Művészet és pszichoanalízis - Rózsa Ildikó - Mit rejt a Kékszakállú vára? Kedves Érdeklődő! Kedves Barátunk! Szeretettel meghívjuk a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és Petőfi Irodalmi Múzeum közös rendezvényére, a Művészet és pszichoanalízis előadás- és műhelybeszélgetés-sorozat következő, évadzáró estjére: 2025. május 30. 18:00 Petőfi Irodalmi Múzeum (1053 Károlyi utca 16.) RÓZSA ILDIKÓ pszichoanalitikus (Budapest)Mit rejt a Kékszakállú herceg vára? A Kékszakáll-mítosz klasszikus és modern értelmezése Beharangozó: A Kékszakállú története számos művészt, írót, zeneszerzőt, rendezőt, koreográfust és képzőművészt megihletett. A feldolgozásokban mindig benne volt/van a kor szelleme, az adott időszak társadalmi és nemi szerepekről alkotott felfogása, és nem utolsó sorban az alkotó(k) személyisége. Előadásomban elsősorban a Balázs Béla szövegkönyvére írott Bartók Béla-operát elemzem részletesen, a két művész életútjának, jellemének és a nőkhöz való viszonyának tükrében. A két alkotó személyisége a források alapján jelentősen eltért egymástól. A Kékszakállúban mindketten benne vannak, és ott van mellettük Judit, aki akár képviselheti a szerzők feminin részét, de megtestesítheti az általuk elképzelt „tipikus nőt” is. Természetesen, ahogy fentebb említettem, a korszellem sem marad ki az operából – a múlt század elején mind a művészetekben, mind a társadalmi-politikai berendezkedésben is jelentős változások történtek egész Európában. A mű témája azonban kortalan: létezhet-e harmonikus, egyenrangú, szeretetteljes párkapcsolat? A beszélgetéseket vezeti és a sorozatot szerkeszti: TAKÁCS MÓNIKA irodalomtörténész (Budapest). FB esemény: https://fb.me/e/5ABgRDb9m Az évad teljes programja ITT érhető el. Az előadások felvétele (nem kivétel nélkül) megtekinthető a sorozat youtube-csatornáján néhány nappal az esemény után: Művészet és pszichoanalízis - csatorna A részvétel díjtalan. Helyfoglalás érkezési sorrendben. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Üdvözlettel: Takács Mónika Sorozatszerkesztő https://ferenczisandor.hu/http://jatarsasag.hu/ https://pim.hu/
: 2025.05.30. 18:00 : 2025.05.30. 20:00
: 1053 Budapest, Károlyi u. 16., Petőfi Irodalmi Múzeum

A PTE ÁOK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika CME (Szakorvosok Folyamatos Továbbképzése) kötelező szinten tartó tanfolyamA program megtekinthető a kapcsolt dokumentum alatt!
: 2025.05.22. : 2025.05.24.
Kategória: Képzés
: Pécs, Universitas u. 2/A., Tudásközpont
Kapcsolódó dokumentumok (1)

MPT Budapesti Tagozatának szakmai rendezvényeKedves Kolléga! Az MPT Budapesti Tagozata meghívja Önt 2025. május 12-én 17:00 órakor kezdődő szakmai rendezvényére Helyszín: Mercure Hotel (1013 Budapest Krisztina krt. 41-43.) Szent István teremProgram: Dr. Szendi István PhD pszichiáter, egyetemi docens Metabolikus pszichiátria Dr. Varga Melinda pszichiáter Pszichiáterként Afrikában moderátor: dr. Takács Andrea MPT Budapesti Tagozatának vezetője A részvétel regisztrációhoz kötött, kérjük, jelentkezését az alábbi e-mail címre küldje: dr. Takács Andrea - 3anader@gmail.com vagy takacs.andrea@med.semmelweis.hu
Időpont: 2025.05.12.
: 1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43., Mercure Hotel Szent István terem

PSZICHOFARMAKOLÓGIA ÉS EGYÉB BIOLÓGIAI TERÁPIÁK A PSZICHIÁTRIÁBANCélcsoport, akik számára pontszerző a tanfolyam: addiktológia, alkalmazott egészség-pszichológiai szakpszichológia, klinikai szakpszichológus, neurológia, neuropszichológiai szakpszichológia, orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén, pszichiátria, pszichoterápia Cím, helyszín, megközelítés: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Klinikánkon, porta mellett főlépcsőn I. em., Tanterem. Parkolás: a környező utcákban fizetős, a Külső Klinikai Központ területén nem lehetséges. Megközelítés leggyorsabban: metró „Semmelweis Klinikák” megállóig, majd gyalog. Részvételi díj: 30.000.- forint. Utalással fizethető, az alábbiak szerint: Moravcsik Alapítvány K&H Bank, 10200902-32710870-00000000, Közlemény rovatba: 00205, Az elektronikus számla kiállításához az alábbi adatokat kérjük megküldeni a cme.pszichiatria@semmelweis.hu emailcímre: - befizető vagy cég név, cég esetén kérjük a regisztráló nevét is megadni, a számlán kötelező szerepeltetnünk a magánszemély nevét - hivatalos cím Vizsga: Feleletválasztós teszt formájában zajlik. Étkezés: büfével kedveskedünk a résztvevőknek délelőtt és délután. Kávéautomata a főbejárat mellett található. Ebéd lehetőség van az egyetem területén, a Gasztvitál étkezdében, illetve a Szigony utca 39.-ben, a Baccara Kifőzdében, du. 15h-ig. Az elhangzott előadások egy része a honlapunkra lesz feltöltve, jelszóval lehet majd elérni. Hozzanak magukkal jegyzetfüzetet és tollat. Várjuk Önöket! Dr. Réthelyi János egyetemi tanár, igazgató Szakmai Szervező
: 2025.03.04. : 2025.03.05.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa u. 6.

Válogatott fejezetek a neurológiából című szakmai napA Prima Medica EgészségHálózat 2025. február 22-én 09:00-15:20-ig a BKIK-ban (1016 Budapest, Krisztina krt. 99.) szakmai napot tart, amely a „Válogatott fejezetek a neurológiából ” címen kerül megrendezésre. A szakmai napot a Szegedi Tudományegyetem akkreditálta. Orvosoknak 7 kreditpont a részvételért. A rendezvény térítésmentes. Jelentkezéseket a molnar.zsuzsanna@primamedica.hu címre várjuk.
Időpont: 2025.02.22.
Kategória: Képzés
: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99., BKIK

Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ Tanfolyam
Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály / Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelyén (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5.)
a tanfolyam CME pontszáma 32
A tanfolyam szombaton 09.00-18.00, vasárnap 09.00-17.00 óráig tart. Részvételi díja 28.000.- Ft
Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP), Bagotai Tamás (ECP), Kiss Tibor Cece
A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása.
Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.
Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.
Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./
www.lelekbenotthon.hu / A könyvre a munkához szükség van,
kérjük előre beszerezni és elhozni a képzésre. E.book:
www.orioldbooks.com A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.
Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.
A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő.
: 2024.11.16. : 2024.11.17.
Kategória: Képzés
: Magyar Pszichiátriai Társaság székhelyén

VIII. Magyar evészavar Kongresszus 2024 - Az evászavarok sokszínűségeAkkreditáció orvosok részére: A tanfolyam a Semmelweis Egyetem által SE-SZTOK/2024.II/00348-os kódszámon – tesztvizsga esetén –32 kreditpontra akkreditált. Akkreditáció szakdolgozók részére: Folyamatos továbbképzés alapján megszerezhető pontértékek: 31-40 pontig minősített továbbképzés esetén: 16 pont. Regisztráció és bővebb információ a konferencia honlapján olvasható: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MEK24/hivogato
: 2024.09.20. : 2024.09.21.
: Budapest, Raddison Blue Béke Hotel

A Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéke felvételt hirdet KOGNITÍV VISELKEDÉSTERÁPIÁS KONZULENS és KOGNITÍV VISELKEDÉSTERAPEUTA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOKRA 2024/2025. tanév
Jelen képzés célja, hogy a XXI. századi kívánalmaknak megfelelő, korszerű, bizonyítékokon alapuló tudást adjon pszichológusok és pszichoterapeuták számára, hogy elsajátítsák a világszerte széles körben elterjedt, bizonyítottan hatékony pszichoterápiás módszert, és ezáltal hazánkban is szélesebb körben elérhetővé váljon a pszichés problémákkal küzdő egyre nagyobb populáció számára a korszerű pszichológiai ellátás. A négy féléves CBT konzulens és CBT terapeuta szakirányú továbbképzési szak a legfontosabb pszichés zavarok (depresszió, pánik, szorongásos zavarok, alacsony önértékelés, alvászavar, stb) kognitív viselkedésterápiás kezelését tartalmazza. A képzés elemei között szerepel a kognitív viselkedésterápia elmélete és módszertana, készségfejlesztő gyakorlatok, valamint esetmegbeszélések.
A képzés szakmai vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, egyetemi tanár
Képzési napok: kéthetente, szerdai napokon, 9:00-17:00h. Első alkalom: 2024. október 2.
- részletes önéletrajz
- motivációs levél
- diploma másolat (BA és MA/MsC)
- szakképzettséget igazoló / szakvizsga oklevél (ha van)
Jelentkezési határidő: 2024. augusztus 31.
Kapcsolattartó: Bartos Natália oktatásszervező, e-mail cím: pszichotanszek@semmelweis.hu
Időpont: 2024.08.31.
Kategória: Képzés
A Tündérhegyi Pszichoterápiás Képzés - a Semmelweis Egyetem keretében - Budapesten pótjelentkezést hirdet a 2024-25-ös tanévrePszichoterápia II képzés Klinikai fázis 24 hó és Fókuszált Pszichodinamikus Módszerspecifikus Képzés 24 hó. A Semmelweis Egyetem által meghatározott tandíj tartalmazza a módszerspecifikus képzés tandíját is. A képzés részletes leírása megtekinthető a Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály Honlapján. ( www.tunderhegy.hu ) A Tündérhegyi Képzésre jelentkezni a dokumentumok megküldésével janos.harmatta@gmail.com és bagotait@gmail.com címeken augusztus 21., szerdáig lehet . A felvételi beszélgetés augusztus 23-án, pénteken, 9 órakor lesz a SE Rehabilitációs Klinika Tündérhegyi Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztályán (1121 Budapest Szanatórium u 19.). A hivatalos jelentkezést a SE Szak- és Továbbképzési Igazgatóságán, a dokumentumok benyújtásával augusztus 26. hétfőig kell megtenni. A felvételi beszélgetés a Semmelweis Egyetemen augusztus 28-án szerdán lesz.
Időpont: 2024.08.22.
Kategória: Képzés
SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2024/2025. tanév első évfolyamáraA szakképzés integratív szemléletű, kognitív – hangsúlyú, a bizonyítottan hatékony gyógyítás elveinek megfelelően. A képzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel is. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie (22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet). A jelentkezéshez szükséges tájékoztatást és dokumentumokat az alábbi linken tudják elérni:https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/oktatas/felnott-es-gyermek-klinikai-es-mentalhigieniai-szakpszichologus-szakkepzes/felveteli/ Hiányosan vagy megkésve, a megadott határidő után benyújtott pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.Jelentkezési határidő: 2024. augusztus 20. A pályázatot mind nyomtatott, mind elektronikus formában a Klinikai Pszichológia Tanszék számára kell eljuttatni: - nyomtatott formában a Tanszék címére: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em. - elektronikus formában: egyetlen pdf fájlban a Tanszék e-mail címére megküldve: pszichotanszek@ emmelweis.hu (Fálj elnevezése: Név_jelentkezés_2024) Bővebb információ a kapcsolt dokumentumban olvasható!
Időpont: 2024.08.21.
Kategória: Képzés
Kapcsolódó dokumentumok (1)
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS rezidensi (államilag támogatott szakképzési) helyekre a klinikai és mentálhigiénés szakpszichológia területénA Semmelweis Egyetem, ÁOK, Klinikai Pszichológia Tanszéke (következőkben Tanszék) pályázatot hirdet rezidensi álláshelyek betöltésére klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus szakképzésben. Olyan pályázók jelentkezését várjuk, akik szakmai pályafutásukat részben a klinikai gyógyító munkát végezve, részben kutatói és oktatói tevékenységet folytatva képzelik el. Előnyt élveznek azok a pályázók, akik egyetemi tanulmányaikat kimagasló eredménnyel végzik, és már az egyetemi évek alatt is érdeklődést mutatnak mind a kutatás (TDK, OTDK), mind a betegellátás (önkéntesség klinikai környezetben) iránt, valamint elhivatottnak érzik magukat komplex ismeretek elsajátítására az egyetemi oktatás, kutatás és betegellátás területén. A klinikai szakpszichológus rezidens foglalkoztatását és szakképzését az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) finanszírozza, munkahelye és egyben szakképző helye a Tanszék. A rezidens szakképzése a Semmelweis Egyetem Szak- és Továbbképzési Központ (SZTOK) felügyeletével történik a Semmelweis Egyetemen, szakgyakorlatát a Tanszék irányításával folytatja.Betölthető rezidensi helyek száma: maximum 3 fő A pályázathoz csatolni kell a következőket: • rezidens jelentkezési lap (számítógépen kitöltött) • rezidens felvételi űrlap (számítógépen kitöltött) • fényképes, részletes önéletrajz a mellékelt minta szerint • motivációs levél • pszichológus diploma másolata (BA és MA / MSc vagy osztatlan); külföldön szerzett végzettség esetén a honosítási határozat másolata • szakmaspecifikus tárgyak igazolása (leckekönyvben kiemelve a vonatkozó részeket) • többletpontok igazolását alátámasztó dokumentumok másolata • nyelvvizsga bizonyítvány másolata Előnyt jelent: szakmai tapasztalat, illetve befejezett vagy folyamatban lévő doktori tanulmányok, amelyről az igazoló dokumentáció (hallgatói jogviszony igazolás, végzettséget igazoló dokumentum másolata) csatolása szükséges.A pályázatot nyomtatott és elektronikus formában a Klinikai Pszichológia Tanszék számára kell eljuttatni: • nyomtatott formában a Tanszék címére: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em. • elektronikus formában: egyetlen pdf fájlban (Név_ rezidens felvételi) a Tanszék e-mail címére megküldve: pszichotanszek@semmelweis.hu A megadott határidő után beérkezett és a hiányos pályázatokat pályázatokat nem áll módunkban elfogadni. A pályázatok beérkezési határideje: 2024. 06. 14. péntek 12 óra Felvételi: várhatóan 2024. július második hete, a pontos időpontról a jelentkezők e-mailben kapnak értesítést. További információk és a jelentkezési lap a Klinikai Pszichológia Tanszék honlapján érhető el. A rezidensi helyekre pályázók emellett beadhatják jelentkezésüket a költségtérítéses klinikai szakpszichológus szakképzésre is. További információért kérjük, tájékozódjon az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerrel kapcsolatos, jelenleg érvényes rendeletekből (162/2015. (VI.30.) Kormányrendelet, a 22/2012. EMMI (IX.14) rendelet, 16/2010.(V.15.) EüM, 2020. évi C. törvény a 530/2020. (XI.28.) Kormányrendelet - valamint a KPT honlapján a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatból. Prof. Dr. Perczel- Forintos Dóra sk tanszékvezető, egyetemi tanár
Időpont: 2024.06.14.
Kategória: Képzés
VIKOTE és SE közös képzése a pszichoterapeuta szakvizsgáhozKedves Kollégák! A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület, együttműködve a Semmelweis Egyetemmel és a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikával, megtartva a pszichoterápia szakképzés jogszabályban meghatározott rendjét, de megújult tartalommal és formában 2024. szeptembertől ismét elindítja a pszichoterápia szakképzést. A pszichoterápia szakképzés az EMMI 22/2012. (IX.14) az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről rendelete alapján kerül megszervezésre és lebonyolításra. A pszichoterápia ráépített szakképesítésként szerezhető meg. Jelentkezési határidő: 2024. június 15. Az interjú időpontja: 2024. június 26. Interjú helyszíne: VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ (1083 Budapest, Baross utca 119/A). A Pszichoterápia szakképzésre a felvételi 2 lépésben zajlik: - Először jelentkezik a klinikai és módszerspecifikus fázisra a VIKOTE-nál és részt vesz az előzetes interjún. - Másodszor benyújtja az Egyetem felé a jelentkezését az egyetemi felvételi eljáráson való részvételhez. A VIKOTE-hoz jelentkezni online, az alábbi jelentkezési lap kitöltésével lehet:JELENTKEZEM A KÉPZÉSRE Felvételi beszélgetésre 2024. július 30-31-én kerül sor, amelynek konkrét helyéről és időpontjáról a jelöltek írásbeli tájékoztatást kapnak. Felhívjuk figyelmét, hogy a fenti határidők elmulasztása esetén az Egyetem nem fogadja be a jelentkezéseket. A képzéssel kapcsolatban további információkat talál a Semmelweis Egyetem honlapján . Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!
Időpont: 2024.05.17.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A, VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ

Borderline személyiségzavar - CME kurzus a SE Pszichiátriai Klinikán, május 7. 14 órátólKedves Érdeklődők! Május 7-én, kedden, du. 14:00-tól kezdődik alább részletezett programunk. Várhatóan 16h körül zárunk. A részvételi díj 10.000.- forint, melyet kizárólag átutalással lehet befizetni. Pontszám: 6 Jelentkezés az OFTEX portálon keresztül a pontszerzők számára (Se-SZTOK/2024.I./00306), illetve érdeklődők emailben. Program: Újabb kutatási eredmények a Borderline személyiségzavarban dr. Unoka Zsolt Borderline személyiségzavar séma-fókuszú osztályos kezelési lehetőségei, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika modellje dr. Hajduska-Dér Bálint Borderline személyiségzavar pszichodinamikus kezelési lehetőségei, Tündérhegyi modell dr. Milák Piroska További tudnivalók: Cím, helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., klinikánk I. emeletén, a Tanteremben Részvételi díj: 10.000.- forint. Utalással fizethető, az alábbiak szerint: Moravcsik Alapítvány K&H Bank, 10200902-32710870-00000000, közlemény rovatba: 00306 Az elektronikus számla kiállításához az alábbi adatokat kérjük megküldeni a cme.pszichiatria@semmelweis.hu emailcímre: befizető vagy cég név, cég esetén kérjük a regisztráló nevét is megadni, a számlán kötelező szerepeltetnünk a magánszemély nevét illetve a hivatalos címet. Vizsga: feleletválasztós teszt formájában zajlik. Várjuk Önöket!
Időpont: 2024.05.07.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. emeletén, a Tanteremben
Fejlődési zavarok - diagnosztika és intervenciós lehetőségekA célcsoportban felsorolt szakképesítéseken kívül tanfolyam mind a klinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológia , mind a klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológia szakképesítéssel rendelkezőknek kötelező szintentartó pontot ad. Jelentkezési határidő 2024.04.16
: 2024.04.18. : 2024.04.20.
Kategória: Képzés
: Ifjúság útja 6., PTE Varga Damján Konferenciaterem

CME - Deliberate-Pracitce (DP) - 2024. március 21-22. - interperszonális készségfejlesztő workshopKedves Érdeklődők! Márciusban érdekes programmal jelentkezünk. Vidar M. Husby klinikai szakpszichológus és szupervízor illetve Luca Rossi klinikai szakpszichológus és szupervízor fog két napos workshopot tartani nálunk. Kiképzők által használt nyelv: angol. A saját élmény során a magyar anyanyelvű gyakorlók használhatják az anyanyelvüket. Részletek: https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/ Jelentkezés pontszerzőknek az OFTEX portálon: SE-SZTOK/2024.I/00237 Üdvözlettel: Andrássy Dalma CME képzési koordinátor +3620 825 0207
: 2024.03.21. : 2024.03.22.
Kategória: Képzés
A rendezvény Web oldala: https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/

Ellátásszervezés, finanszírozás és praxismenedzsment a pszichiátriában" című kötelező szintentartó tanfolyam2024. március 20-22. napja között kerül megrendezésre az "Ellátásszervezés, finanszírozás és praxismenedzsment a pszichiátriában" című kötelező szintentartó tanfolyamunk a DE Klinikai Központ Urológiai Klinika tantermében , melynek adatlapja az alábbi linken érhető el:https://oftex.hu/project_o/actual_prg/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=86592&tableid=0
: 2024.03.20. : 2024.03.22.
Kategória: Képzés
: DE Klinikai Központ Urológiai Klinika tanterm
COGITO Alapítvány - A szkizofrénia spektrumon -az idegfejlődési modelltől a funkcionalitásig - akkreditált CME tanfolyamSzervező: COGITO Alapítvány Részletes program: OFTEX (SE-SZTOK/2024.I./00074) ill. csatolmányban Jelentkezés: OFTEX (SE-SZTOK/2024.I./00074) és https://fonix.co.hu/szakmai-kepzesek/ Díj: 20.000.- Forint, számlázáshoz adatmegadás: JELENTKEZÉS Szeretettel várnak minden érdeklődőt! Dr. Váradi Enikő intézményvezető
Időpont: 2024.01.18.
Kategória: Képzés
: SE Pszichiátriai és Pszichoerápiás Klinika Tanácsterem
A rendezvény Web oldala: https://fonix.co.hu/szakmai-kepzesek/
Forenzikus pszichiátria 4./2023Eltérő igazságügyi pszichiáter szakértői vélemények: a véleményütközések szakmai és etikai szempontjai az igazságügyi pszichiáter szakértői gyakorlatban. Helyszín: tanterem, Link: tanfolyam napján küldjük ki A tanfolyam díja: 5000.- forint Tájékoztató a befizetésről: lsd. OFTEX portál „Díja" sor, ,,Tájékoztató" gomb alatt. Számlaszám: Moravcsik Alapítvány K&H Bank, 10200902-32710870-00000000 Közlemény rovat 0031O Számla kiállításához az alábbi adatok megküldése a cme.pszichiatria@gmail.com emailcímre: befizető neve és/vagy cég név (cég esetén kérjük a regisztráló nevét is megadni), cím, ahová a számlát postázhatjuk. A tanfolyamról hang és képanyag nem készül. Kezdés: 13:00-tól, várható befejezés 17:30 után Regisztráció: pontszerzők az OFTEX portálon, érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben. Vizsga: feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet online küldjük meg a regisztráltak részére. Pontok: feltétele a tesztvizsga eredményes teljesítése. szakorvosok folyamatos továbbképzése (CME) pontérték: 16 Kód: SE-TK/2023.I1./00310 (OFTEX) Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!
Időpont: 2023.11.28.
Kategória: Képzés
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ TanfolyamOperacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ Tanfolyam
november 18-19.-én a tanfolyam CME pontszáma 32 Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály / Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében. a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelyén (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5.) A tanfolyam szombaton 09.00-18.00, vasárnap 09.00-17.00 óráig tart. Részvételi díja 22.000.- Ft Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP) A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása. Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték. Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható. Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./www.lelekbenotthon.hu / A könyvre a munkához szükség van, kérjük előre beszerezni és elhozni a képzésre. E.book: www.orioldbooks.com A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek. Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok. Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: janos.harmatta@gmail.com , Bagotai Tamásnak mellékelve bagotait@gmail.com Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, E-mail: bagotait@gmail.com A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő.
: 2023.11.18. : 2023.11.19.
Kategória: Képzés
Jubileumi tudományos ülés a PTE Pszichiátriai KlinikájánKlinikánk professzorai, Dr. Fekete Sándor és Dr. Tényi Tamás ezen az őszön ünneplik 70. és 60. születésnapjukat. Ezen jeles esemény alkalmából ünnepi tudományos ülést szervezünk 2023. november 10-én , melyre minden Kollégát szeretettel várunk, hogy együtt köszönthessünk a Professzor urakat. A rendezvényünk az OFTEX-en 12 pontot kapott, akkreditált, szabadon választható minősített tanfolyam. A Szervezők nevében: Dr. Osváth Péter egyetemi docens Meghívó a kapcsolt dokumentum alatt megtekinthető!
Időpont: 2023.11.10.

CME - A pszichiátria és klinikai idegtudomány aktuális kérdéseiKedves Érdeklődők! Most csütörtökön du. 14h után lesz sorozatunk (SE-TK/2023.II./00078, pontszám: 14 ) következő alkalma, melyen Gerevich Zoltán dr. ad elő (Institute of Neurophysiology Charité - Universitätsmedizin Berlin): A gamma oszcillációk szerepe a pszichiátriában" címmel. Várunk mindenkit zoomon keresztül! A linket az előadásra csütörtökön fogom kiküldeni. Szokásos Csütörtöki Értekezletünk délután 14:00-tól kezdődik ugyan ezen a linken. Ezért pár percig a türelmüket kérjük. Addig Önök az un. "várószobában" várakoznak a zoom felületén. Ajtónyitás közvetlenül az értekezlet végével lesz, akkor én fogom Önöket átengedni. Akik korábban jelentkeztek nálam a sorozatra, azok automatikusan megkapják a zoom linket. Akiknek most felkeltette az érdeklődésüket az előadás, azok jelentkezését várom válaszlevélben!Andrássy Dalma CME képzési koordinátor +3620 825 0207 a tervezett teljes program, melynek végén lesz a tesztírás az összes előadás anyagából a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!
: 2023.10.12. : 2023.12.12.
Kategória: Képzés
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Pszichoterapeuta szakképzésA képzésre azon klinikai szakpszichológusok, alkalmazott egészségpszichológusok, neuropszichológusok és bármely alapszakvizsgával rendelkező szakorvosok, valamint szakfogorvosok jelentkezését várjuk, akik már alkalmaznak terápiás gyakorlatukban pszichoterápiás megközelítéseket, vagy ezután kívánják a pszichoterápia módszereit beépíteni munkájukba, és céljuk a pszichoterapeuta szakképesítés megszerzése.Képzés kezdete: A képzés 2023-24 tanévben keresztfélévvel indul, első oktatási nap 2024.02.09 . Havonta egy alkalommal, a hónap második péntekén kerül sor az oktatásra. Előadás, szeminárium, készségfejlesztés, módszerdemonstráció, szupervízió.Jelentkezési határidő: 2023.11.30. A jelentkezéshez szükséges iratokat a RENY portálon kell feltölteni.A szakképzéssel kapcsolatban felmerülő egyéb kérdések esetén kapcsolattartó: Fortunyák Anita ügyvivő szakértő Debreceni Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika 4028 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. T/F: +36 52 255 240 mellék: 56240 e-mail: fortunyak.anita@med.unideb. hu Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!
: 2023.09.27. : 2023.12.01.
Kategória: Képzés
Kapcsolódó dokumentumok (1)
NEUROLÓGIAI KÓRKÉPEK PSZICHIÁTRIAI VONATKOZÁSAITisztelt Érdeklődők! 2023. Szeptember 26-án, - HIBRID - élő közvetítéssel a helyszínről - tartjuk meg NEUROLÓGIAI KÓRKÉPEK PSZICHIÁTRIAI VONATKOZÁSAI című továbbképzésünket. Kód: SE-TK/2023.I./00146 – pontszám: 8 Regisztrációra még van lehetőség az OFTEXEN, illetve : erre az emailcímre írják meg, amennyiben szeretnének jönni. Pontszerzők pecsétszámát kérem, azzal tudom őket utólag regisztrálni az OFTEXen. linket előadás előtt pár órával küldünk ki.Kezdés 14:00-tól Moderátor: felkérés alatt Regisztráció: - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül - Érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailbenVizsga: feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program elején a regisztrációs pultnál, aláírás ellenében kapják kézhez, az online résztvevőknek a program alatt egy linket küldünk, ezen keresztül érik majd el a tesztet. Beküldés határideje: legkésőbb szeptember 29.-e, péntek éjfél. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga eredményes teljesítése. Várjuk Önöket! Dr. Réthelyi János egyetemi tanár, igazgató Dr. Farkas Kinga egyetemi adjunktus Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!
Időpont: 2023.09.26.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa u. 6. I. emelet, HIBRID, zoom + tanterem

A Magyar Gyermekorvosok Társasága 2023. évi NagygyűléseOnline regisztráció: http://gyermekorvostarsasag.hu/mgyt2023
: 2023.09.15. : 2023.09.17.
: 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5., Hotel Helikon****
A rendezvény Web oldala: http://gyermekorvostarsasag.hu/mgyt2023
Művészet és pszichoanalízis előadás- és műhelybeszélgetés-sorozat 22. évadának évadnyitó előadásaKedves Érdeklődő! Kedves Barátunk! Tisztelettel meghívjuk a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös rendezvényére, a Művészet és pszichoanalízis előadás- és műhelybeszélgetés- sorozat 22. évadának évadnyitó előadására: Időpont: 2023. szeptember 15. 18:00 Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum (1053 Károlyi utca 16.) „...vett a füvektől édes illatot.” – Művészet, (mély)lélektan és történelem Mérei Ferenc életművében kerekasztal-beszélgetés: KAPUSI GYULA pszichoanalitikusan orientált pszichoterapeuta, családterapeuta (Budapest)K. HORVÁTH ZSOLT történész (Budapest)PLÉH CSABA pszichológus (Budapest)VERES ANDRÁS irodalomtörténész (Budapest) részvételével. A beszélgetést vezeti: BORGOS ANNA pszichológus (Budapest) A részvétel díjtalan. Helyfoglalás érkezési sorrendben. Az előadásról felvétel készül, mely az előadás után néhány nappal a sorozat youtube-csatornáján lesz elérhető: https://www.youtube.com/channel/UCBpSlfxHgxwnyaD-x3ocUVA Szeretettel várunk minden érdeklődőt! Üdvözlettel: Takács Mónika sorozatszerkesztőhttp://ferenczisandor.hu/ http://jatarsasag.hu/
Időpont: 2023.09.15.
: 1053 Budapest, Károlyi utca 16., Petőfi Irodalmi Múzeum
"Újratervezés a változó világban" - A Magyar Pszichiátriai Társaság XXVI. Vándorgyűlése, SzegedAz évente megrendezésre kerülő konferencia a pszichiátria és a határterületi tudományok hazai seregszemléje. Örömmel tudatjuk a tagsággal és az eddigi konferenciáinkon résztvevőkkel, hogy – a tagság körében végzett felmérés eredményeit is figyelembe véve – a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöksége döntésének értelmében az idei évben is lesz vándorgyűlés!Meghosszabított absztrakt beadási határidő LEJÁRT! (2023. április 16.)Kedvezményes regisztrációs és fizetési határidő LEJÁRT! (2023. április 16.)Az ebéd igény beadási/fizetési határideje: LEJÁRT! ( 2023. július 20-ig.) Bővebb információ és online regisztráció a Vándorgyűlés honlapján: www.mptpszichiatria.hu/mpt2023
: 2023.09.13. : 2023.09.16.
Tudományos információ: Szekeres György
Munkahely neve: Magyar Pszichiátriai Társaság
Címe: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A
Tel: 0612750000
E-mail: mpt1@t-online.hu
Szervező: Jónák Éva
Munkahely neve: Tensi Congress Kft.
Címe: 1023 Budapest, Komjádi B. u. 1.
Tel: 0613451505
E-mail: congress@tensi.hu
: 6722 Szeged, Ady E. tér 10., Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központ

PSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ KÉPZÉST INDÍT a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapesten 2023. szeptemberben A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzést indít a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapest 2023. szeptemberben. A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik. Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával : Dr. Harmatta János, janos.harmatta@gmail.com . Információ: Bagotai Tamás, bagotait@gmail.com ,T: +36 30 390 3418 A pszichoterapeuta képzésbe jelentkezéshez pszichoterápiás munkahely szükséges. Akik nem akkreditált munkahelyen dolgoznak, heti 2x4 órás terápiás tevékenységet (ebből 2 óra szupervízió) kell végezniük terápiás gyakorlatra akkreditált képzőhelyen 21 hónapon át. A képzéshez tartozik még 3 hó osztályos hospitálás akkreditált pszichoterápiás osztályon. A képzés vezetői: Harmatta János, Bagotai Tamás, Bokor LászlóÁllandó oktatói: Boros Edit, Fazekas Ágnes, Holló András, Horváth Klára, Juhász Angéla, Kiss Tibor Cece, Lőrincz Zsuzsa, Mészáros Judit, Milák Piroska, Pető Katalin, Szajcz Ágnes Meghívott oktatói: Kovács Erika, Pintér Gábor, Szautner Erika, Túry Ferenc, Varga S. Katalin, Vértes Gabriella, Vizin Gabriella Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!
: 2023.09.01. : 2023.09.25.
Kategória: Képzés
: OMINT-OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Szexuális Medicina Társaság VIII. konferenciájaIdén Ősszel Visegrádon rendezi meg a Magyar Szexuális Medicina Társaság következő konferenciáját „A szexualitás és a változások” címmel. A Társaság elnöke Dr. Pilling János pszichiáter, így a rendezvényen kiemelt figyelmet kapnak a szexualitás pszichoszociális vonatkozásai. A szexuális zavarok pszichoterápiás kezelési lehetőségei mellett a fő témakörök közé tartozik – többek között – a női és férfi szexuális egészség, a különböző életkorok szexualitása és a szexualitás változásai a változó időkben. Jelentkezés, absztrakt beadás, további információ: https://convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MSZMT23/Koszonto A bsztrak beadási határidő: 2023. június 30. - 23:59.
: 2023.09.01. : 2023.09.02.
: 2025 Visegrád, Lepence völgy 2., visegrádi Thermál Hotel
Pszichoterapeuta szakképzést 2023 szeptemberKedves Kollégák! A Semmelweis Egyetem, a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület közös szervezésében és lebonyolításában 2023. szeptemberében ismét elindítjuk a Pszichoterapeuta szakképzést, amelyre várjuk szakorvosok és szakpszichológusok jelentkezését. A jelentkezési határidő: 2023. június 15. Tájékoztató a pszichoterapeuta szakképzésről: 2023. március 23.17:00 óra A Pszichoterapeuta szakképzéssel és a tájékoztatóval kapcsolatban bővebb információt az alábbi linkre kattintva olvashatnakhttps://vikote.hu/oktatas/pszichoterapeuta-szakvizsgara-felkeszito-tanfolyam/ Üdvözlettel SE Pszichoterápiás Grémium és a VIKOTE
Időpont: 2023.09.01.
Kategória: Képzés
PSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ KÉPZÉST INDÍT a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapesten 2023. szeptemberben A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzést indít a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapest 2023. szeptemberben. A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik. Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával : Dr. Harmatta János, janos.harmatta@gmail.com . Információ: Bagotai Tamás, bagotait@gmail.com ,T: +36 30 390 3418 A pszichoterapeuta képzésbe jelentkezéshez pszichoterápiás munkahely szükséges. Akik nem akkreditált munkahelyen dolgoznak, heti 2x4 órás terápiás tevékenységet (ebből 2 óra szupervízió) kell végezniük terápiás gyakorlatra akkreditált képzőhelyen 21 hónapon át. A képzéshez tartozik még 3 hó osztályos hospitálás akkreditált pszichoterápiás osztályon. A képzés vezetői: Harmatta János, Bagotai Tamás, Bokor LászlóÁllandó oktatói: Boros Edit, Fazekas Ágnes, Holló András, Horváth Klára, Juhász Angéla, Kiss Tibor Cece, Lőrincz Zsuzsa, Mészáros Judit, Milák Piroska, Pető Katalin, Szajcz Ágnes Meghívott oktatói: Kovács Erika, Pintér Gábor, Szautner Erika, Túry Ferenc, Varga S. Katalin, Vértes Gabriella, Vizin Gabriella Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!
: 2023.09.01. : 2023.09.25.
Kategória: Képzés
: OMINT-OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye
Kapcsolódó dokumentumok (1)
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS rezidensi (támogatott szakképzési) helyekre a klinikai és mentálhigiénés szakpszichológia területénA Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék pályázatot hirdet rezidensi álláshelyek betöltésére klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus szakképzésben. Olyan pályázók jelentkezését várjuk, akik szakmai pályafutásukat egyetemi környezetben képzelik el, részben klinikai gyógyító munkát végezve, részben kutatói és oktatói tevékenységet folytatva. Betölthető rezidensi helyek száma: maximum 5 fő A pályázathoz csatolni kell a következőket: jelentkezési lap rezidens felvételire fényképes, részletes szakmai önéletrajz (születési adatok, középiskola, stb) a mellékelt minta szerint motivációs levél pszichológus diploma másolata (BA, MA / MSc vagy osztatlan) külföldön szerzett végzettség honosítási határozatának másolata szakmaspecifikus tárgyak igazolása többletpontok igazolását alátámasztó dokumentumok másolata nyelvvizsga bizonyítvány másolata Előnyt jelent megkezdett vagy befejezett doktori tanulmányok. Az erről szóló dokumentáció (hallgatói jogviszony igazolás, képzettség másolata) csatolása szükséges. Hiányosan vagy megkésve, a megadott határidő után benyújtott pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.Jelentkezési határidő: 2023. 06. 20. 12:00 A pályázatot a Klinikai Pszichológia Tanszék számára kell eljuttatni nyomtatott formában: a Tanszék címére: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em. elektronikus formában: egyetlen pdf fájlban a Tanszék e-mail címére megküldve: pszichotanszek@med.semmelweis-univ.hu Bővebb informácó a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!
Időpont: 2023.06.20.

FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás KépzésAz SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi Pszichoterápiás Grémium szakmai irányításával pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2023/2024-es tanévben, Szegeden. A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE SZAOK/2023.II/00068 Információ: szegedikepzes@gmail.com Jelentkezés: Jelentkezési lap FÉSZEK 2023 A képzésre való jelentkezés határideje: 2023.június 19. Részletek a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!
Időpont: 2023.06.07.

A Magyar Hipnózis Egyesület XXXIV. KonferenciájaA transz arcai Módosult tudatállapotok a terápiában, orvoslásban, sportban és az oktatásban A módosult tudatállapotok gyakoriak, természetesen vannak jelen az élet különféle területein. Alakítják az egyének és a közösségek létmódját, belső világát és cselekedeteit. A konferencia célja, hogy körüljárja a módosult tudatállapotok jellemzőit, sokszínű megjelenési formáit, jelentőségét és a velük való tudatos munkában rejlő legkorszerűbb gyógyító és fejlesztési lehetőségeket, irányzatokat. A hagyományosan közösségépítő és identitásformáló esemény résztvevői nemcsak nagyobb elméleti tudással, hanem kézzelfogható és alkalmazható gyakorlati eszközökkel gazdagodva térhetnek majd vissza a hétköznapokba. Várjuk sok szeretettel a programtartók jelentkezéseit, absztraktjait a legkülönfélébb területekről és alkalmazásokkal. A konferencia akkreditált. Üdvözlettel: Az MHE Konferencia Program- és Szervező Bizottságai
: 2023.06.02. : 2023.06.03.
: Pécs,
NYÍLT NAP – Pszichoterapeuta szakképzés és CBT módszerspecifikus képzésKedves Kollégák! Szeretettel várunk 2023. március 23-án, 17:00 órako r kezdődő nyílt napunkra, amelyen a pszichoterápiás szakképzésről és a kognitív viselkedésterápiás módszerspecifikus képzésről kaphattok információkat, tájékoztatást és válaszokat ezekkel kapcsolatos kérdéseitekre. Bővebb információ megtekinthető az alábi linken:https://vikote.hu/programok/nyiltnap-pszichoterapeuta-szakkepzes-es-cbt-modszerspecifikus-kepzes/ Üdvözlettel: a VIKOTE Tanulmányi Bizottsága
Időpont: 2023.03.23.

II. Magyar tudományos mindfulness konferenciaKedves Kollégák! A Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéke 2023. március 17-én második alkalommal szervez tudományos mindfulness konferenciát „Tudatos jelenlét egy összekuszálódott világban” címmel.Az előadások időtartama: 15-20 percKreditpont érték: 16 pont Részvételi díj: ingyenes, de regisztrációhoz kötött, CME pont igénylése esetén 2.000 FtJelentkezési határidő: 2023. március 15.További információk: az OFTEX portálon (www.oftex.hu ), ill. a klinpszicho@med.semmelweisuniv.hu e-mail címen.A konferencia online formában, zoom felületen kerül megrendezésre!Jelentkezés és Program! A meghívó megtekinthető a kapcsolt dokumentum alatt!
Időpont: 2023.03.17.
: A konferencia online formában, zoom felületen kerül megrendezésre!

MEGHÍVÓ FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA III. - GYÓGYÍTÁS ADATVÉDELMI INCIDENS NÉLKÜLONLINE (ZOOMON) zoom linket küldünk legkésőbb az előadás napján du. 12:30-tól, várható befejezés 17:00 után Kód: SE-TK/2022.II./00257 (OFTEX) – pontszám: 14 A tanfolyamról hang és képanyag nem készül. Regisztráció: Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül Érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben További információ a kapcsolt dokumentum alatt!
Időpont: 2022.11.16.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - November 9.
A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, online rendezett alábbi programjára: OFTEX Kód: SE-TK/2022.II./00192 – pontszám: 18
Regisztráció: - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül - érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük
Kezdés: du. 14:00-tól 2022. november 9., Dr. Hal Viktor – Fájdalmas személyiség? Dr. Bozsik György – Az elsődleges fejfájásokról – a kutatás és terápia legújabb eredményeinek tükrében. Dr. Vereckei Edit – A mozgásszervi fájdalom patomechanizmusa, jellemzői, fájdalom- csillapítási lehetőségek
Vizsga: - Pontszerzők: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése. Várjuk Önöket! Dr. Major János főorvos Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus szakorvos, fájdalomterapeuta Bethesda Kórház Gyermekbelgyógyászati Osztály, Fájdalomkezelő ambulancia és
Dr. Zsombók Terézia Ph.D., nyugd. ideg- elmegyógyász SE Neurológiai Klinika
: 2022.11.09. : 2022.11.23.
Kategória: Képzés
: online

MEGHÍVÓ FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA II. - AZ IGAZSÁGÜGYI PSZICHIÁTER SZAKÉRTŐI VIZSGÁLAT SZEMPONTJAI 2022-BENKezdés: du. 13:30-tól lehet beregisztrálni a pultnál, 14:00-tól kezdés Kód: SE-TK/2022.II./00217 (OFTEX) – pontszám: 14 szakorvosok folyamatos továbbképzése (CME)A tanfolyamról hang és képanyag nem készül. Regisztráció: Pontszerzők: OFTEX portálon keresztülÉrdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben További információ a kapcsolt dokumentum alatt!
Időpont: 2022.10.26.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
MEGHÍVÓ FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA II. - AZ IGAZSÁGÜGYI PSZICHIÁTER SZAKÉRTŐI VIZSGÁLAT SZEMPONTJAI 2022-BENKezdés: du. 13:30-tól lehet beregisztrálni a pultnál, 14:00-tól kezdés Kód: SE-TK/2022.II./00217 (OFTEX) – pontszám: 14 szakorvosok folyamatos továbbképzése (CME)A tanfolyamról hang és képanyag nem készül. Regisztráció: Pontszerzők: OFTEX portálon keresztülÉrdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben További információ a kapcsolt dokumentum alatt!
Időpont: 2022.10.26.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
ELTE Sikerek: Bányai ÉvaHírneves, az ELTE falai közül kikerült volt hallgatók beszélnek munkásságukról és jelen törekvéseikről, ELTE-s kötődéseikről, valamint sikerről, értékekről és karrierépítésről azon az előadás-sorozaton, amelyet ELTE Sikerek címmel rendez az ELTE Alumni Központ. Bányai Éva, Széchenyi-díjas pszichológus és hipnóziskutató, Egyesületünk örökös tiszteletbeli elnöke 2022. október 19-én, 18:30-kor fog előadást tartani az ELTE Egyetem téri épületében, az Aula Magnában. A rendezvény ingyenes, és regisztrációhoz kötött. Az előadásra helyszíni- és online részvételre jogosító jegy is foglalható. A regisztráció az alábbi linkre kattintva érhető el, az oldal alján található Részt vesz az eseményen gomb rákattintásával.https://www.alumni.elte.hu/event/elte-sikerek-banyai-eva/2022/10/19/933 Az online jegy linkjét a regisztrált érdeklődők az előadás előtti napon kapják meg e-mailben (utólag is megtekinthető).
: 2022.10.19. 18:30 : 2022.10.19. 20:00
: 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3., ELTE Egyetem téri épülete
A rendezvény Web oldala: https://www.alumni.elte.hu/event/elte-sikerek-banyai-eva/2022/10/19/933

Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - PSZICHOSZOMATIKAA Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében rendezett alábbi programjára, melyen a jelenleg érvényben lévő egyetemi szabályzás szerint személyesen szükséges részt venni. Kód: SE-TK/2022.I./00207 – pontszám: 8 A tanfolyamról hang és kép anyag nem készül. Kezdés: du. 13:30-tól lehet beregisztrálni a pultnál, 14:00-tól kezdés Regisztráció: - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül - Érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben További információ akapcsolt dokumentum alatt!
Időpont: 2022.10.18.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Pszichiátriai Társaság XXV. VándorgyűléseELNÖKSÉGI KÖZLEMÉNY MPT 2022. évi konferenciája – IDŐPONTVÁLTOZÁS!!! Az MPT Elnöksége és a 2022. évi konferencia Szervező Bizottsága 2021. december 14-én rendkívüli ülést tartott. Ezen a legutóbbi időszak fejleményeit és az aktuális információkat (a járványhelyzet alakulása, a kollégák leterheltsége és kapacitása, a kongresszus költségvonzatai) értékelve többségi döntés született a 2022.03.30.- 2022.04.02. között személyes jelenléttel megtartandó konferencia elhalasztásáról. Mivel a jövő évi vándorgyűlésünket - a lehetőségek szerint - mindenképpen szeretnénk személyes részvétellel megtartani, ezért az Elnökség egyhangúlag úgy döntött, hogy az MPT 2022. évi Vándorgyűlését Budapesten, szeptember 28. - október 1. között tervezi megrendezni, személyes részvétellel. A döntés következtében természetesen módosulnak a jelentkezési-, absztrakt leadási határidők, melyekről a honlapon és a Hírlevélben folyamatosan tájékoztatjuk a tagságot. A regisztrációs felület jelenleg nem elérhető, amint az új helyzetnek megfelelően elkészül, újra megnyílik. Erről az említett felületeken -honlap, Hírlevél, TENSI-konferenciainfó - szintén értesítünk minden érdeklődőt. Budapest, 2021.12.14. Prof. Dr. Balázs Judit MPT elnök Prof. Dr. Unoka Zsolt MPT főtitkár Dr. Szekeres György MPT leendő elnök
: 2022.09.28. : 2022.10.01.
: Budapest, Hungexpo
A rendezvény Web oldala: http://www.mptpszichiatria.hu/mpt2022

CBT INTENZÍV KÉPZÉS 1. FÉLÉVKedves Kollégák! Örömmel értesítünk mindenkit, hogy 2022 őszére meghirdetjük 1+1 éves intenzív kognitív viselkedésterápiás képzésünket, amelyben a második év szupervíziós év lesz a CBT készségek jobb megszilárdulása érdekében. Célunk, hogy ez a ma már világszerte alkalmazott pszichoterápiás módszer minél szélesebb körben megtanulható és a páciensek számára elérhető legyen. Már MA végzettséggel rendelkező pszichológusokat is várunk a képzésbe, hiszen sokan sajnos elkezdenek rendelni megfelelő kompetenciák nélkül. Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 20.Maximális létszám: 40 Részvételi díj: 250.000 Ft Jelentkezés: jelentkezési lap beküldésével a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen. A jelentkezési lap a Tanszék honlapján található (https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/ ). Kreditpont igénylése esetén az OFTEX portálon (www.oftex.hu ) is be kell jelentkezni. További információkat a kapcsolt dokumentumban olvashatnak.
Időpont: 2022.09.21.
Kategória: Képzés
: 1091 Budapest, Üllői út 25., Semmelweis Egyetem AOK Klinikai Pszichológia Tanszék

Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezető képzés-elméleti szemináriumA képzés része 160 óra önismereti sajátélményű csoport és 100 óra csoport elmélet.A képzés óradíja 3000 Ft/óra. A tandíj évente két részletben fizetendő. A CSAKIT képzésbe lépés egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával (ingyenes). Jelentkezés és részletes információk: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/ A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10. Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com
Időpont: 2022.09.16.
Kategória: Képzés
: Budapest, II. János Pál pápa tér 6, CSAKIT székhely
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezetői képzés
A képzés formája blokkos, tanévente 6 péntek-szombati képzési alkalom: 2022.szeptember 16-17., november 18-19., 2023. január 20-21., március 10-11., május 5-6., június 9-10., szeptember 15-16., november 17-18. A képzés óradíja 3000 Ft/óra. A tandíj évente két részletben fizetendő.
A CSAKIT képzésbe lépés egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával (ingyenes). A sajátélményű csoportba kerülést első interjú előzi meg Fekete Karolina csoportvezetővel, melynek díja 14000 Ft.
Jelentkezés és részletes információk: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/
A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!
Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10.
Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com
Időpont: 2022.09.16.
Kategória: Képzés
: Budapest, II. János Pál pápa tér 6, CSAKIT székhely
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezető képzés-elméleti szemináriumA képzés része 160 óra önismereti sajátélményű csoport és 100 óra csoport elmélet.A képzés óradíja 3000 Ft/óra. A tandíj évente két részletben fizetendő. A CSAKIT képzésbe lépés egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával (ingyenes). Jelentkezés és részletes információk: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/ A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10. Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com
Időpont: 2022.09.16.
Kategória: Képzés
: Budapest, II. János Pál pápa tér 6, CSAKIT székhely
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezető képzés-elméleti szemináriumA képzés része 160 óra önismereti sajátélményű csoport és 100 óra csoport elmélet.A képzés óradíja 3000 Ft/óra. A tandíj évente két részletben fizetendő. A CSAKIT képzésbe lépés egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával (ingyenes). Jelentkezés és részletes információk: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/ A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10. Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com
Időpont: 2022.09.16.
Kategória: Képzés
: Budapest, II. János Pál pápa tér 6, CSAKIT székhely
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Kognitív viselkedésterápiás (CBT) módszerspecifikus képzésA Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület kognitív viselkedésterápiás módszerspecifikus képzést indít a módszer iránt érdeklődő pszichoterapeuták, pszichiáterek, klinikai szakpszichológusok részére. A képzés ideje: 24 hónap. Részletekért kérjük, keresse fel honlapunkat.
Időpont: 2022.09.07.
Kategória: Képzés
Tudományos információ: dr. Simon Lajos
Munkahely neve: VIKOTE
Címe: ,
Tel: +36302696558
E-mail: simon.lajos@med.semmelweis-univ.hu
Szervező: Gróf Ágnes
Munkahely neve: VIKOTE
Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
Tel: +36205574377
E-mail: kepzes@vikote.hu
: 1083 Budapest, VIII. kerület, Baross utca 119/A., VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/cbt-szakpszichoterapeuta-kepzes/
Jelentkezés pszichoterapeuta képzésreA Debreceni Egyetem ÁOK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, a Magatartástudományi Intézet és a BTK Pszichológiai Intézet közös szervezésében 2022. szeptemberben pszichoterapeuta szakképzés indul Debrecenben. A képzés 2022. szeptemberben indul, ezt követően havonta egy alkalommal pénteken kerül sor az oktatásra . Előadás, szeminárium, készségfejlesztés, módszerdemonstráció, szupervízió, illetve önismereti csoport igény szerint. A módszerspecifikus képzést a klinikai fázis alkalmait figyelembe véve időzítjük. További információkat a kapcsolódó dokumentumokban talál.
Időpont: 2022.09.02.
Kategória: Képzés
: Debrecen,

Pályázati Felhívás - SE ÁOK Klinikai Pszichológia TanszékA Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék pályázatot hirdet rezidensi álláshelyek betöltésére klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus szakképzésben.Jelentkezési határidő: 2022. július 1. 12:00 A pályázati feltételekről bővebb információt a kapcsolódó dokumentumokban olvashat.
Időpont: 2022.07.01.
Kategória: Képzés
: Semmelweis Egyetem AOK Klinikai Pszichológia Tanszék
Kapcsolódó dokumentumok (3)

A Pszichoterápia folyóirat 16. konferenciája,
Kialakítottuk a Pszichoterápia 16. konferenciájának főtémáját: Lélek-fraktálok Önhasonló rendszerek a terápiában, tanácsadásban Főcímünk magába sűríti mindazt, amivel kapcsolatban következő konferenciánkon érdemesnek tartjuk közös gondolkodásra invitálni a széles szakmánkat. Nem kívánunk új szakkifejezést meghonosítani, s vállaljuk, hogy a geometriához éppen csak annyira értünk, mint egy mezei/közönséges/városi pszichoterapeuta, de a fraktálok végtelenül komplex önhasonlósága megihletett bennünket. A fraktál egyes alkotóelemei egymással és az általuk alkotott egésszel is hasonlóságot mutatnak. 16. éves konferenciánk címét és témáját teljesen újragondoltuk, miután az eredetileg 2020-ra tervezett „Érések és érkezések" témát 2021-ben online konferenciánkon jártuk körül. Kerestük, hogy mi lehet az a közös élmény, ami összeköt minket a járványügyi helyzet elszigetelő hatása mellett is. És szerettük volna tágítani is a perspektívát – hogyan illeszkedik az elmúlt két év a nagy egészbe, mi tükröződik, ismétlődik az ez idő alatt hozott döntéseinkben és tapasztalásainkban egyéni, egyesületi, széles szakmai, akár társadalmi szinten.
A Pszichoterápia előfizetői a folyóirat konferenciáin kedvezménnyel vehetnek részt. Pszichoterápia folyóirat előfizetés: http://www.mentalport.hu/a-folyoirat/elofizetes/
A konferencia előkészítéséről, programmal jelentkezésről folyamatosan tájékoztatást adunk a honlapon: www.mentalport.hu Pach Judit titkár telefonon elérhető hétfőtől csütörtökig 9-14 óra között a +36 1 789-8054 számon. E-mail címek változatlanul: szerkesztoseg@pszichoterapia.hu , konferencia@pszichoterapia.hu , mentalport@mentalport.hu
Üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint program- és szervezőbizottság: Barna Mária, Benkő Henrietta, Berger Noémi, Bokor László, Kiss Tibor Cece, Pál Krisztina, Takácsy Márta, Tiringer István, Valkó Lili szerkesztők, és Pach Judit titkár
: 2022.05.13. : 2022.05.14.
: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.mentalport.hu/pszichoterapia-konferencia/2022-es-konferencia/

Szakmai nap - a Poszt Covid megbetegedések tapasztalatairól
Értesítjük, hogy a Prima Medica Egészségközpont 2022 május 7.-én 10-14 óráig a BKIK -ban (Budapest, I, Krisztina út 93-99) szakmai továbbképzést tart, mely a Post Covid szindrómák vizsgálati eredményeiről, szövődményeiről, és a betegek ellátásáról szól. A képzési nap teljes programja a kapcsolódó dokumentumokban vagy IDE kattintva olvasható.
A képzés pontszerző, ingyenes rendezvény.
: 2022.05.07. 10:00 : 2022.05.07. 14:00
A rendezvény Web oldala: https://www.primamedica.hu/szakmai-napok/majus-7-en-folytatjuk-szakmai-programsorozatunkat

Cselekvőképtelen állapot vizsgálata konzílium keretében - CME képzés
A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, a járványügyi rendelkezésekre való tekintettel online rendezett tanfolyamra.
Várjuk Önöket!
Dr. Réthelyi János egyetemi tanár, igazgató Dr. Baran Brigitta a Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoport vezetője
A meghívót ide kattintva találja, amely részleteket tartalmaz a jelentkezésről, az online oktatásról és a vizsgáról.
Időpont: 2022.04.26.
Kategória: Képzés
: Online,

A Problémamegoldó tréning sokrétű alkalmazásaA tanfolyamot tartja: Ajtay Gyöngyi klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta
Kreditpont érték: 32 pont
Részvételi díj: 50.000 Ft
Maximális létszám: 25 fő
Jelentkezés: Az OFTEX honlapon vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2022.02.25. : 2022.02.26.
Kategória: Képzés
: 1091 Budapest, Üllői út 25. I.em., Semmelweis Egyetem, Klinikai Pszichológia Tanszék

Asszertív kommunikációs tréningA tanfolyamot tartja: Dr. Felleginé Takács Anna, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta
Kreditpont érték: 32 pont
Részvételi díj: 50.000 Ft
Maximális létszám: 15-18 fő
Jelentkezés módja: www.oftex.hu vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen.

: 2022.02.18. : 2022.02.19.
Kategória: Képzés
: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem, Klinikai Pszichológia Tanszék

Kényszerbetegségek - online továbbképzés
A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, a járványügyi helyzetre való tekintettel online rendezett alábbi programjára.
Tudnivalók:
Időpont: 2022. február 15. kedd, 14 óra
Helyszín: online
Kód: SE-TK/2022.I./00125 – pontszám: 6
Regisztráció: - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül - és érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjükBejelentkezés a programra: - Kiküldött zoom linken keresztül. Technikai okok miatt a linket a program előtt pár nappal vagy órával juttatjuk el Önöknek.Vizsga: - a megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.
Várjuk Önöket! Dr. Réthelyi János egyetemi tanár, igazgató Dr. Bitter István egyetemi tanár
További információk és a program megtekinthető a kapcsolódó dokumentumokban.
Időpont: 2022.02.15.
Kategória: Képzés
: online,
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Művészet és pszichoanalízisIdőpont: 2022. január 28. 18:00 óra Helyszín: FUGA, 1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.
Kőváry Zoltán pszichológus : Dosztojevszkijtől az egzisztencializmusig. Szondi Lipót sorsanalízise pszichobiográfiai megközelítésben
Közreműködik: P. Petőcz András színművész
Szerkeszti és a beszélgetést vezeti: Takács Mónika irodalomtörténész
Figyelem: A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a muvespszicho@gmail.com e- mail címen, 2022. január 27-én 12 óráig lehet. A terembe járványhelyzet miatt limitált létszámú, 30 fős közönséget tud beengedni. Mind a sikeres, mind a sikertelen regisztrációról válaszlevelet küldünk.
A beszélgetés a FUGA YouTube-csatornáján élőben követhető: https://www.youtube.com/user/fugabudapest/videos , a későbbiekben a FUGA és a
Művészet és Pszichoanalízis YouTube-csatornáján visszanézhető: https://www.youtube.com/channel/UCBpSlfxHgxwnyaD-x3ocUVA
Ferenczi Sándor Egyesület , a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozata.
További információ a FUGA honlapján olvasható.
Időpont: 2022.01.28.
Kategória: Egyéb rendezvények
: 1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5., FUGA

Magyar Pszichiátriai Társaság 12. Webináriuma - JANUÁR 25. 18.00 - 19.30
Az egészségbiztosítási jogviszony anomáliái és azok hatékony tisztázása Interaktív webinárium egészségügyi szakjogásszal és a hallgatóság bevonásával
Moderátor: Dr. Hal Viktor - a MPT alelnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház Pszichiátriájának vezetője
Előadó: Dr. Nemes Ferenc - egészségügyi szakjogász, a Bajai Szent Rókus Kórház vezető jogásza
A rendezvény időpontja: 2022. január 25. 18.00 - 19.30
A webinárium a linken az adást követően 7 napig megtekinthető!
Az interaktív előadásokra a belépést biztosító linket külön e-mailben, az esemény napján küldjük meg a MPT tagjainak. A nem MPT tagok részvételi szándékukat a pszichiatriai.tarsasag@gmail.com címen jelezzék!
A Magyar Pszichiátriai Társaság munkáját a Lundbeck Hungaria Kft. támogatja.
A COVID 19 pandémia mélyreható változásokat indított el a pszichiátriai ellátásban. A Lundbeck Hungaria Kft. nevében köszönjük azt a szakmai elkötelezettséget és odaadó munkát, ami lehetővé teszi, hogy a pszichiátriai zavarokban szenvedő betegek ebben a nehéz időszakban is ellátáshoz juthassanak. Támogatásunkkal szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy ez az ellátás a naprakész információk birtokában minél szakszerűbben legyen megvalósítható, fórumot teremteni ahhoz, hogy a felmerülő nehézségek megoldását a kollégák megbeszélhessék egymással, és nem utolsó sorban ahhoz, hogy a betegek ellátásában résztvevő kollégák saját lelki egészsége megőrizhető legyen.
Időpont: 2022.01.25.

A fájdalom tudományaA Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája és Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, 2021. november 10-én, szerdán, ONLINE rendezett „A fájdalom tudománya” című programjára.
Program kezdés: du. 14 órakor
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Időpont: 2021.11.10.
: ONLINE
Kapcsolódó dokumentumok (1)
X. IME Országos Infekciókontroll és Betegbiztonság Konferencia Az IME - Az egészségügyi vezetők szaklapja 2021. október 20-21-én rendezi meg X. IME Országos Infekciókontroll és Betegbiztonság Konferenciáját.
Konferenciánk a Danubius Hotel Gellértben (1114 Budapest, Szent Gellért tér 2.) kerül megrendezésre, illetve egyúttal ONLINE is közvetítjük a megszokott szakmai és technikai színvonal biztosításával.
Jelentkezni kizárólag az online regisztrációs felületünkön lehetséges, melyen elérhető az aktuális programterv is.
Őszintén reméljük, hogy konferenciánk célja és programja felkeltette szakmai érdeklődését és Önt is a rendezvény résztvevői között üdvözölhetjük!
Kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal.
Szívélyes üdvözlettel,
Dr. Gaál Péter
elnök, Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság
: 2021.10.20. : 2021.10.21.
: 1114 Budapest, Szent Gellért tér 2., Danubius Hotel Gellért
A rendezvény Web oldala: https://meettech.hu/ime/
A mindfulness megjelenése a különböző pszichoterápiás irányzatokbanA mindfulness alapú módszerek -gyökerek, evidenciák és távlatok rendezvénysorozat idei, harmadik eseménye a mindfulness megjelenését mutatja be különböző pszichoterápiás irányzatokban (MBCT, ACT, DBT, MTC, séma terápia)
Időpont: 2021.10.15.
Tudományos információ: Nyitray Kornélia
Címe: ,
E-mail: mindfulnellyjelentkezes@gmail.com
Szervező: Nyitray Kornélia

: , online
A rendezvény Web oldala: https://mindfulnelly.hu/a-mindfulness-megjelenese-a-kulonbozo-pszichoterapias-iranyzatokban

Mindfulness-Based Cognitive Therapy (MBCT) – sajátélmény csoportA 8 hetes sajátélmény csoport az Oxford Mindfulness Center magyar nyelvre adaptált munkafüzetével és meditációs hanganyagával dolgozik, melyet a csoporttagok megkapnak. A sajátélmény kurzus elengedhetetlen része, hogy a csoporttag lehetőleg mind a 8 alkalmon személyesen részt tudjon venni, illetve vállalja, hogy a 8 hét alatt napi 40-60 percet önállóan gyakorol.
Az MBCT sajátélmény remek kiegészítése az egyéni terápiás munkának és más sajátélmény megtapasztalásnak is.
: 2021.09.29. : 2021.11.17.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Samu Nagy Ádám
Munkahely neve: VIKOTE
Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
Tel: +3617816889
E-mail: titkarsag@vikote.hu
Szervező: Veress Aletta
Munkahely neve: VIKOTE
Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
Tel: +3617816889
E-mail: titkarsag@vikote.hu
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3ugWXWX
Pszichoterápiás Propedeutika képzésA Pécsi Pszichoterápiás Képzőhely (PPK) 1 éves Pszichoterápiás Propedeutika képzést indít 2021. őszén. A propedeutika fázis a pszichoterápiás szakvizsga-képzés részeként tartalmazza az elméleti és gyakorlati követelményeket nem-pszichiáter szakorvosok, neuro-pszichológusok és alkalmazott egészség-pszichológusok számára. A képzés a pszichoterápia elméleti és módszertani alaptételeibe nyújt betekintést, hangsúlyt fektet a pszichoterápiás kapcsolat jellemzőire, a pszichoterápiás irányú kivizsgálás és betegvezetés gyakorlatára. A képzés során a résztvevők megismerkedhetnek a pszichoterápia alapjaival, valamint betekintést kapnak a pszichoterápiás munkafolyamatokba. A pszichoterápiás alapfogalmak, a pszichoterápia főbb módszereinek alapjai, a pszichoterápiás folyamat főbb jellemzői, a pszichoterápiás kapcsolat, a pszichoterápiás etika, a pszichopatológiai alapismeretek mellett az első interjú, a pszichoterápiás kivizsgálás és betegvezetés gyakorlati elsajátítását is magában foglalja a képzés. A képzés blokkosított formában zajlik, havonta 1 pénteki napon (08:00-tól 17:00 óráig). A képzési napok elméleti előadásokból, szemináriumokból, készségfejlesztő, szupervíziós foglalkozásokból, pszichoterápiás osztályos hospitálásból, klinikai gyakorlatokból és esetmegbeszélő csoportokból épülnek fel. A képzés komplex vizsgával (írásbeli és szóbeli, illetve esettanulmány leadása és védése) zárul, melynek sikeres teljesítését követően a propedeutika fázis elvégzéséről Tanúsítványt állítunk ki. Nem-pszichiáter szakorvosok, neuro-pszichológusok és alkalmazott egészség-pszichológia szakvizsgával rendelkező kollégák számára a propedeutika fázis sikeres teljesítése az alapja a klinikai fázishoz történő csatlakozáshoz. A képzés helyszíne: PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, 7623 Pécs, Rét utca 2. A képzést a járványhelyzet mindenkori figyelemmel kísérése mellett személyesen tartjuk, indokolt esetben online képzési formára váltunk. A képzőhely vezetője : Prof. Dr. Tényi Tamás, egyetemi tanár. A képzés vezetője, tanulmányi felelőse : Dr. Vörös Viktor, egyetemi adjunktus (voros.viktor@pte.hu ). Kapcsolattartó : Ott Péter (ott.peter@pte.hu ). A képzés díja : 80.000 Ft/félév (összesen 160.00 Ft, mely a vizsgadíjat és a Tanúsítvány kiadását is magában foglalja). A képzéssel kapcsolatban érdeklődni, illetve a képzésre jelentkezni a fenti email címeken lehetséges. Jelentkezési határidő : 2021.09.20. Első képzési nap : 2021.09.24.
: 2021.09.24. : 2021.10.15.
Kategória: Képzés
: 7623 Pécs, Rét utca 2., PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Gyógyító szavak erejeA segítő munka során a beteg egyetértését elérni, motivációját hosszabb távon fenntartani elsősorban kommunikációs eszközökkel, ill. egyes pszichoterápiás technikákkal lehet. Ezeknek a technikáknak a hatékonysága fokozódik, ha a segítőknek van ismerete arról, hogy a kliens érzelmi és motivációs problémái mögött milyen pszichés háttértényezők állnak. Az együttműködést segíti a segítő személy és a kliens között megjelenő erősebb érzelmi kapcsolat, melyet a segítő tudatosan kontrollálva képes visszaforgatni a segítő kapcsolatba a pozitív-viselkedésváltozás érdekében. Ez a pszichoterápiás attitűd határozza meg az segítő személy specifikus készségeit, amik arra szolgálnak, hogy a klienst képessé tegye a változásra és az együttműködésre.
: 2021.06.07. : 2021.06.22.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Ajtay Gyöngyi
Munkahely neve: VIKOTE
Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
Tel: +36203860033
E-mail: ajtay.gyongyi@gmail.com
Szervező: Veress Aletta
Munkahely neve: VIKOTE
Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
Tel: +3617816889
E-mail: titkarsag@vikote.hu
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/2PI9ljK
Tudatos jelenlét (mindfulness) a klinikai gyakorlatban workshopA tudatos jelenlét (mindfulness) olyan speciális figyelmi állapot és tudati beállítódás, amely ítélkezés mentesen, elfogadó módon, a jelen pillanatra fókuszálva megnöveli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot. Ez a tudatos jelenlét fontos egészségvédő hatással bír, mert kizárja a múlton való rágódást és a jövővel kapcsolatos aggodalmaskodást, így csökken a depresszió, a szorongásos problémák kialakulásának veszélye, javul a jelen és önmagunk elfogadásának képessége, a figyelmi kapacitás és a megküzdő képességünk is.
Jelen workshopunkban a bizonyítékon alapuló pszichoterápiás alkalmazás felől közelítjük meg a tudatos jelenlétet, és a résztvevőknek lehetősége lesz a gyakorlatok során saját tapasztalatot szerezni a módszer használatába.
: 2021.05.28. : 2021.05.29.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Samu Nagy Ádám
Munkahely neve: VIKOTE
Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
E-mail: titkarsag@vikote.hu
Szervező: Veress Aletta
Munkahely neve: VIKOTE
Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
Tel: +3617816889
E-mail: titkarsag@vikote.hu
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3cuajJ4
Korlátozó intézkedések szakszerű és jogszerű alkalmazásával kapcsolatos kihívások és jó gyakorlatok - esetmegbeszélésekKód: SE-TK/2021.I./00291 – pontszám: 4
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
1. addiktológia | 2. belgyógyászat | 3. geriátria | 4. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 5. igazságügyi elmeorvostan | 6. igazságügyi pszichiátria | 7. klinikai szakpszichológus | 8. neurológia | 9. oxyológia és sürgősségi orvostan | 10. pszichiátria | 11. toxikológia
Kussinszky Anikó dr., Dósa Ágnes dr., Baran Brigitta dr., Szuromi Bálint dr., Zsigmond Réka Ildikó dr., Szabó-Ferenc Ádám dr.: A korlátozó intézkedések szakszerű és jogszerű alkalmazásával kapcsolatos kihívások és jó gyakorlatok. Konkrét esetmegbeszélések.
Időpont: 2021.04.20.
Kategória: Képzés
:

Telemedicina a pszichiátriábanKód: SE-TK/2021.I./00083– pontszám: 8
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
1. háziorvostan | 2. klinikai szakpszichológus | 3. pszichiátria | 4. pszichoterápia
Dr. Réthelyi János: Telemedicina: Hogyan változik az pszichiátriai ellátás?
Dr. Bokor László: Telemedicina a pszichoterápiás magánrendeléseken
Dr. Simon Viktória: Irányelvek a telepszichiátria alkalmazásáról
Dr. Baran Brigitta: Etikai és jogi megfontolások a telemedicina alkalmazásával a pszichiátriában
Időpont: 2021.02.02.
Kategória: Képzés
:
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Távterápia online – videó konzultáció a pszichoterápiábanAz utóbbi évtizedek technológiai fejlődése során már a mindennapi életben is megjelentek azok a technológiai megoldások, amelyekkel a fizikai akadályoztatottság, vagy a nagy földrajzi távolság esetén is biztosíthatók a magas szintű egészségügyi szolgáltatások. A jelenlegi járványügyi helyzet pedig felgyorsította ennek a technológiának a használatát a mindennapokban, nemcsak a mindennapi kommunikáció, hanem a pszichoterápiás ellátás során is.
: 2020.11.07. : 2020.11.14.
Tudományos információ: dr. Simon Lajos
Munkahely neve: Kognitív és Sématerápiás Központ
Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A/1.
Tel: +36 1 781 6889
E-mail: simon.lajos@med.semmelweis-univ.hu
Szervező: Gergely Sára

Tel: 36 1 781 6889
E-mail: vikote.oktatas@gmail.com
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A/1., Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/kepzes-a-relaxacio-az-imaginacio-es-a-szimbolumok-alkalmazhatosaga-a-pszichoterapias-munkaban-2-2/

Magyar Orvostudományi Napok - Népegészségügyi szűrések fontosságaA Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) - tagegyesületeivel együttműködésben - ez évben is megrendezi a Magyar Orvostudományi Napokat, amelyre immár nyolcadik alkalommal 2020. november 6-án és 7-én kerül sor.
Tekintettel a járványhelyzetre, a rendezvény online formában kerül majd megrendezésre, a hallgatóság tehát nem lesz jelen a rendezvényen csupán az előadók.
A részletes program elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2020.11.06. : 2020.11.07.
:
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Közösségi ellátás, pszichiátriai rehabilitációKód: SE-TK/2020.II/00185 – pontszám: 6
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
1. háziorvostan | 2. klinikai szakpszichológus |3. neuropszichológiai szakpszichológia | 4. pszichiátria | 5. pszichotherápia
Dr. Harangozó Judit: A Kálvária téri Közösségi Pszichiátriai Centrum működésének bemutatása
Dr. Váradi Enikő: Komplex pszichiátriai rehabilitációs program működtetése nappali kórházi és ambuláns keretek között
Dr. Tombor László: A Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Nappali Kórházának bemutatása
Időpont: 2020.10.27.
Kategória: Képzés
:
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Újdonságok a depresszió diagnosztikájában – klasszifikációjábanSzakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
1. addiktológia | 2. háziorvostan | 3. klinikai szakpszichológus | 4. neurológia | 5. pszichiátria | 6. pszichotherápia
Dr. Rihmer Zoltán: Újdonságok a depressziós zavarok klasszifikációjában: a BNO-11
Dr. Döme Péter: Tájékoztatás az új hazai "Depresszió" irányelvről
Dr. Gonda Xénia: Fától az erdőt: gének és környezeti hatások szerepe depresszióban
Dr. Bitter István: A terápia rezisztens depresszió klinikai jellegzetességei
Időpont: 2020.10.06.

