Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 

RENDEZVÉNYKATEGÓRIÁK


MTT rendezvények
Nem MTT rendezvények
Összes kategória megjelenítése

Kongresszusok, rendezvények


Kategória: Összes rendezvénykategória

Hazai kongresszusok, rendezvények

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Transzplantációs Társaság XXV. Jubileumi Kongresszusa (Szeged, 2024. május 30 – június 1.)

    Tisztelt Tagtársak, Kedves Kollégák!
    Idén a Magyar Transzplantációs Társaság éves kongresszusa most már tavasszal, stílusosan „a Napfény városában”, Szegeden kerül megrendezésre.
    A város tavaszi szépsége inspirálóan kellemes környezetet biztosít a tudományos konferencia számára. Az idén vezetőség választás is lesz, mely már a megújult alapszabály szellemében kerül megrendezésre.
    A tudományos előadások mellett az e-poster szekcióban is érdekes esetek megbeszélésére lesz lehetőség, a már megszokott „cheese&wine” kíséretében. Meghívott előadóként a szakma kiemelkedő képviselői fejtik majd ki álláspontjukat egy-egy izgalmas témában.
    Évről évre fontos téma és problematika az átültethető szervek számának növelése, valamint a már transzplantált szerv funkciójának hosszútávú megőrzése. Ennek megfelelően idén a vezető témák: a marginális szervekkel történő transzplantáció, az élő donoros átültetések, valamint a biomarkerek és molekuláris diagnosztika szerepe az után követésben.
    Emellett jónéhány – a transzplantációhoz kapcsolódó, támogató cég szimpózium és/vagy kerekasztal megbeszélés keretében biztosít lehetőséget érdekes témák megvitatására.
    A konferencia ideje alatt a fiatalok számára érdekes, gyakorlati „workshop”-ot biztosítunk, ahol az érdeklődők – előzetes regisztrációt követően –  felmérhetik, fejleszthetik, gyakorolhatják manuális készségeiket.
    Az előadások közötti szünetek és étkezések további részletes megbeszélésekre, barátságok alakítására, szorosabbra fűzésére biztosítanak kiváló esélyeket. A helyszín – előadóterem, konzultációs terem, kiállítási terület, közösségi tér mind a tudományos előadások, poszter szekció, mind a szakmai kiállítások által támasztott igényeket kielégíti és alkalmat ad a személyes beszélgetésekre is.
    A Szervező és Tudományos Bizottság nevében kívánunk mindenkinek sikeres és hasznos konferenciát! Reméljük, hogy valamennyien hasznos, új ismeretekkel és élményekkel gazdagodva térhetnek haza.
    Dr. Szederkényi Edit
    Szegedi Tudományegyetem, ÁOK,
    Sebészeti Klinika,
    Transzplantációs Osztály
    Prof. Dr. Lázár György
    Szegedi Tudományegyetem, ÁOK
    Sebészeti Klinika igazgatója 
     
    Kongresszus helyszíne:  Hunguest Hotel Forrás**** (6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u. 16-24.)
    A rendezvény weboldala: https://mtt.clubservice-event.hu/
     
    Kedvezményes jelentkezési határidő: 2024. április 18.
    Szállásfoglalás határideje: 2024. április 18.
    Jelentkezési határidő: 2024. május 22.
    Online jelentkezés: https://pco.hu/registration/index.php?cong=180&form=187
     
    A Tudományos Bizottság kéri a kollégákat, hogy jelentsenek be a megadott témákhoz kapcsolódó előadásokat, illetve poszter prezentációkat.

    – marginalis donor (főtéma)
    – élő donoros transzplantáció  (főtéma)
    – biomarkerek, molekuláris diagnosztika  (főtéma)
    – vesetranszplantáció
    – májtranszplantáció
    – szívtranszplantáció
    – tüdőtranszplantáció
    – immunológia, immunszuppresszió
    – transzplanációs koordináció
    – diagnosztika
    – egyéb
     
     
    Az előadásokat és poszter prezentációkat online módon kérjük bejelenteni és feltölteni: https://casm.pco.hu/casm.php?congress=251

    Az előadások/poszter prezentációk absztraktjainak beküldési határideje: 2024. március 25.
    A megadott időpont után beérkezett absztraktokat nem áll módunkban elfogadni.
    Az absztraktok elfogadásának visszaigazolása: 2024. április 12.
    Végleges szakmai program: 2024. április vége
    Felhívjuk a figyelmet, hogy idén is – ahogy minden évben – a kongresszuson elhangzott előadás/poszter cikk formájában megjelentethető a Trasplantation Proceedings folyóiratban, melynek költségeihez a Társaság korlátozott mértékben hozzájárul. Javasoljuk, hogy aki élni kíván ezzel a lehetőséggel, tudományos munkáját ilyen formában készítse el, ugyanis a konferencia után csak rövid határidő áll rendelkezésre a cikk benyújtásához. 

    Rendezvény kezdete: 2024.05.30.
    Rendezvény vége: 2024.06.01.
    Helyszín: 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u. 16-24., Hunguest Hotel Forrás****

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Őszi Transzplantációs Találkozó – Továbbképző Tanfolyam Visegrád, 2023. november 6-7.

    Időpont: 2023. november 6-7.
    Helyszín:
     Hotel Visegrád
    A program megtekinthető ide kattintva
     

    Rendezvény kezdete: 2023.11.06.
    Rendezvény vége: 2023.11.07.
    Kategória: MTT rendezvények
    Helyszín: Visegrád, Hotel Visegrád

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Transzplantációs Társaság Kongresszusa

    A Magyar Transzplantációs Társaság soron következő kongresszusát tavasszal tartja Esztergomban,  a Grand Hotel Esztergom****-ban 2023. május 4-6. között. 

    Az alábbi szövegre kattintva elérhető a kongresszus weboldala: WEBOLDAL

    REGISZTRÁCIÓ

    ABSZTRAKT BEJELENTÉS
    Az előadások/poszter prezentációk absztraktjainak
    beküldési határideje: 
    2023. február 20.

    A kongresszus főszervezői:
    Prof. Dr. Rényi-Vámos Ferenc
    Dr. Hartyánszky István 

    Kongresszusszervező iroda:
    Club Service Kft.
    E-mail: mtt2023@clubservice.hu
    Tel.: 06 52 522 222

    Rendezvény kezdete: 2023.05.04.
    Rendezvény vége: 2023.05.06.
    Helyszín: Esztergom, Grand Hotel Esztergom

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Transzplantációs Társaság Kongresszusa

    A Magyar Transzplantációs Társaság soron következő kongresszusát tavasszal tartja Esztergomban,  a Grand Hotel Esztergom****-ban 2023. május 4-6. között. 

    Az alábbi szövegre kattintva elérhető a kongresszus weboldala: WEBOLDAL

    REGISZTRÁCIÓ

    ABSZTRAKT BEJELENTÉS
    Az előadások/poszter prezentációk absztraktjainak
    beküldési határideje: 
    2023. február 20.

    A kongresszus főszervezői:
    Prof. Dr. Rényi-Vámos Ferenc
    Dr. Hartyánszky István 

    Kongresszusszervező iroda:
    Club Service Kft.
    E-mail: mtt2023@clubservice.hu
    Tel.: 06 52 522 222

    Rendezvény kezdete: 2023.05.04.
    Rendezvény vége: 2023.05.06.
    Helyszín: Esztergom, Grand Hotel Esztergom

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)HESPERIS Course (April 20-22, 2023, Budapest)

    Start Date: Thursday, April 20th 2023 at 09:00

    End Date: Saturday, April 22nd 2023 at 16:30

    Venue: Novotel Budapest Centrum
    Address: Budapest, Ntak Sz 22041413, Rákóczi út 43-45, 1088, Hungary 

    Description & Objectives:  HESPERIS is a comprehensive course on organ transplantation, perfectly suited for individuals who are entering the field and who wish to further their career. The course provides participants with essential knowledge in five key areas of transplantation: immunology, indications, organ donation, recipient management and regenerative medicine.

    Please note that the maximum number of participants for this course is 45.

    Target Group: Individuals who are entering the field and wish to further their career.

    More details on the website: https://esot.org/esot-events/hesperis-course-2023/ 

    Rendezvény kezdete: 2023.04.20.
    Rendezvény vége: 2023.04.22.
    Helyszín: 1088 Budapest, Rákóczi út 43-45., Novotel Budapest Centrum

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Transzplantációs Társaság XXIII. Kongresszusa

    Tisztelt Tagtársak,
    Kedves Kollégák!

    Immár két és fél éve annak, hogy megtarthattuk az utolsó személyes részvételű kongresszusunkat Harkányban. Egy megváltozott, eddig biztonságosnak hitt világban, ahol megváltoztak a prioritások, újabb és újabb nehézségekkel kell megküzdenünk. A járvány időszakában a szükség révén létrehozott „online” megbeszélések mindennapossá váltak, olyannyira, hogy lassan minden felmerülő probléma a virtuális térben kerül megvitatásra. Hisszük, hogy a személyes találkozást nem pótolhatjuk semmivel!

    Reménykedve írom Önöknek a Magyar Transzplantációs Társaság XXIII. Kongresszusának meghívóját, amelyet 2022. szeptember 8-10. között Balatonalmádiban, a Hunguest Hotel Bál Resort****-ban (8220 Balatonalmádi, Bajcsy-Zsilinszky u. 14.) tervezünk megtartani. A szokásos novemberi időpont megváltoztatása mellett az szól, hogy az esetleges újabb járványhullám a szeptemberi időszakot kisebb valószínűséggel érinti.
    A Vezetőség alaposan megfontolta a lehetőségeket és a döntés értelmében a kongresszust a jövőben a tavaszi találkozó idejében tervezi megtartani, míg a munkaértekezletet késő ősszel. Így a szeptemberi időpont mintegy átmenetet is jelentene.  

    A transzplantációs medicina – mint minden egyéb egészségügyi terület – továbbra is folyamatosan küzd a pandemia okozta következményekkel, ha úgy tetszik két hullám között poszt-COVID szindrómában szenved. A donációk számának csökkenése érzékeny pont, hiszen az általános szervhiány anélkül is mindig központi jelentőségű a szervátültetés világában. Minden olyan eljárás bemutatása, amely a donorszervek felhasználásának hatékonyabbá tételét célozza meg, a kongresszus fő témái közé tartozik. A szakmai fórum jó alkalmat kínál arra, hogy a hazai munkacsoportok bemutassák legfrissebb eredményeiket, de a nehézségeket és az adott probléma megoldását is célzó jó gyakorlatukat is közkinccsé tehessék! Hazai és nemzetközi szaktekintélyeket is igyekszünk meghívni, hogy a legfrissebb szakmai ismereteket, innovatív technikákat ismertessék, valamint lehetőség lesz érinteni szakmapolitikai témákat is, mint a minőségbiztosítás és a speciális képzés. 

    Külön megtiszteltetés számomra, hogy a Semmelweis Egyetem egyesült és így robosztussá vált Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikájának, mint szervező intézménynek a nevében hívhatom meg Önöket!  Ez a változás számunkra nagy lehetőségeket rejt magában, melynek néhány aspektusát a tudományos programban is szeretnénk megmutatni. A mellkasi szervek vonatkozásában pedig természetesen az Egyetem szívtranszplantációs és tüdőtranszplantációs programjainak otthont adó tanszékeket is segítségül hívjuk!

    A kongresszus szervezésével a Club Service Kft.-t bízza meg Társaságunk, a helyszín kiválasztása pedig szinte már adott volt, hiszen az előző kongresszusnak is otthont adott volna a szálloda. Felújított pompájában messzemenően kielégíti a kongresszus igényeit, a tudományos programon kívül pedig kiváló lehetőséget biztosít a kikapcsolódásra is.

    Bízunk abban, hogy a közös 2022-es Kongresszuson terveink szerint újra személyesen is találkozhatunk és hallgathatjuk egymás előadásait!

    Weboldal: https://mtt2022.clubservice-event.hu/

    Regisztráció: https://mtt2022.clubservice-event.hu/regisztracio/
    Kedvezményes részvételi díj: 2022. július 8-ig.

    Abstract beküldés: https://mtt2022.clubservice-event.hu/eloadas-bejelentes/
    Az előadások/poszter prezentációk absztraktjainak beküldési határideje: 2022. június 6.

    A Szervező és Tudományos Bizottság nevében,

    Semmelweis Egyetem
    Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika

    Prof. Dr. Szijártó Attila
    Dr. Piros László
    Dr. Benkő Tamás

    Rendezvény kezdete: 2022.09.08.
    Rendezvény vége: 2022.09.10.
    Helyszín: Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort
    A rendezvény Web oldala: https://mtt2022.clubservice-event.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tavaszi Transzplantációs Találkozó – Továbbképző Tanfolyam

    Időpont: 2022. május 16-17.

    Helyszín: Hotel Visegrád

    A program megtekinthető ide kattintva

     

     

     

     

    A rendezvény támogatói:

     

    Astellas - Partner a transzplantációban

    Az Astellas elkötelezett olyan innovatív megoldások
    fejlesztésében, melyek értéket teremtenek
    és reményt jelentenek a betegek számára

     

     

     

     

     

     

    Rendezvény kezdete: 2022.05.16.
    Rendezvény vége: 2022.05.17.
    Helyszín: Visegrád, Hotel Visegrád

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Transzplantációs Társaság Közgyűlése

    Tisztelt Tagtársak! 

    Az MTT Alapszabálya, a járványügyi korlátozó intézkedések és előző Közgyűlésünkön ismertetett

    vezetőségi döntés értelmében Társaságunk vezetőség választásra készül személyes jelenléttel járó Közgyűlés keretei között, amely 

    2022. április 22-én, pénteken 7 órától, illetve határozatképtelen létszám esetén 14 órától

    az OVSz Landsteiner termében (1113 Budapest, Karolina út 19-21.) kerül megrendezésre. 

    A jelölőbizottság elvégezte munkáját a jelölési időszakban. A jelenlegi vezetőségi tagok nyilatkozatai és a jelölések alapján kialakult jelölt listát jelen levél mellékleteként küldjük tájékoztatásul. Mivel a novemberre tervezett vezetőség választás elmaradt, így az előttünk álló Közgyűlésen természetesen lesz lehetőség a helyszíni jelölésre. 

    Felhívjuk szíves figyelmét arra is, hogy a Közgyűlésen csak az az MTT-tag vehet részt és szavazhat, illetve az lehet választható, akinek nincs tagdíj hátraléka.

    Tájékoztatjuk a tisztelt jelenlegi és leendő MTT Tagokat, hogy az MTT Közgyűlésén adminisztratív okok miatt NEM lesz lehetőség helyszíni:
    - MTT-tagságra való jelentkezésre
    - tagdíjbefizetésre
    - adatkezelési nyilatkozat leadására

    Ezek miatt kérjük, hogy a tagságra való jelentkezést, a tagsági díj befizetését (online átutalással), illetve az adatkezelési nyilatkozat megküldését a Közgyűlés ELŐTT intézzék. Mivel a tagdíj befizetéséről számlát kell kiállítanunk, ehhez elengedhetetlen az adatkezelési nyilatkozat leadása.

    További információ: https://www.doki.net/tarsasag/transplant/tagsag.aspx

    Tisztelettel hívjuk és várjuk a Tagtársakat vezetőség választó Közgyűlésünkre! 

    Budapest, 2022. március 10. 

    Az MTT Elnökségének és Vezetőségének nevében, üdvözlettel: 

    Dr. Mihály Sándor 
    Főtitkár 

    Időpont: 2022.04.22.
    Helyszín: 1113 Budapest, Karolina út 19-21., OVSz Landsteiner terme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Transplant Today - Nemzetközi kongresszus a szervátültetés legaktuálisabb kérdéseiről, a legújabb fejlesztésekről és a diszciplína jövőjéről

    A Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikája nemzetközi kongresszust szervez a szervátültetés legaktuálisabb kérdéseiről, a legújabb fejlesztésekről és a diszciplína jövőjéről. A „Transplant Today” című programra a hazai előadók mellett a világ több országából érkeznek elismert, nemzetközi hírű szakemberek.

    Rendezvény időpontja: 2022. március 25., péntek
    Rendezvény helyszíne: Semmelweis Egyetem - Elméleti Orvostudományi Központ (1094 Budapest, Tűzoltó utca 37-47.)
    Rendezvényen a részvétel: díjmentes

    Az esemény csak a meghívottak számára lesz nyilvános, más érdeklődők online formában, későbbiekben közölt linken keresztül tudják majd követni az eseményt.

    A részletes program megtekinthető ide kattintva

    Időpont: 2022.03.25.
    Helyszín: Hybrid,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Transzplantációs Társaság XXII. Kongresszusa

    WEBOLDAL

    REGISZTRÁCIÓ

    ABSZTRAKT BEJELENTÉS

    A konferencia fő témái:

    Keringésleállás utáni szervdonáció (DCD)
    Laboratóriumok a vérellátás és szervátültetés szolgálatában
    Orvosi kommunikáció, betegek és hozzátartozók tájékoztatása
    Gyermekdonáció és szervátültetés helyzete Magyarországon
    Gépi perfúzió Transzplantációs donor koordináció
    Transzplantált betegek ápolása
    Fertőző és nem fertőző átvihető betegségek kockázata és szövődmények szervátültetések során
    Képalkotó és eszközös vizsgálatok
    Veseátültetés Transzplantációs patológia
    Az új típusú koronavírus járvány hatása a szervátültetésre 

    A Szervező Bizottság nevében:

    Dr. Mihály Sándor
    a Szervező Bizottság elnöke
    az MTT főtitkára

    Kongresszusszervező iroda:
    Club Service Kft.
    4024 Debrecen, Kossuth u. 42.
    Tel.: 06/52-522-222

     

    Rendezvény kezdete: 2021.11.25.
    Rendezvény vége: 2021.11.27.
    Helyszín: Online,
    A rendezvény Web oldala: https://mtt.clubservice-event.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tavaszi Transzplantációs Találkozó - Online, 2021.05.04.

    Tisztelt Tagtársak, Kedves Kollégák!

    Ahogyan előzetesen már értesítettük Önöket, a Magyar Transzplantációs Társaság idén is megrendezi Tavaszi Transzplantációs Találkozóját (MTT TTT2021). A jelenlegi járványügyi helyzetre tekintettel online rendezvény megszervezésére és lebonyolítására van lehetőségünk, azonban ezzel adódott a lehetőség, hogy létszám korlátozás nélkül tudjuk biztosítani a részvételt az érdeklődők számára.

    A rendezvény időpontja: 2021. május 4. kedd 9:00 – 16:30
    A rendezvény helyszíne: Zoom Meeting


    A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

    Részvételi szándékát még 2021. április 30-án 12 óráig az alábbi regisztrációs linken keresztül tudja jelezni:
    https://zoom.us/meeting/register/tJYpc-uvqjkjE9LtuIERbAcjgRTM2rmVPD0N

    A részvételi szándékot visszajelző kollégák kapják meg az online rendezvényhez való csatlakozáshoz szükséges információkat a regisztráció során megadott e-mailben, illetve kizárólag a regisztrációkor megadott e-mail címen keresztül lehetséges a Webinarhoz csatlakozni!
    A megadott e-mail címre a Meeting kezdete előtt 1 nappal, valamint 1 órával emlékeztető e-mailt küldünk a hozzáférési linkkel.

    Az Eurotransplant tanácsadó testületek magyar képviselőinek beszámolói után a tavalyi évről szóló beszámolók, illetve ezt követően egy COVID aktualitások kerekasztal kerül megrendezésre, az alábbi témákkal:

     COVID-19 szervdonációs eljárásrend
     COVID-19 fertőzésen átesett transzplantált betegek nyilvántartása
     Mit tudunk - mit nem tudunk - mit gondolunk a koronavírus oltásról
     "Long-COVID" szervtranszplantáltaknál, azaz meddig tarthat a COVID betegség, az antigén/PCR pozitivitás szervtranszplantáltaknál, meddig tekintendő fertőzőnek egy beteg?
     Poszt COVID aneszteziológiai és intenzív terápiás vonatkozásai
     Új kihívások a COVID-19 pandémia alatt vese- és hasnyálmirigy-transzplantációban
     A COVID-pándémia hatása a májtranszplantáció és a májvárólista vonatkozásában
     Élődonoros programok alakulása a COVID érában
     A hazai és az ET országok donációs és transzplantációs aktivitásbeli különbségeinek lehetséges okai és azok megoldási lehetőségei
     COVID fertőzés utáni légzőszervi károsodás mértékének felmérése, diagnosztikája. Légzőszervi rehabilitáció
     COVID-19 elleni védőoltás tüdőtranszplantáltakban, szerokonverzió mértéke. Eddigi klinikai tapasztalataink
     MIS-C vagy PIMS kialakulása, súlyos sokszervi érintettség
     Myocarditisek a COVID érában – gyermek htx

    A program megtekinthető ide kattintva

    Tisztelettel hívjuk és várjuk a regisztrációjukat és részvételüket az MTT elnöksége és vezetősége nevében is!

    Üdvözlettel:

    Dr. Mihály Sándor
    Főtitkár

     

    Időpont: 2021.05.04.
    Helyszín: Online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tavaszi Transzplantációs Találkozó - Online, 2021.05.04.

    Tisztelt Tagtársak, Kedves Kollégák!


    A Magyar Transzplantációs Társaság idén is megrendezi Tavaszi Transzplantációs Találkozóját (MTT TTT2021). A jelenlegi járványügyi helyzetre tekintettel online rendezvény megszervezésére és lebonyolítására van lehetőségünk, azonban ez egyben jó lehetőség arra is, hogy nem kell korlátoznunk a résztvevők létszámát úgy, mint egy személyes találkozó esetén.

    A tudományos találkozó és munkamegbeszélés már szokványos napirendi pontjai mellett – mint a tavalyi évről szóló beszámoló, illetve az Eurotransplant tanácsadó testületek magyar képviselőinek beszámolói – külön figyelmet fordítunk az új típusú koronavírus járvány szervadományozással és szervátültetéssel kapcsolatos aktuális kérdéseire. Ennek során nefrológus, diabetológus, hepatológus, infektológus, kardiológus, pulmonológus, aneszteziológiai és intenzív terápiás kollégák, valamint az Egészségügyi Szakmai Kollégium Transzplantáció tagozat vezetője fog beszámolni az általuk legfontosabbnak tartott tapasztalatokról és kihívásokról egy kerekasztal keretei között. A szekció témáiról további tájékoztatást fogunk adni a rendezvény előtt.

    Fontos kötelességünknek is eleget teszünk azzal, hogy a rendezvény végén társasági közgyűlést tartunk, amelynek témáiról következő hírlevélben írunk majd.

    A program megtekinthető ide kattintva

    A rendezvény időpontja: 2021. május 4. kedd 9 órától
    A rendezvény helyszíne: Zoom Webinar

    A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
    Részvételi szándékát erre az alábbi regisztrációs linken keresztül tudja megerősíteni részünkre:
    https://zoom.us/webinar/register/WN_qvP4PozkR7OeAqMpM6pBNA

    A részvételi szándékot visszajelző kollégák kapják meg az online rendezvényhez való csatlakozáshoz szükséges információkat a regisztráció során megadott e-mailben.

    Tisztelettel hívjuk és várjuk részvételüket az MTT elnöksége és vezetősége nevében is!

    Üdvözlettel:

    Dr. Mihály Sándor
    Főtitkár

    Időpont: 2021.03.29.
    Helyszín: Online
    A rendezvény Web oldala: https://zoom.us/webinar/register/WN_qvP4PozkR7OeAqMpM6pBNA

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)COVID-19 A TRANSZPLANTÁCIÓBAN online tudományos fórum

    Tisztelt Kollégák! Kedves Tagtársak és Érdeklődők!

    Azt reméltük és úgy készültünk, hogy a COVID-19 járvány első magyarországi hullámának elmúltával személyesen tudunk találkozni a Magyar Transzplantációs Társaság éves kongresszusán novemberben.

    Miniszter Úr utasítása, a második hullám egyre nagyobb esetszámokban és a transzplantáció területén is megnyilvánuló terjedése miatt Társaságunk vezetősége úgy döntött, hogy a későbbi személyes találkozás reményében a Magyar Transzplantációs Társaság XXII. Kongresszusát elhalasztjuk az évek óta szokványos tavaszi találkozónk időpontjára, májusra.

    Az Országos Vérellátó Szolgálat először kapott lehetőséget az MTT éves kongresszusának megszervezésére, és így a szakmai program újszerű előkészítése mellett felelősségünk van meghívott vendégeink egészségének megőrzése tekintetében is. A korlátozó intézkedések mellett mi is egyetértettünk abban, hogy a fertőzés terjedése miatt az a felelős döntés, ha a kongresszust elhalasztjuk a számunkra is fontosnak ítélt újbóli személyes találkozás reményében.

    A súlyos akut légúti tünetegyüttest okozó koronavírus 2 által okozott koronavírus-betegség magyarországi megjelenése és az ősszel ismét emelkedő esetszámok a hazai szervdonációs és transzplantációs programok számára is fokozott kihívást jelentenek. A fertőzés megjelenik a veszélyeztetettebb transzplantált populációban, védenünk kell a transzplantációra várókat, kiemelten az éppen transzplantált betegeket, és így az ellátást nyújtó szakembereket is.

    Az MTT vezetősége ezért úgy döntött, hogy 2020. november 19-én, csütörtökön, 16 órától online tudományos rendezvényt szervez ebben az aktuális, mindennapos kihívásokat jelentő témában, “COVID-19 A TRANSZPLANTÁCIÓBAN” címmel. Bízunk abban, hogy kiemelt részvételi létszámmal tudjuk lebonyolítani ezt a rendezvényt is, amely az aktualitáson és bevezető ismereteken túl kifejezetten gyakorlati útmutatásra is fókuszál. A részvétel az MTT tagok részére ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

    További részletek, program, regisztráció a tudományos ülés honlapján

    A virtuális találkozás reményében, üdvözlettel és jó egészséget kívánva az MTT Vezetősége nevében:

     
     

    Dr. Mihály Sándor

    A Tudományos és Szervező Bizottság elnöke

    Időpont: 2020.11.19.
    Helyszín: Balatonfüred, Hotel Füred

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Transzplantációs Társaság XXI. Kongresszusa

    Tisztelt Hölgyem/Uram!

    Szeretnénk tájékoztatni, hogy a Magyar Transzplantációs Társaság XXI. Kongresszusa 2019. november 21–23. között kerül megrendezésre Harkányban, a Thermal Hotel Harkány****-ban.

    PROGRAM

    A KONGRESSZUS WEBOLDALA

    ONLINE REGISZTRÁCIÓ

    A kongresszus fő témái:
    Transzplantáció és endokrinológia (endokrinológiai betegségek, graviditás, obesitas)
    Transzplantáció és technológia (gépi perfúzió, perfúziós oldatok, új eljárások)

    Reméljük, hogy ebben az évben is a résztvevők között köszönthetjük!

    Szívélyes üdvözlettel a rendezvény szervezői nevében:

    Dr. Kalmár Nagy Károly
    Dr. Varga Ádám
    PTE KK Sebészeti Klinika

    Kongresszusszervező iroda:
    Club Service Kft.
    4024 Debrecen, Kossuth u. 42. III. emelet
    Tel.: 52/522-222
    clubservice@clubservice.hu
    www.clubservice.hu

    Rendezvény kezdete: 2019.11.21.
    Rendezvény vége: 2019.11.23.
    Helyszín: Harkány, Thermal Hotel Harkány

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Transzplantációs Társaság XX. Kongresszusa (Debrecen, 2018.11.21-24.)

    A Magyar Transzplantációs Társaság 2018. november 21-24 között tartja XX. jubileumi kongresszusát Debrecenben.

    Helyszín:
    Kölcsey Központ
    4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3.,

    További részletes információk és regisztráció a rendezvény weboldalán >>

    A kongresszus kezdetén az ENCKEP (European Network for Collaboration on Kidney Exchange Programmes), az európai élődonoros vesecsere programok társasága tart 2 napos munkaértekezletet, amelyre a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A megbeszélésen 8-12 ország képviselői, nefrológusok, koordinátorok, sebészek, IT-programozó szakemberek, matematikusok vesznek részt. Hazánkban most tervezzük elindítani ezt az aktivitást, nagy öröm, hogy Debrecen adhat otthont az első ilyen megbeszélésnek.

    A Kongresszus Oftex akkreditált, de a kreditpontok csak teljes regisztráció esetén írhatóak jóvá (napijegynél nem). A kongresszus alkalmából megjelenik az Orvosi Hetilap tematikus lapszáma, amelyet minden regisztrált megkap, a programfüzettel együtt.

    A kongresszus alatt elismert szakemberek által vezetett gyakorlati kurzusokat tartunk, amelyekre - korlátozottan - még lehet regisztrálni. Kiemelném - az állaton végzett (hand assisted) laparoszkópos élődonor nefrektómiát,
    - a kadáveren végzett multiorgan szervkivételt (külön hasi, és mellkasi szervek),
    - az ECMO kurzust,
    - betegágy melletti UH diagnosztika kurzust,
    - és az egészségügyi szakdolgozóknak tervezett diabétesz továbbképzést.

    Az állatműtét a fiatal sebészek felé különösen fontos, mert ennek megfelelően rendelünk "hozzávalót".
    A kadáver szervkivételi kurzus ezúttal nem csak hasi, hanem mellkasi szervekre is vonatkozik.

    Asszisztensek, eü. szakdolgozó kolléganők jelentkezése is lényeges, támogatott a célzott kurzusokra.

    A kurzuson való részvételről igazolást adunk.

    Napijegy váltása is lehetséges. Ez feljogosít az elméleti program látogatására, programfüzetre, Orvosi Hetilap példányra, és kávészünet igénybevételére, de nem jogosít fel kreditpontra, étkezésre, egyéb programra, és önmagában gyakorlati kurzusokra sem.

    A Debreceni Egyetem dolgozóinak az elméleti szakmai programon történő részvétel ingyenes, DEKA kártya felmutatása mellett, de ez nem jogosít a gyakorlati kurzusokra, programfüzetre, és egyéb ellátásra (kávéjegy, üdítő stb), étkezésre, illetve a nem szakmai programok látogatására.

    Az Alapítvány a Kelet-Magyarországi Transzplantációért 2018. november 22-én este tartja 4. jótékonysági koncertjét, amelyet idén a kongresszushoz illesztettünk. A koncerten kerül átadásra az alapítvány díja, melyet ezúttal Prof. Uray Éva kap meg.

    Amennyiben saját körben nem megoldható a regisztrációs díjak rendezése, az alapítvány, lehetőségeihez képest anyagilag is támogatja a kongresszuson történő megjelenést, melyre itt lehet pályázni:
    http://transplantdeb.hu/mtt2018/

    A kongresszusról bővebb Információ: Bokker Tamás (Convention Kft): tbokker@covention.hu

    Tisztelettel várjuk a rendezvényen önt és munkatársait:

    Üdvözlettel

    Dr. Nemes Balázs
    Tanszékvezető egyetemi docens
    Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar
    Sebészeti Intézet
    Szervtranszplantációs Nem önálló Tanszék

    Rendezvény kezdete: 2018.11.21.
    Rendezvény vége: 2018.11.24.
    Helyszín: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.kolcseykozpont.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tavaszi Transzplantációs Találkozó (TTT-2018)

    Helyszín: Hotel Visegrád - Visegrád
    Időpont: 2018.05.07-08.

    A program letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2018.05.07.
    Rendezvény vége: 2018.05.08.
    Helyszín: Visegrád, Hotel Visegrád

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Transzplantációs Társaság XIX. Kongresszusa (Szeged, 2017.11.23-25.)

    Határidők:
    Az előadások beküldési határideje: 2017. szeptember 22.
    Kedvezményes jelentkezési határidő: 2017. szeptember 29.
    Az absztrakt elfogadásának visszaigazolása: 2017. október 13.
    Szállásfoglalás: 2017. október 20.
    Jelentkezési határidő: 2017. november 13.

    További részletes információk, program, online jelentkezés a rendezvény weboldalán: http://rendezveny.alioth.hu/mtt2017/ >>

    Tisztelt kollégák,
    Kedves Barátaim!

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk a Magyar Transzplantációs Társaság XIX. Kongresszusára, melynek ismét „a Napfény Városa”, Szeged ad otthont, a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikájának rendezésében 2017. november 23-25. között.

    Az idén ünnepli 10. évfordulóját a gyermekszív átültetési program, melynek kapcsán a gyermek transzplantáció témakörét szeretnénk áttekinteni.

    A nemzetközi gyakorlattól elmaradva, hazánkban még mindig nincs meg a jogi feltétele az ún. „nem dobogó szívű hallott” donációnak (DCD = Donation after Cardiac Death), így ebben a témában meghívott külföldi előadók segítségével is körbejárjunk a jól bevált külföldi gyakorlatokat, és keressük a hazai előrelépés lehetőségeit.

    A legnagyobb számú szervátültetés a vesetranszplantáció, ahol a korai (1 éven belüli) eredményességen túl, a hosszú távú graft túlélés záloga a színvonalas, korszerű gondozás. Ebben segítségünkre vannak a sebészet mellett működő társszakmák, mint radiológia, pathológia.
    Az egyik legfontosabb, a késői graftvesztés egyik fő oka az antitest közvetített kilökődés. Ennek a témakörnek külön továbbképző blokkot szentelünk, bízva abban, hogy az utógondozás minőségi javításával a hosszú távú graft túlélés is növekszik.

    A Kongresszuson idén is kiosztásra kerül a Társaság életmű díja – a Németh András díj –, melyet az kapja meg, akit az MTT Vezetősége a transzplantáció területén végzett munkássága alapján arra érdemesnek ítél. A díjat ünnepélyes keretek között, emlékelőadással egybekötve adjuk át.

