-1493, e-mail-en: klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu vagy a www.oftex.hu honlaponÓrarend : 1. 2014.05.16 10:00 Mindfulness módszerek a pszichés zavarok kezelésében - előadás Dr. Perczel Forintos Dóra 2. 2014.05.16 12:00 Bevezetés a tudatos figyelem gyakorlásába - gyakorlat Dr. Perczel Forintos Dóra , Ajtay Gyöngyi 3. 2014.05.16 14:30 Tudatos jelenlét a mindennapi életben - gyakorlat Dr. Perczel Forintos Dóra , Ajtay Gyöngyi 4. 2014.05.16 16:30 Belső élményeink tudatos megfigyelése - gyakorlat Dr. Perczel Forintos Dóra , Ajtay Gyöngyi
Időpont: 2014.05.16.
Kategória: Képzés
: Budapest, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék
Társadalom és művészet szekciói a IX. Szimbiózis Kulturális Antropológiai Fesztiválon Outsider art | Részvétel és együttműködés a kortárs művészetbenElőadások, bemutatók :- Tóth Eszter: Az outsider art társadalmi vonatkozásai A társdalom peremén élők művészetének megközelítési lehetőségei Az outsider art a XX. század második felétől a kortárs képzőművészet élénk, kiegészítő eleme. Társadalmilag és kulturálisan is „kívülálló” alkotók és a társadalom sérülékeny csoportjaihoz tartozó személyek lenyűgöző, faragatlan művei. Az outsider art művészeti-kulturális, egészségügyi és szociális területek találkozási pontja, metszete. Megmutatja, hogy az izolált élethelyzetek az alkotás egészen más perspektíváit nyitják meg. E művek érzékenységükkel képesek intenzív érzelmi viszonyt megteremteni a közönséggel is. Előadásomban holisztikus szempontok szerint vizsgálom a társadalom peremén élők művészetét, megközelítési lehetőségeit, kiemelten fókuszálva a társadalmi kontextusra és a befogadói attitűdökre. Kapcsolódó, ráhangoló művészeti program 14:30-tól az Alkotóműhelyben: "Képzőművészet, outsider art és mi" - Csatlós Judit: Együttműködés és részvétel a kortárs művészetben Előadásomban együttműködésen és részvételen alapuló kortárs művészeti gyakorlatokat mutatok be. Értelmezésem szerint ezek a kezdeményezések a művészet lehetséges társadalmi szerepét a demokrácia és a részvételi kultúra viszonyában határozzák meg.További információkért kattintson ide .
: 2014.05.17. 16:30 : 2014.05.17. 17:45
: Moziterem - kiállítótér (Fogasház - földszint)
A depresszió kezelésének aktuális kérdéseiTisztelt Kolléga! A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a A depresszió kezelésének aktuális kérdései című, a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezett továbbképzésre.Program : - Purebl György – Cirkadián ritmusok és depresszió - Szily Erika – Gyakori komorbid betegségek depresszióban: differenciál-diagnosztikai dilemmák - Baran Brigitta – Depresszió és szomatikus betegségek komorbiditása: terápiás megfontolások Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a www.cmepszichiatria.hu honlapon történő regisztrációval.A program akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I./00385Akkreditációs pont : 6Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható : gyermek- és ifjúságpszichiátria, gyermekpszichiátria, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció A tanfolyamon a részvétel ingyenes.Az esemény meghívója megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.
: 2014.05.20. 14:00 : 2014.05.20. 17:00
: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. emeleti tanterme
17th EPA Section Epidemiology and Social Psychiatry Meeting - "Disease Burden and Service Delivery"The conference will cover research on the epidemiology of mental disorders and issues of mental health service planning and delivery. Parallel sessions will present high-quality research findings from the fields of epidemiology and social psychiatry. Contact person : Jana KonradDeadline for abstracts/proposals : 31st October 2013 Check the event website for more details.
: 2014.05.21. : 2014.05.24.
: Germany, Ulm/Neu-Ulm,
Nyírő-OPAI Multidiszciplináris Tudományos délutánA Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait tudományos programjára.
Téma:
Pszichoonkológia
Az előadások:
1. A magyarországi daganatos betegek pszichoszociális helyzete - Rohánszky Magda
2. A csoportterápiák helye a daganatos betegek pszichés ellátásában - Kegye Adrienne
3. A Nyírő - OPAI Pszichoonkológiái Szakambulanicájának kezdeti tapasztalatai - Prezenszki Zsuzsa
: 2014.05.21. 13:30 : 2014.05.21. 17:00
: Budapest, Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet - könyvtár
Tudományos Ülés és Betegtalálkozó - Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet dénesfai Pszichiátriai Rehabilitációs Osztály fennállásának 60. évfordulójaTisztelettel meghívjuk Önt a kapuvári Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet dénesfai Pszichiátriai Rehabilitációs Osztálya fennállásának 60. évfordulóján rendezendő Tudományos Ülésre és Betegtalálkozóra.Helyszínei : Kapuvár Város Önkormányzat Díszterme (Kapuvár, Fő tér 1.) - 10.00: Megnyitó - 10.10: Tudományos konferencia Dénesfa, Fő utca 19. - 14.30. Betegtalálkozó Program: köszöntések, Kulcsár Béla Liszt díjas harmonikaművész előadása, társintézetek kulturális műsora, tombola, uzsonna, parkséta, tánc.Fő védnök : Hámori György-Kapuvár Város PolgármestereVédnökök : - Dr. Molnár Károly: Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke - Prof. Dr. Füredi János: Magyar Pszichiátriai Társaság tiszteletbeli elnöke - Prof. Dr. Tringer László: Magyar Pszichiátriai Társaság tiszteletbeli elnöke - Dr. Varga Gábor: GYEMSZI Észak-Dunántúli Térségi IgazgatóTudományos ülés programja :Üléselnök : Dr. Benedek Zoltán-Dr. Ostorharics–Horváth György - Dr. Ostorharics H. György (Kapuvár-Dénesfa): A Dénesfai Pszichiátriai Rehabilitációs Osztály története és működése - Dr. Németh Attila (OPAI, Budapest): Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet megalakulása és helye a hazai pszichiátriában - Dr. Harmatta János (OORI, Budapest): 30 év pszichoterápiás rehabilitáció Tündérhegyen: A terápiás team szerepe a pszichoterápiás osztályon. - Dr. Móré E. Csaba (DE KK Pszichiátriai Klinika Debrecen): Szocializáció és egészség. - Dr. Kassay-Farkas Ákos (Nyírő Gyula Kórház, Budapest): Művészetterápia helye a rehabilitációban. - Dr. Feller Gábor (PAMOK Győr): Mentális betegek rehabilitációjának múltja és jövője. - Dr. Horváth Szabolcs és Anginé Szántó Ibolya (Budapest): Gyógy –foglalkoztatás társadalmi meghatározottsága. - Dr. Kosza Ida (Pomáz): Új utak a pszichoszociális rehabilitációban. - Dr. Balázs-Fényi László (Kapuvár): A pszichiátriai rehabilitáció a mentálhigiénés gondozás keretében.A rendezvény támogatói : - Hámori György, Kapuvár Város Önkormányzata - Lumniczer Sándor Kórház –Rendelőintézet, Kapuvár - Dr. Némethné István Erzsébet, Hövej Önkormányzata - Takács Lajos, Dénesfa Önkormányzata - Ostorharics Bt., Győr - Kulcsár Béla, Liszt-díjas harmonikaművész - Németh Sándor, Security Kft ügyvezető igazgató - Kiss Imre, BIOBOX - Kovács Ferenc, Tanár - Holcza Istvánné Rábaközi perec készítő - Dénesfáért Egyesület A meghívó megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2014.05.22.
: Kapuvár, Városháza, Díszterem
Szorongós csoport vezetése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elmélet.Képzésünket azoknak a szakembereknek hirdetjük meg, akik szorongós csoportok vezetését tervezik kognitív-viselkedésterápia felhasználásával.
A képzés során részletesen bemutatjuk kórházunk osztályán sikeresen és hatékonyan alkalmazott programsorozatunkat, melyet szorongó gyermekek számára dolgoztunk ki, és kognitív-viselkedésterápiás eszközökön alapul.
A program vázát Philip C. Kendall által szorongó gyermekek és serdülők számára kidolgozott Coping Cat program nyújtja, azonban számos kreatív ötlet, játék és egyéb módszer egészíti ki, amelyek segítségével a gyermekek könnyen és játékosan tudnak különféle szorongáscsökkentő stratégiákat elsajátítani. A tanfolyamon az elméleti és módszertani képzés mellett sajátélményre is lesz lehetősége a résztvevőknek, sőt a tanfolyamot követően előzetes egyeztetés alapján csoportjainkra is ellátogathatnak. A csoportvezető munkáját számos fénymásolt segédanyag segítheti, amelyek jól felhasználhatók a csoportfoglalkozásokon, ezeket szintén megkapják a résztvevők.
Előadók:
Németh Laura – klinikai szakpszichológus
Dr. Nagy Péter – gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
Kollár Kristóf – testnevelés és rekreáció szakos tanár, részlegvezető-foglalkoztató
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
Bővebb információ a honlapon olvasható!
: 2014.05.23. : 2014.05.24.

Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző HétvégeKedves Doktornők, Doktor Urak!
A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány – amely immár két évtizedes múltra tekint vissza – a korábbi Orvostovábbképző Egyetem Pszichiátriai Tanszéke munkájának segítésére jött létre. Az egyetem megszűnése után is folytatta tevékenységét, melyben a legfőbb cél az ismeretek bővítése és a naprakész gyakorlat elsajátítása. Az Alapítvány olyan rendezvények tudományos programját alakítja ki, melyekben az előadásokon résztvevők egyrészt új ismereteket szerezhetnek, másrészt a tudományos ismeretek sajátos kontextusba helyezése által azokat hatékonyan el is sajátítják, ezen kívül gyakorlati kérdések és tapasztalatok megvitatására is van lehetőség.
Az Alapítvány felkéri együttműködésre a szintén nagy hagyományokkal bíró Hippocrates folyóirat kiadóját (Dzéta Kft.) annak érdekében, hogy magas színvonalú képzést nyújtson a pszichiáterek számára, hazai élvonalbeli előadók közreműködésével.
A szóban forgó képzés a Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége a Pszichiátriában elnevezéssel akkreditált konferencia.
Bízunk abban, hogy az elhangzó előadások, viták, valamint a szünetekben történő szakmai párbeszédek minden résztvevő számára egyaránt hasznosak lesznek.
Budapest, 2014. március 27.
Prof. Füredi János
a kuratórium elnöke
További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható!
: 2014.05.24. : 2014.05.25.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Mátraháza, Lifestyle Hotel
A rendezvény Web oldala: http://hippocrateslap.hu/index.php?page=vandorgyules-2007
11th Research Training Seminar in Child and Adolescent PsychiatryOrganizer : International projects for the Foundation ChildCollaboration : 1) SOPSI Italian Society of Psychopathology 2) WPA section on Child and Adolescent PsychiatryContact : Prof. Ernesto Caffo / Ms. Martina LagattaE-mail : info@fondazionechild.it Website : www.fondazionechild.it
: 2014.05.25. : 2014.05.30.
: Italy, Camposampiero, Padova,
11. Nemzetközi „Dívány a Dunán” KonferenciaTisztelt Támogatóink, Barátaink! Szeretettel meghívjuk a 11. Nemzetközi „Dívány a Dunán” Konferenciára. A konferenciára a belépés díjtalan. Az eseményhez két nemzetközi művészetterápiás kiállítás is kapcsolódik, melyre várunk minden érdeklődőt szeretettel! - 2014. május 27., kedd, 18 óra, Francia Intézet - 2014. május 28., szerda 18 óra, Tárt Kapu GalériaA részletes program a mellékletben olvasható.
: 2014.05.27. : 2014.05.30.
: Budapest, Budapesti Francia és Olasz Intézetben illetve külsős helyszínek
Kiállításmegnyitó - Gondold.át („Arbeit Macht Frei”)A Symbol Art Galéria tisztelettel meghívja Önt gondold.át („arbeit macht frei”) című csoportos kiállításának megnyitójára.Köszöntőt mond : Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer polgármestereA kiállítást megnyitja : Sinkó István képzőművész, művészeti íróKözreműködik : Fekete László főkántorHázigazda : Gönczi PéterA pályázat és a kiállítás kurátorai : Faludy Judit művészettörténész, Fitz Péter művészettörténészA kiállítás megtekinthető : 2014. július 18-ig, naponta 12–19 óráig. A kiállítás július 18-ig tartó ideje alatt látogatását kérjük a +36 30 394 0880-as infószámon előre jelezze!Bővebb információkért kattintson ide , vagy tekintse meg a kapcsolódó dokumentumot.
: 2014.05.28. 18:00 : 2014.05.28. 19:00
: 1036 Budapest, Bécsi út 56., Symbol Art Galéria
A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényébenElőadók:
Dr. Frigyes Júlia – pszichiáter, diplomás szülésznő, dúla
Molnár Judit Eszter –klinikai szakpszichológus, kiképző pszichoterapeuta, jungi analítikus, hipnoterapeuta, perinatális, csecsemő terapeuta
A Vadaskert Kórház és Szakambulancia baba-mama rendelőjében sok éve folytatunk terápiás munkát a csecsemő-kisdedkorhoz kapcsolódó regulációs, kötődési és a szülői tünetként megjelenő érzelmi-hangulati zavarok esetén, baba-mama ill. szülőpárokkal, családokkal.
„A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényében” című, akkreditált képzésünket azoknak a szakembereknek –gyermek házi-kórháziorvosoknak, szülész-nőgyógyászoknak, szülésznőknek, klinikai és ált. pszichológusoknak, védőnőknek, bábáknak, csecsemőgondozóknak, általános ápolóknak, stb. - ajánljuk, akik a mindennapi munkájuk során leendő anyákkal, baba-mama párokkal, ill. családokkal foglalkoznak, és szívesen kiegészítenék meglévő tudásukat új terápiás lehetőségekkel.
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
Bővebb információ a honlapon olvasható!
Időpont: 2014.05.30.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/
Fejezetek a gyermekpszichiátriából: ADHD és autizmusTanfolyamunk pénteki és szombati napokon kerül megrendezésre. A képzés egyik hétvégéjén a hiperaktivitás-figyelemzavar tünetegyüttessel, másik hétvégéjén az autizmus spektrumzavarral kapcsolatos diagnosztikai és terápiás lehetőségekkel ismertetjük meg a résztvevőket.
A tanfolyamra az ADHD+Autizmus hétvégére együtt (összesen 4 nap, részvételi díj: 60.000 Ft, kreditpont: 50), vagy külön-külön csak az ADHD hétvégére, vagy csak az Autizmus hétvégére is lehet jelentkezni (ekkor a tanfolyam 2 napos, részvételi díj: 30.000 Ft, kreditpont: 25).
ADHD 2014.05.30-31.
A Hiperaktivitás-Figyelemzavar az egyik leggyakrabban előforduló gyermekpszichiátriai betegség az iskoláskorú gyermekek körében, mellyel nemcsak a gyermekpszichiáterek, hanem minden, ezzel a korosztállyal kapcsolatban lévő szakma képviselője találkozik. Az időben történő felismerés és a hatékony kezelés rendkívül fontos, közös feladatunk. A tapasztalatunk az, hogy mind a korai felismerés és a szakszerű segítségnyújtás terén, számos esetben a szakemberek nem megfelelően felkészültek, gyakran eszköztelenek. A Hiperaktivitás-Figyelemzavar bizonyítottan hatékony terápiája a kognitív-viselkedésterápia és az ehhez kapcsolódó szülőtréning. A képzésünkön a viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe, működésébe, valamint részletesen ismertetjük a szülőtréningek során végzett munkánkat, és szerzett tapasztalatainkat. Igyekszünk minél több gyakorlati segítséget nyújtani a résztvevők számára, bízva abban, hogy munkájuk során mindez hathatós segítséget jelent majd. Ezt a képzést azoknak a szakembereknek ajánljuk, akik találkoznak a Hiperaktivitás-Figyelemzavar problémájával, és a már meglévő ismereteiket szeretnék bővíteni, gyakorlati tudásukat szélesíteni.
Előadók:
Dr. Baji Ildikó – gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
Dr. Kiss Enikő – gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
Bővebb információ a honlapon olvasható!
: 2014.05.30. : 2014.05.31.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/
Testre bízva - A pszichodinamikus mozgás- és táncterápia műhelykonferenciájaA Pszichodinamikus Mozgás- és Táncterápia (PMTT) önismereti és terápiás módszer, amely a mozgásimprovizációban, táncban rejlő alkotó és gyógyító lehetőségeket összekapcsolja a pszichoanalitikusan orientált csoportterápia eszközeivel. A PMTT alapja a testi érzések felszínre hozása, a testtudati munka. Ezen a bázison végzünk egyéni, páros vagy csoportos mozgásimprovizációt. A pszichodinamikus módszer lényeges önismereti eszköze a mozgásos élmények megbeszélése is. A csoport résztvevőitől semmiféle mozgásos, táncos előképzettséget nem igényel.Program : - 10.00-10.45 A pszichodinamikus mozgás és táncterápia főbb jellemzői Előadó: Simon Judit, pszichodinamikus kiképző mozgás- és táncpszichoterapeuta - 11.00-14.00 Workshopok – saját tapasztalat, élmény a módszerről - 14.00-15.00 Szünet - 15.00- 17.00 Workshopok – saját tapasztalat, élmény a módszerről - 17.30- 19.00 Kerekasztalbeszélgetés a workshopok résztvevőivelJelentkezési lap, további információ : www.tancterapia.net , mozgasterapia.konferencia@gmail.com Az esemény meghívója megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.
: 2014.05.31. 10:00 : 2014.05.31. 19:00
: 1139 Budapest, Gyutacs u.10., SÍN Kulturális Központ
WPA Thematic Conference - Neurobiology and treatment of psychiatric disorders and addictionDear Colleagues and Friends, It is with great enthusiasm that I invite all of you as President of the World Psychiatric Association, to join me and attend the WPA Thematic Conference planned for June 5-7, 2014 in Warsaw, Poland. On this occasion, the Polish Psychiatric Association will lead, together with the World Psychiatric Association this Thematic Conference. Without question, this conference will not only permit you/us to visit Warsaw and enjoy the beauty of this city, but also will offer the opportunity to learn and offer new approaches in the care of the mentally ill persons we all treat on a daily basis. I look forward to seeing you in Warsaw, Poland, next year. Cordially,Pedro Ruiz, M.D., WPA President (2011-2014)
DATES AND DEADLINES :
The Early registration fees are available until 15th May .
We would also like to inform you that we have extended the deadline for Late poster submission until 15th May . Further details can be found here.
Further information can be found here .
: 2014.06.05. : 2014.06.07.
: Poland, Warsaw, Sheraton Hotel
Magyar Szexuális Medicina Társaság III. tudományos ülése - Operatív andrológiai tanfolyamTISZTELT KOLLÉGÁK!
A szexuális gyógyítás az orvostudomány folyamatosan fejlődő, minden évben újdonsággal szolgáló területe. A hatékony gyógyítás feltétele ezen a területen is a széleskörű tájékozottság, sok esetben a korszerű műtéti technikák megismerése.
A Magyar Szexuális Medicina Társaság idén a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának Andrológiai Centrumával karöltve szervezi meg továbbképző tanfolyamát. Ismert külföldi és hazai szakemberek részvételével zajló élő műtéti bemutatók mellett a legújabb gyógyszeres kezelési lehetőségekkel valamint a szexuális gyógyítás interdiszciplináris /nőgyógyászat, pszichológia stb./ vonatkozásaival ismerkedhetnek meg a részvevők.
Fő témák:
• Operatív andrológia / élő műtéti bemutatók/ - andrológiai mikrosebészeti műtétek, genitális sebészet, penisgörbületek, erectilis dysfunctio műtétei.
• A szexualitás organikus vonatkozásai – újdonságok a gyógyszeres kezelés területén
• A szexuális gyógyítás lelki és interperszonális vonatkozásai
Szeretettel várjuk azokat, akik érdeklődnek a szexuális problémák gyógyítása valamint a férfi genitális műtétek
iránt.
Dr. Fekete Ferenc
Magyar Szexuális Medicina Társaság elnöke
Dr. Kopa Zsolt Prof.
SE. Urológiai Klinika Andrológiai Centrum vezetője
Dr Nyirády Péter
SE. Urológiai Klinika igazgató
További információkért kattintson!
: 2014.06.06. : 2014.06.07.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1088 Budapest, Rákóczi út 43-45., Novotel Budapest Centrum****
A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu
TanulástechnikaNapjainkban egyre gyakrabban hallunk arról, hogy a gyermekek tanulási hatékonysága nem megfelelő. Ez több okból adódhat (tervezés hiánya, szorongás, motivációhiány, nem megfelelő tanulási stratégiák alkalmazása stb.). Ezért fontosnak tartjuk, hogy minél több tanuló megismerje és elsajátítsa a hatékony tanulás titkát, az ehhez tartozó technikákat. Így a Vadaskert Alapítvány által szervezett tanfolyam célja, hogy a szakemberek is megismerjék ezeket a módszereket és klienseiknek, illetve tanítványaiknak továbbadhassák, akár hasonló tanulástechnikai tanfolyam formájában.
A tanfolyam során a résztvevők megismerkedhetnek a különféle szűrővizsgálati tesztekkel, tanulási motivációt növelő feladatokkal, teljesítményszorongást csökkentő módszerekkel, figyelem- és memóriafejlesztő stratégiákkal, hatékony problémamegoldási és tanulási technikákkal, specifikusan tantárgyak megtanulásához kapcsolódó trükkökkel, és végül, de nem utolsó sorban a tanulás 5 lépcsős módszerével, amely egy átfogó tanulási stratégia.
A tanfolyam elméleti szemináriumokat, gyakorlatokat, videodemonstrációkat, szupervíziós lehetőségeket foglal magában.
Előadók:
Dr. Tárnok Zsanett PhD – klinikai szakpszichológus, neuropszichológus
Németh Laura – klinikai szakpszichológus
Kisné Ricsóy Márta – gyógypedagógus
Bognár Emese – klinikai szakpszichológus
Lukics-Kiss Ildikó – klinikai szakpszichológus
Farkas Luca – klinikai szakpszichológus
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
Bővebb információ a honlapon olvasható!
: 2014.06.06. : 2014.06.07.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/
VIKOTE Kongresszus - Pszichoterápiás integráció a kognitív fordulatot követőenSzervező : Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás EgyesületAkkreditáció : a kongresszus akkreditációja folyamatban vanJelentkezés : a www.vikote.hu oldalon. A kongresszus a kognitív fordulatot követő pszichoterápiás integrációs folyamatra helyezi a hangsúlyt. Az előadások tematikusan követi egymást. Egy-egy témában a két előadás hasonló területet ölel fel a különböző terápiás szemléletek megvilágítására, majd vita követi az előadásokat. Az alábbi témákról lesz szó: CBT és személyközpontú terápia, pszichoanalízis, családterápia, coaching, pszichodráma, hipnózis, imagináció-relaxáció, élményterápia, Gestalt terápia. A kongresszus fő témájához szorosan kapcsolódik Wendy T. Behary plenáris előadása a sématerápia újabb fejleményeiről. Wendy T. Behary a Nemzetközi Sématerápiás Egyesület Elnöknője (International Society of Schema Therapy (ISST)). A kongresszus alatt sématerápiás haladó workshopot is tart angolul. Nemzetközi Sématerápiás Egyesület Képzési Programja Wendy T. Behary által tartott workshop a Magyarországon elinduló, a VIKOTE és a Nemzetközi Sématerápiás Egyesület közös sématerápiás képzésének haladó csoportja. Wendy T. Behary több könyv, könyvfejezet szerzője, pl., "Disarming the Narcissist...Surviving and Thriving with the Self-Absorbed".Bővebb információkért kattintson ide , vagy tekintse meg a kapcsolódó dokumentumot.
: 2014.06.06. 10:00 : 2014.06.07. 17:00
: 1083 Dudapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
3rd International Symposium on Controversies in Psychiatry :: Combined TreatmentsTheme: Combined Treatments. Round tables and debates with first class international experts. How to combine pharmacological treatment with psychosocial treatment for therapeutic success. Mexico City & Internet webinar www.controversiasmexico.org/en Contact person : Queta Torres Check the event website for more details.
: 2014.06.12. : 2014.06.14.
: Mexiko, Mexico City, DF,
Gondozói HétvégeHamarosan további információkat olvashat az eseménnyel kapcsolatban!
: 2014.06.12. : 2014.06.14.
:
X. Czech Psychiatric Association Meeting - The future of care for the mentally ill in perspectiveOrganizer : Czech Psychiatric AssociationContact : Martin Holly, M.D.E-mail : cpssjezd@guarant.cz Website : www.cpssjezd.cz
: 2014.06.12. : 2014.06.15.
: Czech Republic, Spindleruv Mlyn,

Egészségfejlesztés és prevenció a katarzisz komplex művészetterápia módszerével 4Szerepek, kötődések, nőiesség-anyaság, érettség. Alkotások relaxációban zene és vershallgatás után. Nőiesség, virág és víz.A négy nap alatt készült összes alkotás megbeszélése, reflexiók, lezárás, búcsú. Akkreditációs pontszáma : 40Akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I/00194Akkreditált szakképesítés : addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápiaAjánlott szakmák : orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkásA képzés alapítója és a Műhely vezetője : Dr. Antalfai MártaA képzés felelőse : Lelki Egészségvédő AlapítványA képzést vezeti : Harkácsi Judit kiképző pszichoterapeuta, művészeti terapeutaA képzés időtartama : 4 napÓraszám : 40 akadémiai óraA képzés helyszíne : Lelki Egészségvédő Alapítvány, IX. kerület, Ráday u. 33/b.Csoportlétszám : 6 - 10 fő További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.06.14. 09:00 : 2014.06.14. 17:30
: IX. kerület, Ráday u. 33/b., Budapest, Lelki Egészségvédő Alapítvány

A bajai pszichiátria épület átadási ünnepségeAz épület a maga műemléki pompájában fog ragyogni és természetesen funkciójában is megújul. 12:00-tól 13:00-ig a felújított pszichiátria épület bejárása a Bajai Szent Rókus Kórházban.Az avatást tudományos program egészíti ki PSZICHIÁTRIA ÉS INTERDISZCIPLINARITÁS címmel. Helyszín : Baja, Bácskai Kultúrpalota 13:00-13:30 Megnyitó és köszöntők 13:30-13:45 Dr. Tamási Ildikó, Bajai Szent Rókus Kórház, Pszichiátriai Osztály: A bajai pszichiátria története. 13:45-14:15 Prof. Dr. Janka Zoltán, tanszékvezető egyetemi tanár, az MTA doktora, SZAOTE Pszichiátriai Klinika: A lélek kötőszövete az agy. 14:15-14:40 Dr. Hal Viktor, o.v. főorvos, Bajai Szent Rókus Kórház, Pszichiátriai Osztály: Az ejakuláció praecox pszichiátriai vonatkozásai. 14:40-15:05 Dr. Tóth Gábor, főigazgató főorvos, Bajai Szent Rókus Kórház: Az ejakuláció praecox innovatív kezelési lehetősége. 15:05-15:35 Szünet 15:35-16:05 Prof. Dr. Rihmer Zoltán, Széchenyi-díjas egyetemi tanár, az MTA doktora, SOTE Pszichiátriai Klinika, Kútvölgyi Tömb: A halfogyasztás jelentősége pszichiátriai (egészségügyi) szempontból. 16:05-16:35 Prof. Dr. Tényi Tamás, egyetemi tanár POTE Pszichiátriai Klinika: Ritka pszichiátriai szindrómák. 16:35-16:45 A rendezvény zárása 16:45- Állófogadás
Időpont: 2014.06.20.
: Baja,
Fejezetek a gyermekpszichiátriából: ADHD és autizmusAUTIZMUS 2014.06.20-21.
Az elmúlt két évtizedben egyre gyakoribb az autizmus szindróma diagnózis. Az érintett gyermekek és fiatalok száma jelen ismereteink szerint valószínűleg nem növekszik, csupán a diagnosztikai, e sajátos fejlődési zavarhoz alkalmazott speciális diagnosztikai, és edukatív terápiás beavatkozási lehetőségek köre fejlődött jelentősen. Ezen beavatkozási lehetőségek ismerete nagymértékben lerövidítheti a téves beteg-utakat a gyermekorvostól a diagnózison keresztül a specifikus ellátásig, megkönnyíti az egészségügyi ellátás egyéb területeinek kliens-barát szolgáltatásainak kialakítását, a társszakmák munkatársai közötti kommunikációt, segítve ezzel az érintett gyermekek, fiatalok családját, javítva életminőségüket, kilátásaikat.
Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait.
A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.
Előadók:
Prekop Csilla – gyógypedagógus
Dr. Gádoros Júlia PhD - gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
Dr. Kenézlői Eszter - gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
Dr. Mészáros Gergely - gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
Solt Anna - gyógypedagógus
Csanaky Szilvia – pszichológus
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
Bővebb információ a honlapon olvasható!
: 2014.06.20. : 2014.06.21.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/
8. Bajai Pszicho-open - a pszichiáterek országos teniszbajnoksága
: 2014.06.21. : 2014.06.22.
: Baja,
Cognition and Action: The Jagiellonian-Rutgers Conference in Cognitive Science 2014 (CogSciJR14)During the Jagiellonian-Rutgers Conference in Cognitive Science we shall focus on the current state of research on cognition and action, looking more deeply into the links between the two. For more details please visit our website. Contact person : Boleslaw CzarneckiDeadline for abstracts/proposals : 31st January 2014 Check the event website for more details.
: 2014.06.25. : 2014.06.29.
: Poland, Krakow,
Cognition and Action: The Jagiellonian-Rutgers Conference in Cognitive Science 2014 (CogSciJR14)During the Jagiellonian-Rutgers Conference in Cognitive Science we shall focus on the current state of research on cognition and action, looking more deeply into the links between the two. For more details please visit our website. Contact person : Boleslaw CzarneckiDeadline for abstracts/proposals : 31st January 2014 Check the event website for more details.
: 2014.06.25. : 2014.06.29.
: Poland, Krakow,
Cognition and Action: The Jagiellonian-Rutgers Conference in Cognitive Science 2014 (CogSciJR14)During the Jagiellonian-Rutgers Conference in Cognitive Science we shall focus on the current state of research on cognition and action, looking more deeply into the links between the two. For more details please visit our website. Contact person : Boleslaw CzarneckiDeadline for abstracts/proposals : 31st January 2014 Check the event website for more details.
: 2014.06.25. : 2014.06.29.
: Poland, Krakow,
16th International Conference for Philosophy, Psychiatry and Psychology - Neuroscience, Logics and Mental DevelopmentOrganizers : 1) International Network for Philosophy and Psychiatry, Balkan Academyfor PPP "Athena Pallada" 2) Medical University of Plovdiv, Faculty of Medicine; Plovdiv University "Paisii Hilendarski"Collaboration : Royal College of Psychiatrists (Philosophy Special Interest Group)Contact : Professor Drozdstoj (Drossi) StoyanovE-mail : drozdstoj@uni-plovdiv.bg Website : http://www.inpp2014.com/index.html
: 2014.06.26. : 2014.06.29.
: Bulgaria, Varna,
16th International Conference for Philosophy, Psychiatry and Psychology - Neuroscience, Logics and Mental DevelopmentOrganizers : 1) International Network for Philosophy and Psychiatry, Balkan Academyfor PPP "Athena Pallada" 2) Medical University of Plovdiv, Faculty of Medicine; Plovdiv University "Paisii Hilendarski"Collaboration : Royal College of Psychiatrists (Philosophy Special Interest Group)Contact : Professor Drozdstoj (Drossi) StoyanovE-mail : drozdstoj@uni-plovdiv.bg Website : http://www.inpp2014.com/index.html
: 2014.06.26. : 2014.06.29.
: Bulgaria, Varna,
Ahol a művészet és a tudomány találkozik: a kihívások és a változások feltárása - 16th European Group Analytic Society International SymposiumA GASI – Nemzetközi Csoportanalitikus Társaság 16. szimpóziumát 2014.július 28-augusztus 1. között tartja Lisszabonban. A programban számos vezető teoretikus és gyakorlati szakember előadása, workshopja szerepel, sajátélményű csoportok és kb 600 fős nagycsoport teszi teljessé a rendezvényt. A GASI elnökének invitáló szavai alább szerepelnek. További inormációkért kattintson ide .
: 2014.07.28. : 2014.08.01.
: Portugália, Liszabon,
3rd International Conference and Exhibition on Addiction Research & TherapyAfter the success of previous conferences on Addiction Therapy (2012 & 2013) held at Las Vegas, USA, this time special interest and theme of this conference is Shaping Addiction Treatment with Research for Advancing Technology Contact person : Nick Johnson Check the event website for more details.
: 2014.08.04. : 2014.08.06.
: United States of America, Chicago, Illinois,
A Magyar Személyre Szabott Medicina Társaság V. KongresszusaSzeretettel meghívjuk Önt A Magyar Személyre Szabott Medicina Társaság V. kongresszusára Transzláció jelentősége a személyre szabott medicinában címmel.Jelentkezési határidő : 2014. július 31. A konferencia pontszerző tanfolyamnak minősül, mind a szakorvosok, mind a PhD hallgatók számára:OFTEX pontértéke : 32 pontGYOFTEX pontértéke : 36 pontA konferencia fő témái : - A transzlációs és személyre szabott medicina az interdiszciplinaritás tükrében - Transzlációs kutatás lehetőségei különös tekintettel a képalkotó eljárásokra - A személyre szabott kezelések szerepe a tradicionális orvoslásban - A SZSZO globális és hazai finanszírozásának lehetőségei - A „big data” kezelése az egészségügyben A kongresszussal kapcsolatos egyéb információt, jelentkezési lapot hamarosan az MSzMT honlapján (www.mszszmt.hu ) találhat.További információkat talál a kapcsolódó dokumentumban.
: 2014.08.29. : 2014.08.30.
: 2481 Velence, Béke utca, Resort & Spa
Kognitív viselkedésterápiás konzultáns (CBT konzultáns) képzésSzervező : Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás EgyesületSzervező partner : Moravcsik AlapítványA képzés szakmai vezetője : dr. Simon Lajos egyetemi docensA képzési koordinátor : Kovács Emese Tel: +36 20 825 0237E-mail : vikote@mail.semmelweis-univ.hu Jelentkezés : a www.vikote.hu oldalon.Kiknek ajánljuk a képzést : A képzésre azon humán alapdiplomával rendelkező, segítő szakmában dolgozó kollégák jelentkezését várjuk, akik munkájuk során kívánják a kognitív viselkedésterápiás módszert használni.A képzés ideje : A teljes képzés 2 éves (4 félév), félévente 12 képzési nap A tanfolyamunkat 2014. szeptemberében indítjuk. A képzés célja, hogy a résztvevők elsajátítsák a kliens-terapeuta kommunikációt, fejlődjön az empátiás készségük. Ismerjék meg a viselkedészavarokban, a gondolkodás és az érzelmi élet zavaraiban leggyakrabban megjelenő kóros tüneteket, hiszen ezek felismerése elengedhetetlen a hatékony segítő kapcsolat kialakításában. Munkájuk célja lesz, hogy klienseiket segítsék a mentális, ill. viselkedési zavaraikból fakadó problémáik megoldásában. A képzésből kikerülő friss ismereteket és kompetenciákat szerző munkaerő feledata a működési területén a mentális problémákkal, viselkedészavarokkal küzdő emberek munkavállalási képességének, tanulási készségeiknek fejlesztése, életminőségük javítása.A képzés tematikája : A tanfolyam előadásokból, készségfejlesztő, szupervíziós gyakorlatokból, valamint egyéni vagy csoportos önismereti foglalkozásokból áll. 1. Propedeutika, pszichopatológia, pszichoterápiás kommunikáció, személyközpontú terápia alapjai, empátia labor A képzés első részében a résztvevők elsajátítják azt a kliens-terapeuta kommunikációt, amely minden pszichoterápiás illetve segítő kapcsolat alapját képezi. Különös hangsúlyt helyezünk a non-specifikus változókra (empátia, feltétel nélküli elfogadás, kongruencia) és a kliens centrikus figyelmi beállítódásra, amelyek fejlesztése jelentősen javíthatja a terapeuta és a terápia hatékonyságát. Kitérünk azoknak a kóros tüneteknek a megismertetésére, amelyek a leggyakrabban jelennek meg a viselkedészavarokban, a gondolkodás és az érzelmi élet zavaraiban. Ezeknek a tüneteknek a felismerése és azonosítása nélkülözhetetlen a pszichoterápiás eljárások megfelelő és korrekt alkalmazásához. 2. Viselkedésterápia A képzés ezen részének célja a viselkedésterápiás módszer alapjainak, a viselkedésterápia alapfogalmainak, a viselkedésterápiás folyamat főbb jellemzőinek és a viselkedésterápiás etikának az elsajátítása. A behaviorizmus történetét követően a résztvevők megismerkednek a tanuláselmélettel és a tanulási szabályokkal. Ezt követi a viselkedésterápiás technikák elsajátítása és a különböző betegségek viselkedésterápiával történő kezelésének elmélete és gyakorlata. A gyakorlatok során a résztvevők megismerkednek a viselkedés-alapú anamnézis felvételével, a viselkedés feltérképezésével, a viselkedésdiagnosztika gyakorlatával, a viselkedésterápiás eszközök közötti választás szempontjaival, a különböző terápiás módszerekkel, a viselkedésterápiára jellemző betegvezetéssel, a terápiás óra szerkezetével, a terápiás keretek tartásával és a terápiás folyamat értékelésének módszereivel. A viselkedésterápia a nagymértékű strukturáltsága, a tanuláselmélet terápiában alkalmazott törvényszerűségei eredményeként hatékonyan alkalmazható a különböző magatartási és szorongásos zavarok gyógykezelésében, ami a viselkedésváltozások mérésével jól nyomon követhető. A szakirodalomban számos kontrollált tanulmány igazolja a módszer hatékonyságát. 3. Kognitív terápia A képzés harmadik szakaszában a résztvevők megismerkednek a kognitív terápia alapjaival, - amely ráépül az előző, viselkedésterápiás képzési szakasz tananyagára - valamint a kognitív terápia specifikus kórképekre kidolgozott elméleti és gyakorlati ismereteivel. A résztvevők elsajátítják a kognitív megközelítés helyét a pszichoterápiás irányzatok között, elméleti alapjait, az egyes pszichés megbetegedések kognitív modelljét valamint a kognitív szempontú állapotfelmérés (ún. kognitív diagnosztika) alapelveit. Betekintést kapnak a sématerápia alapjaiba, valamint a tudatos jelenléten alapuló kognitív terápiába (Mindfullness terápia).Akkreditáció : A képzésünk akkreditálásra került az Európai Kognitív és Viselkedésterápiás Szövetségnél (EABCT).A képzés tandíja : 200.000,- Ft/félév A képzésre jelentkezni a www.vikote.hu honlapon lehet, ahol tanfolyamainkról, a pszichoterápiás szakvizsgáról és a nemzetközi CBT diplomáról is olvashatnak további információkat.
: 2014.09.01. : 2014.09.30.
: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
TEPKI Pszichoterapeuta Szakvizsgára Felkészítő KépzésPSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ KÉPZÉST INDÍT a Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) Budapesten 2014. szeptemberben
A képzést a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta.
A képzés hangsúlyt helyez a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munka elsajátításának biztosítására.
További részletek a kapcsolódó dokumentumban!
: 2014.09.01. : 2014.09.30.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, Budapest/Budakeszi, Szanatórium u. 19. ÉS Hűvösvölgyi út 75/A., OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy) és a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

Határtalan elme - Komplex medicina: pszichiátria és egészségpszichiátria a szomatikus gyógyításbanA Debreceni Egyetem Pszichiátriai Klinika, Debreceni Egyetem Magatartástudományi Intézete és az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet konferenciát szervez. Ezúttal szeretettel meghívjuk Önt a DE KK Pszichiátriai Klinikája által kezdeményezett Tanévnyitó Konferenciára. Egyúttal tisztelettel felkérjük, hogy előadásával Egyetemünk rangjához méltóan nevesítse konferenciánkat és illusztrálja az Ön szakterületén belül az elme és a szomatikus gyógyítás kapcsolatát betegellátási vagy kutatási szempontból.
A mentális egészség világszerte – és az Európai Unió által is deklaráltan – a holisztikus egészségszemlélet felfogásához híven, a prioritások közé tartozik. Ennek ellenére a gyakorlatban még ma is gyakran tapasztalható – tisztelet a kivételnek –, hogy amikor a pszichiátriai betegek szomatikus vagy szociális problémák okán kerülnek az ellátórendszerbe, az azonos ellátási feltételek szempontjai nem teljesülnek számukra.
Ugyanakkor, a mentális betegellátásban dolgozó kollégáinknak – orvosoknak, pszichológusoknak és szakdolgozóknak egyaránt – számos stigmával, előítélettel kell megküzdeniük munkájuk során.

