A ProDoki Plus programban a jelentéseken és beutalókon kívül többféle, egyéb célra használható nyomtatvány is készíthető. Jelen cikkben ezek közül most csak néhányról ejtünk szót.
Kétféle alkalmasságot igazoló dokumentumunk van: az egyik a Vegyes\ Egyéb funkciók\ Jogosítvány érvényesítés menüben található, míg a másik a
Vegyes\ Sablonok\ Dokumentumok\ Lőfegyver címszó alatt.
A jogosítvány érvényesítésénél több felhasználónk jelezte, hogy nem tudja kinyomtatni az alkalmassági véleményt. Ennek oka, hogy az űrlap kitöltése és elmentése UTÁN jelenik meg a programban a nyomtatást indító gomb. A következő frissítés során már lesz az űrlapon egy külön gomb, amellyel ezt a műveletet kezdeményezni lehet.
A lőfegyverhez kiadható igazoláson kitölthetők azok az adatok is, amelyek kötelezően feltüntetendők az alkalmassági véleményen, valamint rögzíthetők a paciens általános állapotának adatai is. A hamarosan kiküldésre kerülő új, 4.38-as verzióban ezen utóbbi adatok már nem kerülnek rá a kinyomtatott dokumentumra, hiszen azok valóban nem tartoznak az engedélyt kiadó hivatalos szervekre.
A Vegyes\Sablonok\Dokumentumok menüben további nyomtatványokra bukkanhatunk.
A Nyilatkozat almenüben készíthetünk például igazolást közgyógyigazolvány-kérelemhez, amelyen feltüntethetjük paciensünk állandó gyógyszereit és krónikus betegségeit is. Ehhez a Beállítás fül alsó részében a Közgyógy listaelemet válasszuk ki.
Ha a Nyilatkozat listaelemet jelöljük ki, akkor az ún. kikérőt nyomtathatjuk ki, mellyel újonnan bejelentkező pacienseink adatait kérhetjük el előző háziorvosától. Egyben arról is nyilatkozunk, hogy a beteget átvesszük tőle, és a továbbiakban ellátjuk őt.
Végül, de nem utolsó sorban a Védőoltás listaelemre kattintva kiválaszthatjuk, melyik védőoltás beadásához kitöltendő nyilatkozatot szeretnénk kinyomtatni.
Mindhárom dokumentum esetében igaz, hogy a Nyomtatandó szöveg fülön beleszerkeszthetünk a szövegbe, de a < > jelek között megjelenő, a ProDoki Plusban rögzített adatokra mutató hivatkozásokat ne módosítsuk! Ellenkező esetben téves adatokat tartalmazó vagy hiányos nyomtatvány készül el. Hasznos tudnivaló még, hogy mielőtt kinyomtatnánk bármelyik igazolást vagy nyilatkozatot, a Nyomtatás feliratú gombra jobb egérgombbal rákattintva megtekinthetjük az elkészített dokumentumot.
A május végén kiküldendő verziófrissítésben felhasználóink kérésére további dokumentumok kerülnek be a programba: az orvosi látlelet és a mozgáskorlátozott nyomtatvány (I. fokú orvosi szakvélemény).
Reméljük, felhasználóink örömére és elégedettségére történik mindez, és szívesen használják majd a ProDoki Plus régi és új funkcióit! |