FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ - SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉKA SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2015/2016. tanév első évfolyamára a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendeletnek megfelelően.
A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot hallgatóink igényét respektálva igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a kognitív viselkedésterápiás, pszichodinamikus és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. Emellett a jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.
További információk a kapcsolódó dokumentumokban!
: 2015.09.01. : 2019.10.30.
Kategória: Képzés , Egyéb rendezvények
:
Szorongós csoport vezetése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elmélet.Képzésünket azoknak a szakembereknek hirdetjük meg, akik szorongós csoportok vezetését tervezik kognitív-viselkedésterápia felhasználásával.
A képzés során részletesen bemutatjuk kórházunk osztályán sikeresen és hatékonyan alkalmazott programsorozatunkat, melyet szorongó gyermekek számára dolgoztunk ki, és kognitív-viselkedésterápiás eszközökön alapul.
A program vázát Philip C. Kendall által szorongó gyermekek és serdülők számára kidolgozott Coping Cat program nyújtja, azonban számos kreatív ötlet, játék és egyéb módszer egészíti ki, amelyek segítségével a gyermekek könnyen és játékosan tudnak különféle szorongáscsökkentő stratégiákat elsajátítani. A tanfolyamon az elméleti és módszertani képzés mellett sajátélményre is lesz lehetősége a résztvevőknek, sőt a tanfolyamot követően előzetes egyeztetés alapján csoportjainkra is ellátogathatnak. A csoportvezető munkáját számos fénymásolt segédanyag segítheti, amelyek jól felhasználhatók a csoportfoglalkozásokon, ezeket szintén megkapják a résztvevők.
Előadók:
Németh Laura klinikai szakpszichológus
Dr. Nagy Péter gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
Kollár Kristóf testnevelés és rekreáció szakos tanár, részlegvezető-foglalkoztató
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
Bővebb információ a honlapon olvasható!
: 2014.05.23. : 2014.05.24.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/
Tudományos Ülés és Betegtalálkozó - Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet dénesfai Pszichiátriai Rehabilitációs Osztály fennállásának 60. évfordulójaTisztelettel meghívjuk Önt a kapuvári Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet dénesfai Pszichiátriai Rehabilitációs Osztálya fennállásának 60. évfordulóján rendezendő Tudományos Ülésre és Betegtalálkozóra.Helyszínei : Kapuvár Város Önkormányzat Díszterme (Kapuvár, Fő tér 1.) - 10.00: Megnyitó - 10.10: Tudományos konferencia Dénesfa, Fő utca 19. - 14.30. Betegtalálkozó Program: köszöntések, Kulcsár Béla Liszt díjas harmonikaművész előadása, társintézetek kulturális műsora, tombola, uzsonna, parkséta, tánc.Fő védnök : Hámori György-Kapuvár Város PolgármestereVédnökök : - Dr. Molnár Károly: Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke - Prof. Dr. Füredi János: Magyar Pszichiátriai Társaság tiszteletbeli elnöke - Prof. Dr. Tringer László: Magyar Pszichiátriai Társaság tiszteletbeli elnöke - Dr. Varga Gábor: GYEMSZI Észak-Dunántúli Térségi IgazgatóTudományos ülés programja :Üléselnök : Dr. Benedek Zoltán-Dr. OstorharicsHorváth György - Dr. Ostorharics H. György (Kapuvár-Dénesfa): A Dénesfai Pszichiátriai Rehabilitációs Osztály története és működése - Dr. Németh Attila (OPAI, Budapest): Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet megalakulása és helye a hazai pszichiátriában - Dr. Harmatta János (OORI, Budapest): 30 év pszichoterápiás rehabilitáció Tündérhegyen: A terápiás team szerepe a pszichoterápiás osztályon. - Dr. Móré E. Csaba (DE KK Pszichiátriai Klinika Debrecen): Szocializáció és egészség. - Dr. Kassay-Farkas Ákos (Nyírő Gyula Kórház, Budapest): Művészetterápia helye a rehabilitációban. - Dr. Feller Gábor (PAMOK Győr): Mentális betegek rehabilitációjának múltja és jövője. - Dr. Horváth Szabolcs és Anginé Szántó Ibolya (Budapest): Gyógy foglalkoztatás társadalmi meghatározottsága. - Dr. Kosza Ida (Pomáz): Új utak a pszichoszociális rehabilitációban. - Dr. Balázs-Fényi László (Kapuvár): A pszichiátriai rehabilitáció a mentálhigiénés gondozás keretében.A rendezvény támogatói : - Hámori György, Kapuvár Város Önkormányzata - Lumniczer Sándor Kórház Rendelőintézet, Kapuvár - Dr. Némethné István Erzsébet, Hövej Önkormányzata - Takács Lajos, Dénesfa Önkormányzata - Ostorharics Bt., Győr - Kulcsár Béla, Liszt-díjas harmonikaművész - Németh Sándor, Security Kft ügyvezető igazgató - Kiss Imre, BIOBOX - Kovács Ferenc, Tanár - Holcza Istvánné Rábaközi perec készítő - Dénesfáért Egyesület A meghívó megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2014.05.22.
: Kapuvár, Városháza, Díszterem
Nyírő-OPAI Multidiszciplináris Tudományos délutánA Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait tudományos programjára.
Téma:
Pszichoonkológia
Az előadások:
1. A magyarországi daganatos betegek pszichoszociális helyzete - Rohánszky Magda
2. A csoportterápiák helye a daganatos betegek pszichés ellátásában - Kegye Adrienne
3. A Nyírő - OPAI Pszichoonkológiái Szakambulanicájának kezdeti tapasztalatai - Prezenszki Zsuzsa
: 2014.05.21. 13:30 : 2014.05.21. 17:00
: Budapest, Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet - könyvtár
17th EPA Section Epidemiology and Social Psychiatry Meeting - "Disease Burden and Service Delivery"The conference will cover research on the epidemiology of mental disorders and issues of mental health service planning and delivery. Parallel sessions will present high-quality research findings from the fields of epidemiology and social psychiatry. Contact person : Jana KonradDeadline for abstracts/proposals : 31st October 2013 Check the event website for more details.
: 2014.05.21. : 2014.05.24.
: Germany, Ulm/Neu-Ulm,
A depresszió kezelésének aktuális kérdéseiTisztelt Kolléga! A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a A depresszió kezelésének aktuális kérdései című, a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezett továbbképzésre.Program : - Purebl György Cirkadián ritmusok és depresszió - Szily Erika Gyakori komorbid betegségek depresszióban: differenciál-diagnosztikai dilemmák - Baran Brigitta Depresszió és szomatikus betegségek komorbiditása: terápiás megfontolások Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a www.cmepszichiatria.hu honlapon történő regisztrációval.A program akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I./00385Akkreditációs pont : 6Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható : gyermek- és ifjúságpszichiátria, gyermekpszichiátria, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció A tanfolyamon a részvétel ingyenes.Az esemény meghívója megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.
: 2014.05.20. 14:00 : 2014.05.20. 17:00
: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. emeleti tanterme
Társadalom és művészet szekciói a IX. Szimbiózis Kulturális Antropológiai Fesztiválon Outsider art | Részvétel és együttműködés a kortárs művészetbenElőadások, bemutatók :- Tóth Eszter: Az outsider art társadalmi vonatkozásai A társdalom peremén élők művészetének megközelítési lehetőségei Az outsider art a XX. század második felétől a kortárs képzőművészet élénk, kiegészítő eleme. Társadalmilag és kulturálisan is kívülálló alkotók és a társadalom sérülékeny csoportjaihoz tartozó személyek lenyűgöző, faragatlan művei. Az outsider art művészeti-kulturális, egészségügyi és szociális területek találkozási pontja, metszete. Megmutatja, hogy az izolált élethelyzetek az alkotás egészen más perspektíváit nyitják meg. E művek érzékenységükkel képesek intenzív érzelmi viszonyt megteremteni a közönséggel is. Előadásomban holisztikus szempontok szerint vizsgálom a társadalom peremén élők művészetét, megközelítési lehetőségeit, kiemelten fókuszálva a társadalmi kontextusra és a befogadói attitűdökre. Kapcsolódó, ráhangoló művészeti program 14:30-tól az Alkotóműhelyben: "Képzőművészet, outsider art és mi" - Csatlós Judit: Együttműködés és részvétel a kortárs művészetben Előadásomban együttműködésen és részvételen alapuló kortárs művészeti gyakorlatokat mutatok be. Értelmezésem szerint ezek a kezdeményezések a művészet lehetséges társadalmi szerepét a demokrácia és a részvételi kultúra viszonyában határozzák meg.További információkért kattintson ide .
: 2014.05.17. 16:30 : 2014.05.17. 17:45
: Moziterem - kiállítótér (Fogasház - földszint)
21st Annual International "Stress and Behavior" Neuroscience and Biopsychiatry ConferenceAn annual international event gathering scientists and psychiatrists from around the world to share an interest in stress-evoked brain disorders in both humans and animals. Contact person : NA NutsaDeadline for abstracts/proposals : 28th February 2014 Check the event website for more details.
: 2014.05.16. : 2014.05.19.
: Russian Federation, St-Petersburg,
Hitelesség vagy tekintély? Hitelesség és tekintély? - Pszichoterápia folyóirat 10. konferenciájaKedves Kollegina! Kedves Kolléga! Az ünnepek nyüzsgése, izgalma, netán konfliktusai áthangolják az embert. Kikerülve a mindennapi rutinból érdemes rátekinteni és elgondolkodni a Pszichoterápia soros konferenciáján, fontolgatni témát, műfajt, ébredező kíváncsiságot. Az absztraktok leadásáig (2014. február 20.) ugyan még van két hónap, de a konferencia nem csak egyéni kezdeményezéseknek, hanem közös témák köré építkező programoknak is szívesen helyet ad. A konferencián a szokott módon különböző részvételi kedvezményeket biztosítunk (előfizetői, korai jelentkezési, csoportos jelentkezési, nappali hallgatói). Már érdemes jelentkezni, mert érvényes az igen korai jelentkezés, ami előfizetéssel kombinálva 2013. december 31-ig különösen pénztárcakímélő árat jelent. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a regisztrálás csak a befizetéssel együtt válik érvényessé.Tájékozódás a konferenciáról : kattintson ide Konferencia jelentkezés : kattintson ide Pszichoterápia előfizetés, előfizetés megújítás : kattintson ide Kellemes karácsonyi ünnepeket, eredményes és boldog Újévet kíván a Szerkesztőség! Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.05.16. : 2014.05.17.
: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ
A Tourette-szindróma és tic zavarok diagnózisa és terápiás protokolljaA Vadaskert Kórház és Szakambulancia keretein belül immár 10 éve foglalkozunk speciálisan a Tourette szindróma és tic zavarok diagnosztikájával és terápiás megközelítésével. Emellett számos nemzetközi kutatásban veszünk részt, melyek a zavar hátterében álló genetikai és viselkedési faktorokat térképezik fel. A Tourette-szindróma és tic zavarok diagnózisa és terápiás protokollja című képzésünket azoknak a szakembereknek (pszichológus, pszichiáter, neurológus, gyermekgyógyász, háziorvos) ajánljuk, akik találkoznak tic zavarokkal a mindennapi gyakorlatuk során. A tanfolyamon részletesen hallhatnak a zavar klinikai hátteréről, a modern kutatási eredményekről, a legújabb biológiai- és pszichoterápiás megközelítésekről. Képzésünk gyakorlati szempontú, külön workshop keretében mutatunk videodemonstrációkat, esetmegbeszélést és részletes terápiás protokoll ismertetést.
Előadók:
Tárnok Zsanett PhD. klinikai szakpszichológus, neuropszichológus
Dr. Nagy Péter gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
Farkas Luca klinikai szakpszichológus
Dr. Kenézlői Eszter - gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
Bognár Emese klinikai szakpszichológus
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
Bővebb információ a honlapon olvasható!
: 2014.05.15. 09:00 : 2014.05.15. 16:30
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/
ELME MATER - Kovács József: A neuroetika néhány újabb kérdéseFolytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.
: 2014.05.14. 14:30 : 2014.05.14. 16:30
: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme

EGATIN Study Days 2014Az Európai Csoportanalitikus Kiképző Intézetek Hálózata (amelynek a CSAKIT is tagja) következő konferenciáját 2014 áprilisában Belgrádban tartja "Csoportanalitikus identitás és képzés" címmel. A 25 éves szervezet ezt az alkalmat arra szánja, hogy a csoportanalízis és a képzés reflexiójának teret adjon. A viszonylag közeli színhely lehetővé tenne népesebb magyar részvételt is, kelet-európaiaknak kedvezményes a részvétel. Várjuk azok visszajelzését, akiket érdekelne a program! További információkért kattintson ide .
: 2014.04.25. : 2014.04.27.
: Belgrade,
Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológiai Tanszék kötelező szintentartó tanfolyam2014 tavaszán az 52/2003 (VIII.22.) ESZCSM rendelettel szabályozott folyamatos továbbképzés keretében kötelező szinten tartó (50 pont) tanfolyamot indítunk. A tanfolyam során a klinikai pszichológia különböző területeinek neves szakmai képviselői tartanak előadást. A kötelező szinten tartó tanfolyam országosan kerül meghirdetésre, bármely orvosképző egyetemhez regisztrált jelentkező számára ajánljuk.Az akkreditációs eljárás után a tanfolyam az OFTEX portálon megtalálható. A tanfolyamról folyamatos tájékoztatást adunk az intézet honlapján . További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.04.22. : 2014.04.25.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Tárogató út 2-4., IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola
Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiájaNapjainkban egyre nő a depressziós és szorongásos panaszokkal küzdő gyerekek és serdülők száma, akikkel mindennapi munkánk során gyakran találkozunk. Hatékonyságvizsgálatok alapján ezeket a tüneteket a kognitív viselkedésterápiás intervenciók hatékonyan enyhítik. Két ilyen, angolból adaptált, magyarországi vizsgálatok alapján is hatékonynak talált, gyermekek és serdülők kezelésére kidolgozott terápiás program megtanulását célzó tréninget szervezünk a Vadaskert Kórházban.
A fenti terápiák előnyei: rövid időtartamúak (10-15 ülés), hatékonyak, gyermekek számára érthetőek, könnyen követhetőek; a gyermekek adaptív coping stratégiákat sajátítanak el, amelyeket a későbbiekben is alkalmazni tudnak.
A tanfolyam elméleti szemináriumokat, sajátélmény jellegű gyakorlatokat, videodemonstrációkat, szupervíziós lehetőségeket foglal magába. Mindkét programhoz tartozik egy terapeutáknak szóló kézikönyv ill. a gyermek számára készült munkafüzet, amelyet a résztvevők a helyszínen kaphatnak meg.
Előadók:
Bognár Emese klinikai szakpszichológus
Németh Laura klinikai szakpszichológus
Dr. Nagy Péter gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
Bővebb információ a honlapon olvasható!
: 2014.04.17. : 2014.04.18.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/
The 10th International Conference on Psychiatry Psychiatric Models; Biological and Psychological perspectivesRecently there has been a growing awareness of the importance of Biological and Psychological models in Psychiatry; thus this congress will highlight these important issues. Contact person : Dr Mohamed KhaledDeadline for abstracts/proposals : 1st December 2013 Check the event website for more details.
: 2014.04.17. : 2014.04.19.
: Saudi Arabia, Jeddah,
21st International Sexual Health CongressDear Colleagues, We are pleased to announce that the 21st Meeting of the International Sexual Health Congress which is held by Association of Sexual Health Institute (C?SED) and German Society for Social Scientific Sexuality Research (DGSS) will meet in Antalya, Turkey on April 17-20th at the Su Hotel. The theme of the congress will be Advances in Treatment of Sexual Dysunctions and Sexology. The main speakers at the congress will address advances in our understanding of the treatment of selected sexual dysfunctions. There will be longer invited lectures of around 45-60 minutes with well-known figures in the field, poster and short oral presentation sessions, workshops, and discussion sessions. Each presenter will have the option to submit a short article which will be published in the Proceeding of the Conference. In addition, presenters will also have the option to submit their presentation in PowerPoint files (in ppt. extension) which will be posted on our website for 5 years. The International Sexology Conference (DGSS Conference - www.sexologie.org ) is being organized by the Congress Organizing Committee and the Congress Scientific Committee. We invite you to submit proposals that will be selected by these committee?s for the short oral presentations, workshops, and discussion sessions. Please see our website for details about the submission process. (http://www.sexualhealthcongress.org/ ) Antalya, Turkey is considered the pearl of Turkey and a tourist paradise. All participants and their friends, spouses, and colleagues will be able to enjoy the Mediterranean sun, the ancient ruins of Antalya, spectacular social programs, and a traditional Dionysus Spring Festival will conclude the congress. The congress will be structured to allow scientists, clinicians, and academicians to meet in formal and informal ways to exchange ideas. We hope that mental health professionals and physicians will take advantage of this unique educational opportunity during one of the most beautiful seasons of Antalya. Sincerely,Gerald R. Weeks , Ph.D., ABPP President, 21st Congresswww.cised.org.tr www.sexologie.org www.cinselsaglik2014.org Prof. Dr. Jakob PASTÖTTER Co-chairwww.sexologie.org Further information can be found here .
: 2014.04.17. : 2014.04.20.
: Turkey, Antalya,
Nyírő-OPAI Multidiszciplináris Tudományos délutánA Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait tudományos programjára.
Program:
Vizi János: Az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépése - újabb púp a hátunkra?
: 2014.04.16. 13:30 : 2014.04.16. 17:00
: Budapest, Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet - könyvtár
Asszertív (szociális kompetencia) tréning segítő hivatású szakemberek számára A szociális kompetencia az egyénnek az a képessége, hogy a szociális kapcsolatok terén felmerülő legkülönfélébb problémákat oly módon kezeli, hogy közben a kapcsolat fenntartására, megőrzésére törekszik. A szociális készségfejlesztő tréning rendkívül hatékonyan felhasználható a legkülönfélébb pszichés problémákkal küzdő személyek kapcsolati problémáinak kezelésében, valamint egészséges személyek számára is hasznos lehet. A tréning célja, hogy a résztvevők megtanulják megkülönböztetni a társas viselkedés négy alapformáját: a passzív, az agresszív, a passzív-agresszív és az asszertív viselkedést, visszajelzést kapjanak saját viselkedésük másokra gyakorolt hatásáról, fejlődjenek a segítő hivatás szerepköréhez tartozó kommunikációs készségekben és szociális kompetenciában, képesek legyenek hatékonyan kezelni az indulataikat. A képzés várható pozitív hatása a személyes hatékonyság és a kommunikációs készségek fejlődésén túlmenően az, hogy a résztvevők alkalmazni tudják a tanultakat kapcsolati problémákkal, szorongásos zavarokkal küzdő neurotikus és hiányos szociális készségekkel rendelkező pszichotikus páciensekkel. A képzés interaktív jellegű, a résztvevők aktív részvételén alapul. Az elméleti bevezetést helyzetgyakorlatokon alapuló szociális kompetenciát fejlesztő, szisztematikus tréning követi, melynek során a cél az egyes készségek begyakorlása (pozitív érzelmek, negatív indulatok kifejezése, kritika kezelése, nemet mondás, kompromisszumkötés, stb.)Szakmai vezető : dr. Perczel Forintos Dóra Akkreditációs kód : SE-TK/2014.II./00325Akkreditációs pont : 30A képzés óraszáma : 20 óraTanfolyam részvételi díja : 30.000,- FtVIKOTE tagoknak : 25.000,- Ft A tanfolyam díját kérjük az alábbi számlaszámra átutalni 2014. áprlis 3-ig. A közleménybe kérjük írja be nevét és a ASZKT elnevezést.: VIKOTE 10200823-22214775Jelentkezés : - telefonon: +36 20 825 0237 - e-mail-en: vikote.titkarsag@gmail.com , vagy a www.oftex.hu honlapon. SE ÁOK Klinikai szakpszichológusi szakképzésben részt vevőknek: 15 000,- Ft Jelentkezés: telefonon: 459 1493, e-mail-en: klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu (Mátyás Krisztina)
: 2014.04.11. : 2014.04.12.
Kategória: Képzés
: Budapest, VIII. ker. Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Magyar Gyermek- és Ifjúságpszichiátria és Társszakmák Társaság KongresszusaBővebb információ hamarosan!
: 2014.04.11. : 2014.04.12.
: Baja,
Akkreditált Eye Movement Desensitization and Reprocessing alap tréning (Level I)A pontos helyszínt a későbbiekben pontosítjuk.
További hasznos információ olvasható és a jelentkezési lap letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.
: 2014.04.10. : 2014.04.13.
: Szeged,
ELME MATER - Arany Zoltán: Designer drogok, a szenvedélybeteg kezelés új kihívásaiFolytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.
: 2014.04.09. 14:30 : 2014.04.09. 16:30
: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme
ELME MATER - Arany Zoltán: Designer drogok, a szenvedélybeteg kezelés új kihívásaiFolytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.
: 2014.04.09. 14:30 : 2014.04.09. 16:30
: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme
WPA Regional Meeting - Addressing mental health needs in the Alps-Adria-Danube Region: Stigma,Community Based Care, Stress and SuicidalityOrganizer : Psychiatric Association of SloveniaContact : Dr. Peter Pregelj / Dr. Jurij BonE-mail : peter.pregelj@psih-klinika.si / jurij.bon@pb-begunje.si Website : www.wpaljubljana2014.org
: 2014.04.09. : 2014.04.12.
: Slovenia, Ljubljana,
Fővárosi Pszichiátriai Gondozók Egyesületének összejöveteleKedves Főpsziche tagok és érdeklődők! A Fővárosi Pszichiátriai Gondozók Egyesülete minden hónap második szerdáján összejövetelt szervez.A következő összejövetel időpontja : 2014. április 9.Helyszín : Forrásház (XIX. Dobó Katica u. 18.)Megközelítés : Határ úttól (3. Metró állomása) 2 megálló a 42.-es villamossal, vagy 2 megálló az 50-es villamossal.Program : - 9h Dr. Silling Tibor (MPGRE): Tudományos értekezlet, mint a stresszkezelés hatékony módja. - 10h Farkas Dalma (Félsziget Klubház): Közösségi Pszichiátria USA tapasztalatok. - 11h Dr. Ohár Andrea: TEVA CNS - A hatékonyság a legfontosabb. Büfé A TEVA támogatásávalAz esemény meghívója megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2014.04.09.
: Budapest, XIX. Dobó Katica u. 18., Forrásház
2014 WPA Regional Congress, Ljubljana, SloveniaDear Colleagues, Friends,We would like to extend the best wishes for the forthcoming Holidays and an invite you to the next years meeting the WPA Regional Congress. We would like to inform you that all submission deadlines for Symposia and Workshops, Oral comŹmuŹnica-tions and Posters, New research reports were postponed. Now you can submit your abstracts via this online submission form till 5 January, 2014. More information please find at the official website of the Congress: click here We look forward to meeting you in charming city of Ljubljana, Congress Secretariat
: 2014.04.09. : 2014.04.12.
: Slovenia, Ljubljana,
16th International Neuroscience Winter ConferenceThemes Learning-related dynamics in neuronal circuits in vivo From circuits to behaviour: Sensorimotor interactions in neural processing Nanophysiology of presynaptic Ca2+ signaling Cellular trafficking in the brain et al. Contact person : Christiane RiedlDeadline for abstracts/proposals : 18th February 2014 Check the event website for more details.
: 2014.04.08. : 2014.04.12.
: Austria, Sölden,
2014 Spring Global Symposium for Psychology ProfessionalsThe symposium will provide a valuable opportunity for psychology professionals from different cultural backgrounds and diverse fields to explore the global impact of psychology as a field of practice on community and individual mental health care. Contact person : Conference CoordinatorDeadline for abstracts/proposals : 28th March 2014 Check the event website for more details.
: 2014.04.04. : 2014.04.05.
: United States of America, California, Los Angeles,
Psychology and Psychiatry ConferenceThis event is a one-day conference on psychology, psychiatry, ASEAN, and related areas.Contact person : Norris Smith, PhD Deadline for abstracts/proposals : 14th March 2014 Check the event website for more details.
Időpont: 2014.04.04.
: Thailand, Bangkok,

Országos rezidens továbbképzési napProgram : - 10.00-10.50 Rihmer Z.: Bipoláris zavar áttekintése (epidemiológia, kórlefolyás, diff.dg.) - 11.00-12.00 Pontozási gyakorlat - kiscsoportokban (Hamilton és/vagy MADRS és/vagy mániára vonatkozó skála) - két csoportban (vezetők: Gonda Xénia, Harsányi A.,) 12.00-12.30 Ebéd - 12.35.-13.40 Betegbemutatások, megbeszélések két kiscsoportban (vezetők: Ágoston Gabriella és Németh Attila, illetve Makkos Zoltán és Pestality Péter) - 13.45-14.30 Pszichoterápiás és pszichoszociális terápiás lehetőségek (Csigó Katalin, Németh Attila) - 14.35-15.40 Terápia (kerekasztal formájában - Makkos Z., Rihmer Z., Ágoston G., Szádóczky E. - moderátor: Németh A.) - 15.40-16.00 Teszt kitöltés. Megbeszélés.
: 2014.04.02. 10:00 : 2014.04.02. 16:00
: Budapest, Nyírő Gyula Kórház-OPAI
World Bipolar DayPlace : Various International LocationsOrganizer : 1) International Society for Bipolar Disorders (ISBD), 2) International Bipolar Foundation (IBPF) 3) Asian Network for Bipolar Disorders(AND)Collaboration : International Society for Affective DisordersContact : Mr. Chad DaversaE-mail : daversacd@upmc.edu Website : www.isbd.org
Időpont: 2014.03.30.
Egészségfejlesztés és prevenció a katarzisz komplex művészetterápia módszerével 2Tavasz, megújulás, megtisztulás, Húsvét szimbolikája. Alkotások relaxációban zene-vershallgatás után. Az életút egy kiválasztott részlete. Húsvét, áldozat és újjászületés. Mag, rügy, fejlődés, növekedés. Megbeszélés, reflexiók. Akkreditációs pontszáma : 40Akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I/00194Akkreditált szakképesítés : addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápiaAjánlott szakmák : orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkásA képzés alapítója és a Műhely vezetője : Dr. Antalfai MártaA képzés felelőse : Lelki Egészségvédő AlapítványA képzést vezeti : Harkácsi Judit kiképző pszichoterapeuta, művészeti terapeutaA képzés időtartama : 4 napÓraszám : 40 akadémiai óraA képzés helyszíne : Lelki Egészségvédő Alapítvány, IX. kerület, Ráday u. 33/b.Csoportlétszám : 6 - 10 fő További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.03.29. 09:00 : 2014.03.29. 17:30
: Budapest, IX. kerület, Ráday u. 33/b., Lelki Egészségvédő Alapítvány

Mentálhigiénés csoport vezetése kognitív viselkedésterápiás elvek alapjánTanfolyami órák: 30
Tanfolyam részvételi díja: 45.000,- Ft, VIKOTE tagoknak: 35.000,- Ft
Program:
- A mentálhigiénés tevékenység keretei, csoportok szervezése és vezetése Mentálhigiénés csoport tematikája kognitív viselkedésterápiás elvek alapján
- Bevezető csoportfoglalkozás struktúrája, motivációelemzés, félelmek és elvárások feltérképezése
- Szociális kompetenciák fejlesztésének lehetőségei, adaptív kommunikációs technikák
- Kommunikációs gyakorlatok 1. (pozitív érzések és kérések megfogalmazása)
- Kommunikációs gyakorlatok 2. (negatív érzések megfogalmazása, határok kijelölése)
- Adaptív megküzdési technikák fejlesztése csoportban
- Adaptív, problémaorientált megküzdési stratégiák fejlesztése kognitív viselkedésterápiás alapelvek alapján
- Stresszkezelés és konfliktuskezelés módszerei
- Stresszkezelés és konfliktuskezelés a gyakorlatban: feszültségcsökkentési lehetőségek a hétköznapokban
- Záró csoport struktúrája, célok, tervek, pozitív jövőkép megfogalmazása, erények és erősségek feltérképezése, fejlesztésének módjai
: 2014.03.27. : 2014.03.29.
Kategória: Képzés
: Budapest, VIII., Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu

Diagnózis és terápia fejlődési pszichopatológiai nézőpontból - Kötelező szintentartó továbbképzésKedves Érdeklődő! Kötelező szintentartó továbbképzésünket Diagnózis és terápia fejlődési pszichopatológiai nézőpontból az alábbi szakvizsgákhoz kötődően hirdetjük meg: 1. gyermek- és ifjúságpszichiátria 2. igazságügyi klinikai pszichológia 3. klinikai addiktológiai szakpszichológia 4. klinikai szakpszichológus 5. neuropszichológia 6. psychiátria 7. pszichotherápia A továbbképzésre kötelezettnek a továbbképzési időszak alatt egy kötelező szintentartó továbbképzésen történő részvétel térítésmentes , amelyre vonatkozó költségvetési támogatás a intézmény számára utólag kerül biztosításra. Az OFTEX portálon keresztül nyilatkoznia kell minden jelentkezőnek, hogy szeretné felhasználni a térítésmentességet. Amennyiben a térítésmentességet már felhasználta egy előző kötelező szintentartó továbbképzéséhez, a költségtérítés összege 40 000,- Ft.Az esemény programját és további hasznos információkat talál a kapcsolódó dokumentumban.
: 2014.03.24. : 2014.03.26.
Kategória: Képzés
: 7624 Pécs, Ifjúság útja 6.

Akkreditált továbbképzési nap az OPAIbanA Nyírő Gyula Kórház Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait az akreditált továbbképzési napra. 09:00 09:50 Regisztráció, érkezés 09:50-10:00 Ünnepélyes bevezető, üdvözlése az érkezőknek (Dr Németh Attila PhD)1/ OCD Klinikum 10:00-10:30 OCD: Diagnozis-alkotás, Tünettan (Y-BOCS), Komorbiditás, OCD spektrum betegségek (Dr Harsányi András PhD) 10:30-11:00 OCD: Funkcionális agyvizsgálatok (MR, fMR, PET), genetikai vizsgálatok (Dr Rajkai Csaba PhD) 11:00-11:30 OCD: Neuropszichológia: Mérőskálák, Executív működések vizsgálata OCD-ben, Gátlási paradigmák, Eye Track vizsgálat. (Dr Demeter Gyula PhD) 11:30-12:00 OCD: Farmakoterápiája (Dr Németh Attila PhD)2/ OCD esetbemutatás 12:45-14:15 - Egy nehezebb (terápiarezisztens) kényszerbeteg bemutatása ("poor insight" alcsoport), esetleg DBS (Deep Brain Stimuláción áteset beteg ismertetetése-bemutatása). (Dr Harsányi András PhD) - Egy könnyebb, pszichoterápiásan jól demonstrálható eset bemutatása, közös betegvizsgálat. (Dr Csigó Katalin PhD)3/ OCD kezelése 14:15-14:50 OCD: Deep Brain Stimulation / Mélyagyi Stimuláció (Dr Harsányi András PhD) 14:50-15:20 OCD: Pszichoterápia (Dr Csigó Katalin PhD)4/ Kérdések és válaszok, közös diszkusszió 15:20-16:00 (Dr Németh Attila PhD, Dr Harsányi András PhD, Dr Csigó Katalin PhD, Dr Rajkai Csaba PhD, Dr Demeter Gyula PhD)
Időpont: 2014.03.20.
: Budapest, Nyírő OPAI tanácsterem
Pain Medicine for the Non-Pain SpecialistThis multidisciplinary course targets the integration of pain services across disciplines to address the national and international movement toward improved pain control in acute, chronic, and cancer pain populations. Contact person : Mayo School of Continuous Professional Development Check the event website for more details.
: 2014.03.20. : 2014.03.22.
: United States of America, Florida, Marco Island,
Nyírő-OPAI Multidiszciplináris Tudományos délutánTisztelt Orvos Kollégák!
Tisztelettel meghívjuk Önöket a következő Nyírő-OPAI Multidiszciplináris Tudományos ülésre.
Program
1. A droghasználat patologiai vonatkozásai egy eset kapcsán - Intenziv Osztály+ dr Masszi Gabriella+ dr Jeckel Márta
2. Érdekes endoszkópos biopsziás esetek - dr Sipos Valéria, dr Takacs Szabolcs
3. Beszámoló a Patologiai Osztály működéséről. Fejlesztések, tervek - dr Járay Balázs.
: 2014.03.19. 13:30 : 2014.03.19. 16:00
: Budapest, Nyírő-OPAI "B" épület, II. emelet, Könyvtár
16th Annual Conference of the International Society for Bipolar DisordersBeing held in the Asian metropolis of Seoul, South Korea, March 18-21, the Conference will bring together international scientists and clinicians to trade ideas, information and expertise. Contact person : Raquel Louis Check the event website for more details.
: 2014.03.18. : 2014.03.21.
: Korea (south), Seoul,
American Association for Geriatric Psychiatry 2014 Annual MeetingThe AAGP Annual Meeting is the premier educational event in geriatric mental health care, providing the latest information on clinical care, research on aging and mental health, and models of care. Contact person : Kate McDuffie Check the event website for more details.
: 2014.03.14. : 2014.03.17.
: United States of America, Orlando, Florida,
Freud és Heidegger nyomdokain a magyar daseinanalitikai egyesület megmutatkozásaA DREAM Egyesület, a Pannónia Pszichiátriai Egyesület és a Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ szeretettel meghívja Önt a Freud és Heidegger nyomdokain a magyar daseinanalitikai egyesület megmutatkozása című konferenciára. A 30 perces előadásokat 10 perces diszkusszió követi. Részvételi szándékát nevének, foglalkozásának és munkahelyének feltüntetésével 2014. február 28-ig jelezze az amaryleszter@gmail.com e-mail címen.Részvételi díj : 3000 Ft/ fő, diákoknak 1500 Ft/fő melyet a DREAM Egyesület számlaszámára kérjük befizetni: OTP 11731001-20215660. A részvételi szándékot a befizetés érvényesíti.A részletes program és az esemény meghívója megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2014.03.14.
: Pécs, Széchenyi tér, Művészetek Háza
ELME MATER - Bodóné Rafael Beatrix: Mit veszünk a szívünkre? Az iszkémiás szívbetegség pszichoszociális háttértényezőiFolytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.
: 2014.03.12. 14:30 : 2014.03.12. 16:30
: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme
Memory and the Brain in Health and DiseaseOur conference will bring together internationally renowned neuroscientists, clinicians and trainees to address the cognitive and neural basis of memory in health and disease. Contact person : Paula FerreiraDeadline for abstracts and proposals : 15th January 2014 Check the event website for more details.
: 2014.03.10. : 2014.03.11.
: Canada, Ontario, Toronto,
Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 8A különböző kultúrák meséinek közös gyökere. Közös és eltérő szimbólumok megjelenése a mesében. A világ teremtése című indián legenda feldolgozása, elemzése. A kollektív tudattalan és az egyéni sorsok kapcsolata a mesék tükrében. Akkreditációs pontszáma : 40Akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I/00192Akkreditált szakképesítés : addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápiaAjánlott szakmák : orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkásA képzés alapítója és a Műhely vezetője : Dr. Antalfai MártaA képzés felelőse : Lelki Egészségvédő AlapítványA képzést vezeti : dr. Kalóczkai Andrea, pszichoterapeuta és meseterapeutaA képzés időtartama : 4 napÓraszám : 40 akadémiai óraA képzés helyszíne : Lelki Egészségvédő Alapítvány, 1149 Budapest Bosnyák tér 17. Csoportlétszám : 6 - 10 fő További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.03.09. 10:00 : 2014.03.09. 16:30
: 1149 Budapest, Bosnyák tér 17., Lelki Egészségvédő Alapítvány
The MacroJournals Conference on Medicine, Science, and Technology - Monte Carlo, Monaco 2014The MCMST Monaco 2014 is our 2nd major academic conference on topics broadly related to health and medicine, applied science, technology and innovation, as well as general sustainability. Contact person : Dr. Damir Tokic Check the event website for more details.
: 2014.03.09. : 2014.03.10.
: Monaco, Monte Carlo,
Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 7Az archetípusok (ősképek) és szimbólumok kapcsolata, szerepük az életünkben. A nap leánya című mese feldolgozása. Saját mese írása. Akkreditációs pontszáma : 40Akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I/00192Akkreditált szakképesítés : addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápiaAjánlott szakmák : orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkásA képzés alapítója és a Műhely vezetője : Dr. Antalfai MártaA képzés felelőse : Lelki Egészségvédő AlapítványA képzést vezeti : dr. Kalóczkai Andrea, pszichoterapeuta és meseterapeutaA képzés időtartama : 4 napÓraszám : 40 akadémiai óraA képzés helyszíne : Lelki Egészségvédő Alapítvány, 1149 Budapest Bosnyák tér 17. Csoportlétszám : 6 - 10 fő További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.03.08. 10:00 : 2014.03.08. 19:30
: 1149 Budapest, Bosnyák tér 17., Lelki Egészségvédő Alapítvány
Túlsúlycsökkentő és dohányzásról leszoktató kognitív viselkedésterápiás csoport módszerekA képzést orvosoknak, pszichológusoknak, szociális munkásoknak, szakápolóknak ajánljuk, akik munkájuk során a fenti problémákkal találkoznak és ilyen (testsúlyproblémákkal küzdő és/vagy dohányzó) páciensekkel dolgoznak. A képzés gyakorlatorientáltan mutatja be azokat a korszerű szempontokat, amelyeket a gyakorló szakember fel tud használni a testsúlycsökkenést / leszokást támogató munkája során. Kreditpont érték : 16 pontAkkreditációs kód : SE-TK/2014.I./00224Tanfolyam vezetők : Dr. Perczel Forintos Dóra, Dr. Urbán RóbertIdőtartam : 2 x 8 óra (2014. március 7-8.)Részvételi díj : 24 000 FtTanfolyam jellege : kötelezően választhatóJelentkezés : Mátyás Krisztina, 459-1493, klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu vagy az OFTEX honlapon. További hasznos információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.03.07. : 2014.03.08.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem, Klinikai Pszichológia Tanszék
Zuglói Tavaszi Tudományos DélutánTudományos délután a Zuglói Egészségügyi Szolgálat Tanácstermében.
Üléselnök:
- Dr. Németh Attila PhD - Nyírő Gyula Kórház-OPAI főigazgató
- Dr. Révai Tamás PhD - Zuglói Egészségügyi Szolgálat főigazgató
Előadások:
- Dr. Németh Attila: Az új Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet megkezdte működését a Nyírő Gyula Kórházban - Új szakambulanciák és osztályos profilok
- Dr. Váradi Enikő: A szkizofrénia neurokognitív terápiája - kognitív tudomány a gondozási gyakorlatban
- Dr. Rózsavölgyi Éva: ADVERSO FLUMINE - Jelenetek egy pszichiátriáról( kávészünet )
- Dr. Magyar Iván György: Jogban jártasan?
- Dr. Bajza Yvonne: Diabétesz és depresszió
- Dr. Szécsi Katalin: A pánikbetegség társadalomlélektani háttere
: 2014.03.06. 13:00 : 2014.03.06. 15:30
: 1146 Bp., Hermina u 7. II.emelet, ZESz Tanácsterem
Freud szeretője - a Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának összejöveteleKedves Kollégánk, Barátunk! A Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő összejövetelének témája: Így szerettek ők , Karen Mack - Jennifer Kaufman Freud szeretője című könyvének megjelenése kapcsán.A beszélgetés gondolatébresztői : Erős Ferenc és Bókay Antal.Az est házigazdái : Árkovits Amaryl és Stark András.További információ és az esemény meghívója megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.
: 2014.02.27. 19:00 : 2014.02.27. 20:00
: Pécs, Ferencesek utcája 8. (kék kapualj, kapucsengőn "Pszichoterápia" felirat)
Szkizofrénia korai fázisának kezeléseTisztelt Kolléga! A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a "Szkizofrénia korai fázisának kezelése " című, a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezett továbbképzésre.Program: - Tolna Judit - Differenciál-diagnosztikai kérdések a szkizofrénia korai fázisában - Bitter István - Szkizofrénia korai fázisának gyógyszeres kezelése - Mersich Beatrix - Szkizofrénia korai fázisának pszichoterápiás kezelése Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a www.cmepszichiatria.hu , vagy a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.A program akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I./00202Akkreditációs pont : 6Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: addiktológia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, gyermekpszichiátria, igazságügyi elmeorvostan, igazságügyi pszichiátria, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichotherápiaA tanfolyamon a részvétel ingyenes. Az esemény meghívóját megtekintheti a kapcsolódó dokumentumban.
: 2014.02.25. 14:00 : 2014.02.25. 17:00
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. emeleti tanterme
Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 6A szimbólumok szerepe a mesékben. Szerencsés János, Zöld Péter, Holle anyó cimű mesék közös elemzése. A feldolgozott mesék megjelenése az életünkben, imaginációra alapozó egyéni alkotás, és ennek közös elemzése. Akkreditációs pontszáma : 40Akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I/00192Akkreditált szakképesítés : addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápiaAjánlott szakmák : orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkásA képzés alapítója és a Műhely vezetője : Dr. Antalfai MártaA képzés felelőse : Lelki Egészségvédő AlapítványA képzést vezeti : dr. Kalóczkai Andrea, pszichoterapeuta és meseterapeutaA képzés időtartama : 4 napÓraszám : 40 akadémiai óraA képzés helyszíne : Lelki Egészségvédő Alapítvány, 1149 Budapest Bosnyák tér 17. Csoportlétszám : 6 - 10 fő További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.02.23. 10:00 : 2014.02.23. 16:30
: 1149 Budapest, Bosnyák tér 17., Lelki Egészségvédő Alapítvány
Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 5A Kincskereső Meseterápia Módszeréről. A mesék-mondák szerepe a régmúltban és napjainkban. A csoporttagok kedvenc meséinek megismerése. A mesék feldolgozása, imaginációra épülő egyéni alkotás, és ennek közös elemzése. Akkreditációs pontszáma : 40Akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I/00192Akkreditált szakképesítés : addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápiaAjánlott szakmák : orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkásA képzés alapítója és a Műhely vezetője : Dr. Antalfai MártaA képzés felelőse : Lelki Egészségvédő AlapítványA képzést vezeti : dr. Kalóczkai Andrea, pszichoterapeuta és meseterapeutaA képzés időtartama : 4 napÓraszám : 40 akadémiai óraA képzés helyszíne : Lelki Egészségvédő Alapítvány, 1149 Budapest Bosnyák tér 17. Csoportlétszám : 6 - 10 fő További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.02.22. 10:00 : 2014.02.22. 19:30
: 1149 Budapest, Bosnyák tér 17., Lelki Egészségvédő Alapítvány
Szupervíziós csoport - csoportvezető és csoportanalitikus jelölteknek és gyakorló csoportozóknakSzupervíziós csoport indul Hosszú Éva kiképző csoportanalitikus vezetésével 2014 elején.
A tervezett időkeret: összesen 60, havi egyszer 5 tanóra időtartamban, szombati napokon, 10:00-14:00 között.
Az első alkalom 2014.február 22-én lesz
Óradíj: 1600 Ft/tanóra
Jelentkezni lehet: ehosszu@t-online.hu , +36 30 471 3356
: 2014.02.22. 10:00 : 2014.02.22. 14:00
: Budapest, VIII., Corvin sétány 2/D. IV.em.
Egészségfejlesztés és prevenció a katarzisz komplex művészetterápia módszerével 1A művészetterápia eszközei, hatótényezői, módszerei, technikái. Személyiségelmélet 1. C.G. Jung. Alkotások: a télből a tavaszba, a farsang szimbolikája. Megbeszélés, reflexiók. Akkreditációs pontszáma : 40Akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I/00194Akkreditált szakképesítés : addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápiaAjánlott szakmák : orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkásA képzés alapítója és a Műhely vezetője : Dr. Antalfai MártaA képzés felelőse : Lelki Egészségvédő AlapítványA képzést vezeti : Harkácsi Judit kiképző pszichoterapeuta, művészeti terapeutaA képzés időtartama : 4 napÓraszám : 40 akadémiai óraA képzés helyszíne : Lelki Egészségvédő Alapítvány, IX. kerület, Ráday u. 33/b.Csoportlétszám : 6 - 10 fő További hasznos információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.02.22. 09:00 : 2014.02.22. 17:30
: Budapest, IX. kerület, Ráday u. 33/b., Lelki Egészségvédő Alapítvány
Önismeret-fejlesztés komplex művészeti terápiávalEGÉSZSÉGFEJLESZTÉS ÉS PREVENCIÓ A KATARZISZ KOMPLEX MŰVÉSZETTERÁPIA MÓDSZERÉVELŽ
A képzés a Semmelweis Egyetem által akkreditált.
Jelentkezési határidő: 2014. január 27.
Időpont: 2014.02.22.
: Budapest IX. kerület, Ráday u. 33/b., Lelki Egészségvédő Alapítvány
The 4th Mind-Body Interface International Symposium - One Step Ahead: Prevention and Prediction in Mental HealthThe theme for this year is 'One Step Ahead: Prevention and Prediction in Mental Health'. Updated knowledge/research in basic science or clinical research in mental health are greatly welcome. Overseas travel award is provided. Contact person : Ms. Yi-Jin ChenDeadline for abstracts/proposals : 30th November 2013 Check the event website for more details.
: 2014.02.21. : 2014.02.22.
: Taiwan, Taichung,
FŐPSZICHE februári összejöveteleProgram:
09.00 Köszöntés, aktualitások
09.30 Pszichiátriai Gondozók, betegellátás helyzete, krízisek.
Meghívottak: Dr. Simkó Erzsébet (IX. PG.), Dr. Szabó Melinda (VI. PG.), Dr. Váradi Enikő (XIV. PG., XVI. Zsenge u. NK.).
10.00 Beszélgetés a Főpszichéről a kezdetektől: Dr. Kellner Pál, Dr. Koffler Sándor, Rózsás Györgyné, Márti, Dr. Vígváry László.
Kérdező partner: Dr. Magyar Iván.
Büfé (saját lehetőségek szerint a Forrásház és a XIX. PG. segítségével)
További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.02.12. 09:00 : 2014.02.12. 11:00
: Budapest XIX., Dobó Katica u. 18., Forrásház
Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 4A mese egészségvédő és gyógyító szerepe. Esetismertetések.A mesehős labirintusjárása. A halál és újjászületés terápiás vonatkozásai. Saját kincseink felismerése a közösen alkotott mesében. Akkreditációs pontszáma : 50Akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I/00074Akkreditált szakképesítés : addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápiaAjánlott szakmák : orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkásFelelőse : Lelki Egészségvédő AlapítványA képzés időtartama : 4 napÖssz-óraszám : 40 akadémiai óraCsoportlétszám : 8 - 10 főA képzést vezeti : Dr. Antalfai Márta PhD, ECP, kiképző pszichoterapeuta, művészeti és meseterapeuta További inrormációk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2014.02.09. 09:00 : 2014.02.09. 16:00
: Budapest, IX. kerület, Ráday u. 33/b 6. em. 1., 61-es kapucsengő (LEA felirat), Lelki Egészségvédő Alapítvány
Csoportanalitikus és Kiképző Társaság Téli WorkshopA csoportvezető mozgástere
(különböző képzettséggel és célkitűzéssel vezetett csoportoknál)
Program
10:00-11:00 Társas álom csoport vezeti Ormay Tom
11:20-12:20 Horváth Klára:
Csoportvezetői aktivitásaim jellemzői és dilemmái a különböző típusú csoportterekben
12:20-13:20 Unoka Zsolt:
A Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Pszichoterápiás osztályán folyó osztályos csoportterápiás munka bemutatása
13:20-14:20 Ebédszünet
14:20-15:20 Terenyi Zoltán:
Beavatkozom, tehát vagyok? a mozgásteret egyengető konfliktusokról
15:30-16:10 Kegye Adrienne:
A csoport-pszichoterápia lehetősége az onkológiai betegek rehabilitációjában és hospice-palliatív ellátásában. Egy modell-program eredményei
16:10-16:50
Devecsery Ágnes:
Előkészítés és lemorzsolódás nehézségek, tapasztalatok
17:00-18:00 Záró nagycsoport vezeti Bagotai Tamás
CME: 14 ponttal az akkreditáció megtörtént
klinikai szakpszichológusok, pszichiáterek, pszichoterapeuták számára,
tanfolyam kódszáma: SE-TK/2014.I./00147
Részvételi díj: 6000 Ft, a helyszínen fizetendő.
Jelentkezés: Bagotai Tamás, bagotai@enternet.hu
Jelentkezési határidő: 2014. január 30.
: 2014.02.08. 10:00 : 2014.02.08. 18:00
: 1081 Budapest, II.János Pál pápa tér 6., CSAKIT székhely

Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 3Az égig érő fa c. mese elemzése. A magyar népmesei elemek lelki vonatkozásai.Imaginációra épülő alkotás. Akkreditációs pontszáma : 50Akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I/00074Akkreditált szakképesítés : addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápiaAjánlott szakmák : orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkásFelelőse : Lelki Egészségvédő AlapítványA képzés időtartama : 4 napÖssz-óraszám : 40 akadémiai óraCsoportlétszám : 8 - 10 főA képzést vezeti : Dr. Antalfai Márta PhD, ECP, kiképző pszichoterapeuta, művészeti és meseterapeuta További inrormációk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2014.02.08. 10:00 : 2014.02.08. 19:00
: Budapest, IX. kerület, Ráday u. 33/b 6. em. 1., 61-es kapucsengő (LEA felirat), Lelki Egészségvédő Alapítvány
Alvás- és pszichés zavarok szomatikus betegségek esetében - VII. Interdiszciplináris továbbképző szimpóziumTisztelt Kolléganő, Kolléga! Ezúton tisztelettel meghívjuk VII. Interdiszciplináris továbbképző szimpóziumunkra.
A tanfolyam szakmai felelőse:
Dr.Radics Judit
Célcsoport:
szakorvosok, kiemelten : pszichiáter, sebész, idegsebész, urológus kollégák ) és szakdolgozók.
A rendezvény teszt vizsgával zárul.
A továbbképzés formája:
szakmai továbbképzés szimpózium formájában.
Bővebb információért kattintson ide.
: 2014.02.05. 14:00 : 2014.02.05. 20:00
: Győr, Hotel Kálvária
Nyírő-OPAI Multidiszciplináris Tudományos délutánA Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait tudományos programjára.
Program:
Dr. Makkos Zoltán : Kannabiszt használó és szerhasználattól mentes szkizofréniaspektrum-zavarban szenvedő páciensek vizsgálata
felkért hozzászóló:
Dr. Olasz Anna pszichiáter
: 2014.02.05. 13:30 : 2014.02.05. 17:00
: Budapest, könyvtár, Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet
A Magyar EMDR Egyesület ünnepélyes bemutatkozása és taggyűléseProgram: 10.00 - 11.00 Regisztráció11.00 - 13.00 Bemutatkozás és köszöntők: - Dr. Havelka Judit, klinikai szakpszichológus, családterapeuta, EMDR terapeuta,a Magyar EMDR Egyesület elnöke - Prof. Dr. Bagdy Emőke, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szupervízor, Professor Emeritus a Károli Gáspár Református Egyetem Személyiségés Klinikai Pszichológiai Tanszékén - Prof. Dr. Erős Ferenc, az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének doktora, a Pécsi Tudományegyetem Elméleti Pszichoanalízis Doktori Programjának vezetője, Professor Emeritus a PTE BTK Pszichológia Intézetében, az Imágó Egyesület elnöke - Dr. Mészáros Judit, pszichoterapeuta, kiképző pszichoanalitikus, a Ferenczi Sándor Egyesület elnöke - Dr. Oravecz Róbert, pszichiáter, pszichoterapeuta13.00 - 14.00 Szünet14.00 - 15.00 Új tagok felvétele, taggyűlés rendes és támogató tagok részvételével15.00 - 15.15 Szünet15.15 - 16.45 Bizottságok alakulása aktív tagok részvételével16.45 - 17.00 Zárszó További információk: info@emdr.hu , www.emdr.hu Az esemény meghívója és további információ található a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2014.01.30.
: Budapest, VII. kerület, Kazinczy utca 37-41., Kőleves Vendéglő konferenciaterme
1st International Meeting: Reflections on Clinical Psychiatry and PsychopharmacologyOrganizer society : International Society on Quality Medicine and ISNPCollaboration : WPA Section on Private PracticeContact person : Dr. K. N. Fountoulakis and Dr. D. PrelipceanuE-mail : kostasfountoulakis@gmail.com Website : www.psychiatry.gr
: 2014.01.30. : 2014.02.01.
: Romania, Bucharest,

Integration of Psychiatry into Primary Health CareThis is the first shared care focused conference held in Kuwait! The theme, Integration of Psychiatry into primary health care, was selected to focus on the critical importance of managing mental in a primary care setting. Contact person: Dr Mariam Al Al Awadhi Check the event website for more details.
: 2014.01.26. : 2014.01.28.
: Kuwait,
Psychiatry In Medical Settings - Continuing professional development eventClinic faculty, board certified in psychosomatic medicine or related fields, review principles of psychiatric diagnosis; and treatment of patients managed in medical and surgical inpatient and outpatient settings. Check the event website for more details.
: 2014.01.23. : 2014.01.25.
: Fort Lauderdale, Florida, United States of America
Magyar Pszichiátriai Társaság VIII. Nemzeti KongresszusaFőtéma: Ép lélekben ép test
További a kongresszusi honlapra >>
: 2014.01.22. : 2014.01.25.
Kategória: Társasági rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, Kongresszusi Központ

Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 2A szimbólum egészségvédő szerepe híd a tudat és tudattalan között. Esetismertetések. Párkeresés - pártalálás a mesék világában.A szimbólum, archetípus és komplexus kapcsolata a csoporttagok által alkotott mesékben. Akkreditációs pontszáma : 50Akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I/00074Akkreditált szakképesítés : addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápiaAjánlott szakmák : orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkásFelelőse : Lelki Egészségvédő AlapítványA képzés időtartama : 4 napÖssz-óraszám : 40 akadémiai óraCsoportlétszám : 8 - 10 főA képzést vezeti : Dr. Antalfai Márta PhD, ECP, kiképző pszichoterapeuta, művészeti és meseterapeuta További inrormációk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2014.01.19. 09:00 : 2014.01.19. 16:00
: Budapest, IX. kerület, Ráday u. 33/b 6. em. 1., 61-es kapucsengő (LEA felirat), Lelki Egészségvédő Alapítvány
Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 1A Kincskereső Meseterápiás Módszeréről. A monda és mese szimbolikája analitikus pszichológiai megközelítésből. A csoporttagok által hozott mesék elemzése. Önmagunk felfedezése a mesében. Imaginációra épülő alkotás.Akkreditációs pontszáma : 50Akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I/00074Akkreditált szakképesítés : addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápiaAjánlott szakmák : orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkásFelelőse : Lelki Egészségvédő AlapítványA képzés időtartama : 4 napÖssz-óraszám : 40 akadémiai óraCsoportlétszám : 8 - 10 főA képzést vezeti : Dr. Antalfai Márta PhD, ECP, kiképző pszichoterapeuta, művészeti és meseterapeuta További inrormációk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2014.01.18. 10:00 : 2014.01.18. 19:00
: Budapest, IX. kerület, Ráday u. 33/b 6. em. 1., 61-es kapucsengő (LEA felirat), Lelki Egészségvédő Alapítvány
2014 Winter Global Nursing SymposiumThe symposium will provide a valuable opportunity for nurses from different cultural backgrounds and diverse fields to changing role of nurses, to promote the generation and implementation of evidence based practice in community and home nursing.Organized by : University of RiversideDeadline for abstracts/proposals : 10th January 2014 Check the event website for more details.
: 2014.01.17. : 2014.01.18.
: California, United States of America, Los Angeles,
ELME MATER - posztgraduális tudományos továbbképző programTéma : Pszichiátriai gyógyszerek mellékhatásai graviditásbanElőadó : Dr.Gáspár Róbert tanszékvezető egyetemi docens (Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerhatástani Intézet) A rendezvényre munkatársaival (és esetleges rezidens, szakvizsga előtt álló kollégáival, ill. Ph.D. hallgatóival) együtt tisztelettel meghívjuk. Az előadás szakorvosok folyamatos továbbképzési (CME) programjának számít és a részvételt kredit pontokkal ismerik el. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A továbbképző program előadásainak témái és időpontjai elérhetők interneten. A meghívó megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.
: 2014.01.08. 14:30 : 2014.01.08. 16:30
: Szeged, Semmelweis u. 6., Úk Klinikai Tömb, földszinti tanterem
MacroTrend Conference on Health and Medicine: Paris 2013We invite the submission of high quality articles (abstracts) discussing the broad trends and themes in academic research and practice within all areas of health and medicine. Publication opportunity in Journal of MacroTrends in Health and Medicine.Organized by : MacroJournals Check the event website for more details.
: 2013.12.20. : 2013.12.21.
: France, Paris,
A Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának összejöveteleKedves Kollégánk, Barátunk! Örömmel értesítünk, hogy a Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő összejövetele 2013. december 12-én, csütörtökön 19 órakor lesz.
Ez alkalommal ismét olvasókört tartunk. Irvin D. Yalom közelmúltban megjelent A magyar macska átka című könyvéről beszélgetünk. Kérünk mindenkit, olvassa el a könyvet!
A beszélgetés gondolat-ébresztői: Harkány Éva, Osváth Péter, Árkovits Amaryl és Stark András
Szeretettel várunk a Pécs, Ferencesek utcája 8. szám alatt (kék kapualj, a kapucsengőn Pszichoterápia felirat)!
Technikai újítás: a program utáni közös falatozást, beszélgetést "batyusbulivá" változtattuk; ehhez szívesen fogadunk finom falatokat, italt vagy pár forintot a malacperselybe.
Időpont: 2013.12.12.
: Pécs, Ferencesek u. 8.
ELME MATER - Dr. Kiss-Szőke Anna: Test és lélek határainFolytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.
Téma : Test és lélek határain
Előadó : Dr.Kiss-Szőke Anna egyetemi adjunktus
Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika
A rendezvényre munkatársaival (és esetleges rezidens, szakvizsga előtt álló kollégáival, ill. Ph.D. hallgatóival) együtt tisztelettel meghívjuk. Az előadás szakorvosok folyamatos továbbképzési (CME) programjának számít és a részvételt kredit pontokkal ismerik el. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A továbbképző program előadásainak témái és időpontjai elérhetők interneten.
További információkért kattintson ide .
Janka Zoltán
tanszékvezető egyetemi tanár
: 2013.12.11. 14:30 : 2013.12.11. 16:30
: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme
Nyírő-OPAI Multidiszciplináris szakmai délután - Módosult időpontban!Felhívjuk minden kedves érdeklődő figyelmét, hogy a Nyírő-OPAI Multidiszciplináris szakmai délután december 4-re tervezett rendezvénye módosult időpontban, december 11-én kerül megrendezésre!
Program:
Dr. Petke Zsolt PhD: Magas küszöbű addiktológiai ellátás a kutatási eredmények tükrében
Felkért hozzászóló:
dr. Kiss Krisztián, neurológus
: 2013.12.11. 13:30 : 2013.12.11. 15:00
: Budapest, Nyírő Gyula Kórház - OPAI
Pszichodráma Önismereti CsoportPszichodráma Önismereti Csoport indul a Magyar Pszichodráma Egyesület keretében.
A csoportba egyaránt várunk életviteli, párkapcsolati és egyéb nehézséget leküzdeni kívánó-, valamint képzési igénnyel jelentkezőket.
A csoport módszertanilag ötvözi a Mérei féle csoport-centrikus és a Moreno féle protagonistacentrikus pszichodráma elemeit.
A csoportot 250 órára tervezzük, havi egy alkalommal, vasárnapi napokon, de. 9,30 18,30 óra között fog működni, alkalmanként 10 tanórában.
Elvégzése beszámítható a pszichodráma asszisztensi képzés előfeltételeként, beszámítható a klinikai szakpszichológus-képzésbe, a pszichoterapeuta képzésbe, a családterápiás módszerspecifikus képzésbe és más szakképzések önismereti részeként is.
Csoportvezetők:
Bagotai Tamás klinikai szakpszichológus, kiképző pszichodráma pszichoterapeuta
Linzenbold Ildkó klinikai szakpszichológus, pszichodráma asszisztens
Jelentkezés: +36 30 390 3418, bagotai@enternet.hu
Időpont: 2013.12.08.
: 1088 Budapest VIII., II. János Pál pápa /volt Köztársaság/ tér 6.
Lélekemelő Live A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány rendezésében.
További információk hamarosan a honlapon.
: 2013.11.22. : 2013.11.23.
: Budapest, Margit-sziget
Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság 4. Pszichoszomatikus konferenciájaTéma: A krónikus-komplex betegségek és a pszichoszomatika. A szakmák párbeszéde.
09 órától regisztráció
09.15 Köszöntő, megnyitó
09.30 Bevezető előadás a témához - Dr. Harrach Andor
10.00 órától esetmegbeszélő interdiszciplináris csoportmunka előkészített esettanulmányok alapján, moderátorok közreműködésével
16.15 17.15 óra: kerekasztal (esethozók és moderátorok), majd záró megbeszélés valamennyi résztvevővel
Az ebédszünetben étkezési lehetőség a ház éttermében.
Bővebb információ a honlapon!
: 2013.11.15. 09:00 : 2013.11.15. 16:30
: SE Nagyvárad téri egyetemi tömb, 21. emelet, konferencia terem
A rendezvény Web oldala: http://www.balinttarsasag.hu/

PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika ünnepi tudományos ülése Fekete Sándor Professzor Úr 60. születésnapjának tiszteletéreTisztelt Doktornő / Doktor Úr! Kedves Kollégák és Barátok!
Szeretettel meghívjuk a PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika ünnepi tudományos ülésére, melyet Fekete Sándor Professzor Úr 60. születésnapjának tiszteletére rendezünk.
További hasznos információkat és a részletes programot megtekintheti a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2013.11.15.
: Pécs, Jurisits M. u. 44., Pécsi Akadémiai Bizottság Székháza
Magyarországi Fájdalom Társaság KongresszusaA Kongresszus témái: a visceralis és a vascularis fájdalom.
Örömmel várunk pszichiátereket, pszichológusokat is!
A jelentkezési lehetőségekről a későbbiekben tájékozóhat honlapunkon.
: 2013.11.15. : 2013.11.16.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
:
A rendezvény Web oldala: http://www.fajdalom-tarsasag.hu
PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika ünnepi tudományos ülése Fekete Sándor Professzor Úr 60. születésnapjának tiszteletéreTisztelt Doktornő / Doktor Úr! Kedves Kollégák és Barátok!
Szeretettel meghívjuk a PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika ünnepi tudományos ülésére, melyet Fekete Sándor Professzor Úr 60. születésnapjának tiszteletére rendezünk.
További hasznos információkat és a részletes programot megtekintheti a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2013.11.15.
: Pécs, Jurisits M. u. 44., Pécsi Akadémiai Bizottság Székháza
A biológiai pszichiátria korszerű eredményeiA továbbképzés akkreditált, a részvételért 38 kredit pont jár.
A regisztrációs díj: 9800 Ft és előzetes regisztrációhoz kötött!
A helyszínen nem lehet regisztrálni.
A szállást a résztvevők egyénileg intézik.
A részvételt a határidőre beérkezett jelentkezési lapok alapján igazoljuk vissza, a részletes tudományos program megküldésével.
Jelentkezési határidő: 2013. október 31.
További információ, valamint a jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumokban található.
: 2013.11.13. : 2013.11.15.
: 1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43., Hotel Mercure Buda
Új evidenciák a depresszió terápiájábanSzervező: SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Szervező partner: Moravcsik Alapítvány
A képzés óraszáma: 3
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2013.II./00299
Akkr. pont: 6
Program:
Farmakoterápia - Előadó: Prof. Bitter István
Igazoltan hatékony pszichoterápiák a depresszió kezelésében - Előadó: dr. Unoka Zsolt
Sport és a diéta szerepe a depresszió kezelésében - Előadó: dr. Kurimay Tamás
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: addiktológia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, gyermekpszichiátria, igazságügyi elmeorvostan, igazságügyi pszihiátria, psychiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápia
A tanfolyamon a részvétel ingyenes.
: 2013.11.12. 14:00 : 2013.11.12. 16:30
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika tanterme
Nyírő-OPAI Multidiszciplináris szakmai délutánElőadó:
Dr. Masszi Gabriella PhD: A nők kardiovaszkuláris betegségei - tünetek, diagnózis és kezelés
Felkért hozzászólók:
Dr. Ferencz Csaba pszichiáter, belgyógyász (Szt. Imre kórház)
Dr. Ruff György nőgyógyász, orvosigazgató
: 2013.11.06. 13:30 : 2013.11.06. 15:00

A szexuális problémák megértése és a kezelés lehetőségei a párterápiában - Workshop - SzegedA workshop első részében összefoglalót hallunk a szexualitás fejlődésének, a felnőtt szexualitás kialakulásának tárgykapcsolati megközelítéséről.
Ezt követi a párterápiákban gyakran tapasztalt szexuális nehézségek értelmezése a kötődéselmélet és az érzelmekre fókuszáló párterápia szemléletében. Ez a megközelítés sok új és hasznos felismerést adhat a gyakorló szakembereknek.
Ezek után összefoglaljuk a párterápiákban jelenleg leggyakrabban ajánlott kezelési javaslatokat, külön figyelmet szentelve a vágyzavarok kezelésének.
Vendégünk az előadást saját terápiás gyakorlatából származó esetrészletekkel illusztrálja.
A délután folyamán természetesen lehetőség nyílik a résztvevők tapasztalatainak megosztására is.
Előadó: dr.Barát Katalin
kiképző családpszichoterapeuta
Időpont: 2013. november 6. , szerda 10:00-16:00-ig, regisztráció: 9:30-tól
Helyszín: Rendezvényünket ez évben új helyszínen tartjuk: Szent-Györgyi Albert Agóra (Szeged, Kálvária sgt.23., Gogol u.2.
Megközelítés: a vasútállomástól villamossal a Somogyi utcáig, onnan 5 perc séta. Parkolás a Gogol u-i bejárat felől
Részvételi díj: 5.000,-Ft ( a helyszínen fizetendő)
MCSE pont: 8 / CME pont: 8
Jelentkezés és bővebb információ IDE KATTINTVA .
Kérjük, hogy számlaigényét az adatok feltüntetésével jelezze.
Várunk minden érdeklődő, családokkal foglalkozó szakembert!
Magyar Családterápiás Egyesület
KIKÖTŐ Szeged, Családterápiás Műhely
Időpont: 2013.11.06.
: Szeged, Kálvária sgt. 23., Gogol utca 2., Szent-Györgyi Albert Agóra
Magyar Orvostudományi Napok 2013.Tisztelt Kolléganő/Kolléga Úr!
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) Magyar Orvostudományi Napokat rendez.
Bővebb információ olvasható ide kattintva.
: 2013.11.06. : 2013.11.08.
Kategória: Egyéb rendezvények
: Budapest, Alkotás u. 63., Hotel Novotel
A rendezvény Web oldala: http://www.motesz.hu
Őszi Pszichiátriai NapokSzeretnénk felhívni szíves figyelmét, hogy a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Psychoeducatio Alapítvány közös szervezésben idén is megrendezésre kerül az ŐSZI PSZICHIÁTRIAI NAPOK, akkreditált tudományos rendezvényünk.
Bővebb információ >>
: 2013.10.18. : 2013.10.19.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Mezőkövesd, Balneo Hotel
IV. Interdiszciplináris Orvosi Hetilap KonferenciaTisztelt Kolléga!
Idén ősszel is megrendezzük az Interdiszciplináris Orvosi Hetilap Konferenciát.
Kiemelt témák: biztosítás orvostan, infektológia, diabetes mellitus, képalkotó vizsgálatok, a humán reprodukció kihívásai, onkológia, hypophysis betegségek, utazásorvostan, immunológia.
Bővebb információért kattintson ide.
: 2013.10.18. : 2013.10.19.
Kategória: Egyéb rendezvények
: Budapest, Novotel Centrum
Személyiségfejlesztés komplex tematikus művészeti terápiával (szombat)Kedves Jelentkezők! A képzés 2013. október 13-án indul (és nem az eredeti, szeptember 7-i időpontban). A többi időpont változatlan. Az első félév utolsó alkalma a csoporttal való egyeztetés alapján alakul.
Az első félév időpontjai: 2013. (szept. 7. volt) okt. 13. (vasárnap!), nov. 2. dec. 21. - egy órás ebédszünettel
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban.
: 2013.10.13. 10:00 : 2013.12.21. 18:00
Kategória: Képzés
: Bp. IX., Ráday u. 33/b 6. em. 1., Lelki Egészségvédő Alapítvány, 61-es kapucsengő (LEA felirat)
XII. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferencia - In memoriam Buda BélaAz Ébredések Alapítvány, a Magyar Pszichiátriai Gondozók Regionális Egyesülete, az Egyensúlyunkért Alapítvány, a Magyar Pszichiátriai Társaság Közösségi Pszichiátriai és Addiktológiai Szekciója valamint a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona meghívja Önt és munkatársait a XII. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferenciára, A pszichiátria új identitása címmel.
A regisztráció online történik , a www.ebredesek.hu weboldalon szeptember 23-október 8. között . Vagy a helyszínen készpénzes fizetéssel.
Részvételi díj október 8-ig történő regisztrációval és fizetéssel: 3.500 Ft (Csak az eddig az időpontig beérkezett átutalások számítanak sikeres regisztrációnak.)
Helyszíni regisztráció: 5.000 Ft
Előzetes regisztráció esetén a részvétel pszichiátriai felhasználóknak, egyetemi hallgatóknak és rezidenseknek ingyenes.
Kapcsolat : Pálmai Ildikó, tel.: 06 20 825 02 05, e-mail: kopsz2013@gmail.com
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2013.10.10.
: 1096 Budapest, Nagyvárad tér 2. (Heim Pál Kórházzal szemben), Fodor József Közegészségügyi Központ Fodor terem
2nd congress on Treatment in PsychiatryOrganizer: Czech Psychiatric Association
Contact: Prof. Jiri Raboch, M.D.
Email: lecbavpsychiatrii2013@guarant.cz
: 2013.10.10. : 2013.10.13.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Czech Republic, Ostrava,
A rendezvény Web oldala: http://www.lecbavpsychiatrii2013.cz
Közösségi Lelki Egészségfejlesztés - 3. Eszmecsere a Lelki Egészség Világnapja alkalmábólProgram:
10:00-12:30 Plenáris ülés
11:30-12:30 Pszichiátriai Gondozók stratégiai megbeszélése
12:30-13:00 Ebédszünet, kávé, közben sajtótájékoztató
13:00-15:00 Munkacsoport megbeszélések során egy-egy fontos terület kiemelése
16:15-16:30 A konferencia összefoglalása
regisztráció: www.ebredesek.hu
A programon az első 220 fő regisztrációját fogadjuk.
A részvétel ingyenes.
További információ a kapcsolódó dokumentumban.
: 2013.10.08. 10:00 : 2013.10.08. 16:30
: 1096 Budapest, Nagyvárad tér 2., Fodor József Közegészségügyi Központ

Meseelemző akkreditált meseterápiás képzésA 2013 2014 es tanévben 60 órás, két féléves, meseterápiás képzés indul,
amelyet az Oktatási Hivatal A személyiség komplex fejlesztése a Kincskereső Meseterápiás Módszerrel -meseelemző-képzés (I. blokk) címen akkreditált. A képzés a Kincskereső Meseterápia Módszerre Ž épül.
Az első félév tervezett időpontjai: 2013. október 5; október 26; november 23; december 14, valamint 2014. január 25.
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban.
: 2013.10.05. 10:30 : 2014.01.25. 17:00
Kategória: Képzés
: Budapest XIV., Bosnyák tér 17. fsz. 2., Lelki Egészségvédő Alapítvány, (LEA kapucsengő)
Személyközpontú (Rogers) Egyéni Pszichoterápiás Módszerspecifikus KépzésSzemélyközpontú (Rogers) Egyéni Pszichoterápiás Módszerspecifikus Képzés indul Prof.Tringer László és Dr.Pintér Gábor kiképzők vezetésével 2013 októberében Budapesten.
A képzés a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület keretében és tanulmányi rendje szerint folyik, s orvosok és pszichológusok számára egyben a pszichoterápiás szakvizsga képzés teljes személyközpontú módszerspecifikus fázisa. Pszichoterapeuták számára "személyközpontú pszichoterapeuta" , másoknak "személyközpontú tanácsadó" végzettséget ad.
A képzés elemei: sajátélmény, pszichoterápiás tréning, elmélet, szupervízió.
A tanfolyam hat féléves, 400 órás, általában havonta egy alkalommal, szerdai napokon lesz + néhány intenzív blokkban. Elsősorban orvosok és pszichológusok, valamint valamely segítő szakmában aktívan dolgozók jelentkezését várjuk!
Érdeklődni a tringer.laszlo@med.semmelweis-univ.hu illetve a rogerstanfolyam@gmail.com címen lehet.
A jelentkezések regisztrálása a rogerstanfolyam@gmail.com címen vagy a 06(1) 2022401-es vezetékes telefonon történik, Pintér Barbara szervezőnél.
: 2013.10.01. : 2013.10.31.
Kategória: Képzés
:
Magyar Individuálpszichológiai Egyesület pszichoterápiás- módszerspecifikus továbbképzéseA MAGYAR INDIVIDUÁLPSZICHOLÓGIAI EGYESÜLET (MIPE) szeretettel várja képzésére azokat a kollégákat/hallgatókat, akik még nem ismerik a mélylélektani módszerek közül az adler-i terápiás spektrumot, mely alkalmazható felnőtt és gyermek páciensnél, valamint egyéni-, pár-, család- és csoport helyzetben.
150 ÓRA ÖNISMERETI CSOPORT indul 2013 szeptemberétől vagy októberétől BUDAPESTEN akkreditált képzés keretében. Ami megegyezés szerint és elegendő jelentkező esetén tovább folytatható még plusz 100 óra önismereti élménnyel.
További részletek és a Jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2013.10.01. : 2013.10.31.
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.mipe.hu
Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság Tudományos Napja1. Dr. Tiringer István, PhD, Pécsi Tudományegyetem, Magatartástudományi Intézet;
Az akut kardiológiai eseményen átesett betegek hosszú távú életminőségét befolyásoló pszichoszociális tényezők vizsgálata.
Előadás és diszkusszió
2. Bálint-csoport ülés
: 2013.09.28. 10:00 : 2013.09.28. 13:30
: Budapest, Nagyvárad tér, SE Egyetem, Nagyvárad téri egyetemi tömb, 20. emelet, Magatartástudományi Intézet könyvtára
Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület VI. Országjáró KonferenciájaFő téma: Ember-környezet kapcsolat harmonizálása - A belső harmónia kisugárzása
Bővebb információért kattintson ide.
Időpont: 2013.09.28.
: 5600 Békéscsaba, Bajza u. 33., Szent István Egyetem
Amit tudni akartál a pszichiátriáról, de sosem merted megkérdezni - KonferenciaKonferenciánk keretében nyílt párbeszédet szeretnénk kezdeni olyan néha kényesnek tűnő témákról, amelyek kapcsolódnak a pszichiátria, pszichoterápia gyakorlatához, ám eddig főként csak szűk baráti vagy szakmai körökben volt lehetőségünk beszélgetni róluk. A fenti témák elismert szakértői egy órás előadásait reményeink szerint másfél órás diszkusszió követi, amelyben a résztvevők aktív közreműködésére számítunk. Szeretettel várunk minden érdeklődő kutatót és gyakorlati szakembert, valamint leendő kollégát.
További információk a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2013.09.27.
: Pécs, Ferencesek utcája 8., (kék kapualj, a csengőn pszichoterápia felirat)
X. Nemzetközi Autizmus KongresszusTisztelt Hölgyem/Uram!
Az Autism-Europe (AE), mely az autizmussal érintett személyek, családjaik és az őket képviselő szervezeteket tömörítő európai szervezet, háromévente rendezi meg a valamennyi érdekeltet mozgósító Nemzetközi Autizmus Kongresszust. Különösen fontos állomás a 2013 szeptemberében megrendezendő kongresszus, mivel több szempontból is jubileumi. Ez a tizedik ilyen nagy európai összejövetel és egyben 2013-ban ezzel a rendezvénnyel ünnepli az Autism-Europe megalapításának 30. évfordulóját is. Azért is más ez a rendezvény, mint az eddigiek, mert soha nem nyerte még el közép- vagy kelet-európai ország a rendezés jogát.
Fontos határidők:
Regisztráció 2013. június 1. 2013. augusztus 31.
Kései regisztráció 2013. szeptember 1. 2013. szeptember 15.
2013. szeptember 15. után a regisztráció és kifizetés csak a helyszínen lehetséges.
Szállásfoglalás 2013 augusztus 23.
Az előadás kivonatok leadási határideje lejárt. Köszönjük a nagy számban beérkezett előadás vázlatokat.
Várjuk jelentkezését,
Üdvözlettel:
Autisták Országos Szövetsége
(Autism-Europe)
: 2013.09.26. : 2013.09.28.
Szakterület(ek): Plasztikai sebészet
: 1123 Budapest, Alkotás u. 63-67., Budapest Kongresszusi Központ
A rendezvény Web oldala: http://autismcongress2013.eu/
Személyiségfejlesztés komplex tematikus művészeti terápiával (péntek)2013 őszi - 2014 tavaszi, két féléves képzés
Első félév időpontjai: 2013. szept. 20., okt. 4., okt. 18., nov. 8., nov. 22., dec. 6., dec. 13.;
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban.
: 2013.09.20. 15:00 : 2013.12.13. 19:15
Kategória: Képzés
: Bp. IX., Ráday u. 33/b 6. em. 1., Lelki Egészségvédő Alapítvány, 61-es kapucsengő (LEA felirat)
Személyiségfejlesztés komplex tematikus művészeti terápiával (péntek)2013 őszi - 2014 tavaszi, két féléves képzés
Első félév időpontjai: 2013. szept. 20., okt. 4., okt. 18., nov. 8., nov. 22., dec. 6., dec. 13.;
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban.
: 2013.09.20. 15:00 : 2013.12.13. 19:15
Kategória: Képzés
: Bp. IX., Ráday u. 33/b 6. em. 1., Lelki Egészségvédő Alapítvány, 61-es kapucsengő (LEA felirat)
XIII. Alzheimer-kór Konferencia és a Magyar Neuropathológiai Társaság 2013. éves KongresszusaKözponti téma: Fókuszban a megelőzés
Bővebb információ >>
: 2013.09.20. : 2013.09.21.
Kategória: Egyéb rendezvények
: 4032 Debrecen, Thomas Mann u. 42., DAB Székház
Asszertív (szociális kompetencia) tréning Tisztelt Kolléga!
A Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület (VIKOTE) tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a segítő hivatású szakemberek számára szervezett Asszertív (szociális kompetencia) tréning című továbbképzésünkre.
A továbbképzés min. 15 fő jelentkezése esetén kerül megrendezésre.
További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2013.09.20. : 2013.09.21.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, VIII. ker. Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
A rendezvény Web oldala: http://www.vikote.hu

Nyírő-OPAI Multidiszciplináris szakmai délutánA Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait a Diagnosztikai irányok a pszichiátriában c. tudományos programra.
Tudományos program:
Üléselnök: Cserháti Péter, helyettes állatitkár (EMMI) és Németh Attila, főigazgató
Barsi Péter: A képalkotó diagnosztika szerepe a pszichiatriai kórképekben
Prof. Rihmer Zoltán: Az öngyilkosság klinikai és biológiai markerei
Kötetlen beszélgetés a pszichiátriáról és az OPAI megalakulásáról Cserháti Péter, helyettes államtitkárral beszélgetőtárs: Németh Attila
Mindenkit szeretettel várunk!
Dr. Németh Attila
főigazgató főorvos
Nyírő-OPAI
: 2013.09.18. 13:30 : 2013.09.18. 15:00
: Budapest, Nyírő Gyula Kórház - OPAI, Főépület, II. emelet, Tanácsterem

Rezidens SzalonTisztelettel meghívjuk a REZIDENS SZALON 17. alkalommal tartandó tudományos és kulturális rendezvényére.
Program
Prof. Dr. Bitter István: A depresszió jelentősége a krónikus betegségek mortalitásában
Dr. Sperlágh Beáta: Alapkutatással a depresszió ellen: a receptortól a tablettáig
Fertőszögi Péter, művészettörténész: Az expresszionizmus a festészet történetében
Liszkay Mihály zongoraművész és borász
Házigazda:
Dr. Veres Gábor
Belépés csak előzetes regisztráció útján:
Cserny Kriszta: cserny.csabane@med.semmelweis-univ.hu
: 2013.09.17. 17:00 : 2013.09.17. 13:00
: Budapest, Üllői u. 26., Semmelweis Szalon
Diabétesz és depresszióTisztelt Kolléga!
A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány tisztelettel meghívja Önt Diabétesz és depresszió című, a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezett továbbképzésre.
A tanfolyamon a részvétel ingyenes.
További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2013.09.17. 14:00 : 2013.09.17. 17:00
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. emeleti tanterme
A rendezvény Web oldala: http://www.cmepszichiatria.hu
FŐPSZICHE szeptemberi összejövetele Egyesületünk 2013. szeptember 11.-én tartja következő összejövetelét.
: 2013.09.11. 09:00 : 2013.09.11. 12:00
: Budapest, XIX. Dobó Katica u. 18., Forrásház
Pszichoterapeuta Szakvizsgára Felkészítő Képzés - TEPKIA képzés hangsúlyt helyez a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munka elsajátításának biztosítására.
A.) Propedeutikai fázis
B.) Klinikai fázis
A képzést a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta.
Rendezvény ideje: 2013. 09.01. - 2014. 06. 30.között, kéthetente pénteken, 10.00 -15.30 között
Rendezvény helyszíne: OORI Pszichoszomatikus és Pszichiátriai-rehabilitációs Osztály (1121 Budapest/Budakeszi, Szanatórium u. 19.) illetve a MPT székhelye (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/a.)
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2013.09.01. : 2013.12.18.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest,
1st Internatonal Conference On Hypnosis In MedicineTisztelt Kollégák!
Legyenek részesei ennek a történelmi pillanatnak!
Az orvosi gyakorlatban alkalmazott hipnózis több ezer éves múltja ellenére a 2013-as Hipnózis az Orvoslásban Nemzetközi Konferencia lesz az első olyan tárgyú tudományos találkozó, amelyen e módszer kiválóságai célzottan a biomedicinával kapcsolatos felfedezéseiket mutatják be.
Bővebb információk >>
: 2013.08.29. : 2013.09.01.
: 1014 Budapest, Hess András tér 1-3., Hotel Hilton Budapest
A rendezvény Web oldala: http://www.ichm2013.com
EPA Academia Summer School 2013.Applications for the 3rd EPA Summer School on "Comorbidity between mental and physical disorders" are now being accepted. This 3rd edition will take place 7-10 June 2013 in Strasbourg, France, under the auspices of the Secretary General of the Council of Europe, Mr Thorbjørn Jagland.
The EPA Summer School is tailored for psychiatrists and other medical specialists who are either trainees or within 2 years of completion of specialist training, and who are residing in Europe. The 25 best applicants will be selected by the Jury to attend the Summer School.
Deadline for applications: 28 February 2013.
: 2013.06.07. : 2013.06.10.
: France, 67000 Strasbourg, 15 Avenue de la Liberte
Fiatal Pszichiáterek FórumaA rendezvény szervezéséről, határidőkről hamarosan tájékozódhat honlapunkon.
: 2013.06.07. : 2013.06.08.
: Mátrafüred,
A Thalassa Ház hagyományos tavaszi konferenciájaSzeretettel meghívjuk a Thalassa Ház tízéves fennállása alkalmából megrendezésre kerülő tavaszi konferenciánkra, melynek címe: "Legmerészebb álmaink is megvalósíthatók!" - érték és közösség
További információkat a kapcsolódó dokumentumokban, valamint a honlapunkon (www.thalassahaz.hu ) olvashatnak!
Időpont: 2013.06.07.
: 1223 Budatétény, Jókai Mór u. 27., Thalassa Ház Pszichoterápiás és Pszichiátriai Rehabilitációs Intézet
Az MPT Igazságügyi Pszichiátriai és Pszichológiai Szekciójának szakmai műhelyprogramjaSzeretettel meghívjuk Önt a Magyar Pszichiátriai Társaság Igazságügyi Pszichiátriai és Pszichológiai Szekciója által rendezett szakmai műhelyprogramra.
Bővebb információ >>
Időpont: 2013.06.04.
Kategória: Társasági rendezvények
: Budapest, VIII., Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika tanácsterme
Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet megnyitójaLétrejön az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet a Nyírő Gyula Kórház szervezeti keretén belül. Az alapító okiratot 2013. június 3-án adja át Balog Zoltán miniszter Németh Attila főigazgatónak.
A nap további programja:
12.00-13.30 Szakmai megnyitó Tudományos ülés az OPAI megalapítása alkalmából.
Helyszín: Nyírő Gyula Kórház, Tanácsterem B épület, II. emelet.
Üléselnökök: Prof. Dr. Horváth Ildikó (EMMI), Prof. Dr. Kéri Szabolcs, Dr. Németh Attila
Előadások:
Vissza a jövőbe? A DSM-5 last minute (vissza)változtatásai Németh Attila
A pszichiátriai kutatások perspektívái hazai szemmel Kéri Szabolcs
Mit várnak a klinikák, a gondozók és az MPT az OPAI-tól? Prof. Bitter István, Silling Tibor, Magyar Iván György, Lehóczky Pál
Az OPAI startégiája Németh Attila
Felkért hozzászólók: Prof. Frecska Ede, Prof. Rihmer Zoltán, Prof. Nagy Zoltán, Prof. Füredi János
14.00-15.30 Kórházi megnyitó ünnepség
Helyszín: Nyírő Gyula Kórház, Ebédlő
Bevezetőt mond Németh Attila, főigazgató
Program:
A lélek húrjain a pszichiátriai zavarok zenés feldolgozása a Mentha együttes koncertje (vezető: Dr. Móré E. Csaba, pszichiáter)
Időpont: 2013.06.03.
: Budapest, Nyírő Gyula Kórház, Ebédlő
Pannónia Pszichiátriai Egyesület XXVII.VándorgyűléseA Vándorgyűlés főcíme: Szenvedély-művészet-terápia
Az egynapos rendezvényre a Pannónia Pszichiátriai Egyesület tagjait valamint Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye mentálhigiénés szakembereit, a régió pszichiátereit, pszichológusait, szakdolgozóit és más segítő szakmákban dolgozó szakembereit várjuk. (A rendezvény szakorvosok, klinikai szakpszichológusok és szakdolgozók részére akkreditált.)
A program letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Időpont: 2013.05.31.
: Kaposvár,
A rendezvény Web oldala: http://www.ppe.mlap.hu
XXIV. Magyar Hipnózis TalálkozóTisztelt Kollégánk!
Szeretettel meghívjuk Önt a Magyar Hipnózis Egyesület XXIV. Találkozójára, melyet 2013. május 2426. között rendezünk a dobogókői Walden Hotelben.
Találkozónk idei főtémája: EGYMÁS HULLÁMHOSSZÁN ZENE, RITMUS ÉS HIPNÓZIS
Előadók, műhelytartók: Balogh Ildikó, Bányai Éva, Bokor Judit, Császár Noémi, Fekete Anna, Frecska Ede, Kovács Zoltán Ambrus, Ludwigh Károly, Szabó Csaba, Tardy József, Varga Katalin, Vas József Pál és mások
Témák: Tükörneuron-rendszer, endokrin változások hipnózisban, zeneterápia és hipnoterápia, sámánutazás, zene és kép kapcsolata a filmben és a pszichoterápiában, receptív zeneterápia, hipnózis és zene által kiváltott élmények emlődaganatos betegek kemoterápiás kezelése során, a ψ hang helye és hangzása a gyógyítás zenekarában, a zene transz-formáló ereje stb.
Bányai Éva, Varga S. Katalin, Zeley Réka
A Találkozó programbizottsága
: 2013.05.24. : 2013.05.26.
: 2099 Pilisszentkereszt-Dobogókő, Fény utca 1., Walden Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.hipnozis-mhe.hu/
Új távlatok a mentális egészség kutatásábanSzeretettel meghívjuk Önt az Európai Agykutatás Hónapja keretében rendezett Új távlatok a mentális egészség kutatásában című konferenciánkra.
A konferencián való részvétel ingyenes.
Kérjük, hogy részvételi szándékát május 14-ig jelezze a www.cmepszichiatria.hu honlapon történő regisztrációjával.
A Program a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2013.05.17. 10:00 : 2013.05.17. 14:00
: 1051 Budapest, Arany János u. 6-8., Emberi Erőforrások Minisztériuma
A rendezvény Web oldala: http://www.cmepszichiatria.hu
Méltóság terápia: Új lehetőségek az életvégi palliatív ellátásbanA Magyar Hospice Alapítvány és az ELTE Affektív Pszichológia Tanszék szeretettel meghívja Harvey Max Chochinov Ph.D. pszichiáter Dignity Therapy: New Opportunities in Palliative End-of-Life Care (Méltóság terápia: Új lehetőségek az életvégi palliatív ellátásban) címmel tartott nyilvános előadására és az azt követő beszélgetésre.
A részvétel ingyenes, de REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT.
Regisztráció
: 2013.05.10. 14:00 : 2013.05.10. 17:00
: 1064 Budapest, Izabella utca 46., II. emelet 216., ELTE Pszichológiai Intézet
Világhírű amerikai pszichológusok látgatása Magyarországon - Stanislav GrofA Grof házaspár három napot tölt majd Magyarországon. Ebből az első nap Grofék önálló előadási napja (1) lesz, a második nap egy nagyszabású holotróp transzlégzés (2), a harmadik nap pedig Országos Transzperszonális Találkozó Grofékkal (3), kiemelt vendégekkel és előadókkal! A találkozó címe: Belső Utak Találkozása. Helyszíne a Belvárosi Színház ünnepélyes pódiuma. Az előadásokat ezen az oldalon lentebb találja meg.
További információkat olvashat ide kattintva.
: 2013.05.10. : 2013.05.12.
: Budapest,
Pszichoterápia folyóirat 9. konferenciájaKedves Kollegina! Kedves Kolléga!
Javasoljuk, hogy jegyezze fel a naptárjába a Pszichoterápia kilencedik konferenciájának időpontját és helyét!
A témával vizsgáljuk a lélektani tér valóságának és kreatív szabadságának, mintha-jellegének egybefonódását.
Feldolgozásra kínáljuk a téma sokféle dimenzióját, csak ízelítőként:
Mennyire komolyak egy terápia játékszabályai? És mennyire közösek?
Ki szabja meg és ki, mikor szabja át azokat?
Mekkora a tere a játékosságnak a protokoll-alapú terápiákban?
A játék lelke és a lélek játékai: játszma és megjátszás a terápiás/tanácsadói kapcsolatban
Játékterápia gyermekeknél: a külső valóság megjelenítése
Amikor a terápiás játékból, gyakorlatból eltűnik a mintha, a játék-elem
A terápia, tanácsadás öröme
Destruktív játszmák, halálos játékok
A szenvedély játéka és a játék szenvedélye
Terápiát játszunk? Amikor hiányoznak egy terápia feltételei
Mennyire lehetek szabad a képzésben?
Meddig működnek a játékok, gyakorlatok a tanácsadásban, terápiában?
A nyelv játékai: humor a terápiában, tanácsadásban. Idegen nyelven folytatott terápiák
A konferencia sajátja a viták, hozzászólások nagy tere. Kultúrája, hogy a szakmát tiszteli, nem a tekintélyt. Természetesen szeretnénk, hogy a konferencián bemutatásra kerülő munkák később tanulmány formájában a lap hasábjain is olvashatók legyenek.
: 2013.05.10. : 2013.05.11.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.pszichoterapia.hu
Pszichoterapeuta szakképzés 2013Tisztelt Kolléga! A Semmelweis Egyetem Pszichoterápiás Grémium elnöke Prof. Tringer László és a Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület (VIKOTE) elnöke dr. Simon Lajos felvételi tájékoztatót tart a 2013 szeptemberében induló pszichoterapeuta szakképzéssel kapcsolatban (különös tekintettel az új jogszabályi környezetre) a szakképzés iránt érdeklődő orvosoknak és klinikai szakpszichológusoknak.
: 2013.05.08. 13:00 : 2013.05.08. 15:30
Kategória: Képzés
: 1088 Budapest, VIII. ker., Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Tanterme
Selye Symposium 2013A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya meghívja Önt Tudományos Ülésére.
Az esemény első részének időpontja 2013. május 8. 10 és 17 óra között, ami az MTA székházában kerül megrendezésre, a második részének pedig 2013. május 9. 9 és 12 óra között, ami a Semmelweis Múzeumban (II. ker. Török u. 12.) kerül lebonyolításra.
A Program a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2013.05.08. : 2013.05.09.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: MTA Székház, Felolvasóterem; Semmelweis Múzeum
FŐPSZICHE összejöveteleTisztelt Főorvos Asszony / Úr!
Kedves Főpsziche tagok és érdeklődők!
Egyesületünk 2013. május 8.-án tartja következő összejövetelét.
Bővebb információ a Meghívóban olvasható.
Időpont: 2013.05.08.
: Budapest XIX., Dobó Katica u. 18., Forrásház
Selye Symposium 2013A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya meghívja Önt Tudományos Ülésére.
Az esemény első részének időpontja 2013. május 8. 10 és 17 óra között, ami az MTA székházában kerül megrendezésre, a második részének pedig 2013. május 9. 9 és 12 óra között, ami a Semmelweis Múzeumban (II. ker. Török u. 12.) kerül lebonyolításra.
A Program a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2013.05.08. : 2013.05.09.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: MTA Székház, Felolvasóterem; Semmelweis Múzeum
Kazuisztikai napSzeretettel meghívjuk a Magyar Pszichiátriai Társaság tagságát a Magyar Igazságügyi Orvosok Társasága által megrendezésre kerülő Kazuisztikai nap-ra.
A Meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
: 2013.04.19. 11:00 : 2013.04.19. 16:30
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98, Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézet Könyvtár
Quintess Tudásközpont - továbbképző tanfolyamokA Quintess Tudásközpont akkreditált, pontszerző továbbképző tanfolyamai orvosok, szakorvosok, fogorvosok, gyógyszerészek részére 2013. első félévében.
Egy továbbképző nap előadásainak akkreditált pontszáma: 16 , a három részből álló sorozat akkreditált pontszáma: 48 pont.
A sorozat címe:
Egészségmegőrzés, Előrejelző (prediktív) diagnosztika, Egyéni kezelés: Új szemlélet az orvostudományban
Bővebb információ olvasható IDE kattintva , valamint a kapcsolódó dokumentumban.
: 2013.04.19. 08:30 : 2013.04.20. 15:30
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Völgy utca 5, Quintess Tudásközpont
A rendezvény Web oldala: http://quintess.hu
Közös utak - új dimenziók a gyermekek mentális egészségéértA Magyar Gyermek- és Ifjúságpszichiátria és Társszakmák Társaságának
XXXVII. Kongresszusa
Sok szeretettel várunk mindenkit, aki a gyermekek lelki és testi egészségével foglalkozik.
Reméljük, hogy az együtt eltöltött idő elősegíti a szakemberek közti kooperációt és a közös utak
kialakítását, fejlődését.
Bővebb információ olvasható ide kattintva.
: 2013.04.18. : 2013.04.20.
: Vadaskert Kórház, Hotel Mercure Buda
XI. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés KonferenciaSzeretettel meghívjuk Önöket a XI. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferenciára.
Ugyanott: folytatódik a közösségi lelki egészségfejlesztésről szóló eszmecsere is.
Regisztráció: ebredesek.hu
Hallgatóknak és felhasználóknak ingyenes a részvétel.
Időpont: 2013.04.17.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21., Experidance Ház

ELME MATER - Dr. Horváth Szatmár: FŰ-VÉSZ!? Elmezavarhoz vezet-e a kannabisz használat? Folytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.
: 2013.04.10. 14:30 : 2013.04.10. 16:30
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 6726 Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme.
Fővárosi Pszichiátriai Gondozók összejöveteleEgyesületünk 2013. április 10-én tartja soron következő összejövetelét.
További információért kattintson IDE.
: 2013.04.10. 09:00 : 2013.04.10. 12:30
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1192 Budapest, XIX., Dobó Katica u. 18., Forrásház
A Magyar Családterápiás Egyesület XXVII. Vándorgyűlése - Fókuszban a párterápiaA különböző szemléleti keretek között végzett modern párterápia története egyidős a rendszerszemléletű családterápiával és napjainkban világszerte a reneszánszát éli. Hazánkban is egyre nagyobb igény mutatkozik a párkapcsolati problémák szakszerű kezelésére, de a kínálati oldalon, főként egy laikus számára egyre nehezebb az eligazodás. Számtalan kérdés merül fel a szakma szempontjából is
További információ a Meghívóban olvasható, ide kattintva.
: 2013.04.05. : 2013.04.07.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 8360 Keszthely, Fő tér 3., Balaton Színház
Vadaskert Alapítvány Tanfolyamai - 2013. I félévSzeretnénk figyelmükbe ajánlani a Vadaskert Kórházban 2013. év I. félévében megrendezésre kerülő továbbképzéseket.
Bővebb információért kattintson ide.
: 2013.04.04. : 2013.06.09.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, Lipótmezei út 1-5.
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu
Magyar Pszichoonkológiai Társaság XI. Konferenciája Kedves Kollégák!
A Magyar Pszichoonkológia Társaság örömmel tájékoztatja Önt és munkatársait az MPOT 10 éves fennállása alkalmából 2013. március 22-én és 23-án megrendezésre kerülő konferenciájáról.
Az alábbi linkre kattintva letölthető a konferencia programja és a jelentkezési lap.
Program letöltése
Jelentkezési lap letöltése
Várjuk Önöket szerettel a rendezvényre!
A Magyar Pszichoonkológiai Társaság
a Szervezők
: 2013.03.22. : 2013.03.23.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, International Business School
ELME MATER - Prof. Dr. Füredi János: Egy pszichiáter vallomásaiFolytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.
: 2013.03.13. 14:30 : 2013.03.13. 16:30
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest,
Testvér kapcsolatok a családban, dokumentumfilmen és a családterápiában - Workshop DebrecenbenMég lehet jelentkezni a Debreceni workshopra! ( Jelentkezhet IDE kattintva. )
Bővebb információ a Meghívóban olvasható, mely letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
: 2013.03.13. 10:00 : 2013.03.13. 16:00
: 4032 Debrecen, Bartók Béla u. 2-26., Kenézy Gy. Kórház Rendelő Intézet Konferencia terme
FŐPSZICHE márciusi összejöveteleProgram:
9h- Közgyűlés (határozatképtelenség esetén megismételt időpontban).
9.30 h Szimpózium.
Dr. Szekeres György, PhD: ( Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház, Pszichiátriai osztály) Xeplion: új antipszichotikum havonta egyszer a szkizofrénia kezelésére
10.30 h Dr. Fadgyas Ildikó: A Katathym Imaginativ Pszichoterápia bemutatása.
11.30h Közgyűlés (megismételt): Beszámoló (elnök), Alapszabály módosítás, Új vezetőségi tag választása.
12.h Büfé
További információ a Kapcsolódó dokumentumban olvasható.
Időpont: 2013.03.13.