Ezért - a Debreceni Egyetem teljes támogatását élvezve – a Pszichiátriai Klinika és az egyetem Magatartástudományi Intézete stratégiai lépésre szánta el magát: az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet szakmai támogatásával „Határtalan elme” címmel „Komplex medicina: pszichiátria és egészségpszichológia a szomatikus gyógyításban” alcímmel, évenkénti megrendezési szándékkal interdiszciplináris tanévnyitó konferenciát hív életre.
A tudományos programmal és fenti elveink megfogalmazásával célunk, hogy a pszichiátriai és más mentális betegségek ellátásában dolgozók a terápiás lehetőségek évenkénti, széles alapokon történő áttekintésével egy olyan hátteret hozzanak létre, amely a mikro és makro környezet megváltoztatásával új, szélesebb, stabil európai értékeken alapuló, tudományos szintre emelheti a Kárpát-medencei térségben is a mentális egészség jelentőségét, hasznosságát, mind egyéni, mind társadalmi szinten.
Dr. Frecska Ede
klinikaigazgató, egyetemi docens
Az eseménnyel kapcsolatos bővebb informáiókért tekintse meg a kapcsolódó dokumentumot.
: 2014.09.04. : 2014.09.06.
: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt., Auguszta Tanterem (Neurológiai Klinika)
Pszichoterapeuta szakképzésSzervező : Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás EgyesületSzervező partner : SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás KlinikaA képzés szakmai vezetője : Prof. Tringer László egyetemi tanárA képzés vezetője : dr. Simon Lajos egyetemi docens, pszichiáter, pszichoterapeutaKapcsolattartó : Kovács Emese Tel : +36 20 825 0237E-mail : vikote.titkarsag@gmail.com Kiknek ajánljuk a képzést : Klinikai szakpszichológusoknak, neuropszichológusoknak, alkalmazott egészségpszichológusoknak, és szakorvosoknak, akik már alkalmaznak terápiás gyakorlatukban pszichoterápiás megközelítéseket, vagy ezután kívánják a pszichoterápia módszereit gyógyító repertoárjukba beépíteni, és céljuk a pszichoterapeuta szakképesítés megszerzése.A képzés ideje : A teljes képzés 3 éves (6 félév), félévente 9 képzési nap A tanfolyamunkat 2014 szeptemberében indítjuk.Jelentkezési határidő : 2014. augusztus 20.Felvételi beszélgetés : 2014. szeptember 3.A képzés helyszíne : SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika (1083 Budapest, Balassa utca 6.)Mit nyújt a képzés : A hároméves képzés magába foglalja mindazokat a szakaszokat (propedeutikai-, klinikai-, módszerspecifikus fázis), melyek sikeres teljesítése és a szakvizsgára vonatkozó, törvényben előírt előfeltételek megléte esetén, be tud jelentkezni pszichoterapeuta szakvizsgára, és megkérheti az Egyesületen keresztül, az Európai Viselkedés- és Kognitív Terápiás Szövetségtől (EABCT) az Európai Uniós CBT terapeuta diplomát. Ezzel a nemzetközi diplomával jogosulttá válnak az Európai Unió területén CBT terapeutaként pszichoterápiás munkát végezni és a nemzetközi magatartásterapeuta címet használni.A képzés tematikája : A tanfolyam előadásokból, készségfejlesztő, szupervíziós osztályfoglalkozásokból, valamint egyéni vagy csoportos önismereti foglalkozásokból áll. - Első félévben a pszichoterápiás propedeutikát oktatjuk. - Második félévben a személyközpontú pszichoterápia és az autogén tréning módszeréből nyújtunk alapszintű képzést. - Az első évben a pszichiátria szakvizsgával nem rendelkezők számára, pszichopatológiából kiemelt képzést és vizsga lehetőséget biztosítunk. - Második és harmadik évben a viselkedés- és kognitív terápia elméletével és gyakorlatával ismertetjük meg a résztvevőket, lehetőséget biztosítunk egyéb módszerek, ill. alkalmazási területek (családterápia, hipnózis, asszertív tréning és rövid dinamikus terápia) megismerésére is. Fontos tematika a két év klinikai fázisban a kognitív és viselkedésterápiák új módszereinek bemutatása (mindfullness, metakognitív terápia, dialektikus behavior terápia). - A hatodik félévében a hallgatók pszichoterápiás gyakorlatának folyamatos szupervízióját biztosítjuk és az előadásokon a pszichoanalízis elméletével foglalkozunk.Akkreditáció : A tanfolyam akkreditálásra került a Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központjánál és az Európai Kognitív és Viselkedésterápiás Szövetségnél (EABCT).A képzés tandíja : 135.000,- Ft/félév A szakképzésre jelentkezni a www.vikote.hu honlapon lehet, ahol tanfolyamainkról, a pszichoterápiás szakvizsgáról és a nemzetközi CBT diplomáról is olvashatnak további információkat.
: 2014.09.17. : 2014.09.30.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa utca 6.), SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
8th World Congress on the Promotion of Mental Health and the Prevention of Mental and Behavioural DisordersOrganizer : The Clifford Beers FoundationCollaboration : Imperial CollegeContact : Mr. Michael MurrayE-mail : michael@cliffordbeersfoundation.co.uk Website : www.worldcongress2014.org
: 2014.09.24. : 2014.09.26.
: UK, London,
NyírőOPAI Multidiszciplináris FórumA Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait tudományos programjaira.Téma : az ALVÁSIdőpont : 13:30-16:00 Üléselnök : Prof. Dr. Kéri SzabolcsElőadások : - Med.habil. Bódizs Róbert: Alvás, álom, egyéniség
- Simor Péter PhD: Kockázatos ritmusok - A kronotípus, az alvásminőség és a mentális panaszok összefüggései
: 2014.09.24. 13:30 : 2014.09.24. 16:00
: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Nyírő Gyula Kórház - Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet
Lélekemelő Live!Bővebb információk hamarosan!
: 2014.09.26. : 2014.09.28.
: Zamárdi,

Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület konferenciája - Csoport-Intézmény-RendszerKedves Kolléganők és Kollégák! Szeretettel várjuk Önöket a Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület őszi konferenciáján. Várjuk jelentkezésüket előadással, vitacsoporttal, kerekasztallal, műhellyel, esetbemutatással vagy résztvevő hallgatóként a csoportozás, a csoportozás intézményi változásai témájában.A csatolt jelentkezési lapon pontos információkat találnak a programról, annak időpontjáról, helyszínéről, a CME akkreditációjáról. Kérjük, lehetőleg elektronikusan jelentkezzenek a következő űrlap kitöltésével: https://docs.google.com/forms/d/1gbpDBjE-cD_J8mtDUJrWa3ZMU0Qs1l7RqZou-f2khTU/viewform Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A szervezők nevében üdvözlettel: Lackó Zsuzsa
Időpont: 2014.09.27.
: Budapest,
MAPE - „Hagyomány és megújulás”A Magyar C. G. Jung Analitikus Pszichológiai Egyesület (MAPE) megrendezi„Hagyomány és megújulás” című konferenciáját. Az analitikus pszichológia nevet a svájci pszichiáter Carl Gustav Jung (1875-1961) adta mélylélektani irányzatának, mely nemcsak átfogó modellt kínál a psziché működésének megértéséhez, hanem gyakorlati pszichoterápiás megközelítése a mentális egészség javítását és a személyiség érését is elősegíti. Száz éve, 1914-ben a zürichi Pszichoanalitikus Egyesület kivált a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesületből és megalakult az első Analitikus Pszichológiai Egyesület. Bár a híres klasszika-filológus és vallástörténész Kerényi Károly, az antik mitológia kutatója vagy a szintén magyar Jolande Jacobi pszichológus (eredeti nevén Székács Jolán) Jung közvetlen munkatársaként már a XX. század első felében nemzetközi szintéren kapcsolódtak az analitikus pszichológia irányzatához, Magyarországon csak a hatvanas években kezdtek pszichiáterek, pszichológusok és lelkészek jungi szemlélettel dolgozni. 1980-ban jött létre a Jung Komplex-pszichoterápiás Munkacsoport, amely 1991-ben egyesületté alakult át, és C. G. Jung Komplex-pszichoterápiás Egyesület néven képviselte hazánkban az analitikus pszichológiai szemléletet. Egyesületünk 2013-ban Magyar Analitikus Pszichológiai Egyesületre változtatta a nevét, amely követi azt a nemzetközi hagyományt, hogy a legtöbb jungiánus egyesület nevében megjeleníti az analitikus pszichológiát, ezzel is kifejezve azt a szándékot, hogy Egyesületünk megkezdje integrálódását az irányzat nemzetközileg elismert szervezetével. A konferencia célja, hogy megünnepeljük Jung örökségét, az analitikus pszichológia kreatív és nyitott látásmódját, áttekintsük az analitikus pszichológia fejlődésének legfontosabb mérföldköveit, beszélgessünk a magyar fejlődés sajátosságairól, a hagyományokról és a megújulás szükségességéről. A konferencia lehetőséget ad arra is, hogy találkozzunk külföldi analitikusokkal és a hazai jungiánus szakemberekkel, és a közös gondolkodás mentén megerősítsük szakmai és emberi kapcsolatainkat.Kedvezményes befizetés határideje : 2014. július 31. Számlaszám: 10104105-50410800-01000009 (Budapest Bank) CME pont: elbírálás alatt - MAPE tagoknak 2014. július 31-ig 8.000,- Ft, 2014. július 31. után 9.000,- Ft - Nem MAPE tagok számára 2014. július 31-ig 10.000,- Ft, 2014. július 31. után 12.000,- Ft - Diákoknak 2014. július 31-ig 7.000,- Ft, 2014. július 31. után 8.000,- Ft A további információk hamarosan a honlapunkon www.cgjung.hu és az Egyesületünk Facebook oldalán Facebook oldalán is olvashatók lesznek. További felvilágosítás és információ Majoros Andreánál +36 30 439 9126 számon, ill. a jungkonferencia@gmail.com e-mail címen.Az esemény részletes programja megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2014.09.27.
: Budapest, Kossuth Klub
Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia – módszerspecifikus képzésA Semmelweis Egyetemen és az Európai Pszichoterápiás Szövetségnél akkreditált képzés.
A Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés a 2014-2015 tanévben Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia Módszerspecifikus Képzést indít. A képzés a szakvizsgára felkészítő pszichoterápiás képzés módszerspecifikus fázisa. A teljes képzés elvégzése és a szakvizsga letétele után megszerezhető az ECP, az Európai Pszichoterápiás Diploma.
A képzés célja:
A propedeutikai illetve klinikai fázisokra épülő, pszichodinamikai elméleti háttéren alapuló fókuszált egyéni pszichoterápia elméletének és gyakorlatának elsajátítása; korszerű elméleti ismeretek és terápiás gyakorlat közvetítése.
A képzés részei: sajátélmény, elmélet, szupervízió.
Sajátélmény:
250 óra egyéni sajátélmény a TH képzés által elfogadott sajátélmény kiképző terapeutánál,
vagy
150 óra csoport-sajátélmény (hozott) és
100 óra egyéni sajátélmény a TH képzés által elfogadott sajátélmény terapeutánál.
A hozott csoport-sajátélmény:
A Pszichoterápiás Tanács tagságával és a Tanácsnál elfogadott képzési programmal rendelkező módszerspecifikus szakegyesületek csoport-sajátélményét elfogadjuk abban az esetben, ha folyamatosan és kiképző terapeutánál történt és az illető egyesület tanulmányi szabályzata szerint is befejezett sajátélménynek számít. A módszerhez ajánlott a csoportanalitikus (CSAKIT)-sajátélmény csoport.
Az elméleti képzés
120 óra elmélet (ebből 60 óra beszámítás a TEPKI képzésből)
A korszerű elméleti ismeretek elsajátítása szemináriumi munkával és szemináriumi dolgozatok elkészítésével történik.
Szupervízió:
80 óra csoportos szupervízió (ebből 10 óra beszámítás a TEPKI képzésből)
10 óra egyéni szupervízió
A képzés során minimum 3 eset folyamatos párhuzamos vezetése szükséges, mint esetmunka. Ezekből 2 esetet csoportos szupervízióba, 1 esetet külső egyéni szupervízióba (min. 10 óra) kell vinni a képzés által elfogadott kiképző terapeutához. A képzés esetvizsgával zárul.
A képzés ideje (kivéve a sajátélmény részt és az egyéni szupervíziót) 1 tanév, rendszerint kéthetente, pénteki napokon, 10-15.30-ig.
A jelentkezés feltételei:
A Tündérhegyi képzés sikeres elvégzése után 5 éven belül lehet jelentkezni a Fókuszált Dinamikus Pszichoterápia módszerspecifikus képzés elméleti és gyakorlati részére. A sajátélmény a Propedeutikai és Klinikai fázissal párhuzamosan végezhető, melyre a TH képzés által elfogadott kiképző terapeutánál lehet jelentkezni.
A kiképzők: A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület, a Pszichoanalitikusan Orientált Képző Egyesület és a Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés kiképzői.
Jelentkezés: Dr. Harmatta Jánosnál harmattj@t-online.hu rövid szakmai önéletrajzzal.
Információ: Bagotai Tamás bagotai@enternet.hu
A képzést kellő számú jelentkezés esetén indítjuk.
: 2014.10.01. : 2014.10.31.
Kategória: Képzés
:
A rendezvény Web oldala: http://tunderhegy.hu/
Magyarországi Fájdalom Társaság 2014. évi kongresszusa és a IV. Neurostimulációs Szimpózium Pécsett negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Neurostimulációs Szimpozium, amelyet a Magyar Fájdalom Társaság kongresszusával közösen szervezünk meg, a korábbi együttes rendezés sikerének tapasztalatai alapján. A Neurostimulációs Szimpozium programjában fájdalom, mozgászavar, epilepszia, vegetatív zavarok, pszihokirurgia, és vegetatív zavarok, valamint spasticitás modern kezelése szerepel. A Fájdalom Társaság Kongresszusának fő témái az orofaciális, valamint a vertebrogén fájdalom, és experimentális kutatás eredményei lesznek. A közös rendezvényen nemcsak fájdalommal foglalkozó szakemberekre: neurológus, anestheziológis, idegsebész részvevőkre számítunk, hanem rheumatológus, immunológus, onkológus, rehabilitációs szakemberek, pszihológis, spszihiáter, urológus, cardiológus, fogorvos, szájsebész, ortopédus, és az alapkutatásban dolgozók is érdeklődhetnek a témák iránt.Programtervezet: - Neurostimulációs szimpózium (mozgászavarok, fájdalom, epilepszia, pszihiátriai betegségek, spasticitás) - Oro-faciális fájdalom - Vertebrogén fájdalom - Experimentális kutatások - Szabad témájú előadások és poszterekKapcsolat PARTNERS PÉCS KFT. 7624 Pécs, Budai N. A. u. 1. Tel./Fax: +36 72 327 572 Kulcsár Erika [erika.kulcsar@pcongress.hu ] Tel./Fax: +36 72 327 572További információk a akpcsolódó dokumentumban találhatók.
: 2014.10.02. : 2014.10.04.
: Pécs,
A rendezvény Web oldala: http://www.fajdalom-tarsasag.hu
Pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyam A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.II/00172 Részvételi díj: 42.000,- Ft A továbbképzés részletes programját a www.cmepszichiatria.hu , vagy a www.oftex.hu oldalon tekintheti meg.
: 2014.10.02. : 2014.10.04.
Kategória: Képzés
: Budapest, VIII. ker. Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Tea és MűvészetMűvészettörténeti előadássorozat játékosan teával.
Belépő: 1000 Ft, amivel a Moravcsik alapítványt támogatod
Az estet vezeti: Kurdi János
: 2014.10.18. 18:00 : 2014.10.18. 20:00
: Budapest, Üllői út 60-62., BAB Galéria
A rendezvény Web oldala: http://www.artbrut.hu/

Mindfulness Alapú Kognitív Terápiás KépzésOxford University Oxford Mindfulness Center, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék és a VIKOTE közös képzése
A mindfulness, magyarul „tudatos jelenlét” olyan speciális figyelmi állapot és tudati beállítódás, amely ítélkezés-, és reakciómentes, a jelen pillanatra fókuszálva megnöveli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot.
A klinikumban a 90-es években kezdték felfedezni a tudatos jelenléten alapuló stresszcsökkentő meditációt (MBSR) a krónikus fájdalom kezelésére (Kabbat-Zinn, 1990). Napjainkban egyre szélesebb körben alkalmazzák már hazánkban is, klinikai vizsgálatok támasztják alá a hatékonyságát a különböző daganatos megbetegedések, szív és érrendszeri betegségek, gasztrointesztinális betegségek, valamint szorongásos és hangulatzavarok kezelésében.
A mindfulness alapú kognitív terápiát (MBCT) Zindel Segal, John Teasdale és Mark Williams dolgozta ki. A MBCT ötvözi a kognitív terápiás és mindfulness módszereket, hatékonyságát számos vizsgálat támasztja alá a krónikus pszichés zavarok kezelésében, a súlyos rekurrens depresszióban és a visszaesések megelőzésében.
Nagy örömmel jelezzük, hogy hosszas előkészítő munka után, sikerült megnyerni az Oxford Mindfulness Centert, így hazánkban is lehetőség nyílik a MBCT elsajátítására saját élmény, gyakorlati fázis és elméleti képzés kereteiben. A képzés feljogosítja a szakembereket a módszer betegellátásban való alkalmazására. 2015-ben tervezzük a képzés kiegészítését egy haladó tanfolyammal, amely MBCT tréneri képesítést ad.
A képzés célcsoportja:
A képzésre kognitív terápiás ismeretekkel és a tudatos jelenlét módszer alapfokú ismeretével rendelkező klinikai pszichológusok és pszichiáterek jelentkezhetnek. Azok számára, akik nem rendelkeznek ilyen ismeretekkel, javasoljuk az egy napos alapfokú tudatos jelenlét képzést Tanszékünkön (2014 május 16.-án). Az oxfordi képzésre jelentkezők számára (befizetett tandíj esetén) a május 16.-i képzés térítésmentes. (A képzés ára a piaci ár 50%-a, mivel mind az Oxfordi Egyetem mind a Semmelweis Egyetem financiálisan támogatja.)
A képzés felépítése:
1. fázis (sajátélmény): Intenzív 5 napos MBCT képzés - 2014. október 22-26. (A képzés nyelve: angol .)
Oktató: Melanie Fennel, PhD (Oxford Mindfulness Center), Antonia Sumbundu, PhD (Center for Mindfulness Copenhagen).
2. fázis (gyakorlási fázis): Az elsajátított ismeretek és a mindfulness meditáció önálló gyakorlása –
Időpontok: 2014. október 27-december 22. között (heti 1x2 óra)
Oktató: Dr. Perczel Forintos Dóra, Fazekas Gábor MBSR tréner (A képzés nyelve: magyar .)
3. fázis (elméleti képzés): Intenzív 2 napos MBCT kurzus – 2014. december 5-6. (A képzés nyelve: angol )
Oktató: Melanie Fennel, PhD (Oxford Mindfulness Center)
Kreditpont érték: 50 pont
Időpont: 2014. október 22-december 22.
Jelentkezési határidő: 2014. július 30.
Maximális létszám: 30 fő
Részvételi díj: 150 ezer Ft
Tanfolyam jellege: kötelezően választható
Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon
Érdeklődni a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéken lehet, Ajtay Gyöngyi klinikai szakpszichológusnál (ajtay.gyongyi@med.semmelweis-univ.hu ).
: 2014.10.22. : 2014.12.22.
Kategória: Képzés
: Budapest,
NyírőOPAI Multidiszciplináris FórumA Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait tudományos programjaira. KEREKASZTAL A DROGBETEGEK KORSZERŰ ELLÁTÁSÁRÓL
Résztvevők: Prof.. Gerevich József DSc, Dr. Szemelyácz János, Dr. Csíszér Nóra, Dr. Rigó Péter, Dr. Olasz Anna
Moderátor: Dr. Németh Attila
: 2014.10.29. 13:30 : 2014.10.29. 16:00
: Budapest, Lehel utca 59. Főépület, Nyírő-OPAI, II. emelet, Tanácsterem
A Magyar Tinnitus Egyesület komplex fülzúgás kezelési programja /TRT/A fülzúgás,fülcsengés mint tünet egyre több embert érint. Magyarországon közel 0,5 millió akinek már többször jelentkezett problémaként. A Magyar Tinnitus Egyesület megnyerte a hazai kiváló szaktekintélyeket,hogy akkreditált előadás keretében ismertessék e tünet okait és a gyógyítás lehetséges komplex terápiáját.
Időpont: 2014.10.31.
Tudományos információ: Dr. Szalai László
Munkahely neve: Magyar Tinnitus Egyesület
Címe: 1031 Budapest, Nánási út 2/c 3/64
Tel: 06-20-955-4678
E-mail: drlszalai@gmail.com
Szervező: Pap Csilla
Munkahely neve: Magyar Tinnitus Egyesület
Címe: 1031 Budapest, Nánási út 2/c 3/64
Tel: 06-20-452-3840
E-mail: csillapp@gmail.com
: 1062 Budapest, Andrássy út 37., Amplifon Hallásközpont
A rendezvény Web oldala: http://www.tinnitus.hu
Magyar Individuálpszichológiai Egyesület XIX. VándorgyűléseKEDVES ÉRDEKLŐDŐK!
A MAGYAR INDIVIDUÁLPSZICHOLÓGIAI EGYESÜLET SZERETETTEL INVITÁLJA ÖNÖKET XIX. VÁNDORGYŰLÉSÉRE!
Téma:
Szimbólumok és individuálpszichológiai elvek szerepe a pszichoterápiában és a tanácsadásban
A „módszerek kézfogása” jegyében meghívott vendég:
Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület
Az előadásokat, posztereket, műhelyeket a megadott témakörben 2014. szeptember 15-ig várjuk.
A MIPE szervezőbizottsága
Az akkreditáció folyamatban van!
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható!
: 2014.11.07. : 2014.11.08.
: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor. 39., Vakok Általános Iskolája és Diákotthona - Nádor terem
17th Asia Pacific Regional Conference of Alzheimer's Disease InternationalDear Colleagues, Population aging is a global phenomenon. The fastest growth of the aging population is taking place in China, India and other countries of South Asia Region. As ageing is the single most important risk factor for dementia, the largest numbers of persons with dementia are living in this region. Out of the estimated 36 million persons living with dementia worldwide, nearly 60% live in developing countries and this figure is likely to reach 70% by 2050. The magnitude of dementia and its impact on the institutions of society is being recognised and realised in many of these countries only recently. With increase in life expectancy and the ageing population, the problems associated with dementia will also rise. So, while it is important to develop policies and strategies for action at national level, it is also important for countries to join hands to improve understanding and share expertise and experience. The health systems in this region exhibit great diversity in their functioning. Only a handful of countries in this region are effectively addressing the issue of dementia with the governments recognising it as a public health issue with adequate allocation of financial and human resources. In most countries, there is little awareness on dementia, which is often assumed as a natural consequence of aging. The lack of awareness causes stigmatisation, dehumanisation, delayed diagnosis and adverse physical, economic and emotional consequence for the family and care givers. This conference “Emerging challenges of dementia in the Asia Pacific Region” is being organised to bring together medical professionals, care providers, nursing and paramedical professionals; social and health organisations; and governmental agencies to deliberate on issues related to risk factors, preventive strategies, advocacy and policies for better facilities for diagnosis and care. We extend a cordial invitation to all to attend the conference. We hope that we can collectively create a better environment for dementia care and bridge the gap between availability and need of resources for dementia care.Abstract submission date has been extended till July 31, 2014. For further information please click here .
: 2014.11.07. : 2014.11.09.
: India, New Delhi, India Habitat Centre

PSZICHÉ - Pszichoterápiás HétvégeA Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület 8. alkalommal rendezi meg az újratöltött Pszichoterápiás Hétvégét.
A program sajátosságai:
- szakmai nagycsoport, sajátélményű módszerdemonstrációs kiscsoportok és az informális közeg integrációja intézményi pszichoterápiás tapasztalatszerzésre is alkalmas;
- lehetőséget és teret biztosít különböző irányultságú, szakmai identitású szakemberek találkozásához, a különböző pszichoterápiás, csoportterápiás módszerek megismeréséhez;
- segít megtapasztalni szakmai közösségünkben az összetartozás, a megbecsülés, a fejlődés forrásait;
- hozzájárul a pszichoterápia értékteremtő, értékőrző jellegéhez: a pszichoterápiát mint kulturális értéket igyekszik felmutatni a segítők, a társszakmák képviselői, az értelmiség számára is;
- a résztvevőknek feltöltődést nyújt, segítség a kiégés megelőzésében.
Ajánljuk a részvételt azoknak a szakembereknek, akik
- ismerkednek a szakmával és keresik a számukra megfelelő módszert, irány-zatot;
- már tapasztalattal rendelkeznek a segítő szakmában és kíváncsiak más kollégák munkájára, a sajátélmény új rétegeire, a szakmai nagycsoport ta-pasztalatára;
- a szakmai közösséghez tartozás meg-erősítő élményére vágynak.
Csoportvezetésre jelentkezési határidő: 2014. július 13.
További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.11.07. : 2014.11.09.
: Siófok, Beszédes J. sétány 72., Hotel Magistern***
A rendezvény Web oldala: http://www.macsope.hu
XIII. Psychiatric Days of Bosnia and Herzegovina - Suicidal Behavior, Suicide Prevention and SuicideOrganizer : Psychiatric Association of Bosnia-HerzegovinaCollaboration : Department of Psychiatry, University Clinical Hospital MostarContacts : Prof. Dragan Babić, MD, PhD / Dr. Goran Račetović, MDE-mail : dragan.babic@tel.net.ba / gracetovic@yahoo.com Website : www.upubih.com
: 2014.11.07. : 2014.11.08.
: Bosnia and Herzegovina, Mostar,

FŐPSZICHE Összejövetel (2014.11.12.)Kedves Főpsziche tagok és érdeklődők!
Egyesületünk 2014. november 12.-én tartja következő összejövetelét.
Helyszín: Forrásház (XIX. Dobó Katica u. 18.) Megközelítés: Határ úttól (3. Metró áll.) 2 megálló a 42.-es villamossal, vagy 2 megálló az 50-es villamossal.
Program: 9h- Megnyitás
9.30 h Dr. Silling Tibor (MPGRE) Gondnoksági véleményezések és más aktualitások.
10.30 h Dr. Sós Éva (MPT főtitkára) Beszélgetés a főtitkári elképzelésekről, januári konfresszusról.
11.30h Büfé
Kérjük, hogy személyi vagy rendelési időben, e-mail címben történt változásokat közöljék a vezetőséggel!
Dr. Magyar Iván György
elnök
Időpont: 2014.11.12.
: XIX Budapest, Dobó Katica u 18.

Országos rezidens továbbképzés az OPAI-banOrszágos Rezidensnap a Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben.
A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
: 2014.11.12. 10:00 : 2014.11.12. 16:00
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Nyírő Gyula Kórház -OPAI

HATÁRJÁRÁS: Kapcsolataink dinamikája - A Magyar Pszichodráma Egyesület jubileumi kongresszusaA pszichodrámával való munka során belső tájainkat térképezzük fel és járjuk be. Ezen az izgalmas, időnként kanyargós úton gyakran találkozunk határainkkal. A pszichodráma segíthet eldönteni, mikor mit kezdjünk velük: lépjük át, vagy tartsuk tiszteletben őket? Készen állunk arra, hogy kiterjesszük mozgásterünket? Vagy egyelőre inkább kijelölnénk és megvédenénk saját területünket?
A válasz minden esetben egyedi, spontán és kreatív - legyen szó egyéni, csoportos vagy társadalmi határokról.
Kapcsolatainkban is különleges szerepe van a határoknak. Hol vannak az én határaim, és hol kezdődik a másik ember? Legyen szó terápiás, szakmai vagy magánéleti kapcsolatról: a másikkal való találkozás minden pillanatában újra és újra meghatározzuk az individualitás és az intimitás mértékét, és azt keresgéljük, kihez mi tartozik.
Évről évre növekszik a Magyarországról kivándorlók száma. Mára a családok jelentős részének van olyan tagja, aki hosszabb-rövidebb ideig az ország határain kívül él.
Mit jelent ez a pszichodráma számára? Milyen új témák, sérülések kerülnek a felszínre? És van-e egyáltalán még értelme, egy két évig tartó csoportot meghirdetni?
Idén a Magyar Pszichodráma Egyesület 25 éves lesz. Ez egy kitűnő időpont arra, hogy összegezzünk, és hogy megmutassuk: Mit értünk el ebben a negyedszázadban? Hol vannak a módszer határai? Mi van a szomszédban?
Kongresszusunkon neves hazai és külföldi dramatisták mellett rokon módszerek képviselőit is meghívjuk előadásokra, workshopokra, kerekasztal-beszélgetésekre. Bemutatkoznak a Magyar Pszichodráma Egyesület munkacsoportjai is: a szociodráma, a gyerekdráma, a bibliodráma, a playback és sok más munkacsoport mind-mind a pszichodráma határait feszegetve keresi az utat, hogy merre lehet a dráma varázslatos világát tovább kiterjeszteni.
Gyere el Te is a Határjárásra!
Kongresszusunkon sok izgalmas előadás, workshop és más program vár.
Ünnepeljük együtt a Magyar Pszichodráma Egyesület 25. szülinapját!
Előkongresszus: 2014. november 12-14.,
Előadók: Reinhard Krüger (Németország), Eduardo Verdú (Norvégia)
: 2014.11.14. : 2014.11.16.
: 1071 Budapest, Városligeti fasor 17-21., Fasori Evangélikus Gimnázium
A rendezvény Web oldala: http://www.pszichodramakongresszus.hu/
Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ TanfolyamAz OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály / Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása .
Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.
Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.
A tanfolyam szombaton 09.00-18.00, vasárnap 09.00-17.00 óráig tart. Részvételi díja 22.000.- Ft
Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP)
Irodalom:
OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007. www.lelekbenotthon.hu /
A könyvre a munkához szükség van, kérjük előre beszerezni és elhozni a képzésre. E.book: www.orioldbooks.com
A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.
Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.
Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: harmattj@t-online.hu
Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, E-mail: bagotai@enternet.hu
A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő.
: 2014.11.15. 09:00 : 2014.11.16. 17:00
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

NyírőOPAI Multidiszciplináris FórumA Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait tudományos programjaira. GYÓGYSZERELÉSI LEHETŐSÉGEK VÁRANDÓSSÁG ÉS SZOPTATÁS ALATT
Előadó: Dr. Belső Nóra
Felkért hozzászóló: Dr. Ruff György, Dr. Vizi János
További információk hamarosan!
: 2014.11.19. 13:30 : 2014.11.19. 16:00
:
Evidenciák és dilemmák a forenzikus pszichiátriában 2014-ben - Igazságügyi pszichiátria szakvizsgához kötelező tanfolyamA program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.II/00296 Részvételi díj: 33.000,- Ft A továbbképzés részletes programját a www.cmepszichiatria.hu , vagy a www.oftex.hu oldalon tekintheti meg.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.II./00296
Akkr. pont: 50
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
addiktológia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, gyermekpszichiátria, igazságügyi elmeorvostan, igazságügyi klinikai pszichológia, igazságügyi pszichiátria, klinikai addiktológiai szakpszichológia, klinikai szakpszichológus, neuropszichológia, orvosi pszichológia, orvosi rehabilitáció (pszichiátriai), pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápia
Képzési időtartama (óraszáma): 34 óra
Képzés formája: csoportos képzés
Képzés jellege: intenzív
A képzés tesztvizsgával zárul.
A továbbképzés szakmai vezetője: Prof. Bitter István, egyetemi tanár
Részvételi díj: 33.000,- Ft
Napijegy: 8.000,- Ft (a helyszínen fizetendő)
A napijeggyel résztvevő kollégáknak nem tudjuk biztosítani a vizsgán való részvételt és
a kreditpontok jóváírását.
A képzés díját kérjük 2014. november 18-ig a Moravcsik Alapítvány 10200902-32710870
számú számlájára átutalni. A közleménybe írja be nevét, címét és a "FORENZIKUS"
kifejezést.
: 2014.11.24. : 2014.11.28.

Pszichodráma önismereti csoportPszichodráma önismereti csoport indul 2014. november 29.-én a Magyar Pszichodráma Egyesület keretében
A csoportba egyaránt várunk életviteli, párkapcsolati és egyéb nehézséget leküzdeni kívánó-, valamint képzési igénnyel jelentkezőket.
A csoport módszertanilag ötvözi a Mérei féle csoport-centrikus és a Moreno féle protagonistacentrikus pszichodráma elemeit.
A csoportot 250 órára tervezzük, havi egy alkalommal, szombati vagy vasárnapi napokon, de. 10 – 19 óra között fog működni, alkalmanként 10 tanórában.
Elvégzése beszámítható a pszichodráma asszisztensi képzés előfeltételeként, beszámítható a klinikai szakpszichológus-képzésbe, a pszichoterapeuta képzésbe, a családterápiás módszerspecifikus képzésbe és más szakképzések önismereti részeként is.
Csoportvezetők: Bagotai Tamás klinikai szakpszichológus, kiképző pszichodráma pszichoterapeuta, Janda Zsuzsa pszichodráma vezető
Jelentkezés: +36 30 390 3418, bagotai@enternet.hu
: 2014.11.29. : 2015.04.19.
Kategória: Képzés
: Budapest, II. János Pál pápa tér 6.
CPSYC 2014 International Congress on Clinical & Counselling PsychologyEarly Registration Fee (599 Euro) Covers: 3 Nights Conference Hotel 5* Accommodation, 4 days Unlimited Food and Drink, Abstract Publication, Full Text Publication, Conference Materials, Participation / Presentation Online Certificate... Contact person : Dr Zafer BekirogullariDeadline for abstracts/proposals : 1st June 2014 Check the event website for more details.
: 2014.12.01. : 2014.12.04.
: Turkey, Antalya,
10th International Congress on Mental Dysfunction and Non-Motor Features of Parkinson's Disease & Related DisordersMDPD 2014 is a leading annual educational forum offering a unique opportunity to deliberate on brain diseases and how they contribute to cognitive decline, and to identify the specific psychological markers. Contact person : Ronit Eisenbach Check the event website for more details.
: 2014.12.04. : 2014.12.07.
: France, Nice,

Tündérhegy 30 éve, ünnepi konferenciaAz Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztályaszeretettel meghívja Öntaz osztály 30 éves évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő ünnepi konferenciára.
A konferencia Szervező Bizottsága
Harmatta János, Horváth Klára, Kiss Tibor Cece, Dávid József
A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Időpont: 2014.12.06.
: 1121 Budapest, Szanatórium u. 19., Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI)
XI. Dream KonferenciaA rendezvény címe: Ha feldobjuk álom...
A szakmai program akkreditálása folyamatban van.
Jelentkezési határidő: 2012. november 20.
Jelentkezést elektronikus formában kérünk az alábbi e-mail címen: dreamterapia@gmail.com
További részletek, jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Időpont: 2014.12.12.
: Pécs, Széchenyi tér 7-8., Művészetek és Irodalom Háza

Meghívó Bálint-csoportraA Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány közös szervezésében 2015. januárban orvosok, pszichológusok és más segítő szakmában dolgozó szakemberek számára indítunk Bálint-csoportot.
A Bálint-csoport probléma orientált, elsősorban az orvos/pszichológus/ segítő-páciens kapcsolatra fókuszáló, érzelmileg megterhelő esetekkel és szituációkkal foglalkozó, támogató légkörű esetmegbeszélő csoport.
Az ilyen jellegű esetmegbeszélések segítik a kommunikációs képességek, valamint a szakmai és személyes kompetencia fejlődését.
Az első csoport időpontja: 2015. január 20. (kedd) 16,30-18 óra
Helyszín: BAB Galéria, Budapest, VIII. ker. Üllői út 60-62.
Csoportvezető: Vizin Gabriella, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta (SE
PPK)
Intenzitás: havonta 1 csoport, megbeszélés szerint, keddenként
Min. létszám: 10 fő, max. létszám: 15 fő
Díja: 4.000,- Ft/alkalom, SE PPK dolgozóknak: 2.000,- Ft/alkalom
Jelentkezni a kapcsolódó dokumentumok alól letölthető jelentkezési lap visszaküldésével és a képzési díj befizetésével lehet: 2015. január 15-ig.
A csoport díját kérjük a Moravcsik Alapítvány 10200902-32710870 számú számlájára átutalni. A befizetésről számlát a jelentkezési lapon feltüntetett névre és címre állítjuk ki.
: 2015.01.20. 16:30 : 2015.01.20. 18:00
Kategória: Képzés
Szervező: Kovács Emese
Tel: +36 20 825 0237
E-mail: cme.pszichiatria@gmail.com
: Budapest, Üllői út 60-62., BAB Galéria
NyírőOPAI Multidiszciplináris FórumA Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait tudományos programjára.
Téma: Pszicho- és szocioterápás munka az Addiktológiai osztályon
PETKE Zsolt:
Mi folyik itt? Ellátás- és annak szervezése az OPAI Addiktológiai osztályán
Petke Zsolt[1], Schmidt Judit[1], Steinbach Zsolt[1], Oláh Péter[2], Gelsei Bernadett[3], Olasz Anna[4]
[1]OPAI-Addiktológiai osztály
[2]Megálló Csoport Alapítvány a Szenvedélybetegekért
[3]Félúton Alapítvány
[4]OPAI-Adiktológiai osztály
OLASZ Anna:
Disulfiram implantáció indirekt hatásai a józanság megtartásában
Olasz Anna[1]
[1]OPAI-Addiktológiai osztály
ARZENOVITS Lívia:
Terápiás rendszer az Addiktológián
Arzenovits Lívia[1], Mészáros Piroska[1], Gelsei Bernadett[2], Oláh Péter[3], Nagy István Miklós[4]
[1]OPAI-addiktológiai osztály
[2]Félúton Alapítvány
[3]Megálló Csoport a Szenvedélybetegekért
[4]OPAI-Addiktológiai osztály
TÓTH András:
A változás mérése Minnesota-modellben: spiritualitás vagy tudományosság?
Tóth András[1], Tremkó Mariann[1], Fazekas Zsolt[2], Golenya Éva[2], Petke Zsolt[3]
[1]OPAI-Addiktológiai osztály, Minnesota részleg
[2]OPAI, Addiktológiai osztály, Minnesota részleg
[3]OPAI, Addiktológiai osztály
NAGY István Miklós:
Hogyan diagnosztizálunk alkoholhasználati zavart?
Nagy István Miklós[1]
[1]OPAI, Addiktológiai osztály
: 2015.01.21. 13:30 : 2015.01.21. 17:00
: Budapest, Lehel utca 59. Főépület, Nyírő-OPAI, II. emelet, Tanácsterem
Újdonságok a pszichiátriában - SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika - Szakorvosok Folyamatos Továbbképzése (CME) kötelező szintentartó tanfolyamaA következő szakvizsgákhoz akkreditálva:
• pszichiátria
• gyermekpszichiátria
• igazságügyi pszichiátria
• addiktológia
• pszichiátriai rehabilitáció
• klinikai szakpszichológia
• pszichoterápia
A tanfolyam résztvevői, sikeres tesztvizsga esetén, 50 továbbképzési pontot kapnak
A tanfolyam díja: 15.000 Ft
Befizetés átutalással:
Pszichiátriáért Alapítvány
székhely: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 57.
adószám: 18285587-1-06
bankszámlaszám 11735005-20556606-00000000 OTP Bank Zrt.
Jelentkezés a tanfolyamra és regisztráció:
Elektronikusan lehetséges klinikánk titkárnőjénél: kovacs.beata@med.u-szeged.hu
A jelentkezők Oftex tanfolyam-regisztrációját munkatársnőnk fogja elvégezni
További részletek a kapcsolódó dokumentumban.
: 2015.01.28. : 2015.01.30.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 6722 Szeged, Egyetem u. 2., II. emelet, Szegedi Tudományegyetem, BTK, Auditorium Maximum
A daganatos fájdalom csillapítása és a terminális állapotú rákbetegek palliatív ellátásaA SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára
Részletek >>
SE-TK/2015.I./00014 / 14 kredit pont
Célcsoport: onkológia, belgyógyászat, aneszteziológia, gerontológia, háziorvostan, tüdőgyógyászat, stb.
Részvételi díj: 15.000 Ft
Időpont: 2015.02.06.
: 1089 Budapest, Orczy út 6., Tanácsterem

Csoportanalitikus és Kiképző Társaság - Téli Workshop - A hatásos csoportCME: 16 pont klinikai szakpszichológusok, pszichiáterek és pszichoterapeuták számára.
Részvételi díj: 6000 Ft, a helyszínen fizetendő, magában foglalja az ebédet.
Kedvezményes részvételi díj: 4000 Ft nyugdíjasoknak és nappali hallgatóknak.
Jelentkezés: Bagotai Tamás, bagotai@enternet.hu
Jelentkezési határidő: 2015. január 30.
: 2015.02.07. 10:00 : 2015.02.07. 18:00
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 6.
Alvás- és pszichés zavarok szomatikus betegségek esetében „VIII. Interdiszciplináris továbbképző szimpóziumMEGHÍVÓ
Tisztelt Kolléganő, Kolléga!
Tisztelettel meghívjuk a
2015.február 11.(szerda) 14.00-20.00-ig megrendezésre kerülő
„ Alvás- és pszichés zavarok szomatikus betegségek esetében „VIII. Interdiszciplináris továbbképző szimpóziumunkra.
A tanfolyam szakmai felelőse: Dr. Radics Judit
Célcsoport: szakorvosok,( kiemelten : pszichiáter, addiktológus, belgyógyász, kardiológus, infektológus, neurológus) kollégák és szakdolgozók.
Vizsga: Igen.
A továbbképzés formája: szakmai továbbképzés szimpózium formájában.
Számonkérés: teszt.
Helyszín: Győr, Kálvária Hotel,Térítési díj: 0.
Megnyitó: Dr. Tamás László János Főigazgató Főorvos Úr és
Csordás Adrienn Ápolási Igazgató Asszony
A 2015 évi Szimpózium Kerekasztal-vezetői: Dr. Ónody Zsolt, Dr. Feller Gábor
és Pércsyné Fábián Krisztina
Előadók:
Meghívott előadó: Oriold Károly – az Oriold És Társai Könykiadó tulajdonosa :
Szerelmi álmok és végzetes találkozások a művészetekben és a pszichoterápiákban.
Dr.Feller Gábor:
Egy terjedő addikció az internet-függőség szenvedélye 2.
Miklós Monika:
A szimbólumok szerepe a pszichés és szomatikus betegségek diagnosztikájában és terápiájában.
Prof.Dr.Ostorharics-Horváth György Ph.D.
Etika az orvoslásban.
Szentes Veronika:
Kardiológiai betegek problémájának pszichés vetülete.
Dr.Hegedüs Irén:
Posztinfekciózus szomatikus tünetek és a hypochondriázis differenciál-diagnosztikája.
Dr.Lutherán Ferenc:
Rehabilitációt igénylő kórképek hatása az alvásra.
Dr Radics Judit :
A jövő orvostudománya – milyen lesz a prevenció?
Várjuk jelentkezésüket! Jelentkezési határidő : 2014. február 07.
Információ : Jelentkezni lehet:
Dr. Radics Judit Oktatás:
Főorvos Bakonyiné-6844 mellék
Petz Aladár Megyei Oktató Kórház
9024 – Győr, Zrínyi u. 13.
Tel: 96/418-244 – 1360-as mellék
Email : radicsjudit@freemail.hu
Időpont: 2015.02.11.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné, Infektológia, Diabetológia, Belgyógyászat, Rehabilitáció
Tudományos információ: dr Radics Judit
Címe:
E-mail: judith.radics@gmail.com
Szervező: Bakonyiné Ili
Címe:
Tel: 00-36-96-418244 - 6844-es mellék
E-mail: judith.radics@gmail.com
: 9024 Győr, Vasvári Pál u. 2-4., Petz Aladár Megyei Oktató Kórház
A rendezvény Web oldala: http://www.intrapetz.hu

FŐPSZICHE következő összejöveteleKedves Főpsziche tagok és érdeklődők!
Egyesületünk 2015. február 11-én tartja következő összejövetelét.
Helyszín: Forrásház (XIX. Dobó Katica u. 18.) Megközelítés: Határ úttól (3. Metró áll.) 2 megálló a 42.-es villamossal, vagy 2 megálló az 50-es villamossal.
Program:
09 h - Megnyitás
09.30 h - Dr. Filetóth Zsuzsa Új aktualitások az Egisnél.
10.00 h - Dr. Szakolczai Zsuzsa Pszichiáter a háziorvos bőrében, avagy háziorvos a pszichiáter bőrében.
11.00 h - Büfé
11.15 h - Beszélgetés háziorvosokkal
Kérjük, hogy a Gondozókban bekövetkezett személyi vagy egyéb változásokat, új elérhetőségeket közöljék a vezetőséggel!
Dr. Magyar Iván György
elnök
Időpont: 2015.02.11.
: Budapest, Dobó Katica u. 18., Forrásház
A pszichoszomatika elmélete és gyakorlataA SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára
Részletek >>
SE-TK/2015.I./00147 / 48 kreditpont
Célcsoport: belgyógyászat, csecsemő-gyermekgyógyászat, háziorvostan, klinikai szakpszichológus, pszichiátria
Részvételi díj: 36.000 Ft
: 2015.02.11. : 2015.02.13.
: 1086 Budapest, Nagyvárad tér 4., Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb
FŐPSZICHE következő összejöveteleKedves Főpsziche tagok és érdeklődők!
Egyesületünk 2015. február 11-én tartja következő összejövetelét.
Helyszín: Forrásház (XIX. Dobó Katica u. 18.) Megközelítés: Határ úttól (3. Metró áll.) 2 megálló a 42.-es villamossal, vagy 2 megálló az 50-es villamossal.
Program:
09 h - Megnyitás
09.30 h - Dr. Filetóth Zsuzsa Új aktualitások az Egisnél.
10.00 h - Dr. Szakolczai Zsuzsa Pszichiáter a háziorvos bőrében, avagy háziorvos a pszichiáter bőrében.
11.00 h - Büfé
11.15 h - Beszélgetés háziorvosokkal
Kérjük, hogy a Gondozókban bekövetkezett személyi vagy egyéb változásokat, új elérhetőségeket közöljék a vezetőséggel!
Dr. Magyar Iván György
elnök
Időpont: 2015.02.11.
: Budapest, Dobó Katica u. 18., Forrásház
Az analitikus pszichológia alapjai2015 februárjában az SE pszichoterapeuta szakképzés módszerspecifikus és a 52/2003 (VIII.22.) ESZCSM rendelettel szabályozott folyamatos továbbképzés keretében szabadon választható elméleti tanfolyamot indítunk Az analitikus pszichológia alapjai címmel(SE-TK/2015.I./00374, CME 40 pont!) A tanfolyam során a jungi analitikus pszichológia különböző területeinek neves szakmai képviselői tartanak előadást.
A tanfolyam időpontjai: 2015. febr.14., márc.14., ápr. 11., máj. 16., jún. 06. szombatonként 10 órás kezdéssel (8 tanóra alkalmanként)
Néhány előadás a programból:
- Narancsik Gabriella: Az analitikus pszichológia eredete
- Dr. Szombati Ágnes: Jung személyisége és életpályája
- Dr. Antalfai Márta: A komplexusok fenomenológiája és autonómiája
- Dr. Süle Ferenc: A neurózis és a pszichózis értelmezése
- Gilyén Judit: Lélektani típusok
- Szautner Erika: A pszichés energia megnyilvánulási formái: a tünet és a szimbólum
Dr. Antalfai Márta: Archetípus és szimbólum a jungi pszichológiában
A szabadon választható tanfolyam országosan kerül meghirdetésre, bármely orvosképző egyetemhez regisztrált jelentkező (pszichoterápia, addiktológia, háziorvostan, klinikai szakpszichológia, psychiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció) számára ajánljuk.
A tanfolyam az OFTEX portálon megtalálható (www.oftex.hu). Információ és jelentkezés az info@cgjung.hu e-mail címen vagy online MAPE honlapján: http://www.cgjung.hu
A tanfolyam a jungi analitikus pszichológia 2 éves elméleti alaptanfolyamának első féléve. Korlátozott számban olyan nem orvos és nem pszichológus felsőfokú végzettséggel rendelkezők jelentkezését is elfogadjuk, akik szeretnének az egyesületünk rendes tagjai lenni, mivel ennek feltétele a 2 éves Az analitikus pszichológia alapjai tanfolyam elvégzése.
: 2015.02.14. : 2015.06.06.
Kategória: Képzés
: 1085 Budapest, Kálvin tér 8.
NyírőOPAI Multidiszciplináris FórumPilling János: Az agresszív beteggel és hozzátartozóival történő kommunikáció
Időpont: 2015.02.18.
: Budapest, Lehel utca 59. Főépület, Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet
Szkizofrénia hosszú távú kezeléseA Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a Szkizofrénia hosszú távú kezelése című, a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezett továbbképzésre.
Program:
- Bitter István: A szkizofrénia farmakoterápiájának hazai gyakorlatáról
- Silling Tibor: Gondozási irányelvek szkizofréniában
- Simon Lajos: Integrálhatók-e a pszichiátriai ellátó helyek kapacitásai a szkizofrénia hosszú távú kezelésében.
Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2015.I./00181
Akkr. pont: 6
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
addiktológia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, gyermekpszichiátria, igazságügyi elmeorvostan, igazságügyi pszichiátria, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichotherápia
A tanfolyamon a részvétel ingyenes.
: 2015.02.24. 14:00 : 2015.02.24. 17:00
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. emeleti tanterme
Hibák és tévedések az orvosi gyakorlatbanA SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára
SE-TK/2015.I./00017 / 14 kreditpont
Célcsoport: 41 szakképesítéshez akkreditált – a részletes listát ld. a tanfolyam adatlapján a www.oftex.hu oldalon
Részvételi díj: 20.000 Ft
Részletek >>
Időpont: 2015.02.28.
: 1086 Budapest, Nagyvárad tér 4., Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb
SZEMINÁRIUM: dr. Koltai Mária és dr. Balogh Klára: Párkapcsolati diagnosztika és terápia„ Szeretlek, mint anyját a gyermek…”
A párkapcsolat fejlődése a szerelembe eséstől az újraközeledésig
Párkapcsolati diagnosztika és terápia
A műhelymunkában a párkapcsolati fejlődés lépéseit, a fázisok jellegzetességeit, a fejlődési elakadásokat és a lehetséges terápiás irányelveket vesszük számba.
A műhely vezetői több évtizedes tapasztalataikat , az együttműködésük során kimunkált elméleti tudnivalókat, kérdőíveket , párterápiás eseteik tanulságait osztják meg a szeminárium résztvevőivel, és mindezt rajzos-irodalmi-művészeti illusztrációk felhasználásával színesítik.
Kérjük, hogy a résztvevők az alábbiakat hozzák magukkal:
· A saját genogramjukat, amelyet előzetesen gondoljanak át a többgenerációs párkapcsolati mintázatok szempontjából.
· Saját családjukat, rokoni vagy baráti kapcsolatukat érintő esküvői fényképeket (max. 3 darabot).
A szemináriumra készülve javasoljuk, hogy kérdezzék meg szüleiket, rokonaikat vagy a baráti körükbe tartozó párokat az alábbiakról:
· Mi vonzotta őket egymáshoz?
· Mi volt a legnagyobb kihívás vagy nehézség számukra, amivel meg kellett küzdeniük a párkapcsolatuk kezdetén?
Ugyancsak előzetes átgondolásra javasoljuk az alábbiakat:
· A homoszexuális párok számára melyek lehetnek a legfőbb leküzdendő nehézségek az együttélésük kezdetén?
FONTOS: A szeminárium teljes időtartama alatt a részvétel elvárt! (későbbi érkezés/korábbi távozás sem elfogadható)
A műhely vezetői: dr. Balogh Klára (Debrecen) és Koltai Mária (Pécs) kiképző családterapeuták
Részvételi díj: 1300 Ft/óra
Jelentkezési űrlap IDE KATTINTVA >> elérhető.
Fontos tudnivalók a szemináriumokról:
Az MCSE új képzési rendje szerint a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevőinek a 200 órás elméleti és módszertani alapképzés mellett, kötelező 50 óra elméleti és módszertani szemináriumon való részvétel is. A most meghirdetett 10 óra szeminárium már beszámítható ebbe az új képzési követelménybe.
A szemináriumokon a résztvevők maximális létszáma: 20 fő.
A jelentkezéseknél előnyt élveznek a 2014. szeptember 10. után indult 200 órás elméleti és módszertani képzések résztvevői, de az általuk be nem töltött helyekre szívesen látjuk a régi képzési rend szerint képződő (vagy a már sikeres vizsgát tett) MCSE tagokat is, akiknek a részvétel 8 MCSE aktivitási pontot jelent.
Ugyanazt a szemináriumot nem lehet elszámolni a szemináriumként és MCSE aktivitásként! (Azaz a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevői csak szemináriumi tanúsítványt kaphatnak, és azok, akik 2014. szeptember 10-e előtt kezdték az alapképzést, csak MCSE aktivitási pontokról kaphatnak igazolást. – Kivételt az sem jelent, ha valakinek már megvan az 50 óra kötelező szemináriuma!)
Amennyiben egy adott témában nagyon sok az érdeklődő, a szemináriumokat megismételjük.
: 2015.03.05. 09:30 : 2015.03.05. 18:00
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1068 Budapest, Benczúr utca 6., II/12
KAPSZLI Szakmai NapokEZÚTTAL A 21. SZÁZAD LÉLEKTANI ÉS TÁRSADALMI JELLEGZETESSÉGEIT JÁRJUK KÖRÜL, KITEKINTÉST NYÚJTVA A MAGYARORSZÁGON IS AKTUÁLIS KÉRDÉSEKRE.
Rendezvényünkön szeretnénk bemutatni:
• modernkori lélektani jelenségeket: online identitás, családmodellek átalakulása, párkeresés mai jellegzetességei, nemi szerepek és nemi érés átalakulása, válás és újraszerződés, időskori szerepcsökkenés,
• 21. századi pszichológiai problémákat, kórképeket: evészavarok, kapunyitási pánik, kapuzárási pánik, kapcsolatfüggőség, perfekcionizmus, cyberbullying, halogatás,
• napjaink társadalmi, társadalom-lélektani jelenségeit: politikai aktivizmus, politikai mediáció, hátrányos helyzet, "divatos" diagnózisok, reklám, manipuláció, szubkultúrák, összeesküvés-elméletek,
• Magyarországra jellemző lélektani és társadalmi sajátosságokat: hungaropesszimizmus, magyar kisebbségek helyzete, drogmegelőzés, "droghelyzet" és egészségügyi helyzet itthon
Előadásaink mellett számos műhelyfoglalkozást tervezünk, hogy az elméletben megszerzett tudás mellett a konferencia résztvevői saját élménnyel is gazdagodhassanak. Ezek célja, hogy látogatóink a fent felsorolt lélektani jelenségek mellett saját magukkal is találkozhassanak a konferencián – például pszicho- és szociodráma, pszichobox, hipnózis, mindfullnes, transztánc, sámándobolás, pszichofintessz-foglalkozások által. Mindez természetesen csak ízelítő a rendezvény tervezett programjából.
A konferencia időpontja: 2015. március 6-7-8. (péntek-szombat-vasárnap)
A konferencia helyszíne a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézete, melynek címe: 1037 Budapest, Bécsi út 324.
Az esemény promó videója: https://www.youtube.com/watch?v=gmLrArHfUdI>>
Olvass többet a konferenciáról és rólunk
Facebook-oldalunkon - és ha tetszik, like-olj minket!
Az esemény oldala!
Megújult a honlapunk , ahol egyre bővülnek a feltöltött anyagaink, korábbi előadásokat nézhetsz és hallgathatsz, informálódhatsz a fejleményeinkről!
A rendezvény hivatalos plakátja megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!
: 2015.03.06. : 2015.03.08.
: 1037 Budapest, Bécsi út 324., Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézete
A rendezvény Web oldala: http://www.krekapszli.hu/
A gondolatok bántanak engemet, avagy a depresszió kognitív szemléletbenA rendezvény a Magyar Pszichiátriai Társaság által akkreditált program, amely szabadon választható szakmai képzésnek minősül.
A képzés ingyenes.
A részvételért 12 kredit pont jár, amely a záróvizsga elvégzéséhez kötött.
Helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
Jelentkezését Kovács Éva részére küldje el az alábbi email címre:
evt@lundbeck.com
Jelentkezési határidő: 2015. március 2.
A program megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!
Időpont: 2015.03.06.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Szeged, Kálvária sugárút 57., Pszichiátriai Klinika
Szépség, etika, jog a pszichiátriában és a pszichoterápiákbanRésztvevők: pszichiáterek, pszichoterapeuták, orvosok, klinikai szakpszichológusok, betegszervezetek
Jelentkezés: info@lelekbenotthon.hu
Témák
- A gyógyítás etikai szabályai
- Beteg- és pácienstájékoztatás
- Pénzügyi kérdések, számla és finanszírozás
- Szakértői tevékenység és etikai eljárás. Ki hoz határozatot, mi alapján?
- Adatvédelem
- Betegvédelem, betegjogok
- A megbélyegzés és a pszichiátriai, pszichoterápiás kapcsolat.
Időpont: 2015.03.07.
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.lelekbenotthon.hu/2014/08/konferencia-szepseg-etika-jog-a-pszichiatriaban-es-a-pszichoterapiakban/

SE Klinikai Pszichológiai Tanszék - Kötelező szintentartó tanfolyam 2015 tavaszán az 52/2003 (VIII.22.) ESZCSM rendelettel szabályozott folyamatos továbbképzés keretében kötelező szinten tartó (50 pont) tanfolyamot indítunk. A tanfolyam során a klinikai pszichológia különböző területeinek neves szakmai képviselői tartanak előadást.
Néhány előadás a tervezett programból:
- Dr. Perczel Forintos Dóra: Tudatos jelenléten alapuló pszichoterápiák
- Dr. Fülöp Márta: Transzkulturális szemlélet a klinikai pszichológiában
- Dr. Unoka Zsolt: Sématerápia
- Dr. Racsmány Mihály: Neuropszichológiai vizsgálatok: a végrehajtó funkció zavarai
- Dr. Purebl György: Kardiovaszkuláris betegségek egészségpszichológiája
- Dr. Nagy Péter: A gyermekkori kényszeres zavarok pszichoterápiája
- Komáromi Éva: Kodependencia, mint addiktív viselkedés
A kötelező szinten tartó tanfolyam országosan kerül meghirdetésre, bármely orvosképző egyetemhez regisztrált jelentkező számára ajánljuk.
Az akkreditációs eljárás után a tanfolyam az OFTEX portálon megtalálható (www.oftex.hu). A tanfolyamról folyamatos tájékoztatást adunk az intézet honlapján: http://semmelweis-egyetem.hu/klinikai-pszichologia
: 2015.03.10. : 2015.03.13.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Tárogató út 2-4., IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola
VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért - 2015. I. félévÓvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiái
Időpont: 2015.03.13. (péntek)
Részvételi díj: 12.000 Ft
Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
Időpont: 2015.03.13.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért - 2015. I. félévÓvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiái
Időpont: 2015.03.13. (péntek)
Részvételi díj: 12.000 Ft
Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
Időpont: 2015.03.13.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
A gondolatok bántanak engemet, avagy a depresszió kognitív szemléletbenA rendezvény a Magyar Pszichiátriai Társaság által akkreditált program, amely szabadon választható szakmai képzésnek minősül.
A képzés ingyenes.
A részvételért 12 kredit pont jár, amely a záróvizsga elvégzéséhez kötött.
Helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
Jelentkezését Kovács Éva részére küldje el az alábbi email címre:
evt@lundbeck.com
Jelentkezési határidő: 2015. március 10.
A program megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!
Időpont: 2015.03.16.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, Andrássy út 98., MagNet Hát
NyírőOPAI Multidiszciplináris FórumSzexuálmedicina
dr. Vizi János: Szexuális medicina – paradigmaváltás a szexuális funkciózavarok kezelésében
dr. Takács Éva: Szexuális funkciózavarok diabetes mellitusban
Időpont: 2015.03.18.
: Budapest, Lehel utca 59. Főépület, Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet
VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért - 2015. I. félévAz élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok)
Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
: 2015.03.20. : 2015.03.22.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Jog és kommunikáció - A hatályos egészségügyi és adatvédelmi törvény és alkalmazása A képzés sajátosan strukturált csoportmódszerre épül.A joganyagot az előadók előzetes felkészülése, s a résztvevők által felvetett problémák közös konzultációja mentén dolgozzuk fel.A résztvevők szűk köre lehetővé teszi,hogy mindenkinek legyen ideje és tere kérdezni, reflektálni.
A közös gondolkodás, a gyakorlati tapasztalatok és megoldások kölcsönös cseréje teszi a képzést izgalmassá, s a jogi anyagot könnyedén befogadhatóvá.
: 2015.03.20. : 2015.03.21.
Tudományos információ: Urbán Éva
Munkahely neve: PszichoTrend Bt.
Címe: 3534 Miskolc, Miskolc,Kempelen u.8.
Tel: +36309759345
E-mail: info@pszichotrend.hu
Szervező: Urbán Éva
Munkahely neve: PszichoTrend Bt.
Címe: 3534 Miskolc, Miskolc,Kempelen u.8.
Tel: +36309759345
E-mail: info@pszichotrend.hu
: 1111 Budapest, Tölgyfa utca 24., PszichoTrend Klinikai Szakpszichológiai és Pszichoterápiás Magánrendelés
A rendezvény Web oldala: http://www.pszichotrend.hu
Családterápia Országos rezidens továbbképzési nap09:30 - 09:55
Regisztráció, érkezés
09:55 – 10:00
Dr. Németh Attila: rezidensnap megnyitása
10:00 – 10:30
Prof. Dr. Füredi János: Bevezetés – Gyakorlati alapok
10:30 - 11:15
Dr. Fehér Boróka: A narratív szemlélet
11:25 – 13:15
Dr. Moretti Magdolna, Dr. Kovács Miklós: Video esetek két csoportban
13:15-14:15
Ebédszünet
14:15-15:00
Dr. Baráth Katalin: A rendszerszemlélet
15:00 – 16:30
Kerekasztal (Dr. Németh Attila, Prof. Dr. Füredi János, Prof. Dr. Kurimay Tamás, Dr. Kapusi Gyula, Prof. Dr. Túry Ferenc)
16:30 – 17:00
Zárómegbeszélés
Időpont: 2015.03.25.
:
A gondolatok bántanak engemet, avagy a depresszió kognitív szemléletbenA rendezvény a Magyar Pszichiátriai Társaság által akkreditált program, amely szabadon választható szakmai képzésnek minősül.
A képzés ingyenes.
A részvételért 12 kredit pont jár, amely a záróvizsga elvégzéséhez kötött.
Helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
Jelentkezését Kovács Éva részére küldje el az alábbi email címre:
evt@lundbeck.com
Jelentkezési határidő: 2015. március 19.
A program megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!
Időpont: 2015.03.26.
: Pécs, Rákóczi út 2., PTE Megyei Kórház
VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért - 2015. I. félévA társas kirekesztettség csökkentése és önvédelmi stratégiák gyermekek számára
A „COOL-élés törvényei” szociális készség fejlesztő tréning
Részvételi díj: 14.000 Ft
A programhoz csoportvezetői munkafüzet (ajánlott) vásárolható a helyszínen, ára: 3000 Ft
Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem. A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
Időpont: 2015.03.27.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Gyógyszerelés időskorbanA SOTE 25 Kreditponttal akkreditálta a konferenciát
: 2015.03.27. : 2015.03.28.
: Budapest, Hotel Aréna
Bevezetés a pszichotraumatológiába - ismerkedés az EMDR terápiávalKreditpont érték: 15 pont
A tanfolyamot tartja: Dr. Havelka Judit
Időtartam: 2 x 8 óra
Maximális létszám: 30 fő
Részvételi díj: 30000 Ft
Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
Jelentkezés: az OFTEX honlapon
További információ: Berta Judit 06 30 452 3729
: 2015.03.30. : 2015.03.31.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

Az interperszonális pszichoterápia (IPT) alapjai A SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára
SE-TK/2015.I./00184 / 16 kreditpont
Célcsoport: addiktológia, gyermekpszichiátria, pszichiátria, társadalomorvostan stb.
Részvételi díj: 12.000 Ft
Részletek >>
Időpont: 2015.03.31.
: 1089 Budapest, Nagyvárad tér, Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb

Funkcionális Idegsebészeti beavatkozások neurológiai és pszichiátriai kórképekben2015. április 8-án kerül megrendezésre a Funkcionális Idegsebészeti beavatkozások neurológiai és pszichiátriai kórképekben képzés a Nyírő Gyula Kórházban.
Részvételi díj: 3. 000 Ft
A tanfolyam ajánlott: pszichiátereknek, gyermekpszichológusoknak, neurológusoknak, orvosi.rehabilitáció /pszich.területén/, szakorvosoknak, idegsebészeknek, klinikai szakpszichológusoknak.
További részletek a kapcsolódó dokumentumokban!
Időpont: 2015.04.08.
: Budapest, Lehel utca 59., Nyírő Gyula Kórház – OPAI
A Magyar Családterápiás Egyesület XXIX. VándorgyűléseFókuszban a terapeuta
Az elmúlt három év hagyományait folytatva most is egyetlen főtémát választottunk, olyat, amellyel még egyetlen vándorgyűlésünk sem foglalkozott szisztematikusan. A téma önvizsgálatra biztat, és ráirányítja a figyelmet a kliensek és a terapeuták kapcsolatára, az áttételes- és viszontáttételes viszonyokra, a terapeuták kompetenciáira, módszertani repertoárjára vagy éppen a személyes hatékonyság kérdéskörére.
A nyitónap kiemelt eseménye lesz, hogy elfogadta meghívásunkat a neves kanadai családterapeuta Dr. Sue Johnson , aki az Érzelmekre Fókuszáló Terápia módszerének megalkotójaként vált világhírűvé. Internetes élő kapcsolat segítségével április 10-én (pénteken) 17 és 18 óra között tartandó plenáris előadását követően 30 perc időtartamban interaktív párbeszédre is lehetőséget teremtünk (szinkrontolmácsolás segítségével).
A jelentkezésről, a részvételi díjakról, a szállásfoglalásról és az előadás-kivonatok formai és tartalmi követelményeiről részletes információk találhatók az egyesület weboldalán (www.csaladterapia.hu ).
A Vándorgyűlés helyszíne Békéscsaba , Csabagyöngye Kulturális Központ - 5600 Békéscsaba, Széchenyi u. 4. (www.csabagyongye.com).
Az absztraktok leadási határideje: 2014. február 16.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Magyar Családterápiás Egyesület vezetősége nevében:
Kovács Miklós
elnök
RÉSZVÉTELI DÍJAK, JELENTKEZÉS:
Részvételi díjakról információ IDE KATTINTVA érhető el.
Kedvezményes részvételi díj beküldésének határideje 2015. február 16.
Jelentkezési űrlap IDE KATTINTVA érhető el.
SZÁLLÁSOK:
Szállásokkal kapcsolatos információk IDE KATTINTVA érhetők el.
ELŐADÁSOK, ABSZTRAKTOK:
Absztraktok leadásának határideje 2015. február 16. hétfő 12 óra. (Min. 600- max. 1200 karakterű absztraktot tudunk elfogadni! Az absztraktok további tartalmi és formai követelményei IDE KATTINTVA érhetők el.)
Előadásra jelentkezni IDE KATTINTVA lehet.
Az előadások, workshopok mellett az ITT feltüntetett módokon is várjuk a résztvevők előadáskivonatait.
SZOMBATI ZSÍROSKENYÉR PARTI:
Szombat most már hagyományosan este közös zsíroskenyér party lesz, az erről szóló felhívás IDE KATTINTVA található.
: 2015.04.10. : 2015.04.12.
: 5600 Békéscsaba, Széchenyi u. 4., Csabagyöngye Kulturális Központ
A problémamegoldó tréning szerepe a szuicid prevencióbanKreditpont érték: 32 pont
A tanfolyamot tartja: Dr. Perczel Forintos Dóra és Ajtay Gyöngyi
Időtartam: 2 x 8 óra
Maximális létszám: 30 fő
Részvételi díj: 24 000 Ft
Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
Jelentkezés: Majlinger Kinga oktatásszervezőnél, pszichotanszek@med.semmelweis-univ.hu vagy az OFTEX honlapon
: 2015.04.10. : 2015.04.11.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék
Tudományos ülés a Nyírő-OPAI-ban11:00-12:30 - Tanácsterem („B” épület 2. emelet)
Új koncepció a pszichiátriai sürgősségi esetek ellátásban
11:00 – 11:15 Dr. Vizi János, az OPAI jogi-forenzikus osztályvezetője: Jogi csapdák a pszichiátriai betegek sürgősségi felvételénél – 15 perc
11:20 – 11:35 Dr. Gaszner Gábor, a Központi Betegfelvételi és Szubintenzív részleg vezetője: Kezdeti tapasztalataink a új betegfelvételi rendszerrel – 15 perc
11:40 – 12:30 Kerekasztal: Tapasztalatok az SBO és a pszichiátriai osztályok együttműködéséről. Résztvevők: Dr. Gaszner Gábor (Nyírő-OPAI), Dr. Kancsev Alexander, ov. főorvos (Szabolcs-Szatmár Megyei Önkormányzat Kórháza), Dr. Makkos Zoltán, ov. főorvos (Nyírő-OPAI), Dr. Szendi István, egyetemi docens (Szegedi Egyetem) – 45 perc
: 2015.04.16. 11:00 : 2015.04.16. 13:00
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő Gyula Kórház – Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet
Pszichoterapeuta képzés (PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Pannónia Pszichiátriai Egyesület)Kedves Kollégánk!
Örömmel értesítünk, hogy a Pécsi Pszichoterápiás Klinikai Képzőhelyen 2015 januárjától a pszichoterapeuta szakvizsgára való felkészítés négy féléves klinikai fázisa indul.
Pszichiáter szakorvosok, klinikai szakpszichológusok, a propedeutika fázist elvégzett szakorvosok, neuropszichológusok, alkalmazott egészségpszichológusok jelentkezését várjuk.
Állandó oktatóink:
dr. Árkovits Amaryl, dr. Csonka Judit,
dr. Fekete Sándor, dr. Gáti Ágnes, dr. Harkány Éva,
dr. Herold Róbert, dr. Horti Mária,
dr. Koltai Mária, dr. Osváth Péter,
dr. Simon Mária, dr. Stark András,
dr. Tényi Tamás, dr. Terenyi Zoltán
Jelentkezni lehet: 2014. december 14-ig az amaryleszter@gmail.com e-mail címen.
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható!
: 2015.04.20. : 2015.09.18.
Kategória: Képzés
: Pécs, Pécsi Pszichoterápiás Klinikai Képzőhelye

