Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 
A MRT legfrissebb hírei

In memoriam Dr. Temesi Mihály

Általános 2023.03.27. 00:00 MRT

Elhunyt Dr. Temesi Mihály (1944-2023) radiológus szakorvos, aki orvosi pályáját 1968-ban Pécsett kezdte és első szakvizsgáját ortopédiából szerezte meg. 11 év ortopédia munka után szakirányt váltott és 1982-ben radiológus szakvizsgát tett.

1989-től eltávolodott szülőföldjétől és Budapest vonzáskörzetében, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban, majd a Szent Rókus Kórházban és haláláig a Károlyi Kórházban, ill. annak Szakrendelőjében dolgozott. Kedvenc szakterülete az ultrahang diagnosztika és az intervenciós radiológia volt. Ismertségét és elismerését növelte, hogy több budapesti és pestmegyei intézményben is dolgozott, köztük a Dél-Pesti Centrum Kórház Központi Radiológiájának Szent László telephelyén is, egészen a Covid járvány kezdetéig. A Kórház meghatározó szerepe a járvány ideje alatt késztette arra, hogy ezt a szerető közeget elhagyja. Mégis már a járvány lecsengése alatt a vírus megtámadta és eluralkodott rajta. Elvesztettünk egy kedves, a munkájának és a családjának élő szorgalmas, az embereket szerető orvost, barátot, munkatársat, aki a sajátos humorával hamar belopta magát az emberek szívébe.

Gyászolja a kitartóan szerető felesége, fiai és unokái.

Gyászjelentése megtekinthető ide kattintva

Kérem várjon...
Kongresszusok listája
  • H
  • K
  • Sze
  • Cs
  • P
  • Szo
  • V
  •  
  •  
  •  
  •  
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31