Új távlatok a pszichoterápiábanA továbbképzés szakmai vezetője: Prof. Tringer László
A vizsga összeállításáért felelős: dr. Simon Lajos
A tanfolyam díja: 39.000,- Ft
VIKOTE tagoknak: 32.000,- Ft
További információ a kapcsolódó dokumentumban.
: 2013.03.07. : 2013.03.09.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1085, Balassa utca 6., 1. emelet, SE Pszichiátria és Pszichoterápiás Klinika
A rendezvény Web oldala: http://www.vikote.hu
36 fokos lázban konferencia testről és lélekrőlA KAPSZLI (a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakos hallgatóinak köre) és a L'élek Egyesület 2013-ban is megrendezi az ingyenes Szakmai Napokat. Ezúttal a TEST témáját járjuk körül - különböző, pszichológiai szempontból jelentős pontokból kiindulva.
További információk a kapcsolódó dokumentumokban olvashatók.
: 2013.03.01. : 2013.03.03.
: 1037 Budapest, Bécsi út 324., Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézet
A rendezvény Web oldala: http://www.facebook.com/KAPSZLI

Családterápiás alapképzés200 órás családterápiás elméleti és módszertani alapképzés indul Budapesten (Zugló), 2013. február hónapban.
További információkat olvashatnak a Meghívóban.
: 2013.02.23. : 2013.02.24.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest (Zugló),
CME képzések a Semmelweis Egyetemen - A figyelemzavaros hiperaktivitás zavar (ADHD) gyermek és felnőtt korbanProgram:
Az ADHD epidemiológiai és diagnosztikai kritériumai - Prof. Bitter István
A gyermek és serdülőkori ADHD terápiája - dr. Balázs Judit
Felnőttkori ADHD kezelésének tapasztalatai a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikán - dr. Angyalosi Anna, dr. Balogh Lívia, Prof. Bitter István, dr. Mersich Beatrix, dr. Pulay Attila
A tanfolyamon a részvétel ingyenes.
Tisztelt Kolléga!
Örömmel értesítjük, hogy elindítottuk a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány által közösen szervezett és bonyolított szakorvosok folyamatos továbbképzésének honlapját, ahol informálódhat képzéseinkről és regisztrálhat tanfolyamainkra.
Kérjük látogassa meg honlapunkat és regisztráljon képzéseinkre!
A Meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.
: 2013.02.19. 14:00 : 2013.02.19. 16:15
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
A rendezvény Web oldala: http://www.cmepszichiatria.hu
ELME MATER - Drótos Gergely: Akadályverseny a számokkal a tudományos közlés buktatóiFolytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.
: 2013.02.13. 14:30 : 2013.02.13. 16:30
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 6726 Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme.
Fővárosi Pszichiátriai Gondozók februári összejöveteleProgram:
9h Köszöntés, bejelentések.
9.30 h Dr. Vizi János med. et jur. a pszichiátriai járóbetegellátással, gondozással kapcsolatos jogi kérdésekről.
10.30 h Forintos Péterné (Nyírő Gyula kórház munka- és bérügyi szaktanácsadója): az újabb bérügyi és munkaügyi kérdésekről.
Kérdéseket mindkét előadóhoz várunk, és továbbítjuk azokat!
12.h Büfé
További információk a kapcsolódó dokumentumban.
: 2013.02.13. 09:00 : 2013.02.13. 12:00
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, XIX., Dobó Katica u. 18., Forrásház
Csoportanalitikus és Kiképző Társaság - Téli WorkshopCsoportok egészségesekkel és betegekkel
A Program letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.
: 2013.02.09. 10:00 : 2013.02.09. 18:00
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1081 Budapest, II.János Pál pápa tér 6., CSAKIT székhely
Vallás a terápiában és terápia a vallásban című workshop Az nagy érdeklődésre való tekintettel Debrecenben megismételjük a
Vallás a terápiában és terápia a vallásban című workshopot.
Várunk minden érdeklődő, családokkal foglalkozó szakembert!
A debreceni családterapeuták nevében: Balogh Klára és Streit Marianna
Részletek a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2013.02.06. 10:00 : 2013.02.06. 16:00
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 4031 Debrecen, Bartók Béla u. 2-26., Kenézy Kórház Rendelő Intézet Kápolnája
A rendezvény Web oldala: http://www.csaladterapia.hu
Szakmai nagycsoport, MPT vándorgyűlés 2013. - "Ismeretlen ismerős"Mire jó, mit ad, hogyan működik ez a szakmai nagycsoport? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához is közelebb vihet a konferencián tartandó három alkalom.
A Meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.
: 2013.01.24. 14:15 : 2013.01.25. 15:45
: Győr,
Magyar Pszichiátriai Társaság XVIII. VándorgyűléseTisztelt Kollégák!
A Magyar Pszichiátriai Társaság 2013.01.23-01.26. között tartja Győrött a XVIII. Vándorgyűlését.
Városunk korábban 1995-ben és 2000-ben rendezte előző Vándorgyűléseinket. Otthonunk, Győr, Budapest és Bécs között félúton, szelíd környezetben fekvőpatinás, sokszínű szépségeivel és látványosságaival minden leendő résztvevőt szertettel vár.
A "3 folyó városa" évek óta jelentős hazai és nemzetközikonferenciákat, fesztiválokat és sporteseményeket sikeresenbonyolított le.
Győrt a folyóvizek mentén szövi, öleli át a természet.A tervezett Vándorgyűlés tudományos programja nagyszámú érdeklődőkolléga aktivitását várja, sőt köszönettel venné bármely barátunk javaslatát a főtémára.
Dr. Feller Gábor
pszichiáter osztályvezető főorvos
Dr. Ostorharics-Horváth György Ph.D.
pszichiáter osztályvezető főorvos
: 2013.01.23. : 2013.01.26.
Kategória: Társasági rendezvények
: Győr,
Hipnózis a gyógyításban - hipnoterápiás módszerbemutatóKedves Kolléga!
Meghívjuk Önt a A MAGYAR HIPNÓZIS EGYESÜLET HIPNÓZIS A GYÓGYÍTÁSBAN HIPNOTERÁPIÁS MÓDSZERBEMUTATÓ című rendezvényére.
Részletek a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2013.01.18. 16:00 : 2013.01.18. 19:30
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1064 Budapest, Izabella u. 46. I. em. 116., A Magyar Hipnózis Egyesület székhelye; ELTE PPK Pszichológiai Intézet
A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület 2013. első félévi akkreditált képzései Relaxációs és szimbólumterápiás módszerspecifikus képzés, 1 félév 30 óra
SE-TK/2013.I./00027 Kreditpont: 50
Termékeny életpálya meditációs Műhely 1 félév, 30 óra
SE-TK/2013.I./00028 Kreditpont: 50
Óradíj: 1800 Ft
A tanfolyamokról részletek a honlapon találhatók!
Jelentkezés: dr.Németh Mariettánál (nemethmarietta@freemail.hu) 2012. január 15-ig
Időpont: 2013.01.18.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
:
A rendezvény Web oldala: http://www.relaxacio.hu
Workshop - Vallás a terápiában és terápia a vallásbanTisztelettel meghívunk minden kedves érdeklődőt soron következő workshopunkra.
Előadók: dr. med. Balogh Klára és dr. teol. Hézser Gábor
Részvételi díj: 5.000,-Ft (a helyszínen fizetendő!)
További információkért kattintson IDE .
: 2013.01.16. 09:30 : 2013.01.16. 16:00
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 6700 Szeged, Tisza Lajos krt. 97., I.számú Rendelőintézet
Csoportanalitikus és Kiképző Társaság képzése Debrecenben - 150 órás Önismereti Csoport150 órás ÖNISMERETI CSOPORT indul 2013. januárjában Debrecenben Bagotai Tamás kiképző csoportanalitikus, pszichoterapeuta vezetésével.
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
Időpont: 2013.01.12.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 4032 Debrecen,
Fővárosi Pszichiátriai Gondozók összejöveteleProgram: 9h- Dr. Filetóth Zsuzsa (Egis) köszöntése.
9.30 h Dr. Simon Lajos (SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika) a pszichiátriai rehabilitációról és a művészetterápiákról.
10.30 h Sárkány Balogh Csilla (Forrásház szakmai igazgató) és Dr. Magyar Iván György (Főpsziche, Kispesti Pszichiátriai és Addiktológiai Gondozó és Szakrendelő) a Forrásház bemutatása.
11.h A Tárt Kapu Színház bemutatója
12.h Büfé, a Forrásház megtekintése.
Minden kedves tagunknak boldog és sikeres Új Évet kíván az elnök és a vezetőség!!
A Meghívó a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2013.01.09. 09:00 : 2013.01.09. 12:00
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1092 Budapest XIX., Dobó Katica u. 18.
Dinamikus Rövidterápiás Egyesület és Alkotó Műhely (DREAM) X. KonferenciaA kétévente megrendezendő, idén X. konferenciát 2012. december 14-én 10 órától tartjuk Pécsett a Művészetek és Irodalom Házában. Kettős ünnep számunkra, hiszen 20 éves lesz az Egyesület, illetve ez a 10. konferencia.
A konferencia témája: Életciklusaink - álmaink
Jelentkezési határidő: 2012. október 31.
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2012.12.14. 10:00 : 2012.12.14. 16:00
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 7624 Pécs, Művészetek és Irodalom Háza
A rendezvény Web oldala: http://dreamterapia.mlap.hu
Magyar Hypertonia Társaság jubileumi, XX. kongresszusaTársaságunk meghívást kapott a Hypertónia Kongresszusra
A hypertonológia interdiszciplinaritását hangsúlyozva kongresszusunknak egy fő témája lesz - HYPERTONIA ÉS TÁRSBETEGSÉGEK - melyet a társtársaságokkal/egyesületekkel szervezendő szimpózium sorozat keretében tervezünk megvalósítani.
Szeretettel várjuk résztvevőként kongresszusunkra Önt és Társaságuk többi tagját is, hogy a tudományos programjaikban elhangzott, a szakma legújabb eredményeit bemutató előadásaikat az MHT jubileumi kongresszusán is bemutassák, hiszen itt jórészt más hallgatóság fogja értékes eredményeiket megismerni!
: 2012.12.10. : 2012.12.12.
Kategória: Egyéb rendezvények
: 1146 Budapest, Dózsa György út 1., SYMA Csarnok
A rendezvény Web oldala: http://www.hypertension.hu
Workshop - Alternatív családmodellek A MCSE tisztelettel meghív minden kedves érdeklődőt soron következő workshopjára, melynek címe Alternatív családmodellek a szexuális orientáció és nemi identitás kérdései a terápiás térben.
További részletek a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2012.12.05. 10:00 : 2012.12.05. 16:00
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1081 Budapest, II. János Pál pápa (volt Köztársaság) tér 6. II. em.
Meghívó - Két Kor Között: pszichiátriai problémák a gyermek- és a felnőttkor határánA gyermek- és felnőttkor határán megjelenő pszichiátriai problémákat, ill. ezek diagnosztikus és terápiás vonatkozásait körbejáró konferenciasorozatunk indul november 30-án. A már nem gyerekek és még nem felnőttek esetében ugyanazon tünetek más-más értelmezést és terápiát igényelhetnek.
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
Időpont: 2012.11.30.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház
Tudományos ülés a Nyírő Gyula KórházbanTisztelettel meghívunk minden kedves érdeklődőt a Nyírő Gyula Kórházban, 2012. november 28-án megrendezésre kerülő ülésünke.
A test maszkja és a lélek arca: Nyírő Gyula igazolása pszichoszomatika egy kicsit másképp a szkizofrénia példáján
keresztül.
Előadó: Prof. Dr. Kéri Szabolcs
Koloproktológia-pszichoszomatika. Gondolatok. Összefüggések?
Előadó: Prof. Dr. Ritter László
Üléselnök: Dr. Németh Attila
: 2012.11.28. 13:30 : 2012.11.28. 16:30
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., yírő Gyula Kórház, B épület, Tanácsterem
IRÁNYTŰ. Merre menjünk? - Brainstorming sessionTisztelt Kolléga!
A SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a pszichiátria aktuális kérdéseit érintő közös gondolkodásra és véleménycserére, az IRÁNYTŰ. Merre menjünk? címmel szervezett Brainstorming session keretében.
A programot tartalmazó Meghívó a kapcsolódó dokumentumokban olvasható.
: 2012.11.27. 14:00 : 2012.11.27. 17:00
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. emeleti tanterme
A rendezvény Web oldala: http://www.cmepszichiatria.hu
IRÁNYTŰ. Merre menjünk? - Brainstorming sessionTisztelt Kolléga!
A SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a pszichiátria aktuális kérdéseit érintő közös gondolkodásra és véleménycserére, az IRÁNYTŰ. Merre menjünk? címmel szervezett Brainstorming session keretében.
A programot tartalmazó Meghívó a kapcsolódó dokumentumokban olvasható.
: 2012.11.27. 14:00 : 2012.11.27. 17:00
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. emeleti tanterme
A rendezvény Web oldala: http://www.cmepszichiatria.hu
CME képzés a Magatartástudományi Intézetben: Az agresszió megelőzésének és kezelésének lehetőségei a klinikai gyakorlatbanAz agresszió megelőzésének és kezelésének lehetőségei a klinikai gyakorlatban
SE-TK/2012.II/00367
http://www.magtud.hu/files/oktatas/kepzes/Agresszio_2012_november.pdf
Helyszín: Magatartástudományi Intézet könyvtára, Budapest, VIII. kerület, Nagyvárad tér 4., XX. emelet
Részvételi díj: 15.000 Ft
Pontérték: 20 pont
Időpont: 2012.11.24.
Tudományos információ: Pilling János
Címe: ,
E-mail: pilljan@net.sote.hu
Szervező: Barreto Jozefa
Címe: ,
E-mail: barjoz@net.sote.hu
: 1089 Bp, Nagyvárad tér 4., SE Magatartástudományi Intézet

Kazuisztikai nap - Magyar Igazságügyi Orvosok TársaságaAz esemény meghívója letölthető a kapcsolódó dokumentumok közül.
: 2012.11.23. 13:00 : 2012.11.23. 20:00
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Igazságügyi orvostan
: 1091 Budapest, Üllői út 3., Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet
Őszi Pszichiátriai NapokA tudományos bizottság által összeállított 2 napos program a pszichiátriai és más tudományok (pl. idegtudományok, szociológia, pszichológia stb.) határterületeit érinti.
A Konferencián kizárólag plenáris ülések lesznek, melynek fő témái:
- pszichiátria és fotográfia,
- az orvos, a beteg és a téveszme.
: 2012.11.23. : 2012.11.24.
Kategória: Társasági rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 2481 Velence, Tó utca utca 4-6., Velence Resort & Spa****
A rendezvény Web oldala: http://mptpszichiatria.hu/hirek.aspx?nid=22243#2

Biológiai Pszichiátriai Egyesület XXIII. KonferenciájaTisztelt Kolléga, Kolléganő!
Örömmel hívjuk meg a Biológiai Pszichiátriai Egyesület XXIII. továbbképzésére,amely A biológiai pszichiátria korszerű eredményei címmel kerül megrendezésre.
Jelentkezési határidő: 2012. november 5.
További részletek és a jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumokban található.
: 2012.11.21. : 2012.11.23.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1013 Budapest, Krisztina akrt.41-43., Hotel Mercure Buda
Csoportanalitikus és Kiképző Társaság képzése A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság új évfolyamot indít a csoportvezetés megalapozása, alkalmazásai és gyakorlata iránt érdeklődők számára blokkos csoportanalitikus és csoportvezetői képzése keretében 2012.november végén.
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
Időpont: 2012.11.20.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT székhely

Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ TanfolyamA tanfolyam a szakorvosok és szakpszichológusok kötelezően választható továbbképzésében 30 CME-pontot ér.
Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: harmattj@t-online.hu
További részletek a tanfolyamról a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2012.11.17. : 2012.11.18.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, MPT Székház
Kötelező szinten tartó tanfolyam Pszichiátria, pszichiátriai rehabilitáció, addiktológia, gyermekpszichiátria, forenzikus pszichiátria és pszichoterápia
A program a csatolt dokumentumban olvasható
: 2012.11.15. : 2012.11.17.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, Lurdy-ház

CME képzések a Semmelweis Egyetemen - Kötelező szinten tartó továbbképzés pszichiátereknek és klinikai szakpszichológusoknakTisztelt Kolléga!
Örömmel értesítjük, hogy elindítottuk a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány által közö-sen szervezett és bonyolított szakorvosok folyamatos továbbképzésének honlapját, ahol informálódhat képzéseinkről és regisztrálhat tanfolyamainkra.
Kérjük látogassa meg honlapunkat és regisztráljon képzéseinkre!
A Meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.
: 2012.11.15. : 2012.11.17.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1085 Budapest, Lurdy Ház, Könyves K. krt. 12-14. I. em. VI. terem
A rendezvény Web oldala: http://www.cmepszichiatria.hu
Kötelező szinten tartó tanfolyam Pszichiátria, pszichiátriai rehabilitáció, addiktológia, gyermekpszichiátria, forenzikus pszichiátria és pszichoterápia
A program a csatolt dokumentumban olvasható
: 2012.11.15. : 2012.11.17.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, Lurdy-ház
ELME MATER - A Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programjaA rendezvényre munkatársaival (és esetleges rezidens, szakvizsga előtt álló kollégáival, ill. Ph.D. hallgatóival) együtt tisztelettel meghívjuk. Az előadás szakorvosok folyamatos továbbképzési (CME) programjának számít és a részvételt kredit pontokkal ismerik el. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Téma: Kémiai boldogságkutatás
Előadó: Dr.Fodor Miklós főorvos
Budapest
A Meghívó a kapcsolódó dokumentumok közül letölthető.
: 2012.11.14. 14:30 : 2012.11.14. 18:00
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Szeged, Semmelweis u. 6., Új Klinikai Tömb
FŐPSZICHE novemberi összejöveteleA FŐPSZICHE 2012. november 14-én tartja soron következő összejövetelét a Pfizer támogatásával.
Részletes információért kattintson ide >>
: 2012.11.14. 09:00 : 2012.11.14. 12:00
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1138 Budapest, XIV. Hermina út 7. II. emelet
Psziché - VI. Pszichoterápiás HétvégeAjánljuk a részvételt azoknak a szakembereknek, akik
- ismerkednek a szakmával és keresik a számukra megfelelő módszert, irányzatot;
- már tapasztalattal rendelkeznek a segítő szakmában és kíváncsiak más kollégák munkájára, a sajátélmény új rétegeire, a szakmai nagycsoport és középcsoport tapasztalatára;
- a szakmai közösséghez tartozás megerősítő élményére vágynak.
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban.
: 2012.11.09. 10:00 : 2012.11.11. 13:30
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 8600 Siófok, Beszédes sétány 72., Hotel Magistern****
A rendezvény Web oldala: http://pszihetveg.webgarden.com/
CME képzés a Magatartástudományi Intézetben: Stresszkezelés a gyakorlatban. Williams Életkészségek magatartásorvoslási programStresszkezelés a gyakorlatban. Williams Életkészségek magatartásorvoslási program
SE-TK/2012.II/00336
http://www.magtud.hu/files/oktatas/kepzes/WEK_2012nov_orarenddel.pdf
Helyszín: Magatartástudományi Intézet könyvtára, Budapest, VIII. kerület, Nagyvárad tér 4., XX. emelet
Részvételi díj: 32000 Ft
Pontérték: 32 pont
: 2012.11.09. : 2012.11.10.
Tudományos információ: Susánszky Éva
Címe: ,
E-mail: suseva@net.sote.hu
Szervező: Barreto Jozefa
Címe: ,
E-mail: barjoz@net.sote.hu
: 1089 Bp, Nagyvárad tér 4., SE Magatartástudományi Intézet
Pszichiátriai Gondozók XVII. Szakmai HétvégéjeA Pécsi Tudományegyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája 2012 őszén megrendezi a Pszichiátriai Gondozók XVII. Szakmai Hétvégéje konferenciát pszichiáter szakorvosok számára. A konferencia idõpontja: 2012. november 8-10.
A konferencia tudományos programja áttekintést ad a hazai ellátó helyeken folyó pszichiátriai gondozás gyakorlatáról, valamint a szervezeti, finanszírozási és jogi aktualitásokról.
A rendezvény akkreditációja folyamatban van.
Regisztráció és további információ:
Szervező Iroda - FÁMA PR KFT.
1034 Budapest,
telefon: +36-21 380-03-10
fax: +36-21 380-03-11
email: hajdu@famapr.hu vagy office@famapr.hu
: 2012.11.08. : 2012.11.10.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 2025 Visegrád, Fekete-hegy, Hotel Silvanus
A rendezvény Web oldala: http://psychiatry.pote.hu/

'Mestereink' sorozat első találkozójaA Mestereink sorozat első találkozóján:
A Mester: Prof.Tringer László
A kíváncsi, kérdező Tanítvány: Lehóczky Pál
Beszélgetés a szakmáról, és egy kicsit többről, ami könyvekben, cikkekben nem, vagy nem így tetten érhető.
A terem korlátozott befogadó képességére való tekintettel kérjük jelezze előre részvételi szándékát az MPT titkárságán :
Cím: 1021, Budapest, Hűvösvölgyi út 75/a.
Telefon: (1) 200-6533
E-mail: titkarsag@mptpszichiatria.hu
A beszélgetésről felvétel készül, így kérjük a pontos megjelenést.
: 2012.11.07. 17:00 : 2012.11.07. 20:00
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/a., MPT Székház

Workshop - Alfons Vansteenwegen Szeretettel várunk minden érdeklődőt:
Alfons Vansteenwegen: Sokévnyi együttlét után
A tartós párkapcsolatok fenntarthatóságának elősegítése a párterápia lehetőségeivel.
című workshopra.
Alfons Vansteenwegen a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem Család- és Szexualitástudományi Intézetének igazgatója. Harminc éve dolgozik pszichológusként, szexuál- és párterapeutaként. Számos könyvét sok nyelvre lefordították. Nős, négy gyermeke van.
Jelentkezni eletronikus űrlapon lehet. Az űrlap letölthető a honlapról is.
Időpont: 2012. november 6. 10:00 - 16:00 Regisztráció 9:30-tól.
Részvételi díj: 5000 Ft
MCSE pontszám:8 pont
CME: 20 pont*
*CME pontok a követekező klinikusoknak és orvosoknak van akkreditálva: addiktológia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológus, psychiátria
: 2012.11.06. 09:30 : 2012.11.06. 16:00
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1075 Budapest, Kazinczy u. 2327., ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Aula
A rendezvény Web oldala: http://csaladterapia.hu
Tanfolyam - Magyar Tinnitus EgyesületA képzés címe: A Magyar Tinnitus Egyesület komplex fülzúgás kezelési programja ( TRT )
A tanfolyam célcsoportjai: fül-orr-gégész, neurológus, pszichiáter, háziorvos és klinikai szakpszichológus.
Témakörök:
- A tinnitus definíciója, fajtái, okai.
- A krónikus tinnitus kialakulásának új elmélete.
- A tinnitus neurológiai vonatkozásai, a hallópálya kapcsolatai, neurotranszmitterek.
- A tinnitus pszichiátriai vonatkozásai.
- Akrónikus tinnitus diagnosztikája, korszerű kezelése.
- Gyógyászati segédeszközök a tinnitus kezelésében.
- A tinnitus pszichológiai vonatkozásai.
További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2012.10.26. 10:00 : 2012.10.26. 17:00
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet, Fül-orr-gégészet, Háziorvostan, Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1127 Budapest, József Atilla tér 4., Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
Polcz Alaine Emlékest - Együtt az eltávozottalPolcz Alaine hozta vissza a közbeszédbe a halál és a gyász fogalmát, és mindenkinél többet tett azért, hogy a haldoklók és gyászolók fájdalmát enyhítse. A Napfogyatkozás Egyesületet a gyászolók segítésére hozta létre.
A meghívó és a program a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2012.10.25. 17:00 : 2012.10.25. 20:00
Kategória: Egyéb rendezvények
: 1088 Budapest, Múzeum utca 7., Kossuth Klub
International interprofessional conference - Suicide Prevention for Young People: Possibilities and ChallengesSupported by the Hungarian Psychiatric Association , the Scottish Choose Life Program, the World Psychiatric Association and the French Institute, organized by the Home in the Soul Foundation.
On the conference there will be lectures and workshops. There will be different sections.
- Psychiatry and pediatric psychiatry and the environment. How can the position of psychiatry be strengthened in prevention? How can/should psychiatry co-operate with the psychologists, teachers, volunteers, police, churches, and other staff?
- Psychiatry: Depression, Anxiety and Suicide . Early intervention in schizophrenia for suicide prevention Section for psychiatrists, pediatric psychiatrists.
- Psychiatry: Schizphrenia and suicide
- Survivor organizations. Tasks and possibilities. How to help the survivors? How to help the parents, how to help the family? Possibilities of students and teachers?
- School violence and suicidology (Alienation, Revenge, Redemption) How can the teacher, the psychologist, the social worker, psychiatrist act to promote the health and well being of the pupil/student,) How can the experts and helpers co-operate for prevention. Parents Teacher Pupil/stuŹdent Psychologists. Different levels different interventions?
- Contemporary volunteers. How to train contemporary volunteers? How can children help other children?
- Internet: possibilities and hazards. Risk and possibilities. How do Internet help lines work? What is the difference between internet help lines and telephone help lines?
- Media: How can film and radio help? How to creŹate a useful spot for prevention? Does it really help?
How could media guidelines help? How can media workers be persuaded to follow the guidelines?
- National Prevention Programs: How to help? Who can help?
- Community based educational programs
- Police-Ambulance-Firehouse. Help and be helped
- Churches and suicide prevention
- Addiction and suicide behavior
- Help line organizations: experiences and challenges.
: 2012.10.19. : 2012.10.21.
Kategória: Társasági rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1011 Budapest, Fő utca 17., French Institute

Neuropathológiai továbbképző kurzusKépzés neuropathológus, pathológus, neurológus, pszichiáter rezidenseknek és szakorvosjelölteknek.
A jelentkezést a neuropathologia@med.unideb.hu e-mail címre kérjük eljuttatni.
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2012.10.13. 10:30 : 2012.10.13. 14:30
Kategória: Képzés
: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Pathológiai Intézet
Nyílt nap a Thalassa Házban Előzetes regisztrációt köszönettel vesszük az info@thalassahaz.hu e-mail címen!
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2012.10.12. 09:30 : 2012.10.12. 15:30
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1223 Budapest, Jókai Mór u. 21-23.

Magyar Individuálpszichológiai Egyesület XVII. VándorgyűléseA konferencia címe: A kisebbértékűség-érzés spektruma
1907-ben, 105 éve jelent meg Alfred Adler elmélet-meghatározó műve, a Tanulmány a szervek kisebbértékűségéről .
Tisztelettel hívjuk és várjuk tagtársainkat, a kollégákat és érdeklődőket, hogy együtt gondolkozhassunk a koncepció értelmezéséről, változásáról, inspiratív hatásairól.
A Vándorgyűlés értesítője, valamint a Jelentkezési- és Absztraktbeküldő lap a kapcsolódó dokumentumok közt található.
: 2012.10.12. : 2012.10.13.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1142 Budapest, Rákospatak u. 101., Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola
Közösségi Pszichiátria CLASSIC KonferenciaA Magyar Pszichiátriai Társaság Közösségi Pszichiátriai és Addiktológiai Szekciója, a Magyar Pszichiátriai Gondozók Regionális Egyesülete, valamint az Ébredések Alapítvány meghívja Önt és munkatársait a Lelki Egészség Világnapja alkalmából a Közösségi pszichiátria CLASSIC című konferenciára.
További információ és a program a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2012.10.10. 09:30 : 2012.10.10. 17:00
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1131 Budapest, József Attila tér 4., Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
FŐPSZICHE Összejövetel
További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2012.10.10. 09:00 : 2012.10.10. 12:00
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1083 Budapest XIV., Hermina út 7. II. emelet
ELME MATER - A Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja (2012. ősz)A továbbképző program őszi témái:
2012. október 10. Erotika a művészetben és az agyban
Ea: Prof.Dr.Fráter Loránd egyetemi tanár
Szegedi Tudományegyetem Radiológiai Klinika
2012. november 14. Kémiai boldogságkutatás
Ea: Dr.Fodor Miklós főorvos
Budapest
2012. december 12. Itt mindenki megbolondult? a mentális betegek helyzete a magyar egészségügyben
Ea.: Dr.Kereszty Éva tanszékvezető egyetemi docens
Szegedi Tudományegyetem Igazságügyi Orvostani Intézet
2013. január 09. A féltekei dominancia színe és fonákja: nyelv és szkizofrénia
Ea: Domján Nóra pszichológus
Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika
A rendezvények helyszíne:
Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme.
A rendezvények időpontja: a hónap 2. szerdája, délután 14.30 óra.
Az előadások várható időtartama a vitával együtt: 2 óra.
Szervező:
Dr.Szendi István egyetemi docens
Tel.: 06/20/583-9039
: 2012.10.10. : 2013.01.09.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 6700 Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar; Új Klinikai Tömb
A rendezvény Web oldala: http://www.szote.u-szeged.hu/psych/rendframes.html

A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület V. Országjáró KonferenciájaA Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület idén Debrecenben rendezi meg V. Országjáró Konferenciáját.
A konferencia főtémája: Lélek jelen lét
Részvételi díj: 8.000 Ft (2011. augusztus 31-ig befizetve)
Nappali tagozatos egyetemi hallgatóknak: 6.000 Ft (2011. május 31-ig)
Számlaszám: 10200940-21515152-00000000
Jelentkezési határidő: 2012. szeptember 3.
A konferencia e-mailje: relax.debrecen@gmail.com
Szervezők:
Nótin Ágnes, telefon: 06 20/570 58 16
Dobi Mária, telefon: 06 30/908 36 50
Az Egyesület honlapján folyamatosan frissülő információkat találhatnak az érdeklődők.
A Program a kapcsolódó dokumentumok közt található.
Időpont: 2012.10.06.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Szervező: Pető Csilla
Tel: +36 30 257 25 61
: 4032 Debrecen, Békessy Béla utca 12., Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
A rendezvény Web oldala: http://www.relaxacio.hu/
III. Interdiszciplináris Orvosi Hetilap KonferenciaA III. Interdiszciplináris Konferencia nagy előnye, hogy széleskörű témaválasztása (gyermekgyógyászat, klinikai genetika, kardiológia, hipertónia-kezelés, szülészet-nőgyógyászat, reumatológia, gerincsebészet, gyógyszertan, hepatológia, transzplantáció kérdései) révén 2 nap alatt megismerhetők a legújabb és legfontosabb eredmények. Azt gondoljuk, hogy a betegek kezelése akkor a leghatékonyabb, ha a kezelőorvos nem csak a szűken vett szakterületén, hanem más területeket illetően is tájékozott.
: 2012.09.28. : 2012.09.29.
Kategória: Egyéb rendezvények
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.konferencia.orvosihetilap.com/

IV. Magyar Evészavar KongresszusA kongresszus címe: Evés - Test - Harmónia
Információ, jelentkezés: eveszavar2012@gmail.com e-mail címen 2012. augusztus 31-ig, illetve a kapcsolódó dokumentumban.
: 2012.09.14. : 2012.09.15.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Túry Ferenc
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet
Tel: +36 1 210 2953
E-mail: tury@t-online.hu
Szervező: Árkovits Amaryl, Bokor Éva
Munkahely neve: PTE ÁOK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Mentálhigiénés Intézete
Tel: +36 30 936 1483
E-mail: eveszavar2012@gmail.com
: 7626 Pécs, Koller u. 8., Corso Hotel

FŐPSZICHE összejöveteleFővárosi Pszichiátriai Gondozók Egyesülete 2012. szeptember 12-én tartja következő összejövetelét az Egis támogatásával.
A rendezvény helyszíne: ZESZ Szakorvosi Rendelőintézet, Budapest, XIV. Hermina út 7. II. emelet, Tanácsterem.
Program:
9h- Dr. Silling Tibor (MPGRE) a pszichiátriai járóbetegellátás, finanszírozás aktuális kérdéseiről.
10.30 h Dr. Filetóth Zsuzsa (Egis) aktualitások az Egis termékekkel kapcsolatosan.
11 h Dr. Magyar Iván György (Főpsziche) az OPAI-val kapcsolatos LEF hozzászólásokról.
11.30h Büfé
Figyelem! Kérjük a kedves tagokat, hogy minél többen és pontosan érkezzenek!
Kirándulás: október 6.-án lesz. Tervezett útvonal: Badacsony, Szigliget. Részletes tájékoztatás és befizetés Rózsásné Mártinál a rendezvényen.
Emlékeztető!
A 2012. évi tagdíjak: Orvosok 1500 Ft.-, Szakdolgozók 1000 Ft.- Nyugdíjasok 500 Ft.
Tájékoztatás:
A jövőben tájékoztatóinkat, meghívóinkat elektronikus úton fogjuk eljuttatni tagságunknak, a fővárosi pszichiátriai gondozóknak, szakrendelőknek, tekintettel a magas postaköltségekre. Kérjük, akinek nincs e-mail elérhetősége, jelezze vezetőségünknek! Kérjük, hogy személyi vagy rendelési időben, e-mail címben történt változásokat közöljék a vezetőséggel!
Üdvözlettel:
Dr. Magyar Iván György
főorvos
a FŐPSZICHE elnöke a pszichiátria, a neurológia, az addiktológia szakorvosa
A meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumok közül.
Időpont: 2012.09.12.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1022 Budapest XVI., Hermina út 7. II. emelet, Tanácsterem

Lélekemelő Live - Egiszüret
: 2012.09.07. : 2012.09.09.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
:
Művészet és pszichoanalízis rendezvénysorozat 10.2011-2012-ben is folytatódik a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozata a Károlyi-palotában.
A műhelybeszélgetések pénteki napokon 18 órakor kezdődnek a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A belépés ingyenes.
SZALCZER ESZTER irodalom- és színháztörténész (New York, USA)
Egy őrült védőbeszéde.
Alkotás, szerepjáték és a nemek harca August Strindberg műveiben
Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész
Időpont: 2012.06.15.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest V., Károlyi Mihály u. 16.
A rendezvény Web oldala: http://irok.terasz.hu/valachi.anna/index.php?id=1101

A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényében A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényében című, akkreditált képzésünket azoknak a szakembereknek gyermek házi-kórháziorvosoknak, szülész-nőgyógyászoknak, szülésznőknek, klinikai és ált. pszichológusoknak, védőnőknek, bábáknak, csecsemőgondozóknak, általános ápolóknak, stb. - ajánljuk, akik a mindennapi munkájuk során leendő anyákkal, baba-mama párokkal, ill. családokkal foglalkoznak, és szívesen kiegészítenék meglévő tudásukat új terápiás lehetőségekkel.
Akkreditációs kódszám orvosok, szakpszichológusok számára: SE-TK/2012.I./00303
Akkreditált pontok száma: 22.
A képzésre pedagógusokat, fejlesztőpedagógusokat, pszichopedagógusokat, szociális szakembereket, általános pszichológusokat, gyógy-, és fejlesztőpedagógusokat, valamint végzős egyetemi és főiskolai hallgatókat is várunk.
Számukra a képzés nem akkreditált, de a tanfolyam elvégzéséről igazolást állítunk ki.
Időpont: 2012.06.08.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276&lang=hu

VIKOTE Kongresszus 2012 - A kognitív viselkedésterápia szerepe a prevencióbanA kongresszus fő témája a prevenciós területek és a kognitív viselkedésterápia kapcsolatára helyezi a hangsúlyt.
A rendezvényről további információkat olvashatnak a kapcsolódó dokumentumban és a rendezvény web-oldalán.
: 2012.06.02. : 2012.06.03.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Balatonkenese, Kikötő u. 2-4., Hotel Marina Port

International Sandor Ferenczi ConferenceFaces of Trauma
: 2012.05.31. : 2012.06.03.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Mészáros Judit
E-mail: juditmeszaros@t-online.hu
Szervező: Golovanova Bea
Munkahely neve: CongressLine Ltd.
Címe: 1065 Budapest, Révay köz 2.
Tel: +36 1 429 0146, +36 1 312 1582
E-mail: golob@congressline.hu
: 1061 Budapest, Váci út 1-3., Hilton Budapest WestEnd
A rendezvény Web oldala: http://www.ferencziconference2012.com/
Magyar Pszichológiai Társaság XXI. Országos Tudományos NagygyűléseAz évenként megrendezett Nagygyűlés Magyarország legnagyobb pszichológiai tudományos fóruma, mely lehetővé teszi az ország különböző pontjairól származó szakemberek találkozását, új kutatási eredményeik bemutatását, valamint a határon túli szakemberek és a társszakmák eszmecseréjét, együttműködését.
A Nagygyűlést a doktoranduszok konferenciája és találkozója előzi meg Szombathelyen 2012. május 30-án délelőtt.
A Nagygyűlés főszervezője a Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kara
A Nagygyűlés védnökei:
Prof. Dr. Gadányi Károly elnök-rektorhelyettes
Prof. Dr. Faragó Sándor rektor
Dr. Puskás Tivadar polgármester
Jelentkezés kizárólag a Nagygyűlés honlapján lehetséges.
Az aktív részvétel módjai tematikus előadás: - új, eddig még nem publikált empirikus kutatási eredmények, az elméletalkotás új megközelítéseinek bemutatása
- előadások szimpóziumban: egy nagyobb empirikus kutatásban elért új eredmények, kutatócsoportban kidolgozott új elméletek bemutatása konkrét kutatás vagy téma köré szervezett előadásokkal
- egyéni poszterbemutató: egy adott témakörben végzett kutatás eredményeinek, problématerületének áttekintő bemutatása posztertáblán
- tematikus poszterműhely bemutató: kutatócsoportok, műhelyek közös témakörben végzett kutatásainak együttes bemutatkozása posztertáblákon
- műhelybemutató: szakmai képzések, technikák, iskolák, szakmai szervezetek bemutatkozása ötletes, egyéni módon kis termes műhelyekként vagy kerekasztal beszélgetés formájában.
Egy regisztrált résztvevő legfeljebb két prezentációban lehet első szerző, továbbálegfeljebb egy-egy szimpózium, illetve tematikus poszterműhely szervezője (elnöke) lehet. Bármely típusú szakmai bemutató első szerzőjének regisztrált résztvevőnek kell lennie.
A szimpózium szervezője elnököli a szimpózium ülését. Egy személy egy szimpóziumban legfeljebb egy előadást tarthat, abban az esetben is, ha a szimpózium szervezője. A szimpózium legfeljebb négy, a tematikus poszterműhely pedig legfeljebb öt prezentációból állhat.
A szimpóziumok és a tematikus ülések előadásainak időtartama a szimpózium, illetve a tematikus ülés elnökének és az előadóknak a döntése alapján átlagosan kb. 15 perc, amit rövid megbeszélés és vita követ. A szimpózium, illetve tematikus poszterműhely opponense (diszkutánsa) segíti elő, hogy aktív tudományos eszmecsere alakuljon ki az ülésen, illetve műhelybemutatón. Az opponensnek is regisztrált résztvevőnek kell lennie.
A regisztráláskor megadott prezentációs adatait (cím, szerzők, kivonat, kulcsszavak stb.) március 15-ig bármikor módosíthatja, javíthatja.
: 2012.05.30. : 2012.06.01.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 9701 Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.
A rendezvény Web oldala: http://www.mptnagygyules.hu/
Csoportvezető, csoportpszichoterapeuta és csoportanalitikus pszichoterapeuta módszerspecifikus képzésA Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ által akkreditált módszerspecifikus képzésként részt vesz a szakorvosok és klinikai szakpszichológusok pszichoterápiás szakvizsgára felkészítő képzésében. A képzés beszámítható a klinikai szakpszichológus-képzésbe és több módszerspecifikus képzés önismereti részébe is.
A.) CSOPORTVEZETŐ SZINT: 2 ÉVES /10 BLOKK/
Olyan felsőfokú végzettségűek számára, akik egészségesekkel segítő és önismereti célkitűzéssel-, vagy a klinikumban kiegészítő csoportokkal pl. szocioterápiás, kreatív terápiás csoportok kívánnak foglalkozni vagy klinikai pszichológusi szakképzésben lévő hallgatók számára. /150 óra sajátélmény, 100 óra elmélet, a blokkon kívül 60 óra szupervízió/ A sajátélmény beszámítható a Tündérhegyi Fókuszált Rövid Dinamikus Pszichoterápiás Módszerspecifikus Képzésbe is.
B.) CSOPORTPSZICHOTERAPEUTA - PSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁHOZ SZÜKSÉGES -SZINT: 3 ÉVES /15 BLOKK/
Orvosok, pszichológusok számára a pszichoterapeuta szakvizsga letételéhez szükséges rész a módszerspecifikus képzésből. /250 óra sajátélmény, 150 óra elmélet, a blokkon kívül 60 óra szupervízió/
C.) CSOPORTANALITIKUS PSZICHOTERAPEUTA SZINT: 4 ÉVES /20 BLOKK/
Olyan orvosok és pszichológusok számára, akik a klinikumban vagy más területen önálló csoportanalitikusként kívánnak dolgozni. /320 óra sajátélmény, 200 óra elmélet, a blokkon kívül 2X60 óra szupervízió/
A képzés formája: tanévenként öt péntek-szombati blokk, amelyek
- önismereti kiscsoportokból,
- nagycsoportokból,
- szemináriumokból és
- előadásokból épülnek fel.
A képzés kiegészül a blokkokon kívül szervezett szupervízióval, évenként vizsgával-, az egyes szintek elvégzése esettanulmánnyal történő vizsgával zárul. A képzés önköltséges.
Az önismereti csoport és az elméleti képzés külön-külön is választható.
Az önismereti csoport vezetője Dr. Szalay Marietta
Az elméleti képzés vezetője: Hosszú Éva
Jelentkezés: szakmai önéletrajzzal és a képzési szint megjelölésével: Szalay Marietta dr. mariettaszalay@gmail.com
Időpont: 2012.05.25.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1081 Budapest, II. János Pál pápa /volt Köztársaság/ tér 6., CSAKIT székhelye
Pannónia Pszichiátriai Egyesület XXVI. VándorgyűléseSzeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt a Pannónia Pszichiátriai Egyesület XXVI. Vándorgyűlésére, melyet Látni és látszani címmel, Szigetváron rendezünk.
Vándorgyűlésünk fő témája idén a hagyományőrzés és a megújulás, melynek aktualitását a változó szakmapolitikai irányelvek és a pszichológia, pszichiátria, pszichoterápia kapcsolata és lehetőségei adják.
Előadásaink és a workshopok témái a szakma gyakorlása és a képzések kapcsán a múlt jelen jövő kérdései köré szerveződnek, érintik a regionális szakmai örökségek, gyökerek jelentőségét és a fejlődés változás útjait.
A szakmai programot a Szigetvári várban megrendezendő vacsora zárja. Szeretnénk idén is, hagyományainkhoz híven, teret adni a szakmai diskurzusnak és a kollegiális találkozásnak, együttlétnek.
PROGRAM 09.00 Regisztráció a Vándorgyűlés helyszínén
10.00 Megnyitó
Kolovics János Szigetvár Város Polgármestere
dr. Stark András Pannónia Pszichiátriai Egyesület Elnöke
dr. Bender Zsuzsanna Szigetvár Kórház Főorvosa
Előadások
10.15-11.00 Dr. Bender Zsuzsanna: Rehabilitáció ma és holnap avagy a fejlődés iránya
11.00-11.45 Dr. Szőnyi Gábor: Kell egy csapat és azután? Néhány gondolat a pszichoterápiás szervezetek örömeiről és viszontagságairól
11.45-12.00 Szünet
12.00-12.45 Dr. Tényi Tamás: Nietzsche és a pszichoanalízis
12.45-13.30 Dr. Zalka Zsolt: A Thalassa Ház előzményeiről és eddig tapasztalatairól
13.30-15.00 Ebédszünet
Workshopok 15.00-18.00
Dr. Szemelyácz János: Dizájner drogok a jelenség, következmények, terápiás lehetőségek
Dr. Koltai Mária dr. Árkovits Amaryl: Pszichoterápia: tegnap ma
holnap?
Gál Béla: Hagyományok és újítás: a pécsi pszichoterápiás műhely szemléleti sajátosságai
Dr. Stark András: Egy pár terápiában
18.00-18.15 Szünet
18.15-18.45 Workshop vezetők összefoglalója / Közgyűlés
19.00 Vacsora, koncert, borozás
Időpont: 2012.05.25.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Szigetvár, Szigetvári Vár
A Magyar Tinnitus Egyesület komplex fülzúgás kezelési programjaA Magyar Tinnitus Egyesület 2012. május 24-én A fülzúgás komplex kezelése címmel továbbképző tanfolyamot rendez.
A képzés orvosok és pszichológusok részére akkreditált (7 kredit pont)
További információk és részletes program a kapcsoldódó dokumentumok alatt olvasható.
: 2012.05.24. 10:00 : 2012.05.24. 14:00
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1131 Budapest, József Attila tér 4., Angyalföldi József Attila Művelődési központ "Rubin" terme
CME Képzés: Antipszichotikumok alkalmazása a gyakorlatbanTovábbi részletek a kapcsolódó dokuemntumban olvashatók.
Időpont: 2012.05.22.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. emelet tanterem
Magyar Hipnózis Egyesület XXIII. TalálkozójaTéma: Testi-lelki immunitás és hipnózis
: 2012.05.18. : 2012.05.20.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Dobogókő,
Tanulástechnika Tanfolyam A tanfolyam során a résztvevők megismerkedhetnek a különféle szűrővizsgálati tesztekkel, tanulási motivációt növelő feladatokkal, teljesítményszorongást csökkentő módszerekkel, figyelem- és memóriafejlesztő stratégiákkal, hatékony problémamegoldási és tanulási technikákkal, specifikusan tantárgyak megtanulásához kapcsolódó trükkökkel, és végül, de nem utolsó sorban a tanulás 5 lépcsős módszerével, amely egy átfogó tanulási stratégia.
A tanfolyam elméleti szemináriumokat, gyakorlatokat, videodemonstrációkat, szupervíziós lehetőségeket foglal magában.
A képzést orvosoknak és szakpszichológusoknak a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
A képzés kötelezően választható gyermek-és ifjúságpszichiáterek, gyermekpszichiáterek, klinikai szakpszichológusok, neuropszichológusok, pszichiáterek, pszichoterapeuták számára.
Akkreditációs kódszám orvosoknak és szakpszichológusoknak: SE-TK/2012.I./00297
Akkreditált pontok száma: 30.
: 2012.05.18. : 2012.05.19.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Művészet és pszichoanalízis rendezvénysorozat 9.2011-2012-ben is folytatódik a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozata a Károlyi-palotában.
A műhelybeszélgetések pénteki napokon 18 órakor kezdődnek a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A belépés ingyenes.
LÁNG JUDITH VERONIKA újságíró, esztéta (Budapest)
Az agresszió, az önkielégítő ostobaság, a hatalom és a szadizmus deformáló ereje
Ottlik Géza Iskola a határon és William Golding A legyek ura című regényében
Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész
Időpont: 2012.05.18.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest V., Károlyi Mihály u. 16.
A rendezvény Web oldala: http://irok.terasz.hu/valachi.anna/index.php?id=1101
Lelki folyamatok neurológiai és genetikai háttere
Előadók: Rákóczi Balázs pszichológus (neuropszichológia),
Varga Gábor pszichológus (pszichogenetika),
Turóczi Attila pszichológus, családterapeuta (családterápiás vonatkozások)
Részvételi díj: 4.000,-Ft,
MCSE: 8 aktivitási pont, CME: 8 pont
Jelentkezés elektronikus űrlapon: IDE KATTINTVA
Vajon milyen biológiai lenyomatokat hagy maga után azon gyógyító tevékenység, amelyet a hétköznapi terápiás praxisunk során végzünk, és milyen idegrendszeri folyamatok játszódnak le közben? A pszichológia Freud óta azt várja, hogy a lelki folyamatokat meg tudja feleltetni a testi és élettani folyamatoknak. Még ha ez valószínűleg lehetetlen célkitűzés is, korunkban a neuropszichológia és a pszichogenetika nagy lépéseket tett ebbe az irányba.
A szeminárium bepillantást nyújt a legújabb eredményekbe és bemutatja azok alkalmazási lehetőségeit a család- és párterápiában, az emberi kapcsolatok alakításában, formálásában. A legfontosabb témák a következők lesznek: Hogyan képeződik le idegsejtjeink szintjén az empátia és az egymásra hangolódás? Miként szerveződnek az összetartozás és az együttes élmény neurális alapjai? Hogyan befolyásolják a gének a viselkedést és miként hatnak vissza a lelki élmények a genetikai folyamatokra? Létezik-e az okosság, illetve a depresszió génje? A genetikai adottságaink és a környezeti tényezők között milyen speciális kölcsönhatások léphetnek fel?
: 2012.05.17. 10:00 : 2012.05.17. 17:00
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Alapítvány földszinti előadóterem
A filmrendező mint terapeuta - III. vetítésPERLAKI TAMÁS ÉLETÉNEK EGYIK KEDVENC ELEMZÉSI TÉMÁJAFRANCOIS TRUFFAUT: LŐJ A ZONGORISTÁRA!
francia filmremekmű
Hogyan "varrja" be magát egy rendkívül szimpatikus, tehetséges emberszorongásaiba, félelmeibe, depressziójába? (CHARLES AZNAVOUR a híresfrancia sanzonénekes életének egyetlen - nagyon emlékezetes -filmfőszerepe. )
A film egy hol fenn (zongoraművész), hol lent (bárzongorista) sorsot,a nőkkel, szerelmeivel és fiú testvéreivel való ellenmondásos kapcsolatát groteszk eszközökkel, "fekete humorral" és rengetegszórakoztató geggel mutatja be. TRUFFAUT filmje VILÁGSIKERT aratott, azt mondták-írták róla, hogy HITCHCOCK-paródiaként(is) remek szórakozást nyújt. Perlaki Tamásnak - évtizedek óta - egyetemi és más előadásain az avéleménye erről a filmről, hogy a játékos gegek - Hála Istennek"elfedik" a rendkívül intellektuális "komoly" mondanivalót az EMBERSORSÁRÓL, LEHETŐSÉGEIRŐL, BOLDOGULÁSÁNAK illetve BOLDOGTALANSÁGÁNAK,MAGÁNYÁNAK, DEPRESSZIÓJÁNAK okairól.
Írásban igen "nagyképűnek" tűnik, de Perlaki Tamás - a nézőkkérdéseivel együtt - egy olyan "képről-képre", jelenetről-jelenetrevaló elemzését SZERETNÉ ADNI ennek a kedvenc mozijának, AMI NINCSLEÍRVA egyetlen Truffaut könyvben, tanulmányban vagy az interneten.
És az elemzésnél kiderül, hogy milyen "fontos" és "örökké aktuális" gondolatok filmje ez. (Mit tehetünk mi a saját boldogságunkért? Perlaki Tamás sokat tanult - a magánéletében is - TRUFFAUT-TÓL... Még érdekesebb úgy meghallgatni a vitavezetőt, ha valaki már látta afilmet - de nem vette észre, hogy milyen nagy "PSZICHOLÓGIAI" KÉRDÉSEKET feszeget és VÁLASZOL MEG.
Perlaki Tamás előre is HÁLÁSAN KÖSZÖNI, ha minél többen megnézik - újszemmel - életének egyik kedvenc lelki-szellemi moziját.
Belépő: 1000 Ft
: 2012.05.16. 18:00 : 2012.05.16. 20:00
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, VI. Izabella u. 46., Lelki Fröccs étterem
Dívány a Dunán - IX. Európai Pszichiátriai és Pszichoanalitikai TalálkozóA "Dívány a Dunán" elnevezésű konferencia 9. alkalommal kerül megrendezésre Budapesten. A rendezvény részletes programja a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2012.05.15. : 2012.05.18.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, több helyszín
A psychoedukáció-léleknevelés alapítvány továbbképző hétvégéjeA továbbképző hétvége témája: A pszichózisok rejtélye
További részletek hamarosan olvashatók honlapunkon.
: 2012.05.14. : 2012.05.15.
Kategória: Egyéb rendezvények
:
PszichoArénaA rendezvényt 28 pontra akkreditálták.
további részletek és program a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2012.05.11. : 2012.05.12.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Mórahalom, Hotel Colosseum

