Kedves Felhasználóink!
Ahogyan azt legutóbbi cikkünkben jósoltuk, kis mértékben valóban emelkedett a bejövő telefonhívások száma szeptemberben - főként a jelentési időszakban -, de a tavaszi csúcsot egyelőre nem érte el. Bízunk abban, hogy ennek a tendenciának - amellett természetesen, hogy Felhasználóink egyre profibb módon kezelik az ehhez kapcsolódó funkciókat - az is előidézője, hogy a rendszereinkbe beépített korrekciós illetve pótjelentések elküldésének lehetősége, és a többféle formában (filmek, dokumentáció) segítséget nyújtó útmutatók hasznosak Felhasználóink részére.
Amennyiben ezt érintően (is) vannak javaslataik, kérjük, mondják el nekünk személyesen az októberben megrendezendő MedMax bemutatókon: Debrecenben október 6-án, Hódmezővásárhelyen október 13-án, és Budapesten október 27-én. Amint arról Önök már bizonyára értesültek (és reméljük, már jelentkeztek is vagy hamarosan jelentkezni fognak :-)), ezeken a szombatokon testközelből is megismerkedhetnek MedMax programunkkal, tájékozódhatnak a hozzá kapcsolódó modulokról és szolgáltatásainkról, valamint egy kedvezményes vásárlási lehetőségről is. Sőt: vendég előadóink - az Önök Orvos-kollégái - személyes beszámolóikban elmondják majd saját tapasztalataikat is a MedMaxról. Az előadások konkrét témáit még titok övezi, de a jelentkezők számára hamarosan elküldjük a részletes programot. Annyit azért már most elárulhatunk, hogy szó lesz pl. arról is, hogyan élték meg Kollégáik a programváltást, van-e kedvenc részük a programban, és miért gondolták úgy, hogy ezt Önökkel is megosztják.
Ennek tükrében publikálásra kerül a szokásos előrejelző naptár, amelyben igyekszünk megjelölni a fontos időpontokat, valamint jelezni ügyfélszolgálatunk várható általános leterheltségét. A naptárban piros háttérszínnel jelöltük azokat a napokat, amikor valószínűleg a legnehezebben érhető majd el ügyfélszolgálatunk, zölddel a legkevésbé terhelt napokat, sárgával pedig a köztes állapotot.
Elérhető az a tájékoztatónk is, ami az OEP-es felületen történő regisztrációban segít. További segítséget az OEP területileg illetékes szerveitől kaphatnak hozzá:
http://site.oep.hu/ejelentes/szakma.php
Természetesen, nagy segítség lehet az OEP által összeállított letölthető kézikönyv is, mely minden információt tartalmaz a weboldal hozzáférési, alkalmazási feltételeiről, használati módjairól: http://site.oep.hu/ejelentes_/index.html - Felhasználói Kézikönyv.
Amennyiben a levelezőprogrammal vagy az internetes böngészővel kapcsolatos nehézségeik támadnának, érdemes kikeresni az adott program Súgójából, milyen módszert ajánl, hiszen a szoftver gyártójánál jobban senki sem tud gyorsabb és jobb megoldást.
Egy másik leírásunk a háziorvosi rendszerből történő jelentésfeltöltéskor érkező leggyakoribb hibaüzenetek illetve hibakódok listáját, és azok értelmezését tartalmazza. Azok az üzenetek, amelyek a háziorvosi rendszerből érkeznek, egyértelműen meghatározzák szövegükben a problémát, így mindig javíthatóak is. Az OEP-szerver által küldött hibakódok azonban nem mindig ilyen egyértelműek, ezekhez, valamint a feltöltésekhez készítettünk Önöknek egy útmutatót.
Érdemes letölteni ezeket a dokumentumokat egy olyan helyre, ahol könnyen megtalálják majd, így mindig "egérközelben" lesznek (esetleg nyomtassák ki), és azonnali segítséget kaphatnak belőlük!
Amennyiben ezek mégsem lendítik át Önöket a felmerült problémán, ügyfélszolgálatunk természetesen mindig az Önök rendelkezésére áll, és megpróbál segíteni, tanácsot adni. A hónap elején érdemes a naptárban zöld színnel jelölt napokra időzíteni az ügyfélszolgálat megkeresését, ekkor a legvalószínűbb, hogy gyorsan kapcsolatba tudnak lépni velünk.
Áprilistól kezdődően a megszokott munkarenden túl - amely 8 és 16 óra között zajlik - a jelentéses időszakok 1-3. munkanapján egy, csak e-jelentésekkel foglalkozó kollégánk fogja várni hívásaikat egészen 18 óráigismert telefonszámaink 5-ös mellékén. Kérjük, hogy ebben az időszakban kizárólag az OEP elektronikus jelentéseivel kapcsolatban keressék őt, egyéb sürgős problémákkal a munkanapokon 16 és 18 óra között eddig is hívható (30) 577-2400 mobilszámon ügyeletet tartó kollégánkat hívják!
Végül a már jól ismert telefonszámok, amelyeken munkanapokon elérhetnek bennünket: 62/248-302, 62/534-965, faxot pedig az 1/700-2522 számra küldhetnek. A bemutatókra telefonszámainkon kívül e-mailben is várjuk jelentkezésüket az info@medmax.hu címen.
Találkozzunk rendezvényeinken!
Addig is kellemes, nyárias őszi napokat kívánunk: a ProFix munkatársai
|