Kedves Felhasználóink!
A tegnapi napon felkerült szerverünkre és CD-n is postáztuk a ProDoki Plus 5.31-es verzióját. Az alábbiakban szeretnénk egy kis összefoglalót írni arról, hogy mi került az új verzióba:
RECEPT – KIVÁLTHATÓSÁG DÁTUMA
Ha az orvos krónikus betegség vagy állapot kezelése során egy havi adagnál nagyobb mennyiségű gyógyszert kíván rendelni és ezt úgy szeretné megtenni, hogy betege legalább 3 hónapra legyen gyógyszerrel ellátva, akkor a korábbi szabálynak megfelelően a 3 havi mennyiséget 3 db vényen írhatja fel (vényenként legfeljebb 1 havi mennyiségben).
2012. március 1-jétől hatályba lépő változás, hogy az orvosnak az azonos időpontban felírt három vényen külön-külön fel kell tüntetnie, hogy a 3 hónap hosszúságú terápiás időszakon belül a 2. és 3. hónapra rendelt gyógyszermennyiség mely időponttól váltható ki. A 2. és 3. hónapra rendelt gyógyszermennyiség kiváltására kijelölt időpontokról az orvosnak tájékoztatnia kell a beteget. Az időpontokat úgy kell megadni, hogy a felírás napjától számítva a beteg a 2. és a 3. hónapokra rendelt gyógyszerhez a terápiás séma szerint időben hozzá tudjon jutni, ezért az így felírt vények az orvos által megjelölt időpontot megelőző 7. naptól már kiválthatók a gyógyszertárban.
Ennek megfelelően, ha a Gyógyszerösszeállítás ablakban egy készítmény 2, vagy 3 külön sorban szerepel, a program rányomtatja a receptre a kiválthatóság dátumát. Az 1. recepten ezt nem kell feltüntetni, itt a kiválthatóság dátumát a recept kiadásának dátuma jelzi. A 2. recepten a kiválthatóság dátuma = a kiadás dátuma + 30 nap, a 3. recepten a kiválthatóság dátuma = a kiadás dátuma + 60 nap.
RECEPT – HÁNY NAPRA ELLÁTVA
Ha az orvos orális alkalmazásra kerülő gyógyszerből 30 napot meghaladó mennyiséget rendelt, de a vényen nem tüntette fel, hogy a rendelt gyógyszer mely időpontig (időtartamig) elegendő, az orvos által megadott adagolás figyelembevételével megállapított 30 napra elegendő mennyiséghez legközelebbi gyógyszermennyiséget tartalmazó csomagolási egységet kell kiadnia a patikának.
A ProDoki az 5.31-es verzióban már számolni tudja, és - beállítástól függően - minden vényre, vagy a 30 napot meghaladó felírásnál rányomtatja a receptre, hogy hány napra láttuk el a beteget az adott gyógyszerrel. (A Vegyes - Beállítások - Általános menüben a Vény fülön található Ellátottság időtartamának nyomtatása kapcsoló segítségével állíthatjuk be.)
A program csak akkor tudja helyesen számolni ezt az értéket, ha a szótárban a gyógyszerre vonatkozó mennyiség és adagolás megfelelően van letárolva:
- Mennyiség (szótár főcsoport: GYDOZIS): Az alcsoport fülön található Rövid megnevezés mezőben csak az adott mennyiségnek megfelelő arab egész szám szerepelhet (pl: Hosszú megnevezés: No. II. (duas), Rövid megnevezés: 2)
- Adagolás (szótár főcsoport: GYELOIR): Az alcsoport fülön található Napi mennyiség mező a megfelelő értékkel van feltöltve (pl: Hosszú megnevezés: DS: 3x1 tabl., Napi mennyiség: 3.00)
Természetesen a szótárban felvett adagolásokat csak abban az esetben tudja figyelni a program, ha a Gyógyszer ablakban az adagolást a lenyitható listából választjuk ki, a kézzel beírt adagolásból a program nem tud számolni. Bármelyik módszert használjuk, lehetőség van kézzel javítani, pótolni, hogy hány napra láttuk el betegünket: ezt a Gyógyszer ablakban a "Napra ellátva" mezőben írhatjuk be, vagy helytelen érték esetén javíthatjuk.
RECEPT – KOLESZTERIN CSÖKKENTŐK (ATC: C10AA)
2012. április 1-től lép életbe az a rendeletmódosítás, hogy a C10AA ATC csoportba eső - HmgCoA reductase gátló - gyógyszereket az orvos kizárólag "nemzetközi szabadnéven" rendelheti. A ProDoki ennek megfelelően április 1-től a fentiek szerint az ebbe a csoportba tartozó készítményeknél a vényen a készítmény neve helyett csak a hatóanyagot fogja feltüntetni.
RECEPT – ÁR NYOMTATÁSA
Többen jelezték felénk, hogy a ProDoki gyógyszerlistájában megjelenő árak gyakran eltérnek a patikai áraktól, így azoknál a felhasználóknál, ahol az ár nyomtatása be van kapcsolva, gyakran félrevezeti a betegeket. Sajnos az OEP által kiadott Publikus gyógyszertörzs csak a támogatott készítményeknél tartalmaz pontos árat, ezért lehetővé tettük, hogy csak ezeknél a készítményeknél nyomtassa a program a vényre a fizetendő összeget.
KÓRTÖRTÉNET
A Kórtörténetet új adattal bővítettük, mostantól kiválasztható a Labor karton Lelet fülén rögzített adatok nyomtatása is.
BETEGÚT NYILATKOZAT
Változott a Betegút nyilatkozatot előíró rendelet: a betegnek most már csak akkor kell nyilatkoznia az OEP felé, ha kifejezetten megtiltja, hogy háziorvosa hozzáférjen a kórtörténetéhez, ezért a ProDokiból kivettük a nyilatkozat nyomtatását és az ezzel kapcsolatos adatrögzítést.
|