Mint ismeretes, a 45/2008. (XII.3) EüM rendelet h.) pontja szerint 2009. január 1-től a vényen a külön jogszabály szerint társadalombiztosítási támogatással, szakorvosi javaslatra rendelt gyógyszer esetén a szakorvosi javaslatot adó orvos pecsétszámát, valamint a szakorvosi javaslat keltét is fel kell tüntetnünk.
A jogszabálynak való teljes megfelelést biztosítottunk a ProDoki Plus 5.03-as verziójával, mely immáron minden Felhasználónk számára használható. Ügyfélszolgálatos kollégáinkhoz azonban érkeznek olyan telefonok, melyben értetlenül állnak Felhasználóink az előtt, hogy egyik receptre miért nyomtat, a másikra miért nem nyomtat a ProDoki javaslat kelte dátumot, és a javaslatot tevő orvos pecsétszámát.
A lutrinak tűnő jelenség valójában nem az :), sőt a ProDoki nagyon fontos és pontos háttérfigyeléseinek eredménye.
Az új verzióban a programban be lehet állítani (a Vegyes\Beállítások\Általános menü Vény fülecskén található Szakorvosi javaslat vényen kapcsolóval), hogy rákerüljön-e ez az adat a receptre abban az esetben, ha emelt (Eüt) vagy kiemelt (Eü) jogcímre, illetve dupla jogcímre (Eü+Kgy vagy Eüt+Kgy) történik a vényfelírás.
Jelenleg a ProDoki két helyen "keresi" és figyeli a javaslat kelte és a javaslatot adó orvos pecsétszámának meglétét. Alapvetően az a legfontosabb, hogy ez a két adat a Javasolt gyógyszerek ablakba rögzítésre kerüljön. Amennyiben az adott gyógyszert a program megtalálja a beteg Javasolt gyógyszerei között (tehát Szakrendelés vagy a Kórházi kartonról meghívható Javasolt gyógyszerek ablakban, illetve a Javasolt segédeszközök ablakban), akkor annak Dátum oszlopából fogja nyomtatni a javaslat keltét, a Szako. pecsét oszlopból pedig a szakorvos pecsétszámát. Ha valamelyik hiányzik, elegendő a megfelelő mezőbe gépeléssel pótolni, majd a módosításokat, átvinni az Állandó gyógyszerek ablakba is (Állandóba átvitel).
Vannak olyan ProDoki Plus Felhasználók, akik különböző okok miatt eddig nem használták és töltötték fel a Javasolt gyógyszerek listáit. Ezekre az esetekre tettük lehetővé - szükségmegoldásként annak érdekében, hogy emiatt ne szakítsák meg a gyógyszerfelírást - azt, hogy az állandók között meglévő gyógyszerekhez beírhatjuk a hiányzó adatokat, és onnan átemelve már a vényre is kerülnek a kötelező adatok. (Ez inkább egy ideiglenes megoldás, mert az a legjobb, ha a javasolt gyógyszereket a helyükön, vagyis a Javasolt gyógyszerek ablakban vezetjük, mert az összes figyelés ide nyúlik vissza.)
Mikor nem kerül rá a receptre a szakorvosi javaslat kelte, és a pecsétszám?
Pl.:
1. Ha a gyógyszer nem adható a különleges jogcímre, ilyenkor a ProDoki - helyesen - módosítja a jogcímet, és nem is nyomtatja a vényre a szakorvosi adatokat;
2. ha a szakorvosi javaslat már lejárt;
3. ha a gyógyszer a Javasolt és az Állandó gyógyszerek listájában megtalálható, akkor a prioritást a Javasolt gyógyszerek ablak élvezi, azonban ott nincsenek meg a szakorvosi jav. kelte és pecsétszáma adatok, így a vényre sem fognak rákerülni.
A címben feltett kérdésre talán az itt leírtak választ adnak. Bízunk abban, hogy hamarosan ez az újdonség sem okoz majd problémát, és a napi rutin részeként már csak emlékeinkben él majd, hogy valaha volt egy új jogszabály a szakorvosi javaslatok receptre nyomtatásával kapcsolatban...
Kedves Felhasználóink!
2009-ben is várjuk kérdéseiket ügyfélszolgálatunkon (62/248-302 vagy 62/534-965), e-mailben (info@mediserver.hu), vagy blog oldalunkon (www.prodoki.blogter.hu), forduljanak hozzánk továbbra is bizalommal!
|