Tapasztalat – Élmény – Terápia, avagy a kaland- és a természet eszköztárának helye és szerepe a terápiás folyamatbanA 20 órás, 2 napos workshop során bevezetjük a résztvevőket a tapasztalati tanulás-alapú terápiás folyamatok, a kaland/élmény- és vadonterápia alapvető fogalomrendszerébe, pszichoterápiás célú felhasználásának alapjaiba.
A képzés első felében a résztvevők megismerhetik a tapasztalati tanulás modelljeit, kognitív-viselkedésterápiával való kapcsolatát, terápiás hatótényezőit. A szabadban végzett sajátélmény-gyakorlatok során a kaland- és élményterápiás technikákkal való ismerkedés van fókuszban, valamint a résztvevők megtapasztalhatják a módszer önismeretet fejlesztő hatását is. Minden sajátélmény-gyakorlathoz ún. metadebriefing is kapcsolódik, mely az adott gyakorlat gyermek/serdülő/felnőtt csoportban való felhasználhatóságára és praktikus csoportvezetési információk átadására irányul.
A képzés második felében a hangsúly a kaland és a természet, mint eszköz és környezet – a terápiás folyamatban való – alkalmazására irányul. A résztvevők sajátélmény-gyakorlatokon és metapozícióból is rátekinthetnek egy-egy eszközre és gyakorlatra, melyeket később a saját gyakorlatukban is alkalmazhatnak. Emellett szó lesz a módszer oktatásban való felhasználhatóságáról, a terápiás alkalmazás lehetőségeiről, a magasabb kihívást jelentő feladatok biztonsági előírásairól és a csoportdinamikai folyamatokról is.
Fontos: a képzés egy része sajátélmény jellegű, így az időjárásnak megfelelő, szabadtéri aktivitásokra alkalmas ruházat szükséges.
: 2020.10.02. : 2020.10.09.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: dr. Kenézlői Eszter
Munkahely neve: Kognitív és Sématerápiás Központ
Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A/1.
Tel: +36 1 781 6889
E-mail: kenezloi.eszter@med.semmelweis-univ.hu
Szervező: Gergely Sára
Munkahely neve: Kognitív és Sématerápiás Központ
Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A/1.
Tel: +36 1 781 6889
E-mail: oktatas@vikote.hu
: 1083, Baross utca 119/A/1., Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/tapasztalat-elmeny-terapia-avagy-a-kaland-es-a-termeszet-eszkoztaranak-helye-es-szerepe-a-terapias-folyamatban/

PSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ KÉPZÉST INDÍT a Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI), Budapesten 2020. szeptemberbenA képzést a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta.
A képzés hangsúlyt helyez a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munka elsajátításának biztosítására.
A képzés helyszíne:
Budapest: OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), 1121 Budapest/Budakeszi, Szanatórium u. 19. és a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye, 1021 Bp., Hűvösvölgyi út 75/A.
Az oktatók a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés kiképzői.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával : Dr. Harmatta János, harmattj@t-online.hu
Információ: Bagotai Tamás, bagotai@enternet.hu ,T: +36 30 390 3418
A képzésre a végzett szakorvosoknak és klinikai- alkalmazott egészségpszichológiai- és neuro szakpszichológiai szakpszichológusoknak egyidejűleg a Semmelweis Egyetem Dékáni Hivatalában is be kell iratkozniuk szeptember 1.-ig. Egyidejűleg a Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápiás-, vagy más módszerspecifikus képzésbe is be kell iratkozni.
: 2020.09.01. : 2021.06.15.
Kategória: Képzés
:
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Csoportvezetői képzés, III. évfolyamA Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2020 márciusában induló csoportvezetői képzésének 3. évfolyama azok számára, akik a kétéves csoportvezetői szintet elvégezték és tovább mélyítenék ismereteiket a csoportozás, és a csoportanalízis terén.
A képzés része 160 óra önismereti sajátélmény csoport és 100 óra csoport elmélet. A képzés beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe. Az önismereti csoport és az elmélet külön-külön is választható.
Az önismereti csoportot vezeti: Lovas Zsuzsa
Az elméleti szemináriumot vezeti: dr. Horváth Klára és Valkó Lili
A képzés formája blokkos, tanévente 5 péntek-szombat illetve egy egynapos képzési alkalom.
A képzés óradíja 2200 Ft/óra.
A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.
Kérjük, a jelentkezéseket a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!
Információ: dr. Horváth Klára csakitkepzes@gmail.com
Időpont: 2020.06.19.
Kategória: Képzés
: 1086 Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT-székhely
A rendezvény Web oldala: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/
Csoportvezetői képzés csoportozás, csoportanalízis iránt érdeklődőknekA Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2020 márciusában induló kétéves csoportvezetői képzése a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára. A képzés része 160 óra önismereti sajátélmény csoport és 100 óra csoport elmélet.
Jelentkezési határidő: 2020. január 31.
A képzés beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe. Az önismereti csoport és az elmélet külön-külön is választható.
Az önismereti csoportot Lovas Zsuzsa, az elméleti szemináriumot dr. Terenyi Zoltán vezeti.

Részletesen tájékozódni a CSAKIT honlapjáról lehet.

: 2020.05.15. : 2020.05.16.
Kategória: Képzés
: 1086 Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT-székhely
A rendezvény Web oldala: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/
A problémamegoldó tréning szerepe a szuicid prevencióbanJelentkezési határidő: 2020. február 21.
Az öngyilkosságok megelőzése fontos társadalmi feladat. Ebben kiemelt jelentősége van a módosítható kockázati tényezők (ezen belül a negatív hangulat, a reménytelenség, a negatív gondolkodás) befolyásolásának. Caplan híres definíciója szerint "a krízis olyan helyzet, amikor a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető helyzettel, külső körülményekkel szembenézni, azonban a fennálló helyzetet szokásos problémamegoldó eszközeivel sem megoldani, sem elkerülni nem tudja". A problémamegoldó képességek alacsony szintjét a szuicid veszélyeztetettség kialakulásában számos klinikai vizsgálat igazolta, ezért ezeknek a fejlesztésére nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésben.
A problémamegoldó tréning olyan hatékony készségfejlesztő módszer, amelyet a kilencvenes évektől kezdődően egyre nagyobb arányban használnak világszerte az egészségügyi ellátás különböző szintjein kiegészítő vagy önálló kognitív pszichoterápiaként a szuicid prevencióban depressziós páciensek, szkizofréniával élők valamint szenvedélybetegek körében.
A problémamegoldó tréning (PMT) strukturált, rövid idő alatt elsajátítható, a szuicid prevencióban elengedhetetlenül fontos. Tematikája könnyen illeszthető a segítő szakemberek már meglévő tudásához. Célja a pszichés probléma hátterében álló problémák felismerése, a problémákhoz való adaptív hozzáállás illetve a problémamegoldó készségek fejlesztése. A PMT egyéni vagy csoportos formában alkalmazható, vizsgálati eredmények szerint háziorvosok, a tréningre képzett szakápolók, szociális munkások, pszichológusok, pszichiáterek hasonló hatékonysággal végzik.
A képzést kiemelten olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során gyakran találkoznak öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett személyekkel.
Kreditpont érték: 32 pont
A tanfolyamot tartja: Ajtay Gyöngyi klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta
Időtartam: 2 x 8 óra
Kezdés: 2020. március 20., 10 óra
Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
Jelentkezés: az OFTEX honlapon vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen
: 2020.03.20. : 2020.03.21.
Kategória: Képzés
: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. emelet, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék

Új lehetőségek a pszichiátriai betegségek kezelésében - fókuszban a depresszióKód: SE-TK/2020.I./00137 Pontszám: 6 Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. addiktológia | 2. geriátria | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. neurológia | 5. neuropszichológiai szakpszichológia | 6. pszichiátria | 7. pszichoterápia Dr. Réthelyi János: Ketamin és esketamin alkalmazása terápiarezisztens depresszióban: neurobiológiai alapok és klinikai vizsgálatok Dr. Erőss Lóránd: Szterotaxiás idegsebészet pszichiátriai kórképekben Dr. Csukly Gábor: Noninvazív, repetitív transcranialis mágneses stimuláció (rTMS): Új lehetőség a terápiarezisztens depresszió kezelésében Részletek és részvételi szándék jelzése: www.oftex.hu
Időpont: 2020.02.18.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné, Neurológia, idegsebészet, Geriátria
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Semmelweis Egyetem

Távterápia online – videó konzultáció a pszichoterápiábanKurzusunk során a résztvevők betekintést nyerhetnek a videokonferencia alapú (VoIP) távpszichoterápia jelenlegi gyakorlatába, tudományos kutatások eredményeibe és az alkalmazás szakmai kérdéseibe és lehetőséget kapnak egy biztonságos online pszichiátriai és pszichoterápiás konzultációs rendszer (PszichOnline) megismerésére és kipróbálására.
Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
Előadó: dr. Simon Viktória, dr. Simon Lajos
Időpont: 2019. november 29 – 30. (péntek – szombat) 09:00-17:00 óra
Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00059
Kreditpont: 32
: 2019.11.29. : 2019.11.30.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/kepzes-a-relaxacio-az-imaginacio-es-a-szimbolumok-alkalmazhatosaga-a-pszichoterapias-munkaban-2-2/
Mindfulness elméletben és gyakorlatban, a hétköznapokban és a klinikumbanVezeti: Prof. Dr. Füredi János, Csigó Katalin PhD, Dr. Németh Attila PhD, Dr. Nyitray Kornélia, dr. Moretti Magdolna
Csoportlétszám: minimum 20, maximum 50 fő
Ár: 18.000 Ft.
Jelentkezés: mindfulnelly@gmail.com
ŐSI GYÖKEREKBŐL EREDŐ MODERN IRÁNYZATOK A PSZICHOTERÁPIÁBAN
A program vázát a vezetett meditációk adják, így saját élményű ízelítő nyerhető a mindfulness meditációkból. Emellett az előadások áttekintik a mindfulness alapú és mindfulness technikákat alkalmazó módszerek elméleti alapjait, alkalmazási területeit a hétköznapi életben, részletesen kitérve a klinikumban való alkalmazás lehetőségeire és speciális területeire.
Az esemény végén arra is lehetőség nyílik, hogy a Téged leginkább foglalkoztató kérdéseket megbeszélhesd az előadókkal. Az esemény pszichiáterek és pszichológusok számára 12 CME pontttal akkreditált képzésnek minősül, emellett bárki (nem kizárólag a segítő szakmában dolgozók) számára nyitott. (Oftex kódszám: SE-TK/2019.II/00257, címe: Mindfulness módszerek a klinikumban – sajátélményű gyakorlattal ötvözött továbbképzés)
További részletek a kapcsolt dokumentumban.
: 2019.11.21. 10:00 : 2019.11.21. 16:30
: 1135 Budapest, Lehel u. 59.

The Transformational Chairwork Psychotherapy ProjectWorkshop with DR. SCOTT KELLOGG
Transformational Chairwork is centered on the belief that there is a healing and transformative power in: Giving voice to one’s inner parts, modes, and selves; and Enacting or re-enacting scenes from the Past, the Present, or the Future. The Transformational Chairwork Training is designed to introduce therapists to the practice of Chairwork, in an active, creative, and clinically-useful manner using clinical story-telling, role-plays, and live demonstrations.
Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
Előadó: dr. Scott Kellogg (New York, USA)
A workshop nyelve angol, magyar tolmácsolással.
: 2019.11.16. 09:00 : 2019.11.16. 17:00
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/the-transformational-chairwork-psychotherapy-project/

Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika - /OPD-2/ TanfolyamA tanfolyam CME –akkreditációja folyamatban van. Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály /Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.Részvételi díj: 22.000.- FtKépzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP) A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása . Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték. Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./ www.lelekbenotthon.hu / A könyvre a munkához szükség van, kérjük előre beszerezni és elhozni a képzésre. E-book: www.orioldbooks.com A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén: 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: harmattj@t-online.hu Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, e-mail: bagotai@enternet.hu A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő.
: 2019.11.16. : 2019.11.17.
Kategória: Képzés
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1021 Budapest, 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5., a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye
Döntések és konfliktusok élményalapú megközelítése a Kognitív- Viselkedés- és Sématerápiában A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület KongresszusaA Magyar Viselkedés-, Kognitív- és Sématerápiás Egyesület 2019. évi Kongresszusának fő témája a „Döntések és konfliktusok élményalapú megközelítése a Kognitív- Viselkedés- és Sématerápiában”. Választott témánknak megfelelően igyekszünk bemutatni azokat az élményalapú technikákat, amik széleskörű terápiás alkalmazhatóságuk mellett segítséget nyújthatnak mind a terápiás, mind a tanácsadói munkában a nehézséget okozó döntési folyamatok támogatásában, és külső, vagy belső konfliktusok feloldásában. Kongresszusunkon idén kifejezetten hangsúlyt kívánunk fektetni az élményalapú technikák és újabb generációs kognitív módszerek bemutatására, és akár gyakorlásának lehetőségére is műhelymunka keretében, amellett, hogy a kognitív pszichoterápiákkal kapcsolatos hazai, magas színvonalú kutatásokat és eredményeiket is bemutatjuk. Az élményalapú technikákra történő gyakorlati fókuszálással szeretnénk azt a kognitív terápiás szcénában észlelhető progresszív és integratív folyamatot támogatni, ami az utóbbi évekre kifejezetten jellemző, és véleményünk, valamint a jelenleg elérhető kutatási eredmények alapján is a kognitív terápia hatékonyságát növeli és terápiás hatókörét kiterjeszti. Részletes információkkal és gyakorlati bemutatókkal, műhelyekkel szeretnénk az érdeklődőknek bemutatni ezeket a relatíve újonnan a kognitív terápia gyakorlatába integrált, a napi gyakorlatban kiválóan használható élményalapú technikákat.
Szervező: Convention Budapest Kft.
Tudományos szervezőbizottság: dr. Simon Viktória, Samu-Nagy Ádám, dr. Vankó Tünde
Akkr.kód: a kongresszus akkreditáció alatt
: 2019.11.14. : 2019.11.15.
Kategória: Képzés
: 1113 Budapest, Tas vezér u., Danubius Hotel Flamenco
A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/VIKOTE19/hivogato

A polgári jogi szempontból releváns mentális képességekProgram:
1. dr. Jekkel Éva: A betegjogok gyakorlásához és a mindennapi jogügyletekhez szükséges mentális képességek komplex pszichológiai és pszichiátriai vizsgálata
2. dr. Dósa Ágnes: Belátási képesség a pszichiátriai gyakorlatban
3. dr. Szemán Felicitász: A mentális képességekre vonatkozó szakorvosi/ szakpszichológusi és igazságügyi szakértői vélemények értékelése a bírósági eljárásokban
Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján, a www.oftex.hu oldalon.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2019.II/00207
Pontszáma: 6
Időpont: 2019.10.29.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. em., Tanácsterem

A relaxáció, az imagináció és a szimbólumok alkalmazhatósága a pszichoterápiás munkábanA továbbképzés célja, hogy betekintést adjon a relaxációs módszerekbe és az imaginációkkal, szimbólumokkal való munkába, vázolva a tudományos hátterüket is. A gyakorlat során pedig személyes élményt szerezhetnek a résztvevők.
Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
Előadó: dr. Bátfai Ágnes
Időpont: 2019. október 25-26. (péntek, szombat) 10:00 – 17:30 óra
Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00050
Kreditpont: 32
: 2019.10.25. : 2019.10.26.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/kepzes-a-relaxacio-az-imaginacio-es-a-szimbolumok-alkalmazhatosaga-a-pszichoterapias-munkaban-2/
Autizmus, a világ egy másik szemszögből nézveAz "Akarunk róla beszélni!" ismeretterjesztő előadássorozat őszi programjának fő témája "Amikor a közösségi lét nehéz”. Az előadásokkal körbejárjuk azokat a mentális zavarokat, amikor a személynek problémát okoz a közösséghez való alkalmazkodás. Az egyes - olykor egymástól meglepően különböző - autizmussal élő személyek közös vonása, hogy nagyobb erőfeszítést kell tenniük, hogy a környezetükben élő személyekkel kapcsolódjanak.
Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
Előadó: dr. Farkas Kinga
: 2019.10.22. 18:00 : 2019.10.22. 20:00
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/dr-farkas-kinga-autizmus-a-vilag-egy-masik-szemszogbol-nezve/
Neurológiai betegségek pszichiátriai vonatkozásaiProgram:
1. dr. Bereczki Dániel: Agyi keringési zavarokhoz társuló pszichés zavarok
2. dr. Ertsey Csaba: A fejfájás differenciál diagnosztikája
3. dr. Takáts Annamária: A Parkinson kórhoz társuló pszichés zavarok
Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján, a www.oftex.hu oldalon.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2019.II/00198
Pontszáma: 6
Időpont: 2019.10.22.

SCID-5-PD/CV Strukturált klinikai interjú használata a terápiás gyakorlatban workshopA SCID-5-PD/CV a DSM-5 diagnosztikai kritériumrendszer változásához adaptált mérőeszköz. A SCID-5-CV a klinikumban előforduló DSM-5 diagnózisok legnagyobb részét lefedi, és többféle módon alkalmazható, az egyes betegek vagy betegpopulációk vizsgálatára éppúgy, mint a klinikusok és pszichológus, pszichoterápiás képzésben résztvevők diagnosztikus interjú készségeinek fejlesztésére.
Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
Előadó: dr. Berczik Krisztina
Workshop időtartama: 2x4 óra
Időpont:
2019. október 03. (csütörtök) 16:30 -19:45
2019. október 17. (csütörtök) 16:30-19:45
Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00141
Kreditpont: 16
: 2019.10.03. : 2019.10.17.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/scid/
Testi bajban lelki baj van? A szomatizáció és az egészségszorongás pszichológiájaAz “Akarunk róla beszélni!” ismeretterjesztő előadássorozat őszi programjának fő témája “Amikor a közösségi lét nehéz”. Az előadásokkal körbejárjuk azokat a mentális zavarokat, amikor a személynek problémát okoz a közösséghez való alkalmazkodás. Ez a helyzet érinti a közösség többi tagját is, és alkalmanként nekik is nehézséget, szenvedést okoz.
Az előadássorozat őszi programjának első előadásán bemutatjuk az egészségszorongás színes jelenségvilágát és kezelésének legmodernebb, bizonyítottan hatékony, kognitív pszichoterápiás kezelési lehetőségeit.
Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
Előadó: Prof. Perczel-Forintos Dóra
: 2019.09.24. 18:00 : 2019.09.24. 20:00
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http:// http://vikote.hu/programok/testi-bajban-lelki-baj-van-a-szomatizacio-es-az-egeszsegszorongas-pszichologiaja/

Gyógyszerek optimális adagolásaProgram:
1. dr. Bitter István: Farmakokinetikai és farmakodinámiás szempontok a gyógyszeres terápiák során
2. dr. Monostory Katalin: Hogyan segíti a gyógyszerelés gyakorlatát a CYP 450 enzimek aktivitásának meghatározása?
3. dr. Menus Ádám: A clozapin és az aripiprazol plazmaszintek meghatározásának tapasztalatai
4. dr. Szekeres György: Gyógyszerinterakciók gyakorlati kérdései
Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján, a www.oftex.hu oldalon.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2019.II/00163
Pontszáma: 8
Időpont: 2019.09.24.

Felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzésSE ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2019/2020. tanév első évfolyamára
A szakképzés integratív szemléletű, kognitív – viselkedésterápiás hangsúlyú, a bizonyítottan hatékony gyógyítás elveinek megfelelően. A képzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel is. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie (22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet).
A jelentkezési lap letölthető IDE KATTINTVA !
Jelentkezési határidő: 2019. augusztus 31. péntek, 12h
- A jelentkezéseket postai úton kell beküldeni vagy személyesen leadni a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszékre (1091 Budapest, Üllő u. 25. 1. emelet).
- Felvételi beszélgetés ideje: 2019 szeptember elsőfele, melyről a pályázók emailben kapnak értesítést.
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt
: 2019.09.01. : 2020.06.15.
Kategória: Képzés
:
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Szexuális Medicina Társaság VI. konferenciájaSzeretettel hívjuk Önöket a szexuális medicina sokszínű és izgalmas világáról szóló konferenciánkra!
Rendezvényünk interdiszciplináris, egyaránt érinti az urológia, a nőgyógyászat, a pszichiátria, a pszichológia, a családorvoslás, a belgyógyászat, az endokrinológia, a bőrgyógyászat területét.
A továbbképzés pszichiátereknek és pszichoterapeutáknak 16 CME pontra akkreditált, a konferencián való részvétel 12 pontot ér.
Szeretettel várjuk Önöket rendezvényeinken!
: 2019.05.31. : 2019.06.01.
: Szeged, Forrás Hotel
A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MSZMT19/Koszonto

NyírőOPAI sorozat - Lehel(etnyi) tudomány: Bioetika III. részProf. Dr. Kovács József (Orvos, filozófus, bioetikus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, MTA doktora): Bioetika III. rész
Időpont: 2019.05.15.
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI

Mindfulness-Based Cognitive Therapy (MBCT) – sajátélmény csoportA tanfolyam az Oxford Mindfulness Center protokollja szerint kerül megvalósításra. A 8 hetes sajátélmény csoport az Oxford Mindfulness Center magyar nyelvre adaptált munkafüzetével és meditációs hanganyagával dolgozik, melyet a csoporttagok megkapnak. A sajátélmény kurzus elengedhetetlen része, hogy a csoporttag lehetőleg mind a 8 alkalmon személyesen részt tudjon venni, illetve vállalja, hogy a 8 hét alatt napi 40-60 percet önállóan gyakorol. Az MBCT sajátélmény remek kiegészítése az egyéni terápiás munkának és más sajátélmény megtapasztalásnak is.
Tanfolyam vezetője: Samu-Nagy Ádám
: 2019.03.27. : 2019.05.15.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/mbct/

Psychoeducatio-Hippocrates Specialista Hétvége
: 2019.03.23. : 2019.03.24.
: Gárdony, Nautis Hotel
Sématerápia III/B modul – 'C' clusterAz obszesszív-kompulzív, dependens és elkerülő személyiségzavar jellemzői, diagnosztikája, sémamód konceptualizációja és sématerápiás kezelése.
Továbbképzés vezetője: dr. Vankó Tünde, dr. Unoka Zsolt
: 2019.03.08. : 2019.03.09.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/sema-c/

Dialektikus viselkedésterápiás készségfejlesztő gyakorlatok borderline betegek számáraMarscha Linehan kifejezetten az öndestruktív hajlamú borderline betegekre fejlesztette ki a 80-as évek végén a dialektikus viselkedésterápiának (DVT) elnevezett módszerét, amely számos utánkövetéses vizsgálatban hatékony kezelésmódnak bizonyult ebben a súlyos zavarban. Eredeti és módosított változatai más impulzuskontroll-zavaros betegcsoportoknál, valamint figyelemzavaros (ADH-s) személyeknél és viselkedészavaros serdülők esetében is hatékonynak mutatkoztak.
Továbbképzés vezetője: dr. Ratkóczi Éva
: 2019.03.01. : 2019.03.02.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/dbt/
NyírőOPAI sorozat - Lehel(etnyi) tudomány: A nyugalmi neuronális hálózatról és neuropszichiátriai vonatkozásairólProf. Dr. Kálmán János (Tanszékvezető egyetemi tanár, Orvostudományok Doktora): A nyugalmi neuronális hálózatról és neuropszichiátriai vonatkozásairól
Időpont: 2019.02.13.
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI
Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia (2019. február-június)A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, PhD, tanszékvezető egyetemi tanár klinikai szakpszichológus, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta
Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék
Időtartam: 42 óra (9x4 óra + 1x6 óra), kéthetente péntek 9.00-13.00, a hosszú nap: 9-15 óráig; első alkalom: 2019. február 08.
Maximális létszám: 15 fő
Részvételi díj: 180 000 Ft
Tanfolyam jellege: szabadon választható
Jelentkezési határidő: 2019. január 5.
e-mailben: klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu, a kitöltött jelentkezési lap és motivációs levél elküldésével.
További információk: e-mail-ben, vagy a 06 (1) 459-1493-as telefonszámon
Tandíj (teljes összegű) befizetésének határideje: 2019. január 31.
Lemondási feltételek: 2019. február 1. után nem lehetséges. A tandíj visszafizetésére lehetőség nincs, kivéve, ha más személlyel feltölti a megüresedett helyet. 2019. január 1-ig történő lemondás esetén 20.000 Ft eljárási díj kerül levonásra.
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2019.02.08. : 2019.06.15.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Tömő u. 25., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlés"Kor, kór nélkül" - mentális egészség az idős korban
Jelentkezés és absztrakt beküldés augusztus 20. után!
: 2019.01.23. : 2019.01.26.
: Győr, Széchenyi István Egyetem
Tudatos jelenlét (mindfulness) gyakorlásA tudatos jelenlét tréningek lényegi eleme az időről időre történő elvonulás és egész napos gyakorlás. Erre ad lehetőséget ez a „csendes nap”. Az alkalomra való jelentkezés feltétele korábbi mindfulness alapképzettség, minimálisan korábbi 8 hetes sajátélmény csoporton való korábbi részvétel. Az egész napos gyakorlás magában foglalja a korábbi gyakorlatok egy részének átismétlését, benne egy evésmeditációt is, ezért a jelentkezőktől kérjük, hogy hozzanak magukkal hideg ebédet.
A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, tanszékvezető egyetemi tanár, klinikai szakpszichológus, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta, MBCT tanár
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Időpont: 2018.12.01.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Tömő u. 25., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Asszertív kommunikáció tréning/Út az önmagunkat és másokat egyaránt tiszteletben tartó gondolkodásmód és magatartásmód felé/
Hogyan érhető el, hogy állandó szorongás nélkül, kellő önbizalommal érvényesítsük magunkat de közben másokat ne bántsunk meg? Hogyan léphetünk igényeink kielégítése érdekében úgy, hogy egyre ritkábban legyünk dühösek, idegesek, lehangoltak? Hogyan tudjuk megőrizni nyugalmunkat, úrrá lenni feszültségeinken, megbántódásainkon, tehetetlenség érzésünkön nehéz emberekkel, nehéz helyzetekben, konfliktusok esetén?
Ennek a gondolkodás - és viselkedésmódnak a megtanulását kínálja a tréning.
Aktívan léphetünk igényeink kielégítése érdekében úgy, hogy közben másokat sem sértünk meg.
A különböző élettereinkben, emberi kapcsolatainkban megvalósítható a kiegyensúlyozott, konstruktív együttműködés, ami az asszertív magatartás legfontosabb eleme.
A segítő szakmában dolgozó szakemberek eszköztárában igen fontos ez a képesség, amelynek segítségével professzionális szinten tudják kielégítően jól működtetni az emberi kapcsolatokat.
A tréninget kifejezetten ajánljuk pszichológusoknak, családorvosoknak, védőnőknek, gyermekorvosoknak.
Kreditpont érték: 32 pont
A tanfolyamot tartja: Dr. Felleginé Takács Anna, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta
Időtartam: 2 x 8 óra
Időpont: 2018. november 09.-10. Kezdés: 2018. november 09. 10 óra
Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25-29), 118-as terem
Részvételi díj: 30. 000 Ft
Létszám: 15-18 fő
Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
Jelentkezés módja: www.oftex.hu vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen
További információk: 459-14-93; klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu
Jelentkezési határidő: 2018. október 1.
Fizetési határidő: 2018. október 15.
: 2018.11.09. : 2018.11.10.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék, 118-as terem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
100 éves Jubileumi Konferencia MTA2018. szeptember 28-án az MTA Székházában egynapos konferenciát szervez a Ferenczi Sándor Egyesület abból az alkalomból, hogy éppen 100 éve ebben az időben került sor az MTA Székházában a V. Nemzetközi Pszichoanalitikus Kongresszusra.
A részvétel a konferencián bárki számára díjmentes, de regisztrációhoz kötött.
Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze: mtacentkonf@congressline.hu
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Időpont: 2018.09.28.
: MTA Székház
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Semmelweis Egyetem és a Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE), 2018. szeptembertől pszichoterapeuta szakképzést indítKÉPZŐ SZERVEZET
Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
A KÉPZÉS SZAKMAI VEZETŐJE
Prof. Tringer László egyetemi tanár
A KÉPZÉS VEZETŐJE
dr. Simon Lajos egyetemi docens
KAPCSOLATTARTÓ
Gróf Ágnes
Tel: +36 1 781 6889
E-mail: kepzes@vikote.hu
A pszichoterapeuta szakképzés az EMMI 22/2012. (IX.14) az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről rendelete alapján kerül megszervezésre és lebonyolításra.
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2018.09.01. : 2019.06.15.
Kategória: Képzés
:
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia – módszerspecifikus képzésA Semmelweis Egyetemen és az Európai Pszichoterápiás Szövetségnél akkreditált képzés indul a 2018–19-es tanévben.
A Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia Módszerspecifikus Képzést indít szeptemberben. A képzés a szakvizsgára felkészítő pszichoterápiás képzés módszerspecifikus fázisa. A teljes képzés elvégzése és a szakvizsga letétele után megszerezhető az ECP, az Európai Pszichoterápiás Diploma.
Jelentkezés rövid szakmai önéletrajzzal:
Dr. Harmatta János harmattj@t-online.hu
Információ:
Bagotai Tamás bagotai@enternet.hu T: +36 (30) 390 3418

Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzést indít a Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI)Budapesten, 2018. szeptemberben
A képzést a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta.
A képzés hangsúlyt helyez a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munka elsajátításának biztosítására.
A képzés helyszíne:
Budapest: OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), 1121 Budapest/Budakeszi, Szanatórium u. 19. és a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye, 1021 Bp., Hűvösvölgyi út 75/A.
Az oktatók a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés kiképzői.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával:
Dr. Harmatta János, harmattj@t-online.hu
Információ:
Bagotai Tamás, bagotai@enternet.hu, T: +36 30 390 3418
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2018.09.01. : 2019.06.15.
Kategória: Képzés
: Budapest,
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Tudomány és meditáció - Mindfulness - Együttérzés - Etika KonferenciaKIKNEK AJÁNLJUK?
- meditáció iránt érdeklődőknek (buddhista, keresztény, jóga és más hagyomány szerint)
- mindfulness iránt érdeklődőknek
- pszichiátereknek, pszichológusoknak
- orvosoknak, ápolóknak és egészségügyi szakembereknek
- pedagógusoknak
- coach-oknak, trénereknek
- egyéb szakembereknek
A felhívás elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2018.08.24. : 2018.08.26.
: Budapest, Pázmány P. sétány 1/a., ELTE Lágymányosi Campus
A rendezvény Web oldala: http://mindfulnessegyesulet.hu/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Lehel(etnyi) tudomány - A humor idegtudománya – Humorvétel agybani piacon komolyzenei alkuvalElőadó: Prof. Janka Zoltán DSc
Időpont: 2018.06.06.
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI
Testre BízvaA Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület (MMTE) fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából,
2018. június 1-jén és 2-án kétnapos konferenciát szervez „Testre Bízva” címmel. Szeretettel várjuk közvetlen kollégáinkat, más terápiás egyesületek, valamint a társszakmák képviselőit, humán szakembereket, illetve mindenkit, akit érdekel a rendezvény. A konferencián előadások, gyakorlati műhelyek, kerekasztal beszélgetések, saját élményt nyújtó workshopok segítségével szeretnénk összegezni, hol tart, hová érkezett az egyesületünk, és a magyarországi mozgás- és táncterápia az elmúlt 25 év során.
Együttgondolkodásra, tapasztalatcserére hívunk mindenkit, akit érdekel a mozgás és általában a test szerepe a pszichoterápiás munkában. Várjuk azoknak a kollégáknak a jelentkezését, akik a rendezvény címéhez kapcsolódó előadással vagy műhellyel szeretnének részt venni a konferencián.
Plenáris előadók: Merényi Márta pszichodinamikus kiképző mozgás-és táncpszichoterapeuta és Bokor László kiképző pszichoanalitikus. A konferencián beszélgetünk Enyedi Ildikó filmrendezővel, a Testről és lélekről című filmje kapcsán.
A konferencia akkreditált, pontértéke: 16.
: 2018.06.01. : 2018.06.02.
Tudományos információ: Dr. Szili Katalin
Munkahely neve: MMTE
Címe: ,
E-mail: szili_kata@yahoo.com
Szervező: Nagy Orsolya
Munkahely neve: MMTE
Címe: ,
E-mail: mmtekonferencia2018@gmail.com
: 1088 Budapest, Múzeum u. 9, Harmónia Palota
A rendezvény Web oldala: http://mozgasterapia.net/konferencia/

Tanulási, figyelem-, kontroll, hiperaktivitás és autizmus zavar közös neurológiai háttere és a 3 labdás zsonglőrtechnika megelőző valamint terápiás hatása – gyakorlati és módszertani alapok 1.Részvételi díj: 26.000 Ft
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
: 2018.05.25. : 2018.05.26.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia,
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/harom-labdas-kaszkad-dobas-a-neurologiai-alapu-teljesitmenyzavarok-kezeleseben-1-egyenre-szabott-alkalmazas-es-csoport-vezeto-kepzes-2/

2nd International Conference on Sleep Spindling and Related PhenomenaÖrömmel értesítek minden potenciális érdeklődőt a soron következő, alvási orsókra fókuszáló konferenciáról, melyre Budapesten kerül sor 2018. május 24-26 között:
http://sleepspindles.akcongress.com/
Neves keynote előadóink listája impresszív és még bővülőben van:
https://sleepspindles.akcongress.com/index.php/conference/keynote-speakers
A regisztrációs felület megnyílt:
https://sleepspindles.akcongress.com/index.php/registration https://sleepspindles.akcongress.com/index.php/registration
Ingyenes regisztráció ill. 50%-os kedvezmény elnyerésére van lehetőség a Sleep Spindles & Cortical Up States című online, open-access folyóiratban való közlés révén:
http://akademiai.com/loi/sscus
: 2018.05.24. : 2018.05.26.
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: https://sleepspindles.akcongress.com/
Szorongós csoport vezetése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elméletRészvételi díj: 22.000 Ft
A programhoz tartozó tananyag CD-n megvásárolható, ára 5000 Ft

Időpont: 2018.05.24.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/gyermekkori-kenyszerbetegseg-kezelese-kognitiv-viselkedesterapias-program-kereteben-modszertan-es-elmelet/

Érzelmi-És Viselkedészavarok Kezelése Játékterápiával. Elméleti És Módszertani Alapismeretek, Korai Intervenció (Modul 1)Részvételi díj: 28.000 Ft
Rövid tájékoztató: A játékterápia gyermekközpontú módszer, melyben a játék az elsődleges, a beszéd a másodlagos médium. A játékterapeuták olyan gyermekekkel játszanak, akik pszichés nehézségekkel és nehéz élettapasztalatokkal küzdenek – beleértve például a depressziót, szorongást, magatartászavarokat, ADHD-t, egyéb emocionális és viselkedési problémákat, zavarokat, a válást, a családon belüli erőszakot, a kríziseket, traumákat.

