Augusztus 28-án elérkezett a "nagy nap", Budapesten is lelepleződött a MedMax, megünnepelhettük a születésnapját. Az ország számos pontjáról összegyűltünk, Győrtől egészen Debrecenig jelezték Felhasználóink érdeklődésüket, és jelentkeztek a találkozóra.
A kora reggeli ébredés kicsit mindenkit megviselt, de legalább a csípős reggel felébresztett minket. Bár be kell vallanunk, a hűvös reggel azért nem ért volna semmit Balázs reggeli kávéja nélkül, amivel már várta a kolléganőket. El kell ismerünk, el vagyunk kényeztetve! :-)
Kávé után megbeszélés, hogy merre menjünk, be a kocsiba, és irány Budapest! Vállalkozó szellemű csapat lévén, elhatároztuk, hogy megnézzük magunknak Szegednél az autópálya új felhajtóját, ezért arra megyünk. Be kell hogy valljuk, ez elsőre nem sikerült. Megnyugtató érzés, hogy valószínűleg nem mi vagyunk az egyetlenek, hiszen már korán reggel egy építőmunkás élő táblaként várta az eltévedt utasokat, nagyon kedvesen elmondta, hogy merre is menjünk. Ezúton is köszönjük neki, hiszen ha ő nincs, talán még most is ott köröznénk az épülő le- és felhajtók között :-) !
Sínen vagyunk, Mohai 'bá pedig közölte, hogy menjünk tovább 160 kilométert a célig.
Izgultunk útközben, hogy időben odaérünk-e, elkészülünk-e mindennel a kezdésre, de szerencsére felesleges volt idegeskednünk. 9 órára minden készen állt, és szép lassan megérkeztek a legfontosabb szereplők; Felhasználóink, hogy bemutathassuk azt, amit már évek óta készítünk számukra.
Jó érzés volt személyesen is találkozni azokkal, akikkel nap mint nap csak telefonon, vagy e-mailben tartjuk a kapcsolatot. Kíváncsian várták az összejövetelt azok a munkatársak is, akik személyesen még sosem találkozhattak Önökkel. Biztosak vagyunk benne, hogy ez a kíváncsiság sokak részéről kölcsönös volt :-).
10 óra körül lehullott a lepel, kiderült, hogy mi is az a MedMax. Két vezetőnk, Horváth Lajos és Streicher Zsolt elkezdte a bemutatót, mely során nagyon sok információ hangzott el, számos hasznos, érdekes és értékes észrevétel is érkezett.
A szünetben sikerült néhány szót váltanunk az elhangzottakról, sőt néhány ProDoki-val, MediFirm-el és PraxisPro-val kapcsolatos kérdést is megoldottunk. Igazán érdekes tapasztalat volt a személyes ügyfélszolgálat.
A beszélgetésekről, nagy találkozásokról néhány képet is készítettünk emlékbe, ezek közül párat már egy előző cikkünkben publikáltunk is a www.orvosiprogram.hu weboldalon.
A szünet után, az előadás második részében megismerhették a résztvevők közelebbi és távolabbi terveinket is.
Mivel mi soha nem árulunk zsákbamacskát, tájékozódhattak árainkról, illetve a jelenlévők rendelhettek bemutató programot is, hogy a végleges döntés előtt kényelmesen fel tudják fedezni a MedMax lehetőségeit.
A találkozó végén megtörtént az ajándék-sorsolás is, melyben Streicher Bálint (a névazonosság és a hasonlóság nem véletlen! :-) ) vett aktívan (és teljesen önkéntesen :-) ) részt. Ő biztosította a sorsolás tisztaságát, hiszen szó sem lehet ilyen eseményen csalásról, bundáról! A szerencséseknek ezúton is gratulálunk!
Délután a jelenlévőktől el kellett búcsúznunk, hiszen mindenki elindult hazafelé. Mi azonban még maradtunk egy keveset, beszélgettünk, kipihentük a készülődéssel járó izgalmakat, és végül arra a megállapításra jutottunk, hogy egy igazán aktív, értékes előadás, bemutató született a résztvevők közreműködésével.
Mi jól éreztük magunkat a találkozón! Bízunk abban, ezt még sokan így érzik, és egy régi szlogent emlegetve: Reméljük, lesz jövőre is! Sőt sokkal hamarabb...
A vásárhelyi és budapesti találkozóinkról készült részletes, fényképes beszámolónkat hamarosan megnézhetik majd érdeklődő Felhasználóink honlapunkon. |