    Reméljük, hogy a felmerülő szakmai kérdések megbeszélésére lehetőség lesz részben az előadásokat követő viták során is, valamint az esti társasági összejöveteleken is. A szakmai programokon kívül remélhetőleg élvezhetik a város kínálta lehetőségeket és kellemes kikapcsolódást.

    Minden, a transzplantáció iránt elkötelezett orvos kollégát, egészségügyi dolgozót, szervezéssel, vagy finanszírozással foglalkozó szakembert szeretettel hív és vár a Kongresszus Szervező Bizottsága!

    Dr. Szederkényi Edit
    MTT elnöke

    Rendezvény kezdete: 2017.11.23.
    Rendezvény vége: 2017.11.25.
    Kategória: MTT rendezvények
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina
    Helyszín: Szeged, Hunguest Hotel Forrás
    A rendezvény Web oldala: http://rendezveny.alioth.hu/mtt2017

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kékgolyó napok (Budapest, 2017.10.04.)

    „Tüdőtranszplantáció anesztéziája és posztoperativ ellátása-ECMO az Országos Onkológiai Intézetben”

    Ideje: 2017.10.04. 10.00-14.30 óra
    Helye: Országos Onkológiai Intézet, 1122 Budapest, Ráth György utca 7-9.
    Tanácsterem - 1-es épület, I. emelet

    A program letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2017.10.04.
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina, Onkológia
    Helyszín: 1122 Budapest, Ráth György u. 7-9., Országos Onkológiai Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Transzplantációs Társaság Tavaszi Transzplantációs Találkozója (TTT – 2017) (Geréby Kúria, Lajosmizse, 2017.05.08-09.)

    Rendezvény kezdete: 2017.05.08.
    Rendezvény vége: 2017.05.09.
    Kategória: MTT rendezvények
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina
    Helyszín: Lajosmizse, Geréby Kúria

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Transzplantációs Társaság Kongresszusa

    A Magyar Transzplantációs Társaság 2016. november 24-26. között Egerben tartja éves Kongresszusát.

    Helyszín:
    Hotel Eger & Park
    3300 Eger, Szálloda u. 1-3.

    A kongresszus SE-TK/2016.II/00347 számon előakkreditált, pontértéke 36 pont, jellege: szabadon választható.

    További részletek >>

    Online regisztráció >>

    Rendezvény kezdete: 2016.11.24.
    Rendezvény vége: 2016.11.26.
    Kategória: MTT rendezvények
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina
    Helyszín: 3300 Eger, Szálloda u. 1-3., Hotel Eger & Park
    A rendezvény Web oldala: https://registration.conventionbudapest.com/convention/Rendezveny/Reszletek/MTT2016

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)25 éves a debreceni veseátültetés tudományos ülés (Debrecen, 2016.09.23.)

    Tisztelt Kollégák!

    A DE ÁOK, Sebészeti Intézet, Szervtranszplantációs nem önálló Tanszék, a DAB Szerv-, és Szövetátültetési Munkabizottsága, a DAB Orvostörténeti Munkabizottsága és az Alapítvány a Kelet-Magyarországi Transzplantációért
    2016. szeptember 23-án (pénteken) 12.15 órától a DAB Székházban (4032 Debrecen, Thomas Mann u. 49.)

    25 ÉVES A DEBRECENI VESEÁTÜLTETÉS
    címmel ünnepi tudományos ülést rendez, amelyre tisztelettel meghívjuk.

    A tudományos programon való részvétel bármely szakterület orvosainak 5 pontra akkreditált, díjmentes, de regisztrációhoz kötött.

    On-line regisztráció >>

    A tudományos ülést követően az Alapítvány a Kelet-Magyarországi Transzplantációért jótékonysági koncertre várja a résztvevőket, ahol első alkalommal kerül sor a
    Kelet-Magyarországi Transzplantációért díj átadására is.

    Meghívó a tudományos ülésre>>

    Meghívó a jótékonysági koncertre >>

    Az Alapítvány weboldala: www. transplantdeb.hu >>

    A szervezést a Club Service Kft. (www.clubservice.hu >>) bonyolítja. Technikai, szervezési kérdésekkel hozzájuk fordulhatnak.

    Időpont: 2016.09.23.
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina, Nephrologia
    Helyszín: 4032 Debrecen, Thomas Mann u. 49., DAB Székház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Alapismeretek a vesetranszplantáltak nephrologiai gondozásához (Budapest, 2016.09.16.-11.11.)

    Kedves Kollégák!

    A Semmelweis Egyetem Általános Orvos Kar Transzplantációs és Sebészeti Klinikája tisztelettel meghívja Önt, hogy vegyen részt egy úttörő továbbképzésen.

    A világ fejlett országaiban a vesetranszplantált betegek gondozásához szükséges ismeretek jó ideje a nephrologia képzés egyik alappillérét jelentik. Ma már hazánkban sincs olyan nagyobb kórház, ahová ne kerülne be időről időre transzplantált vesével élő beteg különböző szakterületeken történő ellátásra. Lényegesnek gondoljuk, hogy mindenhol álljon rendelkezésre a vesetranszplantáltak kezelésének sajátosságait ismerő, ezen a területen is jártas szakember. A hazánkban első alkalommal meghirdetett hiánypótló tanfolyam 5, egymást kéthetente követő pénteki napján 5 órában az egyes szakterületek elismert előadói foglalnak össze minden ehhez szükséges elméleti tudnivalót. Bízunk benne, hogy a Transzplantációs és Sebészeti Klinika mindehhez barátságos, egyben inspiráló környezetet fog biztosítani. Terveink szerint a résztvevőknek a későbbiekben klinikai gyakorlati képzést is kívánunk nyújtani.

    Őszintén reméljük, hogy az izgalmas és az orvostudomány egyik „csúcstechnológiájáról” szóló tanfolyam nem csak a nephrologusok, hanem tágabb körben a belgyógyászat és az intenzív terápia szakorvosai számára is vonzó lesz és sokakat fog új ismeretekkel gazdagítani.
    Minden résztvevőt nagyrabecsüléssel várunk a tanfolyamra!

    Dr. Máthé Zoltán egyetemi docens, igazgató
    Dr. Remport Ádám egyetemi docens
    Dr. Wagner László egyetemi docens

    Általános információk:
    A szabadon választható tanfolyam, a következő szakképesítések számára akkreditált továbbképzés: nefrológia, belgyógyászat, intenzív terápia

    Dátumok:
    szeptember 16., 30.,
    október 14., 28.,
    november 11.

    Helyszín: Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika, Tanterem
    (1082 Budapest, Baross u. 23-26.)

    Technikai szervező:
    Expert-Quality Kongresszusi és Utazási Iroda
    1052 Budapest, Kígyó u. 4-6., Levélcím: 1243 Budapest, Pf.: 553.
    Tel: 06 1 311-6687, 06 1 332-4556
    E-mail: congress@eqcongress.hu

    A tanfolyam díja: 50 000 Ft
    Tartalmazza: az öt alkalomból álló szakmai programon való részvételt, a kávészüneteket, a tanfolyamot záró tesztvizsga díját.

    Pályázat: A 45 év alatti kollégák számára a részvételi díj teljes összegére pályázati
    lehetőséget biztosítunk, amelynek részleteit a Kongresszusi Iroda és a MANET honlapján tesszük közzé.

    Ebéd – fakultatív: A Klinika kertben található Floris Étteremben lehetőség van ebédelni,
    menü (850 Ft ) vagy á la carte (900-1 500 Ft)
    (http://nexit.hu/floris-etterem/ >> az étlap is előre megnézhető.)

    Jelentkezés:
    A jelentkezés (regisztráció), elektronikus úton lehetséges, a Szervező Iroda honlapján keresztül:
    10.10 - Szalamanov Zsuzsa: Köszöntő
    10.15. - Dr. Kárpáti István, a MANET főtitkára: Köszöntő
    10.20. - Dr. Nemes Balázs: Miért ajánljuk, hogy vegyen részt a vese transzplantációs programunkban?
    10.50 - Dr. P. Szabó Réka: Az élődonoros vesetátültetés nephrologus szemmel
    11.20. - Beszélgetés az élődonoros szervátültetésben réztvevő párokkal és az orvosokkal
    12.20 - Tarján Iván: Himnusz az életért c. film
    12.30 - 14.00 - Ebéd



    Időpont: 2016.03.20.
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina, Nephrologia
    Helyszín: Nyíregyháza-Sóstó, Jázmin út 0112/36. hrsz., Hotel Bíbic
    A rendezvény Web oldala:
    http://www.transalap.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Transzplantációs Társaság 2016. évi I. Közgyűlése

    Meghívó a Magyar Transzplantációs Társaság (székhely: 1082 Budapest, Baross u. 23.) Közgyűlésére

    Tisztelt Magyar Transzplantációs Társasági Tagtársunk!

    A Magyar Transzplantációs Társaság Elnöksége és Vezetősége kiemelt feladatának tekinti, hogy a Társaság törvényesen, jogszerűen működjék. A jogszerű működés elképzelhetetlen folyamatos jogászi jelenlét, háttérmunka nélkül. Ennek biztosítására az MTT Elnöksége a Vezetőség egyetértésével felkérte Dr. Csabai Virginia ügyvédnőt, hogy legyen a Társaság jogi képviselője.

    A 2014. március 15-én hatályba lépett új Polgári Törvénykönyv ( 2013. évi V. tv.) kapcsán szükségessé vált az Alapszabály több elemének módosítása. Az egyesület 2016. március 15. napját követően csak az új Ptk. rendelkezéseinek megfelelő Alapszabály alapján és az új Ptk. rendelkezéseinek megfelelően működhet. A szükséges módosításokat az Elnökség elkészíti, a Társaság jogi képviselője véleményezi, a tervezetet a Vezetőség jóváhagyja.

    A módosított Alapszabály tervezet a Társaság honlapján a közgyűlést megelőzően megtekinthető ide kattintva >>

    Az Alapszabály módosítását a Közgyűlésnek kell jóváhagynia. A sürgető határidők miatt a Vezetőség rendkívüli Közgyűlést hív össze az alábbiak szerint:

    A rendkívüli Közgyűlés helye:
    Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika Tanterme
    Cím: 1082 Budapest, Baross u. 23.

    A rendkívüli Közgyűlés ideje: 2016. február 23. kedd 14 óra

    Amennyiben a Közgyűlés nem lenne határozatképes,

    a megismételt rendkívüli Közgyűlés időpontja: 2016. február 23. kedd 15 óra, a helyszín ugyanaz.

    A tervezett napirend:
    1. Elnöki megnyitó
    2. A módosított Alapszabály elfogadása.

    Üdvözlettel:

    Dr. Szederkényi Edit
    A Magyar Transzplantációs Társaság Elnöke

    Dr. Péter Antal
    A Magyar Transzplantációs Társaság Főtitkára

    Dr. Varga Marina
    A Magyar Transzplantációs Társaság Pénztárosa

    Időpont: 2016.02.23.
    Kategória: MTT rendezvények
    Helyszín: 1082 Budapest, Baross u. 23., SE ÁOK Transzplantációs és Sebészeti Klinika Tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Transzplantációs Társaság XVII. Kongresszusa (Balatonfüred, 2015.11.19-21.)

    Helyszín: Flamingo Wellness és Konferencia Hotel

    A program letölthető ide kattintva>>

    További részletes információk a rendezvény weboldalán>>

    Kedves Kollégák!

    Az Eurotransplanthoz való csatlakozásunk új lehetőségeket, de új kihívásokat is teremtett. Nemzetközi csapat tagjai lettünk és a tudomány fősodrásában is nemzetközi standardoknak kell megfelelnünk. Az európai pályán is helye van az innovatív szemléletnek, a témák újszerű megközelítésének. Ennek szellemében, a hazai transzplantációs szakemberek hagyományos tudományos találkozóját az idén „Új távlatok, új lehetőségek a szervátültetésben” címmel rendezzük meg.
    Szeretettel hívom és várom a kollégákat a transzplantáció lehető legteljesebb körű, minél több nézőpontból való megvilágítására, hatékony közös gondolkodásra és tudományos eszmecserére. Remélem, hogy a rendezvényünknek helyet adó kellemes környezet a szakmaiságon túl tartalmas baráti beszélgetésekre, pihenésre és kikapcsolódásra is kiváló hátteret biztosít.

    Baráti üdvözlettel,

    Dr. Máthé Zoltán
    a Szervező Bizottság elnöke

    Rendezvény kezdete: 2015.11.19.
    Rendezvény vége: 2015.11.21.
    Kategória: MTT rendezvények
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina
    Helyszín: Balatonfüred, Flamingo Wellness és Konferencia Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://rendezveny.alioth.hu/transz2015/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jótékonysági orgonakoncert (Debrecen, 2015.04.27.)

    Tisztelettel és szeretettel meghívjuk Önt és családját a Kelet-Magyarországi Transzplantáció fejlesztéséért szervezett jótékonysági orgonakoncertünkre

    Helyszín: debreceni református Nagytemplom
    Időpont: 2015. április 27., hétfő, 19 óra

    A meghívó letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2015.04.27.
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina
    Helyszín: Debrecen, Debreceni Nagytemplom

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Belgyógyász Társaság 45. Nagygyűlés (Budapest, 2014.11.27-29.)

    Időpont: 2014. november 27-29.

    Helyszín: Novotel Budapest Centrum (Régi Hotel Palace), Budapest Rákóczi út 43-45. (Rákóczi út Nagykörút kereszteződéstől 2 perc gyalog)
    Megközelíthető: Metro 2 (piros) vonal Blaha Lujza tér megálló, autóbusz 7-es, 73-as, 173-as, villamos: 4-es és 6-os , gépkocsival – Rákóczi útról 20 méterre, a Csokonay utcára nyíló 8 emeletes, 200 férőhelyes parkoló garázs áll rendelkezésre szállodai átjáróval)

    Jelentkezés: elektronikus úton, http://mbtngy.felabor.hu honlapon lehetséges, vagy az alább letölthető jelentkezési lapon, postán.

    Technikai szervező: Felabor Hungary Kft, Dr. Szalay Ferenc
    Tel: 215-1224 vagy Tel/Fax: 210-1007
    E-mail: felabor.hungary@gmail.com vagy szalay.ferenc@med.semmelweis-univ.hu

    Őszintén reméljük, hogy a Magyar Belgyógyász Társaság 45. Nagygyűlésének programja elnyeri tetszését és aktívan részt vesz kongresszusunkon előadóként és hallgatóként egyaránt.

    A program és az előadáskivonatok letölthetőek ide kattintva >>

    A jelentkezési lap letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2014.11.27.
    Rendezvény vége: 2014.11.29.
    Helyszín: Budapest, Rákóczi út 43-45., Novotel Budapest Centrum
    A rendezvény Web oldala: http://mbtngy.felabor.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A MAGYAR TRANSZPLANTÁCÓS TÁRSASÁG XVI. KONGRESSZUSA

    Rendezvény kezdete: 2014.11.20.
    Rendezvény vége: 2014.11.22.
    Kategória: MTT rendezvények
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina
    Helyszín: Zalakaros, MenDan Magic Spa & Wellness Hotel superior****
    A rendezvény Web oldala: http://rendezveny.alioth.hu/mtt2014

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Nephrologiai Társaság XXXI. Nagygyűlése (Eger, 2014.11.06-08.)

    Rendezvény kezdete: 2014.11.06.
    Rendezvény vége: 2014.11.08.
    Szakterület(ek): Nephrologia
    Helyszín: Eger,
    A rendezvény Web oldala: http://www.nephrologia.hu/info.aspx?sp=58

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Transzplantáció és radiológia

    2014.09.29-30-n kétnapos tanfolyamot tartanak a Semmelweis Egyetem transzplantációban érintett szakemberei a transzplantáció és a radiológia összefüggéseiről. A szervátültetés sebészi, belgyógyászati, aneszteziológia és intenzív terápiás, immunológiai és infektológiai aspektusait mutatják be azok radiológiai és intrevenciós radiológiai vonatkozásaival.

    A tanfolyam akkreditált.

    Jelentkezni továbbra az alábbi e-mail címen lehet: intrakt2014@gmail.com.

    A tanfolyam részvételi díja 30.000.- Ft, a szakorvosjelölteknek, a Magyar Transzplantációs Társaság, a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság, a Magyar Kardiológusok Társasága, a Magyar Nefrológiai Társaság, a Magyar Urológus Társaság, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság, a Magyar Cardiovascularis és Intervenciós Radiológiai Társaság, valamint a Magyar Radiológusok Társaságának szakorvos tagjainak 15 000 Ft.

    Szakdolgozók, szakorvosjelöltek, rezidensek és orvostanhallgatók jelentkezését is várjuk, részükre a tanfolyam ingyenes.

    Jelentkezni 2013.09.21-n éjfélig lehet.

    A szervezők szállást, étkezést nem biztosítanak.

    A tanfolyam helyszíne a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának tanterme, Budapest, 1082. Baross utca 23. Helyszíni adminisztráció 2014.09.29. 9:00-10:00 között.

    Szeretettel várjuk a jelentkezőket

    Dr. Doros Attila
    egyetemi docens
    főszervező

    Rendezvény kezdete: 2014.09.29.
    Rendezvény vége: 2014.09.30.
    Szakterület(ek): Radiológia
    Helyszín: Budapest,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Két napos transzplantációs nephrológiai kurzus az YNP szervezésében Budapesten

    Kedves (Fiatal) Kollégák!

    Az Európai Nephrológiai Társaság (ERA-EDTA) fiatal nephrológus tagozatának (Young Nephrologists’ Platform - YNP) szervezésében egy két napos transzplantációs nephrológiai kurzus megrendezésére kerül sor Budapesten. A kurzust a Budapesti Nephrológiai Iskolához csatoltan rendezzük meg.

    Időpont: 2014.08.24-25.

    A kurzuson a YNP tagjai ingyen vehetnek részt, s részükre utazási támogatást is tudunk biztosítani. Jelenleg összesen 4 YNP tag van hazánkban, de reméljük, hogy a jövőben ez a szám jelentős mértékben növekedni fog.

    A tanfolyamon igen neves nemzetközi szakemberek adnak elő, s reméljük minél több magyar kollégával találkozhatunk a hallgatóság soraiban.

    A kurzussal kapcsolatos részletes és egyre bővülő információk ide kattintva tekinthetők meg:
    http://www.era-edta.org/YNP_Course_Landmark_Studies_in_Kidney_Transplantation.html

    Bízunk benne, hogy a program elnyeri tetszésüket!

    Üdvözlettel:

    Dr. Molnár Miklós Zsolt
    YNP elnök, a kurzus szervezője
    ynp@era-edta.org

    Rendezvény kezdete: 2014.08.24.
    Rendezvény vége: 2014.08.25.
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina, Nephrologia
    Helyszín: 1082 Budapest, Baross u. 23., Semmelweis Egyetem, Transzplantációs Klinika
    A rendezvény Web oldala: http://www.era-edta.org/YNP_Course_Landmark_Studies_in_Kidney_Transplantation.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ESSR 49. Nemzetközi Kongresszusa (Budapest, 2014.05.21-24.)

    Kedves Kollégák!

    A European Society for Surgical Research (ESSR) 2014-ben Budapesten rendezi meg 49. nemzetközi kongresszusát.
    A Kongresszushoz kapcsoltan több, eddig is nagy sikerrel megrendezett sebész-technikai képzésre nyílik lehetőség.
    A kongresszus egyik különlegessége a European Society for Organ Transplantation (ESOT) egyik diviziójának a 'Young Professionals in Transplantation' csatlakozása lesz. Ennek első eredménye a ‚Carrier development Session‘, mely alkalmával a nemzetközi tudományos életben is elismert szakemberek bevonásával a fiatal sebészek karrierépítéssel kapcsolatos problémáira keresünk válaszokat.

    A kongresszus alkalmával több nagy értékű díjat ítélünk oda a legjobb absztraktok benyújtói között.

    További információ és jelentkezés:
    http://www.essr2014.org


    Bízunk benne, hogy a földrajzi közelség számos hazai ifjú kollégát segít nemzetközi kongresszuson való részvételben.

    Mindenkit várunk nagy szeretettel!

    Dr. Szijártó Attila
    ESSR49 - Congress President

    Rendezvény kezdete: 2014.05.21.
    Rendezvény vége: 2014.05.24.
    Szakterület(ek): Sebészet, Transzplantációs medicina
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.essr2014.org

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Transzplantációs Társaság XV. Kongresszusa

    Weboldal: http://rendezveny.alioth.hu/transz2013/

    Regisztráció:
    http://rendezveny.alioth.hu/transz2013/

    Rendezvény kezdete: 2013.11.21.
    Rendezvény vége: 2013.11.23.
    Kategória: MTT rendezvények
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina
    Helyszín: Hajdúszoboszló, Hunguest Hotel Béke****

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IV. Interdiszciplináris Orvosi Hetilap Konferencia

    Az Orvosi Hetilap pontszerző konferenciát rendez október 18–19. között Budapesten.

    A konferencián 11 témában 40-nél több előadás nyújt lehetőséget az orvostudomány újdonságainak, aktuális kérdéseinek megismerésére. Kérjük, regisztráljon a http://konferencia.orvosihetilap.com címen, ha részt kíván venni!

    Főbb témák: bionika – egy kibontakozó orvosi technológia, biztosítás-orvostan, infektológia, diabetológia, képalkotó vizsgálatok, a humán reprodukció kihívásai, onkológia, hypophysisbetegségek, hypertonia, utazásorvostan, immunológia

    Időpont: 2013. október 18–19. Helyszín: Novotel Centrum, Budapest.

    Regisztrációs díj: bruttó 37 ezer Ft, ami a tudományos programon való részvétel lehetőségét és a kávészüneti ellátást tartalmazza.

    Várjuk sok szeretettel, érdekes szakmai programmal és finom frissítőkkel!

    Prof. Dr. Rácz Károly, a konferencia elnöke, az Orvosi Hetilap főszerkesztője

    Dr. Bencsik Péter, az Akadémiai Kiadó orvostudományi szegmensének vezetője

    E-mail: interd@akkrt.hu
    Telefon: (1) 464 8246

    Rendezvény kezdete: 2013.10.18.
    Rendezvény vége: 2013.10.19.
    Helyszín: Budapest, Novotel Centrum Budapest

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Nemzetközi Kontinencia Társaság továbbképző konferenciája és a Magyar Kontinencia Társaság IV. Kongresszusa

    A Magyar Kontinencia Társaságot idén az a megtiszteltetés érte, hogy a Nemzetközi Kontinencia Társaság angol, holland, német és osztrák előadókkal továbbképző konferenciát rendez Sopronban együtt a Magyar Kontinencia Társaság IV. Kongresszusával. Mind a nemzetközi, mind a hazai kontinencia társaság célkitűzése az inkontinencia kezelésének interdiszciplinárissá tétele. Idei konferenciánk is ezt a feladatot képviseli, amennyiben mind az előadók, mind a hallgatóság körében az urológiától a háziorvosláson át a gyógytornáig és az ápolásig képviseljük az inkontinencia ellátásának, kezelésének feladatkörét.

    Fő témakörök:
    Fizioterápiai módszerek és eredményeik az inkontinencia kezelésében.
    Inkontinenssé váló, vagy inkontinens betegek kórházi ápolása más betegségek kezelése során.
    Inkontinencia segédeszközök minőségi és mennyiségi mutatói.

    Helyszín:
    Danubius Hotel Gellért****,
    H-1111 Budapest, Szent Gellért tér 1.


    Technikai információk:
    VM.komm Kft.
    1136 Budapest, Pannónia u. 4.
    Tel./ Fax: 1/270-2822

    További részletes információk, előzetes regisztráció a konferencia hivatalos honlapján: www.inkokonf.hu >>

    Rendezvény kezdete: 2013.10.11.
    Rendezvény vége: 2013.10.12.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: 1111 Budapest, Szent Gellért tér 1., Danubius Hotel Gellért
    A rendezvény Web oldala: http://www.inkokonf.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)III. Vas István Országos Peritoneális Dialízis Konferencia (Budapest, 2013.09.25.)

    A Magyar Nefrológiai Társaság Peritoneális Dialízis Bizottsága és Oktatási Bizottsága szakdolgozók és orvosok közös részvételével egynapos országos tudományos rendezvényt szervez.

    Helyszín: Újpesti Polgár Centrum
    1047 Budapest IV., Árpád u.66.

    Időpont: 2013. szeptember 25. szerda, 10-16 óráig

    Fő témák:
    - A CAPD kezelés és a vese transzplantáció vonatkozásai
    - Érdekes PD kezelt betegek esetei
    - Varia

    A PROGRAM LETÖLTHETŐ IDE KATTINTVA >>

    Az ide kattintva letölthető jelentkezési lapot >> a titkar.misk@fmc-ag.com e-mail címre kérjük küldeni.

    Nagy tisztelettel várunk minden érdeklődő, a hazai PD-kezelésben érintett munkatársat.

    A szakdolgozók részére az ETI-ben a rendezvény akkreditációját tervezzük.

    A részvétel mindenki számára ingyenes.


    Dr. Ladányi Erzsébet
    MANET Peritoneális Dialízis
    elnöke
    és tagjai

    dr. Kárpáti István
    MANET Oktatási Bizottság
    elnöke

    Időpont: 2013.09.25.
    Szakterület(ek): Nephrologia
    Helyszín: 1047 Budapest, Árpád u. 66., Újpesti Polgár Centrum

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Személyre Szabott Medicina Társaság IV. kongresszusa

    A Kongresszuson az Akadémia, a képző- illetve kutatási tevékenységet folytató intézetek és az ipar képviselői járják körbe az individualizált orvoslás terén elért változásokat, a gyakorlatba átültetés érdekében tett lépéseket és eredményeket.

    A kurzus OFTEX pontértéke: 38 pont, GYOFTEX pontértéke 36 pont.

    A konferencia fő témái:
    • A technológia szerepe az individualizált terápiák fejlődésében
    • Individualizált terápia - Haemtológiai betegségek
    • Klinikai genomika
    • Bioniformatika a személyre szabott orvoslásban
    • Társadalomtudományi aspektusok
    • Molekuláris patológia jelene itthon
    • Epigenetika
    • Tudás-disszemináicós kerekasztal beszélgetés

    Jelentkezési határidő: 2013. augusztus 25.

    A kongresszussal kapcsolatos egyéb információt, jelentkezési lapot az MSzMT honlapján (www.msznut.hu >>) találhat.

    Rendezvény kezdete: 2013.09.06.
    Rendezvény vége: 2013.09.07.
    Helyszín: 3300 Eger, Szent János Továbbképző Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.mszszmt.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jótékonysági Koncert

    Az Európai Orvostanhallgatók Zenekara és Kórusa (EMSOC) 2013. július 28-án 19 órakor ad jótékonysági koncertet a Budapesti Olasz Kultúrintézetben (1088 Budapest, Bródy Sándor utca 8.).

    A koncert során az alábbi darabok hangoznak el:

    1. Kodály Zoltán: Galántai Táncok

    2. Carl Orff: Carmina Burana

    Az együttes zenekara ebben az évben megalakulásának 20. évfordulóját ünnepli, így különleges megtiszteltetés a szervezők számára, hogy 2013-ban Magyarország kapta az EMSOC megrendezésének a lehetőségét. A résztvevők, közel 100 európai orvostanhallgató és fiatal orvos Szegeden 10 napig intenzív próbákat tart, hogy a rendezvény végén két jótékonysági koncertet adjon előbb Szegeden, majd Budapesten. Az utóbbi koncert jegybevételének nagy részét az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikának kívánjuk felajánlani, ezáltal a beteg gyermekeket segíteni.

    Időpont: 2013.07.28.
    Helyszín: 1088 Budapest, Bródy Sándor u. 8., Budapesti Olasz Kultúrintézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Transzplantáció és radiológia tanfolyam (Budapest, 2013.04.29-30.)

    Helyszín: SE ÁOK Transzplantációs és Sebészeti Klinika (1082 Budapest, Baross u 23-25.)

    Időpont: 2013. április 29-30.

    A képzés órarendje >>

    Díja: 50.000, forint
    MRT vagy MTT tagoknak a részvételi díj: 20.000,- forint

    Jelentkezés:
    Email: bernadett.pankotai@gmail.com
    Tel.: 62/545-168

    Szakmák:
    1. rehabilitáció, 2. radiológia, 3. aneszteziológia és intenzív terápia, 4. kardiológia, 5. általános sebészet, 6. tüdőgyógyászat, 7. belgyógyászati, endokrinológiai, diabétesz és anyagcsere betegségek

    Rendezvény kezdete: 2013.04.29.
    Rendezvény vége: 2013.04.30.
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina, Radiológia, Sebészet
    Helyszín: 1082 Budapest, Baross u. 23-25., SE ÁOK Transzplantációs és Sebészeti Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Transzplantációs Társaság XIV. Kongresszusa (Szeged, 2012.11.22-24.)

    A Magyar Transzplantációs Társaság XIV. Kongresszusa 2012.11.22-24-én Szegeden, a Forrás Hotelben kerül megrendezésre (H–6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u. 16., GPS koordináta: 46.25159, 20.16039)

    A kongresszus fő témái:
    Élődonoros vesetranszplantáció
    Sürgősségi átültetések
    Speciális indikációk

    A kongresszusra már csak a helyszínen lehet regisztrálni!

    További információk a szervező weboldalán >>

    Rendezvény kezdete: 2012.11.22.
    Rendezvény vége: 2012.11.24.
    Kategória: MTT rendezvények
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina
    Helyszín: 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u. 16., Forrás Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)I. Terápiás Aferezis Konferencia

    A Konferencia témái:

    - Aferezis szerepe a szerv transzplantációban
    - Minőségbiztosítás az aferezis területén
    - Aferezis update:
    • immunológiában
    • haematológában
    • intenzív terápiában
    • infektológiában
    • gasztroent
    • neurológiában
    • nefrológiában
    • dermatológiában
    • toxikológiában

    - Fotoferezis
    - Ferezis gyermekkorban
    - Donor kivizsgálás
    - Asszisztens képzés

    Kedvezményes jelentkezési határidő: 2012. Október 15.

    Aferezis társaság tagjainak, amennyiben befizették a 2011. és a 2012. évi tagdíjat a részvétel ingyenes. (Befizetési határidő: 2012. október 15.)

    A jelentkezési lap a rendezvény szervezőinél megadott címre küldendő vissza.

    Az eseménnyel kapcsolatos bővebb felvilágosítást és a jelentkezési lapot a kapcsolódó dokumentumban találja.

    Időpont: 2012.11.10.
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina, Nephrologia
    Szervező: Márton Attila
    Munkahely neve: New Instant Bt.
    Címe: 1028 Budapest, Máriaremetei út 41.
    Tel: +36 1/225-0303, +36205444032
    Fax: +36 1 225 0304
    E-mail: instant@newinstant.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Korányi Sándor utca 2/A., Semmelweis Egyetem I.sz. Belgyógyászati Klinika Simonyi Terem

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fórum a szervátültetésre váró betegek és rajtuk segíteni akaró emberek számára (Nyíregyháza, 2012.10.28.)

    Helyszín:
    Hotel Bíbic
    4481 Nyíregyháza-sóstó Jázmin út 0112/36 hrsz.

    Időpont: 2012. október 28. (vasárnap) 10-14 óráig

    A rendezvény szervezője:
    Transzplantációs Alapítvány a Megújított életekért
    1138 Bp. váci út 184.
    transalap@acenet.hu
    www.transalap.hu

    A program letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2012.10.28.
    Szakterület(ek): Nephrologia, Transzplantációs medicina
    Helyszín: 4481 Nyíregyháza-sóstó, Jázmin út 0112/36 hrsz., Hotel Bíbic
    A rendezvény Web oldala: http://www.transalap.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)European Donation Day 2012

    Időpont: 2012.10.13.
    Kategória: MTT rendezvények
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina
    Helyszín: Budapest, Városliget
    A rendezvény Web oldala: http://www.donationday.eu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Nephrológiai Társaság XXIX. Nagygyűlése (Siófok, 2012.10.4-6.)

    A Nagygyűlés időpontja: 2012. október 4-6. A Nagygyűlés helyszíne: Hotel Azúr, 8600 Siófok, Erkel Ferenc utca 2/C.

    A Nagygyűlés főtémája:
    HATÁRTERÜLETI PROBLÉMÁK ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉS A VESEELÉGTELENSÉG KEZELÉSÉBEN

    1. Vesebetegség és tumorok – vesebetegek onkoterápiája, daganatos betegek a dialízisben
    2. „Vesebetegek a sebésznél” – műtéti alkalmasság és dialízis csatlakozások készítése
    3. Vesebetegek szervátültetése – szervtranszplantáltak veseléziói
    4. A kardiorenális kapcsolat aktuális kérdései (intervenciós kardiológia, renális denerváció, alvadásgátlás és kalcifikáció)
    5. Akut vesekárosodás (AVK) és kezelése az intenzív osztályokon
    6. Metabolikus kórképek renális hatásai – a veseelégtelen betegek metabolizmusa (diabetológia, reumatológia és dietetika)
    7. Krónikus vesebetegek lelki egészsége, életminősége
    8. „Amire figyelni kell” - vesebetegek, immunológiai kórképek a szemész, gégész, bőrgyógyász, pulmonológus és gasztroenterológus gyakorlatában
    9. Infekciókhoz társuló vesebetegségek, veseelégtelen betegek infektív kórképei.

