Szinte közhely, de igaz: 2006 ősze gyökeres változásokat hozott a háziorvosok - és pacienseik - életében. Mi, a ProDoki fejlesztő-csapata, minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy mindig, minden új szabályozás, a lehető legrövidebb időn belül bekerüljön a programba is!
Naplószám a beutalókon...
Hát igen! Nem sokszor fordult elő, hogy egy helyesen működő funkció kapcsán ennyi rémült felhasználói telefont, vagy ennyi humoros észrevételt kaptunk volna, mint a naplószámmal kapcsolatban!
A beutalónak mostmár tartalmaznia kell a beutaló orvos és munkahelyének azonosítására szolgáló, valamint az ellátás tényét igazoló adatot. Ez azt jelenti, hogy a naplósorszámot is rá kell írnunk a beutalókra, ezért a Beutaló nyomtatása ablakot – mindhárom beutaló-tipus esetében - egy új, Naplósorszám megnevezésű kapcsolóval egészítettük ki, melyet Igen állásba kapcsolva kerül rá a számsor a kinyomtatott dokumentumra.
Ezzel nincs is semmi gond, hiszen jól működik ez a kis kapcsoló. Azokat érte váratlanul a kapott szám, akik már korábban is nyomtatták a naplósorszámot a beutalókra - a program ezen szolgáltatása ugyanis, már régóta elérhető volt a szakrendelés beutalóknál. A meglepetés csak abból adódott, hogy mostantól az OEP előírásai szerinti új formátumban látták a számsort a papíron, ami első ránézésre valóban értelmezhetetlennek tűnt.
Íme a megyarázat, részlet az OEP közleményéből az orvosi beutaló tartalmi követelményeiről:
"Ad.3. Az ellátás tényét igazoló adat: 9 karakter
3.1. Háziorvos, egyéb egészségügyi alapellátást végző orvos beutalása esetén 8 jegyű napló sorszám, ahol az első két számjegy a hónap sorszáma, a harmadik és negyedik számjegy a napi dátum sorszáma, az ötödik számjegy a kötet sorszáma, a hatodiktól a nyolcadik számjegyig a forgalom napi folyamatos sorszáma;... 3.1-3.2. és a 3.4. pont szerinti adat első karaktere nulla."
Pl.: Egy november 20-án elsőként ellátott betegnek kiadott beutalón a következő számsort találjuk: 011201001
Bízunk abban, hogy nem csak a telefonok, de az ilyen néhány soros összefoglalók révén is egyre több kérdőjelet sikerül kiradíroznunk a programmal kapcsolatban! Ha mégis maradt volna fehér folt, írjanak, hívjanak bennünket: 62/248-302, 62/534-965!
Jövő héten folytatjuk! |