A tavaszi ünnepkörben karácsony után a legnagyobb, legszentebb, legcsaládibb és mégis a legközösségibb ünnepünk a húsvét. A kereszténység e napon ünnepli Krisztus feltámadását, s ekkor ér véget a negyven napos böjt, a hústól való tartózkodás. Nem kell nyelvésznek lenni, hogy kitaláljuk, innen ered az ünnep magyar neve.
A húsvét megünnepléséről már a III. századtól vannak adataink, de igen sokáig ezt az ünnepet világszerte más és más időben tartották. A niceai zsinat határozta el 325-ben, hogy a húsvét a tavaszi napéjegyenlőség után következő holdtöltét követő vasárnap tartassék. A húsvét tehát mozgó ünnep, s így hol didergősre, hol napfényesre sikeredik. Az ünnepkörhöz természetesen szertartások is tartoznak, mint pl. az ételek – a bárány, tojás, kenyér és kalács – megszentelése.
A tojás nagyon fontos szerepet tölt be a húsvéti népszokásban. Elsősorban a termékenység megtestesítője, de rontáselhárító, varázsló erőt is tulajdonítanak neki. Az egyházi szimbolikában pedig a sírjából feltámadó Krisztust jelképezi.
A mai húsvéti locsolkodás sok mindenben különbözik a hajdanitól. Eredetének egyházi magyarázata részint a keresztelésre utal, részint pedig egy legendára, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat a katonák hideg vízzel locsolva akarták elhallgattatni, elűzni.
A szagos víz, szappanos víz, kölni (sőt, olyankor parfüm és spray) versikék, mondókák kíséretében történő locsolása viszonylag új keletű, városi eredetű. Faluhelyen régente egy jó nagy veder kútvíz járta. S mindegyik sivalkodó lány megkapta a maga adagját. A nem igazán gyöngéd kedveskedést illett piros tojással, kínálással jutalmazni. Érthető hát, miért hívták ezt a napot ,,vízbehányó” hétfőnek. Egyes vidékeken pedig húsvét utáni kedden a leányok locsolták vissza a legényeket.
Manapság bizonyára kevesen tartják be önként a negyven napos böjtöt. Ám ha nem is vagyunk szigorúak magunkhoz, mint őseink, remélhetőleg mindenki megpróbálta beljebb húzni egy-két lyukkal a nadrágszíjat, vagy szorosabbra fogni a szoknya korcát. A hónap végéig még le lehet vezekelni bűneinkből, ha van mit.
S lássuk még az ünnep előtti, alatti és utáni étkeket. A nagyhéten, zöldcsütörtökön valamilyen zöld színű főzeléknövény került az asztalra. Nagypénteken hal és tojásételek, de gyakori volt a babos étel is. Nagyszombat este ért véget a böjt, és sokan már ekkor nekiláttak a főtt sonkának, melyet sok-sok, frissen reszelt tormával és édes foszlós kaláccsal házasítottak. Ebédre pedig mindenképpen illett valamilyen, bárányból készült ételt adni. Édesség volt a mákos és diós patkó, s a locsolókra tekintettel készültek a különféle pogácsák. S ha mindezt derekasan kibírjuk, az ünnepek után jöhet az elmaradhatatlan rakott krumpli – vagy esetleg egy léböjtkúra.
Nagyon fontos, hogy a húsvétot ne csak az eszem-iszom tegye ünneppé. Legyen környezetünk és terítékünk is tavaszcsalogató. De még ennél is fontosabb, hogy készülődvén a húsvétra, az ünnep alatt is gondolkodjunk el egy-egy percre. Tehát mindent a szemnek, mindent a szájnak, s ha lehet, mindent a léleknek.

…és tudják-e, miért szimbóluma a húsvétnak a nyúl?

A húsvéti időszakban a Hold is tojás alakú, hiszen az ünnep telihold utáni első vasárnapra esik. Ha tiszta az ég, ilyenkor a Hold foltjaiban egy nyulat lehet felismerni, s ezt egyébként az aztékok, bantuk, egyiptomiak, görögök és a busmanok is látták. Az üregi nyúl Venus istennő állata volt, míg a vadnyúl Dianáé, a vadászat istennőjéé, tőle örökölte meg a Szűzanya és vált Szentháromság-szimbólummá. A középkorban a böjti időszakban a nyúlhús fogyasztása engedélyezett volt, ez is biztosította továbbélését a jelképek között.

Áldott ünnepet mindenkinek!