Asszertív (szociális kompetencia) tréning segítő hivatású szakemberek számáraA szociális kompetencia az egyénnek az a képessége, hogy a szociális kapcsolatok terén felmerülő legkülönfélébb problémákat oly módon kezeli, hogy közben a kapcsolat fenntartására, megőrzésére törekszik. A szociális készségfejlesztő tréning rendkívül hatékonyan felhasználható a legkülönfélébb pszichés problémákkal küzdő személyek kapcsolati problémáinak kezelésében, valamint egészséges személyek számára is hasznos lehet. A tréning célja, hogy a résztvevők megtanulják megkülönböztetni a társas viselkedés négy alapformáját: a passzív, az agresszív, a passzív-agresszív és az asszertív viselkedést, visszajelzést kapjanak saját viselkedésük másokra gyakorolt hatásáról, fejlődjenek a segítő hivatás szerepköréhez tartozó kommunikációs készségekben és szociális kompetenciában, képesek legyenek hatékonyan kezelni az indulataikat.
A képzés várható pozitív hatása a személyes hatékonyság és a kommunikációs készségek fejlődésén túlmenően az, hogy a résztvevők alkalmazni tudják a tanultakat kapcsolati problémákkal, szorongásos zavarokkal küzdő neurotikus és hiányos szociális készségekkel rendelkező pszichotikus páciensekkel.
A képzés interaktív jellegű, a résztvevők aktív részvételén alapul. Az elméleti bevezetést helyzetgyakorlatokon alapuló szociális kompetenciát fejlesztő, szisztematikus tréning követi, melynek során a cél az egyes készségek begyakorlása (pozitív érzelmek, negatív indulatok kifejezése, kritika kezelése, nemet mondás, kompromisszumkötés, stb.)
Időpont: 2015. április 24-25.
Helyszín: SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, Budapest
Szakmai vezető: Ajtay Gyöngyi
Akkreditációs kód: SE-TK/2015.I./00307
Akkr.pont: 32
A képzés óraszáma: 20 óra
Tanfolyam részvételi díja: 30.000,- Ft
VIKOTE tagoknak: 25.000,- Ft
A tanfolyam díját kérjük az alábbi számlaszámra átutalni 2015. április 10.
A közleménybe kérjük írja be nevét és a ASZKT elnevezést.: VIKOTE 10200823-22214775
Jelentkezés:
telefonon: +36 20 825 0237,
e-mail-en: vikote.titkarsag@gmail.com , vagy a
www.oftex.hu honlapon.
: 2015.04.24. : 2015.04.25.
: Budapest, SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért - 2015. I. félévIdőpontok:
2015.05.07-08.
2015.05.15-16.
2015.05.22-23.
2015.06.04-05.
2015.06.05-06.
2015.06.11.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
: 2015.04.24. : 2015.06.11.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
NyírőOPAI Multidiszciplináris FórumPszichoszomatika. Kölcsönhatások a határterületek mentén. Gasztroenterológia.
Bevezető. Történeti áttekintés. Dr Vadnai Mariann
Eset elemzések a pszichiáter szemszögéből Dr Fuchs Ágnes
Funkcionalis gasztroenterológiai kórképek, diszpepszia. Dr Vadnai Mariann
Irritábilis bél szindróma . Dr Sipos Valéria
Hozzászólások, kérdések
Zárszó Dr Vadnai Mariann
Időpont: 2015.04.29.
: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet
A gyerek hangja, zaja, csendje a családban és a családterápiában - WorkshopProf. Dr. Peter Rober klinikai szakpszichológus, a Leuven-i Egyetem professzora (Catholic University of Leuven - Institute for Family and Sexuality Study - Belgium) 2015. május 6-án Debrecenben, 2015. május 7-én Budapesten
tart workshopot.
A 2015. május 6-án, szerdán 10-16 óráig, Debrecenben tartandó workshop témája: A gyermek aktív bevonása a családterápiás folyamatba
A kutatások szerint sok családterapeuta vagy nem hívja meg, vagy nem vonja be aktívan a gyermekeket a családterápiás folyamatba. Ezen a workshopon azt a kérdést járjuk körbe, hogyan tud a családterapeuta teret adni a gyermekek történeteinek az ülések folyamán. A párbeszéd fontos elvi eszköz lehet, mely segíti a terapeutát a gyermekek aktív részvételének elősegítésében. Az előadó különös hangsúlyt fektet a biztonságos terápiás tér, a megfelelő kontextus megteremtésére a gyermekek számára, és sok figyelmet fordít a nonverbális elemekkel – mint például a gyermek rajzai és játékai – való párbeszédes munkára az ülések folyamán.
Helyszín: Debrecen, Kenézy Gyula Kórház és Rendelő Intézet Konferenciaterme, 4031. Debrecen Bartók Béla u. 2-26. Főbejárat.
Részvételi díj: 8.000 Ft (A kórház dolgozóinak ingyenes.)
MCSE aktivitási pont: 8 pont
Jelentkezés: IDE KATTINTVA
- honlapunkról is elérhető elektronikus űrlapon
Időpont: 2015 május 6. szerda 10-16 óra között
Regisztráció: 9:30-tólTolmácsolást biztosítunk!
A 2015. május 7-én, csütörtökön 10-16 óráig, Budapesten tartandó workshop témája: Meghallani a gyermekek hangját és meghallani a hallgatásukat
A családterápiás párbeszédek folyamán mindig akad némi feszültség a beszéd és csendben maradás között. Bármi is hangzik el az ülésen, az csak egy része annak, ami elhangozhatott volna. Ennek a nyíltság és zártság, feltárás és elfedés közti dialektikának rengeteg formája és megjelenése van. A családterapeuta számára ez a feszültség érzékelhető azon keresztül, ahogy a család tagjai az ülést közösen kezelik, valamint annak koreográfiájából, ahogy a beszéd és a csend pozícióit váltogatják. Különösen a gyermekek részesíthetik előnyben a hallgatást a szavakkal szemben. Ez kihívás lehet a családterapeuta számára.A workshop gyakorlatorientált. Eltöprengünk azon, hogyan kezelheti a családterapeuta annak dialektikáját, ami elhangzott, ami még nem hangzott el, és a beszéddel kapcsolatos hezitálást. Például megvizsgáljuk a terápia kezdetét és azt, hogyan jelenik meg a beszéd és a csendben maradás dialektikája a családokban; különös hangsúllyal figyeljük meg a gyermekek helyzetét mindebben. Megvitatjuk a családi titkok összetettségét, mint az elmondott történetek dialektikáját, amelyek lefedik az el nem mondott történetek közti réseket.
Helyszín: Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont (Lurdy Ház emeletén), 4-es terem
1097 Budapest, Könyves Kálmán Krt. 12-14.
Részvételi díj: 8.000 Ft
MCSE aktivitási pont: 8 pont
Jelentkezés: IDE KATTINTVA - honlapunkról is elérhető elektronikus űrlapon
Időpont: 2015 május 7. csütörtök 10-16 óra között
Regisztráció: 9:30-tólTolmácsolást biztosítunk!CME pontot igénylők a helyszínen igényelhetnek CME pontot (16 pont - egyszeri alkalommal)
Dr. Balogh Klára, az MCSE kiképző család-pszichoterapeutájának ajánlása: Az előadót azért hívtuk meg Magyarországra, mert nagy tapasztalattal rendelkező családterapeuta, aki nem csak végzi, hanem kutatja is a családterápia gyakorlatát. Fontosnak tartja a gyermekek jelenlétét a terápiás üléseken, valamint aktív bevonásukat is az érettségüknek megfelelő szóhasználattal és eszközökkel. Arra törekszik, hogy az üléseken elsősorban ne csak beszéljenek a gyerekekről, hanem a felnőttek hallják meg, értsék is meg a gyerekek hangját, zaját, csendjét, viselkedését. Így megindulhat egy valódi dialógus a szülők és a gyerekek között. Hangsúlyozza, hogy a terapeuta egyik eszköze ebben a folyamatban az ülések alatt a saját komfort- és diszkomfort érzéseire fordított figyelem, az ezzel kapcsolatos belső párbeszéd.A workshopokat nemcsak családterapeutáknak, hanem valamennyi gyerekekkel foglalkozó szakembernek is ajánljuk. Várjuk a pszichológiát és különböző terápiás módszereket tanuló érdeklődőket, tanulni vágyó szakembereket.
Cikkei és videói elérhetők az alábbi linkeken:
· http://peterrober.blogspot.be
· http://www.researchgate.net/profile/Peter_Rober
· Institute for Family and Sexuality Studies, KU Leuven, Belgium, Context, UPC KU Leuven, Belgium http://www.uzleuven.be/context
: 2015.05.06. : 2015.05.07.

MPT Budapesti Tagozat - Szakmai ProgramAz MPT Budapesti Tagozata meghívja Önt a 2015. május 12-én (kedd) 17:00 órai kezdettel megrendezendő szakmai programjára.
Helye: Károlyi Étterem és Kávéház Különterme (1053 Budapest, Károlyi u.16.)
Program:
Dr. Takács Andrea levezető elnök
Dr . Szekeres György ” Új ,atipusos hosszú hatású injekciós antipszichotikumok a szkizofrénia kezelésében “ Dr. Stark András " Szkizofrénia és non – adherencia - filmművészeti alkotások tükrében “
Előzetes regisztrációját az alábbi e-mail címen kérem:
Dr. Takács Andrea - 3anader@gmail.com
: 2015.05.12. 17:00 : 2015.05.12.
: 1053 Budapest, Károlyi utca 16., Károlyi Étterem és Kávéház Különterme
FŐPSZICHE - Májusi összejövetelEgyesületünk 2015. május 13.-án tartja következő összejövetelét.
Program: 9h- Megnyitás
9.30 h Dr. Sós Éva (Med Adherence Kft, MPT) Adherencia – a gyógyulás szükséges, bár nem elégséges feltétele
10.30 h Büfé
11.00h Dr. Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász az egészségügy helyzetéről, tendenciákról.
A meghívót megtalálják a kapcsolódó dokumentumokban!
Időpont: 2015.05.13.
: Budapest, Dobó Katica utca 18., Forrásház
Addiktológiai betegek ellátása a medicinábanÖrömmel értesítjük, hogy 2015. május 13-án kerül megrendezésre az Addiktológiai betegek ellátása a medicinában című képzés a Nyírő Gyula Kórházban.
Részvételi díj: 3.000 Ft
Akkreditált továbbképzés!
További részletek a kapcsolódó dokumentumokban!
Időpont: 2015.05.13.
: Budapest, Lehel utca 59., Főépület Nyírő Gyula Kórház – OPAI
MCSE Szeminárium - Budapest Előadók:
dr.Moretti Magdolna, kiképző családterapeuta, pszichiáter főorvos, Eger
dr.Németh Attila pszichiáter, Phd, az OPAI igazgatója, Budapest
Témája: a pszichiátriai betegségek megjelenése a családban: tünetek, családterápiás személetben, intervenciós technikák (esetvignettákkal és filmbetétekkel illusztrálva).
1./ Dr.Moretti Magdolna: Bipoláris zavar, szkizofrénia, depresszió, szorongásos kórképek
2./ dr.Németh Attila: Kényszerbetegség, addiktológiai kórképek
Résztvevők száma. max. 20 fő.
Időpont: 2015. május 15. péntek 9-18 óra között
Helyszín: Nyírő Gyula Kórház-OPAI, Igazgatóság, II. emelet, Könyvtárszoba (Budapest, Lehel út 59.)
Részvételi díj: 15000 Ft
Jelentkezés elektronikus űrlapon IDE KATTINTVA.
FONTOS: A szeminárium teljes időtartama alatt a részvétel elvárt! (későbbi érkezés/korábbi távozás sem elfogadható)
Fontos tudnivalók a szemináriumokról:
Az MCSE új képzési rendje szerint a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevőinek a 200 órás elméleti és módszertani alapképzés mellett, kötelező 50 óra elméleti és módszertani szemináriumon való részvétel is. A most meghirdetett 10 óra szeminárium már beszámítható ebbe az új képzési követelménybe.
A szemináriumokon a résztvevők maximális létszáma: 20 fő.
A jelentkezéseknél előnyt élveznek a 2014. szeptember 10. után indult 200 órás elméleti és módszertani képzések résztvevői, de az általuk be nem töltött helyekre szívesen látjuk a régi képzési rend szerint képződő (vagy a már sikeres vizsgát tett) MCSE tagokat is, akiknek a részvétel 8 MCSE aktivitási pontot jelent.
Ugyanazt a szemináriumot nem lehet elszámolni a szemináriumként és MCSE aktivitásként! (Azaz a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevői csak szemináriumi tanúsítványt kaphatnak, és azok, akik 2014. szeptember 10-e előtt kezdték az alapképzést, csak MCSE aktivitási pontokról kaphatnak igazolást. – Kivételt az sem jelent, ha valakinek már megvan az 50 óra kötelező szemináriuma!)
Amennyiben egy adott témában nagyon sok az érdeklődő, a szemináriumokat megismételjük.
: 2015.05.15. 09:00 : 2015.05.15. 18:00
Kategória: Képzés
: Budapest, Lehel út 59., Nyírő Gyula Kórház- OPAI Igazgatóság
Magyar Pszichológiai Társaság XXIV. Országos Tudományos NagygyűléseFelhívjuk a figyelmet, hogy a rendezvényre hallgatóságként a regisztráció továbbra is nyitott, május 25-ig a Nagygyűlés honlapján várjuk a jelentkezéseket!
http://www.mptnagygyules.hu/
: 2015.05.28. : 2015.05.30.
: 3300 Eger, Eszterházy tér 1., Eszterházy Károly Főiskola, Tanárképzési és Tudástechnológiai Kar
A rendezvény Web oldala: http://www.mptnagygyules.hu/
Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság - V. Bálint-csoport HétvégeTársaságunk immár hagyományosan Bálint-csoport Hétvégét szervez abból a célból, hogy az intenzív közös csoportmunka során a résztvevők minél mélyebben megtapasztalhassák a módszer hatásait. Hétvégénkre várunk mindenkit, akit érdekel a módszer, és aki legalább a péntek-szombati blokkra elköteleződik.
Időpont: 2015. május 29-31.
Helyszín: Érd, Tárnoki út 11. Ciszterci Kolostor
Kedvezményes Jelentkezés Április 30-ig!!!
További részletek a kapcsolódó dokumentumokban!
: 2015.05.29. : 2015.05.31.
: Érd, Tárnoki út 11., Ciszterci Kolostor
PANNÓNIA PSZICHIÁTRIAI EGYESÜLET - Mindenki függ valamitől - XXIX. VÁNDORGYŰLÉS2015. május 29. (péntek)
10.00-tól Regisztráció a Vándorgyűlés helyszínén 13.30-14.00
Köszöntő:
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere
Baracskai Józsefné, a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezetének igazgatója
Megnyitó:
Halász Gabriella, a Zala Megyei Kórház főigazgatója
Sipos Zsófia, a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályának vezetője
Stark András, a Pannónia Pszichiátriai Egyesület elnöke
További részletek a programról a kapcsolódó dokumentumokban!
: 2015.05.29. : 2015.05.30.
: Pécs,
Gondozói Hétvége
: 2015.06.04. : 2015.06.06.
:
Érzelem, indulat, testi tünetek - CBTÖrömmel értesítjük, hogy "Érzelem, indulat, testi tünetek - CBT" címmel 2015. június 5-6-án ismét megrendezésre kerül a Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület kongresszusa.
A kongresszus fő témája a kognitív terápia alkalmazásának lehetőségei szomatikus kórképekben.
Helyszín: SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Időpont: 2015. június 5-6.
Részvételi díj:
A kongressz részvételi díja: 17.000,- Ft,
VIKOTE tagoknak: 12.000,- Ft,
Nappali tagozatos egyetemi hallgatóknak (diákigazolvánnyal) amennyiben belép az Egyesületbe a kongresszuson a részvétel ingyenes.
Előadásra jelentkezőknek, akiknek az előadását a Szervezőbizottság elfogadta, amennyiben VIKOTE tagok, vagy belépnek az Egyesületbe a kongresszuson a részvétel ingyenes.
A kongresszus regisztrációs díját kérjük 2015. május 31.-ig a VIKOTE 10200823-22214775 számú bankszámlájára átutalni (a közleményben kérjük feltüntetni a jelentkező nevét és a KONG kifejezést).
2015. május 31-t követően befizetést kizárólag a helyszínen történő fizetéssel fogadunk el:
A kongresszus részvételi díja helyszíni fizetéssel: 20.000,- Ft,
VIKOTE tagoknak helyszíni fizetéssel: 15.000,- Ft.
A Konferencia akkreditációja folyamatban van.
További információk a kapcsolódó dokumentumokban!
: 2015.06.05. : 2015.06.06.

6th International Conference on DisabilitiesBeit Issie Shapiro is honored to invite you to the 6th International Conference on Disabilities, which will take place in Tel Aviv on July 6-9, 2015, and will focus on the theme of 'Unity & Diversity in Action'
The 6th International Conference will provide the most innovative knowledge in the field of People with Disabilities and their rights and create the best opportunity for medical and community professionals to share best practices and learn from one another.
The concept for the conference and program was developed for Allied health therapists (occupational, physical and speech therapists, hydro therapists), Staff members and directors of service organizations in the field of disabilities, Psychologists, psychiatrists, social workers, physicians, medical and community professionals, researchers, staff of non-profit organizations and other representatives of the third sector, people with disabilities , parents and other family members of children and adults with disabilities.
The outstanding scientific program will feature distinguished keynote speakers, cutting edge state-of-the-art lectures, controversial debates, and compelling presentations by main leaders in all relevant fields concerning people with disabilities.
We would be pleased if you would kindly consider supporting our conference.
Participating as a Supporting Organization is a non-financial commitment to publicize the conference to your members, such as through your newsletters, website postings, and mailing lists, in return for such promotional consideration and in addition to the benefits listed below.
As a Supporting Organization we would like to ask you to:
• Publicize our Conference on your website and/or on your event calendar.
• Send a newsletter on our behalf to your members, informing them about our Conference.
In exchange for your support, we will:
• List you as a Collaborating Organization and include your logo on the Conference website and final program.
• List any upcoming events that your organization may have on the Conference website.
• Provide you with the opportunity to distribute your organization’s marketing materials on the future meetings table at the conference itself.
We hope that your organization will agree to support the conference and we look forward to working with you to take this forward
For further information, please visit the conference website: www.beitissie.org.il/eng-conf
: 2015.07.06. : 2015.07.09.
: Izrael, Tel Aviv,
A rendezvény Web oldala: http://www.beitissie.org.il/eng-conf

22nd International Association for Child & Adolescent Psychiatry and Allied ProfessionsMeet fellow attendees, exchange ideas and experiences, learn from a comprehensive scientific program, promote and advocate for your research and ideas, and enjoy all that Calgary, Alberta and Canada has to offer. Contact person : Sea to Sky Meeting Management Inc. Check the event website for more details.
: 2015.07.16. : 2015.07.21.
: Canada, Calgary, Alberta,
2015 Summer Global Nursing SymposiumThe symposium will provide a valuable opportunity for nurses from different cultural backgrounds and diverse fields to changing role of nurses, to promote the generation and implementation of evidence based practice in community and home nursing. Contact person : Conference CoordinatorDeadline for abstracts/proposals : 10th July 2015 Check the event website for more details.
: 2015.07.17. : 2015.07.18.
: United States of America, Los Angeles, California,
Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzésPSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ KÉPZÉST INDÍT a Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) Budapesten 2015. szeptemberben.
A képzést a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta.
A képzés hangsúlyt helyez a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munka elsajátításának biztosítására.
További információk a kapcsolódó dokumentumokban!
: 2015.09.01. : 2016.06.30.
Kategória: Képzés
: Budapest,
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ - SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉKA SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2015/2016. tanév első évfolyamára a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendeletnek megfelelően.
A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot – hallgatóink igényét respektálva – igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a kognitív – viselkedésterápiás, pszichodinamikus és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. Emellett a jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.
További információk a kapcsolódó dokumentumokban!
: 2015.09.01. : 2019.10.30.
Kategória: Képzés , Egyéb rendezvények
:
X. Bajai PszichoopenIdén szeptemberben 10. alkalommal kerül megrendezésre a pszichiáter teniszkupa.
: 2015.09.05. : 2015.09.06.
: Baja,
FŐPSZICHEKedves Főpsziche tagok és érdeklődők!
Egyesületünk 2015. szeptember 9.-én tartja következő összejövetelét.
Kérjük, hogy a Gondozókban bekövetkezett személyi vagy egyéb változásokat, új elérhetőségeket közöljék a vezetőséggel!
Az összejövetel részletes programtervét megtekinthetik a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Időpont: 2015.09.09.
: Budapest, Dobó Katica u. 18., Forrásház
Családterápiás elméleti és módszertani alapképzésMég lehet jelentkezni a szeptemberben induló debreceni alapképzésre!
A Magyar Családterápiás Egyesület keretei között, 200 órás rendszerszemléletű családterápiás elméleti és módszerdemonstrációs alaptanfolyam indul.
Oktató: Dr Szükné Streit Marianna kiképző család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus.
A csoport létszáma: maximum 20 fő
A tanfolyam 2015 szeptemberében kezdődik és 2016 júniusáig tart. Az alkalmak havonta egyszer, szombat-vasárnap lesznek.
Tervezett időpontok:
2015 szeptember 12-13, október 3-4, november 7-8, december 12-13, 2016 január 9-10, február 6-7, március 19-20, április 9-10, május 7-8, június 4-5
A képzés helyszíne: Debrecen, Iparkamara u.4. 3/14
A tanfolyam óradíja 1200 forint , azaz összesen 240000 forint , mely tetszés szerinti ütemezésben fizethető. A hiányozni összesen 20 órát lehet. A hiányzás óráit is ki kell fizetni.
A leendő résztvevők számára előzetes személyes beszélgetést szervezek a csoportot megelőzően.
A tanfolyam résztvevőivel a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendjével összhangban képzési szerződést kötünk. Felhívjuk figyelmüket, hogy a képzésben résztvevőknek a képzés teljes időtartama alatt a Magyar Családterápiás Egyesület tagjának kell lenniük, és tagságukat évről évre érvényesíteniük szükséges.(dolgozóknak 3000, hallgatóknak és nyugdíjasoknak 2000ft/év)
A jelentkezéskor kérjük, csatolják szakmai önéletrajzukat, végzettségeiket igazoló dokumentumaikat és a bemutatkozó levélben térjenek ki a képzéssel kapcsolatos terveikre és a családterápiával való kapcsolatukra.
Jelentkezni és további információkat kérni Dr Szűkné Streit Mariannánál lehet.
Jelentkezési határidő: 2015 szeptember 10.
Email: streitmarianna@gmail.com
Telefon: 06-20-4555221
: 2015.09.12. : 2016.06.05.
Kategória: Képzés
:
Forenzikus pszichiátria - Violencia rizikó becslés és menedzsment az általános pszichiátriai gyakorlatban továbbképzésAkkreditáció száma: SE-TK/2015.II/00084
Akkreditáció pont: 6
Előadó: Prof. Kris Goethals
Az oktatóprogram nyelve: angol
Részvételi díj: 3.000,- Ft
További információkat letölthet a kapcsolódó dokumentumok alól!
Időpont: 2015.09.16.

Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Pécs)A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.
A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.
A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.09.18. : 2015.09.19.
Kategória: Képzés
: Pécs,
Fiatal pszichiáterek hétvégéjeRészletes programtervezet hamarosan elérhető lesz a HAPT facebook csoportján.
(MINDEN KÖTÖTTSÉG NÉLKÜL KÉRNÉNK ELŐJELENTKEZÉSETEKET A hapt.preregisztracio@gmail.com CÍMRE Április 30-ig, HOGY A VÁRHATÓ LÉTSZÁM TÜKRÉBEN TUDJUK A SZERVEZÉST VÉGEZNI!)
A programokban való részvétel feltétele, a HAPT tagság!
: 2015.09.18. : 2015.09.20.
: Pécs,
MŰVÉSZET ÉS PSZICHOANALÍZIS2015-2016-ban is folytatódik a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozataa Károlyi-palotában (Bp. V. Károlyi u. 16.). - olvasható az irok.terasz.hu oldalán.
A tizennegyedik évad programja:
2015. szeptember 18.
MOLNÁR ESZTER EDINA muzeológus (Budapest):
Hősiesség vagy hiúság?
Az untauglich Balázs Béla hadba vonulása
ERŐS FERENC szociálpszichológus (Budapest):
Kínzás vagy gyógyítás?
Pszichiátria és pszichoanalízis az első világháborúban
(és utána)
Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész (Budapest)
A két előadás a Petőfi Irodalmi Múzeum „Maradni szégyen, veszni borzalom” – Magyar írók az első világháborúban című kiállításához kapcsolódik. Megtekinthető 2016. jan. 10-ig.
2015. október 16.
VERES ANDRÁS irodalomtörténész (Budapest):
A P. Howard-i humor önvédelmi hatásmechanizmusa
Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész (Budapest)
2015. november 20.
VARGA ZSUZSANNA pszichoanalitikus (Budapest):
Több szólamban az előítéletek ellen
Schönberg és Einstein küzdelme az emberi és alkotói egyenjogúságért
2015. december 11.
MIKLÓS BARBARA pszichológus (Budapest) –
TAKÁCS MÓNIKA irodalomtörténész (Budapest):
„Kiáltok Tehozzád, / hal(l)j meg, Isten!”
Babits Mihály Jónás könyvének pszichoanalitikus „meghallgatása”
Közreműködik: ŐZE ÁRON színművész (Budapest)
2016. január 15.
NÉMETH ATTILA pszichiáter (Budapest):
Az alkotó pszichiátriai zavarának tükröződései
Hölderlin, Juhász Gyula és Rilke alkotásaiban
Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész (Budapest)
2016. február 19.
E. TÓBIÁS SÁRA pszichológus (Budapest)
A rettegés édes íze – avagy miért szeretjük a horrort?
Gondolatok a The Walking Dead és az Iszonyat című film, illetve
E. T. A. Hoffmann Az ördög bájitala című regénye ürügyén
Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész (Budapest)
2016. március 18.
BÁRKÁN GYÖRGY pszichológus, esztéta (Budapest):
József Attila – a személyiség, a „világegész” és a kozmosz
Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész (Budapest)
2016. április 15.
SZILÁGYI JUDIT irodalomtörténész (Budapest):
Egy „kegyetlen” szerelem
Kádár Erzsébet és Illés Endre kapcsolata
Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész (Budapest)
2016. május 20.
RITA LEIBINGER ideg-elmegyógyász szakorvos (Stuttgart):
„Meztelen igazság” és „igazi meztelenség”
Az ÉN átrendeződése és a szexualitás térhódítása
a századvég intellektuális forradalmában,
illetve a jugendstil alkotásaiban
Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész (Budapest)
2016. június 17.
FÜLÖP MÁRTA pszichológus (Budapest):
A freudi „óceáni érzés” halálos hívogatása
Gyerekkori barátok szokatlan versengése Luc Besson
A nagy kékség című filmjébenA sorozatot szerkeszti és a műhelybeszélgetéseket vezeti:
VALACHI ANNA irodalomtörténész (Budapest)
Az előadásokat 18-20 óra között a Petőfi Irodalmi Múzeumban hallgathatják meg az érdeklődők. A belépés ingyenes.A tizenkettedik évad programjáról a József Attila Társaság és a Ferenczi Sándor Egyesület honlapján is tájékozódhatnak az érdeklődők.
Mindenkit szeretettel várunk!
: 2015.09.18. : 2016.06.17.
: 1053 Budapest, Károlyi utca 16., Károlyi-palota
LMBTQ pszichológia és terápia - FelhívásAz MPT LMBTQ Szekciója továbbképzést hirdet „LMBTQ pszichológia és terápia” címmel, Ritter Andrea és Borgos Anna vezetésével. A képzésen a résztvevők az alapfogalmak tisztázásán túl megismerkedhetnek a meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű és queer emberek helyzetére érzékeny pszichológiai elméletekkel és terápiás attitűdökkel, az LMBT identitás alakulását kísérő sajátosságokkal, az egyéni, családi és társadalmi vonatkozásokkal, a szivárványcsaládokat érintő kutatási eredményekkel. Bepillantást kapnak az LMBTQ emberekkel folytatandó affírmatív terápiás szemlélet sajátosságaiba és a négyalkalmas családi konzultáció menetébe. A napot közös megbeszélés zárja, amely a vizsgának felel meg.
A képzés 16 akkreditációs pontot ér.
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
1. addiktológia | 2. egészségbiztosítás | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. háziorvostan | 5. klinikai szakpszichológus | 6. orvosi pszichológia | 7. pszichiátria | 8. pszichoterápia
A képzés időpontja: 2015. szeptember 19. szombat 10-18óra
Helyszíne: ELTE PPK, 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. 418 terem
A képzés díja: 10000 Ft
Jelentkezni az oftex portálon, érdeklődni az andrea.ritter@mpt.hu e-mail címen lehet.
A részvételi díjat az MPT számlájára kérjük utalni a tanfolyam első időpontjáig: 11991102-02102696-00070003 (ERSTE Bank), ill. kérjük megjelölni a számlán szerepeltetni kívánt vevő nevét és címét, ha van, adószámát, illetve az igénybevett kedvezményeket, amit az mpt@ppk.elte.hu címre az átutalással egyidejűleg kérünk megküldeni.
A képzés felhívása letölthető a kapcsolódó dokumentumokból!
Időpont: 2015.09.19.
Kategória: Képzés
: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27., ELTE PPK 418 terem
CSOPORTLÉGKÖR - A Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület IX. KonferenciájáraIdei konferenciánk témája a csoport hangulata, légköre, ereje vagy gyengesége, amely serkentőleg vagy éppen gátlólag hat érzéseinkre, gondolatainkra, viselkedésünkre. A légkör, amely a társas térbe vonz vagy attól eltaszít, a kapcsolódás vagy elmagányosodás, a siker vagy kudarc felé visz.
Témafelvetéseink: a csoport kultúrája, sikerek és kudarcok a csoportban, a csoport mint kapcsolatok hálózata, bizalom, szégyen, magány, védekezés, együttműködés és rivalizálás, pozícióharc a csoportban, stb.
Várjuk jelentkezésüket - előadással, vitacsoporttal, kerekasztallal, műhellyel, esetbemutatással. Várjuk résztvevő hallgatóként! Örülnénk, ha minél többen megosztanák élményeiket és tapasztalaikat az együttlét, az együttlevés különböző formáiról.
Várunk minden Csoportozót a csoportlégkör, csoportvonzás és a közös élmény reményében!
Jelentkezni online az alábbi linken lehetséges vagy a kapcsolódó dokumentumok alatt megtalálható jelentkezési lap visszaküldésével!
Az online jelentkezéshez kapcsolódó link:
https://docs.google.com/forms/d/1dcEB8rzjuaQrs41RWZn_tcBl7FyybAKoUaczZJHSCpc/viewform
Időpont: 2015.09.19.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Gál Béla
Címe:
E-mail: macsopekonf@gmail.com
Szervező: Linzenbold Ildikó
Címe:
E-mail: macsopekonf@gmail.com
: 1065 Budapest, Révay utca 16., Bálint Ház
A rendezvény Web oldala: http://macsope.hu/
LMBTQ pszichológia és terápia - FelhívásAz MPT LMBTQ Szekciója továbbképzést hirdet „LMBTQ pszichológia és terápia” címmel, Ritter Andrea és Borgos Anna vezetésével. A képzésen a résztvevők az alapfogalmak tisztázásán túl megismerkedhetnek a meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű és queer emberek helyzetére érzékeny pszichológiai elméletekkel és terápiás attitűdökkel, az LMBT identitás alakulását kísérő sajátosságokkal, az egyéni, családi és társadalmi vonatkozásokkal, a szivárványcsaládokat érintő kutatási eredményekkel. Bepillantást kapnak az LMBTQ emberekkel folytatandó affírmatív terápiás szemlélet sajátosságaiba és a négyalkalmas családi konzultáció menetébe. A napot közös megbeszélés zárja, amely a vizsgának felel meg.
A képzés 16 akkreditációs pontot ér.
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
1. addiktológia | 2. egészségbiztosítás | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. háziorvostan | 5. klinikai szakpszichológus | 6. orvosi pszichológia | 7. pszichiátria | 8. pszichoterápia
A képzés időpontja: 2015. szeptember 19. szombat 10-18óra
Helyszíne: ELTE PPK, 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. 418 terem
A képzés díja: 10000 Ft
Jelentkezni az oftex portálon, érdeklődni az andrea.ritter@mpt.hu e-mail címen lehet.
A részvételi díjat az MPT számlájára kérjük utalni a tanfolyam első időpontjáig: 11991102-02102696-00070003 (ERSTE Bank), ill. kérjük megjelölni a számlán szerepeltetni kívánt vevő nevét és címét, ha van, adószámát, illetve az igénybevett kedvezményeket, amit az mpt@ppk.elte.hu címre az átutalással egyidejűleg kérünk megküldeni.
A képzés felhívása letölthető a kapcsolódó dokumentumokból!
Időpont: 2015.09.19.
Kategória: Képzés
: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27., ELTE PPK 418 terem
LMBTQ pszichológia és terápia - FelhívásAz MPT LMBTQ Szekciója továbbképzést hirdet „LMBTQ pszichológia és terápia” címmel, Ritter Andrea és Borgos Anna vezetésével. A képzésen a résztvevők az alapfogalmak tisztázásán túl megismerkedhetnek a meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű és queer emberek helyzetére érzékeny pszichológiai elméletekkel és terápiás attitűdökkel, az LMBT identitás alakulását kísérő sajátosságokkal, az egyéni, családi és társadalmi vonatkozásokkal, a szivárványcsaládokat érintő kutatási eredményekkel. Bepillantást kapnak az LMBTQ emberekkel folytatandó affírmatív terápiás szemlélet sajátosságaiba és a négyalkalmas családi konzultáció menetébe. A napot közös megbeszélés zárja, amely a vizsgának felel meg.
A képzés 16 akkreditációs pontot ér.
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
1. addiktológia | 2. egészségbiztosítás | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. háziorvostan | 5. klinikai szakpszichológus | 6. orvosi pszichológia | 7. pszichiátria | 8. pszichoterápia
A képzés időpontja: 2015. szeptember 19. szombat 10-18óra
Helyszíne: ELTE PPK, 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. 418 terem
A képzés díja: 10000 Ft
Jelentkezni az oftex portálon, érdeklődni az andrea.ritter@mpt.hu e-mail címen lehet.
A részvételi díjat az MPT számlájára kérjük utalni a tanfolyam első időpontjáig: 11991102-02102696-00070003 (ERSTE Bank), ill. kérjük megjelölni a számlán szerepeltetni kívánt vevő nevét és címét, ha van, adószámát, illetve az igénybevett kedvezményeket, amit az mpt@ppk.elte.hu címre az átutalással egyidejűleg kérünk megküldeni.
A képzés felhívása letölthető a kapcsolódó dokumentumokból!
Időpont: 2015.09.19.
Kategória: Képzés
: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27., ELTE PPK 418 terem
LMBTQ pszichológia és terápia - FelhívásAz MPT LMBTQ Szekciója továbbképzést hirdet „LMBTQ pszichológia és terápia” címmel, Ritter Andrea és Borgos Anna vezetésével. A képzésen a résztvevők az alapfogalmak tisztázásán túl megismerkedhetnek a meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű és queer emberek helyzetére érzékeny pszichológiai elméletekkel és terápiás attitűdökkel, az LMBT identitás alakulását kísérő sajátosságokkal, az egyéni, családi és társadalmi vonatkozásokkal, a szivárványcsaládokat érintő kutatási eredményekkel. Bepillantást kapnak az LMBTQ emberekkel folytatandó affírmatív terápiás szemlélet sajátosságaiba és a négyalkalmas családi konzultáció menetébe. A napot közös megbeszélés zárja, amely a vizsgának felel meg.
A képzés 16 akkreditációs pontot ér.
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
1. addiktológia | 2. egészségbiztosítás | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. háziorvostan | 5. klinikai szakpszichológus | 6. orvosi pszichológia | 7. pszichiátria | 8. pszichoterápia
A képzés időpontja: 2015. szeptember 19. szombat 10-18óra
Helyszíne: ELTE PPK, 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. 418 terem
A képzés díja: 10000 Ft
Jelentkezni az oftex portálon, érdeklődni az andrea.ritter@mpt.hu e-mail címen lehet.
A részvételi díjat az MPT számlájára kérjük utalni a tanfolyam első időpontjáig: 11991102-02102696-00070003 (ERSTE Bank), ill. kérjük megjelölni a számlán szerepeltetni kívánt vevő nevét és címét, ha van, adószámát, illetve az igénybevett kedvezményeket, amit az mpt@ppk.elte.hu címre az átutalással egyidejűleg kérünk megküldeni.
A képzés felhívása letölthető a kapcsolódó dokumentumokból!
Időpont: 2015.09.19.
Kategória: Képzés
: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27., ELTE PPK 418 terem
Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiája (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)Időpont: 2015.09. 25-26. és 10. 02-03. (két hétvége, péntek-szombati napok)
Részvételi díj: 32.000 Ft
Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2015.09.25. : 2015.10.03.

