Több Felhasználónknak feltűnt, hogy mostanában gyakran más-más kollégákkal találkoznak - akár óránként is - a telefonvégen. Engedjék meg, hogy rendhagyó módon, most az ügyfélszolgálat rejtelmeibe adjunk némi bepillantást.
Nemrég új beosztási rend szerint dolgozik telefonos szolgálatunk, melyből a Felhasználóink csak annyit érzékelnek, hogy ha egy nap többször hívnak bennünket, lehet, hogy nem ugyanaz a kolléga jelentkezik be a vonal másik végén, mint korábban.
A változtatásoknak egyszerű oka van: a telefonos munkán túl, más feladataik is vannak az ügyfélszolgálaton dolgozóknak. Ilyenek például az e-mailek megválaszolása, küldése, adatbázis javítások, programozókkal való kapcsolattartás és elég gyakran a "nyomozás"- gyógyszertörzsekkel, diagnózis jogcímekkel, számlákkal, egyéb ügyekkel kapcsolatban, melyek pontos munkát, nagy odafigyelést igényelnek. Reményeink szerint a változatosság, és "pihentség" érzékelhetően gördülékenyebbé teszi a problémamegoldást is, és Felhasználóink sem csalódottak, ha nem mindig ugyanaz a kolléga szól bele a telefonba, mint korábban, vagy, ha a másik éppen nem elérhető.
A ProFix ügyfélszolgálatán és azon túl is mindannyian azon dolgozunk, hogy Önök - Felhasználóink - a lehető leggyorsabb, legpontosabb tájékoztatást vagy problémamegoldást kapják meg a nap minden órájában, az év minden munkanapján, mert nem az a célunk, hogy a legnagyobbak legyünk, hanem az, hogy a legjobbak... |