A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiájaKötelezően választható
Pontszáma: 22
A képzést orvosoknak és szakpszichológusoknak a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
A képzés kötelezően választható gyermek-és ifjúságpszichiáterek, gyermekpszichiáterek, klinikai szakpszichológusok, neuropszichológusok, pszichiáterek, pszichoterapeuták számára.
: 2012.05.11. : 2012.05.12.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276&lang=hu
PszichoArénaA rendezvényt 28 pontra akkreditálták.
további részletek és program a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2012.05.11. : 2012.05.12.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Mórahalom, Hotel Colosseum
Magyar Fejfájás Társaság 2012. évi Kongresszusa (Siófok, 2012.05.11-12.)Kedves Kollégák!
Örömmel értesítek minden érdeklődőt, hogy az 1996-ban alapított Magyar Fejfájás Társaság soron következő éves kongresszusa 2012. május 11-12-én kerül megrendezésre a hagyományokhoz híven a Balaton partján, Siófokon egy új helyszínen, a Panoráma Hotelben .
Társaságunk célja a gyakori fejfájás betegségek kivizsgálásának, minél hatékonyabb kezelésének és ellátásának előmozdítása szakmai és tudományos eszközök felhasználásával. Működése kiterjed a fejfájás prevenciójára és kutatására is. Kongresszusainkon a fejfájással és annak határterületeivel foglalkozó neves hazai szakemberek tartanak színvonalas előadásokat. A
Társaság tudományos folyóirata a Cephalalgia Hungarica, mely regisztrált tagjaink számára elérhető honlapunkon (www.fejfajas-tarsasag.hu).
A 2012. évi kongresszus fő témái a következők:
Műszeres vizsgálatok és beavatkozások a fejfájások diagnosztikájában és terápiájában
Klinikai gyógyszervizsgálatok elvei és gyakorlata fejfájásban
Emellett szabadon választott témában is lehetőség nyílik előadások vagy poszterek bemutatására.
Az előző évekhez hasonlóan számítunk a felnőtt- és gyermekneurológusok, és valamennyi fejfájáshoz kapcsolódó szakma képviselőjének jelentkezésére és aktív részvételére.
A kongresszus neurológusok, gyermekneurológusok, pszichiáterek, idegsebészek, aneszteziológusok, házi orvosok és klinikai szakpszichológusok számára akkreditált, pontszerző rendezvény.
A közeli találkozás, viszontlátás reményében szeretettel várja Önöket a Magyar Fejfájás Társaság vezetősége nevében:
Dr. Szok Délia
a Magyar Fejfájás Társaság elnöke
További részletes információk, on-line jelentkezés a szervező weboldalán: http://www.top-congress.hu/2012/fej2012
: 2012.05.11. : 2012.05.12.
: 8600 Siófok, Hotel Panoráma
A rendezvény Web oldala: http://://www.top-congress.hu/2012/fej2012/
PszichoArénaA rendezvényt 28 pontra akkreditálták.
további részletek és program a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2012.05.11. : 2012.05.12.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Mórahalom, Hotel Colosseum
Szakmai tanácskozás: Internetes tanácsadásA Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Nemzeti Drogmegelőzési Iroda és a Nemzeti Drog Fókuszpont Internetes tanácsadás címen szakmai tanácskozást szervez.
Kérjük, hogy részvételi szándékukat a jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével 2012. április 16-ig jelezzék postai úton, e-mailben vagy faxon.
Időpont: 2012.05.07.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1134 Budapest, Tüzér utca 33-35., NCSSZI konferencia terme
Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 2. modul (A csoportvezetői kompetenciák fejlesztése)
Bár az egyes modulok egymásra épülnek, a 2. modul elvégzésének nem feltétele az 1. modulon való részvétel, de számítunk a résztvevők előzetes tudására és tapasztalataira.
Kötelezően választható
Pontszáma: 44
Kiknek akkreditált:
1. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 2. gyermekpszichiátria | 3. klinikai szakpszichológus | 4. neuropszichológia | 5. psychiátria
6. pszichiátriai orvosi rehabilitáció | 7. pszichotherápia
Kiknek ajánlott még:
orvosok, pszichológusok, szociálpedagógusok, szociális munkások, pedagógusok
: 2012.04.27. : 2012.04.29.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276&lang=hu
A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióigA szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára.
A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig című, akkreditált képzésünket azoknak a szakembereknek háziorvosoknak, szülész-nőgyógyászoknak, szülészeknek, védőnőknek, bábáknak, klinikai és ált. pszichológusoknak, stb. - ajánljuk, akik a mindennapi munkájuk során leendő anyákkal, baba-mama párokkal, ill. családokkal foglalkoznak, és szívesen kiegészítenék meglévő tudásukat új terápiás lehetőségekkel.
Orvos, pszichológus: 19.000 Ft
Szakdolgozó, érdeklődő: 17.000 Ft
Akkreditációs kódszám orvosok, szakpszichológusok számára: SE-TK/2012.I./00288
Akkreditált pontok száma: 20.
Háttérben álló tényezők, elméleti megközeltések, új terápiás technikák, megközelítések
: 2012.04.20. 09:00 : 2012.04.20. 18:00
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház
Idősgondozási Konferencia 2012 tavaszánIdősek a határon: patológiás idősödés-természetes idősödés határán.
Medikális-szociális-ápolási szféra határkérdései
Konferencia a Geriátriai és Gerontológiai Társaság, a Magyar Pszichiátriai Társaság támogatásával.
További részletek és program a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2012.04.20. : 2012.04.21.
Kategória: Társasági rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: XIV. Budapest, Ifjúság útja 1-3., Danubius Hotel ARENA****
Művészet és pszichoanalízis rendezvénysorozat 8.2011-2012-ben is folytatódik a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozata a Károlyi-palotában.
A műhelybeszélgetések pénteki napokon 18 órakor kezdődnek a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A belépés ingyenes.
TVERDOTA GYÖRGY irodalomtörténész (Budapest)
József Attila pszichoiratai. Szerkesztői széljegyzetek a költő prózai értekezéseinek kritikai kiadásához
Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész
Időpont: 2012.04.20.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest V., Károlyi Mihály u. 16.
A rendezvény Web oldala: http://irok.terasz.hu/valachi.anna/index.php?id=1101
Idősgondozási Konferencia 2012 tavaszánIdősek a határon: patológiás idősödés-természetes idősödés határán.
Medikális-szociális-ápolási szféra határkérdései
Konferencia a Geriátriai és Gerontológiai Társaság, a Magyar Pszichiátriai Társaság támogatásával.
További részletek és program a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2012.04.20. : 2012.04.21.
Kategória: Társasági rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: XIV. Budapest, Ifjúság útja 1-3., Danubius Hotel ARENA****
Civil Csoport Hétvége
Keressük a közös hangot, tanuljuk a demokráciát
2012. április 2022. között, az évtizedes múltra visszatekintő Pszichoterápiás Hétvége mintájára kerül megrendezésre az első Civil Csoport Hétvége. A rendezvény a csoportok, közösségek, és általában a társadalom működési jellemzői iránt érdeklődő civilek számára kínál saját élmény jellegű tapasztalatokat. Célunk olyan csoporttér létrehozása, amely a résztvevőket hozzásegíti a társadalmi szerepeikhez való személyes viszonyuk mélyebb megértéséhez, a társadalmi jelenségekkel kapcsolatos érzelmi és intellektuális tapasztalataik bővítéséhez, valamint a demokratikusan szervezett közösségek működéséről, a demokrácia céljáról, kereteiről való inspiratív, közös gondolkodáshoz. A részvétel politikai szemlélettől és értékrendtől függetlenül mindazoknak hasznos lehet, akik érzékelik a társadalmi szintű együttműködés hiányosságait, és érdekeltnek érzik magukat a társas folyamatainkra való szélesebb perspektívájú, nem aktuálpolitikai fókuszú rátekintésben, valamint az ehhez kapcsolódó önismereti fejlődésben.
Alapvetések
A társadalmi párbeszédben az elmúlt évtized során rendkívül dominánsan jelentek meg a lélektani szempontból éretlen, regresszív megnyilvánulások: a jó és rossz, a mi és az ők éles elválasztása, az ideológiai csoportok közötti átjárhatatlanság, ezzel párhuzamosan pedig más csoportok tagjaival szembeni empátiára és az egyéni különbségek észlelésére való képtelenség. Mindemellett, vagy talán mindennek következtében, egyre nő a politikából, végső soron a demokratikus működésből kiábrándulók száma.
A Civil Csoport Hétvége szervezői úgy gondolják, ezekben a kérdésekben nem jöhet létre valódi változás az egyéni és társadalmi önreflektivitás képességének megerősödése nélkül. A rendezvénnyel ennek a folyamatnak kívánunk teret biztosítani.
A rendezvény felépítése
A Civil Csoport Hétvége 2012. április 2022. között (péntek délelőtt 10 órától- vasárnap 14 óráig) kerül megrendezésre. A közös munka felváltva kis- és nagycsoportokban zajlik. A kiscsoportok tematikája eltérő, a rendezvény céljaihoz illeszkedő. A kiscsoportok közé illesztve, összesen négy alkalommal kerül sor nagycsoportra, amelyen minden résztvevő jelen van, s amelynek fő célja a program során zajló csoportfolyamatok felismerése, megnevezése és értelmezése a Hétvége kérdéseinek tükrében. A programot plenáris előadások teszik teljessé, amelyek az aktuálpolitikai jellegnél szélesebb perspektívából közelítik meg a társadalmi folyamatokat, gazdasági, politikai, csoportlélektani szempontból elemzik a társadalom demokratikus működését. A három napot a kis- és a nagycsoportok munkájában is teljes folyamatként kezeljük, ezért fontos, hogy a Hétvége résztvevői mindvégig jelen legyenek a programon.
A csoportműködés és az egyéni tapasztalatok feldolgozásának, integrálásának kereteit kis- és nagycsoportok vezetésében tapasztalt szakemberek biztosítják, az esemény szakmai hátterét a Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület biztosítja.
A Civil Csoport Hétvége programja egyre gazdagodik, ezt a honlapon is követheti!
: 2012.04.20. : 2012.04.22.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Terenyi Zoltán
Címe: 7400 Kaposvár, Mikszáth K.u.12/3.
: Siófok, Beszédes J. sétány 72., Hotel Magistern
A rendezvény Web oldala: https://sites.google.com/site/civilcsopo/
Hippocrates-Psychoeducatio Specialista Továbbképző HétvégeRészletes program a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2012.04.14. : 2012.04.15.
Kategória: Egyéb rendezvények , Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Mátraháza, Ózon Hotel és Konferenciaközpont
PSZINAPSZIS - XVI. Budapesti Pszichológiai NapokBővebb információk és részletes program a rendezvény web-oldalán olvashatók.
: 2012.04.13. : 2012.04.15.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1131 Budapest, József Attila tér 4., Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
A rendezvény Web oldala: http://pszinapszis.hu/16/
Magyar Családterápiás Egyesület XXVI. VándorgyűléseMerész dolog az ismeretlent vizsgálni, de még merészebb rákérdezni az ismertre.
Ezzel az idézettel kezdődik Paul Watzlawick, John H. Weakland és Richard Fish 1974-ben megjelent és azóta klasszikussá vált Változás c. korszakos műve. Szomorú, hogy a szerzők egyike sincs már közöttünk, utolsóként 2011 októberében Richard (Dick) Fisch is eltávozott.
A változás jól ismert jelenség a családterápiában és mi most éppen ezért, erre az ismert jelenségre szeretnénk újra és újra rákérdezni. A változásokra az egyénben, a családban, a társadalomban, a körülöttünk lévő világban és persze saját szakmánkban, a családterápiában történő változásokra is.
Várjuk a résztvevők változással kapcsolatos kérdéseit és válaszait a már megszokott előadások, workshopok mellett (a változás jegyében) azokban az új formákban is, melyekről weboldalunkon tájékozódhatnak a jelentkezők.
A jelentkezésről, a részvételi díjakról és a szállásfoglalásról részletes információk találhatók az egyesület weboldalán, amely január végétől - szintén a változás jegyében változatlan helyen, de megújult arculattal és tartalmakkal elérhető el.
: 2012.04.13. : 2012.04.15.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 2103 Gödöllő, Páter Károly u. 1., Szent István Egyetem
A rendezvény Web oldala: http://www.csaladterapia.hu
A Tourette-szindróma és tic zavarok diagnózisa és terápiás protokollja Kötelezően választható
Pontszáma: 16
Kiknek akkreditált:
1. addiktológia | 2. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 3. gyermekpszichiátria | 4. igazságügyi elmeorvostan | 5. igazságügyi pszihiátria
6. klinikai szakpszichológus | 7. psychiátria | 8. pszichiátriai orvosi rehabilitáció | 9. pszichotherápia
Kiknek ajánlott még:
orvosok, pszichológusok, szociálpedagógusok, szociális munkások, pedagógusok
Időpont: 2012.04.13.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276&lang=hu
Neuropszichológiai napokSzabadon választható
Pontszáma: 6
Kiknek akkreditált:
orvos, klinikai szakpszichológus
Kiknek ajánlott még:
orvosok, pszichológusok, szociálpedagógusok, szociális munkások, pedagógusok
Időpont: 2012.04.12.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276&lang=hu
FŐPSZICHE összejövetelRészletes információk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2012.04.11. 09:00 : 2012.04.11. 12:00
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, XIV. Hermina út 7. II. emelet
Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésévelKötelezően választható
Pontszám: 30
Kiknek akkreditált:
1. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 2. igazságügyi klinikai pszichológia | 3. klinikai szakpszichológus | 4. neuropszichológia | 5. psychiátria
6. pszichotherápia
Kiknek ajánlott még:
orvosok, pszichológusok, szociálpedagógusok, szociális munkások, pedagógusok
: 2012.03.30. : 2012.03.31.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276&lang=hu
ESHRE (European Society of Human Reproduction and Embriology) Nemzetközi KonferenciaA Magyar Humán Reprodukciós Társaság (MHRT) nevében nagy örömmel tudatjuk, hogy hazánkat az a megtiszteltetés érte, hogy az ESHRE (European Society of Human Reproduction and Embriology) 2012 március 23-24-én Budapesten rendezi meg pszichológiai szekciójának nemzetközi konferenciáját, amelynek témája a Pszichoszociális Ellátás és Tanácsadás Kompetenciájának Fejlődése.
Hazánkat felkért előadóként Dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, valamint Dr. Vereczkey Attila meddőségi és endoszkópos specialista, szülész-nőgyógyász szakorvos, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet orvos igazgatója képviseli.
Bővebb információk a rendezvény web-oldalán olvashatók.
: 2012.03.23. : 2012.03.24.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1088 Budapest, Rákóczi út 43-45., Novotel Budapest Centrum
A rendezvény Web oldala: http://www.eshre.eu/ESHRE/English/Calendar/ESHRE-Campus-2012/Developing-competence-in-psychosocial-care/page.aspx/1449
Művészet és pszichoanalízis rendezvénysorozat 7.2011-2012-ben is folytatódik a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozata a Károlyi-palotában.
A műhelybeszélgetések pénteki napokon 18 órakor kezdődnek a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A belépés ingyenes.
DEDE ÉVA tanár, pszichológus (Budapest)
Melankólia és nárcizmus Caspar David Friedrich képein
Időpont: 2012.03.23.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest V., Károlyi Mihály u. 16.
A rendezvény Web oldala: http://irok.terasz.hu/valachi.anna/index.php?id=1101
Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ TanfolyamA tanfolyam a szakorvosok és szakpszichológusok szabadon választható továbbképzésében 30 CME-pontot ér.
Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály / Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
A tanfolyam szombaton 09.00-18.00, vasárnap 09.00-17.00 óráig tart. Részvételi díja 22.000.- Ft
Képzők: Dr. Harmatta János (ECP) és Bagotai Tamás (ECP)
A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása.
Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.
Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.
Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007. /www.lelekbenotthon.hu / A könyvre a munkához szükség van, kérjük előre beszerezni és elhozni a képzésre.
E.book: www.orioldbooks.com
A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.
Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.
Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: harmattj@t-online.hu
A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő!
: 2012.03.10. 09:00 : 2012.03.11. 17:00
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Bagotai Tamás
Tel: +36 30 390 3418
E-mail: bagotai@enternet.hu
: 1021 Budapesth, Hűvösvölgyi út 75/A, MPT Székház
'TEST és LÉLEK' Határterületek a neuropszichológiában és pszichoterápiábanKötelezően választható tanfolyam (2012-től szabadon választható tanfolyam) - 42 kreditpont
: 2012.03.09. : 2012.03.10.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Pécs, Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont
A rendezvény Web oldala: http://www.pcongress.hu/Congress/index/28
Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul Kötelezően választható
Pontszáma: 40
Kiknek akkreditált:
1. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 2. gyermekpszichiátria | 3. klinikai szakpszichológus | 4. psychiátria | 5. pszichiátriai orvosi rehabilitáció
6. pszichotherápia
Kiknek ajánlott még:
orvosok, pszichológusok, szociálpedagógusok, szociális munkások, pedagógusok
: 2012.03.09. : 2012.03.11.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276&lang=hu
Hibák és tévedések az orvosi gyakorlatbanSE-TK/2012.I./00173 / 16 kreditpont
Kötelezően választható: orvosok és klinikai pszichológusok
62 szakképesítéshez akkreditált a részletes listát ld. a tanfolyam adatlapján a www.oftex.hu oldalon
Részvételi díj: 20.000 Ft
Időpont: 2012.03.03.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, SE Magatartástudományi Intézet
A rendezvény Web oldala: http://www.magtud.hu/files/oktatas/kepzes/hibak_es_tevedesek_2012.pdf
Üvegharang Társulat: Észak, te szabadIrodalmi zenés műsor az Üvegharang Társulat szervezésében.
Ezen a napon a merényi gusztáv kórház gyógyító célú foglalkoztatója nyílt nap keretében mutatja be rehabilitációs, művészetterápiás tevékenységét.
A foglalkoztatóban a tárt kapu galéria gyüjteményéből kiállítást szervezünk.
: 2012.02.29. 14:00 : 2012.02.29. 16:00
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1097 Budapest, Gyáli út 17-19., Merényi Gusztáv Kórház gyógyító célú foglalkoztató

A Pszichológia Napja 2012A Magyar Pszichológiai Társaság hagyományteremtő szándékkal indította el 2009-ben a fenti címmel rendezvényét, melyet a Társaság 1928-as megalakulása napjának időpontjához kötöttünk.
Korábbi hagyományainknak megfelelően A Pszichológia Napja célkitűzésében egyaránt teret kíván nyújtani szakmánk tudományos ismereteinek terjesztéséhez és az alkalmazott pszichológiai területek megjelenéséhez. Tervezett programunkban ennek megfelelően a tudományos előadásoknak és a pszichológus professziót bemutató rendezvényeknek egyformán hangsúlyos szerepet szánunk. A 2012-es rendezvény fő témája a Kötődés, párkapcsolat, család lesz, amely a témában mind elméleti, mind gyakorlati tudással felvértez bennünket.
Idei programunkban a korábbi hagyományok folytatása mellett azt a célt tűztük ki, hogy minél több vidám, oldott, örömteli percet együtt tölthessünk, így a szakmai hivatalos programok mellett nyitottabb, könnyedebb hangvételű eseményeket is tervezünk.
A korábbi évekhez hasonlóan a Pszichológia Napja budapesti rendezvényéhez debreceni helyszínnel a Társaság Kelet-magyarországi Tagozata is csatlakozik.
A programra minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Időpont: 2012.02.25.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27., ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Aula
A rendezvény Web oldala: http://www.mpt.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=425:a-pszichologia-napja-2012&catid=2:mpt-rendezvenyek&Itemid=3
Pszichológia Napja, DebrecenA Magyar Pszichológiai Társaság Kelet-magyarországi Tagozata, a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem 2012. február 23-án, csütörtökön a Debreceni Református Kollégiumban A spiritualitás lélektani és teológiai dimenziói címmel tartja a PSZICHOLÓGIA NAPJA rendezvényét, amelyre tisztelettel meghívjuk!
Program: 13.30-14.00 Érkezés
14.00-14.10 Köszöntés:
Dr. Fekete Károly, DRHE
Dr. Bóta Margit, MPT Kelet-magyarországi Tagozat
14.10-15.10 A spiritualitás mélylélektana és patológiája - Dr. Süle Ferenc, pszichiáter, főorvos
15.10-15.45 Megbeszélés
15.45-16.10 Kávészünet
16.10-16.45 A gyülekezet spiritualitása - Dr. Szabó Lajos, egyetemi tanár (Evangélikus Hittudományi Egyetem)
16.45-17.10 Megbeszélés
17.10-17.30 Lelkipásztori hivatás és spiritualitás - Dr. Bodó Sára, egyetemi docens (Debreceni Református Hittudományi Egyetem)
17.30-18.00 Plénum-beszélgetés
moderátor: Dr. Bugán Antal, DEOEC Mag.Tud.Intézet
A részvétel ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!
: 2012.02.23. 14:00 : 2012.02.23. 18:00
Kategória: Egyéb rendezvények
: Debrecen, Kálvin tér 16., Debreceni Református Kollégium Díszterme
A terápiás együttműködés javításának lehetőségei a mindennapi orvosi gyakorlatbanSE-TK/2012.I./00133 / 16 kreditpont
Kötelezően választható: orvosok és klinikai szakpszichológusok számára
62 szakképesítéshez akkreditált a részletes listát ld. a tanfolyam adatlapján a www.oftex.hu oldalon
Részvételi díj: 15.000 Ft
Időpont: 2012.02.18.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, SE Magatartástudományi Intézet
A rendezvény Web oldala: http://www.magtud.hu/files/oktatas/kepzes/terapias_egyuttmukodes_2012.pdf

Tájékoztatás és beleegyezés a mindennapi betegellátásban - etikai és jogi szempontokSE-TK/2012.I./00126 / 26 kreditpont
Kötelezően választható: onkológia, aneszteziológia, családorvostan stb.
Részvételi díj: 25.000 Ft
: 2012.02.17. : 2012.02.18.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, SE Magatartástudományi Intézet
A rendezvény Web oldala: http://www.magtud.hu/files/oktatas/kepzes/tajekoztatas_es_beleegyezes2.pdf
Simonton tréning (daganatos betegek kezelésére kidolgozott módszer)Kötelezően választható
Pontszáma: 50
Kiknek akkreditált:
1. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 2. gyermekpszichiátria | 3. igazságügyi klinikai pszichológia | 4. klinikai szakpszichológus | 5. psychiátria
6. pszichotherápia
Dátumok: 2012.02.17-18; 02.24-25
Kiknek ajánlott még:
orvosok, pszichológusok, szociálpedagógusok, szociális munkások, pedagógusok
: 2012.02.17. : 2012.02.18.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276&lang=hu
Művészet és pszichoanalízis rendezvénysorozat 6.2011-2012-ben is folytatódik a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozata a Károlyi-palotában.
A műhelybeszélgetések pénteki napokon 18 órakor kezdődnek a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A belépés ingyenes.
PETRÁNYI ILONA irodalomtörténész (Budapest)
Az Ulpiusok.
Egy pszichopata család mint a fiatalság és a szabadság szimbóluma Szerb Antal Utas és holdvilág című regényében.
Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész
Időpont: 2012.02.17.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest V., Károlyi Mihály u. 16.
A rendezvény Web oldala: http://irok.terasz.hu/valachi.anna/index.php?id=1101
FŐPSZICHE Összejövetel
Program 9.00 Az.Egyesület 2012-es első félévi tervei (meghívott előadók, kirándulás, stb.)
9.30 Vecsei Zalán: A biotechnológia alapjai.
11.00 Beszámoló az MPT Vándorgyűléséről.
Büfé
További információk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók
: 2012.02.08. 09:00 : 2012.02.08. 12:00
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, XIV. Hermina út 7. II. emelet
A rendezvény Web oldala: http://www.fopsziche.hu

A terápiás együttműködés javításának lehetőségei a mindennapi orvosi gyakorlatbanA Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete és a Medicontext Orvosi Kommunikációs Kft továbbképzést hirdet A TERÁPIÁS EGYÜTTMŰKÖDÉS JAVÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A MINDENNAPI ORVOSI GYAKORLATBAN SE-TK/2012.I./00133 címmel, orvosok és klinikai pszichológusok számára.
További részletek a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2012.02.03.
Kategória: Képzés
: Budapest, Nagyvárad tér 4., XX. emelet, Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb, Magatartástudományi Intézet könyvtára
A rendezvény Web oldala: http://www.magtud.hu
A daganatos fájdalom csillapítása és a terminális állapotú rákbetegek palliatív ellátásaSE-TK/2012.I./00104 / 14 kredit pont
Kötelezően választható: onkológia, belgyógyászat, aneszteziológia, gerontológia, háziorvostan, tüdőgyógyászat stb.
Részvételi díj: 20.000 Ft
Időpont: 2012.02.03.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet
A rendezvény Web oldala: http://www.magtud.hu/files/oktatas/kepzes/daganatos_fajdalom_csillapitasa.pdf
Gyermekpszichiátriai Szakmai NapokKötelezően választható
Pontszáma: 20
Kiknek akkreditált:
1. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 2. gyermekpszichiátria | 3. igazságügyi klinikai pszichológia | 4. igazságügyi pszihiátria | 5. klinikai szakpszichológus
6. neuropszichológia | 7. psychiátria | 8. pszichotherápia
Dátumok: 2012.02.02; 03.01; 04.05; 05.03
Kiknek ajánlott még:
orvosok, pszichológusok, szociálpedagógusok, szociális munkások, pedagógusok
Időpont: 2012.02.02.
Kategória: Képzés
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276&lang=hu
Departmental Colloquium: Szabolcs Kéri
Trauma has no Race and Nation: a Perspective of Clinical Neuroscience Psychological trauma, an overwhelming experience of various threatening situations during which the survival, safety, and integrity of the self are severely endangered, can occur in various cultural environments. Posttraumatic stress reactions include intensive and prolonged fear and anxiety, detachment from reality, intrusive recollection (nightmares, flashbacks, and aversive memories), avoidance behavior, emotional numbness, depression, and social isolation. These reactions are expressed, interpreted, and treated in a unique way in different cultures. Here, we argue that behind the cultural diversity psychological trauma is associated with uniformly altered basic associative learning processes. By the comparison of trauma-exposed individuals from the Middle East (victims of terrorist attacks and military trauma) and Hungary (the natural disaster of redsludge flood and other civilian traumas), we show that context reversal learning is identically disrupted, together with structural alterations in the hippocampal formation and amygdala. Results from these studies suggest that human suffering related to traumatic experiences shares the same neurocognitive and neuroanatomical bases regardless of culture, race, and ethnicity.
: 2012.02.01. 17:00 : 2012.02.01. 18:30
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, Frankel Leó út 30-34.
A rendezvény Web oldala: http://cognitivescience.ceu.hu/events/2012-02-01/departmental-colloquium-szabolcs-keri
Pszichodráma önismereti csoportPszichodráma önismereti csoport indul a Magyar Pszichodráma Egyesület keretében.
A csoport módszertanilag ötvözi a Mérei féle csoport-centrikus és a Moreno féle protagonistacentrikus pszichodráma elemeit.
A csoportot 250 órára tervezzük, havi egy alkalommal, szombati vagy vasárnapi napon, de. 9,30 18,30 óra között fog működni, alkalmanként 10 tanórában.
Elvégzése beszámítható a pszichodráma asszisztensi képzés előfeltételeként, beszámítható a klinikai szakpszichológus-képzésbe , a családterápiás módszerspecifikus képzésbe és más szakképzések önismereti részeként is. Csoportvezetők: Bagotai Tamás klinikai szakpszichológus, kiképző pszichodráma pszichoterapeuta , Hazag Anikó klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, pszichodráma asszisztens
Jelentkezés: +36 30 390 3418, bagotai@enternet.hu
Időpont: 2012.01.29.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest VIII, II. János Pál pápa /volt Köztársaság/ tér 6.
Magyar Pszichiátriai Társaság XVII. VándorgyűléseA Vándorgyűlés címe: "Test-lélek-család-közösség" - A fejlődő pszichiátria határai További részletek, valamint on-line jelentkezés és absztraktbeküldés a rendezvény web-oldalán!
: 2012.01.25. : 2012.01.28.
Kategória: Társasági rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Dr. Molnár Károly
Címe: 1281 Budapest 27., Pf. 41.
E-mail: karoly.molnar@mptpszichiatria.hu
Szervező: Jónák Éva
Munkahely neve: TENSI Kft.
Címe: 1023 Budapest Komjádi Béla u 1.
Tel: +36 1 345 1553
Fax: +36 1 345 1544
E-mail: ejonak@tensi.hu; mptinfo@tensi.hu
: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Központ Debrecen
A rendezvény Web oldala: http://www.mptpszichiatria.hu/debrecen2012
TanulástechnikaKötelezően választható
Pontszáma: 30
Kiknek akkreditált:
1. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 2. gyermekpszichiátria | 3. klinikai szakpszichológus | 4. neuropszichológia | 5. psychiátria 6. pszichotherápia
Kiknek ajánlott még:
orvosok, pszichológusok, szociálpedagógusok, szociális munkások, pedagógusok
Időpont: 2012.01.03.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276&lang=hu
Művészet és pszichoanalízis rendezvénysorozat 4.2011-2012-ben is folytatódik a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozata a Károlyi-palotában.
A műhelybeszélgetések pénteki napokon 18 órakor kezdődnek a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A belépés ingyenes.
BÓKAY ANTAL irodalomtörténész (Pécs)
Pszichoanalitikus önreflexiók József Attila kései költészetében
Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész
Időpont: 2011.12.16.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest V., Károlyi Mihály u. 16.
A rendezvény Web oldala: http://irok.terasz.hu/valachi.anna/index.php?id=1101
Jog- és kommunikáció - Adatvédelmi, betegjogi kötelezően választható képzésMagyar Pszichológiai Társaság ,a PszichoTrend Klinikai Szakpszichológiai és Pszichoterápiás Magánrendeléssel együttműködve, Jog és kommunikáció - a hatályos egészségügyi és adatvédelmi törvény alkalmazása címmel továbbképzést indít.
2011.II. félévére, PTE ÁOK/2011.II/00279 kódszámon, pszichiáterek és pszichoterápia szakorvosai számára kötelezően választható szintű,
klinikai szakpszichológusok a többi orvos szakma számára szabadon választható. Vizsgaköteles.
Kreditpont érték: 45 pont
Képzési órák száma: 25 óra
Részvételi dij:
2011.10.25-ig befizetve: 35.000 Ft,
klinikai pszichológiai szakképzésben levőknek: 28.000 Ft
2011.11.20-ig befizetve: 40.000 Ft egységesen
Érdeklődés: www.jog-orvoslat.hu ,
E-mail: info@jog-orvoslat.hu
Tel: 30/9759-345
Részletes tematika és további információk a kapcsolódó dokumentumban ovlashatók.
Időpont: 2011.12.10.

Szorongós csoport vezetése kognitív-viselkedésterápiás program keretébenAkkreditált pontok száma: 34 Részvételi díj: 21.000 Ft További információk a Vadaskert Alapítvány honlapján >>
: 2011.12.09. : 2011.12.10.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Szorongós csoport vezetése kognitív-viselkedésterápiás program keretébenAkkreditált pontok száma: 34 Részvételi díj: 21.000 Ft További információk a Vadaskert Alapítvány honlapján >>
: 2011.12.09. : 2011.12.10.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Magyar Individuálpszichológiai Egyesület XVI. Vándorgyűlése100 évesek lettünk! Régi elmélet, új generáció
További részletek a programról és a jelentkezésről a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2011.12.02. : 2011.12.03.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Szervező: Istvánffy Gabriella
Tel: 06-20/4919-235
E-mail: istvanffygabi@freemail.hu
: 9022 Győr, Czuczor G. u. 17A, Bartók Béla Megyei Művelődési Központ

Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésévelAkkreditált pontok száma: 30 Részvételi díj: 30.000 Ft További információk a Vadaskert Alapítvány honlapján >>
: 2011.12.02. : 2011.12.03.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A Tourette-szindróma és tic zavarok diagnózisa és terápiás protokolljaAkkreditált pontok száma: 16 Részvételi díj: 10.000 Ft További információk a Vadaskert Alapítvány honlapján >>
Időpont: 2011.11.25.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Jog- és kommunikáció - Adatvédelmi, betegjogi kötelezően választható képzésMagyar Pszichológiai Társaság ,a PszichoTrend Klinikai Szakpszichológiai és Pszichoterápiás Magánrendeléssel együttműködve, Jog és kommunikáció - a hatályos egészségügyi és adatvédelmi törvény alkalmazása címmel továbbképzést indít.
2011.II. félévére, PTE ÁOK/2011.II/00279 kódszámon, pszichiáterek és pszichoterápia szakorvosai számára kötelezően választható szintű,
klinikai szakpszichológusok a többi orvos szakma számára szabadon választható. Vizsgaköteles.
Kreditpont érték: 45 pont
Képzési órák száma: 25 óra
Részvételi dij:
2011.10.25-ig befizetve: 35.000 Ft,
klinikai pszichológiai szakképzésben levőknek: 28.000 Ft
2011.11.20-ig befizetve: 40.000 Ft egységesen
Érdeklődés: www.jog-orvoslat.hu ,
E-mail: info@jog-orvoslat.hu
Tel: 30/9759-345
Részletes tematika és további információk a kapcsolódó dokumentumban ovlashatók.
: 2011.11.25. : 2011.11.26.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest,
A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényébenAkkreditált pontok száma: 22 További információk a Vadaskert Alapítvány honlapján >>
Időpont: 2011.11.24.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A Magyar Addiktológiai Társaság VIII. Országos KongresszusaKutatás és gyakorlat az addiktológiában címmel rendezi meg idén a Magyar Addiktológiai Társaság VIII. Országos Kongresszusát, melynek részleteiről bővebben tájékozódhatnak a kapcsolódó dokumentumból, illetve a kongresszus web-oldalán.
: 2011.11.24. : 2011.11.26.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Dr. Demetrovics Zsolt
Tel: +36 30 976 1097
E-mail: demetrovics@t-online.hu
Szervező: Farkas Judit
Tel: +36 30 710 7418
E-mail: kongresszus@mat.org.hu
: 8800 Siófok, Beszédes József sétány 80., Panoráma Hotel****
A rendezvény Web oldala: http://www.mat.org.hu/kongresszus.php
Carl Gustav Jung emlékkonferenciaSzeretettel meghívunk mindenkit a Carl Gustav Jung emlékkonferenciánkra, amely 2011 november 19.-én kerül megrendezésre a Hotel Mercure Buda konferencia termeiben.
Jelentkezés: cgjung50@gmail.com
Részvételi díj: 7000 Ft
Az emlékkonferenciáról bővebb információkat olvashatnak a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2011.11.19.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Szervező: C. G. Jung Komplex-pszichoterápiás Egyesület
: 1013 Budapest, Krisztina körút 41- 43., Hotel Mercure Buda
Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ TanfolyamAz OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály / Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében, a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelyén (autóval 1021 Budapest, Versec sor 5.).
A tanfolyam a szakorvosok és szakpszichológusok kötelező továbbképzésében 30 CME-pontot ér.
A tanfolyam szombaton 09.00-18.00, vasárnap 09.00-17.00 óráig tart. Részvételi díja 22.000.- Ft
Képzők: Dr. Harmatta János (ECP) és Bagotai Tamás (ECP)
A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása .
Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.
Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.
Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007. /www.lelekbenotthon.hu / A könyvre a munkához szükség van, kérjük előre beszerezni és elhozni a képzésre. E.book: www.orioldbooks.com
A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.
Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.
Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: harmattj@t-online.hu
Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, E-mail: bagotai@enternet.hu
A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő, vagy átutalható a Magyar Pszichiátriai Társaság Tündérhegyi Képzés 11600006-00000000-39117584 sz. számlájára, OPD megjelöléssel. Az átutalási bizonylat másolatát kérjük a helyszínen átadni.
: 2011.11.19. : 2011.11.20.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye
Művészet és pszichoanalízis rendezvénysorozat 3.2011-2012-ben is folytatódik a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozata a Károlyi-palotában.
A műhelybeszélgetések pénteki napokon 18 órakor kezdődnek a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A belépés ingyenes.
BÁRKÁN GYÖRGY pszichológus, esztéta (Budapest)
Filozófia és szerelem.
Jean Paul Sartre és Simone de Beauvoir
Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész
Időpont: 2011.11.18.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest V., Károlyi Mihály u. 16.
A rendezvény Web oldala: http://irok.terasz.hu/valachi.anna/index.php?id=1101
TanulástechnikaAkkreditált pontok száma: 30 Részvételi díj: 23.000 Ft További információk a Vadaskert Alapítvány honlapján >>
: 2011.11.18. : 2011.11.19.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Puskás Ferenc EmlékkoncertSzeretettel meghívjuk Önt és Kedves Családját a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága Jótékonysági Koncertjére, mely reméljük lehetőséget teremt az emlékezésre, és az Alzheimer-kór elleni küzdelemre.
A művészek azért vállalták a fellépést, hogy tisztelegjenek Puskás Ferenc emléke előtt, segítsenek felhívni a társadalom figyelmét az Alzheimer-kórra, és elősegítsék a betegség körüli stigmák, tabuk és tévhitek megszűnését.
: 2011.11.17. 18:00 : 2011.11.17. 20:00
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Szervező: Himmer Éva
Munkahely neve: Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága
: Budapest, Szent István Bazilika

A kényszerbetegség klinikuma és terápiájaAkkreditált pontok száma: 10 Részvételi díj: 14.000 Ft További információk a Vadaskert Alapítvány honlapján >>
Időpont: 2011.11.17.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné, Allergológia, klinikai immunológia
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Betegoktatás Magyarországon. Jelen és jövőSzervező: Betegoktatók és Egészségnevelők Országos Közhasznú Egyesülete (BEOKE)
A helyszín miatt a konferencián való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges a következő címek valamelyikén.
E-mail: beoke.budapest@gmail.com
Fax: +36 (1) 392-8245
Postacím: BEOKE 1021-Budapest, Széher u. 73.
Jelentkezési határidő: 2011. november 16.
A konferencia programja megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Időpont: 2011.11.16.
: 1056 Budapest, Arany János utca 4-6., NEFMI VIII. emeleti előadóterme
Az MPT Biológiai Pszichiátriai Egyesületének XXII. KonferenciájaA konferencia címe: A biológiai pszichiátria korszerű eredményei
További részletekről és a tervezett programról a kapcsolódó dokumentum letöltésével tájékozódhatnak.
: 2011.11.16. : 2011.11.18.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43., Hotel Mercure Buda
Forenzikus pszichiátria napjainkbanMegrendezésre kerül igazságügyi pszichiáterek, szakorvosjelöltek és szakpszichológus szakértők, valamint pszichológusok és pszichiáterek részére "Forenzikus pszichiátria napjainkban" című rendezvény.
A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
: 2011.11.14. : 2011.11.18.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Szervező: Tabányi Adrienne
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
Fax: 06 (1) 210 0336
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika (tanácsterem)
A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiájaAkkreditált pontok száma: 22 Részvételi díj: 25.000 Ft További információk a Vadaskert Alapítvány honlapján >>
: 2011.11.11. : 2011.11.12.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiájaAkkreditált pontok száma: 22 Részvételi díj: 25.000 Ft További információk a Vadaskert Alapítvány honlapján >>
: 2011.11.11. : 2011.11.12.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Magyar Tudomány Ünnepe előadássorozatEsélyek és kilátások a biológiai pszichiátria újabb kutatási eredményeinek
hasznosítására az igazságügyi pszichiátriában
Előadó: Dr. Baraczka Krisztina, igazságügyi ideg- és elmeorvos szakértő
: 2011.11.10. 15:00 : 2011.11.10. 17:00
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1091 Budapest, Üllői út 93., SE Igazságügyi és Biztosításorvostani Intézet, tanterem

Krízishelyzet és krízisintervencióAkkreditált pontok száma: 16 Részvételi díj: 12.000.- FtTovábbi információ a Vadaskert Alapítvány honlapján olvasható >>
Időpont: 2011.11.10.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Dr. Gádoros Júlia PhD.
Szervező: Németh Laura, Dotzi József, Pető Nóra, Ricsóy Márta
Munkahely neve: Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért
Címe: H-1021 Budapest, Lipótmezei út 5.
Tel: (+36 1) 392-1400
Fax: (+36 1) 392-1401
E-mail: info@vadasnet.hu
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
11th International Forum On Mood and Anxiety DisordersBővebb információk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2011.11.09. : 2011.11.11.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Munkahely neve: Publi Créations
Címe: 74, Bd dItalie - 98000 Monte-Carlo - Monaco
Tel: +377 97973555
Fax: +377 97973550
E-mail: ifmad@publicreations.com
: 1014 Budapest, Hess Andrŕs tér 1-3, Hotel HILTON
A rendezvény Web oldala: http://www.ifmad.org/2011/
Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiájaAkkreditált pontok száma: 30 Részvételi díj: 21.000.- FtTovábbi információ a Vadaskert Alapítvány honlapján olvasható >>
: 2011.11.04. : 2011.11.05.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Dr. Gádoros Júlia PhD.
Szervező: Németh Laura, Dotzi József, Pető Nóra, Ricsóy Márta
Munkahely neve: Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért
Címe: H-1021 Budapest, Lipótmezei út 5.
Tel: (+36 1) 392-1400
Fax: (+36 1) 392-1401
E-mail: info@vadasnet.hu
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztáraAkkreditált pontok száma: 20 Részvételi díj: 19.000.- Ft (orvos, pszichológus); 17.000.- Ft (szakdolgozó érdeklődő)További információ a Vadaskert Alapítvány honlapján olvasható >>
Időpont: 2011.10.27.