Magyar C. G. Jung Analitikus Pszichológiai Egyesület, MAPE 21. KonferenciájaEgyesületünk 21. konferenciája idén az analitikus pszichológia klinikai gyakorlatának hazai és nemzetközi fejlődésével foglalkozik. A konferenciát megnyitja Dr Harmatta János a Pszichoterápiás Tanács Szövetség elnöke, a konferencia fővédnöke. Az összefoglaló plenáris előadások mellett a délutáni műhelyek és esetbemutatók ízelítőt adnak az irányzat innovatív és nyitott szemléletéről, amely a modern pszichoterápiára is hatással van.
Jelentkezni lehet az egyesület honlapján keresztül http://cgjung.hu/ és a jungkonferencia@gmail.com e-mail címen.
Kedvezményes befizetés határideje: 2015. július 31.
Számlaszám: 10104105-50410800-01000009 (Budapest Bank)
CME pont: elbírálás alatt
További részletek a jelentkezéssel kapcsolatban, valamint a meghívó megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumokban!
Időpont: 2015.09.26.
: 1088 Budapest, Múzeum utca 7., Kossuth Klub
A rendezvény Web oldala: http://cgjung.hu/
FELHÍVÁS - SE-VIKOTE pszichoterapeuta szakképzésreJelentkezési határidő: 2015. szeptember 1.
Felvételi beszélgetés: 2015. szeptember 11. 13 óra
Képzés kezdési időpontja: 2015. október 1.
A teljes képzés 3 éves (6 félév), egy félévben 9 képzési nap van, a képzés alkalmanként 10 – 18,30 óráig tart.
Képzés díja: 135.000,- Ft / félév + 20.000,- Ft / hó klinikai gyakorlat, szupervízió (nem pszichoterápiás munkahelyen dolgozók számára).
A képzésről bővebben a kapcsolódó dokumentumok alatt tájékozódhatnak!
Időpont: 2015.10.01.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
GYERMEKPSZICHIÁTRIAI SZAKMAI NAPOK (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)Előadások (csütörtökönként 10:00-13:00)
2015.10.01.: Aktuális kérdések a gyermekpszichiátriában (Dr.Gádoros Júlia PhD)
2015.11.05.: Érzelemfelismerés (Dr.Halász József PhD)
2015.12.03.: Információ a gyermekpszichiátriában (Dr.Nagy Péter)
2016.02.04.: Klasszifikáció: Kategóriális-dimenzionális szemlélet (Dr.Balázs Judit PhD)
2016.03.03.: Életminőség (Dr.Kiss Enikő PhD, Dr.Dallos Gyöngyvér PhD)
2016.05.05.: Amit ma tudunk a Tourette szindrómáról (Dr.Tárnok Zsanett PhD)
Minden előadást egy közös megbeszélés követ, ami két részből áll: reflektálás az előadásra + az elmúlt hónapban felmerült gyermekpszichiátriát érintő kérdések megbeszélése.
Moderátor: Dr.Balázs Judit Phd
AKKREDITÁCIÓ:
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta
Részvételi díj: 6.000 Ft
PONTSZÁM:
első 3 előadás 24 pont (akkreditálva)
második 3 előadás előreláthatólag 24 pont (akkreditáció folyamatban)
PONTSZÁM elszámolás:
Szakma szerinti szabadon választható pontszámként elszámolható:
1. gyermek- és ifjúságpszichiátria
2. igazságügyi klinikai pszichológia
3. iskolaegészségt., ifjúságvéd.
4. klinikai szakpszichológus
5. neuropszichológia
6. psychiátria
7. pszichotherápia
8. rehabilitáció
Szabadon választható pontszámként számolható el az OFTEX portálon pontszerző többi szakmacsoportnak (nem célcsoportként feltüntetetteknek).
Pontszámként nem elszámolható, de a tanfolyam elvégzéséről igazolást kap: minden egyéb területen dolgozó szakember, egyetemi, főiskolai hallgató, illetve mindenki, aki a tanfolyamon részt vesz.
HELYSZÍN:
Vadaskert Kórház és Szakambulancia, 1021 Budapest, Lipótmezei út 5.
Széll Kálmán tértől 61-es villamossal, Széll Kálmán tér (Csaba utcától) 129-es busszal, vagy az Árpád hídtól (Szentlélek térről) 29-es busszal.
JELENTKEZÉS:
Online jelentkezés: Honlapunkon keresztül is tudnak jelentkezni, a következő linkre kattintva:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276%E2%9F%A8=hu
BEFIZETÉS:
1, Átutalással a Vadaskert Alapítvány bankszámlaszámára: 10102244-09370306-00000004
Kérjük, a közlemény rovatba írják be, hogy „Szakmai napok+Saját név”
2. Ettől eltérő befizetési igény esetén jelezze a jelentkezési lapon, vagy Kisné Ricsóy Mártánál a kepzes@vadaskertalapitvany.hu e-mail címen.
A befizetett képzési díjat (igazolt betegség kivételével) nem áll módunkban visszautalni! A teljes összeg, az adott éven belül, másik tanfolyamra átcsoportosítható.
Érdeklődni Kisné Ricsóy Mártánál lehet a kepzes@vadaskertalapitvany.hu e-mail címen, vagy az Alapítványi Irodában a 06-70-370-8500 telefonszámon.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a tanfolyami helyek száma korlátozott, ezért a jelentkezés és a befizetés sorrendjében biztosítjuk a tanfolyami helyeket. A tanfolyamon való részvétel regisztrációhoz kötött, melyet a jelentkezési lap visszaküldésével lehet megtenni.
Várjuk jelentkezésüket!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2015.10.01. : 2016.05.05.

EGIS-szüret - Lélekemelő LiveRendező: Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány az MPT támogatásával A rendezvény akkreditálása az 52/2003 ESzCsM rendelete alapján elbírálás alatt áll.
: 2015.10.02. : 2015.10.04.
: 8621 Zamárdi, Eötvös u. 15/1., Hotel Wellamarin
Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Győr)Az esemény szervezés alatt áll még, a helyszín és az időpont módosulhat!
A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.
A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.
A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.10.09. : 2015.10.10.
Kategória: Képzés
: Győr,
Magyar Pszichoanalitikus Egyesület KonferenciájaA konferencia címe, témája: Identitásaink.
A beharangozó hamarosan elérhető lesz honlapunkon.
: 2015.10.09. : 2015.10.10.
: Budapest, Dayka Gábor u. 3., Rubin Hotel
Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Győr)Az esemény szervezés alatt áll még, a helyszín és az időpont módosulhat!
A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.
A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.
A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.10.09. : 2015.10.10.
Kategória: Képzés
: Győr,
Magyarországi Fájdalom Társaság 2015. évi Kongresszusa (Szeged, 2015. október 9-10.)A Magyarországi Fájdalom Társaság Szegeden rendezi meg 2015. évi konferenciáját.
Időpont: 2015. október 9-10.
Helyszín: Hotel Novotel, 6721 Szeged, Maros u. 1.
A konferencia fő témái:
Neuropátiás fájdalom
Fájdalom kutatás legújabb hazai eredményei
Krónikus fájdalom pszichológiai és pszichiátriai vonatkozásai
Szabadon választható témák
Poszter szekció
Szabadon választott témában:
Lehetőség van 20 perces előadások bejelentésére.
Az érdeklődőket kérjük, küldjék meg az előadás címét és max. 200 szavas összefoglalóját Prof. Dr. Komoly Sámuel e-mail címére (komoly.samuel@pte.hu) 2015. március 15-ig. A beérkezett előadás-javaslatok közül a MOFT vezetősége választja ki a szóbeli előadás formájában elhangzókat, a többiek számára poszter bemutatási lehetőséget ajánl fel.
További részletes információk, regisztráció a rendezvény weboldalán:
http://www.congress-service.hu/2015/fajdalom/index.html >>
: 2015.10.09. : 2015.10.10.
: 6721 Szeged, Maros u. 1., Hotel Novotel
A rendezvény Web oldala: http://www.congress-service.hu/2015/fajdalom/index.html
A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)Időpont: 2015.10.09. (péntek)
Részvételi díj: - orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft, - szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft
Rövid tájékoztató: Háttérben álló tényezők, elméleti megközelítések, új terápiás technikák, megközelítések.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
Időpont: 2015.10.15.
Kategória: Képzés
:
Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Debrecen)A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.
A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.
A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.10.16. : 2015.10.17.
Kategória: Képzés
: Debrecen,
A pszichiátria és más orvosi szakmák együttműködése a diagnosztikában és terápiában - KonferenciaA Pozitron - Diagnosztika Központ a Magyar Pszichofarmakológusok Társaságának partneri közreműködésével A pszichiátria és más orvosi szakmák együttműködése a diagnosztikában és terápiában címmel konferenciát rendez amelyre tisztelettel meghívja Önt és munkatársait.
Helyszín: Pozitron - Diagnosztika Központ
1117 Budapest Hunyadi J. út 9.
Időpont: 2015 október 16, péntek
Program
10.00. Diagnosztikai és terápiás biomarkerek, alkalmazhatóságuk a pszichiátriában Péter László PhD főorvos 10.45. A PET működése és klinikai alkalmazása (bemutatóval egybekötve) Lengyel Zsolt PhD főorvos
11.30. A PET szerepe a gyógyszerfejlesztésben Berecz Roland PhD
12.15. Büfé ebéd 13.00. A pszichiátriai és kardiológiai betegségek komorbiditása Sidó Zoltán PhD főorvos
13.45. Kardiológiai diagnosztika napjainkban (Cardio-CT bemutatásával) Kerecsen Gábor PhD főorvos
14.30. Pszichofarmakonok és kardiológiai gyógyszerek kölcsönös hatásai Kovács Gábor főorvos
15.15. Diszkusszió - Vizsga
A rendezvény akkreditálásra került: 12 kreditpont (Célcsoport: pszichiáter, neurológus, kardiológus)
A részvétel 50 fő részére lehetséges, a jelentkezés sorrendjében.
Regisztrálás az OFTEX honlapon, kódszám: SE-TK/2015.II/00179
A tanfolyam ingyenes.
Parkolást biztosítunk
Időpont: 2015.10.16.
: 1117 Budapest, Hunyadi János út 9., Pozitron - Diagnosztika Központ
Őszi - Lendületben rendezvény
A rendezvény fő témája: TERÁPIAREZISZTENCIA
A rendezvény programterve megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.10.16. : 2015.10.17.
: Budapest, Danubius Hotel Margitsziget
Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Debrecen)A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.
A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.
A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.10.16. : 2015.10.17.
Kategória: Képzés
: Debrecen,
Biológiai és biohasonló gyógyszerek aktuális kérdései Európában szakmai konferenciaTisztelettel meghívjuk Önt és munkatársait a „Biológiai és biohasonló gyógyszerek aktuális kérdései Európában: árazás, finanszírozás és terápiához való hozzáférés” témakörben szervezett szakmai konferenciánkra.
Konferencia címe:
Focus on biological and biosimilar drugs in Europe: pricing, reimbursement and access issues
Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem, 3001-es terem
Időpont: 2015. október 20., 15:30-17:45
Előadók: Paul Cornes, Uwe Gudat, Mike Muenzberg, Zsombor Zrubka.
A részletes programot mellékeljük. A konferencia nyelve angol.
Előzetes regisztráció nem szükséges.
Egészségügyi Közgazdaságtan Tanszék
Budapesti Corvinus Egyetem
Időpont: 2015.10.20.
: 1093 Budapest, Fővámtér 8.

Tudományos ülés az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben a Fény éve jegyébenAz ülés programja:
1. Rihmer Zoltán , egyetemi tanár, az MTA doktora: A fény és a fényterápia helye a pszichiátriai zavarokban
2. Jakab László , egyetemi tanár, MTA doktora, BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar, Elektronikai Technológia Tanszék: Természetes és mesterséges fény
Az ülés elnöke: Németh Attila és Kéri Szabolcs
: 2015.10.28. 13:30 : 2015.10.28. 15:00
: 1135 Budapest, Lehel u. 59 Főépület, Tanácsterem, Nyírő Gyula Kórház-OPAI Budapest
Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretek ÚJ TANFOLYAM!!! (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)Akkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek
Akkreditáló szerv: Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI)
Időpont: 5 alkalom/10 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel): 2015. 10.30, 11.27., 2016. 02.26., 03.25., 04.29.
Részvételi díj: 20.000 Ft
Rövid tájékoztató: A képzés célja, pszichés tünetekkel küzdő személyekkel foglalkozó szakemberek számára elméleti és a mindennapokban hasznosítható praktikus ismeretek átadása. A képzésre egyetemi, főiskolai hallgatókat is várunk.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2015.10.30. : 2016.04.29.
Kategória: Képzés
:
Borderline személyiségzavar - továbbképzésOrszágos rezidens továbbképzési nap
Időpont: : 2015. november 4. szerda (10.00-16.00)
Jelentkezési szándékát kérjük, jelezze: scholtze@nyiro-opai.hu
A részletes programot megtekintheti a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Időpont: 2015.11.04.
Kategória: Képzés
: Nyírő Gyula Kórház - Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

Őszi Pszichiátriai NapokTémák
1. Az orvos, a beteg és a hiúság
2. Pszichiátria és Színház
Részvételi díj:
1 ágyas szobában: 55,000 Ft + ÁFA (szállás, étkezések, regisztrációs díj)
2 ágyas szobában: 45,000 Ft + ÁFA (szállás, étkezések, regisztrációs díj)
Szállás nélkül: 30,000 Ft + ÁFA (étkezések, regisztrációs díj)
(A részvételi díj bruttó 5.250,- Ft/nap közvetített vendéglátó szolgáltatást tartalmaz.)
Regisztrációs díj: 20,000 Ft + ÁFA (szállás és étkezések nélkül)
Bármilyen kérdése merülne fel, kérjük keresse a szervezőt, aki mindenben segítségére lesz.
Geró Kata 06-30-531-06-20, gerokata@freemail.hu
A jelentkezési lap és a program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
: 2015.11.06. : 2015.11.07.
: 2700 Cegléd, Fürdő út 24., Hotel Aquarell****
A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiája (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)Időpont: 2015.11.06. (péntek)
Részvételi díj: 16.000 Ft
Rövid tájékoztató: A képzésen az ADHD viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe. Viselkedésterápiás program eszközökkel, szülőtréning. Gyakorlatorientált, videódemonstráció.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:honlapunkon:
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
Időpont: 2015.11.06.
Kategória: Képzés
:
Őszi Pszichiátriai NapokTémák
1. Az orvos, a beteg és a hiúság
2. Pszichiátria és Színház
Részvételi díj:
1 ágyas szobában: 55,000 Ft + ÁFA (szállás, étkezések, regisztrációs díj)
2 ágyas szobában: 45,000 Ft + ÁFA (szállás, étkezések, regisztrációs díj)
Szállás nélkül: 30,000 Ft + ÁFA (étkezések, regisztrációs díj)
(A részvételi díj bruttó 5.250,- Ft/nap közvetített vendéglátó szolgáltatást tartalmaz.)
Regisztrációs díj: 20,000 Ft + ÁFA (szállás és étkezések nélkül)
Bármilyen kérdése merülne fel, kérjük keresse a szervezőt, aki mindenben segítségére lesz.
Geró Kata 06-30-531-06-20, gerokata@freemail.hu
A jelentkezési lap és a program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
: 2015.11.06. : 2015.11.07.
: 2700 Cegléd, Fürdő út 24., Hotel Aquarell****
FŐPSZICHEProgram:
9.00h- Kamarás Márk (Teva Gyógyszergyár Rt): Megélni a mindennapokat.
9.30 h Kerekasztal megbeszélés: A „Merényi ügy” (OPCAT jelentés és utóélete).
Résztvevők: Dr. Fliegauf Gergely főosztályvezető, Dr. Gurbai Sándor főreferens (AJBH), Dr. Molnár Károly elnök, Dr. Harmatta János, Dr. Szekeres György (MPT), Dr. Németh Attila főigazgató, Prof. Dr. Füredi János, Prof. Dr. Rihmer Zoltán, Dr. Vizi János (OPAI), Dr. Gazdag Gábor Centrumvezető főorvos (Merényi Kh.), Prof. Dr. Bitter István, Dr. Tolna Judit (SE), Dr. Haraszti László főorvos (Flór F. Kh.), Dr. Silling Tibor főorvos (MPGRE), és még számos meghívott szakmai vezető és munkatárs, a Főpsziche tagsága.
A kerekasztalt vezeti: Dr. Magyar Iván a Főpsziche elnöke.
Szünetben büfé a TEVA támogatásával.
11.00h Főpsziche Közgyűlés (elnöki beszámoló, Alapszabály módosítás a 2013. évi V. tv. és a 2011. éviCLXXV. tv. rendelkezéseinek történő megfeleltetés).
11.30h Főpsziche Közgyűlés megismételt időpontban, amennyiben a korábbi időpontban nincs határozatképes létszám. Addig a Kerekasztal folytatódik.
Kérjük a kedves tagokat, hogy pontosan érkezzenek, és biztosítsák a Közgyűlés határozatképességét!
A Közgyűlés összehívásáról külön meghívót is küld az elnök.
Meghívóinkat, leveleinket elektronikus úton juttatjuk el tagságunknak, és a fővárosi pszichiátriai gondozóknak, szakrendelőknek. Összejöveteleinkről az MPT honlap is tájékoztat.
Dr. Magyar Iván György
elnök
A Meghívó megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Időpont: 2015.11.11.

Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Szeged)A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.
A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.
A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.11.13. : 2015.11.14.
Kategória: Képzés
: Szeged,
Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)Időpont: 2015.11. 13-14. (péntek-szombat)
Részvételi díj: 32.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2015.11.13. : 2015.11.14.
Kategória: Képzés
:
Őszi - Lendületben Rendezvény A rendezvény fő témája: PERINATÁLIS PSZICHIÁTRIA
A rendezvény programterve megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.11.13. : 2015.11.14.
: Felsőtárkány, Bambara Hotel
Őszi - Lendületben Rendezvény A rendezvény fő témája: PERINATÁLIS PSZICHIÁTRIA
A rendezvény programterve megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.11.13. : 2015.11.14.
: Felsőtárkány, Bambara Hotel
Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ TanfolyamAz OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály / Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelyén (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5.)
A tanfolyam szombaton 09.00-18.00, vasárnap 09.00-17.00 óráig tart. Részvételi díja 22.000.- Ft
Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP)
CME akkreditációs száma SE-TK 2015 II./00242, pontszám: 30
További információk a kapcsolódó dokumentumokban!
: 2015.11.14. : 2015.11.15.
: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/a
Biológiai Pszichiátriai Konferencia
: 2015.11.18. : 2015.11.20.
: Budapest, Mercure Buda Hotel
Otto F. Kernberget - Érett szeretet-kapcsolat (Mature love relation) előadásKedves Kollégák!
2015 november 19-én, 20-án két napra vendégül látjuk Otto F. Kernberget, a kortárs pszichoanalízis kiemelkedő képviselőjét, számos könyv szerzőjét és az Áttétel Fókuszú Pszichoterápia (TFP) kidolgozóját. Kernberg professzor a magyarországi TFP képzés vendége lesz, emellett november 19-én a TFP-képzés, a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés és a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület felkérésére nyilvános előadást tart.
Az előadás német nyelven, tolmácsolás mellett fog folyni.
Az előadás részvételi díja: 2500 Ft,
A TFP képzés résztvevőinek: 2000 Ft,
nappali tagozatos egyetemi hallgatóknak: 1500 Ft
A részvételi díj a helyszínen fizetendő!
Az előadásról további információkat a kapcsolódó dokumentumok alatt olvashatnak!
: 2015.11.19. : 2015.11.20.
: Budapest, Kazinczy utca 23-27., ELTE PPK Pszichológiai Intézet
Magyar Természettudományi Társulat Jubileumi konferenciájaAz 1841-ben alapított Magyar Természettudományi Társulat 1990. évi újraalakulásának 25. évfordulója alkalmával, az MTA Magyar Tudomány Ünnepe rendezvény-sorozat részeként 2015. november 20-án (pénteken) ünnepi, jubileumi konferenciát szervezünk „Egészséges természet + egészséges élelmiszer = egészséges ember (biodiverzitás élelmiszerlánc-biztonság, népegészségügy)"címen.
A Konferencia fővédnöke dr. Áder János úr, Magyarország Köztársasági Elnöke.
Szeretettel várjuk Önöket rendezvényünkön és kérjük, jelentkezési lapjukat mielőbb (ha egy mód van rá, postafordultával) juttassák vissza hozzánk.
A Meghívót, a Jelentkezés lapot és a Programtervet a kapcsolódó dokumentumok alatt tekinthetik meg!
Időpont: 2015.11.20.
: 1054 Budapest, Alkotmány u. 9-11., Budapesti Gazdasági Főiskola, V. előadó
Tanulástechnika (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)Időpont: 2015.11. 20-21. (péntek-szombat)
Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2015.11.20. : 2015.11.21.
Kategória: Képzés
:
NyírőOPAI Multidiszciplináris FórumTémája: Az együttműködés technikái
Előadó: Purebl György
Időpont: 2015.11.25.
Kategória: Képzés
: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Nyírő Gyula Kórház – OPAI
Pszichiátriai Gondozók XXIII. Szakmai HétvégéjePszichiátriai Gondozók XXIII. Szakmai Hétvégéje a Pécsi Tudományegyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika rendezvénye
Szakmai program
November 26. csütörtök
12.00 órától Regisztráció
17.15 Megnyitó: Füredi János
17.30-19.00 Stark András: A hétköznapi őrület történetei – „Eszeveszett mesék” - filmesszé
19.00 Vacsora
November 27. péntek
Elnök: Fekete Sándor
9.00 – 10.00 Herold Róbert: „Meghalok, hogyha rám nézel” avagy „Rossz, aki rosszra gondol”: a metakogníció szerepe a pszichózisok etiopatogenezisében és terápiájában
10.00-10.30 Janssen Szimpózium
Fehér László: „Ami késik, az múlik”: a relapszus-prevenció kihívása és eszközei a szkizofrénia kezelésében
10.30- 11.00 Szünet
11.00-13.00 Az eredményes gondozás tényezői: esetismertetések szkizofrén betegek gondozásáról
Moderátor: Füredi János
Csonka Andrea
Molnár Gábor
Blazsek Péter
13.00- 15.00 Ebéd
15.00- 17.00 Bánfalvi Attila: „Sok bába közt elvész a lélek?” A pszi-komplexum dilemmái – előadás és workshop
17.00-17.30 Szünet
17.30-19.30 „Nyelv-terápia” – műhely
Moderátor: Koltai Mária
19.30 Vacsora
November 28. szombat
Elnök: Balczár Lajos
9.00- 11.00
Silling Tibor: A pszichiátriai gondozás aktuális kérdései
Területi beszámolók, jó gyakorlatok:
Váradi Enikő, Gulácsi István, Magyar Iván
Pászthy Bea: HOPPA - A háziorvosok pszichiátriai továbbképzéséről
11.00-11.30 Szünet
11.30 – 13.00 Jogi aktualitások
Kerekasztal
Fodor László, Vizi János
13.00 Zárás, ebéd, hazautazás
: 2015.11.26. : 2015.11.28.
: Tapolca, Hotel Pelion
Őszi - Lendületben RendezvényA rendezvény fő témája: PSZICHOSZOMATIKA / TÁRSBETEGSÉGEK
A rendezvény programterve megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.11.27. : 2015.11.28.
: Balatonfüred, Hotel Flamingó
PRIORITY SETTING AND DECISION MAKING IN HEALTH CAREElőadók:
Francesco Paoluccni (Murdoch University, Australia, University of Bologna, Italy), Manuel García-Goñi (Complutense University of Madrid, Spain), Emmanouil Mentzakis (University of Southampton, UK)
A részletes program a http://hecon.uni-corvinus.hu/?page_id=504&lang=hu
oldalon található meg.
A konferencia nyelve angol.
Előzetes regisztráció nem szükséges.
: 2015.12.01. 15:30 : 2015.12.01. 17:30
: 1093 Budapest, Fővám tér 8., Budapesti Corvinus Egyetem, E3005-ös terem
A társas kirekesztettség csökkentése és önvédelmi stratégiák gyermekek számára A „COOL-élés törvényei” szociális készség fejlesztő tréning (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)Időpont: 2015.12.04. (péntek)
Részvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.
Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem. A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
Időpont: 2015.12.04.

Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Budapest)A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.
A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.
A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.12.11. : 2015.12.12.
Kategória: Képzés
: Budapest,
Kognitív zavarok depresszióban című továbbképzésProgram:
1. Miklósi Mónika: Kognitív zavarok depresszióban
2. Unoka Zsolt: Depresszió kognitív terápiája
3. Bitter István: Javítják, vagy rontják a kogníciót az antidepressziv szerek?
Kérjük, hogy részvételi szándékát 2016. január 20-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.
A program akkreditációs kódszáma: TK/2016.I./00048
Akkr. pont: 6
A programon a részvétel ingyenes.
További információk olvashatóak a Meghívóban, mely a kapcsolódó dokumentumok alól tölthető le!
: 2016.01.26. 14:00 : 2016.01.26. 16:30
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Multidiszciplináris tudományos ülésA rendezvény időpontja: 2016. január 27. 13:30
Dr. Kovács József
A bioetika aktuális kérdései - a belgyógyászat, neurológia, intenzív ellátás, pszichiátria és az addiktológia területén
Időpont: 2016.01.27.
: Budapest, Nyírő-OPAI „B” épület II. emelet
Lehel(etnyi) tudomány - a Nyírő-OPAI multidiszciplináris továbbképző délutánjaAz előadás címe: A bioetika aktuális kérdései - a belgyógyászat, a neurológia, az intezív ellátás, a pszichiátria és az addiktológia területén.
Előadó: Dr. Kovács József, Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet
: 2016.01.27. 13:30 : 2016.01.27. 15:00
Kategória: Képzés
: 1135 Budapest, Lehel utca 59. B épület 2. emelet, Nyírő Gyula - OPAI

GYERMEKPSZICHIÁTRIAI SZAKMAI NAPOK (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)Időpont: 2016.02.04., 03.03., 05.05. (3 alkalom, csütörtöki napokon)
Részvételi díj: 1.000 Ft / előadás
Rövid tájékoztató:
2016.02.04.: Klasszifikáció: Kategóriális-dimenzionális szemlélet,
2016.03.03.: Életminőség,
2016.05.05.: Amit ma tudunk a Tourette szindrómáról
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2016.02.04. : 2016.05.05.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
DROP 6 - Debreceni Reumatológiai Oktatási program (2016.02.18-20.) A reumatológia, neurológia, pszichiátria és idegsebészet határterületi kérdéseiJelentkezéseket továbbra is fogadunk, kérjük, hogy részvételi szándékát mihamarabb jelezze.
Tisztelt Kollégánők és Kollégák!
2016. február 18-20. között a megszokott helyen, a debreceni Kölcsey Központban kerül megrendezésre a DROP6, melynek fő témái ezúttal a neurológia, pszichiátria és idegsebészet lesznek.
A reumatológusok, fizioterápiás szakorvosok, belgyógyászok, klinikai immunológusok és allergológusok, neurológusok, pszichiáterek, idegsebészek és háziorvosok számára a tanfolyam várhatóan kötelező szabadon választott lesz (egy korábbi rendelet értelmében sajnos nem lehet kötelező szinten tartó) és 50 pontra akkreditált.
Ismét sikerült több kiváló előadót „megnyernünk az ügynek”.
Szó lesz a fájdalom keletkezéséről, klinikumáról és kezeléséről; a stroke, a neuroimmunológia, a gerincbetegségek, a neuropathiák kialakulásának és klinikumának számos aspektusáról; a neuro-pszichiátria és az immunológia számos kapcsolatáról; az idegrendszeri infekciókról; a Parkinson kórról; fibromyalgiáról; depresszióról; a myasthenia gravisról és myopathiákról; a pszichoszomatikus kórképekről; addikciókról; és a kongresszus végén egy nagy terápiás blokkban tekintjük át a gyógyszeres és sebészi kezelés, lokális injekciózás, pszichoterápia, alvásdiagnosztika és –terápia újdonságait.
Nagy hangsúlyt fektetünk a modern kutatási eredményekre, ezért autentikus hazai előadók szólnak majd a neuropeptidekkel, cannabinoidokkal, a vascularis thromboemboliás folyamatokkal, az oxidativ stressszel kapcsolatos új eredményekről.
Ennek reményében szeretettel várunk minden érdeklődőt a DROP6-on!
Dr. Szekanecz Zoltán
főszervező
Online jelentkezés >>
Letölthető .pdf jelentkezési lap >>
Programfüzet >>
További részletes információk a rendezvény honlapján >>
: 2016.02.18. : 2016.02.20.
Szakterület(ek): Reumatológia
: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Központ
A rendezvény Web oldala: http://congress-service.hu/2016/drop6

Személyiségzavarok - továbbképzésProgram:
Balázs Judit: Személyiségzavarok gyökerei gyermekkorban
Unoka Zsolt: Személyiségzavarok korszerű szemlélete
Vizin Gabriella: Borderline személyiségzavarok pszichoterápiája
Akkreditáció: SE-TK/2016.I/00110
Akkr. pont: 6
Képzés díja: ingyenes
Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.
A képzések listája és további információk megtekinthetőek a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2016.03.01. 14:00 : 2016.03.01. 16:30

Lehel(etnyi) tudomány - A Nyírő Gyula - OPAI szuicid kutatócsoport és norvég kutatók közös szimpóziumaA rendezvény időpontja: 2016. március 2. 13:00 – 16:00
Prof. Dr. Rihmer Zoltán
A Nyírő Gyula Kórház - OPAI szuicid kutatócsoport és norvég kutatók közös szimpóziuma
Időpont: 2016.03.02.
: Budapest, Nyírő Gyula-OPAI „B” épület II. emelet Tanácsterem
HELYSZÍN ÉS PROGRAM VÁLTOZÁS! - Pszichózisok és affektív zavarokAz Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) és a Krka közös rendezvénye
Időpont: 2016. március 4-5.
Helyszín: Szeged, Forrás Hotel
Részvételi díj: 20.000 Ft
Péntek
14.30-15.00. - Megnyitó Dr. Németh Attila PhD. (főigazgató főorvos, Nyírő Gyula Kórház- Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet)
15.00-15.45. - Prof. Dr. Janka Zoltán DSc. (Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika): A szkizofrénia neurobiológiája.
15.45-16.30. - Dr. Németh Attila PhD. (főigazgató főorvos, Nyírő Gyula Kórház- Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet): A szkizofrénia kezelése a finanszírozási protokoll figyelembe vételével.
16.30-17.15. - Dr. Álmos Péter PhD. (osztályvezető egyetemi adjunktus, Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika): Az aripiprazol helye a szkizofrénia kezelésében.
17.15-17.45. - Dr. Moretti Magdolna (főorvos, magánpraxis, Pszichiátriai Gondozó, Eger): Esetismertetés (pszichotikus beteg)
Szombat
9.30-10.15. - Dr. Szekeres György PhD. ( osztályvezető főorvos, Nyírő Gyula Kórház- Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet): „ Mit művel az agy, míg a gazda alszik?"
10.15-11.00 - Prof. Dr. Rihmer Zoltán DSc. (Széchényi díjas c. egyetemi tanár, az MTA doktora): Antidepresszívum rezisztencia depresszióban - a bipolaritás markere?
11.00-11.45. - Prof. Dr. Kálmán János DSc. (tanszékvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika): Antidepresszívumok és pszichoterápia: a kontextus közös pontjai.
11.45-12.15. - Dr. Terenyi Zoltán PhD. (osztályvezető klinikai főorvos), Dr. Karher Éva (klinikai orvos), Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika: Depresszió csoport háttérrel.
12.15-12.35. - Zárómegbeszélés (vezeti: Dr. Németh Attila PhD. és Prof. Dr. Kálmán János DSc.)
Utána tesztvizsga!
Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu
: 2016.03.04. : 2016.03.05.
: Szeged, Forrás Hotel
Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiái (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj: 12.000 Ft
Rövid tájékoztató:
Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
Időpont: 2016.03.11.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Lélekemelő Live
: 2016.03.18. : 2016.03.20.
:
Lélekemelő Live
: 2016.03.18. : 2016.03.20.
:
Lélekemelő Live
: 2016.03.18. : 2016.03.20.
:
Pszichoterápia a pszichiátrián: analitikus terápiák, kognitív terápiák és azok biológiai háttereA rendezvény időpontja: 2016. 03.23.
A rendezvény helyszíne: 1135 Budapest, Lehel u. 59. „B” épület II. emeleti tanácsterem
pont: 8 kreditpont
Részvételi díj: 5.000 Ft
Kreditpont megszerzése vizsgához kötött
Célcsoport: Klinikai szakpszichológus, pszichiátria, pszichoterápia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén, addiktológia
9.45-10.00: Érkezés, regisztráció
10.00-11.30 Előadás blokk
Csigó Katalin: Hogyan használjuk a pszichoanalitikus technikákat a pszichiátriai esetvezetésben
Boross Viktor: hogyan végezhetünk kognitív terápiát pszichiátriai osztályon?
11.30-13.00 Esetdemonstráció: Esetrészlet pszichodinamikus és kognitív szempontú elemzése
13-14.00 ebédszünet
14-15.30 Előadás blokk
Rajkai Csaba: A pszichoterápiák biológiai háttere
Harsányi András: Mindfullnesstől a neutralitásig: a keleti gondolkodásmód elemei az analitikus és a kognitív pszichoterápiákban
15.30-16.00: diszkusszió, vizsga, záró megbeszélés
Akkreditálás alatt
Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu
Időpont: 2016.03.23.
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., „B” épület II. emeleti tanácsterem

Lehel(etnyi) tudomány - A Nyírő Gyula -OPAI multidiszciplináris továbbképző délutánjaIntézetünk havonta tart Lehel(etnyi) tudomány címmel szerdánként 13:30-tól multidiszciplináris tudományos továbbképző délutánt. Ezen a napon Dr. med. habil Réthelyi János a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának igazgatója lesz az előadó, melyre szintén szeretettel várjuk!
A továbbképző délután témája:
Dr. med. habil Réthelyi János: Újabb kutatások szkizofréniában: klinikai tünetek, kognitív funkciók, cannabis, genetika, őssejtes modellezés.
Időpont: 13:30 – 16:00
Az eseményt megelőzi 10 órai kezdettel a Pszichiátriai osztályvezetés – jutalom vagy büntetés? címmel megrendezett rendezvény!
Köszönettel vennénk, ha március 15-ig visszajelezné részvételi szándékát.
(Amennyiben mindkét programon részt kíván venni, lehetőség van a kórház területén több büfé, vagy a kórházi étterem igénybevételére).
Tisztelettel:
Dr. Németh Attila PhD
Főigazgató főorvos
Nyírő Gyula Kórház - OPAI
: 2016.03.30. 13:30 : 2016.03.30. 16:00
Kategória: Képzés
: 1135 Budapest, Lehel utca 59. B épület 2. emelet, Nyírő Gyula - OPAI
Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa - 2016VIKOTE Kongresszus 2016
Tisztelt Kollégák!
Kihívások a kognitív viselkedésterápiában" címmel ismét megrendezésre kerül a Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa.
Téma: Kihívások a kognitív viselkedésterápiában
Szeretettel várjuk előadók jelentkezését a kongresszusra, akik a különböző kihívást jelentő kórképekkel, terápiás helyzetekkel és folyamatokkal szembesültek kognitív viselkedésterápiás tevékenységük során és tapasztalataikat szívesen megosztják.
Absztrakt beküldési határidő: 2016. március 1.
Beküldési cím: titkarsag@vikote.hu
Az absztrakton kérjük, tüntesse fel az előadó(k) nevét, affiliációját, az előadás címét, és a szövegben az előadás rövid (max 300 szó) összefoglalóját.
A Kongresszus Meghívóját és a Jelentkezési lapot letölthetik a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2016.04.01. : 2016.04.02.
: 1067 Budapest, Eötvös u. 10., Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér
Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj: 32.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
Résztvevők száma: max. 18 fő!
Rövid tájékoztató:
Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2016.04.01. : 2016.04.02.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa - 2016VIKOTE Kongresszus 2016
Tisztelt Kollégák!
Kihívások a kognitív viselkedésterápiában" címmel ismét megrendezésre kerül a Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa.
Téma: Kihívások a kognitív viselkedésterápiában
Szeretettel várjuk előadók jelentkezését a kongresszusra, akik a különböző kihívást jelentő kórképekkel, terápiás helyzetekkel és folyamatokkal szembesültek kognitív viselkedésterápiás tevékenységük során és tapasztalataikat szívesen megosztják.
Absztrakt beküldési határidő: 2016. március 1.
Beküldési cím: titkarsag@vikote.hu
Az absztrakton kérjük, tüntesse fel az előadó(k) nevét, affiliációját, az előadás címét, és a szövegben az előadás rövid (max 300 szó) összefoglalóját.
A Kongresszus Meghívóját és a Jelentkezési lapot letölthetik a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2016.04.01. : 2016.04.02.
: 1067 Budapest, Eötvös u. 10., Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér
A Magyar Hipnózis Egyesület következő akkreditált képzéseKedves Orvos- és Pszichológus/Pszichoterapeuta Kolléga!
Meghívjuk a Magyar Hipnózis Egyesület soron következő akkreditált képzésére, „A hipnoterápia lehetőségei pszichogén mozgászavarok és post-stroke depresszió pszichoterápiás megközelítésében” címmel.
A 3 órás műhelyt Dr. Vértes Gabriella ECP, kiképző pszichoterapeuta szakorvos tartja.
A hipnoterápia amellett, hogy bizonyítottan eredményes módszer a pszichogén mozgászavarok kezelésében, segíti a pontos kórisme megállapítását is.
Post-stroke depresszió rehabilitációjában a módosult tudatállapot adta lehetőségek szakszerű kiaknázása – érzelmi állapotok mobilizálása, tudatosítása, szabályozása, képzeleti tevékenység fokozódása, testi érzék- szervi élmények intenzívebb megélése - sikeres pszichés állapotváltozás elérését ígéri.
A tárgyalt kórképek összefoglaló ismertetése után az előadó eseteken keresztül szemlélteti ezek hipnoterápiás lehetőségeit és hatékonyságát. Ezt a téma interaktív megbeszélése követi.
A képzés időpontja: 2016. április 8. (péntek) 10:00-13:00
Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000 Ft, Helyszínen 4500 Ft.
Jelentkezés: www.hipnozis-mhe.hu
Minden résztvevőt szeretettel várunk!
az MHE Vezetősége és Tanulmányi Bizottsága
Időpont: 2016.04.08.
Kategória: Képzés
: 1076 Budapest, Péterfy Sándor utca 8-20, Péterfy Sándor Utcai Kórház – Tanácsterem
A rendezvény Web oldala: http://www.hipnozis-mhe.hu/
Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésével (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj: 30.000 Ft
A tanfolyam tananyaga CD-n megvásárolható, ára: 3500 Ft
Rövid tájékoztató:
Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2016.04.08. : 2016.04.09.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A Magyar Hipnózis Egyesület következő akkreditált képzéseKedves Orvos- és Pszichológus/Pszichoterapeuta Kolléga!
Meghívjuk a Magyar Hipnózis Egyesület soron következő akkreditált képzésére, „A hipnoterápia lehetőségei pszichogén mozgászavarok és post-stroke depresszió pszichoterápiás megközelítésében” címmel.
A 3 órás műhelyt Dr. Vértes Gabriella ECP, kiképző pszichoterapeuta szakorvos tartja.
A hipnoterápia amellett, hogy bizonyítottan eredményes módszer a pszichogén mozgászavarok kezelésében, segíti a pontos kórisme megállapítását is.
Post-stroke depresszió rehabilitációjában a módosult tudatállapot adta lehetőségek szakszerű kiaknázása – érzelmi állapotok mobilizálása, tudatosítása, szabályozása, képzeleti tevékenység fokozódása, testi érzék- szervi élmények intenzívebb megélése - sikeres pszichés állapotváltozás elérését ígéri.
A tárgyalt kórképek összefoglaló ismertetése után az előadó eseteken keresztül szemlélteti ezek hipnoterápiás lehetőségeit és hatékonyságát. Ezt a téma interaktív megbeszélése követi.
A képzés időpontja: 2016. április 8. (péntek) 10:00-13:00
Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000 Ft, Helyszínen 4500 Ft.
Jelentkezés: www.hipnozis-mhe.hu
Minden résztvevőt szeretettel várunk!
az MHE Vezetősége és Tanulmányi Bizottsága
Időpont: 2016.04.08.
Kategória: Képzés
: 1076 Budapest, Péterfy Sándor utca 8-20, Péterfy Sándor Utcai Kórház – Tanácsterem
A rendezvény Web oldala: http://www.hipnozis-mhe.hu/
Hippokratesz Specialista HétvégeIdén Galyatetőn kerül megrendezésre a Hippokratesz Specialista Hétvége
A tanfolyam szakmai védnöke: Prof. Füredi János, a Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány kuratóriumának elnöke
A tanfolyam szervezője: Puber Anikó lapigazgató, Hippocrates folyóirat
A tanfolyam várható kreditpont értéke: 10
: 2016.04.09. : 2016.04.10.
: 3234 Galyatető, Kodály Zoltán sétány 10., Galya Hotel

Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok) - (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
Rövid tájékoztató:
Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2016.04.15. : 2016.04.17.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A Magyar Pszichiátriai Gondozók Regionális Egyesületének éves közgyűléseProgram:
A Közgyűlés szakmai programja előtt a Janssen-Cilag Kft képviseletében Dr. Fehér László tart előadást elemezve, értékelve az együttműködés lehetőségeit, eredményeit.
A Közgyűlés programja:
1. Elnök, titkár, régióvezetők, ellenőrzési biz. beszámolója
2. SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika helyzete, helye, szerepe az ellátó rendszerben, az oktatásban és a kutatás területén ( Dr.Réthelyi János)
3. A pszichiátriai járóbeteg szakellátás, gondozás fejlesztésének irányai (Dr.Balczár Lajos)
4. A gondozó intézeti tevékenység jelenlegi helyzetével, tevékenységének korlátaival, a teljesítmény finanszírozással, gyógyszertámogatással, gyógyszer beállíthatósággal, szakvélemény kiadásával kapcsolatos észrevételeink, tapasztalataink megbeszélése
5. Egyebek
: 2016.04.15. 11:00 : 2016.04.15. 16:00
: Budapest, Nagyenyed u. 8-14., Janssen Akadémia tanácsterme

Országos rezidens továbbképzési napPRANOIDITÁS, PARANOIA
A személyiségzavartól a pszichózisig
Program:
9.30 – 9.45 Regisztráció, érkezés,
9.45 - 10.00 Megnyitó, felvezetés – Dr. Németh Attila Ph.D.
10.00 – 11.00 A paranoiditás forenzikus vonatkozási - Dr. med et jur Vizi János
11.00 – 11.10 Kérdések, vita
11.10 – 11.55 Kognitív szemlélet a paranoiditás vonatkozásában - Dr. Haraszti László ov.főorvas
11.55 – 12.05 Kérdések, vita
12.05 - 13.00 Ebédszünet
13.00 -13.45 A paranoiditás analitikus megközelítése - Dr. Harmatta János Ph.D.
13:45-14:00 Kérdések, vita
14.00-15.00 Paranoid tünetek és a paranoid pszichózis manifesztációja - Dr. Németh Attila Ph.D.
15.00 -16.00 Kerekasztal a diagnosztikáról és a terápiákról – Prof. Dr. Frecska Ede és az összes előadó, moderátor: Dr. Németh Attila
16:00-16:30 zárómegbeszélés
: 2016.04.20. 10:00 : 2016.04.20. 16:00
: 1135 Budapest, Lehel út 59, Nyírő Gyula - OPAI

Alzheimer's Disease International 31. Nemzetközi Konferenciája 2016Előregisztráció: 2016. április 12-ig
Regisztráció és fizetés a fenti határidő lejárta után csak a helyszínen lehetséges.
A konferenciára a demencia témáján alapuló, plenáris és szekció ülésekből, valamint interaktív workshopokból és poszter előadásokból álló változatos programot állítottunk össze.
http://www.adi2016.org/hu/tudomanyos-program.html
A Konferencia akkreditációja folyamatban van.
A rendezvény nyelve az angol. A plenáris üléseken lesz magyar tolmács is. Április 23-án (szombaton) magyar nyelvű szekció ülések is lesznek.
Az esemény Meghívóját, amely tartalmazza a Programtervet is a kapcsolódó dokumentumok alól töltheti le!
: 2016.04.21. : 2016.04.24.
Szervező: ADI 2016 c/o TENSI Ltd.
Címe: 1023 Budapest, Hungary, Komjádi Béla u.1.
Tel: +36 1 3451 557
E-mail: adi2016@tensi.hu
: 1123 Budapest, Alkotás u. 63-67., Kongresszusi Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.adi2016.org/hu
A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj:
- orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft,
- szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft
Rövid tájékoztató:
Háttérben álló tényezők, elméleti megközelítések, új terápiás technikák, megközelítések.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
Időpont: 2016.04.22.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Pszichózisok és affektív zavarokAz Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) és a Krka közös rendezvénye
Részvételi díj: 20.000 Ft
Pont: 14 kreditpont
Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu
A részletes program a letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
: 2016.04.22. : 2016.04.23.
: Bükfürdő, Greenfield Hotel
A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj:
- orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft,
- szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft
Rövid tájékoztató:
Háttérben álló tényezők, elméleti megközelítések, új terápiás technikák, megközelítések.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
Időpont: 2016.04.22.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A XVII. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés KonferenciaIdén 17. alkalommal rendezzük meg a közösségi konferenciát, ezúttal Az (ön)segítés hatalma címmel!
Akkreditáció: Pszichiátereknek és klinikai szakpszichológusoknak 5 pont (utóakkreditáció), szociális szakembereknek 5 pont
Kérdéseiket az alábbi e-mail címen tehetik fel:
ebredesek.konferencia@gmail.com , illetve Vida Ágnesnél (+36 20 666-3165)
Jelentkezni az ebredesek.hu honlapon.
Az előzetes regisztráció abban az esetben érvényes, ha a részvételi díj 2016. 04. 25-én éjfélig beérkezett átutalással teljesül az Ébredések Alapítvány bankszámlájára: 11100104-19673374-13000000.
Részletes program a kapcsolódó dokumentum alatt!
: 2016.04.27. 09:00 : 2016.04.27. 18:00
: 1096 Budapest, Nagyvárad tér 2., Országos Tisztifőorvosi Hivatal
A rendezvény Web oldala: http://ebredesek.hu/
Lehel(etnyi) tudomány - A Nyírő Gyula -OPAI multidiszciplináris továbbképző délutánjaA továbbképző délután témája: A hazai egészségügy perspektívái
Előadó: Dr. Szócska Miklós
: 2016.04.27. 13:30 : 2016.04.27. 15:00
Kategória: Képzés
: 1135 Budapest, Lehel utca 59. B épület 2. emelet, Nyírő Gyula - OPAI
Gyermekpszichiátriai Szakmai NapokAmit ma tudunk a Tourette szindrómáról
Részvételi díj: 1.000 Ft / előadás
A Tanfolyamot a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
www.vadaskertalapitvany.hu
Általános tájékoztató a kapcsolódó dokumentum alatt!
Időpont: 2016.05.05.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Pszichoterápia folyóirat 12. konferenciájaKedves Kollegina! Kedves Kolléga! Tisztelt Egyesületi Vezetőség!
„Hiszem amit látok?” címmel sikeresen lezajlott májusban a Pszichoterápia szakfolyóirat 11. konferenciája.
A 12. konferencia időpontja: 2016. május 6-7.
Javasoljuk, hogy jegyezze fel a naptárjába.
Az időpont a szokásosnál egy héttel előbbre kerül, hogy ne ütközzünk a jövő évi pünkösdi hétvégével, s a konferencia ne kerüljön túl közel a Magyar Pszichiátriai Társaság illetve a Magyar Pszichológiai Társaság konferenciájához.
Szeretnénk, ha az érdeklődők nem kerülnének kényszerű választásra. Köszönjük, hogy a szakegyesületi konferenciák szervezői az utóbbi években figyelnek arra, hogy ne ütközzenek a Pszichoterápia konferencia adta lehetőségekkel.
A Pszichoterápia konferencia időpontját a fenti megfontolásból egy évvel előre kitűzzük.
Szívélyes üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint programbizottság:
Albert Lőrincz Enikő, Bokor László, Kiss Tibor Cece, Szőnyi Gábor (elnök), Takácsy Márta, Tiringer István, Valkó Lili, Berger Noémi, Pál Krisztina
telefon: (36-1) 789-8054 Kiss Emese szervezőtitkár
postacím: 1615 Budapest, Pf.: 201.
email: konferencia@pszichoterapia.hu
Pszichoterápia előfizetés, előfizetés megújítás: http://www.pszichoterapia.hu/elofizetes/
: 2016.05.06. : 2016.05.07.
: 1124 Budapest, Csörsz utca 18., MOM Kulturális Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.pszichoterapia.hu/
Tudatos Jelenlét (Mindfulness) KépzésA mindfulness képzést olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során pszichés problémákkal küzdő, szorongásos és depressziós páciensekkel, krónikus fájdalmakban, daganatos megbetegedésben, stressz eredetű szív-, emésztési és légzőszervi problémákban szenvedő páciensekkel dolgoznak.
Kreditpont érték: 8 pont
Előadók: Dr. Perczel Forintos Dóra és Ajtay Gyöngyi
Időtartam: 8 óra
Részvételi díj: 25 000 Ft
Tanfolyam jellege: szabadon választható
Jelentkezés:
telefonon: 459-1493
e-mail-en:pszichotanszek@med.semmelweis-univ.hu vagy a www.oftex.hu honlapon.
Időpont: 2016.05.06.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest,, Tömő u. 25., Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék
A rendezvény Web oldala: http://www.oftex.hu
Lehel(etnyi) tudomány - Sürgősségi ellátásA rendezvény időpontja: 2016.05.11. 13:30
Előadó: Dr. Zacher Gábor
Együttműködés a Honvéd Kórház és Nyírő-OPAI között.
Időpont: 2016.05.11.
: 1135 Budapest, Lehel utca 59., B épület 2. emelet, Nyírő Gyula -OPAI
A Tourette-szindróma és tic zavarok diagnózisa és terápiás protokollja (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj: 15.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
Rövid tájékoztató: Klinikai háttér, legújabb kutatási eredmények, modern terápiás megközelítések. Gyakorlatorientált, videodemonstráció, esetmegbeszélés.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
Időpont: 2016.05.12.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A Tourette-szindróma és tic zavarok diagnózisa és terápiás protokollja (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj: 15.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
Rövid tájékoztató: Klinikai háttér, legújabb kutatási eredmények, modern terápiás megközelítések. Gyakorlatorientált, videodemonstráció, esetmegbeszélés.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
Időpont: 2016.05.12.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Szorongós csoport vezetése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elmélet- (CBT2) - (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj: 22.000 Ft
A programhoz tartozó tananyag CD-n megvásárolható, ára 5000 Ft
Rövid tájékoztató:
Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.
AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT1-n már részt vett korábban.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2016.05.19. : 2016.05.20.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A Magyar Pszichiátriai Társaság XX. VÁNDORGYŰLÉSE NEMZETKÖZI RÉSZVÉTELLEL Főtéma:
A pszichiátria jövője - utazás térben és időben
Fontos határidők:
Az absztraktok leadásának határideje meghosszabbítva: 2016. március 20.
Kedvezményes regisztrációs és fizetési határidő: 2016. március 15.
Szálláshely foglalási és fizetési határidő: 2016. április 10.
: 2016.05.25. : 2016.05.28.
: Budapest, Budapesti Kongresszusi Központ
A rendezvény Web oldala: http://mptpszichiatria.hu/mpt2016
A Magyar Pszichiátriai Társaság XX. VÁNDORGYŰLÉSE NEMZETKÖZI RÉSZVÉTELLEL Főtéma:
A pszichiátria jövője - utazás térben és időben
Fontos határidők:
Az absztraktok leadásának határideje meghosszabbítva: 2016. március 20.
Kedvezményes regisztrációs és fizetési határidő: 2016. március 15.
Szálláshely foglalási és fizetési határidő: 2016. április 10.
: 2016.05.25. : 2016.05.28.
: Budapest, Budapesti Kongresszusi Központ
A rendezvény Web oldala: http://mptpszichiatria.hu/mpt2016
Bálint - hétvége 2016Kedvezményes jelentkezés május 8-ig!
Űrlap igénylése és a kitöltött űrlapok küldése csatolt file-ként: balinttarsasag@gmail.com
Május 31. utáni fizetés kizárólag a helyszínen készpénzben lehetséges!!!
Örökös tagjaink számára a rendezvényen való részvétel díjmentes, azonban kérjük, hogy töltsék ki ők is a jelentkezési űrlapot.
Honlapunkon beléphet a Társaságba, tagsága a 2016-os évi 6000, illetve kedvezményesen (nappali tagozatos egyetemista, nyugdíjas) 3000 Ft tagdíj átutalásával válik érvényessé, ezt követően, illetve ezzel együtt lehetőség van a kedvezményes díj fizetésére.
A Bálint-hétvége Meghívóját, amely tartalmazza a programtervet és a regisztrációs díjakat, illetve a Jelentkezési lapot letöltheti a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2016.06.03. : 2016.06.05.
: 2030 Érd, Tárnoki út 11., Ciszterci Kolostor
A rendezvény Web oldala: http://www.balinttarsasag.hu/
Bálint - hétvége 2016Kedvezményes jelentkezés május 8-ig!
Űrlap igénylése és a kitöltött űrlapok küldése csatolt file-ként: balinttarsasag@gmail.com
Május 31. utáni fizetés kizárólag a helyszínen készpénzben lehetséges!!!
Örökös tagjaink számára a rendezvényen való részvétel díjmentes, azonban kérjük, hogy töltsék ki ők is a jelentkezési űrlapot.
Honlapunkon beléphet a Társaságba, tagsága a 2016-os évi 6000, illetve kedvezményesen (nappali tagozatos egyetemista, nyugdíjas) 3000 Ft tagdíj átutalásával válik érvényessé, ezt követően, illetve ezzel együtt lehetőség van a kedvezményes díj fizetésére.
A Bálint-hétvége Meghívóját, amely tartalmazza a programtervet és a regisztrációs díjakat, illetve a Jelentkezési lapot letöltheti a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2016.06.03. : 2016.06.05.
: 2030 Érd, Tárnoki út 11., Ciszterci Kolostor
A rendezvény Web oldala: http://www.balinttarsasag.hu/
Lehel(etnyi) Tudomány - Nyírő Gyula OPAIelőadó:
Prof. Dr. Janka Zoltán
előadás címe:
Sejtés Selye után: Életünk a paranoia
Időpont: 2016.06.08.
: 1135 Budapest, Lehel utca 59. B épület 2. emelet, Nyírő Gyula - OPAI
A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényében (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj:
- orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft,
- szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft
Rövid tájékoztató: Új terápiás lehetőségek bemutatása, esetismertetés, esetmegbeszélő csoport.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
Időpont: 2016.06.10.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényében (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj:
- orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft,
- szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft
Rövid tájékoztató: Új terápiás lehetőségek bemutatása, esetismertetés, esetmegbeszélő csoport.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
Időpont: 2016.06.10.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 2. modul (A csoportvezetői kompetenciák fejlesztése) - (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű saját élmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők saját élménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2016.06.17. : 2016.06.19.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiája (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj: 16.000 Ft
Rövid tájékoztató:
A képzésen az ADHD viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe. Viselkedésterápiás program eszközökkel, szülőtréning. Gyakorlatorientált, videódemonstráció.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
Időpont: 2016.06.24.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Felvételi Tájékoztató felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzésreSEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET
felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés
2016/2017. tanév első évfolyamára a 22/2012. (IX.15.) EMMI Rendeletnek megfelelően.
A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll.
Az elméleti képzés (50 óra)
A gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom)
Jelentkezési határidő: 2016. augusztus 30. szerda (12:00 óra)
A pályázatokat, jelentkezéseket kérjük postai úton eljuttatni a Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszékre (VIII. Tömő u. 25-29. Ill. em.
Részletek a kapcsolt dokumentum alatt!
: 2016.09.01. : 2020.10.30.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Tömő utca 25-29., Semmelweis Egyetem AOK Klinikai Pszichológia Tanszék
Lehel(etnyi) tudomány - Tévedések és kegyes hazugságok a klinikai idegtudományokbanA rendezvény időpontja: 2016.09.07. 13:30
Előadó: Dr. Szirmai Imre
Időpont: 2016.09.07.
: 1135 Budapest, Lehel utca 59., B épület 2. emelet, Nyírő Gyula -OPAI
Lehel(etnyi) tudomány - Tévedések és kegyes hazugságok a klinikai idegtudományokbanA rendezvény időpontja: 2016.09.07. 13:30
Előadó: Dr. Szirmai Imre
Időpont: 2016.09.07.
: 1135 Budapest, Lehel utca 59., B épület 2. emelet, Nyírő Gyula -OPAI
A MOTESZ és a Magyar Személyre Szabott Medicina Társaság interdiszciplináris fórumaA Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) és a Magyar Személyre Szabott Medicina Társaság szeretettel meghívja Önt a "Pszichózis az orvosi gyakorlatban" című interdiszciplináris fórumra
Program:
14:00 – 14:10 dr. Németh György Bevezetés, köszöntő
14:10 – 14:30 dr. Bitter István Pszichózisok felosztása, jellemzése, népegészségügyi jelentősége
14:30 – 14:50 dr. Rácz Károly Az organikus pszichózis belgyógyászati okai és kezelésük
14:50 – 15:10 dr. Molnár Mária Judit Genetikai eltérések a skizofréniában - „personalized medicine” vonatkozások
15:10 – 15:30 dr. Réthelyi János A skizofrénia gyógyszeres kezelése
15:30 – 15:50 dr. Greiner István Egy új antipsychotikum fejlesztésének kémiai és farmakológiai kihívásai
15:50 – 16:10 dr. Németh György Kielégítetlen orvosi igények – lehetőségek a legújabb orvostudományi eredmények tükrében
16:10 – 16:20 dr. Oberfrank Ferenc Zárszó
16:20 – 17:30 Állófogadás
Jelentkezési lap és a meghívó a kapcsolt dokumentumok alatt
: 2016.09.13. 14:00 : 2016.09.13. 17:30
: Budapest, V., Széchenyi István tér 9., Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty-terem
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Egység, teljesség, egész-ség - CME képzésA program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
: 2016.09.14. : 2016.09.16.
: 4032 Debrecen, Móricz Zsigmond krt. 22, Debreceni Egyetem Auguszta Központ Neurológiai Klinika Tanterem

Juhász Pál EmlékkonferenciaTovábbi részletek, program a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2016.09.16. : 2016.09.17.
: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Központ
Csoport a fejekbenA Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület X. Konferenciája
Idei, immár X. alkalommal meghirdetett konferenciánk címe abból az elgondolásból indít, hogy az ember társas lény. Nem tudunk a többi ember nélkül lenni, érezni és gondolkodni. Születés után az anya-gyerek kettősből növünk bele a családba, majd fokozatosan a tágabb társadalmi és kulturális közösségekbe. A fejünkben folyton ott van a másik, ott vannak a különböző csoportok, mint vonatkoztatási rendszer, ezek határozzák meg önmagunkhoz, a másikhoz és a világhoz való viszonyunkat. A csoport válhat biztonságos, megtartó szociális hálóvá, vagy félelmekkel teli, akár fenyegető közeggé. A csoport megadja a valahová tartozás élményét és az elhatárolódás lehetőségét is. Egyéni terápiákban is külső és belső kapcsolatokban, áttételekben gondolkodunk, ezek a külső és belső kapcsolatok elevenednek meg a csoportterápiás térben is.
Jelentkezés:
www.macsope.hu
https://www.facebook.com/events/1188938124452798/
Időpont: 2016.09.17.
Tudományos információ: Gál Béla
Munkahely neve: Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület
Címe: 7400 Kaposvár, Mikszáth K. 12
E-mail: bela.gal.jr@gmail.com
Szervező: Linzenbold Ildikó
Munkahely neve: Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület
Címe: 7400 Kaposvár, Mikszáth K. 12
Tel: 30-9689007
E-mail: linzenboldildiko@gmail.com
: 1065 Budapest, Révay 16., Bálint Ház

Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület X. konferenciájaSzeretettel várjuk Önöket a Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület X. konferenciáján, melyet “Csoport a fejekben” címmel 2016. szeptember 17-én tartunk Budapesten.
A rendezvény CME akkreditált: 10 pont igényelhető addiktológia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai szakpszichológus, orvosi pszichológia, orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén, pszichiátria, pszichotherápia szakvizsgák esetén.
Tanfolyamkód: SE-TK/2016.II/00212
Szeretettel várunk minden Csoportozót és Érdeklődőt!
A szervezőbizottság nevében üdvözlettel,
Linzenbold Ildikó
Program és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentumok alatt!
Időpont: 2016.09.17.
: Budapest, Révay utca 16, Bálint-ház
A rendezvény Web oldala: http://macsope.hu/csoport-a-fejekben/

Lehel(etnyi) tudomány - Dysmorphophobia a plasztikai sebész aspektusábólA rendezvény időpontja: 2016.09.21. 13:30
Előadó: Dr. Végh Miklós
Felkért hozzászóló: Dr. jur. et med. Vizi János
akkredtitált képzés
A részvétel ingyenes az akkreditációs igazolást kérőknek 1000 Ft az adminisztrációs költségek miatt.
Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu
Időpont: 2016.09.21.
: 1135 Budapest, Lehel utca 59. B épület 2. emelet, Nyírő Gyula -OPAI
Pszichózisok és affektív zavarokAz Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) és a Krka közös rendezvénye.
A rendezvény utólagosan kerül akkreditálásra.
: 2016.09.23. : 2016.09.24.
: 3233 Mátraháza, Üdülőtelep 2., Residence Ózon Conference & Wellness Hotel

Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI)A képzést a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta.
A képzés hangsúlyt helyez a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munka elsajátításának biztosítására.
A.) Propedeutikai fázis
B.) Klinikai fázis
C.) Pszichoterápiás alapismeretek
Az oktatók a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés kiképzői.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal:
Dr. Harmatta János,
harmattj@t-online.hu
Információ:
Bagotai Tamás,
bagotai@enternet.hu
+36 30 390 3418
Réstletek a kapcsolt dokumentum alatt!
: 2016.09.23. : 2017.06.30.
Kategória: Képzés
: 1121 Budapest, Szanatórium u. 19., OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy)
Időskori pszichiátriai zavarokProgram:
Hidasi Zoltán: Pszichofarmakonok adagolása diabétesz mellitusz előfordulása esetén
Rihmer Zoltán: Pszichofarmakonok adagolása kardiovaszkuláris megbetegedések esetén
Szily Erika: Szomatikus kezelések krónikus alkoholizmus esetén
Akkreditáció: folyamatban
Képzés díja: ingyenes
Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.
További információk megtekinthetők a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2016.09.27. 14:00 : 2016.09.27. 16:30
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Rendszerszemléletű Családterápiás SzupervízióA Magyar Családterápiás Egyesület keretei között, 50 órás rendszerszemléletű családterápiás szupervízió indul Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus vezetésével 2016. szeptember végi kezdéssel.
A képzés a családterapeuta képzés része. A képzés a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendje szerint zajlik. A szupervízióra csak a Családterápiás Alapképzésüket 2014. augusztusa előtt megkezdők jelentkezhetnek.
A csoport létszáma legalább 8 és legfeljebb 12 fő.
A tanfolyam 2017 februárig tart. Az alkalmak csütörtökönként, 16:00 – 20:00 között lesznek, alkalmanként 4 képzési órában.
A tanfolyam óradíja 1500 forint, azaz összesen 75000.- , mely két vagy négy részletben fizethető, a tanfolyam idején arányosan elosztva.
További információ és Jelentkezni:
daniel@kozmavizkeleti.hu
Az első részlet a tanfolyam indulásakor esedékes.
Hiányozni legfeljebb 5 órát, azaz egy alkalmat és még egyszer egy órát lehet.
: 2016.09.29. : 2017.02.09.
Kategória: Képzés
: Budapest, Radnóti Miklós utca 25.
Lélekemelő Live-Egiszüret
: 2016.09.30. : 2016.10.02.
:
A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület VI. Országjáró KonferenciájaAlaptéma: Térhódítás a belső világban, eligazodás a külső térben
A tér szüli az időt, az idő szüli a történeteket…
A konferenciát a 2012-ben alakult Közép-dunántúli Tagozat rendezi meg ebben az évben egy különleges helyen, Pápán, a Bakony szívében.
: 2016.10.01. : 2016.10.06.
Kategória: Képzés
Szervező: dr. Sinkovics Péter
E-mail: relaxkonferencia20106@gmail.com
: Pápa,
Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia – módszerspecifikus képzés 2016/2017A Semmelweis Egyetemen és az Európai Pszichoterápiás Szövetségnél akkreditált képzés indul a 2016 – 2017-es tanév októberében.
A Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia Módszerspecifikus Képzést indít. A képzés a szakvizsgára felkészítő pszichoterápiás képzés módszerspecifikus fázisa. A teljes képzés elvégzése és a szakvizsga letétele után megszerezhető az ECP, az Európai Pszichoterápiás Diploma.
A képzés ideje:
(kivéve a sajátélmény részt és az egyéni szupervíziót) 1 tanév, rendszerint kéthetente, pénteki napokon, 10-15.30-ig.
A Tündérhegyi képzés sikeres elvégzése után 5 éven belül lehet jelentkezni a Fókuszált Dinamikus Pszichoterápia módszerspecifikus képzés elméleti és gyakorlati részére. A sajátélmény a Propedeutikai és Klinikai fázissal párhuzamosan végezhető, melyre a TH képzés által elfogadott kiképző terapeutánál lehet jelentkezni.
Jelentkezés rövid szakmai önéletrajzzal:
Dr. Harmatta János
harmattj@t-online.hu
Információ:
Bagotai Tamás
bagotai@enternet.hu
+36/30 390 3418
Részletek a kapcsolt dokumentum alatt!
: 2016.10.01. : 2017.06.30.
Kategória: Képzés
: 1121 Budapest, Szanatórium u. 19.
A pszichiátriai zavarok biológiai alapjai – pszichoterapeutáknak és pszichológusoknakA rendezvény időpontja: 2016.10.06. 09.00 – 16:30
Akkreditálás alatt!
Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu
Javasolt kreditpont: 16 pont
Részvételi díj: 14.000 Ft
Kreditpont megszerzése vizsgához kötött!
Program:
9:00 – 10:00 Regisztráció
10:00 – 10:50 Szkizofrénia és más pszichotikus zavarok - Dr. Szekeres György, Dr. Németh Attila)
11:50 – 12:00 Hangulatzavarok (bipoláris és unipoláris affektív zavarok) – Dr. Rajkai Csaba, Dr. Németh Attila
12:00 - 13:00 Ebédszünet
13:00 – 14:00 Szorongásos zavarok (pánik, fóbiák, kényszerbetegség) – Dr. Harsányi András, Dr. Németh Attila
14:10 – 15:00 Addiktológiai kórképek (jutalomhiányos szindróma, alkoholizmus, játékszenvedély)
15:00 – 16:00 Spektrum szemlélet – integratív megközelítés
16:00 – 16:30 Tesztvizsga
Célcsoport: Klinikai szakpszichológus, pszichiátria, pszichoterápia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén, addiktológia, belgyógyászat, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, neurológia, orvosi rehabilitáció, klinikai farmakológia
Időpont: 2016.10.06.
Kategória: Képzés
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., „B” épület II. emelet

Semmelweis Kutatói Szalon meghívóA szalon vendége Alain Fischer , világszerte elismert professzor, a francia vezető genetikai kutatóközpont, az Institut Imagine igazgatója, a Francia Tudományos Akadémia tagja, továbbá Sophie Saunier , az intézet kutatócsoport-vezetője.
A rendezvényre szeretettel várjuk Önöket.
Jelentkezni:
tudomanyos.rektorhelyettes@semmelweis-univ.hu e-mail címen.
Program a kapcsolt dokumentum alatt!
: 2016.10.06. 17:00 : 2016.10.06.
: 1085 Budapest, Üllői út 26., Semmelweis Szalon - Rektori épület I. emelet
Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiájaRészvételi díj: 36.000 Ft
Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=277&Itemid=276⟨=hu
: 2016.10.07. : 2016.10.08.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XXIII. konferenciájáraMÁR LEHET JELENTKEZNI AZ MPE XXIII. KONFERENCIÁJÁRA!!!!!!!!!
Jelentkezési lap kitöltése ITT!
absztraktok műfajai:
1. Előadás
2. Szakmai közösségek bemutatkozása
3. Műhely
4. Kutatási beszámoló (90 perc)
5. Esetbemutatás, felkért hozzászólóval (90 perc)
6. Klinikai szeminárium
7. Vitaülés
8. Kerekasztal
9. Szupervízió a gyakorlatban
10. Könyvbemutató
11. Könyvbemutatás poszterrel
absztrakt beküldés: június 15-ig
A konferencia akkreditációja folyamatban van.
Bővebb információ a kapcsolt domunetum alatt!
: 2016.10.07. : 2016.10.08.
: Budapest, Hegyalja út 34., Hotel Bara,
A rendezvény Web oldala: http://www.psychoanalysis.hu/
Pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyamAkkreditáció: folyamatban
Képzés díja: 50.000,- Ft
Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.
A képzések listája és további információk megtekinthetőek a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2016.10.10. : 2016.10.12.
Kategória: Képzés
: Lurdy Ház Rendezvényközpont
Pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyam (2016.10.10-12.)A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Szak- és Továbbképzési Igazgatóság tisztelettel meghívja Önt a pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyamára, melyet a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezünk.
A részletes program az OFTEX oldalon található.
Kérjük, hogy részvételi szándékát 2016. október 4-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2016.II/00062
Akkr. pont: 50
A program díja 50.000 Ft
: 2016.10.10. : 2016.10.12.
Kategória: Képzés
: 1097 Budapest, Könyves K. krt. 12-14., Lurdy Ház, I. em. 6-os terem
Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiája2016.10. 14-15.
Részvételi díj: 36.000 Ft
Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=277&Itemid=276⟨=hu
: 2016.10.14. : 2016.10.15.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Rendszerszemléletű intervenciós technikák pszichiátriai betegek és családjuk számáraAkkreditálás alatt
A rendezvény időpontja: 2016. 10.14. 09.30 – 16:00
Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu
Javasolt kreditpont: 16 pont
Részvételi díj: 14.000 Ft
Kreditpont megszerzése vizsgához kötött!
Célcsoport: Klinikai szakpszichológus, pszichiátria, pszichoterápia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén, addiktológia, belgyógyászat, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, neurológia, orvosi rehabilitáció
Időpont: 2016.10.14.

Komplex trauma és disszociatív zavarok - Nemzetközi KongresszusRészvételi díj: 35.000 Ft. Diákoknak (PhD nappali képzésben résztvevőknek is) a kongresszus díja 25.000 Ft.
A részvételi díj tartalmazza a konferencia szakmai programjain való részvételt, melyeken
magyar nyelvre történő szinkrontolmácsolást biztosítunk.
A kongresszus akkreditálása folyamatban van, 12 továbbképzési pont tal.
: 2016.10.21. : 2016.10.22.
Kategória: Képzés
: Debrecen,
Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiáiRészvételi díj: 12.000 Ft
Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=288&Itemid=276⟨=hu
Időpont: 2016.10.28.

Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretekAkkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek!
Akkreditáló szerv: Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK)
4 alkalom / 9 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel)
Részvételi díj: 20.000 Ft
Rövid tájékoztató: A képzés célja, pszichés tünetekkel küzdő személyekkel foglalkozó szakemberek számára elméleti és a mindennapokban hasznosítható praktikus ismeretek átadása. A képzésre egyetemi, főiskolai hallgatókat is várunk.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=285&Itemid=276⟨=hu
Időpont: 2016.10.30.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
PSZIHÉ - Pszichoterápiás HétvégeCME
40 pont tal az akkreditáció megtörtént
TANFOLYAMKÓD: SE-TK/2016-II./00284.
Jelentkezés, információ
e-mail: macsope@gmail.com
honlap: www.macsope.hu
facebook: Pszichoterápiás Hétvége
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2016.11.04. : 2016.11.06.
: Siófok, Beszédes J. sétány 72., Hotel Magistern
80 ÓRÁS SZUPERVÍZIÓRadnay Gábor kiképző család-pszichoterapeuta vezetésével 2016 novemberében 80 órás családterápiás szupervízióscsoport indul a Magyar Családterápiás Egyesület képzési keretein belül.
A szupervíziós csoportba azok jelentkezését várom, akik az új Képzési Rend szerint (2014.szeptember 10. után) kezdték el képződésüket, és már sikeresen befejezték a 200 órás alapképzést.
Gyakorisága: havonta egy pénteki nap, 09.00-18.00 óráig (10 tanóra).
Időpontok: 2016. nov. 4., 2016. dec. 2., 2017 időpontjait az első alkalommal együtt beszéljük meg. A szupervízió befejezése júniusban lesz.
Képzési díj: 1400,-Ft/tanóra. Fizetés lehetőleg alkalmanként, legkésőbb az utolsó alkalomig. A megengedett hiányzás az óraszám 15%-a, a hiányzás óráit is fizetni kell.
A csoport létszáma: max. 14 fő.
A képzés helyszíne: 1025 Budapest, Gyergyó utca 4.
A jelentkezés feltételei:
• rövid szakmai önéletrajz
• rövid bemutatkozó levél, amelyben térjen ki a képzéssel kapcsolatos terveire és a családterápiával való kapcsolatára
• felsőfokú végzettséget igazoló okmány másolata
• 200 órás alapképzést igazoló tanúsítvány másolata
• A második 80 óra szupervízió esetében a fentieken kívül még be kell adni az előző szupervízió teljesítését igazoló tanúsítványt és az előző szupervízión kitöltött, és a kiképző által aláírt Szupervíziós adatlap másolatát.
• előzetes személyes interjún való részvétel
A tanfolyam résztvevőivel a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendjével összhangban képzési szerződést kötünk. A képzés teljes időtartama alatt egyesületi tagnak kell lenni, és fizetni kell a mindenkori éves MCSE tagdíjat, mely jelenleg 5.000,-Ft/év, diákoknak és nyugdíjasoknak 3.000,-Ft/év.
A jelentkezés határideje: 2016. október 23.
A jelentkezést elektronikus úton lehet beküldeni, ami akkor érvényes, ha a fent felsoroltak hiánytalanul szerepelnek benne. A regisztráció a beérkező levelek sorrendjében történik.
Radnay Gábor klinikai gyermek-szakpszichológus, kiképző család-pszichoterapeuta
E-mail: radnaykepzes@gmail.com
Telefon: +36-70-433-7640
A szupervízió során három családterápiás eset bemutatása szükséges (egy szóban, kettő írásban részletes leírás formájában). A 80 órás szakaszban 3 részletesen leírt első interjút is be kell adni írásban, ami megegyezhet a 3 bemutatott eset első üléseivel. A három eset közül kettőnek legalább 4 ülésig el kell jutnia. Amennyiben a csoport tagjai párban dolgoznak, együttesen legalább 4 esetet kell bemutatniuk. Elfogadható, ha valaki lezárt folyamatot mutat be, és azzal kapcsolatban van szupervíziós kérdése. Kiképzővel dolgozó hallgató ismertetheti a szupervízión ezt a folyamatot is, de a 3 eset közül csak az egyik lehet ilyen. Ajánlott, hogy a 80 órás szupervíziós folyamatban a hallgató legalább az egyik szupervízióba vitt esetét kép vagy hangfelvétellel is illusztrálja, az MCSE Etikai Kódexben szabályozott szempontok betartásával.
A képzésről részletes információk az MCSE Képzési Rendjében találhatók:
http://csaladterapia.hu/csaladterapeuta_kepzesi_rend
: 2016.11.04. : 2017.06.30.
Kategória: Képzés
: 1025 Budapest, Gyergyó utca 4.

Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoport forenzikus pszichiátriai tanfolyamaKérjük, hogy részvételi szándékát 2016. november 5-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2016.II/00133, akkr. pont: 46
díja: 30 000.- Ft.
Dr. Baran Brigitta egyetemi docens
a Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoport vezetője
szervező
Részletes program a kapcsolt dokumentum alatt!
: 2016.11.10. : 2016.11.12.
Szervező: Dr. Baran Brigitta
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. em. Tanácsterem
Magyar Orvostudományi Napok 2016A klinikai idegtudomány új eredményei
Jelentkezési határidő: 2016. november 3.
Jelentkezés: A rendezvényen való részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, a jelentkezés a www.motesz.hu oldalon online, vagy e-mailben az info@motesz.hu
címen.
A részvételi díj előzetes megfizetése a rendezvényen való részvétel feltétele.
Részletes Tájékoztató, Program és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentumok alatt!
: 2016.11.11. : 2016.11.12.
: Budapest, Széchenyi István tér 9., Magyar Tudományos Akadémia Nagyterem
A rendezvény Web oldala: http://www.motesz.hu/
Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésévelRészvételi díj: 30.000 Ft
A tanfolyam tananyaga CD-n megvásárolható, ára: 3500 Ft
Rövid tájékoztató: Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=269&Itemid=276⟨=hu
: 2016.11.11. : 2016.11.12.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Magyarországi Fájdalom Társaság Konferenciája 2016A Magyarországi Fájdalom Társaság Szegeden rendezi meg 2016. évi konferenciáját.
A KONFERENCIA FŐ TÉMÁI:
-Ízületi fájdalmak
-A fájdalomkutatás legújabb hazai eredményei
-Fájdalom szindrómák neurológiai kórképekben
-Szabadon választott témák
-Poszter szekció
Szabadon választott témában: lehetőség van 20 perces előadások bejelentésére. Az érdeklődőket kérjük, küldjék meg az előadás címét és max. 200 szavas összefoglalóját Dr. Szok Délia e-mail címére (dszok@ hotmail.com ) 2016. május 31-ig.
A beérkezett előadás-javaslatok közül a MOFT vezetősége választja ki a szóbeli előadás formájában elhangzókat, a többiek számára poszter bemutatási lehetőséget ajánl fel.
A rendezvény továbbképzési akkreditációja folyamatban.
További információ és program a kapcsolódó dokumentum alatt!
: 2016.11.11. : 2016.11.12.
: 6721 Szeged, Maros u. 1, Hotel Novotel
A rendezvény Web oldala: http://congress-service.hu/2016/fajdalom/index.html
WORKSHOP - SzegedA KIKÖTŐ Szeged Családterápiás Műhely és a Magyar Családterápiás Egyesület workshopot rendez 2016. november 15-én Szegeden.
Dr. Lukács Eszter: Párok szexuális problémáinak kezelési lehetőségei
A regisztráció a helyszínen, 9:30-tól.
Részvételi díj: 6.000 Ft (a helyszínen fizetendő)
MCSE-pont: 8 pont
Jelentkezés ide kattintva
: 2016.11.15. 10:00 : 2016.11.15. 16:00
Kategória: Képzés
Szervező: Nagy Zsuzsanna
E-mail: nagyzs55@gmail.com
: Szeged, Kálvária sgt.23. vagy Gogol u. 32., Szent-Györgyi Albert Agóra

Lehel(etnyi) tudományA rendezvény időpontja: 2016. november 16. 13:30
akkreditálás alatt!
jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu
Neuroesztétika
Előadók: Prof. Dr. Nagy Zoltán és Dr. Bokor Magdaléna
Időpont: 2016.11.16.
: Budapest, Nyírő Gyula-OPAI „B” épület II. emelet
A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztáraRészvételi díj: - orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft, - szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft
Rövid tájékoztató: Háttérben álló tényezők, elméleti megközelítések, új terápiás technikák, megközelítések.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=270&Itemid=276⟨=hu
Időpont: 2016.11.17.

Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elméletRészvételi díj: 32.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=271&Itemid=276⟨=hu
: 2016.11.18. : 2016.11.19.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
A társas kirekesztettség csökkentése és önvédelmi stratégiák gyermekek számára A „COOL-élés törvényei” szociális készség fejlesztő tréningRészvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.
Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem. A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=276&Itemid=276⟨=hu
Időpont: 2016.11.18.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
TESTVÉRTERÁPIA szeminárium 2 napos TESTVÉRTERÁPIA szeminárium
Magyarországon még kevéssé ismert a családi rendszerszemlélet keretén belül jól értelmezhető és alkalmazható testvérterápia. Nyugati országokban és az Amerikai Egyesült Államokban azonban már önálló terápiás műfajként létezik.
Időpont: 2016. november 22. kedd és december 13. kedd
Részvételi díj: 30.000 Ft
A két nap témája összefüggő, ezért csak mindkét napra lehet jelentkezni.
Jelentkezés elektronikus űrlapon ide kattintva
: 2016.11.22. 09:00 : 2016.11.22. 18:00
Kategória: Képzés
: 1068 Budapest, Benczúr u. 6. II/12., Magyar Családterápiás Egyesület
Pszichiátriai zavarok gyermek és ifjúkorbanProgram:
Gádoros Júlia: Szkizofrénia gyermek és ifjúkorban
Vetró Ágnes: Affektív zavarok gyermek és ifjúkorban
Mészáros Gergely: Önsértő viselkedés gyermek és ifjúkorban
Akkreditáció: folyamatban
Képzés díja: ingyenes
Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.
A képzések listája és további információk megtekinthetőek a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2016.11.22. 14:00 : 2016.11.22. 16:30
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Biológiai Pszichiátria KongresszusAkkreditált rendezvény: 40 pont
: 2016.11.23. : 2016.11.25.
Munkahely neve: Congressline
: 1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43., Mercure Buda

Gyermekkori kényszerbetegség kezelése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elméletRészvételi díj: 16.000 Ft
Rövid tájékoztató: A gyermek-, és felnőttkori kényszerbetegség sajátosságai, az alkalmazható kognitív viselkedésterápia főbb területei, részletes betekintés a már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe, működésébe. Esetmegbeszélés.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=295&Itemid=276⟨=hu
Időpont: 2016.11.24.

TanulástechnikaRészvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=278&Itemid=276⟨=hu
: 2016.11.25. : 2016.11.26.

A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényébenRészvételi díj: - orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft, - szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft
Rövid tájékoztató: Új terápiás lehetőségek bemutatása, esetismertetés, esetmegbeszélő csoport.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=280&Itemid=276⟨=hu
Időpont: 2016.12.02.
: 1021 Budapest, Lipótmezi út 1-5.
Lehel(etnyi) tudomány - Öngyilkosság a statisztikában és az operábanElőadó: Prof. Dr. Rihmer Zoltán
Akkreditálás alatt.
Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu
Időpont: 2016.12.07.
: OPAINyírő „B” épület II. emelet
A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiájaRészvételi díj: 16.000 Ft
Rövid tájékoztató: A képzésen az ADHD viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe. Viselkedésterápiás program eszközökkel, szülőtréning. Gyakorlatorientált, videódemonstráció.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=268&Itemid=276⟨=hu
Időpont: 2016.12.09.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
150 órás sajátélményre épülő, rendszerszemléletű családterápiás önismeretRadnay Gábor kiképző család-pszichoterapeuta vezetésével 2017 januárjában 150 órás sajátélményre épülő, rendszerszemléletű családterápiás önismereti csoport indul a Magyar Családterápiás Egyesület képzési keretein belül.
A családterápiás önismeret a családterapeuta képzésbe, illetve a klinikai szakpszichológusi és a pszichoterapeuta képzés kötelező önismereti részébe beszámítható.
Gyakorisága: havonta egy hétvége, 9.00-18.00 óráig (10 tanóra/nap).
Időpontok: 2017. január 7-8., a további időpontokat az első alkalommal együtt beszéljük meg.
A képzés befejezése várhatóan októberben lesz.
Képzési díj: 1400,-Ft/tanóra. Fizetés lehetőleg alkalmanként, legkésőbb az utolsó alkalomig.
A megengedett hiányzás az óraszám 15%-a, a hiányzás óráit is fizetni kell.
A csoport létszáma: maximum 14 fő.
A képzés helyszíne: 1025 Budapest, Gyergyó utca 4.
A jelentkezés feltételei:
• rövid szakmai önéletrajz
• rövid bemutatkozó levél, amelyben térjen ki a képzéssel kapcsolatos terveire és a családterápiával való kapcsolatára
• felsőfokú végzettséget igazoló okmányok másolata
• előzetes személyes interjún való részvétel
A tanfolyam résztvevőivel a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendjével összhangban képzési szerződést kötünk. A képzés teljes időtartama alatt egyesületi tagnak kell lenni, és fizetni kell a mindenkori éves MCSE tagdíjat, mely jelenleg 5.000,-Ft/év, diákoknak és nyugdíjasoknak 3.000,-Ft/év.
A jelentkezés határideje: 2016. november 15.
A jelentkezést elektronikus úton lehet beküldeni, ami akkor érvényes, ha a fent felsoroltak hiánytalanul szerepelnek benne. A regisztráció a beérkező levelek sorrendjében történik.
Radnay Gábor, klinikai gyermek-szakpszichológus, kiképző család-pszichoterapeuta
E-mail: radnaykepzes@gmail.com
Telefon: +36-70-433-7640
A képzésről részletes információk az MCSE Képzési Rendjében találhatók:
http://csaladterapia.hu/csaladterapeuta_kepzesi_rend
: 2017.01.01. : 2017.10.30.

Leheletnyi tudományakkreditált képzés 1000 Ft
Homo addictus, avagy a szenvedélybetegségek margójára
Előadó: Dr. Rigó Péter
Időpont: 2017.01.11.
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI

Rendszerszemléletű intervenciós technikák pszichiátriai betegek és családjuk számáraElőadó: Dr. Moretti Magdolna
Kreditpont: 16 pont
Részvételi díj: 12.000 Ft
Kreditpont megszerzése vizsgához kötött
Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu
Célcsoport: addiktológia, belgyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai addiktológiai szakpszichológia, klinikai szakpszichológus, neurológia, orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén, pszichiátria, pszichoterápia (Max: 30 fő)
: 2017.01.13. 09:30 : 2017.01.13. 16:00
Kategória: Képzés
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., „B” épület II. emelet (Könyvtár), Nyírő-OPAI
Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. VándorgyűléseFontos határidők
Díjmentességre vonatkozó pályázat beadási határidő: 2016. október 31.
Kedvezményes regisztrációs és fizetési határidő: 2016. október 31.
Absztrakt leadási határidő meghosszabbítva: 2016. november 15.
Szállásfoglalás határideje: 2016. december 9.
További információk a rendezvény oldalán: www.mptpszichiatria.hu/mpt2017
: 2017.01.26. : 2017.01.28.
Tudományos információ: Osváth Péter, Ostorharics – Horváth György
Szervező: Jónák Éva
Munkahely neve: TENSI Kft.
Címe: 1023 Budapest, Komjádi Béla u. 1.
Fax: +36 (1) 345 1544
E-mail: mptinfo@tensi.hu
: 8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c, Hotel Azúr
A rendezvény Web oldala: http://www.mptpszichiatria.hu/mpt2017
Alternatívák a zárt osztályon túl - filmvetítés és kerekasztalA nem-önkéntes pszichiátriai gyógykezelés emberi jogi problémáiról szervez filmvetítést és kerekasztal-beszélgetést a TASZ.
Milyen esetekben és hogyan lehet bekerülni a zárt osztályra? Ez az intézkedés valóban a személy és környezetének védelmét szolgálja? Szükséges és arányos eljárás a szabadság ilyen mértékű korlátozása? Milyen jogi garanciák vannak ebben a kiszolgáltatott helyzetben? Milyen lehetséges alternatívák lehetnek a segítségnyújtásban?
Az esemény célja, hogy több szempontból járja körül a sürgősségi és kötelező gyógykezelés problémakörét és hogy párbeszédet tudjon kezdeményezni a pszichiátriai osztályokon jelenleg zajló és ehhez képest alternatív megoldások lehetőségéről.
REGISZTRÁCIÓ
Az eseményen való részvétel ingyenes. Ahhoz, hogy mindenképpen legyen helyed a kávézóban, kérjük, regisztrálj az alábbi linken .
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
: 2017.01.30. 17:30 : 2017.01.30. 21:00
Szervező: TASZ
E-mail: www.tasz.hu
: 1082 Budapest, Baross u. 86., Térkép elrejtése Nem Adom Fel Cafe & Bar
A rendezvény Web oldala: https://www.facebook.com/events/390593547999399/
A sématerápia alkalmazásának lehetőségei párkapcsolati terápiákban I.A szeminárium első napjának keretén belül a szeminárium vezetői bemutatják a párkapcsolati terápiákban igen eredményesen alkalmazható sématerápiás elméletet és a hozzá kapcsolódó sématerápiás kérdőív gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit.
Részvételi díj: 15.000 Ft
Jelentkezés IDE KATTINTVA
Részletek megtekinthetőek a kapcsolt dokumentumban.
: 2017.01.31. 09:00 : 2017.01.31. 18:00
Kategória: Képzés
: 1068 Budapest, Benczúr u. 6. II/12, MCSE székhelye

MEGHÍVÓ - Nemi különbségek pszichiátriai betegségekbenTisztelt Kolléga!
a Semmelweis Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezett Nemi különbségek pszichiátriai betegségekben c. tanfolyamra
Program:
Dr. Rihmer Annamária: Nemi különbségek a pszichiátriai betegségekben
Dr. Mersich Beatrix: Pszichiátriai betegségek kezelési lehetőségei terhességben és a szoptatás időszakában
Dr. Kurimay Tamás: A Szent János Kórházban működő baba-mama program bemutatása
Kérjük, hogy részvételi szándékát 2017. január 31-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2017.I/00119
Akkreditációs pont: 3
A programon a részvétel ingyenes.
: 2017.02.07. 14:00 : 2017.02.07. 16:30
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. em., Tanterem
Leheletnyi tudományakkreditált képzés 1000 Ft
Az egészségügyi kártérítések aktuális kérdései
Előadó: Dr. Kovácsy Zsombor
Felkért hozzászóló: Dr. Vizi János
Időpont: 2017.02.08.
: 1135 Budapest, Lehet u. 59., Nyírő-OPAI
Háziorvosok Pszichiátriai és Pszichoszomatikus Akadémiája III. A rendezvény végleges programját 2016. október 20-ig küldjük elektronikus levélben, ezért kérjük, a regisztrációs lapon adja meg e-mail címét.
A HOPPA célja az, hogy segítse a kollégákat a pszichiátriai, pszichoszomatikus, pszichoszociális kórállapotokkal kapcsolatos legújabb ismeretek megszerzésében, illetve segítse a szakmák közti párbeszédet és együttgondolkodást.
A Háziorvosok Pszichiátriai és Pszichoszomatikus Akadémiája Magyarország első családbarát orvostovábbképző konferenciája.
A továbbképzés a következő szakvizsgával rendelkező orvosok: gyermek-gyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, gyermekpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi elmeorvostan, iskolaegészségtan és ifjúságvédelem, klinikai farma-kológia, megelőző orvostan és népegészségtan, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichotherápia, illetve klinikai szakpszichológusok számára akkreditált.
Várható kreditpont-értéke: 50 pont
Meghívó, jelentkezési lap és részletes program a kapcsolt dokumentum alatt!
: 2017.02.16. : 2017.02.18.
Tudományos információ: Dr. Pászthy Bea
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem, I. Gyermekgyógyászati Klinika
E-mail: paszthy.bea@med.semmelweis-univ.hu
Szervező: Bagdi Károly
Munkahely neve: Convention Budapest Kft.
E-mail: kbagdi@convention.hu
: 8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c, Hotel Azúr
A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/HOPPA2017
Leheletnyi tudományakkreditált képzés 1000 Ft
Kávé és szív-érrendszeri kockázatok
Előadó: Dr. Alföldi Sándor
Felkért hozzászóló: Dr. Masszi Gabriella PhD
Időpont: 2017.03.01.
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI
Leheletnyi tudományakkreditált képzés 1000 Ft
Kávé és szív-érrendszeri kockázatok
Előadó: Dr. Alföldi Sándor
Felkért hozzászóló: Dr. Masszi Gabriella PhD
Időpont: 2017.03.01.
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI
Pszichózisok és affektív zavarok az Országos Pszichiátriai és Addiktolódiai Intézete és a KRKA közös rendezvénye
: 2017.03.03. : 2017.03.04.
: Hollókő, Castellum Hotel
AZ ELÉVÜLHETETLEN INDIVIDUÁLPSZICHOLÓGIA…Részvételi díj: 3500 Ft – egyesületi tagoknak: 3000 Ft
A program 12 pont tal akkreditált orvosok és pszichológusok számára!
A magyar nyelvű fordítás mind az előadáson, mind a műhelyen BIZTOSÍTOTT!
Szeretettel várjuk az érdeklődőket, hogy szakmai találkozónk elődeink hagyatékának
méltó gondozása lehessen!
MIPE elnökség
: 2017.03.04. 11:00 : 2017.03.04. 14:00
: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor. 39, Vakok Általános Iskolája és Diákotthona - Nádor terem
A társas kirekesztettség csökkentése és önvédelmi stratégiák gyermekek számára A „COOL-élés törvényei” szociális készség fejlesztő tréningRészvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.
Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem.
A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/a-tarsas-kirekesztettseg-csokkentese-es-onvedelmi-strategiak-gyermekek-szamara-a-cool-eles-torvenyei-szocialis-keszseg-fejleszto-trening-2/
Időpont: 2017.03.10.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5
A társas kirekesztettség csökkentése és önvédelmi stratégiák gyermekek számára A „COOL-élés törvényei” szociális készség fejlesztő tréningRészvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.
Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem.
A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/a-tarsas-kirekesztettseg-csokkentese-es-onvedelmi-strategiak-gyermekek-szamara-a-cool-eles-torvenyei-szocialis-keszseg-fejleszto-trening-2/
Időpont: 2017.03.10.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5
Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiáiRészvételi díj: 12.000 Ft
Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk.
A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/ovodas-es-kisiskolas-koru-gyermekek-kortars-kozossegben-tapasztalhato-magatartasproblemainak-hatekony-megoldasi-strategiai-3/
Időpont: 2017.03.17.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Mindfulness: a biológiai alapoktól a pszichoterápiás alkalmazhatóságig - elméleti és gyakorlati képzésAkkreditált képzés 16.000 Ft
Délelőtt:
9.30-10.00 Dr Németh Attila, az orvostudományok Kandidátusa, az Országos Pszichiátriai és Addictológiai Intézet Főigazgatója: A pszichoterápia jelentősége az OPAI működésében. (ELŐADÁS)
10-10.45 Boross Viktor Klinikai szakpszichológus: A mindfulness szerepe az újabb kognitív terápiás irányzatokban (MBCT, DBT, ACT) és a klinikai gyakorlatban (ELŐADÁS)
10.45-11.30 Dr Rajkai Csaba PhD II. Pszichiátriai osztály, kutatásvezető: Mindfulness biológiai háttere (ELŐADÁS)
11.30-12.30 Dr Kara Borbála: Mindfulness csoport a résztvevők számára (GYAKORLATI FOGLALKOZÁS)
Ebéd szünet (12.30-13.30)
Délután:
13.30- 14.00 Prof Dr Füredi János Országos Pszichiátriai és Addictológiai Intézet Oktatási Igazgatója: A tudatosság szerepe a pszichoterápiákban
14.00-14.30 Dr Szegő Orsolya: Mindfulness terápia szerepe az OCD kezelésében (ELŐADÁS)
14:30-15.15 Boross Viktor, Dr Csigó Katalin PhD: Mindfulness esetdemonstráció (ESETBEMUTATÁS)
15.15-16.00 Dr Harsányi András PhD Osztályvezető főorvos: Mindfulness eredete a Buddhizmusban (ELŐADÁS)
16.00-16.30 TESZTVIZSGA (15 kérdéses kérdőíves módszerrel)
16.30-17.00 Dr Németh Attila, az Orvostudományok Kandidátusa – Dr Harsányi András PhD osztályvezető Főorvos: Zárómegbeszélés, diszkusszió
Időpont: 2017.03.23.
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI
WADD & V International Congress 20171st World Congress of the World Association on Dual Disorders (WADD) and the 5th International Congress of the Sociedad Espanola de Patologia Dual (SEPD)
ABSTRACTS SUBMISSION HAS BEEN EXTENDED
Symposia&Workshops 26 September
Orals&Posters 1 November
Submit your proposal
: 2017.03.23. : 2017.03.26.
: Spain, Madrid,
A rendezvény Web oldala: http://www.icdd-congress.com/
Mindfulness: a biológiai alapoktól a pszichoterápiás alkalmazhatóságig - elméleti és gyakorlati képzésAkkreditált képzés 16.000 Ft
Délelőtt:
9.30-10.00 Dr Németh Attila, az orvostudományok Kandidátusa, az Országos Pszichiátriai és Addictológiai Intézet Főigazgatója: A pszichoterápia jelentősége az OPAI működésében. (ELŐADÁS)
10-10.45 Boross Viktor Klinikai szakpszichológus: A mindfulness szerepe az újabb kognitív terápiás irányzatokban (MBCT, DBT, ACT) és a klinikai gyakorlatban (ELŐADÁS)
10.45-11.30 Dr Rajkai Csaba PhD II. Pszichiátriai osztály, kutatásvezető: Mindfulness biológiai háttere (ELŐADÁS)
11.30-12.30 Dr Kara Borbála: Mindfulness csoport a résztvevők számára (GYAKORLATI FOGLALKOZÁS)
Ebéd szünet (12.30-13.30)
Délután:
13.30- 14.00 Prof Dr Füredi János Országos Pszichiátriai és Addictológiai Intézet Oktatási Igazgatója: A tudatosság szerepe a pszichoterápiákban
14.00-14.30 Dr Szegő Orsolya: Mindfulness terápia szerepe az OCD kezelésében (ELŐADÁS)
14:30-15.15 Boross Viktor, Dr Csigó Katalin PhD: Mindfulness esetdemonstráció (ESETBEMUTATÁS)
15.15-16.00 Dr Harsányi András PhD Osztályvezető főorvos: Mindfulness eredete a Buddhizmusban (ELŐADÁS)
16.00-16.30 TESZTVIZSGA (15 kérdéses kérdőíves módszerrel)
16.30-17.00 Dr Németh Attila, az Orvostudományok Kandidátusa – Dr Harsányi András PhD osztályvezető Főorvos: Zárómegbeszélés, diszkusszió
Időpont: 2017.03.23.
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI
Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok)Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza.
Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-1-modul-bevezetes-elmeleti-alapok-2/
: 2017.03.24. : 2017.03.26.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretekAkkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek!
Akkreditáló szerv: Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK)
4 alkalom / 9 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel)
Részvételi díj: 20.000 Ft
Rövid tájékoztató: A képzés célja, pszichés tünetekkel küzdő személyekkel foglalkozó szakemberek számára elméleti és a mindennapokban hasznosítható praktikus ismeretek átadása. A képzésre egyetemi, főiskolai hallgatókat is várunk.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=285&Itemid=276⟨=hu
Időpont: 2017.03.24.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5
Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésévelRészvételi díj: 33.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban.
Rövid tájékoztató: Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/az-autizmus-autizmus-spektrumzavarok-felismerese-terapias-kognitiv-viselkedesterapias-es-pszicho-edukativ-megkozelitese-a-szulok-es-tars-szakmak-egyuttmukodesevel/
: 2017.03.31. : 2017.04.01.

Pszichózisok és affektív zavarokAz Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI)
és a Krka közös rendezvénye.
A rendezvény utólag kerül akkreditálásra.
: 2017.04.07. : 2017.04.08.
: 3176 Hollókő, Sport utca 14., Hotel Castellum
Pszichózisok és affektív zavarokAz Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI)
és a Krka közös rendezvénye.
A rendezvény utólag kerül akkreditálásra.
: 2017.04.07. : 2017.04.08.
: 3176 Hollókő, Sport utca 14., Hotel Castellum
Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző HétvégeKedves Doktornők, Doktor Urak!
A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány – amely immár két évtizedes múltra tekint vissza – a korábbi Orvostovábbképző Egyetem Pszichiátriai Tanszéke munkájának segítésére jött létre. Az egyetem megszűnése után is folytatta tevékenységét, melyben a legfőbb cél az ismeretek bővítése és a naprakész gyakorlat elsajátítása. Az Alapítvány olyan rendezvények tudományos programját alakítja ki, melyekben az előadásokon résztvevők egyrészt új ismereteket szerezhetnek, másrészt a tudományos ismeretek sajátos kontextusba helyezése által azokat hatékonyan el is sajátítják, ezen kívül gyakorlati kérdések és tapasztalatok megvitatására is van lehetőség.
Az Alapítvány felkéri együttműködésre a szintén nagy hagyományokkal bíró Hippocrates folyóirat kiadóját (Dzéta Kft.) annak érdekében, hogy technikailag megszervezze ezt a magas színvonalú képzést, hazai élvonalbeli előadók közreműködésével.
A szóban forgó képzés a Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége a Pszichiátriában elnevezéssel akkreditált konferencia.
Bízunk abban, hogy az elhangzó előadások, viták, valamint a szünetekben történő szakmai párbeszédek minden résztvevő számára egyaránt hasznosak lesznek.
Prof. Füredi János
A tanfolyam várható kreditpont értéke: 12.
Jelentkezési lap: www.hippocrateslap.hu
Részletek és program a kapcsolt dokumentum alatt!
: 2017.04.08. : 2017.04.09.
: Galyatető, Hotel Galya

Az igazságügyi elmeorvos szakértés aktualitásai SE-TK/2017.I/00273Iü elmeorvos szakértők számára kötelező továbbképző tanfolyam (jogi és pszichiátriai)
: 2017.04.12. : 2017.04.14.
Szakterület(ek): Igazságügyi orvostan, Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: dr.Baraczka Krisztina
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem ÁOK, MIOT
Címe: 1450 Budapest Pf: 9/41 Budapest, Üllői út 93
Tel: +36302803773
E-mail: kbaraczka@yahoo.com
Szervező: dr.Danics Krisztina
Munkahely neve: SE ÁOK IBOI
Címe: 1450. Budapest Pf:9/41 Budapest, Üllői út 93
Tel: +3612600926
E-mail: danics-k@yahoo.com
: 1450. Budapest, Pf:9/41 Budapest, Üllői ut. 93, SE IBOI - könyvtár

Magyar Családterápiás Egyesület XXXI. VándorgyűléseA konferencia fő témája: A lelki egészség a családban
További információ a honlapunkon 2017. január elején várható.
http://csaladterapia.hu/
: 2017.04.21. : 2017.04.23.
: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Központ
A rendezvény Web oldala: http://csaladterapia.hu/

Pszichiátriai Rehabilitációs KépzésTisztelt Kollégák!
2017. április 21-22-én pszichiátriai rehabilitációs képzést tartunk OFTEX tanfolyam keretében.
A tanfolyam: SE-TK/2017.I./00278 sz.
Az OFTEX portálon található.
Jelentkezési határidőt meghosszabbítottuk: 2017. április 18.
A tanfolyamon a szakvizsga kérdéseire épített előadásokat hallhatnak, hogy ezzel a szakvizsgára felkészülést megkönnyítsük. Ezért javasoljuk a részvételt.
Dr. Kosza Ida PhD
tanfolyamszervező
: 2017.04.21. : 2017.04.22.
Kategória: Képzés
Korunk lelki betegségei - a depresszió és a borderline szindrómaAz előadás első részében a depresszió témakörét szakemberünk, dr. Fridél Mária pszichiáter bontja ki, és többek között az alábbi kérdésekre adja meg a válaszokat:
- Mi vezet a depresszió kialakulásához?
- Mi utalhat arra, hogy valaki depresszióban szenved?
- Milyen fajtái vannak?
- Milyen a párkapcsolat, vagy egyéb kapcsolat egy depresszióban szenvedővel? A környezete miképpen tudja gyógyulását segíteni?
- Végérvényesen meg lehet gyógyulni belőle? Hogyha igen, akkor milyen eszközökhöz célszerű a gyógyulás érdekében folyamodni?
Egy rövid szünetet követően, előadásunk második részében a borderline szindróma problematikáját járjuk körbe dr. Keresztes Zoltán pszichiáterrel.
- Milyen a borderline szindrómában szenvedő ember?
- Mikor és minek következtében alakul ki a szindróma?
- Mi a gyakori lefolyási folyamata?
- Hogyan kezelhető?
- Miképpen tud a borderlineos környezete a felépülésében segédkezni?
Az előadás utolsó részében pedig Kneszl Beáta Carmen, az Én, a megbélyegzett című sikerkönyv írója beszél személyes, borderlineosként átélt tapasztalatairól.
Belépő: 1200 Ft
Jegyvásárlás a helyszínen.
A rendezvényre nincs regisztráció, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik!
Együttműködő partnerünk a Mikola Studió Kft.
__________________________________________________
A Jog és Pszichológia folyóirat célja, hogy mindenki számára elérhetővé tegyen olyan fontos gyakorlati információkat a jog, a pszichológia, a pszichiátria és a mediáció témakörében, amelyek az emberek hétköznapjai során gyakran felmerülő problémákra adnak választ, és amelyeket legfőképpen költséges tanácsadás vagy mediációs eljárás során szerezhetnének meg.
: 2017.04.25. 18:30 : 2017.04.25. 20:30
Tudományos információ: dr. Kundrák Villő
Címe: ,
E-mail: kundrakvillo@hotmail.com
Szervező: dr. Kundrák Villő
Munkahely neve: Jog és Pszichológia folyóirat
Címe: ,
Tel: 06307331911
E-mail: kundrakvillo@hotmail.com
: 1085 Budapest, Üllői út 2-3/ Baross utca 1. (a Kálvin térnél), Premier Kultcafé
A rendezvény Web oldala: http://www.jogespszichologia.hu
Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiája(két hétvége, péntek-szombati napok)
Részvételi díj: 40.000 Ft
Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/gyogyito-kepzelet-forras-c-simonton-trening-segitoknek/
: 2017.05.05. : 2017.05.06.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 2.modul (A csoportvezetői kompetenciák fejlesztése)Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-2-modul-a-csoportvezetoi-kompetenciak-fejlesztese/
: 2017.05.05. : 2017.05.07.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5
A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztáraRészvételi díj:
- orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft,
- szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft
Rövid tájékoztató: Háttérben álló tényezők, elméleti megközelítések, új terápiás technikák, megközelítések.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/a-mesterseges-megtermekenyitestol-a-szules-utani-depresszioig-a-szuleszet-pszichologiai-pszichiatriai-problemai-es-terapias-eszkoztara-2/
Időpont: 2017.05.11.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztáraRészvételi díj:
- orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft,
- szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft
Rövid tájékoztató: Háttérben álló tényezők, elméleti megközelítések, új terápiás technikák, megközelítések.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/a-mesterseges-megtermekenyitestol-a-szules-utani-depresszioig-a-szuleszet-pszichologiai-pszichiatriai-problemai-es-terapias-eszkoztara-2/
Időpont: 2017.05.11.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiáiRészvételi díj: 12.000 Ft
Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/ovodas-es-kisiskolas-koru-gyermekek-kortars-kozossegben-tapasztalhato-magatartasproblemainak-hatekony-megoldasi-strategiai-3/
Időpont: 2017.05.20.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
TanulástechnikaRészvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/tanulastechnika-2/
: 2017.05.26. : 2017.05.27.

A Magyar Pszichológiai Társaság XXVI. Országos Tudományos NagygyűléseAz évenként megrendezett Nagygyűlés Magyarország legnagyobb pszichológiai tudományos fóruma, mely lehetővé teszi az ország különböző pontjairól származó szakemberek találkozását, új kutatási eredményeik bemutatását, valamint a határon túli szakemberek és a társszakmák eszmecseréjét, együttműködését.
A Nagygyűlésen csak regisztrált személyek vehetnek részt.
További információ a csatolt dokumentumban.
: 2017.06.01. : 2017.06.03.
Tudományos információ: Dr. Dúll Andrea
Szervező: Dr. Szabó Éva Zsuzsanna
: 6722 Szeged, Egyetem u. 2., Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar
A rendezvény Web oldala: http://www.mptnagygyules.hu
Szorongós csoport vezetése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elmélet- (CBT2)Részvételi díj: 22.000 Ft
A programhoz tartozó tananyag CD-n megvásárolható, ára 5000 Ft
Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.
AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT1-n már részt vett korábban.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/szorongos-csoport-vezetese-kognitiv-viselkedesterapias-program-kereteben-modszertan-es-elmelet/
Időpont: 2017.06.01.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
A Tourette-szindróma és tic zavarok diagnózisa és terápiás protokolljaRészvételi díj: 15.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
Rövid tájékoztató: Klinikai háttér, legújabb kutatási eredmények, modern terápiás megközelítések. Gyakorlatorientált, videodemonstráció, esetmegbeszélés.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/a-tourette-szindroma-es-tic-zavarok-diagnozisa-es-terapias-protokollja/
Időpont: 2017.06.08.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Konzultációs fórum az MPK tervezetrőlBeszélgessünk a kamarai törvénytervezetről. Miért nem lehetséges a jelenlegi törvénytervezetet pszichológusként támogatni? Lássuk az objektív jogi és szakmai szempontokat! A keretet a MOK DTESZ biztosítja. A rendezvény mindenki számára nyitott és ingyenes.
További részletek az alábbi oldalon:
https://www.facebook.com/A-Pszichológus-Kamaráról-MPK-vitaoldal
: 2017.06.28. 16:00 : 2017.06.28. 18:00
: 1082 Budapest, Futó utca 55., Hotel City Inn****, Promenade terem
A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület 2017. első félévi akkreditált képzéseiRelaxációs és szimbólumterápiás módszerspecifikus képzés, 1 félév, 30 órában
(autogén tréning, meditáció)
SE-TK/2017.I./00085
Kreditpont: 50
Gyermek-, serdülőkor és gyermekvárás relaxációja, 1 félév, specializáció (100 órás alapképzés elvégzését követően), 45 órában, blokkos formában
SE-TK/2017.I./00091
Kreditpont: 50
Óradíj: 2100 Ft
Az egyes tanfolyamokról a részletes információk (tárgy, oktatók, időpontok, jelentkezés menete stb.) rövid idő múlva a honlapon is megtalálhatók! (www.relaxacio.hu
), a Képzések oldalon
: 2017.09.01. : 2017.12.31.
Kategória: Képzés
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.relaxacio.hu/

Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápiaAz Oxford Mindfulness Center 8 hetes SAJÁTÉLMÉNY csoport Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék képzése.
A „tudatos jelenlét” olyan speciális figyelmi állapotot, tudati beállítódást jelent, amely a jelenre fókuszál, növeli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot, az események, gondolatok ítéletmentes megfigyelését, elfogadását javasolja. A standard kognitív terápiától eltérően, a mindfulness nem akarja megváltoztatni az emocionális distresszt kiváltó negatív gondolatokat, hanem az azoktól való távolságtartásra bátorítja az egyént. A depresszióban, szorongásos állapotokban megjelenő negatív gondolatok pusztán tudattartalmak, amelyek lehet, hogy igazak, de lehet, hogy nem: azonban semmiképpen sem azonosak a személlyel. A tudatos jelenlét meditáció hatékonyságát számos vizsgálat alátámasztja a krónikus fájdalom, a krónikus stressz hatékony vagy a súlyos rekurrens depresszióban a visszaesések megelőzésében, kezelésében. Az MBCT népszerűségét az adja, hogy nemcsak a mentális betegségekben, hanem a mindennapi élet nehézségeivel való megküzdésben is alkalmazható, mert az elvárások helyett elfogadás, ezáltal feszültségcsökkenés, pozitívabb önkép, jobb életminőség alakul ki.
A 8 héten át tartó sajátélmény program strukturált, hétről-hétre egymásra épülő gyakorlatokból áll, ezért a minden alkalmon való részvétel és az intenzív otthoni gyakorlás , (ami legalább 40-60 percet kíván naponta) minden alkalommal fontos. Kérjük, hogy a csoportba olyanok jelentkezzenek, akik ezt az elköteleződést odaadással tudják vállalni. A csoportba olyanok is jelentkezhetnek, akik egyéni terápiában dolgoznak, dolgoztak már magukon.
A sajátélmény csoportra építhető a kiképző csoport, de önmagában a sajátélmény csoport nem jogosít fel a módszer használatára.
A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, PhD, tanszékvezető egyetemi docens, klinikai szakpszichológus, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta
Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék
Időtartam: 16 óra (8 x 2 óra), péntekenként 14.00-16.00h
Kezdési időpont: 2017. szeptember 8.
Maximális létszám: 20 fő
Kreditpont: 32
Részvételi díj: 4000 Ft / óra (összesen: 64 000 Ft)
Tanfolyam jellege: szabadon választható
Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 20., az www.oftex.hu honlapon keresztül.
Tandíj (teljes összegű) befizetésének határideje: 2017. augusztus 30.
: 2017.09.08. : 2017.10.27.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Tömő u. 25., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

Lehel(etnyi) tudomány - KRÍZISEINK INTERVENCIÓJAElőadó: Dr. Szilágyi Simon főorvos
Felkért hozzászóló: Prof. Dr. Füredi János egyetemi tanár, DSc
Célcsoportok:
Addiktológia, belgyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai addiktológiai szakpszichológia, klinikai farmakológia, klinikai szakpszichológus, neurológia, orvosi rehabilitáció területén, pszichiátria, pszichoterápia
Részvételi díj: 1000 Ft (csak azoknak, akik kredit pontot igényelnek)
: 2017.09.13. 13:30 : 2017.09.13. 16:00
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI
EURÓPAI CBT PSZICHOTERAPEUTA szakképzés - DebrecenSemmelweis Egyetem (SE) és a VIKOTE - EURÓPAI CBT PSZICHOTERAPEUTA szakképzést hirdet Debrecenben.
Képző szervezet: SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika - Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
A képzés szakmai vezetője: Prof. Tringer László egyetemi tanár
A képzés vezetője: Simon Lajos egyetemi docens/Dr. Égerházi Anikó egyetemi docens
Kapcsolattartó: Fogdné Nemecz Ágnes
Tel.: +36 20 666 3697
E-mail: titkarsag@vikote.hu
A képzés ideje (22/2012. (IX.14) EMMI rendelet):
A teljes képzés 36 hónap (6 félév), vagy 24 hónap (4 félév) a képzés alkalmanként 10 – 15,30 óráig tart.
Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 31.
Jelentkezés a VIKOTE honlapján >>
További részletek a kapcsolódó dokumetumok alatt.
Időpont: 2017.09.20.
Kategória: Képzés
: 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., DE KK Pszichiátriai Klinika

