Kedves Felhasználóink!
Örömmel értesítjük Önöket arról, hogy 2010. december 1. napjával cégünk életében egy újabb nagy változás következik: elköltözünk...
2010. december 1-től ugyanis azon túl, hogy új helyen "rendezkedünk be", kicsit átalakulunk. Az új telephelyünk továbbra is Hódmezővásárhelyen lesz, azonban a Szántó Kovács János u. 64. szám helyett a Szegfű utca 1-3. alatt, egy kellemesebb és "vendégváróbb" környezetben - nagyobb helyen várjuk ettől kezdve Tisztelt Felhasználóinkat.
Az új irodánkban a belső átalakítás jelenleg is folyik, még semmi sincs készen, ezért bennünk van a várakozás izgalma. A régi helyünk 12 évig szolgált ki bennünket, megszoktuk, megszerettük, bízunk benne, hogy az új irodáinkban is minden úgy fog működni, ahogy annak működnie kell és Felhasználóink véleményére is kíváncsiak leszünk, vajon mit szólnak majd az új környezethez?
A költözést november utolsó két hétvégéjére tervezzük.
Természetesen ebben az időszakban sem áll le az ügyfélszolgálatunk, a célunk, hogy az át- és berendezkedésből Felhasználóink semmit se vegyenek észre és lehetőleg ez egyáltalán ne borítsa fel az eddigi munkamenetünket.
Nemcsak a "lakás" címünk, hanem az e-mail címeink is változni fognak 2010. december 1-től.
Az eddigi, általunk használt mediserver.hu e-mail címeink vége medmax.hu végződésre változik. A könnyebb megjegyezhetőség érdekében az e-mail címek elejét nem változtattuk meg, azaz pl. az eddigi info@mediserver.hu címből info@medmax.hu cím lesz. A változásokról folyamatosan, minden csatornán tájékoztatni fogjuk kedves Felhasználóinkat.
Megszokott ügyfélszolgálatos Munkatársaink majd az új helyen, és még most itt a "régi" irodában is tisztelettel és érdeklődéssel várják az Önök kérdéseit, észrevételeit.
Üdvözlettel: a ProFix csapata |