: 2018.05.18. : 2018.05.19.

A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/erzelmi-es-viselkedeszavarok-kezelese-jatekterapiaval-elmeleti-es-modszertani-alapismeretek-korai-intervencio-modul-1/

A társas kirekesztettség csökkentése és önvédelmi stratégiák gyermekek számára - A „COOL-élés törvényei” szociális készség fejlesztő tréningRészvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.
Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem. A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.

Időpont: 2018.05.11.

A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-tarsas-kirekesztettseg-csokkentese-es-onvedelmi-strategiak-gyermekek-szamara-a-cool-eles-torvenyei-szocialis-keszseg-fejleszto-trening/

Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiájaIdőpont: 2018. 04. 20-21 és 04. 27-28.
(két hétvége, péntek-szombati napok)
Részvételi díj: 40.000 Ft
Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.

: 2018.04.20. : 2018.04.28.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia,
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/gyogyito-kepzelet-forras-c-simonton-trening-segitoknek/

A Tourette-szindróma és tic zavarok diagnózisa és terápiás protokolljaRészvételi díj: 15.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
Rövid tájékoztató: Klinikai háttér, legújabb kutatási eredmények, modern terápiás megközelítések. Gyakorlatorientált, videodemonstráció, esetmegbeszélés.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
Időpont: 2018.04.19.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-tourette-szindroma-es-tic-zavarok-diagnozisa-es-terapias-protokollja/
Lehel(etnyi) tudomány - Az onkológia aktuális kérdéseiElőadó: Prof. Bodoky György DSc
Időpont: 2018.04.18.
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI
Lehel(etnyi) tudomány - Az onkológia aktuális kérdéseiElőadó: Prof. Bodoky György DSc
Időpont: 2018.04.18.
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI
Magyar Családterápiás Egyesület XXXII. Vándorgyűlése
Kedves Kollégák!
„A család együttélésének művészete” a XXXII. vándorgyűlés hívó mondata. Virginia Satir utolsó könyvének címe ez, és 2018 ban már 30 éve lesz, hogy eltávozott közülünk a családterápiás mozgalom kiemelkedő alakja. A Satir modell legfontosabb célja a hitelesség és a jó önbecsülés elérése. Meggyőződése volt, hogy mindenkiben munkál egy belső pozitív energia, mely a növekedés, a változás felé húz. A terapeuta feladatai közé tartozik segíteni a klienseknek kapcsolatba kerülni mélyebb érzéseikkel, hogy felismerhessék és elismerhessék saját értékességüket.
A következő vándorgyűlésen beszéljünk és gondolkodjunk azon, hogyan segít a családterápia, és mi, mint terapeuták az erőforrások felszínre hozásában. Mit tudunk tenni a veszteségek, traumák, fogyatékosságok, társadalmi változások miatt nehéz helyzetben lévő családokért, hogy felismerjék saját értékességüket, és képesek legyenek tenni a változásért, növekedésért.
Beszéljünk a változó és nagyon sokszínű újfajta családi együttélési formákról, azok nehézségeiről, és a rendeződés lehetőségeiről. Jó lenne szót ejteni a vegyes kultúrájú, nemzetiségű családokról, az újfajta kihívásokról. Tudunk-e segíteni a nálunk élő külföldi családoknak? Tudunk-e segíteni a külföldön élő magyar családoknak?
Salvador Minuchinra emlékezve beszélhetnénk arról is, hogy mit adott nekünk a strukturális irányzat, hogyan hatja át mindennapi munkánkat.
A párterápiák előtérbe kerülése és az EFT szemlélet terjedése kapcsán is, beszéljünk arról, milyen új kihívásokkal, kérdésekkel találkozunk a párterápiák során.
Várjuk a kiselőadásokat, esetismertetéseket, workshopokra jelentkezéseket.
A helyi szervezőkkel karöltve szeretnénk mindent megtenni azért, hogy jól érezzétek magatokat Szegeden.
Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt az MCSE XXXII. vándorgyűlésére!
Barát Katalin
RÉSZVÉTELI DÍJAK, JELENTKEZÉS
Jelentkezési űrlap IDE KATTINTVA érhető el.
Részvételi díjak IDE KATTINTVA érhető el.
Kedvezményes fizetési határidő: 2018. február 9. péntek
A kiképzők a kedvezményes részvételi díjjal vehetnek részt a vándorgyűlésen, rájuk nem vonatkozik a fizetési határidő.
ELŐADÁSOK, ABSZTRAKTOK:
Absztraktok leadásának határideje 2018. február 11. éjfél. (Min. 600- max. 1200 karakterű absztraktot tudunk elfogadni! Az absztraktok további tartalmi és formai követelményei IDE KATTINTVA érhetők el.)
Előadásra jelentkezni IDE KATTINTVA lehet.
Az előadások, workshopok mellett az ITT feltüntetett módokon is várjuk a résztvevők előadáskivonatait.
SZÁLLÁSOK
Információk a szállásfoglalásról IDE KATTINTVA találhatóak.
MCSE aktivitási pont: 15
CME pont: 18
: 2018.04.13. : 2018.04.15.
: 6722 Szeged, Ady tér 10., SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ
Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiája (CBT1)Részvételi díj: 22.000 Ft
A programhoz 2 terapeuta kézikönyv és 2 gyermekek számára kidolgozott munkafüzet is tartozik, melyek szintén megvásárolhatók. Kinyomtatott formátumban: 12.500 Ft, vagy Cd formátumban: 5000 Ft.
Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.
AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT2-n már részt vett korábban.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
: 2018.04.12. : 2018.04.13.

Kulturális pszichiátriaTisztelt Kolléga!
A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a Kulturális pszichiátria című továbbképzésére.
A programon a részvétel ingyenes.
Program:
Dr. Szilágyi Gyöngyi: Kultúra és pszichiátria kapcsolata
Dr. Purebl György: Terápia a világhálón - kulturális különbségek az e-pszichiátriában
Dr. Hamvas Szilárd: a hagyományos kínai orvoslás és a pszichoszomatika kapcsolata
Dr. Lajtai László: Mentális betegségek és gyógyítás a biomedikális szektorban Mauritiuson
Kérjük, hogy részvételi szándékát mindig jelezze a tanfolyamok adatlapján történő regisztrációval, a www.oftex.hu honlapon.
: 2018.04.10. 14:00 : 2018.04.10. 17:15
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. em., Tanácsterem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

Hippocrates-Psychoeducatio Specialista HétvégeA program elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2018.04.07. : 2018.04.08.
: Mátraháza, Lifestyle Hotel

TanulástechnikaRészvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
: 2018.04.06. : 2018.04.07.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/tanulastechnika-2/

Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modulRészvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

: 2018.03.09. : 2018.03.11.

A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-1-modul-bevezetes-elmeleti-alapok-2/

Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiáiRészvételi díj: 16.000 Ft
Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.

Időpont: 2018.03.02.

A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/ovodas-es-kisiskolas-koru-gyermekek-kortars-kozossegben-tapasztalhato-magatartasproblemainak-hatekony-megoldasi-strategiai-3/

Három labdás kaszkád dobás a neurológiai alapú teljesítményzavarok kezelésében 1. - egyénre szabott alkalmazás és csoport vezető képzésRészvételi díj: 36.000 Ft
Rövid tájékoztató:
Ajánlott: A neurológiai alapú teljesítményzavarokkal küzdő gyermekek , fiatalok és felnőttek orvosi, pszichológiai, és pedagógiai ellátásának területén dolgozó diplomás szakemberek részére
Célkitűzés: a képzésen résztvevő szakemberek ismerjék meg és sajátítsák el a 3 labdás kaszkád dobás technikai, módszertani alapjait, terápiás hatásait, alkalmazási lehetőségeit /egyéb terápiákba építhető, vagy azokat kiegészítő módszertani, gyakorlati lehetőségeit
Várható eredmények: A képzésen részt vett szakember ismeri és érti a három labdás kaszkád dobás hatásmechanizmusait, alkalmazási lehetőségeit. Tudja és képessé válik a technika alapjainak átadására egyénre szabott és csoportos formában. Az új tudás beépül szemléletébe , mint terápiás módszer, melyet hatékonyan fel tud használni terápiás lehetőségeinek gazdagítására.

: 2018.02.16. : 2018.02.17.

A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/harom-labdas-kaszkad-dobas-a-neurologiai-alapu-teljesitmenyzavarok-kezeleseben-1-egyenre-szabott-alkalmazas-es-csoport-vezeto-kepzes/
Művészet és PszichoanalízisRihmer Zoltán pszichiáter (Budapest) Művészi kreativitás és pszichiátria betegségek
Időpont: 2018.02.16.
: 1053 Budapest, Károlyi u. 16., Petőfi Irodalmi Múzeum, Vörös szalon

Lehel(etnyi) tudomány - Hipertóniás szívbetegségek multidiszciplináris megközelítéseElőadó: Dr. Szauder Ipoly PhD
Célcsoportok:
Addiktológia, belgyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai addiktológiai szakpszichológia, klinikai farmakológia, klinikai szakpszichológus, neurológia, orvosi rehabilitáció területén, pszichiátria, pszichoterápia
Részvételi díj: 1000 Ft (csak azoknak, akik kredit pontot igényelnek)
Időpont: 2018.02.14.

Magyar Hipnózis Egyesület workshop: Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi tanár: Hipnoterápia evészavarokbanKedves Érdeklődők!
Kedves Pszichológus/ Pszichoterapeuta és Orvos Kollégák! Kedves Diákok!
Szeretettel meghívjuk a Magyar Hipnózis Egyesület workshopjára, melynek címe:
Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi tanár: Hipnoterápia evészavarokban.
A program elsősorban a bulimia nervosa és az elhízás kezelésében alkalmazható hipnoterápiás módszereket mutatja be. A hipnoterápia anorexia nervosában igen korlátozott szerepet kap, az előadásban ezt is érintjük. A módszerek két fő csoportra oszthatók: a tünetorientált (elsősorban kognitív-viselkedésterápiás alapú) és a feltáró hipnoterápiás irányra (pl.: imaginációk szerepe).
A bulimiások hipnotikus fogékonysága magasabb az átlagnépességénél, ezért számunkra a hipnózis különösen hasznos lehet.
A workshop során sorra kerülnek speciális hipnoterápiás technikák is (ikrek tandem-hipnózisa, családhipnózis, aktív-éber hipnózis). Mindegyik módszert esetrészletekkel illusztráljuk.
A workshop tematikája:
1. Az alapvető evészavarok rövid bemutatása (anorexia nervosa, bulimia nervosa, elhízás).
2. Hipnotikus fogékonyság evészavarokban
3. A hipnoterápiában alkalmazható kognitív-viselkedésterápiás elemek.
4. Feltáró, imaginatív módszerek.
5. Speciális hipnoterápiás eljárások: tandem-hipnózis, családhipnózis, aktív-éber hipnózis).
6. A hipnoterápia hatékonysága evészavarokban.
A workshopra elsősorban olyan kollégák jelentkezését várjuk, akik maguk is alkalmazzák a hipnózist gyógyító tevékenységük során, vagy ezt tervezik, és a képzésüket ez irányban már esetleg elkezdték.
Fontos tudnivalók:
A képzés akkreditált, a CME pont igazolás a helyszínen kiosztásra kerül.
Dátum: Időpont: 2018.02.09. 16 – 19 óráig
Helyszín: ELTE PPK 1064 BP, Izabella utca 46. 301 terem.
Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000, diákoknak 1000, MHE tagoknak 3000 Ft. Helyszínen 4500, diákoknak1500, MHE tagoknak 3500 Ft.
Kérjük, a részvételi díjat a Magyar Hipnózis Egyesület alábbi számlaszámára szíveskedjék átutalni:
CIB 10700244 - 26137702 - 51100005
A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel a résztvevő nevét (ha céges számláról történik az utalás, akkor is a résztvevő személy nevét) és a "Túry műhely" megjelölést. (Pl. "Kis Miklós, Túry műhely").
Amennyiben átutalással fizet, annak a nevére tudjuk a számlát kiállítani, akinek a nevéről az utalás történik.
Internetes jelentkezéshez az alábbi linket nyissa meg:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf7P2D8BRIcIGK8fU2zY2h3rzRviVc1rzrRotkZgeVHWLMXGQ/viewform?usp=sf_link
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt:
az MHE Vezetősége és Tanulmányi Bizottsága
: 2018.02.09. 16:00 : 2018.02.09. 19:00
: 1064 Budapest, Izabella utca 46., ELTE PPK, 301 terem.

Hippokratész Specialista Hétvége
: 2017.12.01. : 2017.12.03.
: Siófok, Yacht Hotel
Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésévelRészvételi díj: 35.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
Rövid tájékoztató: Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.
: 2017.12.01. : 2017.12.02.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/az-autizmus-autizmus-spektrumzavarok-felismerese-terapias-kognitiv-viselkedesterapias-es-pszicho-edukativ-megkozelitese-a-szulok-es-tars-szakmak-egyuttmukodesevel/
Gyermekkori kényszerbetegség kezelése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elméletRészvételi díj: 16.000 Ft
Rövid tájékoztató: A gyermek-, és felnőttkori kényszerbetegség sajátosságai, az alkalmazható kognitív viselkedésterápia főbb területei, részletes betekintés a már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe, működésébe. Esetmegbeszélés.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.
Időpont: 2017.11.23.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/gyermekkori-kenyszerbetegseg-kezelese-kognitiv-viselkedesterapias-program-kereteben-modszertan-es-elmelet/
A Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XI. kongresszusaKedves Kollégák!
November 17-18-án kerül megrendezésre a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XI. kongresszusa a lajosmizsei Geréby Kúrián . A kongresszusnak különleges jelentőséget ad az is, hogy az Alvástársaság idén ünnepli alapításának 20. évfordulóját.
A kongresszus fő témakörei:
- Alvásfüggő légzészavarok extrém obezeknél
- A narkolepszia és a nyugtalan láb szindróma aktualitásai
- Újdonságok a hazai alváskutatásban
- Alvászavarok gyermekgyógyászati vonatkozásai
- Az alvási apnoe betegség ellátásának fül-orr-gégészeti vonatkozásai
- Háziorvosok tapasztalatai a gépjárművezetői egészségügyi alkalmasság új szabályainak (OSAS vizsgálata) alkalmazása terén
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A kongresszus szervezői:
Dr. habil. Szakács Zoltán PhD.
Elnök
Alvástársaság
osztályvezető főorvos
Neurológiai Osztály
Honvédkórház, Budapest
Dr. habil. Faludi Béla PhD.
Főtitkár
Alvástársaság
egyetemi adjunktus
Neurológiai Klinika
PTE KK, Pécs
: 2017.11.17. : 2017.11.18.
: Lajosmizse, Geréby Kúria Hotel
A rendezvény Web oldala: https://pcongress.hu/Congress/index/73
Önismereti csoport vezetése serdülők részére - módszertan és elméletRészvételi díj: 36.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza (CD formátumban a képzés anyaga + Nyomtatott feladatgyűjtemény)
Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.
: 2017.11.17. : 2017.11.18.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/onismereti-csoport-vezetese-serdulok-reszere-sajat-elmeny-es-elmelet-3/

Lehel(etnyi) tudomány - Pánikbetegség és mitralis prolapsus - A kardiológia és a pszichiátria határterületeElőadó: Prof. Rihmer Zoltán DSc
Kreditpont*: 20 pont
Jelentkezés: faragohi@nyiro-opai.hu
Akkreditációs díj: 1000 Ft
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. addiktológia | 2. belgyógyászat | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. háziorvostan | 5. igazságügyi orvostan | 6. klinikai addiktológiai szakpszichológia | 7. klinikai szakpszichológus | 8. neurológia | 9. orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén | 10. psychiátria | 11. pszichotherápia
* Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Lehel(etnyi) tudomány akkreditált képzés egy rendezvénysorozat, mely összesen 4 előadásból áll. A képzésért járó 20 kredit pontot csak abban az esetben tudjuk jóváírni, ha a résztvevő legalább 3 alkalmon részt vesz
: 2017.11.15. 13:30 : 2017.11.15. 16:00
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., „B” épület II. emelet
Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ TanfolyamA CME: 30 pont SE-TK/2017. II./ 00100
Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály / Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
A Magyar Pszichiátriai Társaság székhelyén (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5.)
A tanfolyam szombaton 09.00-18.00, vasárnap 09.00-17.00 óráig tart. Részvételi díja 22.000.- Ft
Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP)
A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása.
Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.
Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.
Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./www.lelekbenotthon.hu / A könyvre a munkához szükség van, kérjük előre beszerezni és elhozni a képzésre. E.book: www.orioldbooks.com
A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.
Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.
Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: harmattj@t-online.hu
Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, E-mail: bagotai@enternet.hu
A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő.
: 2017.11.11. : 2017.11.12.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

PsziHé - Pszichoterápiás Hétvége (2017)Kedvezményes jelentkezés határideje: 2017. június 25!
A rendezvény tájékoztatója és a jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt érhető el.
Mindenkit várunk szeretettel!
: 2017.11.03. : 2017.11.05.
: Siófok, Beszédes J. sétány 72., Hotel Magistern***
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Eljut-e a pszichoterápia a rászorulókhoz? Nemzetközi konferenciaVárjuk a jelentkezéseket a info@lelekbenotthon.hu mail címen.
Előzetes program
• Jogi alapok – Vizi János , osztályvezetőfőorvos, Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet Jogi és Forenzikus Osztály
• Az idegtudományokon alapuló öngyilkoság elleni pszichoszociális beavatkozások – Philippe Courtet , pszichiáter, CHU Montpellier
• "Miért nehéz hozzáférni a biztonságos pszichoterápiákhoz hazánkban, ha kereslet és kínálat is van? - A Layard – model adaptálhatósága" Perczel- Forintos Dóra
• Nem teljesülő igények a depresszió kezelésében Európában – Purebl György , a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke
• A tanácsadás pszichológiájának gyakorlata a lélekben és anyagilag rászorulókért - Bakó Eszter a Jó Lélek Pszichológiai Alapítvány elnöke
• OEP finanszírozott osztályos pszichoterápiás ellátás a Semmelweis Egyetem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás osztályán – Unoka Zsolt , osztályvezető főorvos SOTE Pszichiátriai Klinika
• Göröngyös út. Pszichoterápiás osztályok egészségügyi intézményben – Harmatta János , a Tündérhegyi Klinika Igazgatója
• Hogyan van, ami nincs? Pszichoterápiás ellátás Ferenczy Sándor szülővárosában – Urbán Éva szakfelügyelő, klinikai szakpszichológia és pszichoterapeuta klinikai szakpszichológia állandó (országos) minőségügyi szakterületi vezetője; szakpszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus, jogi szakokleveles pszichológus
• A becsempészett pszichoterápia – Pap László , pszichoterapeuta
• Az öngyilkosságra utaló magatartás, valamint a poszttraumás stresszzavar (PTSD) pszichoterápiája – Guillaume Vaiva , Jogi és Egészségügyi Egyetem Lille 2, Pszichiátria Kar
: 2017.10.27. 09:00 : 2017.10.27. 17:00
: Budapest, Fő utca 17., Budapesti Francia Intézet, I. emelet, Auditorium
A rendezvény Web oldala: http://www.lelekbenotthon.hu/2017/08/eljut-e-a-pszichoterapia-a-raszorulokhoz-konferencia/
Dr. Jakubovits Edit: Napról napra egyre jobban és jobban... A szuggesztiók természeteJelentkezési lap >>
Kedves Pszichológus/ Pszichoterapeuta és Orvos Kolléga! Kedves Diákok!
Fogadja meghívásunkat a Magyar Hipnózis Egyesület soron következő workshopjára, melynek címe:
Napról napra egyre jobban és jobban... A szuggesztiók természete.
A háromórás műhelyt Dr. Jakubovits Edit aneszteziológus, pszichoterapeuta tartja. Minden érdeklődő kollégát, diákot szívesen látunk!
Dr. Jakubovits Edit tapasztalatai alapján kerül áttekintésre és megvitatásra a szuggesztió fogalma, hatásai és törvényei. Az emberi létezés kezdetétől jelenlévő hatások, mint szuggesztív tényezők alakítják ki azt a mély, belső mag-hitrendszert, mely segít eligazodni és túlélni az adott környezetben. A koragyermekkorban spontán felvett negatív szuggesztiók interiorizálódnak, ennek révén autoszuggesztióként működnek tovább. A hipnózis, vagy bármiféle pszichoterápia csak akkor tud valódi változást hozni, ha elérik ezt a belső mag-hitrendszert. Így minden külső szuggesztió csak átmeneti hatással bírhat, és egy lehetőséget adhat ahhoz, hogy az egyén létrehozhassa saját maga változását, és végre önmaga lehessen.
Minden érdeklődő kollégát, diákot várunk szeretettel!
az MHE Vezetősége és Tanulmányi Bizottsága
Fontos tudnivalók:
A képzés akkreditált, a CME pont igazolás a helyszínen kiosztásra kerül.
Dátum: Időpont: 2017. október 27. 16:00
Helyszín: ELTE PPK 1064 BP, Izabella utca 46. 301 terem.
Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000 Ft (MHE tag: 3000), Helyszínen 4500 Ft (MHE tag: 3500).
Időpont: 2017.10.27.
: 1064 Budapest, Izabella utca 46., ELTE PPK, 301. terem
A rendezvény Web oldala: http://www.hipnozis-mhe.hu/
A problémamegoldó tréning szerepe a szuicid prevencióbanKreditpont érték: 32 pont
A tanfolyamot tartja: Ajtay Gyöngyi
Időtartam: 2 x 8 óra
Időpont: 2017. október 26.-27. Kezdés: 2017.október 26. 10 óra
Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25-29), 118-as terem
Részvételi díj: 24 000 Ft
Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
Jelentkezés: Boncz Adrienn titkárságvezetőnél, klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu vagy az OFTEX honlapon vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu -n.
Az öngyilkosságok megelőzése fontos társadalmi feladat. Ebben kiemelt jelentősége van a módosítható kockázati tényezők (ezen belül a negatív hangulat, a reménytelenség, a negatív gondolkodás) befolyásolásának. Caplan híres definíciója szerint "a krízis olyan helyzet, amikor a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető helyzettel, külső körülményekkel szembenézni, azonban a fennálló helyzetet szokásos problémamegoldó eszközeivel sem megoldani, sem elkerülni nem tudja". A problémamegoldó képességek alacsony szintjét a szuicid veszélyeztetettség kialakulásában számos klinikai vizsgálat igazolta, ezért ezeknek a fejlesztésére nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésben.
A problémamegoldó tréning olyan hatékony készségfejlesztő módszer, amelyet a kilencvenes évektől kezdődően egyre nagyobb arányban használnak világszerte az egészségügyi ellátás különböző szintjein kiegészítő vagy önálló kognitív pszichoterápiaként a szuicid prevencióban depressziós páciensek, szkizofréniával élők valamint szenvedélybetegek körében
A problémamegoldó tréning (PMT) strukturált, rövid idő alatt elsajátítható, a szuicid prevencióban elengedhetetlenül fontos. Tematikája könnyen illeszthető a segítő szakemberek már meglévő tudásához. Célja a pszichés probléma hátterében álló problémák felismerése, a problémákhoz való adaptív hozzáállás illetve a problémamegoldó készségek fejlesztése. A PMT egyéni vagy csoportos formában alkalmazható, vizsgálati eredmények szerint háziorvosok, a tréningre képzett szakápolók, szociális munkások, pszichológusok, pszichiáterek hasonló hatékonysággal végzik.
A képzést kiemelten olyan segítő szakembereknek ajánljuk , akik munkájuk során gyakran találkoznak öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett személyekkel.
: 2017.10.26. : 2017.10.27.
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék, 118-as terem
Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul• Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
• Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.
• Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-1-modul-bevezetes-elmeleti-alapok-2/
: 2017.09.29. : 2017.10.01.
Kategória: Képzés
Szervező: Vadaskert Alapítvány
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Magyar Pszichoszomatikus Szülészeti és Nőgyógyászati Társaság 25 éves Jubileumi KongresszusaJelentkezési határidő: 2017. szeptember 1.
Előadásbejelentés határideje: 2017. július 31.
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2017.09.22. : 2017.09.23.
Szervező: New Instant Szervezőiroda
Munkahely neve: Vágfalvi Edit
Címe: 1028 Budapest, Máriaremetei út 41.
Tel: 06 1 225 0303
Fax: 06 1 225 0304
E-mail: instant@newinstant.hu
: 8000 Székesfehérvár, Fő utca 10., Hotel Magyar Király****
A rendezvény Web oldala: http://newinst.wixsite.com/mapszig25
Kapcsolódó dokumentumok (4)
OPAINyírő és KRKA továbbképzési napok
: 2017.09.15. : 2017.09.16.
: Gárdony,
Pszichoterapeuta képzés 2017-2019Kedves Kollégánk
Örömmel értesítjük, hogy a Pécsi Pszichoterápiás Klinikai Képzőhelyen 2017. szeptemberétől pszichoterapeuta szakvizsgára való felkészítés négy féléves klinikai fázisban indul.
A képzés vezetője: Prof. Fekete Sándor
Jelentkezni szakmai önéletrajzzal a képzés tanulmányi felelősénél Dr. Árkovits Amarylnál lehet az amaryleszter@gmail.com e-mail címen 2017. április 30-ig
Részletek a kapcsolt dokumentum alatt!
: 2017.09.01. : 2019.09.01.
Kategória: Képzés
: Pécs,
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzésA szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot – hallgatóink igényét respektálva – igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a kognitív – viselkedésterápiás, pszichodinamikus és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. Emellett a jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.
Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 25. péntek
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2017.09.01. : 2018.06.15.
Kategória: Képzés
: SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényébenRészvételi díj:
- orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft,
- szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft
Rövid tájékoztató: Új terápiás lehetőségek bemutatása, esetismertetés, esetmegbeszélő csoport.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/a-csecsemokisdedkori-funkcionalis-zavarok-eredete-es-gyogyitasi-lehetosegei-a-perinatalis-tudomany-es-a-szulocsecsemo-pszichoterapia-fenyeben-2/
Időpont: 2017.06.09.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Szorongós csoport vezetése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elmélet- (CBT2)Részvételi díj: 22.000 Ft
A programhoz tartozó tananyag CD-n megvásárolható, ára 5000 Ft
Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.
AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT1-n már részt vett korábban.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/szorongos-csoport-vezetese-kognitiv-viselkedesterapias-program-kereteben-modszertan-es-elmelet/
Időpont: 2017.06.01.

A Magyar Pszichológiai Társaság XXVI. Országos Tudományos NagygyűléseAz évenként megrendezett Nagygyűlés Magyarország legnagyobb pszichológiai tudományos fóruma, mely lehetővé teszi az ország különböző pontjairól származó szakemberek találkozását, új kutatási eredményeik bemutatását, valamint a határon túli szakemberek és a társszakmák eszmecseréjét, együttműködését.
A Nagygyűlésen csak regisztrált személyek vehetnek részt.
További információ a csatolt dokumentumban.
: 2017.06.01. : 2017.06.03.
Tudományos információ: Dr. Dúll Andrea
Szervező: Dr. Szabó Éva Zsuzsanna
: 6722 Szeged, Egyetem u. 2., Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar
A rendezvény Web oldala: http://www.mptnagygyules.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiáiRészvételi díj: 12.000 Ft
Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/ovodas-es-kisiskolas-koru-gyermekek-kortars-kozossegben-tapasztalhato-magatartasproblemainak-hatekony-megoldasi-strategiai-3/
Időpont: 2017.05.20.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 2.modul (A csoportvezetői kompetenciák fejlesztése)Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-2-modul-a-csoportvezetoi-kompetenciak-fejlesztese/
: 2017.05.05. : 2017.05.07.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5

Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiája(két hétvége, péntek-szombati napok)
Részvételi díj: 40.000 Ft
Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/gyogyito-kepzelet-forras-c-simonton-trening-segitoknek/
: 2017.04.28. : 2017.04.29.

Korunk lelki betegségei - a depresszió és a borderline szindrómaAz előadás első részében a depresszió témakörét szakemberünk, dr. Fridél Mária pszichiáter bontja ki, és többek között az alábbi kérdésekre adja meg a válaszokat:
- Mi vezet a depresszió kialakulásához?
- Mi utalhat arra, hogy valaki depresszióban szenved?
- Milyen fajtái vannak?
- Milyen a párkapcsolat, vagy egyéb kapcsolat egy depresszióban szenvedővel? A környezete miképpen tudja gyógyulását segíteni?
- Végérvényesen meg lehet gyógyulni belőle? Hogyha igen, akkor milyen eszközökhöz célszerű a gyógyulás érdekében folyamodni?
Egy rövid szünetet követően, előadásunk második részében a borderline szindróma problematikáját járjuk körbe dr. Keresztes Zoltán pszichiáterrel.
- Milyen a borderline szindrómában szenvedő ember?
- Mikor és minek következtében alakul ki a szindróma?
- Mi a gyakori lefolyási folyamata?
- Hogyan kezelhető?
- Miképpen tud a borderlineos környezete a felépülésében segédkezni?
Az előadás utolsó részében pedig Kneszl Beáta Carmen, az Én, a megbélyegzett című sikerkönyv írója beszél személyes, borderlineosként átélt tapasztalatairól.
Belépő: 1200 Ft
Jegyvásárlás a helyszínen.
A rendezvényre nincs regisztráció, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik!
Együttműködő partnerünk a Mikola Studió Kft.
__________________________________________________
A Jog és Pszichológia folyóirat célja, hogy mindenki számára elérhetővé tegyen olyan fontos gyakorlati információkat a jog, a pszichológia, a pszichiátria és a mediáció témakörében, amelyek az emberek hétköznapjai során gyakran felmerülő problémákra adnak választ, és amelyeket legfőképpen költséges tanácsadás vagy mediációs eljárás során szerezhetnének meg.
: 2017.04.25. 18:30 : 2017.04.25. 20:30
Tudományos információ: dr. Kundrák Villő
Címe: ,
E-mail: kundrakvillo@hotmail.com
Szervező: dr. Kundrák Villő
Munkahely neve: Jog és Pszichológia folyóirat
Címe: ,
Tel: 06307331911
E-mail: kundrakvillo@hotmail.com
: 1085 Budapest, Üllői út 2-3/ Baross utca 1. (a Kálvin térnél), Premier Kultcafé
A rendezvény Web oldala: http://www.jogespszichologia.hu
Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa (VIKOTE 2017)Szervezőbizottság:
elnök: Vizin Gabriella vizin.gabriella@ppk.elte.hu
Ajtay Gyöngyi ajtay.gyongyi@gmail.com
Hajduska-Dér Bálint hajduska-der.balint@med.semmelweis-univ.hu
A kongresszus fő témája a kutatás és a kognitív-, viselkedés- és sématerápiás gyakorlat találkozási pontjainak feltérképezése és bemutatása, különös tekintettel a kognitív pszichológiai kutatások és a hatékonyságvizsgálatok eredményeire és terápiás gyakorlatba történő átemelésükre.
Meghívott előadóink:
- Arnoud Arntz
- Demetrovics Zsolt
- Perczel Forintos Dóra
- Németh Dezső
- Unoka Zsolt
- Simon Lajos
- Steinberg Johanna
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2017.04.21. : 2017.04.22.
Szervező: Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület
Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
E-mail: vikote.titkarsag@gmail.com
: 1061 Budapest, Paulay Ede u. 9., Paulay Terem
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Családterápiás Egyesület XXXI. VándorgyűléseA konferencia fő témája: A lelki egészség a családban
További információ a honlapunkon 2017. január elején várható.
http://csaladterapia.hu/
: 2017.04.21. : 2017.04.23.
: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Központ
A rendezvény Web oldala: http://csaladterapia.hu/
Pszichiátriai Rehabilitációs KépzésTisztelt Kollégák!
2017. április 21-22-én pszichiátriai rehabilitációs képzést tartunk OFTEX tanfolyam keretében.
A tanfolyam: SE-TK/2017.I./00278 sz.
Az OFTEX portálon található.
Jelentkezési határidőt meghosszabbítottuk: 2017. április 18.
A tanfolyamon a szakvizsga kérdéseire épített előadásokat hallhatnak, hogy ezzel a szakvizsgára felkészülést megkönnyítsük. Ezért javasoljuk a részvételt.
Dr. Kosza Ida PhD
tanfolyamszervező
: 2017.04.21. : 2017.04.22.
Kategória: Képzés
Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa (VIKOTE 2017)Szervezőbizottság:
elnök: Vizin Gabriella vizin.gabriella@ppk.elte.hu
Ajtay Gyöngyi ajtay.gyongyi@gmail.com
Hajduska-Dér Bálint hajduska-der.balint@med.semmelweis-univ.hu
A kongresszus fő témája a kutatás és a kognitív-, viselkedés- és sématerápiás gyakorlat találkozási pontjainak feltérképezése és bemutatása, különös tekintettel a kognitív pszichológiai kutatások és a hatékonyságvizsgálatok eredményeire és terápiás gyakorlatba történő átemelésükre.
Meghívott előadóink:
- Arnoud Arntz
- Demetrovics Zsolt
- Perczel Forintos Dóra
- Németh Dezső
- Unoka Zsolt
- Simon Lajos
- Steinberg Johanna
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2017.04.21. : 2017.04.22.
Szervező: Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület
Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
E-mail: vikote.titkarsag@gmail.com
: 1061 Budapest, Paulay Ede u. 9., Paulay Terem
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésévelRészvételi díj: 33.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban.
Rövid tájékoztató: Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/az-autizmus-autizmus-spektrumzavarok-felismerese-terapias-kognitiv-viselkedesterapias-es-pszicho-edukativ-megkozelitese-a-szulok-es-tars-szakmak-egyuttmukodesevel/
: 2017.03.31. : 2017.04.01.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretekAkkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek!
Akkreditáló szerv: Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK)
4 alkalom / 9 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel)
Részvételi díj: 20.000 Ft
Rövid tájékoztató: A képzés célja, pszichés tünetekkel küzdő személyekkel foglalkozó szakemberek számára elméleti és a mindennapokban hasznosítható praktikus ismeretek átadása. A képzésre egyetemi, főiskolai hallgatókat is várunk.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=285&Itemid=276⟨=hu
Időpont: 2017.03.24.