    Fontosabb időpontok:
    Kedvezményes fizetési határidő: 2012. július 2.
    Absztrakt beküldési határidő: 2012. szeptember 3-ig meghosszabbítva
    Szállásfoglalás - díj befizetés határideje: 2012. szeptember 3.
    Részvétel lemondás határideje: 2012. szeptember 3.

    További részletek ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2012.10.04.
    Rendezvény vége: 2012.10.06.
    Szakterület(ek): Nephrologia
    Szervező: Veres Gabriella
    Munkahely neve: MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda Kft.
    Címe: 1051 Budapest, Nádor u. 36.
    Tel: 06 1 311-6687, 06 1 312-2389
    Fax: 06 1 383-7918
    E-mail: veres.gabriella@motesz.hu
    Helyszín: 8600 Siófok, Erkel FErenc u 2/c, Hotel Azúr
    A rendezvény Web oldala: http://www.nephrologia.hu/info.aspx?sp=51

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Orvosi Hetilap III. Interdiszciplináris Konferenciája (Budapest, 2012.09.28-29.)

    A legújabb és legfontosabb ismeretek számos szakterületről: gyermekgyógyászat, klinikai genetika, szülészet-nőgyógyászat, reumatológia, gerincsebészet, kardiológia, gyógyszertan, hepatológia és transzplantáció.

    Időpont: 2012. szeptember 28–29.
    Helyszín: Budapest, Mercure Buda (1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43.)
    Jelentkezés: http://konferencia.orvosihetilap.com >>

    Az Orvosi Hetilap szerkesztősége egy korábbi konferenciasorozatot folytatva idén ősszel interdiszciplináris konferenciát szervez Budapesten. 40 előadás követi egymást pénteken és szombaton. Részletes programot és további tájékoztatást a http://konferencia.orvosihetilap.com >> honlapon talál.

    A konferencia elnöke Rácz Károly professzor, a szervezőbizottság tagjai és üléselnökök: Lengyel Gabriella, Oláh Éva, Tulassay Tivadar, Kosztolányi György, Becker Dávid, Kiss Róbert Gábor, Lampé László, Varga Péter Pál, Klebovich Imre, Szalay Ferenc, Langer Róbert.

    A rendezvényt a Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ SE-TK/2011.II/00397 sorszámon – belgyógyászat, csecsemő-gyermekgyógyászat, gastroenterológia, háziorvostan, kardiológia, klinikai genetika, reumatológia és szülészet-nőgyógyászat szakvizsgákhoz – szabadon választható tanfolyamként akkreditálta. Sikeres tesztírás esetén 32 kreditpont szerezhető.

    Kedvezményes regisztrációra 2012. július 15-ig van lehetőség, jelentkezzen még a kedvezményes időszak alatt bruttó 37.500 Ft áron!

    Üdvözlettel,

    Prof. Dr. Rácz Károly
    az Orvosi Hetilap főszerkesztője
    a konferencia elnöke

    Dr. Bencsik Péter
    a konferenciát szervező Akadémiai Kiadó orvosi szegmensének vezetője

    Időpont: 2012.09.28.
    Szakterület(ek): Reumatológia, Szülészet-nőgyógyászat, Gyermekgyógyászat, Hipertónia, Transzplantációs medicina, Genetika
    Helyszín: 1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43., Mercure Budapest Buda
    A rendezvény Web oldala: http://konferencia.orvosihetilap.com

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MAGYAR GASZTROENTEROLÓGIAI TÁRSASÁG 54. NAGYGYŰLÉSE

    Absztraktbeküldés >>

    Előzetes program>>

    Rendezvény kezdete: 2012.06.02.
    Rendezvény vége: 2012.06.05.
    Helyszín: Tihany, Club Tihany

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)HEPATOLÓGIA 2012 KONFERENCIA

    A Májbetegekért Alapítvány, aMagyar Májkutatási Társaság és a Magyar Gasztroenterológiai Társaság Hepatológiai Szekció szervezésében

    A programtervezet letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2012.03.10.
    Rendezvény vége: 2012.03.13.
    Helyszín: Egerszalók, Saliris Resort Spa & Konferencia Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A májpótló kezelések szimpóziuma (Debrecen, 2011.11.29.)

    A májpótló kezelések c. szimpózium helyszíne:
    DEOEC I. sz Belgyógyászati Klinika tanterme
    Cím: 4032 Debrecen Nagyerdei krt. 98.

    Időpontja: 2011.11.29. 15 órától

    A részvétel ingyenes!

    Kérjük, részvételi szándékát jelezze e-mailben a szilveszter.tovarosi@fmc-ag.com e-mail címen.

    További információ:
    Pápai Zsuzsanna 06-52-413-653, zsuzsanna.papai@fmc-ag.com
    Tóvárosi Szilveszter 06-20-599-6157, szilveszter.tovarosi@fmc-ag.com

    Program:
    15:00 Megnyitó
    Prof. Dr. Paragh György

    15:05 Köszöntő
    Prof. Dr. Balla József

    15:15 Prof. Dr. Tornai István: A májelégtelenség etiológiája és epidemiológiája

    15:40 Prof. Dr. Áchim Jörres: Clinical Experience with Prometheus for Liver Support therapy

    16:10 Dr. Schuller János: Szupportív májpótló eljárások a fulmináns májelégtelenség kezelésében - a heroikus kezdetektől a bíztató jelenig

    16:40 Dr. Rikker Csaba: A Prometheus Kezelés technikája, technológiája, hazai kezelések

    17:05 Dr. Fazakas János: Élődonoros májtranszplantáció során nyert tapasztalataink

    Üléselnök:
    Prof. Dr. Balla József

    A meghívó letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2011.11.29. 15:00
    Rendezvény vége: 2011.11.29. 17:45
    Helyszín: 4032 Debrecen, DEOEC I. sz Belgyógyászati Klinika tanterme, Nagyerdei krt. 98.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Transzplantációs Társaság XIII. Kongresszusa (Balatonalmádi, 2011.11.24-26.)

    A Magyar Transzplantációs Társaság idei, immáron XIII.
    kongresszusa Balatonalmádiban kerül megrendezésre. Izgalmas év áll mögöttünk, a közelgő Eurotransplant csatlakozás a transzplantációs közösségen messze túlmutató társadalmi témává vált. Reményeink szerint a következő évtől már részleges tagként élvezhetjük a nemzetközi közösség előnyeit és azután még egy évvel teljes jogú tagokká válhatunk. A szakma lobbizásának köszönhetően a politika támogatását is megkaptuk ehhez az ambíciózus tervhez.
    Növekedett az élődonoros átültetések száma és immáron harmadik alkalommal idén is lehetőségünk van angolul is megjelentetni a kongresszuson elhangzott tudományos témákat.
    Ezzel is kiléptünk a nemzetközi porondra, idézhetővé
    váltak a munkáink. A szervátültetés iránt érdeklődő kollégákat szeretettel várjuk a megszokott baráti hangulatot és kellemes légkört ígérő őszi Balaton partjára.

    Prof. Dr. Langer Róbert
    a kongresszus elnöke

    Dr. Fehérvári Imre
    a Szervező Bizottság elnöke

    A kongresszus időpontja: 2011. november 24 – 26.

    A kongresszus, a szállás és az étkezések helyszíne és pontos címe:
    Ramada Hotel & Resort Lake Balaton****
    H–8220 Balatonalmádi,
    Bajcsy-Zsilinszky u. 14.

    A kongresszus fő témái:
    Szervpótló kezelések
    AB0 inkompatibilis transzplantáció

    Várunk e témákban jelentkezéseket előadásokra. Az előadást on-line módon kérjük bejelenteni és feltölteni vagy az mtt2011@trans.sote.hu e-mail címre elküldeni.

    On-line előadás bejelentés: http://rendezveny.alioth.hu/transz2011/

    Az előadások bejelentési és leadási határideje: 2011. október 15.
    A megadott időpont után beérkezett absztraktokat nem áll módunkban elfogadni.

    Jelentkezési határidő: 2011. október 24.

    Első értesítő >>

    További részletes információk, on-line regisztráció a rendezvény honlapján:
    http://rendezveny.alioth.hu/transz2011/

    Rendezvény kezdete: 2011.11.24.
    Rendezvény vége: 2011.11.26.
    Kategória: MTT rendezvények
    Helyszín: Balatonalmádi, Hotel Ramada****
    A rendezvény Web oldala: http://rendezveny.alioth.hu/transz2011/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fórum a transzplantációról (Debrecen, 2011.11.20.)

    "Csak nő szülhet gyermeket, de bárki ajándékozhat életet" címmel Fórumot rendeznek a transzplantációról a szervátültetésre váró betegek és rajtuk segíteni akaró emberek számára

    Szeretettel várja Önöket Szalamanov Zsuzsa, a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért kuratóriumi elnöke.

    HELYSZÍN: Viktória Étterem (4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 3.)

    IDŐPONT: 2011. november 20. vasárnap 10-14 óráig

    Meghívó és program >>

    Időpont: 2011.11.20.
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina, Nephrologia
    Helyszín: 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 3., Viktória Étterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Semmelweis Symposium 2011

    Főtéma: Szervtranszplantáció a XXI. században

    Jelentkezési határidő: 2011. 09. 30.

    További részletes információk, jelentkezés a rendezvény web-oldalán:
    http://www.semmelweissymposium2011.hu/

    Rendezvény kezdete: 2011.11.04.
    Rendezvény vége: 2011.11.05.
    Helyszín: Budapest, Semmelweis Egyetem
    A rendezvény Web oldala: http://www.semmelweissymposium2011.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Nephrologiai Társaság XXVIII. Nagygyűlése

    Időpont: 2011. október 27-29.
    Helyszín: Eger, Hotel Eger & Park

    A nagygyűlésre való jelentkezés és absztrakt beküldés ebben az évben kizárólag online lehetséges a nagygyűlés információs oldalán, ahol már elérhetők az online űrlapok: www.nephrologia.hu/manet2011 >>, vagy www.manet2011.hu >>

    Részletes információk a a fenti információs oldalakon, valamint a kapcsolódó dokumentumban, a Meghívóban olvashatók.

    Az összefoglalók beküldésének meghosszabbított, végső beadási határideje: 2011. szeptember 16. 12 óra.

    Kedvezményes jelentkezés és részvételi díj befizetési határideje: 2011. július 1.

    Ezúton is szeretnénk felhívni a figyelmüket, hogy MANET tagként való regisztráció csak akkor lehetséges, ha a 2011. évi tagdíjat befizették és az a társaság honlapján is dokumentálásra került, mely a banki átfutás miatt legalább egy hónapot vesz igénybe!

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

    Dr. Mátyus János
    a Nagygyűlés elnöke

    A program letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2011.10.27.
    Rendezvény vége: 2011.10.29.
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina, Nephrologia, Hipertónia, Belgyógyászat
    Szervező: MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda Kft.
    Munkahely neve: Veres Gabriella
    Címe: 1051 Budapest, Nádor u. 36.
    Tel: 06 1 311-6687, 06 1 312-2389
    Fax: 06 1 383-7918
    E-mail: veres.gabriella@motesz.hu
    Helyszín: Eger, Hotel Eger*** & Park****
    A rendezvény Web oldala: http://www.nephrologia.hu/manet2011

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Gyermeknephrológiai Egyesület 2011. évi Kongresszusa (Gyermeknephrológiai Továbbképző Napok)

    A rendezvény hivatalosan előakkreditált, kötelezően választható tanfolyam (38 pont) csecsemő és gyermekgyógyászati intenzív terápia, csecsemő - és gyermekgyógyászat, gyermeksebészet, háziorvostan, nephrológia, urológia szakképesítéssel rendelkezők számára.

    Jelentkezési határidő: 2011. október 12.

    További részletes információk, on-line jelentkezés a rendezvény weboldalán:
    http://rendezveny.alioth.hu/Gytn2011/

    Rendezvény kezdete: 2011.10.21.
    Rendezvény vége: 2011.10.22.
    Szakterület(ek): Belgyógyászat, Hipertónia, Nephrologia, Transzplantációs medicina
    Helyszín: 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10., Hotel Béke****

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szervdonációs és Transzplantációs Világnap - Fáklyás séta, október 16.

    Október 16-án, vasárnap ötödik alkalommal rendezi meg a Transzplantációs Alapítvány a Szervdonáció és Transzplantáció Világnapját. A rendezvény célja tiszteletadás a donorok és családtagjaiknak, illetve szolidaritás a szervátültetésre váró betegek iránt. A transzplantáltak köszönetüket fejezik ki az átültetéseket végző sebészeknek, transzplantációs szakembereknek.
    Az ünnepi ceremónia részeként fáklyás sétával hívjuk fel az emberek figyelmét a donáció fontosságára, amin részt vesznek a sokszoros válogatott és érmes szervátültetett sportolók is. A felvonulás 19:00-kor indul a NEFMI parkolójából (Arany János utca és Akadémia utca sarok) és várhatóan 20:00 magasságában érkezünk az Erzsébet térre, a Design terminál elé.

    Tartson velünk, ha egyetért a szervdonáció és a transzplantáció fontosságával!

    Időpont: 2011.10.16.
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina
    Helyszín: Budapest,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Korszerű Nephrologiai Ismeretek (2011/2)

    Tudományos szervezők: Dr. Ladányi Erzsébet, Dr. Kárpáti István

    További részletek hamarosan...

    Időpont: 2011.10.06.
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina, Nephrologia, Hipertónia, Belgyógyászat
    Helyszín: 1115 Budapest, Halmi út 20-22., Aesculap Akadémia
    A rendezvény Web oldala: http://www.nephrologia.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)18th Budapest Nephrology School

    Tudományos szervező: Dr. Rosival László

    További részletek hamarosan...

    Rendezvény kezdete: 2011.08.26.
    Rendezvény vége: 2011.08.31.
    Szakterület(ek): Belgyógyászat, Hipertónia, Nephrologia, Transzplantációs medicina
    Helyszín: 1082 Budapest, Baross u. 23_25., Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika
    A rendezvény Web oldala: http://www.bns-hungary.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XVI. Debreceni Nephrologiai Napok

    Az 50 kreditponttal akkreditált Debreceni Nephrologiai Napok (DNN) 2011-ben is színes szakmai programot kínál a résztvevőknek a klasszikus klinikai nephrologiai témákon túl a hypertonologia, diabetologia, lipidologia, cardiologia, angiologia, hematologia, táplálkozástudomány, endocrinologia és transplantologia nephrologiai határterületinek kérdéseiről. A részletes szakmai program előreláthatóan 2011. május 15-től megtekinthető lesz a kongresszus honlapján.

    AKKREDITÁCIÓ
    Kötelező szinten tartó: belgyógyász, nephrologus (50 kreditpont)
    Kötelezően választható: Családorvos, rezidens, gyermekgyógyász, aneszteziológiai és intenzív terápiás, kardiológus, diabetológus, hypertonológus és urológus szakorvos (50 kreditpont)
    Gyógyszerészeknek: 15 kreditpont
    Ph.D hallgatóknak: akkreditáció folyamatban van
    Egészségügyi szakdolgozóknak: akkreditációra előterjesztve
    Szakmai Társaságok: Magyar Diabétesz Társaság: 2 kreditpont, Magyar Hypertonia Társaság: 16 kreditpont

    A KONGRESSZUS ÉS A KIÁLLÍTÁS IDEJE, HELYE
    2011. június 1-4. Debreceni Egyetem OEC Elméleti Tömb

    A TANFOLYAM DÍJA
    Orvosoknak és kísérőknek:
    2011. május 16-ig történő jelentkezéssel és befizetéssel:19.000,-Ft + 25% Áfa
    Határidő után (május 16-31.): 21.000,-Ft + 25% Áfa
    A kongresszus idején (június 1-4.): 24.000,-Ft +25% Áfa

    Nővéreknek:
    2011. május 16-ig történő jelentkezéssel és befizetéssel: 14.000,-Ft + 25% Áfa
    Határidő után (május 16-31.): 16.000,-Ft +25% Áfa
    A kongresszus idején (június 1-4.): 19.000,-Ft + 25% Áfa

    A regisztrációs díj befizetése az alábbiakra jogosít:
    • szakmai programok (június 1-4.)
    • szakmai verseny (június 4.)
    • tanfolyamzáró teszt (június 4.)
    • esti kulturális programok
    • kongresszusi táska, névkitűző, ruhatár
    • részvételről szóló oklevél

    JELENTKEZÉSI LEHETŐSÉGEK
    A kongresszus honlapján (www.nephrologia.com)
    • On-line regisztrálás (2011. április 15-tól)

    Jelentkezéssel kapcsolatos információk:
    Pápai Zsuzsanna (e-mail: zspapai@internal.med.unideb.hu, szerdai napokon telefonon 8-16 óráig: 52/413-653)
    Cím: XVI. Debreceni Nephrologiai Napok
    Debreceni Egyetem OEC Belgyógyászati Intézet
    I. sz. Belgyógyászati Klinika Nephrologiai Tanszék
    4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Pf.: 19.

    Club Service Kft.
    e-mail: clubservice@clubservice.hu, Tel.: 52/522-222

    Szakmai információk az előadóknak és a kiállítóknak:
    Dr. Kárpáti István Tel: 52/413-653, e-mail: karpati@internal.med.unideb.hu

    Rendezvény kezdete: 2011.06.01.
    Rendezvény vége: 2011.06.04.
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina, Nephrologia, Hipertónia, Belgyógyászat
    Helyszín: Debrecen, DE OEC Elméleti Tömb
    A rendezvény Web oldala: http://www.nephrologia.com

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fórum a transzplantációról (2011.04.10.)

    A 2011. április 10-én megrendezésre kerülő fórum célja a szervátültetésre alkalmas betegek transzplantációval kapcslatos tájékozottságának növelése, valamint a betegek és hozzátartozóik együttes tájékoztatása az élődonoros szervátültetésről.
    A múlt évi fórumokhoz kapcsolható eredmény magáért beszél: 12 élődonoros vesetranszplantáció!
    A fórumra jelentkező közel 200 résztvevőt a SE Transzplantációs és Sebészeti Klinika körzetébe tartozó művese állomásokon kezelt betegek és hozzátartozóik adják.
    Az előadásokat Dr. Langer Róbert sebész, a SOTE Transzplantációs Klinika igazgatója, Dr. Kovács János Balázs sebész és Dr. Chmel Rita nefrológus tartja. Az előadásokat követően élődonoros transzplantációban részt vett párok adják át tapasztalataikat a hallgatóságnak.

    A Fórum a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért, a Magyar Transzplantációs Társaság, a Magyar Nefrológiai Társaság és a dialízis szolgáltatók együttműködésével kerül megrendezésre.

    Időpont: 2011.04.10.
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina
    Helyszín: Budapest,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Korszerű Nephrologiai Ismeretek c. tanfolyam: Terhesség és vese (Budapest, 2011.03.17.)

    Kedves Kolléga!

    A Magyar Nephrologiai Társaság Oktatási Bizottsága tisztelettel meghívja Önt és Munkatársait a Korszerû Nephrologiai Ismeretek címû tudományos rendezvény tizedik elõadássorozatára.

    Terhesség és vese

    Idõpont: 2011. március 17. (csütörtök), 10.00–14.00 óráig

    Helyszín: Aesculap Akadémia
    1115 Budapest, Halmi u. 20–22.
    (Tétényi úti Szent Imre Kórház területén)

    Szervezők:
    Dr. Ladányi Erzsébet, Dr. Mátyus János, Dr. Kárpáti István

    A tanfolyam ajánlott:
    nephrologus, belgyógyász, szülész-nõgyógyász, neonatologus, gyermekgyógyász, nephrologus szakorvos jelölt, hypertonologus, diabetologus, a szakma vagy a témák iránt érdeklõdõ pathologus, családorvos és egyéb társszakmákban dolgozó kollégák számára.

    Akkreditáció:
    az egészségügyi miniszter 52/2003. (VIII. 22.)
    ESZCSM rendelete alapján akkreditációs elõterjesztésre folyamatban.

    Részvétel: ingyenes.

    Szervezõ:
    Magyar Nephrologiai Társaság Oktatási Bizottsága

    Szeretettel várunk minden érdeklõdõ kollégát!

    A program megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2011.03.17.
    Szakterület(ek): Hipertónia, Belgyógyászat, Nephrologia, Transzplantációs medicina
    Helyszín: 1115 Budapest, XI., Halmi út 20-22., Aesculap Akadémia

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Transzplantációs Társaság XII. Kongresszusa

    A Magyar Transzplantációs Társaság 2010. november 25-27-én tartja XII. Kongresszusát Keszthelyen, a Hotel Helikonban*** (8360 Keszthely Balatonpart 5.)

    A Konresszus főbb témái:

    1. Rehabilitáció a transzplantáció után
    2. Marginális donorok
    3. Transzplantációs immunológia

    Előadások:
    Az előadások 7 percesek. Vitára 2 perc áll rendelkezésre. A szóbeli poszterszekció előadásai 3 percesek + 2 perc vita. Az előadásokhoz computert és projektort biztosítunk..

    Az absztraktok leadási határideje: 2010 október 1.

    A Transplantation Proceedings és a Magyar Transzplantációs Társaság egyezménye alapján a lap több más, tekintélyes társaság mellett a Magyar Transzplantációs Társaságnak is hivatalos lapja. A kongresszuson elfogadott munkákat a lap angol nyelven közli. A szerző, ha munkája megjelentetését kéri, azt angol nyelven a lap formai követelményeinek megfelelő formában 2010 december 1-ig juttassa el a kongresszus szervezőjéhez! (a publikációs költségekről és a publikáció esetleges anyagi támogatásáról később adunk tájékoztatást)

    A kongresszus akkreditációja, orvosok és szakdolgozók részére folyamatban van.

    Tudományos Bizottság:
    Dr. Asztalos László,
    Dr. Ezer Erzsébet,
    Dr. Fazakas János,
    Dr. Langer Róbert,
    Dr. Kalmár Nagy Károly,
    Dr. Kóbori László,
    Dr. Németh Péter

    Kongresszus-szervező iroda:
    Tensi Congress – Pécs
    TENSI AVIATION KFT.
    7621 Pécs, Teréz u. 17.
    Tel: 72/513-993
    Fax: 72/514-094
    E-mail: congress@tensipecs.hu
    Kontakt: Weimann Katalin/Molnár Marina

    További részletes információk, on-line regisztráció és absztraktbejelentés a szervező web-oldalán: http://www.tensi-congress.hu/transzplantacio2010>>

    Rendezvény kezdete: 2010.11.25.
    Rendezvény vége: 2010.11.27.
    Kategória: MTT rendezvények
    Helyszín: 8360 Keszthely, Balatonpart 5., Hotel Helikon
    A rendezvény Web oldala: http://www.tensi-congress.hu/transzplantacio2010

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermeknephrológiai Kongresszus

    Összejöveteleinket mindig fémjelezte és fémjelzi most is a minőségi orvoslás és kutatás eredményeinek bemutatása és a közvetlen baráti légkör. Sajnos a még mindig nehéz körülmények ellenére a magyar gyermeknephrológia megőrizte hazai és nemzetközi szinten is tekintélyét.
    Ennek a csapatnak mindig célja volt a magyar és határontúli, Magyarországhoz kötődő gyermeknephrológusok, valamint nephrológiai érdeklődésű csecsemő- és gyermekgyógyászok, transzplantációs szakemberek kutató fiatalok és egyéb társszakmák szakembereinek szakmai- és tudományos összefogása.
    Kis közösségünk minden tagja segítette és segíti, valamint aktivizálja a gyermeknephrológiai klinikai és alapkutatásokat, és végső célja a minőségi betegellátás. További feladatunk a szakképzés minőségének folyamatos javítása és a szakmai központok, valamint csecsemő- és gyermekgyógyászati
    osztályok közötti kapcsolattartás fenntartása.
    Ezekre a hagyományokra építkezve kerül megrendezésre 2010-ben is a Magyar Gyermeknephrológiai Egyesület éves konferenciája. Itt ismételten bemutathatjuk az elmúlt év során szerzett tapasztalatainkat, megbeszélhetjük a felmerült problémákat és meghallgathatjuk egymás tudományos eredményeit.

    Az idei tudományos program a meghívott előadásokon túl, abból a sokszínű és minőségi munkából épül fel, amelyet az elmúlt évben végeztünk. Idén sem szakítunk a hagyománnyal és ismételten neves külföldi és hazai előadókat köszönthetünk a konferencián.

    Időpont: 2010. november 12-13.
    Helyszín: Balatonalmádi, Hotel Ramada

    Szeretettel várunk minden érdeklődőt az idei konferenciára.

    Prof. Dr. Tulassay Tivadar
    A Konferencia elnöke

    Dr. Szabó Attila
    A Konferencia Titkára

    A jelentkezési lap, az absztraktbeküldő formanyomtatvány és a meghívó elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2010.11.12.
    Rendezvény vége: 2010.11.13.
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina, Gyermekgyógyászat, Nephrologia
    Helyszín: Balatonalmádi, Hotel Ramada

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XII. Szervdonációs és Transzplantációs Európa Nap (2010.10.17.)

    A XII. Szervdonációs és Transzplantációs Európa Nap 2010. október 17-én vasárnap kerül megrendezésre Budapesten, 10-18 óráig.

    Helyszín: Budapesti Olimpiai Központ Népligeti Sportlétesítménye (FTC Telep) 1101 Budapest, Vajda Péter u. (38440 hrsz.)

    Jelentkezés 2010. október 10-ig:
    E-mailben: transalap@acenet.hu
    vagy telefonon: 06 30 242 8558.

    A részletes program megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2010.10.17.
    Kategória: MTT rendezvények
    Helyszín: 1101 Budapest, Vajda Péter u.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Szervátültetettek Szövetségének Új Élet ünnepe

    Tisztelt Doktor úr!

    Szeretettel meghívom Önt és kedves családját a Magyar Szervátültetettek Szövetsége által szervezett ÚJ ÉLET ünnepére.
    Az esemény időpontja: 2010. szeptember 10-11-12, péntek, szombat, vasárnap
    Helyszíne: Zánka
    Teljes ellátás, és kétágyas szobák állnak rendelkezésre.

    A három nap eseménykrónikája:
    Péntek:
    érkezés,
    délután 17 órától előadás, melyet egy a Simonton tréningben járatos szakember tart.

    Szombat:
    Délelőtt és koradélután játékos vetélkedőkön, szabadidős sporteseményeken lehet részt venni. (tenisz, labdajátékok, a sportcsarnokban tollaslabda, fürdés a zánkai szabad strandon, az erdős részeken számháború stb.)
    Délután 16 órakor kezdődik a közös futás, melyben részt vesznek fogyatékos társaink is. Most nem eredményért, helyezésekért futunk, hanem az új élet öröméért, a visszakapott mozgás élményéért, a fogyatékos társainkkal való sorsközösség kifejezéséért.
    A célba érés helyén sajtótájékoztatót tartunk, vendégeink részvételével.
    Az este folyamán tábortűz, zene, tánc várja vendégeinket.

    Vasárnap
    hajókirándulást teszünk a Balatonon, ahol alkalmunk nyílik elmélyült beszélgetésekre orvosainkkal, és szponzorainkkal.

    Remélem, eseménynaptárunk megnyeri tetszését, és elfogadja meghívásunkat.

    Kérem, hogy szeptember harmadikáig, péntekig jelezzen vissza, hogy mikor, mennyi időre és kivel kíván részt venni az új élet ünnepségén.
    E-mail: Székely György: trapi.szekely@gmail.com

    A szervátültetett emberek nevében:

    Székely György
    Szervátültetettek Szövetsége
    elnök

    Rendezvény kezdete: 2010.09.10.
    Rendezvény vége: 2010.09.12.
    Kategória: Nem MTT rendezvények
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina
    Helyszín: Zánka,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)17th Budapest Nephrology School

    A 17. Budapest Nephrology School 2010. augusztus 26-31-én kerül megrendezésre Budapesten, a Semmelweis Egyetemen.

    Tudományos kapcsolat: Dr. Rosivall László

    További információk: www.bns-hungary.hu

    Rendezvény kezdete: 2010.08.26.
    Rendezvény vége: 2010.08.31.
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://www.bns-hungary.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ICHS Konferencia

    Az International Immunocompromised Host Society (ICHS) a csökkent immunitású személyek megbetegedéseinek kutatásával, kórfolyamataik megértésével és klinikai ellátásukkal foglalkozó multidiszciplináris nemzetközi szervezet. A rangos társaság ez évben ünnepli fennállásának 30 évfordulóját, és ebből az alkalomból Budapesten rendezi konferenciáját, 2010. június 27-30. között.

    Felhívjuk a téma iránt érdeklődő Kollégák figyelmét, hogy részvevőként illetve - absztraktok beküldésével – szerzőként is minél nagyobb számban vegyenek részt ezen az eseményen és képviseljék a hazai kutatást és klinikai medicinát.

    Részletes információk a mellékelt felhívásban illetve a www.ichs.org oldalon találhatóak.

    Rendezvény kezdete: 2010.06.27.
    Rendezvény vége: 2010.06.30.
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.ichs.org

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XV. Debreceni Nephrologiai Napok

    Az 50 kreditponttal akkreditált Debreceni Nephrologiai Napok (DNN) 2010-ben is színes szakmai programot kínál a résztvevőknek a klasszikus klinikai nephrologiai témákon túl a hypertonologia, diabetologia, lipidologia, cardiologia, angiologia, hematologia, infectologia, vaccinologia, táplálkozástudomány, endocrinologia és transplantologia nephrologiai határterületi kérdéseiről. A részletes szakmai program előreláthatóan 2010. május 1-től megtekinthető lesz a kongresszus honlapján.

    AKKREDITÁCIÓ:
    Kötelező szinten tartó: belgyógyász, nephrologus (50 kreditpont)
    Kötelezően választható: Családorvos, rezidens, gyermekgyógyász, aneszteziológiai és intenzív terápiás, kardiológus, diabetológus, hypertonológus és urológus szakorvos (50 kreditpont)
    Ph.D- hallgatóknak: 0,8 kreditpont
    Egészségügyi szakdolgozóknak: akkreditációra előterjesztve (2009-ben 40 pont volt)

    A KONFERENCIA ÉS A KIÁLLÍTÁS IDEJE, HELYE
    2010. június 2-5. Debreceni Egyetem OEC Elméleti Tömb

    A TANFOLYAM DÍJA:
    2010. május 1-ig történő jelentkezéssel és befizetéssel:

    Orvosoknak és kísérőknek: 19.000,-Ft +25% Áfa

    Határidő után (május 2-június 1.): 21.000,-Ft +25% Áfa
    A kongresszus idején (június 2-5.): 24.000,-Ft +25% Áfa

    Nővéreknek: 14.000,-Ft +25% Áfa

    Határidő után (május 2-június 1.): 16.000,-Ft +25% Áfa
    A kongresszus idején (június 2-5.): 19.000,-Ft +25% Áfa

    A regisztrációs díj befizetése az alábbiakra jogosít:
    • szakmai programok (június 2-5.)
    • szakmai verseny (június 5.)
    • tanfolyamzáró teszt (június 5.)
    • esti kulturális programok
    • a DNN helyszíneinek térképe (postázzuk)
    • kongresszusi táska, névkitűző, ruhatár
    • részvételről szóló díszoklevél

    JELENTKEZÉSI LEHETŐSÉGEK:
    A kongresszus honlapján (www.nephrologia.com)
    • Az on-line regisztrálást 2010. április 1-től elindítottuk (kérjük on-line regisztrájon).

    Postai úton:
    A részletes szakmai programot tartalmazó meghívó 2010. május 15-től a titkárnőtől igényelhető:
    Pápai Zsuzsanna (E-mail: zspapai@internal.med.unideb.hu, szerdai napokon telefonon 8-16 óráig: 52/413-653)

    Cím: XV. Debreceni Nephrologiai Napok
    Debreceni Egyetem OEC Belgyógyászati Intézet
    I. sz. Belgyógyászati Klinika Nephrologiai Tanszék
    4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Pf.: 19.

    Szakmai információk az előadóknak és a kiállítóknak
    Dr. Kárpáti István tel: 52/413-653 E-mail: karpati@internal.med.unideb.hu

    A meghívó elérhető eseménynaptárunkban, a rendezvényhez kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2010.06.02.
    Rendezvény vége: 2010.06.05.
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina, Urológia, Kardiológia, Nephrologia, Diabetológia, Gyermekgyógyászat, Haematologia, haemostaseologia, Hipertónia, Aneszteziológia, intenzív terápia, Belgyógyászat
    Helyszín: 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., Debreceni Egyetem OEC Elméleti Tömb

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Figyelj a szívedre! - A Kor Kontroll Társaság és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Egészség Napja

    A Kor Kontroll Társaság és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet "Figyelj a szívedre!" c. Egészség Napja 2010. május 21-én pénteken, 11 és17 óra között kerül megrendezésre.

    Helyszín: Eötvös utcai Terézvárosi Közösségi és Kulturális Színtér (Budapest, VI. Eötvös u. 10.)

    A gazdag programban bemutatkoznak a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet kiváló orvosai és a tíz éves fennállását ünneplő Gyermekszív Központ is.

    A részletes program megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2010.05.21.
    Kategória: MTT rendezvények
    Szakterület(ek): Kardiológia, Transzplantációs medicina
    Helyszín: Budapest, VI., Eötvös u. 10.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Korszerű nephrologiai Ismeretek. Transzplantáció

    A Korszerű nephrologiai ismeretek. Transzplantáció c. tanfolyam 2010. április 1-jén kerül megrendezésre, Budapesten, az Aesculap Akadémián (1115 Budapest, Halmi út 20-22.).

