Kedves Felhasználóink!
Végre igazán tavasz van, virágoznak a fák, fecskék cikáznak körülöttünk, tarka ruhába öltözött a természet. Környezetünkkel párhuzamosan a ProFix ügyfélszolgálatánál is tavaszi megújulás kezdődött.
Egy olyan új, internet-alapú szolgáltatást kívánunk ugyanis hamarosan bevezetni, mely egyedülálló módon fogja megkönnyíteni ügyfélszolgálatunk elérhetőségét az Önök számára.
Akik a MedMax program indításakor is általában a számítógép előtt ülnek, és figyelik a képernyőt, azok már bizonyára látták eme új szolgáltatásunk beharangozóját. Első lépésként a MedMax ProFit használó partnereink élhetnek majd az alkalommal, hogy megismerjék ezt az újdonságunkat.
Miért lesz jó azoknak, akik kihasználják majd ezt a lehetőséget?
:) Mert (az akár többszöri) tárcsázás helyett csupán két kattintással a MedMaxban rövid időn belül már beszélhetnek is velünk.
:) Mert nem kapnak többé foglalt jelzést, amikor keresnének bennünket, mindig elérik munkatársainkat.
:) Mert nem merül fel telefonköltség.
És még ragozhatnánk tovább is - de ehelyett azt ajánljuk, tegyen inkább egy kísérletet!
Május közepétől minden kedves MedMax ProFi felhasználónk ingyenesen kipróbálhatja majd új szolgáltatásunkat. Már csak néhány technikai elemet kell a helyére illesztenünk az indulásig, és amint ezzel is elkészülünk, minden érintettet értesíteni fogunk arról, pontosan mikortól veheti igénybe ezt az új módszert. Kérjük, folyamatosan kísérjék figyelemmel a MedMax ProFiban az Ügyfélszolgálat oldalon megjelenő üzeneteket, képes értesítőket, mert itt fogjuk közzétenni Önöknek ezt a hírt is!
Addig is kérdéseikkel, kéréseikkel munkanapokon 8 és 16 óra között a megszokott 62/248-302 és 62/534-965 telefonszámainkon, míg 16 és 18 óra között a (30) 577-2400 mobilszámon várjuk hívásaikat, faxot pedig az 1/700-2522 számra küldhetnek.
Végül álljon itt ismét a szokásos előrejelzési naptár, mely jelzi a fontos időpontokat és ügyfélszolgálatunk várható terheltségét.
Napsugaras szép tavaszi napokat kívánva, üdvözlettel: a ProFix munkatársai |