Mindfulness: a biológiai alapoktól a pszichoterápiás alkalmazhatóságig - elméleti és gyakorlati képzésAkkreditált képzés 16.000 Ft
Délelőtt:
9.30-10.00 Dr Németh Attila, az orvostudományok Kandidátusa, az Országos Pszichiátriai és Addictológiai Intézet Főigazgatója: A pszichoterápia jelentősége az OPAI működésében. (ELŐADÁS)
10-10.45 Boross Viktor Klinikai szakpszichológus: A mindfulness szerepe az újabb kognitív terápiás irányzatokban (MBCT, DBT, ACT) és a klinikai gyakorlatban (ELŐADÁS)
10.45-11.30 Dr Rajkai Csaba PhD II. Pszichiátriai osztály, kutatásvezető: Mindfulness biológiai háttere (ELŐADÁS)
11.30-12.30 Dr Kara Borbála: Mindfulness csoport a résztvevők számára (GYAKORLATI FOGLALKOZÁS)
Ebéd szünet (12.30-13.30)
Délután:
13.30- 14.00 Prof Dr Füredi János Országos Pszichiátriai és Addictológiai Intézet Oktatási Igazgatója: A tudatosság szerepe a pszichoterápiákban
14.00-14.30 Dr Szegő Orsolya: Mindfulness terápia szerepe az OCD kezelésében (ELŐADÁS)
14:30-15.15 Boross Viktor, Dr Csigó Katalin PhD: Mindfulness esetdemonstráció (ESETBEMUTATÁS)
15.15-16.00 Dr Harsányi András PhD Osztályvezető főorvos: Mindfulness eredete a Buddhizmusban (ELŐADÁS)
16.00-16.30 TESZTVIZSGA (15 kérdéses kérdőíves módszerrel)
16.30-17.00 Dr Németh Attila, az Orvostudományok Kandidátusa – Dr Harsányi András PhD osztályvezető Főorvos: Zárómegbeszélés, diszkusszió
Időpont: 2017.03.23.
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI
Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiáiRészvételi díj: 12.000 Ft
Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk.
A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://vadaskert.hu/event/ovodas-es-kisiskolas-koru-gyermekek-kortars-kozossegben-tapasztalhato-magatartasproblemainak-hatekony-megoldasi-strategiai-3/
Időpont: 2017.03.17.

AZ ELÉVÜLHETETLEN INDIVIDUÁLPSZICHOLÓGIA…Részvételi díj: 3500 Ft – egyesületi tagoknak: 3000 Ft
A program 12 pont tal akkreditált orvosok és pszichológusok számára!
A magyar nyelvű fordítás mind az előadáson, mind a műhelyen BIZTOSÍTOTT!
Szeretettel várjuk az érdeklődőket, hogy szakmai találkozónk elődeink hagyatékának
méltó gondozása lehessen!
MIPE elnökség
: 2017.03.04. 11:00 : 2017.03.04. 14:00
: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor. 39, Vakok Általános Iskolája és Diákotthona - Nádor terem

Pszichózisok és affektív zavarok az Országos Pszichiátriai és Addiktolódiai Intézete és a KRKA közös rendezvénye
: 2017.03.03. : 2017.03.04.
: Hollókő, Castellum Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Leheletnyi tudományakkreditált képzés 1000 Ft
Kávé és szív-érrendszeri kockázatok
Előadó: Dr. Alföldi Sándor
Felkért hozzászóló: Dr. Masszi Gabriella PhD
Időpont: 2017.03.01.

Az egészségügyi kártérítések aktuális kérdései
Előadó: Dr. Kovácsy Zsombor
Felkért hozzászóló: Dr. Vizi János
Időpont: 2017.02.08.
: 1135 Budapest, Lehet u. 59., Nyírő-OPAI

Alternatívák a zárt osztályon túl - filmvetítés és kerekasztalA nem-önkéntes pszichiátriai gyógykezelés emberi jogi problémáiról szervez filmvetítést és kerekasztal-beszélgetést a TASZ.
Milyen esetekben és hogyan lehet bekerülni a zárt osztályra? Ez az intézkedés valóban a személy és környezetének védelmét szolgálja? Szükséges és arányos eljárás a szabadság ilyen mértékű korlátozása? Milyen jogi garanciák vannak ebben a kiszolgáltatott helyzetben? Milyen lehetséges alternatívák lehetnek a segítségnyújtásban?
Az esemény célja, hogy több szempontból járja körül a sürgősségi és kötelező gyógykezelés problémakörét és hogy párbeszédet tudjon kezdeményezni a pszichiátriai osztályokon jelenleg zajló és ehhez képest alternatív megoldások lehetőségéről.
REGISZTRÁCIÓ
Az eseményen való részvétel ingyenes. Ahhoz, hogy mindenképpen legyen helyed a kávézóban, kérjük, regisztrálj az alábbi linken .
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
: 2017.01.30. 17:30 : 2017.01.30. 21:00
Szervező: TASZ
E-mail: www.tasz.hu
: 1082 Budapest, Baross u. 86., Térkép elrejtése Nem Adom Fel Cafe & Bar
A rendezvény Web oldala: https://www.facebook.com/events/390593547999399/

Rendszerszemléletű intervenciós technikák pszichiátriai betegek és családjuk számáraElőadó: Dr. Moretti Magdolna
Kreditpont: 16 pont
Részvételi díj: 12.000 Ft
Kreditpont megszerzése vizsgához kötött
Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu
Célcsoport: addiktológia, belgyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai addiktológiai szakpszichológia, klinikai szakpszichológus, neurológia, orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén, pszichiátria, pszichoterápia (Max: 30 fő)
: 2017.01.13. 09:30 : 2017.01.13. 16:00
Kategória: Képzés
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., „B” épület II. emelet (Könyvtár), Nyírő-OPAI
Leheletnyi tudományakkreditált képzés 1000 Ft
Homo addictus, avagy a szenvedélybetegségek margójára
Előadó: Dr. Rigó Péter
Időpont: 2017.01.11.
: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI
A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiájaRészvételi díj: 16.000 Ft
Rövid tájékoztató: A képzésen az ADHD viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe. Viselkedésterápiás program eszközökkel, szülőtréning. Gyakorlatorientált, videódemonstráció.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=268&Itemid=276⟨=hu
Időpont: 2016.12.09.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Lehel(etnyi) tudomány - Öngyilkosság a statisztikában és az operábanElőadó: Prof. Dr. Rihmer Zoltán
Akkreditálás alatt.
Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu
Időpont: 2016.12.07.
: OPAINyírő „B” épület II. emelet

A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényébenRészvételi díj: - orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft, - szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft
Rövid tájékoztató: Új terápiás lehetőségek bemutatása, esetismertetés, esetmegbeszélő csoport.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=280&Itemid=276⟨=hu
Időpont: 2016.12.02.
: 1021 Budapest, Lipótmezi út 1-5.
MET XXIV. KongresszusXXIV. éves Kongresszusunk – amely egyben a III. Konszenzus Konferencia az elhízásról – célkitűzése a legújabb obezitológiai valamint a társszakterületek idevonatkozó kutatási eredményeinek felhasználásával előkészíteni az elhízás jelenleg alkalmazásra javasolt diagnosztikai, kezelési és megelőzési protokolljait, valamint a Budapesten megrendezett 5th Central European Congress on Obesity konklúziói szellemében megfogalmazni a területet érintő újabb kihívásokat.
: 2016.11.25. : 2016.11.26.
Tudományos információ: Halmy Eszter
Munkahely neve: Magyar Elhízástudományi Társaság
Tel: +36 20 929-2472, +36 28 404-010
E-mail: eszter@halmy.hu
Szervező: G-Management Zrt.
Címe: 1135 Budapest, Kerekes u. 9.
Tel: +36 1 320 4848, +36 1 320 5016
E-mail: rendezveny@gmrt.hu
: 3300 Eger, Eszterházy tér 1., Eszterházy Károly Egyetem
A rendezvény Web oldala: http://gmrt.hu/elhizastudomany/
Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretekAkkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek!
Akkreditáló szerv: Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK)
4 alkalom / 9 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel)
Részvételi díj: 20.000 Ft
Rövid tájékoztató: A képzés célja, pszichés tünetekkel küzdő személyekkel foglalkozó szakemberek számára elméleti és a mindennapokban hasznosítható praktikus ismeretek átadása. A képzésre egyetemi, főiskolai hallgatókat is várunk.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=285&Itemid=276⟨=hu
Időpont: 2016.11.25.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Gyermekkori kényszerbetegség kezelése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elméletRészvételi díj: 16.000 Ft
Rövid tájékoztató: A gyermek-, és felnőttkori kényszerbetegség sajátosságai, az alkalmazható kognitív viselkedésterápia főbb területei, részletes betekintés a már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe, működésébe. Esetmegbeszélés.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=295&Itemid=276⟨=hu
Időpont: 2016.11.24.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Biológiai Pszichiátria KongresszusAkkreditált rendezvény: 40 pont
: 2016.11.23. : 2016.11.25.
Munkahely neve: Congressline
: 1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43., Mercure Buda
Pszichiátriai zavarok gyermek és ifjúkorbanProgram:
Gádoros Júlia: Szkizofrénia gyermek és ifjúkorban
Vetró Ágnes: Affektív zavarok gyermek és ifjúkorban
Mészáros Gergely: Önsértő viselkedés gyermek és ifjúkorban
Akkreditáció: folyamatban
Képzés díja: ingyenes
Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.
A képzések listája és további információk megtekinthetőek a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2016.11.22. 14:00 : 2016.11.22. 16:30
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

TESTVÉRTERÁPIA szeminárium 2 napos TESTVÉRTERÁPIA szeminárium
Magyarországon még kevéssé ismert a családi rendszerszemlélet keretén belül jól értelmezhető és alkalmazható testvérterápia. Nyugati országokban és az Amerikai Egyesült Államokban azonban már önálló terápiás műfajként létezik.
Időpont: 2016. november 22. kedd és december 13. kedd
Részvételi díj: 30.000 Ft
A két nap témája összefüggő, ezért csak mindkét napra lehet jelentkezni.
Jelentkezés elektronikus űrlapon ide kattintva
: 2016.11.22. 09:00 : 2016.11.22. 18:00
Kategória: Képzés
: 1068 Budapest, Benczúr u. 6. II/12., Magyar Családterápiás Egyesület
A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztáraRészvételi díj: - orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft, - szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft
Rövid tájékoztató: Háttérben álló tényezők, elméleti megközelítések, új terápiás technikák, megközelítések.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=270&Itemid=276⟨=hu
Időpont: 2016.11.17.

Lehel(etnyi) tudományA rendezvény időpontja: 2016. november 16. 13:30
akkreditálás alatt!
jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu
Neuroesztétika
Előadók: Prof. Dr. Nagy Zoltán és Dr. Bokor Magdaléna
Időpont: 2016.11.16.
: Budapest, Nyírő Gyula-OPAI „B” épület II. emelet

Őszi Pszichiátriai NapokProgram:
2016. november 11., péntek
12.00–13.30 Regisztráció
13.30–17.30 PSZICHIÁTRIA ÉS DIVAT
Moderátor Moretti Magdolna
Radics Judit és Rózsavölgyi Éva: Tükröm, tükröm
Görög Ibolya (protokoll szakértő, címzetes főiskolai docens): Az orvos hitelessége a viselkedés tükrében
2016. november 12., szombat
10.00–13.00 AZ ORVOS, A BETEG ÉS AZ OLVASÁS
Moderátor: Németh Attila
G. Tóth Anita: Az irodalom "érzéki gyönyöre" (Faludy György)
Osváth Péter: Kultúra- nyelv - identitás
Kerekasztal
Résztvevők: Gerevich József, Moretti Magdolna és az előadók
: 2016.11.11. : 2016.11.12.
: 8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c, Hotel Azúr
Kapcsolódó dokumentumok (1)
PSZIHÉ - Pszichoterápiás HétvégeCME
40 pont tal az akkreditáció megtörtént
TANFOLYAMKÓD: SE-TK/2016-II./00284.
Jelentkezés, információ
e-mail: macsope@gmail.com
honlap: www.macsope.hu
facebook: Pszichoterápiás Hétvége
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2016.11.04. : 2016.11.06.
: Siófok, Beszédes J. sétány 72., Hotel Magistern
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretekAkkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek!
Akkreditáló szerv: Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK)
4 alkalom / 9 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel)
Részvételi díj: 20.000 Ft
Rövid tájékoztató: A képzés célja, pszichés tünetekkel küzdő személyekkel foglalkozó szakemberek számára elméleti és a mindennapokban hasznosítható praktikus ismeretek átadása. A képzésre egyetemi, főiskolai hallgatókat is várunk.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=285&Itemid=276⟨=hu
Időpont: 2016.10.30.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
A problémamegoldó tréning szerepe a szuicid prevencióbanAz öngyilkosságok megelőzése fontos társadalmi feladat. Ebben kiemelt jelentősége van a módosítható kockázati tényezők (ezen belül a negatív hangulat, a reménytelenség, a negatív gondolkodás) befolyásolásának. Caplan híres definíciója szerint "a krízis olyan helyzet, amikor a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető helyzettel, külső körülményekkel szembenézni, azonban a fennálló helyzetet szokásos problémamegoldó eszközeivel sem megoldani, sem elkerülni nem tudja".
A problémamegoldó képességek alacsony szintjét a szuicid veszélyeztetettség kialakulásában számos klinikai vizsgálat igazolta, ezért ezeknek a fejlesztésére nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésben.
A problémamegoldó tréning olyan hatékony készségfejlesztő módszer, amelyet a kilencvenes évektől kezdődően egyre nagyobb arányban használnak világszerte az egészségügyi ellátás különböző szintjein kiegészítő vagy önálló kognitív pszichoterápiaként a szuicid prevencióban depressziós páciensek, szkizofréniával élők valamint szenvedélybetegek körében.
A problémamegoldó tréning (PMT) strukturált, rövid idő alatt elsajátítható, a szuicid prevencióban elengedhetetlenül fontos. Tematikája könnyen illeszthető a segítő szakemberek már meglévő tudásához. Célja a pszichés probléma hátterében álló problémák felismerése, a problémákhoz való adaptív hozzáállás illetve a problémamegoldó készségek fejlesztése. A PMT egyéni vagy csoportos formában alkalmazható, vizsgálati eredmények szerint háziorvosok, a tréningre képzett szakápolók, szociális munkások, pszichológusok, pszichiáterek hasonló hatékonysággal végzik.
A képzést kiemelten olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során gyakran találkoznak öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett személyekkel.
Kreditpont érték: 32 pont
A tanfolyamot tartja: Dr. Perczel Forintos Dóra és Ajtay György
Időtartam: 2 x 8 óra
Időpont: 2016. október 27.-28. Kezdés: 2016.október 27. 10 óra
Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25-29), 118-as terem
Maximális létszám: 30 fő
Részvételi díj: 24 000 Ft
Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
Jelentkezés: Kisné Hillier Cecilia titkárságvezetőnél, klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu vagy az OFTEX honlapon
: 2016.10.27. : 2016.10.28.
Kategória: Képzés
Tudományos információ: Dr. Perczel Forintos Dóra és Ajtay György
Szervező: Kisné Hillier Cecilia titkárságvezető
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
Címe: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29.
E-mail: klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu
: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., 118-as terem
Hippokratesz Specialista Hétvége - Pszichiátria, hangulat és határterületekA tanfolyam várható kreditpont értéke: 12.
A tanfolyam szakmai védnöke: Prof. Füredi János, a Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány kuratóriumának elnöke
A tanfolyam szervezője: Puber Anikó lapigazgató, Hippocrates folyóirat
Technikai információ, regisztráció, étkezés és szállás kapcsán további felvilágosítás: hippoc@t-online.hu
Jelentkezési lap: www.hippocrateslap.hu
Költségek:
Regisztrációs díj: 12.700 Ft/fő
Szállás egyágyas szobában: 22.700 Ft/fő
Szállás kétágyas szobában: 15.300 Ft/fő
Étkezés: 8.610 Ft/fő/két nap
Kísérő költsége: 16.510 Ft/fő
További részletek, program a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2016.10.15. : 2016.10.16.
: 8600 Siófok, Vitorlás u. 11., Azúr Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Lehel(etnyi) tudomány - Hepatológia és határterületei – aktualitások 2016A rendezvény időpontja: 2016. október 12. 13:30
Előadó: Prof. Dr. Szalay Ferenc
Akkreditálás alatt!
jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu
Időpont: 2016.10.12.
: 1135 Budapest, Lehel utca 59. B épület 2. emelet, Nyírő Gyula-OPAI

Pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyamAkkreditáció: folyamatban
Képzés díja: 50.000,- Ft
Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.
A képzések listája és további információk megtekinthetőek a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2016.10.10. : 2016.10.12.
Kategória: Képzés
: Lurdy Ház Rendezvényközpont

Pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyam (2016.10.10-12.)A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Szak- és Továbbképzési Igazgatóság tisztelettel meghívja Önt a pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyamára, melyet a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezünk.
A részletes program az OFTEX oldalon található.
Kérjük, hogy részvételi szándékát 2016. október 4-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.
A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2016.II/00062
Akkr. pont: 50
A program díja 50.000 Ft
: 2016.10.10. : 2016.10.12.
Kategória: Képzés
: 1097 Budapest, Könyves K. krt. 12-14., Lurdy Ház, I. em. 6-os terem

Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiájaRészvételi díj: 36.000 Ft
Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=277&Itemid=276⟨=hu
: 2016.10.07. : 2016.10.08.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XXIII. konferenciájáraMÁR LEHET JELENTKEZNI AZ MPE XXIII. KONFERENCIÁJÁRA!!!!!!!!!
Jelentkezési lap kitöltése ITT!
absztraktok műfajai:
1. Előadás
2. Szakmai közösségek bemutatkozása
3. Műhely
4. Kutatási beszámoló (90 perc)
5. Esetbemutatás, felkért hozzászólóval (90 perc)
6. Klinikai szeminárium
7. Vitaülés
8. Kerekasztal
9. Szupervízió a gyakorlatban
10. Könyvbemutató
11. Könyvbemutatás poszterrel
absztrakt beküldés: június 15-ig
A konferencia akkreditációja folyamatban van.
Bővebb információ a kapcsolt domunetum alatt!
: 2016.10.07. : 2016.10.08.
: Budapest, Hegyalja út 34., Hotel Bara,
A rendezvény Web oldala: http://www.psychoanalysis.hu/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiájaRészvételi díj: 36.000 Ft
Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=277&Itemid=276⟨=hu
: 2016.10.07. : 2016.10.08.
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.
Lélekemelő Live-Egiszüret
: 2016.09.30. : 2016.10.02.
:
Lélekemelő Live-Egiszüret
: 2016.09.30. : 2016.10.02.
:
Rendszerszemléletű Családterápiás SzupervízióA Magyar Családterápiás Egyesület keretei között, 50 órás rendszerszemléletű családterápiás szupervízió indul Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus vezetésével 2016. szeptember végi kezdéssel.
A képzés a családterapeuta képzés része. A képzés a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendje szerint zajlik. A szupervízióra csak a Családterápiás Alapképzésüket 2014. augusztusa előtt megkezdők jelentkezhetnek.
A csoport létszáma legalább 8 és legfeljebb 12 fő.
A tanfolyam 2017 februárig tart. Az alkalmak csütörtökönként, 16:00 – 20:00 között lesznek, alkalmanként 4 képzési órában.
A tanfolyam óradíja 1500 forint, azaz összesen 75000.- , mely két vagy négy részletben fizethető, a tanfolyam idején arányosan elosztva.
További információ és Jelentkezni:
daniel@kozmavizkeleti.hu
Az első részlet a tanfolyam indulásakor esedékes.
Hiányozni legfeljebb 5 órát, azaz egy alkalmat és még egyszer egy órát lehet.
: 2016.09.29. : 2017.02.09.
Kategória: Képzés
: Budapest, Radnóti Miklós utca 25.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI)A képzést a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta.
A képzés hangsúlyt helyez a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munka elsajátításának biztosítására.
A.) Propedeutikai fázis
B.) Klinikai fázis
C.) Pszichoterápiás alapismeretek
Az oktatók a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés kiképzői.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal:
Dr. Harmatta János,
harmattj@t-online.hu
Információ:
Bagotai Tamás,
bagotai@enternet.hu
+36 30 390 3418
Réstletek a kapcsolt dokumentum alatt!
: 2016.09.23. : 2017.06.30.
Kategória: Képzés
: 1121 Budapest, Szanatórium u. 19., OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy)

Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület X. konferenciájaSzeretettel várjuk Önöket a Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület X. konferenciáján, melyet “Csoport a fejekben” címmel 2016. szeptember 17-én tartunk Budapesten.
A rendezvény CME akkreditált: 10 pont igényelhető addiktológia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai szakpszichológus, orvosi pszichológia, orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén, pszichiátria, pszichotherápia szakvizsgák esetén.
Tanfolyamkód: SE-TK/2016.II/00212
Szeretettel várunk minden Csoportozót és Érdeklődőt!
A szervezőbizottság nevében üdvözlettel,
Linzenbold Ildikó
Program és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentumok alatt!
Időpont: 2016.09.17.
: Budapest, Révay utca 16, Bálint-ház
A rendezvény Web oldala: http://macsope.hu/csoport-a-fejekben/
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Juhász Pál EmlékkonferenciaTovábbi részletek, program a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2016.09.16. : 2016.09.17.
: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Központ
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Egység, teljesség, egész-ség - CME képzésA program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
: 2016.09.14. : 2016.09.16.
: 4032 Debrecen, Móricz Zsigmond krt. 22, Debreceni Egyetem Auguszta Központ Neurológiai Klinika Tanterem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Homeopata Orvosok Egyesülete és a MOTESZ interdiszciplináris fórumaA Magyar Homeopata Orvosok Egyesülete és a MOTESZ közös szervezésében 2016. szeptember 9-én 10.00 órai kezdettel interdiszciplináris fórum megrendezésére kerül sor az Aesculap Akadémián
Antibiotikum: barát vagy ellenség? Lehetőségek a rezisztenciakrízis küszöbéncímmel.
Program:
10.00. - 10.20. Köszöntő
Dr. Velkey György (főigazgató, MRE Bethesda Gyermekkórház)
10.20. - 10.45. Adatok a hazai antibiotikum felhasználásról
Dr. Szilágyi Emese (főosztályvezető helyettes, OTH Járványügyi és Kórházhigiénés Főosztály)
10.45. - 11.10. Az infektológus álláspontja a rezisztencia okairól és megoldási lehetőségeiről
Dr. Ludwig Endre (infektológus, belgyógyász, tudományos és oktatási igazgató, Egyesített Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézet)
11.10. - 11.35. Háziorvosi, házi gyermekorvosi előadás Dr. Sal Péter, dr. Hargitai Réka (előadó felkérése folyamatban)
11.35. - 12.00. Az orvos-beteg kapcsolat az antibiotikum adás során
Dr. Barabás Katalin (docens, intézetvezető 1998-2015., SZTE Magatartástudományi intézet)
12.00. - 13.00. Kerekasztal megbeszélés
Dr. Barabás Katalin, dr. Hargitai Réka, dr. Ludwig Endre, dr. Sal Péter, dr. Velkey György
13.00. - 13.45. Szünet
13.45. - 14.10. Antibiotikum rezisztencia – probléma vagy áldás?
Dr. Karoliny Anna (gyermek- gasztroenterológus, Heim Pál Gyermekkórház)
14.10. - 15.00. Dr. Peter Fischer (Clinical Director and Director of Research at the Royal London Hospital for Integrated Medicine
15.00. - 15.20. Az antibiotikum felhasználás csökkentése egy libatelepen homeopátia alkalmazásával
Dr. Farkas Rita (állatorvos, Magyar Állatorvosi Kamara Alternatív Állatgyógyászati Tagozat, Magyar Homeopata Orvosi Egyesület Állatorvosi Tagozat
15.20. - 15.40. A fitoterápia lehetőségei az infekciók kezelésében
Babulka Péter (népi növényismeret, népi orvoslás, etnofarmakológia szakértője, fitoterapeuta, egyetemi oktató)
15.40. - 16.00. Kérdések, zárás
Jelentkezési lap és a meghívó a kapcsolt dokumentum alatt
Időpont: 2016.09.09.
: Budapest, XI. Halmi u. 20-22., Aesculap Akadémián

A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiája (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj: 16.000 Ft
Rövid tájékoztató:
A képzésen az ADHD viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe. Viselkedésterápiás program eszközökkel, szülőtréning. Gyakorlatorientált, videódemonstráció.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
Időpont: 2016.06.24.

A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényében (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj:
- orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft,
- szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft
Rövid tájékoztató: Új terápiás lehetőségek bemutatása, esetismertetés, esetmegbeszélő csoport.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
Időpont: 2016.06.10.

Bálint - hétvége 2016Kedvezményes jelentkezés május 8-ig!
Űrlap igénylése és a kitöltött űrlapok küldése csatolt file-ként: balinttarsasag@gmail.com
Május 31. utáni fizetés kizárólag a helyszínen készpénzben lehetséges!!!
Örökös tagjaink számára a rendezvényen való részvétel díjmentes, azonban kérjük, hogy töltsék ki ők is a jelentkezési űrlapot.
Honlapunkon beléphet a Társaságba, tagsága a 2016-os évi 6000, illetve kedvezményesen (nappali tagozatos egyetemista, nyugdíjas) 3000 Ft tagdíj átutalásával válik érvényessé, ezt követően, illetve ezzel együtt lehetőség van a kedvezményes díj fizetésére.
A Bálint-hétvége Meghívóját, amely tartalmazza a programtervet és a regisztrációs díjakat, illetve a Jelentkezési lapot letöltheti a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2016.06.03. : 2016.06.05.
: 2030 Érd, Tárnoki út 11., Ciszterci Kolostor
A rendezvény Web oldala: http://www.balinttarsasag.hu/

Magyar Epilepszia Liga XIII. Kongresszusa (Szeged, 2016. május 26-28.)Kedves Kolléganők, Kollégák!
Nagyon sok szeretettel várjuk Önöket Szegedre, 2016. május 26 és 28. között a Magyar Epilepszia Liga XIII. Kongresszusára. A szegedi tudományos műhely és az ott dolgozó szakemberek tudása, vendégszeretete a biztosíték arra, hogy idén is tartalmas, színvonalas találkozóban lehet részünk.
Várjuk minden kedves érdeklődő jelentkezését, akár legfrissebb kutatási eredményeit, izgalmas betegtörténeteit vagy kiállítóként termékeit szeretné bemutatni. És várjuk azokat is, akik „csak” hallgatóként, a szakmai és baráti kapcsolatok ápolása miatt érkeznek.
Találkozzunk Szegeden 2016 májusában!
Prof. Dr. Fogarasi András
a MEL elnöke
A KONGRESSZUS HELYSZÍNE:
Hotel Novotel (6721 Szeged, Maros u. 1.)
A KONGRESSZUS FŐ TÉMÁI:
I. High tech és az alapvető diagnosztikai standardok: újraértékelés
II. Teljes élet epilepsziával
III. Neurotrauma és epilepszia
IV. Status epilepticus
AKKREDITÁCIÓ:
A kongresszus szakorvosok számára hivatalos, pontszerző, szabadon választható továbbképző rendezvény. Az akkreditálás és a kreditpontok értékének meghatározása folyamatban van.
A kongresszusra való jelentkezés elektronikus úton történik a kongresszus honlapjáról: http://congress-service.hu/2016/mel >>
(Lehetőség van jelentkezésre a szervező iroda által küldött jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével is.)
A Kongresszus honlapja >>
Meghívó >>
Program >>
: 2016.05.26. : 2016.05.28.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
: 6721 Szeged, Maros u. 1., Hotel Novotel
A rendezvény Web oldala: http://congress-service.hu/2016/mel

Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület éves KözgyűléseBátorfi Andrea pszichológus, művészettörténész tart előadást:
"Szenvedélyem a tágulás." Amikor a műalkotás életre kel és az élet műalkotássá válik – címmel.
Időpont: 2016.05.20.
Kategória: Képzés
: 1088 Budapest, Szentkirályi utca 10.
IDŐ VAN - A Pszichoterápia folyóirat 12. konferenciájaJelentkezés: http://www.pszichoterapia.hu/konferencia/a-pszichoterapia-folyoirat-2016-os-konferenciaja/jelentkezesi-lap/
Plenáris programok:
Nyitó előadás – Időben vagy az idő miatt: időterápia és terápiás idő (Bárdos György)
Témacentrikus nagycsoport, akvárium technikával – „Mikor van ideje a generációváltásnak?” (Terenyi Zoltán, Valkó Lili)
Viadal – Állítások: Egy jó terapeuta pontosan kezdi és fejezi be az ülést ↔ Egy jó terapeuta rugalmasan bánik az ülés idejével (Viadalvezető: Csáky Krisztina; viadorok: Antal Bacsó Péter – Lőrik Dóra; Milák Piroska – Soós István)
Kulturális program – A szeretés időélménye a pszichoterápiában – Az órák - Filmesszé nyolc tételben (Stark András, filmelemzés)
Szekcióelőadás
A maga ideje (Ormay Tom)
Felfüggesztett idő - Egy szexuális bűnelkövetőknek tartott pszichodinamikus mozgás- és táncterápiás műhely bemutatása (Moukhtar Lucia)
Gyorsított idő - archetipikus mese-fordulatok katalizáló hatása csoportmunkában (Stiblár Erika)
Szabadság és időbeliség a daseinanalízisben (Krékits József, Gedő Éva)
Az idők szava - megértjük-e, jól értjük-e? (Szőnyi Magda, Nagy Ildikó)
Van idő? - készenlét a terápiás helyzetben (Terenyi Zoltán, Karher Éva)
Verbális és nem verbális idő a tündérhegyi mozgáscsoportban (Kiss Tibor Cece, Boros Edit)
Ideje van a találkozásnak. Az ad hoc csoport interaktív téma – prezentációja (Ajkay Klára, Hódi Ágnes, Kökény Veronika, Mérei Zsuzsa)
Esetbemutatás (felkért hozzászólásokkal)
Megbetegítő idő - testbe fordult gyász (Lányi-Wolff Andrea; Felkért hozzászólók: Hódi Ágnes, Tiringer István)
Hosszútávfutás a Ház körül (Valkó Lili; Felkért hozzászólók: Horváth Klára, Kácsándi Elvira)
Anya, hiszen neked is két férjed van! - Idő, tér és kapcsolatok szerepe az integratív játékterápiában (Eigner Bernadett; Felkért hozzászólók: Endresz Hajna, K. Németh Margit)
„Módszertani sokszemközt”
Nincs idő a fejfájásra! (Csuhai Csinos Klára, Miklós Barbara, Néveri Emese, Ormay István, Páll Orsolya, moderátor: Árkovits Amaryl)
„Hogy ez mennyire fáj!” – Sokszemközt a serdülőkorban maradt felnőtt problematikáról (Csonka Judit, Mondok Árpád, Milák Piroska, Kiss Tibor Cece, Tóth Erika)
Kerekasztal
Mennyi idő kell a képzéshez és mennyi a terapeutává váláshoz? (Harrach Andor, Illés Enikő, Rózsa Ildikó, Vértes Gabriella; moderátor: Szombathelyi Éva)
Az idői keret, mint terápiás hatótényező. Mit gondolnak erről a különböző terápiás irányzatok? (Miklós Barbara, Mondok Árpád, Szőnyi Magda, Szűcs Mónika, moderátor: Deák Zsolt)
A pszichoterapeuta identitás fejlődési fázisai "belülről" nézve (Ajkay Klára, Cz. Szabó Melinda, Danics Zoltán, Farkas Melinda, Hódi Ágnes, Kovács Tamás, moderátor: Cz. Tóth Izabella)
A mozgásos idő és a feldolgozó verbális idő aránya (Ács Eszter Mónika, Erdélyi Ildikó, Incze Adrienne, Kökény Veronika, Perfalvi Zobor Tünde, moderátor: Albert-Lőrincz Enikő)
Időélményeink extenzív és intenzív csoportokban (Barcy Magdolna, Fonyó Ilona, Görbe Katalin, Hosszú Éva, Terenyi Zoltán, moderátor: Stark András)
Mélység? Hosszúság? Szélesség? Mit is jelöl a terápia időtartama? (Antal Bacsó Péter, Árkovits Amaryl, Martényi Erzsébet, Narancsik Gabriella, Soós Nóra, moderátor: Bokor László)
A transzgenerációs hatások megjelenése és kezelése különböző pszichoterápiás elméletek gyakorlatában (Balogh Klára, Jaroviszkij Vera, Somogyi Erika, moderátor: Szőnyi Gábor)
Idő-tér: segítség a virtuális világban? (Szabóné Kállai Klára, Szenes Márta, Sebő Tamás, Simon Gabriella, Buza Domonkos, moderátor: Székely András)
Az időfogalom kialakulása és változása - Különböző életkorú páciensek időélménye (Janda Zsuzsa, Szél Dávid, Tiringer István, moderátor: Horváth Klára)
Mikor és hogyan foglalkozik a gyász és halál témájával a terapeuta? (Eörsi Dániel, Orosz Katalin, Rohánszky Magdolna, Soós Nóra, moderátor: Tiringer István)
Műhely
A lassuló idő a gyorsuló világban – szupervíziós és coaching folyamatban. Az időről szupervíziós szemléletű megközelítésben (Wiesner Erzsébet, Kálmán Márta)
Team-bemutatás
Határ-idő - Hogyan dolgozunk határeseti pácienseink időkezelési nehézségeivel? (Forgách Anna, Hansjürgens Anna Mária, Lőrik Dóra, Sinkovics Andrea, Takácsy Márta, moderátor: Vágó Judit)
Team esetbemutatás (akvárium technikával)
Team-idő (Boros Edit, Harmatta János, Görbe Katalin, Dávid József, Kiss Tibor Cece, Együd Péter, Milák Piroska, Pádvainé Németh Ilona, Petrovszki Irén)
Vitaülés
A múlt és jelen kérdése Oidipusz drámájában - Volt-e Oidipusznak ödipusz-komplexusa? (Bokor László, Krékits József, Tornyossy Mária, vitavezető: Barcy Magdolna)
Egységes képzés? Érvek mellette és ellene (Pigniczkiné Rigó Adrienn, Szőnyi Gábor, vitavezető: Torma Kálmán)
: 2016.05.06. : 2016.05.07.
E-mail: konferencia@pszichoterapia.hu

Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiája (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)Időpont: 2016.05. 06-07. és 13-14. (két hétvége, péntek-szombati napok)
Részvételi díj: 36.000 Ft
Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2016.05.06. : 2016.05.14.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiája (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)Időpont: 2016.05. 06-07. és 13-14. (két hétvége, péntek-szombati napok)
Részvételi díj: 36.000 Ft
Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2016.05.06. : 2016.05.14.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Lehel(etnyi) tudomány - A Nyírő Gyula -OPAI multidiszciplináris továbbképző délutánjaA továbbképző délután témája: A hazai egészségügy perspektívái
Előadó: Dr. Szócska Miklós
: 2016.04.27. 13:30 : 2016.04.27. 15:00
Kategória: Képzés
: 1135 Budapest, Lehel utca 59. B épület 2. emelet, Nyírő Gyula - OPAI
A XVII. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés KonferenciaIdén 17. alkalommal rendezzük meg a közösségi konferenciát, ezúttal Az (ön)segítés hatalma címmel!
Akkreditáció: Pszichiátereknek és klinikai szakpszichológusoknak 5 pont (utóakkreditáció), szociális szakembereknek 5 pont
Kérdéseiket az alábbi e-mail címen tehetik fel:
ebredesek.konferencia@gmail.com , illetve Vida Ágnesnél (+36 20 666-3165)
Jelentkezni az ebredesek.hu honlapon.
Az előzetes regisztráció abban az esetben érvényes, ha a részvételi díj 2016. 04. 25-én éjfélig beérkezett átutalással teljesül az Ébredések Alapítvány bankszámlájára: 11100104-19673374-13000000.
Részletes program a kapcsolódó dokumentum alatt!
: 2016.04.27. 09:00 : 2016.04.27. 18:00
: 1096 Budapest, Nagyvárad tér 2., Országos Tisztifőorvosi Hivatal
A rendezvény Web oldala: http://ebredesek.hu/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj:
- orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft,
- szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft
Rövid tájékoztató:
Háttérben álló tényezők, elméleti megközelítések, új terápiás technikák, megközelítések.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
Időpont: 2016.04.22.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj:
- orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft,
- szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft
Rövid tájékoztató:
Háttérben álló tényezők, elméleti megközelítések, új terápiás technikák, megközelítések.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
Időpont: 2016.04.22.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Alzheimer's Disease International 31. Nemzetközi Konferenciája 2016Előregisztráció: 2016. április 12-ig
Regisztráció és fizetés a fenti határidő lejárta után csak a helyszínen lehetséges.
A konferenciára a demencia témáján alapuló, plenáris és szekció ülésekből, valamint interaktív workshopokból és poszter előadásokból álló változatos programot állítottunk össze.
http://www.adi2016.org/hu/tudomanyos-program.html
A Konferencia akkreditációja folyamatban van.
A rendezvény nyelve az angol. A plenáris üléseken lesz magyar tolmács is. Április 23-án (szombaton) magyar nyelvű szekció ülések is lesznek.
Az esemény Meghívóját, amely tartalmazza a Programtervet is a kapcsolódó dokumentumok alól töltheti le!
: 2016.04.21. : 2016.04.24.
Szervező: ADI 2016 c/o TENSI Ltd.
Címe: 1023 Budapest, Hungary, Komjádi Béla u.1.
Tel: +36 1 3451 557
E-mail: adi2016@tensi.hu
: 1123 Budapest, Alkotás u. 63-67., Kongresszusi Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.adi2016.org/hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Pszichiátriai Gondozók Regionális Egyesületének éves közgyűléseProgram:
A Közgyűlés szakmai programja előtt a Janssen-Cilag Kft képviseletében Dr. Fehér László tart előadást elemezve, értékelve az együttműködés lehetőségeit, eredményeit.
A Közgyűlés programja:
1. Elnök, titkár, régióvezetők, ellenőrzési biz. beszámolója
2. SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika helyzete, helye, szerepe az ellátó rendszerben, az oktatásban és a kutatás területén ( Dr.Réthelyi János)
3. A pszichiátriai járóbeteg szakellátás, gondozás fejlesztésének irányai (Dr.Balczár Lajos)
4. A gondozó intézeti tevékenység jelenlegi helyzetével, tevékenységének korlátaival, a teljesítmény finanszírozással, gyógyszertámogatással, gyógyszer beállíthatósággal, szakvélemény kiadásával kapcsolatos észrevételeink, tapasztalataink megbeszélése
5. Egyebek
: 2016.04.15. 11:00 : 2016.04.15. 16:00
: Budapest, Nagyenyed u. 8-14., Janssen Akadémia tanácsterme
Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok) - (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
Rövid tájékoztató:
Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2016.04.15. : 2016.04.17.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésével (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Részvételi díj: 30.000 Ft
A tanfolyam tananyaga CD-n megvásárolható, ára: 3500 Ft
Rövid tájékoztató:
Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2016.04.08. : 2016.04.09.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Lehel(etnyi) tudomány - A Nyírő Gyula -OPAI multidiszciplináris továbbképző délutánjaIntézetünk havonta tart Lehel(etnyi) tudomány címmel szerdánként 13:30-tól multidiszciplináris tudományos továbbképző délutánt. Ezen a napon Dr. med. habil Réthelyi János a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának igazgatója lesz az előadó, melyre szintén szeretettel várjuk!
A továbbképző délután témája:
Dr. med. habil Réthelyi János: Újabb kutatások szkizofréniában: klinikai tünetek, kognitív funkciók, cannabis, genetika, őssejtes modellezés.
Időpont: 13:30 – 16:00
Az eseményt megelőzi 10 órai kezdettel a Pszichiátriai osztályvezetés – jutalom vagy büntetés? címmel megrendezett rendezvény!
Köszönettel vennénk, ha március 15-ig visszajelezné részvételi szándékát.
(Amennyiben mindkét programon részt kíván venni, lehetőség van a kórház területén több büfé, vagy a kórházi étterem igénybevételére).
Tisztelettel:
Dr. Németh Attila PhD
Főigazgató főorvos
Nyírő Gyula Kórház - OPAI
: 2016.03.30. 13:30 : 2016.03.30. 16:00

Lélekemelő Live
: 2016.03.18. : 2016.03.20.
:
HELYSZÍN ÉS PROGRAM VÁLTOZÁS! - Pszichózisok és affektív zavarokAz Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) és a Krka közös rendezvénye
Időpont: 2016. március 4-5.
Helyszín: Szeged, Forrás Hotel
Részvételi díj: 20.000 Ft
Péntek
14.30-15.00. - Megnyitó Dr. Németh Attila PhD. (főigazgató főorvos, Nyírő Gyula Kórház- Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet)
15.00-15.45. - Prof. Dr. Janka Zoltán DSc. (Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika): A szkizofrénia neurobiológiája.
15.45-16.30. - Dr. Németh Attila PhD. (főigazgató főorvos, Nyírő Gyula Kórház- Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet): A szkizofrénia kezelése a finanszírozási protokoll figyelembe vételével.
16.30-17.15. - Dr. Álmos Péter PhD. (osztályvezető egyetemi adjunktus, Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika): Az aripiprazol helye a szkizofrénia kezelésében.
17.15-17.45. - Dr. Moretti Magdolna (főorvos, magánpraxis, Pszichiátriai Gondozó, Eger): Esetismertetés (pszichotikus beteg)
Szombat
9.30-10.15. - Dr. Szekeres György PhD. ( osztályvezető főorvos, Nyírő Gyula Kórház- Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet): „ Mit művel az agy, míg a gazda alszik?"
10.15-11.00 - Prof. Dr. Rihmer Zoltán DSc. (Széchényi díjas c. egyetemi tanár, az MTA doktora): Antidepresszívum rezisztencia depresszióban - a bipolaritás markere?
11.00-11.45. - Prof. Dr. Kálmán János DSc. (tanszékvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika): Antidepresszívumok és pszichoterápia: a kontextus közös pontjai.
11.45-12.15. - Dr. Terenyi Zoltán PhD. (osztályvezető klinikai főorvos), Dr. Karher Éva (klinikai orvos), Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika: Depresszió csoport háttérrel.
12.15-12.35. - Zárómegbeszélés (vezeti: Dr. Németh Attila PhD. és Prof. Dr. Kálmán János DSc.)
Utána tesztvizsga!
Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu
: 2016.03.04. : 2016.03.05.
: Szeged, Forrás Hotel
DROP 6 - Debreceni Reumatológiai Oktatási program (2016.02.18-20.) A reumatológia, neurológia, pszichiátria és idegsebészet határterületi kérdéseiJelentkezéseket továbbra is fogadunk, kérjük, hogy részvételi szándékát mihamarabb jelezze.
Tisztelt Kollégánők és Kollégák!
2016. február 18-20. között a megszokott helyen, a debreceni Kölcsey Központban kerül megrendezésre a DROP6, melynek fő témái ezúttal a neurológia, pszichiátria és idegsebészet lesznek.
A reumatológusok, fizioterápiás szakorvosok, belgyógyászok, klinikai immunológusok és allergológusok, neurológusok, pszichiáterek, idegsebészek és háziorvosok számára a tanfolyam várhatóan kötelező szabadon választott lesz (egy korábbi rendelet értelmében sajnos nem lehet kötelező szinten tartó) és 50 pontra akkreditált.
Ismét sikerült több kiváló előadót „megnyernünk az ügynek”.
Szó lesz a fájdalom keletkezéséről, klinikumáról és kezeléséről; a stroke, a neuroimmunológia, a gerincbetegségek, a neuropathiák kialakulásának és klinikumának számos aspektusáról; a neuro-pszichiátria és az immunológia számos kapcsolatáról; az idegrendszeri infekciókról; a Parkinson kórról; fibromyalgiáról; depresszióról; a myasthenia gravisról és myopathiákról; a pszichoszomatikus kórképekről; addikciókról; és a kongresszus végén egy nagy terápiás blokkban tekintjük át a gyógyszeres és sebészi kezelés, lokális injekciózás, pszichoterápia, alvásdiagnosztika és –terápia újdonságait.
Nagy hangsúlyt fektetünk a modern kutatási eredményekre, ezért autentikus hazai előadók szólnak majd a neuropeptidekkel, cannabinoidokkal, a vascularis thromboemboliás folyamatokkal, az oxidativ stressszel kapcsolatos új eredményekről.
Ennek reményében szeretettel várunk minden érdeklődőt a DROP6-on!
Dr. Szekanecz Zoltán
főszervező
Online jelentkezés >>
Letölthető .pdf jelentkezési lap >>
Programfüzet >>
További részletes információk a rendezvény honlapján >>
: 2016.02.18. : 2016.02.20.
Szakterület(ek): Reumatológia
: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Központ
A rendezvény Web oldala: http://congress-service.hu/2016/drop6

A Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő programjaÖrömmel értesítünk, hogy a Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő programját 2016. február 10-én, szerdán 19 órakor tartjuk. Az est témája:
„Füst Milán: Boldogtalanok – beszélgetés egy színházi előadás születéséről, a rendezés és a szerepformálás folyamatáról”
A beszélgetés résztvevői: Funk Iván, az előadás rendezője és Darabont Mikold, a darab főszereplője.
Szeretettel várunk a Pécs, Ferencesek utcája 8. szám alatt (kék kapualj, a kapucsengőn „Pszichoterápia” felirat)! A program utáni közös falatozást, beszélgetést "batyusbulivá" változtattuk; ehhez szívesen fogadunk finom falatokat, italt vagy pár forintot a malacperselybe.
Részletek a kapcsolódó dokumentum alatt!
Időpont: 2016.02.10.
: Pécs, Ferencesek utcája 8.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Lehel(etnyi) tudomány - a Nyírő-OPAI multidiszciplináris továbbképző délutánjaAz előadás címe: A bioetika aktuális kérdései - a belgyógyászat, a neurológia, az intezív ellátás, a pszichiátria és az addiktológia területén.
Előadó: Dr. Kovács József, Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet
: 2016.01.27. 13:30 : 2016.01.27. 15:00
Kategória: Képzés
: 1135 Budapest, Lehel utca 59. B épület 2. emelet, Nyírő Gyula - OPAI
Lehel(etnyi) tudomány - a Nyírő-OPAI multidiszciplináris továbbképző délutánjaAz előadás címe: A bioetika aktuális kérdései - a belgyógyászat, a neurológia, az intezív ellátás, a pszichiátria és az addiktológia területén.
Előadó: Dr. Kovács József, Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet
: 2016.01.27. 13:30 : 2016.01.27. 15:00
Kategória: Képzés
: 1135 Budapest, Lehel utca 59. B épület 2. emelet, Nyírő Gyula - OPAI
Kognitív zavarok depresszióban című továbbképzésProgram:
1. Miklósi Mónika: Kognitív zavarok depresszióban
2. Unoka Zsolt: Depresszió kognitív terápiája
3. Bitter István: Javítják, vagy rontják a kogníciót az antidepressziv szerek?
Kérjük, hogy részvételi szándékát 2016. január 20-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.
A program akkreditációs kódszáma: TK/2016.I./00048
Akkr. pont: 6
A programon a részvétel ingyenes.
További információk olvashatóak a Meghívóban, mely a kapcsolódó dokumentumok alól tölthető le!
: 2016.01.26. 14:00 : 2016.01.26. 16:30

Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Budapest)A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.
A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.
A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.12.11. : 2015.12.12.
Kategória: Képzés
: Budapest,
Kapcsolódó dokumentumok (2)
A társas kirekesztettség csökkentése és önvédelmi stratégiák gyermekek számára A „COOL-élés törvényei” szociális készség fejlesztő tréning (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)Időpont: 2015.12.04. (péntek)
Részvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.
Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem. A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
Időpont: 2015.12.04.
Kategória: Képzés
:
Kapcsolódó dokumentumok (1)
PRIORITY SETTING AND DECISION MAKING IN HEALTH CAREElőadók:
Francesco Paoluccni (Murdoch University, Australia, University of Bologna, Italy), Manuel García-Goñi (Complutense University of Madrid, Spain), Emmanouil Mentzakis (University of Southampton, UK)
A részletes program a http://hecon.uni-corvinus.hu/?page_id=504&lang=hu
oldalon található meg.
A konferencia nyelve angol.
Előzetes regisztráció nem szükséges.
: 2015.12.01. 15:30 : 2015.12.01. 17:30
: 1093 Budapest, Fővám tér 8., Budapesti Corvinus Egyetem, E3005-ös terem

Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok) ; (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)Időpont: 2015.11. 27-28-29. (péntek-szombat-vasárnap)
Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők saját élménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2015.11.27. : 2015.11.29.
Kategória: Képzés
:
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Őszi - Lendületben RendezvényA rendezvény fő témája: PSZICHOSZOMATIKA / TÁRSBETEGSÉGEK
A rendezvény programterve megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.11.27. : 2015.11.28.
: Balatonfüred, Hotel Flamingó
Kapcsolódó dokumentumok (1)
NyírőOPAI Multidiszciplináris FórumTémája: Az együttműködés technikái
Előadó: Purebl György
Időpont: 2015.11.25.
Kategória: Képzés
: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Nyírő Gyula Kórház – OPAI
Tanulástechnika (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)Időpont: 2015.11. 20-21. (péntek-szombat)
Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
: 2015.11.20. : 2015.11.21.

Biológiai Pszichiátriai Konferencia
: 2015.11.18. : 2015.11.20.
: Budapest, Mercure Buda Hotel
Biológiai Pszichiátriai Konferencia
: 2015.11.18. : 2015.11.20.
: Budapest, Mercure Buda Hotel
Biológiai Pszichiátriai Konferencia
: 2015.11.18. : 2015.11.20.
: Budapest, Mercure Buda Hotel
Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ TanfolyamAz OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály / Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelyén (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5.)
A tanfolyam szombaton 09.00-18.00, vasárnap 09.00-17.00 óráig tart. Részvételi díja 22.000.- Ft
Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP)
CME akkreditációs száma SE-TK 2015 II./00242, pontszám: 30
További információk a kapcsolódó dokumentumokban!
: 2015.11.14. : 2015.11.15.
: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/a

Őszi - Lendületben Rendezvény A rendezvény fő témája: PERINATÁLIS PSZICHIÁTRIA
A rendezvény programterve megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.11.13. : 2015.11.14.
: Felsőtárkány, Bambara Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Szeged)A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.
A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.
A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!
: 2015.11.13. : 2015.11.14.
Kategória: Képzés
: Szeged,
Kapcsolódó dokumentumok (2)
FŐPSZICHEProgram:
9.00h- Kamarás Márk (Teva Gyógyszergyár Rt): Megélni a mindennapokat.
9.30 h Kerekasztal megbeszélés: A „Merényi ügy” (OPCAT jelentés és utóélete).
Résztvevők: Dr. Fliegauf Gergely főosztályvezető, Dr. Gurbai Sándor főreferens (AJBH), Dr. Molnár Károly elnök, Dr. Harmatta János, Dr. Szekeres György (MPT), Dr. Németh Attila főigazgató, Prof. Dr. Füredi János, Prof. Dr. Rihmer Zoltán, Dr. Vizi János (OPAI), Dr. Gazdag Gábor Centrumvezető főorvos (Merényi Kh.), Prof. Dr. Bitter István, Dr. Tolna Judit (SE), Dr. Haraszti László főorvos (Flór F. Kh.), Dr. Silling Tibor főorvos (MPGRE), és még számos meghívott szakmai vezető és munkatárs, a Főpsziche tagsága.
A kerekasztalt vezeti: Dr. Magyar Iván a Főpsziche elnöke.
Szünetben büfé a TEVA támogatásával.
11.00h Főpsziche Közgyűlés (elnöki beszámoló, Alapszabály módosítás a 2013. évi V. tv. és a 2011. éviCLXXV. tv. rendelkezéseinek történő megfeleltetés).
11.30h Főpsziche Közgyűlés megismételt időpontban, amennyiben a korábbi időpontban nincs határozatképes létszám. Addig a Kerekasztal folytatódik.
Kérjük a kedves tagokat, hogy pontosan érkezzenek, és biztosítsák a Közgyűlés határozatképességét!
A Közgyűlés összehívásáról külön meghívót is küld az elnök.
Meghívóinkat, leveleinket elektronikus úton juttatjuk el tagságunknak, és a fővárosi pszichiátriai gondozóknak, szakrendelőknek. Összejöveteleinkről az MPT honlap is tájékoztat.
Dr. Magyar Iván György
elnök
A Meghívó megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Időpont: 2015.11.11.
: XIX. Budapest, Dobó Katica u. 18., Forrásház
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Családterápiás Szupervizió - Magyar Családterápiás EgyesületA Magyar Családterápiás Egyesület keretei között, 50 órás rendszerszemléletű családterápiás szupervizió indul.
Oktató: Dr. Balogh Klára kiképző család-pszichoterapeuta
A képzés a családterapeuta képzés része. A képzés a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendje szerint zajlik.
A csoport létszáma maximum 12 fő.
A tanfolyam 2015. nov. 07-től 2016 júniusáig tart.
Tervezett időpontok: Szombatonként 10-18 óráig,
2015. nov. 07. , dec. 12.
2016. jan. 23.; márc. 19.; ápr. 30.; jún. 18.
A képzés helyszíne: Debrecen, Weszprémi u. 12.
A tanfolyam óradíja 13000 forint, azaz összesen 65000, mely tetszőleges bontásban fizethető. Hiányozni legfeljebb 5 órát, azaz fél képzési napot lehet. A hiányzás óráit is ki kell fizetni.
A közös munka során két eset ismertetését kérjük, ebből az egyiket írásban is megfogalmazva. Családterápiás, párterápiás vagy egyéni rendszerszemléletű eseteket várunk. A jelentkezés feltétele a lezárt egyetemi (MA, MSc) tanulmányok és befejezett családterápiás alaptanfolyam.
A tanfolyam résztvevőivel a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendjével összhangban képzési szerződést kötünk. Felhívjuk figyelmüket, hogy a képzésben résztvevőknek a képzés teljes időtartama alatt a Magyar Családterápiás Egyesület tagjának kell lenniük, és tagságukat érvényesíteniük szükséges.
A jelentkezéskor kérjük, csatolják a családterápiás Alaptanfolyam elvégzését igazoló tanúsítvány másolatát, szakmai önéletrajzukat, végzettségeiket igazoló dokumentumaik másolatát. A bemutatkozó levélben térjenek ki a képzéssel kapcsolatos terveikre, a családterápiával való kapcsolatukra, családterápiás tevékenységük kereteire.
Amennyiben a második 50 óra szupervízió teljesítésére jelentkeznek, csatolják az első 50 óráról szóló adatlapot és a tanúsítvány másolatát.
Jelentkezni és további információt lehet kérni Dr. Balogh Klárától.
E-mail: dr.balogh.klara@t-online.hu mobil: 06 30 9785552
Jelentkezés határideje: 2015. október 15.
A résztvevőknek a képzés kezdetén felvételüket kell kérniük a Magyar Csalásterápiás Egyesületbe és a képzés teljes időtartama alatt fizetniük kell az éves tagdíjat (jelenleg 3.000,-Ft/ év, nappali tagozatos diákoknak és nyugdíjasoknak 2.000,-Ft/év)
: 2015.11.07. : 2016.06.30.
: Debrecen, Weszprémi u. 12.
Őszi Pszichiátriai NapokTémák
1. Az orvos, a beteg és a hiúság
2. Pszichiátria és Színház
Részvételi díj:
1 ágyas szobában: 55,000 Ft + ÁFA (szállás, étkezések, regisztrációs díj)
2 ágyas szobában: 45,000 Ft + ÁFA (szállás, étkezések, regisztrációs díj)
Szállás nélkül: 30,000 Ft + ÁFA (étkezések, regisztrációs díj)
(A részvételi díj bruttó 5.250,- Ft/nap közvetített vendéglátó szolgáltatást tartalmaz.)
Regisztrációs díj: 20,000 Ft + ÁFA (szállás és étkezések nélkül)
Bármilyen kérdése merülne fel, kérjük keresse a szervezőt, aki mindenben segítségére lesz.
Geró Kata 06-30-531-06-20, gerokata@freemail.hu
A jelentkezési lap és a program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
: 2015.11.06. : 2015.11.07.
: 2700 Cegléd, Fürdő út 24., Hotel Aquarell****

PSZIHÉ - Pszichoterápiás HétvégeA program sajátosságai:
- szakmai nagycsoport, sajátélményű módszerdemonstrációs kiscsoportok és az informális közeg integrációja intézményi pszichoterápiás tapasztalatszerzésre is alkalmas;
- lehetőséget és teret biztosít különböző irányultságú, szakmai identitású szakemberek találkozásához, a különböző pszichoterápiás, csoportterápiás módszerek megismeréséhez;
- segít megtapasztalni szakmai közösségünkben az összetartozás, a megbecsülés, a fejlő-dés forrásait;
- hozzájárul a pszichoterápia értékteremtő, értékőrző jellegéhez: a pszichoterápiát mint kul-turális értéket igyekszik felmutatni a segítők, a társszakmák képviselői, az értelmiség szá-mára is;
- a résztvevőknek feltöltődést nyújt, segítség a kiégés megelőzésében.
További részletek, valamint a jelentkezési lap megtalálhatóak a kapcsolódó dokumentumokban!
: 2015.11.06. : 2015.11.08.
: Siófok,
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Amit tudni akartál a pszichiátriáról, de sosem merted megkérdezni - KonferenciaKonferenciánk keretében nyílt párbeszédet szeretnénk kezdeni olyan – néha kényesnek tűnő – témákról, amelyek kapcsolódnak a pszichiátria, pszichoterápia gyakorlatához, ám eddig főként csak szűk baráti vagy szakmai körökben volt lehetőségünk beszélgetni róluk. A fenti témák elismert szakértői egy órás előadásait reményeink szerint másfél órás diszkusszió követi, amelyben a résztvevők aktív közreműködésére számítunk. Szeretettel várunk minden érdeklődő kutatót és gyakorlati szakembert, valamint leendő kollégát.
További információk a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2013.09.27.
: Pécs, Ferencesek utcája 8., (kék kapualj, a csengőn pszichoterápia felirat)

Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság Tudományos Napja1. Dr. Tiringer István, PhD, Pécsi Tudományegyetem, Magatartástudományi Intézet;
Az akut kardiológiai eseményen átesett betegek hosszú távú életminőségét befolyásoló pszichoszociális tényezők vizsgálata.
Előadás és diszkusszió
2. Bálint-csoport ülés
: 2013.09.28. 10:00 : 2013.09.28. 13:30
: Budapest, Nagyvárad tér, SE Egyetem, Nagyvárad téri egyetemi tömb, 20. emelet, Magatartástudományi Intézet könyvtára
Magyar Individuálpszichológiai Egyesület pszichoterápiás- módszerspecifikus továbbképzéseA MAGYAR INDIVIDUÁLPSZICHOLÓGIAI EGYESÜLET (MIPE) szeretettel várja képzésére azokat a kollégákat/hallgatókat, akik még nem ismerik a mélylélektani módszerek közül az adler-i terápiás spektrumot, mely alkalmazható felnőtt és gyermek páciensnél, valamint egyéni-, pár-, család- és csoport helyzetben.
150 ÓRA ÖNISMERETI CSOPORT indul 2013 szeptemberétől vagy októberétől BUDAPESTEN akkreditált képzés keretében. Ami megegyezés szerint és elegendő jelentkező esetén tovább folytatható még plusz 100 óra önismereti élménnyel.
További részletek és a Jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt.
: 2013.10.01. : 2013.10.31.
: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.mipe.hu
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Személyközpontú (Rogers) Egyéni Pszichoterápiás Módszerspecifikus KépzésSzemélyközpontú (Rogers) Egyéni Pszichoterápiás Módszerspecifikus Képzés indul Prof.Tringer László és Dr.Pintér Gábor kiképzők vezetésével 2013 októberében Budapesten.
A képzés a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület keretében és tanulmányi rendje szerint folyik, s orvosok és pszichológusok számára egyben a pszichoterápiás szakvizsga képzés teljes személyközpontú módszerspecifikus fázisa. Pszichoterapeuták számára "személyközpontú pszichoterapeuta" , másoknak "személyközpontú tanácsadó" végzettséget ad.
A képzés elemei: sajátélmény, pszichoterápiás tréning, elmélet, szupervízió.
A tanfolyam hat féléves, 400 órás, általában havonta egy alkalommal, szerdai napokon lesz + néhány intenzív blokkban. Elsősorban orvosok és pszichológusok, valamint valamely segítő szakmában aktívan dolgozók jelentkezését várjuk!
Érdeklődni a tringer.laszlo@med.semmelweis-univ.hu illetve a rogerstanfolyam@gmail.com címen lehet.
A jelentkezések regisztrálása a rogerstanfolyam@gmail.com címen vagy a 06(1) 2022401-es vezetékes telefonon történik, Pintér Barbara szervezőnél.

The MacroJournals Conference on Medicine, Science, and Technology - Monte Carlo, Monaco 2014The MCMST Monaco 2014 is our 2nd major academic conference on topics broadly related to health and medicine, applied science, technology and innovation, as well as general sustainability. Contact person : Dr. Damir Tokic Check the event website for more details.
: 2014.03.09. : 2014.03.10.
: Monaco, Monte Carlo,

Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 8A különböző kultúrák meséinek közös gyökere. Közös és eltérő szimbólumok megjelenése a mesében. A világ teremtése című indián legenda feldolgozása, elemzése. A kollektív tudattalan és az egyéni sorsok kapcsolata a mesék tükrében. Akkreditációs pontszáma : 40Akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I/00192Akkreditált szakképesítés : addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápiaAjánlott szakmák : orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkásA képzés alapítója és a Műhely vezetője : Dr. Antalfai MártaA képzés felelőse : Lelki Egészségvédő AlapítványA képzést vezeti : dr. Kalóczkai Andrea, pszichoterapeuta és meseterapeutaA képzés időtartama : 4 napÓraszám : 40 akadémiai óraA képzés helyszíne : Lelki Egészségvédő Alapítvány, 1149 Budapest Bosnyák tér 17. Csoportlétszám : 6 - 10 fő További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.03.09. 10:00 : 2014.03.09. 16:30
: 1149 Budapest, Bosnyák tér 17., Lelki Egészségvédő Alapítvány

Freud és Heidegger nyomdokain a magyar daseinanalitikai egyesület megmutatkozásaA DREAM Egyesület, a Pannónia Pszichiátriai Egyesület és a Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ szeretettel meghívja Önt a Freud és Heidegger nyomdokain a magyar daseinanalitikai egyesület megmutatkozása című konferenciára. A 30 perces előadásokat 10 perces diszkusszió követi. Részvételi szándékát nevének, foglalkozásának és munkahelyének feltüntetésével 2014. február 28-ig jelezze az amaryleszter@gmail.com e-mail címen.Részvételi díj : 3000 Ft/ fő, diákoknak 1500 Ft/fő melyet a DREAM Egyesület számlaszámára kérjük befizetni: OTP 11731001-20215660. A részvételi szándékot a befizetés érvényesíti.A részletes program és az esemény meghívója megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2014.03.14.
: Pécs, Széchenyi tér, Művészetek Háza
Kapcsolódó dokumentumok (1)
American Association for Geriatric Psychiatry 2014 Annual MeetingThe AAGP Annual Meeting is the premier educational event in geriatric mental health care, providing the latest information on clinical care, research on aging and mental health, and models of care. Contact person : Kate McDuffie Check the event website for more details.
: 2014.03.14. : 2014.03.17.
: United States of America, Orlando, Florida,

Nyírő-OPAI Multidiszciplináris Tudományos délutánTisztelt Orvos Kollégák!
Tisztelettel meghívjuk Önöket a következő Nyírő-OPAI Multidiszciplináris Tudományos ülésre.
Program
1. A droghasználat patologiai vonatkozásai egy eset kapcsán - Intenziv Osztály+ dr Masszi Gabriella+ dr Jeckel Márta
2. Érdekes endoszkópos biopsziás esetek - dr Sipos Valéria, dr Takacs Szabolcs
3. Beszámoló a Patologiai Osztály működéséről. Fejlesztések, tervek - dr Járay Balázs.
: 2014.03.19. 13:30 : 2014.03.19. 16:00
: Budapest, Nyírő-OPAI "B" épület, II. emelet, Könyvtár
Akkreditált továbbképzési nap az OPAIbanA Nyírő Gyula Kórház Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait az akreditált továbbképzési napra. 09:00 – 09:50 Regisztráció, érkezés 09:50-10:00 Ünnepélyes bevezető, üdvözlése az érkezőknek (Dr Németh Attila PhD)1/ OCD Klinikum 10:00-10:30 OCD: Diagnozis-alkotás, Tünettan (Y-BOCS), Komorbiditás, OCD spektrum betegségek (Dr Harsányi András PhD) 10:30-11:00 OCD: Funkcionális agyvizsgálatok (MR, fMR, PET), genetikai vizsgálatok (Dr Rajkai Csaba PhD) 11:00-11:30 OCD: Neuropszichológia: Mérőskálák, Executív működések vizsgálata OCD-ben, Gátlási paradigmák, Eye Track vizsgálat. (Dr Demeter Gyula PhD) 11:30-12:00 OCD: Farmakoterápiája (Dr Németh Attila PhD)2/ OCD esetbemutatás 12:45-14:15 - Egy nehezebb (terápiarezisztens) kényszerbeteg bemutatása ("poor insight" alcsoport), esetleg DBS (Deep Brain Stimuláción áteset beteg ismertetetése-bemutatása). (Dr Harsányi András PhD) - Egy könnyebb, pszichoterápiásan jól demonstrálható eset bemutatása, közös betegvizsgálat. (Dr Csigó Katalin PhD)3/ OCD kezelése 14:15-14:50 OCD: Deep Brain Stimulation / Mélyagyi Stimuláció (Dr Harsányi András PhD) 14:50-15:20 OCD: Pszichoterápia (Dr Csigó Katalin PhD)4/ Kérdések és válaszok, közös diszkusszió 15:20-16:00 (Dr Németh Attila PhD, Dr Harsányi András PhD, Dr Csigó Katalin PhD, Dr Rajkai Csaba PhD, Dr Demeter Gyula PhD)
Időpont: 2014.03.20.
: Budapest, Nyírő OPAI tanácsterem
Pain Medicine for the Non-Pain SpecialistThis multidisciplinary course targets the integration of pain services across disciplines to address the national and international movement toward improved pain control in acute, chronic, and cancer pain populations. Contact person : Mayo School of Continuous Professional Development Check the event website for more details.
: 2014.03.20. : 2014.03.22.
: United States of America, Florida, Marco Island,
4th Global Conference: Trauma: Theory and PracticeThis inter-disciplinary and multi-disciplinary conference seeks to examine and explore issues surrounding individual and collective trauma in terms of practice, theory and lived reality. Contact person : Rob FisherDeadline for abstracts/proposals : 11th October 2013 Check the event website for more details.
: 2014.03.22. : 2014.03.25.
: Czech Republic, Prague,
Diagnózis és terápia fejlődési pszichopatológiai nézőpontból - Kötelező szintentartó továbbképzésKedves Érdeklődő! Kötelező szintentartó továbbképzésünket „Diagnózis és terápia fejlődési pszichopatológiai nézőpontból” az alábbi szakvizsgákhoz kötődően hirdetjük meg: 1. gyermek- és ifjúságpszichiátria 2. igazságügyi klinikai pszichológia 3. klinikai addiktológiai szakpszichológia 4. klinikai szakpszichológus 5. neuropszichológia 6. psychiátria 7. pszichotherápia A továbbképzésre kötelezettnek a továbbképzési időszak alatt egy kötelező szintentartó továbbképzésen történő részvétel térítésmentes , amelyre vonatkozó költségvetési támogatás a intézmény számára utólag kerül biztosításra. Az OFTEX portálon keresztül nyilatkoznia kell minden jelentkezőnek, hogy szeretné felhasználni a térítésmentességet. Amennyiben a térítésmentességet már felhasználta egy előző kötelező szintentartó továbbképzéséhez, a költségtérítés összege 40 000,- Ft.Az esemény programját és további hasznos információkat talál a kapcsolódó dokumentumban.
: 2014.03.24. : 2014.03.26.
Kategória: Képzés
: 7624 Pécs, Ifjúság útja 6.