    Tudományos kapcsolat: Dr. Ladányi Erzsébet, Dr. Kárpáti István

    Időpont: 2010.04.01.
    Helyszín: 1115 Budapest, Halmi út 20-22.
    A rendezvény Web oldala: http://www.nephrologia.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hepatológia 2010 Konferencia

    Az Experimentális és Klinikai Kutatások Nemzetközi Orvosi Egyesülete, a Magyar Májkutatási Társaság, a Májkutatási Alapítvány, és a Danubius Health Spa Resort Bük 2010. február 16 – 20. között rendezi meg Bükfürdőn a Hepatológia 2010 konferenciát, valamint Továbbképző konferenciát gyakorló orvosoknak, asszisztenseknek, nővéreknek 2010. február 16-án 15 órától- február 17-én 13 óráig.

    Fő témák:
    A májbetegségek epidemiológiája, pathológiája, krónikus vírushepatitis,
    alkohol és nem alkohol okozta májbetegségek,
    anyagcsere betegségek,
    hepatocellularis carcinoma,
    májtranszplantáció.

    Külön témaként szerepel a diabetes mellitus és lipidanyagcsere összefüggése a májkárosodások kialakulásával.
    Szabadon választott, a máj megbetegedésével kapcsolatos témában is van lehetőség előadás tartására.

    A konferencián meghívottként hazánk e témákban jártas kiválóságai tartanak előadást. Lehetőség van a fenti témákban előadás bejelentésére 2009. november 28-ig az előadás egy pár soros összefoglalójával e-mailen: feher@bel2.sote.hu, intermedicons.kft@chello.hu, saci@bel2.sote.hu

    Tudományos célú érdeklődés:
    Prof. Dr. Fehér János,
    Semmelweis Egyetem, ÁOK II. Belklinika
    (1088 Budapest, Szentkirályi u. 46.)
    Tel/fax: 06-1-317-4548, e-mail: feher@bel2.sote.hu)

    Jelentkezés és szállásfoglalás:
    Schäfer Mária irodavezető
    Intermedicons Kft.
    1450 Budapest 9. Pf.: 172.
    Telefon/Fax: 06-1-215-8039,
    Mobil: 06-30-9 846-954,
    e-mail: intermedicons.kft@chello.hu

    Prof. Dr. Fehér János
    a konferencia elnöke

    Rendezvény kezdete: 2010.02.16.
    Rendezvény vége: 2010.02.20.
    Helyszín: Bükfürdő, Hotel Spa Resort Bük

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Transzplantációs Társaság 2009. évi Kongresszusa

    A Magyar Transzplantációs Társaság 2009. évi Kongresszusa Galyatetőn, a Grand Hotel Galyában kerül megrendezésre 2009.11.26-28. között

    A kongresszus fő témái:
    1. A szervtúlélést javító technikák
    2. Életminőség a transzplantáció után

    Szervező:
    Club Service
    4024 Debrecen, Kossuth u. 3. II/5.
    Telefon: 06-(52)-522-222
    Fax: 06-(52)-522-223
    E-mail: clubservice@clubservice.hu

    A program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    További részletek a rendezvényről a szervező web-oldalán:
    http://www.clubservice.hu/magyar-transzprantacios-tarsasag-kongresszusa-26.html

    Rendezvény kezdete: 2009.11.26.
    Rendezvény vége: 2009.11.28.
    Helyszín: Galyatető, Hotel Galya
    A rendezvény Web oldala: http://www.clubservice.hu/magyar-transzprantacios-tarsasag-kongresszusa-26.html

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Gyógytornászok Társasága VII. Kongresszusa

    A konferenciával kapcsolatos minden információ (bejelentkezési lehetőséggel) a rendezvény honlapján megtalálható.

    Rendezvény kezdete: 2009.09.24.
    Rendezvény vége: 2009.09.26.
    Szakterület(ek): Foglalkozás-egészségügy, Kardiológia, Rehabilitáció, Reumatológia, Ortopédia, Sebészet, Sportorvoslás, Szülészet-nőgyógyászat, Traumatológia
    Tudományos információ: Dr. Tringer Lászlóné
    Címe: Magyarország Budapest Pf 72. 1277
    Tel: 1/411-12-08
    Fax: -
    E-mail: physioth@t-online.hu
    Szervező: Mészáros Gábor
    Munkahely neve: Congress & Hobby Service Kft.
    Címe: 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 53.
    Tel: (62) 484-531
    Fax: (62) 450-014
    E-mail: info@prof-congress.hu
    Helyszín: 8230 Balatonfüred, Horváth Mihály u.
    A rendezvény Web oldala: http://prof-congress.hu/2009/mgyt7

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Budapest Nephrology Summer School

    Akkreditáció: 50 kreditpont

    Örömmel és tisztelettel tájékoztatjuk Önöket, hogy a CME pontos továbbképzési lehetőségek a nephrologia, hypertonia, dialyzis és transzplantáció területén javultak, hiszen e területek nemzetközi vezető oktatói idejönnek Budapestre augusztus végén. Többek között itt lesznek a Nemzetközi és az Európai Nephrológiai Társaságok elnökei, E. Ritz, G. London és még sokan mások számos országból, hogy beszámoljanak a klinikai és elméleti kutatások, kezelési lehetőségek legújabb eredményeiről augusztus 26-31-e között a Semmelweis Egyetemen a 16. Budapesti Nephrológiai Iskola keretén belül. Kérem, jöjjenek minél többen és használják ki ezt az egyedülálló és gazdaságos lehetőséget, ahol a továbbképzésen és kreditpontokon kívül konzultálhatnak a nemzetközi szakértőkkel. A kapcsolódó dokumentumban elérhető a részletes program.
    További információ a www.bns-hungary.hu honlapon.
    A jelentkezők a Magyar Vese-Alapítványtól támogatást kaphatnak a regisztrációs költségekhez.

    Mindenkit szeretettel várva,

    Dr. Rosivall László
    egyetemi tanár
    elnök

    További információkért kérjük látogassa meg a rendezvény honlapját >>

    Rendezvény kezdete: 2009.08.26.
    Rendezvény vége: 2009.08.31.
    Tudományos információ: Prof. Rosivall László
    Címe: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4
    Tel: +36 (1) 2100 100
    E-mail: rosivall@net.sote.hu
    Helyszín: 1082 Budapest, Baross u. 23., Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika
    A rendezvény Web oldala: http://www.bns-hungary.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XIV. Debreceni Nephrologiai Napok

    Az 50 kreditponttal elismert Debreceni Nephrologiai Napokon (DNN) 78 előadás hangzik el a klasszikus klinikai nephrologiai témákon kívül a hypertonologia, diabetologia, lipidologia, cardiologia, angiologia, hematologia, táplálkozástudomány, élelmiszerbiztonság, toxicologia, infectologia, endocrinologia és transplantologia nephrologiai határterületi kérdéseiről.

    A XIV. DNN 18 szekciója 78 előadásában az alábbi témákat fogjuk megbeszélni:
    kardiovaszkuláris rizikó,
    atherosclerosis,
    vaszkuláris vesebetegségek,
    a hypertonia és a diabetes kezelésének aktuális kérdései,
    felnőttkori vesebetegségek gyermekkori gyökerei,
    a vesekövesség belgyógyászati és urológiai vonatkozásai (kerekasztal),
    a melamin-tragédia és tanulságai, az amyloidosis aktuális kérdései (klinikopathologiai konferencia, esetbemutatások),
    sepsis és kezelése,
    szervpótló kezelési lehetőségek többszervi elégtelenségben,
    a vesebetegek csontanyagcsere-zavarának kezelése,
    táplálásterápia krónikus vesebetegségben,
    a renális anémia kezelése,
    szexuális diszfunkció és gyermekvállalás krónikus vesebetegségben,
    a korszerű peritoneális dialízis gyakorlata,
    szervátültetések és a jelenlegi hazai helyzet,
    minőségügyi rendszer a krónikus vesebetegek ellátásában, valamint
    a nephologiai ápolás változó hangsúlyai.

    Részletes szakmai program, on-line regisztrációs lehetőség a kongresszus honlapján: http://www.nephrologia.com/.

    A letölthető jelentkezési lap, az általános információk és a szakmai program elérhetőek a "Kapcsolódó dokumentumok"-ban is.

    Rendezvény kezdete: 2009.06.03.
    Rendezvény vége: 2009.06.06.
    Tudományos információ: Dr. Kárpáti István
    Munkahely neve: Debreceni Egyetem OEC Belgyógyászati Intézet I. sz. Belgyógyászati Klinika Nephrologiai Tanszék
    Címe: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Pf.: 19.
    Tel: +36 (52) 413-653
    E-mail: karpati@internal.med.unideb.hu
    Helyszín: 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., DE OEC Elméleti Tömb
    A rendezvény Web oldala: http://www.nephrologia.com/

    Kapcsolódó dokumentumok (4)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XI. Pécsi Hepatológiai Nap

    Haladás a májbetegségek diagnosztikájában és terapiájában.
    (Továbbképzés családorvosok, belgyógyászok, gasztroenterológusok számára)

    Rendező:
    Magyar Májkutatási Társaság
    Pécsi Akadémiai Bizottság Immunológiai és Transzplantációs Munkabizottsága
    Pécsi Tudományegyetem I. Belgyógyászati Klinika Gasztroenterológia
    Májkutatás és Gyógyitás Alapítvány (Pécs)

    Helyszín: Pécsi Akadémiai Bizottság Székháza (Pécs, Jurisics M. u. 44.)
    Időpont: 2009. május 23. 9.00 - 17.00 óráig

    Program:

    Alkohol: barát vagy ellenség?
    Prof. Dr. Fehér János
    Semmelweis Egyetem II. Belgyógyászati Klinika, Budapest

    Korszerü laboratóriumi diagnosztika májbetegségekben
    Dr. Gervain Judit
    Szent György Kórház, Székesfehérvár

    Az ultrahangtól a PET-ig: képalkotó eljárások a hepatológiában
    Dr. Battyáni István
    PTE Radiológiai Klinika, Pécs

    Endoscopia májbetegségekben
    Dr. Kovács Márta
    Vaszary Kolos Kórház, Esztergom

    Van-e ma szükség májbiopsziára?
    Dr. Hegedűs Géza
    Baranya megyei kórház, Pathológia, Pécs

    Akut hepatitis szindroma aktuális kérdései
    Dr. Nemes Zsuzsa
    Baranya megyei kórház, Infektológia, Pécs

    Virushepatitisek terapiája ma és holnap
    Prof. Dr. Pár Alajos
    PTE I. Belgyógyászati Klinika, Pécs

    Nem-alkoholos steatohepatitis. NASH és HCV
    Dr. Lengyel Gabriella
    Semmelweis Egyetem II. Belgyógyászati Klinika, Budapest

    Epeúti betegségek: diagnózis és terápia
    Dr. Vincze Áron
    PTE I. Belgyógyászati Klinika, Pécs

    Cirrhosis és szövődményei
    Prof. Dr. Hunyady Béla
    Kaposi Mór Kórház Belgyógyászat, Kaposvár

    Hepatocellularis carcinoma: pathogenesis, diagnózis és terapia
    Dr. Kalmár Nagy Károly
    PTE Sebészeti Klinika, Pécs

    Májtranszplantáció napjainkban: Európában és nálunk
    Dr. Kóbori László
    Semmelweis Egyetem Transzplantációs Klinika, Budapest

    Információ, regisztrálás:
    Prof. Dr. Pár Alajos
    PTE ÁOK I. Belgyógyászati Klinika
    7643, Pécs, Ifjúság u. 13.
    Tel: 06 72 536 000 Fax: 06 72 536 148.
    E-mail: alajos.par@aok.pte.hu

    Időpont: 2009.05.23.
    Helyszín: Pécs, Jurisics M. u. 44., Pécsi Akadémiai Bizottság Székháza

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XV. Dél-Magyarországi Transzplantációs Szimpózium

    A XV. Dél-Magyarországi Transzplantációs Szimpózium 2009. március 27-én kerül megrendezére Szegeden, a Szemészeti Klinika tantermében.
    A rendezvény kötelezően választható továbbképzésként akkreditált orvosoknak és szakdolgozóknak egyaránt.
    Részvételi szándékukat kérjük jelezzék a 62/545-702 vagy 62/545-476-os telefonszámon.

    Program

    09:00-10:00
    Regisztráció

    10:00-10:10
    Megnyitó
    Prof. Dr. Lázár György, Dr. Szenohradszky Pál, SZTE ÁOK Sebészeti Klinika

    10:10-10:20
    Dél-magyarországi transzplantációs aktivitás 2008
    Zámbó Mónika, SZTE ÁOK Sebészeti Klinika

    10:20-10:30
    Vesetranszplantáció koordinátori szemmel
    Illencsik Mária, SZTE ÁOK Sebészeti Klinika

    10:30-11:00
    Ischaemiás idők szerepe a graft túlélésben
    Prof. Dr. Járay Jenő, SE Transzplantációs és Sebészeti Klinika

    11:00-11:30
    A szervdonációs koordinátori hálózat fejlesztési terve
    Mihály Sándor, OVSZ Szervkoordinációs Iroda

    11:30-12:00 Fogadás, büfé

    12:00-12:15
    A beteg együttműködés (compliance) szerepe a hosszútávú graft működésben
    Dr. Remport Ádám, SE Transzplantációs és Sebészeti Klinika

    12:15-12:30
    Vesetranszplantáció 60 év felett
    Dr. Szederkényi Edit, SZTE ÁOK Sebészeti Klinika

    12:30-12:40
    Élő donorok kivizsgálása – képalkotók szerepe
    Dr. Kovács Gabriella, SZTE ÁOK Radiológiai Klinika

    12:40-13:00
    Élődonoros transzplantációval szerzett tapasztalataink
    Dr. Szenohradszky Pál, SZTE ÁOK Sebészeti Klinika

    13:00-13:10 Tesztírás

    13:10 Zárszó

    Támogatók: Novartis Hungária Kft., Astellas Pharma Kft., Wyeth Kft.

    Időpont: 2009.03.27.
    Helyszín: Szeged, Szemészeti Klinika tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Aktualitások a transzplantációs nephrologiában

    Szervezők: Dr. Ladányi Erzsébet orvosigazgató, Dr. Kemény Éva egyetemi docens, Dr. Remport Ádám egyetemi adjunktus
    Az akkreditáció folyamatban van.

    Letölthetők további részletek a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Időpont: 2009.03.24.
    Szakterület(ek): Nephrologia, Transzplantációs medicina
    Helyszín: 1115 Budapest, Halmi u. 20-22., Aesculap Akadémia

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A nephrológia infektológiai vonatkozásai

    A Diaverum Hungary Kft. nevében sok szeretettel meghívjuk Önt "A nephrológia infektológiai vonatkozásai" című akkreditált továbbképző szimpóziumra.

    Letölthetők további részletek a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Időpont: 2009.03.12.
    Szakterület(ek): Nephrologia, Infektológia
    Helyszín: 1013 Budapest, Krisztina Körút 41-43., Hotel Mercure Budapest Buda

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hepatológia 2009. Konferencia

    A Magyar Májkutatási Társaság, az Experimentális és Klinikai Kutatások Nemzetközi Orvosi Egyesülete, a Májkutatási Alapítvány és a Danubius Thermal & Sport Hotel Bük 2009. február 18-22. között rendezi meg Bükfürdőn a Hepatológia 2009. konferenciát.

    Tudományos célú érdeklődés:
    Prof. Dr. Fehér János,
    Semmelweis Egyetem, ÁOK II. Belklinika
    (1088 Budapest, Szentkirályi u. 46.,
    Tel/fax: 06-1-317-4548,
    e-mail: feher@bel2.sote.hu)

    Jelentkezés és szállásfoglalás:
    Schäfer Mária,
    Intermedicons Kft,
    1450 Budapest 9, Pf.: 172.
    Telefon/Fax: 06-1-215-8039,
    Mobil: 06-30-9 846-954.

    A végleges program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2009.02.18.
    Rendezvény vége: 2009.02.22.
    Helyszín: Bükfürdő, Danubius Thermal & Sport Hotel Bük

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Transzplantációs Társaság X. Jubileumi Kongresszusa

    A kongresszus fő témái:

    1. Transzplantáció időzítése, „bridging” szervátültetés előtt
    2. Műtéti technikák
    Absztrakt beküldési határidő: 2008. október 1.
    Kedvezményes jelentkezési határidő: 2008. szeptember 15.
    Letölthetők további információk a "Kapcsolódó dokumentumok" alól, illetve a szervezők web-oldaláról: http://www.congresstravel.hu/mtt2008/

    Rendezvény kezdete: 2008.11.27.
    Rendezvény vége: 2008.11.29.
    Munkahely neve: C & T HUNGARY Kft. Kongresszusi Iroda
    Címe: 6722 Szeged, Dáni u. 13.
    Tel: +36 (62) 548-485
    Fax: +36 (62) 548-485
    E-mail: congress@congresstravel.hu
    Helyszín: 5700 Gyula, Várkert u.1., Hunguest Hotel Erkel
    A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/mtt2008/

    Kapcsolódó dokumentumok (4)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)4th Good Clinical Practice Course továbbképző tanfolyam

    A 4th Good Clinical Practice Course tovabbképző tanfolyam 2008. szeptember 28-30-án kerül megrendezésre Szegeden.

    A 35/2005. (VIII.26.) EüM. rendelet, illetve EU szabályozás előírja, hogy az új gyógyszerek és módszerek kifejlesztésében, klinikai vizsgálatában résztvevő laboratóriumi szakembereknek, orvosoknak, gyógyszerészeknek célirányos képzettséggel kell rendelkezniük és folyamatos továbbképzésen kell részt venniük.

    A tanfolyam házigazdája az Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája, a szakmai programot a WHO genfi regionális központja és a Magyarországi Klinikai Vizsgálatszervezők Társasága állította össze.

    A tanfolyam hivatalos nyelve angol. A rendezvény akkreditált, a tanfolyam elvégzése és sikeres tesztvizsga után a résztvevők oklevelet kapnak.

    Részletes program, jelentkezési lehetőség a kurzus honlapján:
    http://prof-congress.hu/2008/gcp

    Rendezvény kezdete: 2008.09.28.
    Rendezvény vége: 2008.09.30.
    Helyszín: Szeged,
    A rendezvény Web oldala: http://prof-congress.hu/2008/gcp

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The 1st Budapest Clinical Epidemiology Course – organized jointly with the 15th Budapest Nephrology School

    The major aim of the Course is to teach nephrologists basic concepts related to epidemiology, research design/execution and to the evaluation of medical literature.

    Participants should develop basic knowledge of:

    1. the principles of epidemiology as a scientific discipline.
    2. the role of epidemiology within the context of clinical medicine.
    3. basic biometric tools used in epidemiology.

    To apply email Dr. Istvan Mucsi at istvan@nefros.net

    Further information and schedule attached below.

    Rendezvény kezdete: 2008.08.31.
    Rendezvény vége: 2008.09.01.
    Tudományos információ: Istvan Mucsi, MD, PhD
    Munkahely neve: Semmelweis University Budapest
    E-mail: istvan@nefros.net
    Tel: +36 (1) 2101220
    Helyszín: 1082 Budapest, Baross u. 23., SE ÁOK Transzplantációs és Sebészeti Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XIII. Debreceni Nephrologiai Napok

    A Debreceni Nephrologiai Napok (DNN) az idén is színes szakmai programot kínál a résztvevőknek a klasszikus klinikai nephrologiai témákon túl a hypertonologia, diabetologia, lipidologia, cardiologia, angiologia, hematologia, táplálkozástudomány, endocrinologia és transplantologia nephrologiai határterületi kérdéseiről. A részletes szakmai program legkésőbb február végéig megtekinthető lesz a kongresszus honlapján: www.nephrologia.com

    Rendezvény kezdete: 2008.05.28.
    Rendezvény vége: 2008.05.31.
    Helyszín: Debrecen, DE OEC, Elméleti Tömb
    A rendezvény Web oldala: http://www.nephrologia.com

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Kardiológusok Társasága 2008. évi Tudományos Kongresszusa

    2008. évi tudományos ülésünk 50 kreditpontra lett akkreditálva, aminek feltétele a kongresszus zárásakor történő tesztírás.
    A Magyar Kardiológusok Társasága a kardiológia bármely területéről - a határterületeket is beleértve - vár előadás/poszter absztraktokat.

    A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Magyar Kardiológusok Társasága a Kongresszusra csak elektronikus úton, Web-es felületen át beadott absztraktokat fogad el.
    A rendezvény weboldala: www.mkardio.hu/mkt2008

    Rendezvény kezdete: 2008.05.07.
    Rendezvény vége: 2008.05.10.
    Szervező: Szendrey Éva
    Munkahely neve: EKHO ’94 KFT.
    Címe: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8.
    Tel: (52) 537-537
    Fax: 52) 538-538
    E-mail: ekho94@t-online.hu
    Helyszín: 8230 Balatonfüred, Észak-Balatoni Regionális Konferencia Központ, Horváth M. út
    A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/mkt2008

    Kapcsolódó dokumentumok (28)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szervdonációs tanfolyam, 2008.

    Az Országos Vérellátó Szolgálat, Szervkoordinációs Iroda és a Semmelweis Egyetem, Transzplantációs és Sebészeti Klinika, illetve a Szegedi Tudományegyetem, Sebészeti Klinika Szervdonációs Tanfolyamot szervez, elsősorban intenzív-, sürgősségi- és neurológiai osztályon dolgozó szakemberek részére, akik részt vesznek az agyhalál felismerésében és megállapításában, valamint az agyhalott gondozásában.

    A tanfolyam célja a jogszabályoknak való megfelelés az 1997. évi CLIV. tv. 212. § (2) bekezdése alapján, miszerint az agyhalált megállapító orvosi bizottság tagjai az egészségügyi intézmény vezetője által erre a feladatra kijelölt, kellő gyakorlattal rendelkező és erre irányuló továbbképzésben részt vett szakorvosok lehetnek.

    Ezen túl fontos feladatnak tartjuk, hogy a résztvevők nem „csupán” az agyhalál megállapításához szükséges ismereteket sajátítsák el, hanem a donáció jogi szabályozását, szervezését, a családdal való hatékony kommunikációs technikákat és a transzplantációs programokat is megismerjék.

    A program kialakításakor figyelembe vettük a korábbi hazai és nemzetközi tapasztalatokat is, így a Transzplantációs és Sebészeti Klinika, a korábbi koordinátor szervezet és a Spanyolország, az EU és Olaszország által szervezett Transplant Procurement Management (TPM) képzéseket is.

    A 2008. évi tanfolyamok tervezett időpontjai:

    Szegeden:
    2008. április 21-22.

    Budapesten:
    Április 28-29.
    Szeptember 22-23.
    November 10-11.

    A résztvevők az első napon elméleti oktatásban, a második napon pedig gyakorlati képzésben részesülnek.
    A tanfolyam zárásakor a résztvevők tesztvizsgán vesznek részt, melyről igazoló oklevelet kapnak.
    A gyakorlati képzés hatékonysága érdekében a tanfolyam létszáma korlátozott, alkalmanként összesen 25 fő vehet részt.

    Lépéseket tettünk annak érdekében, hogy a képzés kongresszusként akkreditált legyen és bekerüljön az egészségügyi továbbképzési rendszerbe.

    A tanfolyam teljes időtartamára a képzés ingyenes, azonban a megújult regisztrációs eljárás díja miatt az akkreditáció költsége minden résztvevő számára 500.- Ft.

    A maximálisan kapható pontszám értéke: 10!

    A jelentkezés a kapcsolódó dokumentumok között elérhető jelentkezési lapon történik.
    A tanfolyamon résztvevőket a jelentkezési lap visszaküldési sorrendjében tudjuk regisztrálni.

    A tanfolyammal, illetve a szervdonációval kapcsolatban további információk találhatóak a Szervkoordinációs Iroda honlapján: http://donacio.ovsz.hu

    Bármilyen kérdés esetén Mihály Sándor ad felvilágosítást a következő telefonszámokon:
    Iroda: 06-1-391-45-74, mobil: 06-30-4364-851

    Rendezvény kezdete: 2008.04.21.
    Rendezvény vége: 2008.11.12.
    Helyszín: Szeged és Budapest,
    A rendezvény Web oldala: http://donacio.ovsz.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hepatológiai Továbbképző Tanfolyam

    Szervező: Semmelweis Egyetem ÁOK II. Belgyógyászati Klinika
    Tanfolyamvezető: Dr. Fehér János professzor Emeritus
    Időpont: 2008. április 16-29.
    Helyszín: Hotel Kapitány, 8330 Sümeg, Tóth Tivadar u. 19.

    Program:

    Ápr. 16. 14.00 - 17.30

    14.00 – 14.45 Megnyitó.
    Toxikus (alkohol, vegyszer, gyógyszer) májbetegségek
    Fehér János dr. professzor emeritus

    14.45 – 15.30
    Krónikus hepatitis, fibrosis, májcirrhosis
    Pár Alajos dr. professzor emeritus

    16.00 – 17.30
    Autoimmun májbetegségek, PBC, PSC
    Pár Alajos dr. professzor emeritus

    Ápr. 17. 08.00 – 18.00

    08.00 – 09.45
    Képalkotó diagnosztika májbetegségekben
    Jakab Zsuzsa dr. egyetemi adjunktus

    10.15 – 12.30
    Intervenciós radiológia a májdaganatok gyógyításában
    Engloner László dr. egyetemi tanár

    12.30 – 14.00 ebédszünet

    14.00 – 14.45
    A vírus hepatitis és megelőzése
    Fehér János dr. professzor emeritus

    14.45 – 15.30
    A hepatitis C diagnosztikája
    Fehér János dr. professzor emeritus

    16.00 – 17.15
    Wilson kór és egyéb tárolási májbetegségek
    Szalay Ferenc dr. egyetemi tanár

    Ápr. 18. 8.00 – 17.30
    08.00 – 09.30
    HCV fertőzés jogi vonatkozásai
    Hunyady Béla dr. egyetemi tanár

    10.00 – 10.45
    A difffúz májbetegségek morfológiája
    Schaff Zsuzsa dr. egyetemi tanár

    11.45 – 12.30 Hepatocarcinogenesis
    Schaff Zsuzsa dr. egyetemi tanár

    12.00 – 14.00 ebédszünet

    14.00 – 15.30 Májtranszplantáció, májrezekció
    Nemes Balázs dr. egyetemi tanársegéd

    16.00 – 16.45 A krónikus B és C hepatitis kezelése
    Lengyel Gabriella dr. egyetemi adjunktus

    16.45 – 17.30
    Hepatitis C rekurrencia Tx után
    Lengyel Gabriella dr. egyetemi adjunktus

    Ápr. 19. 08.00 – 12.30

    08.00 – 09.30
    Terhességi májbetegségek
    Foglalkozási májbetegségek
    Fehér János dr. professzor emeritus

    10.00 – 11.00
    Nem alkoholos steatohepatitis
    Fehér János dr. professzor emeritus

    11.0 - 12.00
    Záró konzultáció, teszt vizsga
    Fehér János dr. professzor emeritus

    A tanfolyam tesztvizsgával zárul!

    Szállás és étkezés megrendelése a szervező feladata! Térítése a Hotel Kapitányban történik!

    Regisztrációs díj: 46 000.- Ft

    A regisztrációs díj befizetése az alábbi számlaszámra történik:
    Semmelweis Egyetem 1. 10032000-00282819-00000000

    Tanfolyamszervező:
    Prof. Dr. Fehér János
    SE ÁOK II. Belgyógyászati Klinika
    1088. Budapest, Szentkirályi u. 46.
    Tel.:317-4548
    Fax.: 317-4548
    E-mail: feher@bel2.sote.hu

    Konferencia titkárság:
    Bárkovits Sarolta
    SE ÁOK II. Belgyógyászati Klinika
    1088. Budapest, Szentkirályi u. 46.
    Tel.: 459-1500/5537
    Fax.: 317-4548
    E-mail: saci@bel2.sote.hu
    Mobil: 06-20-429-2245

    Rendezvény kezdete: 2008.04.16.
    Rendezvény vége: 2008.04.19.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A krónikus veseelégtelenség progressziójának lassítása - közösen többet tehetünk c. szakmai továbbképző tanfolyam

    „A krónikus veseelégtelenség progressziójának lassítása – közösen többet tehetünk” című kötelezően választható pontszerző (16 kredit) szakmai továbbképzés 2008. március 28-án kerül megrendezésre, a Semmelweis Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika Nephrologiai Munkacsoportjának
    rendezésében.
    Helyszín: Semmelweis Egyetem, I sz. Belgyógyászati Klinika Tanterem
    Időpontja: 2008. 03. 28. (péntek) 08:00-16:45.

    Ma Magyarországon 3-400.000-re tehető azon betegek száma, akiknél valamely mértékű krónikus vesefunkció károsodás áll fenn. E betegek között egyre több az idős, számos társbetegségben szenvedő páciens. A vesebetegség időben történő felismerése és megfelelő gondozása révén a vesebetegség progressziója lassítható, csökkenthető a betegek morbiditása és mortalitása. Ehhez elengedhetetlen a nephrologiai szakrendelés és a társszakmák szoros együttműködése. A továbbképzésen az együttműködés során felmerülő gyakorlati szempontokat kívánjuk hangsúlyozni elsősorban nephrologusok, családorvosok, belgyógyászok, diabetologusok és kardiológusok számára.
    Az akkreditált programon való részvétel és sikeres vizsga esetén 16 pont szerezhető.

    Tisztelettel:
    dr. Mucsi István
    egyetemi docens

    Szakképesítések, amelyekhez kötelező:
    1. általános orvos
    2. belgyógyászat
    3. általános orvostan
    4. háziorvostan
    5. nephrológia

    A tanfolyam meghívója elérhető a kapcsolódó dokumentum feliratra kattintva.

    Időpont: 2008.03.28.
    Tudományos információ: Dr. Mucsi István
    Munkahely neve: Semmelweis Egyetem I. számú Belgyógyászati Klinika
    Fax: +36 (20) 8258671
    E-mail: istvan@nefros.net
    Helyszín: 1083 Budapest, Korányi S. u. 2/a., Semmelweis Egyetem, I sz. Belgyógyászati Klinika tanterme

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XIV. Dél-Magyarországi Transzplantációs Szimpózium: Szervtranszplantáció aktuális kérdései

    A Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikájának
    Transzplantációs Munkacsoportja szeretettel meghívja Önt és kedves munkatársait a 2008. március 28-án Szegeden, a Szemészeti Klinika tantermében rendezendő XIV. Dél-Magyarországi Transzplantációs Szimpóziumra.

    A rendezvény kötelezően választható továbbképzésként akkreditált.

    Részvételi szándékukat kérjük jelezzék a 62/545-702 vagy 62/545-476-os telefonszámon.

    Program:
    09:00-10:00
    Regisztráció

    10:00-10:10
    Megnyitó
    Prof. Dr. Lázár György- SZTE ÁOK Sebészeti Klinika

    10:10-10:30
    Dél-magyarországi transzplantációs aktivitás 2007
    Dr. Marofka Ferenc-SZTE ÁOK Sebészeti Klinika

    10:30-11:15
    A vesetranszplantáció helyzete Magyarországon
    Prof. Dr. Járay Jenő- SE Sebészeti és Transzplantációs Klinika

    11:15-11:45
    Európai direktívák a szervátültetés területén
    Dr. Kóbori László-SE Sebészeti és Transzplantációs Klinika

    11:45-12:30
    Vesetranszplantációs várólistára kerülés feltételi
    Dr. Ondrik Zoltán- Fresenius Medical Care Dializis Központ

    12-30-13:30 Fogadás, büfé

    13:30-14:00
    Élődonoros veseátültetés
    Dr. Szenohradszky Pál- SZTE Sebészeti Klinika

    14:00-14:30
    A minimál invazív sebészet szerepe az élő donáció elősegítésében
    Prof. Dr. Lázár György- SZTE Sebészeti Klinika

    14:30-15:30
    Új utak keresése a szervdonációs aktivitás fokozására
    Dr. Márton János- OVSZ Szervkoordinációs Iroda

    15:30-16:00
    Kiterjesztett donor kritériumok
    Dr. Szederkényi Edit- SZTE Sebészeti Klinika

    16:00-16:10 Tesztírás

    16:10 Zárszó

    Üdvözlettel:

    Prof. Dr. Lázár György
    egyetemi tanár
    Dr. Szenohradszky Pál
    klinikai főorvos

    Időpont: 2008.03.28.
    Helyszín: Szeged, Sebészeti Klinika tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hepatológia 2008.

    A Magyar Májkutatási Társaság, az Experimentális és Klinikai Kutatások Nemzetközi Orvosi Egyesülete, a Májkutatási Alapítvány és a Danubius Thermal & Sport Hotel Bük 2008. február 19 – 23. között rendezi meg Bükfürdőn a Hepatológia 2008 konferenciát.

    Tudományos célú érdeklődés:
    Prof. Dr. Fehér János,
    Semmelweis Egyetem, ÁOK II. Belklinika (1088 Budapest, Szentkirályi u. 46, Tel/fax: 06-1-317-4548,
    e-mail: feher@bel2.sote.hu)

    Jelentkezés és szállásfoglalás:
    Schäfer Mária: Intermedicons Kft, 1450 Budapest 9, Pf.: 172.
    Telefon/Fax: 06-1-215-8039, Mobil: 06-30-9 846-954.

