56 éves vagyok. A statisztikai átlagéletkor szerint életem utolsó harmadában. Mai megítélésem szerint életem delén. Ahhoz, hogy ezt így lássam nagy-változás állt be bennem, körülöttem. Úgy gondolom, megdolgoztam érte. Megosztom Önökkel tapasztalatom, hátha lesz, aki kedvet kap, saját maga és környezete örömére és egészsége érdekében.
Hat éve jelentkeztek láb ízületi panaszaim, amit rohamosan romló csontritkulás is kísért (korábban voltak légzésproblémáim is). Eljárogattam különböző divatos női tornákra, bár bev
allom hajlamos voltam arra, hogy néha ki-ki hagyogassam. Férjem 40 éves koráig hasonlóan állt a testmozgáshoz. Akkor azonban futni -majd triatlonozni kezdett mind szebb és szebb sikereket ért el. 50 éves korára országos Ironmen bajnok lett, majd kijutott a Veterán Atlétikai Világbajnokságra Dél Afrikába. Ott az élményen kívül meglepő tapasztalatot szerzett! Fiatal “kölyöknek" számított a 90-98 éves futók, ugrók, dobók között. Sokat beszélgettünk itthon róla. Talán itt Magyarországon van csak ez a szemlélet, hogy a mozgás (a mindennapi edzés) sokadrendű dolog. Valahol magában a szemlélettel van baj. Azt is mondhatnánk már gyermekkorban -amikor a tornaórát lógós órának tekintik, ami alól a legtalálékonyabb módon ki lehet bújni - nem fontos az egészséges életmód.Vannak ugyan figyelmeztető jelek, például, hogy az általános iskolások -évzárói 1 órás állástól ki-ki dőlnek a gyerekek, vagy hogy a legkisebb fertőzés hullám fél osztályt dönt le a lábáról. Férjemet is meg-meg szólták, amikor izzadtan loholt az erdőre edzeni: “nincs már dolga" mondták. Valószínű a TV előtt ülni kevésbé feltűnő.
Szóval így jutottam el magam is a gondolathoz, hogy RENDSZERESEN MOZOGNI KELL!
Legyőzni az izületi fájdalmakat, a csontritkulást, a nehéz légzést könnyíteni a tőlünk 800 méterre lévő Nagyerdőn.
GYALOGOLNI kezdtem. Megtanultam szakedzőtől a sportgyaloglás elemeit. Pórázra fogtam Bütyök kutyámat (hogy ne féljek egyedül) és reggelente, napfelkeltekor, róttuk az erdőt. Öt éve kezdtem. Egy évig egyedül, majd hárman, négyen környékbeli asszonyok velem tartottak. Egy-kettő elmaradozott, jött helyette több. Éreztem mind, jobban éreztem magam. A jó levegőn könnyebb a légzésem, csökkennek az izületi fájdalmak, teljesen megállt a csontritkulásom.
Szakorvosi vizsgálat kimutatta, hogy ki van lazulva (egy korábbi síbaleset miatt) a térdszalagom, Beeker ciszta van a térdemben.
