Jó hírünk van azok számára, akik háziorvosi ügyeleti szolgálatban használják a ProDoki Plus programot, ugyanis elkészült az ügyeleti jelentést elkészítő modul.
A modult megrendelésre küldjük ki a ProDoki Plushoz, ára pedig egyszeri bruttó 10.000 Ft. A modul a 4.47-es verziófrissítés keretében kerül kiküldésre, mivel nemcsak a modul szükséges a jelentés elkészítéséhez, hanem néhány apró módosítás is magában a ProDoki Plus programban. Ezek közül az egyik az lesz, hogy az ellátási lapokra be lehet írni az ellátást végző orvos pecsétszámát, így ha egy ügyelet során több orvos is részt vesz a munkában, a jelentésben meg lehet majd különböztetni, ki melyik ellátást nyújtotta. (Ebből adódóan a következő verziófrissítés a 4.48-as verzió lesz majd, amit mind a 4.46-ra, mind pedig a 4.47 verzióra fel lehet majd tenni.)
Ha Ön, kedves Olvasó, igényt tart a modulra, kérjük, egy két-három soros levélben vagy e-mailben küldje el megrendelését, és mi postafordultával küldjük Önnek az új modult.
Postacímünk: ProFix Computer Kft. Hódmezővásárhely, Szántó Kovács János u. 64.
E-mail címünk: info@mediserver.hu |