    A konferencia porgramja elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2008.02.19.
    Rendezvény vége: 2008.02.23.
    Helyszín: Bükfürdő, Danubius Thermal és Sport Hotel Bük

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)II. Országos Pszichonefrológia és Rehabilitációs konferencia

    Tisztelettel meghívjuk a Magyar Nephrologiai Társaság Pszichoszociális és Rehabilitációs Bizottsága által rendezett II. Országos Pszichonefrológia és Rehabilitációs konferenciájára.
    Letölthető a program a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Időpont: 2008.01.28.
    Helyszín: 1042 Budapest, Árpád u.66., Önkormányzat, Polgár Centrum

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Transzplantációs Társaság IX. Kongresszusa


    FŐ TÉMAKÖRÖK:

    • transzplantációs patológia
    • a szervátültetés emberi jogi kérdései
    • a transzplantációval átvihető betegségek
    • varia


    REGISZTRÁCIÓS DÍJAK
    szeptember 14-ig:
    MTT tag 15.000.-
    Nem MTT tag 18.000.-
    Szakdolgozó, kísérő 10.000.-

    szeptember 14 után:
    MTT tag 17.000.-
    Nem MTT tag 20.000.-
    Szakdolgozó, kísérő 12.000.-

    A regisztrációs díjak az alábbi szolgáltatásokat tartalmazzák:
    • Részvétel a tudományos programokon
    • Kongresszusi anyagokat
    • November 22-én és 23-án büfé ebédet a Hotel Azúr éttermében
    • November 22-i vacsorát a Kukorica Csárdában
    • November 23-i Gálavacsorát a Hotel Azúr éttermében
    • Kávészünetekben kávét és üdítőt

    A kísérői díj a kongresszusi anyagok és a kávészünetek kivételével ugyanazokat a szolgáltatásokat tartalmazza, mint a többi regisztrációs díj.

    Rendezvény kezdete: 2007.11.22.
    Rendezvény vége: 2007.11.24.
    Szakterület(ek): Nephrologia
    Helyszín: Magyarország, Siófok, Hotel Azúr

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ESGE (European Society of Gastrointestinal Endoscopy)

    Élődemonstrációs betegbemutatással egybekötött kétnapos nemzetközi továbbképző rendezvény

    Rendezvény kezdete: 2007.11.15.
    Rendezvény vége: 2007.11.16.
    Helyszín: Győr
    A rendezvény Web oldala: http://www.agnusmed.hu/rendezvenyeink/2007/11_00_gyor/bevezeto.htm

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Onkológusok Társasága 50 éves fennállásának
    XXVII. Jubileumi Kongresszusa - 2007.

    Részletes információk a rendezvény információs oldalán >>
    Elnöki köszöntő >>

    Rendezvény kezdete: 2007.11.08.
    Rendezvény vége: 2007.11.10.
    Munkahely neve: Magyar Onkológusok Társasága,
    Címe: 1122 Budapest, Ráth György u. 7-9.
    Tel: (1) 224-8751
    Fax: (1) 224-8741
    Szervező: CONGRESS & HOBBY SERVICE KFT.
    Címe: 6701 Szeged, Pf.: 1022.
    Tel: (62) 484-531
    Fax: (62) 450-014
    E-mail: info@prof-congress.hu
    Helyszín: Budapest Congress & World Trade Center (BKK)
    1123 Budapest, Jagello út 1-3.
    A rendezvény Web oldala: https://www.doki.net/tarsasag/onkologia/info.aspx?&sp=6

    Kapcsolódó dokumentumok (6)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The 14th Budapest Nephrology School

    (Nephrology, Hypertension, Dialysis, Transplantation)
    Under the Auspices of ISN and ERA-EDTA

    It is my pleasure to cordially invite you to the 14th Budapest Nephrology School organized by the Hungarian Kidney Foundation at the Semmelweis Univesity, under the auspices of ISN and ERA-EDTA.
    During this one-week program, our distinguished international speakers provide updates in nephrology, hypertension, dialysis and transplantation. In fact, we cover the field from molecule to bedside, from most recent scientific advances to the current clinical approaches.
    You will also enjoy the close interaction with the faculty in small group workshops. You are encouraged to bring your own cases, raise questions and consult your colleagues.
    We have acted, based on experience from previous successful years to keep our standards high, invite internationally known speakers, provide the most optimum environment, encourage interaction and at the same time reduce the participation fee to the minimum. Our success is reflected by the increasing number of participants who have repeatedly attended the
    school. You will also enjoy our exciting social programs.
    The 13th Budapest Nephrology School was accredited by the European Accreditation Council for Continuing Medical Education (EACCME) for 30 CME credits. We are expecting to have similar evaluation for the 14th School as well.

    Participation fee: 790 EUR
    (A limited number of fellowships are available*)

    This fee includes:
    - Attendance to nephrology refresher course
    - Accommodation in a three star hotel from August 25 to 30 in a double bed room
    - Full boarding (breakfast, lunch, dinner and refreshments)
    - Social programs (wine tasting, visit to the Parliament, organ concert, etc.)
    - 50% support for buying the book of Nephrology, Hypertension, Dialysis,
    Transplantation Eds: Thomas E. Anreoli, Eberhard Ritz, László Rosivall, 2006
    - Hungarian hospitality

    I am looking forward to seeing you in Budapest.

    Sincerely yours,

    László Rosivall, M.D., PhD., DSc.,
    President
    Semmelweis University, Faculty of Medicine
    Department of Pathophysiology
    International Nephrology Research & Training Center
    Nagyvárad tér 4, 1089 Budapest, Hungary
    Tel/fax: +36-1-2100-100
    E-mail: rosivall@net.sote.hu

    *A good part of the actual participation fee is sponsored by the Hungarian Kidney Foundation and other national and international organizations for the benefit of the physicians mainly from developing countries.
    Furthermore, a number of young applicants from developing countries will be supported by a partial/total participation fee waiver. To apply for this opportunity you are required to send a letter stating the reasons for the
    request of fee waiver together with your Curriculum Vitae and a letter of recommandation. The Organizing Committee will inform you of its decision in time.

    The application form, the program, and the invitation letter are available in the attached documents.

    Rendezvény kezdete: 2007.08.25.
    Rendezvény vége: 2007.08.30.
    A rendezvény Web oldala: http://www.nephrolschool.sote.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)European Perspectives in Inflammatory Bowel Disease Congress

    Dear Colleagues, It is with great pleasure that we invite you to participate in European Perspectives in Inflammatory Bowel Disease Congress in Lisbon, Portugal, 16–17 June 2006.
    This meeting will serve as a premier forum where specialists in the inflammatory bowel diseases, leading gastroenterologists, and practicing clinicians can review the state of the art and share the newest advances in the multidisciplinary management of the inflammatory bowel diseases. The congress will focus on overview lectures by widely recognized international experts complemented with debate sessions and case discussions.
    This forum of leading clinicians and researchers will present expert opinions that will contribute to advances in the management of your IBD patients.
    We hope you will join us in Lisbon for what is certain to be a very worthwhile educational and collegial experience.
    Simon P. Travis, DPhil, FRCP
    Richard P. MacDermott, MD
    Congress Chairs

    Rendezvény kezdete: 2007.06.16.
    Rendezvény vége: 2007.06.17.
    Helyszín: Portugal,
    A rendezvény Web oldala: http://www.imedex.com

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Gasztroenterológiai Társaság 49. Nagygyűlése

    Absztrakt beküldési határidő 2007. március 10-ig meghosszabbítva!

    Az MGT 49. Nagygyűlését nemzetközi részvétellel a a Club Tihanyban rendezi meg 2007. június 1 és 6. között.

    Az új helyszínen a kongresszus és a szakmai kiállítás feltételei adottak, Tihany városa kulturális és turisztikai szempontból is vonzó hely, kellemes társasági programokra lehet számítani.

    A kongresszus szakmai programja most is kitűnő.

    Fő témák:
    Vékonybélbetegségek (Papp János),
    Természetes immunitás jelentősége egyes gasztroenterológiai kórképekben (Arató András, Várkonyi Ágnes)
    A state of art referátumok témái: A gasztroenterológus szerepe az obesitas komplex kezelésében (Bene László),
    Gyomorrák (Újszászy László),
    Kritikus funkcionális betegségek. Római három (Wittmann Tibor).

    A postgraduális kurzus témái:
    Probiotikumok (Figler Mária),
    Gyógyszer okozta ártalmak az emésztőrendszerben (Hunyady Béla, Pár Alajos),
    Sebészeti beavatkozások, szövődmények endoszkópos kezelése (Oláh Attila),

    Sor kerül az endoszkópos asszisztensek és a szekciók üléseire és a családorvosok fórumára.
    A programot gazdagítják a gyógyszercégek által sponzorált szatellita szimpóziumok és a kulturális események.

    A közgyűlés keretében kerül sor a Hetényi Géza emlékelőadásra (Takács Tamás), a Magyar Imre előadásra, az új tiszteletbeli tagok előadásaira.

    Az előadás/poszter kivonatokat csak elektronikus úton lehet beküldeni 2006.10.30. és 2007.02 28. között: www.gastroent.hu

    Sikeres kongresszusi részvételt kívánva várjuk a nagygyűlésen,
    tisztelettel és üdvözlettel

    Dr. Rácz István
    elnök

    Dr. Hunyady Béla
    főtitkár

    Dr. Szalay Ferenc
    ügyvezető igazgató

    Az előzetes program elérhető ide kattintva.

    Rendezvény kezdete: 2007.06.01.
    Rendezvény vége: 2007.06.06.
    Helyszín: Club Tihany
    A rendezvény Web oldala: http://www.gastroent.hu/script/site/page.asp?artid=176&cat_id=80

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XII. Debreceni Nephrologiai Napok

    Az 50 kreditponttal akkreditált XII. Debreceni Nephrologiai Napokon (DNN) 17 szekcióban 70 felkért előadás fog elhangzani a klasszikus klinikai nephrologiai témákon kívül a hypertonologia, diabetologia, lipidologia, cardiologia, angiologia, hematologia, táplálkozástudomány, endocrinologia és transplantologia nephrologiai határterületi kérdéseiről.

    Jelentkezési lehetőség, további részletes információk a Kongresszus honlapján www.nephrologia.com

    Rendezvény kezdete: 2007.05.30.
    Rendezvény vége: 2007.06.02.
    Szervező: Dr. Kárpáti István és Pápai Zsuzsanna
    Tel: 06 (52) 413-653
    Fax: 06 (52) 413-653
    E-mail: karpati@internal.med.unideb.hu
    Helyszín: Debreceni Egyetem OEC Elméleti Tömb
    A rendezvény Web oldala: http://www.nephrologia.com

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A korai nyelőcsőrák diagnosztikája és kezelésének interdisciplinaris vonatkozásai tudományos ülés

    Tisztelettel meghívjuk a Szegedi Akadémiai Bizottság Orvostudományi Szakbizottságának Klinikai és Kísérletes Sebészeti Munkabizottsága és Hepato-Gastroenterologiai Munkabizottsága, az SZTE ÁOK Sebészeti Klinika és I. sz. Belgyógyászati Klinika, valamint a Magyar Gasztroenterologiai Társaság Motilitási Szekciója által szervezett A korai nyelőcsőrák diagnosztikája és kezelésének interdisciplinaris vonatkozásai című tudományos ülésre.

    Időpont:2007. április 26. 9.30 óra

    Helyszín: Szegedi Akadémiai Bizottság Székháza (Szeged, Somogyi B. u. 7.)


    Program

    Prof. Dr. Kásler Miklós
    A nyelőcsőrák epidemiológiájának változásai

    Prof. Dr. Rácz István
    Új endoscopos vizsgáló eljárások a korai nyelőcsőrák felismerésében

    Dr. Király Ágnes
    A nyelőcső motilitási zavarai súlyos reflux betegségben

    Prof. Dr. Papp János
    Endoscopos ablatios technikák a nyelőcső premalignus és malignus kórképeinek kezelésében

    Prof. Dr. Stein, Hubert J. (Salzburg):
    Early adenocarcinoma of the esophagus. Diagnosis, treatment and prognosis

    Prof. Dr. Lázár György
    Az antireflux műtét szerepe a Barrett nyelőcső kezelésében

    Prof. Dr. Wittmann Tibor
    A szegedi Barrett-munkacsoport eddigi eredményei
    Az Imre József emlékérem díjazottjainak előadása

    Prof. Dr. Kiss János
    A duodeno-(gastro)-oeshagealis reflux sebészete

    Prof. Dr. Simon László
    A gastroesophagealis refluxbetegség modern szemlélete


    14.30-16.00
    Az International Society for Diseases of Esophagus (ISDE)
    Budapest, 2008. szeptember 10-13. XI. világkongresszusa magyar szervező bizottságának ülése

    16.00-
    A Magyar Gasztroenterológiai Társaság Motilitási Munkacsoportjának elnökségi ülése

    A tudományos ülésre Önt és munkatársait szeretettel meghívjuk.

    A rendezvényen való részvételért kreditpont jár.

    Minden további információval a szervezők készséggel állnak rendelkezésre az alábbi elérhetőségeken:

    Prof. Dr. Lázár György
    tanszékvezető egyetemi tanár
    SZTE ÁOK Sebészeti Klinika
    E-mail: iroda@surg.szote.u-szeged.hu
    Tel.: 62-545461
    Fax: 62-545-701

    Prof. dr. Wittmann Tibor
    egyetemi tanár
    SZTE ÁOK I. Belgyógyászati Klinika
    E-mail: witt@in1st.szote.u-szeged.hu
    Tel.: 62-545-192
    Fax: 62-545-210

    Időpont: 2007.04.26.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az orvostudomány csodája: a szervátültetés - dr. Járay Jenő előadása a Mindentudás Egyetemén

    Az orvostudomány csodája: a szervátültetés címmel tart előadást dr. Járay Jenő a Semmelweis Egyetem Transzplantációs Klinikájának vezetője a Mindentudást Egyetemén. Az előadás helyszíne és időpontja: Jövő Háza, Teátrum, Budapest, II. Fény u. 20-22, 2007. április 16. 19:30.
    A belépés díjtalan.

    Az első kísérletes szervátültetést 1902-ben egy magyar ember végezte Bécsben.
    A 20. század végére ez a beavatkozás jelentős sikereket hozott. Mára a beültetett szervek elsőéves túlélése közel 90 százalék, míg a szervre váróké ennél 20-30 százalékkal rosszabb. Nem véletlen, hogy a szervátültetést az űrhajózáshoz hasonlítják: számtalan egészségügyi szakma együttes erőfeszítése szükséges ahhoz, hogy ez a siker megvalósuljon.

    Jelentkezés az előadásra: a 06/30-3030-310-es telefonszámon, illetve a www.mindentudas.hu honlapon.
    Az előadás előtt, 18 órától, a témához kapcsolódó rendezvénnyel várják a rendezők az érdeklődőket. Állapotfelmérés és beszélgetés a Fizioterápia Központ gyógytornászával és fizioterapeutájával, bemutatkozik a Csodalámpa Alapítvány, melynek célja, hogy kívánságok teljesítésével egy-egy életét fenyegető betegségben szenvedő kisgyerek legalább néhány órára vagy napra gondtalanabb legyen, a Sejtbank Kft bemutatja az őssejt átültetéssel kapcsolatos lehetőségeket.

    Időpont: 2007.04.16.
    A rendezvény Web oldala: http://www.mindentudas.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának II. Kongresszusa (FIGAMU)

    Tisztelt Kolléganő/ Úr!
    Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának (FIGAMU) rendezésében és a mis & bos rendezvényszervező kft. szervezésében megrendezésre kerül a
    FIGAMU II. Kongresszusa.

    A konferencia helyszíne: Kecskemét, Erdei Ferenc Művelődési Központ

    A konferencia időpontja: 2007. március 30. - április 1.

    A kongresszusi részvétellel 20 kreditpont szerezhető.

    Fő témák és előadók:

    I. Vékonybél
    A vékonybél, mint immunszerv - Mándi Yvette
    A coeliakia modern megközelítése - Korponay-Szabó Ilma
    Felnőttkori coeliakiás betegek gondozása során szerzett tapasztalatok és kétségek - Juhász Márk
    Kontaminált vékonybél szindróma az infektológus szemszögéből - Péterfi Zoltán
    Interaktiv esetmegbeszélés - Banai János, Molnár Tamás

    II. Onkológia
    GEP tumorok - Igaz Péter
    Kolorektális rákszűrés - Fuszek Péter
    Kolorektális daganatok komplex onkológiai kezelése és gondozása - Markó László
    Hasnyálmirigy daganatok sebészi kezelése - Kelemen Dezső
    Interaktiv esetmegbeszélés - Madácsy László, Péter Antal

    III. Gasztrointesztinális vérzések
    Varix eredetű felső tápcsatornai vérzések - Solt Jenő
    Nem varix eredetű felső tápcsatornai vérzések - Gyökeres Tibor
    Alsó tápcsatornai vérzések - Kristóf Tünde
    Gasztrointesztinális vérzések sebészi ellátása - Vereczkei András
    Interaktív esetmegbeszélés - Rácz István, Altorjay István
    Poszter szekció: hepatológia
    Kommunikációs tréning (orvos-beteg kapcsolat) - Mosonyi Tamás

    Szervezési információért kérjük, keresse Tihanyi Barbarát és/vagy Veres Emesét a 06-1-223-2554-es telefonszámon vagy a misandbos@t-online.hu e-mail címen.

    Szakmai információ, jelentkezési lap, pályázat kongresszusi részvételre (csak FIGAMU tagoknak): www.gastroent.hu/FIGAMU
    Illetve: figamu@citromail.hu

    Szervezési információért kérjük, keresse Tihanyi Barbarát és/vagy Veres Emesét a 06-1-223-2554-es telefonszámon vagy a misandbos@t-online.hu e-mail címen.

    Rendezvény kezdete: 2007.03.30.
    Rendezvény vége: 2007.04.01.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pro Medicina 2007 - Nemzeti Egészségügyi Programok Kongresszus


    A Kongresszus feladata bemutatni a civil társadalomnak és az egészségügyben dolgozóknak a Nemzeti Programok szükségességét, jelen helyzetét, szakmai tudományos bázisát és terveit az átalakuló egészségügyben.

    Kedvezményes befizetési határidő: 2007. február 23.
    Absztraktbeküldési határidő: 2007. március 5.

    További információ és jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2007.03.21.
    Rendezvény vége: 2007.03.23.
    Szervező: MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda
    Címe: 1051 Budapest, Nádor u. 36.
    Tel: 311 66 87
    Fax: 383 79 18
    E-mail: dunai.david@motesz.hu
    Helyszín: Semmelweis Egyetem, Nagyvárad téri Elméleti Tömb (1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.)

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Coeliakia – A közös kihívás - Interdiszciplináris konszenzus konferencia a lisztérzékenységről

    Tisztelt Kolléganő / Úr!

    Örömmel tájékoztatjuk, hogy megrendezésre kerül a Coeliakia – A közös kihívás c. Interdiszciplináris konszenzus konferencia a lisztérzékenységről kreditpontszerző tanfolyam.

    Konferencia helyszíne:
    Semmelweis Egyetem II.sz. Belgyógyászati Klinika, „A” ép. Tanterem

    Konferencia időpontja:
    2007. március 10.

    Program:

    9:00
    Megnyitó
    Prof. Dr. Tulassay Zsolt D.Sc. (Semmelweis Egyetem, II.sz. Belgyógyászati Klinika)

    9:10
    Bevezetés
    Dr. Juhász Márk Ph.D. (Semmelweis Egyetem, II.sz. Belgyógyászati Klinika)

    9:20
    A coeliakia aktív felismerési stratégiája és a diagnózishoz minimálisan teljesítendő követelmények
    Dr. Korponay-Szabó Ilma Ph.D. (Heim Pál Kórház, Coeliakia Centrum)

    9:35
    Buktatók és csapdák a felnőttkori coeliakia diagnosztikájában és terápiájában
    Prof. Dr. Banai János Ph.D. (OGYK, Belgyógyászat, Gasztroenterológia részleg)

    9:50
    Problematikus-e a coeliakia szövettani diagnosztikája?
    Dr. Berczi Lajos (Semmelweis Egyetem, I.sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet)

    10:05
    Tünetmentesség coeliákiában
    Havasi Anikó (Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége)

    10:35
    Coeliakia - a társadalom komplex kihívása
    Koltai Tünde (Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete)

    10:50
    Coeliakiás beteg a háziorvosi praxisban
    Dr. Magyar Anna (Bp. II. kerület, Vérhalom téri Háziorvosi Rendelő)

    11:05
    A coeliakia bőrgyógyászati vonatkozásai
    Prof. Dr. Kárpáti Sarolta D.Sc. (Semmelweis Egyetem; Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika)

    11:20
    A coeliakia és az 1-es tipusú diabetes kapcsolata
    Prof. Dr. Arató András D.Sc. (Semmelweis Egyetem, I.sz. Gyermekgyógyászati Klinika)

    11:50
    A coeliakia fogászati vonatkozásai
    Dr. Csillag Mária (Semmelweis Egyetem, Fogpótlástani Klinika)

    12:05
    A coeliakia neurológiai vonatkozásai
    Dr. Arányi Zsuzsanna Ph.D. (Semmelweis Egyetem, Neurológiai Klinika)

    12:20
    A coeliakia szülészeti és nőgyógyászati vonatkozásai
    Dr. Rigó János Ph.D. (Semmelweis Egyetem, I.sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika)

    12:35
    Metabolikus osteopathia és autoimmun thyreoiditis coeliakiában
    Dr. Tóth Miklós Ph.D. (Semmelweis Egyetem, II.sz. Belgyógyászati Klinika)

    12:50
    Kerekasztal

    13:20
    Tesztírás

    Szervezési információért kérjük, keresse Tihanyi Barbarát és/vagy Veres Emesét a 06-1-223-2554-es telefonszámon vagy a misandbos@t-online.hu e-mail címen.

    Szakmai információ: Dr. Juhász Márk
    juhaszmarkdr@freemail.hu

    Időpont: 2007.03.10.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pancreas cystosus elváltozásainak diagnosztikája és kezelése

    Pécsi Tudományegyetem Sebészeti Klinikája szeretettel vár minden érdeklődőt a Magyar Gasztroenterológiai Társaság Pancreas Szekciójának tudományos ülésére, melynek címe: A pancreas cystosus elváltozásainak diagnosztikája és kezelése

    Helyszín és időpont:
    Pécsi Akadémiai Bizottság Székháza (Pécs, Jurisics M. u. 44.)
    2007. március 10.

    Program:

    09.55. Üdvözlés: Dr. Horváth Örs Péter

    Kerekasztal: Dr. Horváth Örs Péter, Dr. Takács Tamás és az előadók

    10.00. Dr. Madácsy László: A pancreas cystosus elváltozásainak belgyógyászati diagnosztikája

    10.20. Dr. Kálmán Endre: A patológus szerepe a perioperatív diagnosztikában

    10.40. Dr. Battyáni István, Dr. Harmat Zoltán: Az intervencionális radiológia szerepe a pancreas cystosus folyamatainak kezelésében

    11.00. Dr. Pap Ákos: Pseudocysták endoscopos úton történő kezelése

    11.20. Vita

    Kb. 12.00. - 12.40. Ebédszünet

    Kerekasztal: Dr. Harsányi László, Dr. Hunyadi Béla és az előadók

    12.40. Dr. Szentkereszty Zsolt: Postacut folyadékgyülemek kezelése

    13.00. Dr. Oláh Attila: Pseudocysták drainage műtétei

    13.20. Dr. Tihanyi Tibor: A resectio helye a pseudocysták kezelésében

    13.40. Dr. Farkas Gyula: Pseudocysták szövődményeinek terápiája

    14.00. Dr. Kelemen Dezső: Cystosus tumorok kezelése

    14.20. Vita, majd zárszó

    A részvétel ingyenes, az ülés akkreditálása folyamatban van

    Időpont: 2007.03.10.
    Tudományos információ: Dr. Takács Tamás
    E-mail: takt@in1st.szote.u-szeged.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hepatológia 2007. Konferencia és Továbbképző konferencia gyakorló orvosoknak, asszisztenseknek, nővéreknek

    Az Experimentális és Klinikai Kutatások Nemzetközi Orvosi Egyesülete, a Májkutatási Alapítvány, a Májkutatási Társaság és a Danubius Thermal & Sport Hotel Bük 2007. február 20–24. között rendezi meg Bükfürdőn a Hepatológia 2007 konferenciát, valamint Továbbképző konferenciát gyakorló orvosoknak, asszisztenseknek, nővéreknek 2007. február 20-án.

    Fő témái:
    A májbetegségek epidemiológiája, pathológiája, krónikus vírushepatitis, alkohol okozta májbetegségek, anyagcsere betegségek, hepatocellularis carcinoma, májtranszplantáció.

    A konferencián meghívottként hazánk e témákban jártas kiválóságai tartanak előadást. Lehetőség van a fenti témákban előadás bejelentésére 2006. november 10-ig az előadás egy oldalas összefoglalójával (+floppy, e-mail, fax).

    Tudományos célú érdeklődés:
    Prof. Dr. Fehér János,
    Semmelweis Egyetem, ÁOK II. Belklinika
    (1088 Budapest, Szentkirályi u. 46.,
    Tel/fax: 06-1-317-4548,
    e-mail: feher@bel2.sote.hu

    Jelentkezés és szállásfoglalás:
    Schäfer Mária irodavezető,
    Intermedicons Kft,
    1458 Budapest 97, Pf.: 32.
    Telefon/Fax: 06-1-215-8039,
    Mobil: 06-30-9 846-954,
    e-mail: intermedicons.kft@chello.hu

    A Konferencia meghívója, a jelentkezési lap és a programtervezet elérhető a kapcsolódó dokumentumokban.

    Időpont: 2007.02.20.

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Gasztroenterológusok Társasága Colon Szekció Tudományos Ülése

    Rendezvény kezdete: 2007.01.19.
    Rendezvény vége: 2007.01.20.
    Helyszín: Eger, Hotel Park
    A rendezvény Web oldala: http://www.agnusmed.hu/rendezvenyeink/2007/01_19_eger/informacio.pdf

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)International Symposium on Basic Gastrointestinal Research

    Research Forum, Hungarian Gastroenterological Society
    Location: 2nd Department of Internal Medicine, Semmelweis University,
    Budapest, Üllői út 26.
    Allocated time includes 5 min. discussion

    09:20-09:30 Welcome and introduction – Prof. Zsolt Tulassay (Semmelweis Univ., Budapest)

    09:30-11:10 Chair: Prof. Barry Argent – Prof. Gábor Varga

    Prof. Barry E. Argent (Univ. Newcastle, Physiology) 25 min
    Recent advances in the control of pancreatic ductal secretion.

    Dr. Zoltán Rakonczay (Univ. Newcastle – Univ. Szeged) 15 min
    Characterization of H+ and HCO3- transporters in CFPAC1 human pancreatic duct cells

    Dr. Mike A. Gray (Univ. Newcastle, Physiology) 15 min
    CFTR upregulates CL-/HCO3- and Na+/H+ exchange activities in human pancreatic duct cells.

    Dr. Martin Steward (Univ. Manchester, Biol. Sci.) 20 min
    Anion exchangers in Calu-3 airway epithelial cells

    Dr. Ákos Szűcs (Semmelweis Univ., Budapest, Oral Biol.) 15 min
    Transepithelial bicarbonate transport in Capan-1 pancreatic duct cells

    Irma Demeter (Semmelweis Univ., Budapest, Oral Biol.) 10 min
    Vectorial bicarbonate transport in HPAF human pancreatic duct cells.

    11:10-11:30 Coffee break

    11: 30-12:55 Chair: Dr. Martin Steward – Dr. Zoltán Rakonczay

    Dr. Ákos Zsemberi (Semmelweis Univ., Budapest, Human Physiology) 20 min
    Zinc as a new therapeutic agonist in cystic fibrosis?

    Dr. Péter Hegyi (Szeged Univ., Int. Medicine - Pharmacology) 15 min
    Inhibitory mechanisms of pancreatic ductal bicarbonate secretion

    Mária Kovács (Szeged Univ., Int. Medicine - Pharmacology ) 10 min
    The effect of herpes virus infection on pancreatic duct cell secretion.

    Viktória Venglovecz (Szeged Univ, Int. Medicine - Pharmacology ) 10 min
    The effect of bile acids on intact guinea pig pancreatic ducts.

    Béla Ózsvári (Szeged Univ., Int. Medicine - Pharmacology) 10 min
    Trypsin evokes intracellular Ca2+ signalling in guinea pig pancreatic duct cells.

    Dr. Austin Elliott (Univ. Manchester, Biol. Sci.) 20 min
    Ca-sensing receptors in the exocrine pancreas - multiple questions but few answers

    12:55-13:40 - Sandwich lunch

    13:40-15:25 Chair: Prof. Andrea Varró – Dr. Béla Molnár

    Dr. Jason Bruce (Univ. Manchester, Biol. Sci.) 20 min
    Differential regulation of the apical PMCA by PKA in parotid acinar cells

    Dr. Ákos Nagy (Semmelweis Univ., Budapest, Oral Biol.) 10 min
    Vectorial bicarbonate transport in PARC-10 parotid acinar cells

    Prof. Gábor Varga (Semmelweis Univ., Budapest, Oral Biol.) 15 min
    Polarized epithelium from primary culture of human salivary glands - facts and hopes

    Prof. Andrea Varró (Univ. Liverpool, Physiology) 20 min
    The role of matrix metalloproteinase (MMP)-7 in redefining the gastric micro-environment in response to Helicobacter pylori

    Prof. Gyula Mózsik (Pécs Univ., Internal Medicine) 20 min
    Gastrointestinal cytoprotection: from basic science to clinical perspectives

    Prof. Lóránd Barthó (Pécs Univ., Pharmacology) 20 min
    Visceral effects of capsaicin /in vitro/

    15:25-15:50 Coffee break

    15:50-17:40 Chair: Dr. Mike Gray – Prof. Klára Gyires

    Prof. Klára Gyires (Semmelweis Univ., Budapest, Pharmacology) 20 min
    Effects of endogenous peptid and non-peptide compounds on gastric
    mucosal integrity

    Dr. Q. Abdulahman (Semmelweis Univ., Budapest, Pharmacology) 10 min
    Comparison of the effect of anadamide, an endogenous cannabinoid, on experimental ulcer and gastric motility

    Prof. Erzsébet Fehér (Semmelweis Univ., Budapest, Anatomy) 20 min
    Morphological basis of the neuro-immuno interaction in chronic gastritis

    Dr. Béla Molnár (Semmelweis Univ., Budapest, 2nd Internal Medicine) 20 min
    mRNA expression profiles based classification of colon biopsy specimen using pathway analysis

    Orsolya Galamb (Semmelweis Univ., Budapest, 2nd Internal Medicine) 15 min
    mRNA expression profiles of H. pylori positive and negative erosive and healthy gastric biopsies

    Vanda Szlávik (Semmelweis Univ., Budapest, Oral Biol.) 15 min
    Differentiation and apoptosis of HSG cells on Matrigel

    Orsolya Kalmár (Semmelweis Univ., Budapest, Oral Biol.) 10 min
    CCK1 receptor polymorphism in humans

    17: 40 Closing remarks – Prof. Mózsik Gyula, Dr. Péter Hegyi

    Időpont: 2006.12.06.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Haemostasis és Gasztroenterológia

    Tisztelt Kollégák!

    Mindennapi munkánk során számos esetben találkozunk a gasztroenterológia határait átlépő problémákkal, amelyek eddig már több tudományos ülés főtémáját képezték. A gasztroenterológiai betegségekhez gyakran kóros véralvadási viszonyok társulnak, máskor a társszakmák indikációival bevezetett véralvadásgátló kezelés okozza a tüneteket, vagy nehezíti a betegek ellátását.

    Megpróbáltuk összegyűjteni a haemostasis és a gasztroenterológia lehetséges találkozási pontjait egy továbbképző konferenciára, amelyet a Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon és Endoszkópos Szekciója mellett a Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság is támogat. A rendezvényt a MOTESZ akkreditálta.

    Szeretettel invitáljuk és várjuk a belgyógyászok, gasztroenterológusok, hemosztazeológusok mellett az érintett társszakmák - kardiológusok, neurológusok, angiológusok - érdeklődő képviselőit is.

    Tisztelettel:

    Orosz Péter, Kristóf Tünde
    BAZ Megyei és Egyetemi Oktató Kórház, II. Belgyógyászat, Miskolc

    Részletes program
    Online jelentkezés
    Letölthető jelentkezési lap

    Áttekintő program

    2006.december 1. péntek ( 10.00 - 19.30 )

    Véralvadás és véralvadásgátlás
    Moderátorok:
    Előadók: prof. dr. István Lajos - prof. dr. Újszászy László
    prof. dr. Losonczy Hajna
    prof dr. Boda Zoltán
    dr. Kiss Róbert
    dr. Szegedi Norbert
    dr. Pfliegler György

    Antikoaguláns kezelés gasztroenterológiai betegségekben
    Moderátorok:
    Előadók: prof. dr. Losonczy Hajna - dr. Bene László
    Ioannis Koutroubakis MD,
    dr. Kristóf Tünde
    dr. Demeter Pál
    prof. dr. Udvardy Miklós

    Antikoaguláns kezelésben részesülő betegek a gasztroenterológiai gyakorlatban
    Moderátorok:
    Előadók: prof. dr. Banai János - prof. dr. Boda Zoltán
    prof. dr. Rácz István
    dr. Altorjay István
    dr. Nagy Ferenc
    dr. Orosz Péter

    Interaktív esetmegbeszélések
    Témavezető: dr. Kristóf Tünde, dr. Orosz Péter

    2006.december 2. szombat ( 9.00 - 13.00 )

    Gasztrointesztinális tumorok és thrombosis
    Moderátorok:
    Előadók: prof. dr. Döbrönte Zoltán - dr. Pfliegler György
    prof. dr. Blaskó György
    dr. Herszényi László
    dr. Pápai Zsuzsanna

    Gasztroenterológiai betegségekhez társuló haemostasis zavarok
    Moderátorok:
    Előadók: prof. dr. Rácz István - prof. dr. Udvardy Miklós
    prof. dr. Takács Tamás
    prof. dr. Nemesánszky Elemér
    prof. dr. Újszászy László

    Zárszó, összegzés:
    prof. dr. Simon László és prof. dr. István Lajos

    Tesztvizsga

    A részletes program az alábbi honlapokon tekinthető meg:
    www.gastroent.hu, vagy www.szerviziroda.hu

    Rendezvény kezdete: 2006.12.01.
    Rendezvény vége: 2006.12.02.
    Helyszín: Hotel Silver Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 25.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fiatal Hepatológusok Napja

    A Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportja, a Szent János Kórház I. Belgyógyászati és Gasztroenterológiai Osztálya és a Szent János Kórház Tudományos Bizottsága "Fiatal Hepatológusok Napja" címmel interaktív esetbemutató szimpóziumot szervez.

