Megint beköszöntött a december, és már a Mikulás is szétszórta ajándékait a nagyvilágban. Ismét eltelt egy év, és nem is akármilyen, ha az egészségügyben történt változásokra gondolunk.
Janárban már költséghatékonyan igyekeztünk felírni a gyógyszereket, és már tudható volt, hogy hamarosan vizitdíjat kell fizetnie a betegeknek. Február 15-től már a pénztárcákat is ki kellett nyitni..
Aztán márciusban szintén a vizitdíj miatt már új formátumú Tételes betegforgalmi jelentést kezdtünk el leadni, és áprilisban jött egy újabb fontos mérföldkő: lehetővé vált pacienseink on-line jogviszony ellenőrzése. Egy nyugodtabbnak mondható, Tételes-hibalistákkal fűszerezett nyarat követően az ősz ismét nagy változásokat hozott. Verzió verziót követett, október 31-től megszüntek a régi tipusú Közgyógy igazolványok, és november 17-én megjelent a 312/2007 Kormányrendelet, amelynek érezhető hatása lesz a ProDoki Plusban is. A 4.53-as verzió, ahogy mi szoktuk mondani "nagy frissítés" lesz.
Az az érzésünk, hogy még nincs vége az idei meglepetéseknek, hiszen, ugyebár lesz még idén december 17., és lehet, hogy kapunk valami karácsonyi ajándékot is!
Még nem jött el az év végi összegzés ideje, de azt is kijelenthetjük, hogy ismét szépen bővült a ProDoki-val dolgozó Felhasználóink tábora. Sokan váltanak olyan programokról, amelyek nem alkalmazkodnak a villámgyorsan változó jogszabályi háttérhez, vagy csak új Felhasználóink szerint nem megfelelően.
Vár még mindannyiunkra egy feladat karácsony előtt; frissíteni programunkat 4.53-as verzióra, és megtanulni újdonságait. Nos, nem kis feladat lesz.
Zökkenőmentes verziófissítést az elkövetkező hétre és nyugodt, szép adventet kívánunk minden Olvasónknak! |