Mit jelent számomra a mozgás ?
Világéletemben örökmozgó voltam. Egy Somogy megyei, ma már városi rangra emelt községben szü
lettem. Körülölelték a dombok. Imádtam a természetet, a friss levegőt, a napfényt. Édesapámtól örököltem ezt, aki már kislány koromban állandóan magával vitt testvéreimmel együtt az erdőbe. Kora tavasszal hóvirágot, ibolyát szedtünk, hogy aztán csinos kis csokrokba kötve a templom előtt árulva némi zsebpénzre tegyünk szert. Később jött a gombaszezon, anyák napjára a gyöngyvirág, nefelejcs szedése. Ilyenkor már csipegetni is lehetett az erdő gyümölcseiből, csokorba szedve a szamócát is. Akkor még olyan tiszta volt az utunkat kísérő patak vize, hogy szomjunkat belőle olthattuk.Ez az időszak döntően befolyásolta későbbi pályámat. Tanulmányaim, majd munkám során is rengeteg időt töltöttem a szabadban. Férjemmel együtt mezőgazdászok vagyunk. Semmihez nem hasonlí
tható tavasszal a megmunkált fold illata! A madarak csicsergése, bogarak, méhek zümmögése valami csodálatos hangverseny.Gyermekeinket is korán hozzászoktattuk a természet szeretetéhez. Míg ki nem repültek a családi fészekből - ami tulajdonképpen már közép
iskolás korukban bekövetkezett -, a nyarakat tó mellett vagy hegyekben sátorozással, nagyokat kirándulva töltöttük el. Nagyon szép évek voltak! Évek múltán aztán sorra jöttek a bajok.Az örökmozgó kezdett berozsdásodni. 42 évesen, 1989-ben kezdődött. Először a vallani, kezem kezdett fájni. "Á fiam, ez kapásbetegség!" - mondta akkori orvosunk, egy jóságos doktor bácsi. (Igaz, volt egy kis szőlőnk, amit néha meg kellett kapálni.)
Nem segítettek a felírt gyógyszerek, kenőcsök. Később már minden izületem fájt.
Persze, hogy elkeseredtem!Én, aki azelőtt reggeltől estig megállás nélkül dolgoztam, tettem-vettem, most még a nevemet sem tudtam rendesen leírni, a kanalat a számhoz emelni, kést-villát használni, nehéz volt felemelni még egy konyharuhát is!
Megkezdődött
a baj okának kiderítése. Kivizsgálást kivizsgálás követett. A leletek áttanulmányozása után a szakorvos ezekkel a szavakkal fogadott: "Asszonyom, elég gyakran fogunk találkozni!"Kiderült, hogy kezdődő PCP, azaz sokízületi gyulladás a betegségem. Sokan kérdezték tőlem, mi ez? Ma már keserédesen mondom, hogy egy utálatos, gyógyíthatatlan nyavalya, melynek sok egyéb dolog mellett legjobb ellenszere a mozgás.
Utáltam a rengeteg gyógyszert, de nélkülük szinte mozdulni sem tudtam.
Elég volt a fájdalmakból, ez n
em mehet így tovább! Megbeszéltem orvosaimmal és döntöttünk: műtétet műtét követett. 1995 őszétől kezdődően 2001 decemberéig 14 műtéten estem át. Kezdődött a bal térd syno-vectomiájával, majd fél év elteltével következett a jobb térd. Közben minden más izületem állapota tovább romlott. Jobb csípőm puskaropogás-szerű hangokat hallatott. 1996 őszén protézis beültetésével újjá született. Aki már átélt ilyen műtétet, tudja, hogy mit jelent ez. Megfogadtam mindenki tanácsát, mert hiába a sikeres beavatkozás, ha a beteg nem tesz meg mindent gyógyulása érdekében. Mozogni, mozogni, mozogni! Műtét utáni 8. napon már mankók segítségével lépcsőztem, a 13. napon pedig (nem is olyan szerencsétlen szám!) már kihasználva a ragyogó napsütést, a Dunaparton egy kellemes sétát tettünk. Igaz, ehhez autóba kellett ülni, mert 35 km-re lakunk a Dunától. Most egy Baranya megyei kis faluban élünk. A falu határában van egy folyócska. Gyakran elsétálunk a fölötte átívelő kis hídhoz. Szeretem hallgatni a víz csobogását, mely egy beépített szűkítő miatt felerősödik. Ilyenkor behunyom a szemem és egy távoli nagy-nagy víz mellé képzelem magam.A 30. napon már elhagyhattam a mankókat is. Részben kényszerből ugyan, mert kezeim már nem bírták tartani a mankót.
