ZÁDOR IMRE: MINDEN PERC EGY ÖRÖKKÉVALÓSÁG

Argumentum Kiadó, Budapest, 2000
260 oldal, ára 2.200 Ft, ISBN 963446145 X

Zádor Imre egy számára viszontagságos időszak után és az akkori rendszerből való eszmei kiábrándulását követően, 1956-ban elhagyta Magyarországot, és csaknem negyven évnyi távollét után, nyolcvan évesen tért vissza hazánkba. Közben változatos életsorsa és sikeres karrierépítése során megfordult Ausztriában, Argentínában, Kanadában, Svájcban, és leghosszabb ideig Ausztráliában élt. Minderről „Lélekgyógyászat tengereken túl" című, 1998-ban megjelent színes, olvasmányos könyvében számolt be.

Jelen recenzió tárgyát képező művének gerincét „Börtönnapló"-ja képezi. Innen a cím, hiszen az ÁVH börtöneiben töltött minden perc valóban örökkévalóságnak tűnt a számára. Összesen 10 hónapot töltött vizsgálati fogságban: 5 hónapon át jóformán szünet nélkül vallatták, utána még 4 hónapig magánzárkában tartották. Könyvéből megismerhetjük az ÁVH börtöneinek félelmetes atmoszféráját és a lehetséges túlélés pszichológiai stratégiáját is. Végül zárt tárgyaláson négy év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélték; de részben büntetése harmadolásával, részben a Nagy Imre-féle amnesztia segítségével lényegesen hamarabb szabadult.

1953. március 19-én fogta le és vette kezelésbe az ÁVH. Letartóztatása hátterében az állt, hogy - a szovjet modellt szolgai hűséggel és egyben tartó gazdáiktól való belső rettegéssel utánzó - hazai pártvezetők nálunk is „cionista orvospert" kívántak produkálni. Zádor ellen azonban ürügyként három fajta vádat hoztak fel, nevezetesen: a vezetése alatt álló pártkórházi nyílt idegosztályról egy Révai József által patronált kommunista kádert helyezett át a szintén általa vezetett Szt. János Kórház zárt elmeosztályára. Az ÁVH szerint így kívánva lejáratni a munkásosz tályt és megalázni a pártot. Elhanyagolta osztályán a gyógyszernyilvántartás ellenőrzését. Az ügyében eljáró Ratkó Anna elvtársnővel - aki személyében magát Rákosi elvtársat képviselte - szemben tiszteletlen magatartást tanúsított. De ezen kívül megpróbálták még a korábban svájci és angliai tanulmányútjai során folytatott kémtevékenységgel is meggyanúsítani, valamint egy szovjet tiszt-asszony szándékos félrekezelését rótták fel neki. Kifogásolták továbbá, hogy egy személyi problémájával kapcsolatban pszichoanalitikusát kereste meg ahelyett, hogy a párttitkárához fordult volna, egy kommunistától elvárható módon.

Perében a vád tanúiként egymás után vonultak fel manipulált vallomásaikkal a pártállam hatalmát - pozícióféltésből vagy egyszerűen csak egzisztenciájuk megóvása érdekében - kiszolgáló, megroggyant gerincű orvoskollégái, így p1. Dr. Balassa László, a pártközpont orvosa és egyben forenzikus pszichiáter; az ugyancsak törvényszéki szakértő Dr. Kelemen. Endre; Bálint István orvosezredes, az ÁVH főorvosa; a csak nevének kezdőbetűjével, „SZ"-szel jelzett volt kórházigazgató főorvos, aki folytonosan nagy kulcscsomót lóbálva és kutyája kíséretében járkált Zádor osztályán, utána kutakodva és intrikálva. (Kérdés, a szerző miért éppen őt nem nevezte meg teljes nevén? Csak nem Dr. Szinetár Ernőről van szó?) Mindezekről az álságos kollégákról rövid, de találó jellemzések olvashatók Zádor könyvében.

