Pszichoterapeuta szakképzés Debrecenben 2026A képzésre azon klinikai szakpszichológusok, alkalmazott egészségpszichológusok, neuropszichológusok és bármely alapszakvizsgával rendelkező szakorvosok, valamint szakfogorvosok jelentkezését várjuk, akik már alkalmaznak terápiás gyakorlatukban pszichoterápiás megközelítéseket, vagy ezután kívánják a pszichoterápia módszereit beépíteni munkájukba, és céljuk a pszichoterapeuta szakképesítés megszerzése.
1.) A szakképzés az alábbi részekből áll:
Propedeutika (min. 10 fő):
Az első évben - többek között - a pszichopatológia témaköreit oktatjuk. A pszichiáter, gyermekpszichiáter szakorvosok, és a klinikai felnőtt és gyermek szakpszichológusok az első év elvégzése alól mentességet kapnak, ők a klinikai fázisba csatlakozhatnak.
Klinikai fázis I-II.:
A második és harmadik évben a pszichoterápia alapjaival, a legfontosabb pszichoterápiás iskolák elméleti hátterével, módszereivel és alkalmazási területeivel ismerkedhetnek meg a hallgatók.
Módszerspecifikus fázis:
A klinikai fázissal párhuzamosan módszerspecifikus képzésben kell részt venni akkreditált módszerspecifikus képzőhelyen. Már elkezdett képzések folytatása, vagy új képzés elkezdése esetén lehet jelentkezni. Debrecenben potenciálisan elérhető képzések: családterápia, integratív pszichoterápia, Jung-i analízis, kognitív viselkedésterápia, individuálpszichológiai pszichoterápia. Minden tanévben keresztfélévvel indul: kognitív viselkedésterápiás képzés. Tájékozódni a képzések részleteiről a képzések honlapján lehet.
Önismeret: Minimum 150 óra kötelező önismeret, melyet önállóan kell végezni a pszichoterápiás egyesületek kiképző pszichoterapeutáinál.
Klinikai gyakorlat:
24 hónap pszichoterápiás klinikai gyakorlat elvégzése szükséges a klinikai és módszerspecifikus fázissal egyidőben. Követelmény: 3 hónap egybefüggő hospitálás akkreditált rezsim rendszerű pszichoterápiás osztályon + 21 hónap gyakorlat ambuláns pszichoterápiás járóbeteg ellátásban, akkreditált gyakorlóhelyen.
A pszichoterápia szakképzési elemekhez az aktuálisan akkreditált képzőhelyek a reny.hu port ál on (A kkredi t ált képzőhelyek / letölthető képzési elemek / pszichoterápia ) érhetőek el.
Vizsga:
A résztvevők minden félév végén vizsgát tesznek. A teljes képzés végén záróvizsgára kerül sor. A képzés minden elemének teljesítése után, a vizsgára bocsátó határozat birtokában lehet jelentkezni pszichoterapeuta szakvizsgára.
Képzés kezdete:
A képzés 2025-26 tanévben keresztfélévvel indul, első oktatási nap 2026.02.13. Havonta egy alkalommal, a hónap második péntekén kerül sor az oktatásra. Előadás, szeminárium, készségfejlesztés, módszerdemonstráció, szupervízió.
Jelentkezési határidő: 2025.11.15.
További részletek, képzési díj, a jelentkezés feltételei ide kattintva olvashatóak
: 2026.02.13.
: 2027.02.13.
Kategória: Képzés
: Debrecen,
Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ TanfolyamA tanfolyam CME pontszáma 32
Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály / Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelyén (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5.)
A tanfolyam szombaton 09.00-18.00, vasárnap 09.00-17.00 óráig tart. Részvételi díja 28.000.- Ft
Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP), Bagotai Tamás (ECP), Kiss Tibor Cece
A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása.
Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.
Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.
Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./www.lelekbenotthon.hu / A könyvre a munkához szükség van, kérjük előre beszerezni és elhozni a képzésre. E.book: www.orioldbooks.com
A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.
Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.
Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: janos.harmatta@gmail.com, Bagotai Tamásnak mellékelve bagotait@gmail.com
Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, E-mail: bagotait@gmail.com
A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő.
: 2025.11.29.
: 2025.11.30.
Kategória: Képzés
: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A,, Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

MPT – Őszi Pszichiátriai NapokKedves Kollégák!
Az MPT Elnöksége nevében örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy egy új hagyományt kívánunk teremteni az MPT - ŐSZI PSZICHIÁTRIAI NAPOK megrendezésével, amelyre először idén, 2025. november 19-21. között kerül sor a Hotel Mercure Castle Hillben.
A rendezvény az OFTEX rendszerében akkreditált, pontértéke 40.
A program célja, hogy a pszichiátria legújabb eredményeit és izgalmas témáit a szakmai közösség számára elérhetővé tegye, interaktív formában. Az előadások mellett tudományos műhelyek és kerekasztal-beszélgetések is helyet kapnak, melyek lehetőséget biztosítanak az aktív párbeszédre.
ELŐADÓINK NÉVSORA A TELJESSÉG IGÉNYE NÉLKÜL
Boldogkői Zsolt, Csukly Gábor, Gonda Xénia, Herold Róbert, Kéri Szabolcs, Máttyássy Adrienn, Pászthy Bea, Purebl György, Rihmer Zoltán, Réthelyi János, Simon Mária.
Hamarosan jelentkezünk a részletes programmal.
Várjuk minden Kollégánkat a konferenciára!
Üdvözlettel:
a Tudományos Szervező Bizottság
Szekeres György (elnök), Álmos Péter, Csukly Gábor, Molnár Károly, Osváth Péter
: 2025.11.19.
: 2025.11.21.
: Budapest, Hotel Mercure Castle Hill