Művészet és pszichoanalízis rendezvénysorozat 2.2011-2012-ben is folytatódik a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozata a Károlyi-palotában.
A műhelybeszélgetések pénteki napokon 18 órakor kezdődnek a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A belépés ingyenes.
BEKE LÁSZLÓ művészettörténész (Budapest)
Art brut, outsider art és társaik.
Fogalmi tisztázás
Időpont: 2011.10.21.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest V., Károlyi Mihály u. 16.
A rendezvény Web oldala: http://irok.terasz.hu/valachi.anna/index.php?id=1101
Dokumentumfilm-klub: Kodály generációk18.00 órától KODÁLY GENERÁCIÓK c. filmjét láthatja a közönség. Rendező: GYŐRFFY SZABOLCS. Dokumentumfilm /67 perc/
60 éve alapították a Kodály módszer szerint oktató általános iskolát, Kecskeméten. Az évfordulóra készülve a hajdani osztálytársak gyermekei egy dal létrehozására és előadására készülnek, nem kevés konfliktussal. Szülők és gyermekek viszonyán keresztül feltárul a gyermeknevelés és az intézményes oktatás viszonya, a társadalmi változások okozta differenciák. A film megtekintése ingyenes.
Időpont: 2011.10.17.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1067 Budapest, Eötvös u. 10., Eötvös10 Közösségi és Kultúrális Színtér

Neuropszichológiai NapokA különböző pszichiátriai kórképekben végzett neuropszichológiai vizsgálatok évek óta a kutatási trend élvonalába tartoznak, ugyanakkor nagyon nagy értékű műszerezettséget nem igényelnek. A kutatni vágyó fiatal és kevésbé fiatal pszichiátereknek javasoljuk a 2011. október 13.-án, a Vadaskert kórházban megrendezendő egynapos Neuropszicholgiai tanfolyamot, amely megfelelő érdeklődés és motiváció esetén lehetőséget biztosíthat neuropszichológiai kutatócsoportokba történő csatlakozáshoz.
Dr. Németh Attila, szakmai igazgató
Prof. Dr. Kéri Szabolcs, tudományos referens
Akkreditált pontok száma: 16 Részvételi díj: 4.500.- FtTovábbi információ a Vadaskert Alapítvány honlapján olvasható >>
Bővebb információk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
Időpont: 2011.10.13.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Dr. Gádoros Júlia PhD.
Szervező: Németh Laura, Dotzi József, Pető Nóra, Ricsóy Márta
Munkahely neve: Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért
Tel: (+36 1) 392-1400
Fax: (+36 1) 392-1401
E-mail: info@vadasnet.hu
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Az élmény-pedagógiától az élményterápiáig 2. modul A csoportvezetői kompetenciák fejlesztéseAkkreditált pontok száma: 48 Részvételi díj: 38.000.- FtTovábbi információ a Vadaskert Alapítvány honlapján olvasható >>
: 2011.10.07. : 2011.10.09.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Dr. Gádoros Júlia PhD.
Szervező: Németh Laura, Dotzi József, Pető Nóra, Ricsóy Márta
Munkahely neve: Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért
Címe: H-1021 Budapest, Lipótmezei út 5.
Tel: (+36 1) 392-1400
Fax: (+36 1) 392-1401
E-mail: info@vadasnet.hu
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Magyar Pszichoanalitikus Egyesület 18. konferenciájaA Magyar Pszichoanalitikus Egyesület konferenciát szervez Álom, fantázia, kreativitás címmel, melynek részleteiről bővebben tájékozódhat a kapcsolódó dokumentumból, vagy a rendezvény web-oldalán.
: 2011.10.07. : 2011.10.08.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, Hotel Mercure Buda
A rendezvény Web oldala: http://www.psychoanalysis.hu
2x2 Forum for European Outsider ArtA Fórum az ťOutsider Art Past ForwardŤ elnevezésű nagyszabású, 2010-2012 között megvalósuló projekt része, melyet az Európai Bizottság Kultúra Programja támogat.
A rendezvényről bővebb információkat a kapcsolódó dokumentumban olvashat.
: 2011.10.06. : 2011.10.09.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Szervező: Tóth Eszter
E-mail: outsiderartforum@gmail.com
: Németország, Münster, Kunsthaus Kannen Museum für Outsider Art und Art Brut
A rendezvény Web oldala: http://www.outsiderartassociation.eu
Gyermek-pszichiátria Szakmai NapokIdőpontok: 2011. október 6., 10 óra; 2011. november 3., 10 óra; 2011. december 1., 10 óraAkkreditált pontok száma: 16 Részvételi díj: 8.000.- FtTovábbi információ a Vadaskert Alapítvány honlapján olvasható >>
: 2011.10.06. : 2011.12.01.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Dr. Gádoros Júlia PhD.
Szervező: Németh Laura, Dotzi József, Pető Nóra, Ricsóy Márta
Munkahely neve: Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért
Címe: H-1021 Budapest, Lipótmezei út 5.
Tel: (+36 1) 392-1400
Fax: (+36 1) 392-1401
E-mail: info@vadasnet.hu
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
XIV. Magyar Neuropszichofarmakológiai KongresszusA kongresszussal kapcsolatos bővebb információkért látogasson el a Magyar Pszichopharmakológusok Társaságának web-oldalára.
: 2011.10.06. : 2011.10.08.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Tihany,
A rendezvény Web oldala: http://mppt.hu/kongresszus.html
Művészet és pszichoanalízis rendezvénysorozat 1.2011-2012-ben is folytatódik a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozata a Károlyi-palotában.
RIGÓ BÉLA költő, irodalomtörténész (Budapest)
Múzsakarrierek és karrier-múzsák.
Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor,
József Attila és mások életműve az ihlető nők szemszögéből
Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész
Időpont: 2011.09.30.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest V., Károlyi Mihály u. 16.
A rendezvény Web oldala: http://irok.terasz.hu/valachi.anna/index.php?id=1101
A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület IV. Országjáró KonferenciájaFőtéma: Módszerek és terápiás gyakorlat
Altéma: Traumák feldolgozása
Bővebb információk olvashatók a kapcsolódó dokumentumban és a rendezvény web-oldalán.
Időpont: 2011.09.24.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 7624 Pécs, Ifjúság útja 6., Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

Magyar Dadogás KonferenciaA konferencia célja:
- összefoglaló áttekintés a mai magyarországi, dadogással kapcsolatos elméleti kutatásokról és terápiákról, a hazánkban működő legismertebb irányzatokról,
- beszámolók az aktív terapeuták legújabb gyakorlati tapasztalatairól, eredményeiről,
- szakmaközi párbeszéd minden olyan szakember (orvos, pedagógus, pszichológus, logopédus) részvételével, akik dadogókkal találkoznak.
A rendezvényről bővebb információk olvashatók a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2011.09.24.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budaörs,
A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület IV. Országjáró KonferenciájaFőtéma: Módszerek és terápiás gyakorlat
Altéma: Traumák feldolgozása
Bővebb információk olvashatók a kapcsolódó dokumentumban és a rendezvény web-oldalán.
Időpont: 2011.09.24.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 7624 Pécs, Ifjúság útja 6., Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
A rendezvény Web oldala: http://www.relaxacio.hu
XII. Alzheimer-kór KonferenciaNemzeti Alzheimer Stratégia: Rajtunk is Múlik!
Bővebb információk a kapcsolódó dokumentumokban olvashatók.
: 2011.09.22. : 2011.09.24.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Szervező: Himmer Éva
Munkahely neve: Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága
Címe: 1122 Budapest, Csaba u. 7/a
E-mail: alzheimerweb@gmail.com
: 1111 Budapest, Szent Gellért tér 1., Danubius Hotel Gellért****
A rendezvény Web oldala: http://www.alzheimerweb.hu/konferencia/
CME (Szakorvosok Folyamatos Továbbképzése) kötelező szinten tartó tanfolyamKérjük, a szervezés érdekében jelezze előzetes részvételi szándékát 2011. március 31.-ig.
: 2011.09.21. : 2011.09.24.
Kategória: Képzés
Szervező: Ott Péter
Munkahely neve: PTE ÁOK KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Címe: 7623 Pécs, Rét u. 2.
Tel: 72 535-951
Fax: 72 535-951
E-mail: peter.ott@aok.pte.hu
: Pécs, Hotel Laterum
Lélekemelő LiveA rendezvényre jelentkezni az csatolt Jelentkezési Lap kitöltésével lehetséges, a gerokata@freemail.hu email címen.
: 2011.09.16. : 2011.09.18.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Sopron, Hotel Fagus
X. Szupervíziós TréningkonferenciaA Magyar Szupervizorok és Szupervizor-Coachok Társasága és a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete tisztelettel meghívja Önt Szupervízió és coaching a terápiás folyamatban és a szociális munkában témában megrendezendő országos konferenciájára.
Bővebb információk és részletes program a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2011.09.16. : 2011.09.17.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Szeged, Maros u. 1., Novotel Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.szote.u-szeged.hu/psych/rendframes.html
A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület 2011. második félévi akkreditált képzéseiRelaxációs és szimbólumterápiás módszerspecifikus képzés, 1 félév
SE-TK/2011.II/00026
Kreditpont: 40
Relaxáció és biofeedback
SE-TK/2011.II/00034
Kreditpont: 30
Gyermek-, serdülőkor és gyermekvárás relaxációja
SE-TK/2011.II/00044
Kreditpont: 30
Jelentkezés dr. Németh Mariettánál (nemethmarietta@freemail.hu ) 2011. szeptember 15-ig
A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület Pécsett rendezi IV. Országjáró Konferenciáját.
Időpont: 2011. szeptember 24. (szombat)
Helyszín: Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
7624 Pécs, Ifjúság útja 6.
Főtéma:
Módszerek és terápiás gyakorlat
Altéma: Traumák feldolgozása
Részvételi díj:
9.000 Ft (2011. augusztus 31-ig befizetve)
Nappali tagozatos egyetemi hallgatóknak: 6.000 Ft (2011. augusztus 31-ig)
Jelentkezési határidő: 2011. szeptember 1.
Akkreditáció: SE-TK/2011.II/00044
Kreditpont: 10
Főszervező: dr. Varga József, a Pécsi Tagozatunk vezetője
Konferencia e-mailje: relaxacio.pecs@aok.pte.hu
telefon: 06 72 536 256 (Polecsák Andrásné - adminisztrátor)
Jelentkezési lap, további információ:
letölthető a www.relaxacio.hu honlapról.
: 2011.09.15. : 2011.12.31.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 7624 Pécs, Ifjúság útja 6., Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
A rendezvény Web oldala: http://www.relaxacio.hu
III. Gyakorlati Gyermekpszichiátria Gyermekorvosoknak és Gyermekekkel Foglalkozó SzakembereknekTovábbképző Tanfolyam.
A rendezvény fővédnöke Prof. Tulassay Tivadar rektor, Semmelweis Egyetem.
A rendezvény akkreditált továbbképzés, kreditpont értéke 32 pont.
Részletes program a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2011.09.08. : 2011.09.10.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Dr. Pászthy Bea, osztályvezető egyetemi docens
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinika
Címe: H-1083 Budapest Bókay u. 53.
Tel: 06 1 334-3186/52785
Fax: 303-6077
E-mail: paszthy@gyer1.sote.hu
Szervező: Bagdi Károly ügyvezető igazgató
Munkahely neve: Convention Budapest Kft.
Címe: H-1461 Budapest, Pf.11
Tel: 06 1 299-0184, -85, -86
E-mail: kbagdi@convention.hu
: Balatonfüred, Anna Grand Hotel
Jog- és kommunikáció - Adatvédelmi, betegjogi kötelezően választható képzés MiskolconMagyar Pszichológiai Társaság ,a PszichoTrend Klinikai Szakpszichológiai és Pszichoterápiás Magánrendeléssel együttműködve, Jog és kommunikáció - a hatályos egészségügyi és adatvédelmi törvény alkalmazása címmel továbbképzést indít.
2011.II. félévére, PTE ÁOK/2011.II/00279 kódszámon, pszichiáterek és pszichoterápia szakorvosai számára kötelezően választható szintű,
klinikai szakpszichológusok a többi orvos szakma számára szabadon választható. Vizsgaköteles.
Kreditpont érték: 45 pont.
Képzési órák száma: 25 óra
Részvételi dij:
2011. július 15-ig befizetve: 35.000 Ft,
klinikai pszichológiai szakképzésben lévőknek: 28.000 Ft
2011. augusztus 20-ig befizetve:40.000 Ft, egységesen
Érdeklődés: www.jog-orvoslat.hu
E-mail: info@jog-orvoslat.hu
Tel: 30/9759-345
Részletes tematika és további információk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
Időpont: 2011.09.03.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Miskolc,

: 2011.08.26. : 2011.08.27.
Kategória: Képzés
: Miskolc,
XIV. EACLPPInterventions in Consultation-Liaison Psychiatry and Psychosomatic Medicine
: 2011.06.30. : 2011.07.02.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1094 Budapest, Tűzoltó utca 37-47., Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar
A rendezvény Web oldala: http://www.congressline.hu/eaclpp2011/

Tudományhíd Magyarország-Németország című előadás-sorozat V.Részletes program és további információk a kapcsolódó dokumentumban ovlashatók.
Időpont: 2011.06.10.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, Bródy Sándor utca 16. - I. em., A TIT-központ díszterme
A rendezvény Web oldala: http://www.zmbh.uni-heidelberg.de/Beyreuther/default.shtml

Könyvbemutató: Párbeszéd a halálról - Az eutanázia a jogrend pereménA Literatura Medica Kiadó örömmel tudatja, hogy megjelent a PÁRBESZÉD A HALÁLRÓL - AZ EUTANÁZIA A JOGREND PEREMÉN című, bővített magyar és német nyelvű konferenciakötet.
A könyv bemutatója 2011.június 9-én 15.30-tól lesz a Nyitott Műhelyben.
Kakuk Péter (DEOEC) és Bánfalvi Attila (DEOEC) beszélget a kötet szerkeszesztőjével Filó Mihállyal (ELTE).
Időpont: 2011.06.09.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1123 Budapest, Ráth György utca 4., Nyitott Műhely
A kognitív viselkedésterápia a napi gyakorlatban - VIKOTE KongresszusA kongresszus fő témája, hogyan alakulhat ki szorosabb kapcsolat tudomány és a napi gyakorlat között, és hogyan lehet a kognitív viselkedésterápiát hasznosítani a mindennapi szakmai munka során.
: 2011.05.28. : 2011.05.29.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: dr. Unoka Zsolt
Munkahely neve: Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület
Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
Tel: +36-20/8250214
E-mail: unoka@psych.sote.hu
Szervező: Kovács Emese
Munkahely neve: Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület
Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
Tel: +36-20/8250237
E-mail: kovacse@psych.sote.hu
: 8174 Balatonkenese, Kikötő u. 2-4., Hotel Marina-Port
A rendezvény Web oldala: http://www.vikote.hu
Tudományhíd Magyarország-Németország című előadás-sorozat IV.Részletes program és további információk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
Időpont: 2011.05.27.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1092 Budapest, Ráday u. 58., Goethe-Institut
A rendezvény Web oldala: http://www.uni-goettingen.de/de/11812.html

A Magyar Pszichológiai Társaság XX. Nagygyűlése
: 2011.05.25. : 2011.05.27.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1123 Budapest, Alkotás u. 44., Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar
A rendezvény Web oldala: http://www.mptnagygyules.hu
Pszichiátriai Társaság Közép-Magyarországi Tagozat tudományos szakmai találkozójaIdeje: 16:00-19:00
Találkozónk témája: Miért gyengébb az erősebb nem?
Előadó kollegák: Dr. Baranyi Klára, Dr. Kadosa Ildikó, illetve Indries Krisztián
Időpont: 2011.05.25.
Kategória: Társasági rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 2600 Vác, Váci Művelődési Ház
A pszichiátriai gondozó jövője III. A jövő gondozójaA tudományos konferencia programja, valamint a jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumokban.
: 2011.05.20. : 2011.05.22.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 2053 Herceghalom, Gesztenyés út 3., ABACUS Hotel
Magyar Hipnózis Egyesület XXII. Találkozója
Kedves Kolléga! Szeretettel meghívjuk Önt a Magyar Hipnózis Egyesület XXII. Találkozójára:
MISZTIKUS-E AZ UGRÁS A LÉLEKBŐL A TESTBE? TESTI TÜNETEK LÉLEKTANI HÁTTERE A HIPNÓZIS TÜKRÉBEN.
Szeretettel várjuk:
Varga Katalin , az MHE elnöke
Füzér Gábor , a szervezőbizottság elnöke
Bányai Éva , a programbizottság elnöke
: 2011.05.20. : 2011.05.22.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Dobogókő, Hotel Manréza, Walden Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.hipnozis-mhe.hu
A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület soron következő előadása16.00 Bagdy Emőke: Pozitív pszichológia, relaxáció és testterápiák
Az Egyesület éves Közgyűlését 2011. május 20-án, Bagdy Emőke előadása előtt, 3 órakor tartjuk, kérjük tagtársaink aktív részvételét.
Az előadás du. 4 órakor, az Egyesület székhelyén (Bp. VIII. Szentkirályi u.10., kapucsengő 32.) kerül sorra, szabadon látogatható.
Időpont: 2011.05.20.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: VIII. Budapest, Szentkirályi u. 10., kapucseng 32, az Egyesület székhelye
A rendezvény Web oldala: http://www.relaxacio.hu
A Pszichoterápia Folyóirat VII. KonferenciájaKongresszus fő témája: A terápia vivőanyaga: a terapeuta
Bővebb információk és részletes program a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2011.05.13. : 2011.05.14.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Szervező: Kiss Emese
Tel: 06 (1) 789 8054
E-mail: konferencia@pszichoterapia.hu
: 1085 Budapest, József körút 5. (Blaha Lujza tér sarka), Marriott Courtyard Budapest City Center
Kazuisztikai Nap 2011.04.29.Rendezvény kezdete: 10:30
Időpont: 2011.04.29.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Dr. Kuncz Elemér
Munkahely neve: IMEI
Címe: 1475 Budapest, Kozma u. 13. Pf. 22.
Tel: 06 (1) 432 59 47
: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., Igazságügyi Orvostani Intézet
A Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Társaság XXXV. KongresszusaMentális Retardáció - a sokszínű egyszerűség
: 2011.04.28. : 2011.04.30.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné, Neurológia, idegsebészet, Gyermekgyógyászat
: Székesfehérvár, Fő u. 10., Hotel Magyar Király****

A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület soron következő előadása16.00 Pitlu János: Az ősi világlátás kibontása-kibontakoztatása
Időpont: 2011.04.15.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: VIII. Budapest, Szentkirályi u. 10., kapucsengő 32., az Egyesület székhelye
A rendezvény Web oldala: http://www.relaxacio.hu
Tudományhíd Magyarország-Németország című előadás-sorozat II.Részletes információk és program megtalálható a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2011.04.15.
Kategória: Egyéb rendezvények
: Budapest, Bródy Sándor utca 16. - I. em., A TIT-központ díszterme
A rendezvény Web oldala: http://www.psychologie.uzh.ch/fachrichtungen/klipsa/team/boothe.html
XV. Budapesti Pszichológiai Napok - PszinapszisA Pszinapszis, avagy a Budapesti Pszichológiai Napok Európa legnagyobb tudományos-kulturális konferenciája, amely idén Pszichiátria szekciót is rendez, melyen előad többek között Prof. Füredi János, Dr. Rigó Péter, Dr. Zacher Gábor, Dr. Réthelyi János, Dr. Purebl György, valamint Dr. Gallai Mária és Csenki Laura a legkülönfélébb pszichiátriai témákban.
: 2011.04.15. : 2011.04.17.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Gubányi Réka
Címe: ,
E-mail: reka.gubanyi@pszinapszis.hu
Szervező: Makai Nóra
Címe: ,
E-mail: makai.nora@pszinapszis.hu
: 1131 Budapest, József Attila tér 4., Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
A rendezvény Web oldala: http://pszinapszis.hu/15/szekcio/pszichiatria
A kognitív viselkedésterápia fejlődéseA tanfolyam célja , hogy kognitív viselkedésterápiában jártas, illetve ezzel a módszerrel dolgozó szakemberek számára továbbképzési lehetőséget nyújtson a kognitív módszerek széles skáláján, elsősorban a súlyosabb pszichés zavarok kognitív modelljének és kezelési módszereinek megismerésén keresztül
Tematika : kognitív esetkonceptualizálás; diszfunkcionális attitűdök feltárása, újraértékelése; viselkedési kísérletek megtervezése és alkalmazása; szociális szorongás és önértékelési zavarok kezelése; szuicid veszélyállapotok kognitív terápiája; személyiségzavarok; a korai maladaptív séma fogalma, kialakulása, módosítása. A képzés fő jellemzője, hogy az elméleti előadásokat aktív részvételen, saját élményeken alapuló helyzetgyakorlatok egészítik ki és teszik szemléletessé.
Olyan résztvevők jelentkezését várjuk, akik a pszichoterápiás helyzet és kommunikáció alapfogalmaival tisztában vannak, ismerik és alkalmazzák az alapvető kognitív viselkedésterápiás módszereket (szocializálás, gondolatnapló, átstrukturálás).
A képzésen való igazolás megszerzésének feltétele írásbeli vizsga, esettanulmány benyújtása.
Kreditpont érték: 21 pont
Szervező intézmények: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
Időtartam: 4 nap (21 óra: 7 óra elmélet, 14 óra gyakorlat) Időpont: 2011. április 12-15. Kezdés: április 12 kedd, 10.00 óra
Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25-29. Szemészeti Klinika épülete
Minimális maximális létszám: 20-30 fő Részvételi díj: 30 000 Ft
Jelentkezés: Ruzicska Rozália, 459-1493, klinpszicho@kpt.sote.hu és az OFTEX honlapon
: 2011.04.12. : 2011.04.15.
Kategória: Képzés
Szervező: Ruzicska Rozália
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
Tel: 06 (1) 459-1493
E-mail: klinpszicho@kpt.sote.hu
: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék, Szemészeti Klinika épülete
Klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és gyermek szakpszichológus szakképzésSemmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológiai Tanszék felvételt hirdet a klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és gyermek szakpszichológus szakképzés 2011/2012-es tanév első évfolyamára a 66/1999. (XII. 25.) EÜM. rendeletnek megfelelően.
A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti és gyakorlati részből áll. Minden félévben az elméleti képzés (50 óra) egy hetes tömbösítésben valósul meg a félév elején, a gyakorlati képzésekre pedig (bázisgyakorlat, 40 óra, várhatóan 8 alkalom; és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, várhatóan 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot hallgatóink igényét respektálva igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a pszichodinamikus, kognitív viselkedésterápiás és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. A jelöltek elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésben részesülnek, lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.
: 2011.04.11. : 2011.05.31.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Szervező: Vizúr Éva, oktatásszervező
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék
Tel: 06 (1) 459-1493
E-mail: pszichotanszek@med.semmelweis-univ.hu
: 1083 Budapest, Tömő utca 25-29. III. emelet, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék
IV. PET/CT Multidiszciplináris Nemzeti Konszenzus Konferencia
Időpont: 2011.03.30.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, XII. Ráth György utca 7-9., 14. Épület (Diagnosztika) III. emelet Eckhardt terem

Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ TanfolyamAz OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály / Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely 2011. március 26-27.-én kétnapos OPD-2 tanfolyamot indít.
Részletek a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2011.03.26. : 2011.03.27.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, MPT Székhelye
Tudományhíd Magyarország-Németország című előadás-sorozat I.Részletes információk és program a kapcsolódó dokumentumban találhatók.
Időpont: 2011.03.25.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, Bródy Sándor utca 16. - I. em., A TIT-központ díszterme
A rendezvény Web oldala: http://www.uni-bielefeld.de/psychologie/personen/ae14/markowitsch.html
Asszertív (szociális kompetencia) tréning segítő hivatású szakemberek számára
A VIKOTE és a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéke közös Továbbképzési Tanfolyamot szervez Asszertív (szociális kompetencia) tréning segítő hivatású szakemberek számára címmel.
A szociális kompetencia az egyénnek az a képessége, hogy a szociális kapcsolatok terén felmerülő legkülönfélébb problémákat oly módon kezeli, hogy közben a kapcsolat fenntartására, megőrzésére törekszik. A szociális készségfejlesztő tréning rendkívül hatékonyan felhasználható a legkülönfélébb pszichés problémákkal küzdő személyek kapcsolati problémáinak kezelésében, valamint egészséges személyek számára is hasznos lehet. A tréning célja, hogy a résztvevők megtanulják megkülönböztetni a társas viselkedés négy alapformáját: a passzív, az agresszív, a passzív-agresszív és az asszertív viselkedést, visszajelzést kapjanak saját viselkedésük másokra gyakorolt hatásáról, fejlődjenek a segítő hivatás szerepköréhez tartozó kommunikációs készségekben és szociális kompetenciában, képesek legyenek hatékonyan kezelni az indulataikat.
A képzés várható pozitív hatása a személyes hatékonyság és a kommunikációs készségek fejlődésén túlmenően az, hogy a résztvevők alkalmazni tudják a tanultakat kapcsolati problémákkal, szorongásos zavarokkal küzdő neurotikus és hiányos szociális készségekkel rendelkező pszichotikus páciensekkel.
A képzés interaktív jellegű, a résztvevők aktív részvételén alapul. Az elméleti bevezetést helyzetgyakorlatokon alapuló szociális kompetenciát fejlesztő, szisztematikus tréning követi, melynek során a cél az egyes készségek begyakorlása (pozitív érzelmek, negatív indulatok kifejezése, kritika kezelése, nemet mondás, kompromisszumkötés, stb.)
A tanfolyam vezetője: Dr. Perczel Forintos Dóra
Időpont: 2011. március 25-26. (péntek, szombat) kezdés: 10.00 óra Időtartam: 20 óra (2x10), 20 kreditpont Helye: 1083 Budapest, Balassa u. 6. Tanácsterem
Célcsoport: pszichológusok, pszichiáterek, pszichoterapeuták Maximális létszám: 30 fő
Jelentkezési határidő: 2011. március 24. Kapcsolattartó tanfolyam felelős: Kovács Emese, 0620 825 0237, email: vikote@psych.sote.hu
Részvételi díj: 35 000 Ft
: 2011.03.25. : 2011.03.26.
Kategória: Képzés
Szervező: Kovács Emese
Tel: 06 (20) 825 0237
E-mail: vikote@psych.sote.hu
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Tanácsterem
A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület soron következő előadása16.00 Koronkai Bertalan: A geometriai formák titkai
Időpont: 2011.03.18.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: VIII. Budapest, Szentkirályi u. 10., kapucsengő 32, az Egyesület székhelye
A rendezvény Web oldala: http://www.relaxacio.hu
Csoportvezető, csoportpszichoterapeuta és csoportanalitikus pszichoterapeuta módszerspecifikus képzésCsoportvezető, csoportpszichoterapeuta és csoportanalitikus pszichoterapeuta módszerspecifikus képzést indít a Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2011. március 18-án.
A Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ által akkreditált módszerspecifikus képzésként részt vesz a szakorvosok és klinikai szakpszichológusok pszichoterápiás szakvizsgára felkészítő képzésében. A képzés beszámítható a klinikai szakpszichológus-képzésbe és több módszerspecifikus képzés önismereti részébe is.
A.) CSOPORTVEZETŐ SZINT: 2 ÉVES /10 BLOKK/
Olyan felsőfokú végzettségűek számára, akik egészségesekkel segítő és önismereti célkitűzéssel-, vagy a klinikumban kiegészítő csoportokkal pl. szocioterápiás, kreatív terápiás csoportok kívánnak foglalkozni vagy klinikai pszichológusi szakképzésben lévő hallgatók számára. /150 óra sajátélmény, 100 óra elmélet, a blokkon kívül 60 óra szupervízió/
B.) CSOPORTPSZICHOTERAPEUTA - PSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁHOZ SZÜKSÉGES -SZINT: 3 ÉVES /15 BLOKK/
Orvosok, pszichológusok számára a pszichoterapeuta szakvizsga letételéhez szükséges rész a módszerspecifikus képzésből. /250 óra sajátélmény, 150 óra elmélet, a blokkon kívül 60 óra szupervízió/
C.) CSOPORTANALITIKUS PSZICHOTERAPEUTA SZINT: 4 ÉVES /20 BLOKK/
Olyan orvosok és pszichológusok számára, akik a klinikumban vagy más területen önálló csoportanalitikusként kívánnak dolgozni. /320 óra sajátélmény, 200 óra elmélet, a blokkon kívül 2X60 óra szupervízió/
A képzés formája: tanévenként öt péntek-szombati blokk, amelyek
önismereti kiscsoportokból,
nagycsoportokból,
szemináriumokból és
előadásokból épülnek fel.
A képzés kiegészül a blokkokon kívül szervezett szupervízióval, évenként vizsgával-, az egyes szintek elvégzése esettanulmánnyal zárul. A képzés önköltséges.
Az önismereti csoport és az elméleti képzés külön-külön is választható.
A képzés helyszíne: a CSAKIT székhelye, 1081. Bp., Köztársaság tér 6.
Jelentkezés: szakmai önéletrajzzal és a képzési szint megjelölésével Bagotai Tamás tanulmányi felelősnél: T: 30 390 3418, E-mail: bagotai@enternet.hu
: 2011.03.18. : 2011.04.20.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Szervező: Csoportanalitikus és Kiképző Társaság
: 1081 Budapest, Köztársaság tér 6., CSAKIT székhelye
Pszichedelikumok a 21. század terápiájában és kultúrájábanA Multidiszciplináris Társaság a Pszichedelikumok Kutatásáért konferenciájáról bővebb részletek a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2011.03.11. : 2011.03.12.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
E-mail: bokorpetra@gmail.com
: Benczúr Hotel, Budapest Terem
Conference on Discovery Research in Neuropsychiatry: Depression, Anxiety and Schizophrenia in focusEurópai Uniós neuropszichiátriai konferencia, melynek középpontjában a depresszió, szorongás és a skizofrénia témaköre áll.
Időpont: 2011.03.01.
Kategória: Egyéb rendezvények
Címe:
Címe:
: Budapest, Roosevelt tér 9., Magyar Tudományos Akadémia
A rendezvény Web oldala: http://www.neuropsych-eu2011.eu/page/program

Csoportanalitikus és Kiképző Társaság Továbbképzési Napja - Téli Workshop
Időpont: 2011.02.26.
Kategória: Egyéb rendezvények , Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1081 Budapest, Köztársaság tér 6., a CSAKIT Székhelyén
Közös nyelvünk a csoport...CSOPORTOS KIÉGÉS CSOPORT-BURNOUT (műhelykonferencia)
A segítő szakmában dolgozó személyeket, teameket egyaránt frekventáltan érintő, napjainkban is aktualitással bíró témát a csoportszemlélet felől közelítjük meg.
Időpont: 2011. február 25. 9-18h
Részvételi díj: 3000 Ft, MaCsopE tagoknak, nyugdíjasoknak és diákoknak: 2500 Ft
A program előakkreditációja megtörtént szabadon választható tanfolyamként orvosok, pszichológusok számára.
14 pont, SE-TK/2011.I./00311
Várjuk az érdeklődők jelentkezését.
Részletes program és jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok között olvasható.
Időpont: 2011.02.25.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Munkahely neve: MAGYAR CSOPORT-PSZICHOTERÁPIÁS EGYESÜLET
E-mail: macsope@gmail.com
: Budapes, VIII. ker., Köztársaság tér 6. II/29
A rendezvény Web oldala: http://www.macsope.hu
'Primer prevenció a mindennapi orvosi gyakorlatban' - Környezeti ártalmak és genetikai determináció a betegségek Továbbképző tanfolyam (2011. tavasza)Tisztelt Kollégák!
A Magyar Primer Prevenciós Orvosi Egyesület és a Semmelweis Egyetem I.sz. Belgyógyászati Klinika közös szervezésében továbbképző tanfolyamot indítunk, ami az egyesületi céljainak megfelelően - szigorúan tudományos alapon - a genetikai faktorok, a környezeti tényezők, az étrendi hatások és a mozgás betegségek kockázatára gyakorolt hatásaival foglalkozik. Ezzel remélhetőleg elősegíti a primer prevenciós szemlélet elterjedését a mindennapi orvosi gyakorlatban.
Az időpontot, a pontos programot, az előadókat és a szerezhető kredit pontokat a kapcsolódó dokumetumok alól letölthető jelentkezési lapon találhatja meg.
A tanfolyamokra jelentkezni a jelentkezési lap kitöltésével vagy a kért adatok elektronikus eljuttatásával lehet.
A tanfolyam 3 kredit pontot ér.
Tanfolyam díja: 2.000 Ft
Előzetes regisztráció szükséges!
A jelentkezési lap letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Időpont: 2011.02.24.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szervező: Dr. Takács István
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem I. Belgyógyászati Klinika
Címe: 1083 Budapest, Korányi S.u. 2/A
Fax: 06 (1) 210 4874
E-mail: matedit@bel1.sote.hu
: 1083 Budapest, Korányi Sándor u. 2/a., Semmelweis Egyetem I.sz. Belgyógyászati Klinika
Csoportanalitikus és Kiképző Társaság Továbbképzési Napja - Téli Workshop2011. február 5. szombat, 10-től 17 óráig Csoport a válságban, válság a csoportban
A workshop után 7 CME pont igényelhető.
A jelenlegi általános válság idején a csoportokkal való munka is sajátos helyzetbe kerül, az embereknek még inkább segítségre lenne szükségük, de kevesebb a pénzük és a szabad idejük. Ez a terapeutának is gondot okoz. És az egészségügyben különösen az osztályos csoportmunka válságáról is egyre többet hallani. Mit kezdünk a nehézségeinkkel? Találjuk ki!
Program: Előadások, társas-álom csoportok, kerekasztal, vitacsoport
Előadás: Horváth Klára dr.: Osztályos csoportpszichoterápia válságai
Jelentkezni lehet 30 perces kiselőadások, 90 perces bemutatók, vagy műhelyek tartására a technikai igény jelzésével
Részvételi dij: 4000- Ft. érkezéskor.
A részvételi díj a büfé-ebédet tartalmazza.
Jelentkezés: Ormay Tom 1072 Bp., Nagydiófa u. 3.
E-mail: ormaytom@t-online.hu
Időpont: 2011.02.05.
Kategória: Képzés
: 1081 Budapest, Köztársaság tér 6., a CSAKIT Székhelye

CEU Conference on Cognitive DevelopmentA Közép-európai Egyetem Kognitív Fejlődéslélektani Kutatóközpont nemzetközi konferenciát szervez:Budapest CEU Conference on Cognitive Development címmel, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak!
: 2011.01.14. : 2011.01.15.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
E-mail: schroka@ceu.hu
: 1015 Budapest, Hattyú utca 14., Közép-európai Egyetem Kognitív Fejlődéslélektani Kutatóközpont
A rendezvény Web oldala: http://web.ceu.hu/phil/cogdev/
Pszichodráma önismereti csoportPszichodráma önismereti csoport indul 2011. január 9-én a Magyar Pszichodráma Egyesület keretében.
A csoport módszertanilag ötvözi a Mérei féle csoport-centrikus és a Moreno féle protagonistacentrikus pszichodráma elemeit.
A csoportot 250 órára tervezzük, havi egy alkalommal, vasárnapi napokon, de. 9:30 18:30 óra között fog működni, alkalmanként 10 tanórában.
Elvégzése beszámítható a pszichodráma asszisztensi képzés előfeltételeként, beszámítható a klinikai szakpszichológus-képzésbe, a családterápiás módszerspecifikus képzésbe és más szakképzések önismereti részeként is.
Csoportvezetők: Bagotai Tamás klinikai szakpszichológus, kiképző pszichodráma pszichoterapeuta, Hazag Anikó klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, pszichodráma asszisztens
Helyszín: V., Veres Pálné u. 12.
Jelentkezés : Bagotai Tamás, +36 30 390 3418, bagotai@enternet.hu
: 2011.01.09. : 2011.02.10.
Kategória: Képzés , Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, V., Veres Pálné u. 12.
A rendezvény Web oldala: http://mptpszichiatria.hu
Magyar Pszichológiai Társaság tudományos emléküléseA Magyar Pszichológiai Társaság Ranschburg Pál születésének 140. évfordulója alkalmából rendezett tudományos emlékülésére.
Ranschburg Pál a Magyar Pszichológiai Társaság alapító elnöke.
Időpont: 2010. december 10. 14.00-17.00 óra
PROGRAM
Megnyitó
Gyáni Gábor: A kreatív főváros: Ranschburg Pál és Budapest
Lányi Gusztáv: Az első magyarországi kísérleti pszichológiai laboratórium megalapítása (1899)
Czigler István: Ranschburg Pál kísérleti pszichológiai munkássága, hazai és nemzetközi hatása
Lányiné Engelmayer Ágnes: Ranschburg Pál és a magyar gyógypedagógiai pszichológia
Erős Ferenc: Párhuzamok és különbségek: Ranschburg Pál és Ferenczi Sándor
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Lányi Gusztáv
a Pszichológiatörténeti Tagozat elnöke
Időpont: 2010.12.10.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1071 Budapest, Damjanich u. 41-43., ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar, Szondi terem
A DREAM IX. Konferenciája
Kedves DREAM Tagok! A jelentkezési határidő lezárultával formálódik Egyesületünk 2010. december 10-én, pénteken 10 órától, a Pécs Széchenyi tér 7-8. sz. alatti Művészetek és Irodalom Házában megtartandó IX. Konferenciájának szakmai programja.
A konferencia témája: A férfi az álomban
az életben és a pszichoterápiában
Néhány fontos információról szeretnénk tájékoztatni Benneteket, és a még hatékonyabb elektronikus információcsere érdekében néhány kéréssel fordulni Hozzátok:
Az egyesületi közgyűlés keretében a négyévente esedékes vezetőség választásra kerül sor. A jelölőbizottság elnökeként, Ungi Szilvia megkeres Benneteket. Kérjük együttműködéseteket ebben az előkészítő munkában
A konferencián részvevők létszámának kalkulálásához kérjük mielőbb jelezzétek részvételi szándékotokat az egyesületi honlap Letöltések menüpontban található Jelentkezési lap elküldésével
Adatváltozások rögzítése céljából kérjük az egyesületi tagokat a Letöltések menüpontban található Adatlap adatváltozások követésére nyomtatvány kitöltésére és elküldésére, különös tekintettel a rendszeresen használt e-mail elérhetőségek megadására. A gazdaságosság és a gyorsaság miatt a jövőben továbbra is szeretnénk mindenféle információcserét lehetőség szerint elektronikusan bonyolítani
Képzésekre jelentkezés a Letöltések menüpontban található Jelentkezési lap DREAM-képzésre nyomtatványon a tanulmányi felelősnél az e-mail címén
Pszichoterápiás szakvizsgát tett tagjainkat kérjük, hogy a szakvizsgát követően értesítsék az egyesület tanulmányi felelősét. Ez elengedhetetlen feltétele a Szaknévsorban való megjelenésnek
Mindenkit szeretettel várunk a konferenciára!
dr.Stark András, az Egyesület elnökedr.Kartai Zsuzsanna, az Egyesület titkára
Időpont: 2010.12.10.
Kategória: Egyéb rendezvények
Munkahely neve: Dinamikus Rövidterápiás Egyesület és Alkotó Műhely ( DREAM )
Tel: (72) 215-336
E-mail: dreamterapia@gmail.com
: 7624 Pécs, Nyár u. 8.
A rendezvény Web oldala: http://dreamterapia.mlap.hu
Fiatal Pszichiáter Vezetők Fóruma tudományos konferenciájaA Fiatal Pszichiáter Vezetők Fóruma ezúton meghívja Önt első tudományos konferenciájára.
Időpont: 2010. december 9. 14 óra
Program:
Üléselnök: Dr Osváth Péter, Dr. Kárpáti Róbert
14.00-14.10. Megnyitó - Dr. Kurimay Tamás -az MPT elnöke
14.10-14.40. Prof. Dr. Tringer László: A hazai intézményrendszer átalakulása a nemzetközi tapasztalatok vonatkozásában
14.40-15.10. Dr. Váradi Enikő: Pszichiátriai rehabilitáció lehetőségei gondozói keretek között
15.10-15.40. Dr. Osváth Péter: Az emberélet útjának felén - Kultúra-hivatás-identitás
15.40-16.10 Dr. Kárpáti Róbert: Pszichiáter-pszichiátria-média
16.10-16.30 Hozzászólások, tesztírás.
Az előadásokat tesztírás követi - a konferencia utóakkreditált.
Tisztelettel:
Dr. Kárpáti Róbert
A Fiatal Pszichiáter Vezetők Fórumának Elnöke
Időpont: 2010.12.09.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/a, MPT Székház
Konferencia az öngyilkosság megelőzésének témakörébenBővebb információ és program a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
: 2010.11.29. : 2010.11.30.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1115 Budapest, Halmi út 20-22., Aesculap Akadémia
Az MPT Délkelet-magyarországi Tagozata tudományos üléseSzeretettel várunk mindenkit, aki Tagozatunk területén a pszichiátriában és határterületein tevékenykedik!
Dr. Vincze Gábor Ph.D
MPT Délkelet-magyarországi Tagozatának Elnöke, Gyula
Meghívott vendégek:
Dr. Németh Attila, egyetemi docens, OPK Szakmai Igazgatója, Budapest
Dr. Harmatta János, Pszichiátriai Szakmai Kollégium Elnöke, Budapest
Dr. Lehoczky Pál, Magyar Pszichiátriai Társaság leendő elnöke, Budapest
Program: 26-án, pénteken:
9.00 10.00 Regisztráció
10.00 12.30 Megnyitó, Tudományos előadások
(közben kávészünet)
12.30 14.00 Ebédszünet
14.00 16.30 Tudományos előadások
17.00 Szabad program, wellness, vacsora
27- én, szombaton:
10.00 12.00 Előadók által vezetett workshopok
Részvételét és szállásigényét kérjük jelezze az alábbi e-mail címen illetve telefonszámon: pandypszich.fv@gmail.com (Fodré Viktória: 20/519 3323)
: 2010.11.26. : 2010.11.27.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Cserkeszőlő, Aqua-Spa Konferencia és Wellness Hotel
Adatvédelmi, betegjogi képzés pszichiáterek, pszichoterapeuták, klinikai pszichológusok, számára - időpontváltozás
Új időpont: 2010.12.03 - 04. és 2010.12.11. Jog és kommunikáció - a hatályos egészségügyi -kiemelten a betegjogok- és adatvédelmi törvény, s alkalmazásuk címmel adatvédelmi, betegjogi képzés indul pszichiáterek, pszichoterapeuták, klinikai pszichológusok, számára. A képzés együttműködő partnere a Magyar Pszichológusok Érdekvédelmi Egyesülete. A képzés gyakorlatorientált, egyszerre kíván reflektív teret, módszertani útmutatót nyújtani a mindennapok problémás helyzeteinek megoldására, hogy a szakszerű egyben jogszerű legyen.
dr.Kelényi Zoltán ügyvéd, titok- és adatvédelmi szakértő Urbán Éva pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus
Akkreditáció: 24 pont Képzési órák száma: 25 óra Jelentkezési határidő: 2010.11.20. Résztvevők száma: 10-15 fő
A képzés díja:
2010.október 5-ig befizetve: . MPÉE tagoknak: 30.000 Ft (1200 Ft/óra/fő) . 35.000 Ft (1400 Ft/óra/fő) 2009. november 20-ig befizetve: 40.000 Ft (1600Ft/óra/fő)
Klinikai pszichológiai szakképzésben résztvevők számára (max.5 fő, 2010.október 5-ig befizetve): 19.000 Ft (900 Ft/óra/fő)
Lemondási feltételek: A képzés kezdete előtt egy héttel, írásban. A cég ez esetben csak kezelési költséget von le, a képzés árának 10%-t, a többit visszatéríti, vagy egy következő képzésre változatlan áron helyet biztosít.
A tanfolyam díja magába foglalja a képzés teljes anyagát CD-n, valamint egy hónapos után követést, mely alatt a résztvevők támogatást kapnak a tanultak mindennapi alkalmazása során felmerülő problémák kezeléséhez.
Célcsoport: a képzést a megjelölteken kívül még ajánljuk a munkaügyi területen, valamint nevelési tanácsadókban dolgozó kollégák számára is, miután a törvény szerint definiált egészségügyi adatokkal szintén dolgoznak.
A jelentkezés helye: Telefonon: 06/30/97-59-345 (Urbán Éva), levélben: info@jog-orvoslat.hu , információkérő lap: www.oftex.hu , akkreditációs ny.sz. : SE-TK/2010.II/00445 szabadon választható
: 2010.11.26. : 2010.12.12.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, Tölgyfa u. 14. fszt. 9.
A rendezvény Web oldala: http://www.jog-orvoslat.hu
Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ Tanfolyam
Az OORI pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály / Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely
2010. november 20-21-én kétnapos OPD-2 tanfolyamot indít a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelyén.
A tanfolyam szombaton 09.00-18.00, vasárnap 09.00-17.00 óráig tart. A tanfolyam önköltséges, költsége 22.000.- Ft
Képzők: Dr. Harmatta János (ECP) és Bagotai Tamás (ECP)
A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása.
Igény szerint indítunk
alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték. Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.
Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./ A könyvet a munkához célszerű beszerezni.
A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.
Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.
Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén 1121 P., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen:
harmattj@t-online.hu
Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, E-mail:
bagotai@enternet.hu
A tanfolyam a szakorvosok lés szakpszichológusok kötelező továbbképzésében akkreditálva van. Pontszám: 36
A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő, vagy átutalható a Magyar Pszichiátriai Társaság Tündérhegyi Képzés 11600006-00000000-39117584 sz. számlájára, , OPD megjelöléssel. Az átutalási bizonylat másolatát kérjük a helyszínen átadni.
: 2010.11.20. : 2010.11.21.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/a, illetve autóval Versec sor 5.
A Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés Továbbképzési Napja
Új utak a dinamikus pszichoterápia elméletében és gyakorlatában 10:00 16:30 között a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelyén
12 CME-pont
Harmatta János, PhD, ECP: Bevezető
Bagotai Tamás , ECP: Interjútípusok különböző célkitűzések esetén a pszichodinamikus pszichoterápia indikációjához
Pető Katalin: Adaptív indikáció a modern pszichoanalitikus elméletek tükrében.
(Tárgykapcsolat elmélet, szelfpszichológia, mentalizációs elmélet borderline és nárcisztikus betegek kezelésében)
Mészáros Judit, PhD: Kapcsolati dinamika változása a rövid dinamikus pszichoterápiában és az ellenállások kezelése
Bokor László, ECP: Áttételközpontú pszichoterápia (Kernberg, TFP)
Lőrincz Zsuzsa: Specifikus viszontáttételi reakciók a határeseti betegek kezelésé ben
Juhász Angéla : Levenson: Rövid dinamikus pszichoterápia
Flaskay Gábor : Mentalizációs technikák. Régi és új elemek a mentalizációs technikában
Harmatta János , PhD, ECP: Magasabb szintű személyiségzavarok pszichoterápiája
Részvételi díj: 4000 Ft a helyszínen.
Időpont: 2010.11.19.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/a, az MPT székhelyén
III. Országos Gyermekpszichoterápiás Konferencia - EGYÜTT ÉS KÜLÖNTisztelt Kolléganők/Kollégák!
Örömmel értesítünk benneteket, hogy 4 év után ismét megrendezzük az Országos Gyermek pszichoterápiás Konferenciát EGYÜTT ÉS KÜLÖN címmel.
Vár juk a gyermekpszichoterápiával és határterületeivel foglalkozó szakemberek pszichiáterek, szichológusok, gyermekorvosok, gyógypedagógusok, szociális munkások jelentkezését. Célunk változatlanul az, hogy fórumot teremtsünk a különböző terápiás megközelítések közötti kommunikáció létrejöttéhez és a pszichoterápiás szakmai identitásunk erősítéséhez. A konferencián lehetőség nyílik az új eredmények bemutatására, tapasztalatcserére és az aktua litások egymással való megismertetésére, diagnosztikus és terápiás lehetőségek megvitatására. Várjuk jelentkezéseteket 15 perces előadással, és kerekasztal témákkal, tematikus csoportok és munkacsoportok bemutatkozásával, esetismertetéssel.
Témakörök Együttműködés külön utak: terápia, szakma, intézmények Együtt gondolkodás keretei: gyógyszer és/vagy pszichoterápia Párhuzamos terápiás lehetőségek Mégis kinek a terápiája? A terápia összeköt vagy elválaszt Bizalom, bizalmatlanság Virtuális együttlét: internet, videojáték, TV Előadás, poszter, kerekasztal, munkacsoport összefoglalók (absztraktok) beküldése Határidő: 2010. május 15. Összefoglaló beküldése kizárólag e-mailen: vamos@congressline.hu Jelentkezés: 2010. márciusában postázzuk az értesítőt a jelentkezési lappal.Kredit pont: A konferencia akkreditált képzés lesz a gyermekpszichiáterek, gyermekgyógyászok, pszichiáterek, klinikai szakpszichológusok, szociális munkások, pedagógusok részére.
A programról, regisztrációról, szállásról bővebb információt a kapcsolódó dokumentumokban talál.
A konferencia szervezői
: 2010.11.19. : 2010.11.20.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné, Gyermekgyógyászat
Munkahely neve: CongressLine Kft.
Címe: 1065 Budapest, Révay köz 2., www.congressline.hu
Tel: (1) 429 0146
Fax: (1) 429 0147
E-mail: vamos@congressline.hu
: 1021 Budapest, Tárogató út 4., IBS KONFERENCIA KÖZPONT

Workshop: Szükségletek és felmérésük pszichiátriai és szenvedélybetegek gondozása és rehabilitációja soránMagyar Pszichiátriai Társaság Közösségi Pszichiátriai és Addiktológiai Szekciója, a Magyar Rehabilitációs Egyesület és az Ébredések Alapítvány meghívja Önt és munkatársait a Szükségletek és felmérésük pszichiátriai és szenvedélybetegek gondozása és rehabilitációja során című workshopra.
Program: 09.00-10.00 : Regisztráció, kávé
10.00-12.00 : Plenáris ülés. Üléselnök: dr. Kosza Ida (Magyar Rehabilitációs Egyesület)dr. Demetrovics Zsolt (ELTE): A Camberwell Interjúval történő szükségletfelmérés elméleti és gyakorlati tudnivalói. A módszer használatának tréningje.
12.00-12.45 : Ebéd
12.45-14.00 : Kerekasztal-beszélgetés: Miért fontos a szükségletfelmérés a gondozás és a rehabilitáció folyamatában és minőség-ellenőzésében? Moderátor: dr. Harangozó Judit (MPT Közösségi Szekció)Résztvevők: dr. Bánfalvi Attila (Debreceni Egyetem), Bódy Éva (NEFMI), dr. Bodrogi Andrea (MPT Közösségi Szekció), Karácsony Erika (PÉF), Kiss Katalin, dr. Szathmári Éva (Magyar Rehabilitációs Egyesület), Tana Ünige (Ébredések Alapítvány, közösségi ellátás).
14.00-14.15 : Kávészünet
14.15-15.00 : Az MPT Közösségi Pszichiátriai Szekció 2010. évi közgyűlése
15.00-től : a Magyar Rehabilitációs Egyesület 2010. évi közgyűlése
A program orvosok és pszichológusok számára utólag akkreditált lesz. (A szociális képzésben sajnos utóakkreditációra nincs lehetőség.)
A program helyszíne a 3-as Metro Arany János u-i megállója mellett található.
Részvételi díj : 2 000 Ft.
Beteg-szervezetek tagjai számára a részvétel ingyenes.
A program szervezői:
dr. Harangozó Judit
Prím Gabriella
Kristóf Róbert
kozkonf2010@gmail.com
Telefon: (06) 1 334 15 50
Időpont: 2010.11.17.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1051 Budapest, Arany János u. 31., Magyar Vöröskereszt Székháza
PsziHé Pszichoterápiás Hétvége 2010A Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület 2010-ben is megrendezi az újratöltött Pszichoterápiás Hétvégét. Az elmúlt három év tapasztalatai megerősítették, hogy az ilyen típusú találkozásra nagy igény van a lélektani, segítő szakmák művelői körében.
A program sajátosságai: csoportalapú struktúrában szerveződik, szakmai nagycsoport és módszerdemonstrációs kiscsoportok ülései váltják egymást; ehetőséget és teret biztosít különböző irányultságú, szakmai identitású szakemberek találkozásához, a különböző pszichoterápiás, csoportterápiás módszerek megismeréséhez; segít megtapasztalni szakmai közösségünkben az összetartozás, a megbecsülés, a fejlődés forrásait; hozzájárul a pszichoterápia értékteremtő, értékőrző jellegéhez: a pszichoterápiát mint kulturális értéket igyekszik felmutatni a segítők, a társszakmák képviselői, az értelmiség számára is; a résztvevőknek feltöltődést nyújt, segítség a kiégés megelőzésében
: 2010.11.12. : 2010.11.14.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szervező: Eszik János, Fekete Karolina, Horváth Klára, Terenyi Zoltán
E-mail: macsope@gmail.com
: Siófok, Beszédes sétány 72., Hotel Magistern****