EURÓPAI CBT PSZICHOTERAPEUTA szakképzés - BudapestA Semmelweis Egyetem (SE) és a VIKOTE - EURÓPAI CBT PSZICHOTERAPEUTA szakképzést hirdet Budapesten
Képző szervezet: SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika - Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
A képzés helyszíne:
SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika (1083 Budapest, Balassa u.6.)
VIKOTE- Kognitív és Sématerápiás Központ (1083 Budapest, Baross u.119/A)
A képzés szakmai vezetője: Prof. Tringer László egyetemi tanár
A képzés vezetője: dr. Simon Lajos egyetemi docens
Kapcsolattartó: Fogdné Nemecz Ágnes
Tel.: +36 20 666 3697
E-mail: titkarsag@vikote.hu
A képzés ideje (22/2012. (IX.14) EMMI rendelet):
A teljes képzés 36 hónap (6 félév), vagy 24 hónap (4 félév) a képzés alkalmanként 10 – 15,30 óráig tart.
Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 31.
Jelentkezés a VIKOTE honlapján >>
Időpont: 2017.09.20.
Kategória: Képzés
: Budapest,
Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiájaIdőpont: 2017.10. 06-07 és 2017.10. 13-14. (két hétvége, péntek-szombati napok)
Részvételi díj: 40.000 Ft
Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.
: 2017.10.06. : 2017.10.14.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/gyogyito-kepzelet-forras-c-simonton-trening-segitoknek/
MEGHÍVÓ - A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XXIV. konferenciájáraKedves Kollégák!
Felhívjuk figyelmüket a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület "A tükör másik oldalán" címmel 2017. október 13-14 -én rendezendő konferenciájára.
Absztraktok leadási határideje: 2017. június 15.
konferencia meghívója a kapcsolt dokumentum alatt.
Üdvözlettel
A Szervezők
: 2017.10.13. : 2017.10.14.
: Budapest, Hegyalja út 34-36, Hotel Bara

A neuropszichiátria újabb eredményeiTisztelt Kolléga!
A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezett A neuropszichiátria újabb eredményei c. tanfolyamra.
Program:
Dr. Barsi Péter: Organikus hátterű pszichiátriai állapotok és demenciák neuroradiológiai kivizsgálása
Dr. Csukly Gábor: Mágneses rezonancia képalkotás szerepe a pszichiátriai betegségek jobb megértésében
Dr. Réthelyi János: Az Anti-NMDA receptor encephalitis a pszichiátriai osztályon
Kérjük, hogy részvételi szándékát 2017. október 10-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2017.II/00092
Pontszáma: 6 pont
: 2017.10.24. 14:00 : 2017.10.24. 16:30
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. em., Tanterem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

A tanfolyamot tartja: Ajtay Gyöngyi
Időtartam: 2 x 8 óra
Időpont: 2017. október 26.-27. Kezdés: 2017.október 26. 10 óra
Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25-29), 118-as terem
Részvételi díj: 24 000 Ft
Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
Jelentkezés: Boncz Adrienn titkárságvezetőnél, klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu vagy az OFTEX honlapon vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu -n.
Az öngyilkosságok megelőzése fontos társadalmi feladat. Ebben kiemelt jelentősége van a módosítható kockázati tényezők (ezen belül a negatív hangulat, a reménytelenség, a negatív gondolkodás) befolyásolásának. Caplan híres definíciója szerint "a krízis olyan helyzet, amikor a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető helyzettel, külső körülményekkel szembenézni, azonban a fennálló helyzetet szokásos problémamegoldó eszközeivel sem megoldani, sem elkerülni nem tudja". A problémamegoldó képességek alacsony szintjét a szuicid veszélyeztetettség kialakulásában számos klinikai vizsgálat igazolta, ezért ezeknek a fejlesztésére nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésben.
A problémamegoldó tréning olyan hatékony készségfejlesztő módszer, amelyet a kilencvenes évektől kezdődően egyre nagyobb arányban használnak világszerte az egészségügyi ellátás különböző szintjein kiegészítő vagy önálló kognitív pszichoterápiaként a szuicid prevencióban depressziós páciensek, szkizofréniával élők valamint szenvedélybetegek körében
A problémamegoldó tréning (PMT) strukturált, rövid idő alatt elsajátítható, a szuicid prevencióban elengedhetetlenül fontos. Tematikája könnyen illeszthető a segítő szakemberek már meglévő tudásához. Célja a pszichés probléma hátterében álló problémák felismerése, a problémákhoz való adaptív hozzáállás illetve a problémamegoldó készségek fejlesztése. A PMT egyéni vagy csoportos formában alkalmazható, vizsgálati eredmények szerint háziorvosok, a tréningre képzett szakápolók, szociális munkások, pszichológusok, pszichiáterek hasonló hatékonysággal végzik.
A képzést kiemelten olyan segítő szakembereknek ajánljuk , akik munkájuk során gyakran találkoznak öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett személyekkel.
: 2017.10.26. : 2017.10.27.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék, 118-as terem

Eljut-e a pszichoterápia a rászorulókhoz? Nemzetközi konferenciaVárjuk a jelentkezéseket a info@lelekbenotthon.hu mail címen.
Előzetes program
• Jogi alapok – Vizi János , osztályvezetőfőorvos, Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet Jogi és Forenzikus Osztály
• Az idegtudományokon alapuló öngyilkoság elleni pszichoszociális beavatkozások – Philippe Courtet , pszichiáter, CHU Montpellier
• "Miért nehéz hozzáférni a biztonságos pszichoterápiákhoz hazánkban, ha kereslet és kínálat is van? - A Layard – model adaptálhatósága" Perczel- Forintos Dóra
• Nem teljesülő igények a depresszió kezelésében Európában – Purebl György , a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke
• A tanácsadás pszichológiájának gyakorlata a lélekben és anyagilag rászorulókért - Bakó Eszter a Jó Lélek Pszichológiai Alapítvány elnöke
• OEP finanszírozott osztályos pszichoterápiás ellátás a Semmelweis Egyetem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás osztályán – Unoka Zsolt , osztályvezető főorvos SOTE Pszichiátriai Klinika
• Göröngyös út. Pszichoterápiás osztályok egészségügyi intézményben – Harmatta János , a Tündérhegyi Klinika Igazgatója
• Hogyan van, ami nincs? Pszichoterápiás ellátás Ferenczy Sándor szülővárosában – Urbán Éva szakfelügyelő, klinikai szakpszichológia és pszichoterapeuta klinikai szakpszichológia állandó (országos) minőségügyi szakterületi vezetője; szakpszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus, jogi szakokleveles pszichológus
• A becsempészett pszichoterápia – Pap László , pszichoterapeuta
• Az öngyilkosságra utaló magatartás, valamint a poszttraumás stresszzavar (PTSD) pszichoterápiája – Guillaume Vaiva , Jogi és Egészségügyi Egyetem Lille 2, Pszichiátria Kar
: 2017.10.27. 09:00 : 2017.10.27. 17:00
: Budapest, Fő utca 17., Budapesti Francia Intézet, I. emelet, Auditorium
A rendezvény Web oldala: http://www.lelekbenotthon.hu/2017/08/eljut-e-a-pszichoterapia-a-raszorulokhoz-konferencia/
Magyar Neuroradiológiai Társaság XXV. Jubileumi Kongresszusa és Továbbképző KurzusaSzeretettel és barátsággal hívjuk Önöket, hogy ünnepeljék velünk a szakterületet és az azt képviselő Magyar Neuroradiológiai Társaságot. Kérjük, ne hagyják ki ezt a jubileumi alkalmat, regisztráljanak minél hamarabb a www.mnrt.hu honlapon, ahol bővebb információt is találnak a rendezvényről.
Szívélyes üdvözlettel,
Dr. Rudas Gábor, a Kongresszus elnöke
Prof. Dr. Barsi Péter, az MNRT elnöke
: 2017.11.09. : 2017.11.11.
: Visegrád, Thermál Hotel Superior****
A rendezvény Web oldala: http://mnrt.hu/

A 'COOL-élés törvényei' szociális készség fejlesztő tréningRészvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamhoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.
Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem. A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.
Időpont: 2017.11.10.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-tarsas-kirekesztettseg-csokkentese-es-onvedelmi-strategiak-gyermekek-szamara-a-cool-eles-torvenyei-szocialis-keszseg-fejleszto-trening/
Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ TanfolyamA CME: 30 pont SE-TK/2017. II./ 00100
Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály / Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
A Magyar Pszichiátriai Társaság székhelyén (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5.)
A tanfolyam szombaton 09.00-18.00, vasárnap 09.00-17.00 óráig tart. Részvételi díja 22.000.- Ft
Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP)
A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása.
Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.
Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.
Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./www.lelekbenotthon.hu / A könyvre a munkához szükség van, kérjük előre beszerezni és elhozni a képzésre. E.book: www.orioldbooks.com
A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.
Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.
Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: harmattj@t-online.hu
Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, E-mail: bagotai@enternet.hu
A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő.
: 2017.11.11. : 2017.11.12.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye
Lehel(etnyi) tudomány - Pánikbetegség és mitralis prolapsus - A kardiológia és a pszichiátria határterületeElőadó: Prof. Rihmer Zoltán DSc
Kreditpont*: 20 pont
Jelentkezés: faragohi@nyiro-opai.hu
Akkreditációs díj: 1000 Ft
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. addiktológia | 2. belgyógyászat | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. háziorvostan | 5. igazságügyi orvostan | 6. klinikai addiktológiai szakpszichológia | 7. klinikai szakpszichológus | 8. neurológia | 9. orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén | 10. psychiátria | 11. pszichotherápia
* Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Lehel(etnyi) tudomány akkreditált képzés egy rendezvénysorozat, mely összesen 4 előadásból áll. A képzésért járó 20 kredit pontot csak abban az esetben tudjuk jóváírni, ha a résztvevő legalább 3 alkalmon részt vesz
: 2017.11.15. 13:30 : 2017.11.15. 16:00

Jogi problémák a mindennapi ellátás során avagy forenzikus pszichiátriaTisztelt Kolléga!
A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoportja tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében szervezett Forenzikus pszichiátriai című tanfolyamra.
Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján 2017. november 6-ig, a www.oftex.hu oldalon.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2017.II/00127,
Pontszáma: 42.
Díja: 30.000.- Ft. Lehetőség van 1 napra is regisztrálni!
A befizetésről a tájékoztatót lsd. az OFTEX portálon
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2017.11.16. : 2017.11.18.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. em., Tanterem
A Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XI. kongresszusaKedves Kollégák!
November 17-18-án kerül megrendezésre a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XI. kongresszusa a lajosmizsei Geréby Kúrián . A kongresszusnak különleges jelentőséget ad az is, hogy az Alvástársaság idén ünnepli alapításának 20. évfordulóját.
A kongresszus fő témakörei:
- Alvásfüggő légzészavarok extrém obezeknél
- A narkolepszia és a nyugtalan láb szindróma aktualitásai
- Újdonságok a hazai alváskutatásban
- Alvászavarok gyermekgyógyászati vonatkozásai
- Az alvási apnoe betegség ellátásának fül-orr-gégészeti vonatkozásai
- Háziorvosok tapasztalatai a gépjárművezetői egészségügyi alkalmasság új szabályainak (OSAS vizsgálata) alkalmazása terén
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A kongresszus szervezői:
Dr. habil. Szakács Zoltán PhD.
Elnök
Alvástársaság
osztályvezető főorvos
Neurológiai Osztály
Honvédkórház, Budapest
Dr. habil. Faludi Béla PhD.
Főtitkár
Alvástársaság
egyetemi adjunktus
Neurológiai Klinika
PTE KK, Pécs
: 2017.11.17. : 2017.11.18.
: Lajosmizse, Geréby Kúria Hotel
A rendezvény Web oldala: https://pcongress.hu/Congress/index/73
Önismereti csoport vezetése serdülők részére - módszertan és elméletRészvételi díj: 36.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza (CD formátumban a képzés anyaga + Nyomtatott feladatgyűjtemény)
Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.
: 2017.11.17. : 2017.11.18.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/onismereti-csoport-vezetese-serdulok-reszere-sajat-elmeny-es-elmelet-3/
Az ADHD a gyermekkortól az időskorigTisztelt Kolléga!
A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében szervezett Az ADHD a gyermekkortól az időskorig című tanfolyamra.
Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján a www.oftex.hu hon- lapon 2017. november 13-ig.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2017.II/00130
Pontszáma: 8
: 2017.11.21. 14:00 : 2017.11.21. 16:30
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. em., Tanterem
Az ADHD a gyermekkortól az időskorigTisztelt Kolléga!
A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében szervezett Az ADHD a gyermekkortól az időskorig című tanfolyamra.
Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján a www.oftex.hu hon- lapon 2017. november 13-ig.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2017.II/00130
Pontszáma: 8
: 2017.11.21. 14:00 : 2017.11.21. 16:30
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. em., Tanterem
Gyermekkori kényszerbetegség kezelése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elméletRészvételi díj: 16.000 Ft
Rövid tájékoztató: A gyermek-, és felnőttkori kényszerbetegség sajátosságai, az alkalmazható kognitív viselkedésterápia főbb területei, részletes betekintés a már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe, működésébe. Esetmegbeszélés.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.
Időpont: 2017.11.23.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/gyermekkori-kenyszerbetegseg-kezelese-kognitiv-viselkedesterapias-program-kereteben-modszertan-es-elmelet/

A Magyar Elhízástudományi Társaság 25. éves Jubileumi Kongresszusa25 éves az elhízástudomány - Az elhízás elmélete, klinikai gyakorlata és a megelőzés lehetőségei címmel kerül megrendezésre 2017. november 24-25-én a Magyar Elhízástudományi Társaság XXV. Jubileumi Kongresszusa.
Kiemelt témák:
Mindkettő számít: öröklés és környezet
Fókuszban a kezelés: Metabolikus és mentális zavarok elhízásban
Kezelhető az elhízás az egészségügyi ellátórendszer keretein belül (Kerekasztal konferencia)
Bejelentett előadásra lehetőséget biztosítunk.
Absztrakt beküldési határidő: 2017. november 5.
További részletek a rendezvény honlapján >>
: 2017.11.24. : 2017.11.25.
: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1., Magyar Sport Háza
A rendezvény Web oldala: http://gmrt.hu/elhizastudomany-2017/
TanulástechnikaRészvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.
: 2017.11.24. : 2017.11.25.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/tanulastechnika-2/
A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényébenRészvételi díj: 19.000 Ft
Rövid tájékoztató: Új terápiás lehetőségek bemutatása, esetismertetés, esetmegbeszélő csoport.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.
Időpont: 2017.11.30.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-csecsemokisdedkori-funkcionalis-zavarok-eredete-es-gyogyitasi-lehetosegei-a-perinatalis-tudomany-es-a-szulocsecsemo-pszichoterapia-fenyeben-2/
Könyvbemutató - Gerevich József Múzsák és festők – Teremtő vágyak 2.Gerevich József Múzsák és festők – Teremtő vágyak 2. című új könyve bemutatója 2017. november 30-án csütörtökön lesz a Magyar Nemzeti Múzeumban (1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16) 18 órakor a Pollack-teremben.
Közreműködik: Beke László művészettörténész és Levko Esztella színész.
Időpont: 2017.11.30.
: 1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16., Magyar Nemzeti Múzeum, Pollack-terem

Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésévelRészvételi díj: 35.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
Rövid tájékoztató: Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.
: 2017.12.01. : 2017.12.02.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/az-autizmus-autizmus-spektrumzavarok-felismerese-terapias-kognitiv-viselkedesterapias-es-pszicho-edukativ-megkozelitese-a-szulok-es-tars-szakmak-egyuttmukodesevel/
A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiájaRészvételi díj: 16.000 Ft
Rövid tájékoztató: A képzésen az ADHD viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe. Viselkedésterápiás program eszközökkel, szülőtréning. Gyakorlatorientált, videó demonstráció.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.
Időpont: 2017.12.08.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-hiperaktivitas-figyelemzavar-viselkedesterapiaja-2/
A koragyermekkori táplálási és táplálkozási viselkedés zavarai - diagnosztika és kezelés a nemzetközi gyakorlatbanA tanfolyam díja: 24000 Ft, amely tartalmazza a képzés díját, a képzés tananyagából készült jegyzetet, valamint a délelőtti kávészünetekben kávé, tea, ásványvíz és teasütemény fogyasztását.
Akkreditáció: A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta (kódszám: SE-TK/2017.II/00141).
Akkreditált pontok száma: 32.
Jelentkezési határidő: 2017. november 8.
A program és a jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2017.12.08. 08:30 : 2017.12.08. 17:00
Kategória: Képzés
: Budapest, Lurdy Konferenciaközpont, 8-as terem

Az evészavarok aktuális kérdéseiTisztelt Kolléga!
A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt Az evészavarok aktuális kérdései című továbbképzésére.
A programon a részvétel ingyenes.
Program:
Dr. Pászthy Bea: Az evészavarok diagnosztikájának és terápiájának aktuális kérdései
Prof. Túry Ferenc: Evés- és testképzavarok
Dr. Hajduska-Dér Bálint: Protokollok az evészavarok terápiájában
Kérjük, hogy részvételi szándékát mindig jelezze a tanfolyamok adatlapján történő regisztrációval, a www.oftex.hu honlapon.
Időpont: 2018.02.06.
Kategória: Képzés
:
Magyar Hipnózis Egyesület workshop: Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi tanár: Hipnoterápia evészavarokbanKedves Érdeklődők!
Kedves Pszichológus/ Pszichoterapeuta és Orvos Kollégák! Kedves Diákok!
Szeretettel meghívjuk a Magyar Hipnózis Egyesület workshopjára, melynek címe:
Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi tanár: Hipnoterápia evészavarokban.
A program elsősorban a bulimia nervosa és az elhízás kezelésében alkalmazható hipnoterápiás módszereket mutatja be. A hipnoterápia anorexia nervosában igen korlátozott szerepet kap, az előadásban ezt is érintjük. A módszerek két fő csoportra oszthatók: a tünetorientált (elsősorban kognitív-viselkedésterápiás alapú) és a feltáró hipnoterápiás irányra (pl.: imaginációk szerepe).
A bulimiások hipnotikus fogékonysága magasabb az átlagnépességénél, ezért számunkra a hipnózis különösen hasznos lehet.
A workshop során sorra kerülnek speciális hipnoterápiás technikák is (ikrek tandem-hipnózisa, családhipnózis, aktív-éber hipnózis). Mindegyik módszert esetrészletekkel illusztráljuk.
A workshop tematikája:
1. Az alapvető evészavarok rövid bemutatása (anorexia nervosa, bulimia nervosa, elhízás).
2. Hipnotikus fogékonyság evészavarokban
3. A hipnoterápiában alkalmazható kognitív-viselkedésterápiás elemek.
4. Feltáró, imaginatív módszerek.
5. Speciális hipnoterápiás eljárások: tandem-hipnózis, családhipnózis, aktív-éber hipnózis).
6. A hipnoterápia hatékonysága evészavarokban.
A workshopra elsősorban olyan kollégák jelentkezését várjuk, akik maguk is alkalmazzák a hipnózist gyógyító tevékenységük során, vagy ezt tervezik, és a képzésüket ez irányban már esetleg elkezdték.
Fontos tudnivalók:
A képzés akkreditált, a CME pont igazolás a helyszínen kiosztásra kerül.
Dátum: Időpont: 2018.02.09. 16 – 19 óráig
Helyszín: ELTE PPK 1064 BP, Izabella utca 46. 301 terem.
Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000, diákoknak 1000, MHE tagoknak 3000 Ft. Helyszínen 4500, diákoknak1500, MHE tagoknak 3500 Ft.
Kérjük, a részvételi díjat a Magyar Hipnózis Egyesület alábbi számlaszámára szíveskedjék átutalni:
CIB 10700244 - 26137702 - 51100005
A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel a résztvevő nevét (ha céges számláról történik az utalás, akkor is a résztvevő személy nevét) és a "Túry műhely" megjelölést. (Pl. "Kis Miklós, Túry műhely").
Amennyiben átutalással fizet, annak a nevére tudjuk a számlát kiállítani, akinek a nevéről az utalás történik.
Internetes jelentkezéshez az alábbi linket nyissa meg:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf7P2D8BRIcIGK8fU2zY2h3rzRviVc1rzrRotkZgeVHWLMXGQ/viewform?usp=sf_link
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt:
az MHE Vezetősége és Tanulmányi Bizottsága
: 2018.02.09. 16:00 : 2018.02.09. 19:00
: 1064 Budapest, Izabella utca 46., ELTE PPK, 301 terem.

Lehel(etnyi) tudomány - Hipertóniás szívbetegségek multidiszciplináris megközelítéseElőadó: Dr. Szauder Ipoly PhD
Célcsoportok:
Addiktológia, belgyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai addiktológiai szakpszichológia, klinikai farmakológia, klinikai szakpszichológus, neurológia, orvosi rehabilitáció területén, pszichiátria, pszichoterápia
Részvételi díj: 1000 Ft (csak azoknak, akik kredit pontot igényelnek)
Időpont: 2018.02.14.
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI
Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modulRészvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
: 2018.03.09. : 2018.03.11.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-1-modul-bevezetes-elmeleti-alapok-2/

Hippocrates - Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége Tisztelettel meghívjuk az 2013. április 27-28. között megrendezésre kerülő Hippocrates-Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvégére.
: 2013.04.27. : 2013.04.28.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 3233 Mátraháza, 24-es út főút; Hrsz.: 07156, Ózon Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.hippocrateslap.hu

Metakognitív terápiaProgram:
- A metakognitív szemlélet
- Szocializálás, esetkonceptualizálás a metakognitív terápiában
- Metakognitív terápiás módszerek
Bővebb információ a csatolt dokumentumban olvasható.
Időpont: 2013.04.20.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: SE Pszichiátria és Pszichoterápiás Klinika
A rendezvény Web oldala: http://www.vikote.hu
XIV. Szkizofrénia Akadémia A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája 2013-ben is
megrendezi a már hagyományos "Szkizofrénia Akadémia" tudományos
konferenciát.
Tovább információk a kapcsolódó dokumentumban.
: 2013.04.18. : 2013.04.19.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1138 Budapest, Margitsziget, Hotel Margitsziget

XI. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés KonferenciaSzeretettel meghívjuk Önöket a XI. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferenciára.
Ugyanott: folytatódik a közösségi lelki egészségfejlesztésről szóló eszmecsere is.
Regisztráció: ebredesek.hu
Hallgatóknak és felhasználóknak ingyenes a részvétel.
Időpont: 2013.04.17.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21., Experidance Ház
Mentálhigiénés csoport vezetése kognitív viselkedésterápiás elvek alapjánA tanfolyam jellege: szabadon választható
Szervező:Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület (VIKOTE)
Akkr. pont: 44
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2013.04.12. : 2013.04.13.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: SE Pszichiátria és Pszichoterápiás Klinika
Mentálhigiénés csoport vezetése kognitív viselkedésterápiás elvek alapjánA tanfolyam jellege: szabadon választható
Szervező:Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület (VIKOTE)
Akkr. pont: 44
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2013.04.12. : 2013.04.13.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: SE Pszichiátria és Pszichoterápiás Klinika
Pszinapszis - Budapesti Pszichológiai Napok 2013.A rendezvény szervezéséről, határidőkről hamarosan tájékozódhat honlapunkon.
: 2013.04.12. : 2013.10.14.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
:
ELME MATER - Dr. Horváth Szatmár: FŰ-VÉSZ!? Elmezavarhoz vezet-e a kannabisz használat? Folytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.
: 2013.04.10. 14:30 : 2013.04.10. 16:30
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 6726 Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme.
A Magyar Családterápiás Egyesület XXVII. Vándorgyűlése - Fókuszban a párterápiaA különböző szemléleti keretek között végzett modern párterápia története egyidős a rendszerszemléletű családterápiával és napjainkban világszerte a reneszánszát éli. Hazánkban is egyre nagyobb igény mutatkozik a párkapcsolati problémák szakszerű kezelésére, de a „kínálati” oldalon, főként egy laikus számára egyre nehezebb az eligazodás. Számtalan kérdés merül fel a szakma szempontjából is…
További információ a Meghívóban olvasható, ide kattintva.
: 2013.04.05. : 2013.04.07.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 8360 Keszthely, Fő tér 3., Balaton Színház
Vadaskert Alapítvány Tanfolyamai - 2013. I félévSzeretnénk figyelmükbe ajánlani a Vadaskert Kórházban 2013. év I. félévében megrendezésre kerülő továbbképzéseket.
Bővebb információért kattintson ide.
: 2013.04.04. : 2013.06.09.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, Lipótmezei út 1-5.
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu
ELME MATER - Prof. Dr. Füredi János: Egy pszichiáter vallomásaiFolytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.
: 2013.03.13. 14:30 : 2013.03.13. 16:30
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest,
FŐPSZICHE márciusi összejöveteleProgram:
9h- Közgyűlés (határozatképtelenség esetén megismételt időpontban).
9.30 h Szimpózium.
Dr. Szekeres György, PhD: ( Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház, Pszichiátriai osztály) „Xeplion: új antipszichotikum havonta egyszer a szkizofrénia kezelésére”
10.30 h Dr. Fadgyas Ildikó: A Katathym Imaginativ Pszichoterápia bemutatása.
11.30h Közgyűlés (megismételt): Beszámoló (elnök), Alapszabály módosítás, Új vezetőségi tag választása.
12.h Büfé
További információ a Kapcsolódó dokumentumban olvasható.
Időpont: 2013.03.13.
:
Gyermekpszichológia NapAz ELTE PPK Pszichológiai Intézet Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia Tanszéke és a Magyar Pszichológiai Társaság Fejlődéslélektani Szekciója szeretettel vár minden kollégát és hallgatót csütörtök délutáni rendezvénysorozatára.
Következő előadás: prof. dr. KURIMAY TAMÁS - pszichiáter, családpszichoterapeuta
A család és hálózatterápiák lehetőségei a gyermekekkel folytatott klinikai munka során.
: 2013.02.21. 16:00 : 2013.02.21. 18:30
: 1065 Budapest, VI. ker., Izabella u. 46. 301. terem, ELTE PPK Pszichológiai Intézet
Gyermekpszichológia NapAz ELTE PPK Pszichológiai Intézet Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia Tanszéke és a Magyar Pszichológiai Társaság Fejlődéslélektani Szekciója szeretettel vár minden kollégát és hallgatót csütörtök délutáni rendezvénysorozatára.
Következő előadás: prof. dr. KURIMAY TAMÁS - pszichiáter, családpszichoterapeuta
A család és hálózatterápiák lehetőségei a gyermekekkel folytatott klinikai munka során.
: 2013.02.21. 16:00 : 2013.02.21. 18:30
: 1065 Budapest, VI. ker., Izabella u. 46. 301. terem, ELTE PPK Pszichológiai Intézet
Gyermekpszichológia NapAz ELTE PPK Pszichológiai Intézet Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia Tanszéke és a Magyar Pszichológiai Társaság Fejlődéslélektani Szekciója szeretettel vár minden kollégát és hallgatót csütörtök délutáni rendezvénysorozatára.
Következő előadás: prof. dr. KURIMAY TAMÁS - pszichiáter, családpszichoterapeuta
A család és hálózatterápiák lehetőségei a gyermekekkel folytatott klinikai munka során.
: 2013.02.21. 16:00 : 2013.02.21. 18:30
: 1065 Budapest, VI. ker., Izabella u. 46. 301. terem, ELTE PPK Pszichológiai Intézet
CME képzések a Semmelweis Egyetemen - A figyelemzavaros hiperaktivitás zavar (ADHD) gyermek és felnőtt korbanProgram:
Az ADHD epidemiológiai és diagnosztikai kritériumai - Prof. Bitter István
A gyermek és serdülőkori ADHD terápiája - dr. Balázs Judit
Felnőttkori ADHD kezelésének tapasztalatai a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikán - dr. Angyalosi Anna, dr. Balogh Lívia, Prof. Bitter István, dr. Mersich Beatrix, dr. Pulay Attila
A tanfolyamon a részvétel ingyenes.
Tisztelt Kolléga!
Örömmel értesítjük, hogy elindítottuk a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány által közösen szervezett és bonyolított szakorvosok folyamatos továbbképzésének honlapját, ahol informálódhat képzéseinkről és regisztrálhat tanfolyamainkra.
Kérjük látogassa meg honlapunkat és regisztráljon képzéseinkre!
A Meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.
: 2013.02.19. 14:00 : 2013.02.19. 16:15
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
A rendezvény Web oldala: http://www.cmepszichiatria.hu
CME képzések a Semmelweis Egyetemen - A figyelemzavaros hiperaktivitás zavar (ADHD) gyermek és felnőtt korbanProgram:
Az ADHD epidemiológiai és diagnosztikai kritériumai - Prof. Bitter István
A gyermek és serdülőkori ADHD terápiája - dr. Balázs Judit
Felnőttkori ADHD kezelésének tapasztalatai a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikán - dr. Angyalosi Anna, dr. Balogh Lívia, Prof. Bitter István, dr. Mersich Beatrix, dr. Pulay Attila
A tanfolyamon a részvétel ingyenes.
Tisztelt Kolléga!
Örömmel értesítjük, hogy elindítottuk a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány által közösen szervezett és bonyolított szakorvosok folyamatos továbbképzésének honlapját, ahol informálódhat képzéseinkről és regisztrálhat tanfolyamainkra.
Kérjük látogassa meg honlapunkat és regisztráljon képzéseinkre!
A Meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.
: 2013.02.19. 14:00 : 2013.02.19. 16:15
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
A rendezvény Web oldala: http://www.cmepszichiatria.hu
ELME MATER - Drótos Gergely: Akadályverseny a számokkal – a tudományos közlés buktatóiFolytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.
: 2013.02.13. 14:30 : 2013.02.13. 16:30
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 6726 Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme.
ELME MATER - Drótos Gergely: Akadályverseny a számokkal – a tudományos közlés buktatóiFolytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.
: 2013.02.13. 14:30 : 2013.02.13. 16:30
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 6726 Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme.
ELME MATER - Drótos Gergely: Akadályverseny a számokkal – a tudományos közlés buktatóiFolytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.
: 2013.02.13. 14:30 : 2013.02.13. 16:30
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 6726 Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme.
Vallás a terápiában és terápia a vallásban című workshop Az nagy érdeklődésre való tekintettel Debrecenben megismételjük a
Vallás a terápiában és terápia a vallásban című workshopot.
Várunk minden érdeklődő, családokkal foglalkozó szakembert!
A debreceni családterapeuták nevében: Balogh Klára és Streit Marianna
Részletek a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2013.02.06. 10:00 : 2013.02.06. 16:00
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 4031 Debrecen, Bartók Béla u. 2-26., Kenézy Kórház Rendelő Intézet Kápolnája
A rendezvény Web oldala: http://www.csaladterapia.hu
Szakmai nagycsoport, MPT vándorgyűlés 2013. - "Ismeretlen ismerős"Mire jó, mit ad, hogyan működik ez a szakmai nagycsoport? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához is közelebb vihet a konferencián tartandó három alkalom.
A Meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.
: 2013.01.24. 14:15 : 2013.01.25. 15:45
: Győr,
Magyar Pszichiátriai Társaság XVIII. VándorgyűléseTisztelt Kollégák!
A Magyar Pszichiátriai Társaság 2013.01.23-01.26. között tartja Győrött a XVIII. Vándorgyűlését.
Városunk korábban 1995-ben és 2000-ben rendezte előző Vándorgyűléseinket. Otthonunk, Győr, Budapest és Bécs között félúton, szelíd környezetben fekvőpatinás, sokszínű szépségeivel és látványosságaival minden leendő résztvevőt szertettel vár.
A "3 folyó városa" évek óta jelentős hazai és nemzetközikonferenciákat, fesztiválokat és sporteseményeket sikeresenbonyolított le.
Győrt a folyóvizek mentén szövi, öleli át a természet.A tervezett Vándorgyűlés tudományos programja nagyszámú érdeklődőkolléga aktivitását várja, sőt köszönettel venné bármely barátunk javaslatát a főtémára.
Dr. Feller Gábor
pszichiáter osztályvezető főorvos
Dr. Ostorharics-Horváth György Ph.D.
pszichiáter osztályvezető főorvos
: 2013.01.23. : 2013.01.26.
Kategória: Társasági rendezvények
: Győr,
Hipnózis a gyógyításban - hipnoterápiás módszerbemutatóKedves Kolléga!
Meghívjuk Önt a A MAGYAR HIPNÓZIS EGYESÜLET „HIPNÓZIS A GYÓGYÍTÁSBAN – HIPNOTERÁPIÁS MÓDSZERBEMUTATÓ” című rendezvényére.
Részletek a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2013.01.18. 16:00 : 2013.01.18. 19:30
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1064 Budapest, Izabella u. 46. I. em. 116., A Magyar Hipnózis Egyesület székhelye; ELTE PPK Pszichológiai Intézet
Hipnózis a gyógyításban - hipnoterápiás módszerbemutatóKedves Kolléga!
Meghívjuk Önt a A MAGYAR HIPNÓZIS EGYESÜLET „HIPNÓZIS A GYÓGYÍTÁSBAN – HIPNOTERÁPIÁS MÓDSZERBEMUTATÓ” című rendezvényére.
Részletek a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2013.01.18. 16:00 : 2013.01.18. 19:30
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1064 Budapest, Izabella u. 46. I. em. 116., A Magyar Hipnózis Egyesület székhelye; ELTE PPK Pszichológiai Intézet
A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület 2013. első félévi akkreditált képzései Relaxációs és szimbólumterápiás módszerspecifikus képzés, 1 félév 30 óra
SE-TK/2013.I./00027 Kreditpont: 50
Termékeny életpálya meditációs Műhely 1 félév, 30 óra
SE-TK/2013.I./00028 Kreditpont: 50
Óradíj: 1800 Ft
A tanfolyamokról részletek a honlapon találhatók!
Jelentkezés: dr.Németh Mariettánál (nemethmarietta@freemail.hu) 2012. január 15-ig
Időpont: 2013.01.18.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
:
A rendezvény Web oldala: http://www.relaxacio.hu
Workshop - Vallás a terápiában és terápia a vallásbanTisztelettel meghívunk minden kedves érdeklődőt soron következő workshopunkra.
Előadók: dr. med. Balogh Klára és dr. teol. Hézser Gábor
Részvételi díj: 5.000,-Ft (a helyszínen fizetendő!)
További információkért kattintson IDE .
: 2013.01.16. 09:30 : 2013.01.16. 16:00
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 6700 Szeged, Tisza Lajos krt. 97., I.számú Rendelőintézet
Dinamikus Rövidterápiás Egyesület és Alkotó Műhely (DREAM) X. KonferenciaA kétévente megrendezendő, idén X. konferenciát 2012. december 14-én 10 órától tartjuk Pécsett a Művészetek és Irodalom Házában. Kettős ünnep számunkra, hiszen 20 éves lesz az Egyesület, illetve ez a 10. konferencia.
A konferencia témája: Életciklusaink - álmaink
Jelentkezési határidő: 2012. október 31.
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2012.12.14. 10:00 : 2012.12.14. 16:00
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 7624 Pécs, Művészetek és Irodalom Háza
A rendezvény Web oldala: http://dreamterapia.mlap.hu
Workshop - Alternatív családmodellek A MCSE tisztelettel meghív minden kedves érdeklődőt soron következő workshopjára, melynek címe Alternatív családmodellek – a szexuális orientáció és nemi identitás kérdései a terápiás térben.
További részletek a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2012.12.05. 10:00 : 2012.12.05. 16:00
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1081 Budapest, II. János Pál pápa (volt Köztársaság) tér 6. II. em.
Meghívó - Két Kor Között: pszichiátriai problémák a gyermek- és a felnőttkor határánA gyermek- és felnőttkor határán megjelenő pszichiátriai problémákat, ill. ezek diagnosztikus és terápiás vonatkozásait körbejáró konferenciasorozatunk indul november 30-án. A „már nem gyerekek” és „még nem felnőttek” esetében ugyanazon tünetek más-más értelmezést és terápiát igényelhetnek.
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
Időpont: 2012.11.30.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház
Meghívó - Két Kor Között: pszichiátriai problémák a gyermek- és a felnőttkor határánA gyermek- és felnőttkor határán megjelenő pszichiátriai problémákat, ill. ezek diagnosztikus és terápiás vonatkozásait körbejáró konferenciasorozatunk indul november 30-án. A „már nem gyerekek” és „még nem felnőttek” esetében ugyanazon tünetek más-más értelmezést és terápiát igényelhetnek.
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
Időpont: 2012.11.30.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház
Meghívó - Két Kor Között: pszichiátriai problémák a gyermek- és a felnőttkor határánA gyermek- és felnőttkor határán megjelenő pszichiátriai problémákat, ill. ezek diagnosztikus és terápiás vonatkozásait körbejáró konferenciasorozatunk indul november 30-án. A „már nem gyerekek” és „még nem felnőttek” esetében ugyanazon tünetek más-más értelmezést és terápiát igényelhetnek.
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
Időpont: 2012.11.30.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház
Tudományos ülés a Nyírő Gyula KórházbanTisztelettel meghívunk minden kedves érdeklődőt a Nyírő Gyula Kórházban, 2012. november 28-án megrendezésre kerülő ülésünke.
A test maszkja és a lélek arca: Nyírő Gyula igazolása – pszichoszomatika egy kicsit másképp a szkizofrénia példáján
keresztül.
Előadó: Prof. Dr. Kéri Szabolcs
Koloproktológia-pszichoszomatika. Gondolatok. Összefüggések?
Előadó: Prof. Dr. Ritter László
Üléselnök: Dr. Németh Attila
: 2012.11.28. 13:30 : 2012.11.28. 16:30
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., yírő Gyula Kórház, B” épület, Tanácsterem

IRÁNYTŰ. Merre menjünk? - Brainstorming sessionTisztelt Kolléga!
A SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a pszichiátria aktuális kérdéseit érintő közös gondolkodásra és véleménycserére, az IRÁNYTŰ. Merre menjünk? címmel szervezett „Brainstorming session” keretében.
A programot tartalmazó Meghívó a kapcsolódó dokumentumokban olvasható.
: 2012.11.27. 14:00 : 2012.11.27. 17:00