    Helyszín:
    Fővárosi Szent János Kórház Auditóriuma, 1125 Budapest, Diós árok 1-3.

    Időpont: 2006. november 25. (szombat) 10-14-ig

    Moderátorok:

    Prof. Dr. Nemesánszky Elemér, Fővárosi Szent János Kórház I. Belgyógyászat és Gasztroenterólogiai Osztály Budai Hepatológiai Centruma, Budapest

    Dr. Tornai István, DEOEC Belgyógyászati Intézet Gasztroenterológiai Tanszék

    Tervezett program:

    10:00-10:10 Megnyitó (Dr. Székely György osztályvezető főorvos)

    10:10-10:30 Krónikus vírushepatitisek kezelése (Dr. Pár Gabriella)

    10:30-11:30 Hepatológiai esetbemutatások

    11:30-12:00 Ebédszünet- büfé

    12:00-12.30 Hepatológiai kvíz - értékes nyereményekkel

    12:30-13:30 Hepatológiai esetbemutatások

    13:30- Vita, zárás, eredményhírdetés

    Várjuk hepatológiai érdeklődésű rezidensek, szakorvos jelöltek, illetve fiatal szakorvosok 10 perces esetbemutatásait !

    Jelentkezés és absztrakt beküldés az alábbi címen illetve e-mailen:

    Dr. Erőss Bálint Mihály, Szent János Kórház, I. sz. Belgyógyászati és Gasztroenterológiai Osztály, 1125 Budapest, Diós árok 1-3.
    e-mail: xerobal@yahoo.it

    Határidő: 2006. október 25.

    Rendezvény kezdete: 2006.11.25.
    Rendezvény vége: 2006.09.08.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Transzplantációs Társaság VIII. Kongresszusa

    Fő témakörök:
    Szervátültetések aneszteziológiai és intenzív terápiás vonatkozásai
    Transzplantációs infekciók

    További részletes információk és a végleges tudományos program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2006.11.23.
    Rendezvény vége: 2006.11.25.
    Szervező: Tensi Kft. Kongresszusi Csoport
    Címe: 7621 Pécs, Teréz u. 17
    Tel: +36/72/513-993
    Fax: +36/72/514-094
    E-mail: congress@tensipecs.hu
    Helyszín: Zalakaros, Hotel Karos Spa

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Tudomány Napjához (November 3) kapcsolódó rendezvény

    Szervezők: Magyar Onkológusok Társasága (MOT), Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Orvosi és Biológiai Tudományok Osztálya.
    Témája:
    A genetika és genomika lehetőségei és hazai alkalmazása a daganat-diagnosztikában és terápiában:
    -„Combating Cancer” (EU-prioritások a genomikai eredmények onkológiai alkalmazásában)
    - Molekuláris daganatdiagnosztika
    - Genetikai fogékonyság familiáris daganatos megbetegedésekben (géntesztek)
    - A tumor-progresszió molekuláris meghatározói
    - Onkogenomika: lehetőségek és nehézségek
    - Farmakogenetika/farmakogenomika onkológiai vonatkozásai

    Rendezvény kezdete: 2006.11.09.
    Rendezvény vége: 2006.11.10.
    Tudományos információ: Prof. Oláh Edit, Dr.Landherr László
    Szervező: Garaminé Kőkúti Katalin
    Munkahely neve: Országos Onkológiai Intézet
    Címe: 1122 Budapest, Ráth György u. 7-9.
    Tel: (36) 1-224-8751
    Fax: (36) 1-224-8741
    E-mail: garami@oncol.hu
    Helyszín: Budapest

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Belgyógyász Társaság 41. Nagygyűlése

    Absztrakt beküldés csak elektronikusan lehetséges, a www.gastroent.hu web-oldalon keresztül.
    Az absztraktbeküldés határideje: 2006. szeptember 20., 24 óra.

    Rendezvény kezdete: 2006.11.09.
    Rendezvény vége: 2006.11.11.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Dilemmák és megoldások IBD-ben, 2006.

    A Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportja, a Semmelweis Egyetem II. Belklinika és az MGT Colon Szekció ebben az évben első alkalommal szervezi meg a magyar IBD iskolát.

    Ez a képzési forma Európában nem ismeretlen, az European Crohn Colitis Organisation - melynek hazánk is tagja - évek óta tart hasonló kurzusokat. A képzés lényege, hogy fiatal szakembereket tanítson ki az adott témából.

    A fenti három szervezet ezért Magyarországon 2006. október 13-14-én a Fenyőharaszti Kastélyszállóban két napos rendezvényt szervez, melyre várják a képzésben részt venni kívánók jelentkezését.

    A tervezett tudományos program:

    - Első nap ("IBD iskola")

    Délelőtt: IBD epidemiológiája, IBD genetikája, Endoscopia, Radiológia, Szövettan

    Délután: diagnosztikus workshop, hagyományos gyógyszeres kezelés, biológiai kezelés gyakorlati szempontjai, sebészi kezelés, terápiás workshop, speciális esetek (indeterminate colitis, extraintesztinális tünetek, IPAA, terhesség)

    - Másnap: konzultáció és tesztírás, majd 10 órától a már ismert módon szervezett "Dilemmák és megoldások IBD-ben, 2006.

    Az első napi képzésben résztvevők száma limitált így néhány szempont teljesülése előnyt jelent a jelentkezéskor, DE HIÁNYUK NEM KIZÁRÓ. Ezek a következők:

    következő témákat érintő esetleírások: indeterminate colitis, extraintesztinális manifesztációjú IBD, pouch anasztomózis kezelése, várandós beteg kezelése, terápiarezisztens IBD kezelése
    egyéb esetleírás
    gasztroenterológiai szakvizsga hiánya
    belgyógyászati, vagy más alapszakvizsga (sebész, gyermekgyógyász) hiánya
    nem egyetemi centrumból történő jelentkezés
    A szempontrendszert úgy alakítottuk ki, hogy a fiatal, kevesebb tapasztalattal bíró, egyéb képzésekre nehezebben eljutó kollégák előnyben részesüljenek.

    Nagy érdeklődés és azonos paraméterek esetében a jelentkezés ideje lesz a döntő !

    Az európai társaság szokásainak megfelelően egy ember csak egy alkalommal vehet részt. A rendezvényt öt cég (Astra, Astellas, Falk, Ferring, Schering Plough) támogatja, így az ingyenes.

    A második napi "Dilemmák és megoldások IBD-ben" szimpózium a szokásoknak megfelelően mindenki számára nyitott, erre várunk minden érdeklődőt szeretettel!

    Mindkét részhez jelentkezlés lap a csatolt fileokban találhatóak. Ezekre a szervezés miatt (terem és büfé mérete) van szükség.

    Jelentkezés módjai: Válasz e-mailben (mihpal@yahoo.co.uk) vagy postai úton (Dr. Miheller Pál, Semmelweis Egyetem II. Belgyógyászati Klinika, 1088 Budapest, Szentkirályi u.46.).

    Üdvözlettel a szervezők nevében: Dr. Miheller Pál (20-825-0460)

    Jelentkezési lapok:
    http://gastroent.wpsdemo.com/images/jel_lap_Dilemmák.doc

    http://gastroent.wpsdemo.com/images/jel_lap_IBDisokla.doc

    Rendezvény kezdete: 2006.10.13.
    Rendezvény vége: 2006.10.14.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Nephrológiai Társaság Kongresszusa

    Szervező és tudományos információ:
    Dr. Túri Sándor
    SZTE Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ
    6720 Szeged, Korányi fasor 14-15.
    Tel: 62/545-331
    Fax: 62-545-329

    Rendezvény kezdete: 2006.10.13.
    Rendezvény vége: 2006.10.14.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)International Congress of Immunogenomics and Immunomics

    A konferencia alapvető célkitűzése az immunológia, orvosi genomika és informatika tárgykörébe tartozó témakörök rendszerbiológiai (systems biology), klinikai és informatikai megközelítésű tanulmányozása. A konferencia lehetőséget ad majd immunológiai érdeklődésű klinikusoknak, kutatóknak, bioinformatikusoknak és mérnököknek a tanulásra, a sokirányú tapasztalatszerzésre, bemutatkozásra és kapcsolatteremtésre.

    Az absztraktok beküldésének határideje 2006. május 31.
    A regisztráció határideje: június 30.
    A beküldött absztraktokat a Nemzetközi Program Bizottság értékeli, és a legjobb absztraktok előadásként történő bemutatására is javaslatot tesz.

    Az Immunológiai Társaságok Európai Szövetségének (EFIS) felajánlása értelmében fiatal kutatóknak lehetősége van a regisztrációs díj megpályázására. A pályázat beadásával kapcsolatos formai tudnivalók a konferencia honlapján találhatók.

    Rendezvény kezdete: 2006.10.08.
    Rendezvény vége: 2006.10.12.
    Tudományos információ: Prof. dr. Falus András
    Munkahely neve: SE
    E-mail: faland@dgci.sote.hu
    Helyszín: Budapest Kongresszusi Központ / HUNGARY, Budapest Congress Centre - Novotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.bcii2006.org

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VIII. Májhajó

    Vírushepatitisek

    Időpont: 2006.09.30.
    Tudományos információ: Dr. Fehérvári Imre
    Munkahely neve: SE Transzplantációs és Sebészeti klinika
    Címe: Budapest 1082 Baross u. 23-25
    Tel: 2676000
    Fax: 3170964
    E-mail: fehervar@hotmail.com
    Szervező: Maléth Anikó
    Munkahely neve: SE Transzplantációs és Sebészeti klinika
    E-mail: malethani@hotmail.com

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gastro Update Kompakt

    A Gastroupdate Alapítvány idén is megtartja "Gastroupdate Kompakt 2006" nevű egy napos pontszerző konferenciát.

    A másodszor megrendezésre kerülő rendezvényen az évente megjelenő kiadványunk alapján az szerzők tolmácsolásában hallgathatják meg a 2005 gastroenterológiai irodalom újdonságait.

    A gasztroenterológia mellett, az adott terület radiológia, sebészet, onkológia, patológia irodalmára is rálátást nyerhetnek az interdiszciplináris előadásokon.

    Az rendezvény pontszerző, a részvevők 12 kreditpontot (vizsgával 24-et) kapnak.

    A rendezvény részvételi díja 20.000 ft + áfa.

    A konferenciára e-mail-ben és hagyományos úton, faxon vagy on-line lehet jelentkezni.
    Kérjük, keressék fel a rendezvény Web-oldalát.

    Időpont: 2006.09.30.
    E-mail: mail@gastroupdate.hu
    Helyszín: Hotel Corinthia Aquincum, Budapest.
    A rendezvény Web oldala: http://www.gastroupdate.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hepatitis Nap

    A Hepatitis Világnap alkalmából a Magyar Májkutatási Társaság szervezi civil szervezetekkel és más tudományos társaságokkal közösen.

    Érdeklődés a tudományos program iránt:

    Prof. Dr. Fehér János,
    Semmelweis Egyetem, ÁOK II. Belklinika
    (1088 Budapest, Szentkirályi u. 46.), Tel/fax: 06-1-317-4548,
    e-mail: feher@bel2.sote.hu

    Időpont: 2006.09.29.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Liver Transplantation in Japan - tudományos előadás

    Liver Transplantation in Japan címmel Prof. Yoshiaki Kita (Tokyo) tart tudományos előadást a SE ÁOK Transzplantációs és Sebészeti Klinika tantermében (1082 Budapest, Baross u. 23-25. I. emelet.)
    Az előadás időpontja: 2006 szeptember 25. 15-16.00 óráig.
    Szeretettel várunk minden téma iránt érdeklődőt!

    Időpont: 2006.09.25.
    Szervező: Dr. Kóbori László
    Munkahely neve: SE ÁOK Transzplantációs és Sebészeti Klinika
    Címe: 1082 Budapest, Baross u. 13-15.
    E-mail: laszlo.kobori@transzplant.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Onkológusok Társasága Dunántúli szekciója IX. Tudományos vándorgyűlése

    Rendezvény kezdete: 2006.09.22.
    Rendezvény vége: 2006.09.23.
    E-mail: onkologiaf@mail.fmkorhaz.hu
    Helyszín: Kaposvár

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fiatal Hypertonológusok II. Fóruma

    Rendezvény kezdete: 2006.09.08.
    Rendezvény vége: 2006.09.10.
    Helyszín: http://www.motesz.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The 13 Budapest Nephrology School

    Hivatalos nyelv: angol
    Téma: Nephrology, Hypertension, Dialysis, Transplantation

    Tudományos információ:
    dr. Rosivall László,
    Semmelweis University, Department of Pathophysiology,
    1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.
    Tel/Fax: 2100-100
    E-mail: rosivall@net.sote.hu

    Szervező:
    Vörös Szilvia
    Tel: 70/201-1007
    E-mail: vorszil@net.sote.hu

    Rendezvény kezdete: 2006.08.25.
    Rendezvény vége: 2006.08.30.
    Helyszín: Budapest, SE ÁOK Transzplantációs és Sebészeti Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Gasztroenterológiai Társaság 48. Nagygyűlése

    Absztrakt beküldése csak elektronikus úton, a www.gastroent.huhonlapon keresztül lehetséges.

    Beküldési határidő: 2006. február 28. 24.00

    Rendezvény kezdete: 2006.06.17.
    Rendezvény vége: 2006.06.21.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XI. Debreceni Nephrológiai Napok

    Téma:
    - A klinikai nephrológia aktuális problémái
    - diabetes és a vesebetegség
    - lipid abnormalitások és a vesebetegségek
    - renalis hypertonia
    - immunszuppresszív kezelés és mellékhatásai
    - genetikai eredetű vesebetegségek
    - geriátriai nephrológia
    -a folyamatos ambuláns peritoneális dialysis és a haemodialysis aktualitásai
    - vesetranszplantáció

    Tudományos Információ:
    Dr. Kárpáti István, Dr. Balla József
    DEOEC I. sz. Belgyógyászati Klinika
    4012 Debrecen Nagyerdei krt. 98.
    Tel: 52/4413-653
    Fax: 52/413-653, 562/319-781
    e-mail: karpati@internal.med.unideb.hu

    Szervező:
    Club Service Kft.
    4024 Debrecen, Kossuth u. 3. II.5.
    Tel: 52/222-222
    Fax: 52/522-223
    E-mail: clubservice@clubservice.hu

    Jelentkezési határidő: 2006. április 15.

    Rendezvény kezdete: 2006.05.24.
    Rendezvény vége: 2006.05.27.
    Helyszín: Debreceni Egyetem OEC Elméleti Tömb
    A rendezvény Web oldala: http://www.nephrologia.com

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kötelező szinten tartó tanfolyam sebész szakorvosok részére

    A tanfolyam időtartama 10 nap.

    Dija: Első szakvizsga után ingyenes, ha ezt a lehetőséget már más szakképesítés kapcsán kimerítették, 30 000 Ft
    Tanfolyam kód: SE ÁÓK/2006-01/00790

    A tanfolyam irásbeli teszt vizsgéával zárul, és 50 továbbképzési pont jár érte.
    A részletes program a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2006.05.22.
    Rendezvény vége: 2006.06.02.
    Szervező: II. Sz. Sebészeti Klinika
    Tel: 375 4291
    E-mail: vklara@kut.sote.hu
    Helyszín: Semmelweis Egyetem, II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika emeleti tanterme
    Budapest VIII. Üllői út 78/a.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csapdák az emésztőszervi daganatok diagnosztikájában

    A Szent János Kórház Tudományos Bizottsága tisztelettel meghívja Önt
    az I. Belgyógyászati és Gasztroenterológiai Osztály,
    a Magyar Gasztroenterológiai Társaság és a Magyar Ultrahang Társaság
    "Csapdák az emésztőszervi daganatok diagnosztikájában" című tudományos ülésére.

    Helyszín: Szent János Kórház Auditórium
    Budapest, XII. Diós árok 1.

    A tudományos konferencia témái és résztvevői:
    Üléselnök: Prof.Dr. Beró Tamás, Dr. Székely György
    1. Prof. Dr. Beró Tamás: Az emésztőszervi malignus lymphomák diagnosztikai buktatói esetbemutatásokkal 30 perc
    2. A diagnosztika csapdái - ritka esetek bemutatása
    Dr. Kiss Sándor, Prof. Dr. Sági Sarolta, Dr. Sápi Zoltán, Dr. Siket Ferenc, Dr. Szilvás Ágnes
    A Szent János Kórház I. Belgyógyászati és Gasztroenterológiai Osztály, Sebészeti Osztály, Pathológiai Osztály és Központi Radiológiai Osztály
    munkatársai 50 perc

    VITA
    Kiállítás megtekintése és fogadás

    A Semmelweis Egyetem által akkreditált rendezvény

    Időpont: 2006.05.18.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Újdonságok a gyulladásos bélbetegségek szemléletében

    A Morbus Crohn Alapítvány 2006. május 13-án szombaton 9 órai kezdettel tudományos ülést tart

    "Újdonságok a gyulladásos bélbetegségek szemléletében"

    címmel családorvosok, belgyógyászok, gasztroenterológusok számára.

    A konferencia helye:
    Danubius Hotel Gellért

    Jelentkezni lehet 2006. április 20-ig, a kapcsolódó dokumentumok között elérhető jelentkezési lapon.

    Időpont: 2006.05.13.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tápcsatornai daganatok komplex ellátása 2006.

    Közreműködő szervezetek:az MGT Onkológiai Szekciója, a Debreceni Akadémiai Bizottság Onkológiai Munkabizottsága, a DEOEC Gasztroenterológiai Tanszéke és Onkológiai Tanszéke.

    Időpont: 2006. május 5-én pénteken délután 13-17 h
    Helyszín: Debrecen, Thomas Mann. u. 49.

    Program:

    I. Korszerű diagnosztika
    Moderátor: Prof. Pap Ákos, Prof. Újszászy László
    1. Epidemiológiai vonatkozások, prevenció és szűrés
    Dr. Lakatos László
    2. Korszerű endoscopos és laboratóriumi diagnosztika
    Prof. Pap Ákos
    3. Modern képalkotó eljárások lehetőségei
    Dr. Bor Katalin

    II. A komplex kezelés elvei, szervezési kérdései - kerekasztal
    Moderátor: Dr. Altorjay István, Dr. Damjanovich László
    Sugártherapia: Dr. Horváth Ákos
    Sebészeti ellátás elvei: Prof. Horváth Örs Péter
    Chemotherapia ma és holnap: Prof. Bodoky György
    Kávészünet

    III. Palliativ ellátás
    Moderátor: Prof. Szántó János, Prof. Tihanyi Tibor
    1. Radiofrekvenciás ablatio feltételei, eredményei
    Prof. Péter Mózes
    2. Sebészi palliáció, májmetastasisok sebészeti ellátása
    Prof. Sápy Péter
    3. Endoscopos palliáció a tápcsatornában
    Dr. Orosz Péter
    4. Mesterséges táplálás lehetőségei és jelentősége
    Dr. Harsányi László
    5. Hospice jelentősége a tápcsatornai daganatok palliativ ellátásában
    Prof. Szántó János

    F O G A D Á S

    Időpont: 2006.05.05.
    Tudományos információ: Magyar Gasztroenterológiai Társaság
    E-mail: gastro@gastroent.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Orvosi Hetilap-Markusovszky Lajos Alapítvány II. Interdiszciplináris rendezvénye

    Azon sikerekre alapozva, melyet az Orvosi Hetilap tudhat magának a Mindennapok gyakorlata rovat során, határoztuk el, hogy hagyományt teremtő interdiszciplináris kongresszust rendezünk minden év tavaszán, a gyakorlat szempontjából legfontosabb, leggyakrabban előforduló betegségek diagnosztikai és terápiás kérdésköréből. Előadóként elsőként az egyes szakterületeket kiválóan ismerő, nemzetközileg is elismert, hazai gyakorló klinikusokat hívtunk meg, akik már e témákban előzetesen az Orvosi Hetilapban tudományos közleményt is megjelentettek. Természetesen a további években más előadók meghívására, esetleg személyes jelentkezésére is sor kerülhet.

    A tudományos tanácskozást összekötjük a hagyományos Orvosi Hetilap Markusovszky Lajos Emléküléssel, az előző év közleményei alapján odaítélt Markusovszky Lajos díjak, valamint a Markusovszly Lajos Emlékérem átadásával.

    A konferenciára tisztelettel hívjuk az orvostudomány bármely szakterületén gyakorlati tevékenységet folytató kolléganőket és kollégákat. A konferenciára a mindennapi orvosi gyakorlat kérdéskörében előadások és poszterek bejelenthetők. Határidő: 2006. március 15-ig.

    Tudományos célú érdeklődés: Prof. Dr. Fehér János,
    Semmelweis Egyetem, ÁOK II. Belklinika
    (1088 Budapest, Szentkirályi u. 46.),
    Tel/fax: 06-1-317-4548,
    e-mail: feher@bel2.sote.hu

    A Kongresszus rendezője: Orvosi Hetilap, Markusovszky Lajos Alapítvány.

    A Kongresszus szervezője:
    MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda
    (1051 Budapest, Nádor u. 36. Levélcím: 1443 Budapest, Pf. 145.)
    Szalma Márta, Telefon: 311-6687, Fax: 383-7918
    E-mail: szalma.marta@motesz.hu, Szállásinformáció: Telefon: 311-6687, Fax: 302-5610

    A tudományos program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2006.05.03.
    Rendezvény vége: 2006.05.05.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hepatológiai Továbbképzés

    Gasztroenterológiai szakorvos jelölteknek, a Magyar Májkutatási Társaság és a Semmelweis Egyetem ÁPK, II: Belklinika rendezésében.

    További érdeklődés a tudományos program iránt:
    Prof. Dr. Fehér János,
    Semmelweis Egyetem, ÁOK II. Belklinika
    (1088 Budapest, Szentkirályi u. 46.),
    Tel/fax: 06-1-317-4548,
    e-mail: feher@bel2.sote.hu

    Jelentkezés és szállásfoglalás:
    Schäfer Máriánál
    Intermedicons Kft, 1458 Budapest 97, Pf.: 32.
    Telefon/Fax: 06-1-215-8039,
    Mobil: 06-30-9 846-954

    Rendezvény kezdete: 2006.04.19.
    Rendezvény vége: 2006.04.23.
    Helyszín: Sümeg

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fiatal Onkológusok és Fiatal Sebészek Fóruma

    Témája:
    - Neoadjuváns kezelések
    - Kis molekulasúlyú heparinok szerepe az onkológiai betegek kezelésében
    - Új utak az onkológiai betegek ellátásában

    Rendezvény kezdete: 2006.04.14.
    Rendezvény vége: 2006.04.15.
    Tudományos információ: Dr. Svébis Mihály, Dr. Szűcs Miklós
    Szervező: Abonyi Gézáné
    Munkahely neve: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza
    Címe: 6000 Kecskemét, Nyíri út 38.
    Tel: +36-76/516-795
    Fax: +36-76/481-219
    E-mail: abonyi@kmk.hu
    Helyszín: Kecskemét

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hepatológiai Továbbképzés

    A Magyar Májkutatási Társaság és Pécsi Orvostudományi Egyetem I. Belklinika szervezésében

    Tudományos célú érdeklődés:
    Prof. Dr. Fehér János,
    Semmelweis Egyetem, ÁOK II. Belklinika
    (1088 Budapest, Szentkirályi u. 46.),
    Tel/fax: 06-1-317-4548,
    e-mail: feher@bel2.sote.hu

    és Prof. Dr. Pár Alajos (Pécsi Orvostudományi Egyetem I. Belklinika).

    Rendezvény kezdete: 2006.04.14.
    Rendezvény vége: 2006.04.15.
    Helyszín: Pécs

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Sunyi betegségek a gasztroenterológiában. A sunyi máj

    MGT Háziorvosi Szekció idei rendezvénye
    2006. április 7. péntek 10-17.

    Program:
    10.00 - Nemesánszky Elemér:
    Mérsékelten emelkedett májenzymek… mit tegyünk a mindennapi gyakorlatban?

    11.00 - Bor Katalin:
    Csapdák a máj képalkotó diagnosztikájában

    12.00 Kávészünet

    12.30 - Papp János:
    Cholostasissal járó betegségek

    13.30 Ebéd

    14.30 - Gervain Judit:
    Krónikus hepatitisek

    15.30 - Szalay Ferenc:
    A májcirrhosis szövődményei

    16.30 Tesztírás

    Valamennyi előadást 2-3 rövid háziorvosi esetbemutatás előz meg.

    Szívesen veszünk a témákhoz hozott érdekes, rövid esetbemutatásokat is.

    Kérjük, az alábbi e-mail címen jelezzék részvételi szándékukat manna@buli.net

    Dr. Magyar Anna
    Az MGT Háziorvosi Szekció elnöke

    Időpont: 2006.04.07.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Új utak a kolorektális sebészetben - Tanfolyam

    Díja: 5 000 Ft
    Tanfolyam kód: SE ÁOK/2006-01/00126
    A tanfolyamért 12 továbbképzési pont jár.

    Időpont: 2006.04.07.
    Szervező: II. Sz. Sebészeti Klinika
    Tel: 375 4291
    E-mail: vklara@kut.sote.hu
    Helyszín: Semmelweis Egyetem, II. Sz. Sebészeti Klinika, Kútvölgyi Klinikai Tömb
    Budapest XII. Kútvölgyi út 4. 4 emeleti konferencia terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd National Course on Living Donor Transplantation

    Dear ESOT Members,

    We would like to draw your attention to an invitation by the Centre for Postgraduate Professional Education of King's College London to register for the 2nd National Course on Living Donor Transplantation, which will be held on Monday and Tuesday March 6-7, 2006, in the "Guy's and St. Thomas' NHS Foundation Trust, London, United Kingdom.

    As ESOT endorses this initiative you will find the Announcement for the 2nd National Course attached.
    For information and registering you may contact:
    Adam Stansbie
    Courses Administrator
    Guy's & St Thomas' NHS Foundation Trust
    Centre for Postgraduate Professional Education Sherman Education Centre Guy's Hospital
    Tel: 020 7188 5192 (direct line)
    Fax: 020 7401 8591
    Email: adam.stansbie@kcl.ac.uk

    Program:
    09:00
    Laparoscopic and robotic donor surgery
    Live videolink to theatre
    Nizam Mamode

    09:50
    Marginal donors and recipients
    James Gloor, Mayo Clinic

    10:20
    Pancreatic living donation

    11:05
    Living liver donation
    Nigel Heaton

    11.35
    Antibody removal: desensitisation and blood group incompatible transplantation
    James Gloor

    12:00
    Stem cells in living donor transplantation
    Paul Shields, Senior Lecturer in Surgery, Western Infirmary, Glasgow
    12:25
    Paired donation
    Bernadette Haase, Director, Dutch Transplant Foundation

    12:55
    Lunch

    13:45
    Living donation in Scandinavia
    Jonas Wadström

    14:05
    Paid living donation
    Iraj Fazel, President, Iranian Academy of Medical Sciences

    14:35
    New developments in living donation; changing the rules
    Chris Rudge

    15:20
    Panel discussion ~ How best to increase living donation - paired, blood group incompatible or non-directed?
    Chris Rudge, Bernadette Haase, James Gloor, Jonas Wadstrom, Iraj Fazel

    16:00
    Closing remarks
    Nizam Mamode

    Rendezvény kezdete: 2006.03.06.
    Rendezvény vége: 2006.03.07.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kérdések és tanulságok a pancreatológiában

    A Magyar Gasztroenterológiai Társaság Pancreas Szekciója 2006. március 4-én (szombaton) tartja következő összejövetelét Szegeden a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában, a SZTE Sebészeti és Belgyógyászati Klinikái ill. a Szegedi Akadémiai Bizottság Hepato-Gasztroenterológiai Munkacsoportja szervezésében.
    Kétségek, kérdések és tanulságok a pancreatológiában
    Arra kérjük, hogy amennyiben a többiek számára is tanulságos, diagnosztikus és/vagy terápiás szempontból érdekes esete van, azt rövid, maximum 1 oldalas abstractban foglalja össze, és ismertesse azt a 3-5 kérdést is, amelyek az esetet érdekessé, problémássá vagy tanulságossá teszik. A beérkezett (on-line) abstractokból a szervezők 8-10 megbeszélésre alkalmas beteg kórtörténetét fogják kiválasztani, és azokat a kongresszuson szakértők és a résztvevők bevonásával értékelik.

    Témakörök:
    acut pancreatitis, chonicus pancreatitis, pancreas tumor (gócos pancreas)
    diagnosztikus nehézségek (laboratóriumi, képalkotó eljárások, stb.)
    belgyógyászati/endoscopos kezelés (enterális táplálás, ERCP, EST, stb.)
    sebészi kezelés
    Az esetek beküldésének határideje 2006. január 15.
    Az abstractokat az anna_szabolcs@yahoo.com e-mail címre várjuk.

    A bemutatásra kiválasztott abstractok szerzőit újabb levélben értesítjük.

    Köszönettel:

    Dr. Takács Tamás - Pancreas Szekció elnöke
    Dr. Farkas Gyula - Szervezőbizottság elnöke
    Dr. Szabolcs Annamária - Szervezőbizottság tagja

    Időpont: 2006.03.04.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Transzplantációs Konferencia, Szeged, 2006

    Konferencia a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvos és Gyógyszerésztudományi Centrum Transzplantációs aktivitásáról.

    A konferencia fővédnöke
    Dr. Szabó Gábor rektor, egyetemi tanár

    A konferencia védnőke
    Dr. Lonovics János centrum elnök, egyetemi tanár

    Információ:
    Dr. Babik Barna
    Tel.: 06/20 387 6480
    E-mail cím: babikb@freemail.hu

    A Konferencián való részvétel 10 kreditpont megszerzésére jogosít!

    A konferencia részletes programja elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2006.03.03.
    Helyszín: SZTE, Új Klinika, Tanterem (Szeged, Semmelweis u. 6.)

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VI. Gastroenterologiai Továbbképző Tanfolyam 2006

    További információ:
    Bagdi Károly:
    kbagdi@convention.hu

    Rendezvény kezdete: 2006.02.16.
    Rendezvény vége: 2006.02.18.
    Helyszín: Hotel Sofitel Atrium Budapest.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hüttl-emlékülés: Korszerű képalkotás a sebészi onkológiában

    Üléselnökök: Kupcsulik Péter, Harsányi László

    Program:
    16.00 Köszöntő, bevezető
    16.05 Galambos Zoltán rezidens (Semmelweis Egyetem ÁOK I. Sebészeti Klinika)
    A Hüttl-dinasztiáról

    16.15 Tarján Zsolt egyetemi docens (Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinika)
    A PET/CT hatása a konvencionális képalkotó diagnosztikára

    16.35 Lengyel Zsolt főorvos ((Pozitron-Diagnosztika Kft. PET/CT Labor)
    A PET/CT szerepe a sebészi technika változásában

    17.05 Bodoky György o.v. főorvos, egyetemi magántanár (Szent László Kórház Onkológiai Osztály)
    A funkcionális képalkotás helye a klinikai onkológiai gyakorlatban

    17.20 FELKÉRT HOZZÁSZÓLÓK, ESETBEMUTATÁSOK, VITA

    18.00 Fogadás

    Időpont: 2006.02.16.
    Helyszín: SE ÁOK. I. sz. Sebészeti Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)„Élő donoros veseátültetés” - nyílt nap

    Kedves Betegünk!
    Az Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinika Transzplantációs Osztálya szeretettel meghívja Önt és kedves családját, hozzátartozóit 2006. február 12-én de. 10 órakor a Szemészeti Klinika tantermében (Szeged, Korányi fasor 10-11.) rendezendő

    „Élő donoros veseátültetés” - nyílt napra

    A programot követően minden résztvevőt állófogadáson látunk vendégül.

    A nyílt nap támogatója az ASTELLAS.

    PROGRAM

    Megnyitó
    Prof. Dr. Lázár György
    SZTE Sebészeti Klinika igazgatója

    Az élő donoros transzplantáció története
    Dr. Marofka Ferenc
    SZTE Sebészeti Klinika

    Az élő donoros veseátültetés előnyei
    Dr. Remport Ádám
    SE Transzplantációs és Sebészeti Klinika, Budapest

    Potenciális donorok kiválasztása és kivizsgálása
    Dr. Ladányi Erzsébet
    Fresenius Dialízis Központ, Miskolc

    Élő donor nephrectomia technikája
    Dr. Hódi Zoltán
    SZTE Sebészeti Klinika

    Hosszú távú kockázat vese donáció után
    Dr. Szenohradszky Pál
    SZTE Sebészeti Klinika

    Törvényi szabályozás, etikai kérdések
    Dr. Szederkényi Edit
    SZTE Sebészeti Klinika

    Hogyan adtam a vesémet? - film
    Dr. Ladányi Erzsébet
    Fresenius Dialízis Központ, Miskolc

    Kérdések, hozzászólások

    Zárszó
    Prof. Dr. Lázár György
    SZTE Sebészeti Klinika

    Időpont: 2006.02.12.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hepatológia 2006.

