A XX. és most már jól láthatóan a XXI. század első évtizedeiben a „nyugati”, „ipari”, „öregedő”, „fejlett” (de több, más jelzővel is jellemezhető) világ – amelynek hazánk is része – jelentős problémája az érbetegségek és azon belül a mély vena thrombosis és a tüdőembolia, közös nevükön vénás thromboembolia (VTE) prevalenciája, amely valóságos járványhelyzetet teremtett. Az artériás oldal nagyobb figyelmet kapó (szívinfarktus, stroke) kórképei mellett a „csendes gyilkos” VTE sem kevésbé veszélyes. Az Európai Unióban évente mintegy félmillió ember haláláért felelős, ami kétszerese annak, mint ahányan emlőrákban, prosztatarákban, AIDS-ben és közlekedési balesetben együttesen életüket vesztik! Különös jelentőséget kölcsönöz a kérdésnek az is, hogy az esetek zömében megelőzhető kórképről van szó!
Bár az utóbbi években a megelőzés is jelentős fejlődésen ment át, a VTE-incidencia nem csökken, aminek oka nemcsak diagnosztikai lehetőségeink bővülésében, hanem számos egyéb okban is gyökerezik. Ezek: idősödő társadalom, mozgáshiány, trombogén készítmények, mint pl. fogamzásgátlók, hormonpótló, tumor ellenes kezelések számottevő betegpopulációkban történő alkalmazása. A malignus alapbetegség önmagában mintegy 4,1-szeresére, egyes kemoterápiák pedig 6,5-szörösére növelik a kockázatot.
A VTE veszélyeztettség különösen nagy a hospitalizált betegek körében, mint arra az ENDORSE és az ENDORSE-2-HUNGARIA felmérés (a vizsgálat hazai vezetője prof. Losonczy Hajna) rámutatott.
Sajnos, a kézenfekvő és hatásos megelőzés, mint amilyen a kórházi LMWH és/vagy mechanikai profilaxis éppen az ENDORSE tanulmányok eredménye szerint messze nem kerül olyan gyakran alkalmazásra – különösen a belgyógyászati osztályokon - mint ami a kockázatelemzések kapcsán elvárható lenne. A „belgyógyászati” osztályok mellett számos beteg az otthoni, rehabilitációs stb. körülmények kapcsán is hasonló helyzetbe kerül, ezért a probléma a fekvőbeteg intézmények falain messze túlmutat és érinti a háziorvosi ellátásban részesülőket is.
Ezért, bár nem könnyű, de jogos elvárás a túlterhelt orvosok részéről is, hogy minden betegben kockázatelemzést végezzenek, a potenciális thrombosis lehetőségére – és természetesen az antikoaguláns profilaxis abszolút vagy relatív ellenjavallataira vonatkozóan.
Ebben kíván hathatós segítséget nyújtani a Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság honlapján most közzétett „Kockázati Kérdőív”, amely írásos formában a 2010-ben, 27 Szakmai Kollégium együttműködésében elkészült Antithrombotikus Irányelvekben (Egészségügyi Közlöny, 2010.évi 4.szám. 1214-1283), valamint az Orvosi Hetilapban a közelmúltban közzétett cikkben (Orv Hetil 151, 1365-1374, 2010) jelent meg.
A kérdőívvel kapcsolatos munka oroszlánrészét Dávid Mariann tanárnő, a nagymúltú pécsi munkacsoport tagja, a Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság titkára végezte. Folyamatban van az általánosan használt kórházi rendszerekbe (pl. MedSol) beépítése, annak az elvnek szigorú szem előtt tartásával, hogy semmilyen plusz „számítógépes” feladatot ne jelentsen az orvosoknak, hanem sokkal inkább automatikus segítséget – a kellő gondosságú és szakmaiságú – kórelőzmény felvételekor, az antikoaguláns megelőzés indikálásában és formájának megválasztásában.
Kérjük ezért és őszinte reménnyel várjuk a Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság honlapjának látogatóit, hogy észrevételeikkel, minél szélesebb körű alkalmazásával segítsék a kérdőív elterjesztését, hogy minél hatékonyabban segíthesse hazánkban a korszerű kórházi thrombosis megelőzés fontos munkáját és mind hatékonyabbá tételét. Ehhez várjuk észrevételeiket.
ONLINE VTE KOCKÁZATI KÉRDŐÍV A GYÓGYSZERES VTE PROFILAXIS JAVALLATAINAK ILLETVE ELLENJAVALLATAINAK MEGÍTÉLÉSÉRE NEM-SEBÉSZETI OSZTÁLYOKON >>
Letölthető kérdőív mély véna thrombosis és a tüdőembolia kockázatának felmérésére >>
Telepítési útmutató a letölthető kérdőívhez:
A link megnyomása után egy letöltő ablak jelenik meg, amit engedélyezve a számítógép megkérdezi a letöltés helyét. Kérjük, válassza a "Mentés"-t és jelöljön ki célállomásként egy Önnek megfelelő helyet a számítógépén.
(Ha nem kérdez ilyet, akkor az alapértelmezett letöltési mappában találja meg a file-t.)
Miután a .ZIP file letöltődött (80 MB - 2 Mbit/s sebességű ADSL kapcsolat esetén kb. 2 perc)
meg kell nyitni. A .ZIP file tartalmaz két word dokumentumot, ezt a leírást és a kérdőív telepítő programot.
A telepítéshez az
eKerdoivDemo3.1.0_setup.exe nevű filet kell elindítani
Bármilyen biztonsági figyelmeztetést vagy jogosultságkezelést tapasztal a telepítés folyamán, kérjük engedélyezze.
A telepítő program elindítása után kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
A telepítő értesít arról, hogy sikeres volt-e a folyamat.
File lista:
eKerdoivDemo3.1.0_setup.exe
MTHT_weblaphoz_elektronikus_kerdoiv_2011_01_24.doc
veglFelhaszn_e_Kérdőív_3.0mod.doc
telepitesi_utmutato.txt
Az elektronikus változat nem készülhetett volna el a sanofi-aventis Zrt. elkötelezett és önzetlen támogatása nélkül, melyet itt is köszönünk.
Debrecen, 2011. január 24.
Dr. Pfliegler György elnök
Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság