Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 
A Magyar Kardiológusok Társasága szakmai partnerei

Partnereink

gyógyszeripari információk

AstraZeneca BAYER egis Lilly Medtronic Teva Sandoz Novo

Kongresszusok, rendezvények

Rendezvénynaptár az MKT szervezésében vagy közreműködésével megvalósuló kongresszusokról

Hazai továbbképzések, rendezvények

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hirtelen szívhalál 2025 - továbbképző tanfolyam

    A Magyar Kardiológusok Társasága Aritmia és Pacemaker, az Intenzív Terápiás / Resuscitációs munkacsoportja, a Magyar Oxyológiai Társaság, a Debreceni Egyetem ÁOK Belgyógyászati és Kardiológiai Intézete, Sürgősségi Orvostani és Családorvostan Tanszéke „Hirtelen szívhalál 2025" címmel tudományos ülés keretében továbbképző tanfolyamot szervez.
    A tudományos időpontja: 2025. június 13. du. 2-és 6 óra között. 
    Helyszíne: Debreceni Egyetem ÁOK, Learning Center, Egyetem tér 1.

    Akkreditáció

    A tanfolyamot a DE ÁOK Szak-és Továbbképzési Központja akkreditálja aneszteziológusok, belgyógyászok, családorvosok, gyermekgyógyászok, kardiológusok, neurológusok, oxyológia- és sürgősségi szakorvosok, ápolók, mentőtisztek és szakápolók számára. A továbbképzés akkreditált.
    A pontszám orvosoknak tesztvizsgával: 10 (tíz), szakdolgozóknak 4 (négy) pont.
     
    Részvételi díj nincs!
     
    Tudományos információ:
    lorincz@belklinika.com
    Technikai információ:
    ekho94@ekho94.hu
     
    Jelentkezés:
    Heimné Csige Ildikó
    DE ÁOK Sürgősségi Orvostani Tanszék
    4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
    Telefon: 52 411 600/53516
    E-mail: csige.ildiko@med.unideb.hu
     
    A programot és a regisztrációs lapot a "kapcsolódó dokumentumok" alatt találja.

    Rendezvény kezdete: 2025.06.13. 14:00
    Rendezvény vége: 2025.06.13. 18:00
    Helyszín: Debrecen, Egyetem tér 1., Debreceni Egyetem ÁOK, Learning Center,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szívelégtelenség szakasszisztens képzés

    TISZTELT KOLLÉGANŐ/KOLLÉGA! 
     
    A Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) Szívelégtelenség és Szívizombetegségek Munkacsoportja Szívelégtelenség szakasszisztens képzést indít, amely kardiológiai asszisztensek/szakdolgozók számára került kidolgozásra. A szakasszisztensi képzés célja, hogy a résztvevők naprakész, gyakorlatorientált ismereteket szerezzenek a szívelégtelenség korszerű ellátásáról, támogatva ezzel a betegellátás minőségének javítását. 
          Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) által akkreditált, szabadon választható elméleti továbbképzés előreláthatólag egyéves időtartamú, 5 egymásra épülő modulból (1 nap/modul) álló előadássorozat keretében valósul meg. A mindegyik modulon (5 alkalom) való személyes részvételt és a modulokat záró tesztvizsga sikeres teljesítése után 20 továbbképzési pont kerül jóváírásra, valamint az MKT Szívelégtelenség és Szívizombetegségek Munkacsoportja által egy elismerő tanúsítvány kerül kiállításra. A továbbképzés nyilvántartási száma: SZTK-A-20211/2025. 
     
    A Novartis Hungária Kft. támogatásával szervezett Szívelégtelenség szakasszisztens képzés 1. Moduljának időpontja: 2025. június 6. (péntek) 9.30-17.00
    Helyszín: Radisson Blu Béke Hotel (1067 Budapest, Teréz krt. 43.) 
     
    A Továbbképzés térítésmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött! 
     
    Jelentkezési határidő: 2025. május 25. 
    Jelentkezni az alábbi linken lehetséges: https://www.convention.hu/Rendezveny/Regisztracio/SZISZAK25
     
    A részletes tematikát a csatolt Meghívó tartalmazza.
     
    A képzés 2. és 3. Moduljának tervezett időpontjai: 2025. szeptember 19. és november 14. A 4. és az 5. Modul időpontjairól a későbbiekben küldünk tájékoztatást. 
     
    Bízunk benne, hogy felkeltettük érdeklődését és hogy személyesen is üdvözölhetjük Önt a képzés résztvevői között. 
     
    Tisztelettel, 
     
    Dr. Borbély Attila 
    az MKT Szívelégtelenség és Szívizombetegségek Munkacsoport vezetősége nevében
     
    és
     
    Sándor Katalin
    a Novartis Hungária Kft. nevében"

    Időpont: 2025.06.06.
    Helyszín: Radisson Blu Béke Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az MKT 2025. évi Tudományos Kongresszusa

    Határidők, fontos időpontok:

    Absztrakt beküldő felszín nyitása: 2024. december 9.
    Absztrakt beadási határidő, felszín zárása: 2025. január 15. 12:00
    Szakdolgozói absztraktok beadásának határideje: 2025. február 17.
    Egészségipari szimpóziumok beadásának határideje: 2025. február 17.
    Tudományos szimpóziumok beadásának határideje: 2025. február 17.
    Online regisztráció indítása: 2025. február 10.
    Online regisztráció zárása: 2025. április 10.
    Kongresszus hivatalos megnyitója: 2025. május 09.
    Kongresszus zárás időpontja: 2025. május 12.

    Rendezvény kezdete: 2025.05.09.
    Rendezvény vége: 2025.05.12.
    Szervező: Dr. Szendrey Sándorné
    Munkahely neve: EKHO '94 Kft (4032 Debrecen, Babits M. u. 8.)
    Tel: 06 (52) 537-537
    E-mail: ekho94@ekho94.hu
    Helyszín: 8230 Balatonfüred, Huray u. 3., Balatonfüredi Kongresszusi Központ
    A rendezvény Web oldala: http:///mkt2025

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VIII. Onko-Kardiológiai Napok

    Kedves Kollégák!

    2025-ben immáron 8. alkalommal kerül megrendezésre az Onko-Kardiológiai Napok Továbbképző Kongresszus 2025. április 25-26. között a konferencia állandó helyszínén, a Four Points By Sheraton Kecskemét Hotel és Konferenciaközpontban.

    A konferencia kiemelt témái:
    – szubklinikus kardiotoxicitás,
    – az irányelveken túlmutató komplexitású helyzetek egyénre szabott beteg managementje,
    – onko-pulmonológia,
    – határterületi kérdések,
    – bioetika,
    – hazai onko-kardiológiai kutatások.

    Az elmúlt évekhez hasonlóan külföldi vendégelőadó is tiszteletét teszi rendezvényünkön, idén Dr. Thomas Allison személyében (Mayo Clinic, Rochester), aki érdekes onko-kardiológiai vonatkozású esettanulmányait osztja majd meg a közönséggel. A hagyományokhoz hűen lesznek esetbemutatások és interaktív onkoteam, valamint hazai onko-kardiológiai kutatásokat bemutató szekció is, melyben idén először kerül átadásra a Fiatal Kutatói Díj.

    A kongresszus 22 kreditpontra akkreditált az alábbi szakmák dolgozóinak: belgyógyászat, bőrgyógyászat, haematológia, háziorvostan, kardiológia, klinikai onkológia, sugárterápia, orvosi rehabilitáció (kardiológia), radiológia, tüdőgyógyászat, urológia.

    A konferenciáról bővebb információ az alábbi oldalon található:
    WEBOLDAL
    SZAKMAI PROGRAM
    RÉSZVÉTELI DÍJAK

    Szeretettel várjuk a szakmai rendezvényen!

    A Magyar Onko-kardiológiai Munkacsoport Egyesület nevében a
    konferencia Szervező és Tudományos Bizottsága:

    Vezető:
    Dr. Czuriga Dániel PhD., med. habil.
    Tagok: 
    Dr. Torday László PhD.
    Dr. Pozsonyi Zoltán PhD.
    Dr. Rubovszky Gábor PhD.
    Dr. Hornyák Lajos PhD.
    Dr. Fogarassy György PhD.
    Dr. Drobni Zsófia PhD.
    Dr. Szőllősi Regő
    Dr. Kocsis Judit PhD., med. habil.
    Dr. Nagy András Csaba PhD.

    Kongresszusszervező iroda:
    Club Service Kft. 
    E-mail: onkokardio2025@clubservice.hu

    Rendezvény kezdete: 2025.04.25.
    Rendezvény vége: 2025.04.26.
    Helyszín: Four Points By Sheraton Kecskemét Hotel És Konferenciaközpont****

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Korányi Sándor Hipertónia Nefrológia Nap

    Tisztelt Kolléganők és Kollégák!

    Tisztelettel meghívjuk Önöket a 15. alkalommal, online formában megszervezésre kerülő Korányi Sándor Hipertónia Nefrológia Napra a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika rendezésében, 2025. április 12-én, szombaton.

    Korányi Sándor Professzor, a magyarországi nefrológia megalapítójának és a keringési rendszer kutatójának neve összeforrt a Belklinika történetével - rendezvényünkkel előtte is tisztelgünk. Az időpontnak keretet ad a Vese Világnapja március 14.-én és a Hipertónia Világnapja május 17.-én, aktualitása ugyanakkor Korányi Sándor professzor halálának 81. évfordulója 2025. április 12-én.

    Az elmúlt év sok, a mindennapi klinikai munkát befolyásoló eredményt hozott a hipertónia és nefrológia területén, kiemelve az újabb antihipertenzív kezelési lehetőségeket, valamint a krónikus vesebetegség és kardiorenális-metabolikus tünetegyüttes progressziójának gátlására alkalmazható szerek széles tárházát. Emellett ugyanakkor olyan nefrológiai vonatkozású témák is megbeszélésre kerülnek a továbbképzésen, amelyekkel minden gyakorló orvos találkozik, és amelyek diagnosztikus vagy terápiás nehézség elé állítják őket.

    Bár a belklinikai előadóterem múlt század eleji varázsának és a személyes találkozások baráti körének élvezetére nem ad lehetőséget (amit szomorúan veszünk tudomásul), ugyanakkor a minél szélesebb körű - akár a határon túlnyúló - részvétel és a tanfolyam díjmentességének biztosítása iránti igény miatt a tanfolyam online folytatása mellett döntöttünk.
    A szabadon választható továbbképzést ajánljuk családorvos, belgyógyász, diabetológus, kardiológus és nefrológus kollégák számára.

    A továbbképzés a Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központban került akkreditálásra.

    Időpont: 2025.04.12. szombat, 08:50-15.30
    Helyszín: ONLINE (Zoom linket a rendezvény előtt küldjük)Részvétei díj: nincs, de jelentkezés szükséges a www.oftex.hu oldalon

    Továbbbi információ: Kiss-Láng Zsuzsanna titkárnőnél (lang.zsuzsanna@semmelweis.hu)

    Dr. Barna István
    egyetemi docens 
    Szervező

    Dr. Tislér András
    egyetemi tanár
    Szervező

    Időpont: 2025.04.12.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)II. Kardio-Reuma Szimpózium

    TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG ELNÖKE ÉS TITKÁRA:
    Prof. Dr. Szekanecz Zoltán (elnök) Dr. Müller Gábor (titkár)
     
    TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG:
    Prof. Dr. Bálint Péter, Prof. Dr. Becker Dávid, Dr. Kardos Zsófia PhD, Dr. Kerekes György PhD, Prof. Dr. Kovács László, Dr. Kumánovics Gábor, Prof. Dr. Nagy György
     
    REGISZTRÁCIÓ
    A tanfolyam helyszínén pénteken 07:30-18:00 között, szombaton 08:00-13:00 között lehetséges.

    AKKREDITÁCIÓ
    A tanfolyamot orvosok részére a Semmelweis Egyetem SE-STOK/2025.I./00245 kódszámon 32 kreditpontra akkreditálta .
    Szakképesítések: 1. allergológia és klinikai immunológia; 2. aneszteziol.-intenzív terápia; 3. belgyógyászat; 4. belgyógyászati angiológia; 5. endokrinológia és anyagcsere-betegségek; 6. érsebészet; 7. farmakológia; 8. fiziotherápia; 9. foglalkozás-orvostan; 10. foglalkozásegészségügy; 11. geriátria; 12. gerontológia; 13. háziorvostan; 14. infektológia; 15. intenzív terápia; 16. kardiológia; 17. klinikai farmakológia; 18. orvosi rehabilitáció (belgyógyászat); 19. orvosi rehabilitáció (kardiológia); 20. rehabilitációs medicina; 21. reumatológia; 22. sportfiziológia; 23. sportorvostan; 24. szívsebészet.

    A tanfolyamot gyógszerészek részére a Semmelweis Egyetem SE-GYTK/2025.I./00026 kódszámon 32 kreditpontra akkreditálta .
    Szakképesítések: 1. biológiai gyógyszerek fejlesztése és előállítása, gyógyszerbiotechnológia; 2. farmakológia, farmakoterápia; 3. farmakovigilancia; 4. gyógyszer-engedélyezés; 5. gyógyszer-információ és terápiás tanácsadás; 6. gyógyszerellenőrzés; 7. gyógyszerész (szakirányú szakképesítés nélkül); 8. gyógyszerészi gondozás; 9. gyógyszerkészítés; 10. gyógyszertár üzemeltetés, vezetés; 11. gyógyszertári minőségbiztosítás; 12. gyógyszertechnológia; 13. hatóanyagkutatás és gyógyszerkémia; 14. klinikai laboratóriumi gyógyszerészet; 15. kórházi-klinikai szakgyógyszerészet; 16. nem klinikai és klinikai gyógyszerkutatás, farmakológia.

    Szakdolgozók 16 pontot szerezhetnek.

    Rendezvény kezdete: 2025.03.21.
    Rendezvény vége: 2025.03.22.
    Helyszín: Budapest, Radisson Béke Blu

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XXX. Debreceni Kardiológiai Napok

    Multimodális Kardiológiai Képalkotás kurzus (DKN nulladik napja)
    időpontja: 2025.03.05.
    helyszíne: Debreceni Egyetem, Auguszta előadó. (Móricz Zsigmond körút 22.)
    kreditpont: 16 pont

    DKN időpontja: 2025.03.06-08.
    helyszíne: Debreceni Egyetem, Főépület, Aula (II. emeleti díszterem, Egyetem tér 1.)

    További információk a rendezvény honlapján.

    Szeretettel várjuk a konferenciára!

    Rendezvény kezdete: 2025.03.05.
    Rendezvény vége: 2025.03.08.
    Helyszín: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1., Debreceni Egyetem, Főépület, Aula (II. emeleti díszterem)
    A rendezvény Web oldala: https://www.ekho94.hu/hu/conference/view/85/xxx-debreceni-kardiologiai-napok

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kardiológiai Kötelező Szintentartó továbbképzés

    Jelentkezni: az oftexen keresztül lehet

    Rendezvény kezdete: 2025.02.06.
    Rendezvény vége: 2025.02.08.
    Helyszín: Debrecen, DEKK Kardiológiai Klinika Auguszta Tanterem
    A rendezvény Web oldala: https://oftex.hu/project_o/actual_prg/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=89965&tableid=0

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)12. Budapesti Kardiológiai Napok

    KEDVES KOLLÉGANŐ, KEDVES KOLLÉGA!

    Szeretettel üdvözöljük a Magyar Kardiológusok Társasága 12. Budapesti Kardiológiai Napok rendezvénye kapcsán. Az elmúlt évtizedben többször változtak a konferencia szervezési, rendezési, programtervezési körülményei. A múlt évi, legnagyobb részvétellel lezajlott három napos rendezvény formáját idén is folytatni tervezzük. Mindemellett megtartjuk az online-hibrid formátumot. A programban szerepelni fognak az Európai Kardiológus Társaság által bemutatni tervezett legfrissebb ajánlások is. A BKN sikerét jelentő alapgondolat nem változik: egyszekciós, rövid áttekintő előadásokban a kardiológia teljes spektrumát felölelő programot igyekszünk biztosítani, mely a legszélesebb érdeklődő szakmai közönség számára építő, mottónk szerint „tudásfrissítő”, divatosan „update” konferenciát jelent. Ennek alapját az egyes szakterületek hagyományosan legjobb előadói, állócsillagai jelentik, amint áttekintik az aktuális eltelt év újdonságait azok számára, akik az adott területen nem rendelkeznek napi rutinnal. Konferenciánk vonzereje is pontosan ebben rejlik, ennek köszönhető a 2023 évben rekordszámú, 600 főnél is nagyobb hallgatóság. Tovább emeli az élményt a környezet, a helyszín, a szakmai nkiállítás, szponzoraink aktivitásai, valamint a személyes találkozások lehetősége, öröme.

    Tervezett témáink között szerepel:
    • az új ESC hypertonia ajánlás
    • az új ESC krónikus coronaria syndroma ajánlás
    • az új ESC pitvarfibrilláció ajánlás
    • az új ESC perifériás arteriás és aorta betegségek ajánlás
    • Szívelégtelenség
    • Kardiorenális syndroma
    • Kardiobesitologia
    • Kardiabetológia

    Természetesen szó esik a megszokott témákról is, a prevenciótól a rehabilitációig, a háziorvosok, szakorvosok által is elérhető és a kardiológiai centrumok által nyújtott diagnosztikus és terápiás lehetőségekig. Szeretettel várjuk Önöket, várunk Benneteket 2024 november 14-én a szokott helyen!

    Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2024.11.14.
    Rendezvény vége: 2024.11.16.
    Helyszín: Budapest, Aquaworld Resort

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XXVI. Gottsegen Kardiológiai Napok

    A rendezvényen a részvétel ingyenes. Regisztráció a helyszínen.

    32 akkreditációs pont
    A program megtekinthető a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2024.11.08.
    Rendezvény vége: 2024.11.09.
    Helyszín: Hotel Hungaria City Center

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Szívsebészeti Társaság 30. Továbbképző Tanfolyama

    Rendezvény kezdete: 2024.11.07.
    Rendezvény vége: 2024.11.10.
    Helyszín: 3300 Eger, Hotel Eger és Park Hotel
    A rendezvény Web oldala: https://convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MASZIT24/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Resuscitatios Társaság V. Kongresszusa

    A kongresszus tudományos témái:

    • Az ERC új szakmai ajánlásai
    • Szabad előadások, poszterek
    • Workshopok
    • Pre-congress kurzusok
      (1) ERC ALS Provider
      (2) ERC EPLS (European Pediatric Life Support) Course
      (3) ERC BLS(AED) Instructor Course
    Tudományos Bizottság
    • Dr. Rudas László - elnök
    • Dr. Bogár Lajos
    • Dr. Boros Mihály
    • Dr. Diószeghy Csaba
    • Dr. Gőbl Gábor
    • Dr. Somogyvári Zsolt
    • Dr. Szentirmai Csaba
    • Dr. Varga Endre
       
    Szervező Bizottság
    • Janecskó Mária - elnök
    • Dr. Berényi Tamás
    • Dr. Fritúz Gábor
    • Dr. Hauser Balázs
    • Dr. Nagy Ágnes
    • Dr. Pető Zoltán
    További részletes információk a kongresszus honlapján >>

    Rendezvény kezdete: 2006.09.28.
    Rendezvény vége: 2006.09.30.
    Szervező: Dr. Janecskó Mária
    Munkahely neve: Magyar Resuscitatios Társaság
    Címe: 1125 Budapest, Kútvölgyi út 4.
    Tel: (1) 356-6058
    Fax: (1) 355-7975
    E-mail: janmar@kut.sote.hu
    Helyszín: SzTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ
    Szeged, Ady Endre tér 10.
    A rendezvény Web oldala: http://www.kmcongress.com/mrt2006.php

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Echokardiologiai Workshop

    A Workshop ingyenes!

    Előadók: dr. Hegedűs Ida, dr. Asbót Richárd

    I. szesszió (13-15)
    - Echocardiographiás technikák, módszerek (Asbót)
    - Echocardiographiás vizsgálatok ischaemiás szívbetegségben (Hegedűs)

    II. szesszio (16-18)
    - Mitrális regurgitatio (Asbót)
    - Aorta stenosis (Hegedűs)

    Célunk, hogy workshopjaink:
    - mély tudásanyagot adjanak át,
    - hasznosítható információkat nyújtsanak minden resztvevőnek,
    - gyümölcsöző kapcsolatok szülessenek.

    Tervünk ezen workshop rendszeresítése, amennyiben megfelelő érdeklődést tapasztalunk.

    Időpont: 2006.10.06.
    Helyszín: 1117 Budapest, Budafoki út 111. (Budaplaza)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Noninvazív diagnosztikai vizsgálatok szerepe az ischaemiás szívbetegség terápiás vezetésében rendezvény meghívója

    A Magyar Kardiológus Társaság Echocardiographiás és Nukleáris Kardiológiai Munkacsoport közös rendezésében.

    Részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2006.10.16.
    Helyszín: OGYK Kardiológiai és Belgyógyászati Osztály III. emeleti Előadóterme
    1135 Budapest, Szabolcs u. 33-35.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Kardiovaszkuláris Rehabilitációs Társaság 2006. évi Kongresszusa

    A Magyar Kardiovaszkuláris Rehabilitációs Társaság (MKRT) 2006. október 20-21-én Debrecenben rendezi az ez évi kongresszusát.
    Részletes információt, jelentkezési – és absztrakt – lapot az alábbi levelezési címen lehet kérni:
    EKHÓ ’94 Kft. 4032 Debrecen, Babits M. u. 8.
    Tel: 52/537-537, Fax: 52/538-538

    Rendezvény kezdete: 2006.10.20.
    Rendezvény vége: 2006.10.21.
    Helyszín: Debrecen
    A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Semmelweis Symposium - a Magyar Kardiológusok Társaságának együttműködésével

    Téma:
    Vérkeringés kórélettana, terápiája
    Vaszkuláris diszfunkció
    Miokardiális diszfunkció
    Erektilis diszfunkció
    Szívelégtelenség
    Stroke
    Cukorbetegség kardiovaszkuláris komplikációi
    Nitrogén monoxid
    Peroxinitrit
    Antioxidánsok
    Poli-ADP-ribóz polimeráz

    Rendezvény kezdete: 2006.10.29.
    Rendezvény vége: 2006.10.31.
    Tudományos információ: Dr. Szabó Csaba
    Munkahely neve: SE Klinikai Kísérleti Kutató és Humán Élettani Intézet
    Címe: 1082 Budapest, Üllői út 78/a.
    Tel: (06-1) 210-0306
    Fax: (06-1) 334-3162
    E-mail: szabocsaba@aol.com
    Szervező: Bagdi Károly
    Munkahely neve: Convention Budapest Kft.
    Címe: 1086 Budapest, Szeszgyár u. 6/a.
    Tel: (06-1) 299-0184, (06-1) 299-0185, (06-1) 299-0186
    Fax: (06-1) 299-0187
    E-mail: convention@convention.hu
    Helyszín: Budapest, Thermal Hotel Helia
    A rendezvény Web oldala: http://www.nomeeting2006.com/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A ß-receptor blokkolók helye a cardiovascularis terápiában - Konszenzus Konferencia

    A Magyar Diabetes Társaság, a Magyar Hypertonia Társaság és a Magyar Kardiológusok Társasága "A ß-receptor blokkolók helye a cardiovascularis terápiában „ címmel Konszenzus Konferenciát rendez.

    Program:
    Üléselnökök: de Châtel Rudolf, Jermendy György, Zámolyi Károly

    10.00-10.10 Megnyitó - Farsang Csaba
    10.10-10.30 Kékes Ede: A ß-blokkolók klinikai farmakológiája
    10.30-10.50 Jánosi András: Az angina pectoris gyógyszeres kezelése, különös tekintettel a ß-blokkoló alkalmazására
    10.50-11.10 Czuriga István: A ß -blokkolók szívelégtelenségben
    11.10-11.30 Rostás László: A ß -blokkolók alkalmazása szívritmus zavarokban
    11.30-11.45 Szünet
    11.45-12.05 Jermendy György: A ß -blokkolók metabolikus hatásai
    12.05-12.25 Járai Zoltán: A ß -blokkolók és a cardiovascularis célszervkárosodások hypertoniában
    12.25-12.45 Kiss István: A ß -blokkolók és a vesevédelem hypertoniában
    13.00-13.30 Konszenzus - Farsang Csaba
    13.30 Ebéd

    Időpont: 2006.11.03.
    Szervező: Prof. Dr. Alföldi Sándor - egyetemi docens
    Munkahely neve: SE ÁOK I. sz. Belgyógyászati Klinika
    Címe: 1083 Budapest Korányi Sándor u. 2/a.
    E-mail: alfsan@bel1.sote.hu
    Helyszín: Hotel Mercure Budapest Buda, 1013. Budapest, Krisztina krt. 41-43.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Belgyógyász Társaság 41. Nagygyűlése

    A részvételért járó kreditpont értéke: 10 pont

    A MEGHÍVÓ és a JELENTKEZÉSI LAP a kapcsolódó dokumentumok alatt található!
    Előfordulhat, hogy a dokumentum tartalma üresnek látszik. Ez valószínűleg azért fordulhat elő, mert egyes böngészők blokkolni szokták a pop-up ablakokban felugró tartalmat.
    Kérjük, ebben az esetben a jobb egérgombbal kattintson a pop-up ablak tetején megjelenő figyelmeztető feliratra és engedélyezze a tartalom letöltését.

    Papíron is lehet absztraktot beküldeni.
    Címmel, szerzőkkel együtt maximum 2300 karakter.

    Rendezvény kezdete: 2006.11.09.
    Rendezvény vége: 2006.11.11.
    Szervező: Dr. Szalay Ferenc
    Munkahely neve: Felabor Hungary Kft.
    Tel: 215-1224
    Fax: 210-1007
    E-mail: gastro@gastroent.hu
    Helyszín: Novotel Budapest Centrum (Régi Hotel Palace)
    Budapest, Rákóczi út 43-45.
    A rendezvény Web oldala: http://www.gastroent.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Hypertonia Társaság XIV. Kongresszusa & V. Továbbképző Kurzusa

    A Kongresszusról bővebb információ található a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2006.12.06.
    Rendezvény vége: 2006.12.09.
    Tudományos információ: Dr. Járai Zoltán
    Munkahely neve: Semmelweis Egyetem ÁOK I. Belgyógyászati Klinika
    Címe: 1083 Budapest, Korányi S. u. 2/a
    Tel: 459-1500/1580
    E-mail: zoltan.jarai@hypertension.hu
    Szervező: MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda
    Címe: 1051 Budapest, Nádor u. 36. Levélcím: 1443 Budapest, Pf.: 145.
    Tel: (06 1) 311-6687
    Fax: (06 1) 383-7918
    E-mail: veres.gabriella@motesz.hu
    Helyszín: Budapest, Magyar Tudományos Akadémia; Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkardiológiai Club

    Tervezett téma:

    Dr. Fekete Farkas Pál köszöntése előadása: Gyermekkardiológia az 1960-70-es években Európában.
    "Coarctatio aortae" -magzattól a felnőttkorig (diagnosztika, kezelés, nyomonkövetés, életvitel).

    A rendezvényt követően lehetőség nyílik az előadókkal kötetlen beszélgetésre, szakmai kérdések megvitatására. Büfé rendelkezésre áll.

    Szeretettel várjuk a résztvevőket!
    A meghívó a kapcsolódó dokumentumok alatt elérhető.

    Időpont: 2007.01.26.
    Helyszín: Magyar Kardiológusok Székháza, 1149. Budapest, Cházár A. u. 19

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pontszerző Tudományos Szimpózium: Perifériás érbetegség – Egy globális megbetegedés

    A szimpózium a Magyar Kardiológus Társaság Vascularis Munkacsoportja, valamint a MOTESZ közreműködésével, a Posztgraduális program keretében zajlik!
    A szimpózium kezdési időpontja: 14.30 órától

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Időpont: 2007.01.26.
    Szervező: MOTESZ és Freiberger Erzsébet
    Munkahely neve: MOTESZ
    Tel: (06-1) 801-2429
    Fax: (06-1) 801-2430
    E-mail: prevencio@comunique.hu
    Helyszín: Tulip Inn Budapest Millennium

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)I. Gottsegen Kardiológiai Intenzív Nap

    A rendezvény kreditpont értéke: 10 pont.

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a részvétel díjmentes.
    További részletek a kapcsolódó dokumenumok alatt.

    Időpont: 2007.02.16.
    Szervező: Dr. Andréka Péter
    Munkahely neve: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
    Helyszín: Danubius Thermal & Conference Hotel Helia (1133 Budapest, Kárpát u. 62-64.)

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Kardiológusok Társasága és a SpringMed Kiadó Közös sajtótájékoztatója

    Pontos időpont: Budapest, 2007. február 27. 14 óra

    Ezúton tisztelettel meghívjuk Önt, illetve szerkesztőségének képviselőjét sajtótájékoztatónkra, amelynek témája:

    1. A szív-és érrendszeri megbetegedések primér prevenciója.
    Dr. Zámolyi Károly, A Magyar Kardiológusok Társasága Elnöke.

    2. Könyvbemutató: A szív-és érrendszeri megbetegedések idegi-lelki tényezői és terápiája.
    Dr. Őry Klára

    3. A szív-és érrendszeri megbetegedések és a major depresszió.
    Dr. Rihmer Zoltán

    4. SpringMed Kiadó bemutatkozása.
    Dr. Böszörményi-Nagy Klára igazgatónő
    Elérhetőség: SpringMed Kiadó
    Telefon: 279-0527
    Cím: Budapest, XI. ker., Kosztolányi Dezső tér 7. fszt. 2.
    Könyvvásárlási lehetőséget biztosítunk, promóciós kedvezménnyel!

    5. Hozzászólások.

    Időpont: 2007.02.27.
    Helyszín: Magyar Kardiológusok Társasága Székháza (Budapest, XIV. Cházár András u. 19.)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XV. Dunántúli Diabetes Hétvége

    A Magyar Diabetes Társaság tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a XV. Dunántúli Diabetes Hétvégére, melyet a Club Tihanyban rendez, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Belgyógyászati és Diabetes Centruma és az "Alapítvány a Cukorbetegekért" szervezésében.

    További részleteket a rendezvény információs oldalán talál >>

    Rendezvény kezdete: 2007.03.02.
    Rendezvény vége: 2007.03.04.
    Szervező: Alapítvány a Cukorbetegekért
    Kongresszusi Iroda
    Irodavezető: Nagy Vilmos
    Címe: 8200 Veszprém, Ádám I. u. 1.
    Tel: 06 (88) 424 778, 06 (20) 560 9605
    Fax: 06 (88) 424 778
    E-mail: ddh2007@diabet.hu
    Helyszín: Club Tihany, 8237 Tihany, Rév u. 3.

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Debreceni Kardiológia Napok – Experimentális Szekció II.

    A Magyar Kardiológusok Társasága Experimentális Szekció, Magyar Mikrocirkulációs és Vaszkuláris Biológiai Társaság és a DAB Kardiológiai Munkabizottságának Közös Ülésének keretén belül "A vaszkuláris biológia és kardiológia kapcsolata - alap és klinikai kutatások új irányvonalai" címmel tudományos szekció kerül megrendezésre.

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

    További részletek és program a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Időpont: 2007.03.08.
    Helyszín: Debrecen, Kölcsey Művelődési Központ

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pro Medicina 2007 - Nemzeti Egészségügyi Programok Kongresszus

    A Kongresszus feladata bemutatni a civil társadalomnak és az egészségügyben dolgozóknak a Nemzeti Programok szükségességét, jelen helyzetét, szakmai tudományos bázisát és terveit az átalakuló egészségügyben.

    Kedvezményes befizetési határidő: 2007. február 23.
    Absztraktbeküldési határidő: 2007. március 5.

    További információ és jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2007.03.21.
    Rendezvény vége: 2007.03.23.

    Címe: 1051 Budapest, Nádor u. 36.
    Tel: 311 66 87
    Fax: 383 79 18
    E-mail: dunai.david@motesz.hu
    Helyszín: Semmelweis Egyetem, Nagyvárad téri Elméleti Tömb (1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.)

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EKG továbbképzés – az EKG szerepe a kardiológiai betegek gondozásában

    A Magyar Kardiológusok Társasága EKG Munkacsoportja és a Központi Kórház (a volt BM Kórház) rendezésében EKG továbbképzés indul elsősorban EKG asszisztensek, kardiológiai osztályok, háziorvosi rendelők szakdolgozói számára.

    A rendezvény időpontja: 2007. március 26 (hétfő) 10-15 óra
    A rendezvényen 9 kreditpont szerezhető!

    Előzetes regisztráció: bmbel3@gmail.hu
    vagy a BM Kórház III. Belgyógyászat-Kard. osztály vezető EKG asszisztensénél: Szaniszló Imrénénél telefonon 12-14 óra között: 4625600/25504
    Csak 150 jelentkezőt tudunk fogadni!

    További részletek és program a kapcsolódó okumentumok alatt!

    Időpont: 2007.03.26.
    Szervező: Dr. Medvegy Mihály, Dr. Simonyi Gábor
    Helyszín: Központi Kórház előadóterme (1071 Budapest, Városligeti fasor 9-13)

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A koenzim-Q10 klinikai jelentősége

    A Magyar Kardiológusok Társasága Metabolizmus Munkacsoportja, az Egészséges Szívért Alapítvánnyal közösen tudományos szimpóziumot szervez „A koenzim-Q10 klinikai jelentősége” címmel.

    A szimpózium kezdete: 2007. március 30. 15 óra

    További információ és program a kapcsolódó dokumentumok alatt

    Időpont: 2007.03.30.
    Tudományos információ: Prof. Dr. Császár Albert
    Helyszín: Országos Gyógyintézeti Központ II. Belklinika III. emeleti előadóterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Belgyógyász Társaság Dél-Magyarországi Decentrumának XXXVIII. Vándorgyűlése

    Rendezvény kezdete: 2007.04.12.
    Rendezvény vége: 2007.04.13.
    Helyszín: Hódmezővásárhely
    A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/belgyogy2007/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A növekvő életkor kockázatai I. - továbbképző tanfolyam

    Az Egészséges Öregedés Tudományos Egyesület, a Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társasággal és a Balaton Régió Orvosklubbal együtt 2007. április 13-án pénteken, Balatonfüreden az Állami Szívkórház (Balatonfüred Gyógy tér 2.) Eszterházy termében tartja "A növekvő életkor kockázatai I." c. továbbképző tanfolyamát.

    A tanfolyamon való részvétel ingyenes.

    Amennyiben a rendezvényen részt kíván venni, kérjük a kapcsolódó dokumentumok között elérhető jelentkezési lapot 2007. április 8-ig juttassa el a következő E-mail címre: obme@obme.hu, vagy faxon, esetleg postai úton a Zalatnai Klári (1118 Budapest, Hársmajor u. 12.; Tel: 248 1261, Fax: 248 1262), címére.

    A tanfolyam akkreditálása folyamatban van.

    A rendezvény programja elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Szeretettel várunk minden résztvevőt Balatonfüreden!

    Üdvözlettel:

    Prof. Dr. Marton István az EÖTE elnöke

    Időpont: 2007.04.13.
    Helyszín: Balatonfüred

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A viscerális elhízás diagnosztikája és kísérő betegségeinek jelentősége

    Az ECO 2007 Szatelita Konferenciájának célkitűzése a hazai elhízás mûszeres diagnosztikájának és komorbiditásainak bemutatása, a magyar háziorvosok, kórházi és egyetemi orvosok továbbképzése.
    A kongresszus angol nyelven, korszerű interaktív környezetben kerül megrendzésre az Europa Kongresszusi Központban.

    További részletek a rendezvény honlapján >>

    Rendezvény kezdete: 2007.04.20.
    Rendezvény vége: 2007.04.21.
    Tudományos információ: Halmy László
    E-mail: laszlo@halmy.hu
    Helyszín: Magyarország Europa Kongresszusi Központ, 1021 Budapest Hárshegyi út 5-7.
    A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/index.php?c_id=76&m_id=449

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Kardiológusok Társasága 2007. évi Tudományos Kongresszusa

    A 2007. évi tudományos ülésünk 50 kreditpontra lett akkreditálva,

    Részletes információk a kongresszus információs oldalán!
    Kérjük kattintson ide >>

    További részletek, valamint az előzetes program a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2007.05.09.
    Rendezvény vége: 2007.05.12.
    Szervező: Szendrey Éva
    Munkahely neve: EKHO ’94 KFT.
    Címe: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8.
    Tel: (52) 537-537
    Fax: 52) 538-538
    E-mail: ekho94@t-online.hu
    Helyszín: Balatonfüred, Észak-Balatoni Regionális Konferencia Központ (8230 Balatonfüred, Horváth M. út)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szükséges-e táplálék-kiegészítők adása testsúlycsökkentő programokban?

    A Magyar Kardiológusok Társasága Metabolizmus Munkacsoportja, az Egészséges Szívért Alapítvánnyal közösen tudományos szimpóziumot szervez „Szükséges-e táplálék-kiegészítők adása testsúlycsökkentő programokban?" címmel.

    A szimpózium kezdete: 2007. május 25. 15 óra

    Időpont: 2007.05.25.
    Tudományos információ: Prof. Dr. Halmy László
    Helyszín: Pinceszínház Szinházterem, (Budapest, IX. Török Pál u.3. A Kálvin tér mögött. Gépkocsival parkolni nehéz!)

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XII. Debreceni Nephrologiai Napok

    Az 50 kreditponttal akkreditált XII. Debreceni Nephrologiai Napokon (DNN) 17 szekcióban 70 felkért előadás fog elhangzani a klasszikus klinikai nephrologiai témákon kívül a hypertonologia, diabetologia, lipidologia, cardiologia, angiologia, hematologia, táplálkozástudomány, endocrinologia és transplantologia nephrologiai határterületi kérdéseiről.

    Jelentkezési lehetőség, további részletes információk a Kongresszus honlapján www.nephrologia.com

    Rendezvény kezdete: 2007.05.30.
    Rendezvény vége: 2007.06.02.
    Szervező: Dr. Kárpáti István és Pápai Zsuzsanna
    Tel: 06 (52) 413-653
    Fax: 06 (52) 413-653
    E-mail: karpati@internal.med.unideb.hu
    Helyszín: Debreceni Egyetem OEC Elméleti Tömb
    A rendezvény Web oldala: http://www.nephrologia.com

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MKT Echocardiographiás Munkacsoport Tudományos Ülése

    Pontos időpont: 2007. szeptember 17.-én, hétfő, 15.00 óra

    Téma: A digitális echolaboratórium

    Program:
    1. Temesvári András: A Mayo klinika javaslata
    2. Binder, Thomas: Bécsi gyakorlat
    3. Hegedüs Ida: Debreceni tapasztalat a digitalizálásról.
    4. GE hálozat épités és program bemutatója

    A Munkacsoport tagjait és minden érdeklődőt szeretettel vár

    a Vezetőség

    Időpont: 2007.09.17.
    Helyszín: Budapest, Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet II. emeleti tanácsterme,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)68. Őszi Füredi Konferencia Szakmai Szintentartó Továbbképzés Orvosoknak és Szakdolgozóknak

    Előzetes Program, a kapcsolódó dokumentumok alatt olvasható!

    A Jelentkezési lap, valamint a Szakdolgozói jelentkezési lap elérhető itt >>

    Rendezvény kezdete: 2007.09.20.
    Rendezvény vége: 2007.09.22.
    Helyszín: 8230 Balatonfüred, Hotel Füred, Széchenyi u. 20.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szívünk Napja

    2007. szeptember 30.-án 10 órától a Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Nemzeti Szívalapítvány idén is megrendezi a Szívünk Napja elnevezésű rendezvényét a Városligetben.

    Az egész napok programok keretén belül lesz többek között: Rizikószűrés, Ingyenes vérnyomásmérés, ingyenes vércukorszintmérés, ingyenes koleszterinszintmérés.

    További részletek: www.szivunk-napja.hu

    Időpont: 2007.09.30.
    Helyszín: Városliget,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az MKT Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának Tudományos és Továbbképző Ülése

    Az MKT Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportja 2007. október 4-6-ig Szegeden rendezi Tudományos és Továbbképző Ülését.

    A rendezvény az intervenciós kardiológia tudományos eredményeinek és a szakmai gyakorlat fejlődésének évenkénti áttekintését szolgálja. A kongresszust ebben az évben elsősorban annak szellemében szervezzük, hogy a magyar intervenciós kardiológusok számára megteremtsük a találkozás és az eszmecsere lehetőségét a szakma több kiváló külföldi képviselőjével. A vitaindító előadások mellett komplex esetek intervenciójának élő közvetítése, fiatal intervenciósok poszterszekciója, esetbemutatások valamint a magyar intervenciós kardiológia elmúlt évi teljesítményének ismertetése teszi teljessé a programot.

    Az első értesítő megtalálható a Kongresszus honlapján
    http://www.prokotravel.hu/konferencia/konferencia.html

    Rendezvény kezdete: 2007.10.04.
    Rendezvény vége: 2007.10.06.
    A rendezvény Web oldala: http://www.prokotravel.hu/konferencia/konferencia.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kardovaszkuláris prevenció 2007 - posztgraduális konferencia

    A konferencia célja a kardiovaszkuláris prevenció terén egyre szaporodó ismeretek (evidenciák, guideline-ok) átadása a hallgatóság (háziorvosok, belgyógyászok, kardiológusok) számára. A rendezvény akkreditált továbbképző konferencia. További információ: www.ekho94.hu >>

    Rendezvény kezdete: 2007.10.11.
    Rendezvény vége: 2007.10.13.
    Helyszín: Debrecen,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Thrombocytagátlás percután coronaria intervenció után - interdiszciplináris fórum

    A Magyar Kardiológusok Társasága Interdiszciplináris Szimpóziumot szervez "Thrombocytagátlás percután coronaria intervenció után" címmel
    Ingyenes regisztráció a helyszínen, 8 creditpont vizsgával

    A Szimpózium helye:
    Állami Egészségügyi Központ, Előadóterem, Budapest XIII. Pap Károly utca

    A Szimpózium ideje: 2007. október 13.

    Tudományos program:

    09:00 Elnöki megnyitó: Lengyel Mária, Forster Tamás
    09:10 Thrombocyta gátlószerek - Kiss Róbert Gábor
    09:30 A TAGG jelentősége acut coronaria syndromában - Andréka Péter
    09:50 A TAGG jelentősége percutan coronaria intervencióban - Komócsi András, Horváth Iván
    10:10 A stentthrombosis és következményei - Becker Dávid, Merkely Béla

    Kerekasztal a kardiológusok és a társzakmák együttműködéséről

    10:30 TAGG kezelés PCI után. A kardiológus szempontjai - Keltai Mátyás
    10:50 A családorvos szempontjai - Magyar Anna
    11:00 A sebész szempontjai - Ender Ferenc
    11:10 A szívsebész szempontjai - Horkay Ferenc
    11:20 Az anaesthesiológus szempontjai - Bobek Ilona
    11:30 A nőgyógyász szempontjai - Rákóczi István
    11:40 A gastroenterologus szempontjai - Papp János
    11:50 A szájsebész-fogorvos szempontjai - Joób-Fancsaly Árpád

    12:00 Ajánlás megfogalmazása (Lengyel Mária, valamennyi előadó)

    13:00 Szimpózium vége

    A rendezvényre a helyszínen lehet regisztrálni, a részvétel ingyenes!

    Időpont: 2007.10.13.
    Szervező: Dr. Keltai Mátyás egyetemi tanár
    Munkahely neve: Kardiológiai Tanszék, Semmelweis Egyetem, Országos Kardiológiai Intézet
    Címe: 1096 Budapest, Haller u. 29.
    Tel: 215-5593
    Fax: 215-5593
    E-mail: keltai@kardio.hu
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szívelégtelenség és Szívizombetegségek munkacsoport Tudományos Ülése

    8 előadás került bejelentésre.
    A Tudományos Ülés 14 órakor kezdődik a SZAB Székházban (Szeged, Somogyi u. 7.). Az előadások 10 percesek lesznek, melyek után további 5 percet szánunk a vitára.
    Tekintettel arra, hogy a Munkacsoport jelenlegi vezetőségének megválasztása 2004. október 20-án történt (éppen 3 éve) a statutumunknak megfelelően Tudományos Ülésünket a Vezetőséget megújító Munkacsoport Üléssel folytatjuk, ahol megválasztjuk az új tisztségviselőket a következő három évre. Részben ezért is korlátozott az előadások ideje.

    A bejelentések alapján a következő Tudományos Programot állítottuk össze, mely tagjaink számára elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2007.10.17.
    Helyszín: Szeged, SZAB Székház, Somogyi u. 7.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The second edition of the European Cardiology Conference for General Practitioners

    Dear Colleague,

    After the success of the first conference in December 2006 in Brussels, Belgium, that gathered over 500 General Practitioners from all over Europe, the Program Committee and Chairmen, constituted by Professors Aladár Rónaszéki (Budapest, Hungary), Gilles Montalescot (Paris, France), and Frans Van de Werf (Leuven, Belgium), are pleased to invite you to join the second edition of the European Cardiology Conference for General Practitioners at the Hungarian Academy of Sciences in Budapest, Hungary, from June 1-3, 2007.

    Rendezvény kezdete: 2007.10.26.
    Rendezvény vége: 2007.10.27.
    Helyszín: Magyarország,1051 Budapest Roosevelt tér 9.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Soproni Prevenciós Club

    „Sopronért szív és érvédelmi lakossági program” szervezésében hagyomány teremtő céllal 2007. október 26-27-én első alkalommal kerül megrendezésre a Soproni Prevenciós Club.
    A rendezvény célja, hogy a vaszkuláris medicina különböző területein tevékenykedő szakmailag elismert személyek megosszák egymással és a vaszkuláris prevenció iránt érdeklődö kollégáikkal az aktuális szakmai irányelveket és ezzel kapcsolatos saját gondolataikat. A vitaindító előadásokat követően tág teret biztosítunk a megbeszélésre, melyet az esti, kötetlen társasági program tesz teljessé.

    A rendezvényt a Pécsi Tudományegyetem szakmai továbbképző programjába előzetesen akkreditálta, a résztvevők a tesztvizsga alapján 20 kredit pont jóváírására jogosultak.

    Részletes program a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2007.10.26.
    Rendezvény vége: 2007.10.27.
    Helyszín: Sopron, Hotel Fagus, 9400 Sopron Ojtózi fasor 3.
    A rendezvény Web oldala: http://www.remedicon.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Alapfokú Echocardiographiás Tanfolyam

    A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet pontszerző továbbképzést szervez, amelyre minden kedves kollégát szeretettel várunk!

    Pontérték: 30 kreditpont
    2. szintű echocardiográfiás vizsgához elfogadott tanfolyam!
    Részvételi díj: 10.000 Ft./fő
    Jelentkezni lehet : www.oftex.hu oldalon (SE-ÁOK/2008-01/000155 sz. tanfolyam) vagy
    Varga Katalin Orsz. Kard. Int (1096. Budapest, Haller u. 29.)
    Tel./Fax: 215-5593 vargakat@kardio.hu

    A részvételi díjat helyben is fizetheti a regisztráció során vagy átutalhatja a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01491869-00000000 számlájára. Kérjük, mindkét esetben feltétlenül jelölje meg, milyen névre és címre kéri a számlát kiállítani.

    Rendezvény kezdete: 2008.02.07.
    Rendezvény vége: 2008.02.08.
    Helyszín: 1096 Budapest, Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Tanácsterem, Haller utca 29. II. em. 219-210.

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The International Conference on Fixed Combination in the Treatment of Hypertension and Dyslipidemia

    The high-quality Scientific Program of the Conference will open new perspectives on issues related to fixed combination treatment and to the debate surrounding the subject.

    Reduced registration fee of € 50 for members of the The Hungarian Society of Cardiology
    • Free of charge promotion of your meetings and activities during our conference, in form of display material, posters and similar

    Important Dates:

    Deadline for the Submission of Abstracts has been extended until: October 15, 2007
    Early Registration: November 13, 2007

    Rendezvény kezdete: 2008.02.07.
    Rendezvény vége: 2008.02.10.
    Helyszín: 1052 InterContinental Budapest, Apaczai Csere J. u. 12-14
    A rendezvény Web oldala: http://www.paragon-conventions.com/fixed/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XIII. Kardiológiai Napok Továbbképző Konferencia

    A rendezvény tesztírással zárul. A megszerezhető kreditpont tesztírás nélkül 25 pont.
    Kreditpont: 50

    On-line Regisztráció a megadott honlapon.

    Programtervezet a kapcsolódó dokumentumok alatt található!

    Rendezvény kezdete: 2008.03.05.
    Rendezvény vége: 2008.03.08.
    Helyszín: 4026 Debrecen, Kölcsey Kongresszusi Központ, Hunyadi u. 1-3.
    A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu/conferences/index.php?lang=hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)II. Gottsegen Kardiológiai Intenzív Nap

    A kardiológia és az aneszteziológia határterületei – Intenzív betegellátás a kardiológiában

    Időpont: 2008. március 28. (péntek)
    Helyszín: Danubius Thermal & Conference Hotel Helia
    (1133 Budapest, Kárpát u. 62-64.)

    Minden érdeklődő kollégát szeretettel várunk.
    A részvétel díjtalan.

    Előregisztráció 2008. március 20-ig a www.kardio.hu oldalról letölthető regisztrációs lapon e-mailben vagy faxon.

    A rendezvény orvosi és szakdolgozói akkreditációja folyamatban van.

    A program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2008.03.28.
    Szervező: Dr. Vértesaljai Márton
    E-mail: vertesaljai@gmail.com
    Helyszín: 1133 Budapest, Kárpát u. 62-64., Danubius Thermal & Conference Hotel Helia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Peking 2008 - a Magyar Sportorvos Társaság 2008. évi Kongresszusa

    A kongresszus főbb témái
    - Sportsérülések, sportártalmak megelőzése, aetiológiája (biomechanika), kezelése, rehabilitációja
    - A sport szerepe a betegségek megelőzésében, kezelésében
    - A sportegészségügy feladatai az élsport ellátásában és a népegészségügy vonatkozásában
    - Sportkardiológia
    - Obesitas és sport/fizikai aktivitás
    - Gyermekkorúak és időskorúak sportja
    - Sporttáplálkozás, táplálékkiegészítők
    - Edző és sportorvos együttműködésének lehetőségei
    - Manuálterápia, fizioterápia, gyógytorna, alternatív kezelési gyógymódok a sportolók kezelésében
    - Fogyatékosok sportja
    - Civil kezdeményezések szerepe és lehetőségei az egészséges életmód kialakításában
    - A doppingellenes harc helyzete
    - Sportpszichológia
    - Teljesítmény-élettan

    Rendezvény kezdete: 2008.04.03.
    Rendezvény vége: 2008.04.04.
    Munkahely neve: ASSZISZTENCIA Szervező Kft
    Címe: 1136 Budapest, Hegedűs Gyula u. 20.
    Tel: +36 1 350 1854
    Fax: +36 1 350 0929
    E-mail: sport@asszisztencia.hu
    Helyszín: 1123 BudapestSemmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) Aula, Alkotás u. 44
    A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/index.php?c_id=101

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XV. Ifjúsági Kardiológus Napok

    Haladva a korral, és kihasználva az MKT által nyújtott lehetőséget, idén már nem papír alapú regisztrációt tervezünk, hanem a rendezvényre való jelentkezésre elektronikus úton lesz lehetőség!
    Mostantól az MKT saját honlapján külön helyet biztosít az Ifjúsági Bizottság híreinek, eseményeinek. A honlap az MKT oldaláról (http://www.mkardio.hu) érhető el rövidesen.

    Január folyamán honlapunkra felkerül a XV. Ifjúsági Kardiológus Napokkal kapcsolatos összes fontos információ; a tervezett program, jelentkezési határidő, és a regisztráció menetének pontos leírása.

    Ezúton kérünk Mindenkit, kísérje figyelemmel az MKT honlapon megjelenő aktualitásokat, ezen belül az Ifjúsági Bizottság Honlapjának változását is!

    Rendezvény kezdete: 2008.04.04.
    Rendezvény vége: 2008.04.06.
    Szervező: Ifjúsági Biztottság, MKT Titkárság
    Tel: 461-0665
    Fax: 461-0667
    E-mail: titkarsag@mkardio.hu
    Helyszín: Lillafüredi Palota Szálló,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Kardiológusok Társasága Metabolizmus Munkacsoportja, az Egészséges Szívért Alapítvánnyal, a Magyar Tinnitus Egyesülettel közösen tudományos szimpóziumot szervez

    „A microcirculatio javításának lehetőségei és eredményei” címmel.

    Pontos időpont: 2008. április 18. (péntek) 15.00 óra

    Részvételi szándékukat kérjük a 06 (1) 2360565-ös telefonon jelezzék 2008. április 15-ig.

    Tudományos program a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Időpont: 2008.04.18.
    Helyszín: XI Budapest, Aesculap Akadémia, Dél-Budai Nefrológiai Szent Imre Kórház, Tétényi út 12-16. ((Bejárat és parkolás a Halmi utca felől)

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Kardiológusok Társasága 2008. évi Tudományos Kongresszusa

    2008. évi tudományos ülésünk 50 kreditpontra lett akkreditálva, aminek feltétele a kongresszus zárásakor történő tesztírás.
    A Magyar Kardiológusok Társasága a kardiológia bármely területéről - a határterületeket is beleértve - vár előadás/poszter absztraktokat.

    A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Magyar Kardiológusok Társasága a Kongresszusra csak elektronikus úton, Web-es felületen át beadott absztraktokat fogad el.
    A rendezvény weboldala: www.mkardio.hu/mkt2008

    Rendezvény kezdete: 2008.05.07.
    Rendezvény vége: 2008.05.10.
    Szervező: Szendrey Éva
    Munkahely neve: EKHO ’94 KFT.
    Címe: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8.
    Tel: (52) 537-537
    Fax: 52) 538-538
    E-mail: ekho94@t-online.hu
    Helyszín: 8230 Balatonfüred, Észak-Balatoni Regionális Konferencia Központ, Horváth M. út
    A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/mkt2008

    Kapcsolódó dokumentumok (28)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hipertónia Világnap, 2008. május 17. szombat

    A magas vérnyomás alattomos betegség!
    A kezeletlen magas vérnyomás következtében agyvérzés, szívinfarktus és vesebetegség
    alakulhat ki.
    Ön tisztában van vérnyomás- és vércukorszint értékével?
    Jöjjön el a Hipertónia Világnapján 2008. május 17-én szombaton 9.30-17 óra között a Magyar Hypertonia Társaság ingyenes vérnyomás- és vércukorszint mérésére!

    A Novartis Hungária Kft. és a betegszervezetek segítségével hasznos információkat tudhat meg a „néma gyilkos”-ról.

    Helyszínek:
    Örs vezér tér
    Blaha Lujza tér
    Deák Ferenc tér
    Móricz Zsigmond körtér
    Batthyány tér
    Moszkva tér
    Nyuga ti tér

    Keresse a Hipertónia Világnap szűrősátrait!

    További információt kaphat a rendezvény információs oldalán >>

    Hozza el családját is!

    Dr. Kiss István
    az MHT elnökhelyettese
    Dr. Szolyák Tamás
    ügyvezető igazgató
    Novartis Hungária Kft.

    A meghívó és a helyszíneket tartalmazó térkép letölthető a kapcsolódó dokumentumok közül.

    Időpont: 2008.05.17.
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://www.hypertension.hu/info.aspx?sp=94

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Elhízástudományi Társaság 2008. évi IX. Kongresszusa

    Fő témák:
    • Az elhízás hazai genetikai és genomikai vizsgálata
    • Az elhízás és kísérő betegségei (hipertónia, lipidológiai, kardiológiai, nefrológiai betegségek)
    • A morbid elhízás és műtéti kezelése
    • Az elhízás kezelése (diéta, mozgás, pszicho- és gyógyszeres terápia, valamint az alternatív terápiás lehetőségei)
    • Az elhízás és a depresszió diagnosztikus és terápiás összefüggései
    • Az elhízás gyermekgyógyászati vonatkozásai
    • Bejelentett előadások, poszterszekció
    Jelentkezés:
    Részvételi szándékát a Magyar Elhízástudományi Társaság honlapján keresztül: http://elhizastudomany.hu/reg2008, vagy írásban irodája címén (1035 Budapest, Vörösvári út 15. II/6.), ill. faxon (242-0879) jelezze vissza. A kongresszus 10 kredit pontot nyújt.
    Letölthetők további információk a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Rendezvény kezdete: 2008.05.23.
    Rendezvény vége: 2008.05.24.
    Helyszín: 1115 Budapest, Halmi út 20-22., Aesculap Akadémia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Tüdőgyógyász Társaság 55. Nagygyűlése

    Részletesebb információ a Nagygyűlés információs oldalán >>

    A végleges tudományos program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2008.06.04.
    Rendezvény vége: 2008.06.08.
    Tudományos információ: Dr. Horváth Ildikó
    Munkahely neve: Kísérleti Kutatási és Humán Intézet
    Címe: 1082 Budapest Üllői u. 78/b.
    Tel: 0620-663-2266
    E-mail: hildiko@elet2sote.hu
    Szervező: Morlin Franciska
    Munkahely neve: Chemol Travel
    Tel: (06-1) -266-7032
    E-mail: incoming@chemoltravel.hu
    Helyszín: Balatonfüredi Szabadidő- és Kongferenciaközpont,
    A rendezvény Web oldala: http://www.doki.net/tarsasag/tudogyogyasz/info.aspx?sp=6

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Kardiológusok Társasága Thrombosis Munkacsoportjának Tudományos ülése

    A Magyar Kardiológusok Társasága Thrombosis Munkacsoportjának Tudományos ülésére 2008. június 6-án 14 órai kezdettel kerül sor Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet tanácstermében.

    Téma: Spontán retroperitonealis haematoma és anticoagulans kezelés

    Moderátor: Lengyel Mária, Kiss Róbert Gábor

    Szakértői panel:
    - Medvegy Mihály főorvos, Flór Ferenc Kórház
    - Urbanek Krisztina radiológus főorvos, Flór Ferenc Kórház
    - Vida Zoltán radiológus főorvos, Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet

    Esetismertetések:

    Dékány Péter (Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet):
    Retroperitonealis haematoma műbillentyű thrombosis után.

    Dénes Mónika (Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet):
    Retroperitonealis haematoma és műbillentyű thrombosis

    Mohácsi Attila (Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet):
    1. Fatalis kimenetelű retroperitonealis spontán haematoma
    2. Műbillentyű és retroperitonealis haematoma

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk
    A részvétel ingyenes.

    Dr. Lengyel Mária
    A MKT Thrombosis Munkacsoport
    elnöke

    Időpont: 2008.06.06.
    Helyszín: Budapest, Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kardiológiai Kötelező Szinten Tartó Továbbképző Tanfolyam

    A Semmelweis Egyetem – Debreceni Egyetem Kardiológiai Kötelező Szinten Tartó Továbbképző Tanfolyamot szervez.
    Bővebb információ >>

    Helyszín: Budapest, Európa Kongresszusi Központ
    1021 Budapest, Pálos u. 2.
    Időpont: 2008. szeptember 11-13.

    A tanfolyam elnöke:
    Dr. Merkely Béla, az MTA doktora
    Egyetemi docens, igazgató
    Semmelweis Egyetem, Kardiológiai Központ

    A tanfolyam társelnöke:
    Dr. Édes István, az MTA doktora
    Egyetemi tanár, igazgató
    Debreceni Egyetem, Kardiológiai Intézet

    Rendezvény kezdete: 2008.09.11.
    Rendezvény vége: 2008.09.13.
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Határon a határterületekről - neuro-kardiológia

    Ajánljuk a rendezvényt: kardiológusoknak, neurológusoknak és háziorvosoknak.
    Regisztrációs díj: 14400 Ft
    Kreditpont: tesztírással 16 pont, tesztírás nélkül 8 pont.
    Időpont: 2008. szeptember 19., 9.45-17.30

    Program

    Témakörök:

    9.45-10.00 Megnyitó
    10.00-10.30 A szív és agy interakció
    Geoffrey A. Donnan (Austrália)
    10.30-11.00 Új lehetőségek az agyvérzés kezelésében
    Daniel Hanley (USA)
    11.00-11.30 A stroke és gyógyszeres secunder prevenció
    N. Bornstein (Izrael)
    11.30-12.00 A perioperatív stroke és infarktus
    Édes István (Debrecen)
    12.00-12.30 vita
    12.30-14.00 ebéd
    14.00-14.30 A carotis endarterectomia és stent aktuális kérdései
    Werner Hacke (Németország)
    14.30-15.00 Antithrombotikus kezelés akut stroke-ban
    Csiba László (Debrecen)
    15.00-15.30 A mindennapi gyakorlat problémái: szívkatéterezés CABG és stroke
    Vajda Gusztáv (Debrecen)
    15.30-16.00 Ritmuszavarok és modern kezelések
    Csanádi Zoltán (Debrecen)
    16.00-16.30 Evidence based medicine – antitrombotikus kezelés
    Bereczki Dániel (Debrecen)
    16.30-17.00 Fekete István: esetbemutatások
    17.00-17.30 tesztírás
    További információ: ekho94@t-online.hu

    Időpont: 2008.09.19.
    Szervező: EKHO '94 Kft.
    Tel: 06 (52) 537 537
    Fax: 06 (52) 538 538
    E-mail: ekho94@t-online.hu
    Helyszín: Debrecen, DE OEC, Kardiológiai Intézet Előadóterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)69. Őszi Füredi Orvosnapok és Kardiológiai Szakdolgozók Konferenciája

    Az előzetes program, szállodafoglalási lap, szállodafoglalási lap és jeletkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumemtumokban!

    Rendezvény kezdete: 2008.09.19.
    Rendezvény vége: 2008.09.20.
    Szervező: EKHÓ ’ 94 Kft
    Címe: 4032 Debrecen, Babits u. 8
    Tel: 06/52-537-537
    Fax: 06/52-538-538
    E-mail: ekho94@t-online.hu
    Helyszín: Balatonfüred,

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VI. Aritmia és Pacemaker Napok

    Kedves Kollégák!

    A Magyar Kardiológusok Társasága Aritmia és Pacemaker Munkacsoportja tisztelettel meghívja Önt 2008. szeptember 25-27. között Nyíregyházára, a Nyíregyházi Főiskola Bessenyei Aulájában megrendezendő VI. Aritmia és Pacemaker Napokra.

    A három napos továbbképző előadássorozat fő témái:
    Pacemaker terápia 1958- 2008
    Pitvarfibrilláció transzkatéteres kuratív kezelése: újabb technikák
    Mi a jövő robot ablációs technológiája?
    Ritmuszavarok és implantálható antiaritmiás eszközök jogi vonatkozásai
    Profilaktikus ICD terápia
    Hosszú távú aritmia monitorozási technikák
    Régi és új antiaritmiás gyógyszerek
    A hirtelen haláltól a kórházi kibocsátásig
    "Ha megáll az ész jön a sebész"-szívsebészeti megoldások az elektrofiziológiában
    Elektrofiziológiai aszisztensi szekciók és technikai bemutatók
    Újabb képalkotó eljárások szerepe az elektrofiziológiában
    "Late breaking trials 2008" az eszközös terápiában
    Reszinkronizációs kezelés
    Pitvari aritmiák transzkatéteres kezelése

    A VI. Aritmia és Pacemaker Napok hivatalosan akkreditált
    – kreditpont szerző, továbbképzésnek számít
    kardiológus, belgyógyász, anaesthesiológus, szívsebész szakorvosok, valamint családorvosok és Ph.D. hallgatók számára.

    A szakmai program mellett esti kulturális programok (pl. „Érezd a Ritmust – Latin Táncház”) teszik színesebbé, és reményeink szerint emlékezetesebbé a rangos tudományos és oktató rendezvényünket.

    A VI. Aritmia és Pacemaker Napok regisztrációs és szállásfoglaló űrlapja, továbbá a poszter bejelentő űrlap letölthető a kapcsolódó dokumentumok közül, vagy a www.clubservice.hu honlapról.

    Szakmai szervező:
    Magyar Kardiológusok Társasága
    Aritmia és Pacemaker Munkacsoportja
    Jósa András Oktató Kórház,
    III.sz. Belgyógyászat

    A kongresszus elnöke:
    Dr. Csanádi Zoltán
    DEOEC Kardiológiai Intézet
    MKT APM elnöke

    A szervező bizottság elnöke:
    Dr. Polgár Péter
    Jósa András Oktató Kórház,
    Nyíregyháza

    Rendezvényszervező iroda:
    „Club Service” Kft.
    4024 Debrecen, Kossuth u. 3. II/5.
    Tel.: 52 / 522-222, Fax: 52 / 522-223
    Email: clubservice@clubservice.hu
    Web: www.clubservice.hu

    Technikai információ:
    Dr. Polgár Péter
    Tel.: 06-42-403-266; Fax: 06-42-403-266;
    e-mail: pp@josa.hu, polgar@hotmail.com

    Szeretettel várjuk Nyíregyházán!

    Rendezvény kezdete: 2008.09.25.
    Rendezvény vége: 2008.09.27.
    Tudományos információ: Dr. Zima Endre
    E-mail: endzim@freemail.hu
    Helyszín: Nyíregyháza, Nyíregyházi Főiskola Bessenyei Aulája
    A rendezvény Web oldala: http://www.clubservice.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szívünk napja 2008.

    A Szív Világszövetség magyar tagjai az idén is a megszokott helyszínen, a Városligetben tartják meg a Szívünk Napja - a Szív Világnapja 2008 rendezvényt. "Ismerje meg kockázatát" - ez a jelmondata idén a 2008. szeptember 28.-án sorra kerülő eseménynek. a hagyományos Szívünk Napja rendezvénynek. A szervező Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Nemzeti Szívalapítvány célja, hogy minden érdeklődő a saját személyes módján tudjon meg többet a szív és érrendszeri betegségek kockázati tényezőiről, azok felismeréséről. Kövesse nyomon a Szívünk Napja honlapon >> a minden eddiginél gazdagabb és tartalmasabb program alakulását.
    A fővárosi Városligetben tartandó rendezvényen különböző ingyenes szűrővizsgálatok (koleszterin-szint-, vérnyomás-, vércukorszint mérés), tájékoztató, felvilágosító előadások, többek közt a dohányzásról való leszokásról, szórakoztató és egyéb egészségmegőrzéssel kapcsolatos programok várják a szakma és a laikus közönség képviselőit.

    Időpont: 2008.09.28.
    Helyszín: Budapest, Városliget,
    A rendezvény Web oldala: http://www.szivunk-napja.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Kardiológusok Társasága és a MGYT Gyermekkardiológiai Szekciójának Tudományos Ülése

    Tudományos kapcsolat:
    dr. Sipos Péter
    Békés Megyei Képviselő Testület, Pándy Kálmán Kórház, Gyermekosztálya

    Szervező:
    Nagy és Társa BT.
    5500 Gyomaendrőd, Vásártéri ltp. 31/b
    +36 (20) 9721126
    +36 (66) 463633
    hajdukati.gyk@pandy.hu

    Rendezvény kezdete: 2008.10.03.
    Rendezvény vége: 2008.10.04.
    Helyszín: Gyula, Román Kultúrális Centrum, Líceum tér 2.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Kardiológusok Társasága Invazív Kardiológiai Munkacsoportjának Kongresszusa

    Kedvezményes regisztráció határideje: 2008. október 1!

    Tervezett program a kapcsolódó dokumentumok alatt található.

    Rendezvény kezdete: 2008.10.09.
    Rendezvény vége: 2008.10.11.
    Helyszín: Debrecen, DEOEC Kardiológiai Intézet nagy előadó,
    A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu/conferences/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Új ismeretek az antithrombotikus therápiában 2008. c. továbbképző tanfolyam (2008.10.17.)

    Az "Új ismeretek az antithrombotikus therápiában 2008." c. tanfolyam az Állami Egészségügyi Központ Kardiológiai Osztály rendezésében 2008. október 17-én (Péntek) kerül megrendezésre.

    Tanfolyam helye: Állami Egészségügyi Központ
    1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44.
    Barna Előadóterem

    A tanfolyam akkreditált, vizsgával zárul.
    Jelentkezés az OFTEX portálon www.oftex.hu

    2008. október 17. (péntek)
    08.45 – 09.00 Tanfolyam megnyitása, regisztráció

    09.00 – 09.50 Acut coronaria syndroma antithrombotikus kezelése
    (Dr. Kiss Róbert Gábor Ph.D)

    10.00 – 10.50 Acut coronaria syndroma fibrinolyticus, illetve PCI kezeléssel kapcsolatos új nemzetközi vélemények
    (Dr. Kiss Róbert Gábor Ph.D)

    11.00 – 11.50 Új ajánlások a kardiovaszkuláris betegségek antithrombotikus kezelésében
    (Dr. Kiss Róbert Gábor Ph.D)

    12.15 – 13.10 Purinerg receptorok: A thrombocyta funkció gátlásának régi és új terápiás lehetőségei
    (Dr. Tóth Zsámboki Emese Ph.D)

    13.15 – 14.10 Gyulladás és thrombosis
    (Dr. Kerecsen Gábor)

    14.15 – 15.10 TBD
    (Dr. Béres Bernát)

    15.15 – 16.15 Zárás, tesztvizsga

    Időpont: 2008.10.17.
    Helyszín: 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44., Állami Egészségügyi Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Major depresszió, mint a kardiális események komoly kockázati tényezője - interdiszciplináris fórum (2008.10.28.)

    A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) a „Major depresszió, mint a kardiális események komoly kockázati tényezője” c. rendezvénye 2008. október 28. (kedd) 10,00- kb. 16,00 óra között kerül megrendezésre a Magyar Pszichiátriai Társasággal és a Magyar Kardiológusok Társaságával közös szervezésben.

    Helyszíne:
    Bbraun Aesculap Akadémia, Bp., XI. ker., Halmi út 20-22.
    (a Szent Imre Kórház új Dialízis Központjának területén)

    A tudományos programon való részvétel a pontgyűjtésre nem kötelezett nyugdíjas, valamint az egyetemi/fiskolai hallgatók számára ingyenes, de pontszerző igazolásra nem jogosít.

    A rendezvény orvosok, klinikai szakpszichológusok részére az 52/2003. (VIII. 22.) ESZCSM rendelet alapján minősített továbbképzési program.

    Szakdolgozók részére a 28/1998. (VI.17.) NM rendelet alapján
    az Egészségügyi Szak- és Továbbképzési Bizottság minősíti a rendezvényt.
    Az igazolás kiállításához szükséges a pecsétszám/nyilvántartási szám és a jelenléti ív helyszíni aláírása.

    Regisztráció: 09.00-15.30

    Részvételi díj: 2008. október 17-ig befizetve:
    Orvos, pszichiáter,
    pszichológus: 4000.- Ft 5000.- Ft
    Szakdolgozó: 2000.- Ft 3000.- Ft

    2008. október 17. után befizetve:
    Orvos, pszichiáter,
    pszichológus: 5000.- Ft
    Szakdolgozó: 3000.- Ft

    A rendezvénnyel kapcsolatosan további információkkal a MOTESZ Szervezési Osztálya készséggel áll rendelkezésére. (tel.: 312-3807, e-mail: info@motesz.hu)

    A részvételi díj tartalmazza a tudományos programon való részvételt, a névkitűzőt, kávét, ásványvizet és a pontszerző igazolást.

    Részvételi szándékát kérjük a kapcsolódó dokumentumban elérhető „Jelentkezési lap” kitöltésével és visszaküldésével jelezze!

    A terem korlátozott befogadóképessége miatt a jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében tudjuk elfogadni.

    Túljelentkezés esetén értesítjük.

    Időpont: 2008.10.28.
    Helyszín: Budapest, XI., Halmi út 20-22., Bbraun Aesculap Akadémia (a Szent Imre Kórház új Dialízis Központjának területén)
    A rendezvény Web oldala: http://www.motesz.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kardiodiabetológia 2008. c akkreditált továbbképző tanfolyam (2008.10.28.)

    A Kardiodiabetológia 2008. c. tanfolyam az Állami Egészségügyi Központ Kardiológiai Osztálya és a Diabetológiai Szakrendelő szervezésében 2008. október 28-án kerül megrendezésre. (kedd)

    Tanfolyam helye:
    Állami Egészségügyi Központ

    Jelentkezés az OFTEX portálon: www.oftex.hu

    Program:
    2008. október 28. (kedd)
    08.00-08.15 Regisztráció, tanfolyam megnyitása
    08.15-09.10 A metabolikus syndroma modern felfogása
    (Prof. Dr. Halmos Tamás egyetemi tanár)
    09.15-10.10 Antilipaemias kezelés stratégiája stratégiája cukorbetegségben
    (Prof. Dr. Gerő László egyetemi tanár)
    10.15-11.10 Thrombocyta gátlás diabetes mellitusban
    (Dr. Kiss Róbert Gábor főorvos)
    11.15-12.10 Kardiológiai evidenciák diabetes mellitusban
    (Dr. Nieszner Éva főorvos)
    12.30-13.40 A cytokinek jelentősége cukorbeteg anyagcserezavarban
    (Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár)
    13.45-14.50 A metabolikus syndroma és terhesség
    (Dr. Baranyi Éva főorvos)
    15.00-16.00 Záróvizsga, megbeszélés, tanfolyamzárás

    Időpont: 2008.10.28.
    Helyszín: 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44., Állami Egészségügyi Központ Barna Előadóterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szívelégtelenség és Szívizombetegségek Munkacsoport ülése (2008.11.4.)

    Tisztelettel meghívjuk a Magyar Kardiológusok Társasága Szívelégtelenség és Szívizombetegségek Munkacsoportjának következő ülésére.

    Az ülés helyszíne: Állami Egészségügyi Központ, Kék terem
    (1134 Budapest, Róbert K. krt. 44.)
    Időpont: 2008. november 4-én 14 óra

    Téma: Szívelégtelenség és szívtranszplantáció

    Üléselnök: Prof. Dr. Szabolcs Zoltán, Dr. Karlóczay Kristóf

    Program:
    1. A szívtranszplantáció a kardiológus szemszögéből (a szívtranszplantáció indikációi, a beteg szelekció kritériumai). A szívtranszplantációs várólista helyzet Magyarországon.
    Dr. Karlóczai Kristóf

    2. A kardiológiai osztályok, a szívelégtelenség ambulanciák, a szívtranszplantációs kivizsgáló centrumok feladatai a szívtranszplantációban
    Dr. Nyolczas Noémi

    3. A szívtranszplantáció a szívsebész szemszögéből
    Felnőtt szívtranszplantáció
    Prof. Dr. Szabolcs Zoltán

    4. A szívtranszplantációt követő gondozás jelentősége
    Dr. Andréka Péter

    5. Gyermekszívtranszplantáció
    Dr. Ablonczi László

    Időpont: 2008.11.04.
    Helyszín: 1134 Budapest, Róbert K. krt. 44., ÁEK Kék terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Nukleáris Kardiológiai Munkacsoport Tudományos ülése és vezetőségválasztása (2008.11.7.)

    A Nukleáris Kardiológiai Munkacsoport Tudományos ülésére és vezetőségének választására 2008. november 7-én pénteken kerül sor, 14 órai kezdettel.

    Helyszín: Ér- és Szívsebészeti Klinika előadó terme

    A tudományos ülés témája: Új kihívások és lehetőségek a nukleáris kardiológiában a SPECT/CT műszer-módszer birtokában

    Üléselnök: Prof. Merkely Béla – Balogh Ildikó

    Program:
    1. Cardio CT jelentősége – Prof. Préda István

    2. A SPECT vizsgálat absorbtio korrekciója CT-vel – Varga József

    3. Kalcium score jelentősége és mérési lehetőségei – Kósa István

    4. A funkció és perfúzió gyors meghatározása SPECT-tel („fast” protokoll, csak stress vizsgálat realitása) – Balogh Ildikó

    5. SPECT és coronaria CT: együtt (fúziós képalkotás) vagy egyedül? – Kolozsvári Rudolf

    Szervező: Balogh Ildikó – Kósa István

    Időpont: 2008.11.07.
    Helyszín: Ér és Szívsebészeti Klinika előadó terme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Sokszeletes CT-vel végzett non-invazív coronarographia a kardiológiai diagnosztikában c. továbbképző tanfolyam (2008. november 14.)

    A sokszeletes CT-vel végzett non-invazív coronarographia a kardiológiai diagnosztikában 2008. november 14-én (Péntek) kerül megrendezésre az Állami Egészségügyi Központ Kardiológiai Osztály rendezésében

    A akkreditalt, tanfolyam vizsgával zárul.

    Jelentkezési határidő: 2008. október 15.

    Program:
    2008. november 14.
    (Péntek)

    09.00-09.10
    Tanfolyam megnyitása, regisztráció

    09.10-10.00
    A szív CT vizsgálat fejlődése az elektron-sugaras tomográfiától napjainkig
    (Dr. Kerecsen Gábor)

    10.10-11.00
    A szív CT diagnosztikával és képzéssel kapcsolatos hazai kardiológiai irányelvek
    (Prof. Dr. Préda István)

    11.10-12.00
    A képalkotó technikák egysége az iszkémiás szívbetegség modern
    diagnosztikájában
    (Dr. Kiss Róbert Gábor Ph.D)

    12.30-13.20
    Tapasztalatok és klinikai esetbemutatások az első 500 CT vizsgálat
    eredményeiből
    (Dr. Maurovich Horvát Pál)

    13.30-14.20
    PET – CT és hibrid CT módszerek a kardiológiában
    (Dr. Balogh Ildikó Ph.D)

    14.30-15.20
    Tesztvizsga, tanfolyamzárás

    Időpont: 2008.11.14.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Nemdohányzók világnapja - Együtt a dohányzás ellen!

    A Magyar Kardiológus Társaság és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság a Pfizer Kft. együttműködésével továbbképző konferenciát szervez családorvosok és klinikai szakorvosok részére, amelyre szeretettel meghívjuk Önt.

    A dohányzás okozta megbetegedések révén harmincezer honfi társunk hal meg minden évben. Az orvosi szakmáknak különös felelőssége van abban, hogy kevesebben dohányozzanak. Motiválhatják a dohányosokat a leszokásra és segíthetnek azoknak, akik azt meg is próbálják. A cél az, hogy Magyarországon csökkenjen a dohányzók aránya, s kevesebben betegedjenek meg emiatt. Ennek érdekében fogtak össze tüdőgyógyászok, kardiológusok, háziorvosok és azok, akik hasonlóan gondolkoznak erről a kérdésről.

    Rendezvényünkön várunk minden érdeklődőt, azokat, akik jelenleg és azokat is, akik a jövőben foglalkoznak majd a leszokás támogatásával.

    Regisztráció:
    A tanfolyam helyszínén (BM Duna Palota****), 2008. november
    15-én, szombaton: 08:00 – 12.00 között lehetséges.
    A konferencián történő részvétel díjmentes.

    Program a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Időpont: 2008.11.15.
    Helyszín: Budapest, BM Duna Palota,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Belgyógyász Társaság 42. Nagygyűlése

    A Magyar Belgyógyász Társaság 2008. november 20-22. között rendezi éves Nagygyűlését, melyre tisztelettel hívjuk és várjuk kollégáinkat.
    Helyszín: Novotel Budapest Centrum (Régi Hotel Palace), Budapest, Rákóczi út 43-45.

    A Nagygyűlés előadásainak összeállításánál az eddigi hagyományokat követjük és fő témaként olyan témaköröket jelöltünk meg, amelyekben az utóbbi időben szemléletváltozás következett be, illetve amelyek már régen nem szerepeltek összefoglaló előadással Nagygyűlésünk programjában. Ezen kívül a szakmapolitika legaktuálisabb kérdéseinek bemutatására is sor kerül.
    A plenáris ülések mellett ez alkalommal is sor kerül szatellita szimpóziumokra, szabadelőadásokra és poszterbemutatókra, valamint a családorvosok fórumára.

    Jelentkezni és absztraktot beküldeni a [ www.gastroent.hu ] Web-rendszerben lehet.

    A jelentkezési lap, absztrakt formanyomtatvány, a meghívó és a program letölthető a "Kapcsolódó dokumentumok" közül.

    Rendezvény kezdete: 2008.11.20.
    Rendezvény vége: 2008.11.22.
    Tudományos információ: Dr. Szalay Ferenc
    E-mail: szalay@bel1.sote.hu
    Szervező: Felabor Hungary Kft
    Tel: +36 (1) 215-1224
    Fax: +36 (1) 210-1007
    E-mail: gastro@gastroent.hu
    Helyszín: Budapest, Rákóczi út 43-45., Novotel Budapest Centrum

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Kardiopulmonális Munkacsoportjának Tudományos Ülése

    Szervező Bizottság:
    Dr. Karlócai Kristóf, elnök
    Dr. Bálint Beatrix, elnökhelyettes
    Dr. Ugocsai Katalin, titkár

    A konferencia fő témái
    1. Tartós házi oxigén terápia kardiológiai és pulmonológiai kórképekben
    Referál: Dr. Ugocsai Katalin - CSMÖK Mellkasi Betegségek Szakkórháza, Deszk
    2. Terhesség és pulmonális hypertonia
    Referál: Prof. Dr. Losonczy György - SE Pulmonólógiai Klinika, Budapest
    3. Autoimmun betegek pulmonális hypertoniája
    Referál: Dr. Bohács Anikó - SE Pulmonólógiai Klinika, Budapest
    4. Újabb terápiás lehetőségek pulmonális hypertoniában. Kombinációk?
    Referál: Dr. Karlócai Kristóf - SE Pulmonólógiai Klinika, Budapest
    5. Pre – posztkapilláris pulmonális hypertonia jelentősége és echokardiográfiás diagnosztikája
    Referál: Prof. Dr. Forster Tamás - SZTE II. számú Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ, Szeged
    6. A jobb kamra funkció echokardiográfiás vizsgálatának lehetőségei
    Referál: Dr. Pálinkás Attila - Erzsébet Kórház, Hódmezővásárhely
    7. Krónikus obstruktív tüdőbetegségek kardiovaszkuláris vonatkozásai
    Referál: Prof. Dr. Böszörményi Nagy György - Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet, Budapest
    8. Mutimorbid betegek tüdő és szívbetegségeinek terápiája
    Referál: Dr. Rudas László - SZTE ÁOK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet, Szeged
    9. Tüdőembolia CT angiográfiás diagnosztikája
    Referál: Dr. Balázs György - SE Ér-és Szívsebészeti Klinika, Budapest
    10. Egy ülésben végzett szív- és tüdőműtétek
    Referál: Dr. Furák József - SZTE ÁOK Sebészeti Klinika, Szeged
    11. A magyar beteg múltja, jelene és jövőképe a politikus és az orvos szemszögéből
    12. Varia és kazuisztikák

    Tudományos információ:
    Csongrád Megyei Önkormányzat Mellkasi Betegségek Szakkórháza - 6772 Deszk, Alkotmány u. 36.
    Dr. Ugocsai Katalin
    Tel: +36 30/541-2682, +36 62/571-530
    E-mail: ugocsai@deszkikorhaz.hu
    Dr. Bálint Beatrix
    Tel: +36 62/571-512
    E-mail: balint@deszkikorhaz.hu

    Letölthető a jelentkezési lap a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Rendezvény kezdete: 2008.11.21.
    Rendezvény vége: 2008.11.22.
    Tudományos információ: Dr. Ugocsai Katalin
    Munkahely neve: Csongrád Megyei Önkormányzat Mellkasi Betegségek Szakkórháza
    Címe: 6772 Deszk, Alkotmány u. 36.
    Tel: +36 30/541-2682, +36 62/571-530
    E-mail: ugocsai@deszkikorhaz.hu
    Munkahely neve: C&T Hungary Kft. Kongresszusi Iroda
    Címe: 6722 Szeged, Dáni u. 7.
    Tel: +36 62/548-485
    E-mail: congress@congresstravel.hu
    Helyszín: Szeged, Felső Tisza-part 10., Pick Klub
    A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/kardiopulmo2008

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)European Cardiology Conference on the Elderly Patient

    Sok szeretettel várunk minden kollégát a "European Cardiology Conference on the Elderly Patient" rendezvényen, mely 2008. december 5-7. között kerül megrendezésre.

    Részletes tudományos program és egyéb információ a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2008.12.05.
    Rendezvény vége: 2008.12.07.
    Helyszín: Budapest, Intercontinental, Apáczai Csere János u. 12-14.
    A rendezvény Web oldala: http://www.euccp.com/eccp/index.php

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A szívelégtelenség kezelésének aktuális kérdései (Krónikus szisztolés szívelégtelenség) c. továbbképző tanfolyam (2008. december 5.)

    A szívelégtelenség kezelésének aktuális kérdései (Krónikus szisztolés szívelégtelenség) c. továbbképző tanfolyam 2008. december 5-én az Állami Egészségügyi Központ Kardiológiai Osztály rendezésében kerül megrendezésre.

    Tanfolyam időpont: 2008. december 5. (péntek)

    2008. december 5.
    (péntek)

    09.00-09.10 Tanfolyam megnyitása, regisztráció

    09.10-10.00 A krónikus szívelégtelenség epidemiológiája és patomechanizmusa
    (Dr. Nyolczas Noémi főorvos)

    10.10-11.00 A krónikus szívelégtelenség gyógyszeres kezelése 1.
    (Neurohormonális blokkolók, ACE-I, ARB, BB, Aldoszteron receptor antagonisták)
    (Dr. Nyolczas Noémi főorvos)

    11.10-12.00 A krónikus szívelégtelenség gyógyszeres kezelése 2.
    (Diuretikumok, digitálisz, direkt vazodilatátorok, antiarrhytmiás és thrombocyta aggregáció gátló szerek, antikoaguláns kezelés)
    (Dr. Dékány Miklós főorvos)

    12.30-13.20 Eszközös kezelések krónikus szívelégtelenségben
    (Reszinkronizációs PM kezelés, ICD kezelés, betegszelekciós kritériumok)
    (Prof. Dr. Böhm Ádám egyetemi tanár)

    13.30-14.20 Szív transzplantáció, keringéstámogató eszközök, a jövő útjai a szisztolés szívelégtelenség kezelésében (Az őssejt kezelés lehetőségei)
    (Dr. Nyolczas Noémi főorvos)

    14.30-15.40 Interaktív esetbemutatások
    (Dr. Nyolczas Noémi főorvos, Dr. Dékány Miklós főorvos,
    Dr. Borsányi Tünde, Dr. Szabó Albin)

    15.50-16.40 Zárás, tesztvizsga

    Időpont: 2008.12.05.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szívelégtelenség Napok

    2009 januárjában hagyományteremtő jelleggel indítjuk útjára a „Szívelégtelenség Napok” rendezvényt, ahol a tervek szerint minden évben, hasonló időpontban, lehetőség szerint azonos helyszínen a szívelégtelenség aktuális kérdéseiről beszélünk majd.

    A rendezvényt első alkalommal 2009. január 16-17-én Hajdúszoboszlón, a Silver Hotelben tartjuk.

    A rendezvény akkreditációja folyamatban van!

    A Szívelégtelenség Munkacsoport nevében szeretettel várunk minden érdeklődőt!

    Dr. Nyolczas Noémi
    munkacsoport vezető

    További részletek, jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt!
    On-line regisztráció >>

    Rendezvény kezdete: 2009.01.16.
    Rendezvény vége: 2009.01.17.
    Helyszín: 4200 Hajdúszoboszló, Silver Hotel, Mátyás Király sétány 25.

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XV. Vándorgyűlése

    Tudat, Valóság, Identitás

    Jelentkezés
    Legutolsó jelentkezési határidő: 2009. január 16., az ezután beérkező jelentkezéseket a szervezők helyszíni regisztrációként kezelik. A 2009. január 4. után, illetve a helyszínen jelentkező résztvevőknek a szervezőiroda túljelentkezés esetén nem feltétlenül tudja biztosítani a kongresszusi anyagokat, illetve a társasági programokon való részvételt, ezért kérjük, hogy részvételi szándékukat a kitöltött jelentkezési lap megküldésével - lehetőség szerint - időben jelezzék.

    Rendezvény kezdete: 2009.01.28.
    Rendezvény vége: 2009.01.31.
    Tudományos információ: Dr. Harmatta János
    Munkahely neve: Magyar Pszichiátriai Társaság
    Címe: 1281 Budapest 27., Pf. 41.
    E-mail: mpt1@t-online.hu
    Szervező: CongressLine Kft.
    Címe: 1056 Budapest, Fejér György u. 12.
    E-mail: vamos@congressline.hu
    Helyszín: 4026 Debrecen, Kölcsey Központ, Hunyadi u. 1-3.
    A rendezvény Web oldala: http://www.mpt2009.congressline.hu/altalanos_informacio.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kardio-CT Munkacsoport ülése

    Tisztelt Kardio-CT Munkacsoport tagok, tisztelt kardio-CT iránt érdeklődő Kollégák!
    Ahogy az MKT honlapján is már, idei első munkacsoport ülésünket február 13.-án 15.00 órai kezdéssel tartjuk a tervek szerint az alábbi programmal:

    1. A Pozitron Diagnosztikai Kft. és kardio CT vizsgálati lehetőségeinek bemutatása
    2. A hazai Plaque Regiszter metodikájának, szervezési kérdéseinek megbeszélés - Dr. Thury Attila
    3. Az alacsony-dózisú CT-koronarográfia szekvenciális üzemmódban - Dr. Kovács András
    4. A munkacsoport terveinek megbeszélése

    Az ülés helye a Pozitron Diagnosztikai Központ IV. emeleti előadóterme 1117 Budapest, Hunyadi János u. 8. (Hunyadi János u. a Budafoki u. folytatása, mely az M6-os útba csatlakozik. A Pozitron Diagnosztikai Centrummal szemben van egy ismert Mercedes szervíz, e felett egy messziről látható Mercedes jelvény, lásd www.pet.hu)

    Ha előzetes javaslat, kérdés van, köszönettel várjuk az attilathury@gmail.com-ra.
    Kérünk Benneteket, érdeklődő kollégáitok körében hirdessétek ki az
    ülést, szeretettel várjuk őket is!

    Tisztelettel és üdvözlettel:

    Prof. dr. Préda István
    a munkacsoport elnöke
    Dr. Thury Attila
    a munkacsoport titkára

    Időpont: 2009.02.13.
    Helyszín: 1117 Budapest, Hunyadi János u. 8., Pozitron Diagnosztikai Központ előadóterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XIV. Debreceni Kardiológiai Napok

    A rendezvény célja továbbra is a legújabb tudományos szakmai ismeretek naprakész átadása, a posztgraduális és Ph. D. képzés segítése. A kongresszus ezúttal is a Kölcsey Kongresszusi Központban (Hunyadi u. 1-3.) kerül megrendezésre.
    A nagy érdeklődésre való tekintettel ismét megrendezzük az Interaktív Echokardiográfiás fórumot (márc. 4.), melyre külön regisztrálni kell. A konferenciát a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrum Családorvosképző Központja hivatalos kardiológiai továbbképzésnek fogadta el. Valamennyi regisztrált kongresszusi résztvevő esetében a tudományos program hivatalos továbbképzésnek minősül.

    Kreditpont: 50

    Kedvezményes regisztráció határideje: 2009. február 06.
    Regisztrációs határidő: 2009. március 03.

    On-line regisztráció >>
    További információ a kapcsolódó dokumentumok között található

    Rendezvény kezdete: 2009.03.04.
    Rendezvény vége: 2009.03.07.
    Szakterület(ek): Kardiológia
    Helyszín: Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Kongresszusi Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu/conferences/conferences.php

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XVI. Ifjúsági Kardiológus Napok

    Ezúton tájékoztatunk mindenkit, hogy a XVI. Ifjúsági Kardiológus Napok a hagyományoktól eltérően a 2009. évben a Lillafüredi Palota Szálló felújitási munkálatai miatt Magyarország történelmi városában Egerben, a Hunguest Hotel Flórában kerül megrendezésre, időpontja: 2009. április 3-5.

    Az MKT saját honlapján külön helyet biztosít az Ifjúsági Bizottság híreinek, eseményeinek.
    A honlap az MKT oldaláról www.mkardio.hu/ifjusag >> érhető el.

    Dr. Rácz Ildikó
    az MKT Ifjúsági Bizottságának Elnöke

    Rendezvény kezdete: 2009.04.03.
    Rendezvény vége: 2009.04.05.
    Szervező: Ifjúsági Bizottság
    Munkahely neve: Magyar Kardiológusok Társasága
    Címe: 1146 Budapest Cházár A. u. 19.
    Tel: 461-0665
    Fax: 461-0667
    E-mail: titkarsag@mkardio.hu
    Helyszín: 3300 Eger, Fürdő u. 5., Hunguest Hotel Flóra
    A rendezvény Web oldala: https://www.doki.net/tarsasag/kardiologia/info.aspx?&sp=58

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Képalkotó diagnosztika a kardiológiában. Billentyű betegségek

    Képalkotó diagnosztika a kardiológiában. Billentyű betegségek - a Magyar Kardiológusok Társasága Echocardiographiás Munkacsoport és a Vaszary Kolos Kórház, Esztergom I. Belgyógyászat Kardiológia Harmadik Közös Tudományos Rendezvénye 2009. 04.17-18-án kerül megrendezésre Esztergomban, az Ó-Szeminárium Épületében, a Szent Adalbert Központban.

    A koszorúér betegségek, szívizom betegségek után ebben az évben a billentyű betegségeket választottuk fő témának.
    A szakmai programot úgy állítottuk össze, hogy az elhangzó előadások a mindennapi orvosi munkában nyújtsanak segítséget.
    Immár hagyomány szerint a tudományos előadások megtartására vezető kardiológusokat, a szakma jeles képviselőit kértük fel.

    A tudományos program fő sarokpontjai:

    • Korszerű képalkotó diagnisztika billentyű betegségekben
    • Echocardiográphia – új vizsgáló módszerei (3D echo.)
    • TEE szerepe – mikor kell?
    • MR szerepe
    • Billentyű betegségek és nem szívsebészeti műtétek
    • Billentyű betegségek - műbillentyű és terhesség
    • Kongenitális szívbetegség felnőtt korban
    • Nem sebészi - katéteres beavatkozások
    • Endokardítisz képalkotási problémái
    • Transzplantált betegek billentyű betegségei
    • Esetismertetések
    Tudományos fórumunk a korábbi évekhez hasonlóan akkreditált.

    Előzetes jelentkezési határidő:
    2009. március 10.

    Részvételi díj:
    Résztvevőknek 2009. március 10-ig: 12.000 Ft/fő
    Résztvevőknek 2009. március 10. után és a helyszínen: 15.000 Ft/fő
    Kísérők: 6.000 Ft/fő
    Családorvosok számára a Tudományos Program látogatása, mely a déli büféasztalt is tartalmazza: 8.000 Ft/fő
    65 év felettieknek a részvétel ingyenes.
    Rezidenseknek a Tudományos Program látogatása ingyenes.

    Tudományos információ:
    Dr. Dinnyés József
    Dr. Ámon György adjunktus
    Vaszary Kolos Kórház, Esztergom
    I. Belgyógyászat Kardiológia
    2500 Esztergom, Petőfi u. 26–28.
    Tel.: + 36 33 542 300, +36 30 948 5539
    Fax: +36 33 542 332
    E-mail: jozsefdinnyes@gmail.com

    Általános információ:
    C & T Hungary Kft. Kongresszusi Iroda
    1137 Budapest, Radnóti Miklós utca 2.
    Tel./fax: +36 1 451 3730
    E-mail: congress@congresstravel.hu
    Web-site:
    http://www.congresstravel.hu/kepalkoto2009/

    A jelentkezési lap és az első értesítő elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2009.04.17.
    Rendezvény vége: 2009.04.18.
    Helyszín: Esztergom, Ó-Szeminárium Épülete, Szent Adalbert Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/kepalkoto2009/

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)„Alvás és egészség” 2009. évi harmadik interdiszciplináris fórum

    A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) 2009. évi harmadik interdiszciplináris fórumát „ALVÁS ÉS EGÉSZSÉG” címmel a Semmelweis Egyetem Alvásmedicina Munkacsoport és a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság közös szervezésében.
    A rendezvény orvosok részére az 52/2003. (VIII. 22.) ESZCSM rendelet alapján minősített továbbképzési program.

    Időpont: 2009.04.21.
    Szervező: Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) és Semmelweis Egyetem Alvásmedicina Munkacsoport és a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság
    Helyszín: 1115 Budapest, Halmi utca 20-22., AESCULAP AKADÉMIA

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A szív – multidiszciplinális megközelítése

    2009. április 23-án (csütörtök) 15 órai kezdettel A Magyar Kardiológusok Társasága előadássorozatot rendez „A szív – multidiszciplinális megközelítése” címmel.

    TA program letölthető a "Kapcsolódó dokumentumok" alatt.

    Időpont: 2009.04.23.
    Helyszín: Budapest, Cházár A .u.19. I. emelet, Magyar Kardiológusok Társasága Székháza

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MOMOT II. Interdiszciplináris Kongresszusa

    Tisztelettel hívjuk és várjuk a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) II. Interdiszciplináris Kongresszusára. A kongresszus fővédnöke dr. Sólyom László köztársasági elnök úr, védnökei dr. Pálinkás József az MTA elnöke és dr. Kiss István a MOTESZ elnöke.

    Szívesen látjuk rendezvényünkön előadóként is, amelyhez a következő elérhetőségeken léphet velünk kapcsolatba:
    Dr. Bedros J. Róbert
    MOMOT elnöke
    1112 – Budapest, Csenger u. 21./a
    E-mail: drbedros@momot.hu
    Fax: +36 (1) 2000681

    Rendezvény kezdete: 2009.04.24.
    Rendezvény vége: 2009.04.25.
    Tudományos információ: Dr. Bedros J. Róbert
    Munkahely neve: Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság
    Címe: 1112 – Budapest, Csenger u. 21./a
    Fax: +36 (1) 2000681
    E-mail: drbedros@momot.hu
    Helyszín: 1013 Budapest, Krisztina krt. 55., T-Com székház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)REHA 2009 - Rehabilitációs, idősgondozási és otthonápolási szakkiállítás és konferencia

    A további részletes információk (meghívó, program, jelentkezési lap) elérhetőek a "Kapcsolódó dokumentumok"-ban és a szervezők Web-oldalán:
    ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2009.05.15.
    Rendezvény vége: 2009.05.16.
    Helyszín: 1146 Budapest, Dózsa György út 1., SYMA Sport- és Rendezvényközpont
    A rendezvény Web oldala: http://www.motesz.hu/?page=event&action=detail&id=2243#

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XIV. Debreceni Nephrologiai Napok

    Az 50 kreditponttal elismert Debreceni Nephrologiai Napokon (DNN) 78 előadás hangzik el a klasszikus klinikai nephrologiai témákon kívül a hypertonologia, diabetologia, lipidologia, cardiologia, angiologia, hematologia, táplálkozástudomány, élelmiszerbiztonság, toxicologia, infectologia, endocrinologia és transplantologia nephrologiai határterületi kérdéseiről.

    A XIV. DNN 18 szekciója 78 előadásában az alábbi témákat fogjuk megbeszélni:
    kardiovaszkuláris rizikó,
    atherosclerosis,
    vaszkuláris vesebetegségek,
    a hypertonia és a diabetes kezelésének aktuális kérdései,
    felnőttkori vesebetegségek gyermekkori gyökerei,
    a vesekövesség belgyógyászati és urológiai vonatkozásai (kerekasztal),
    a melamin-tragédia és tanulságai, az amyloidosis aktuális kérdései (klinikopathologiai konferencia, esetbemutatások),
    sepsis és kezelése,
    szervpótló kezelési lehetőségek többszervi elégtelenségben,
    a vesebetegek csontanyagcsere-zavarának kezelése,
    táplálásterápia krónikus vesebetegségben,
    a renális anémia kezelése,
    szexuális diszfunkció és gyermekvállalás krónikus vesebetegségben,
    a korszerű peritoneális dialízis gyakorlata,
    szervátültetések és a jelenlegi hazai helyzet,
    minőségügyi rendszer a krónikus vesebetegek ellátásában, valamint
    a nephologiai ápolás változó hangsúlyai.

    Részletes szakmai program, on-line regisztrációs lehetőség a kongresszus honlapján: http://www.nephrologia.com/.

    A letölthető jelentkezési lap, az általános információk és a szakmai program elérhetőek a "Kapcsolódó dokumentumok"-ban is.

    Rendezvény kezdete: 2009.06.03.
    Rendezvény vége: 2009.06.06.
    Tudományos információ: Dr. Kárpáti István
    Munkahely neve: Debreceni Egyetem OEC Belgyógyászati Intézet I. sz. Belgyógyászati Klinika Nephrologiai Tanszék
    Címe: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Pf.: 19.
    Tel: +36 (52) 413-653
    E-mail: karpati@internal.med.unideb.hu
    Helyszín: 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., DE OEC Elméleti Tömb
    A rendezvény Web oldala: http://www.nephrologia.com/

    Kapcsolódó dokumentumok (4)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek 2. Fóruma

    A Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek Alapitványa Semmelweis Egyetem Cardiovascularis Centrum és Szívsebészeti Klinika szervezésében

    Időpont: 2009. augusztus 28.,13 órakor
    Helyszin: SE Szívsebészeti Klinika előadóterme

    Védnök: Prof.dr Bodor Elek

    Program

  • Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek nyomonkövetése Klinikánkon (dr Bartha Elektra klinikai főorvos)
  • Szív MRI szerepe a Felnőttkorú Veleszületett Szívhibák nyomonkövetésében (dr Tóth Attila klinikai szakorvos)
  • Magzati kardiológia szerepe a gyermekvállalásban (Prof.dr Kádár Krisztina, egyt.magántanár)
  • "Magunkról" „Két műbillentyűvel”- amire figyelni kell (Kegyes Réka)
  • Amerikában csak palliativ szívmütét, a teljes gyógyulás itthon-ahogy én látom (Kéninger Szilvia)
  • Négy szívmütét után (Fekete Edina)
  • Szívmütét után sportolás (Sió Eszter)

    Időpont: 2009.08.28.
    Szervező: Prof.dr Kádár Krisztina
    Tel: 06-20-9434827
    E-mail: krisztinakadar@hotmail.com
    Helyszín: 1122 Budapest, Városmajor u. 68., SE Szívsebészeti Klinika előadóterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az öregedés modern szemlélete - Továbbképző tanfolyamsorozat

    Az Egészséges Öregedésért Tudományos Egyesület és a Semmelweis Egyetem I.sz. Belgyógyászati Klinika közös szervezésében továbbképző tanfolyamot indítunk, ami az idősödő emberi szervezetben kialakuló fiziológiás változásokról és az ezeket gyorsító tényezőkről szól. A tanfolyam tematikája alapján – egyedülálló módon – az egészség és a betegség határterületével foglalkozik tudományos igényességgel. Gyakorlati segítséget kíván nyújtani az orvosoknak abban, hogy a sokat emlegetett, de nem jól definiált „egészséges életmód” tanácsolásán túl mit tehetnek pácienseik egészséges öregedésért.

    A 2009. őszi tanfolyam mindenki számára ingyenes, köszönhetően a témát támogató cégek önzetlen felajánlásainak. Időpontja szeptembertől minden hónap első csütörtök délutánja.
    Helyszíne az I.sz. Belgyógyászati Klinika tanterme.

    Időpontok:
    2009. szeptember 3. 16.00 – 18.30
    A hormonális változások az idősödő szervezetben (8 kredit pont)

    2009.10.01. 16.00 – 18.30
    Korral járó szív és érrendszeri változások (10 kredit pont)

    2009.11.12. 16.00 - 18.30
    Korral járó metabolikus eltérések és hiányállapotok (10 kredit pont)

    2009.12.03. 16.00-18.30
    Mozgás szervrendszer korosodása (8 kredit pont)

    A pontos programot, az előadókat és a szerezhető kredit pontokat a mellékelt programon találhatja meg. A tanfolyamokra jelentkezni a szintén mellékelt jelentkezési lap kitöltésével vagy a kért adatok elektronikus eljuttatásával lehet. Tekintettel a tanterem befogadó képességének határára az első 200 jelentkező részvételét tudjuk elfogadni. A jelentkezés regisztrálásáról visszajelzést küldünk.

    Üdvözlettel:

    Dr. Takács István

    Rendezvény kezdete: 2009.09.03.
    Rendezvény vége: 2009.12.03.
    Helyszín: 1083 Budapest, Korányi S. u. 2/a.
    A rendezvény Web oldala: http://www.egeszsegesoregedesert.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kardiológiai kötelező szinten tartó továbbképző tanfolyam 2009

    A tanfolyam idei évben a családorvosok és belgyógyász kollégák számára is kötelezően választhatóként került akkreditálásra. Pontszerző tanfolyamként az ebben a ciklusban kötelező szinten tartót már teljesített kardiológus kollégák számára is lehetőség van a részvételre.

    Részvételi díjak a tudományos programon

    Kötelezően választható tanfolyamként: 20 000 Ft
    Kötelező Szinten Tartó tanfolyamként: 42 000 Ft
    További információt a "Kapcsolódó dokumentumok" alatt találhat!

    Rendezvény kezdete: 2009.09.10.
    Rendezvény vége: 2009.09.12.
    Tudományos információ: Dr. Szelid Zsolt (egyetemi tanársegéd)
    Munkahely neve: Semmelweis Egyetem, Kardiológiai Központ
    Címe: 1122 Budapest, Városmajor u. 68.
    Tel: 06 (1) 458-6810, 458-6840
    Fax: 06 (1) 458-6842
    E-mail: tovabbkepzes@kardio.sote.hu
    Helyszín: 1021 Budapest, Hárshegyi út 5-7., Európa Kongresszusi Központ

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Gyógytornászok Társasága VII. Kongresszusa

    A konferenciával kapcsolatos minden információ (bejelentkezési lehetőséggel) a rendezvény honlapján megtalálható.

    Rendezvény kezdete: 2009.09.24.
    Rendezvény vége: 2009.09.26.
    Szakterület(ek): Foglalkozás-egészségügy, Sebészet, Traumatológia, Sportorvoslás, Szülészet-nőgyógyászat, Rehabilitáció, Reumatológia, Ortopédia, Kardiológia
    Tudományos információ: Dr. Tringer Lászlóné
    Címe: Magyarország Budapest Pf 72. 1277
    Tel: 1/411-12-08
    Fax: -
    E-mail: physioth@t-online.hu
    Szervező: Mészáros Gábor
    Munkahely neve: Congress & Hobby Service Kft.
    Címe: 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 53.
    Tel: (62) 484-531
    Fax: (62) 450-014
    E-mail: info@prof-congress.hu
    Helyszín: 8230 Balatonfüred, Horváth Mihály u.
    A rendezvény Web oldala: http://prof-congress.hu/2009/mgyt7

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Thrombosis Munkacsoport tudományos ülése

    Az ülés címe: Aszpirin az antithrombotikus terápiában

    Témák:

    • Pitvarfibrillatio
    • műbillentyű
    • coronaria intervenciók
    • primer és secunder profilaxis
    • rezisztencia/allergia
    A részletes program az MKT honlapján lesz elérhető!

    Időpont: 2009.09.25.
    Helyszín: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet - Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szívünk Napja 2009 - a Szív Világnapja

    Élj és Tégy a Szívedért - ez a jelmondata idén a hagyományos Szívünk Napjának. A rendezvény középpontjában a munkahely egészségmegőrző szerepe áll. A szervezők szeretnék felhívni a figyelmet, arra hogy nemcsak a magánéletben, hanem a munkahelyen is figyeljünk önmagunk és mások egészségére. A betegség felismerésében és a megelőzésben tudjanak meg többet a szív és érrendszeri betegségek kockázati tényezőiről, azok felismeréséről. "Mozduljunk együtt - közösen könnyebb".

    Időpont: 2009.09.27.
    Helyszín: Budapest, Városliget,
    A rendezvény Web oldala: http://www.szivunk-napja.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VII. Aritmia és pacemaker kongresszus

    A kongresszus fő témái:

    • Hirtelen szívhalál
    • Resynchronizáció
    • Pitvari tachyarrhythmiák
    • Abláció
    Fontos Határidők:
    Absztrakt beküldés: 2009. augusztus 15.
    Kedvezményes jelentkezés: 2009. június 30.
    Szállásfoglalási határidő: 2009. augusztus 31.

    További információk bejentkezés után a "Kapcsolódó dokumentumok" alatt érhetők el.

    Rendezvény kezdete: 2009.10.01.
    Rendezvény vége: 2009.10.03.
    Tudományos információ: Prof. Dr. Simor Tamás, Dr. Csanádi Zoltán, Dr. Zima Endre
    Munkahely neve: Általános Orvostudományi Kar Szívgyógyászati Klinika
    Címe: 7624 Pécs, Ifjúság útja 13.
    Tel: 06 (72) 536-001 / 5603, 5605 mellék
    Fax: 06 (72) 536-388
    E-mail: tsimor@hotmail.com; drcsanadi@hotmail.com; endzim@freemail.hu; aritmia@aok.pte.hu
    Szervező: Hartung Edit, Faragó Ágnes
    Munkahely neve: Tensi Aviation Kft.
    Címe: 7621 Pécs, Teréz u. 17.
    Tel: 06 (72) 510-498, 06 (72) 513-983
    Fax: 06 (72) 510-497
    E-mail: hartung.edit@tensipecs.hu; afarago@tensipecs.hu
    Helyszín: 7621 Pécs, Király u. 5., Hotel Palatinus
    A rendezvény Web oldala: http://www.apk2009.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (4)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az MKT és MGyT Gyermekkardiológiai Szekciójának éves kongresszusa

    A jelentkezési lap visszaküldési határideje: 2009. szeptember 1.

    A rendezvény tervezett programja, valamint a jelentkezéssel és szállással kapcsolatos további információk megtalálhatóak a "Kapcsolódó dokumentumok"

    Rendezvény kezdete: 2009.10.02.
    Rendezvény vége: 2009.10.04.
    Helyszín: 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 2-4, Hiemer-ház

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az MKT Intervenciós Munkacsoportjának Továbbképző Kongresszusa 2009

    Regisztációs díj:

  • 20.000 Ft/fő - orvosok
  • 10.000 Ft/fő - szakasszisztensek

    A regisztrációkat faxon a 06 (1) 279 00 75-ös fax számra vagy e-mailben a kerekes.anna@worldtours.hu e-mail címen várjuk 2009. szeptember 25.-ig.

    További információ: a kongresszus akkreditált, 38 pont kardiológus szakorvosoknak és családorvosoknak.

    A jelentkezési lap és a részletes program elérhető a "Kapcsolódó dokumentumok" alatt.

    Rendezvény kezdete: 2009.10.08.
    Rendezvény vége: 2009.10.10.
    Helyszín: 1021 Budapest, Hárshegyi út 5-7., Európa Kongresszusi Centrum

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kardiológia - Kötelező szintentartó és továbbképző kurzus

    Rendezvény kezdete: 2009.10.15.
    Rendezvény vége: 2009.10.17.
    Szakterület(ek): Sebészet, Kardiológia, Gyógyszertan, klinikai farmakológia
    Tudományos információ: Dr. Cziráki Attila
    Címe: 7624 Pécs, Ifjúság útja 13.
    Tel: 06-72-536-001/5602 mellék
    Fax: 06-72-536-388
    E-mail: attila.cziraki@aok.pte.hu
    Szervező: Raics Teréz
    Munkahely neve: PTE KK ÁOK Szívgyógyászati Klinika
    Címe: 7624 Pécs, Ifjúság útja 13.
    Tel: 06-72-536-001/5605 mellék
    Fax: 06-72-536-388
    E-mail: terka.dobos@aok.pte.hu
    Helyszín: 7624 Pécs, Jurisics M. u. 44.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Soproni Prevenciós Club konferenciája (2009. október 16-17.)

    A konferencia célja:

    A vaszkuláris medicina különböző területein tevékenykedő szakmailag elismert személyek megosszák egymással és a vaszkuláris prevenció iránt érdeklődő kollégáikkal az aktuális szakmai irányelveket és ezzel kapcsolatos saját gondolataikat.

    Kredit érték: 20 pont

    Időpontja: 2009. október 16-17.

    A konferencia helyszíne:
    Hotel Fagus**** Konferencia és Wellness Hotel
    H-9400 Sopron, Ojtózi fasor 3.
    Tel.: +36 99 515 016
    http://www.hotelfagus.hu/

    Szakmai program szervező:
    A szív és érvédelmi lakossági program
    Dr. Tschürtz Nándor
    Tel: 06 30/387-3731
    http://www.sopronert2005.hu/

    Technikai szervező:
    Remedicon Kft.
    Tel: 06-1-2250188
    Fax: 06-1-2250189
    E-mail:info@remedicon.hu
    http://www.remedicon.hu

    Rendezvény kezdete: 2009.10.16.
    Rendezvény vége: 2009.10.17.
    Helyszín: Sopron, Ojtózi fasor 3., Hotel Fagus**** Konferencia és Wellness Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az MKT Szívelégtelenség és Szívizombetegségek Munkacsoportjának Ülése

    A rendezvény időpontja: 2009. október 28. 14 óra

    Az ülés címe: Hirtelen halál szívelégtelenségben és szívizombetegségekben

    Program:

  • A reanimáció helyes gyakorlata, az új guideline-nak megfelelően, pathofiziológiai magyarázatok – Dr Andréka Péter (15 perc)
  • Hirtelen halál krónikus szisztolés szívelégtelenségben – gyógyszeres kezelési lehetőségek – Dr Zámolyi Károly (15 perc)
  • Hirtelen halál krónikus szisztolés szívelégtelenségben – eszközös kezelési lehetőségek – Dr Gellér László (15 perc)
  • Hirtelen halál aritmogén jobb kamrai dysplasiában – Dr Tomcsányi János (15 perc)
  • Hirtelen halál hypertrophiás cardiomyopathiában – rizikó stratifikáció és megfelelő kezelés – Dr Sepp Róbert (15 perc)

  • A program és a meghívó elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2009.10.28.
    Helyszín: 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44., Állami Egészségügyi Központ, Kék terem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az MKT és az MTT Kardiopulmonális Munkacsoportjának Tudományos Ülése

    Helyszín megközelítése: a Vác-Szob közötti 12-s úton haladunk nyugatra. Kismaros után 1.5 km-re a vasúti sín alatt jobbra kell fordulni, itt tábla jelzi a Szent Orbán wellness hotel irányát. 17 km-t halad az út északra a célig.

    Fő témák:

    • Pulmonális hypertonia
      • Invazív diagnosztika, Swan-Ganz ketéterezés
      • Újabb terápiás lehetőségek
      • Krónikus tüdőembólia eredetű pulmonális hypertonia
      • Gyógyszeres és sebészeti kezelési lehetőségek
    • Vérgáz vizsgálat szerepe az ágy melletti diagnosztikában intenzív és belgyógyászati osztályon
    • Ergospirometria a klinikai döntéshozatalban
    • Biomarkerek (NTproBNP) szerepe a dyspnoe differenciáldiagnosztikájában
    • Krónikus pericardialis folyadék és pericardiocentesis
    • Esetismertetések
    Tovább a kongresszus honlapjára >>

    Rendezvény kezdete: 2009.10.30.
    Rendezvény vége: 2009.10.31.
    Helyszín: 2625 Kóspallag-Nagyírtáspuszta, Szent Orbán Erdei Wellness Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/kardiopulmo2009

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IV. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferencia

    Fő témák:
    - az atherosclerotikus kardiovaszkuláris betegségek megelőzésének irányelvei
    - a kardiovaszkuláris kockázat kategóriái
    - az LDL-koleszterin, vérnyomás, vércukor és abdominális körfogat célértékei nagy rizikójú betegekben
    - kardioprotektív preventív gyógyszeres terápia

    Időpont: 2009.11.06.
    Tudományos információ: Dr. Paragh György
    Munkahely neve: DE OEC, I. Belklinika
    Címe: 4012 - Debrecen Nagyerdei krt. 98.
    Tel: +36 (52) 442101
    Fax: +36 (52) 414951
    E-mail: paragh@internal.med.unideb.hu
    Szervező: Dr. Pados Gyula
    Munkahely neve: Szent Imre Kórház, KMC Lipid Részleg
    Címe: 1115 - Budapest Tétényi út 12-16.
    Tel: +36 (1) 4648721
    Fax: +36 (1) 4648721
    E-mail: lipidreszleg@gmail.com
    Helyszín: 1143 Budapest, Stefánia út 34-36., HM Kulturális és Szabadidő Központ (Stefánia Palota)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Legújabb diagnosztikai és terápiás lehetőségek a gyermekkardiológiában - Kötelező szinten tartó tanfolyam

    Célcsoport: kardiológusok, gyermekkardiológusok, csecsemő- és gyermekgyógyászok

    Jelentkezési határidő 2009. november 1.

    Órarend a kapcsolódó dokumentumok alatt olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2009.11.12.
    Rendezvény vége: 2009.11.14.
    Tudományos információ: Dr. Szepesváry Eszter
    Munkahely neve: GOKI
    Címe: 1096 Budapest, Haller u. 29.
    E-mail: szepesvary.eszter@kardio.hu
    Helyszín: 1096 Budapest, Haller u. 29., GOKI Gyermekszív Centrum

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Népbetegségek megelőzése és gyógyítása – Lehetőség, valóság vagy álom: A Szív és Érrendszeri Nemzeti Program c. Interdiszciplináris fórum

    A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya és a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége közös szervezésében interdiszciplináris fórum megrendezésére kerül sor.

    A rendezvény időpontja: 2009. november 17. (kedd) 14.00-17.30

    A fórum fővédnöke:
    Prof. Dr. Romics László akadémikus, az MTA Orvosi Tudományok Osztályának elnöke és
    Dr. Kiss István, a MOTESZ elnöke, a Szív és Érrendszer Programtanács elnöke
    Üléselnök: Prof. Dr. Magyar Kálmán akadémikus, a MOTESZ Elnökségének tagja
    A fórum moderátora: Dr. Szegedi János, a MOTESZ alelnöke

    Időpont: 2009.11.17.
    Helyszín: 1117 Budapest V., Roosevelt tér 9., MTA Felolvasóterme

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XIII. Gottsegen Kardiológiai Nap

    2009. november 20-án a Best Western Hotel Hungária-ban kerül megrendezésre a XIII. Gottsegen Kardiológiai Nap, minden érdeklődő kolléga jelentkezését várják a szervezők!

    A rendezvény fő témái:
    I. Szívelégtelenség 2009
    II. Pitvarfibrilláció 2009
    III. Non-coronariás invazív eljárások

    Töltse le az előregisztrációhoz szükséges jelentkezési lapot és a rendezvény meghívóját a kapcsolódó dokumentumok alatt, vagy további információért tekintse meg a rendezvény weboldalát! >>

    Időpont: 2009.11.20.
    Helyszín: 1074 Budapest, Rákóczi út 90., Best Western Hotel Hungária (Grand Hotel)
    A rendezvény Web oldala: http://www.kardio.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A szív CT és MR vizsgálat a szívbetegségek pontosabb diagnosztikájában

    A Magyar Tudomány Napja programjainak keretében az MTA Magyar Orvosi Tudományok Osztálya 2009 november 23.-án (hétfőn) 14.00 és 16.00 óra között tudományos ülést rendez, melyre tisztelettel meghívjuk.

    A symposium helye: MTA Felolvasó Terem

    Üléselnök:
    Dr. Romics László
    az MTA rendes tagja

    Részletes program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2009.11.23.
    Helyszín: 1051 Budapest, Roosevelt tér 9., Magyar Tudományos Akadémia (Felolvasó Terem)

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Őssejtek a kardiális kutatásban és terápiában

      Fő témák:
    • embrionális és mesenchymalis őssejtek in vitro és in vivo tulajdonságai
    • progenitor sejt terápia
    • nitrogén-monoxid-alapú szabályozás
    • génalapú kardiovaszkuláris diagnosztika és terápia
    • jogi szabályozás és etikai megfontolások az őssejtalapú kezelésben laboratóriumi gyakorlati bemutatók
    Regisztráció: semmelweishid@kardio.sote.hu e-mail címen, vagy 06-20-8258016-os telefonszámon Becsey Gabriellánál.

    Kérjük jelezzlék melyik napokon kívánnak részt venni a szimpózium során.

    A részletes program, valamint a meghívó elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2009.11.25.
    Rendezvény vége: 2009.11.27.
    Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia
    Helyszín: 1122 Budapest, Gaál J u. 9-11., Semmelweis Egyetem, Kardiológiai Központ

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Kardiológusok Társasága Nukleáris Kardiológiai Munkacsoportjának decemberi Ülése

    Az ülés címe:
    Az ischaemiás szívbetegség rizikójának felmérése

    Az ülés kezdésének időpontja:
    14 óra

    Részletes program a kapcsolódó dokumentumok között!

    Időpont: 2009.12.04.
    Helyszín: 1117 Budapest, Hunyadi J. út 9., Pozitron Diagnosztikus Kft. előadóterme

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)„A kardiológusok lehetőségei, feladatai a közösségi szintű megelőzésben” tudományos ülés

    Tisztelettel meghívunk minden érdeklődőt 2009. december 11-én 14 órai kezdettel a Szent László Kórház Dísztermébe a Magyar Kardiológusok Társasága Epidemiológia és Prevenciós Munkacsoportja és a Magyar Kardiológusok Társasága Vascularis munkacsoportja közös szervezésében megrendezendő „A kardiológusok lehetőségei, feladatai a közösségi szintű megelőzésben” tudományos ülésre.

    Az Ülés célja, hogy a pályázati lehetőségeket ismertesse és segítséget nyújtson az egészségterv elkészítéséhez, mely a sikeres pályázat előfeltétele.

    13.15-től a Magyar Kardiológusok Társasága Epidemiológia és Prevenciós Munkacsoportja , 13.30-tól a Magyar Kardiológusok Társasága Vascularis munkacsoportja vezetőségi választást tart a Szent László Kórház dísztermében, szeretettel várjuk a munkacsoport tagjait.

    További információkért tekintse meg a részletes tájékoztatót a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2009.12.11.
    Helyszín: 1096 Budapest, Gyáli út, Szent László Kórház Díszterme

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A szívelégtelenség aktuális kérdései

    A 2. Szívelégtelenség Napokon egy-egy közérdeklődésre számot tartó témáról szeretnénk részletesebben beszélni. Így ez alkalommal szó lesz az akut szívelégtelenségről, a krónikus szívelégtelenség gyógyszeres kezelésében gyakran tapasztalható nehézségekről, a szívelégtelenség ambulanciákról, a szívizombetegségekről, az új irányelvekről, a legújabb vizsgálatok eredményeiről és még sok-sok érdekes és izgalmas a szívelégtelenséggel kapcsolatos problémáról.

    Az MKT Szívelégtelenség és Szívizombetegségek munkacsoportja nevében minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk.

    A részletes program és a jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2010.01.22.
    Rendezvény vége: 2010.01.23.
    Helyszín: 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 25., Silver Hotel

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkardiológiai Klub

    Tervezett téma:
    A leggyakoribb bal–jobb sönttel járó szívhibákról (Epidemiológia,klinikum,gondozás,sebészet,sport,életvitel)

    Előadók:
    Előadók: Dr. Mogyorósy Gábor
    Prof. dr. Kádár Krisztina
    Prof. dr. Hartyánszky István
    Dr. Vinczián Magdolna

    Időpont: 2010. január 29. (péntek) 13 óra
    Helyszín:1149 Budapest, Cházár A. u. 19. Magyar Kardiológusok Székháza

    A meghívó a "Kapcsolódó dokumentumok" alatt érhető el.

    Időpont: 2010.01.29.
    Szervező: dr. Kádár Krisztina, dr. Vinczián Magdolna
    Helyszín: 1149 Budapest, Cházár A. u. 19., Magyar Kardiológusok Székháza

    Időpont: 2010. február 5-6. 09.00 óra.
    Részvételi díj: 12.000 forint.
    Kreditpont: 24.

    Jelentkezési határidő, 2010. január 29.: www.oftex.hu vagy Varga Katalin (36703820355)

    A részletes program a "Kapcsolódó dokumentumok" alól tölthető le.

    Rendezvény kezdete: 2010.02.05.
    Rendezvény vége: 2010.02.06.
    Helyszín: 1096 Budapest, Haller u. 29. II. em. tanácsterem, Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kardio-CT munkacsoport 2010. évi első ülése

    A Kardio-CT munkacsoportjának idei első ülése február 5.-én 14.00 órai kezdettel kerül megrendezésre a Állami Egészségügyi Központ Tanácstermében.

    Program:
    1. Köszöntés, előszó: A szív CT új diagnosztikus irányzatai - Prof. Dr. Préda István (ÁEK) – 10 perc
    2. 64-szeletes "dual source" CT a kardiovaszkuláris betegek kórismézésében. Határok nélkül? - Dr. Kerecsen Gábor (ÁEK) – 30 perc
    3. Az alacsony-dózisú CT-koronarográfia szekvenciális üzemmódban - Dr. Kovács András (ÁEK) – 15 perc
    4. Az új coronaria CT felvételezési és kiértékelési guideline lényegének ismertetése - Dr. Thury Attila (SZTE) – 15 perc
    5. Diszkusszió. A munkacsoport terveinek megbeszélése – 20 perc

    További információkért tekintse meg az ülés meghívóját a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2010.02.05.
    Helyszín: 1134 Budapest, Róbert Károly körút 44., Állami Egészségügyi Központ, Tanácsterem (régi épület, II emelet)

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EKG elméletben és a betegágy mellett - Kötelezően választható interaktív tanfolyam a Városmajorban

    Időpont: 2010. február 15-17. (9-14 óra)

    A tanfolyamra az OFTEX portálon keresztül (SE-TK/2010.I./00545), vagy a tovabbkepzes@kardio.sote.hu e-mail címen lehet érdeklődni és jelentkezni.

    További információkat a tanfolyamról a "Kapcsolódó dokumentumok" alatt talál.

    Rendezvény kezdete: 2010.02.15.
    Rendezvény vége: 2010.02.17.
    Helyszín: 1122 Budapest, Gaál J. u. 9-11 bejárat, Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központ

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XV. Debreceni Kardiológiai Napok

    A rendezvény célja továbbra is a legújabb tudományos szakmai ismeretek naprakész átadása, a posztgraduális és Ph. D. képzés segítése.

    A kongresszus ezúttal is a Kölcsey Kongresszusi Központban (Hunyadi u. 1-3.) kerül megrendezésre.
    A nagy érdeklődésre való tekintettel ismét megrendezzük az Interaktív Echokardiográfiás fórumot (márc. 4.), melyre külön regisztrálni kell.

    A konferenciát a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrum Családorvosképző Központja hivatalos kardiológiai továbbképzésnek fogadta el.
    Valamennyi regisztrált kongresszusi résztvevő esetében a tudományos program hivatalos továbbképzésnek minősül.
    2010-ben a Debreceni Kardiológiai Napok tervezett időpontja március 3-6. (szerda, csütörtök, péntek, szombat). A jövő évi kongresszuson is a kardiológia aktuális, vitatott kérdései lesznek terítéken.

    Regisztrációs határidő: 2010. március 03.
    Prof. Édes István
    a konferencia elnöke
    DEOEC Általános Orvostudományi Kar
    Kardiológiai Klinika

    Dr. Czuriga István
    a konferencia titkára
    Debreceni Járóbeteg
    Kardiológiai Intézet

    Regisztráció a megadott honlapon
    Program a kapcsolódó dokumentumok alatt található.

    Rendezvény kezdete: 2010.03.03.
    Rendezvény vége: 2010.03.06.
    Szervező: Szendrey Éva
    Munkahely neve: EKHO '94 Kft.
    Címe: 4032 Debrecen, Babits. M. u. 8.
    Tel: 52-537-537
    Fax: 52-538-538
    E-mail: ekho94@t-online.hu
    Helyszín: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Kongresszusi Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magzati Kardiológia Aktualitásai tudományos ülés

    Időpont: 2010. március 26. (péntek) 13 óra

    A tudományos ülés szakorvosok számára pontszerző rendezvény, akkreditálása folyamatban van.

    A meghívó letölthető a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Időpont: 2010.03.26.
    Helyszín: Miskolc, Erzsébet tér 3., MAB Székház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XVII. Ifjúsági Kardiológus Napok

    Szeretettel várjunk minden érdeklődő 35 éven aluli fiatal kolléga jelentkezését, aki - lehetőség szerint - a Magyar Kardiológusok Társaságának tagja!

    A rendezvényre való jelentkezésre idén is kizárólag elektronikus úton volt lehetőség.

    A honlap az MKT oldaláról érhető el: [ www.mkardio.hu/ifjusag ]

    Ne felejtsétek, ha április, akkor Ifjúsági Kardiológus Napok!

    Az MKT Ifjúsági Bizottságának képviseletében:

    Dr. Rácz Ildikó
    az MKT Ifjúsági Bizottságának Elnöke

    Rendezvény kezdete: 2010.04.09.
    Rendezvény vége: 2010.04.11.

    Címe: 1146 Budapest, Cházár A. u. 19.
    Tel: 06 (1) 461-0665
    Fax: 06 (1) 461-0667
    E-mail: titkarsag@mkardio.hu
    Helyszín: 3517 Lillafüred, Erzsébet sétány 1., Hunguest Hotel Palota

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VI. Nemzetközi Artériás Stiffness Szimpózium és a Magyar Artériás Stiffness Társaság IV. Kongresszusa

    Fontos határidők:
    Absztrakt beadási határidő: 2010. március 10.
    Absztrakt elfogadásának visszaigazolása: folyamatos
    Kedvezményes regisztráció: 2010. március 19.
    Szállásfoglalás határideje: 2010. február 20.

    További részletek, on-line regisztráció a kongresszus weboldalán >>

    A kongresszusi felhívás a "Kapcsolódó dokumentumok" alól tölthető le.

    Rendezvény kezdete: 2010.04.15.
    Rendezvény vége: 2010.04.17.
    Tudományos információ: Dr. Illyés Miklós, Dr. Benczúr Béla
    E-mail: millyes@t-online.hu; benczurb@gmail.com
    Szervező: Jónák Éva
    Munkahely neve: TENSI Kft.
    Címe: 1023 Budapest, Komjádi Béla u 1.
    Tel: +361 345 1553
    Fax: +361 345 1544
    E-mail: info@isas2010.hu
    Helyszín: 7621 Pécs, Király u. 5., Danubius Hotel Palatinus***
    A rendezvény Web oldala: http://www.isas2010.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)5. Biotronik Továbbképző Szeminárium online

    2010. május 5.-én, szerdán 10.00-14.00 óráig ide kattintva megtekintheti a Biotronik Hungária Kft. a Magyar Kardiológusok Társasága 2010. évi kongresszusa keretében szervezett 5. Biotronik Továbbképző Szemináriumát interneten keresztül.

    Élő közvetítés a balatonfüredi Állami Szívkórház előadó terméből és pacemaker implantációs műtőjéből.

    Időpont: 2010.05.05.
    Helyszín: Balatonfüredi Állami Szívkórház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Kardiológusok Társasága 2010 évi Tudományos Kongresszusa

    Az absztraktbeküldés 2009. december 7-én indul!

    Azon tagjaink számára, akik már rendelkeznek a Társaság honlapjához felhasználó névvel / jelszóval, – a honlap egyéb szolgáltatásai mellett – az absztraktbeküldés a tavalyi módhoz hasonlóan végrehajtható.

    A beküldés további részleteiről hamarosan a honlap kongresszusi információs oldalán találnak információkat.

    Az absztraktot a CARDIOLOGIA HUNGARICA-ban történő megjelentetés céljából magyar és angol nyelven is el kell készíteni.

    Előadás/poszter csak abban az esetben mutatható be, ha az első szerző a Társaság aktív tagja és 2010. évi tagdíja is rendezve van.

    Szállodatájékoztató lap a "Kapcsolódó dokumentumok" alatt érhető el.

    Rendezvény kezdete: 2010.05.05.
    Rendezvény vége: 2010.05.08.
    Tudományos információ: MKT Titkárság
    Címe: 1406 Budapest Pf. 24.
    Tel: 06 (1) 461-0665
    Fax: 06 (1) 461-0667
    E-mail: titkarsag@mkardio.hu
    Szervező: Szendrey Éva
    Munkahely neve: EKHO ’94 KFT.
    Címe: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8.
    Tel: (52) 537-537
    Fax: 52) 538-538
    E-mail: ekho94@t-online.hu
    Helyszín: 8230 Balatonfüred, Horváth M. út
    A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/mkt2010

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Kor Kontroll Társaság és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Egészség Napja

    Időpont: 2010. május 21. péntek 11.00 – 17.00-ig

    A rendezvény programja letölthető a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Időpont: 2010.05.21.
    Helyszín: Budapest, Eötvös u. 10., Eötvös utcai Terézvárosi Közösségi és Kulturális Színtér
    A rendezvény Web oldala: http://www.korkontrolltarsasag.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Echokardiográfia szerepe a pulmonális hypertóniában - szimpózium

    Időpont: 2010. június 9. (szerda), 15 óra

    Beküldendő: rövid esetleírás 2010. május 30-ig

    A szimpózium programja letölthető a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Időpont: 2010.06.09.
    Helyszín: 1013 Budapest, Krisztina körút 41 - 43, Hotel Mercure Budapest Buda

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Van másik?! Konferencia a gyógyszerek helyettesíthetőségéről

    Részvételi díj: 29 900 forint + áfa
    Jelentkezési határidő: 2010. augusztus 31.

    A rendezvény meghívója, a jelentkezési lap és a program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Időpont: 2010.09.07.
    Szervező: Nagy Tímea
    Tel: 06-1/430-4520
    Fax: 06-1/430-4519
    E-mail: t.nagy@medical-tribune.hu
    Helyszín: 1073 Budapest, Erzsébet krt. 9–11., Boscolo Hotel Budapest
    A rendezvény Web oldala: http://www.medicalonline.hu/

    A Sopronért szív és érvédelmi lakossági program szervezésében immár 4. alkalommal, 2010. szeptember 10-11-én kerül megrendezésre a Soproni Prevenciós Club. A rendezvény célja, hogy a vaszkuláris medicina különböző területein tevékenykedő szakmailag elismert személyek megosszák egymással és a vaszkuláris prevenció iránt érdeklődö kollégáikkal az aktuális szakmai irányelveket és ezzel kapcsolatos saját gondolataikat. A vitaindító előadásokat követően tág teret biztosítunk a megbeszélésre, melyet az esti, kötetlen társasági program tesz teljessé. A rendezvény helyszíne, a Lővérekben található Hotel Fagus ideális lehetőséget nyújt a konferencia idejét Sopronban töltők számára szállás és kikapcsolódás céljából is.
    Várjuk minden a vaszkuláris prevenció érdekében elkötelezett kolléga részvételét a Nyugat- Dunántúl legnagyobb interdiszciplináris fórumán.

    A résztvevők, sikeres tesztírás esetén 20 kreditpontot kapnak.

    On-line regisztráció: www.remedicon.hu

    Rendezvény kezdete: 2010.09.10.
    Rendezvény vége: 2010.09.11.
    Helyszín: 9400 Sopron, Ojtózi fasor 3., Hotel Fagus

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Congenitalis szívhibák echocardiographiája-csecsemő és gyermekkorban

    A tanfolyam programja letölthető a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Időpont: 2010.09.17.
    Szervező: Prof. dr. Kádár Krisztina

    Tel: 06 (70) 3820324
    Helyszín: 1096 Budapest, Haller u. 29., Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Thrombosis Munkacsoport Ülés

    A meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Időpont: 2010.09.27.
    Helyszín: Pécs, Ifjúság útja 13., PTE Szívgyógyászati Klinika oktatóterme

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VII. Aritmia és Pacemaker Napok

    Szakmai események:

    - MKT Aritmia és Pacemaker Munkacsoport vezetőségválasztás a következő ciklusra: 2010-2013. (Szavazási joggal bír: MKT érvényes tagsággal, ill. MKTAPM tagsággal rendelkező személy).
    - Licenszvizsga Elektrofiziológia/abláció ill Device Therapy témában 2010.

    Előzetes jelentkezés e-mailen:
    EP/abláció: Prof. Dr. Tenczer József: tenczerjo@freemail.hu.
    Device therapy: Prof. Dr. Merkely Béla: merkely.bela@kardio.sote.hu, Dr. Zima Endre: endzim@freemail.hu

    További részletek, előzetes tudományos program, jelentkezési lap, Poszter abszrakt bejelentő lap 2010 letölthető a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    További részletek
    [ www.mkardio.hu/aritmianapok2010 ]

    Rendezvény kezdete: 2010.09.30.
    Rendezvény vége: 2010.10.02.
    Tudományos információ: Dr. Zima Endre / Barabás Zsófia
    Tel: 0620-365 8340 / 0620-663 2971
    E-mail: aritmianapok2010@gmail.com
    Szervező: Kerekes Anna
    Munkahely neve: World Tours Kft.
    Tel: 30/251 1133
    E-mail: kerekes.anna@worldtours.hu
    Helyszín: 1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 94., Ramada Plaza****

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Perinatológiai Társaság IX. Kongresszusa
    MKT és MGYT Gyermekkaridológiai Szekciójával közös rendezésben

    Kedvezményes fizetési határidő: 2010. július 30.
    Részvételi lemondás határideje: 2010. szeptember 1.

    A Kongresszus tervezett főtémái:
    -Magzati kardiológia
    -Intrauterin intervenciók
    -Kardiológiai veszélyállapotok - 2010
    -Az újszülöttkori szervdonáció lehetőségei
    -Nagy rizikójú terhesség
    -Terhességi szűrővizsgálatok
    -Koraszülés
    -Koraszülöttek adaptációs zavarai
    -Igen kis súlyú koraszülöttek szövődményei
    -Koraszülöttek retinopathiája

    A meghívó és a jelentkezési lap letölthető a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Rendezvény kezdete: 2010.10.01.
    Rendezvény vége: 2010.10.02.
    Szervező: Szalma Márta
    Munkahely neve: MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda Kft.
    Címe: 1051 Budapest, Nádor u. 36.
    Tel: 06 (1) 311 6687
    Fax: 06 (1) 383 7918
    E-mail: szalma.marta@motesz.hu
    Helyszín: 7624 Pécs, Szigeti u. 12., PTE ÁOK

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VI. International Symposium on Myocardial Cytoprotection Kongresszus

    Absztrakt beküldés: 2010. május 15.
    Kedvezményes regisztráció: 2010. július 30.

    A felhívás letölthető a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Rendezvény kezdete: 2010.10.07.
    Rendezvény vége: 2010.10.09.
    Tudományos információ: Dr. János Lantos, Dr. István Szokodi
    Tel: +36-72-535 832; +36-72-536 000
    Fax: +36-72-535 821; +36-72-536 399
    E-mail: janos.lantos@aok.pte.hu; istvan.szokodi@aok.pte.hu
    Szervező: Tensi Aviation Kft. Congress Division
    Címe: H-7621 Pécs, Teréz st. 17.
    Tel: +36-72/513-993
    Fax: +36-72/514-094
    E-mail: congress@tensipecs.hu
    Helyszín: 7621 Pécs, Király u. 5., Palatinus Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://tensi-congress.hu/ismc2010/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)X. Jubileumi Szegedi Echocardiographiás Napok és a MKT Echocardiographiás Munkacsoportjának I. Kongresszusa

    A rendezvényt 30 kreditponttal akkreditálták.

    A jelentkezési lap és az első értesítő letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Rendezvény kezdete: 2010.10.14.
    Rendezvény vége: 2010.10.16.
    Tudományos információ: Dr. Varga Albert
    Címe: 6720 Szeged, Korányi fasor 6. SZTE II. Belgyógyászati Klinika
    E-mail: vargaa@in2nd.szote.u-szeged.hu
    Szervező: C & T Hungary Kft. Kongresszusi Iroda
    Címe: 6720 Szeged, Dugonics tér 12.
    Tel: 62/548 485
    Fax: 62/548 485
    E-mail: congress@congresstravel.hu
    Helyszín: 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2., IH Rendezvényközpont
    A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/echo2010

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Közös nevezőn – compliance, adherence a gyógyításban II. Klinikum konferencia

    Gondolkodjon velünk! - 2010. október 19-én a Medical Tribune "Közös nevezőn - Compliance, adherence a gyógyításban II. Klinikum" konferenciáján.

    A Medical Tribune májusi Compliance, adherence konferenciáján mindazokat az elméleti és gyakorlati lehetőségeket vizsgáltuk meg, amelyek a betegek terápiás együttműködésének javítását szolgálják.

    A konferencia folytatásaként októberben válogatást nyújtunk arról, hogy e probléma miként jelentkezik a különböző szakterületeken, illetve milyen megoldási lehetőségek ismeretesek a hazai gyakorlatban.

    A konferencia orvosi és gyógyszerészi akkreditációja folyamatban.

    A konferencia részletes programja és jelentkezési lapja kapcsolódó dokumentumok alatt elérhető.

    A Társaság tagjai részére a részvételi díjból 30%-os kedvezményt biztosítunk.

    Szeretettel várjuk Önt és kollégáit is a rendezvényen!

    Időpont: 2010.10.19.
    Helyszín: 1073 Budapest, Erzsébet krt. 9–11., Boscolo Hotel

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)'Kardiovaszkuláris MR vizsgálatok a klinikai kardiológiai gyakorlatban' című tanfolyam

    November 2-án, kedden, 12-18 óra között kardiológusok és radiológusok számára egyaránt akkreditált 10 kreditpontos tanfolyamot tart „Kardiovaszkuláris MR vizsgálatok a klinikai kardiológiai gyakorlatban” címmel a PTE Szívgyógyászati Klinikán.

    A tanfolyam részletes adatlapja az OFTEX portálon megtekinthető.

    Az előzetesen tervezett program:
    1. 12:00-13:00 Dr. Simor Tamás, egyetemi tanár:
    A szív MR vizsgálat alapjai I. (fogalmak, történet, elvek, akvizíciós technikák)

    2. 13:00-14.00 Dr. Ruzsics Balázs, egyetemi tanársegéd:
    A szív MR vizsgálat alapjai II. (MR kontrasztanyagok és alkalmazásuk, értékelő programok, leletezés)

    3. 14:00-15:00 Dr. Simor Tamás egyetemi tanár:
    Szív MR vizsgálatok iszkémiás szívbetegségben (funkció perfúzió és életképesség vizsgálatok)

    4. 15:00-16:00 Dr. Tóth Levente, főorvos:
    Szívizom- és pericardiumbetegségek valamint a intra- és pericardialis terimék/masszák MR vizsgálata

    5. 16:00-17:00 Dr. Tóth Atilla, egyetemi tanársegéd:
    Áramlásmérés a szívben

    6. 17:00-18:00 Dr. Vágó Hajnalka, egyetemi tanársegéd:
    MR vizsgálatok myocarditisben

    A tanfolyamot a Magyar Kardiológusok Társasága Kardiovaszkuláris MR Munkacsoportja szervezi, előadói európai vizsgával és a legnagyobb magyarországi gyakorlattal rendelkező kollégák.

    Minden rezidenst, szakvizsga előtt, illetve után álló kollégát várunk, hiszen a lehetőségek bővülésével egyre több helyen van lehetőség nálunk is ezen diagnosztikai módszer alkalmazására.

    Egyre többször találkozhatunk szív-MR-leletekkel, illetve gondolhatunk a betegellátás folyamán ilyen vizsgálat kérésére. A tanfolyamon az elméleti alapok ismertetését követően gyakorlati jellegű kérdések is szóba kerülnek, és lehetőség lesz esetmegbeszélésekre is.

    További információ drtothlevente@gmail.com e-mail címen kérhető.

    Időpont: 2010.11.02.
    Helyszín: 7624 Pécs, Ifjúság út 13., PTE Szívgyógyászati Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Szívsebészeti Társaság XVII. Kongresszusa

    Tudományos témáink a szívsebészet egy-egy fontos, lényeges témakörét ölelik fel, amelyek talán új szakmai ismeretekkel, érdekességekkel is szolgálhatnak a résztvevőknek. Szándékunk szerint a hagyományoknak megfelelően összefoglalót kívánunk adni a hazai szívsebészeti centrumok szakmai és tudományos eredményeiről, kiemelten és hangsúlyozottan szeretnénk áttekintést nyújtani a szívsebészeti anesztézia legújabb eredményeiről, hiszen az egyre több társbetegségekkel rendelkező betegek perioperatív (intenzív) kezelése igen nagy jelentőséggel bír. Újdonságként szeretnénk bevezetni a szívsebészet határterületi kérdéseit a mellkas sebészet és érsebészet vonatkozásában. A kongresszuson betekintést szeretnénk nyújtani a technikáiba, eredményeibe, rangos, nemzetközileg is elismert előadók tolmácsolásában. Külön figyelmet kívánunk szentelni az invazív kardiológia jelentős fejlődéséből adódó, az utóbbi években a szívsebészetnek egyre nagyobb kihívást jelentő beavatkozásainak. A kongresszus tudományos előadásainak tartalmát is ezek a témakörök határoznák meg, felölelve a szívsebészet teljes vertikumát.

    Kreditpontok: várhatóan 20 pont

    Fontos határidők:
    Regisztrációs- és szállásdíj befizetésének határideje: 2010.11.01
    Jelentkezési határidő: 2010.10.25

    Absztrakt beküldés: 2010.09.10
    Absztrakt elbírálás: 2010.09.20
    Lemondási határidő: 2010.09.03

    Rendezvény kezdete: 2010.11.04.
    Rendezvény vége: 2010.11.06.
    Helyszín: 7624 Pécs, Kaptár Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont
    A rendezvény Web oldala: http://www.pcongress.hu/Congress/index/12

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)COR 2010

    A rendezvény programja és Prof. Dr. Rónaszéki Aladár köszöntője letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Időpont: 2010.11.06.
    Szervező: Molnár Rita
    Címe: Agria Produkció Kft.
    Tel: +36 1 354 1518
    E-mail: rita.molnar@ap.hu
    Helyszín: 1088 Budapest, Rákóczi út 43-45., Novotel Budapest Centrum
    A rendezvény Web oldala: http://cor2010.ap.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XIV. Gottsegen Kardiológiai Nap

    Előregisztráció határideje: 2010. november 10.
    Jelentkezési határidő: 2010. november 19.

    A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól, valamint a jelentkezési lap is elérhető, mellyel lehetséges az előregisztráció.

    Parkolási lehetőség:
    R70 Office Center parkolóházában
    Budapest, VII. kerület, 1074 Rákóczi út 70-72.

    Behajtási lehetőség a Szövetség utcából és az Alsó erdősor utcából van.
    Parkolási díj: 250,- Ft/óra, melyet távozáskor kell fizetni.

    Időpont: 2010.11.19.
    Szervező: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
    Címe: 1096 Budapest, Haller u. 29.
    Tel: 215-1220
    Fax: 215-7067
    E-mail: titkarsag@kardio.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szívelégtelenség és Szívizombetegségek Munkacsoport vezetőségválasztó tudományos ülése

    Tisztelettel meghívjuk a Magyar Kardiológusok Társasága Szívelégtelenség és Szívizombetegségek Munkacsoportjának 2010. november 23-án 14 órakor tartandó vezetőségválasztó tudományos ülésére.

    Tudományos program:
    Üléselnökök: Prof. Dr. Csanádi Miklós, Dr Dékány Miklós
    1. A szívelégtelenség aktuális kérdései – Dr Nyolczas Noémi (25 perc)
    2. Ischaemia hypertrophias cardiomyopathiában – Dr Sepp Róbert (25 perc)

    További program:
    15 órától a munkacsoport új vezetőségének megválasztása

    Időpont: 2010.11.23.
    Helyszín: 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44., Állami Egészségügyi Központ, Kék Terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EHRA Summit 2010

    Rendezvény kezdete: 2010.11.26.
    Rendezvény vége: 2010.11.27.
    Tudományos információ: Endre Zima
    Munkahely neve: Semmelweis University Heart Center
    E-mail: endre.zima@mkardio.hu
    Szervező: Máté Lukácsi
    Munkahely neve: Convention Budapest Ltd.
    E-mail: mlukacsi@convention.hu
    Helyszín: 1074 Budapest, Duhány utca 42-44., Hotel Zara
    A rendezvény Web oldala: http://convention.hu/ehrabudapest/program.php

    Kapcsolódó dokumentumok (4)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Dr. Kerkovits Gyula Emlékülés

    Dr. Kerkovits Gyula Emlékülésünk időpontja: 2010. november 27 d.e.10 óra
    Helyszín: Bajcsy-Zsilinszky Kórház ebédlője Budapest, X. Maglódi u. 89.

    Dr. Kerkovits Gyula Emlékülésünk Soponyáért Alapítvány kezdeményezésével a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Kardiológiai Osztályának szervezésében jött létre.

    Program:
    - A házigazda, Dr. Zámolyi Károly köszöntője
    - Emlékezés Dr. Kerkovits Gyulára:Prof. Dr. Rónaszéki Aladár

    Tudományos előadások:
    - Terhesség és szívelégtelenség: Prof. Dr.Rónaszéki Aladár
    - Az Ornish életmód program: Dr. Tahy Ádám
    -Az elektrokardiográfia története és a QRS komplex: Dr. Andrássy Gábor
    - Tüdőembólia ekg jelei és klinikuma: Dr. Greschik István
    - Az ekg jelentősége a XXI.század elején: Dr. Zámolyi Károly

    Fogadás

    Időpont: 2010.11.27.
    Helyszín: 1106 Budapest, X. Maglódi u. 89., Bajcsy-Zsilinszky Kórház ebédlője

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szívelégtelenség Napok 2010 jelentkezési lap beküldési határideje

    Tovűbbi részletek alább, a részletes rendezvényinformációk alatt.

    Időpont: 2010.12.15.
    Helyszín: 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 25., Hotel Silver

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Nukleáris Kardiológia és Hibrid Képalkotás Munkacsoport tudományos ülése

    Tudományos program címe:
    Képalkotó vizsgálatok az új ESC-revascularizációs ajánlás fényében

    Üléselnök: Prof. Jánosi András, Balogh Ildikó, Kósa István

    1. A revascularizációs beavatkozás indikációja stabil koszorúsér betegségben (Prof. Jánosi András)
    2. Echo és MR? Echo vagy MR? (Asbot Richárd)
    3. Coronaria CT (Kerecsen Gábor)
    4. Nukleáris Kardiológia SPECT - PET-fúziós képalkotás (Balogh Ildikó, Lengyel Zsolt)
    5. Noninvazív és invazív vizsgálatok – hazai realitás (5 év OEP anyagának áttekintése) (Kósa István)

    Pontos időpont: 2011. január 14. (péntek), 14 óra

    Időpont: 2011.01.14.
    Helyszín: 1117 Budapest, Hunyadi J. út 9, Pozitron Diagnosztika Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ABSZTRAKTBEKÜLDÉS HATÁRIDEJE 2011 évi Tudományos kongresszusunkra

    Absztraktbenyújtás meghosszabbított határideje: 2011. január 18. 24 óra
    Részletes információk, absztraktbeküldés a [ www.mkardio.hu/mkt2011 ] oldalon.

    Előadás/poszter csak abban az esetben mutatható be, ha az első szerző a Társaság aktív tagja és 2011. évi tagdíja is rendezve van.

    Figyelem! Idén külön mezőben kell megadni a szerző valamint társszerző munkahelyét angol nyelven is, valamint a kulcsszavakat is külön-külön, magyarul - angolul is bekérjük!

    Összesen 9 társszerző adható meg.

    Absztrakt karakter tudnivalók:
    Az absztrakt maximális hossza 2000 karakter szóközökkel. Annak érdekében, hogy az adatbázisban tárolt, és a Tudományos Bizottságnak átadásra kerülő absztraktban jól szerepeljenjek a speciális karakterek, kérjük használja a Speciális jelek szerkesztő ablakot!

    Esetbemutatás szekció az MKT májusi Kongresszusán

    A Magyar Kardiológusok Társasága Elnöksége és Tudományos Bizottsága soron következő, májusi Kongresszusán új szekció indítását tervezi „Tanulságos esetek” címmel.
    A cél elsősorban nem ritkaságok vagy korlátozottan elérhető diagnosztikus és terápiás lehetőségek bemutatása, hanem olyan klinikai helyzetek megbeszélése, melyek az általános kardiológiai gyakorlatban rendszeresen előfordulnak, mégis a diagnosztika vagy az optimális kezelés gyakran nem egyértelmű, vagy nehezen elkerülhető csapdákat rejt a kezelő orvos számára. Különösen érdekesek lehetnek olyan „provokatív” esetek, amelyek megoldása nem egyértelmű, amelyek várhatóan jelentős vitát váltanak ki. A prezentációk interaktív jellegét szavazógép használatával tervezzük erősíteni.
    Az új szekció reményeink szerint felkelti a kardiológusok széles körének érdeklődését, azokét is, akik mindennapi munkájában a „csúcs technikának” számító eszközökre kevésbé támaszkodhatnak.

    A „Tanulságos Esetek” szekcióba küldendő absztraktok benyújtásának technikai feltételei azonosak a többi absztraktéval. A cím után kérjük feltüntetni: „Tanulságos esetek” szekció.

    Az online absztraktbeküldés kapcsán felmerült technikai kérdések esetén kérjük, forduljanak ügyfélszolgálatunkhoz a support@mkardio.hu e-mail címen.

    Megértését és közreműködését köszönjük!

    Csanádi Zoltán
    MKT Tudományos Bizottsága Elnöke

    MKT Titkárság:
    Tel.: 06 (1) 461-0665
    Fax: 06 (1) 461-0665
    Cím: 1146 Budapest, Cházár A. u. 19.
    E-mail: info@mkardio.hu

    Időpont: 2011.01.18.
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/mkt2011

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Thrombosis munkacsoport tudományos ülése

    A Thrombosis Munkacsoport 2011. január 28-án 15.00 órakor a GOKI Tanácskozó termében tudományos ülést tart.

    Üléselnökök:
    Prof. Dr. Rudas László
    Dr. Kiss Róbert Gábor

    1. Dr. Kardos Attila: Új oralis antikoagulánsok.
    2. Dr. Becker Dávid: Új trombocita aggregációs gátlók az intervencionális kardiológiában.

    Tudományos ülésünkön megemlékezünk Prof. Dr. Lengyel Máriáról.

    Prof. Dr. Rudas László
    egyetemi tanár
    a Munkacsoport elnöke

    Időpont: 2011.01.28.
    Helyszín: 1096 Budapest, Haller utca 29., Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Tanácskozó terme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Transoesophagealis Echocardiographiás Tanfolyam

    Kötelezően választható tanfolyam, 50 pontra akkreditálva.

    Részvételi díj 15.000 Ft

    A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Rendezvény kezdete: 2011.01.31.
    Rendezvény vége: 2011.02.03.
    Szervező: Dr. Temesvári András
    Helyszín: 1096 Budapest, Haller utca 29., Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Tanácsterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Haladó Echocardiographiás Tanfolyam

    Kötelezően választható tanfolyam, 22 pontra akkreditálva.

    Részvételi díj 10.000 Ft

    Időpont: 2011.02.04.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Soproni Kardiológiai Napok

    Előzetes regisztráció határideje: 2010. december 31.

    A meghívó és a jelentkezési lap letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Rendezvény kezdete: 2011.02.04.
    Rendezvény vége: 2011.02.05.
    Tudományos információ: Dr. Tóth László
    Munkahely neve: Soproni Erzsébet Oktató Kórház, II. Belgyógyászat/Kardiológia osztály
    E-mail: tothdr@sopronkorhaz.hu
    Szervező: Remedicon Kft.
    Címe: 1022 Budapest, Ribáry u. 11.
    Tel: 06-1-2250188
    Fax: 06-1-225-0189
    E-mail: info@remedicon.hu
    Helyszín: 9400 Sopron, Várkerület 75., Best Western Pannonia Hotel****
    A rendezvény Web oldala: http://www.remedicon.hu/index.php?ANYELV=1&AKONF=75&FOMENU=0

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XVI. Debreceni Kardiológiai Napok

    Rendezvény kezdete: 2011.03.02.
    Rendezvény vége: 2011.03.05.
    Szervező: Szendrey Éva
    Munkahely neve: Ekho '94 Kft.
    Címe: 4032 Debrecen, Babits. M. u. 8.
    Tel: 52 537 537
    Fax: 52 538 538
    E-mail: ekho94@t-online.hu
    Helyszín: 4026 Debrecen, Hunyadi János utca 1, Kölcsey Kongresszusi Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XVIII. Ifjúsági Kardiológus Napok jelentkezési határideje - MEGHOSSZABBÍTVA

    Tisztelt Ifjú Kardiológus Kollégák! Ezúton tájékoztatunk mindenkit, hogy a XVIII. Ifjúsági Kardiológus Napok a hagyományokhoz híven 2011-ben ismét Lillafüreden, a már felújított Palota Szállóban kerül megrendezésre, időpontja: 2011. április 15-17.

    A 2011 évi Ifjúsági Kardiológus Napok online regisztrációjára a www.mkardio.hu/ifkan2011 oldalon van lehetőségetek 2011. március 1-ig!

    Felhívjuk a figyelmet, a Palota Szállóban a szálláshelyek limitáltak, így a vita és félreértések elkerülése végett a Palota Szállóban történő elszállásolás sorrendje a regisztrációs díj IFKAN számlára történő beérkezésének ideje szerint történik, időrendben.

    Közérdekű információk:
    A rendezvényre történő regisztráció feltétele: MKT tagság, valamint 2011 évre rendezett tagdíj.
    Kérjük, hogy a rendezvény RÉSZVÉTELI DÍJA átutalással, a Magyar Kardiológusok Társaságának IFKAN 11711041-20867724 számlaszámra történjen Az átutalás megjegyzés rovatába feltétlenül, pontosan írjátok be: IFKAN2011, név, pecsétszám

    Kérjük, hogy a kongresszusi regisztrációs díj kizárólag elektronikus utalás útján kerüljön kiegyenlítésre, csekket idén nem küldünk ki.
    Kérjük, fokozott figyelmet fordítsatok a tényre, mi szerint a regisztráció csak a részvétel díj megadott számlaszámra történt beérkezését követően tekinthető érvényesnek! Ettől eltekinteni nem áll módunkban.
    Reggeli minden kongresszusi résztvevő számára a Palota Szállóban fogyasztható; ugyanúgy a hotel vendégei számára elérhető szolgáltatásokat is (pl.: wellness) minden kongresszusi részvevő igénybe veheti, tehát azon részvevők is, akiknek a szálláshelyük máshol van.
    Minden MKT tag maximum 1 fő NEM TAG 14 év feletti kísérőt (részvételi díja 20.000 Ft) hozhat magával, természetesen 14 év alatti gyerekek jöhetnek, számukra a részvétel ingyenes.
    Előadók figyelem! Felhívjuk a szíves figyelmet, hogy a kongresszusi regisztrációt előadóknak is be kell küldeniük.

    Dr. Édes István Ferenc s.k.
    az MKT Ifjúsági Bizottságának Elnöke

    Időpont: 2011.03.07.
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/ifkan2011

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pályázat beadási határidő! - 'Szívelégtelenség és szívizombetegségek' témakörből

    A Szívelégtelenségben Szenvedőkért Közhasznú Alapítvány pályázatot hirdet „ Szívelégtelenség és szívizombetegségek” témakörből kötetlen címmel.

    A dolgozatszerű formában írt pályamű terjedelme maximum 25 oldal lehet a szakmai irodalmi hivatkozások száma nem korlátozott.

    Beadási határidő: 2011. március 1.

    Prof. Dr. Hőgye Márta részére az alábbi címre kérnénk a pályázatokat postázni:

    Szegedi Tudományegyetem, II. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ,
    6720 Szeged, Korányi fasor 6.

    Az első három helyezett pályamunka pénzjutalomban részesül. Az eredményhirdetés az MKT 2011. évi Balatonfüredi Kongresszusán lesz.

    Prof. Dr. Hőgye Márta s.k.
    a kuratórium elnöke

    További pályázatok >>

    Időpont: 2011.03.11.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szív-CT munkacsoport ülés

    Az ülés időpontja: 2011. március 11. 15.00-17.00 óráig

    Üléselnökök:
    - Dr. Merkely Béla
    - Dr. Préda István
    - Dr. Maurovich-Hováth Pál

    Az ülés meghívója letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Időpont: 2011.03.11.
    Helyszín: 1122 Budapest, Gaál József utca 9., Semmelweis Egyetem, Kardiológiai Központ, igazgatói tárgyaló

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Egri Kardiológiai Napok - 2011 (FÓKUSZBAN A PREVENCIÓ ÉS A HATÁRTERÜLETEK)

    Akkreditált továbbképző tanfolyam!

    Kedves Kolléganők és Kollégák!

    Első rendezvényünk kedvező fogadtatása után 2011 márciusában második alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat. A kongresszus háziorvosok, valamint belgyógyász és kardiológus szakorvosok, szakorvosjelöltek számára kínál hasznos ismereteket a kardiológiai
    prevenciótól kiindulva az akut ellátásig, neves előadók részvételével.

    Szeretettel várjuk Önöket az előadásokon, valamint a kísérő társasági programokon egyaránt.

    Dr. Müller Gábor
    osztályvezető főorvos
    a Szervező Bizottság elnöke

    FONTOSABB IDŐPONTOK:
    Első - második értesítő postázásának határideje: 2010. december 20.
    Kedvezményes részvételi díj fizetésének határideje: 2011. február 15.
    On-line regisztráció >>

    Rendezvény kezdete: 2011.03.17.
    Rendezvény vége: 2011.03.19.
    Tudományos információ: Dr. Müller Gábor, osztályvezetõ főorvos, a Szervezõ Bizottság elnöke
    Munkahely neve: Markhot Ferenc Kórház Kardiológiai Osztály
    Címe: 3300 Eger, Markhot Ferenc u. 1-3.
    Tel: 06-36-411-444
    Szervező: Miklósi Ferenc

    Címe: H-1461 Budapest, Pf.: 11.
    Tel: 06-1-299-0184, 06-1-299-0185
    Fax: 06-1-299-0187
    E-mail: convention@convention.hu
    Helyszín: 3300 Eger, Szálloda u. 1-3., Hotel Eger & Park

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)'Egy szív és az ész …' - A kardiológiai és a neuro-psychiátria határkérdései a pitvarfibrillatio kapcsán

    Időpont: 2011.03.19.
    Helyszín: Szekszárd, PTE Tanárképző Főiskola

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XII International Forum for the Evaluation of Cardiovascular Care

    ORGANIZING COMMITTEE
    J.M. Mallion (France)
    G. Mancia (Italy)
    L.M. Ruilope (Spain)
    A. Zanchetti (Italy)

    Rendezvény kezdete: 2011.03.24.
    Rendezvény vége: 2011.03.26.
    Szervező: AIM Group
    Címe: Rome Office – Via Flaminia, 1068 – 00189 Rome, Italy
    Tel: +39 06 33053 1
    Fax: +39 06 33053 229
    E-mail: ifecc2011@aimgroup.eu
    Helyszín: 1123 Budapest, Jagelló út 1-3., Budapest Congress World Trade Center (BC&WTC)
    A rendezvény Web oldala: http://www.aimgroup.eu/2011/ifecc

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)I. Kardiológiai Rehabilitációs Napok

    Az MKT Terhelésélettani és Rehabilitációs Munkacsoportja és a Magyar Kardiovaszkuláris Rehabilitációs Társaság 2011. március 25-26-án a Szombathelytől 20 km-re festői környezetben elhelyezkedő gyógyvízéről és arborétumáról híres Szelestén, a Festetich Kastélyszállóban, hagyományteremtő szándékkal Kardiológiai Rehabilitációs Napok elnevezésű tudományos ülést tart.

    Az összejövetel célja:
    Ismerjük a magyar epidemiológiai adatokat, melyek azt mutatják, hogy az akut kardiológia nagyszerű fejlődése ellenére még mindig a kardio-vaszkuláris megbetegedések okozzák a legtöbb halálozást, különösen a 65. év alatti lakosság körében.
    Törekednünk kell az egészségben eltöltött aktív életévek számának növelésére illetve az életminőség javítására. Ennek érdekében összefogás szükséges a rehabilitációt végző szakemberek között az összehangolt, hatékony orvoslás érdekében.

    A jelentkezési határidő: 2011. február 15.

    Rendezvény kezdete: 2011.03.25.
    Rendezvény vége: 2011.03.26.
    Tudományos információ: Dr. Simon Éva MSC
    Munkahely neve: Soproni Rehabilitációs Gyógyintézet
    E-mail: simon.eva@sopronreha.eu
    Szervező: Szendrey Éva
    Munkahely neve: EKHÓ ‘94 Kft.
    Címe: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8.
    Tel: (52) 537-537
    Fax: (52) 538-538
    E-mail: ekho94@t-online.hu
    Helyszín: 9622 Szeleste, Arany János u., Festetich Kastélyszálló

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MKT Magzati Kardiológiai Munkacsoportja 'Gyakorlati magzati kardiológia' címmel tartja tudományos ülését

    Szervezők: MKT Magzati Kardiológia munkacsoport, Zalaegerszegi Kórház Gyermekosztálya (Dr. Németh Gyöngyi főorvos), Szülészeti Osztálya ( Dr. Vajda György c. egyt. docens, oszt. vez. főorvos)

    Üléselnökök: Prof. Dr. Kádár Krisztina főo., egyt.magántanár, Dr. Németh Gyöngyi főorvos Dr. Vajda György c.egyt.docens oszt. vez. főorvos

    Program:
    1. A magzati kardiológia újdonságai és régi problémái - Prof. Dr. Kádár Krisztina (GOKI, Budapest) 10 perc
    2. A magzati szív vizsgálatának a menete - Dr. Masszi György (Pécsi Egyetem) 15 perc
    3. Intrauterin felismerhető szívfejlődési rendellenességek - Prof. Dr. Hajdú Júlia (Semmelweis Egyetem, Budapest). 15 perc
    4. Intrauterin felismerhető ritmuszavarok - Dr. Györkös Bea (GOKI, Budapest) 10 perc.
    5. Szívfejlődési és társuló rendellenességek intrauterin felismerésének szerepe a neonatalis ellátásban. - Prof. Dr. Katona Márta (Szegedi Egyetem) 10 perc
    6. 3D volumen off-line elemzésének lehetőségei és korlátai a magzati diagnosztikában
    Dr. Vizér Miklós (Pécsi Egyetem) 10 perc

    Tudományos előadásra minden érdeklődőt tisztelettel meghívunk és szeretettel várunk!
    Ülés pontos időponja: 2011. április 8-án 9 óra

    Időpont: 2011.03.28.
    Helyszín: Zalaegerszeg, Zrínyi u.1., Zalaegerszegi Kórház, Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IV. PET/CT Multidiszciplináris Nemzeti Konszenzus Konferencia

    Időpont: 2011.03.30.
    Szervező: Garaminé Kőkuti Katalin
    Munkahely neve: Országos Onkológiai Intézet
    Címe: 1122 Budapest, Ráth Gy. u. 7-9.
    Tel: 06 (1) 224 8751
    Fax: 06 (1) 224 8741
    E-mail: garami@oncol.hu
    Helyszín: 1122 Budapest, Ráth György utca 7-9., Országos Onkológiai Intézet, Eckhardt terem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Képalkotó Diagnosztika a Kardiológiában - Sürgősségi Képalkotás

    Fővédnökök: Tétényi Éva - Esztergom Város, Polgármester
    Prof. Dr. Merkely Béla - Magyar Kardiológusok Társasága, Elnök

    Kedvezményes jelentkezési határidő: március 15.

    Főbb témák:
    - Az akut miokardiális infarktus mechanikai komplikációi
    - Akut aorta szindrómák
    - Perikardiális folyadék és tamponád
    - Pulmonális embólia
    - Mellkasi trauma
    - Intraoperatív echo
    - Donor echo
    - Hordozható echo szerepe
    - Esetismertetések

    A rendezvény első értesítése, jelentkezési lapja és a program megtekinhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2011.04.08.
    Rendezvény vége: 2011.04.09.
    Tudományos információ: Dr. Dinnyés József
    Munkahely neve: Vaszary Kolos Kórház, I. sz. Belgyógyászat
    Címe: 2500 Esztergom, Petőfi u. 26-28.
    Tel: +36 33/542329
    Fax: +36 33/542332
    E-mail: jozsefdinnyes@gmail.com
    Szervező: Széllné Fodor Edina
    Munkahely neve: C&T Hungary Kongresszusi Iroda
    Címe: 6720 Szeged, Dugonics tér 12.
    Tel: +36 62/548485; +36 20/530-2811
    Fax: +36 62/548485

    A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/kepalkoto2011

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)I. Jósa András Tudományos és Továbbképző Kongresszus

    Rendezvény kezdete: 2011.04.14.
    Rendezvény vége: 2011.04.16.
    Helyszín: Nyíregyháza, DEOEC Egészségügyi Főiskolai Kar, Zilahi terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XVIII. Ifjúsági Kardiológus Napok

    Tisztelt Ifjú Kardiológus Kollégák!

    Ezúton tájékoztatunk mindenkit, hogy a XVIII. Ifjúsági Kardiológus Napok a hagyományokhoz híven 2011-ben ismét Lillafüreden, a már felújított Palota Szállóban kerül megrendezésre, időpontja: 2011. április 15-17.

    A rendezvényre való jelentkezésre idén is elektronikus úton van lehetőség! Az MKT saját honlapján külön helyet biztosít az Ifjúsági Bizottság híreinek, eseményeinek. A honlap az MKT oldaláról www.mkardio.hu/ifkan2011 >> érhető el.

    Rendezvény kezdete: 2011.04.15.
    Rendezvény vége: 2011.04.17.
    Szervező: Magyar Kardiológusok Társasága
    Munkahely neve: Ifjúsági Bizottság
    Címe: 1146 Budapest, Cházár A. u. 19.
    Tel: 06 (1) 461-0665
    Fax: 06 (1) 461-0667
    E-mail: titkarsag@mkardio.hu
    Helyszín: 3517 Lillafüred, Erzsébet sétány 1., Palota Szálló

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Prof. Dr. Préda István egyetemi tanár 70. születésnapja alkalmából szervezett ünnepi tudományos ülés

    Tisztelettel meghívjuk Önt a Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ Kardiológiai Osztálya által, Dr. Préda István egyetemi tanár 70. születésnapja alkalmából szervezett ünnepi tudományos ülésünkre!

    A tudományos ülés időpontja: 2011 április 26-án 14 óra.

    Az ülés programja:

    - Dr. Kiss Róbert Gábor: Kockázatbecslés vagy morphologia a coronariabetegség prevenciójában
    - Dr. Kerecsen Gábor: A CT diagnosztika helye az akut mellkasi fájdalom diagnosztikájában
    - Dr. Tóth Zsámboki Emese: Purinerg nukleotidok atherothrombotikus folyamatokban
    - Dr. Vargová Katerina: Thrombocyta microvesiculák szerepe coronaria stent beültetés során
    - Dr. Duray Gábor: Bal kamrai ingerlés lehetőségei a kardiális reszinkronizációs kezelés során
    - Dr. Hizoh István: Új kockázati score primer percutan intervencióval kezelt ST elevációs myocardialis infarctusban
    - Dr Gulácsi-Bárdos Petra: Típusos angina pectoris ép coronaria rendszer mellett: endothel diszfunkció és autonom neuropathia
    - Dr. Nyolczas Noémi: Az őssejtkezelés aktualitásai szívbetegségekben

    Időpont: 2011.04.26.
    Helyszín: 1134 Budapest, Róbert K. krt. 44, Honvédkórház – Állami Egészségügyi Központ , Kék Terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XII. Szolnoki Kardiológiai Napok

    A konferencia fő témája: A szívelégtelenség aktuális kérdései.

    A Debreceni Egyetem a konferenciát 18 ponttal akkreditálta.

    A jelentkezési lapokat e-mailben (szivugyunk@gmail.com), vagy faxon (06 56 521 015) kérjük intézetünkhöz továbbítani.

    A program és a jelentkezési lap letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Rendezvény kezdete: 2011.04.29.
    Rendezvény vége: 2011.04.30.
    Helyszín: 5000 Szolnok, Tiszaliget sétány, Garden Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Kardiológusok Társasága 2011. évi Tudományos Kongresszusa

    Rendezvény kezdete: 2011.05.11.
    Rendezvény vége: 2011.05.14.
    Tudományos információ: MKT Titkárság
    Címe: 1406 Budapest Pf. 24.
    Tel: 06 (1) 461-0665
    Fax: 06 (1) 461-0667
    E-mail: titkarsag@mkardio.hu
    Szervező: Szendrey Éva
    Munkahely neve: EKHO ’94 KFT.
    Címe: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8.
    Tel: (52) 537-537
    Fax: (52) 538-538
    E-mail: ekho94@t-online.hu
    Helyszín: 8230 Balatonfüred, Horváth M. út, Kongresszusi Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Bálint-csoport Hétvége

    A Magyarországi Bálint Mihály Pszhichoszomatikus Társaság május 20-22 között Érden Bálint-csoport Hétvégét tart.

    A Bálint-csoport olyan esetmegbeszélő csoport, ami segíti az orvos-beteg (segítő-kliens) kapcsolat mélyebb megértését, és ezáltal a fusztráló, elakadt esetek megoldását, az orvos/segítő kiégésének megakadályozását, az orvos/segítő mentálhigénés állapotának javulását, önismeretének elmélyülését.

    A hétvégére szeretettel hívunk minden segítő szakmában dolgozó szakembert, aki szeretne a módszerrel megismerkedni, vagy a későbbiekben a csoportvezetést elsajátítani.
    A program első két napján Bálint-csoportokat tartunk.

    A már Bálint-csoportokat vezető szakembereknek a Hétvége harmadik napján csoportvezetői metodikai továbbképzési lehetőséget nyújtunk.

    Helyszín: Regina Mundi Ciszterci Kolostor
    2030 Érd, Tárnok út 9-11

    Regisztrációs díj (a csoportokon és az esti programon való részvételt tartalmazza)

    2011. április 15-ig:
    2 nap: 5000 Ft
    3 nap: 6000 Ft

    2011. április 15 után:
    2 nap: 7000 Ft
    3 nap: 8000 Ft

    A szállás 7000 Ft/nap/fő, amelyben a 3 főétkezés is benne van.

    Jelentkezés és további részletek a honlapon: www.balinttarsasag.hu

    Információ:
    balinttarsasag@gmail.com
    Tel.: 06 30 850 9602

    Rendezvény kezdete: 2011.05.20.
    Rendezvény vége: 2011.05.22.
    Helyszín: 2030 Érd, Tárnok út 9-11., Regina Mundi Ciszterci Kolostor
    A rendezvény Web oldala: http://www.balinttarsasag.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Óbudai mozgás és örömnap 2011. május 21.

    Mottónk: "A mozgás sok gyógyszert pótol, de nincs olyan gógyszer, ami a mozgást pótolná."
    A mozgás és örömnapra gyerekeknek ingyenes, felnőtteknek 500 Ft a belépő.
    Sok szeretettel várunk Minden kedves érdeklődőt!

    Időpont: 2011.05.21.
    Helyszín: 1037 Budapest, Kalap utca 1.
    A rendezvény Web oldala: http://www.oromnap.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szívhang Majális Szórakozva az egészségről a Népligetben

    Majálisra invitálja a Magyar Kardiológusok Társasága a kicsiket és nagyokat május 22-én vasárnap, a budapesti Népligetbe.
    A Szívhang Program keretében megrendezésre kerülő napon a szervezők a szív- és érrendszeri megbetegedések kiemelkedő gyakoriságára, a mindennapi életben is megvalósítható megelőzési módszerekre hívja fel a figyelmet. A látogatókat koncertek, szakmai előadások, kreatív foglalkozások, sportolási lehetőségek, valamint sztárvendégek várják. Fellépnek az X-Faktor döntősei, valamint Varga Viktor, Pataki Attila, és Hevesi Tamás.

    A Magyar Kardiológusok Társasága kezdeményezésére útnak indított, Szívhang névre keresztelt társadalmi célú kezdeményezés elsősorban a szívbetegségek megelőzésére szeretné felhívni a magyar lakosság figyelmét. Köztudott, hogy hazánkban minden második ember szív- és érrendszeri megbetegedések következtében veszíti életét. Magyarországon közel 2,5 millióra tehető a magasvérnyomás betegségben szenvedők száma, emellett közel 1 millióan cukorbetegek, míg a lakosság fele túlsúllyal éli mindennapjait. A magyarokra jellemző egészségtelen táplálkozás és a rendszeres, aktív testmozgás hiánya is komoly kockázatot jelent a szívbetegségek kialakulásában.

    A szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel, a megfelelő életmód, valamint a helyes és folyamatos gyógyszerszedés fontosságát hangsúlyozó program nagy figyelmet fordított és fordít a lakosság egészségtudatos nevelésére. Számos olyan közéleti személyiség, ismert színész és színművésznő csatlakozott a kezdeményezéshez, aki fontosnak érzi egészsége megőrzését.

    A budapesti Madách Színházban, valamint a vidéki teátrumokban tett látogatás után az MKT életre hívja a Szívhang Majálist, ahol szórakoztatva próbálja az emberek figyelmét az egészségmegőrzésre és a szívbetegségek megelőzésére irányítani. Május 22-én, vasárnap 10-19 óráig a szervezők a Népligetbe invitálják az érdeklődőket, ahol interaktív szakmai előadások keretében hallgathatják meg a kardiológus szakemberek véleményét a cukorbetegség veszélyeiről, a magas koleszterin, a magas vérnyomás hatékony kezeléséről, a dohányfüstmentes élet szépségeiről, az elhízás hátteréről, valamint a szívinfarktus kialakulásának körülményeiről, nagy hangsúlyt fektetve magára a megelőzésre. A kilátogatók megtudhatják, hogy milyen módszerekkel lehet kordában tartani a mindennapi stresszhelyzeteket, ugyanakkor elsajátíthatják az újraélesztés technikáját.

    Az interaktív szakmai előadások során a közönség a Barátok Közt ismert szereplőinek véleményét is meghallgathatja az adott témában, illetve a Budapesti Atlétikai Szövetség közreműködésével a mozgásra vágyók együtt sétálhatnak az egészségért a népszerű sorozat sztárjaival. Mindemellett Katus Attila és Schobert Norbert is testmozgásra buzdítja majd a megjelenteket. Ha élnek a lehetőséggel, akkor megtehetik az első lépést egy egészségesebb élet felé.

    A megfelelő felvilágosítás mellett a szervezők természetesen a rendezvényre kilátogatók szórakoztatásáról is gondoskodnak. Az érdeklődők megismerkedhetnek a Wudong Tai-chi léleknyugtató technikájával, amely akár a stressz kezelés egyik hatékony eszköze is lehet. Emellett a Salsa Fuerte latin táncbemutató révén egy vidám és egészséges mozgásformát is megismerhetnek.

    A rendezvényen számos sztárfellépő segíti majd a majálisozókat, hogy a szív hangjára hangolódjanak. A koncertsorozatot a Csillag Születikből jól ismert Varga Viktor kezdi meg a délelőtt folyamán, majd Pataki Attilla, az EDDA frontembere is gondoskodik a jó hangulatról. Őket az X-Faktor nyertese, Vastag Csaba követi, majd a tehetségkutató műsör döntősei közül a Summer Sistersnek, Janicsák Vecának, Shodeinde Dorkának és az Eurovíziós Dalfesztiválon is kitűnően helyt álló Wolf Katinak tapsolhat a közönség. Természetesen a Szívhang program arca, Hevesi Tamás is megszólaltatja gitárját, amelyen a Szívhang-dalok akkordjai csendülnek majd fel.

    A délelőtt 10 órától egészen este 7 óráig tartó ingyenes rendezvény házigazdái Barabás Éva és Dömsödi Gábor lesznek. A Magyar Kardiológusok Társasága minden kedves érdeklődőt szeretettel vár május 22-én, a Népligetben!

    További sajtóinformáció:

    Fadgyas Zsuzsa
    mobil: +36 (20) 933 9619
    zsuzsa.fadgyas@diamondagency.hu
    www.diamondagency.hu

    Szabó Zsolt
    mobil: +36 (20) 580 5900
    zsolt.szabo@diamondagency.hu
    www.diamondagency.hu

    Időpont: 2011.05.22.
    Helyszín: Budapest, Népliget

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)LVI. Dunántúli Belgyógyász Vándorgyűlés

    A Vándorgyűlés tudományos program tervezete letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Rendezvény kezdete: 2011.05.26.
    Rendezvény vége: 2011.05.28.
    Tudományos információ: Dr. Gervain Judit
    Munkahely neve: Fejér megyei Szent György Kórház IV. Belgyógyászati Osztály
    Tel: 06 (22) 535 500/1774
    Szervező: Horváth Sarolta

    Címe: H-6701 Szeged, Pf. 898.
    Tel: 06 (62) 548 485; 06 (20) 414 1192
    E-mail: congress@congresstravel.hu
    Helyszín: 2481 Velence, Béke út, Velence Resort&Spa Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/hu/?mod=webshop_cnt&cla=webshop_cnt&fun=showconflist&conf_id=1251

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Ritmuszavarok korszerű szemlélete és kezelése (MKT Aritmia és Pacemaker Munkacsoport szimpóziuma)

    Időpont: 2011.06.03.
    Helyszín: Mosdós, Kórház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Interoperabilitás és szabványosítás az EKG adatkezelésben

    Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztálya és a Magyar Kardiológusok Társasága Kardiológiai Informatika Munkacsoportja közös tudományos ülése.
    Az ülésen elhangzik:
    -Klinikai igény és technikai lehetőségaz EKG adatátvitelre
    -Központi adattárolás és kórházi információs rendszer szintű megjelenítés lehetőségei
    További információk az mkardio.hu oldalon találhatók.

    Időpont: 2011.06.03.
    Helyszín: Veszprém, Egyetem utca 10., I. épület, fsz., PC0 előadó

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VII. Zárday emlékülés

    Időpont: 2011. június 9. csütörtök délután 2 óra

    Időpont: 2011.06.09.
    Helyszín: 1106 Budapest, Maglódi út 89., Bajcsy-Zsilinszky Kórház ebédlő

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Betegoktatók és Egészségnevelők II. Országos Versenye

    A verseny díjazása: I. díj: 300 000 Ft II. díj: 150 000 Ft III. díj: 50 000 Ft.
    A „Közönség-zsűri” (hallgatóság soraiban ülő betegek) 100 000 Ft-s közönségdíjról dönt.

    A jelentkezés beadási határideje: 2011. szeptember 15.
    A jelentkezéssel együtt kérjük megküldeni az előadás végleges 14 ábráját (tehát a diasorát) is elektromos úton a következő e-mail címre: beoke.budapest@gmail.com

    Az elődöntő időpontja: 2011. november 11. Az elődöntőből a döntőbe a legjobb 16 előadás kerül.

    A döntő időpontja: 2011. november 18.
    Várjuk egészségügyi dolgozók: ápolók, orvosok, pszichológusok, gyógytornászok, dietetikusok,
    szociális munkások, logopédusok, ergoterapeuták, szakasszisztensek, mentősök, stb.
    jelentkezését.

    Rendezvény kezdete: 2011.06.29.
    Rendezvény vége: 2011.11.18.
    Helyszín: 1528 Budapest, Szanatórium u. 19., Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI)
    A rendezvény Web oldala: http://www.szentferenckorhaz.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)19. International Meeting of the ALPE-ADRIA Association of Cardiology

    Rendezvény kezdete: 2011.09.15.
    Rendezvény vége: 2011.09.17.
    Tudományos információ: Endre Zima MD, PhD
    Munkahely neve: Budapest Secretary, Hungarian Society of Cardiology
    Címe: Heart Center, Semmelweis University

    Tel: +36 1 299 01 84, +36 1 299 01 85, +36 1 299 01 86
    Fax: + 36 1 299 01 87
    E-mail: mlukacsi@convention.hu
    Helyszín: 1044 Budapest, Íves u. 16., Ramada Resort Aquaworld
    A rendezvény Web oldala: http://www.alpeadria-cardiology2011.com/Welcome

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)V. Soproni Prevenciós Klub

    Kredit érték: orvosoknak 20 pont, gyógyszerészeknek 9 pont.

    Részvételi díjak:
    Regisztrációs díj (szeptember 10-ig): 5 000 Ft
    Regisztrációs díj (szeptember 10 után és a helyszínen): 10 000 Ft

    Rendezvény kezdete: 2011.09.23.
    Rendezvény vége: 2011.09.24.
    Tudományos információ: Dr. Tschürtz Nándor
    Munkahely neve: Sopronért szív és érvédelmi lakossági program
    Tel: 06 30/387-3731
    Szervező: Remedicon Kft.
    Tel: 06-1-2250188
    Fax: 06-1-2250189
    E-mail: info@remedicon.hu
    Helyszín: Sopron, Hotel Fagus**** Konferencia és Wellness Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.remedicon.hu/index.php?ANYELV=1&AKONF=85&FOMENU=145

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Congenitális szívhibák echocardiogrpahiája csecsemő- és gyermekkorban

    Részvételi díj 7.000 Ft.
    Kreditpont 12 (kötelezően választható tanfolyam)

    JELENTKEZÉS:
    Varga Katalin tel./fax: 215-5593, 70-3820355
    vargakat@kardio.hu
    www.oftex.hu: SE-TK/2011.II/00031

    Részletes program a kapcsolódó dokumentumok alatt megtekinthető!

    Időpont: 2011.09.23.
    Helyszín: 1096 Budapes, Haller utca 29, Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Resuscitatios Társaság VIII. Kongresszusa - 2011.

    Rendezvény kezdete: 2011.09.23.
    Rendezvény vége: 2011.09.25.
    Helyszín: 8360 Keszthely, Balatonpart 5., Hotel Helikon

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szívünk Napja 2011

    Időpont: 2011.09.25.
    Helyszín: Budapest, Városliget Nagyrét

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Utó-akkreditált képzés - A kardiológiai rehabilitáció alapjai

    Az orvosi rehabilitáció (kardiológia) szakorvos jelöltjeinek szakvizsga előtti kötelező, szakorvosainak szintentartó szakmaspecifikus tanfolyama. Elsősorban kardiológus és belgyógyász szakorvosok részére, de más képzettségű rehabilitációs szakorvosok, háziorvosok, psychológusok, gyógytornászok, dietetikusok számára is ajánlható.

    A tanfolyam költsége: 30.000.-Ft, melyet az MKRT-nek (bankszámla szám: 11706016-20453709) kell befizetni.

    A képzés órarendje letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Rendezvény kezdete: 2011.10.03.
    Rendezvény vége: 2011.10.06.
    Tudományos információ: Dr. Oláh Csaba
    Munkahely neve: Magyar Kardiovaszkuláris Rehabilitációs Társaság
    E-mail: andcsa@freemail.hu
    Szervező: Kincses Katalin

    E-mail: kincska@freemail.hu
    Helyszín: 1046 Budapest, Erkel Gyula u. 26., Semmelweis Egyetem - Testnevelési Kar

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MKT Thrombosis Munkacsoportjának Tudományos ülése

    Üléselnökök:
    Prof. Dr. Keltai Mátyás egyetemi tanár GOKI, Budapest
    Prof. Dr. Rudas László egyetemi tanár SZTE AITI

    Előadások:
    1. Thrombocyta aggregacio gátlás hatékonyságának kérdései akut koszorúér szindrómában
         Előadó: Dr. Komócsi András egyetemi adjunktus POTE Szívgyógyászati Klinika (20 perc)
    2. Új alvadásgátló szerek pitvarfibrillatioban
         Előadó: Dr. Kiss Róbert Gábor az MKT leendő elnöke, ÁEK Budapest (20 perc)
    3. Perioperatív véralvadásgátlás
         Előadó: Dr. Csábi Péter SZTE AITI (20 perc)
    4. A kumarinok alkonya?
         Előadó: Prof. Dr. Fazekas Tamás SZTE (20 perc)

    Időpont: 2011.10.04.
    Helyszín: 6720 Szeged, Somogyi utca 7.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FFR Workshop 2011

    A workshop meghívója és programja a kapcsolódó dokumentumok alól letölthető.

    Rendezvény kezdete: 2011.10.06.
    Rendezvény vége: 2011.10.07.
    Szervező: Bernard De Bruyne és Piroth Zsolt
    Helyszín: 1052 Budapest, Apáczai Csere János u. 4.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)I. magyar PM/ICD elektróda extrakciós tudományos szimpózium a Magyar Kardiológusok Társasága Aritmia és Pacemaker Munkacsoportjának rendezvényeke

    Örömmel értesítünk Mindenkit, hogy 2011. október 14-én, pénteken, Szegeden a II. Belgyógyászati és Kardiológiai Központ elektrofiziológiai munkacsoportjának szervezésében a Magyar Tudományos Akadémia helyi székházának nagytermében megrendezésre kerül az I. magyar PM/ICD elektróda extrakciós tudományos szimpózium a Magyar Kardiológia
    Társaság Aritmia és Pacemaker Munkacsoportjának rendezvényeként.

    Az egy napos szimpózium témái a következők:
    · Az elektródaeltávolítás indikációi
    · A PM infekciók modern kezelése
    · Különböző elektródaeltávolítási technikák és eszközök
    · Az elektróda eltávolítás komplikációi
    · A szívsebész szerepe az extrakcióban

    A meghívott előadók:
    · Dr. Joshua Cooper (Pennsylvania, USA)
    · Prof. Maria Grazia Bongiorni (Pisa, Olaszország)
    · Prof. Antonio Curnis (Brescia, Olaszország)
    · Dr. Milos Taborsky (Olomouc, Csehország)
    · Prof. Bőhm Ádám (Honvédkórház ÁEK, Budapest)
    · Dr. Bogáts Gábor (SZTE, Szeged)
    · Dr. Gellér László (SE Kardiológiai Központ, Budapest)

    A szimpózium hivatalos nyelve: angol.

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

    A szervezőbizottság nevében: Dr. Sághy László

    Időpont: 2011.10.14.
    Helyszín: 6720 Szeged, Magyar Tudományos Akadémia helyi székházának nagyterme

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hypertonia és COPD

    Időpont: 2011.10.21.
    Helyszín: Mosdós, Kórház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A terminális szívelégtelenség - szimpózium

    Időpont: 2011.10.22.
    Helyszín: Szekszárd, Vármegye háza

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Határon Túli Magyar Kardiológusok Munkacsoportjának éves találkozója a Háromszéki Orvosi Napokkal összekötve

    Rendezvény kezdete: 2011.10.27.
    Rendezvény vége: 2011.10.28.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)COR2011 Dillemmák és döntések a kardiológiában. Kinek? Mikor? Hogyan?

    Program >>

    Aki gépjárművel érkezik, parkolásra a környező utcákat vagy a Westend áruház előtti parkolót javasoljuk.
    Felhívjuk figyelmüket, hogy november 5-e munkanap, nem ingyenes a parkolás!

    A Radison Blu Béke Hotel a tömegközlekedés szempontjából ideális helyen fekszik: a Nyugati téri 6-os villamos megállótól és metró megállótól 100 m séta.

    Rendezvény kezdete: 2011.11.05. 09:00
    Rendezvény vége: 2011.11.05. 16:50
    Szervező: Sanocor Kft és az AP Event Kft.
    E-mail: rita.molnar@ap.hu
    Helyszín: 1067 Budapest, Teréz krt. 43., Radison Blu Béke Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://cor2011.ap.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)7. GUCH VITAFÓRUM NAGYÉR TRANSZPOZÍCIÓ

    Részvételi díj 7.000 Ft. Kreditpont: 10 (kötelezően választható tanf.)

    www.oftex.hu : SE-TK/2011.II/000335

    Időpont: 2011.11.11.
    Helyszín: 1096 Budapest, Haller utca 29., Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VII. Szolnoki Hypertonia Nap

    Kedvezményes jelentkezési határidő: 2011. október 24.
    Jelentkezési határidő: 2011. november 8.

    Az első értesítő és a jelentkezési lap letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Rendezvény kezdete: 2011.11.11.
    Rendezvény vége: 2011.11.12.
    Szakterület(ek): Hipertónia
    Tudományos információ: Dr. Herczeg Béla, Dr. Benczúr Béla
    E-mail: mediprince@gmail.com, benczurb@gmail.com
    Munkahely neve: ASSZISZTENCIA Szervező Kft.
    Címe: 1055 Budapest, Szent István krt. 7.
    Tel: +36 1 350 1854
    Fax: +36 1 350 0929
    E-mail: hyper@asszisztencia.hu
    Helyszín: 5500 Szolnok, Tiszaligeti sétány, Szolnoki Főiskola Campus
    A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/11hyper/index.php?menu=1

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XV. Gottsegen Kardiológiai Nap 2011

    Előregisztráció határideje: 2011. november 10.

    Jelentkezési határidő: 2011. november 18.

    A rendezvény meghívója és a jelentkezési lap letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Időpont: 2011.11.18.

    Tel: 215-2139
    Fax: 215-7067
    E-mail: titkarsag@kardio.hu
    Helyszín: 1074 Budapest, VII. kerület, Rákóczi út 90., Best Western Hotel Hungária (Grand Hotel)
    A rendezvény Web oldala: http://www.kardio.hu/index.php?lang=_1&selectedmenu=rendezveny&filter=23

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szív-CT Munkacsoport tudományos ülése

    Üléselnökök: Dr. Préda István és Dr. Thury Attila

    A tudományos ülés programja:
    1. Dr. Kerecsen Gábor: Mire jó a hybrid képalkotás a koszorúér betegségben?
    2. Dr. Maurovich-Horváth Pál: Újdonságok a coronaria-CT képalkotás terén
    3. Dr. Préda István: Beszámoló a munkacsoport 3 éves tevékenységéről
    4. Vezetőségválasztó közgyűlés

    Időpont: 2011.11.18.
    Helyszín: Budapest, Honvédkórház – Állami Egészségügyi Központ

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A MKT Szívelégtelenség és Szívizombetegségek Munkacsoportja Tudományos Ülése

    Téma: Kevésbé ismert klinikai útmutatók a szívelégtelenség/szívizombetegségek területén.

    Üléselnökök: Prof. Dr. Csanády Miklós, Dr. Dékány Miklós

    A részletes program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Időpont: 2011.11.21.
    Helyszín: 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44., Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központ, Kék Terem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)16th International Congress of ISCP 2011

    For information on how to register please contact ISCP at: info@iscpcardio.org

    You can read Preliminary programme for the 16th International Congress of the ISCP at the Attached documents.

    Időpont: 2011.12.04.
    Helyszín: Chile, Vi&, 241;a del Mar
    A rendezvény Web oldala: http://www.iscpcardio.org/16th-international-congress-of-iscp-2011/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Euroecho & Other Imaging Modalities - 2011 -

    Rendezvény kezdete: 2011.12.07.
    Rendezvény vége: 2011.12.10.
    Címe: 2035 Route des Colles - Les Templiers - BP 179 06903 Sophia Antipolis, France
    Tel: +33 (0)4 92 94 76 00
    Fax: +33 (0)4 92 94 76 01
    E-mail: euroecho@escardio.org
    Helyszín: 1101 Budapest, Albertirsai út 10, Hungexpo
    A rendezvény Web oldala: http://www.escardio.org/congresses/euroecho2011/Pages/welcome.aspx

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt NAGY BENEDEK szobrászművész DR. KERKOVITS GYULA EMLÉKTÁBLÁJÁNAK ünnepélyes avatására

    Az ünnepség programja:

    - Prof. Dr. Merkely Béla a Magyar Kardiológusok Társasága elnökének ünnepi megemlékezése
    - Avatóbeszédet mond Östör Annamária önkormányzati képviselő, egészségügyi és sporttanácsnok
    - Dr. Kerkovits Gyula emléktábláját felavatja Róth Péter alpolgármester
    - Koszorúzás
    - Himnusz

    „Valaki az Értől indul el
    S befut a szent, nagy Óceánba”
    (Ady)

    Az ünnepségen közreműködnek az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium Szent István Szakképző Iskolája diákjai

    Rendezvény kezdete: 2011.12.19. 14:00
    Rendezvény vége: 2011.12.19. 15:00
    Helyszín: 8000 Székesfehérvár, Ady Endre u. 17., Szent István Szakképző Iskola, az egykori Magyar Királyi Állami Ybl Miklós Gimnázium épülete

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XIX. Miskolci Kardiológiai Napok

    Időpont: 2012.01.20.
    Helyszín: Miskolc-Lillafüred, Palotaszálló, Erzsébet sétány 1.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IV. Szívelégtelenség Napok

    IV. Szívelégtelenség Napok 2012. január 27-28-án kerül megrendezésre Hajdúszoboszlón, a Silver Hotelben az MKT Szívelégtelenség és Szívizombetegségek Munkacsoportjának szervezésében

    Kongresszus előakkreditációja megtörtént, minden résztvevő 48 pontot kap.