    A Magyar Májkutatási Társaság, az Experimentális és Klinikai Kutatások Nemzetközi Orvosi Egyesülete, a Májkutatási Alapítvány és a Danubius Thermal & Sport Hotel Bük 2006. február 08 – 11. között rendezi meg Bükfürdőn a Hepatológia 2006 konferenciát.

    Fő témái:
    A májbetegségek epidemiológiája, pathológiája, krónikus vírushepatitis, alkohol okozta májbetegségek, anyagcsere betegségek, hepatocellularis carcinoma, májtranszplantáció.
    Fiatal Hepatológusok Fóruma.
    Esetbemutatások.

    A konferencián meghívottként hazánk e témákban jártas kiválóságai tartanak előadást. Lehetőség van a fenti témákban előadás bejelentésére 2005. november 7-ig az előadás egy oldalas összefoglalójával (+floppy, e-mail).

    Tudományos célú érdeklődés:
    Prof. Dr. Fehér János, Semmelweis Egyetem, ÁOK II. Belklinika
    (1088 Budapest, Szentkirályi u. 46.),
    Tel/fax: 06-1-317-4548, e-mail: feher@bel2.sote.hu)

    Jelentkezés és szállásfoglalás:
    Schäfer Mária: Intermedicons Kft, 1458 Budapest 97, Pf.: 32.
    Telefon/Fax: 06-1-215-8039,
    Mobil: 06-30-9 846-954.

    A Kongresszus általános információi, végleges programja és a jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2006.02.08.
    Rendezvény vége: 2006.02.11.
    Helyszín: Bükfürdő

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Gastroenterologiai Társaság Colon szekciójának postrgraduális kurzusa

    Regisztráció a rendezvény web-oldalán.
    E-mail: udvarhelyi.agnes@agnusmed.hu

    Témák:
    - genomika és genetika a vastagbél betegségeiben
    - képalkotó eljárások szerepe
    - IBS gyógyszeres és pszichoterápiás kezelése
    - Prónay emlékelőadás
    - "Fiatalok órája"
    - Bejelentett előadások

    Rendezvény kezdete: 2006.01.20.
    Rendezvény vége: 2006.01.21.
    Helyszín: Visegrád, Thermál Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.agnusmed.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Falk Symposium - Emerging Issues in inflammatory Bowel Disease

    További információk a www.falkfoundation.com vagy www.drfalk.hu lapokon találhatók.

    Rendezvény kezdete: 2006.01.19.
    Rendezvény vége: 2006.01.20.
    Helyszín: Lipcse, Németország

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Emésztőszervi betegségek idős korban - tudományos ülés

    A Szent János Kórház Tudományos Bizottsága tisztelettel meghívja Önt
    az I. Belgyógyászati és Gasztroenterológiai Osztály, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság és a Magyar Ultrahang Társaság
    "Emésztőszervi betegségek idős korban" című tudományos ülésére.

    Időpont: 2005. december 8. csütörtök 14 órakor
    Helyszín: Szent János Kórház Auditórium
    Budapest, XII. Diós árok 1.

    A tudományos konferencia témái és résztvevői:

    Üléselnök: Prof.Dr. Döbrönte Zoltán, Dr. Székely György

    Prof. Dr. Arie van der Ende (Hollandia):
    Helicobacter pylori fertőzés idős korban 20 perc

    Prof. Dr. Döbrönte Zoltán:
    Epe- és pancreas betegségek időskori sajátosságai 20 perc

    Dr. Szilvás Ágnes:
    Ultrahang-vizsgálat lehetősége a GIST tumorok diagnosztikájában 10 perc

    Dr. Siket Ferenc:
    Epeúti intervenciós beavatkozások idős betegeknél 10 perc

    VITA

    Kiállítás megtekintése és fogadás

    A Semmelweis Egyetem által akkreditált rendezvény

    Időpont: 2005.12.08.
    Helyszín: http://www.gastroent.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)(Elkerülhető) ellátási hibák az egészségügyben. Országos Konferencia

    Egy amerikai kutatók által készített veszélyességi skálán az egészségügyi ellátás megelõzi a hegymászást, az autóvezetést, a légszennyezést, a repülést és az atomerőműveket. Csak az amerikai ellátórendszerben előforduló hibák miatt évente 44-88 ezerre becsülik a szakemberek a megelőzhetõ halálozások számát. Az uniós adatok is megerősítik az ilyen, s ehhez hasonló tanulmányokat. Az Európai Orvosok Állandó Bizottsága - elismerve, hogy a kórházakban történő egészségkárosodások fele elkerülhető ellátási hiba miatt fordul elő - közösségi megoldásokat sürgetett. Magyarországon az Egészségügyi Törvény rögzíti (119. szakasz 3. bekezdés), hogy az ellátás során érvényesülniük kell a szakmai szabályoknak. Az evidenciákon alapuló ellátási rendeket a szakmai protokollok rögzítik. Mindezek betartását folyamatos ellenőrzéssel biztosítja a most újjászerveződő (szerveződött) szakfelügyeleti hálózat. Az intézmények többségében működik minőségbiztosítási rendszer, amelynek részeként figyelik az ellátási hibákat is.

    Mindazonáltal a napi munka során számos elméleti és gyakorlati kérdés vetődik fel a legjobb gyakorlattól (best practice) és minőségbiztosítási problémáktól kezdve a tévedések regisztrálásán és a tanulságok levonásán át egészen az ellenőrzésig és a nyilvánosság kérdéséig.

    A rendezvényen és a rendezvénnyel lehetőséget kívánunk biztosítani ahhoz, hogy a témakör iránt érdeklődő szakemberek közvetlenül is információkat és tájékoztatást kapjanak ezekről a kérdésekről.

    Bővebb információk a szervező web-oldalán.

    Időpont: 2005.12.07.
    Helyszín: Hotel Platánus, Budapest
    A rendezvény Web oldala: http://www.euuzlet.hu/ellatasihibak/index.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Transzplantációs Társaság VII. kongresszusa

    ALAPINFORMÁCIÓK

    A kongresszus idõpontja: 2005. november 24-26.
    Az kongresszus helyszíne: Hotel Eger Park, 3300 Eger, Szálloda út 1-3.
    A kiállítás helyszíne: Hotel Eger Park I.emeleti kongresszusi terem előtti tér
    Szálláshely: Hotel Eger Park, 3300 Eger, Szálloda út 1-3.
    Ebédek helyszíne: Hotel Eger Park, étterme
    Fogadás helyszíne: Hotel Eger Park, étterme

    Rendezvényszervező iroda:
    Club Service Kft - Patakvölgyi Éva , cégvezetõ
    4024 Debrecen, Kossuth u. 3. II/5. Telefon: 52 / 522-222, Fax: 52 / 522-223
    Email: clubservice@clubservice.hu
    Web: www.clubservice.hu

    Jelentkezés módja:
    A jelentkezésre 2005. október 30-ig volt lehetőség a a Club Service Kft címére visszaküldött jelentkezési lappal.

    RÉSZVÉTELI DÍJ
    A részvételi díj magában foglalja a szakmai programokon való részvételt, a kongresszus programfüzetét, a szakkiállítás megtekintését, a november 23-i ebédet, a fogadás, a borkóstolós vacsora és a kávészünetek költségeit. A különbözõ programokra csak kitûzõvel lehet belépni.
    Részvételi díj orvosok részére 18.000.-Ft/fõ
    Részvételi díj szakdolgozók részére 6.000.-Ft/fõ
    Részvételi díj kísérõ családtagok részére 15.000.-Ft/fõ

    A részvételről szóló igazolást a helyszínen kapnak a résztvevõk.

    ÉTKEZÉS
    Ebédlehetőség szervezetten menürendszerben a kongresszus helyszínén, a Hotel Eger&Park éttermében biztosítunk. 2005. november 23-i ebéd költségét a részvételi díj tartalmazza, a november 22-i, illetve a november 24-i ebéd külön volt rendelhetõ.

    SZÁMLÁZÁS
    A jelentkezési lapon megjelölt díjról és szolgáltatásokról (szállás, étkezés) számlát bocsátunk ki az Ön által megadott számlázási címre.

    LEMONDÁSI FELTÉTELEK
    A regisztrációs díjat és a szállásköltséget abban az esetben tudjuk visszatéríteni, ha erre vonatkozó igényét 2005. szeptember 15-ig írásban eljuttatta a Club Service Kft-nek. Az adminisztrációs költségek fedezésére ebben az esetben a befizetett összeg 20%-át vonjuk le. A fenti határidon túl nem áll módunkban visszatéríteni a már befizetett részvételi díjat, sõt a szálloda kötbérmentes lemondási határidejét figyelembe véve a szállásköltséget sem. Ez utóbbit azoknak is ki kell egyenlíteniük, akik megrendelték, de nem fizették be a szállásköltséget.

    Rendezvény kezdete: 2005.11.24.
    Rendezvény vége: 2005.11.26.
    Helyszín: Eger
    A rendezvény Web oldala: http://www.clubservice.hu/mtt2005/page1.htm

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Dilemmák és megoldások IBD-ben, 2005/2 című szimpózium

    Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekciójának és a Semmelweis Egyetem II. Belklinikájának közös szervezésében

    A szimpózium lényege, hogy a klinikopathológiai konferenciák mintájára problémás IBD-s eseteket beszéljünk meg. A felhívásnak megfelelõen sok kiváló és érdekes abstract érkezett be. Ezekbõl igen nehéz döntéseket hozva egy szakértõ bizottság válogatta át azokat az eseteket, melyek a legnagyobb érdeklõdésre tarthatnak számot. Munkájukat ezúton is köszönöm.

    A technikai részletek alatt olvashatja a részletes programot.

    Minden beküldött absztrakt szerzőjét november 8-ig értesítjük arról, hogy prezentálásra kerül-e az esete – előreláthatólag 5-6 eset bemutatására lesz elegendő idő (a prezentáció ideje 10-15 perc, a vita "korlátlan").

    Kérem, hogy amennyiben még nem jelentkezett, és csak vitapartnerként kíván részt venni az eseményen, akkor is mielőbb jelezze a részvételi szándékát, hogy megfelelő technikai feltételeket (terem, hangosítás, büfé, stb.) tudjunk biztosítani.

    A rendezvényen való részvételt tavasszal 5 kreditponttal díjazták, melyeket az egyetemek Továbbképzési Központjai regisztráltak.

    Szeretettel várunk tehát ismét minden jelenlegi és jövőbeli "expertet" egy érdekes szakmai beszélgetés reményében!

    Értesítés:

    mihpal@yahoo.co.uk
    Dr. Miheller Pál
    Semmelweis Egyetem, II.sz. Belgyógyászati Klinika
    1088 Budapest, Szentkirályi u. 46.

    Időpont: 2005.11.19.
    Helyszín: II. Belgyógyászati Klinika, A épületi tanterem (Budapest, Szentkirályi u. 48.)

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Nephrológiai Társaság XXII. Nagygyűlése

    Rendezvény kezdete: 2005.11.03.
    Rendezvény vége: 2005.11.05.
    Helyszín: Sopron
    A rendezvény Web oldala: http://www.nephrologia.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Aktualitások a renalis anaemia korszerű diagnosztikájában és kezelésében

    A Magyar Nephrologiai Társaság szervezésében.

    Időpont: 2005.10.21.
    Helyszín: Kempinski Hotel Corvinus (Budapest, V. Erzsébet tér 7-8.)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság XXXIII. Kongresszusa

    Rendezvény kezdete: 2005.10.13.
    Rendezvény vége: 2005.10.15.
    Tudományos információ: Dr. Vimláti László
    Munkahely neve: Szegedi Tudományegyetem ÁOK, AITI
    Címe: 6701 Szeged, Pécsi út 4.
    Tel: 06-62/545-169
    Fax: 06-62/545-593
    E-mail: vimlati@orto.szote.u-szeged.hu
    Szervező: Miklósi Ferenc
    Munkahely neve: Convention Budapest Kft.
    Címe: 1086 Budapest, Szeszgyár u. 6/a. www.convention.hu
    Tel: 1/299-0184
    Fax: 1/299-0187
    E-mail: convention@convention.hu
    Helyszín: Budapest, Budapest Kongresszusi Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.anesztinfo.hu/maitt2005

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Déméter Nap

    Program:
    10.00 Ünnepélyes megnyitó

    - Bemutatkozik a civil kezdeményezésre létrejött Déméter Program.
    - A csontvelő transzplantáción átesett betegeket segítő hálózat tervének megismertetése.
    - Déméter-Ház, anya-gyermek otthon terveinek bemutatása.

    10.00-től Játssz velünk, rajzolj Déméter Házat!
    Kézműves foglakozások és játszóház gyerekeknek egész nap a
    Déméter Program művészetterápiás foglakozásait vezető művészek közreműködésével.

    10.30 Beteg - donor találkozó
    Transzplantált gyerekek és donorok (testvérek) találkozója egymással, és az érdeklődőkkel.

    11.00 Nyitott beszélgetés

    Hogyan éltem meg betegségemet?
    - Betegek és a hozzátartozók élményei
    - Könyvbemutató - Kazda Tünde saját tapasztalatairól beszél

    Visszakerülés az életbe
    - Újra otthon!
    - Iskola
    - A társadalom felelőssége

    Mindennapok a kórházban
    - Déméter program - nővérek a munkájukról

    13.00 Regiszterek találkozója, kerek-asztal beszélgetés
    - Magyarországi donorhelyzet bemutatása.
    - A csontvelő adás népszerűsítése.
    - A donorrá válás fontosságának megismertetése
    - A magyarországi csontvelő-donor bank bővítésének segítése, a társadalmi összefogás fontosságának hangsúlyozása, meghívott külföldi vendégekkel.

    15.00-től Filmvetítés - Érintettek I-III.
    Attilával 2003 novemberében kezdtünk el forgatni a budapesti Szent László kórházban. Csontvelő-átültetésre várt. Kezdetét vette egy újfajta élet, steril körülmények között, a világtól szinte hermetikusan elzárva. És kezdetét vette egy hihetetlen küzdelem az életért, amely küzdelemnek Attila fantasztikus gyógyulni akarása lett a kulcsa.

    Tóth Artin Érintettek című, Kamera Díjas dokumentumfilmjét láthatják az érdeklődők, a közben már elkészült két újabb résszel együtt.
    A dokumentumfilm sorozatban másfél éven keresztül kísérhetjük nyomon a csontvelő-transzplantációs kezelésen átesett gyerekek mindennapjait, küzdelmeit, a családok és a kórházi személyzet erőfeszítéseit a gyógyulás és a túlélés érdekében.

    18.30 Baric Fruzsina és Fölk Noémi fuvolakoncertje

    19.00 Kiállítás megnyitó Magérusz Anna fotóiból
    A kiállítást megnyitja: B. Müller Magda fotográfus

    20.00-22.00 Váczi Eszter és a Szörp

    A rendezvény fővédnöke: Dr. Szili Katalin

    Időpont: 2005.10.09.
    Helyszín: Millenáris Fogadó

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VII. Májhajó

    10 éves a magyar májtranszplantáció
    További részletek hamarosan

    Időpont: 2005.10.08.
    Helyszín: Budapest- Visegrád

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság Fővárosi Regionális Szekció Kongresszusa

    Fő témák:
    "Ahogy én csinálom" III. videokonferencia

    Időpont: 2005.09.30.
    Tudományos információ: Prof. Dr. Regöly-Mérei János
    Munkahely neve: Semmelweis Egyetem III. Sebészeti Klinika
    Címe: 1096 Budapest, Nagyvárad tér 1.
    Tel: 06-1/ 215-1489
    Fax: 06-1/ 215-1489
    E-mail: rj@seb3.sote.hu
    Helyszín: Semmelweis Egyetem III. Sebészeti Klinika, 1096 Budapest, Nagyvárad tér 1.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hepatitis Nap

    A Világ Egészségügyi Szervezet október elsejét Hepatitis Napnak jelölte meg. Ennek szellemében multidiszciplináris konferenciát szervezünk 2005. szeptember 30-án.
    A konferencia szervezésében résztvesznek:
    Májkutatási Alapítvány, Májbetegekért Alapítvány, Májkutatás és Gyógyítás Alapítvány, Alapítvány a Krónikus Májbetegségek Prevenciójára, Magyar Gasztroenterológiai Társaság Hepatológiai Szekciója, Magyar Infektológiai Társaság.

    Érdeklődés és jelentkezés:

    Tudományos információ:
    Prof. Dr. Fehér János (1088 Budapest, Szentkirályi u. 46)
    e-mail: feher@bel2.sote.hu

    Regisztráció:
    MOTESZ Kongresszusi Iroda (Budapest, V. Nádor u. 36)

    A konferencia akkreditálása folyamatban van.

    A további részletes információk, a tudományos program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2005.09.30.
    Helyszín: Helye: MTESZ Székház (Budapest, V. Kossuth tér 6-8)

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság Kísérletes Sebészeti Szekció XX. Jubileumi Kongresszus

    Fő Témák:
    Ischemia - Reperfusio
    Keringés, shock
    Minimál invaziv sebészet
    Új technikák, modellek

    Topic:
    Varia

    Rendezvény kezdete: 2005.09.08.
    Rendezvény vége: 2005.09.10.
    Tudományos információ: Prof. Dr. Mikó Irén
    Munkahely neve: Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrum Sebészeti Műtéttani Tanszék
    Címe: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
    Tel: 06-52/ 416-915
    Fax: 06-52/ 416-915
    Helyszín: Hajduszoboszló - Hunguest Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/db/index.php

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Debreceni Aneszteziológiai Napok

    Az idei rendezvényünk két fő téma köré csoportosul: a szülészeti anesztézia és a lélegeztetés aktuális problémáival kívánunk foglalkozni. A korábbi évek tapasztalatai alapján - a szépszámú külföldi előadókra is tekintettel léve- hazai előadóink magyarul tartják majd előadásaikat, de a diákat angolul készítjük majd el.
    Újdonság, hogy a kongresszus kezdőnapjának délelőttjén (2005. szeptember 8. 10-15h-ig) egy elsősorban a gyakorlati szempontokra koncentráló, ingyenes agyhalál-kurzust tartunk, amelynek során kiscsoportos oktatás keretein belül megismerkedhetnek a résztvevők többek között a transcranialis Doppler végzésével is. Erre a kurzusra korlátozott számban tudunk jelentkezést elfogadni (30 fő).
    További információ és program a csatolt dokumentumokban:

    Rendezvény kezdete: 2005.09.08.
    Rendezvény vége: 2005.09.10.
    Tudományos információ: Dr. Fülesdi Béla
    Munkahely neve: DEOEC Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék
    Címe: 4012. Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
    Tel: +36 (52) 413-434
    Fax: +36 (52) 413-434
    E-mail: fulesdi@jaguar.dote.hu
    Szervező: EKHÓ’94 KFT
    Tel: +36 (52)537537, +36 (20) 9836183
    Fax: +36 (52)538538
    E-mail: ekho94@kardkoll.hu
    Helyszín: Debrecen, Aranybika Szálló (Bartók Terem)

    Kapcsolódó dokumentumok (4)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)X. Debreceni Nephrologiai Napok - oszágos továbbképző tanfolyam

    A tizedik évfordulóját ünneplő és az idén 50 kreditponttal akkreditált, közkedvelt és közel ezer résztvevővel zajló Debreceni Nephrologiai Napokon (DNN) 70 felkért előadás hangzik el a hypertonologia, diabetologia, lipidologia, cardiologia, hematologia, genetika, infectologia, endocrinologia, geriatria és a transplantologia nephrologiai határterületi kérdéseiről.
    Ajánlott: családorvos, belgyógyász, gyermekgyógyász, hypertonologus, diabetologus, aneszteziológus, nephrologus és rezidens kollégák számára.
    Akkreditáció:
    Orvosoknak 50 kreditpont
    Ph.D.-hallgatóknak 0,8 kreditpont

    További részleteket a Kapcsolódó dokumentumban és a rendezvény információs oldalán olvashatnak.

    Rendezvény kezdete: 2005.05.25.
    Rendezvény vége: 2005.05.28.
    Szervező: Dr. Kárpáti István
    Munkahely neve: Debreceni Egyetem OEC. Belgyógyászati Intézet I. sz. Belgyógyászati Klinika
    Címe: 4012 Debrecen Pf. 19.
    Tel: Tel/fax: 52/413-653
    E-mail: karpati@internal.med.unideb.hu
    Helyszín: Debreceni Egyetem OEC Elméleti tömb
    A rendezvény Web oldala: http://www.dote.hu/nephrology

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XI. DNN - Debreceni Nephrológiai Napok

    Rendezvény kezdete: 2005.05.24.
    Rendezvény vége: 2005.05.27.
    Helyszín: Debrecen

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Dél-magyarországi Transzplantációs Szimpozium

    Időpont: 2005.04.15.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Transzplantációs Társaság VI. Kongresszusa

    Rendezvényről bővebb információt az alábbi linkre kattintva érhetnek el:
    http://www.congresstravel.hu/congress/mtt/
    Jelentkezni a szervező honlapjáról letölthető formanyomtatványon lehet:
    http://www.congresstravel.hu/congress/mtt/4K06%20jellap.pdf

    Rendezvény kezdete: 2004.11.25.
    Rendezvény vége: 2004.11.27.
    Helyszín: Szeged, Megyeháza (Szeged, Rákóczi tér)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VI. Májhajó

    Részletek hamarosan!

    Időpont: 2004.10.02.
    Tudományos információ: Maléth Anikó
    Tel: 2676000/102
    Fax: 3170964
    E-mail: malethani@hotmail.com

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IX. Debreceni Nephrologiai Napok

    A közel ezer résztvevővel zajló rendezvény ma már az ország második legnagyobb orvostovábbképző kongresszusa. Számos elismerés mellett a legfontosabb a résztvevők közvéleménykutatásából származik.
    A IX. DNN 16 szekciója 71 előadásában az alábbi témákat fogjuk megbeszélni: új tudományos eredmények a gyakorlatban, húgyúgyi fertőzések, diabetes mellitus és diabeteses nephropathia, az erythropoietin-kezelés új eredményei, a veseműködés hatékony védelme hypertoniában és diabetesben, vasculitisek, tubuláris károsodással járó megbetegedések, lipidanyagcsere-, kardiovaszkuláris prevenció-, malnutríció- és kalciumfoszforanyagcsere krónikus vesebetegekben, a hemodialízis és a peritoneális dialízis családorvosi és ápolási vonatkozásai, szervátültetés.
    A kongresszus magas szakmai színvonaláról az idén is a hazai orvostudomány kimagasló előadói fognak gondoskodni. Igényes felkészülésüket ezúton is köszönjük. A szakmai verseny nyertesei többek között külföldi tanulmányutakat kapnak.
    A kongresszus jó alkalmat teremt a Magyar Transzplantációs Társaság és a Magyar Neprologiai Társaság közötti szakmai és emberi kapcsolatok további elmélyítésére.
    Részletes információ: www.dote.hu/nephrology

    Rendezvény kezdete: 2004.05.26.
    Rendezvény vége: 2004.05.29.
    Tudományos információ: Dr. Kárpáti István (Debreceni Egyetem, OEC. Belgyógyászati Intézet I.sz. Belgyógyászati Klinika, 4012 Debrecen Pf.19.
    Tel: 06-52-413-653
    Fax: 06-52-413-653
    E-mail: karpati@ibel.dote.hu
    Helyszín: Debreceni Egyetem OEC Elméleti tömb

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IX. Májnap

    Program:
    Moderátor: Dr. Telegdy László
    9:30 Prof. Dr. Regöly-Mérei János: Az okkult vérzés kivizsgálási stratégiája
    10:00 Dr. Péter Zoltán: Masszív gastrointestinalis vérzés májbetegeken: terápiás ajánlás
    10:30 Dr. Schuller János: Májbetegek gastrointestinális vérzéseinek primer és secunder prevenciója
    Kávészünet
    11:20 Prof. Dr. Nemesánszky Elemér: Változó szemlélet, újabb lehetőségek a C-hepatitis kezelésében
    11:50 Dr. Telegdy László: Új utak a B-hepatitis kezelésében: nukleozid analógok
    12:20 Dr. Werling Klára: A C-hepatitis extrahepatikus manifesztációi Szünet
    13:30 Prof. Dr. Járay Jenő: A májátültetés eredményei és problémái Magyarországon
    14:00 Dr. Kóbori László: A hepatitis B- és C-vírushordozók májátültetésének problémái
    Kávészünet
    15:00 Dr. Rókusz László: A krónikus B- és C-hepatitisben szenvedő betegek sebészeti ellátásának problémái
    15:30 Dr. Makara Mihály: Minimális enzimemelkedések elkülönítő kórisméje
    A részvétel ingyenes.
    A regisztrált hallgatók részére várható kreditpont: 10
    A VIII. Májnap előadásai megtekinthetők az interneten: www.majbeteg.hu

    Időpont: 2004.05.07.
    Szervező: Szent László Kórház Májbetegekért Alapítványa
    Helyszín: Semmelweis Egyetem Elméleti Tömbjének Díszterme (Budapest IX., Nagyvárad tér 4.)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)X. Dél-Magyarországi Transzplantációs Szimpózium

    "25 éves az újraindult vesetranszplantáció Szegeden"
    Részletes információk a kapcsolódó dokumentumban olvashatóak.

    Időpont: 2004.03.26.
    Tudományos információ: Dr. Szederkényi Edit
    Tel: 0662545702
    Helyszín: Szegedi Nemzeti Színház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szervátültetés öröklödő anyagcsere betegségekben

    Rendezvény kezdete: 2004.03.19.
    Rendezvény vége: 2004.03.20.
    Helyszín: Visegrád, Hotel Visegrád

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Délmagyarországi Transzplantációs Konferencia

    A szegedi transzplantáció 25. éve
    Transzplantációs immunológia fejlődése
    Őssejt kutatások Magyarországon
    Intervenciós radiológia a transzplantológiában

    Rendezvény kezdete: 2004.01.29.
    Rendezvény vége: 2004.01.31.
    Tudományos információ: Dr. Szenohradszky Pál SZTE ÁOK, Sebészeti Klinika - 6720 Szeged, Pécsi u. 4.
    Tel: 62/545-702
    Fax: 62/545-702
    Helyszín: Szeged, Nemzeti Színház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Transzplantációs Társaság V. Kongresszusa

    Fő témakörök:
    Marginális donor
    Tüdő transzplantáció
    Csecsemő és időskori szervátültetések
    Az idei konferencia state of art előadásának témája a tüdőátültetés lesz.
    Szeretnénk, ha a nephrológusok, kardiológusok, hepatológusok, diabetológusok, gyermekorvosok mellé minél több számban csatlakoznának a pulmonológusok is.
    A kongresszus programja és jelentkezési lapja letölthető a www.tensi.hu Web-oldalról, kongresszusok címszó alatt.
    Szeretettel várjuk a kongresszusra mindazokat a kollégákat, akik transzplantációra váró betegeket gondoznak.

    Szőnyi László
    A Magyar Transzplantációs Társaság Elnöke

    Rendezvény kezdete: 2003.11.27.
    Rendezvény vége: 2003.11.29.
    Tudományos információ: Dr. Szőnyi László, Dr. Fehérvári Imre (SE ÁOK Transzplantációs és Sebészeti Klinika - 1082 Budapest, Baross u. 23.
    Tel: 267-6000
    Fax: 317-0964
    E-mail: szolasz@gyer1.sote.hu; fehervar@hotmail.com
    Helyszín: Visegrád, Silvanus Szálloda

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Nephrologiai Társaság Kongresszusa

    Rendezvény kezdete: 2003.11.06.
    Rendezvény vége: 2003.11.08.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)V. Májhajó

    Rendezvény kezdete: 2003.09.27.
    Rendezvény vége: 2003.09.02.
    Tudományos információ: Maléth Anikó
    Tel: 0612676000/102, 103
    Fax: 0613170964
    E-mail: malethani@hotmail.com
    Helyszín: Budapest- Visegrád

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kelet-Magyarországi Transzplantációs Szimpózium

    Multiorgan szervdonáció, donor aktivitás Kelet-Magyarországon, transzplantációs szervezés és támogatás,
    Hungarotransplant

    Időpont: 2003.09.26.
    Tudományos információ: Dr. Asztalos László, DEOEC, I. Sebészeti Klinika, 4012 Debrecen, Pf. 27.
    Tel: (52)-415-517
    Fax: (52)-415-517
    E-mail: asztalos@jaguar.dote.hu
    Helyszín: Debrecen

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)11th Congress of the European Society for Organ Transplantation

    Velence, Olaszország
    További információk (részletes program, jelentkezési lap) elérhetőek a http://www.keycongress.com/esot2003/11congr.asp címen.

    Rendezvény kezdete: 2003.09.20.
    Rendezvény vége: 2003.09.25.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VIII. Debreceni Nephrologiai Napok

    Országos továbbképző tanfolyam
    A dialízis aktualitásai

    Rendezvény kezdete: 2003.05.28.
    Rendezvény vége: 2003.05.31.
    Tudományos információ: Patakvölgyi Éva
    Tel: 0652522222
    Fax: 0652522223
    E-mail: clubserv@mail.datanet.hu
    Helyszín: Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Elméleti tömb

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VIII. Májnap

    További részletekért kattintson az alábbi linkre: http://www.euuzlet.hu/kongr/2003/majus9majnap.html

    Időpont: 2003.05.09.
    Tudományos információ: Dr. Telegdy László
    Helyszín: Budapest, SOTE NET Nagyvárad tér

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Transzplantációs Társaság IV. Kongresszusa

    A Kongresszus helyszíne:
    Hotel Agro, Harkány
    Cím: 7815 Harkány Járó J. u. 1.

    Rendezvény kezdete: 2002.11.28.
    Rendezvény vége: 2002.11.30.
    Tudományos információ: Lenau Reisen Kft. Weimman Katalin
    Tel: (36) 72 513-993
    Fax: (36) 72 332-940
    E-mail: lenaucgr@matavnet.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)3rd European Transplant Fellow Workshop

    Brüsszel, Belgium
    További információkért kérjük, keresse fel a http://www.esot.org/htm/brussels.htm oldalt.

    Rendezvény kezdete: 2002.10.04.
    Rendezvény vége: 2002.10.06.

Külföldi kongesszusok

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)50 éves a transzplantációs program Manchesterben: Nemzetközi élő donoros transzplantációs konferencia (Manchester, 2018.04.23-24.)

    Helyszín: Radisson Blu Edwardian, Peter Street, Manchester M60 7HA

    A meghívó letölthető ide kattintva>>

    További részletek, online regisztráció a rendezvény weboldalán: https://kidneysforlife.org/events/conferences/ >>

    Rendezvény kezdete: 2018.04.23.
    Rendezvény vége: 2018.04.24.
    Helyszín: UK, M60 7HA Manchester, Peter Street, Radisson Blu Edwardian
    A rendezvény Web oldala: https://kidneysforlife.org/events/conferences/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)American Society of nephrology (ASN) Renal Week

    Rendezvény kezdete: 2011.11.08.
    Rendezvény vége: 2011.11.13.
    Szakterület(ek): Belgyógyászat, Hipertónia, Nephrologia
    Helyszín: USA, Philadelphia,
    A rendezvény Web oldala: http://www.asn-online.org/education_and_meetings

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ESOT Glasgow 2011.09.04-07

    Rendezvény kezdete: 2011.09.04.
    Rendezvény vége: 2011.09.07.
    Helyszín: UK, Glasgow,
    A rendezvény Web oldala: http://www.esot.org/Congresses/Glasgow/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)6th Congress on Pediatric Transplantation

    Organizer: International Pediatric Transplant Association (IPTA)

    Rendezvény kezdete: 2011.06.25.
    Rendezvény vége: 2011.06.28.
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina, Gyermekgyógyászat
    Helyszín: Canada, Montreal,
    A rendezvény Web oldala: http://www.iptaonline.org/6thcongress

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XLVIII. Congress of the European Dialysis and Transplantation Association (EDTA)

    Rendezvény kezdete: 2011.06.23.
    Rendezvény vége: 2011.06.26.
    Szakterület(ek): Belgyógyászat, Hipertónia, Nephrologia, Transzplantációs medicina
    Helyszín: Csehország, Prága,
    A rendezvény Web oldala: http://www.eraedta2011.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XI. American Transplant Congress (ATC)

    Rendezvény kezdete: 2011.04.30.
    Rendezvény vége: 2011.05.04.
    Szakterület(ek): Nephrologia, Transzplantációs medicina
    Helyszín: USA, Philadelphia (Pennsylvania),
    A rendezvény Web oldala: http://www.atcmeeting.org/2011/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)World Congress of Nephrology

    WCN 2011 is organized by the International Society of Nephrology (ISN) in cooperation with the Canadian Society of Nephrology (CSN).

    Registration is open: http://www.wcn2011.org/registration

    Register now to ensure your place at the leading ‘world congress’ of nephrology and take advantage of the pre-registration rates.

    The World Congress of Nephrology (WCN) has an educational mission, gathering kidney doctors and specialists worldwide to exchange information. Since the first congress in 1960, WCN has provided vital guidance and support to advance nephrology around the world.

    This time, the spotlight turns to sustainability and diversity with a high-quality program reflecting how renal science and healthcare must be tailored to the unique and diverse needs of patients and clinicians worldwide.