Pszichoterápiás hétvégeKedves Érdeklődők,
A Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület 19. alkalommal rendezi meg az újratöltött Pszichoterápiás Hétvégét.
A programról rövid ismertetőt mellékelünk, a jelentkezéseket az alábbi linken várjuk: PsziHé 2025 Jelentkezés
A kedvezményes jelentkezés határideje 2025. szeptember 25.
A program megtekinthető ide kattintva
Mindenkit várunk szeretettel!
Üdvözlettel, a szervezők nevében:
Tóth Emese
Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület
www.macsope.hu
: 2025.11.07.
: 2025.11.09.
: Siófok, Hotel Magistern
Kötelező szintentartó tanfolyamKedves Kolléga!
Örömmel értesítjük, hogy a Semmelweis Egyetem PPK Klinikai Pszichológia Tanszéke 2025. november 3-5. között kötelező szintentartó tanfolyamot rendez, amelynek elvégzése a működési engedély meghosszabbításához kötelező.
A tanfolyamot az alábbi szakvizsgákkal rendelkező kollégáknak hirdetjük:
• klinikai szakpszichológus
• klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológia
• klinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológia
• neuropszichológia
• pszichoterápia
Kreditpont érték: 50
Részvételi díj: a tanfolyamon való részvétel ingyenes (kivéve második szakvizsga esetén, ebben az esetben a részvétel díjköteles)
Jelentkezés: kizárólag az OFTEX portálon (www.oftex.hu)
Dr. Gonda Xénia sk
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens
: 2025.11.03.
: 2025.11.05.
Kategória: Képzés
: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4., Semmelweis Egyetem Nagyvárad Téri Elméleti Tömb, Díszterem
A rendezvény Web oldala: http://www.oftex.hu

Debreceni Pszichiátriai Napok (Debrecen, 2025.09.18-20.)A Debreceni Egyetem Klinikai Központ és a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, valamint a Magyar Pszichiátriai Társaság Kelet-magyarországi Tagozata hagyományteremtő jelleggel első alkalommal rendezi meg a Debreceni Pszichiátriai Napok című konferenciát a szakma meghatározó szakembereinek részvételével. A konferenciának a debreceni AGÓRA Tudományos Élményközpont ad otthont 2025. szeptember 18-20. között.
A konferencia ideje alatt tartja éves közgyűlését a Magyar Pszichiátriai Társaság Kelet-magyarországi Tagozata.
A konferenciáról bővebben honlapunkon tájékozódhat.
https://konferencia.unideb.hu/hu/koszonto-debreceni-pszichiatriai-napok
Dr. Kovács Attila István
Magyar Pszichiátriai Társaság Kelet-magyarországi Tagozat elnöke
A Konferencia szervező bizottságának tagja
: 2025.09.18.
: 2025.09.20.
: Debrecen, AGÓRA Tudományos Élményközpont
A Magyar Szexuális Medicina Társaság X. jubileumi konferenciája2025. augusztus 29-30. között Budapesten (a Mercure Budapest Castle Hill Hotelben) rendezi meg a Magyar Szexuális Medicina Társaság következő konferenciáját. A rendezvény akkreditált, pszichiáterek, klinikai szakpszichológusok és pszichoterapeuták számára 32 CME pontot ér. A rendezvény előadásai érintik többek között a szexuális edukáció témakörét, a szexualitás életszakaszokkal kapcsolatos változásait, az életmód hatásait a szexualitásra, az onkológia betegek szexualitásának kérdéseit, a szexuális baleseteket stb. Az interdiszciplináris, nemzetközi előadókat is felvonultató konferencián pszichiátriai, pszichológiai témakörökben több előadás is elhangzik majd. Emellett a szexualitás témaköréhez kapcsolódóan szülészet-nőgyógyászati, urológiai, andrológiai, sebészeti előadások is szerepelnek a programtervezetben.
Jelentkezés, absztrakt beadás, további információ: https://convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MSZMT25/Koszonto
A rendezvény első napján, 2025. augusztus 29-én ugyanezen a helyszínen a Magyar Szexuális Medicina Társaság „Reproduktív edukáció és családtervezés” címen egy napos továbbképző tanfolyamot is tart. Ez a képzés szakdolgozóknak, orvostanhallgatóknak és tanároknak ingyenes.
Regisztráció, további információ: https://convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MSZMT25TF/Regisztracio
: 2025.08.29.
: 2025.08.30.
: Budapest, Mercure Budapest Castle Hill Hotel