    A Kongresszus fő témái:
    - Újdonságok a szívelégtelenség és a szívizombetegségek diagnosztikájában és therápiájában
    - A szívelégtelenség eszközös kezelésének (CRT – ICD) problémái
    - Szívelégtelenség Ambulanciák
    - Experimentális szívelégtelenség
    - Esetbemutatások
    - A szívelégtelenség kezelésének leghatékonyabb módszere a prevenció
    - Hypertrophiás cardiomyopathia: új ACC/AHA klinikai ajánlás, 2011
    - Optimális-e az optimális gyógyszeres kezelés
    - Előrehaladott és végstádiumú szívelégtelenség

    Jelentkezési lap letölthető a kapcsolódó dokumenumok alatt!

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk:

    Dr Nyolczas Noémi
    a kongresszus elnöke

    Dr Sepp Róbert
    az MKT Szívelégtelenség és Szívizombetegségek
    munkacsoportjának elnöke

    Rendezvény kezdete: 2012.01.27.
    Rendezvény vége: 2012.01.28.
    Szervező: Ekho '94 Kft.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Alapfokú echokardiográfiás tanfolyam

    Részvételi díj : 15.000 Ft.
    Kreditpont: 26 (kötelezően választható tanfolyam)
    www.oftex.hu: SE-TK/2012.I/00105

    Rendezvény kezdete: 2012.02.03.
    Rendezvény vége: 2012.02.04.
    Szakterület(ek): Kardiológia
    Szervező: Varga Katalin
    Tel: 06 (1) 215 5593, 06 (70) 382 0355
    Fax: 06 (1) 215 5593
    E-mail: vargakat@kardio.hu
    Helyszín: 1133 Budapest, Kárpát u. 62-64., Danubius Hotel HELIA

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)GYERMEKKARDIOLÓGIAI KLUB 2012. évi, 11. rendezvénye

    Program
    „GYAKORLATI GYERMEKKARDIOLÓGIA” Sürgős ellátást igénylő kora- és újszülöttkori szívbetegségek

    - Klinikum-diagnosztika- Prof. dr Katona Márta, Szegedi Egyetem Gyermekklinika
    - Újszülöttkori vitiumos betegek transport vetületei: Dr. Somogyvári Zsolt, Cerny mentőszolgálat vezetője
    - Újszülöttkori myocarditis: Dr. Mogyorósy Gábor, egyt. docens, Debreceni Egyetem Gyermekklinika
    - Újabb képalkotó lehetőségek: Prof. dr. Kádár Krisztina, főo., egyt. magántanár, GOKI Gyermekszív Központ
    - Kora-újszülöttkori szívsebészet eredményei: Prof. dr. Hartyánszky István főo., egyt. magántanár, GOKI Gyermekszív

    Dr. Császár Márta, gyermekgyógyász, gyermekkardiológus főorvos köszöntése

    Rendezők: dr. Kádár Krisztina és dr. Vinczián Magdolna

    Rendezvény kezdete: 2012.02.03. 13:00
    Rendezvény vége: 2012.02.03. 18:30
    Helyszín: 1149 Budapest, Cházár A. u. 19, Magyar Kardiológusok Székháza

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Rendhagyó eseménnyel indul el az 'Érte Vagy!' nevű kardiológiai prevenciós program

    A kezdeményezés célja, hogy felhívja a szív-érrendszeri betegségekben érintettek figyelmét a mozgás, egészséges életmód, valamint a terápiakövetés fontosságára.
    Tekintettel arra, hogy a sport a legjobb megelőzés a program indításaként egy barátságos gálamérkőzés keretében száll vízbe a SOTE férfi vízilabda csapata, valamint a tagjai között 3 olimpiai bajnokot és 4 válogatott játékost jegyző Teva-Vasas.

    A programnak a Komjádi uszoda ad otthont.
    A mérkőzésre a belépés ingyenes, minden vízilabda rajongót szeretettel várunk!

    A Magyar Kardiológusok Társasága, a Semmelweis Egyetem és a Teva támogatásával

    Rendezvény kezdete: 2012.02.14. 11:00
    Rendezvény vége: 2012.02.14. 14:00
    Helyszín: 1023 Budapest, Árpád fejedelem útja 8., Komjádi uszoda

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XVII. Debreceni Kardiológiai Napok

    Az összesen megszerezhető kreditpont (a szerdai nappal együtt) 58 pont

    Kedvezményes regisztráció határideje: 2012. február 3.
    Regisztráció határideje: 2012. március 5.

    Program és jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2012.03.07. 07:30
    Rendezvény vége: 2012.03.10. 13:50

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)75th Anniversary of Albert Szent-Györgyi's Nobel Prize Award

    Rendezvény kezdete: 2012.03.22.
    Rendezvény vége: 2012.03.25.
    Szervező: Dr. Peter Hegyi, General Secretary
    Munkahely neve: Faculty of Medicine University of Szeged
    Címe: 109 Tisza Lajos krt. Szeged, H-6725 HUNGARY
    Tel: +36 62 545 015
    Fax: +36 62 426 529
    E-mail: 75office@med.u-szeged.hu
    Helyszín: Szeged,
    A rendezvény Web oldala: http://www.szentgyorgyi75.com

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MOMOT 2012. évi Kongresszusa (MOMOT VIII.)

    A Kongresszus főtémája: Elhízás, és kardiometabolikus kockázat

    A meghívó megtekinthető ide kattintva

    Rendezvény kezdete: 2012.03.23.
    Rendezvény vége: 2012.03.24.
    Helyszín: 1013 Budapest, Krisztina körút 55., Magyar Telekom Székház

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Képalkotó Diagnosztika a Kardiológiában 2012

    2012 március végén hatodik alkalommal várja tisztelettel és szeretettel az érdeklődőket a Magyar Kardiológusok Társasága Echocardiographiás Munkacsoportja és az esztergomi Vaszary Kolos Kórház I. Belgyógyászat Kardiológia közös tudományos rendezvényükre.

    Tudományos program fő sarokpontjai:
    - pulmonológia
    - endokrinológia
    - diabetológia
    - hematológia
    - onkológia
    - immunológia
    - reumatológia
    - neurológia
    - aneszteziológia

    Részvételi díj:
    Résztvevők (2012. március 1-ig): 15.000 Ft / fő
    Résztvevők (2012. március 1. után és a helyszínen): 18.000 Ft / fő
    Kísérők: 6.500 Ft / fő
    Családorvosok számára a Tudományos Program látogatása, mely a déli büféasztalt is tartalmazza: 10.000 Ft / fő

    Rendezvény kezdete: 2012.03.30.
    Rendezvény vége: 2012.03.31.
    Tudományos információ: Dr. Dinnyés József, osztályvezető főorvos és Dr. Ámon György főorvos
    Munkahely neve: Vaszary Kolos Kórház, Esztergom I. Belgyógyászat Kardiológia
    Címe: 2500 Esztergom, Petőfi u. 26–28.
    Tel: + 36 33 542 300, +36 30 948 5539
    Fax: +36 33 542 332
    E-mail: jozsefdinnyes@gmail.com
    Munkahely neve: C & T Hungary Kft. Kongresszusi Iroda
    Címe: 6720 Szeged, Dugonics tér 12.
    Tel: +36 62 548 485, +36 20 4141 192
    Fax: +36 62/548-485
    E-mail: congress@congresstravel.hu
    Helyszín: 2500 Esztergom, Szent István tér 10., Szent Adalbert Központ Ó-Szeminárium Épülete
    A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/kepalkoto2012

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MKT Magzati Kardiológiai Munkacsoportjának Tudományos Ülése - Gyakorlati magzati kardiológia

    Időpont: 2012.03.30.
    Helyszín: 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós u. 1., Zalaegerszegi Kórház, Tanácsterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IME VII. Képalkotó Diagnosztikai Konferencia

    Időpont: 2012.04.05.
    Helyszín: 1074 Budapest, Rákóczi út 90., Best Western Grand Hotel Hungaria

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Diabetes Társaság XXI. Kongresszusa

    Rendezvény kezdete: 2012.04.12.
    Rendezvény vége: 2012.04.15.
    Szervező: AAC Kongresszusi Iroda
    Címe: 8200 Veszprém, Templom u. 9.
    Tel: 06 (88) 789 809
    Fax: 06 (88) 789 809
    E-mail: mdt2012@diabet.hu
    Helyszín: 8237 Tihany, Rév u. 3., Club Tihany
    A rendezvény Web oldala: http://www.diabet.hu/mdt2012

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XIX. Ifjúsági Kardiológus Napok

    az MKT Ifjúsági Bizottsága szervezésében

    Tisztelt Ifjú Kardiológus Kollégák!

    Ezúton tájékoztatunk mindenkit, hogy a XIX. Ifjúsági Kardiológus Napok a hagyományokhoz híven 2012-ben ismét Lillafüreden, a Palota Szállóban kerül megrendezésre, időpontja: 2012. április 13-15.

    A rendezvényre való jelentkezésre idén is elektronikus úton lesz lehetőség!

    Az MKT Ifjúsági Bizottságának képviseletében
    Dr. Édes István Ferenc s.k.
    az MKT Ifjúsági Bizottságának Elnöke

    Rendezvény kezdete: 2012.04.13.

    E-mail: titkarsag@mkardio.org
    Helyszín: Lillafüred, Erzsébet sétány 1., Palota Szálló
    A rendezvény Web oldala: https://www.doki.net/tarsasag/kardiologia/info.aspx?web_id=&sp=195#ugras

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NJSZT OBSZ Tudományos Ülés 2012

    A rendezvény címe: eHealth támogatási lehetőségek a krónikus kardio-metabolikus betegségek gondosában

    Rendezvény kezdete: 2012.04.13. 13:30
    Rendezvény vége: 2012.04.13. 17:00
    Helyszín: 1134 Budapest, Róbert Károly körút 44., Honvédkórház, (új épület rész, II. emelet “Kék terem”, bejárat a Pap Károly utca felől
    A rendezvény Web oldala: http://njszt.hu/neumann/szakmai-kozossegek/orvosbiologiai-szakosztaly/tervezett-programjaink-2012-ben

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pitvarfibrilláció 2012 - Tudományos ülés és továbbképző tanfolyam

    Jelentkezés, információ:

    Heimné Csige Ildikó
    DEOEC, Belgyógyászati Intézet I. Belklinika, 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
    Telefon:06-30-572-1124 Fax: 52 255 951
    E-mail: postaim@vipmail.hu

    Részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt olvashatóak!

    Rendezvény kezdete: 2012.04.27. 14:00
    Rendezvény vége: 2012.04.27. 18:00
    Helyszín: Debrecen, Thomas Mann u. 49., MTA Debreceni Akadémiai Bizottság székháza

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Kardiológusok Társasága 2012. évi Tudományos Kongresszusa

    A 2012. évi tavaszi tudományos ülés témái:

    - Ischaemiás szívbetegség
    - Szívelégtelenség (epidemiológia, prognózis, diagnózis, gyógyszeres kezelés, CRT, gondozás)
    - Cardiovascularis rehabilitáció
    - Ritmuszavarok diagnosztikája, gyógyszeres és eszközös kezelése
    - Szívtranszplantáció (gyermek és felnőtt)
    - Képalkotó diagnosztika (echocardiográfia, CT, MR)
    - Szívsebészet
    - Gyermekkardiológia
    - Kisérletes kardiológia
    - Interaktív esetbemutatások
    - FOCUS sectio
    - Egyéb

    Rendezvény kezdete: 2012.05.09.
    Rendezvény vége: 2012.05.12.
    Szakterület(ek): Kardiológia
    Tudományos információ: MKT Titkárság
    Címe: 1406 Budapest Pf. 24.
    Tel: 06 (1) 461-0665
    Fax: 06 (1) 461-0667
    E-mail: titkarsag@mkardio.hu
    Szervező: Szendrey Éva
    Munkahely neve: EKHO '94 KFT.
    Címe: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8.
    Tel: (52) 537-537
    Fax: (52) 538-538
    E-mail: ekho94@t-online.hu
    Helyszín: 8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca, Kongresszusi Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/mkt2012

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Ischaemiás szívbetegség alfától a célig

    A rendezvény belgyógyászok, kardiológusok, családorvosok, gyermekgyógyászok, aneszteziológusok, radiológusok, intenzív-, oxiológus- és sürgősségi szakorvosok, részére kreditpont-szerző.

    Az előadásokat tesztvizsga követi.

    Regisztrációs díj orvosok részére: 500 Ft

    Szakdolgozók részére a regisztráció díjtalan.

    Részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt olvashatóak.

    Rendezvény kezdete: 2012.06.01. 12:00
    Rendezvény vége: 2012.06.01. 17:00
    Szakterület(ek): Kardiológia, Oxyológia, Traumatológia, Radiológia, Háziorvostan, Gyermekgyógyászat, Aneszteziológia, intenzív terápia, Belgyógyászat
    Tudományos információ: Dr. Rostás László
    Munkahely neve: Kaposi Mór Oktató Kórház, Mosdós
    Fax: 82/377-270
    E-mail: msdkardiologia@kmmk.hu
    Helyszín: 7257 Mosdós, Petőfi u. 4., Kaposi Mór Oktató Kórház - Előadóterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Debreceni Egyetem Symposium - Szív, agy, vér és kölcsönhatásaik

    A rendezvényen való részvétel díjmentes, regisztrációhoz kötött!
    www.desymposium.hu
    Regisztrálni 2012. június 15-ig lehet!

    További részletek és a program a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.

    Rendezvény kezdete: 2012.06.22. 08:15
    Rendezvény vége: 2012.06.22. 18:00
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné, Neurológia, idegsebészet, Kardiológia
    Helyszín: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., In Vitro Diagnosztikai Tömb

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek 4. Fóruma

    A Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek Alapítványa Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központ és Szívsebészeti Klinika szervezésében

    Védnök: Prof.dr Merkely Béla, Prof dr Bodor Elek

    Program
    "10-20 évvel a gyermekkori szívműtét után"
    Üléselnök: Prof.dr Bodor Elek, Prof.dr Kádár Krisztina

    Veleszületett szívbetegségek epidemiológiája.
    (dr Mogyorósi Gábor egyt.docens PhD, Debreceni Egyetem )

    Ismétlődési kockázat. Magzati kardiológia szerepe a szívbetegségek prognózisának javításában.
    (Prof. dr Kádár Krisztina egyt.magántanár GOKI)

    Felnőttkori reműtétek Fallot tetralogiában.
    (Prof.dr Hartyánszky István egyt.magántanár-GOKI)

    Gyermekvállalás veleszületett szívhibával és műtét után- az orvos szemszögéből (dr Liptai Csilla –SE Kardiológiai Központ).

    A család szemszögéből ( Bozóné, Kegyes Réka- Pécsi Egyetem )

    Szívműtét után hegyen-völgyön át (Sió Eszter)

    "Magunkról"
    Életem a szívműtét után-beszélgetés (Edina, Eszter, Réka, Szilvia és a többiek)

    Rendezvény kezdete: 2012.06.29. 13:30
    Rendezvény vége: 2012.06.29. 17:30
    Helyszín: 1122 Budapest, Városmajor u. 68., SE Kardiológiai Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ESC Congress 2012

    The European Society of Cardiology presents the world's premier conference on the science, management, and prevention of cardiovascular disease. 

    We would like to thank all abstracts submitters for their contribution to this unique event!

    Cardiologists under 35 years old: it's time to submit your most challenging clinical case!

    Find out more about the scientific programme, this year’s spotlight and our new organisation by village.
    You can also start planning your attendance: book your hotel and register for the ESC Congress 2012.

    Rendezvény kezdete: 2012.08.25.
    Rendezvény vége: 2012.08.29.
    Helyszín: Németország, München,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kardiológiai Kötelező Szinten Tartó Továbbképző Tanfolyam 2012

    A kardiológiai szakma kötelező szinten tartó továbbképzése a négy egyetem - a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Egyetem és a Szegedi Egyetem - összefogásával kerül megszervezésre, évente más-más egyetemi városban. Ezúttal a Debreceni Egyetem Orvos – és Egészségtudományi Centrum a soron következő helyszín.

    Jelentkezési határidő: 2012. július 31.

    További információk és részletes program a kapcsolódó dokumentumokban olvashatók.

    Rendezvény kezdete: 2012.09.06.
    Rendezvény vége: 2012.09.08.
    Szakterület(ek): Kardiológia, Háziorvostan, Belgyógyászat, Aneszteziológia, intenzív terápia, Diabetológia, Foglalkozás-egészségügy
    Helyszín: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
    A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu/conferences/conferences.php?conf_id=88

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Képalkotó eljárások szerepe az ischaemiás szívbetegség diagnosztikájában

    Részvételi díj: 10.000 Ft
    Befizetendő a Diagnosztikai Képalkotó Oktatásért Alapítvány számlájára
    (7400 Kaposvár Guba Sándor 40., Adószám: 18778926-1-14, MKB: 10403909-39023197-00000000)

    A tanfolyamot az OFTEX-en 14 ponttal akkreditálták.

    Program:
    9:00 Bevezető
    Falmozgászavarok
    9:05-9:30 ECHO (Faludi Réka)
    9:30-9:55 MR (Simor Tamás)
    9:55-10:20 CT (Kerecsen Gábor)
    Életképesség vizsgálata
    10:20-10:45 ECHO (Varga Albert)
    10:45-11:10 MR (Tóth Attila)
    11:10-11:35 CT (Maurovich-Horváth Pál)
    11:35-12:00 Szünet
    Acut coronaria syndroma differenciáldiagnosztikája
    12:00-12:30 ECHO (Hegedűs Ida)
    12:30-13:00 CT (Maurovich Horváth Pál)
    13:00-13:30 MR (Vágó Hajnalka)
    13:30-14:30 Ebéd
    Mechanikus szövődmények
    14:30-15:00 ECHO (Apor Asztrid)
    15:00-15:30 MR (Asbóth Richárd)
    15:30-16:00 CT (Pintér Nándor)
    16:00-16:30 Szünet
    Postinfractusos beteg követése-szívelégtelenség
    16:30-17:00 ECHO (Cziráki Attila)
    17:00-17:30 CT (Kerecsen Gábor)
    17:30-18:00 MR (Tóth Levente)
    18:00 Összefoglaló (Temesvári András)
    18:15 Vizsga

    Rendezvény kezdete: 2012.09.14. 09:00
    Rendezvény vége: 2012.09.14. 18:15
    Helyszín: 7400 Kaposvár, Guba Sándor utca 40., Kaposvári Egyetem – Auditorium

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)3rd Central European Conference on Noninvasive Cardiovascular Imaging (CEcniCVI) konferencia (Budapest, 2012.09.20-22.)

    Tisztelt Kollégák!

    Rövidesen, 2012. szeptember 20-án kezdődik a 3rd Central European Conference on Noninvasive Cardiovascular Imaging (CEcniCVI) konferencia, melyre minden radiológus ingyenesen regisztrálhat.
    A konferencia tematikusan áttekinti a noninvaziv szív képalkotó diagnosztika teljes vertikumát, ezért jó képzési, tanulási lehetőséget biztosít a szakvizsgára készülők számára, valamint felkészíti a szakorvosokat napjaink diagnosztikus kihívására a noninvaziv kardiodiagnosztika területén. A rendezvény előadói az Amerikai Egyesült Államok és Európa szív CT, MR, PET diagnosztikájának legnevesebb szakemberei, lehetővé téve a kiemelkedően magas szakmai színvonalat. Kérem a Kollégákat, ne hagyják ki az egyedülálló lehetőséget és minél nagyobb számban vegyenek részt a konferencián. Részvételi szándékukat még e-mailben jelezhetik a szervezőknek a batyo@chello.hu e-mail címen, hogy az ingyenes regisztrációjukat mielőbb aktiválhassuk. A részvételhez feltétlenül szükséges a regisztráció.

    A konferencián résztvevők a magyar továbbképzési rendszerben 50 kredit pontot, az Európai Unióból érkező kollégák 18 CME kredit pontot, a svájci állampolgárok 28 kredit pontot kapnak.

    Helyszín:
    1014 Budapest, Budai Vár
    Szentháromság tér 6.
    Magyarság Háza

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a CEcniCVI konferencia szervező bizottsága nevében: dr. Battyány István

    További részletek és program >>

    Rendezvény kezdete: 2012.09.20.
    Rendezvény vége: 2012.09.22.
    Szakterület(ek): Radiológia
    Helyszín: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6., Magyarság háza

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Congenitalis szívhibák echocardiographiája - csecsemő és gyermekkorban

    A tanfolyam akkreditált (OFTEX) - az echos licenszek meghosszabitásához ill. új vizsga letételéhez- ajánlott. Tanfolyam szervező Prof.dr Kádár Krisztina. Jelentkezni az OFTEX portálon ill. Varga Katalinnál (GOKI 36-1 215 1220) lehet.

    Időpont: 2012.09.21.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VIII. Aritmia és Pacemaker Napok

    A MKT Aritmia és Pacemaker munkacsoportja 2012-ben Sopronban rendezi a VIII. Aritmia és Pacemaker napokat, melyhez ezúttal péntek délután és szombat délelőtt kísérő rendezvényként a hagyományosan ebben az időszakban megrendezésre kerülő VI. Soproni Prevenciós Klub kapcsolódik.

    További információ és on- line regisztráció a www.remedicon.hu oldalon érhető el, ahol rövidesen a teljes szakmai program is megtekinthető lesz.

    Kedvezményes regisztrációra 2012. június 30-ig van lehetőség.

    Rendezvény kezdete: 2012.09.27.
    Rendezvény vége: 2012.09.29.
    Szakterület(ek): Hipertónia, Kardiológia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Terhesség és szívbetegség Interdisciplináris Fórum

    A Felnőtt kongenitalis munkacsoport kétévente lehetőséget biztosit a magyar orvostársadalom e fontos témakör iránt érdeklődő tagjainak a vitatott kérdéseinek ismertetésére és gondolatainak cseréjére.
    Az első Terhesség és szívbetegség vitanapunk fő témája a magas rizikójú szívbeteg nők terhessége kardiológus, szülész és aneszteziológus szemszögéből. Nem utolsó sorban szeretnénk általános problémákat is érinteni, mint a gyógyszeres kezelés, fogamzásgátlás és magzati echocardiográfiás szűrő vizsgálat. Külföldi előadóvendégünk a németországi gyakorlatról fog beszámolni. Kerekasztal beszélgetésünkön a mindennapi gyakorlatot szeretnénk megvitatni.

    Jelentkezési határidő: 2012. szeptember 15.

    Időpont: 2012.09.28.
    Szakterület(ek): Aneszteziológia, intenzív terápia, Kardiológia, Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: 1133 Budapest, Kárpát u. 62., Hotel Hélia Budapest

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Kardiovaszkuláris Rehabilitációs Társaság Kongresszusa

    HATÁRIDŐK:
    Absztrakt beküldés » 2012. július 15.
    Absztrakt elfogadás » 2012. július 31.
    Absztrakt beosztás » 2012. augusztus 31.
    Szállásfoglalás » 2012. szeptember 05.
    Jelentkezés » 2012. október 03.

    TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG
    Elnöke: Dr. Apor Péter

    Tagjai:
    Egyed Márta
    Harasztiné Sárosi Ilona
    Dr. Hoffman Artúr
    Tarnai Irén

    SZERVEZŐBIZOTTSÁG
    Tagjai:
    Dr. Apor Péter
    Dr. Berényi István
    Prof. Dr. Gara Imre
    Dr. Herczeg Béla
    Dr. Oláh Csaba
    Dr. Simon Attila

    Rendezvény kezdete: 2012.10.02.
    Rendezvény vége: 2012.10.06.
    Helyszín: 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány, Szolnoki Főiskola Campus
    A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/mkrt/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Kardiológusok Társasága Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának 2012. évi Kongresszusa

    Rendezvény kezdete: 2012.10.04.
    Rendezvény vége: 2012.10.06.
    Helyszín: 4032 Debrecen, Móricz Zsigmond krt. 22., Orvos és Egészségtudományi Centrum, Kardiológiai Intézet nagy előadója

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MKT és MTT Kardiopulmonális Munkacsoport Kardiopulmonális konferenciája

    Akreditáció: 28 pont (Intenzív terápia, Kardiológia, tüdőgyógyászat)

    Rendezvény kezdete: 2012.10.05.
    Rendezvény vége: 2012.10.06.
    Helyszín: 2025 Visegrád, Lepence-völgy, hrsz.: 121, Thermál Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.kardiopulmonalis.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Kardiológusok Társasága Echocardiographiás Munkacsoportjának II. Kongresszusa

    Kongresszus témái:
    A „standard” echocardiohgraphiás témák áttekintése mellett a program a következő újdonságokat tartalmazza:
    - Mi a 3D jövője?
    - A szöveti Doppler csak E/e’-t jelent?
    - Kontraszt echo- megéri?

    Tervezünk egy „Hogyan ítéli meg a...” szekciót:
    - aorta stenosis súlyosságát
    - mitrális regurgiatio mechanizmusát
    - pulmonalis hypertónia fokát

    Mit válasszak, MR-t vagy echót?
    - HCM-ben
    - Congenitális szívbetegségben
    - DCM-ben
    - ARVD-ben

    Coronaria CT az
    - invazív kardiológus
    - echós
    - CT-s szemével

    Rendezvény kezdete: 2012.10.11.
    Rendezvény vége: 2012.10.13.
    Tudományos információ: Prof. Dr. Varga Albert
    Munkahely neve: II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ
    Tel: +36 (30) 466-2893
    Szervező: Szentmiklóssy Mária
    Munkahely neve: C&T Hungary Kft Kongresszusi Iroda
    Tel: +36 (62) 548-485 vagy +36 (20) 414-1192
    E-mail: congress@congresstravel.hu
    Helyszín: 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert utca 16., Hotel Forrás
    A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/echo2012

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MAÉT VASZKULÁRIS FÓRUM – 2012/2 (Budapest, 2012.10.26)

    „A CAROTIS BETEGSÉG AKTUALITÁSAI”

    Tisztelt Kollégák!
    A „MAÉT Vaszkuláris Fórum” második alkalommal 2012.10.26-án kerül megrendezésre.

    A kurzusok felépítése a tervek szerint részben felkért előadók összefoglalóiból, valamint klinikai dilemmát megfogalmazó, az adott témához kapcsolódó esetbemutatások interaktív megbeszéléséből áll. Célunk a mindennapos gyakorlat kérdéseinek előtérbe helyezése, az „irányelvek” és az „életszerű” helyzetek között feszülő bizonytalanságok oldása. Emellett reményeink szerint a társszakmák közötti párbeszédet is segítjük.

    Az interaktív tematikát erősítendő kérünk mindenkit, hogy a témába vágó, érdekes, megbeszélésre alkalmas eset bemutatásával járuljon hozzá a találkozó sikeréhez.
    Az esetbemutatás szándékát kérjük, jelezze a maetforum@gmail.hu e-mail címen.

    A Társaság Vezetőségének döntése alapján ez alkalommal a szavazás útján eldöntött „LEGJOBB ELŐADÁS” díja az előadó számára a Társaság következő évi kongresszusán történő részvételének teljes finanszírozása.

    A második összejövetel témája a CAROTIS BETEGSÉGGEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK előadás és beszélgetés keretében történő tárgyalása lesz.

    A CAROTIS BETEGSÉG AKTUALITÁSAI

    A neurológus szerepe a carotis stenosisos betegek ellátásában (Dr. Lovas Gábor)

    Az asymptomatikus carotis stenosis kezelésének jelenlegi stratégiája (Dr. Gősi Gergely)

    Symptomatikus carotis stenosis kezelése (Dr. Vallus Gábor)

    Érdekes esetek bemutatása

    (bemutatási szándék jelzése a maetforum@gmail.hu e-mail címen)

    A továbbképzés helyszíne és időpontja:
    Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinika, Érsebészeti Tanszék tanterem, bejárat a 1122 Budapest, Gaál József utca 9. felől

    2012. október 26. 14:00-17:00 óra között

    Szeretettel várunk minden vaszkuláris medicina területén dolgozó, a kérdés iránt érdeklődő kollégát. A továbbképzés akkreditált.
    Részvételi szándékukat kérjük a maetforum@gmail.hu email címen jelezzék, (név, pecsétszám, munkahely, emailcím: akkreditáció könyvelése céljából) legkésőbb 2012.10.25-ig.

    Dr. Mogán István
    a MAÉT Elnöke

    Szervező bizottság:

    Dr. Járai Zoltán
    Dr. Kolossváry Endre
    Dr. Szeberin Zoltán
    Dr. Vallus Gábor

    Időpont: 2012.10.26.
    Szakterület(ek): Érsebészet
    Helyszín: 1122 Budapest, Gaál József u. 9., Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinika, Érsebészeti Tanszék tanterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Felnőtt Kongenitális Munkacsoport Fóruma

    Kreditpont (www.oftex.hu: SE-TK/2012.II/00333): 16.

    A részletes programot a kapcsolódó dokumentumokban találja.

    Időpont: 2012.11.09.
    Szakterület(ek): Kardiológia
    Szervező: Varga Katalin
    Tel: 06-1-2155593 / 70-3820355
    Fax: 06-1-2155593

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)100 esztendős a Városmajor utca 68. alatti intézet

    Tisztelt Kolléganők és Kollégák!

    Egy ember életében igen fontos esemény a kerek évfordulós születésnapok megünneplése. Egy karakteres lelkületét büszkén vállaló alma mater, a Városmajori Klinika számára legalább ennyire fontos ez. Ebben az évben lett 100 esztendős a Városmajor utca 68 alatti intézet, amely az emberöltőkön keresztül különféle elnevezésekkel először a budai, majd később a régiós és országos egészségügyi ellátás naprakész centrumává vált.

    Tisztelettel meghívjuk az évforduló apropóján 2012. november 16-án 8.30 kezdettel a Barabás Villában (XII. ker. Városmajor utca 44) múltat idéző és jövőbe tekintő ünnepségünkre.

    A délelőtti eseménysorozatban a különféle korszakok hiteles tanúi, a klinika munkatársai és barátai emlékeznek és sor kerül egy erre az évfordulóra megjelenő centenáriumi kiadvány, A VÁROSMAJORI KLINIKA ELSŐ 100 ÉVE című könyv bemutatójára is. Ezt követően, 14 órától a Klinika (XII. ker. Városmajor utca 68) tantermében az itt folyó klinikai munka jelenét mutatjuk be, előadások és élő laboratóriumi közvetítések formájában.

    Nagy örömünkre szolgálna, amennyiben Ön is velünk együtt ünnepelne ezen a jeles centenáriumi ünnepségen. Megjelenésére számítunk!

    A programot mellékeljük. Megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    A szervezők nevében:

    Prof. Dr. Merkely Béla
    a klinika igazgatója

    Dr. Merkely Béla igazgató,
    egyetemi tanár
    az MTA doktora
    Kardiológiai Központ-Kardiológiai Tanszék
    Tel.: +36-1-458-6840
    Fax: +36-1-458-6842
    www.kardiologia.hu

    Dr. Béla Merkely PhD, DSc, FESC, FACC
    Director of Heart Center
    of the Semmelweis University
    Tel.: +36-1-458-6840
    Fax: +36-1-458-6842
    www.heartcenter.hu

    Időpont: 2012.11.16.
    Helyszín: 1122 Budapest, XII. ker. Városmajor utca 44.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XVI. Gottsegen Kardiológiai Nap

    Jelentkezési határidő: 2012. november 18.

    Fő témák:

    I. Életképek az invazív kardiológiából
    II. Fallot-tetralógia és a komplex congenitalis vitiumok aktuális kérdései
    III. Újdonságok a kardiológiában – az ajánlások szintjén

    A rendezvénnyel kapcsolatos bővebb tájékoztatást a kapcsolódó dokumentumokban talál.

    Helyszín: 1074 Budapest, VII. Rákóczi út 90., Best Western Hotel Hungária (Grand Hotel)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)COR 2012 - Dilemmák és döntések a kardiológiában. Kinek? Mikor? Hogyan?

    Részletes Program a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2012.11.17. 19:30
    Rendezvény vége: 2012.11.17. 16:00
    Helyszín: 1067 Budapest, Teréz krt. 43., Radisson Blu Béke Hotel

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magzati Kardiológia munkacsoport ez évi 2. Munkacsoport ülése

    A téma: "Gyakorlati Magzati Kardiológia".
    A Tudományos ülést a Szülészeti Osztály közreműködésével - meghívásukra szervezzük.

    Előzetes részvételi bejelentkezés: Prof. Dr. Katona Mártánál: E-mail: katonama@pedia.szote.u-szeged.hu,
    Prof. Dr. Kádár Krisztinánál: E-mail: krisztinakadar@hotmail.com, Telefon: 06-20-9434-827

    "Hands on" vizsgálatokat, oktatást tervezünk, így fontos az előzetes jelentkezés."

    Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

    Tisztelettel,
    Prof. Dr. Kádár Krisztina
    munkacsoport vezető

    Rendezvény kezdete: 2012.11.20. 14:00
    Rendezvény vége: 2012.11.20. 17:30
    Helyszín: Kecskemét, Nyíri út 38., Bács- Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Aktuális kihívások az antitrombótikus kezelésben

    A Magyar Kardiológus Társaság Thrombosis Munkacsoportja és a
    Pécsi Akadémiai Bizottság Operatív Orvosi Tudományok Munkabizottságának rendezésében.

    Előadások:
    1. Új-generációs antikoagulánsok pitvarfibrillációban: hogyan válasszunk a klinikai gyakorlatban? dr. Habon Tamás
    2. Új orális antikoagulánsok akut koronária szindrómában dr. Komócsi András
    3. Kombinált aggregáció-gátló és antikoaguláns kezelés: kinél, hogyan, meddig? Prof. dr. Aradi Dániel
    Üléselnökök: Prof. dr. Keltai Mátyás és dr. Kiss Róbert Gábor

    Rendezvény kezdete: 2012.11.20. 15:00
    Rendezvény vége: 2012.11.20. 17:00
    Szervező: Prof. Dr. Rudas László egyetemi tanár és Dr. med. habil. Komócsi András egyetemi docens
    Helyszín: 7624 Pécs, Jurisics M. u. 44., Pécsi Akadémiai Bizottság (PAB) Tanácsterme

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PCI Optimization Workshop

    Rendezvény kezdete: 2012.11.22.
    Rendezvény vége: 2012.11.23.
    Helyszín: Budapest, Hotel Marriott

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Budapesti Kardiológiai Nap

    Budapesti Kardiológiai Nap lesz a Magyar Kardiológusok Társaságának soron következő rendezvénye fővárosunkban. Társaságunk elnökségének támogatásával most egy háziorvosoknak, kardiológusoknak, diabetológusoknak belgyógyászoknak és más orvosoknak szóló továbbképző rendezvényt indítunk.
    Ez évi főtémánk a "Diabetes a kardiológiában" lesz.

    Időpont: 2012.12.01.
    Tudományos információ: Magyar Kardiológusok Társasága
    Címe: 1146 Budapest, Cházár András u. 19.
    Tel: 06-1-461-0665
    Fax: 06-1-461-0665
    E-mail: info@mkardio.hu
    Szervező: Prof Dr Kiss Róbert Gábor
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz utca 18/b, Larus Étterem és Rendezvényközpont
    A rendezvény Web oldala: http://bkn.ap.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Belgyógyász Társaság 44. Nagygyűlése

    Absztrakt beküldési határidő: 2012.november 15.

    Rendezvény kezdete: 2012.12.13.
    Rendezvény vége: 2012.12.15.
    Szervező: Dr. Szalay Ferenc
    Munkahely neve: Felabor Hungary Kft.
    Tel: 06 1 215-1224, 06 1 210-1007
    E-mail: mbt44ngy@gmail.com, szalay@bel1.sote.hu
    Helyszín: Budapest, Rákóczi út 43-45., NOVOTEL Accor Hotels (Régi Hotel Palace)

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az MKT Nukleáris Kardiológia - Hibrid képalkotás Munkacsoport Tudományos Ülése (Budapest, 2013.01.18.)

    Az MKT Nukleáris Kardiológia - Hibrid Képalkotás Munkacsoport a Kardiológiai képalkotó munkacsoportok részvételével tudományos ülést szervez „A képalkotó módszerek jelentősége a myocardialis ischaemia és a szívizom életképesség kimutatásában - a legújabb Guideline-ok tükrében” címmel. Időpont: 2013. január 18., péntek 14 óra. Helyszín: Pozitron diagnosztikai Kft. előadóterme, 1117 Budapest, Hunyadi J. u. 9.

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    A rendezvény szervezője: Dr. Balogh Ildikó.
    E-mail: ildiko.balogh@uzsoki.hu

    Időpont: 2013.01.18.
    Szakterület(ek): Kardiológia
    Helyszín: 1117 Budapest, Hunyadi J. u. 9., Pozitron diagnosztikai Kft. előadóterme

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szívelégtelenség Napok 2013

    Rendezvény kezdete: 2013.01.25.
    Rendezvény vége: 2013.01.26.
    Munkahely neve: Ekho '94 Kft.
    Címe: 4032 Debrecen, Babits. M. u. 8.
    Tel: (52)-537-537
    Fax: (52)-538-538
    E-mail: ekho94@t-online.hu
    Helyszín: 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 25., Silver Hotel****

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)II. Kardiológiai Prevenciós és Rehabilitációs Napok

    Rendezvény kezdete: 2013.03.22.
    Rendezvény vége: 2013.03.23.
    Helyszín: 9400 Sopron, Várisi út 2., Soproni Rehabilitációs Gyógyintézet
    A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/kprn/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XVIII. Debreceni Kardiológiai Napok

    Kedvezményes regisztráció határideje: 2013. február 03.,
    Reg.határidő: 2013. február 20.

    Programelőzetes elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2013.02.27.
    Rendezvény vége: 2013.03.02.
    Szervező: Dr. Szendrey Éva
    Munkahely neve: EKHO '94
    Címe: 4032 Debrecen, Babits. M. u. 8.
    Tel: 52-537-537
    Fax: 52-538-538
    E-mail: ekho94@t-online.hu
    Helyszín: Debrecen, Kölcsey Kongresszusi Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2. soproni Kardiológiai Napok

    Rendezvény kezdete: 2013.02.22.
    Rendezvény vége: 2013.02.23.
    Tudományos információ: Dr. Kovács Imre PhD.
    Munkahely neve: Soproni Erzsébet Oktató Kórház, II. Belgyógyászat/Kardiológia Osztály
    Helyszín: 9400 Sopron, Várisi u.4., Hotel Lövér****

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkardiológiai Klub

    Program:

    „GYAKORLATI GYERMEKKARDIOLÓGIA”
    Újszülöttkori veszélyállapotok kardiális vonatkozásai, határterületi differenciáldiagnosztikai problémák

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
    Rendezők: dr. Kádár Krisztina és dr. Vinczián Magdolna

    Rendezvény kezdete: 2013.02.01. 15:00
    Rendezvény vége: 2013.02.01. 17:00
    Helyszín: 1149 Budapest, Cházár A. u. 19., Magyar Kardiológusok Társaságának Székháza

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Továbbképző tanfolyam - Az endokrin rendszer életkor függő változásai

    A továbbképző tanfolyam az Egészséges Öregedés Tudományos Egyesület (EÖTE) szervezésében kerül megrendezésre.