Mentálhigiénés csoport vezetése kognitív viselkedésterápiás elvek alapjánTanfolyami órák: 30
Tanfolyam részvételi díja: 45.000,- Ft, VIKOTE tagoknak: 35.000,- Ft
Program:
- A mentálhigiénés tevékenység keretei, csoportok szervezése és vezetése Mentálhigiénés csoport tematikája kognitív viselkedésterápiás elvek alapján
- Bevezető csoportfoglalkozás struktúrája, motivációelemzés, félelmek és elvárások feltérképezése
- Szociális kompetenciák fejlesztésének lehetőségei, adaptív kommunikációs technikák
- Kommunikációs gyakorlatok 1. (pozitív érzések és kérések megfogalmazása)
- Kommunikációs gyakorlatok 2. (negatív érzések megfogalmazása, határok kijelölése)
- Adaptív megküzdési technikák fejlesztése csoportban
- Adaptív, problémaorientált megküzdési stratégiák fejlesztése kognitív viselkedésterápiás alapelvek alapján
- Stresszkezelés és konfliktuskezelés módszerei
- Stresszkezelés és konfliktuskezelés a gyakorlatban: feszültségcsökkentési lehetőségek a hétköznapokban
- Záró csoport struktúrája, célok, tervek, pozitív jövőkép megfogalmazása, erények és erősségek feltérképezése, fejlesztésének módjai
: 2014.03.27. : 2014.03.29.
Kategória: Képzés
: Budapest, VIII., Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu
ACP2014 - The Fourth Asian Conference on Psychology and the Behavioral SciencesThis international, intercultural and interdisciplinary academic conference on psychology is organised by IAFOR in conjunction with our global partners, including Waseda University (Japan), London University (UK), Virginia Tech (USA). Contact person : Kiyoshi ManaDeadline for abstracts/proposals : 1st February 2014 Check the event website for more details.
: 2014.03.27. : 2014.03.30.
: Japan, Osaka,
KAPSZLI Szakmai Napok 2014 – Lelkünk (Sz)árnyaiA 2014-es Szakmai Napok a KAPSZLI fennállásának 10. évfordulójával esik egybe, március 28-30-ig. Rendezvényünkön ezúttal a TERÁPIÁK és KÓRKÉPEK témát járjuk körül előadásainkon és workshop-jainkon, azaz a testi-lelki egyensúlyi állapotból való kibillenést, és az oda visszavezető utat szeretnénk ismertetni.
A Szakmai Napokon szeretnénk bemutatni:
• a betegségeknek és a traumáknak a gyerekkorban és más életszakaszokban hordozott szerepét és jelentőségét – a születés körüli problémákat, tervezett és nem tervezett, erőszakból született és örökbefogadott gyerekek helyzetét és fejlődését, a fogyatékossággal való megküzdést, a transzgenerációs megakadásokat, és a gerontopszichológiát;
• a napjainkban is előforduló különböző komolyabb és enyhébb pszichés zavarok jellemzőit, tüneteit és veszélyeit – személyiség- és szorongásos zavarokat, önsértéssel, öngyilkossággal kapcsolatos témákat, a szexualitással kapcsolatos kórképeket, testképzavarokat, gyakori függőségeket;
• végül a betegségből kivezető megannyi utat, terápiát, gyógyító módszert – például a pozitív pszichológia megközelítését, az onkológiában és a szomatikus orvoslás más területén megjelenő pszichés gyógyító munkát, a különböző szemlélettel dolgozó szakemberek ember- és betegségképét, a szeretet gyógyító erejét, a mentális higiénia szerepét.
Idén még az eddigieknél is több műhelyfoglalkozást szeretnénk programunkba építeni – a születésélménnyel és gyászfeldolgozással, szuggesztív technikákkal és mindfulness-szel, hipnózissal és transzélménnyel, testorientált módszerekkel és rajzokkal. Az előadásainkon bemutatnánk, hagyományainkhoz híven a pszichológia határterületéhez tartozó gondolatokat, elméleteket. Rendezvényeinken minden évben szerepelnek olyan témák, felmerülnek olyan kérdések, melyek ma is éles vitát váltanak ki, idén például, a pszichiátriai kezelés és a pszichoterápiás kezelés problémáját feszegetjük.
Mindez csupán ízelítő a rendezvény tervezett programjából.
Facebook oldalunk >>
Promó videó >>
Sok szeretettel várunk mindenkit idén is Magyarország legnagyobb ingyenes pszichológiai konferenciáján!
KAPSZLI
: 2014.03.28. : 2014.03.30.
: Budapest, Bécsi út. 324., V. épület
A rendezvény Web oldala: http://www.krekapszli.hu

Egészségfejlesztés és prevenció a katarzisz komplex művészetterápia módszerével 2Tavasz, megújulás, megtisztulás, Húsvét szimbolikája. Alkotások relaxációban zene-vershallgatás után. Az életút egy kiválasztott részlete. Húsvét, áldozat és újjászületés. Mag, rügy, fejlődés, növekedés. Megbeszélés, reflexiók. Akkreditációs pontszáma : 40Akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I/00194Akkreditált szakképesítés : addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápiaAjánlott szakmák : orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkásA képzés alapítója és a Műhely vezetője : Dr. Antalfai MártaA képzés felelőse : Lelki Egészségvédő AlapítványA képzést vezeti : Harkácsi Judit kiképző pszichoterapeuta, művészeti terapeutaA képzés időtartama : 4 napÓraszám : 40 akadémiai óraA képzés helyszíne : Lelki Egészségvédő Alapítvány, IX. kerület, Ráday u. 33/b.Csoportlétszám : 6 - 10 fő További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
: 2014.03.29. 09:00 : 2014.03.29. 17:30
: Budapest, IX. kerület, Ráday u. 33/b., Lelki Egészségvédő Alapítvány
Kapcsolódó dokumentumok (1)
World Bipolar DayPlace : Various International LocationsOrganizer : 1) International Society for Bipolar Disorders (ISBD), 2) International Bipolar Foundation (IBPF) 3) Asian Network for Bipolar Disorders(AND)Collaboration : International Society for Affective DisordersContact : Mr. Chad DaversaE-mail : daversacd@upmc.edu Website : www.isbd.org
Időpont: 2014.03.30.

Országos rezidens továbbképzési napProgram : - 10.00-10.50 Rihmer Z.: Bipoláris zavar áttekintése (epidemiológia, kórlefolyás, diff.dg.) - 11.00-12.00 Pontozási gyakorlat - kiscsoportokban (Hamilton és/vagy MADRS és/vagy mániára vonatkozó skála) - két csoportban (vezetők: Gonda Xénia, Harsányi A.,) 12.00-12.30 Ebéd - 12.35.-13.40 Betegbemutatások, megbeszélések – két kiscsoportban (vezetők: Ágoston Gabriella és Németh Attila, illetve Makkos Zoltán és Pestality Péter) - 13.45-14.30 Pszichoterápiás és pszichoszociális terápiás lehetőségek (Csigó Katalin, Németh Attila) - 14.35-15.40 Terápia (kerekasztal formájában - Makkos Z., Rihmer Z., Ágoston G., Szádóczky E. - moderátor: Németh A.) - 15.40-16.00 Teszt kitöltés. Megbeszélés.
: 2014.04.02. 10:00 : 2014.04.02. 16:00
: Budapest, Nyírő Gyula Kórház-OPAI
Medicine for Psychiatrists ConferenceA Continuing Medical Education conference on the most pertinent medical aspects and common comorbidities of psychiatric conditions. The conference content is clinically focused and broad enough to appeal to all psychiatric specialties and generalists Contact person : JD Jurgens Check the event website for more details.
: 2014.04.03. : 2014.04.04.
: New Zealand, Auckland,
A társas kirekesztettség csökkentése és önvédelmi stratégiák gyermekek számára A „COOL-élés törvényei” szociális készség fejlesztő tréningMindannyiunk iskolai emlékeiből felidézhető egy-egy osztálytárs, aki mindig egyedül ült az asztalnál, félve húzta meg magát az ebédlő sarkában, mindig zavarba jött, ha megszólították. Sosem kezdeményezett, ritkán hallatta a véleményét, feladatoknál megtorpant, és átadta az irányítást másoknak. Riadt és egyúttal vágyakozó tekintettel nézte a csapatokba verődött, jókedvűen nevetgélő társait, de rá csak akkor figyeltek, ha valaki piszkálni kezdte. Iskolás évei csendben, eseménytelenül teltek, a nagy bulik és kalandok – barátok híján - elkerülték őt.
A kamaszkorba lépő gyermekek kortárskapcsolati konfliktusai és esetleges bántalmazása, perifériára szorulása alapvető jelentőséggel bírhat számos testi és lelki probléma kialakulásában. Ezek kezelése során a hagyományos pszichoterápiás módszerek mellett egyre inkább szükségesnek tűnik az alapvető szociális készségek célzott fejlesztése, amelynek segítségével a serdülők hatékonyabbá válhatnak a kezdeményezés, kommunikáció, önvédelem és problémamegoldás terén. Mindezek segítségével könnyebbé válhat a barátságok kialakítása és fenntartása, a közösségbe való beilleszkedés. Ezen készségek alapvető fontosságúak a harmonikus, kiegyensúlyozott élethez, a későbbi boldogulásban jelentős szerepet játszó kapcsolati tőke kialakításához, magabiztos fellépéshez.
A „COOL-élés törvényei” szociális készség fejlesztő program interaktív, sok vizuális és játékos elemet használó formában került kidolgozásra 10-14 év közötti gyermek csoportok számára. A program elemei mind a klinikai munkában (pl. szociális szorongás, bullying kezelése serdülő csoportban), mind az iskolai közegben (osztályfőnöki órák, kirándulások, szakkörök keretein belül) jól alkalmazhatók.
Az egyes készségek (pl. kapcsolatok kezdeményezése, önvédelem, önérvényesítés, döntéshozatal, stb.) biztos elsajátításához és begyakorlásához konkrét módszereket és technikákat tartalmaz. A tanfolyam elméleti előadásokat, sajátélmény jellegű gyakorlatokat, video demonstrációkat foglal magába.
Előadók:
Dr. Marossy Zsófia - gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
Gregó Enikő - pszichológus
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
Bővebb információ a honlapon olvasható!
Időpont: 2014.04.04.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/
2014 Spring Global Symposium for Psychology ProfessionalsThe symposium will provide a valuable opportunity for psychology professionals from different cultural backgrounds and diverse fields to explore the global impact of psychology as a field of practice on community and individual mental health care. Contact person : Conference CoordinatorDeadline for abstracts/proposals : 28th March 2014 Check the event website for more details.
: 2014.04.04. : 2014.04.05.
: United States of America, California, Los Angeles,
Psychology and Psychiatry ConferenceThis event is a one-day conference on psychology, psychiatry, ASEAN, and related areas.Contact person : Norris Smith, PhD Deadline for abstracts/proposals : 14th March 2014 Check the event website for more details.
Időpont: 2014.04.04.
: Thailand, Bangkok,
16th International Neuroscience Winter ConferenceThemes Learning-related dynamics in neuronal circuits in vivo From circuits to behaviour: Sensorimotor interactions in neural processing Nanophysiology of presynaptic Ca2+ signaling Cellular trafficking in the brain et al. Contact person : Christiane RiedlDeadline for abstracts/proposals : 18th February 2014 Check the event website for more details.
: 2014.04.08. : 2014.04.12.
: Austria, Sölden,
WPA Regional Meeting - Addressing mental health needs in the Alps-Adria-Danube Region: Stigma,Community Based Care, Stress and SuicidalityOrganizer : Psychiatric Association of SloveniaContact : Dr. Peter Pregelj / Dr. Jurij BonE-mail : peter.pregelj@psih-klinika.si / jurij.bon@pb-begunje.si Website : www.wpaljubljana2014.org
: 2014.04.09. : 2014.04.12.
: Slovenia, Ljubljana,
Fővárosi Pszichiátriai Gondozók Egyesületének összejöveteleKedves Főpsziche tagok és érdeklődők! A Fővárosi Pszichiátriai Gondozók Egyesülete minden hónap második szerdáján összejövetelt szervez.A következő összejövetel időpontja : 2014. április 9.Helyszín : Forrásház (XIX. Dobó Katica u. 18.)Megközelítés : Határ úttól (3. Metró állomása) 2 megálló a 42.-es villamossal, vagy 2 megálló az 50-es villamossal.Program : - 9h Dr. Silling Tibor (MPGRE): Tudományos értekezlet, mint a stresszkezelés hatékony módja. - 10h Farkas Dalma (Félsziget Klubház): Közösségi Pszichiátria – USA tapasztalatok. - 11h Dr. Ohár Andrea: TEVA CNS - A hatékonyság a legfontosabb. Büfé A TEVA támogatásávalAz esemény meghívója megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2014.04.09.
: Budapest, XIX. Dobó Katica u. 18., Forrásház

Akkreditált Eye Movement Desensitization and Reprocessing alap tréning (Level I)A pontos helyszínt a későbbiekben pontosítjuk.
További hasznos információ olvasható és a jelentkezési lap letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.
: 2014.04.10. : 2014.04.13.
: Szeged,
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Akkreditált Eye Movement Desensitization and Reprocessing alap tréning (Level I)A pontos helyszínt a későbbiekben pontosítjuk.
További hasznos információ olvasható és a jelentkezési lap letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.
: 2014.04.10. : 2014.04.13.
: Szeged,
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Asszertív (szociális kompetencia) tréning segítő hivatású szakemberek számára A szociális kompetencia az egyénnek az a képessége, hogy a szociális kapcsolatok terén felmerülő legkülönfélébb problémákat oly módon kezeli, hogy közben a kapcsolat fenntartására, megőrzésére törekszik. A szociális készségfejlesztő tréning rendkívül hatékonyan felhasználható a legkülönfélébb pszichés problémákkal küzdő személyek kapcsolati problémáinak kezelésében, valamint egészséges személyek számára is hasznos lehet. A tréning célja, hogy a résztvevők megtanulják megkülönböztetni a társas viselkedés négy alapformáját: a passzív, az agresszív, a passzív-agresszív és az asszertív viselkedést, visszajelzést kapjanak saját viselkedésük másokra gyakorolt hatásáról, fejlődjenek a segítő hivatás szerepköréhez tartozó kommunikációs készségekben és szociális kompetenciában, képesek legyenek hatékonyan kezelni az indulataikat. A képzés várható pozitív hatása a személyes hatékonyság és a kommunikációs készségek fejlődésén túlmenően az, hogy a résztvevők alkalmazni tudják a tanultakat kapcsolati problémákkal, szorongásos zavarokkal küzdő neurotikus és hiányos szociális készségekkel rendelkező pszichotikus páciensekkel. A képzés interaktív jellegű, a résztvevők aktív részvételén alapul. Az elméleti bevezetést helyzetgyakorlatokon alapuló szociális kompetenciát fejlesztő, szisztematikus tréning követi, melynek során a cél az egyes készségek begyakorlása (pozitív érzelmek, negatív indulatok kifejezése, kritika kezelése, nemet mondás, kompromisszumkötés, stb.)Szakmai vezető : dr. Perczel Forintos Dóra Akkreditációs kód : SE-TK/2014.II./00325Akkreditációs pont : 30A képzés óraszáma : 20 óraTanfolyam részvételi díja : 30.000,- FtVIKOTE tagoknak : 25.000,- Ft A tanfolyam díját kérjük az alábbi számlaszámra átutalni 2014. áprlis 3-ig. A közleménybe kérjük írja be nevét és a ASZKT elnevezést.: VIKOTE 10200823-22214775Jelentkezés : - telefonon: +36 20 825 0237 - e-mail-en: vikote.titkarsag@gmail.com , vagy a www.oftex.hu honlapon. SE ÁOK Klinikai szakpszichológusi szakképzésben részt vevőknek: 15 000,- Ft Jelentkezés: telefonon: 459 1493, e-mail-en: klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu (Mátyás Krisztina)
: 2014.04.11. : 2014.04.12.
Kategória: Képzés
: Budapest, VIII. ker. Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

21st International Sexual Health CongressDear Colleagues, We are pleased to announce that the 21st Meeting of the International Sexual Health Congress which is held by Association of Sexual Health Institute (C?SED) and German Society for Social Scientific Sexuality Research (DGSS) will meet in Antalya, Turkey on April 17-20th at the Su Hotel. The theme of the congress will be Advances in Treatment of Sexual Dysunctions and Sexology. The main speakers at the congress will address advances in our understanding of the treatment of selected sexual dysfunctions. There will be longer invited lectures of around 45-60 minutes with well-known figures in the field, poster and short oral presentation sessions, workshops, and discussion sessions. Each presenter will have the option to submit a short article which will be published in the Proceeding of the Conference. In addition, presenters will also have the option to submit their presentation in PowerPoint files (in ppt. extension) which will be posted on our website for 5 years. The International Sexology Conference (DGSS Conference - www.sexologie.org ) is being organized by the Congress Organizing Committee and the Congress Scientific Committee. We invite you to submit proposals that will be selected by these committee?s for the short oral presentations, workshops, and discussion sessions. Please see our website for details about the submission process. (http://www.sexualhealthcongress.org/ ) Antalya, Turkey is considered the pearl of Turkey and a tourist paradise. All participants and their friends, spouses, and colleagues will be able to enjoy the Mediterranean sun, the ancient ruins of Antalya, spectacular social programs, and a traditional Dionysus Spring Festival will conclude the congress. The congress will be structured to allow scientists, clinicians, and academicians to meet in formal and informal ways to exchange ideas. We hope that mental health professionals and physicians will take advantage of this unique educational opportunity during one of the most beautiful seasons of Antalya. Sincerely,Gerald R. Weeks , Ph.D., ABPP President, 21st Congresswww.cised.org.tr www.sexologie.org www.cinselsaglik2014.org Prof. Dr. Jakob PASTÖTTER Co-chairwww.sexologie.org Further information can be found here .
: 2014.04.17. : 2014.04.20.
: Turkey, Antalya,
Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiájaNapjainkban egyre nő a depressziós és szorongásos panaszokkal küzdő gyerekek és serdülők száma, akikkel mindennapi munkánk során gyakran találkozunk. Hatékonyságvizsgálatok alapján ezeket a tüneteket a kognitív viselkedésterápiás intervenciók hatékonyan enyhítik. Két ilyen, angolból adaptált, magyarországi vizsgálatok alapján is hatékonynak talált, gyermekek és serdülők kezelésére kidolgozott terápiás program megtanulását célzó tréninget szervezünk a Vadaskert Kórházban.
A fenti terápiák előnyei: rövid időtartamúak (10-15 ülés), hatékonyak, gyermekek számára érthetőek, könnyen követhetőek; a gyermekek adaptív coping stratégiákat sajátítanak el, amelyeket a későbbiekben is alkalmazni tudnak.
A tanfolyam elméleti szemináriumokat, sajátélmény jellegű gyakorlatokat, videodemonstrációkat, szupervíziós lehetőségeket foglal magába. Mindkét programhoz tartozik egy terapeutáknak szóló kézikönyv ill. a gyermek számára készült munkafüzet, amelyet a résztvevők a helyszínen kaphatnak meg.
Előadók:
Bognár Emese – klinikai szakpszichológus
Németh Laura – klinikai szakpszichológus
Dr. Nagy Péter – gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
Bővebb információ a honlapon olvasható!
: 2014.04.17. : 2014.04.18.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/
The 10th International Conference on Psychiatry “Psychiatric Models; Biological and Psychological perspectives”Recently there has been a growing awareness of the importance of Biological and Psychological models in Psychiatry; thus this congress will highlight these important issues. Contact person : Dr Mohamed KhaledDeadline for abstracts/proposals : 1st December 2013 Check the event website for more details.
: 2014.04.17. : 2014.04.19.
: Saudi Arabia, Jeddah,
Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiájaNapjainkban egyre nő a depressziós és szorongásos panaszokkal küzdő gyerekek és serdülők száma, akikkel mindennapi munkánk során gyakran találkozunk. Hatékonyságvizsgálatok alapján ezeket a tüneteket a kognitív viselkedésterápiás intervenciók hatékonyan enyhítik. Két ilyen, angolból adaptált, magyarországi vizsgálatok alapján is hatékonynak talált, gyermekek és serdülők kezelésére kidolgozott terápiás program megtanulását célzó tréninget szervezünk a Vadaskert Kórházban.
A fenti terápiák előnyei: rövid időtartamúak (10-15 ülés), hatékonyak, gyermekek számára érthetőek, könnyen követhetőek; a gyermekek adaptív coping stratégiákat sajátítanak el, amelyeket a későbbiekben is alkalmazni tudnak.
A tanfolyam elméleti szemináriumokat, sajátélmény jellegű gyakorlatokat, videodemonstrációkat, szupervíziós lehetőségeket foglal magába. Mindkét programhoz tartozik egy terapeutáknak szóló kézikönyv ill. a gyermek számára készült munkafüzet, amelyet a résztvevők a helyszínen kaphatnak meg.
Előadók:
Bognár Emese – klinikai szakpszichológus
Németh Laura – klinikai szakpszichológus
Dr. Nagy Péter – gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
Bővebb információ a honlapon olvasható!
: 2014.04.17. : 2014.04.18.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/
Magyar Családterápiás Egyesület XXVIII. VándorgyűléseAz elmúlt két év hagyományait folytatva most is egyetlen főtémát választottunk, olyat, amely kellőképpen tág teret adhat a családokban felnövő vagy éppen a családokon kívül nevelkedő gyermekekkel foglalkozó szakembereknek arra, hogy megosszák egymással tapasztalataikat. Minden gyermekkel kapcsolatos téma fontos lehet, ezért szeretettel várunk minden gyermekekkel és családokkal foglalkozó érdeklődőt, és előadót.Az elmúlt két év hagyományait folytatva most is egyetlen főtémát választottunk, olyat, amely kellőképpen tág teret adhat a családokban felnövő vagy éppen a családokon kívül nevelkedő gyermekekkel foglalkozó szakembereknek arra, hogy megosszák egymással tapasztalataikat. Minden gyermekkel kapcsolatos téma fontos lehet, ezért szeretettel várunk minden gyermekekkel és családokkal foglalkozó érdeklődőt, és előadót. A jelentkezésről, részvételi díjakról, szállásfoglalásról és az előadás-kivonatok formai és tartalmi követelményeiről részletes információk találhatók az egyesület weboldalán .Az absztraktok leadási határideje : 2014. február 28.Az esemény meghívója megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.
: 2014.04.25. 14:00 : 2014.04.27. 13:00
: 3300 Eger, Szálloda út 1-3., Hotel Eger & Park
Kapcsolódó dokumentumok (1)
International Society for Affective Disorders CongressThis major international conference aims to promote networking, exchange of ideas and experiences,and advance awareness of the consequence of mental health to global health and human development. Contact person : Candice LewisDeadline for abstracts/proposals : 18th November 2013 Check the event website for more details.
: 2014.04.28. : 2014.04.30.
: Germany, Berlin,
Burn-out és kiutak az egészségügyben és a szociális gondozásban KonferenciaAz ÉBREDÉSEK ALAPÍTVÁNY, a SE Magatartástudományi Intézete és az Állami Tiszti Főorvosi Hivatal meghívja Önt a Burn-out és kiutak az egészségügyben és a szociális gondozásban című konferenciára.
Meghívott előadók:
Michael KAPLAN, pszichológus, Oregon. USA
Dr. Győrffy Zsuzsa PhD, SE Magatartástudományi Intézet
Dr. Balczár Lajos, pszichiáter főorvos, Veszprém
Bartákné Csáky Mária, klinikai szakpszichológus, Veszprém
Dr. Veres Zsuzsa, pszichiáter, Veszprém
Kristóf Róbert, szervezetfejlesztő szakközgazdász, Ébredések Alapítvány
Részvételi díj:
2014. április 20-ig: 4.500 Ft
2014. április 21-től: 7.000 Ft
Helyszíni regisztráció: 10.000 Ft.
A konferencia utóakkreditálásra kerül.
Bővebb információért kattintson ide!
Időpont: 2014.04.29.
: 1096 Budapest, Nagyvárad tér 2., Országos Tisztifőorvosi Hivatal – Fodor terem (Heim Pál Kórházzal szemben)

EFCAP Congress 2014Our congress programme strives for scientific rigour and to lead the way in developing clinical excellence and promoting best practice. Contact person : Rosanne BrakeDeadline for abstracts/proposals : 3rd January 2014 Check the event website for more details.
: 2014.05.07. : 2014.05.09.
: United Kingdom, Manchester,
Workshop a Magyar Családterápiás Egyesület szervezésében - A kapcsolat megteremtése és a kötődés helyreállítása Előadó: Judith Kellner (USA) Regisztráció 8:30-tól Részvételi díj (2 nap): 15.000,-Ft Napijegy: 10.000,-Ft A részvételi díj befizetése a helyszínen is lehetséges, de a korlátozott számú férőhelyek miatt javasoljuk, hogy regisztrációját minél előbb erősítse meg a részvételi díj átutalásával a Magyar Családterápiás Egyesület bankszámlaszámára: 11702036-20635408-00000000 MCSE aktivitási pont (2 nap): 12 pont; (1 nap): 6 pont A két napos workshop elméleti és gyakorlati bevezetést nyújt az Érzelem Fókuszú Terápiába (ÉFT). A Dr. Susan Johnson által alapított humanisztikus-élménycentrikus, rendszerszemléletű megközelítés, a kötődés elméletekre épül, különleges fókusszal az érzelmekre. A párterápia területén az irányzat eredményességét empirikusan igazolt kutatások támasztják alá és napjainkban ez az egyik leginkább megalapozott megközelítés. Az ÉFT párterápia célja nem csupán a kapcsolati zavar csökkentése, hanem egy új, biztonságos érzelmi kapcsolat kiépítése. A workshop első napján röviden átismételjük a kötődés elméletet és az érzelmek természetét, megismerjük az ÉFT folyamat-térképének 3 szakaszát és 9 lépését. Az intervenciók ismertetése után a gyakorlatban is kipróbálhatjuk a tanultakat. A második nap megtanuljuk, hogy az ülések során hogyan mélyíthetjük el a pár tagjai közötti érzelmeket, a jobb, biztonságosabb kapcsolat elősegítése érdekében. Foglalkozunk a terapeuta személyiségének kérdésével is, és hogy ez hogyan befolyásolja a terápiát. Az interaktív workshopot ÉFT terápiás üléseken készült videók, sajátélményű gyakorlatok és élő párterápiás bemutató is színesíti. A workshop dinamikus tanfolyami környezetben nyújt bevezetést az ÉFT párterápiába kezdő és tapasztalt terapeutáknak egyaránt. Az előadó Judith Kellner, magyar származású Amerikában élő, pszichoterapeuta, család- és párterapeuta, akkreditált ÉFT terapeuta és szupervízor. A magyar és angol nyelvű workshopon tolmácsolást biztosítunk!A jelentkezéshez kattintson ide .
: 2014.05.07. : 2014.05.08.
: 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14., Lurdy Ház
A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára.A Vadaskert Kórház és Szakambulancia baba-mama rendelőjében sok éve folytatunk terápiás munkát a szüléshez kapcsolódó érzelmi-hangulati zavarok esetén nőkkel, anyákkal, baba-mama párokkal, családokkal.
Előadók:
Dr. Frigyes Júlia – pszichiáter, diplomás szülésznő, dúla
Molnár Judit Eszter –klinikai szakpszichológus, kiképző pszichoterapeuta, jungi analítikus, hipnoterapeuta, perinatális, csecsemő terapeuta
„A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig” című, akkreditált képzésünket azoknak a szakembereknek – háziorvosoknak, szülész-nőgyógyászoknak, szülészeknek, védőnőknek, bábáknak, klinikai és ált. pszichológusoknak, stb. - ajánljuk, akik a mindennapi munkájuk során leendő anyákkal, baba-mama párokkal, ill. családokkal foglalkoznak, és szívesen kiegészítenék meglévő tudásukat új terápiás lehetőségekkel.
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
Bővebb információ a honlapon olvasható!
Időpont: 2014.05.09.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/
International Review of Psychosis & BipolarityOrganizer : International Forum on Psychosis and BipolarityCollaboration : 1) WPA Section on Private Practice 2) International Society on Neurobiology and PsychopharmacologyContact person : Dr. KN FountoulakisE-mail : kostasfountoulakis@gmail.com Congress Website : http://www.irbd.org / http://www.ifpb.info/join-ifpb.php
: 2014.05.09. : 2014.05.12.
: Greece, Athens,

Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elméletKépzésünket elsősorban azoknak a szakembereknek hirdetjük meg, akik a serdülő korosztállyal foglalkoznak.
A bemutatott módszer segítséget nyújthat a szakembereknek a hatékony csapatépítésben, a kooperáció kialakításában, kommunikáció javításában. Ismereteket kaphatnak arról, hogy hogyan érdemes megtervezni, levezetni és lezárni serdülőknek tartott önismereti csoportokat. Emellett a képzés abban is segíthet, hogy hogyan lehet kamaszok érdeklődését felkelteni, figyelmüket fenntartani, illetve a lázadás ellenére kölcsönös együttműködést kialakítani. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.
A kamaszok életében az önismereti csoport a következő területeken bizonyul eredményesnek: önkifejezés elősegítése, önismeret mélyítése, megküzdési stratégiák fejlesztése, kortárs kapcsolatok javítása, hatékonyabb konfliktus- és indulatkezelés, deviancia megelőzése és megszüntetése, beilleszkedés elősegítése, az identitáskrízis feloldása. A tapasztalatok bizonyítják, hogy a csoportokon való részvétel következtében tüneti szinten változások figyelhetőek meg: csökken a szorongás, javul a felnőttekkel való kapcsolat és a kommunikáció, növekszik az énerő, a fiatalok egyfajta „hitet” nyernek abban, hogy képesek saját sorsukon változtatni. A világ megélhetővé, értékessé válik, melynek következtében a tudatmódosító szerek használata csökken, feleslegessé válik.
Előadók: Bukor Ivett szociálpedagógus, Farkas Luca klinikai szakpszichológus, Dr. Máté Mónika gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos, Szertics Péter pszichológus
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
Bővebb információ a honlapon olvasható!
: 2014.05.09. : 2014.05.10.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/
Tudatos Jelenlét (Mindfulness) KépzésA mindfulness meditáció a kognitív terápia harmadik hullámának rendkívül érdekes, meglepően hatékony új területe. Legjobban a „tudatos jelenlét” kifejezéssel lehet lefordítani: olyan speciális figyelmi állapotot, tudati beállítódást jelent, amely a jelenre fókuszál, növeli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot, a gondolatok kíváncsi megfigyelését és elfogadását javasolja. A standard kognitív terápiától eltérően nem akarja megváltoztatni az emocionális distresszt kiváltó negatív gondolatokat, hanem az azoktól való távolságtartásra bátorítja az egyént. Fő üzenete az, hogy a személyiség több és gazdagabb, mint gondolatainak összessége. A depresszióban, szorongásos állapotokban megjelenő negatív gondolatok pusztán tudattartalmak, amelyek lehet, hogy igazak, de lehet, hogy nem: de semmiképpen sem azonosak a személlyel. A jelenben való létezés és pl. a kényszergondolatoktól való távolságtartás nagyon hatékony a stresszel kapcsolatos betegségek megelőzésében. A mindfulness meditáció hatékonyságát számos vizsgálat alátámasztja: míg korábban jó eredménnyel használták a krónikus fájdalom és krónikus stressz kezelésében, ma már a súlyos rekurrens depresszióban is segít a visszaesések megelőzésében.
A mindfulness képzést olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során pszichés problémákkal küzdő, szorongásos és depressziós páciensekkel, krónikus fájdalmakban, daganatos megbetegedésben, stressz eredetű szív-, emésztési és légzőszervi problémákban szenvedő páciensekkel dolgoznak.
Kreditpont érték: 8 pont
: 2014.05.09. 10:00 : 2014.05.09. 15:00
Kategória: Képzés
: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (Szemészeti Klinika épülete)