A tavasz eljöttéig az egyéb gyógy
kezelések mellett nagy szerep jutott a szobakerékpárnak is. Egy igazi, az persze más! Műtétek előtt is kerékpározással elégítettük ki mozgásigényünket. Először egy tandemünk volt. Elképzeltük, hányan mondhatták eleinte a faluban: "Ezek is vénségükre bolondultak meg!" -, de annyira megszokhatták a furcsa párt, hogy már hiányolták, ha egy-két napot kihagytunk. Ilyenkor "aktív" állapotban voltam. Nem szerettem ezt a fajta "aktivitást". Zsörtölődéseink is mindig emiatt voltak, nem tudtam mozgás nélkül meglenni, valamit mindig csinálnom kellett. Persze voltak olyan napok, hogy akaratom ellenére sem tudtam megmozdulni. Egyre nehezebben ment a tandemezés, muszáj volt szóló kerékpárokat beszerezni. Ezek a gépek már sebességváltóval vannak felszerelve, sokkal könnyebb velük róni a kilométereket.1999-ig bírtam újabb beavatkozás nélkül. Tavasszal került sor a jobb, majd a bal csukló synovectomiájára. Nyáron egy húzóheg kialakulása miatt a jobb kézen korrekciós műtétet kellett végezni. Nem tudom, hogyan vészeltem volna át ezt az időszakot olyan segítőtárs nélkül, mint a férjem. Szinte éjjel-nappal mellettem volt még a kórházban is. Semmiben nem szenvedtem hiányt, sütött, főzött, mosott, mosogatott, takarított. Két fiúgyermekünk van, így amikor még együtt volt a család é
s én egészséges voltam, minden házimunkát én végeztem. Lehet, hogy ma már másképp csinálnám, akkoriban nem fogadtam el a felajánlott segítséget.Sajnos kezeim állapota miatt egyre kevesebbet tudtunk kerékpározni, mozgásigényünket inkább kisebb-nagyobb sétákkal elégítettük ki.
Szabad időnkben gyakran teszünk túrákat a közeli Mecsek erdei útjain, de ha más környezetbe vágyunk, utazunk is. így fedeztük fel a Mátrát. Találtunk egy kellemes szállodát, ahol úszómedence is van. Már tudatosan készülünk oda, ahol aktív pihenés vár ránk. Reggel úszás, aztán reggeli után 2-3 órás erdei séta, késő délután megint úszás. Évente kétszer, tavasszal és ősszel beiktatjuk ezt a programot, akár két műtét között is. Mindemellett kezelésekre is járok ill. járunk a közeli gyógykór
házba.1999 őszén bal térdem állapota megint rosszabb lett. Újabb synovec-tomia, majd egy Baker-ciszta eltávolítása következett. Felépülésem után kezeim egyre romló állapota miatt 2000 januárjában került sor először a bal, majd októberben a jobb kéz ujj izületeinek sorprotézis műtétjére. Közben fűszereztük az egészet egy-egy szemműtéttel is, mert a rendszeres gyógyszerezés hatására szürkehályog alakult ki. Azért ez már túlzás, gondoltam, sánta vagyok, mos vak is legyek még?
A műtétek nagyon sokat javítottak állapotomon. Kezeimet nem tudom úgy használni, mint betegségem előtt, de nem fájnak, legalábbis nem annyira, mint azelőtt. Látásom is jobb lett, olvasáshoz most már nem kell a szemüveg.
Sajnos bal térdem nem sokat javult az újabb synovectomia óta. 2001 dec
emberében a számtalan műtétet egy totálprotézis beépítése követte. Most már egyensúlyban vagyok! -jelentettem ki kissé ironikusan, jobboldali csípő- és baloldali térdprotézis. Segítséggel, kitartó munkával, gyógytornával sikerült olyan állapotba jutnom, hogy fél évvel a műtét után Mátraházáról gyalog mentünk föl a Kékesre! Igazán a csúcson éreztem magam!Mindenkit, aki már lépni is alig bír a fájdalomtól, bíztatok, hogy ne féljen a műtéttől. Nekem visszaadták a mozgás szabadságát! Ha néha diceg-döcög is a szekér, nem baj, a lényeg, hogy megy. A gyógyszereket ugyan nem hagyhatom el, de orvosaim segítségével, gyógykezelésekkel, nagy akaraterővel aktív maradtam (jó értelemben), és az is szeretnék maradni, mert várnak rám a hegyek!