    WCN 2011 will feature:
    • More than 400 speakers
    • 10 insightful and innovative keynote addresses
    • 8 scientific theme tracks
    • Pros and Cons debates for the first time at a WCN
    • CNE, Interventional Nephrology and Pathology courses

    Important deadlines:
    Late breaking abstract deadline: January 31 2011
    Hotel reservation deadline: February 25 2011
    Pre-registration deadline: March 18 2011

    Contact: info@wcn2011.org

    For more information visit the website: http://www.wcn2011.org/

    Rendezvény kezdete: 2011.04.08.
    Rendezvény vége: 2011.04.12.
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina, Nephrologia, Belgyógyászat, Hipertónia
    Helyszín: Canada, Vancouver,
    A rendezvény Web oldala: http://www.wcn2011.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)11th Prague Postgraduate Training Course in Nephrology

    Organized by the Czech Society of Nephrology in collaboration
    with ERA-EDTA Continual Medical Education Working Group
    and ISN-GO Continual Medical Education Office

    Applications:
    • Should be sent to e-mails above (requested minimum: name, DOB, affi liation, address, e-mail & telephone contact)
    • Dead line: January 5th, 2011
    • The number of participants is limited up to 70 and the choice will be based on fi rst-comes, fi rst served rule.
    Preference will be given to junior nephrologists (≤35-y)

    Registration fee:
    • 50.- EUR or 1,250.- CZK (paid on-site)
    • Included: congress materials, CD-ROM, guaranteed low hotel prices, refreshments, social program 22.1.

    First announcement and program in the attached document.

    Rendezvény kezdete: 2011.01.21.
    Rendezvény vége: 2011.01.23.
    Szakterület(ek): Transzplantációs medicina, Nephrologia, Hipertónia
    Helyszín: Czech Republik, Prague 4., Vídeňská 1958/9, Institute for Clinical and Experimental Medicine

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XXIII International Congress of The Transplantation Society

    Web: www.transplantation2010.org/

    Rendezvény kezdete: 2010.08.15.
    Rendezvény vége: 2010.08.19.
    Helyszín: Kanada, Vancouver,
    A rendezvény Web oldala: http://www.transplantation2010.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XLVII. European Dialysis and Transplantation Association (EDTA)

    Web:
    www.eraedta2010.org/

    Rendezvény kezdete: 2010.06.25.
    Rendezvény vége: 2010.06.28.
    Helyszín: Németország, München,
    A rendezvény Web oldala: http://www.eraedta2010.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)X. American Transplant Congress (ATC)

    Web: http://www.atcmeeting.org/2010/

    Rendezvény kezdete: 2010.05.01.
    Rendezvény vége: 2010.05.05.
    Helyszín: USA, San Diego,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)8th International Conference on New Trends in Immunosuppression and Immunotherapy

    As in past years, this conference will offer outstanding international speakers and state-of-the-art topics. There will be ample time for abstracts, posters and the many informal discussions that have helped make past meetings a success.
    Internet: http://www.kenes.com/immuno/

    Rendezvény kezdete: 2008.02.14.
    Rendezvény vége: 2008.02.17.
    Helyszín: Germany, Berlin,
    A rendezvény Web oldala: http://www.kenes.com/immuno/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)13th Congress of the European Society for Organ Transplantation

    Organizor:
    Guarant International
    Address:Congress Secretariat: Guarant International,
    Contact person: Ingrid Vojtekova
    Opletalova 22, 110 00 Praha 1
    Czech Republic
    Telephone: +420 284 001 444
    Telefax: +420 284 001 448
    E-mail: esot2007@guarant.cz

    Rendezvény kezdete: 2007.09.29.
    Rendezvény vége: 2007.10.03.
    Helyszín: Prague
    A rendezvény Web oldala: http://www.esot2007.cz

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ESOT-ETCO 2007.

    Rendezvény kezdete: 2007.09.28.
    Rendezvény vége: 2007.10.03.
    Helyszín: Prága

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)American Transplant Congress 2007

    Rendezvény kezdete: 2007.06.01.
    Rendezvény vége: 2007.06.07.
    Helyszín: San Fransisco

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hesperis course

    Preliminary program seminar 1

    Tuesday November 21, 2006
    18:00 Arrival
    19:30 Welcome and presentation of the course
    20:00 History of transplantation H Kreis (Paris)

    Day 1 – Wednesday November 22, 2006
    Organ donation and procurement
    Chair : B Barrou, G.persijn
    08:30 Organ donation
    G Persjin (Leiden)
    9:30 Donor management and brain death
    M Manyalich (Spain)
    10:30 Pause
    12 :00 Organ preservation
    R Ploeg (Groningen)
    13::00Lunch
    Expanding cadaveric donor pool
    Chair : R Ploeg-C Legendre
    14:00 Marginal donors
    Kidney C. Legendre (Paris)
    Liver O.Boillot (Lyon)
    Thoracic organs JF Obadia (Lyon)
    15:30 Ischaemia-reperfusion
    M. Soares
    16:30 Pause
    17:00 Non heart beating donation
    G Koostra (Maastricht)

    Day 2 Thursday November 23, 2006
    Basic Transplant immunology
    Antigen presentation, T cells and cytokines
    Chair : M.Dallman
    8. 30 T cell response
    Valitutti (Toulouse)
    9.3 0 Co-stimulation
    B Vanhove (Nantes)
    10.30 pause
    11.00 Cytokines
    M Dallman (London)
    12.00 Immunology of rejection : from recognition to target destruction.
    E Palmer (Basel)
    13.00 : Lunch
    Chair : B. Bradley – J. Villard
    14.:00 HLA, immunogenetics and histocompatibility
    B.Bradley
    15.00 HLA antibodies :Screening, Cross matches, and B cells
    J Villard (Geneve)
    16.00 : pause
    16.30 : Antigen presentation, dendritic cells
    M. Goldman (Brussels)
    17.30 : Monitoring of allogenic responses
    HD.Volk (Berlin)

    Day 3 Friday November 24. 2006
    Immunoregulation
    Chair : L.Chatenoud-HD.Volk
    08:00 Immunological basis of tolerance
    K Woods (Oxford)
    09:30 Regulatory cells in transplant immunology
    H.Waldmann (Oxford)
    10 :30 11 :00 Pause
    11 :00 Tolerance induction : animal models
    A.Lemoine (Bruxelles)
    12:00 Clinical tolerance protocols
    L.Chatenoud (Paris)
    13:00 lunch
    Renal transplantation
    Chairman : X Martin, Y. Varenterghem
    14.00 How to minimize surgical complications
    XMartin (Lyon)
    15.00 Specifities of Kidney paediatric transplantation
    P Cochat (Lyon)
    16.00 Pause
    16.30 : Preoperative Vascular Assessement
    Z Massy (Amiens)
    17.30 Results of renal transplantation
    Y Vanrenterghem (Loeuven)

    Day 4 – Saturday November 25.2006
    Acute and chronic rejection
    Chair: D Glotz P Häyry
    8 h : Patient follow-up and the role of protocol biopsies in renal transplantation
    C. Legendre (Paris)
    9 H : Histopathology of rejection, classifications
    Kidney – Liver
    M. Mihatsch (Basel)
    10 H : Histopathology of rejection, classifications
    Heart – Heart-Lung
    S. Stewart (Cambridge)
    10 H 30 : Pause
    11 H : Humoral rejection
    D Glotz (Paris)
    12 H 00 : Lunch
    Chair: D Glotz P Häyry
    13 H 00 : Chronic rejection, graft vasculopathy
    P Häyry (Helsinki)
    14 H 00 : Chronic organ dysfunction
    E Morelon (Lyon)
    Pancreas transplantation and islets
    Chairman T Berney, Olle Korsgren
    15:00 Pancreas transplantation techniques and results.
    L Badet (Lyon)
    16 H 00 : Pause
    16.30 Islet preparation and results of islet transplantation
    T Berney (Geneve)
    17.30 Limits in islet transplantation. Remaining hurdles for 1 to 1
    Olle Korsgren (Malmö)

    Day 5 – Sunday November 26. 2006
    Other transplants
    Chairman JM Dubernard
    8:30 Intestinal transplantation
    O Goulet (Paris)
    9:30 Multi visceral transplantation
    J.Pirenne (Loeuven)
    10:00 pause
    10:30 Composite tissue transplantation
    JM.Dubernard (Lyon)

    Rendezvény kezdete: 2006.11.21.
    Rendezvény vége: 2006.11.26.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)35th World Congress of the International College of Surgeons (ICS)

    The ICS is a world federation of general surgeons and surgical specialists with a common vision of improving the lives of patients through the development and education of its members as well as to the advancement of the medical field.
    "Surgical Challenges" the Congress covers major advances cutting-edge surgical techniques and technology.
    Distinguished and eminent speakers have been invited to speak on their areas of expertise.
    Hot topics include stem cells surgery, advances in endoscopic and robotic surgery, advances and controversies in cancer surgery, surgical care in trauma and mass casualties, progress in organ transplantation, and updates on practices from other major surgical specialities.

    You are also cordially invited to submit abstracts for the free paper, poster and video sessions. Deadline for submission is on 31 May 2006.
    Please click here to submit an abstract online

    The Congress promises to be both an exciting educational as well as cultural experience. You can be assured of excellent venue facilities, warm Thai hospitality, unique culinary delights, and extensive networking opportunities.

    Don't miss this great opportunity to learn from the experts and exchange knowledge/experiences with colleagues from all over the world.
    For inquiries, please contact the Congress Secretariat at ics2006@asiacongress.com

    Rendezvény kezdete: 2006.10.25.
    Rendezvény vége: 2006.10.29.
    Helyszín: Pattaya Exhibition and Convention Hall (PEACH), Pattaya, Thailand

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Progress In Liver Diseases

    Dear Collegues,

    On the behalf of the International Medical Association for Experimental and Clinical Research it is a great pleasure and honour for me to invite you to the Conference „Progress In Liver Diseases” in Lendava, Slovenia. The aim of this conference is to give a special opportunity of physicians, hepatologists and surgents, as well as liver scientists in the region of Central and Eastern Europe to meet each other for discussing the new results in the field of liver diseases.

    Lendava is a small town with about 5.000 inhabitants, but it represents the interweaving of advantageous natural and cultural features. The Pannonian Plain flows picturesquely into the Lendava hills. The climate is gentle; here we can enjoy the cultural offer of the 800-year-old town of Lendava with its rich history at the meeting point of Slovenia, Austria, and Hungary. The ethnically diverse surrounding area also means a multitude of folk traditions, ethnological attractions, and gourmand specialties. Last but not least, the large number of foreign guests at the Terme Lendava health resort and tourist center creates an atmosphere where very diverse needs and desires meet a friendly reception.

    President of the Conference: Prof. János Fehér MD, DSc,
    Secretary: László Kóbori MD, PhD.

    Scientific Organizing Committee:
    János Fehér MD, DSc (president),
    László Kóbori MD, PhD (secretary),
    Gabriella Lengyel, MD, PhD,
    Balázs Nemes MD,
    Zarkovic Neven MD, DSc.
    Alajos Pár MD, DSc,
    Ferenc Szalay MD, DSc.

    Date of the Conference: 21-23. September 2006.
    Congress venue: Therme Lendava

    Scientific Organisation:
    INTERNATIONAL MEDICAL ASSOCIATION FOR EXPERIMENTAL AND CLINICAL RESEARCH .
    Prof. János Fehér, 2nd Dept. of Medicine, Semmelweis University, H-1088 Budapest, Szentkiralyi str. 46, Tel./Fax: 0036-1-317-4548, e-mail: feher@bel2.sote.hu
    Secretariate: Timea Olasz, Tel./Fax: 0036-1-317-4548, e-mail: olasz@bel2.sote.hu

    Local organisation:
    Panonmed Lendava, Josef Kocon (director) Mlinska ulica 5B, 9220 Lendava

    The preliminary programme and the registration form is available in the attached document.

    Rendezvény kezdete: 2006.09.21.
    Rendezvény vége: 2006.09.23.
    Helyszín: Lendava, Slovenia

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Global Access to Health - International Forum

    The Geneva University Hospitals and the Faculty of Medicine of the University of Geneva organize jointly an international Forum "Towards Global Access to Health" in partnership with the major national and international organizations. The Forum will take place at the International Conference Centre of Geneva from the 30 August to 1 September 2006.

    ALL INFORMATION FOR REGISTRATION, PROGRAMME AND ABSTRACT SUBMISSION ON OUR WEBSITE

    THEMES: Access to health systems, Access to drugs, vaccines &
    diagnosis, Research & training, Communication and new technologies, International mobility and Health, Humanitarian crisis and development.

    EARLY BIRD REGISTRATION RATE:
    Before 5 May 2005:

    High income countries CHF 600.00 (€ 400.00)
    Low and middle income countries CHF 150.00 (€ 100.00)

    Accompanying Persons CHF 80.00 (€ 53.50)

    We look forward to welcoming you in Geneva,

    Sincerely,

    Louis Loutan
    Geneva University Hospital
    &
    Claude Le Coultre
    University of Geneva
    Medical School

    Rendezvény kezdete: 2006.08.30.
    Rendezvény vége: 2006.09.01.
    Helyszín: Geneva, Switzerland
    A rendezvény Web oldala: http://www.hcuge.ch/genevahealthforum

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)4th Annual European Congress of the European Union Geriatric Medicine Society

    Dates and Venue:

    The EUGMS 2006 Congress will be held at: CICG - Centre International de Conférences de Geneve
    ICCG - International Conference Centre Geneva
    Rue de Varembé 15 - 1202 Geneva - Switzerland
    Phone +41 (0)22 791 90 60
    Fax +41 (0)22 791 90 64
    www.cich.ch

    Rendezvény kezdete: 2006.08.23.
    Rendezvény vége: 2006.08.26.
    Helyszín: Geneva, Switzerland

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)16th World Congress of the World Society of Cardio-Thoracic Surgeons (WSCTS 2006)

    Contact Information:WSCTS Secretariat OfficeUniversity of Ottawa Heart Institute40 Ruskin Street, Room H554Ottawa, Ontario, K1Y 4W7 Canada Phone: +1 (613)761-5116Fax: +1 (613) 761-4478E-mail: info@wscts2006.com

    Rendezvény kezdete: 2006.08.17.
    Rendezvény vége: 2006.08.20.
    Helyszín: Ottawa Congress Centre, Ottawa, Ontario, Canada
    A rendezvény Web oldala: http://www.wscts2006.com

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)World Transplant Congress 2006

    Jointly sponsored meeting of the American Society of Transplant Surgeons,
    Organizor: AST American Society of Transplantation
    Address: 17000 Commerce Pkwy, Suite C - Mt. Laurel, NJ 08054
    Telephone: 856.439.9986
    Telefax: 856.439.9982
    E-mail: ast@ahint.com

    ESOT at the World Transplant Congress!

    Hynes Convention Center, Boston, Massachusetts, July 22–27, 2006
    This will be a great occasion for all ESOT Members to get together and to have an update on the ESOT Educational Programme, Grants and Awards opportunities.

    For the non-Members this will be an opportunity to acquire information on Membership and benefits reserved to ESOT Members.

    Come and visit us at Booth 100A we are located at the entrance of the Poster area.
    Please feel free to use the ESOT Booth as a meeting point with friends and associates

    Rendezvény kezdete: 2006.07.21.
    Rendezvény vége: 2006.07.28.
    Helyszín: Boston, MA

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)43rd ERA-EDTA Congress

    Organizor:
    ERA-EDTA
    Telephone: 39-0-521-989-078
    Telefax: 39-0-521-959-242
    E-mail: congress@era-edta.org

    Rendezvény kezdete: 2006.07.17.
    Rendezvény vége: 2006.07.18.
    Helyszín: Glasgow, Scotland
    A rendezvény Web oldala: http://www.era-edta.org

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)12th International Symposium on Viral Hepatitis and liver Disease

    Organizer: MCI France
    Address:c/o MCI France
    11, rue de Solférino, 75007 Paris, France
    Congress President: Christian TREPO
    Telephone:+ 33 1 53 85 82 68
    Telefax:+ 33 (0)1 53 85 82 83
    E-mail: isvhld2006@mci-group.com

    Rendezvény kezdete: 2006.07.01.
    Rendezvény vége: 2006.07.05.
    Helyszín: Paris, Palais des Congres
    A rendezvény Web oldala: http://www.isvhld2006.com

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)N.A.T. 2006. - Innovative Threrapeutics in Transplantation

    It gives us great pleasure to invite you to attend the 12th Nantes/Actualities/Transplantation
    (N.A.T.) meeting on June 15-16, 2006 in Nantes, the historical ducal capital of Brittany on the Loire river.
    Advanced concepts are presented by world wide distinguished speakers.
    Participants are welcome to submit abstracts for oral/poster presentations.
    N.A.T. 2006 , Innovative Therapeutics in Transplantation will be an opportunity to review and evaluate reagents currently in pre-clinical and clinical development

    All information are available on our website!

    Rendezvény kezdete: 2006.06.15.
    Rendezvény vége: 2006.06.16.
    Helyszín: http://www.nat.nantes.inserm.fr/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Surgical Infection Society - Europe

    Rendezvény kezdete: 2006.05.25.
    Rendezvény vége: 2006.05.28.
    Helyszín: Görögország, Athén
    A rendezvény Web oldala: http://www.triaenatours.gr/istos.chtm;jsessionid=1B0D1809A5FACDB310C29E92B427C426?prnbr=10507&locale=el

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)8th International Congress of the Cell Transplant Society

    Antonio Secchi, MD
    Director
    Strategic Research Program on Transplantation
    Associate Professor of Medicine
    Vita-Salute San Raffaele University
    Via Olgettina 60
    20132 Milano, Italy
    tel +39/02/26432805
    fax +39/02/26437788
    E Mail: Secchi.Antonio@hsr.it

    Rendezvény kezdete: 2006.05.18.
    Rendezvény vége: 2005.05.20.
    Helyszín: Milan, Italy

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)3rd International Meeting on Transplantation from Non-Heart Beating Donors

    Description:
    The meeting is organised by the Department of Liver Transplantation and HPB Surgery of King's College Hospital in London.

    The main topics will include solid organ transplant updates including kidney, liver, pancreas and lungs

    Islet cells and hepatocyte transplantation from NHBD/DCD

    Ischaemia/reperfusion injury of NHBD/DCD organs

    Machine perfusion of NHBD/DCD organs

    Ethical and legal aspects of donation after cardiac death

    Faculty

    Stephanie Amiel (London, UK)
    Maud Bessems (Amsterdam, UK)
    Anthony D`Alessandro (Madison, USA)
    John Dark (Newcastle, UK)
    Michael DeVita (Pittsburg, USA)
    Anil Dhawan (London, UK)
    John Forsythe (Edinburgh, UK)
    Peter Friend (Oxford, UK)
    Nigel Heaton (London, UK)
    Kiyotaka Hoshinaga (Aichi, Japan)
    Asghar Khagani (London, UK)
    Steve Large (Papworth, UK)
    Jan Lerut (Brussels, Belgium)
    Robert Love (Madison, USA)
    Shinichi Matsumoto (Kyoto, Japan)
    Diethard Monbaliu (Leuven, Belgium)
    Paolo Muiesan (London, UK)
    Mike Nicholson (Leicester, UK)
    Jose R. Nuńez, Madrid, Spain)
    Rutger J. Ploeg (Groningen, Netherlands)
    Jeff Punch (Ann Arbor, USA)
    Filip R. L. Rega (Leuven, Belgium)
    Mohamed Rela (London, UK)
    Keith Rigg (Nottingham, UK)
    Sam Shemie, (Montreal, Canada)
    Maarten Snoeijs (Maastricht, NL)
    David Talbot (Newcastle, UK)
    Gero Tenderich (Bad Oeynhausen, Germany)
    Roberto Troisi (Gent, Belgium)
    Chih-Chi Wang (Kaohsiung, Taiwan)
    Chris Watson (Cambridge, UK)

    This meeting will be suitable for all healthcare workers and scientists within the field of transplantation and intensive care interested in the setting up and running of a non-heart-beating/DCD programme.

    Dr. Paolo Muiesan
    Consultant Surgeon
    Liver Transplantation & HPB Surgery
    Institute of Liver Studies
    King's College Hospital
    Denmark Hill, London, SE5 9RS
    United Kingdom
    Tel +44 20 7346 4801
    Fax +44 20 7346 3575
    email: john.richardson@kingsch.nhs.uk or paolo.muiesan@kingsch.nhs.ukor secretariat@nhbd2006.org



    Rendezvény kezdete: 2006.05.11.
    Rendezvény vége: 2006.05.12.
    Helyszín: Vinopolis, London, UK
    A rendezvény Web oldala: http://www.nhbd2006.org

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2006 Joint International Congress of ILTS, ELITA, & LICAGE.

    The International Liver Transplantation Society (ILTS), the European Liver and Intestinal Transplant Association (ELITA), and the Liver Intensive Care Group of Europe (LICAGE) have come
    together to host the 2006 Joint International Congress of ILTS, ELITA, & LICAGE.

    This year's Congress will take place May 3 - 6th, at the Milan Marriott Hotel, Milan, Italy.

    Who Should Attend
    The 2006 Joint International Congress of ILTS, ELITA, and LICAGE will represent the leading educational Congress for scientists, surgeons, anesthesiologists, physicians, nurses, and organ procurement personnel in the field of liver transplantation from around the world. The Congress is designed to allow the liver transplantation specialist to interact and network with individuals from various parts of the globe and to compare and understand the differences in procedures and therapy in the treatment of liver transplantation.

    Rendezvény kezdete: 2006.05.03.
    Rendezvény vége: 2006.05.06.
    Helyszín: Milan Marriott Hotel, Milan, Italy
    A rendezvény Web oldala: http://www.ilts.org/meetings/meeting_9/index.htm

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ISHLT (International Society of Heart Lung Annual Meeting

    Rendezvény kezdete: 2006.04.05.
    Rendezvény vége: 2006.05.08.
    Helyszín: http://www.ishlt.org

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd ELITA-ELTR Wintermeeting

    Rendezvény kezdete: 2006.03.25.
    Rendezvény vége: 2006.03.27.
    Helyszín: Obergurgl, Tyrol
    A rendezvény Web oldala: http://www.elita-wintermeeting.at

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)7th International Conference on New Trends in Immunosuppression and Immunotherapy

    Location: Berlin
    Organizor:Kenes International
    Telephone: + 41 22 908 0488
    Telefax: + 41 22 732 2850
    E-mail: immuno@kenes.com

    Rendezvény kezdete: 2006.02.16.
    Rendezvény vége: 2005.02.19.
    Helyszín: http://www.kenes.com/immuno

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)6th European Transplant Fellow Workshop (ETFW),

    an initiative of the European Society for Organ Transplantation ESOT) and organized under auspices of the Educational Committee of ESOT.

    Az előzetes progam elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2005.12.16.
    Rendezvény vége: 2005.12.18.
    Helyszín: Wroclaw, Poland
    A rendezvény Web oldala: http://www.esot.org

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Advanced International Training Course on Transplant Coordination

    27 November 2005 -- 1 December 2005
    Location:Barcelona
    Organizor: Ginette Paez
    Address: Transplant Procurement Management (TPM) - Les Heures - Universitat de Barcelona - Fundacio Bosch i Gimpera - Passeig de la Vall d'Hebron, 171 - Palau de les Heures, Campus Mundet 08035 Barcelona - Spain
    Telephone: + 34 93 567 74 10
    Telefax: + 34 93 427 97 98
    E-mail: tpmproject@fbg.ub.es

    Rendezvény kezdete: 2005.11.27.
    Rendezvény vége: 2005.12.01.
    Helyszín: Barcelona

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)12th Congress of the European Society for Organ Transplantation (ESOT)

    14th Congress of the European Transplant Coordinators Organization (ETCO)
    Location: Geneva
    Organizor: MCI Suisse René Halle
    Address: Rue de Lyon 75 PO Box 502 1211 Geneva 13 Switzerland
    MCI Congress - 75, rue de Lyon - PO Box 502 - 1211 Geneva 13 - Switzerland

    Telephone: + 41 22 33 99 626/597
    Telefax: + 41 22 33 99 621
    E-mail: esot2005@mci-group.com/rene.haller@mci-group.com

    Rendezvény kezdete: 2005.10.15.
    Rendezvény vége: 2005.10.19.
    Helyszín: http://www.esot2005.org

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ETCO MEETING

    For detailed information, please visit the Website ETCO 2005

    Rendezvény kezdete: 2005.10.15.
    Rendezvény vége: 2005.10.19.
    Helyszín: Geneve, Switzerland
    A rendezvény Web oldala: http://www.etco.org/geneve.htm

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Eurotransplant Meeting

    Eurotransplant Meeting
    Organizor: Marianne Franzen
    Address: Eurotransplant International Foundation
    PO Box 2304 - 2301 CH Leiden - The Netherlands
    Early registration: September 29th, 2005; Registration deadline: on site; Abstracts deadline: no abstract; Attendees: 500
    Telephone: + 31 (0)71 579 5795
    Telefax: + 31 (0)71 579 0057
    E-mail: mfranzen@eurotransplant.nl

    Rendezvény kezdete: 2005.10.06.
    Rendezvény vége: 2005.10.07.
    Helyszín: Leiden

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Transplant Immunosuppression 2005

    Improving Recipient Outcome
    Telephone: 612-626-7600
    Telefax: 612-626-7766

    Rendezvény kezdete: 2005.09.28.
    Rendezvény vége: 2005.10.01.
    Helyszín: Minneapolis, MN, USA
    A rendezvény Web oldala: http://www.cme.umn.edu/cme/courses/home.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Management of Chronic Renal Failure

    Course for Hospital Doctors, Specialist Nurses, GPs and other Health Care Professionals
    Organizor:
    University of Warwick
    Address:
    Dr. Charlotte Moonan, Dept. of Biological Sciences, University of Warwick, Coventry CV4 7AL, U.K.
    Course accredited at Masters level.
    Telephone: + 024 7652 3540
    Telefax: + 024 7652 3701
    E-mail: Charlotte.Moonan@warwick.ac.uk

    Rendezvény kezdete: 2005.09.19.
    Rendezvény vége: 2005.09.22.
    Helyszín: Warwick, Coventry, UK

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)39th Annual Meeting of the European Society for Pediatric Nephrology

    Rendezvény kezdete: 2005.09.10.
    Rendezvény vége: 2005.09.13.
    Helyszín: Istanbul

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)8th International Xenotransplantation Congress IXA 2005

    Organizor:
    Inspiro Event
    IXA2005, c/o Inspiro Event, Kastellgatan 1, 413 07 Göteborg Sweden
    Telephone: +46 (0)31 136 504
    Telefax: +46 (0)31 137 504
    E-mail: ixa2005@inspiroevent.se

    Rendezvény kezdete: 2005.09.10.
    Rendezvény vége: 2005.09.14.
    Helyszín: Göteborg
    A rendezvény Web oldala: http://www.ixa2005.com

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)7th International Conference on New Trends in Immunosuppression and Immunotherapy

    Rendezvény kezdete: 2005.02.16.
    Rendezvény vége: 2005.02.19.
    Helyszín: Berlin

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ETCO 2004 Annual Symposium

    users.skynet.be/etco2004

    Rendezvény kezdete: 2004.09.16.
    Rendezvény vége: 2004.09.18.
    Helyszín: Leuven, Belgium

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XX International Congress of The Transplantation Society,

    Information: Congress Secretariat Mondial Congress, Faulmanngasse 4, A-1040 Vienna, Austria. Phone: +43 1 588040, Fax: +43 1 5869185,

    Rendezvény kezdete: 2004.09.05.
    Rendezvény vége: 2004.09.10.
    E-mail: transplantation2004@mondial.at
    Helyszín: Vienna, Austria

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd International Meeting on Transplantation from Non-Heart Beating Donors

    organised by the Department of Liver Transplantation and HPB Surgery of King's Coillege Hospital in London

    This meeting will be suitable for all healthcare workers and scientists within the field of transplantation and intensive care interested in the setting up and running of a non-heart-beating programme.

    For more information this is our website:
    www.kingsch.nhs.uk/livertransplant/meeting4.html

    Rendezvény kezdete: 2004.05.27.
    Rendezvény vége: 2004.05.28.
    Tudományos információ: Paolo Muiesan, Consultant Surgeon, Liver Transplantation / Hepatobiliary Surgery, Institute of Liver Studies, King's College Hospital, London, UK
    Tel: (+44) (0)20 8299 4648
    Fax: (+44) (0)20 8693 3643
    E-mail: john.richardson@kingsch.nhs.uk
    Helyszín: Vinopolis, London, UK

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)European Dialysis and Transplant Association-European Renal Association

    www.eraedta2004.org

    Rendezvény kezdete: 2004.05.15.
    Rendezvény vége: 2004.05.18.
    Helyszín: Lisbon, Portugal

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)20 Years of Liver Transplantation at the Clinique Saint-Luc

    Időpont: 2004.04.23.
    Tudományos információ: Prof. Jan P. Lerut
    Tel: + 32 27645306
    Fax: + 32 2 7649039
    Helyszín: Crowne Plaza Hotel, Brussels

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ISHLT 24th Annual Meeting and Scientific Sessions

    Call for Abstracts: http://www.ishlt.org/meetings/abstracts.asp

    Rendezvény kezdete: 2004.04.21.
    Rendezvény vége: 2004.04.24.
    Helyszín: San Francisco, CA

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The European Society for Heart and Lung Transplantation XVIIIth Meeting

    http://www.esot.org/educational/ESHLT2004.pdf

    Rendezvény kezdete: 2004.01.20.
    Rendezvény vége: 2004.01.23.
    Helyszín: Wengen, Switzerland

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)7th Congress of the International Society for Organ Donation and Procurement 4th International Transplant Coordinators Society (ITCS)

    http://www.isodp2003.org/

    Rendezvény kezdete: 2003.11.27.
    Rendezvény vége: 2003.12.01.
    Tudományos információ: 7th ISODP / 4th ITCS Congress Secretariat
    Tel: + 48 22 8244164
    Fax: + 48 22 8244163
    E-mail: info@isodp2003.org
    Helyszín: Gromada Conference Center-Warsaw

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)4th Congress of the International Transplant Coordinators Society (ITCS), in conjunction with the International Society for Organ Donation & Procurement (ISODP),

    Information: ITCS Executive Office, Steenveldstraat 18, B-3210 Linden, Belgium. Phone: +32 16 622110, Fax: +32 16 622981,
    Website: www.itcs.org
    www.med.kuleuven.ac.be/itcs/meetannounce/meetannounce.html

    Rendezvény kezdete: 2003.11.27.
    Rendezvény vége: 2003.12.01.
    E-mail: itcs@online.be
    Helyszín: Warsaw, Poland

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)7th Congress of the International Society for Organ Donation and Procurement

    27 November 2003 -- 1 December 2003

    Organizer: 7th ISODP/4th ITCS Congress Secretariat
    Department of General Vascular and Transplant Surgery
    The Medical University of Warsaw
    1a Banacha Str.
    02-097 Warszawa
    POLAND
    + 48 22 8244164
    + 48 22 8244163
    Web site: www.isodp2003.org

    Rendezvény kezdete: 2003.11.23.
    Rendezvény vége: 2003.12.01.
    E-mail: info@isodp2003.org
    Helyszín: Gromada Conference Center-Warsaw

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Advanced International Training Course on Transplant Coordination

    Rendezvény kezdete: 2003.11.23.
    Rendezvény vége: 2003.11.28.
    Tudományos információ: The Transplant Procurement Management Project
    Tel: +34935677410
    Fax: +34934279798
    E-mail: tpmproject@fbg.ub.es
    Helyszín: Gran Hotel Don Jaime, Barcelona

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The Liver Meeting - 54th Annual Meeting of The American Association for the Study of Liver Diseases

    Web site: www.aasld.org

    Rendezvény kezdete: 2003.10.24.
    Rendezvény vége: 2003.10.28.
    Helyszín: John B. Hynes Convention Center, Boston, MA

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)4th European Transplant Fellow Workshop (ETFW)

    Meghívó: www.transplant.be
    Program: www.esot.org/educational/etfw4_prog.html

    Abstract küldési határidő: 2003. július 31.

    Rendezvény kezdete: 2003.10.18.
    Rendezvény vége: 2003.10.19.
    Helyszín: Frankfurt, Germany

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Eurotransplant Annual Meeting, Holiday Inn Leiden, The Netherlands

    Information: Eurotransplant International Foundation, P.O. Box 2304, 2301 CH Leiden, The Netherlands. Phone: +31 71 579 5795, Fax: +31 71 5790057

    Rendezvény kezdete: 2003.10.09.
    Rendezvény vége: 2003.10.10.
    E-mail: mfranzen@eurotransplant.nl

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)7th International Xenotransplantation Congress 2003

    Tel: +44 (0)141 331 0123
    Fax: +44 (0)141 331 0234

    Website: www.ixa2003.co.uk

    Rendezvény kezdete: 2003.09.30.
    Rendezvény vége: 2003.10.04.
    E-mail: info@ixa2003.co.uk
    Helyszín: Glasgow, Scotland

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)First International Symposium on the Implantable Artificial Kidney

    Rendezvény kezdete: 2003.09.28.
    Rendezvény vége: 2003.09.30.
    Tudományos információ: Prof.Dr. R. Vela Navarette
    Tel: +34 91 549 66 56
    Fax: +34 91 544 70 94
    E-mail: revla@fjd.es
    Helyszín: Madrid, Spain

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)12th Congress of the European Society of Organ Transplantation

    http://www.esot2005.org/

    Időpont: 0001.01.01.
    Tudományos információ: MCI GROUP S.A.
    Tel: +41 22 339.95.97
    Fax: +41 22 339.96.21
    E-mail: esot2005@mci-group.com

Aktuális kongresszusok, rendezvények megjelenítése

RENDEZVÉNYKATEGÓRIÁK


MTT rendezvények
Nem MTT rendezvények
Összes kategória megjelenítése