    Az EÖTE-t, mint közhasznú szervezetet a Fővárosi Bíróság 2006. február 6.- án vette nyilvántartásba. Az Egyesület arra törekszik, hogy tudományos megalapozottsággal, vizsgálja, értékelje, megismerje, megismertesse, kutassa az öregedés folyamatait és az élet aktív szakaszának meghosszabbítását segítse. A biológia, a viselkedéstudomány, társadalmi változások területén megmutatkozó egyre bővülő ismeretek megkérdőjelezik azokat a sztereotípiákat, melyek az öregedéssel járó folyamatok megváltoztathatatlanságáról szólnak.
    Az Egyesület az egészséges öregedés koncepcióját kívánja támogatni.

    Részletes program a kapcsolódó dokumentumok alatt olvasható.

    Időpont: 2006.09.27.
    Helyszín: MÁV Kórház előadóterme (Budapest VI. Podmaniczky u. 111.)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)III. EKG NAPOK, 2006

    A rendezvény ingyenes, kredit pont érték megállapítása folyamatban van (2005-ben 10 pontot ért).
    Előzetes regisztráció ajánlatos (bmbel3@citromail.hu, vagy a szervezőknél telefonon: (06-1) 462-5600), mert a terem befogadóképessége korlátozott.
    A rendezvény célja: továbbképzés jellegű - elsősorban az alapellátás orvosainak szánjuk, de belgyógyászoknak, kardiológusoknak is ajánljuk.
    Téma: EKG eltérések non-invazív és invazív kardiológiai vizsgálatok tükrében
    Az első napon felkért előadók 30-40 perces előadásban áttekintést adnak az elektrokardiológia egy-egy olyan témájáról, ami a mindennapi praxisban is problémát jelenthet, illetve gyakorlati haszonnal járhat. A napot az EKG Munkacsoport ülése zárja. A második napon olyan esetbemutatásokat beszélünk meg közösen, ahol az EKG eltérés diagnosztikai jelentőséggel bír. A jövőben is évenként szeretnénk megrendezni az EKG Napokat.

    Program:
    Szept. 25. hétfő
    10-13 óra: Ritmuszavarok
    - Ambulánsan (is) kezelhető ritmuszavarok – Dr. Zámolyi Károly oszt.vez.főorvos.
    - Sürgősségi ellátást igénylő ritmuszavarok – Dr. Merkely Béla oszt.vez.egyet.docens
    - Nem antiaritmiás gyógyszerek antiaritmiás hatásai - Prof. Dr. Rónaszéki Aladár oszt.vez.főorvos
    - Ritmuszavarok nem gyógyszeres kezelése – Prof. Dr. Bőhm Ádám egyetemi tanár

    14-16 óra: EKG alapismeretek
    - Az ischaemiás szívbetegség különböző manifesztációi, azok EKG jelei, a kezelés alapelvei – Dr. Regős László oszt.vez.főorvos
    - A pathológiás EKG hullámok strukturális és funkcionális háttere – Dr. Medvegy Mihály oszt.vez.főorvos
    - EKG Munkacsoport ülés: EKG-val kapcsolatos kutatások megbeszélése

    Szept. 26. kedd, 9-13 óra:
    - EKG-val demonstrált esetismertetések közös megbeszélése.
    Kiemelt téma: nők EKG eltéréssel (repolarizációs zavar) járó angina pectorisa és ennek kezelése (mivel a férfiakkal ellentétben kisebb arányban található a háttérben szignifikáns koszorúér elváltozás).

    Bárki hozhat magával - sőt kifejezetten kérjük - érdekes EKG-t, s néhány percben ismertetheti esetüket.

    Rendezvény kezdete: 2006.09.25.
    Rendezvény vége: 2006.09.26.
    Szervező: : Dr Medvegy Mihály oszt.vez. főorvos, az EKG Munkacsoport vezetője
    Dr Simonyi Gábor főorvos, az EKG Munkacsoport titkára
    Helyszín: Igazságügyi és Rendészeti Szervek Központi Kórház (volt BM Kórház) Kórház előadóterme - 1071 Budapest, Városligeti fasor 9-13.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szívünk Napja

    Egész nap kardiológus szakorvosok adnak tanácsot azoknak,akik aktívan szeretnének tenni egészségük megőrzése érdekében. A szervezők futóversennyel, sétával, életmód-tanácsadással szeretnék egy fizikailag aktívabb, egészségesebb életvitelre buzdítani a kilátogató érdeklődőket. A Városligetbe kilátogató közönség ismert hazai sztárokkal találkozhat, délután 16 órától a Szív Hangja koncerten Charlie, Sárközi Anita, valamint a Megasztárból ismert Pál Tamás és Szabó Leslie lép fel. A rendezvény háziasszonya Bálint Antónia lesz.

    Programok: Egész nap 10-18 óráig

    Szűrővizsgálatok vércukorszintmérés a Bayer támogatásával
    Életmód-tanácsadás egészségmegőrzés, megelőzés, táplálkozás, mozgás, stressz
    Vigye haza szíve hangját hangfelvétel készül szíve hangjáról
    Futás az egészségért 11:30 Délután
    Séta az egészséges szívért 15:00
    Szív hangja koncert 16:00-18:00 Charlie, Pál Tamás, Szabó Leslie

    Rendezvény kezdete: 2006.09.24.
    Rendezvény vége: 2006.09.27.
    Helyszín: Budapest, Városliget
    A rendezvény Web oldala: https://www.doki.net/tarsasag/kardiologia/info.aspx?&sp=17

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társasága (ORFMMT) XXV. Vándorgyűlése

    Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társasága (ORFMMT) 2006. szeptember 21-23-án Galyatetőn tartja XXV. Vándorgyűlését.

    Rendezvény kezdete: 2006.09.21.
    Rendezvény vége: 2006.09.23.
    Helyszín: Galyatető
    A rendezvény Web oldala: http://www.rehabvandorgyules.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az MKT és a Pfizer közös edukációs programja az ST-elevációkról

    Az MKT és a Pfizer közös edukációs programja az ST elevációkról a 2006. évi balatonfüredi Tudományos Kongresszus keretén belül 2006. május 10-én 10 és 12 óra között kerül megrendezésre.

    Helyszín: Új Kongresszusi Központ, Balatonfüred, Arena Terem

    Az oktató jellegű szimpóziumot elsősorban ajánljuk a családorvosoknak, a mentőszolgálat orvosainak és mentőtisztjeinek, valamint a sürgősségi és coronaria részlegeken dolgozó kollegáknak.

    Előadók:

    Tomcsányi János
    Budai Irgalmasrendi Kórház, Budapest

    Littmann László
    Carolinas Medical Center, Charlotte, USA

    Program:
    1. Elnézett STEAMI-k Littmann László (Carolinas Medical Center, Charlotte, USA)
    2. Akut ST-elevációk, amik nem igényelnek coronaria reperfúziós terápiát
    Tomcsányi János (Budai Irgalmasrendi Kórház, Budapest)
    3. Interaktív, szavazógépes esetismertetések
    Littmann László és Tomcsányi János

    Jelentkezés: előjelentkezés interneten vagy a helyszínen.
    Figyelem! Az on-line előjelentkezés még a Magyar Kardiológusok Társasága korábbi technikai hátterével működik!
    Előjelentkezés esetén a szimpózium printout formáját is biztosítjuk.
    Helyszíni jelentkezés esetén lehet csak napi jegy formájában csak erre a napra is regisztrálni.
    (A szerdai napi jegy ára 35 év alatt 1000 Ft, 35 év felett 2000 Ft.)

    Időpont: 2006.05.10.
    Szervező: Szendrey Éva
    Munkahely neve: Ekho 94 Kft.
    Címe: www.ekho94.hu
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XIII. Ifjúsági Kardiológus Napok

    Téma:
    Tudományos képzés 35 éven aluli kardiológusok részére

    Rendezvény kezdete: 2006.04.07.
    Rendezvény vége: 2006.04.09.
    Tudományos információ: Dr. Gellér László
    Munkahely neve: SE ÁOK Ér- és Szívsebészeti Klinika
    Címe: 1122 Budapest, Városmajor u. 68.
    Tel: (06-1) 458 6814
    Fax: (06-1) 458 6842
    E-mail: gellec@kkt.sote.hu
    Szervező: Micsinai Gabriella
    Munkahely neve: Magyar Kardiológusok Társasága
    Címe: 1146 Budapest, Cházár András u. 19.
    Tel: (06-1) 461-0665
    Fax: (06-1) 461-665
    E-mail: mkt@t-online.hu
    Helyszín: Miskolc - Lillafüred, Palota Szálló

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The 1st Budapest Symposium on Atrial Fibrillation

    Organized by the Hungarian Institute of Cardiology

    Welcome to Budapest

    On behalf of the Programme Committee and the Local Organizing Committee of the 1st Budapest Symposium on Atrial Fibrillation we are delighted to invite you to Budapest on the 06-07th of April 2006.
    The Hungarian Institute of Cardiology is honoured to be the host of the Atrial Fibrillation Symposium and to provide a forum for delegates to learn together, share experiences, strengthen links and explore collaborative approaches in the treatment of Atrial Fibrillation.
    The social dinner – cruising on the Danube – will get you acquainted with the splendid panorama of the two banks of the river, while the conference venue is fulfilling all requirements needed for a successful meeting.

    Tamas Szili-Torok, MD, PhD Scientific Organizer
    Csaba Foldesi, MD Associate Organizer

    Conference Bureau
    Convention Budapest Ltd.
    Máté Lukácsi project manager
    Pf. 11, 1461 Budapest, Hungary
    Phone: + 36 1 299 0184, -85, -86
    Fax: + 36 1 299 0187
    e-mail: mlukacsi@convention.hu

    The preliminary program of the conference and more information are available on the following web-site: http://www.convention.hu/db/display.php?id=79

    Rendezvény kezdete: 2006.04.06.
    Rendezvény vége: 2006.04.07.
    Helyszín: Budapest, Hilton Budapest WestEnd Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az idős kardiológiai betegek - és néhány releváns tényező elméletben és a praxisban

    A Magyar Kardiológusok Társasága Orvospszichológiai Munkacsoportja
    Az idős kardiológiai betegek - és néhány releváns tényező elméletben és a praxisban címmel Sympoziumot rendez.

    Időpont: 2006. március 17. péntek, 14 óra
    Helyszín: Magyar Kardiológusok Társasága Székháza (1146 Budapest, Cházár András u. 19. I.em.3.)

    Tudományos program:

    Elnökség: Prof. Dr. Naszlady Attila, Dr. Őry Klára
    Moderátor: Prof. Dr. Naszlady Attila

    1) Prof. Dr. Iván László:
    A gerokardiológia új rendszerszemlélete, és jelentősége

    2) Dr. Őry Klára:
    A compliancet befolyásoló új tényezők az időskorú kardiológiai betegeknél.

    3) Dr. Lőrincz Jenő:
    Az időskorú kardiológiai problémák szemléleti változásainak tendenciái.

    4) Dr. Lőrincz Ambrus:
    Az időskorú kardiológiai problémák a praxis optikáján át.

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
    Magyar Kardiológusok Társasága Orvospszichológiai Szekció Vezetősége

    Időpont: 2006.03.17.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XI. Debreceni Kardiológiai Napok

    Téma:
    Aktualitások a kardiológiában

    Exprerimentális Szekció:
    Téma:
    Gyógyszeres terápia
    Alapkutatás
    Új irányvonalak a terápiában

    Rendezvény kezdete: 2006.03.01.
    Rendezvény vége: 2006.03.04.
    Tudományos információ: Dr. Édes István
    Munkahely neve: DEOEC Kardiológiai Intézet
    Címe: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt.98.
    Tel: 52/414-928
    Fax: 52/414-928
    E-mail: edesi@jaguar.dote.hu
    Szervező: Szendrey Éva
    Munkahely neve: EKHO'94 Kft.
    Címe: 4032 Debrecen, Babits Mihály u. 8.
    Tel: 52/537-537
    Fax: 52/538-538
    E-mail: ekho94/kardkoll.hu
    A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MKT Thrombózis szív és érrendszeri betegségekben munkacsoporti ülése

    A Magyar Kardiológusok Társaságának Thrombosis szív- és érrendszeri betegségekben munkacsoportja szervezésében bemutatkozik a Semmelweis Egyetem-Magyar Tudományos Akadémia Kardiovaszkuláris Kutatócsoportja.
    Az ülésre tisztelettel meghívjuk Önt és érdeklődő Kollégáit.

    Az ülés címe: Az endothelfunkció és az atherothrombotikus folyamatok tanulmányozása kardiovaszkuláris betegekben.

    Üléselnök: Prof. Dr. Préda István

    Ülés helye: Országos Gyógyintézeti Központ, 1135. Budapest, Szabolcs u. 33-35. 3. épület, III. emelet, előadóterem

    Ülés időpontja: 2006. február 24.-én pénteken 13.30 óra.

    Tervezett program:
    13.30-13.45 Thrombocyta ADP receptorok: Az atherothrombotikus megbetegedések kezelésének problémái és új lehetőségei
    dr. Tóth Zsámboki Emese

    13.45-14.00 C-reaktív protein:
    Marker és mediátor kardiovaszkuláris betegségekben Dr. Béres Bernát

    14.00-14.15 Koronária áramlási sebesség és endothelfunkció összefüggései dr. Bencze Jusztina

    14.15-14.30 Endothelfunkció és kapilláris rendszer vizsgálata hypertónia és diabetes mellitus esetén
    dr. Gulácsi-Bárdos Petra

    Megtisztelő megjelenésükre számítva, tisztelettel:

    Dr. Kiss Róbert Gábor
    Magyar Kardiológusok Társasága
    A Thrombosis szív- és érrendszeri betegségekben munkacsoport vezetőségi tagja, az ülés szervezője

    Időpont: 2006.02.24.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Prevenciós Klub

    Az MKT Vascularis munkacsoport, az MKT Epidemiológiai és Prevenciós munkacsoportja együttműködve a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézettel olyan kötetlen fórumot kíván létrehozni, ahol az egészségfejlesztés, betegségmegelőzés, gyógyítás, gondozás, rehabilitáció legújabb eredményeiről hallhatunk beszámolókat és egy jó kávé-tea, néhány egészségbarát sütemény mellett beszélgethetünk is a prevenció gyakorlati kérdéseiről.

    Minden érdeklődőt tisztelettel várunk a Prevenciós Klub első összejövetelére: 2006. február 23-án délután 16 órakor, a Kosztolányi Dezső tér közelében a TRANZIT Art Café kávéházban (volt Volán buszpályaudvar, Kosztolányi Dezső tér, Bukarest utca - Ulászló utca sarok).
    Jelentkezési határidő: 2006. február 15., Dr. Vértes Andrásnál vagy Dr. Kishegyi Júliánál, az alábbi e-mail címen: vertes@kardio.hu

    Az első közös beszélgetés témái és előadói:
    1. Miért közösen? Megnyitó – Dr. Ofner Péter
    2. Dr. Lamm György: A hőskortól napjainkig- „A hét ország vizsgálata alapján”
    3. Prof. Dr. Keltai Mátyás: Interheart vizsgálat és magyarországi eredményei
    4. Dr. Kishegyi Júlia: NFTII. és a szív és érrendszeri betegségek
    5. Dr. Vértes András: Preventív gyógyszeres kezelés a CV esemény lezajlása után – a bizonyítékok alapján
    Beszélgetés:
    Moderátor: Dr. Ofner Péter és Prof. Dr. Karádi István

    Időpont: 2006.02.23.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A hypertonia személyre szabott terápiája - III. Hypertonia Nap, Debrecen

    Részletek a rendezvény információs oldalán >>

    Időpont: 2006.01.28.
    Szervező: Dr. Páll Dénes
    Munkahely neve: DE OEC I. sz. Belklinika
    Címe: 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Pf.: 19.
    Tel: +36 (52) 414227
    E-mail: pall@internal.med.unideb.hu
    Helyszín: Debreceni Egyetem Központi Épület, Aula

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A hypertonia kezelése, gondozása a családorvosi munkában - Akkreditált Továbbképzések 2006

    A Convention Kft. szervezésében akkreditált továbbképzési sorozat indul 2006 elején.
    Témája: A hypertonia kezelése, gondozása a családorvosi munkában

    A tanfolyam időpontjai és helyszínei:

    2006. január 21.: Budapest, BM Duna Palota
    2006. január 28.: Kecskemét, Hotel Három Gúnár
    2006. január 28.: Miskolc, Hotel Pannónia
    2006. február 4.: Szeged, Hotel Novotel
    2006. február 4.: Veszprém, Hotel Villa Medici
    2006. február 11.: Pécs, Hotel Palatinus
    2006. február 25.: Eger, Hotel Eger

    A részvételért valamint sikeres tesztírás esetén kreditpontok szerezhetők!
    Részletes információ, program a kapcsolódó dokumentumban!

    Rendezvény kezdete: 2006.01.21.
    Rendezvény vége: 2006.02.25.
    Szervező: Miklósi Ferenc
    Munkahely neve: Convention Budapest Kft.
    Címe: H-1461 Budapest, Pf: 11.
    Tel: (061) 299-0184; (061) 299-0185; (061) 299-0186,
    Fax: (061) 299-0187
    E-mail: convention@convention.hu
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/db/display.php?id=73

    Kapcsolódó dokumentumok (1)

Külföldi továbbképzések, rendezvények

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Cardio Update Europe 2023

    A Cardio Update Europe Kongresszusra 2023. június 30-július 1-je között kerül sor Bécsben hibrid (jelenléti és online) formában.

    További információért látogasson el a www.cardio-update-europe.eu oldalra. 

    Rendezvény kezdete: 2023.06.30.
    Rendezvény vége: 2023.07.01.
    A rendezvény Web oldala: https://www.cardio-update-europe.eu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EuroThrombosis & EuroVessels

    From 20 to 22 of October 2022, the EuroThrombosis & EuroVessels will be held in Lisbon, Portugal, at the Hotel Sana Lisboa. This is a joint scientific meeting organized by the Working Group on Thrombosis and the Working Group on Aorta and Peripheral Vascular Diseases of the European Society of Cardiology (ESC).

    An intense three-day scientific programme will update you from basic science to translational medicine and clinical practice in the areas of atherosclerosis, vascular biology and atherothrombosis.

    Topics will include coronary artery disease, peripheral arterial disease, atrial fibrillation, stroke, aortic syndromes and cardiovascular prevention. Pharmacotherapy and the use of endovascular devices will form a substantial part of the meeting, giving to the clinician an update in order to guide and encourage optimal day-to-day clinical practice.

    A significant part of the meeting will be dedicated to the presentation of original clinical and translational research in poster format, allowing the exchange of ideas and experience among researchers and clinicians.

    More information at:

    Website: https://etev2022.com/

    Abstract submission: https://etev2022.com/call-for-abstracts/
    Registration: https://etev2022.com/registration/

    ESC Working Group on Thrombosis: https://www.escardio.org/Working-groups/Working-Group-on-Thrombosis

    ESC Working Group on Aorta & Peripheral Vascular Diseases: https://www.escardio.org/Working-groups/Working-Group-on-Aorta-and-Peripheral-Vascular-Diseases

    Rendezvény kezdete: 2022.10.20.
    Rendezvény vége: 2022.10.22.
    Helyszín: Lisszabon, Hotel Sana Lisboa
    A rendezvény Web oldala: https://etev2022.com/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EACVI - Best of Imaging 2020

    Rendezvény kezdete: 2020.12.11.
    Rendezvény vége: 2020.12.12.
    Helyszín: Online
    A rendezvény Web oldala: https://www.escardio.org/Congresses-&-Events/EACVI-Congress

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd Edition MLSF 2019

    Live cases from Arnault Tzanck Institute with international and national operators.

    CASES SUBMISSION
    Share your personal experience! Authors of selected cases will automatically receive a grant
    support to attend the event! Your case will have the chance to be presented in front of the MLSF audience.

    Deadline for submission: February 22nd 2019

    Rendezvény kezdete: 2019.04.04.
    Rendezvény vége: 2019.04.05.
    Helyszín: Franciaország, Nice,
    A rendezvény Web oldala: http://www.mlsf-congress.com/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd Cardiology Update London

    The 2nd Royal Brompton & Harefield Christmas Postgraduate Course

    The Royal Society of Medicine,
    1 Wimpole St, Marylebone, London
    December 17th– 18th, 2018

    Course Directors
    Prof. Thomas F. Lüscher, FRCP, FESC
    Dr. Richard Grocott–Mason, FRCP
    Prof. Kim Fox, FRCP, FESC

    Scientific Coordination,
    Organisation

    Dr. Ruth Amstein, FESC

    Rendezvény kezdete: 2018.12.17.
    Rendezvény vége: 2018.12.18.
    Helyszín: United Kingdom, London,
    A rendezvény Web oldala: http://www.cardiologyupdate.uk

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)12th International Symposium on Catheter Ablation Techniques

    Rendezvény kezdete: 2018.10.03.
    Rendezvény vége: 2018.10.05.
    Helyszín: France, Paris, Marriott Rive Gauche
    A rendezvény Web oldala: http://www.iscat.net

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)15. Aritmia Világkongresszus

    2015. szeptember 17-e és 20-a között Pekingben rendezik meg a 15. Aritmia Világkongresszust. A World Society of Arrhythmias jelenlegi főtitkáraként Panos E. Vardas professzor a kongresszus egyik főszervezője.

    A világkongresszusra április 30-ig lehet absztraktot beküldeni.

    Bővebb információt a rendezvény honlapján találnak az érdeklődők:
    http://www.wsa2015.org/rel/fb!show

    Rendezvény kezdete: 2015.09.17.
    Rendezvény vége: 2015.09.20.
    Szakterület(ek): Kardiológia
    Helyszín: Kína, Peking,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ESC Congress 2014

    Innovation and the Heart:
    The spotlight of this year's congress captures innovations in scientific discovery, clinical practice, technology, education and importantly in applications to clinical care.
    Cardiology is evolving rapidly and it is critically important to keep up to date, not only in the areas of our special interests but also in what is happening elsewhere across the spectrum of cardiovascular disease.

    Make sure to submit your abstract before 14 February 2014 (Midnight CET).

    Aged 36 and under? Submit your most challenging clinical case before 1 March 2014

    Rendezvény kezdete: 2014.08.30.
    Rendezvény vége: 2014.09.03.
    Helyszín: Spanyolország, 08908 Barcelona, Av. Joan Carles I, 64, Congress centre Fira Gran Via 2
    A rendezvény Web oldala: http://www.escardio.org/congresses/esc-2014/Pages/welcome.aspx?

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)22nd International Parma Echo Meeting

    From Fetus to Young Adult

    Rendezvény kezdete: 2014.06.16.
    Rendezvény vége: 2014.06.17.
    Szervező: Daniela Alba
    Címe: Piazza Duomo 5 - 43121 Parma, Italy
    Tel: +39 0521 905527
    E-mail: adenny@virgilio.it
    Helyszín: Olaszország, Parma, Centro S. Elisabetta Campus Universitario

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EuroHeartCare 2014

    Rendezvény kezdete: 2014.04.04.
    Rendezvény vége: 2014.04.05.
    Helyszín: Norvégia, Stavanger,
    A rendezvény Web oldala: http://www.escardio.org/congresses/euroheartcare-2014/Pages/welcome.aspx

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EHRA EUROPACE

    A 2013-as EHRA EUROPACE kongresszus június 23-a és 26-a között kerül megrendezésre Athénban. Az idei Europace kongresszus programját két ESC munkacsoport, a Szívelektrofiziológia és az E-kardiológia munkacsoportok is színesítik. A 110 tudományos ülés, 1000 bemutatott absztrakt és a 1500 m2 kiállítói terület remek lehetőséget nyújtanak a tanulásra, beszélgetésre és kapcsolatépítésre.
    Ezenfelül az Európai Szívritmus Társaság életének két meghatározó eseménye is itt zajlik majd: az idei kongresszuson ünnepli a Társaság a fennállásának 10. évfordulóját, illetve a kongresszuson kerül kihirdetésre az EHRA vezetőségválasztás eredménye is.

    Rendezvény kezdete: 2013.06.23.
    Rendezvény vége: 2013.06.26.
    Helyszín: Görögország, Athén, Metropolitan Expo
    A rendezvény Web oldala: http://www.escardio.org/congresses/ehra-europace-2013/Pages/welcome.aspx

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)21. Alpok Adria Kardiológus Találkozó

    Absztraktokat április 15.-ig lehet beküldeni az alpeadria2013@keycongressi.it email címre.

    Időpont: 2013.03.21.
    Helyszín: Trieszt,
    A rendezvény Web oldala: http://www.arytmie.sk/wp-content/uploads/2013/03/alpe-adria-save_the_date.pdf

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Eurothrombosis Summit 2012

    A regisztrációs lap és a részletes program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Az absztraktok beküldésének határideje 2012. szeptember 1.

    Rendezvény kezdete: 2012.10.11.
    Rendezvény vége: 2012.10.13.
    Szakterület(ek): Kardiológia
    Tudományos információ: Ms. Mag. Franziska Beckmann
    Munkahely neve: Congress and Study Concept GesmbH
    Címe: Widerhoferplatz 4/3/19, A-1090 Vienna, Austria
    Tel: (+43/699) 115 16917
    E-mail: csconcept@chello.at
    Szervező: Mondial Congress & Events
    Munkahely neve: Mondial GmbH & Co. KG
    Címe: Operngasse 20b A-1040 Vienna, Austria
    Tel: (+43/1) 58804-0
    Fax: (+43/1) 58804-185
    E-mail: eurothrombosis2012@mondial-congress.com
    Helyszín: Austria, 1010 Vienna, Strauchgasse 4, Palais Ferstel
    A rendezvény Web oldala: http://www.eurothrombosis-summit2012.org

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Román Kardiológusok Társasága Kongresszusa

    A több mint negyven külföldi előadó részvételével megrendezendő kongresszuson sok teljesen angol nyelvű szekció lesz, de mivel a román nyelvű előadásokhoz is kötelező angol nyelvű diasort készíteni, így a program a külföldi érdeklődők számára is érdekes lehet.
    A Román Kardiológusok Társasága tíz 36 év alatti magyar kardiológus részére biztosít ingyenes regisztrációt kongresszusára. A fiatal kollégáknak maguknak kell gondoskodni a szállásról illetve az utazásról, melyek intézésében szívesen segítenek a szervezők.

    Azok a 36 év alatti fiatal kardiológusok, akik szeretnék kérni az ingyenes kongresszusi regisztrációt a román kongresszusra, küldjék önéletrajzukat az MKT Titkárságára június 27-ig a tunde.czetenyi@mkardio.hu –ra.

    Rendezvény kezdete: 2012.10.04.
    Rendezvény vége: 2012.10.06.
    Helyszín: Románia, Sinaia,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)New Frontiers in Basic Cardiovascular Research: France - New EU Members Meeting

    Az alábbiakban csatolt levél a tizedik "New Frontiers in Basic Cardiovascular Research: France - New EU Members Meeting" című konferenciára vonatkozó felhívást (Hradec Králové, Czech Republic, 12th - 15th June) tartalmazza.

    A rendezvény hagyományosan elsősorban a Visegrádi Országok és Franciaország kardiovaszkuláris kutatói számára biztosít limitált méretű (workshop jellegű) tudományos fórumot. A részvétel viszonylag szerény költségek mellett megvalósítható.

    A minden két évben megrendezésre kerülő konferencia 2006-ban Debrecenben a Kardiológiai Intézet, Klinikai Fiziológiai Tanszékének szervezésében zajlott.

    Saját korábbi tapasztalataim alapján is ajánlom a konferenciát a hazai kardiovaszkuláris kutatók figyelmébe és javaslom, hogy a fiatal kutatók minél nagyobb számban nyújtsanak be jelentkezést.

    Üdvözlettel és köszönettel,

    Prof. Dr. Papp Zoltán
    a Magyar Kardiológusok Társasága Experimentális Munkacsoport vezetője

    Rendezvény kezdete: 2012.06.12.
    Rendezvény vége: 2012.06.15.
    Szakterület(ek): Kardiológia
    Helyszín: Czech Republic, Hradec Králové,
    A rendezvény Web oldala: http://www.newfrontiers2012.cz/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Alpok Adria Társaság 20. jubileumi találkozója

    Az idei találkozó alcíme " A vezető kardiológiai tünetcsoportok - Ellentmondások és interdiszciplináris aspektusok" ("Leading Syndromes in Cardiology - Controversies and Interdisciplinary Aspects"), mivel a tudományos program a pitvarfibrilláció és a szívelégtelenség összes aspektusát át fogja ölelni.
    A fiatal, valamint a még képzésben lévő kardiológusok részvételére a szervezők kiemelten számítanak; az elfogadott előadások és poszterek első szerzőinek regisztrációs díját elengedik, a képzésben lévő kardiológusok pedig kedvezményes áron regisztrálhatnak a rendezvényre.

    Amennyiben tájékozódni szeretne az absztrakt-beküldéssel, regisztrációs díjakkal és a tudományos programmal kapcsolatban, látogasson el a rendezvény honlapjára.

    Az első értesítő a kapcsolódó dokumetnumok alatt olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2012.06.07.
    Rendezvény vége: 2012.06.09.
    Helyszín: Szlovákia, Pozsony, Radisson Blu Carlton Hotel, Bratislava, Hviezdoslavovo námestie 3
    A rendezvény Web oldala: http://www.alpeadria.cardiology.sk

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Heart Failure Congress 2012

    Important deadlines

    Registration Opens & Abstract submission:
    15 November 2011

    Abstract submission deadline:
    14 January 2012

    Early-bird registration:
    19 March 2012

    Advance registration:
    16 April 2012

    Rendezvény kezdete: 2012.05.19.
    Rendezvény vége: 2012.05.22.
    Helyszín: Serbia, Belgrade,
    A rendezvény Web oldala: http://escardio.org/congresses/hf2012

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)17th International Congress of ISCP

    Rendezvény kezdete: 2012.05.04.
    Rendezvény vége: 2012.05.05.
    E-mail: congressISCP2012@uncvn.ro
    Helyszín: Románia, Bukarest, Pullman Bucharest World Trade Cent
    A rendezvény Web oldala: http://www.iscpcardio.org

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)World Congress of Cardiology Scientific Sessions 2012

    A Szív Világszövetség soron következő kardiológiai világkongresszusának megrendezésére 2012. április 18 és 21 között kerül sor Dubaiban.
    Az online regisztráció 2011 májusában kezdődik.
    A kongresszuson való részvételért a European Board for Accreditation in Cardiology kreditet ad.

    Rendezvény kezdete: 2012.04.18.
    Rendezvény vége: 2012.04.21.
    Helyszín: United Arab Emirates, Dubai,
    A rendezvény Web oldala: http://www.worldcardiocongress.org

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kardiológiai Világkongresszus 2012 - World Congress of Cardiology 2012

    A kongresszus 2012. április 18. és 21. között kerül megrendezésre Dubai-ban, az Egyesült Arab Emirátusokban.

    A 2012-es Kardiológiai Világkongresszusra 2011. augusztus 26-ig lehet absztraktot benyújtani.

    Rendezvény kezdete: 2012.04.18.
    Rendezvény vége: 2012.04.21.
    Helyszín: Egyesült Arab Emírségek, Dubai,
    A rendezvény Web oldala: http://www.world-heart-federation.org/congress-and-events/world-congress-of-cardiology-scientific-sessions-2012/abstract-based-programme/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)23 International Meeting 'Cardiology Today'

    Organized by: Cyprus Society of Cardiology

    Main Topics:
    • Cardiomyopathies
    • Valve Disease, GUCH
    • Cardiac Failure
    • Arrhythmias
    • Coronary Artery Disease

    Rendezvény kezdete: 2012.03.10.
    Rendezvény vége: 2012.03.11.
    Munkahely neve: Top Kinisis
    Címe: 2 Leonidou & Acropoleos Ave., 2007 Strovolos, Nicosia - Cyprus
    Tel: +357 22713721
    Fax: +357 22869735
    E-mail: cycardio@topkinisis.com
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://www.cycardio.org/En/index.html

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IPCES 2011

    Young Investigators Award - In attention: under 40!

    Dear Colleague,
    The World Society of Arrhythmias has a long tradition in organizing successful Conferences, like the 1999 Berlin meeting or the 2003 Hong Kong meeting and the 2007 Rome meeting to name a few.
    Your presence through a Research Project will attach the scientific status we all expect to the Congress.

    In the WSA Congress a YOUNG INVESTIGATORS AWARD is going to be given. If you are under 40 by the abstracts submission deadline, you may apply for your abstract to be included in the judging.

    In the Congress there are going to be some special sessions such as:
    • FEMALE ELECTROPHYSIOLOGISTS
    • YOUNG ELECTROPHYSIOLOGISTS
    • HEALTH ECONOMICS IN ARRHYTHMIAS
    • HEALTH CARE SYSTEMS AND CARDIAC ELECTRONIC DEVICES
    • AFFORDABILITY AND ACCESSIBILITY IN THE WORLD OF ARRHYTHMIAS

    HOW TO SUBMIT YOUR ABSTRACT
    You can submit your abstract online >>
    We would like to thank you for supporting the World Society of Arrhythmias Congress

    Rendezvény kezdete: 2011.12.11.
    Rendezvény vége: 2011.12.14.
    Tudományos információ: Danai Kindeli
    Címe: Ethnikis Antistaseos 61 & Chiou 2 152 31 Kato Halandri, Athens, Greece
    Tel: ++30 210 6723827
    Fax: ++30 210 6775135
    E-mail: sciprog@icpes2011.com
    Szervező: Congress Secetariat
    Munkahely neve: TRIAENA TOURS & CONGRESS S.A.
    Címe: 206, Syngrou Avenue 176 72 Kallithea, Athens, Greece
    Tel: ++30 210 7499 353, ++30 210 7499 300
    Fax: ++30 210 7705 752
    E-mail: info@icpes2011.com
    Helyszín: Greece, Athens,
    A rendezvény Web oldala: http://icpes2011.com/cgi-bin/show_page.pl

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)AHA

    Rendezvény kezdete: 2011.11.12.
    Rendezvény vége: 2011.11.16.
    Helyszín: USA, Florida, Orlando, Orange County Convention Center
    A rendezvény Web oldala: http://my.americanheart.org/professional/Sessions/ScientificSessions/Scientific-Sessions_UCM_316900_SubHomePage.jsp

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)7th International Meeting Intensive Cardiac Care

    Rendezvény kezdete: 2011.10.30.
    Rendezvény vége: 2011.11.01.
    Helyszín: Israel, Tel Aviv,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ESC Congress 2011

    Rendezvény kezdete: 2011.08.27.
    Rendezvény vége: 2011.08.31.
    Helyszín: France, 93420 Paris, ZAC Paris Nord 2 - 93420 Villepinte, Parc des Expositions de Paris Nord Villepinte
    A rendezvény Web oldala: http://www.escardio.org/congresses/esc-2011/Pages/welcome.aspx

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EHRA EUROPACE 2011

    Rendezvény kezdete: 2011.06.26.
    Rendezvény vége: 2011.06.29.
    Helyszín: Spain, 28042 Madrid, IFEMA - Feria de Madrid, Centro de Conventiones Norte
    A rendezvény Web oldala: http://www.escardio.org/congresses/ehra-europace-2011/Pages/welcome.aspx

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)10-ik Országos Kardiológia Konferencia - Továbbképző tanfolyam 2011

    A tanfolyam helyszínéül a Maros Megyei Sürgősségi Kórház I. sz. előadóterme szolgál.

    Elérhetőségek:
    E-mail cím: cardiotgm@yahoo.com
    Telefon/fax: 0265211595

    Rendezvény kezdete: 2011.06.22.
    Rendezvény vége: 2011.06.25.
    Helyszín: Románia, 540136 Marosvásárhely, Gheorghe Marinescu utca 50., Maros Megyei Sürgősségi Kórház I.sz. előadóterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)European Society of Hypertension ESH

    Rendezvény kezdete: 2011.06.17.
    Rendezvény vége: 2011.06.21.
    Helyszín: Italy, Milan,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)5th Indo European Course on Revascularization (IECR),

    BRIEF SCIENTIFIC PROGRAMME (detailed programme under planning)
    (Scientific Contents)

    Lectures on LMCA / Bifurcations / CTO / DES etc
    Primary PCI – Techniques
    Percutaneous Heart Valves – Recorded cases and How to do it
    Adjuctive Pharmacotherapy in PCI
    Recent Guidelines for PCI / PHV
    Live transmissions from various European and Indian hospitals
    CD presentation of Complex cases with lively discussion and take home message
    Angiogenesis / Stem Cells – Possiblities
    Heart failure – Resynchronization treatment

    Rendezvény kezdete: 2011.06.15.
    Rendezvény vége: 2011.06.17.
    Tel: + (91)-29871034
    E-mail: iecr2011rome@gmail.com
    Helyszín: Italy, ROME, Bio Medical CampusUniversity of Rome
    A rendezvény Web oldala: http://www.iecr.in/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)3rd Annual European Course on Cardiovascular Magnetic Resonance

    Az ESC Kardiovaszkuláris MR munkacsoportja 2011 június 2. és 4. között tanfolyamot tart Münchenben, ahol a mágneses rezonanciával kapcsolatos alapvető ismereteket, valamint annak klinikai gyakorlatát sajátíthatják el a résztvevők.
    További információ, részletes program a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2011.06.02.
    Rendezvény vége: 2011.06.04.
    Szervező: Monika Zinn
    Munkahely neve: Department of Cardiology
    Címe: Elisabeth Hospital Essen, Germany
    Tel: +49 201 897 3900
    Fax: +49 201 897 3909
    E-mail: m.zinn@contilia.de
    Helyszín: Németország, München,
    A rendezvény Web oldala: http://www.cmr-course.de/layout/index2.php

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Heart Failure Congress 2011

    Rendezvény kezdete: 2011.05.21.
    Rendezvény vége: 2011.05.24.
    Helyszín: Sweden, SE-412 94 Gothenburg, Mässans Gata/Korsvägen, Svenska Mässan - The Swedish Exhibition & Congress Centre
    A rendezvény Web oldala: http://www.escardio.org/congresses/HF2011/Pages/welcome.aspx

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ICNC10 - Nuclear Cardiology and Cardiac CT

    Rendezvény kezdete: 2011.05.15.
    Rendezvény vége: 2011.05.18.
    Helyszín: Netherlands, 1078 GZ Amsterdam, Europaplein 2-22., RAI Amsterdam
    A rendezvény Web oldala: http://www.escardio.org/congresses/ICNC10/Pages/welcome.aspx/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Heart Rhythm 2011

    Rendezvény kezdete: 2011.05.04.
    Rendezvény vége: 2011.05.07.
    Helyszín: USA, San Francisco,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EuroPRevent 2011

    Rendezvény kezdete: 2011.04.14.
    Rendezvény vége: 2011.04.16.
    Helyszín: Switzerland, Geneva, 17 rue de Varembé, Centre International de Conférence de Genčve (CICG)
    A rendezvény Web oldala: http://www.escardio.org/congresses/europrevent-2011/Pages/welcome.aspx

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ACC

    Rendezvény kezdete: 2011.04.02.
    Rendezvény vége: 2011.04.05.
    Helyszín: USA, New Orleans,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)11th Annual Spring Meeting on Cardiovascular Nursing

    Rendezvény kezdete: 2011.04.01.
    Rendezvény vége: 2011.04.02.
    Helyszín: Belgium, B 1000 Brussels, Square – Brussels Meeting Centre
    A rendezvény Web oldala: http://www.escardio.org/congresses/cardio-nursing-2011/Pages/welcome.aspx

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Heart, Vessels and Diabetes European Conference

    Our world is facing an epidemic of diabetes and obesity, a population at high risk of cardiovascular complications. It is therefore necessary to promote in depth discussions and collaborations amongst all the professionals concerned by the management of these patients: cardiologists, diabetologists, nephrologists, neurologists and internists.

