A szakorvosok nagyon sok paciensünknek és sok esetben állítanak be új gyógyszereket, tesznek ajánlást segédeszközökre. A segédeszköz-javaslatoknál már követelmény az, hogy a szakorvos-Kollégák ne a terméket, hanem a termék ISO kódját tüntessék fel a szakorvosi javaslaton. Ez egyértelműen beazonosítja a segédeszközt, ugyanakkor a Javasolt SE listába való felvezetést, a gyógyszerlistában való keresést néha lassítja.
A ProDoki Plus-ban szerencsére a hivatalos listában szereplő összes segédeszköz ISO-kódja megtalálható, és a táblázatban egyszerűen kereshetünk e kódra is.
A ProDoki Plus gyógyszerlistáját megnyitva keressük meg az "ISO kód" nevű oszlopot, és kattintsunk az oszlopfejlécre. Ezt követően álljunk a kurzorral az első sorba, majd gépeljük be az általunk ismert kódot. Ilyenkor a program a keresett sorra ugrik, és a megszokott módon (Enterrel vagy jobb egérgombbal) ki is jelölhetjük a terméket, majd haladhatunk tovább a munkában a megszokott módon.
Még egy fontos segítség az segédeszközök felírásához: a segédeszközök közgyógy jogcímre történő adhatóságának jelölései a gyógyszerlistában nem változtak. Továbbra is a "KGY" fejlécű oszlopban található jelzés mutatja azt, hogy az adott segédeszköz rendelhető-e közgyógy jogcímen, míg a gyógyszereknél szintén a megszokott "KK" oszlop jelölése figyelmeztet erre.
Kedves Felhasználóink!
A segédeszközök keresésének, rendelésének, és javaslataik rögzítésének lehetőségeit terveink szerint tovább finomítjuk majd elkövetkező verzióinkban, és igyekszünk segíteni abban, hogy az ISO kód világa mind kevésbbé tűnjön majd iszonytatónak... |