Őszi Pszichiátriai NapokTársaságunk és a Psychoeducatio Alapítvány Őszi Pszichiátriai Napok címmel tudományos rendezvényt indít a pszicho- szakmában dolgozók és más érdeklődő szakemberek számára. A tudományos bizottság által összeállított 2 napos program a pszichiátriai és más tudományok (pl. idegtudományok, szociológia, pszichológia, stb.) határterületeit érinti.
Idén az Az orvos, a beteg és a média illetve a pszichiátria és a titok kapcsolatát járjuk körül meghívott előadókkal.
A helyszín a Hámori tó melletti Palotaszálló.
További részletek >>
Program előzetes November 5. péntek
11:00-13:00 Az orvos, a beteg és a média
Üléselnök: Kurimay Tamás
13:00-14:30 Ebédszünet
14:30-17:00 Kerekasztal: Pszichiátria a médiában (?)
Vitavezető: Füredi János
November 6. szombat
9:00-12:30 Titkok hava
Üléselnök: Német Attila
Bevezető: Moretti Magdolna(Fj)
Filmesszé Részvételi költségek 2010. szeptember 30-ig: 45.000 Ft/fő (kétágyas szobában) 50.000 Ft/fő (egyágyas szobában)2010. október 1-től:
+ 10.000 Ft Helyszínen: + 15.000 Ft
Részletezve:
Részvételi díj: 10.000 Ft
Szállás: 15.000 Ft (egy éjszaka két ágyasban, egyedül + 5000Ft)
Étkezés: 20.000 Ft (egy reggeli, 2 ebéd és egy gálavacsora + kávék, frissítők)
: 2010.11.05. : 2010.11.06.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Szervező: Geró Katalin
Munkahely neve: Psychoeducatio Alapítvány
Tel: 06 1 275 2452
E-mail: gerokata@freemail.hu
: Lillafüred, Erzsébet sétány 1., Palotaszálló
Csanyiki Pszichoterápiás Osztály Jubileumi Tudományos ÜléseTisztelt Kollégák!
Szeretettel várunk mindenkit a volt "Csanyiki" Pszichoterápiás Osztály Jubileumi Tudományos Ülésére, mely 2010. október 29-én 10.00. -16.00. óra között kerül megrendezésre a Miskolci Akadémiai Bizottság Székházában.
A programon való részvétel nyitott, ám kérjük, amennyiben tervezi megjelenését egy előzetes regisztrációs értesítést kérjük küldjön a pszichoterapia@szferenc.hu e-mail címre.
Mellékelten közöljük a tervezett programot.
Részletes programbeosztást, absztraktot a regisztrációt követően küldünk, illetve letölthető a www.szferenc.eu címről.
Megjelenésére feltétlenül számítunk!
Urbán Éva, Dr. Vas József Pál
szervezők
Szent Ferenc Rehabilitációs Kórház
Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály (Csanyik)
Program:
10.00 - 10.30 Megnyitó: Dr.Kása Miklós kórházigazgató, Szent Ferenc Rehabilitációs Kórház, Miskolc
10.30 - 11.00 Prof. Dr. Kopp Mária : Lelki egészségmegőrzés: ábránd vagy a leghatékonyabb gazdasági befektetés
11.00 - 11.30 Prof. Dr. Túry Ferenc : A pszichiátriai ellátás néhány jelen problémája: a látványpszichiátria veszélyei
11.30 - 12.00 Dr. Vas József Pál: Hasítás és egység a terápiás közösségben: élmény és tudat
12.00 - 12.15 Diszkusszió
12.15 - 13.15 Ebéd
13.15 - 13.45 Dr. Szőnyi Gábor : Nagycsoport, stáb és vezetés
13.45 - 14.15 Urbán Éva- Varga Gábor Zivák Ildikó- Sztrhárszky Zoltánné : Szabadság és felelősség - Társadalmi és közösségi traumatizációk megjelenése nagycsoporton
14.15 - 14.30 Diszkusszió
14.30 - 14.45 Szünet
14.45 - 15.15 Dr. Bokor László : A regresszió felbomlása Ferenczi és az idegtudomány tükrében, különös tekintettel a regresszió terápiás rendszerek folyamatiban betöltött szerepére
15.15 - 15.45 Dr. Császár Noémi PhD, egyetemi docens : Krónikus neuropátiás fájdalom szindróma kezelése transznatális hipnoterápiával. Gabi esete.
15.45.-16.00. Diszkusszió
Időpont: 2010.10.29.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Szervező: Urbán Éva, Dr. Vas József Pál
Munkahely neve: Szent Ferenc Rehabilitációs Kórház, Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály (volt Csanyik)
E-mail: pszichoterapia@szferenc.hu
: 3530 Miskolc, Erzsébet tér 3., Miskolci Akadémiai Bizottság Székháza
A rendezvény Web oldala: http://www.szferenc.eu
SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika továbbképzéseA SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika továbbképzést tart
az I. em. tanteremben 14 órai kezdettel.
2010. okt. 19. kedd Belgyógyászat és intenzív terápia pszichiátereknek (8 pont)
Prof. Darva Katalin: Intenzív medicina: aktualitások pszichiátereknek
Dr. Zacher Gábor: Gyógyszer-intoxikációk ellátásáról pszichiátereknek
Prof. Jermendy György: Metabolikus zavarok korai felismerése és kezelése
2010. dec. 7. kedd Epilepszia és delirium neuropszichiátriai vonatkozásai (8 pont)
Prof. Halász Péter: Epilepszia szindrómák klasszifikációjának változásai
Dr. Csibri Éva: Epilepsziás szindómák pszichiátriai vonatkozásai
Dr. Hidasi Zoltán: Nem pszichoaktív szerek okozta delírium kezelése
: 2010.10.19. : 2010.12.08.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1085 Budapest, Üllői út 26, SE, I. em. tanterem
'ELME MATER' 2010/II. félévA Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja (Szakorvosok Folyamatos Továbbképzése, CME)
' E L M E M A T E R ' 2010/II. félév
2010. október 13. Állati Elme Mater: Mozgóképes ízelítő az állati viselkedésfarmakológia módszereiből Ea: Dr.Lévay György tudományos főmunkatárs (Richter Gedeon Gyógyszergyár, Budapest)2010. november 10. Történelmiség és tört-értelmiség: Itt nem élned, hanem halnod kell Ea: Prof.Dr.Zinner Tibor főosztályvezető (Legfelsőbb Bíróság, Budapest)2010. december 08. Kognitív remediáció Ea : Dr.Kovács Zoltán Ambrus c.egyetemi docens (SZTE Pszichiátriai Klinika, Szeged)2011. január 12. Ki kivel van? Közvetett következtetések és előrejelzett vonatkozások szkizofréniában Ea: Dr.Must Anita egyetemi tanársegéd (SZTE Pszichiátriai Klinika, Szeged)
A rendezvények időpontja: a hónap 2. szerdája, délután 14.30 óra. Az előadások várható időtartama a vitával együtt: 2 óra. Szervező: Dr.Szendi István, T: (62)-545-942, Fax: (62)-545-973 A továbbképző program előadásainak témái és időpontjai elérhetők interneten.
: 2010.10.13. : 2010.11.01.
Kategória: Képzés
: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Új Klinikai Tömb, földszinti tanterem
A rendezvény Web oldala: http://www.szote.u-szeged.hu/psych/rendframes.html
Alfons Vansteenwegen családterapeuta workshopjaAlfons Vansteenwegen , belga kiképző családterapeuta két workshopot tart Budapesten és Szegeden.
Az első workshopját Budapesten, 2010. október 6-án szerdán 10-17h. között
Párkapcsolati egyezkedés címmel tartja.
Helyszín: Vadaskerti Kórház tanácsterme (1021 Budapest, Lipótmezei út 5.)
Tolmácsolást biztosítunk.
Utána a szerző most megjelenő, A szerelem cselekvést jelent c. új könyvét
mutatja be az Ursus Libris Könyvkiadó. A könyv a helyszínen megvásárolható.
Szegeden egy eltérő témájú egész napos workshopot tart Új lehetőségek a párterápiában: pár-csoport, párok komplex bentlakásos terápiája címmel.
Helyszín: Katolikus Ház - Szeged, Dugonics tér 12.(zenélő szökőkútnál)
Időpont: október 7. csütörtök 10-17h.
Mindkét workshopon való részvétel 8 MCSE aktivitási pont, valamint
orvos- és klinikus továbbképzésen akkreditált (8 CME pont)
Részvételi díj: 6000Ft
Tolmácsolást biztosítunk.
JELENTKEZÉS AZ ALÁBBI ELEKTRONIKUS ŰRLAPON LEHETSÉGES:
Jelentkezési űrlap
Ismertetés a frissen megjelenő könyvből a szerzőről:
Alfons Vansteenwegen a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem Család- és Szexualitástudományi Intézetének igazgatója. Harminc éve dolgozik pszichológusként, szexuál- és párterapeutaként. Számos könyvét sok nyelvre lefordították. Nős, négy gyermeke van. A Carl-Auer LebensLust kiadónál megjelent a következô (Maureen Luyensszel közösen írt) könyve: Trotz aller Liebe. Wie überstehen wir den Seitensprung? (Akármennyire szeretjük is egymást. Hogyan éljük túl a félrelépést?)
: 2010.10.06. : 2010.10.07.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, Szeged,
Sajtóesemény a Európai Depresszióellenes Nap alkalmából
Meghívó
Ezúton tisztelettel meghívjuk Önt a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Védőháló a Lelki Egészségért Alapítvány sajtóeseményére, melyet az Európai Depresszióellenes Nap alkalmából rendez.
Korunk egyik, népegészségügyi szempontból legfontosabb pszichiátriai problémája a depresszió. Gyakorisága világszerte emelkedik, s habár az utóbbi időben számos erőfeszítés történt a depresszióval kapcsolatok ismeretek növelésére a depresszióban szenvedő személyek jelentős hányada nem részesül megfelelő kezelésben. Az Európai Depresszióellenes Nap (EDD-European Day of Depression) mozgalom, minden évben október 1-én emlékeztet arra, hogyan vehetjük fel a küzdelmet ezzel a súlyos betegséggel szemben.
A sajtótájékoztató keretében szeretnénk bemutatni, milyen depresszió ellenes aktivitások folynak ma Magyarországon, és mely területeken van szükség további sürgős fejlesztésekre a depresszió megelőzésében és kezelésében. Sajnos az elmúlt időszakban számos olyan szomorú esemény (öngyilkosság, ill. kiterjesztett öngyilkosság) kapott nyilvánosságot a magyar médiumokban, melyek nagy valószínűséggel a kezeletlen depresszióval álltak kapcsolatban, és amelyek talán megelőzhetők lettek volna, ha a lakosság könnyebben felismerné a betegséget és ha az ellátó hálózat fejlettebb volna.
A sajtóesemény résztvevői: Dr. Kurimay Tamás , a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke
Prof. Dr. Rihmer Zoltán országos szakfelügyelő főorvos, a Magyar Pszichiátriai Társaság vezetőségi tagja
Prof. Dr. Kopp Mária , az SE Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgató-helyettese, az MTA-SE Mentális Egészségtudományok Társult Kutatócsoport és a Hungarostudy munkacsoport vezetője
Judy , a Groovehouse együttes énekese, érintett
Időpont: 2010. október 1., péntek 13.00 óra
Reméljük, meghívásunk felkeltette érdeklődését! A személyes találkozás reményében, üdvözlettel:
Nagy Ákos
Kérjük, részvételi szándékát feltétlenül jelezze Nagy Ákosnál a 350-6951, vagy a 06/20-9331-801 telefonszámon, illetve e-mailben a nagy.akos@vmkomm.hu címen.
Időpont: 2010.10.01.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 72/b, MPT székház
Vadaskert Alapítvány képzései 2010.A Vadaskert Alapítvány az év hátralevő részében az alábbi témákban tart továbbkézéseket, melyeknek részleteiről a kapcsolódó dokumentumból tájékozódhatnak.
Témák:
Művészetterápiás önismereti csoport vezetése serdülők részére: módszertan és elmélet
Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiája
Szorongós csoport vezetése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elmélet
A kényszerbetegség klinikuma és terápiája
Krízishelyzet és krízisintervenció
A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiája
A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára
A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényében
Gyermekpszichiátriai Szakmai Napok
Tanulástechnika
: 2010.10.01. : 2011.01.01.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Alapítvány
Pszichológiáról Mindenkinek
A MAGYAR PSZICHOLÓGIAI TÁRSASÁG
ezúton hívja meg az érdeklődőket a Pszichológiáról Mindenkinek című előadássorozatra, amelynek következő előadója:
Dr. Győri Miklós , egyetemi docens, a Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet mb. vezetője, ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
Az előadás címe: Atipikus megismerés és támogató technológia: új perspektívák, emberi dilemmák
Időpontja: 2010. szeptember 28. (kedd) 17.00 óra
Az előadás kivonata: Az emberiség évezredek óta törekszik arra, hogy különböző technikai megoldásokkal csökkentse a fogyatékossággal, sérüléssel küzdők nehézségeit. Az előadás fókuszában az áll, miféle lehetőségeket kínálnak az atipikus megismerési folyamatokat mutató személyek támogatására napjaink infokommunikációs eszközei, s mi mindent mondhat erről a megismerés pszichológiája. Igyekszem megmutatni, hogy az atipikus megismerés nem feltétlenül jelent a klasszikus értelemben véve valamilyen fogyatékosságot, nem is feltétlenül válik el élesen a tipikus megismeréstől, s hogy a korszerű technológiai támogatás lehetőségei sokféle és sokkal nehezebb kérdést vetnek fel, mint amelyekkel egyelőre szembesültünk. Amellett érvelek az előadásban, hogy ki kellene használnunk a technológiai támogatásban rejlő lehetőségeket közben alaposan átgondolva a felvetődő etikai, filozófiai, érzelmi és persze szaktudományos dilemmákat.
A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várunk!
(a részvétel díjmentes)
Időpont: 2010.09.28.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27., ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Aula
MPT Budapesti Tagozata szakmai programjaAz MPT Budapesti Tagozata 2010. szeptember 22-én (szerda) 17:00 órai kezdettel rendezi meg szakmai programját.
Helye: Múzeum Kávéház (1088 Bp. Múzeum krt. 12.)
Program:
Dr. Danics Zoltán: Demokrácia a pszichiátriában, pszichiátriai a demokráciában
Dr. Haraszti László: Quasimodo-szimdróma -avagy torzképzetek és kezelésük
Dr. Stark András: A depresszió és a szorongás arcai Ingmar Bergman filmjeinek tükrében
Megtisztelő jelenlétére feltétlenül számítunk!
dr. Takács Andrea , elnök
dr. Vajda Julianna , titkár
Előzetes telefonos regisztrációját az alábbi telefonszámon ill. e-mail címen kérem:
Kökényesi Gabriella: tel.: 0630/4919308; e-mail: gabr@lundbeck.com
dr. Takács Andrea: e-mail: anader3@freemail.hu
Időpont: 2010.09.22.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1088 Budapest, Múzeum krt 12., Múzeum Kávéház

III. Magyar Evészavar KongresszusKedves Kollégák!
2006-ban rendeztük az első hazai evészavar kongresszust, amelyet két év múlva követett a második. Továbbra is tartjuk a kétéves ritmust, azaz 2010. szeptemberében a harmadik rendezvényre kerül sor. Örömteli meglepetés volt mindkét alkalommal a részt vevők nagy száma és érdeklődése. A tudományos program színvonala magas volt, mindegyik alkalommal két külföldi vendéget is meghívtunk plenáris előadásra. Ezúttal Rachel Bryant-Waugh, kitűnő londoni gyermek pszichiáter és Eric van Furth (Hága), az Academy of Eating Disorders nevű tudományos szervezet elnöke lesz a vendégünk.
Az evés zavarai iránt változatlanul fokozódik az érdeklődés. Mind több kutatási beszámolót hallunk a különböző szakmai rendezvényeken, sok fiatal választja ezt a témakört egyetemi szakdolgozatok tárgyául. Ahogy csökken az európai határok jelentősége, úgy szaporodnak a nemzetközi együtt mûködések is.
A kongresszus szervezése, illetve hagyományainak folytatása mellett szól a médiumok érdeklődése: a nagyközönség ki van éhezve (hogy stílusosak legyünk...) az evés - zavarokról szóló információk megszerzésére. Ezt a kíváncsiságot a pszichoedukáció jegyében ki kell elégítenünk, mégpedig hiteles szakmai tájékoztatással. Öröm számunkra, hogy a téma multidiszciplináris jellegénél fogva számos szakterület képviselői eljöttek eddigi rendez vényeinkre. A betegek kezelésében ez a komplex szemlélet segít a legtöbbet az összefogásban bízhatunk.
Szeretettel várjuk tehát a kedves érdeklődőket a III. Magyar Evészavar Kongresszus reményeink szerint igen érdekes programjaira.
: 2010.09.17. : 2010.09.18.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1088 Budapest, Rákóczi út 43-45., Novotel Budapest Centrum
A rendezvény Web oldala: http://www.congressline.hu/mez2010
Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület következő előadásaiA Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület soron következő előadásai:
2010. szeptember 17. Budavári Ágota: 27 kép az Európai unió tagállamainak reprezentánsai - egy kiállítás képei Rómában 2010. október 22. Török Iván: A közösségi lélek alapszimbólumai 2010. november 19. Varga Csaba: Ősnyelv - magyar nyelv Az előadások du. 4 órakor, az Egyesület székhelyén kerülnek sorra, szabadon látogathatók.
: 2010.09.17. : 2010.11.20.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest VIII., Szentkirályi u. 10., kapucsengő: 32
Képzőművészetterápiás konferencia2010. 09. 16-án 9.30-16.30-ig Civil Közösségek Házában (Pécs, Szent István tér 17.) kiállítással egybekötött képzőművészetterápiás konferenciát rendez a Csontváry Képzőművészeti Stúdió Egyesület , a Pécsi Gyermekotthon és a Civil Közösségek Háza a Baranya Megyei Múzeumokkal közösen.
Képzőművészetterápiával foglalkozó Csontváry Képzőművészeti Stúdió Egyesület 1998-ban alakult a Pécsi Gyermekotthonban. Jelenleg két alkotóműhelyt működtet, egy érzelmileg sérült serdülőkből álló, és egy mentálhigiénés jelleggel működő felnőtt csoportot.
Konferencia elnöke: dr. Aknai Tamás művészettörténész, Pécsi Tudományegyetem tanára
Program:
9.30 - 9.50 Dr. Sasváriné Szabó Klára képzőművészet-terapeuta, Pécs, SK RELAX Művészetterápiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke ,,A fel nem ismert érdek, művészetterápia a belső harmóniánkért." címmel az Alapítvány művészetterápiás törekvéseiről tart előadást.
9.50 - 10.00 Hozzászólások
10.00 - 10.50 dr. Aknai Tamás művészettörténész Nyers művészetek című előadása
10.50 - 11.00 Hozzászólások
11.00 - 11.15 Szünet
11.15 - 12.05 Komáromi Erzsébet művészetterapeuta a budapesti Heim Pál Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Osztályon folyó képzőművészet-terápiás tevékenységet, az ott alkalmazott módszereket mutatja be előadásában
12. 05 - 12.15 Hozzászólások
12.15 - 13.15 Ebédszünet
13.15 - 14.00 Bocz Bea művészetterapeuta, a budapesti Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztályon működő képzőművészet-terápiás csoportot mutatja be előadásában
14.00 - 14.10 Hozzászólások
14.10 - 14.40 Sztipanov Mariann művészetterapeuta , gyógypedagógus Budapest Művészetterápia speciális helyzetben című előadása
14.40 - 14.50 Hozzászólások
14.50 - 15. 00 Szünet
15.00 - 16.15 Platthy István művészetterapeuta a Csontváry Képzőművészeti Stúdióban és a Pécsi Gyermekotthonban folyó művészetterápiás tevékenységet mutatja be előadásában
16.15 - 16.30 Hozzászólások, a konferencia zárása
A részvétel ingyenes és bárki számára nyitott.
Szervező: Platthy István művészetterapeuta.
Jelentkezés, érdeklődés: platthy@csontvarystudio.hu,
Mobil: 06-30-9164713,
Postacím: Pécsi Gyermekotthon, 7621 Pécs, Megye utca 24.
Időpont: 2010.09.16.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Pécs, Szent István tér 17., Civil Közösségek Háza
Az analitikus pszichológia alapjaiÚj évfolyam 1. félév!
A négy féléves blokkosított képzés során a résztvevők a jungi pszichológia tematikusan felépített elméleti anyagát hallgatják. A tanfolyam akkreditációja folyamatban van: SE-TK/2010.II/00170
A tanfolyam a jungi analitikusi módszerspecifikus képzés elméleti blokkjának része. A négy féléves elméleti alapképzés az analitikus pszichológia gerinc anyaga, a módszerspecifikus pszichoterápiás képzés keretében vizsgaköteles. A pszichoterapeuta képzésbe jelentkezőkön kívűl javasoljuk a C. G. Jung pszichológiája iránt érdeklődő, arról mélyebb ismereteket szerezni kívánó kollégáknak is.
A képzés részletes tematikája megtalálható a www.cgjung.hu oldalon a képzések rovatban. A tanfolyam díja: 51.000 Ft Jelentkezési határidő: 2010.aug.31.
Időbeosztás:
10:00 - 13:00 előadás 13:00 - 14:00 ebédszünet 14:00 - 18:00 előadás
Tematika Előadás napja Előadás címe 1. 2010.09.11. szombat De: Az analitikus pszichológia eredete: freudi pszichoanalízis. A pszichodinamikai felfogás. Du: Az analitikus pszichológia legfontosabb fejezetei, fogalmai. (Film) 2. 2010.10.09. szombat De: Jung személyisége és életpályája. Du: A jungi személyiségmodell és strukturális elemei. 3. 2010.11.06. szombat De: A komplexusok fenomenológiája és autonómiája. Du: Archetípus és szimbólum a jungi pszichológiában. 4. 2010.12.04. szombat De: A tudat működése. A jungi tipológia felépítése. A lélektani típusok I. Du: A lélektani típusok II.
Időpont: 2010.09.11.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Szervező: Ambrusz Renáta
Tel: 30 398 2112
E-mail: info@cgjung.hu
: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/a, Magyar Pszichiátriai Társaság székháza, előadóterem
A rendezvény Web oldala: http://www.cgjung.hu
Nemzetközi Pszichiátriai Kongresszus
Pszich-mancipáció avagy mit üzen a test által a lélek? A mentális egészség világszerte és az Európai Unió által is deklaráltan a prioritások közé tartozik a holisztikus egészségszemlélet felfogásához híven. Ennek ellenére a gyakorlatban még ma is gyakran tapasztalható tisztelet a kivételnek hogy, amikor a pszichiátriai betegek szomatikus vagy szociális problémák révén kerülnek az ellátórendszerbe az azonos ellátási feltételek szempontjai nem teljesülnek számukra.
Ugyanakkor, a mentális betegellátásban dolgozó kollégáinknak orvosoknak, pszichológusoknak és szakdolgozóknak egyaránt számos stigmával, előítélettel, kell megküzdeniük munkájuk során.
Konferenciánk jelszava: pszich-mancipáció, neologizma formájában egyetlen kifejezéssel igyekszik rámutatni arra, hogy az egyenjogúság a pszichés problémákkal küzdőket és azok segítőit is egyaránt megilleti.
Konferenciánk alcíme:mit üzen a test által a lélek. Ennek jegyében igyekszünk megmutatni, hogy a neves pszichiáter, pszichológus, pszichiátriai szakdolgozóink mellett más szakterületek elismert képviselői kardiológus, onkológus, sürgősségi szakorvos, belgyógyász, idegsebész, szociális és más neves szakember, hogyan vélekednek a pszich-mancipáció kérdéséről.
Az Országos Pszichiátriai Központ második tanévnyitó konferenciája, tudományos összefogásban a DEOEC Pszichiátriai Tanszékével, az Egészségügyi Holding Zrt. Sántha Kálmán Pszichiátriai Szakkórházával, illetve a pszichiátriai szakvállalattal, egyedülálló módon mintegy konzorciumi szervezésben valósul meg.
A döntéshozókat, a civil szervezetek és a szociális szféra képviselőit, valamint a média reprezentánsait vendégül látva, az egyes szekciókban teret kapnak azon kérdések, amelyek őszinte felvetése rendkívül fontos a megújuló pszichiátriai ellátás szempontjából.
Konferenciánk ily módon is szeretne rámutatni arra, hogy a mentális egészség kérdésköre összetett, interdiszciplináris együttgondolkodást és összefogást igénylő feladat.
Ma, amikor egy új pszichiátriai országos intézet körvonalai, az ellátás korszerű szempontrendszerei ismét kirajzolódhatnak, tanévnyitó konferenciánk további célja egy szélesebb összefogás megteremtése a mentális egészségünk javítása érdekében.
A közös gondolkodás jegyében született konferencia létrehozásáért köszönet illeti valamennyi támogatónkat, akik felismerve a téma jelentőségét készséggel álltak mellénk.
dr. Németh Attila , OPK szakmai igazgató
dr. Frecska Ede , DEOEC tanszékvezető
dr. Móré E. Csaba , Eü. Holding pszichiátriáért felelős főigazgató
: 2010.09.09. : 2010.09.11.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 4431 Nyíregyháza-Sóstófürdő, Sóstói út 75., Krúdy Vigadó
A rendezvény Web oldala: http://www.pszikongresszus.org
Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzésA Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) Regionális Képzése Budapesten, Debrecenben és Szegeden - 2010. szeptemberében
A képzést a Semmelweis Egyetem és Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta.
A képzés hangsúlyt helyez a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munka elsajátításának biztosítására.
Propedeutikai fázis Az egy éves propedeutikai fázis a szakvizsga-képzés részeként tartalmazza az elméleti és gyakorlati követelményeket szakorvosok és pszichológusok számára.
A propedeutikai fázis önálló továbbképzésként ajánlható más diplomával rendelkező segítő foglalkozású szakembereknek is (gyógypedagógusok, szociális munkások, védőnők, mentálhigiénés szakemberek) akiknek munkájában hangsúlyos szerepet kap a kapcsolati folyamatok megértése és kezelése.
A képzés betekintést nyújt a pszichoterápia elméleti és módszertani alaptételeibe és bevezet a dinamikus pszichoterápiás irányú kivizsgálás, valamint a pszichoterápiás tanácsadás és betegvezetés gyakorlatába. A tanév végére a hallgatók elsajátítják a pszichoterápiás irányú exploráció gyakorlatát is.
Klinikai fázis A két éves klinikai fázis lehetőséget nyújt a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munkamód elsajátítására.
Jelentkezhetnek pszichiáter szakorvosok, klinikai szakpszichológusok illetve a propedeutikai fázist sikeresen elvégzett szakorvosok és pszichológusok.
A képzés nagy hangsúlyt helyez a rövidterápiák diagnosztikai, indikációs és terápiás előkészítését biztosító pszichoterápiás első interjú gyakorlatának elsajátítására. A második év gyakorlati követelményeként a hallgatók szupervízió mellett rövid pszichoterápiás eseteket visznek. A tematika kiterjed a korszerű pszichoszomatikus ismeretekre, a pszichopatológia, a pszichodinamika és a feltáró pszichoterápiák alapismereteire. A képzés keretében elsajátítható az Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika, az egyes kórképek speciális terápiás megoldásai, valamint a gyógyszeres terápia és pszichoterápia kombinálásának kérdései. A pszichoterápiás ismeretanyag dinamikus szemléletű rövid pszichoterápiára készít fel és önismereti sajátélményű egyéni terápiával és szupervízióval a vonatkozó módszerspecifikus egyesületi keretek között módszerspecifikus képzéssé is kiegészíthető.
Az elvégzett klinikai fázis bármely módszerspecifikus pszichoterápiás irányzattal kombinálható. Budapesten a képzést kéthetente, pénteki napokon 10.00 15.15 óra között tartjuk.
Debrecenben és Szegeden a képzés blokkos formában történik, havi egy alkalommal két nap, szombaton és vasárnap, egy tanévben 10 alkalommal.
A képzési napok elméleti előadásokból, szemináriumokból és esetmegbeszélő csoportokból épülnek fel.
A tanfolyam önköltséges, évente vizsgával, a képzés végén esettanulmány megvédésével zárul.
A képzés helyszínei:
Budapest: OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), 1121 Budapest/Budakeszi, Szanatórium u. 19. Szeged: Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Pszichiátriai Klinika Pszichiátriai Szakrendelő és Gondozó 6724 Szeged, Vasas Szent Péter u. 1-3. Debrecen: Kenézy Kórház Pszichoterápiás Részleg, 4043 Debrecen, Bartók B. út 2-22.
Az oktatók a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés, a Szegedi Pszichoterápiás Munkacsoport kiképzői és debreceni képző szakemberek.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal: Dr. Harmatta János, harmattj@t-online.hu
Az elfogadás a létszámkereten belül a jelentkezések sorrendjében történik.
: 2010.09.01. : 2010.10.01.
Kategória: Képzés
: Budapest, Debrecen, Szeged,

Jelentkezési felhívás pszichoterapeuta képzésre
MAGYAR VISELKEDÉSTANULMÁNYI ÉS KOGNITÍV TERÁPIÁS EGYESÜLET
HUNGARIAN ASSOCIATION FOR BEHAVI0UR AND COGNlTlVE THERAPY (HABCT)
H-1083 Budapest, Balassa u. 6. Tel./fax: (36-1) 210-0330/1224 Emailcím: vikote@psych.sote.hu SzámlaszámlCredit: K&H 10200823-22214775
(2010-2013) A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája és a Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület (VIKOTE) közös szervezésében és bonyolításában 2010 szeptemberében hároméves pszichoterapeuta képzés indul. A képzésre azon pszichológusok és orvosok jelentkezését várjuk, akik már alkalmaznak terápiás gyakorlatukban pszichoterápiás megközelítéseket, vagy ezután kívánják a pszichoterápia módszereit gyógyító repertoárjukba beépíteni, és céljuk a pszichoterapeuta szakképesítés megszerzése.
A foglalkozásokon való részvétel egész napos elfoglaltságot jelent (10-18.30 óráig). A hároméves képzés magában foglalja mindazokat a szakaszokat (propedeutikai-, klinikai-, módszerspecifikus fázis), melyek sikeres teljesítése esetén (minden félévet vizsgával zárunk) és a tanfolyamzáró vizsga után kiadott tanúsítvány birtokában be lehet jelentkezni pszichoterapeuta szakvizsgára.
A tanfolyam előadásokból, készségfejlesztő, szupervíziós osztályfoglalkozásokból, valamint egyéni vagy csoportos önismereti foglalkozásokból áll. Az első félévben a pszichoterápia alapjait oktatjuk, a második félévben a személyközpontú pszichoterápia és az autogén tréning módszeréből nyújtunk alapszintű képzést. Az első évben lehetőséget biztosítunk a pszichiátria szakvizsgával nem rendelkezők számára, hogy pszichopatológiából levizsgázhassanak. A második és harmadik évben a viselkedés- és kognitív terápia elméletével és gyakorlatával ismertetjük meg a résztvevőket, lehetőséget biztosítunk egyéb módszerek, ill. alkalmazási területek (családterápia, hipnózis és rövid dinamikus terápia) megismerésére is. A tanfolyam utolsó félévében a hallgatók pszichoterápiás gyakorlatának folyamatos szupervízióját biztosítjuk és az előadásokon a pszichoanalízis elméletével foglalkozunk.
Sikeres pszichoterapeuta szakvizsga letétele után a SE-VIKOTE képzésben résztvevőknek lehetőségük van egy kognitív- vagy viselkedésterápiás esetet beadni a Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesülethez és annak sikeresen megvédését követően megkaphatják az Egyesülettől a magatartásterapeuta (szakpszichoterapeuta) címet, ill. jelentkezhetnek a gyermek-pszichoterapeuta szakképzésre, ami plusz 1 éves (2 félév) képzés, aminek elvégzése és a sikeres záróvizsga letétele után gyermek-szakpszichoterapeuta címet kapnak.
A képzés szakmai vezetője: dr. Tringer László egyetemi tanár A képzés vezetője: dr. Simon Lajos egyetemi docens
Jelentkezési határidő: 2008. augusztus 31.
: 2010.09.01. : 2010.10.01.
Kategória: Képzés
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.vikote.sote.hu
Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzésA Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) Regionális Képzése Budapesten, Debrecenben és Szegeden - 2010. szeptemberében
A képzést a Semmelweis Egyetem és Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta.
A képzés hangsúlyt helyez a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munka elsajátításának biztosítására.
Propedeutikai fázis Az egy éves propedeutikai fázis a szakvizsga-képzés részeként tartalmazza az elméleti és gyakorlati követelményeket szakorvosok és pszichológusok számára.
A propedeutikai fázis önálló továbbképzésként ajánlható más diplomával rendelkező segítő foglalkozású szakembereknek is (gyógypedagógusok, szociális munkások, védőnők, mentálhigiénés szakemberek) akiknek munkájában hangsúlyos szerepet kap a kapcsolati folyamatok megértése és kezelése.
A képzés betekintést nyújt a pszichoterápia elméleti és módszertani alaptételeibe és bevezet a dinamikus pszichoterápiás irányú kivizsgálás, valamint a pszichoterápiás tanácsadás és betegvezetés gyakorlatába. A tanév végére a hallgatók elsajátítják a pszichoterápiás irányú exploráció gyakorlatát is.
Klinikai fázis A két éves klinikai fázis lehetőséget nyújt a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munkamód elsajátítására.
Jelentkezhetnek pszichiáter szakorvosok, klinikai szakpszichológusok illetve a propedeutikai fázist sikeresen elvégzett szakorvosok és pszichológusok.
A képzés nagy hangsúlyt helyez a rövidterápiák diagnosztikai, indikációs és terápiás előkészítését biztosító pszichoterápiás első interjú gyakorlatának elsajátítására. A második év gyakorlati követelményeként a hallgatók szupervízió mellett rövid pszichoterápiás eseteket visznek. A tematika kiterjed a korszerű pszichoszomatikus ismeretekre, a pszichopatológia, a pszichodinamika és a feltáró pszichoterápiák alapismereteire. A képzés keretében elsajátítható az Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika, az egyes kórképek speciális terápiás megoldásai, valamint a gyógyszeres terápia és pszichoterápia kombinálásának kérdései. A pszichoterápiás ismeretanyag dinamikus szemléletű rövid pszichoterápiára készít fel és önismereti sajátélményű egyéni terápiával és szupervízióval a vonatkozó módszerspecifikus egyesületi keretek között módszerspecifikus képzéssé is kiegészíthető.
Az elvégzett klinikai fázis bármely módszerspecifikus pszichoterápiás irányzattal kombinálható. Budapesten a képzést kéthetente, pénteki napokon 10.00 15.15 óra között tartjuk.
Debrecenben és Szegeden a képzés blokkos formában történik, havi egy alkalommal két nap, szombaton és vasárnap, egy tanévben 10 alkalommal.
A képzési napok elméleti előadásokból, szemináriumokból és esetmegbeszélő csoportokból épülnek fel.
A tanfolyam önköltséges, évente vizsgával, a képzés végén esettanulmány megvédésével zárul.
A képzés helyszínei:
Budapest: OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), 1121 Budapest/Budakeszi, Szanatórium u. 19. Szeged: Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Pszichiátriai Klinika Pszichiátriai Szakrendelő és Gondozó 6724 Szeged, Vasas Szent Péter u. 1-3. Debrecen: Kenézy Kórház Pszichoterápiás Részleg, 4043 Debrecen, Bartók B. út 2-22.
Az oktatók a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés, a Szegedi Pszichoterápiás Munkacsoport kiképzői és debreceni képző szakemberek.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal: Dr. Harmatta János, harmattj@t-online.hu
Az elfogadás a létszámkereten belül a jelentkezések sorrendjében történik.
: 2010.09.01. : 2010.10.01.
Kategória: Képzés
: Budapest, Debrecen, Szeged,
Klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és gyermek szakpszichológus szakképzés, 2010/2011
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIAI TANSZÉK felvételt hirdet a klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és gyermek szakpszichológus szakképzés 2010/2011-es tanév első évfolyamára a 66/1999. (XII. 25.) EÜM. rendeletnek megfelelően.
Tudnivalók:
A szakképzés időtartama 4 év (azaz 8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti és gyakorlati részből áll. Minden félévben az elméleti képzés (50 óra) egy hetes tömbösítésben valósul meg a félév elején, a gyakorlati képzésekre pedig (bázisgyakorlat , 40 óra, várhatóan 8 alkalom; és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, várhatóan 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot hallgatóink igényét respektálva igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie.
A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a pszichodinamikus, kognitív viselkedésterápiás és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. A jelöltek elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésben részesülnek, lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.
A szakképzésre jelentkezés feltételei, ill. a jelentkezési laphoz csatolandók:
MA fokozatú egyetemi pszichológus diploma
Klinikai pszichológiai és/vagy mentálhigiéniai, egészségügyi teljes vagy félidejű munkaviszony igazolása
A munkáltató hozzájárulása, javaslata (e célra rendszeresített űrlapon)
Munkaköri leírás, rögzített klinikai pszichológiai és/vagy mentálhigiéniai szakfeladatokkal
Szakmai önéletrajz
Két szemeszter teljesített pszichodiagnosztikai stúdium, a MAWI, MMPI és Rorschach tesztekben szerzett alapfokú jártasság igazolása (a leckekönyvi bejegyzés másolatának benyújtásával), amennyiben ilyennel rendelkezik.
Tájékoztatásul közöljük, hogy 150 óra önismeret a szakvizsgára bocsátás feltétele, amelyet a 4 év során teljesítenie kell.
Motivációs levél, amely alapján képet alkothatunk a jelöltek rátermettségéről, szakmai tájékozottságáról, előképzettségéről. Szeretnénk tájékozódni arról, hogyan szándékoznak ezt a szakképzettséget hasznosítani hosszú távú munkájukban. A felvételi vizsga beszélgetés formájában történik, amelynek alapja ez a motivációs levél.
A szakképzés önköltséges, díja 150.000 Ft / félév, amely az infláció mértékének megfelelően változhat. A jelentkezési lap letölthető: www.kpt.sote.hu és/vagy személyesen a Tanszéken kérhető.
Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 03. (péntek)14 óra
A felvételi beszélgetésekre szeptember második hetében kerül sor, amelyről a jelentkezők e-mailben kapnak értesítést.
Budapest, 2010. május 12.
Dr. Perczel Forintos Dóra s.k. Tanszékvezető, habil. egyetemi docens
: 2010.09.01. : 2010.10.01.
Kategória: Képzés
Szervező: Vizúr Éva / oktatásszervező
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem ÁOK, Klinikai Pszichológiai Tanszék
Tel: 06 (1) 459-1493; 06 (20) 825-1737
E-mail: pszichotanszek@kpt.sote.hu
: 1083 Budapest, Tömő utca 25-29. III. em., Semmelweis Egyetem ÁOK, Klinikai Pszichológiai Tanszék
VIKOTE gyerek PT képzés
MAGYAR VISELKEDÉSTANULMÁNYI ÉS KOGNITÍV TERÁPIÁS EGYESÜLET
HUNGARIAN ASSOCIATION FOR BEHAVI0UR AND COGNlTlVE THERAPY (HABCT)
H-1083 Budapest, Balassa u. 6. Tel./fax: (36-1) 210-0330/1224 Emailcím: vikote@psych.sote.hu SzámlaszámlCredit: K&H 10200823-22214775
A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület (VIKOTE) közös szervezésében és bonyolításában 2010. szeptemberében 1 éves kognitív viselkedésterápiás szemléletű gyermek-pszichoterapeuta képzés indul.
A képzésre azon pszichológusok, pszichiáterek, pszichoterapeuták jelentkezését várjuk, akik rendelkeznek pszichoterápiás alapképzéssel.
A képzés időtartama:
1 év (két félév) 20 alkalom, melynek megoszlása: kéthetente 5 óra. Két óra elmélet, három óra gyakorlat, pénteki napokon.
Az lmélet célja: a kognitív viselkedésterápia gyermekekre adaptált módszereinek bemutatása a gyermek- és serdülőkori pszichopatológia területén (szorongás, depresszió, kényszer, pervazív zavarok, funkciózavarok, agresszivitás és magatartászavarok, tanulási nehézségek stb.)
A gyakorlat célja: az elméletben elsajátítottak klinikai gyakorlati alkalmazása. Esetreferálások, esetmegbeszélések.
Vizsgakötelezettség: félévenként két eset írásbeli leadása, valamit szóbeli vizsga.
Tanúsítvány: a képzés elvégzését tanúsítvány igazolja.
A képzés helye: kihelyezett képzés, Heim Pál Gyermekkórház, Bp. 1089 Üllői út 86.
Szakmai vezető: Pálmai Katalin
A képzés a kötelező folyamatos szakmai továbbképzés keretében kötelezően választható, félévenként 50 kreditpontot ér.
Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 1.
További információk a www.vikote.sote.hu honlapon.
: 2010.09.01. : 2010.10.01.
Kategória: Képzés
: 1089 Budapest, Üllői út 86., Heim Pál Gyermekkórház
A rendezvény Web oldala: http://www.vikote.sote.hu
VIKOTE Kongresszus
A Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület nevében tisztelettel meghívom Önt és kollégáit
Fejlődési és kutatási irányzatok a kognitív és a magatartásterápiában című konferenciánkra.
Időpont: 2010. június 11-12.Téma: Fejlődési és kutatási irányzatok a kognitív és a magatartásterápiában
A konferencián való részvételre regisztrálni a www.vikote.sote.hu honlapon lehet 2010. június 5-ig. A konferencia akkreditálás alatt.
A kongresszus két fő témát érint:
Az új kognitív és viselkedésterápiás irányzatok bemutatása: dialektikus-viselkedés terápia, séma terápia, metakognitív terápia, mindfulness alapú kognitív terápia, konstruktivista terápia, gyermek kognitív terápiás módszerek.
Kognitív-viselkedésterápia elméleti keretéhez kapcsolható kutatási programok, kutatóhelyek, kutatások bemutatkozása. A kongresszus akkreditációját jelenleg szervezzük. Téma: Fejlődési és kutatási irányzatok a kognitív és a magatartásterápiábanSzervezőbizottság:
elnök: Unoka Zsolt Komlósi Sarolta Polgár Patrícia unoka@psych.sote.hu komlosi@psych.sote.hu polgarpatt@psych.sote.hu
dr. Simon Lajos a VIKOTE elnöke
: 2010.06.11. : 2010.06.12.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Esztergom, Szent István tér 10., Szent Adalbert Konferencia Központ

A Pszichoterápia folyóirat hatodik konferenciája
Mit kapunk a képzéstől? Mit adunk tovább a terápiában, tanácsadásban? A Pszichoterápia folyóirat hatodik konferenciája 2010. május 14-15.
Kedves Kollegina, kedves Kolléga!
Szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy a konferencián számos érdekes, tartalmas és éles, a szakemberek bőrére menő kérdést kívánunk feszegetni. Ahogy a lap hasábjain is találkozik számos vitával, állásponttal az olvasó (friss példaként az iskolapszichológia helye, lehetőségei, képzések és a szakmai gyakorlat jogosultságai, a nagycsoport funkciói, sajátélmény a konferenciákon, etikai kérdések, tanácsadás és pszichoterápia), a konferencián is a különböző álláspontok, szakterületek képviselőinek találkozásának, nyitott vitájának igyekszünk teret adni. Fontosnak tartjuk, hogy a különböző helyzetben lévők hosszú gyakorlattal rendelkezők és kezdők, pozícióban lévők és csak praktizálók, képzők és tanulók ütköztethessék tapasztalataikat nézeteiket. A szervezésben támogatjuk a több szereplőt kívánó témák viták, kerekasztalok összehozását. A honlapon rendszeresen feltüntetjük a már felmerült és a folyamatosan befutó témákat. http://www.pszichoterapia.hu/temak.php Szívesen vesszük, ha javaslataival Ön is hozzájárul a szervezéshez. Felvethet témát, jelezheti, hogy egyik vagy másik témához kit, illetve milyen terület, milyen szakegyesület képviselőjét látná szívesen.
Számos kedvező jelentkezési lehetőség van, érdemes ezek között időben tájékozódni, mielőtt érvényüket vesztik:http://www.pszichoterapia.hu/konferenciajelentkezes2010.php
Az absztraktok beküldési határidje 2010. február 20. Az absztrakt formai-tartalmi szempontjairól tájékozódhat a honlapon:http://www.pszichoterapia.hu/absztrakt.php
Ha saját témával kíván jelentkezni, akkor kérjük, vegye figyelembe a választható műfajokat:http://www.pszichoterapia.hu/mufajok.php
A Pszichoterápia előfizetői kedvezménnyel vehetnek részt a konferencián:http://www.pszichoterapia.hu/elofizetes2010.php
: 2010.05.14. : 2010.05.15.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1121 Budapest, Normafa út 54., Hotel Agro Konferenciaközpont

The 10th International Review of Bipolar Disorders, 2010
: 2010.05.12. : 2010.05.14.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Budapest, Novotel Budapest Congress & World Trade Center
A rendezvény Web oldala: http://www.irbd.org

PÁRHUZAMOK fotókiállítás
PÁRHUZAMOK fotókiállítás
A Moravcsik Alapítvány és a Budapest Art Brut Galéria által közösen meghirdetett Párhuzamok című fotópályázat lezárult. A pályázatra a fogyatékkal élők életét sztereotípiáktól mentes módon bemutató képekkel lehetett jelentkezni. A kiírók célja, hogy a fotóművészet eszköztárát felhasználva hozzájáruljon a fogyatékos személyeket érintő társadalmi szemlélet kedvező irányú változtatásához, valamint a kulturális és művészeti életben való esélyegyenlőség megteremtéséhez.
A pályázat teljesen nyitott volt, életkortól, lakóhelytől, foglalkozástól függetlenül bárki küldhetett be anyagot. A felhívásra 67 személy regisztrált az ország különböző pontjairól és még a határon kívülről is. A szakmai zsűrinek az általuk jeligével beküldött 505 képből és sorozatból kellett kiválasztani a kiállításon bemutatásra kerülő legjobb alkotásokat. Az értékelést követően 21 alkotó, 56 fotója került kiválasztásra. A pályázat fődíját, 100.000,- Ft-ot Simon Márk nyerte, 5 képből álló sorozatával. További díjazottak, akik az 50-50.000,- Ft-os díjat kapták: Hartyányi Norbert Együtt című sorozata, Ladocsi András Megfontoltság című fotója Lábady István Baba című sorozata Sopronyi Gyula Az Alapítvány című sorozata.
A beküldött pályázati anyagból a zsűri kiválasztotta a Párhuzamok című fotókiállításon bemutatásra kerülő legjobb fotókat. A fotók készítői: Albert Péter, Ambrus Miklós, Bedő Julianna, Érdi-Krausz Éva, Fejlesztő Napközi Otthon, Máté Balázs, Németh László, Pál Anna Viktória, Sándor Katalin, Sárközi Márk, Soós György, Szabó Balázs, Szilágyi Lenke, Urbán Máté, Vancsó Zoltán, Varga Sára Stefánia
A zsűri tagjai: Kopek Gábor fotográfus, médiaművész Máté Gábor fotográfus Kudász Gábor Arion fotográfus Gerevich József művészetpatológus Simon Lajos a Moravcsik Alapítvány kuratóriumának elnöke Kovács Emese a Budapest Art Brut Galéria igazgatója
: 2010.04.30. : 2010.07.31.
Kategória: Egyéb rendezvények
: Budapest, VIII., Kőbányai út 22., Budapest Art Brut Galéria
A rendezvény Web oldala: http://www.artbrut.hu

Tanulás technikai tanfolyamA tanfolyam során a résztvevők megismerkedhetnek a különféle szűrővizsgálati tesztekkel, tanulási motivációt növelő feladatokkal, teljesítményszorongást csökkentő módszerekkel, figyelem- és memóriafejlesztő stratégiákkal, hatékony problémamegoldási és tanulási technikákkal, specifikusan tantárgyak megtanulásához kapcsolódó trükkökkel, és végül, de nem utolsó sorban a tanulás 5 lépcsős módszerével, amely egy átfogó tanulási stratégiát.
Részletes információk a kapcsolódó dokumentumokban.
: 2010.04.09. : 2010.04.10.
: 1021 Budapest, Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika (OPD-2) tanfolyam
Az OORI Pszichoterápiás és Pszichiátriai rehabilitációs Osztály (TÜNDÉRHEGY), mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely 2010. március 27-28-án kétnapos OPD-2 tanfolyamot indít az MPT székhelyén.
A tanfolyam szombaton 09.00-18.00, vasárnap 09.00-17.00 óráig tart. A tanfolyam önköltséges, részvételi díj 30.000.- Ft. A tanfolyamot Dr. Harmatta János (ECP) és Bagotai Tamás (ECP) tartják.
A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása. Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték. A tanfolyam elvégzéséhez pszichoterápiás klinikai alapismeretek szükségesek. Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.
Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén, OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehablitációs Osztály (Tündérhegy) 1121 Budapest, Szanatórium u. 19. e-mailben: harmattj@ t-online . hu , illetve a 06 30 390 3418-as telefonszámon /Bagotai/.
A tanfolyam keretszámát a jelentkezések sorrendjében töltjük fel.
: 2010.03.27. : 2010.03.28.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, Versec sor 5.

Szorongás csoportvezetés képzésA képzést azoknak a szakembereknek hirdették meg a szervezől, akik szorongós csopoprtok vezetését tervezik kognitív-viselkedésterápiája felhasználásával. A képzés során részletesen bemutatják kórházuk osztályán sikeresen és hatékonyan alkalmazott programsorozatot, melyet szorongó gyermekek számára dolgoztak ki, és kognitív-viselkedésterápiás eszközökön alapul.
Részletes ismertető a kapcsolódó dokumentumokban.
: 2010.03.19. : 2010.03.20.
Kategória: Képzés
:
Csoportvezető, csoportpszichoterapeuta és csoportanalitikus pszichoterapeuta módszerspecifikus képzés (CSAKIT)
Csoportvezető, csoportpszichoterapeuta és csoportanalitikus pszichoterapeuta módszerspecifikus képzést indít a Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2010. márciusban.
A Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ által akkreditált módszerspecifikus képzésként részt vesz a szakorvosok és klinikai szakpszichológusok pszichoterápiás szakvizsgára felkészítő képzésében. A képzés beszámítható a klinikai szakpszichológus-képzésbe is.
A.) Csoportvezető szint: 2 éves /10 blokk/ Olyan felsőfokú végzettségűek számára, akik egészségesekkel segítő és önismereti célkitűzéssel-, vagy a klinikumban kiegészítő csoportokkal pl. szocioterápiás, kreatív terápiás csoportok kívánnak foglalkozni vagy klinikai pszichológusi szakképzésben lévő hallgatók számára. /150 óra sajátélmény, 100 óra elmélet, a blokkon kívül 60 óra szupervízió/
B.) Csoportpszichoterapeuta - pszichoterapeuta szakvizsgához szükséges -szint: 3 éves /15 blokk/ Orvosok, pszichológusok számára a pszichoterapeuta szakvizsga letételéhez szükséges rész a módszerspecifikus képzésből. /250 óra sajátélmény, 150 óra elmélet, a blokkon kívül 60 óra szupervízió/
C.) Csoportanalitikus pszichoterapeuta szint: 4 éves /20 blokk/ Olyan orvosok és pszichológusok számára, akik a klinikumban vagy más területen önálló csoportanalitikusként kívánnak dolgozni. /320 óra sajátélmény, 200 óra elmélet, a blokkon kívül 2X60 óra szupervízió/
A képzés formája: tanévenként öt péntek-szombati blokk, amelyek - önismereti kiscsoportokból, - nagycsoportokból, - szemináriumokból és - előadásokból épülnek fel. A képzés kiegészül a blokkokon kívül szervezett szupervízióval, évenként vizsgával-, az egyes szintek elvégzése esettanulmánnyal zárul. A képzés önköltséges.
Jelentkezés: szakmai önéletrajzzal és a képzési szint megjelölésével Bagotai Tamás tanulmányi felelősnél: T: 30 390 3418, E-mail: bagotai@enternet.hu
: 2010.03.01. : 2010.04.01.

A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióigA mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig című, akkreditált képzésünket azoknak a szakembereknek háziorvosoknak, szülész-nőgyógyászoknak, szülészeknek, védőnőknek, bábáknak, klinikai és ált. pszichológusoknak, stb. - ajánljuk, akik a mindennapi munkájuk során leendő anyákkal, baba-mama párokkal, ill. családokkal foglalkoznak, és szívesen kiegészítenék meglévő tudásukat új terápiás lehetőségekkel. A Vadaskert Kórház és Szakambulancia újabb képzése.
További információk a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2010.02.26.
Kategória: Képzés
: Budapest, Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház és Szakambulancia
Hiperaktivitás-Figyelemzavar képzés, 2010. februárA Hiperaktivitás-Figyelemzavar az egyik leggyakrabban előforduló gyermekpszichiátriai betegség az iskoláskorú gyermekek körében, mellyel nemcsak a gyermekpszichiáterek, hanem minden, ezzel a korosztállyal kapcsolatban lévő szakma képviselője találkozik. Ezt a képzést azoknak a szakembereknek ajánljuk, akik találkoznak a Hiperaktivitás-Figyelemzavar problémájával, és a már meglévő ismereteiket szeretnék bővíteni, gyakorlati tudásukat szélesíteni. A Vadaskert Kórház és Szakambulancia képzése.
További részletek a kapcsolódó dokumentumokban, ill. az Alapítvány web-oldalán.
: 2010.02.19. : 2010.02.20.
Kategória: Képzés
: Budapest, Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/kepzesek.html
Hospice képzés, 2010.
A Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet és a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület továbbképzést szervez orvosok számára Terminális állapotú rákbetegek palliatív ellátása. Haldoklás és gyász kérdései az orvosi gyakorlatban címmel.
Részletes információk a kapcsolódó dokumentumban.
: 2010.02.12. : 2010.07.07.