    This event of very high scientific standard with a panel of International key opinion leaders will gather a large audience of about 2,000 cardiologists, endocrinologists and allied professionals.

    Please find more information, detalied program in document attached.

    Go to homepage >>

    Rendezvény kezdete: 2010.12.09.
    Rendezvény vége: 2010.12.12.
    Tudományos információ: Prof. Michel KOMAJDA
    Címe: France
    Munkahely neve: Guibert & Co
    Címe: USA New York 149 East 36th stre NY 10016
    E-mail: hvd2010@agence-plb.com
    Helyszín: Portugal, Lisbon, Lisbon Congress Centre / Centro de Congressos de Lisboa - Praça das Indústrias
    A rendezvény Web oldala: http://www.hvd-euroconference.com

    Kapcsolódó dokumentumok (4)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)14th Scientific Meeting of the European Society of Chemotherapy/Infectious Diseases

    Abstract Submission Deadline: September 24th, 2010

    Rendezvény kezdete: 2010.12.08.
    Rendezvény vége: 2010.12.11.
    Tudományos információ: Hedwig Schulz
    Munkahely neve: Vienna Medical Academy
    Címe: Alserstrasse 4, 1090 Vienna, Austria
    Tel: +43 (0)1 405 13 83-19
    Fax: +43 (0)1 407 82 74
    E-mail: hedwig.schulz@medacad.org
    Szervező: Katrin Doppler
    Munkahely neve: MAW – Medizinische Ausstellungs- und Werbegesellschaft
    Címe: Freyung 6, 1010 Vienna, Austria
    Tel: +43 (0)1 536 63-37
    Fax: +43 (0)1 535 60 16
    E-mail: katrin.doppler@media.co.at
    Helyszín: Austria, 1090 Vienna, Frankgasse 8, Gesellschaft der Ärzte in Wien (Billrothhaus)
    A rendezvény Web oldala: http://www.escid.org/2010/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)American Heart Association - Scientific Sessions

    Final programme >>

    Contact Conference Registration Customer Service
    Telephone: Monday-Friday, 9 a.m.-5 p.m. EST

    Rendezvény kezdete: 2010.11.13.
    Rendezvény vége: 2010.11.17.
    Szervező: Conference Registration Customer Service
    Tel: (800) 748-3583 or (508) 743-8517
    Helyszín: Chicago, Illinois,
    A rendezvény Web oldala: http://scientificsessions.americanheart.org/portal/scientificsessions/ss/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Kardiológusok Társaságának Határon Túli Magyar Kardiológusok Szekciója továbbképzése

    Az alkalom nyitóeseménye a 14.-én este, zártkörű koktél keretén belül sorrakerülő szabad beszélgetés a résztvevőkkel az Anna Panzióban. A tudományos programban 15.-én reggeltől kezdődően anyaországi és erdélyi elismert előadók tartanak bemutatókat a szív-érrendszeri betegségek megelőzéséről és kezelési módjairól.

    Minden érdeklődőt szeretettel vár a Szervezőbizottság!
    További részletek a csatolt dokumentumokban.

    Rendezvény kezdete: 2010.10.14.
    Rendezvény vége: 2010.10.15.
    Helyszín: Románia, Marosvásárhely, Gheorghe Marinescu utca 50., Maros megyei Sürgősségi Kórház, Kardiológia Klinika előadóterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ESC Congress 2010 - Pre-Registration deadline

    Pre-Registration deadline: 31 July 2010

    Időpont: 2010.07.31.
    Helyszín: Svédország, SE-125 80 Stockholm, Stockholm International Fairs
    A rendezvény Web oldala: http://www.escardio.org/congresses/esc-2010/Pages/welcome.aspx

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IX. Marosvásárhelyi Kardiológiai Konferencia

    Helyszín: Románia, Marosvásárhely, a Kardiológiai Klinika előadóterme, amely a Maros megyei Sürgősségi Klinika földszintjen található.
    (Gheorghe Marinescu utca 50.), illetve a református Vártemplom gótikus terme (Bernady tér 5.)

    A program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2010.06.23.
    Rendezvény vége: 2010.06.26.
    Helyszín: Románia, Marosvásárhely,

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)World Congress of Cardiology Scientific Sessions 2010

    Rendezvény kezdete: 2010.06.16.
    Rendezvény vége: 2010.06.19.
    Helyszín: China, 100105 Beijing, N°7 Tianchen East Road, Chaoyang District, China National Convention Centre (CNCC)
    A rendezvény Web oldala: http://www.world-heart-federation.org/congress-and-events/WCC2010

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Medical Institute - Kardiológia szeminárium

    A szemináriumon a kiválasztott orvosok neves egyetemek oktatóinak és híres szakemberek előadásait hallgathatják meg. Eszmecseréken, vitákon, workshopokon vehetnek részt.
    Az 1 hetes szeminárium a kiválasztott jelentkezők számára ingyenes, az Open Medical Institute állja a szeminárium, a szállás, a teljes ellátás és az utazás költségeit.
    A jelentkezés feltétele: orvosi diploma és jó angol nyelvtudás.
    A jelentkezési határidő: szeptember 30.
    On-line regisztráció >>
    Kérem, minden kötelezően megjelelölt kérdésre válaszoljon, illetve töltse fel a szükséges dokumentumokat (CV, fénykép, diploma másolata), mert jelentkezése csak ebben az esetben érvényes.

    Rendezvény kezdete: 2010.05.02.
    Rendezvény vége: 2010.05.08.
    Szervező: Romics Katalin
    Munkahely neve: The American Austrian Foundation
    Tel: +36203203105
    E-mail: katalinromics@gmail.com
    Helyszín: Ausztria, Salzburg, Arenberg kastély
    A rendezvény Web oldala: http://www.aaf-online.org/smsi_10.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)59th Congress of ESCVS

    Abstract Submission: 15th of January, 2010
    Early Registration: 11th of December 2009

    Go to homepage >>

    Rendezvény kezdete: 2010.04.15.
    Rendezvény vége: 2010.04.18.
    Tudományos információ: Prof. Dr. Öztekin Oto
    Címe: Ţair Eţref Bulvarý, 1402 Sk.No. 2/2 Özbaţ Apt. Alsancak - IZMIR / TURKEY
    Tel: (0232) 464 19 63
    Fax: (0232) 464 24 70
    E-mail: info@oztekinoto.com; info@tksv.org
    Munkahely neve: Interium
    Tel: +90 212 292 8808
    Fax: +90 212 292 8807
    E-mail: sezerkeles@interium.com.tr
    Helyszín: Turkey, Izmir, Sheraton Hotel & Convention Center
    A rendezvény Web oldala: http://www.escvs2010.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)International Conference on Early Disease Detection and Prevention (EDDP)

    This year's EDDP conference will focus on cardiovascular (cardiac disease and hypertension), metabolic (diabetes) and renal diseases. With a scientific program featuring a distinguished international panel of leading speakers, as well as a concurrent exhibition, this conference aims to:

    Discuss all elements relevant to early detection of disease prior to its clinical appearance
    Highlight the most updated technological and other means for disease prevention
    Encourage a free exchange of ideas among high-caliber presenters and participants
    Serve as a platform for the biotech/pharma industries to discuss ongoing projects and products
    Present general principles, ongoing academic/industrial research, and the latest achievements in the field
    Highlight biotechnological innovations and evaluate their applicability and cost-effectiveness
    Set the stage for prevention of disease by pharmacological, genetic or other interventional modalities

    Rendezvény kezdete: 2010.02.25.
    Rendezvény vége: 2010.02.28.
    Helyszín: Németország, München,
    A rendezvény Web oldala: http://www.paragon-conventions.com/EDDP2010

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd International Conference on Fixed Combination in the Treatment of Hypertension, Dyslipidemia and Diabetes Mellitus

    As the title of the conference indicates, it will deal with highly important issues that are related to many interfacing fields such as internal medicine, cardiology, nephrology, family medicine and primary care medicine.

    As per our past offer we are pleased to propose you the following benefits:
    Reduced registration fee of € 50 for members of the The Hungarian Society of Cardiology

    For further information and a preliminary timetable, please visit the conference website at http://www.paragon-conventions.com/fixed09

    Rendezvény kezdete: 2009.12.10.
    Rendezvény vége: 2009.12.12.
    Helyszín: Spanyolország, Valencia,
    A rendezvény Web oldala: http://www.paragon-conventions.com/fixed09

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ICCA 2009 - Carotid Angioplasty and Other Cerebrovascular Interventions

    The 9th ICCA will be held in Frankfurt, Germany on the 4th and 5th of December 2009 and will again attract attendees form all over the world.
    Abstract deadline is october 23, 2009

    Rendezvény kezdete: 2009.12.04.
    Rendezvény vége: 2009.12.05.
    Tudományos információ: CardioVascular Center Frankfurt, Sankt Katharinen
    Címe: Seckbacher Landstrasse 65 60389 Frankfurt, Germany
    E-mail: icca@cvcfrankfurt.de
    Szervező: Sina Reis
    Címe: Seckbacher Landstr. 74 60389 Frankfurt am Main, Germany
    Tel: +49-69-89 99 05 07
    Fax: +49-69-97 94 76 52
    E-mail: s.reis@cme4u.org
    Helyszín: Germany, 60327 Frankfurt, Ludwig-Erhard-Anlage 1, Congress Center Frankfurt
    A rendezvény Web oldala: http://www.iccaonline.org

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)7th Echo Hong Kong

    Organisers: Ruttonjee & Tang Shiu Kin Hospitals, Hong Kong
    Specialty: Echocardiography / cardiology
    Date: 19-20 Nov 2009 (Hands-on Workshop), 21-22 Nov 2009 (Conference)
    Venue: Ruttonjee Hospital and Sheraton Hong Kong Hotel & Towers, Hong Kong

    Enquiry:
    Conference Secretariat
    Tel: (852) 2294 4468
    Fax: (852) 2294 4489
    Email: info@echohongkong.com
    Website: http://www.echohongkong.com

    Rendezvény kezdete: 2009.11.19.
    Rendezvény vége: 2009.11.22.
    Helyszín: Hong Kong, Ruttonjee Hospital and Sheraton Hong Kong Hotel & Towers
    A rendezvény Web oldala: http://www.echohongkong.com

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Annual Scientific Sessions of the American Heart Association

    Scientific Sessions 2009 Focuses on Seven Cardiovascular Cores

    • Cardiovascular Imaging
    • Epidemiology and Prevention of CV Disease: Physiology, Pharmacology, and Lifestyle
    • Genetics, Genomics and Congenital CV Disorders
    • Heart Rhythm Disorders and Resuscitation Science
    • Myocardium: Development, Function, and Failure
    • Vascular Disease: Catheter-Based and Surgical Interventions
    • Vascular Disease: Biology and Clinical Science (Non-Interventional)
    Key Dates
    Late-Breaking Basic Science Abstract Submission Opens: Aug. 10
    Late-Breaking Basic Science Abstract Submission Closes: Sept. 2
    Deadline to become an AHA/ASA Professional Member: Sept. 30
    (to receive registration discount)
    After Oct. 16 on-site rates apply: Oct. 16
    Informations about exhibits >>
    Resuscitation Science Symposium 2009 >>

    Rendezvény kezdete: 2009.11.14.
    Rendezvény vége: 2009.11.18.
    Helyszín: USA, Orlando, Florida, Orange County Convention Center
    A rendezvény Web oldala: http://scientificsessions.americanheart.org/portal/scientificsessions/ss/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)3rd Indo European Course on Revascularization

    Rendezvény kezdete: 2009.11.03.
    Rendezvény vége: 2009.11.04.
    Szervező: Dr. Vivek Gupta
    Címe: Organizing Secretary & Course Chairman Room 1034, Gate 2, Indraprastha Apollo Hospitals, New Delhi, India
    Tel: +91 11 29871034, 26952758
    Fax: +91 11 29945827, 26823629
    E-mail: iecr2009@hotmail.com, mlgvivek@hotmail.com
    Helyszín: France, 75908 Paris Cedex, 20, rue Leblanc, George Pampidou Hospital
    A rendezvény Web oldala: http://www.indoeurocardiologycourse.com/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VI. International Meeting on Intensive Cardiac Care

    The Meeting will feature three parallel sessions, with over 100 presentations, including: satellite symposia, plenary lectures, debates, clinical interactive case presentations, round-table discussions and poster presentations over two days. In addition to the medical streams, there will also be a parallel nursing stream. The program is diverse and includes content that will satisfy all participants interested in acute cardiac care.

    Abstract Deadline: 300 word abstract by May 1, 2009

    Rendezvény kezdete: 2009.10.25.
    Rendezvény vége: 2009.10.27.
    Szervező: Secreteriat
    Címe: P.O.Box 574, Jerusalem 91004, Israel
    Tel: ++972-2-6520574
    Fax: ++972-2-6520558
    E-mail: seminars@isas.co.il
    Helyszín: Israel, Dan Panorama Tel Aviv,
    A rendezvény Web oldala: http://www.isas.co.il/cardiac-care2009

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)8th International Congress on Coronary Artery Disease

    2009. október 11-14. között Prágában rendezik az ICCAD 2009 (International Congress on Coronary Artery Disease) kongresszust. Az idén 8. alkalommal megrendezett szakmai eseményen neves nemzetközi szakemberek adnak elő a következő témákban:
    - optimális lipidszint-csökkentés
    - műtéti időzítés koronáriabetegeknél
    - sztent vs. nyitott műtét komplex koronáriabetegségben
    - komplikációk gyógyszer-kioldódásos vs. hagyományos fémsztenteknél
    - perkután billentyű-beültetés vs. sebészi kezelés
    - carotis vs. perifériás beavatkozások

    Absztraktbeküldési határidő: 2009. június 30.
    Online absztraktbeküldés >>
    Tovább a kongresszus honlapjára >>

    Rendezvény kezdete: 2009.10.11.
    Rendezvény vége: 2009.10.14.
    Szakterület(ek): Kardiológia, Sebészet
    Tudományos információ: Congress Secretariat
    Címe: Switzerland, 1211 Geneva, 1-3 Rue de Chantepoulet
    E-mail: coronary@kenes.com
    Szervező: Congress Secretariat
    Munkahely neve: Kenes International

    Helyszín: Czech Republic, 186 00 Prague, Pobrezni
    A rendezvény Web oldala: http://www2.kenes.com/cad/pages/home.aspx

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ESC Congress 2009

    Tovább a kongresszus információs oldalára >>

    Rendezvény kezdete: 2009.08.29.
    Rendezvény vége: 2008.09.02.
    Szervező: ESC Congress Department
    Munkahely neve: ESC - European Society of Cardiology
    Címe: 2035 Route des Colles, Les Templiers - BP 179 06903 Sophia Antipolis Cedex, France
    Tel: +34 93 233 20 00
    Fax: +33 (0)4 92 94 76 01
    Helyszín: Spain, ES-08908 Barcelona, Fira Gran Via, Plaza Europa, Hospitalet
    A rendezvény Web oldala: http://www.escardio.org/congresses/esc-2009/scientific/Pages/welcome-scientific.aspx?hit=dontmiss

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ESC Guidelines Implementation Meeting

    A Guidelines implementation meeting will take place on 22-23 June 2009 at the European Heart House for the latest ESC Clinical Practice Guidelines on Acute Myocardial Infarction in patients presenting with ST-segment elevation.

    Rendezvény kezdete: 2009.06.22.
    Rendezvény vége: 2009.06.23.
    Helyszín: France, Sophia Antipolis,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EUROPACE 2009

    EUROPACE is the official Congress of the European Heart Rhythm Association (EHRA), a Registered Branch of the ESC.

    EUROPACE has now established itself as the foremost European meeting on cardiac arrhythmias and pacing. Over 4 000 participants attended the last meeting. The increasingly strong international attendance confirms that interest in EUROPACE now reaches far beyond our Europe borders.

    Abstract Deadline 22 January 2009.

    Rendezvény kezdete: 2009.06.21.
    Rendezvény vége: 2009.06.24.
    Helyszín: Germany, 14055 Berlin, Messedamm 22., ICC Berlin
    A rendezvény Web oldala: http://www.escardio.org/congresses/EUROPACE2009/Pages/welcome.aspx

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Heart Failure Congress 2009

    The Heart Failure Congress, the annual meeting of the Heart Failure Association of the ESC, is dedicated to all professionals interested in the broad spectrum of problems relating to heart failure.
    The Mission of the Heart Failure Association of the ESC is "To improve quality of life and longevity, through better prevention, diagnosis and treatment of heart failure, including the establishment of networks for its management, education and research."

    Rendezvény kezdete: 2009.05.30.
    Rendezvény vége: 2009.06.02.
    Szervező: Heart Failure Secretariat
    Munkahely neve: European Society of Cardiology
    Címe: 2035 route des Colles Les Templiers - BP 179 F-06903 Sophia Antipolis
    Tel: +33 (0)4 92 94 76 00
    Fax: +33 (0)4 92 94 76 01
    Helyszín: France, Nice, 1 esplanade Kennedy, Palais des Congrčs et Expositions
    A rendezvény Web oldala: http://www.escardio.org/congresses/HF2009/Pages/welcome.aspx

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EuroPCR 2009

    EuroPCR, the official congress of The European Association of Percutaneous Cardiovascular Intervention will take place in Barcelona (Spain) for the third consecutive year.

    Rendezvény kezdete: 2009.05.19.
    Rendezvény vége: 2008.05.22.
    Helyszín: Spain, 08109 Barcelona, Rambla Prim 1-17., The CCIB-Forum Convention Center
    A rendezvény Web oldala: http://www.escardio.org/congresses/EuroPCR/Pages/welcome.aspx

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Cardiology and Vascular Medicine Update and Perspective

    The annual update in cardiology and vascular medicine is presented by experts from Europe and abroad.

    They will:

    • present latest science (from bench to bedside) with perspective on the practice of cardiology and vascular medicine
    • review current guidelines for prevention, diagnosis and management of cardiovascular disease
    • discuss the implications of these presentations through interactive discussion of clinical cases
    I do encourage you to join us in this exciting programme in Rotterdam.
    Maarten L. Simoons

    Letölthetők részletes információk a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Rendezvény kezdete: 2009.05.11.
    Rendezvény vége: 2009.05.13.
    Helyszín: The Netherlands, Rotterdam, Congress Centre
    A rendezvény Web oldala: http://www2.erasmusmc.nl/cardiology-vascularmedicine/frameset.html

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XVII. Annual Meeting of the Alpe Adria Association of Cardiology

    This international meeting is held in an effort to synthesize this knowledge and to identify the key elements for clinical application and future research.
    In addition to state-of-the-art presentations delivered by distinguished experts, satellite symposia, poster presentations and free communications there will be ample room for discussion. An informal and friendly atmosphere will facilitate the debate after scientific presentations. - Registration is limited by the room facilities and will be handled on a first come basis. Early registration is therefore recommended.

    Rendezvény kezdete: 2009.05.08.
    Rendezvény vége: 2009.05.09.
    Szervező: Ulrich Schaum, MD
    Munkahely neve: Cardium Kongress GmbH
    Címe: Neversstrasse 1-5 56068 Koblenz, GERMANY
    Tel: +49 261/ 15978
    Fax: +49 261/ 16388
    E-mail: cardium@drschaum.de
    Helyszín: Germany, 01067 Dresden, Ostra-Ufer 2, Maritim Hotel & International Congress Center
    A rendezvény Web oldala: http://www.alpe-adria-dresden.de/welcome.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Mediterranean Cardiology Meeting, 2009

    An excellent multi-disciplinary program includes the state of the art on the emerging pathologies as: Atrial Fibrillation, Sudden Cardiac Death, Heart Failure, Acute Coronary Syndromes, Global Cardiovascular Prevention and Syncope, over which several investigators are involved to develop many and more sophisticated pharmacological, electrical or mechanical therapies, and it is developed thorough Courses, Symposia, Debates on Controversial Topics, Clinical Tutorials, Luncheon Panels, Focus on, Meet-the-Expert Sessions, Interactive Cases-Review from Faculty and Attendance, Televoter Sessions, Intercultural Exchanges (Free Communications Sessions) and Poster Session. An outstanding Faculty, selected between the leading experts on these fields, will provide the highest quality teaching highlighting the current state and limitation of scientific knowledge and presenting a detailed analysis of the most recent developments in the treatment of one, two or most of all the above mentioned cardiac pathologies.
    MCM is addressed to cardiologists, internists, first aid clinicians, physicians of general medicine, fellows, nurses and technicians with high interest in the whole management of cardiac pathologies.

    Rendezvény kezdete: 2009.04.26.
    Rendezvény vége: 2009.04.28.
    Helyszín: Italy, 98039 Giardini - Taormina, Via Jannuzzo, 47, Russott Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.mcmweb.it/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ICCA 2008

    8th International Course on Carotid Angioplasty and other Cerebrovascular Interventions

    This course addresses physicians involved in the prevention and treatment of stroke, including neurologists, radiologists, neuroradiologists, vascular surgeons, neurosurgeons and cardiologists. It will give an overview of the latest developments in interventional techniques to treat atherosclerotic cerebrovascular disease and acute ischemic or embolic stroke.

    Didactic lectures given by leading interventional specialists will be combined with lectures and posters highlighting about the latest scientific research in the field. Live cases will be transmitted simultaneously from the catheterization laboratories. The attendees will have the opportunity to see different approaches and techniques, step by step for beginners as well as the most difficult cases for experienced interventionalists. Oral abstracts and posters will be presented.

    This congress will be accredited by EBAC and the German Cardiac Society

    Congress Topics ICCA 2008
    - What is the Best Stent for the Carotids?
    - How to Select the Best Embolic Protection Device
    - Asymptomatic Carotid Stenosis: To Treat or to Wait Until They are Symptomatic?
    - Vulnerable Plaque: Does it Tell us who Needs Which Treatment?
    - New Trends in Vertebral Stenting
    - How to Recanalize the Subclavian Artery
    - A new Frontier: Intracranial Stents
    - Cerebral Aneurysms
    - How to Build an Acute Stroke Program
    - How to Manage Complications in the Cath-lab

    Rendezvény kezdete: 2008.12.03.
    Rendezvény vége: 2008.12.06.
    Szervező: Ms Nadine Koebke
    Munkahely neve: Convents Congress Organisation
    Címe: Obertorstrasse 17a 64823 Gross-Umstadt, Germany
    Tel: +49-(0)6078–931 68 77
    Fax: +49-(0)6078–931 68 79
    E-mail: nkoebke@convents.biz
    Helyszín: Germany, Frankfurt,
    A rendezvény Web oldala: http://www.iccaonline.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)European Society of Cardiology

    Rendezvény kezdete: 2008.08.30.
    Rendezvény vége: 2008.09.03.
    Címe: : Messe München GmbH Messegelände D-81823 Munich - Germany Website: www.messe-muenchen.de/
    Tel: (+49 89) 949-207-20
    Helyszín: Germany, Munich, Messe München GmbH,
    A rendezvény Web oldala: http://www.escardio.org/congresses/esc_congress/esc2008/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)World Congress on Controversies in Cardiovascular Diaseases (C-Care)

    A Comprehensive Congress Fully Devoted to Clinical Debates and Controversial Issues in a Wide Spectrum of Cardiovascular Diseases.

    Abstracts Submission Deadline: April 1, 2008

    Early Registration: March 28, 2008

    Abstracts Topics:
    Coronary Artery Disease/ Ischemia
    Arrhythmia and Electrophysiology
    Heart Failure and Valvular Disease
    Cardiovascular Pharmacology and Risk Factors Modification
    Cardiac Surgery and Interventional Procedures
    Media Related Topics

    Rendezvény kezdete: 2008.07.03.
    Rendezvény vége: 2008.07.06.
    Szervező: Headquarters & Administration:
    Munkahely neve: ComtecMed
    Címe: 53 Rothschild Boulevard, PO Box 68, Tel Aviv, 61000,Israel
    Tel: +972-3-5666166
    Fax: +972-3-5666177
    E-mail: Info@Comtecmed.com
    Helyszín: Germany, Berlin, Intercontinental Hotel,
    A rendezvény Web oldala: http://www.comtecmed.com/ccare/2008/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Heart Failure 2008

    Visit the HFA of the to find out more about the Advance Scientific Programme, to get the Heart Failure 2008 latest news as well as much more useful information.

    Important deadlines

    • Abstract submission Deadline: 14 January 2008
    • Results of the Abstract selection: Mid-March 2008
    • Early Registration Fee: 31 March 2008
    • Pre-Registration: 15 May 2008
    • Heart Failure 2008 14-17 June 2008

    Rendezvény kezdete: 2008.06.14.
    Rendezvény vége: 2008.06.17.
    Helyszín: Italy, Milan,
    A rendezvény Web oldala: http://www.escardio.org/congresses/HF/HF2008/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hypertension 2008. Berlin

    It is our great pleasure to extend to you our invitation to Hypertension 2008, the joint congress bringing together delegates for the 18th Scientific Meeting of the European Society of Hypertension and the 22nd Scientific Meeting of the International Society of Hypertension, to be held in Berlin, Germany, from June 14 to 19, 2008.

    After the successful 2006 meetings of ESH in Madrid and ISH in Fukuoka, we are convinced that the joint meeting of our societies also will offer you a great program with the latest results in the field of hypertension. We are expecting more than 7,000 participants at this meeting.

    The regular scientific program will be accompanied by a variety of opportunities to share scientific knowledge and clinical experience through state-of-the-art lectures, breakfast topical workshops and satellite symposia. It is also planned to include educational programs for practising physicians and health care professionals.
    If you would like to submit an abstract, you will find the full guidelines, abstract categories, as well as technical details on our website.

    Abstract submission is available online as well; the abstract deadline is on January 15, 2008, CET.

    Rendezvény kezdete: 2008.06.14.
    Rendezvény vége: 2008.06.19.
    Helyszín: Germany, Berlin,
    A rendezvény Web oldala: http://www.hypertension2008.com

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Alpe Adria Cardiology Meeting

    Cardiovascular medicine: from prevention prevention to intervention

    Általános információk: aac2008@sicardio.org

    Absztrakt leadási határidő: 2008. március 1.

    Rendezvény kezdete: 2008.06.05.
    Rendezvény vége: 2008.06.07.
    Helyszín: Slovenia, Portoroź
    A rendezvény Web oldala: http://www.sicardio.org

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)3-dimensional cardiac imaging in comparison

    Recent developments in the field of cardiac imaging technologies led to the introduction of 3, 4 or even 7-dimensional depictions as diagnostic tools. There are only very few areas in medicine where anatomic as well as functional imaging are as crucial as in cardiology – this is mainly due to the constant movement of the targeted organ! The problem for the user is to catch up with these developments which reach the market at such rapid speed.

    Rendezvény kezdete: 2008.05.30.
    Rendezvény vége: 2008.05.31.
    Helyszín: Germany, 10117 Berlin, Friedrichstr.169/170.
    A rendezvény Web oldala: http://www.3-d-echo.de/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)World Congress of Cardiology 2008

    World class speakers with topical and wide-ranging
    sessions under the theme of “From patients to populations”
    will offer a rich, diverse and rewarding opportunity to
    share new and exciting advances in the fields of
    prevention and management of heart disease and all its
    inter-related factors. Alongside pharmaceutical and
    device companies you will see that nutrition is also
    well represented.
    Letölthető a kongresszusi értesítő a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Rendezvény kezdete: 2008.05.18.
    Rendezvény vége: 2008.05.21.
    Helyszín: Argentina, Buenos Aires, Palermo, Av. Sarmiento 2704, La Rural Convention & Exhibition Centre
    A rendezvény Web oldala: http://www.worldcardiocongress.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)14th International Congress on Cardiovascular Pharmacotherapy

    Dear Colleagues,

    It is a great pleasure for me to invite you to the 14th Congress of the International Society of Cardiovascular Pharmacotherapy (ISCP) which will be held in one of the pearls of the Mediterranean, Antalya, Turkey.
    Over the last two decades the Congresses of the ISCP have always been major scientific events in the field of the medical therapy of the cardiovascular diseases and created a world forum for knowledge sharing and exchanging ideas. Clinical trials as the cornerstone of the evidence based cardiology and late breaking trials will be the new faces of the ISCP Congress in 2007 besides the continuation of the tradition.
    Cardiovascular pharmacotherapy covers a wide spectrum of therapeutics and such a spectrum will be provided in the Congress from preventive drug therapy to gene based and cellular therapy.
    The scientific platform, the collegial atmosphere and the historical and natural beauty of the venue show adequate evidence for choosing the 14th Congress of the ISCP to send your valuable works and to attend.
    Looking forward to seeing you in Antalya,

    Ali Oto, MD, FESC, FACC, FHRS
    President

    Main topics:

    • Preventive Cardiology
    • Antithrombotic and Anti-Platelet Therapy
    • Fibrinolytic Therapy
    • Drug Therapy for Dislipidemias
    • Antihypertensive Therapy
    • Antiarrhythmic Therapy
    • Medical Treatment in Acute Coronary Syndromes
    • Treatment Strategies in Stable Angina Pectoris
    • Cell Based Therapy for Cardiovascular Diseases
    • Gene Based Therapy for Cardiovascular Diseases
    • Optimal Pharmacotherapy of Heart Failure
    • Pharmacotherapy in Cardiac Transplant Patients
    • Treatment of Pulmonary Hypertension
    • Inflammation and Anti-Inflammatory Therapy in Cardiovascular Medicine
    • Diabetes as a Cardiovascular Disease
    • Treatment of Obesity
    • Medical Aid in Smoking Cessation

    További részletek a kongresszus web-oldalán: http://www.iscp2007.org

    Rendezvény kezdete: 2007.11.28.
    Rendezvény vége: 2007.12.02.
    Tudományos információ: Ali Oto, MD, FESC, FACC, FHRS
    Címe: Cinnah Cad. 98/4 Çankaya 06550, Ankara - TURKEY
    Tel: +90 312 440 20 21
    Fax: +90 212 258 60 78
    E-mail: iscp2007@figur.net
    Helyszín: Törökország, Antalya, Sungate Port Royal Resort
    A rendezvény Web oldala: http://www.iscp2007.org

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)5th International Meeting on Intensive Cardiac Care

    Rendezvény kezdete: 2007.10.14.
    Rendezvény vége: 2007.10.16.
    Tudományos információ: The Secreteriat
    Munkahely neve: 5th International Meeting on Intensive Cardiac Care
    Címe: P.O.Box 574, Jerusalem 91004, Israel
    Tel: ++972-2-6520574
    Fax: ++972-2-6520558
    E-mail: seminars@isas.co.il
    Helyszín: Israel, Tel Aviv,
    A rendezvény Web oldala: http://www.isas.co.il/cardiac-care2007

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)European Society of Cardiology 2007 Congress

    The ESC Congress is a unique forum where medical professionals can meet their colleagues from all around the world, and exchange ideas and information in the field of cardiovascular medicine. The best recent scientific developments and novel research will be presented to medical professionals who deal with cardiovascular diseases in the course of their professional activity.

    Enclosed you will find a reminder for the Concert Evening during the Congress of the European Society of Cardiology in Vienna, Sept. 4th 2007 in the Golden Hall of the Vienna Musikverein.

    The responsibility for selling the tickets was transferred to:
    Congress & Management GmbH
    Address: Rotenhausg. 6/8, A-1090 Vienna, Austria,
    Fax: +43/1/406 83 43
    E-Mail: kratzert@congress-management.at
    Phone: +43/1/406 83 40-13
    www.congress-management.at >>

    Rendezvény kezdete: 2007.09.01.
    Rendezvény vége: 2007.09.05.
    Helyszín: Bécs
    A rendezvény Web oldala: http://www.escardio.org/congresses/esc_congress/esc2007/?hit=quick

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EUROPACE

    Rendezvény kezdete: 2007.06.24.
    Rendezvény vége: 2007.06.27.
    Helyszín: Portugal, Lisbon
    A rendezvény Web oldala: http://www.escardio.org/congress/Europace/Europace07/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)RHYTHM 2007 Arrhythmias & Heart Failure

    Rendezvény kezdete: 2007.06.15.
    Rendezvény vége: 2007.06.17.
    Helyszín: Cannes, Majestic Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.rhythmcongress.com

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Heart Failure

    Broaden your knowledge of the expanding role of biomarkers in heart failure. Don’t miss the great key note lecture by the renowned Eugene Braunwald addressing the future of biomarkers in heart failure, attend a main session on this topical subject, a debate and a session on novel biomarkers.
    Other sessions will be covering management and nursing programmes for heart failure. Be present at the launch of a translational track for early translational studies in which basic science is introduced into the clinical arena. There is also an educational track for discussion of clinical issues in the day-to-day practice of heart failure.
    Enjoy and learn with this programme containing many scientific highlights, bringing together worldwide experts in heart failure and a large number of outstanding speakers from all over the world

    Rendezvény kezdete: 2007.06.09.
    Rendezvény vége: 2007.06.12.
    Helyszín: Germany, Hamburg
    A rendezvény Web oldala: http://www.escardio.org/congresses/HF/HF2007/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)15 Alpok-Adria Kongresszus

    Rendezvény kezdete: 2007.05.11.
    Rendezvény vége: 2007.05.13.
    Helyszín: Czech Republic, Brno, Hotel International

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ACC

    Rendezvény kezdete: 2007.03.24.
    Rendezvény vége: 2007.03.27.
    Helyszín: New Orleans
    A rendezvény Web oldala: http://www.acc.org

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Kardiológusok Társaságának szimpóziuma

    Szimpózium kezdése: 10 óra

    Program:

    • Köszöntő: Dr. Zámolyi Károly, az MKT elnöke
    • A syncope diagnosztikája és kezelése 2006-ban
      Előadó: Dr. Lőrincz István Debreceni Egyetem I.Belklinika
    • A hypertoniás szívbetegség vérnyomáscsökkentő kezelése
      Előadó: Dr. Nagy Viktor SOTE II. Belklinika
    • A krónikus szívelégtelenség optimális kezelése napjainkban. Újabb hangsúlyok, újabb változások
      Előadó: Dr. Dékány Miklós OGYK Kardiológiai Osztály
    • Sinus fenntartás vagy frekvencia kontroll pitvarfibrillációban az új ajánlás tükrében
      Előadó: Dr. Zámolyi Károly Bajcsy-Zsilinszky Kórház Kardiológiai Osztály
    Az előadások 30-40 percesek A második előadás után 20 perc szünet
    13 órakor ülőfogadás

    Időpont: 2006.11.25.
    Helyszín: Szováta (Erdély), Teleki Oktatási Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)American Heart Association Scientific Sessions

    Pre-Sessions Symposia:
    Nov. 10-11: Resuscitation Science Symposium
    Nov. 11: Interventional Fellows and Cardiologists Symposium
    Nov. 11: Early Career Development Symposium
    Nov. 11: 2006 Functional Genomics and Translational Biology Symposium
    Nov. 11: Heart Disease in Women Symposium
    Nov. 11: Cardiovascular Nursing Symposium

    Important Dates:
    Sept. 1: Late-Breaking Basic Science Abstracts Submission Opens
    Sept. 15: Last day to withdraw abstracts before publication
    Sept. 29: Must become an AHA/ASA Professional Member by Sept. 29 to receive discount on advance registration
    Oct. 13: Advance Registration and Housing Closes (after Oct. 13, on-site rates apply)

    Rendezvény kezdete: 2006.11.12.
    Rendezvény vége: 2006.11.15.
    Helyszín: McCormick Place- Chicago, Illinois
    A rendezvény Web oldala: http://www.americanheart.org/presenter.jhtml?identifier=3038771

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Acute Cardiac Care

    The Acute Cardiac Care Congress is dedicated to all professionals interested in Prehospital Care, Emergency Room Services, Coronary and Intensive Care Units.

    Important Dates:
    Deadline for Early Registration Fee - 19 July 2006
    Deadline for Pre-Registration Fee - 15 September 2006

    Rendezvény kezdete: 2006.10.21.
    Rendezvény vége: 2006.10.24.
    Tudományos információ: ESC Scientific Department
    Tel: +33 (0)4 92 94 76 22
    Fax: +33 (0)4 92 94 76 20
    E-mail: euroaccscientific@escardio.org
    Munkahely neve: Prague Congress Centre
    Címe: TR.5. Kvetna 65 140 21 Prague 4 Czech Republic
    Tel: +420 261 171 111
    Fax: +420 261 222 062
    E-mail: kcpinfo@kcp.cz
    Helyszín: Prague , Czech Republic
    A rendezvény Web oldala: http://www.escardio.org/congresses/AcuteCardiacCare2006/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)World Congress of Cardiology 2006

    The prevalence of many cardiovascular diseases increases exponentially with ageing, especially coronary heart disease in women, heart failure, atrial fibrillation, hypertension and some valvular heart diseases. This situation is a challenge for modern cardiology since all surveys show that management of elderly and advanced elderly patients differs from what is observed in younger patients and does not follow international guidelines. This is the reason why the ESC and the WHF will highlight this subject at WCC 2006 in a series of dedicated sessions analysing the situation and examining the differences and/or similarities between recommendations and management modalities in the ageing population with cardiovascular disorders as compared with the younger generation.

    Deadline for Pre-registration: 31 July 2006.
    After 31 July 2006, you will need to register on-site in Barcelona. The registration desk will be open from 10:00 on Friday 1 September 2006.

    Rendezvény kezdete: 2006.09.02.
    Rendezvény vége: 2006.09.06.
    Munkahely neve: World Heart Federation
    Címe: 5, avenue du Mail 1205 Geneva, Switzerland
    Tel: +41 22 807 03 20
    Fax: +41 22 807 03 37
    E-mail: congress@worldheart.org
    Helyszín: Barcelona, Spain
    A rendezvény Web oldala: http://www.escardio.org/congresses/World_Congress_Cardiology_2006/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)For Your Heart's Sake - A General Public Awareness Initiative

    For Your Heart's Sake is a General Public Awareness Initiative held in parallel with the World Congress of Cardiology 2006 in the central located public venue, Plaça Catalunya, in the heart of Barcelona.
    For Your Heart's Sake adds an important public perspective and orientation to the European calendar of heart diseases managements and prevention. The event is intended to create public awareness of heart disease and support public health initiatives in the fight against it.

    Rendezvény kezdete: 2006.09.01.
    Rendezvény vége: 2006.09.02.
    Helyszín: Plaça Catalunya, Barcelona (Spain)
    A rendezvény Web oldala: http://www.escardio.org/congresses/World_Congress_Cardiology_2006/FYHS2006/?hit=home

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Heart Failure Congress

    Rendezvény kezdete: 2006.06.17.
    Rendezvény vége: 2006.06.20.
    E-mail: HFregistration@escardio.org
    Helyszín: Helsinki, Finland
    A rendezvény Web oldala: http://www.escardio.org/congresses/HF2006/

Aktuális kongresszusok, rendezvények megjelenítése