A gyaloglás mellett rendszeresen jártam kezelésre, nappali, majd a bentlakásos szanatóriumba. A javulás szemmel láthatóvá vált. A változás korát gyakorlatilag teljesen pana
szmentesen éltem meg, bőröm kisimult, mozgásom friss, mentális egészségem mások is észre veszik. Nagyobb a teherbíró képességem.Jött egy ötletem, ha nekem jó - másnak is beválhat. Betettem a helyi újságba a hirdetést, hogy az év minden napján reggel fél
héttől l órás gyaloglásra várok időst és fiatalt, egészségest és lábadozót, vékonyt és túlsúlyost, magányost és családot, így aztán a kiscsapat mára 89 főre nőtt. (Ha nyaralni vagy szanatóriumban vagyok, ott is gyalogolok - eleinte egy-két kíváncsi, majd két hét végére már egy kis csapat követ, elsajátítva a gyaloglósport mozgás -elemeit. Bízok abban, hogy nem hagyják abba hazaérve sem, és talán követőik is akadtak mái').Tehát már igen szépszámú a csapat. Hóban, sárban, esőben, tűző napsütésben minden nap rójuk napi 3,5 km-es távot. Az idősek, betegek vagy kezdők 5-10 perccel hamarabb indulnak, a többiekkel utolérjük őket. Egy erdei tisztáson megállunk 15 perces speciális tornára, és együtt folytatjuk az utat. Csodáljuk a napfelkeltét, a harmatcseppektől c
sillogó fűszálat, a harmatot ívó madarakat, a mókusokat, az őzeket, vagy élvezzük a talpunk alatt ropogó havat (sokszor térdig ér és mi vágjuk az utat benne). Friss eső mossa az arcunkat, élmény az évszakok változása az erdőben. Vidám, néha dalolgató, csevegő nők és férfiak hosszú során végig nézve boldog vagyok. Van közöttünk kismama, szülés utáni csípő regenerálódásért jövő, izületi mozgásszervi problémások, depressziósok, szív műtét után- orvos által csoportunkba utaltak, túlsúlyosak, - vagy vékonykák, magányosak és nagymamák gyerekükkel, unokákkal, (ók inkább szünidőben) kemoterápiás kezeltek, és akik. súlyukat, emésztésüket kívánják karbantartani. Néha jön egy vak bácsi akinek miközben vezetjük elmeséljük hol járunk, mit látunk, kezébe adjuk az akác virágot és néhány alkalom után már ő ismeri fel mikor járunk az akácosban, a bodzásban.Mára klubbá alakultunk, nincs tagsági díj, csak egy jó (új vagy hasznait) cipő kell, aminek beszerzésében segítek. A tehetségeseket, szorgalmasabbakat egy héten 2-3 alkalommal kiviszem az atlétikai pályára, ahol áldozatkész szakedző irányítása alatt versenyekre készülünk, így heti 10 edzést vezetek - illetve vagyok részese.
Versenyekre járunk. Évente két alkalommal magunk is rendezünk versenyt.
Tavasszal egy jótékonyságit 4
-5 száz résztvevővel, októberben a gyalogló napit már második éve mi bonyolítjuk le a Városi Szabadidősport Egyesülettel karöltve.2002 nagy fordulópont volt sportéletünkben. Hatan részt vettünk az országos Veterán Atlétikai Bajnokságon, ahol a legszimpati
kusabb csapat kupája mellé 4 arany, l ezüstérmet nyertünk (ebből egyet én is). Óriási volt a lelkesedés. Hihetetlen öröm fenn állni a dobogó tetején, legyőzve a fájdalmakat, a hajnali lustaságot. Bebizonyítani, hogy életünk minősége rajtunk múlik. Ma már a csoportunk szelleme: a mindenki egyért.Barátságok szövődnek, egészséges ételrecepteket cserélgetünk, néha dalolgatunk gyaloglás közben. Évente 2-3 vidám összejövetelen táncolunk, vetélkedünk, családostól, barátokkal zenét hallgatunk, kirándulunk. Karácsonykor már két alkalommal fáklyás erdei esti sétát követően összeülünk egy szép műsoros estre. Erősödik a testünk, gyógyulnak a lelkek, oldódik a magány. Nagyszerű csoport verbuválódott össze.
Szórólapunk kinn van az orvosi rendelőkben, nagyvállalatok bejá
ratánál.Várunk mindenkit, aki jobb életminőségre, egészségre vágyik.
Ez már több mint edzés. Ez már sportszellem, és talán az egészséges életmód honosodása.
Sokan üdülnek városunkban a gyógyszállóban hazaiak és külföldiek. Az üdülő ablakán kinézve néha ke
dvet kapnak beállni közénk.Hálás vagyok a kis csapatunknak, annak, aki minden nap velem tart, annak is aki csak hétvégén, vagy csak a jó időben. Erőt adnak ahhoz, hogy minden nap ott legyek a tóparti találkozón és soha ne hagyjam abba.