Williams ÉletKészségek stresszkezelő és kommunikációs készségfejlesztő program
Szervezők: Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet, Selye János Magyar Magatartástudományi és Magatartásorvoslási Társaság. Kétnapos intenzív képzés klinikai szakpszichológusoknak és orvosoknak a stresszkezelés elméletéről és gyakorlatáról.
2010. I. félév akkreditált továbbképzéseink (16 óra, péntek-szombati napokon): 2010. február 5-6. (SE-TK/2010.I./00155) 32 kreditpont 2010. április 23-24.. (SE-TK/2010.I./00443) 32 kreditpont Résztvevők száma: csoportonként min. 8 - max. 12 fő (a jelentkezés sorrendjében) Részvételi díj: 36 000 Ft Témakörök: Feszültségcsökkentő technikák, hatékony kommunikáció a konfliktusok megelőzésére és kezelésére, támogató kapcsolatok kialakítása, fenntartása. Saját élményű gyakorlatok révén tapasztalhatják meg a résztvevők az egyes technikákat és azok elsajátításának hatékony módszereit. A megismert és elsajátított technikák a munkahelyi és a magánéleti stressz helyzetek kezelésében egyaránt hasznosíthatók. A Williams Életkészségek program hatékonyságát nemzetközi és hazai vizsgálatok igazolják. Az Életkészségek önálló tanulási program formájában is megismerhetők (önsegítő DVD és munkafüzet). Jelentkezés, további információ a képzésvezetőknél: dr. Kovács Mónika PhD, pszichiáter (kovmon@net.sote.hu) dr. Stauder Adrienne PhD, pszichiáter, pszichoterapeuta (staadr@net.sote.hu) (1089 Bp. Nagyvárad tér 4, tel: 210 2953; fax: 210 2955)
: 2010.02.05. : 2010.04.30.
Kategória: Képzés
:
A rendezvény Web oldala: http://www.selyesociety.hu, www.eletkeszsegek.hu
CSAKIT Önismereti csoport - Február
150 órás ÖNISMERETI CSOPORT indul 2010. februárban. A csoport a Csoportanalitikus és Kiképző Társaság keretében szerveződik, elvégzése beszámítható a klinikai szakpszichológus-képzésbe, a pszichoterapeuta-képzésbe és a családterápiás képzésbe is. A csoport blokkos formában, havi egy alkalommal, szombaton vagy vasárnap, alkalmanként 10 tanórában fog működni. Beszámítható a CSAKIT módszerspecifikus képzésébe, melyet a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség akkreditált. Jelentkezés: Bagotai Tamás kiképző csoportanalitikus, pszichoterapeuta, bagotai@enternet.hu , T: 06 30 390 3418
: 2010.02.01. : 2010.05.31.
Kategória: Képzés
: Budapest,
'ELME MATER' 2010/I. félév
A Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja (Szakorvosok Folyamatos Továbbképzése, CME) 2010. I. félévben. Az előadások részletes időpontjait, témáit, és a jelentkezéshez szükséges adatokat közöljük.
' E L M E M A T E R ' 2010/I. félév 2010. február 10. Intoxikációtól a rehabilitációig Ea: Dr.Demeter Ildikó osztályvezető főorvos Dr.Tari Róbert osztályvezető főorvos SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika 2010. március 10. Női agy férfi agy. Vive la difference! Ea: Prof.Dr.Párducz Árpád egyetemi tanár SZBK Biofizikai Intézet, Szeged 2010. április 14. Erős szavak (az agresszió megelőzésének és kommunikatív kezelésének lehetőségei az orvosi gyakorlatban) Ea : Dr.Pilling János egyetemi tanársegéd SE ÁOK Magatartástudományi Intézet Alvás Ambulancia, Budapest 2010. május 12. Mi köze az aphasianak a memória- és viselkedés zavarokhoz? Ea:Prof.Dr.Szirmai Imre egyetemi tanár Porto, Portugália A rendezvények helyszíne: Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb (Szeged, Semmelweis u.6.) földszinti tanterme. Időpontja: a hónap 2. szerdája, délután 14.30 óra. Az előadások várható időtartama a vitával együtt: 2 óra. Szervező: Dr.Szendi István, T: (62)-545-942, Fax: (62)-545-973 A továbbképző program előadásainak témái és időpontjai elérhetők interneten. Dr.Janka Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár
: 2010.02.01. : 2010.06.10.
Kategória: Képzés
: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Új Klinikai Tömb
A rendezvény Web oldala: http://www.szote.u-szeged.hu/psych/rendframes.html
CSAKIT Önismereti csoport - Február
150 órás ÖNISMERETI CSOPORT indul 2010. februárban. A csoport a Csoportanalitikus és Kiképző Társaság keretében szerveződik, elvégzése beszámítható a klinikai szakpszichológus-képzésbe, a pszichoterapeuta-képzésbe és a családterápiás képzésbe is. A csoport blokkos formában, havi egy alkalommal, szombaton vagy vasárnap, alkalmanként 10 tanórában fog működni. Beszámítható a CSAKIT módszerspecifikus képzésébe, melyet a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség akkreditált. Jelentkezés: Bagotai Tamás kiképző csoportanalitikus, pszichoterapeuta, bagotai@enternet.hu , T: 06 30 390 3418
: 2010.02.01. : 2010.05.31.
Kategória: Képzés
: Budapest,
A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület 2010. első félévi akkreditált képzései
Relaxációs módszerspecifikus képzés, 30-30 óra, 1 félév, autogén tréning vagy imagináció 3 fázisa. A képzés jellegétől függően hetenként, 2 hetenként 2-4 órában Kreditpont: 50 Reg. szám: SE-ÁOK/2010.I./00101 Célcsoport: pszichológus, orvos, egyéb humán diplomás Gyermek-, serdülőkor és gyermekvárás relaxációja, 45 óra (blokkos formában, hétvégeken) Kreditpont: 50 Reg. Szám: SE-ÁOK/2010.I./00224 Célcsoport: 100 órás relaxációs alapképzést végzettek speciális továbbképzése EEG és biofeedback, 45 óra (blokkos formában, hétvégeken) Kreditpont: 50 Reg. szám : SE-ÁOK/2010.I./00258 Minimum: relaxáció sajátélményt végzettek Relaxációs és szimbólumterápiás szupervízió, 30 óra, 2 hetenként Kreditpont: 25 SE-ÁOK/2010.I./00109 Célcsoport: relaxációs vagy imaginációs alapképzést végzettek számára Jelentkezés 2010. január 15-ig: dr.Németh Marietta szervezőnél: nemethmarietta@freemail.hu
: 2010.01.01. : 2010.06.30.
Kategória: Képzés
:
A rendezvény Web oldala: http://www.relaxacio.hu
Szkizofrénia Akadémia X.Genetikai kutatások szkizofréniában- Szkizofrénia: mi- hol- hogyan működik másképp?- Megváltoztatható-e a szkizofrénia lefolyása? A korai felismerés és intervenció hatása
: 2009.03.19. : 2009.03.20.
Kategória: Képzés , Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné, Genetika
Tudományos információ: Dr. Bitter István
Címe: 1083 Budapest, Balassa u. 6.
Tel: 210-0336
Fax: 210-0336
E-mail: bitter@psych.sote.hu
Szervező: Tabányi Adrienne
Munkahely neve: SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Címe: 1083 Budapest, Balassa u. 6.
Tel: 06-30-30-21-329
E-mail: atabanyi@psych.sote.hu
: Budapest,
CBT terapeuta képzés és CBT módszerspecifikus képzés nyílt napjaKedves Kollégák! Szeretettel meghívunk a Magyar Viselkedés, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE) által rendezett pszichoterapeuta szakképzés, CBT terapeuta képzés és CBT módszerspecifikus képzés nyílt napjára, ahol részletes tájékoztatást kaphatsz a képzésről, annak követelményeiről és lehetőségeiről. Várunk szeretettel! VIKOTE Tanulmányi Bizottság Helyszín: online, Zoom.us a belépéshez szükséges LINK-t a regisztráció visszaigazolásában fogja találni. Kérjük, mentse el, mert ezzel fog tudni csatlakozni az online eseményhez! Az esemény ingyenes, de a részvétel regisztrációhoz kötött. Kérjük, töltse ki a regisztrációs lapot:Pszichoterapeuta szakképzés érdekel CBT terapeuta képzés érdekel Bővebb információ: https://vikote.hu/programok/meghivo-nyilt-napra/
Időpont: 2025.05.07.
Kategória: Képzés
: zoom
23RD WPA WORLD CONGRESS OF PSYCHIATRY
Dear colleague!
The World Congress of Psychiatry will take place in Vienna, Austria from September 28 until October 1, 2023. Numerous symposia, panel discussions, state-of-the-art sessions and lectures will be offered. The program will be exciting as we will be discussing the latest developments in the field in a pandemic and post-pandemic era. All aspects of psychiatry such as psychopharmacology, psychotherapy, psychopathology, rehabilitation, social psychiatry, old-age psychiatry or child-adolescent psychiatry will be covered. Beside the scientific program, this congress will give the opportunity to discuss the most recent developments for psychiatry all over the world. Trainees in psychiatry will be invited to meet international experts and meet their colleagues.
PROPOSAL AND ABSTRACT SUBMISSIONS We welcome all suggestions about topics you would like to see included in the scientific program:
Extended deadline for symposia submissions: 15 March 2023
Deadline for abstract submission: 20 March 2023 .
REGISTRATION IS OPEN The early bird registration is open. Join us early by 15 May 2023 and lets celebrate science together! Visit our website at wcp-congress.com for all the latest information and updates about the Congress!
TRAVEL AWARDS
The WPA has announced Travel Awards for Trainee Psychiatrists and Medical Students to attend the World Congress of Psychiatry. There are two separate prestigious awards, one for all trainees in psychiatry and one for all medical students.
The award for the Trainee Psychiatrists asks candidates to submit an essay of 3000-5000 words (including references) on this topic Climate Change, Urbanisation, Air Pollution, Natural Disasters: global challenges for mental health, resilience, and recovery. Details can be found here: Link
Whereas the award for the Medical Students invites applicants to submit an essay of up to 750 words on the theme The Interface of Physical and Mental Health. Details can be found here: Link
Both travel fellowship awards offer the successful candidates USD $2000, which will cover the travel, accommodation and registration fee costs to attend WCP23 in Vienna. The winners will also be acknowledged at WPA Annual Conference in Vienna.
We look forward to welcoming you in Vienna.
With my best regards
Univ.-Prof. Dr. Johannes Wancata
World Congress of Psychiatry
Organizing Committee Co-Chair
: 2023.09.28. : 2023.10.01.
: VIENNA, AUSTRIA,
31st European Congress of Psychiatry
In 2023 , the EPA will be at the Palais des Congrès of Paris. We are all looking forward going back to an in-person event and to meeting face to face to discuss the latest scientific updates in mental health .
2023 will be a special year , and we have therefore chosen a special destination. For the first time in its history, the EPA Congress will take place in Paris.
Paris is one of the most beautiful cities in the world. It is known for the Louvre Museum, Notre-Dame cathedral, and the Eiffel tower.
The 31st EPA Congress will take place on 25-28 March 2023 guided by the motto Social Cohesion, a Common Goal for Psychiatry.
International experts will gather to discuss the newest developments in European psychiatry. Its important, now more than ever, to get together and talk about mental health care.
We look forward to seeing you in the city of lights!
: 2023.03.25. : 2023.03.28.
: France, Paris,
A rendezvény Web oldala: https://epa-congress.org/
2nd International Conference on Neuroscience and PsychiatryNeuroscience 2022 is Going Hybrid! This Conference will be a hybrid event (there will be both an in-person conference and a virtual conference) because some people may not be able to travel due to the pandemic or its economic impact. Making the congress more accessible helps us to achieve our mission to elaborate and advance the Neuroscience and Psychiatry, and to expand the contribution to the Neuroscience and Psychiatry community by reaching a much larger audience all over the region.
We strongly believe that Neuroscience 2022 will be a huge success and exceed our expectations extremely.
: 2022.11.14. : 2022.11.16.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné, Neurológia, idegsebészet
Tudományos információ: Amanda Chris
Munkahely neve: Scientex
Címe: United States, Dallas, N.St Paul Street.
Tel: +1-346-348-1205
E-mail: neuroscience@scientexconferences.com
Szervező: Amanda Chris
Munkahely neve: Scientex
Címe: United States, Dallas, N.St Paul Street.
Tel: 3462937664
E-mail: neuroscience@scientexconferences.com
: France, Paris, Scientex
A rendezvény Web oldala: https://www.neuroscience.scientexconference.com/

EPA 2022 - 30th European Congress of Psychiatry - ONLINE
Időpont: 2022. június 4-7. Helyszín: ONLINE
A kongresszus mottója: Linking Clinical Practice and Research for Better Mental Health Care in Europe
A kongresszus interaktív programja ide kattintva olvasható.
A kongresszus hivatalos honlapja: https://epa-congress.org/
: 2022.06.04. : 2022.06.07.
: Budapest és online is!, HUNGEXPO
2nd Webinar In Womens Mental Health - EPA
Please join us for this webinar for European psychiatrists and other mental health professionals!
Date: 19th May 2022 14:00 - 15.30 CET
The event is free. You can see further details and register by clicking on this link:
https://www.eventbrite.co.uk/e/providing-psychiatric-care-for-ukrainian-refugees-registration-324387029337
: 2022.05.19. 14:00 : 2022.05.19. 15:30
: Online,
20th WPA Congress is going Virtual!Dear friends,
The Global situation is still very uncertain, and regulations are still changing unpredictably due to the COVID-19 pandemic. The greatest benefits of a WPA World Congress are its reputation for attracting world leaders in psychiatry from countries across the globe, and the unparalleled networking and relationship-building opportunities it provides. Thus, for the sake of adapting to the changing environment and ensuring the progress of our field, we cannot allow ourselves to postpone the congress any further. It is essential to WPA to ensure both the professional growth and the safety of the participants.
In light of that the WPA board has decided to transform the 20th WPA World Congress of Psychiatry into a fully virtual event.
By doing this, we are hoping to:
- give you the chance to participate in every valuable exchange of knowledge
- contribute to the field of psychiatry and mental health together
- preserve the values of the congress: collaboration, diversity, and connection
- reenact the WCP experience in the comfort and safety of your own home
- provide you with an enhanced scientific program
The virtual congress will take place on the same dates, between March 10-13, 2021. Virtual sessions will not only give you a chance for live interaction but will also be available on-demand up to 3 months after the congress. View the video below to get an insight into what you can expect to experience at our virtual congress.
The WPA would like to thank all our participants and partners for their cooperation and understanding during this time. Please visit our FAQ page here where you will find answers to some of your more pressing questions including cancelation polity and what to expect from our virtual platform. Also, we would like to assure all our currently registered delegates who have paid the full rate, that we will refund the difference to the same payment method initially charged. If you wish to cancel your registration and receive a full refund, you will be able to do so by sending an email to reg_wcp20@kenes.com until Monday, November 2. Despite this difficult situation we at WPA are working hard to ensure that the 20th WPA World Congress of Psychiatry, Psychiatry in a troubled world Virtual Congress remains a success.
: 2021.03.10. : 2021.03.13.
: VIRTUAL
29th Danube Psychiatry Symposium in 2020 in Zagreb, Croatia Dear Colleagues,
It is our great pleasure to inform you that we are taking challenging turn and new and new approach in activities of Danubian Psychiatry Association and now we are gathering a group of eminent experts in psychiatry to work together on better understanding of today challenges in modern psychiatry.
Danubian Psychiatry Association has been formed in year 1964 and since then have been very active in bringing regional scientists together and new scientific work into society.
Association publishes medical journal Psychiatria Danubina (http://www.psychiatria-danubina.com/) on quarterly basis which is cited in:
Excerpta Medica (EMBASE), Psychological Abstracts/PsycINFO, Chemical Abstracts, MEDLINE/PubMed, EBSCO, Current Contents - Social and Behavioral Sciences, Cambridge Scientific Abstracts/Social Services Abstracts, Science Citation Index Expanded/SciSearch, Social Sciences Citation Index, Journal Citation Reports/Social Sciences Edition, Journal Citation Reports/Science Edition, SCOPUS, BioMedWorld.com, Research Alert, Google Scholar, HRČAK.
Association is organising a 29th Danube Psychiatry Symposium in 2020 in Zagreb, Croatia (http://www.29dps.com/).
The main topic will be Psychiatry, Medicine and Society: Homo Deus of the 21st Century and Challenges of Mental Health and Personalized Medicine with special emphasis on:
Comorbidity, resilience, and epigenetics in psychiatry from the perspective of predictive, preventive and person-centered medicine
Transdisciplinary integrative approach in psychiatry, personalized medicine, and creative psychopharmacotherapy
Psychiatry, spirituality, and religion from the perspective of public and global mental health
Psychiatry, ethics, and politics from the perspective of public and global mental health
As we have recognized your scientific work and you as a great expert in research field it would be a great honour if you as a president or your appointed delegate would join as an organizational board member.
Please be so kind to let us know if you are interested in participating in this new exciting project by sending us e-mail on silvija.matic@penta-zagreb.hr
IMPORTANT DATES
- Abstract submission deadline: March 01, 2020
- Conference paper submission deadline: March 15, 2020
- Accommodation reservation deadline: April 10, 2020
- Early bird registration: May 01, 2020
: 2020.05.13. : 2020.05.15.
: Croatia, Zagreb,
WPA International Congress in Spirituality and PsychiatryInternational Congress in Spirituality and Psychiatry 4th Global Meeting in Spirituality and Mental Health Organized by the WPA Section on Religion, Spirituality and Psychiatry WPA Co-sponsored Congress to be held in, on December 1-4, 2019.
: 2019.12.01. : 2019.12.04.
: Israel, Jerusalem
A rendezvény Web oldala: https://www.rsp2019.org/
The 4th International Congress of Rational Emotive Behavior Therapy
: 2019.09.13. : 2019.09.15.
: ROMANIA, Transylvania, Cluj-Napoca, Babeş-Bolyai University
A rendezvény Web oldala: http://www.rebt2019.org/
Universal Health and Mental Health Coverage for AllTovábbi részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt és a rendezvény honlapján.
: 2018.12.12. : 2018.12.14.
: Malta, Valletta,
A rendezvény Web oldala: http://www.uhmhcongress2018.net/

EPA - Berlin CL-CourseConsultation-Liaison-Psychiatry and Psychosomatics
: 2018.10.04. : 2018.10.06.
: Berlin,
2nd Congress on Evidence based Mental Health: From research to clinical practiceImportant Deadlines:
DEADLINE FOR SYMPOSIA SUBMISSION
December 31st, 2017
DEADLINE FOR ABSTRACTS SUBMISSION (E-POSTER PRESENTATIONS)
December 31st, 2017
DEADLINE FOR FULL E-POSTER PRESENTATION SUBMISSION
March 31st, 2018
CME credits: The congress will be accredited for Continuing Medical Education with CME credits by the World Psychiatric Association (WPA).
POSTER PRESENTATION Awards:
The ISNP also announces 5 awards for the 5 best poster presentations which will be presented during the 2018 conference.
: 2018.06.28. : 2018.07.01.
: Greece, Kavala, Lucy Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.psychiatry.gr/
X. Jubileumi Román-Magyar KonferenciaAFFEKTIV ÉS SZORONGÁSOS ZAVAROK, ÖNGYILKOS MAGATARTÁS, TÁRSADALOM, PSZICHIÁTRIA ÉS KULTÚRA
Tisztelettel hívom kollégáimat, barátaimat konferenciánkra, melynek témáját a hargitai pszichiáterek a megyeszékhelyen megrendezett eddigi országos rendezvényeink címszavává emelték. Folytatjuk hagyományunkat a 2016-os konferenciánk után megjelent kötetek és szerzőik bemutatásával valamint a rezidensek által előadott legjobb 3 dolgozat díjazásával.
Reményeink szerint, előző találkozóinkon való részvételük élményei bátoritják visszatérési szándékukat hozzánk, a Hargita aljára szervezett találkozónkra, jelenlétükkel hozzájárulva konferenciánk sikeréhez. Akiknek pedig még nem volt alkalmuk eljönni, ezúttal végre megtehetik.
Szervezők: Magyar Pszichiátriai Társaság, Román Pszichiátriai Társaság, Cry for Help alapítvány, Hargita megyei Orvosi kollégium.
Fontosabb dátumok:
2018. április 30.: kivonatok beküldése (veressalbert02@gmail.com )
2018. május 15.: előadások elfogadásának visszaigazolása
2018. április 30.: kedvezményes résztvételi díj befizetése
2018. május 31.: előadások teljes szövegének beküldése, ha be szeretnék tördelni a konferencia CD-jére
2018. június 1.: a szállásfoglalás és a teljes értékű kifizetés határideje
A konferencia hivatalos nyelve: román és magyar, szinkron tolmácsolással
Az első értesítő és a jelentkezési lap letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
: 2018.06.20. : 2018.06.23.
: Románia, CSÍKSZEREDA, Multifunkcionális Csíki Mozi
A rendezvény Web oldala: https://www.cryforhelp.ro/hu/meghivo/
19th Congress of the Section of Epidemiology and Social Psychiatry of the European Psychiatric Association (EPA)IMPORTANT DATES
Abstract Submission Deadline 26th November 2017
Symposium Suggestions Deadline 26th November 2017
Notification of Authors 15th December 2017
Early bird registration closing 15th January 2018
Speaker Registration Deadline 28th February 2018
: 2018.04.04. : 2018.04.07.
: Austria, Vienna,
A rendezvény Web oldala: http://www.epa-socpsy-2018.at/
26th European Congress of Psychiatry (EPA2018)ABSZTRAKT BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2017. NOVEMBER 14.
További részletek, regisztráció a rendezvény oldalán.
: 2018.03.03. : 2018.03.06.
: Franciaország, Nizza,
A rendezvény Web oldala: http://www.epa-congress.org/2018
17th International Forum On Mood and AnxietyAz idei IFMAD kongresszusra az MPT tagjai 15% kedvezménnyel regisztrálhatnak.
: 2017.12.14. : 2017.12.16.
: Spanyolország, Madrid,
A rendezvény Web oldala: http://www.ifmad.org/2017/?gclid=CP_t55WgutQCFQcz0wodrxcDiQ
XV. ISSPD CongressDear members, colleagues and friends of the ISSPD,
It is our great pleasure to invite you on behalf of the Scientific and Organising Committee to the
XV ISSPD Congress - Personality Disorder, Functioning, and Health
which will take place from 25 ¨C 28 September 2017
in Heidelberg, Germany
We are currently planning an updated and challenging scientific programme, dealing with the most relevant and latest developments in the field of personality disorder across the life span with major impact on clinical practice.
Please check our website for the preliminary scientific programme for keynote- and master sessions as well as for the pre-conference workshops. Ąú Scientific Program /
Submission Deadline for Symposia proposals: 15th February 2017
Submission Deadline for oral presentations, poster and students' symposia proposals: 15th March 2017
Registration: http://www.isspd2017.com/registration/
: 2017.09.25. : 2017.09.28.
: Germany, Heidelberg,
A rendezvény Web oldala: http://www.isspd2017.com/home/
30th ECNP CongressThe annual ECNP Congress is Europes premier scientific meeting for disease-oriented brain research, annually attracting between 4,000 and 6,000 neuroscientists, psychiatrists, neurologists and psychologists from around the world.
Abstract submission is open!
For presenting a poster at the 30th ECNP Congress, you can already submit your abstract. The deadline is 1 April 2017.
Early registration fee: 15 April 2017. and pay less.
: 2017.09.02. : 2017.09.05.
Szervező: ECNP Office
Tel: +31 88 75 69 555
Fax: +31 88 75 59 900
E-mail: paris2017@ecnp.eu
: France, Paris,
A rendezvény Web oldala: http://2017.ecnp.eu/
WFSBP Congress 2017 - 13th World Congress of biological PsychiatryDeadline for abstract submission for free communications and posters: 6 December 2016
Deadline early bird registration: 25 January 2017
: 2017.06.18. : 2017.06.22.
Szervező: CPO HANSER SERVICE
Tel: +49 30 300 669-0
E-mail: wfsbp2017@cpo-hanser.de
: Dánia, 2300 Koppenhága, Center Boulevard 5, Bella Center Copenhagen
A rendezvény Web oldala: http://www.wfsbp-congress.org
4th Mediterranean Maudsley ForumProfessor Sir Robin Murray, in collaboration with Professor Daniele La Barbera, Head of the Department of Psychiatry, Palermo Medical School, and with Dr Anton Grech, Chairman of Mental Health Services Malta and Senior Lecturer University of Malta.
& the magnificent city of Palermo with its history, art and food are delighted to invite Psychiatrists, Clinical Psychologists and other Mental Health Professionals to:
The 4th Mediterranean Maudsley Forum
Registration 450 EURO
Students/Trainees 350 EURO (only 10 places available)
Registration deadline: 25/4/2017
: 2017.05.29. : 2017.06.01.
Szervező: Dr Nicoletta Giganti; & Dr Olesya Ajnakina
E-mail: ngigan6@6scali.it; olesya.ajnakina@kcl.ac.uk
: Olaszország, Palermo,
The 23rd World Congress of SexologyThe final date for abstract submission is fast approaching. The deadline is January 31, 2017. The online abstract submission form is available here .
We are pleased to announce WAS2017 Plenary Speakers .
Registration and Hotel reservation forms are available here .
We look forward to meeting you in Prague.
: 2017.05.28. : 2017.05.31.
: Czech Republic, Prague,
A rendezvény Web oldala: http://www.was2017.org/
International society of Neurobiology&PsychopharmacologyDear colleague,
The International Society on Neurobiology and Psychopharmacology (ISNP) announces the organization of the 5th International Congress on Neurobiology, Psychopharmacology and Treatment Guidance (ICNP2017) which will take place in Chalkidiki - Greece, in May 25th - 28th, 2017.
The Congress is co-organized by the World Psychiatric Association and will have a special focus on neurocognitive function.
All available information can be found at www.psychiatry.gr . The site will be updated continuously.
Submission of abstracts can be done only electronically at the congress site.
Important Deadlines:
DEADLINE FOR SYMPOSIA SUBMISSION
December 1st, 2016
DEADLINE FOR ABSTRACTS SUBMISSION (E-POSTER PRESENTATIONS)
March 1st, 2017
DEADLINE FOR FULL E-POSTER PRESENTATION SUBMISSION
March 31st, 2017
CME credits:
The congress will be accredited for Continuing Medical Education with CME credits by the World Psychiatric Association (WPA).
POSTER PRESENTATION Awards:
The ISNP also announces 5 awards for the 5 best e-poster presentations which will be presented during the 2017 conference.
ALL INFORMATION CONCERNING THE AWARDS IS AVAILABLE AT www.psychiatry.gr
: 2017.05.25. : 2017.05.28.
: Chalkidiki-Greece, Porto Carras Hotel
5th International Conference of Psychotraumatology and MediationAbstract submission deadline: 15 October 2016
End of early registration: 20 January 2017
The scientific program will approach the following topics:
Epidemiology, Assessment, Diagnosis and Treatment plan for refugees
Trauma, Anxiety and Stress related disorders and migration
Innovation in Improving Global mental health in humanitarian and international medicine
Policies and Assistance Program for sustainable development for the prevention and conflict managements while implanting global health projects
Migration, Mental health and Human rights
Mental health, Mediation and Conflict management
: 2017.04.19. : 2017.04.21.
: Switzerland, Geneva,
A rendezvény Web oldala: http://icpm-cipm.org/en/welcome/
25th European Congress of PsychiatryAbstract submission deadline: 6 October, 2016
: 2017.04.01. : 2017.04.04.
: Italy, Florence,
A rendezvény Web oldala: http://www.epa-congress.org/
25th European Congress of PsychiatryAbstract submission deadline: 6 October, 2016
: 2017.04.01. : 2017.04.04.
: Italy, Florence,
A rendezvény Web oldala: http://www.epa-congress.org/
2nd Roman Forum on SuicideThe EPA Section of Suicidology and Suicide Prevention, in collaboration with the Section on Suicidology of the WPA and the National Institute for Health Migration and Poverty, organises the 2nd Roman Forum on Suicide: "From research to clinic".
The Forum will be held in Rome, Italy on 30-31 March 2017.
The aim will be to create a bridge between the resarch and the clinical practice in the assessment and treatment of suicidal behaviours.
Future directions of research will be analysed from a biological, public health and health care perspective. Taking into account new research findgs, clinical cases will be presented and discussed.
Participants are invited to submit proposals for posters. The objective of the two poster sessions is to give researchers the opportunity to present early results and to share experiences and strategies.
The deadline for abstract submission is November 30, 2016.
The venue has limited capacity. For this reason only the first 100 participants that will register will have their participation guaranteed. Registration fee is 70,00. This amount is kept very low on purpose, to allow participation of young clinicians and researchers and will be used to cover minimal expenses related to the logistics of the event.
We hope that you will be able to participate and we encourage you to secure your place by registering as soon as possible.
Visit our website to find more information on the Scientific Programme >>
: 2017.03.30. : 2017.03.31.
: Italy, Rome,
16th International Forum on Mood and Anxiety DisordersDear Colleagues, dear Friends,
It is with a great pleasure that we welcome you to the 16th International Forum on Mood and Anxiety Disorders (IFMAD 2016) that will be taking place this year on December 8 - 10th in Rome, one of the most beautiful cities in the world!
We look forward to seeing you all in Rome for IFMAD 2016, to building strong professional contacts an expanding international network, to welcoming new participants and meeting our old friends, and discussing together the most important issues in this area of medicine.
Credits for CME accreditation have been asked for this event.
Deadline for submission: 07 November 2016
: 2016.12.08. : 2016.12.10.
: Olaszország, Roma,
A rendezvény Web oldala: http://www.ifmad.org/2016/
World Psychiatric Association International congressOn behalf of the World Psychiatric Association and the South African Society of Psychiatrists, it isour greatest honour to invite you to attend and participate in the WPA International Congress Cape Town.
The Congress theme is
Psychatry: Integrative care for the community
: 2016.11.18. : 2016.11.22.
: South Africa,
A rendezvény Web oldala: http://www.wpacapetown2016.org.za/

The International Congress, Brain, Body and Mind in LondonJoin over 2,500 psychiatrists at the International Congress of the Royal College of Psychiatrists on 27-30 June in London and invest in your professional development, expand your knowledge, improve your practice, share your ideas, meet new contacts and reconnect with old colleagues.
As in previous years the congress has applied for accreditation to EACCME, AMA (PRA Category 1 Credits) and The Royal College of Physicians and Surgeons of Canada
In 2016, the International Congress comes to London with the theme Psychiatry: Brain, Body and Mind. Over the 3 1/2 days of the Congress, we will have an academic programme that includes13 keynote lectures and about 70 parallel sessions that cover a wide range of subjects, from core science to clinical psychiatry to policy areas.
Registration and Fees
Programme
: 2016.06.27. : 2016.06.30.
: London,
A rendezvény Web oldala: http://www.rcpsych.ac.uk/traininpsychiatry/conferencestraining/internationalcongress2016.aspx
A VIII. NEMZETKÖZI ROMÁN-MAGYAR PSZICHIÁTRIA KONFERENCIA - A IX. ORSZÁGOS ROMÁNIAI PSZICHIÁTRIA SZIMPÓZIUMIdőpont: 2016 június 22-25.
Helyszín: CSÍKSZEREDA
AFFEKTIV ÉS SZORONGÁSOS ZAVAROK. ÖNGYILKOS MAGATARTÁS. SZELLEMISÉG, KULTÚRA, MŰVÉSZET, PSZICHIÁTRIA.
Fontosabb dátumok:
2016 március 31: absztraktok beküldése
2016 április 15: előadások elfogadásának visszaigazolása
2016 április 30: kedvezményes résztvételi díj befizetése
2016 május 31:előadások beküldésének határideje, hogy bekerülhessenek a konferencia kötetébe (CD)
A konferencia hivatalos nyelve: román és magyar, szinkron tolmácsolással
Résztvételi díj:
100 euro április 30-ig
125 euro V.1-VI.15 között
135 euro helyszínen
35 ill. 45 euro a rezidensek,
80, 95 ill. 105 euro a kisérő személyek részére.
A FELKÉRT ELŐADÓK NÉVSORA ÉS ELŐADÁSAIK CÍME EGY KÉSŐBBI ÉRTESÍTŐBEN LESZ FELTÜNTETVE!
Többlet információ igényelhető a veressalbert02@gmail.com e-mail címen.
Az előértesítő, jelentkezési lap és az invitáló megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2016.06.22. : 2016.06.25.
: Románia, Csíkszereda,
1st Congress on Evidence based Mental HealthDear colleague
The International Society on Neurobiology and Psychopharmacology (ISNP) announces the organization of the 1st Congress on Evidence based Mental Health, Corfu Greece, May 26-29 2016 (EBP2016) which will take place in Corfu Greece, in May 26-29, 2016.
The congress is co-organized by the World Psychiatric Association and will have a special focus on evidence based mental health and training.
All available information can be found at http://www.psychiatry.gr. The site will be updated continuously.
Submission of abstracts can be done only electronically at the congress site.
Important Deadlines:
DEADLINE FOR SYMPOSIA SUBMISSION
March 1st, 2016
DEADLINE FOR ABSTRACTS SUBMISSION (ORAL and POSTER PRESENTATIONS)
March 1st, 2016
Note: please note that abstract submission is requested for both oral and poster presentation according to guidelines provided at www.psychiatry.gr
DEADLINE FOR FULL POSTER PRESENTATIONS SUBMISSION ONLY
March 31st, 2016
CME credits: The congress will be accredited for Continuing Medical Education with CME credits by the World Psychiatric Association (WPA).
ORAL AND POSTER PRESENTATION Awards:
The ISNP also announces 10 awards for the 5 best oral and 5 best poster presentations which will be presented during the 2016 conference.
ALL INFORMATION CONCERNING THE AWARDS IS AVAILABLE AT http://www.psychiatry.gr
Best regards
Dr. Kostas N. Fountoulakis M.D., Ph.D
Associate Professor of Psychiatry
3rd Department of Psychiatry, Division of Neurosciences
School of Medicine, Aristotle University of Thessaloniki, Greece
Editor-in-Chief, Annals of General Psychiatry
: 2016.05.26. : 2016.05.29.
: Greece, Corfu,
The 10th anniversary World Congress on Controversies in Neurology (CONy)Dear Friends & Colleagues
We welcome you to join us for the exciting up-coming CONy Congress in Lisbon.
Within the Scientific Program, we have prepared many controversial subjects for debate led by key experts in all fields of neurology, including Stroke.
EARLY REGISTRATION: January 10, 2016
Click here to register >
ABSTRACT SUBMISSION DEADLINE: January 4, 2016
Click here to submit >
INVITED STROKE FACULTY
Natan Bornstein, Israel
Jorge Campos, Portugal
Lou Caplan, USA
Angel Chamorro, Spain
Laszlo Csiba, Hungary
Stephanie Debette, France
Exuperio Diez Tejedor, Spain
Jose Ferro, Portugal
Hugh Markus, UK
Teresa Melo, Portugal
Victor Oliveira, Portugal
Liliana Pereira, Portugal
Jukka Putaala, Finland
Thorsten Steiner, Germany
Jonathan Streifler, Israel
Antonio Vaz Carneiro, Portugal
We are looking forward to seeing you at CONy Lisbon!
While we are still busy constructing the CONy scientific program, please click here > to view the Preliminary Scientific Program.
We will appreciate it if you could circulate this mailshot among your colleagues.
Natan Bornstein , Israel & José Ferro , Portugal
CONy Stroke Section Heads
Amos D. Korczyn , Israel & Victor Oliveira , Portugal
CONy Congress Co-Chairpersons
: 2016.03.17. : 2016.03.20.
: Portugal, Lisbon,
A rendezvény Web oldala: http://www.comtecmed.com/cony/2016/
3rd International Conference on Behavioral AddictionsInternational Conference Centre Geneva (CICG)Geneva - Switzerland
Abstract submission deadline: 14 th of December 2015
End of early registration: 15 December 2015
Contact: icba2016@ch.kuoni.com
: 2016.03.14. : 2016.03.16.
: Switzerland, Geneva,
A rendezvény Web oldala: http://www.icba2016.org/
4th Psychiatric Congress on Eastern European PsychiatryTHE SCIENTIFIC PROGRAM IS NOW ON LINE
An 'at-a-glance' version of the scientific program is now available for download.
CLICK THE DOKUMENTS FOR THE SCIENTIFIC PROGRAM
As you may remember there have been three congresses on Eastern European Psychiatry up to now, in Thessaloniki (Greece), Moscow (Russia) and Belgrade (Serbia) with great success. This time we will have our congress in Athens and, according to our Statutes, we will have a General Assembly and Elections during the Congress. The PAEEB is an evolution of the Institutional Program of the WPA on Eastern Europe and the Congress is held with the co-sponsorship of the WPA.
I cordially invite you all to Athens in November. Your Association should be an active partner in the PAEEB and we should all work as a group to advance Psychiatry in our region. The PAEEB is a scientific and not a political organization and the term "Eastern Europe" denotes the geography and not the politics of the region.
Our Congress will be held jointly with the Congress on Preventive Psychiatry. So, if you would like to present a paper on that topic as well, you would be most welcome to do so.
You will find more information and Instructions for the submission of Abstracts in the Congress website (www.preventive-psychiatry2015.com ). Please write to me and let me know whether your Association will be represented in the General Assembly and by whom. We will need an authorization by your Society to this effect.
The 4th Psychiatric Congress of Eastern Europe and the 3rd Congress of Preventive Psychiatry are now accepting abstracts.
CLICK HERE FOR THE CONFERENCE TOPICS
All participants are invited to submit abstracts of scientific communications which will be reviewed by the Scientific Committee. Abstracts can be submitted as a Microsoft Word file via the online Abstract Submission Service, through the conference website. You will be asked to create an account using a username and a password. Once you activate the account, you will be able to submit your abstract.
If you are facing any difficulties with the submission process, feel free to send us your file by email.
CLICK HERE TO SUBMIT YOUR ABSTRACT
You can register by clicking here
For more information you can visit the Website
: 2015.11.12. : 2015.11.15.
Munkahely neve: Organising Secretariat
E-mail: congress-psych@pco-convin.gr
: Görögország, Athén,
A rendezvény Web oldala: http://www.preventive-psychiatry2015.com
World Congress of The World Federation for Mental Health (WFMH 2015)This Congress is being organized by the World Federation for Mental Health ( WFMH ) , The Royal College of Psychiatrists - Middle East Division, The Behman Hospital, Egypt and the Egyptian Society for the Rights of People with Mental Illness.
We promise to produce a rich scientific, clinical, and practice-based program, with contributions from service users, their families and carers, as well as an interesting introduction to the culture, arts and social life of the local community in Cairo via several social, cultural and artistic events.
: 2015.10.16. : 2015.10.19.
: Egypt, Cairo,
A rendezvény Web oldala: http://www.wfmh2015.com/

10th International Congress of the International Neuropsychiatric AssociationWelcome
It is our pleasure to welcome psychiatrists, neurologists, neurophysiologists, neuropsychologists and brain scientists from around the world to the 10th International Congress of the INA to be held in Jerusalem, Israel, October 14-16, 2015.
INA congresses have been held around the world in diverse cities such as Sydney Australia, Kyoto Japan, Cancun Mexico, Athens Greece, Toronto Canada, Chennai India, Buenos Aires Argentina and Chicago USA, always being a high-point in new developments in clinical and research knowledge. Neuropsychiatry just a few decades ago was considered an esoteric borderland between neurology and psychiatry. Outstanding developments in Alzheimer's research and the increasing recognition of the behavioral disorders of dementia began to change that. Then came findings that electroencephalography (EEG) and more recently magnetoencephalography (MEG) allowed mathematical analysis that promise to allow non-invasive objective diagnosis of brain state. Advanced imaging techniques such as MRI and PET have achieved such high-resolution that when combined with functional stimuli they are on the verge of clinical application in many psychiatric illnesses. Most exciting, the discovery that surgically implanted electrodes carrying deep stimulation of specific brain nuclei can alleviate intractable cases of Parkinson's disease and most recently depression and obsessive compulsive disorder have given hope for our most severe and pharmacologically resistant patients. Neuropsychiatry is an old-new field, combining the solid clinical insights of Lishman's organic psychiatry with the high-tech developments of transcranial brain stimulation.
The rise of the new brain stimulation therapies is one of the most unpredicted and exciting correlates of the slow down in the parallel field of psychopharmacology. Since the highly successful CINP psychopharmacology congress in April 2013 in Jerusalem, we hope to bring to INA in 2015 a large number of clinical psychiatrists, neurologists, neuropsychologists and neurophysiologists who want to learn about new treatment modalities and paradigms to add to current psychopharmacology .
See you in Jerusalem at INA 2015!
: 2015.10.14. : 2015.10.16.
: Israel, Jerusalem,
A rendezvény Web oldala: http://www.ina2015.com/
2015 IASR/AFSP International Summit on Suicide ResearchYou are invited to submit a proposal to the 2015 International Summit on Suicide Research of the International Academy for Suicide Research and the American Foundation for Suicide Prevention to be held at the Waldorf Astoria in New York City October 11-14, 2015.
The Program Committee is especially interested in proposals on the topics of:
Intervention research for prevention of suicidal behavior
Clinical and neurocognitive studies of suicidal behavior
Genetic, epigenetic and gene expression contributors to suicide risk
Neurobiological underpinnings of suicidal behavior
Testing the effectiveness of prevention strategies
Ethical and methodological challenges and solutions in suicide research
Clinical phenotyping of suicidal individuals
Novel monitoring strategies for detecting changes in risk over time
2015 Submission Categories and Deadlines:
Symposia Proposals: This session includes a session chair, up to 4 speakers and an optional discussant/moderator. DEADLINE: MARCH 1, 2015
Individual Paper Presentations: Single research presentations lasting 10 minutes with 5 minutes for Q&A and discussion. Research reports will be grouped into sessions based on similar topics. DEADLINE: MAY 4, 2015
Posters: Abstract for poster presentation. DEADLINE: MAY 4, 2015
We look forward to seeing you in New York!
: 2015.10.11. : 2015.10.14.
: USA, New York, The Waldorf Astoria
A rendezvény Web oldala: http://iasr.submitabstract.org/conf_website/iasr.submitabstract.org/
22nd World Congress of SexologyThe Abstract submission deadline for the WAS 2015 is March 31, 2015.
: 2015.07.25. : 2015.07.28.
: Singapore, Suntec Singapore Convention & Exhibition Centre
A rendezvény Web oldala: http://www.was2015.org/
5th EPA Academia Summer SchoolWe have the pleasure to inform you that the 55h EPA Academia Summer School on Comorbidity between mental and physical disorders will be organised on 10-13 July 2015 in Strasbourg, France.
The Summer School is tailored for psychiatrists and other medical specialists who are within or 2 years after specialisation. Up to 25 best applications will be selected by the Jury and will receive a Scholarship from EPA to attend the Summer School. The deadline for applications is 10 March 2015.
To learn more about the Summer School and its impact on early career psychiatrists careers and clinical practice, please view this video with Summer School alumni sharing their experience:
https://www.youtube.com/watch?v=n37kOXUcBMQ&feature=youtu.be
We invite all eligible members of your associations to apply for the EPA Summer School Scholarship. We count on your active support to forward this information to your members.
Thank you for your collaboration!
: 2015.07.10. : 2015.07.13.
Tudományos információ: Zhanna ZHUSSUPOVA (Project Manager - Education, Ethics, ECPC)
Munkahely neve: European Psychiatric Association
Címe: 15, Avenue de la Liberté
67000 Strasbourg - France
Tel: + 33 3 8823 9930
Fax: + 33 3 8835 2973
: France, Strasbourg,
A rendezvény Web oldala: http://www.europsy.net/education/summer-school/
2nd European Congress for Social PsychiatryWelcome !
Dear Colleagues,
The Swiss Society for Social Psychiatry (SSPS-SGSP) is greatly honored to invite you to attend and participate in the 2nd European Congress for Social Psychiatry co-sponsored by the World Association for Social Psychiatry (WASP) which will be held in Geneva, Switzerland, from July 1st to July 3rd 2015.
Following the success of the 1st European Congress for Social Psychiatry in 2012, we received a big amount of positive feedbacks and demands for a second edition.
We are then pleased to announce you that the 2nd European Congress for Social Psychiatry will take place in Geneva from July 1st to July 3rd 2015.
Mark It On Your Calendar !
We hope to meet you there once again. Your attendance is the key for a successful congress!
With best regards,
Yasser Khazaal & François Ferrero, Chairmen Organizing Committee
Important dates:
Abstract submission starts
1 October 2014
Abstract submission deadline
15 March 2015
Late poster submission deadline
15 May 2015
Early registration
15 November 2014 to 15 April 2015
Standard registration
16 April to 15 June 2015
Late & On-site registration
From 16 June 2015
: 2015.07.01. : 2014.07.03.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Switzerland, Geneva,
A rendezvény Web oldala: http://www.ecspsocialpsychiatry.org/
Royal College of Psychiatrics - International Congress 2015 - Psychiatry at the Forefront of ScienceW1 Giving evidence to the Tribunal - science or art?
This is an interactive skills workshop on giving evidence. The three presenters will give advice on the evidence required by the tribunal panel focussing on the legal criteria (led by Judge), presenting risk information and appropriate treatment.
Delegates will leave with a clearer understanding of how to be a competent medical witness at a mental health tribunal.
Places for this workshop are very limited book early if you wish to attend
S7 Mental Health Informatics: health records, apps and priorities for the future
The first part of the session will cover the implementation of e-health projects such as Care.Data and its implications for research, service development and confidentiality.
The second part of the session will cover Mental Health apps and their use in clinical settings and by patients.
The third part of the session will cover recent developments in mental health informatics and priorities for the future.
W6 Cardiac assessment and QTc monitoring in mental health patients, principles and competencies
This workshop aims to look at management of cardiac risk in psychiatric patients. It will focus on identifying risk factors and relevant investigations including interpretation of the QT measurements on the ECG.
Places for this workshop are very limited - book early if you wish to attend.
S41 Terrorism in the 21st Century: a new world without boundaries
The learning objectives of this session are:
- To learn about the varied factors which may lead some individuals to become terrorists
- To learn about how to frame and develop responses to prevent the recruitment of terrorists
- To learn how to frame and develop response to prevent individuals who have fought in Wars away from their home country in acting as terrorists in their home country.
Over 950 psychiatrists have already booked for this event
Places are limited dont miss out and book your place today
For a full programme and registration details visit the website!
E-mail: congress@rcpsych.ac.uk
: 2015.06.29. : 2015.07.02.
: United Kingdom, Birmingham,
WPA 2015 - Bucharest - International CongressPrimary Care Mental Health: Innovation and Transdisciplinary
Dear Madam,
Dear Sir,
On behalf of the World Psychiatric Association and the Romanian Association of Psychiatry and Psychotherapy, we are pleased to inform you that between 24 and 27 June 2015, Bucharest will be the host of the second WPA Congress in Romania, the WPA 2015 Bucharest International Congress, with the topic Primary Care Mental Health: Innovation and Transdisciplinarity.
Leading personalities from psychiatry, mental health, family medicine and public health will be part of a diverse scientific discourse that will range from the latest neurosciences discoveries to health systems performance innovations, to non-communicable diseases, ICT, telemedicine, collaborative, integrated care and more.
Participants benefit of an extended early bird registration until 30 April and special rates are offered for group registration.
For more information, please access the official website of the congress at http://www.wpa2015bucharest.org./ .
You are cordially invited to be a part of this world class event and contribute to its success by promoting the congress on the website of the Association you are proudly representing. We would suggest setting a link between the Associations website and http://www.wpa2015bucharest.org./ , to keep all members informed regarding this historic Congress taking place.
For any questions or additional information, do not hesitate to contact our Congress Secretariat at secretariat@wpa2015bucharest.org , phone +40 21 211 30 60, +40 21 210 58 14.
Sincerely yours,
Eliot Sorel
Co-Chair Scientific Committee
: 2015.06.24. : 2015.06.27.
: Románia, Bukarest,
A rendezvény Web oldala: http://www.wpa2015bucharest.org/

The 9th World Congress on Controversies in Neurology (CONy)Tisztelt Kollégák!
Tisztelettel meghívjuk Önöket a Controversies in Neurology (CONy) kongresszusra, amely 2015. március 26-28. között kerül megrendezésre Budapesten Amos D. Korczyn és Vécsei László professzor urak elnökletével.
Javasoljuk, hogy csatlakozzanak a 2015-ös konferencia küldöttjeihez.
Üdvözlettel:
A CONy titkárság
Bővebb információ: a kongresszus weboldalán, ide kattintva.
Early Registration
Enjoy the Early Registration rates until February 1, 2015
Poster Abstract Submission
Deadline: February 1, 2015
: 2015.03.26. : 2015.03.28.
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.comtecmed.com/cony/2015/Default.aspx
14th International Forum on Mood and Anxiety Disorders
: 2014.12.10. : 2014.12.12.
: Austria, 1030 Vienna, Am Stadtpark 1, Hotel HILTON
A rendezvény Web oldala: http://www.ifmad.org/2014/
World Psychiatric Association Thematic Conference on Intersectional Collaboration - 5th European Congress of the International Neuropsychiatric Association - 2nd Interdisciplinary Congress on Psychiatry and Related Sciences It is a special pleasure to invite psychiatrists, basic and clinical neuroscientists, social and behavioural scientists as well as any professional involved in mental health to a joint congress event consisting of the 'World Psychiatric Association Thematic Conference on Intersectional Collaboration, the 'Fifth European Congress of the International Neuropsychiatric Association and the 'Second Interdisciplinary Congress on Psychiatry and Related Sciences'. These congresses are organized jointly by the World Psychiatric Association (WPA), the International Neuropsychiatric Association (INA) and the Hellenic Society for the Advancement of Psychiatry and Related Sciences (HSAPRS); moreover, they are being co-sponsored by the World Federation of Societies of Biological Psychiatry (WFSBP), the World Association for Psychosocial Rehabilitation (WAPR), the International Psychoanalytical Association (IPA), and the European Family Therapy Association (EFTA). Having been honoured through the active engagement of so many respectable international scientific organisations, our main aim is to promote the interface and interaction among various disciplines as they relate to Psychiatry. As ambitious as it might be, our effort in planning the congress programme shall be to seek for any convergence of these disciplines in quest of constructive synthesis, which could eventually lead to the betterment of research outcome and clinical care in Psychiatry.
The joint congress you are invited to will take place in Athens from 30 October to 2 November 2014 and it is hosted by HSAPRS. It actually represents a continuation of a series of biannual congresses which had been regularly organised by HSAPRS since 2004.
Ιn the upcoming 2014 Congress, the many prominent scientists who will feature as our guest speakers and who will share with us their knowledge and experience are the best guarantee toward a successful outcome; yet, we kindly request and count on your own active participation through the presentation of your work on any of the topics listed in this brochure. Your submissions will be most welcome and your particular contributions highly appreciated. The hosts shall spare no effort in making your participation scientifically rewarding and meaningful and your stay in Athens as enjoyable as possible. We are confident that you will carry pleasant memories of this occasion. So just reserve your dates; we are looking forward to welcoming you in Athens.
: 2014.10.30. : 2014.11.02.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Athens, Greece, Divani Caravel Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.erasmus.gr/microsites/1011
WPA 16th World Congress of PsychiatryDear Colleagues and Friends,
As President of the World Psychiatric Association for the triennium 2011-2014, it is both an honor and a pleasure to invite you to join me in attending our XVI World Congress of Psychiatry, which will be held in Madrid, Spain, on September 14-18, 2014. As President of this Congress, I selected its theme to be Focusing on Access, Quality and Humane Care. This theme reflects quite well the priorities that I have held during my entire professional career as a psychiatrist. I also think that these priorities are as important today as they were when I started my professional career. Moreover, today, they are the most challenging issues pertaining to mental health patients in all regions of the world.
As you probably are aware of, our XV WPA World Congress of Psychiatry held in Buenos Aires, Argentina, in September 2011, attracted over 14,000 attendees. I hope to have in the Madrid WPA World Congress of Psychiatry over 15,000 attendees. As you will soon notice, the quality of this Congress will be second to none; the Convention Center in which we will hold this World Congress is one of the best in the world, and could easily accommodate our goal of 15,000 attendees; the museums, art galleries, and historic places to visit in Madrid are just outstanding. To mention a few of them, the Prado Museum, Toledo, Aranjuez, La Puerta del Sol, La Gran Via, Avila, El Escorial, and dozens of outstanding restaurants and flamenco dancing shows, as well as historic monuments, parks and gardens.
During my professional career, I always had great expectations for our patients well being; I have always worked very hard to achieve my professional and personal objectives on behalf of our patients and our professional organizations; I must admit, however, that I cannot achieve my objectives and goals alone; I need my colleagues and friends from all over the world to join and help me in making this World Congress a symbolic one for years to come. I look forward to seeing you in Madrid, Spain, on September 14-18, 2014.
Cordially and affectionately,
Pedro Ruiz, M.D.
President
World Psychiatric Association (2011-2014)
: 2014.09.14. : 2014.09.18.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Spain, Madrid,
A rendezvény Web oldala: http://www.wpamadrid2014.com

