E-JELENTÉS FRISS!
Nemrég felvettük a kapcsolatot az OEP illetékesével, aki tájékoztatott bennünket, hogy az OEP E-jelentés rendszerében tegnap - 2011. március 3-án kb. 10:30 -tól hiba lépett fel, majd 13:30 körül teljesen le is állították azt. A hiba elhárításán az OEP Informatikai Osztályának munkatársai az éjszaka folyamán is dolgoztak, de várhatóan csak hétfőre áll teljesen helyre a rendszer.
FONTOS! Az OEP illetékesének elmondása szerint az alábbi OEP tájékoztatóban szereplő pénteki határidő nem a háziorvosokra, hanem a patikákra vonatkozik, tehát a háziorvosok az eredeti határidőig, 2011. március 7-én 23:59-ig adhatják le elektronikus úton a jelentéseiket.
AZ OEP honlapján olvasható közlemény:
"Tisztelt Ügyfelünk!
Az Ejelentéssel kapcsolatban központi probléma merült fel, amely megakadályozza a jelentések beküldését (az érvényesítő kódot tartalmazó emailt nem kapják meg az elszámolók).
Ezért a jelentési időszak péntek éjfélig meghosszabbításra került.
Az elszámolók pénteki napon beérkezett elszámolásait 4. napra fogja utalni az OEP, annak érdekében, hogy a technikai hiba miatt ne érje kár Őket.
OEP
2011. március 3. " |