A védelem oldalán ugyanakkor szilárd jellemű es bátor kartársak hallatták hangjukat. Mindenekelőtt Nyírő Gyula professzor, akitől Zádor több segítséget kapott, mint amennyit remélt; a szociáldemokrata Szalai Sándor akadémikus, a jeles szociológus; János-kórházbeli munkatársai közül a kiváló Hárdi István, a tehetséges és csinos - később tragikus sorsú - Perjési Hedvig, a szürke, közepes formátumú Simon Tibor, az osztály későbbi vezető főorvosa.

A könyvben még további, a pertől független fejezetekben szintén remek jellemzések, leírások olvashatók a gégészprofesszor, Germán Tibor depressziójáról és homiciadiumban plusz szuicidiumban végződő történetéről, melyben magával sodorta a halálba feleségét, a híres színésznőt, Bajor Gizit is. A szerző beszámolt továbbá Horányi Béla és Zinner Tibor professzorok színes társasági életéről és Benedek László professzor személyiségéről és öngyilkosságáról, ezen kívül a korszak néhány kevésbé jelentős személyiségéről is.

Zádor széles körű társadalmi kapcsolatokkal rendelkezett. 1945 után karrierje felfelé ívelt: hosszabb ideig az Országos Közegészségügyi Tanács főtitkára volt, majd a budapesti Idegklinika adjunktusa lett, később a pártkórház idegosztályának főorvosaként működött, prominens állami és pártkádereket sikeresen kezelve. Baráti köréhez tartozott a Rajk-perben kivégzett Szőnyi Tibor ideggyógyász, a párt káderosztályának vezetője és helyettese, a szintién felakasztott Szalai András; a feddhetetlen jellemű Tömpe András, a vidéki politikai rendőrség első főnöke, majd a tartósan eltűnt, titokzatos, külföldön dolgozó hírszerző. Személyesen ismerte Ságvári Endrét és több más munkásmozgalmi vezetőt, későbbi magas beosztású kádert; jó személyes és munkakapcsolatban állott Simonovits István egészségügyi min iszterhelyettessel, Horányi Béla, Rusznyák István és Gegesi Kiss Pál professzorokkal stb.

Zádor Imre műve megírásakor — immár a vele történtek időszakához képest bőségesebb tapasztalatokkal, a visszaemlékezés történeti perspektívájával rendelkezve, ezen kívül széles körű nemzetközi tapasztalatokra is szert téve — a kritika borotvaéles fegyverét sem hagyta pihenni. Mégpedig jogosan. Vonatkozik ez a kriti ka magára a korszellem re, a pártállam politikai rendszerére és személyeire, kortársakra és pályatársakra egyaránt.

A szerző egész műve erőteljesen magán viseli az élményszerű személyesség, szubjektivitás jellegét, hiszen lényegében emlékirat és kisebb részben regény ötvözete. Történészi objektivitású általánosítások, magyarázatok és értékelések legfeljebb csak utalásszerűen szerepelnek benne. Éppen ezért — újabb megjelentetése esetén — talán kívánatos lenne bevezetés vagy lábjegyzetek formájában történészi szemmel felvázolni a kor tényleges történéseire és azok magyarázatára vonatkozó legújabb kutatások eredményeit, melyek háttérinformációkként még jobban kiemelnék, érthetőbbé tennék a koronatanú szerző egyedi, eredeti, személyes élményvilágáról szóló beszámolót.

Zádor stílusa, elbeszéléseinek elevensége egyébként mindvégig magával ragad. Életéből ismeretes, hogy már gimnazista korában szívesen és nívósan írt, s sikeresen vett részt szépirodalmi pályázaton. Témája érdekességén kívül bizonyára ez az adottsága is magyarázza, hogy a könyv egyvégtében való elolvasására csábítja az olvasót.

Mindenki, akit közelebbről érdekel a honi pszichiátria e sajátos időszakának a története, néhány ismertebb szereplőjének karakterológiai portréja, de különösen a nehéz időkben- megmutatkozott gerincessége vagy gerinctelensége, — mindenekelőtt azonban az ;,ötvenes évek" politikai atmoszférája, valamint az ÁVH belső világa és rafinált vizsgálati módszerei — tanulságos és élvezetes olvasmányra lelhet a kor hiteles tanújának tekinthető Zádor Imre könyvében.

Pisztora Ferenc