Nemzetközi Gyermek- és Ifjúságpszichiátria és Társult Szakmák KongresszusaWELCOME TO THE 21ST WORLD CONGRESS OF IACAPAP
Dear Delegates
The South African Association for Child and Adolescent Psychiatry and Allied Professions (SAACAPAP) is proud to host the first IACAPAP World Congress to be held on the African continent, and doubly proud to be doing so during the term of office of the first African President of IACAPAP, Olayinka Omigbodun, Professor of Psychiatry at the University of Ibadan, Nigeria.
The SAACAPAP was founded in 1978 and published the first issue of its Journal of Child and Adolescent Mental Health in 1989. The SAACAPAP holds biennial congresses, organised by Eastern Sun Events, so we are well positioned to host the 2014 IACAPAP congress in Durban. There is a wealth of scientific research being conducted in South Africa in the field of Child and Adolescent Mental Health, much of which I hope will be showcased at the congress, in addition to the work presented by the international delegates. A highlight of the congress will be the 6 Plenary Lectures by an outstanding group of speakers, and the 18 concurrent "state of the art" lectures by experts in their field.
The International Convention Centre in Durban is one of the most advanced conference facilities in the world. Durban, capital of the province of KwaZulu Natal, is South Africa's premier holiday destination. The subtropical climate and warm Indian Ocean mean all-year-round swimming and outdoor activities. Several game parks are only a few hours' drive to the north, and the majestic Drakensberg mountain range, with its holiday hotels and scenic hikes, is only a few hours' drive to the west.
On behalf of the SAACAPAP, I welcome you to South Africa and to the 21st World Congress of IACAPAP. We promise you an unforgettable African experience in our country, the cradle of civilisation and the home of Nelson Mandela.
Critical Dates
31 January 2014
Call for Abstracts Closes
March 2013
Second Announcement
12 June 2013
Call for Abstracts Opens
October 2013
Third Announcement & Registration Opens
: 2014.08.11. : 2014.08.15.
: Dél-Afrika, Durban,
A rendezvény Web oldala: http://www.iacapap2014.co.za/
Annual Conference of the European Association of Psychosomatic MedicineEARLY BIRD REGISTRATION UNTIL MARCH, 30
Dear Dr. /Prof.
We have the pleasure to announce you that the EAPM Board decided to extend the deadline for abstract submission until the 30th of March, coinciding with the early bird registration fee. Accepted abstracts will not be published in the Journal of Psychosomatic Research but will be considered for publication in the journal Psychologishe Medizin. Please send your abstract via the conference e-mail: eapm2014@pproevents.com
We remind you that the first top 70 - 100 abstracts will be published in JPR and the rest in the Austrian Journal: Psychologische Medizin (in English). All accepted papers can be published in Conference Proceedings after the meeting. All authors will be announced until the 20th of March if their abstract/symposium has been accepted for Oral Presentation/Poster, JPR publication or Austrian Journal. Authors who submitted their paper later than the 9th of February will be announced until April, 15th.
We remind you that we will have the following plenary sessions:
1. Psychosomatic Medicine and cultural change Keynote speaker: Marta NOVAK (Budapest, Hungary/Toronto, Canada), Silvia FERRARI(Modena, Italy)
2. Psychosomatics in the elderly population Keynote speaker: Karl-Heinz LADWIG(Munich, Germany), Joris SLAETS (Groningen, The Netherlands),
3. Brain-gut axis and the psychosomatics in gastroenterology - Keynote speakers: Douglas DROSSMAN (Chapel Hill, USA), Gabriele MOSER (Wien, Austria)
Also we will have a joint ISBM-EAPM meeting plus guests from ICPM, which is one more reason to join us in Sibiu.
We are happy to announce that we will have 4 courses/workshop, scheduled for Thursday morning:
1. Workshop: Operationalized Psychodynamic Diagnostics, Gudrun SCHNEIDER (Germany)
2. Standardization of assessment in transplantation medicine, Frank VITINIUS (Germany)
3. Differential diagnosis of Somatoform symptom disorder (Somatization disorder) in C-L practice, Ulrick Fredrik MALT (Norway)
4. Overcoming difficulties in medical practice: the role of doctor-patient relation and the Balint conception, Bohdan WASILEWSKI (Poland), Theo LEYDENBACH (France)
We invite you to register for them via the conference website: http://pay-eapm2014.medical-congresses.ro/registration
Course/Workshop fee: 25 EUR/person.
We remind you that you need to register for the conference first (all days pass or one day pass according to your preferences) and then register for one course at your choice.
Free courses for all the participants:
1. Psychosomatic functioning of individuals in evolutionary perspective, new understanding of depression, Bohdan WASILEWSKI (Poland)
2. The therapeutic function of dreams, Theo LEYDENBACH(France)
2. Affect Regulation underpinnings of the Doctor-patient relationship, Ramiro VERISSIMO (Portugal)
3. Basic research in affective disorders, Aurel Popa Wagner (Romania)
For further information, contact us at eapm2014@pproevents.com
: 2014.06.25. : 2014.06.28.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Romania, Sibiu,
A rendezvény Web oldala: http://eapm2014.medical-congresses.ro/
International Congress of the Royal College of PsychiatristsThis major international event reflects the Colleges high standards in education, training and research with streams on new research, psychopharmacology, neuropsychiatry, psychosis, treatment, clinical skills, management & leadership and new science amongst others.
As always our programme strives for scientific rigour and to lead the way in developing clinical excellence and promoting best practice. We are committed to ensuring that attendees leave with an improved understanding of psychiatry and mental health and the interactions between mental health, neuroscience and the social and cultural context in which people live.
With a projected attendance of over 1,500 delegates from more than 40 different countries, the congress will offer numerous networking opportunities as well as a full programme of social events.
This congress is eligible for a total of 24 CPD / CME points
: 2014.06.24. : 2014.06.27.
: UK, London,
A rendezvény Web oldala: http://www.rcpsych.ac.uk/congress
ISNP 1st International Review of PsychiatryDear colleagues,
The International Society on Neurobiology and Psychopharmacology (ISNP) announces the organization of the 1st International Review of Psychiatry (Inter 2014) which will take place in Belgrade, Serbia in June 5-7th 2014.
The congress is co-organized by the Institute of Mental Health, the Serbian Psychiatric Association as well as the Psychiatric Association of Eastern Europe and the Balkans.
All available information can be found here , which will be updated continuously.
DEADLINE FOR SYMPOSIA SUBMISSION: March 1st, 2014
CME credits: The congress will be accredited for Continuing Medical Education to provide 14 CME credits
ALL INFORMATION CONCERNING THE AWARDS IS AVAILABLE HERE !
Best regards,
Dr. Kostas N. Fountoulakis M.D., Ph.D
Assistant Professor of Psychiatry
: 2014.06.05. : 2014.06.07.
: Serbia, Belgrade, Hotel Moskva
4th EPA Academia Summer School 2014Only a few weeks are left to apply for the 4th EPA Academia Summer School on Comorbidity between mental and physical disorders, taking place on 29 May - 1 June 2014 in Strasbourg, France.
The EPA Academia Summer School is tailored for psychiatrists and other medical specialists who are either trainees or within 2 years of completion of specialist training, and who are residing in Europe. The 25 best applicants will be selected by the Jury to attend the Summer School.
Deadline for applications: 15 February 2014.
Visit the EPA website for more information on the application procedure.
A rendezvény weboldala megtekinthető ide kattintva .
: 2014.05.29. : 2014.06.01.
: France, Strasbourg,
The 8th World Congress on Controversies in Neurology (CONy)Tisztelt Kollégák! Tisztelettel meghívjuk Önöket a Controversies in Neurology (CONy) közelgő kongresszusára, amely 2014. május 8-11. között kerül megrendezésre Berlinben (Németországban), valamint az azt következő kongresszusra, amely 2015. március 28-30. között kerül megrendezésre Budapesten Amos D. Korczyn és Vécsei László professzor urak elnökletével. A korábbi, Isztambulban megrendezésre került konferencián kb. 1300 fő vett részt. Hasonló számú delegáltat várunk Berlinben is. Javasoljuk, hogy csatlakozzanak a 2015-ös konferencia küldöttjeihez. Kérnénk Önöket, hogy tekintsék meg a tervezett programot és a nemzetközileg elismert meghívott előadóink listáját.A teljes előzetes program az alábbi linken van : http://comtecmed.com/cony/2014/prog.aspx A meghívott előadók listája az alábbi linken található : http://comtecmed.com/cony/2014/Faculty.aspx Végezetül, azok számára, akik poszter prezentáció iránt érdeklődnek, információk, illetve online formanyomtatvány az alábbi helyen érhető el : http://comtecmed.com/cony/2014/abstracts.aspx Regisztrációval kapcsolatos információk, valamint online regisztráció az alábbi lapon tekinthető meg : http://comtecmed.com/cony/2014/Registration.aspx Várjuk Önöket Berlinben! Üdvözlettel:A CONy titkárság Professzor Amos Korczyn , Professzor Heinz Reichmann (CONy Berlin társelnök), valamint Professzor Vécsei László (CONy Magyarország társelnök) nevében. cony@comtecmed.com
: 2014.05.08. : 2014.05.11.
: Németország, Berlin,

21st International Symposium about Current Issues and Controversies in PsychiatryDear Sir / Madam;
We present the XXI edition of the Symposium on Controversies in Psychiatry which will focus on the "insight in psychosis". From this year we open new spaces for participation with more dynamism and more controversy, as well as bet on new technologies that will have an increasing role.
More information >>
: 2014.03.14. : 2013.03.15.
: Spain, Barcelona, Hotel Fira Palace
A rendezvény Web oldala: http://www.controversiasbarcelona.org/en
1. European Conference on Systemic Research in Therapy, Education and Organizational DevelopmentWhat is special about this conference?
Located in one of Europes oldest university towns, this conference brings together researchers, students and practitioners from all of Europe.
It combines condensed information, intensive discussion and lively personal encounters across barriers of disciplines, nations and status in a pleasant context. Fee policy and guest house arrangements will allow participants from poor and rich European countries to join.
Further information can be found in the attached file.
: 2014.03.06. : 2014.03.08.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Germany, Heidelberg University

EPA 2014 - 22nd European Congress of PsychiatryThe 22nd European Congress of Psychiatry (EPA 2014) will be a major meeting of international psychiatrists dedicated to promoting European psychiatry and to improving mental health around the globe. On behalf of the European Psychiatric Association (EPA), it is our great pleasure to invite you to join us at this occasion.
The peer reviewer should:
- Attend the course for its whole duration, if possible
- Evaluate the course and the course director against some defined points
- Concentrate on educational, didactical and methodological aspects of the course
- Focus on what practices worked and what practices did not
- Provide opinion on whether the course can be recommended for future use
The score given to the course by the peer reviewer and his/her recommendation regarding the course future use will be not communicated to the course director concerned. However the course director will be provided with the peers comments on how to further improve the course quality.
15 Academia educational courses will be held at EPA Munich 2014. Please find here the detailed timetable as well as an example of the peer review form.
If you envisage attending the EPA Munich 2014 and would like to peer review one or more courses, please kindly let us know the course(s) of your choice before 25 January 2014.
Please do not hesitate to contact us should you have any question.
We look forward to welcoming you to the enchanting city of Munich in 2014!
Bővebb információért kattintson ide .
: 2014.03.01. : 2014.03.04.
Kategória: Egyéb rendezvények
: Germany, Munich, International Congress Centre Munich
Regional Conference of International Society for Adolescent Psychiatry and Psychology (ISAPP)Dear Colleagues,
On behalf of the Organizing Committee, we are pleased to invite you to the Regional Conference of the International Society for Adolescent Psychiatry and Psychology (ISAPP) which will take place in Ankara, Turkey, on November 21-24, 2013.
Bővebb információ >>
: 2013.11.21. : 2013.11.24.
: TURKEY, Ankara, Sheraton Hotel and Convention Center
A rendezvény Web oldala: http://www.isappregional2013.org/

1st International Congress of the International College of Person-Centered MedicineWhole Person in Health Education and Training
Dear Colleagues and Friends,
It gives me great pleasure to invite you to participate in the 1st International Congress of the International College of Person Centered Medicine in 2013 in Zagreb. The International College emerged from the ongoing annual Geneva Conferences and the aspiration to promote a medicine of the person, for the person, by the person and with the person.
I am looking forward to greeeting you personally at our First International Congress in Zagreb!
Abstract submission deadline: June 1st, 2013
Early registration deadline: September 1st, 2013
Please visit our website for more information.
: 2013.11.07. : 2013.11.10.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia
: Croatia, Zagreb, Westin Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.icpcmzagreb2013.com/
WPA International Congress - Future Psychiatry: Challenges and OpportunitiesORGANIZER: Austrian Association for Psychiatry and Psychotherapy
CONTACT:Prof. Michael Musalek
E-MAIL: wpaic2013@guarant.cz
: 2013.10.27. : 2013.10.30.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Austria, Vienna,
A rendezvény Web oldala: http:// http://www.wpaic2013.org

8. EFTA Kongresszus - Opportunities in a Time of Crisis: The Role of the FamilyAz Európai Családterápiás Társaság és a Török Család és Házasságterápiás Társaság közös rendezésében kerül sor a 8. EFTA Kongresszusra Isztambulban, melynek a témája: Opportunities in a Time of Crisis: The Role of the Family.
Az absztraktok beküldési határideje 2013. február 28.
Bővebb információ a weboldalon és a kapcsolódó dokumentumban.
: 2013.10.24. : 2013.10.27.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Turkey, Istambul,
A rendezvény Web oldala: http://www.efta2013.org
8th European Congress on Violence in Clinical PsychiatryWe are pleased to inform you that the deadline for submissions of an abstract for a poster has been extended till 1st of August 2013.
On behalf of the scientific committee we would like to invite you to submit an abstract for either symposiums, workshops, papers or posters and attend the 8th European Congress on Violence in Clinical Psychiatry.
This time the congress will be held in Ghent Belgium from the 23rd till the 26th of October 2013. Since the first European Congress on Violence in Clinical Psychiatry which was held in Stockholm in 1992 - the congress has expanded rapidly with regard to the number of scientific contributions and participants.
The 8th European Congress on Violence in Clinical Psychiatry is co-organized by the European Violence in Psychiatry Research Group (EViPRG), and is a World Psychiatric Association (WPA) co-sponsored meeting.
All submissions will be acknowledged on receipt. If you do not receive an acknowledgement within a week, please contact us, and we will verify if we have received your submission.
Abstracts must be submitted in English, and also the conference language will be English for all symposiums, workshops, papers or posters.
You can download the Final Program here .
We cordially welcome you in Ghent - Belgium in October, 2013!
: 2013.10.23. : 2013.10.26.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Belgium, Ghent,
A rendezvény Web oldala: http://www.oudconsultancy.nl/GhentSite/index.html
26th ECNP CongressThe European College of Neuropsychopharmacology (ECNP) is a pan-European scientific association founded in 1987 to encourage innovative research across the neurosciences and to translate new knowledge on fundamental disease mechanisms into new medicines and clinical applications.
: 2013.10.05. : 2013.10.09.
: Spain, Barcelona, Av. Diagonal, 661-671, Palau de Congressos de Catalunya (PCC)
A rendezvény Web oldala: http://www.ecnp-congress.eu/
1st International Conference on Creative Psychopharmacotherapy & 14th CENP & 6th Croatian Congress of PsychopharmacotheraphyDear colleagues,
You are cordially invited to the 6th Croatian Congress of Psychopharmacotherapy organized by the Croatian Society for Psychopharmacotherapy and Biological Psychiatry of the Croatian Medical Association and Croatian Academy of Medical Sciences which will take place from 25-28 September 2013 in Dubrovnik.
KEY DATES
________________________________________
Abstract submission till 01.05.2013.
Early registration 30.04.2013.
Futher information can be found on the website and here.
: 2013.09.25. : 2013.09.28.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Croatia, Dubrovnik,
A rendezvény Web oldala: http://www.iccp2013.com
XXVII World Congress of the International Association for Suicide PreventionWe are delighted to invite you to attend the XXVII World Congress of the International Association for Suicide Prevention.
The congress is organised by the National Centre for Suicide Research and Prevention at the University of Oslo and IASP, sponsored by the World Health Organisation (WHO), and supported by the Norwegian Directorate of Health.
Registration
Registration, accommodation and abstract handling details are published on the Congress website.
Register HERE !
Further information can be found in the attached file.
: 2013.09.24. : 2013.09.28.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Norway, Oslo, Radisson Blu Plaza Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.iasp2013.org
Spanish Society of Psychiatry National Meeting - With the theme:From classifications to the personORGANIZERS: Spanish Society of Psychiatry
COLLABORATION:
1) Spanish Biological Psychiatric Association
2) Spanish Foundation of Psychiatry and Mental Health
CONTACT: Dr Jose Giner
E-MAIL: jginer@us.es ; pepeginer@gmail.com
: 2013.09.24. : 2013.09.27.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Spain, Seville,
A rendezvény Web oldala: http://www.psiquiatriasevilla2013.org
The International Society on the Study of Personality Disorders (ISSPD), XIII International Congress on Disorders of PersonalityBridging personality and psychopathology: The person behind the illness
ORGANIZER: Institute of Personality Theory and Psychopathology (IPTP)
COLLABORATION: WPA scientific section on Personality Disorders
CONTACT: Erik Simonsen
EMAIL: es@regionsjaelland.dk
: 2013.09.16. : 2013.09.19.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Denmark, Copenhagen,
9th European Congress of Mental Health in Intellectual Disability - New horizons for mental health in intellectual and developmental disabilitiesORGANIZER: European Association for Mental Health in Intellectual Disability (MH-ID)
COLLABORATION:
1) World Psychiatric Association - Section Psychiatry of Intellectual Disability
2) Fenacerci (Federaçăo Nacional das Cooperativas de Solidariedade Social)
3) ARFIE (Association de Recherche et de Formation sur l'Insertion en Europe)
CONTACT: Dr. Marco Bertelli
E-MAIL: info@mhid.org
: 2013.09.12. : 2013.09.14.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Portugal, Estoril, Lisbon,
A rendezvény Web oldala: http://www.mhid.org
World Mental Health Congress of the World Federation for Mental HealthWe are pleased to announce that the World Mental Health Congress of the World Federation for Mental Health will be held in Buenos Aires Argentina from 25-28 August 2013.
The 2013 Congress will be organized by the Argentine Association for Mental Health (AASM), voting member of the World Federation for Mental Health.
Please visit the congress website (www.wmhc2013.com) for more information, especially concerning submission of contributions. The congress will provide opportunities for submissions based on inter-sectional collaboration (as well as inter-disciplinary collaboration). The participation of organizations of patients and families is also most welcome.
We look forward to welcoming you to our Congress which promises to be the greatest event in the history of the World Federation for Mental Health.
: 2013.08.25. : 2013.08.28.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Argentina, Buenos Aires,
A rendezvény Web oldala: http://www.wmhc2013.com
Oxford Summer School in Philosophy of Psychiatry - With the theme: Mind, Value and Mental HealthORGANIZERS: Faculty of Philosophy and the Department for Continuing Education, Oxford University
COLLABORATION: WPA Section on Philosophy and Humanities in Psychiatry
CONTACT: Prof. Bill Fulford
E-MAIL: kwm.fulford@philosophy.ox.ac.uk
: 2013.07.14. : 2013.07.19.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: UK, St Catherines College, Oxford University
A rendezvény Web oldala: http://www.conted.ox.ac.uk/courses/details.php?id=V560-2&utm_source=pop&utm_medium=email&utm_campaign=pop13

21st World Congress of Social Psychiatry "The bio-psycho-social Model: the Future of Psychiatry".ORGANIZER: World Association for Social Psychiatry
CONTACT: Professor Driss Moussaoui drissm49@gmail.com
: 2013.06.29. : 2013.07.03.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Portugal, Lisbon,
International Symposium on Prostate, Androgens, and Men's Sexual HealthDear Colleagues,
On behalf of the ESSM and ISSM, we invite you to join us for an exciting International Symposium on Prostate, Androgens and Mens Sexual Health at the InterContinental Hotel in Berlin from 21 - 23 June 2013. This is the second of a series of themed 2-3 day meetings, jointly convened by the ISSM and affiliated regional societies. It will precede and support the individual 2014 scientific meetings of the ISSM and ESSM and is a must-attend meeting. The theme, focus and content of the scientific program have been carefully selected and represent many of the challenges confronted by physicians with an interest in sexual medicine.
: 2013.06.21. : 2013.06.23.
Kategória: Egyéb rendezvények
: Germany, Berlin,
A rendezvény Web oldala: http://www.issmessm2013.org
WPA International CongressORGANIZER:
1) Psychiatric Association of Turkey
2) Turkish Neuropsychiatric Society
CONTACT: Dr. Levent Kuey kueyl@superonline.com
: 2013.06.19. : 2013.06.23.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Turkey, Istanbul,
Third Thematic Conference on Legal and Forensic PsychiatryOrganizer: Spanish Society of Legal Psychiatry
Contact: Dr. Alfredo Calcedo Barba
E-mail: alfredoclacedo@gmail.com
: 2013.06.12. : 2013.06.14.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Spain, Madrid,
3rd International Congress on Neurobiology, Psychopharmacology and Treatment GuidanceRészletes információk és jelentkezés a kongresszus web-oldalán lehetséges.
: 2013.05.30. : 2013.06.02.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Görögország, Thessaloniki,
A rendezvény Web oldala: http://www.psychiatry.gr/3icnpepatg/

XX. International Symposium on Current Issues and Controversies in PsychiatryDear Sir/Madam,
We are glad to introduce the "XX International Symposium on Current Issues and Controversies in Psychiatry in Barcelona, Spain, on April 18-19, 2013.
If you wish to check the program, please click here: Download Program (PDF)
Sincerely yours,
Julio Vallejo, MD
: 2013.04.18. : 2013.04.19.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Spain, Barcelona, Auditori Axa
A rendezvény Web oldala: http://www.ControversiasBarcelona.org
WPA 2013 Regional CongressPrimary Care, Mental Health & Public Health Integration: The Catalytic Role of Information & Communication Technology
Important Dates
New Abstracts Deadline: 31 October 2012
Authors notified: beginning November 2012
Organizer: Romanian Psychiatric Association
Contact:
1) Dr. Dan Prelipceanu (prelipceanudan@yahoo.com )
2) Dr. Eliot Sorel (esorel@gmail.com )
Further information can be found in the attached file.
: 2013.04.10. : 2013.04.13.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Munkahely neve: Ralcom Exhibitions
Címe: 20A, Răspântiilor Street, 020548 - Bucharest, 2nd District, Romania
Tel: +40 21 210 58 14, +40 21 210 65 40, +40 21 211 15
E-mail: secretariat@wpa2013bucharest.org
: Románia, Bucharest, Palace of the Parliament
A rendezvény Web oldala: http://www.wpa2013bucharest.org/
21st European Congress of Psychiatry The 21st European Congress of Psychiatry marks the 30th anniversary of the founding of Europes largest international association of psychiatrists the European Psychiatric Association. For thirty years EPAs spirit of leadership has long been recognized for delivering the latest developments in the diagnosis, research and treatments in psychiatry and neuropsychiatry.
The 2013 Congress will bring psychiatrists and other discipline-related professionals together to address the complex theme of Europe challenges the burden of mental disorders. The programme will tackle research and clinical/therapeutical aspects in distinct tracks. In addition the meeting will again feature the highly successful EPA early-career psychiatrists programme.
This CME-accredited annual event is an ideal opportunity to continue your education by exchanging ideas and expertise with the worlds foremost Psychiatry experts. Join colleagues and develop new contacts at EPA 2013 in Nice, France!
: 2013.04.06. : 2013.04.09.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: France, Nice,
A rendezvény Web oldala: http://www.epa-congress.org/
International Congress on Crises and Disasters : Psychosocial ConsequencesOrganizer:
1) Hellenic Psychiatric Association
2) World Federation for Mental Health
3) Society of Preventive Psychiatry
Contact: Prof. J.S. Giouzepas / Prof. George Christodoulou / Ms. Dimitra Marandou
Email: psych@psych.gr / info@era.gr
: 2013.03.06. : 2013.06.09.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Greece, Athens,
A rendezvény Web oldala: http://www.wpamadrid2014.com
International Congress of the World Federation for Mental Health The main topic of the congress is Crises and Disasters: Psychosocial consequences. The WPA sections can play a crucial role in this congress. There is no section that is not directly or indirectly linked with the main topic of the congress. Besides, as you will see in the First Announcement any other topic within the area of mental health would be most welcome.
For more information please visit the web-site of the congress.
: 2013.03.06. : 2013.03.09.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Greece, Athens, 28-34 Ath. Diakou Str., 117 43, ROYAL OLYMPIC HOTEL
A rendezvény Web oldala: http://psychcongress2013.gr/
15th Congress of the European Society for Sexual MedicineDEAR COLLEAGUES AND FRIENDS,
In 2012 the slogan is ESSM family goes Amsterdam to celebrate its 15th annual congress from 6 to 8 December 2012 to update you and the whole medical world on the latest and most fascinating findings and achievements in Sexual Medicine. The leading experts of the world in Sexual Medicine will share with you how recent findings in preclinical research may translate into clinical applications and how clinical findings will finally support and enrich your daily medical practice for the benefit of the million sufferers from any kind of sexual problems.
With the long-standing tradition of ESSM one priority of the annual congress is the educational program aiming at training young colleagues in basic knowledge of Sexual Medicine and to intensify the knowledge of advanced colleagues in special topics of interest conveyed by special instructional courses.
Be assured that we, the ESSM community, is keen as always to organize a congress program of highest attractiveness and inspiration which should find the recognition and approval of everybody interested and working in the field of Sexual Medicine.
Besides an attractive scientific congress program there is no better place in the world than Amsterdam, an open-minded multicultural hot spot on this globe, predestined to entertain "exhausted" attendees in the congress off-times with a variety of attractions.
Amsterdam is one of the most enchanting cities to be in at this time of the year. With all its sparkling lights, craft-making markets, full cosy cafes, unique shops, and oliebollen (the incredible fried dough balls) stands. Even the Red Light District has Christmas lights of its own (not just red ones!) and seems to never shut down.
Don't miss this chance and join us in Amsterdam 2012 for a further memorable ESSM congress. You will enjoy and never forget!
See you all in Amsterdam,
Hartmut Porst, ESSM President
Luca Incrocci, Meeting Chair
: 2012.12.06. : 2012.12.08.
Kategória: Egyéb rendezvények
: Netherlands, Amsterdam,
A rendezvény Web oldala: http://www.essm-congress.org/
World Psychiatric Association Thematic Conference on Intersectional Collaboration: The Multidisciplinary Facets of PsychiatryWorld Psychiatric Association Thematic Conference on Intersectional
Collaboration: The Multidisciplinary Facets of Psychiatry The First Athens Congress on 'Psychiatry and Related Sciences' 4th European Congress of the International Neuropsychiatric Association
Organizer: Hellenic Society for the Advancement of Psychiatry and Related Sciences
Collaboration:
1) International Neuropsychiatric Association
2) World Federation of Society of Biological Psychiatry
Contact: Prof. Constantin R. Soldatos / Ms. Penelopi Mitroyanni
Email: info@psych-relatedsciences.org
: 2012.11.29. : 2012.12.02.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Greece, Athens,
A rendezvény Web oldala: http://www.psych-relatedsciences.org
WPA Thematic Conference - 4th INA European Congress - 1st Congress on Psychiatry and Related SciencesExtension of deadline for abstract submission!
New deadline: AUGUST 31, 2012
For access to the Congress on-line submission system, please click here
Extension of deadline for early registration!
New deadline: AUGUST 31, 2012
For access to the Congress on-line registration system, please click here
For the Scientific Program Overview, click here
For the Detailed Program, click here
: 2012.11.29. : 2012.12.01.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Greece, Athens, Divani Caravel Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.psych-relatedsciences.org
Body and Art the Image of Hysteria in the 21st CenturyCollaboration: 1) Vienna Art Week
2) Institut français,
3) Sigmund Freud Privatstiftung
4) Groupe de Recherches Pandora et CRPMS (Centre de
Recherches Psychanalyse, Médecine et Société, Université Paris-Diderot)
5) World Psychiatric Association Section on Art and Psychiatry
Organizer: WPA Section on Art and Psychiatry
Contact: Dr. Hans-Otto Thomashoff ()
: 2012.11.22. : 2012.11.23.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Austria, Vienna,
WPA International CongressA rendezvény fő témája: "Focusing on Access, Quality and Humane Care"
A kongresszus web-oldalán on-line jelentkezés és absztraktbeküldés lehetséges.
: 2012.10.17. : 2012.10.21.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Csehország, Prága,
A rendezvény Web oldala: http://www.wpaic2012.org/
25th ECNP CongressAz idén Bécsben megrendezésre kerülő kongresszusra már lehet jelentkezni a rendezvény web-oldalán keresztül, ahol bővebb információkat tudhatnak meg a tudományos programról is.
: 2012.10.13. : 2012.10.17.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Ausztria, Bécs,
A rendezvény Web oldala: http://www.ecnp-congress.eu/
The 25th Danube Symposium of Psychiatry TOPICS 25th DPA
1. First episode of psychosis and it's long-life impact
2. Anxiety - a psychiatric, medical and social problem
3. Addiction multi-dimensional approach
4. Pathological aging, multidisciplinary approach
5. Vary
: 2012.09.26. : 2012.09.29.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Románia, Temesvár, St. Eroii de la Tisa, No. 22, Regional Business Centre
A rendezvény Web oldala: http://www.danubepsychiatry.ro/
42nd Annual EABCT MeetingThe theme of the Congress is Psychotherapy and Neuroscience: Evidence and Challenges for CBT
: 2012.08.29. : 2012.09.01.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Svájc, Genf,
A rendezvény Web oldala: http://www.eabct2012.org
EPA Summer School 2012EPA is pleased to announce that 70 applications from 26 European countries were received for the second EPA Academia Summer School on Comorbidity between mental and physical disorders and disabilities which will take place on 5-8 July 2012 in Strasbourg, France.
After careful consideration, the top 25 candidates were selected to participate in the event; they come from 19 European countries. The scholars will obtain free access to the Summer School programme, and their accommodation in Strasbourg will be covered by EPA.
: 2012.07.05. : 2012.07.08.
Kategória: Egyéb rendezvények
: Franciaország, Strassbourg,
A rendezvény Web oldala: http://www.europsy.net/academia/summerschool/
XVIII. European Congress of PsychoteraphyBővebb információk a rendezvény web-oldalán olvashatók.
: 2012.07.04. : 2012.07.07.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Spanyolország, Valencia,
A rendezvény Web oldala: http://www.congresoeuropeopsicoterapia2012.eu/
V. Román-Magyar Nemzetközi Pszichiátriai KonferenciaFő témák
Affektív és szorongásos zavarok
Öngyilkos magatartás
Vallás, szellemiség és pszichiátria
Beköszöntő
2012 egyik fontos rendezvénye lesz a Magyar Pszichiátria Társaság számára is az V. Román-Magyar Nemzetközi Pszichiátriai Konferencia, melyre sok szeretettel invitálunk minden olyan kollegát, aki tudományos előadással, emberi szóval, baráti légkörben szeretne részt venni egy nemzetközi rendezvényen. Ez a konferencia sok tekintetben más és több mint egy nemzetközi konferencia a sok közül, és nemcsak azért, mert társrendezője társaságunk ennek a rendezvénynek. Sokkal több szál köt bennünket oda, sokkal több szál köti hozzánk a rendezőket: szakmaiak, emberiek, barátiak. A témák is olyanok, melyek magyarokat, románokat egyaránt komolyan foglalkoztatnak, és melyekben kell, hogy legyen mondandónk egymásnak: hitünkről, szellemiségünkről, a pszichiátriáról; a legnagyobb betegség csoportot jelentő szorongásokról és a hangulati zavarokról; az ezreket idő előtt a halálba vivő öngyilkosságokról. Találkozzunk Csíkszeredán júniusban!
Lehóczky Pál
A Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke
: 2012.06.21. : 2012.06.24.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Románia, Csíksomlyó, Testvériség sugárút 30., Hargita Vendégváró
A rendezvény Web oldala: http://www.conf.cryforhelp.ro/
28th CINP World Congress of NeuropsychopharmacologyBővebb információk és részletes program a kapcsolódó dokumentumban olvashatók
: 2012.06.03. : 2012.06.07.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Svédország, 125 80 Stockholm, Mässvägen 1, Älvsjö, Stockholmsmässan
A rendezvény Web oldala: http://www.cinp2012.com

Szakmai nap az örökbefogadásról - 'Belső szemmel'A szakmai nap nyelve magyar és román, párhuzamos fordítással.
A részvevők számára a Magyar Családterápiás Egyesület képzésében résztvevőknek 8 pontot ad.
Részvételi díj: 6000 Ft/fő a helyszínen fizetendő.
Jelentkezni elektronikus űrlapon IDE KATTINTVA .
09.30-10.00 Regisztráció
10.00-10.10 Megnyitó helyi szervezők és Bogár Zsuzsa, Agacska Alapitvany
10.10-10.40 Az örökbefogadás ügymenete Romániában és gyakorlati tapasztalatok Bihar megyében a Bihar megyei szociális és gyerekvédelmi igazgatóság örökbefogadási osztályának munkatársai
10.40-11.00 Az örökbefogadói felkészítő tanfolyam magyarországi tapasztalatai - Bogár Zsuzsa, Ágacska Alapítvány
11.00-11.10 kávé szünet
11.10-13.00 World Café az örökbefogadás dilemmáiról
A world café egy izgalmas módszer arra, hogy lényegi kérdésekkel kapcsolatos társalgások élő hálózatát hozzuk létre. Élénkíti az együttműködő párbeszédet és erősítik az aktív részvételt.
13.00-14.00 ebédszünet
14.00-16.00 Műhelyek:
1. Székely Zsuzsanna: Az örökbefogadás rendszerének magyarországi tapasztalatai örökbefogadő családok és örökbefogadásra váró gyerekek esetében alkalmazott felmérési mődszerek és eszközök // tesztmodszerek (gyermekvédelemben dolgozók számára)
2. Filmvetítés: a filmben beszélgetés örökbefogadott gyerekekkel az örökbefogadásról
3. Mészáros Krisztina Molnár Gabriella: Nevelési problémák örökbefogadó családokban - családterápiás esetbemutatás
Szervezők Ágacska Alpítvány, Budapest, Magyarország
Magyar Családterápiás Egyesület, Magyarország
Bihar megyei szociális és gyerekvédelmi igazgatóság (Magányos jegenyék gyerek- és családvédelmi központ), Nagyvárad, Románia
Albin Alapítvány, Nagyvárad, Románia
: 2012.05.22. 09:30 : 2012.05.22. 16:00
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Románia, Nagyvárad, Ep. Ioan Alexi utca 23 szám, Magányos jegenyék gyerek- és családvédelmi központ
CBT for Hypochondriasis & Other Anxiety Disorders Bővebb információk a rendezvény web-oldalán és a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2012.05.22. : 2012.05.23.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Munkahely neve: ISAS International Seminars
Címe: POB 34001
Jerusalem, 91340, Israel
Tel: +972-2-6520574
Fax: +972-2-6520558
E-mail: congress@isas.co.il
: Izrael, Tel-Aviv, Yafa-Li Conference Center
A rendezvény Web oldala: http://www.isas.co.il/salkovskis/
165th APA Annual MeetingBővebb információk a programról és jelentkezés az Amerikai Pszichiátriai Társaság és a kongresszus web-oldalán található.
: 2012.05.05. : 2012.05.09.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: USA, Philadelphia, Pennsylvania Convention Center
A rendezvény Web oldala: http://www.psych.org/MainMenu/EducationCareerDevelopment/Meetings/2012-Annual-Meeting.aspx
IX International Symposium about Current Issues and Controversies in PsychiatryNew approaches in Depresion.
Bővebb információkat olvashatnak a kongresszusról, ha ellátogatnak a rendezvény web-oldalára
: 2012.03.22. : 2012.03.23.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Spanyolország, Barcelona,
A rendezvény Web oldala: http://www.geyseco.es/controversias/index.php?idioma=en
5th Biennial Conference of the International Society for Bipolar DisordersA rendezvényről részletes információkat a kongresszus Web-oldalán találnak, ahol már elérhető az online regisztrációs és absztraktbeküldő felszín!
: 2012.03.14. : 2012.03.17.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Törökország, Istambul, Convention and Exhibition Center
A rendezvény Web oldala: http://www.isbd2012.org/
20th European Congress of PsychiatryNetwork and exchange knowledge with psychiatrists from all specialties at the 20th European Congress of Psychiatry. As per its theme, gBeyond Diversity, Towards Harmony,h this high-level psychiatry congress will unite diverse groups of specialists from many countries and cultures to share experiences, network, and to explore together the most important aspects of diagnosis, research and treatments in psychiatry and neuropsychiatry fields today. Join us in Prague is the Magical City of Bridges, the City of One Hundred Spires, and the Heart of Europe!
: 2012.03.03. : 2012.03.06.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Csehország, Prága,
A rendezvény Web oldala: http://www2.kenes.com/epa/Pages/home.aspx
Excellence in Child Mental HealthAz EiMCH (Excellence in Mental Health) gyermekek mentális egészségével foglalkozó kongresszust rendez 2011 novemberében. A kongresszust megelőzően lehetőség nyílik arra, hogy kérdéseket tegyenek fel Panos Vostanis professzornak (University of Leicester, UK) a menekült gyermekek mentális egészségével, kockázati tényezőikkel, pszichiátriai ellátásukkal kapcsolatban. Prof Vostanis a beküldött kérdésekre online interjú során fog válaszolni, a felmerülő témákat a kongresszuson részleteiben is megvitatják.
Absztrakt beküldési határidő: 2011. szeptember 16.
Kedvezményes regisztráció: 2011. november 20.
Orvosoknak: 670 Eur
35 év alatti orvosoknak, medikusoknak ill. Társszakmáknak : 450 Eur
(pszichológus, nővér, szociális dolgozó)
Egyénileg regisztrálni a fent említett honlap címen, illetve az alábbi elérhetőségeken tud:
Postai úton: C&C International Group of Companies, 1A Pierias St., 144 51, Athens, Greece
Faxon: +30 210 6844 777 (attn. Registrations Dpt.),
Email-ben: eicmh-reg@candc-group.com
Főbb témák: - Autizmus
- Szomatizáció
- Alvászavarok
- Multiszisztémás terápia
- Epidemológia
- Szülői és iskolai beavatkozás
- Depresszió
- Kognitív viselkedés terápiák
- Tanulási zavarok gyerekeknél
- Önsértés
- Pszichopharmakológia
- Erőszak, agresszió egyéb magatartás zavarok
- Csecsemő és kisgyermek mentális egészség
További információ a témáról a rendezvény web-oldalán olvasható.
: 2011.11.30. : 2011.12.03.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Szervező: Molnár Andrea
Munkahely neve: C&C International Group of Companies
Tel: +30 210 6889130; +36 20 4031032
Fax: +30 210 6844777
E-mail: amolnar@candc-group.com
: Törökország, 34367 Isztanbul, Harbiye Mh., Istanbul Congress Centre
A rendezvény Web oldala: http://www.excellence-in-child-mentalhealth.org/node/1476
7th European Congress on Violence in Clinical PsychiatryA rendezvényről bővebb információkat talál, ha ellátogat a web-oldalára, ahol jelentkezhet és absztrakt beküldésére is van lehetősége.
: 2011.10.19. : 2011.10.22.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Cseh Köztársaság, Prága, Clarion Congress Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.oudconsultancy.nl/prague_cfa/index.html

Conference of the Five Continents A kongresszus részleteiről bővebben tájékozódhat a rendezvény web-oldalán, valamint a kapcsolódó dokumentumokban elérhető programból.
: 2011.10.19. : 2011.10.22.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Franciaország, Lyon,
A rendezvény Web oldala: http://www.congresdescinqcontinents.org
II. International Congress on Dual Disorders (Barcelona, 2011.10.5-8.)A II. International Congress on Dual Disorders (Addictive Behaviors and other Mentals Disorders) 2011. október 5-8. között kerül megrendezésre Barcelonában.
Előzetes program, on-line regisztráció és további részletes információk a rendezvény honlapján >>
: 2011.10.05. : 2011.10.08.
Kategória: Képzés , Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Spanyolország, 08028 Barcelona, Pl. Pius XII 4, Gran Hotel Princesa Sofia *****
A rendezvény Web oldala: http://www.patologiadual.es/cipd2011/en/index.htm?ref3=db1
3rd European Conference on Schizophrenia Research (ECSR)A kongresszussal kapcsolatos bővebb információkért kérjük, látogasson el a rendezvény web-oldalára.
: 2011.09.29. : 2011.10.01.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Németország, Berlin,
A rendezvény Web oldala: http://www.schizophrenianet.eu
24th Congress of The European College of Neuropsychopharmacology (ECNP)A kongresszussal kapcsolatos részletekért látogasson el a rendezvény web-oldalára.
: 2011.09.03. : 2011.09.07.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Franciaország, Párizs,
A rendezvény Web oldala: http://www.ecnp.eu/emc.asp
Individuálpszichológiai KongresszusA nemzetközi Individuálpszichológiai Kongresszusnak idén Bécs a helyszíne abból az alkalomból, hogy 100 éves az Individuálpszichológia.
A kongresszus címe: Szeparáció, Trauma, Fejlődés.
: 2011.07.14. : 2011.07.17.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
E-mail: congress2011@oevip.at
: Ausztria, Bécs,
A rendezvény Web oldala: http://www.ip-congress.com
Pszichiátriai Szimpózium: "Aktualitások és perspektívák a depresszív hangulatzavarok felismerésében és kezelésében"
: 2011.06.24. : 2011.06.26.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Szervező: Dr. Melinda Ferencz, Dr. Florin Cojocnean, Dr. Theodor Moica, Dr. Gabriella Buicu, Dr. Izabella Jakab
E-mail: info@psihiatriemures.ro
: Románia, Marosvásárhely, Gheroghe Marinescu ut 38., I. számú Pszichiátriai Klinika
IXth ENMESH International ConferenceEuropean Network for Mental Heath Service Evaluation
: 2011.06.23. : 2011.06.25.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Germany, Ulm,
A rendezvény Web oldala: http://www.enmesh.eu

WPA Regional MeetingMental Health in a Changing World
: 2011.04.14. : 2011.04.17.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Armenia, Yerevan,
A rendezvény Web oldala: http://www.apnet.am/conference2011
XVIII International Symposium about Current Issues and Controversies in PsychiatryBővebb információk a rendezvény web-oldalán olvashatók.
: 2011.04.07. : 2011.04.08.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Spanyolország, Barcelona,
A rendezvény Web oldala: http://www.controversiasbarcelona.org/english.html
World Psychiatric Association Regional Meeting 2011
: 2011.01.26. : 2011.01.28.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Prof. Mario Maj
Címe: Egypt, ,
E-mail: servo@servoegypt.com
Szervező: Prof. Tarek Okasha
Munkahely neve: SERVO
Címe: Egypt, ,
E-mail: tokasha@internetegypt.com
: Egypt, Cairo, Egypt, Cairo
A rendezvény Web oldala: http://www.wpanet.org/
10th International Forum on Mood and Anxiety Disorders
2010 november 17-19 között kerül megrendezésre a 10th INTERNATIONAL FORUM ON MOOD AND ANXIETY DISORDERS kongresszus. A fórum helyszíne a bécsi Hotel Hilton.
Határidők:
2010 szeptember 10.: absztraktbeküldés hatérideje 2010 szeptember 17.: kedvezményes regisztráció határideje A regisztráció online elvégezhető a www.ifmad.org weboldalon, vagy az előzetes programban található jelentkezési lap kitöltésével. Az előzetes program, információ az absztraktokról és a regisztrációról, illetve a szállásokról a kapcsolódó dokumentumban található:
: 2010.11.17. : 2010.11.19.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
E-mail: ifmad@publicrelations.com
: Ausztria, Bécs, Hotel Hilton
A rendezvény Web oldala: http://www.ifmad.org
World Suicide Prevention Day 2010
: 2010.09.09. : 2010.09.10.
Kategória: Egyéb rendezvények
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
E-mail: office@tradeventinternational.it
: Italy, Rome,
A rendezvény Web oldala: http://www.tradevent.it
International Conference From Adolescence to Adulthood-Normality and PsychopathologyCyprus info: anna.s@topkinisis.com
: 2010.09.09. : 2010.09.12.
Kategória: Egyéb rendezvények
: Larnaca,
International Conference From Adolescence to Adulthood-Normality and PsychopathologyCyprus info: anna.s@topkinisis.com
: 2010.09.09. : 2010.09.12.
Kategória: Egyéb rendezvények
: Larnaca,
13th European Symposium on Suicide and Suicidal Behaviour
: 2010.09.01. : 2010.09.04.
Kategória: Egyéb rendezvények
: Italy, Rome,
XVIII. World IFTA Congress
: 2010.03.17. : 2010.03.20.
Kategória: Egyéb rendezvények
: Argentina, Buenos Aires,
A rendezvény Web oldala: http://www.paragon-conventions.com/ifta2010
EPA 18th European Congress of Psychiatry
: 2010.02.27. : 2010.03.02.
Kategória: Egyéb rendezvények
: Germany, München,
DGESS Kongress
: 2010.02.25. : 2010.02.27.
Kategória: Egyéb rendezvények
: Germany, Aachen,
A rendezvény Web oldala: http://www.dgess.de
ISAS International Seminars
: 2010.01.25. : 2010.01.27.
Kategória: Egyéb rendezvények
: Israel, Jerusalem,
A rendezvény Web oldala: http://www.isas.co.il/psychopharmacology2010
Annual Scientifc Meeting of FSRH 2009
: 2009.05.21. : 2009.05.22.
Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat, Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Diana Halfnight
Címe: United Kingdom, London,
E-mail: dhalfnight@fsrh.org
Szervező: Profile Productions Ltd
Címe: United Kingdom, W5 4NG London, 11 The Pavement, Popes Lane
E-mail: info@profileproductions.co.uk
: United Kingdom, Edinburgh,
A rendezvény Web oldala: http://www.ffprhc.org.uk/default.asp?Section=Meetings&SubSection=FFC

4th Annual Scientific Meeting of BASHH and the FSRH
Időpont: 2009.01.30.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné, Szülészet-nőgyógyászat
Tudományos információ: Diana Halfnight
Címe: United Kingdom, London,
E-mail: dhalfnight@fsrh.org
Szervező: Profile Productions Ltd
Címe: United Kingdom, W5 4NG London, 11 The Pavement, Popes Lane
E-mail: info@profileproductions.co.uk
: United Kingdom, London,
A rendezvény Web oldala: http://www.ffprhc.org.uk/default.asp?Section=Meetings&SubSection=FFC
Department of Health - Investing in Teenage Health
Időpont: 2009.01.15.
Tudományos információ: Organizing Secretariat
Címe: United Kingdom, W5 4NG London, 11 The Pavement, Popes Lane
E-mail: teenagehealth@profileproductions.co.uk
Szervező: Organizing Secretariat
Munkahely neve: Profile Production Ltd
Címe: United Kingdom, W5 4NG London, 11 The Pavement, Popes Lane
E-mail: teenagehealth@profileproductions.co.uk
: United Kingdom, London,
A rendezvény Web oldala: http://www.profileproductions.co.uk/upload/NEWDoHTeenageHealthv2.pdf
Department of Health - Investing in Teenage Health
Időpont: 2009.01.15.
Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia, Allergológia, klinikai immunológia, Aneszteziológia, intenzív terápia, Belgyógyászat, Bőrgyógyászat, Endokrinológia, anyagcsere betegségek, Endokrinológia, anyagcsere betegségek, Endokrinológia, anyagcsere betegségek, Gasztroenterológia, Gyermekgyógyászat, Gyermekgyógyászat, Gyermekgyógyászat, Gyermekgyógyászat, Gyermekgyógyászat, Kardiológia, Nephrologia, Nephrologia, Nephrologia, Nephrologia, Neurológia, idegsebészet, Neurológia, idegsebészet, Neurológia, idegsebészet, Onkológia, Rehabilitáció, Reumatológia, Reumatológia, Sebészet, Szülészet-nőgyógyászat, Gyermekgyógyászat