Recent Advances in Neuropsychiatric, Psychological and Social SciencesIt is our great pleasure to invite you to participate in the 19th International Conference of the A.P.P.A.C., the 9th of the series on “Recent Advances in Neuropsychiatric, Psychological and Social Sciences” (CME/CPD accredited). Contact person : John Kouros Check the event website for more details.
: 2014.05.13. : 2014.05.16.
: Greece, Athens,
Congress of World Association for Dynamic Psychiatry“Multidisciplinary Approach to and Treatment of Mental Disorders: Myth or Reality?"
ORGANIZER: World Association for Dynamic Psychiatry
CONTACT: Dr. Maria Ammon, General Secretary WADP
E-MAIL: DAPBerlin@aol.com
: 2014.05.14. : 2014.05.17.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Russia, St.Petersburg,
A rendezvény Web oldala: http://www.wadp-congress.de
Annual International Conference Cognitive - Social, and Behavioural Sciences (icCSBs 2014)Virtual Posters' Abstracts can be read in the formal online program and in the Cognitive proceedings and will be a fully-qualified scientific presentation. The presentation will be citable as such. Contact person : Prof. Dr. W.C.M. (Willibrord) Weijmar SchultzDeadline for abstracts/proposals : 1st April 2014 Check the event website for more details.
: 2014.05.14. : 2014.05.17.
: Turkey, Mersin,
A Főpsziché Egyesület következő összejöveteleKedves Főpsziche tagok és érdeklődők! Egyesületünk 2014. május 14-én tartja következő összejövetelét.
Program:
- 9h- Dr. Filetóth Zsuzsa: Újabb vaklicit után.
- 10 h Dr. Haszmann Andrea: Igazságügyi kérdések – új PTK (gondnokság, sérelemdíj …)
- 11. h Dr. Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász a magyar egészségügy helyzetéről.
Büfé
Figyelem! Kérjük a kedves tagokat, hogy minél többen és pontosan érkezzenek!
Tájékoztatás:
Meghívóinkat, leveleinket elektronikus úton juttatjuk el tagságunknak, és a fővárosi pszichiátriai gondozóknak, szakrendelőknek. Összejöveteleinkről az MPT honlapja ad tájékoztatást!
Kérjük, akinek nincs e-mail elérhetősége, jelezze vezetőségünknek!
Kérjük, hogy személyi vagy rendelési időben, e-mail címben történt változásokat közöljék a vezetőséggel!
Dr. Magyar Iván György
elnök
: 2014.05.14. 09:00 : 2014.05.14. 12:00

A Tourette-szindróma és tic zavarok diagnózisa és terápiás protokolljaA Vadaskert Kórház és Szakambulancia keretein belül immár 10 éve foglalkozunk speciálisan a Tourette szindróma és tic zavarok diagnosztikájával és terápiás megközelítésével. Emellett számos nemzetközi kutatásban veszünk részt, melyek a zavar hátterében álló genetikai és viselkedési faktorokat térképezik fel. A Tourette-szindróma és tic zavarok diagnózisa és terápiás protokollja című képzésünket azoknak a szakembereknek (pszichológus, pszichiáter, neurológus, gyermekgyógyász, háziorvos) ajánljuk, akik találkoznak tic zavarokkal a mindennapi gyakorlatuk során. A tanfolyamon részletesen hallhatnak a zavar klinikai hátteréről, a modern kutatási eredményekről, a legújabb biológiai- és pszichoterápiás megközelítésekről. Képzésünk gyakorlati szempontú, külön workshop keretében mutatunk videodemonstrációkat, esetmegbeszélést és részletes terápiás protokoll ismertetést.
Előadók:
Tárnok Zsanett PhD. – klinikai szakpszichológus, neuropszichológus
Dr. Nagy Péter – gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
Farkas Luca – klinikai szakpszichológus
Dr. Kenézlői Eszter - gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
Bognár Emese – klinikai szakpszichológus
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
Bővebb információ a honlapon olvasható!
: 2014.05.15. 09:00 : 2014.05.15. 16:30

Tudatos Jelenlét (MINDFULNESS) képzés A mindfulness meditáció a kognitív terápia harmadik hullámának rendkívül érdekes, meglepően hatékony új területe. Legjobban a „tudatos jelenlét” kifejezéssel lehet lefordítani: olyan speciális figyelmi állapotot, tudati beállítódást jelent, amely a jelenre fókuszál, növeli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot, a gondolatok kíváncsi megfigyelését és elfogadását javasolja. A standard kognitív terápiától eltérően nem akarja megváltoztatni az emocionális distresszt kiváltó negatív gondolatokat, hanem az azoktól való távolságtartásra bátorítja az egyént. Fő üzenete az, hogy a személyiség több és gazdagabb, mint gondolatainak összessége. A depresszióban, szorongásos állapotokban megjelenő negatív gondolatok pusztán tudattartalmak, amelyek lehet, hogy igazak, de lehet, hogy nem: de semmiképpen sem azonosak a személlyel. A jelenben való létezés és pl. a kényszergondolatoktól való távolságtartás nagyon hatékony a stresszel kapcsolatos betegségek megelőzésében. A mindfulness meditáció hatékonyságát számos vizsgálat alátámasztja: míg korábban jó eredménnyel használták a krónikus fájdalom és krónikus stressz kezelésében, ma már a súlyos rekurrens depresszióban is segít a visszaesések megelőzésében. A mindfulness képzést olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során pszichés problémákkal küzdő, szorongásos és depressziós páciensekkel, krónikus fájdalmakban, daganatos megbetegedésben, stressz eredetű szív-, emésztési és légzőszervi problémákban szenvedő páciensekkel dolgoznak.Kreditpont érték : 8 pontA tanfolyamot tartja : Dr. Perczel Forintos Dóra és Ajtay GyöngyiIdőtartam : 8 óra Időpont: 2014. május 16., 10.00 óraHelyszín : Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25- 29. Szemészeti Klinika épülete)Maximális létszám : 30 főRészvételi díj : 20 000 Ft SE ÁOK Klinikai szakpszichológusi szakképzésben résztvevőknek: 10 000 FtTanfolyam jellege : kötelezően választhatóSzervező intézmények : Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia TanszékJelentkezés : telefonon: 459-1493, e-mail-en: klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu vagy a www.oftex.hu honlaponÓrarend : 1. 2014.05.16 10:00 Mindfulness módszerek a pszichés zavarok kezelésében - előadás Dr. Perczel Forintos Dóra 2. 2014.05.16 12:00 Bevezetés a tudatos figyelem gyakorlásába - gyakorlat Dr. Perczel Forintos Dóra , Ajtay Gyöngyi 3. 2014.05.16 14:30 Tudatos jelenlét a mindennapi életben - gyakorlat Dr. Perczel Forintos Dóra , Ajtay Gyöngyi 4. 2014.05.16 16:30 Belső élményeink tudatos megfigyelése - gyakorlat Dr. Perczel Forintos Dóra , Ajtay Gyöngyi
Időpont: 2014.05.16.
Kategória: Képzés
: Budapest, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék
21st Annual International "Stress and Behavior" Neuroscience and Biopsychiatry ConferenceAn annual international event gathering scientists and psychiatrists from around the world to share an interest in stress-evoked brain disorders in both humans and animals. Contact person : NA NutsaDeadline for abstracts/proposals : 28th February 2014 Check the event website for more details.
: 2014.05.16. : 2014.05.19.
: Russian Federation, St-Petersburg,

Társadalom és művészet szekciói a IX. Szimbiózis Kulturális Antropológiai Fesztiválon Outsider art | Részvétel és együttműködés a kortárs művészetbenElőadások, bemutatók :- Tóth Eszter: Az outsider art társadalmi vonatkozásai A társdalom peremén élők művészetének megközelítési lehetőségei Az outsider art a XX. század második felétől a kortárs képzőművészet élénk, kiegészítő eleme. Társadalmilag és kulturálisan is „kívülálló” alkotók és a társadalom sérülékeny csoportjaihoz tartozó személyek lenyűgöző, faragatlan művei. Az outsider art művészeti-kulturális, egészségügyi és szociális területek találkozási pontja, metszete. Megmutatja, hogy az izolált élethelyzetek az alkotás egészen más perspektíváit nyitják meg. E művek érzékenységükkel képesek intenzív érzelmi viszonyt megteremteni a közönséggel is. Előadásomban holisztikus szempontok szerint vizsgálom a társadalom peremén élők művészetét, megközelítési lehetőségeit, kiemelten fókuszálva a társadalmi kontextusra és a befogadói attitűdökre. Kapcsolódó, ráhangoló művészeti program 14:30-tól az Alkotóműhelyben: "Képzőművészet, outsider art és mi" - Csatlós Judit: Együttműködés és részvétel a kortárs művészetben Előadásomban együttműködésen és részvételen alapuló kortárs művészeti gyakorlatokat mutatok be. Értelmezésem szerint ezek a kezdeményezések a művészet lehetséges társadalmi szerepét a demokrácia és a részvételi kultúra viszonyában határozzák meg.További információkért kattintson ide .
: 2014.05.17. 16:30 : 2014.05.17. 17:45
: Moziterem - kiállítótér (Fogasház - földszint)
A depresszió kezelésének aktuális kérdéseiTisztelt Kolléga! A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a A depresszió kezelésének aktuális kérdései című, a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezett továbbképzésre.Program : - Purebl György – Cirkadián ritmusok és depresszió - Szily Erika – Gyakori komorbid betegségek depresszióban: differenciál-diagnosztikai dilemmák - Baran Brigitta – Depresszió és szomatikus betegségek komorbiditása: terápiás megfontolások Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a www.cmepszichiatria.hu honlapon történő regisztrációval.A program akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I./00385Akkreditációs pont : 6Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható : gyermek- és ifjúságpszichiátria, gyermekpszichiátria, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció A tanfolyamon a részvétel ingyenes.Az esemény meghívója megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.
: 2014.05.20. 14:00 : 2014.05.20. 17:00
: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. emeleti tanterme
Kapcsolódó dokumentumok (1)
17th EPA Section Epidemiology and Social Psychiatry Meeting - "Disease Burden and Service Delivery"The conference will cover research on the epidemiology of mental disorders and issues of mental health service planning and delivery. Parallel sessions will present high-quality research findings from the fields of epidemiology and social psychiatry. Contact person : Jana KonradDeadline for abstracts/proposals : 31st October 2013 Check the event website for more details.
: 2014.05.21. : 2014.05.24.
: Germany, Ulm/Neu-Ulm,

Nyírő-OPAI Multidiszciplináris Tudományos délutánA Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait tudományos programjára.
Téma:
Pszichoonkológia
Az előadások:
1. A magyarországi daganatos betegek pszichoszociális helyzete - Rohánszky Magda
2. A csoportterápiák helye a daganatos betegek pszichés ellátásában - Kegye Adrienne
3. A Nyírő - OPAI Pszichoonkológiái Szakambulanicájának kezdeti tapasztalatai - Prezenszki Zsuzsa
: 2014.05.21. 13:30 : 2014.05.21. 17:00
: Budapest, Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet - könyvtár
Tudományos Ülés és Betegtalálkozó - Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet dénesfai Pszichiátriai Rehabilitációs Osztály fennállásának 60. évfordulójaTisztelettel meghívjuk Önt a kapuvári Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet dénesfai Pszichiátriai Rehabilitációs Osztálya fennállásának 60. évfordulóján rendezendő Tudományos Ülésre és Betegtalálkozóra.Helyszínei : Kapuvár Város Önkormányzat Díszterme (Kapuvár, Fő tér 1.) - 10.00: Megnyitó - 10.10: Tudományos konferencia Dénesfa, Fő utca 19. - 14.30. Betegtalálkozó Program: köszöntések, Kulcsár Béla Liszt díjas harmonikaművész előadása, társintézetek kulturális műsora, tombola, uzsonna, parkséta, tánc.Fő védnök : Hámori György-Kapuvár Város PolgármestereVédnökök : - Dr. Molnár Károly: Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke - Prof. Dr. Füredi János: Magyar Pszichiátriai Társaság tiszteletbeli elnöke - Prof. Dr. Tringer László: Magyar Pszichiátriai Társaság tiszteletbeli elnöke - Dr. Varga Gábor: GYEMSZI Észak-Dunántúli Térségi IgazgatóTudományos ülés programja :Üléselnök : Dr. Benedek Zoltán-Dr. Ostorharics–Horváth György - Dr. Ostorharics H. György (Kapuvár-Dénesfa): A Dénesfai Pszichiátriai Rehabilitációs Osztály története és működése - Dr. Németh Attila (OPAI, Budapest): Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet megalakulása és helye a hazai pszichiátriában - Dr. Harmatta János (OORI, Budapest): 30 év pszichoterápiás rehabilitáció Tündérhegyen: A terápiás team szerepe a pszichoterápiás osztályon. - Dr. Móré E. Csaba (DE KK Pszichiátriai Klinika Debrecen): Szocializáció és egészség. - Dr. Kassay-Farkas Ákos (Nyírő Gyula Kórház, Budapest): Művészetterápia helye a rehabilitációban. - Dr. Feller Gábor (PAMOK Győr): Mentális betegek rehabilitációjának múltja és jövője. - Dr. Horváth Szabolcs és Anginé Szántó Ibolya (Budapest): Gyógy –foglalkoztatás társadalmi meghatározottsága. - Dr. Kosza Ida (Pomáz): Új utak a pszichoszociális rehabilitációban. - Dr. Balázs-Fényi László (Kapuvár): A pszichiátriai rehabilitáció a mentálhigiénés gondozás keretében.A rendezvény támogatói : - Hámori György, Kapuvár Város Önkormányzata - Lumniczer Sándor Kórház –Rendelőintézet, Kapuvár - Dr. Némethné István Erzsébet, Hövej Önkormányzata - Takács Lajos, Dénesfa Önkormányzata - Ostorharics Bt., Győr - Kulcsár Béla, Liszt-díjas harmonikaművész - Németh Sándor, Security Kft ügyvezető igazgató - Kiss Imre, BIOBOX - Kovács Ferenc, Tanár - Holcza Istvánné Rábaközi perec készítő - Dénesfáért Egyesület A meghívó megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2014.05.22.
: Kapuvár, Városháza, Díszterem

Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző HétvégeKedves Doktornők, Doktor Urak!
A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány – amely immár két évtizedes múltra tekint vissza – a korábbi Orvostovábbképző Egyetem Pszichiátriai Tanszéke munkájának segítésére jött létre. Az egyetem megszűnése után is folytatta tevékenységét, melyben a legfőbb cél az ismeretek bővítése és a naprakész gyakorlat elsajátítása. Az Alapítvány olyan rendezvények tudományos programját alakítja ki, melyekben az előadásokon résztvevők egyrészt új ismereteket szerezhetnek, másrészt a tudományos ismeretek sajátos kontextusba helyezése által azokat hatékonyan el is sajátítják, ezen kívül gyakorlati kérdések és tapasztalatok megvitatására is van lehetőség.
Az Alapítvány felkéri együttműködésre a szintén nagy hagyományokkal bíró Hippocrates folyóirat kiadóját (Dzéta Kft.) annak érdekében, hogy magas színvonalú képzést nyújtson a pszichiáterek számára, hazai élvonalbeli előadók közreműködésével.
A szóban forgó képzés a Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége a Pszichiátriában elnevezéssel akkreditált konferencia.
Bízunk abban, hogy az elhangzó előadások, viták, valamint a szünetekben történő szakmai párbeszédek minden résztvevő számára egyaránt hasznosak lesznek.
Budapest, 2014. március 27.
Prof. Füredi János
a kuratórium elnöke
További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható!
: 2014.05.24. : 2014.05.25.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: Mátraháza, Lifestyle Hotel
A rendezvény Web oldala: http://hippocrateslap.hu/index.php?page=vandorgyules-2007
Kapcsolódó dokumentumok (1)
11th Research Training Seminar in Child and Adolescent PsychiatryOrganizer : International projects for the Foundation ChildCollaboration : 1) SOPSI Italian Society of Psychopathology 2) WPA section on Child and Adolescent PsychiatryContact : Prof. Ernesto Caffo / Ms. Martina LagattaE-mail : info@fondazionechild.it Website : www.fondazionechild.it
: 2014.05.25. : 2014.05.30.
: Italy, Camposampiero, Padova,
11. Nemzetközi „Dívány a Dunán” KonferenciaTisztelt Támogatóink, Barátaink! Szeretettel meghívjuk a 11. Nemzetközi „Dívány a Dunán” Konferenciára. A konferenciára a belépés díjtalan. Az eseményhez két nemzetközi művészetterápiás kiállítás is kapcsolódik, melyre várunk minden érdeklődőt szeretettel! - 2014. május 27., kedd, 18 óra, Francia Intézet - 2014. május 28., szerda 18 óra, Tárt Kapu GalériaA részletes program a mellékletben olvasható.
: 2014.05.27. : 2014.05.30.
: Budapest, Budapesti Francia és Olasz Intézetben illetve külsős helyszínek

XI. Ipoly Menti TalálkozásokKedves barátaink! Az ipolysági zsidóság deportálásának 70 évfordulóján kegyeleti megemlékezést tartunk a Bartók Béla térti zsinagógában Ipolyságon. Tisztelettel várjuk Önöket!Hunčík Péter alapító Ipolyság város pecsétje - alapítványBővebb információkat talál a kapocsolódó dokumentumban.
: 2014.05.30. : 2014.06.07.
: Ipolyság, Bartók Béla tér – Menora Saag Centrum Artis

Pannónia Pszichiátriai Egyesület XXVIII. Vándorgyűlése - ”Liminalitás-pszichózis-virtualitás”- 09.00 - Regisztráció a Vándorgyűlés helyszínén - 10.00 - Megnyitó - Horváth István Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere - Muth Lajos Tolna Megyei Balassa János Kórház főigazgatója - Kertész Ágnes Tolna Megyei Balassa János Kórház Pszichiátriai Osztály főorvosa - Stark András a Pannónia Pszichiátriai Egyesület elnökeElőadások : - 10.15-11.15 Tényi Tamás: Pszichózis-nyelv-költészet - 11.15-12.15 Herold Róbert: Digitális szelf és pszichózis - 12.15-12.30 Szünet - 12.30-13.30 Glózer Rita: A netgeneráció és a közügyek (internetes reality-műfajok) - 13.30-14.30 EbédszünetWorkshopok : 14.30-17.00 1. Lájk - a páciens, a terapeuta és az internet vezeti: Árkovits Amaryl – Dorn Kriszta 2. Érzelmi szótár vezeti: Komáromi Erzsébet – Pap Erika 3. XYZ – A szelf a digitális világban vezeti: Herold Róbert 4.Új szerek, régi függőségek… motiváció, terápia, ártalomcsökkentés vezeti: Szemelyácz János - 17.00-17.15 Szünet - 17.15-18.15 Stark András: Bezárkózás a fóbiák elől a virtuális valóságba – „A szerelmes Thomas”- filmesszé - 18.15-18.30 Workshopvezetők beszámolója - 18.30 VacsoraAz esemény meghívója megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2014.05.30.
: 7100 Szekszárd, Szent István tér 10., Babits Mihály Kulturális Központ
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XI. Ipoly Menti TalálkozásokKedves barátaink! Az ipolysági zsidóság deportálásának 70 évfordulóján kegyeleti megemlékezést tartunk a Bartók Béla térti zsinagógában Ipolyságon. Tisztelettel várjuk Önöket!Hunčík Péter alapító Ipolyság város pecsétje - alapítványBővebb információkat talál a kapocsolódó dokumentumban.
: 2014.05.30. : 2014.06.07.
: Ipolyság, Bartók Béla tér – Menora Saag Centrum Artis
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényébenElőadók:
Dr. Frigyes Júlia – pszichiáter, diplomás szülésznő, dúla
Molnár Judit Eszter –klinikai szakpszichológus, kiképző pszichoterapeuta, jungi analítikus, hipnoterapeuta, perinatális, csecsemő terapeuta
A Vadaskert Kórház és Szakambulancia baba-mama rendelőjében sok éve folytatunk terápiás munkát a csecsemő-kisdedkorhoz kapcsolódó regulációs, kötődési és a szülői tünetként megjelenő érzelmi-hangulati zavarok esetén, baba-mama ill. szülőpárokkal, családokkal.
„A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényében” című, akkreditált képzésünket azoknak a szakembereknek –gyermek házi-kórháziorvosoknak, szülész-nőgyógyászoknak, szülésznőknek, klinikai és ált. pszichológusoknak, védőnőknek, bábáknak, csecsemőgondozóknak, általános ápolóknak, stb. - ajánljuk, akik a mindennapi munkájuk során leendő anyákkal, baba-mama párokkal, ill. családokkal foglalkoznak, és szívesen kiegészítenék meglévő tudásukat új terápiás lehetőségekkel.
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
Bővebb információ a honlapon olvasható!
Időpont: 2014.05.30.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/
XI. Ipoly Menti TalálkozásokKedves barátaink! Az ipolysági zsidóság deportálásának 70 évfordulóján kegyeleti megemlékezést tartunk a Bartók Béla térti zsinagógában Ipolyságon. Tisztelettel várjuk Önöket!Hunčík Péter alapító Ipolyság város pecsétje - alapítványBővebb információkat talál a kapocsolódó dokumentumban.
: 2014.05.30. : 2014.06.07.
: Ipolyság, Bartók Béla tér – Menora Saag Centrum Artis
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Fejezetek a gyermekpszichiátriából: ADHD és autizmusTanfolyamunk pénteki és szombati napokon kerül megrendezésre. A képzés egyik hétvégéjén a hiperaktivitás-figyelemzavar tünetegyüttessel, másik hétvégéjén az autizmus spektrumzavarral kapcsolatos diagnosztikai és terápiás lehetőségekkel ismertetjük meg a résztvevőket.
A tanfolyamra az ADHD+Autizmus hétvégére együtt (összesen 4 nap, részvételi díj: 60.000 Ft, kreditpont: 50), vagy külön-külön csak az ADHD hétvégére, vagy csak az Autizmus hétvégére is lehet jelentkezni (ekkor a tanfolyam 2 napos, részvételi díj: 30.000 Ft, kreditpont: 25).
ADHD 2014.05.30-31.
A Hiperaktivitás-Figyelemzavar az egyik leggyakrabban előforduló gyermekpszichiátriai betegség az iskoláskorú gyermekek körében, mellyel nemcsak a gyermekpszichiáterek, hanem minden, ezzel a korosztállyal kapcsolatban lévő szakma képviselője találkozik. Az időben történő felismerés és a hatékony kezelés rendkívül fontos, közös feladatunk. A tapasztalatunk az, hogy mind a korai felismerés és a szakszerű segítségnyújtás terén, számos esetben a szakemberek nem megfelelően felkészültek, gyakran eszköztelenek. A Hiperaktivitás-Figyelemzavar bizonyítottan hatékony terápiája a kognitív-viselkedésterápia és az ehhez kapcsolódó szülőtréning. A képzésünkön a viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe, működésébe, valamint részletesen ismertetjük a szülőtréningek során végzett munkánkat, és szerzett tapasztalatainkat. Igyekszünk minél több gyakorlati segítséget nyújtani a résztvevők számára, bízva abban, hogy munkájuk során mindez hathatós segítséget jelent majd. Ezt a képzést azoknak a szakembereknek ajánljuk, akik találkoznak a Hiperaktivitás-Figyelemzavar problémájával, és a már meglévő ismereteiket szeretnék bővíteni, gyakorlati tudásukat szélesíteni.
Előadók:
Dr. Baji Ildikó – gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
Dr. Kiss Enikő – gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
Bővebb információ a honlapon olvasható!
: 2014.05.30. : 2014.05.31.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/
Testre bízva - A pszichodinamikus mozgás- és táncterápia műhelykonferenciájaA Pszichodinamikus Mozgás- és Táncterápia (PMTT) önismereti és terápiás módszer, amely a mozgásimprovizációban, táncban rejlő alkotó és gyógyító lehetőségeket összekapcsolja a pszichoanalitikusan orientált csoportterápia eszközeivel. A PMTT alapja a testi érzések felszínre hozása, a testtudati munka. Ezen a bázison végzünk egyéni, páros vagy csoportos mozgásimprovizációt. A pszichodinamikus módszer lényeges önismereti eszköze a mozgásos élmények megbeszélése is. A csoport résztvevőitől semmiféle mozgásos, táncos előképzettséget nem igényel.Program : - 10.00-10.45 A pszichodinamikus mozgás és táncterápia főbb jellemzői Előadó: Simon Judit, pszichodinamikus kiképző mozgás- és táncpszichoterapeuta - 11.00-14.00 Workshopok – saját tapasztalat, élmény a módszerről - 14.00-15.00 Szünet - 15.00- 17.00 Workshopok – saját tapasztalat, élmény a módszerről - 17.30- 19.00 Kerekasztalbeszélgetés a workshopok résztvevőivelJelentkezési lap, további információ : www.tancterapia.net , mozgasterapia.konferencia@gmail.com Az esemény meghívója megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.
: 2014.05.31. 10:00 : 2014.05.31. 19:00
: 1139 Budapest, Gyutacs u.10., SÍN Kulturális Központ

Magyar Szexuális Medicina Társaság III. tudományos ülése - Operatív andrológiai tanfolyamTISZTELT KOLLÉGÁK!
A szexuális gyógyítás az orvostudomány folyamatosan fejlődő, minden évben újdonsággal szolgáló területe. A hatékony gyógyítás feltétele ezen a területen is a széleskörű tájékozottság, sok esetben a korszerű műtéti technikák megismerése.
A Magyar Szexuális Medicina Társaság idén a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának Andrológiai Centrumával karöltve szervezi meg továbbképző tanfolyamát. Ismert külföldi és hazai szakemberek részvételével zajló élő műtéti bemutatók mellett a legújabb gyógyszeres kezelési lehetőségekkel valamint a szexuális gyógyítás interdiszciplináris /nőgyógyászat, pszichológia stb./ vonatkozásaival ismerkedhetnek meg a részvevők.
Fő témák:
• Operatív andrológia / élő műtéti bemutatók/ - andrológiai mikrosebészeti műtétek, genitális sebészet, penisgörbületek, erectilis dysfunctio műtétei.
• A szexualitás organikus vonatkozásai – újdonságok a gyógyszeres kezelés területén
• A szexuális gyógyítás lelki és interperszonális vonatkozásai
Szeretettel várjuk azokat, akik érdeklődnek a szexuális problémák gyógyítása valamint a férfi genitális műtétek
iránt.
Dr. Fekete Ferenc
Magyar Szexuális Medicina Társaság elnöke
Dr. Kopa Zsolt Prof.
SE. Urológiai Klinika Andrológiai Centrum vezetője
Dr Nyirády Péter
SE. Urológiai Klinika igazgató
További információkért kattintson!
: 2014.06.06. : 2014.06.07.
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
: 1088 Budapest, Rákóczi út 43-45., Novotel Budapest Centrum****
A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu
TanulástechnikaNapjainkban egyre gyakrabban hallunk arról, hogy a gyermekek tanulási hatékonysága nem megfelelő. Ez több okból adódhat (tervezés hiánya, szorongás, motivációhiány, nem megfelelő tanulási stratégiák alkalmazása stb.). Ezért fontosnak tartjuk, hogy minél több tanuló megismerje és elsajátítsa a hatékony tanulás titkát, az ehhez tartozó technikákat. Így a Vadaskert Alapítvány által szervezett tanfolyam célja, hogy a szakemberek is megismerjék ezeket a módszereket és klienseiknek, illetve tanítványaiknak továbbadhassák, akár hasonló tanulástechnikai tanfolyam formájában.
A tanfolyam során a résztvevők megismerkedhetnek a különféle szűrővizsgálati tesztekkel, tanulási motivációt növelő feladatokkal, teljesítményszorongást csökkentő módszerekkel, figyelem- és memóriafejlesztő stratégiákkal, hatékony problémamegoldási és tanulási technikákkal, specifikusan tantárgyak megtanulásához kapcsolódó trükkökkel, és végül, de nem utolsó sorban a tanulás 5 lépcsős módszerével, amely egy átfogó tanulási stratégia.
A tanfolyam elméleti szemináriumokat, gyakorlatokat, videodemonstrációkat, szupervíziós lehetőségeket foglal magában.
Előadók:
Dr. Tárnok Zsanett PhD – klinikai szakpszichológus, neuropszichológus
Németh Laura – klinikai szakpszichológus
Kisné Ricsóy Márta – gyógypedagógus
Bognár Emese – klinikai szakpszichológus
Lukics-Kiss Ildikó – klinikai szakpszichológus

VIKOTE Kongresszus - Pszichoterápiás integráció a kognitív fordulatot követőenSzervező : Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás EgyesületAkkreditáció : a kongresszus akkreditációja folyamatban vanJelentkezés : a www.vikote.hu oldalon. A kongresszus a kognitív fordulatot követő pszichoterápiás integrációs folyamatra helyezi a hangsúlyt. Az előadások tematikusan követi egymást. Egy-egy témában a két előadás hasonló területet ölel fel a különböző terápiás szemléletek megvilágítására, majd vita követi az előadásokat. Az alábbi témákról lesz szó: CBT és személyközpontú terápia, pszichoanalízis, családterápia, coaching, pszichodráma, hipnózis, imagináció-relaxáció, élményterápia, Gestalt terápia. A kongresszus fő témájához szorosan kapcsolódik Wendy T. Behary plenáris előadása a sématerápia újabb fejleményeiről. Wendy T. Behary a Nemzetközi Sématerápiás Egyesület Elnöknője (International Society of Schema Therapy (ISST)). A kongresszus alatt sématerápiás haladó workshopot is tart angolul. Nemzetközi Sématerápiás Egyesület Képzési Programja Wendy T. Behary által tartott workshop a Magyarországon elinduló, a VIKOTE és a Nemzetközi Sématerápiás Egyesület közös sématerápiás képzésének haladó csoportja. Wendy T. Behary több könyv, könyvfejezet szerzője, pl., "Disarming the Narcissist...Surviving and Thriving with the Self-Absorbed".Bővebb információkért kattintson ide , vagy tekintse meg a kapcsolódó dokumentumot.
: 2014.06.06. 10:00 : 2014.06.07. 17:00
: 1083 Dudapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

3rd International Symposium on Controversies in Psychiatry :: Combined TreatmentsTheme: Combined Treatments. Round tables and debates with first class international experts. How to combine pharmacological treatment with psychosocial treatment for therapeutic success. Mexico City & Internet webinar www.controversiasmexico.org/en Contact person : Queta Torres Check the event website for more details.
: 2014.06.12. : 2014.06.14.
: Mexiko, Mexico City, DF,

Gondozói HétvégeHamarosan további információkat olvashat az eseménnyel kapcsolatban!

X. Czech Psychiatric Association Meeting - The future of care for the mentally ill in perspectiveOrganizer : Czech Psychiatric AssociationContact : Martin Holly, M.D.E-mail : cpssjezd@guarant.cz Website : www.cpssjezd.cz
: 2014.06.12. : 2014.06.15.
: Czech Republic, Spindleruv Mlyn,
Gondozói HétvégeHamarosan további információkat olvashat az eseménnyel kapcsolatban!
: 2014.06.12. : 2014.06.14.
:
A bajai pszichiátria felújított épületének avatása és Pszichiátria és interdiszciplinaritás szakmai továbbképzésTisztelettel meghívom a bajai pszichiátria felújított épületének avatására!2014. június 20-án (péntek) a Bajai Szent Rókus Kórház Tudományos Bizottsága szervezésében kerül sor. Ennek keretében 11:00-tól lehetőség lesz a felújított pszichiátria épületének bejárására a Bajai Szent Rókus Kórházban (6500 Baja, Rókus u. 10.). Ezt követően a Bácskai Kultúrapalotában (6500 Baja, Szentháromság tér 3.) kerül megrendezésre a Pszichiátria és interdiszciplinaritás című szakmai továbbképzés, melynek részletes programját alább olvashatja.Szakmai program : - 13:00-13:30 Megnyitó és köszöntők - 13:30-13:45 Dr. Tamási Ildikó (Bajai Szent Rókus Kórház, Pszichiátriai Osztály): A bajai pszichiátria története. - 13:45-14:15 Prof. Dr. Janka Zoltán (tanszékvezető egyetemi tanár, az MTA doktora, SZAOTE Pszichiátriai Klinika): A lélek kötőszövete az agy. - 14:15-14:40 Dr. Hal Viktor (o.v. főorvos, Bajai Szent Rókus Kórház, Pszichiátriai Osztály): Az ejakuláció praecox pszichiátriai vonatkozásai. - 14:40-15:05 Dr. Tóth Gábor (főigazgató főorvos, Bajai Szent Rókus Kórház): Az ejakuláció praecox innovatív kezelési lehetősége. - 15:05-15:35 Szünet - 15:35-16:05 Prof. Dr. Rihmer Zoltán (Széchenyi-díjas egyetemi tanár, az MTA doktora, SOTE Klinikai és Kutatási Mentálhigiénés Osztály): A halfogyasztás jelentősége pszichiátriai (egészségügyi) szempontból. - 16:05-16:35 Prof. Dr. Tényi Tamás (egyetemi tanár, POTE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika): Ritka pszichiátriai szindrómák. - 16:35-16:45 A rendezvény zárása - 16:45- ÁllófogadásA rendezvény akkreditálása folyamatban van! A rendezvény teljes programja az MPT honlapján (http://mptpszichiatria.hu ) , illetve a Bajai Szent Rókus Kórház honlapján (www.bajakorhaz.hu ) is megjelent!Kérek mindenkit, aki szivesen Bajára látogatna, jelezzen vissza nekem 2014. június 15-ig! Szakmai Szervező:Dr. Hal Viktor Bajai Szent Rókus Kórház Pszichiátria e-mail: haldoc1@gmail.com vagy e-mail: haldoc@freemail.hu tel.: +36-30/205-1349 Üdvözlettel:Dr. Hal Viktor Bajai Szent Rókus Kórház Pszichiátriai Osztály o.v. Főorvos
Időpont: 2014.06.20.
: 6500 Baja, Rókus u. 10.

A bajai pszichiátria épület átadási ünnepségeAz épület a maga műemléki pompájában fog ragyogni és természetesen funkciójában is megújul. 12:00-tól 13:00-ig a felújított pszichiátria épület bejárása a Bajai Szent Rókus Kórházban.Az avatást tudományos program egészíti ki PSZICHIÁTRIA ÉS INTERDISZCIPLINARITÁS címmel. Helyszín : Baja, Bácskai Kultúrpalota 13:00-13:30 Megnyitó és köszöntők 13:30-13:45 Dr. Tamási Ildikó, Bajai Szent Rókus Kórház, Pszichiátriai Osztály: A bajai pszichiátria története. 13:45-14:15 Prof. Dr. Janka Zoltán, tanszékvezető egyetemi tanár, az MTA doktora, SZAOTE Pszichiátriai Klinika: A lélek kötőszövete az agy. 14:15-14:40 Dr. Hal Viktor, o.v. főorvos, Bajai Szent Rókus Kórház, Pszichiátriai Osztály: Az ejakuláció praecox pszichiátriai vonatkozásai. 14:40-15:05 Dr. Tóth Gábor, főigazgató főorvos, Bajai Szent Rókus Kórház: Az ejakuláció praecox innovatív kezelési lehetősége. 15:05-15:35 Szünet 15:35-16:05 Prof. Dr. Rihmer Zoltán, Széchenyi-díjas egyetemi tanár, az MTA doktora, SOTE Pszichiátriai Klinika, Kútvölgyi Tömb: A halfogyasztás jelentősége pszichiátriai (egészségügyi) szempontból. 16:05-16:35 Prof. Dr. Tényi Tamás, egyetemi tanár POTE Pszichiátriai Klinika: Ritka pszichiátriai szindrómák. 16:35-16:45 A rendezvény zárása 16:45- Állófogadás
Időpont: 2014.06.20.
: Baja,