Novembertől európai egészségbiztosítási kártya váltja fel a jelenleg az Európai Gazdasági Térség (EGT) államaiban egészségügyi ellátásra jogosító E111-es nyomtatványt - jelentette be az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója. Kiss József elmondta, hogy az igazolvány ugyanarra jogosít majd, mint a papíralapú dokumentum, de 90 nap helyett egy évig, nyugdíjasok és fiatalkorúak esetében pedig három évig lesz érvényes. Nem változik az a szabály sem, hogy turistaként továbbra is 90 napig lehet majd megszakítás nélkül az unióban tartózkodni, a betegkártyát azonban nem kell kiutazás előtt megújítani. A plasztiklapot - csakúgy, mint az E111-es nyomtatványt - azok kaphatják majd meg, akik járulékfizetés vagy más jogcímen jogosultak ez ellátásra. A kártya előnye ugyanakkor, hogy az unió minden tagállamában egységes formátumú, így a külföldi szolgáltatók könnyebben felismerik. A plasztiklap továbbra is az országuk társadalombiztosítójával szerződésben álló szolgáltatóknál orvosilag szükséges egészségügyi ellátásokra jogosít. A főigazgató kiemelte, hogy a kártyát díjmentesen állítják ki, igényléséhez továbbra is szükség lesz egy személyazonosító igazolványra, a taj-számra és a jogosultságot igazoló dokumentumra. Az E111-es nyomtatvánnyal szemben azonban postán nem igényelhető, a plasztiklapot az igénylőnek személyesen kell átvennie.
Az OEP főigazgató-helyettese elmondta, hogy a kártyát kérelem esetén a Megyei Egészségbiztosítási Pénztárak adják ki. Király Gyula hozzátette, hogy 2008-tól az uniós kártya a taj-kártyát is helyettesíti majd. Az EGT tagjai az uniós tagállamokon kívül Norvégia, Izland és Liechtenstein is. L. G.
AZ UNIÓS CSATLAKOZÁS ÓTA több mint 300 ezren igényeltek E111-es nyomtatványt, és a több ezer kiállított számla után összesen 180 millió forintot fizetett ki az OEP uniós tagállamoknak. A Magyarországon ellátott külföldi, uniós állampolgárok után szintén 180 millió forint értékű számlát állított ki az OEP, az esetek száma azonban többszöröse a magyarok külhoni ellátásának. Novembertől egy ilyen kártyával kaphatunk az unió tagállamaiban egészségügyi ellátást. |